Hatály: 2020.I.1. - 2020.X.31. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet

egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól

A Kormány az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 28. § (3) bekezdés a) és b) pontjában,

a 12. §, a 17. § és a 9. melléklet tekintetében az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény 32. § (4) bekezdés e) pont ea) alpontjában,

a 13–16. § és a 8. melléklet tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (2) bekezdés a) pontjában,

a 18. § tekintetében a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény 5. § (5) bekezdésében és 77. § (1) bekezdés a) pontjában,

a 19–22. § és a 10. melléklet tekintetében az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 28. § (3) bekezdés c) pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó munkakörök

1. § (1) Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvényben (a továbbiakban: Eütev.) meghatározott egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó, az Eütev.

a) 11/A. § (4) bekezdése szerinti orvosi,

b) 11/A. § (5) bekezdése szerinti egészségügyi szakdolgozói és egyes egészségügyben dolgozói,

c) 11/A. § (6) bekezdése szerinti, felsőfokú végzettséggel betölthető, valamint

d) 11/A. § (6a) bekezdése szerinti gyógyszerészi

munkaköröket az 1. melléklet tartalmazza.

(2) Az (1) bekezdés szerinti munkakörök megnevezése és tartalma tekintetében a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény egészségügyi intézményekben történő végrehajtásáról szóló 356/2008. (XII. 31.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Kjt. vhr.), valamint a gyógyintézetek működési rendjéről, illetve szakmai vezető testületéről szóló jogszabályban foglaltak az irányadóak. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) hatálya alá nem tartozó foglalkoztatott esetében a munkáltató megállapítja, hogy az egészségügyi dolgozó vagy az egészségügyben dolgozó munkaköre a munkakör tartalma, foglalkoztatási osztályba sorolása alapján melyik közalkalmazotti munkakörnek felel (feleltethető) meg. Az 1. melléklet 5. pontjában foglalt munkakört betöltő foglalkoztatott az egészségügyi szakképesítéséhez igazodóan, abban az esetben jogosult bérnövelésre, ha munkaköri feladataként egészségügyi tevékenységet is végez.

(3) *  A Kjt. hatálya alá nem tartozó, az (1) és a (2) bekezdés szerinti munkakörben alkalmazott foglalkoztatottak tekintetében az Eütev. 11/A. § (4) és (5) bekezdésének a végrehajtása során a foglalkoztatott munkabérét olyan módon kell megállapítani, mintha a foglalkoztatottra a Kjt. rendelkezései lennének irányadóak. A Kjt. hatálya alá nem tartozó foglalkoztatottak esetében a jogviszonyban töltött idő számításánál a Kjt.-nek a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő megállapítására vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a béremelésre tekintettel elvégzendő besorolás szempontjából jogviszonyban töltött időnek kell tekinteni az 1992. június 30-át követően, közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál, az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó munkakörben töltött időt is.

2. Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó ellátások, szolgáltatások

2. § (1) Az Eütev. 11/A. § (2) bekezdés a) pontjának a hatálya alá tartoznak a fekvő- vagy járóbeteg-szakellátáson kívül a következő egészségügyi szolgáltatások:

a) mentés,

b) betegszállítás,

c) vérellátás.

(1a) *  Az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően az Eütev. 11/A. § (2) bekezdés a) pontját kell alkalmazni a háziorvostan, valamint foglalkozásorvostan szakképzésben részt vevő, első szakorvosi szakképesítésüket megszerző személyekre.

(1b) *  Az (1) bekezdésen túlmenően az Eütev. 11/A. § (2) bekezdés a) pontját kell alkalmazni az érvényes finanszírozási szerződéssel rendelkező, kizárólag – ide nem értve a munkavállalói résztulajdont – az állam, a helyi önkormányzat, az egyházi jogi személy vagy a vallási tevékenységet végző szervezet tulajdonában vagy fenntartásában álló védőnői szolgáltató által foglalkoztatott védőnőkre.

(2) *  Ha egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi intézményben az 1. § (1) bekezdése szerinti munkakörben foglalkoztatott személy a munkaköre keretei között egészségügyi tevékenységnek nem minősülő tevékenységet is végez, vagy a fekvő- vagy járóbeteg-szakellátáson vagy az (1) bekezdés a)–c) pontjában foglalt ellátásokon, egészségügyi szolgáltatásokon kívül más ellátási formában vagy más egészségügyi szolgáltatás nyújtásában is részt vesz, rá az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályokat abban az esetben kell alkalmazni, ha a fekvő- vagy járóbeteg-szakellátás vagy az (1) bekezdés a)–c) pontjában foglalt ellátások, szolgáltatások nyújtása legalább a munkaideje felében történik.

(3) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályokat kell alkalmazni arra az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező egészségügyi tevékenységet végző oktatóra, akit nem kizárólag oktatási, kutatási szakfeladaton, oktatási, kutatási tevékenység végzésére irányuló, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény felsőoktatásban való végrehajtásáról és a felsőoktatási intézményekben történő foglalkoztatás egyes kérdéseiről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó munkakörben foglalkoztatnak.

(4) *  Az 1. § (1) és (3) bekezdése alkalmazásában a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományába tartozók esetében a munkaköröket a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló miniszteri rendeletben foglaltak szerint, az egészségügyi fegyvernemi (szakági) azonosítóval kell meghatározni.

(5) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi szolgáltatók jegyzékét a 2. melléklet tartalmazza.

(5a) *  Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó, (1b) bekezdés szerinti védőnői szolgáltatók jegyzékét a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (a továbbiakban: NEAK) a honlapján közzéteszi.

(6) *  A szakorvosképzésért felelős egészségügyi államigazgatási szerv által foglalkoztatott rezidens esetében a 4. melléklet szerinti havi alapbér (garantált illetmény) Kjt. szerinti garantált illetményen felüli része az egészségügyi szolgáltató részére kerül biztosításra. Az egészségügyi szolgáltató ennek felhasználásával – az Eütev. 11/B. § (3) bekezdése szerinti munkáltatói minőségére figyelemmel – köteles a rezidens részére az Eütev. 11/A. § (4) bekezdésében, valamint a 4. mellékletben meghatározott bért (illetményt) biztosítani.

2/A. Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi és egészségügyben dolgozók bérfejlesztése * 

2/A. § *  (1) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó orvos, szakorvos, fogorvos, szakfogorvos havi alapbére (garantált illetménye) nem lehet kevesebb, mint a 4. melléklet szerinti összeg.

(2) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó gyógyszerész, szakgyógyszerész havi alapbére (garantált illetménye) nem lehet kevesebb, mint az Eütev. 11/A. § (6a) bekezdése szerinti és az 5. melléklet szerinti együttes összeg.

(3) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó, 1. melléklet szerinti munkakörben foglalkoztatott, egyéb, nem egészségügyi egyetemi végzettséggel, valamint nem egészségügyi egyetemi végzettséggel és egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkező egészségügyi dolgozó havi alapbére (garantált illetménye) nem lehet kevesebb, mint az Eütev. 11/A. § (6) bekezdése szerinti és a 6. melléklet szerinti együttes összeg.

(4) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi szakdolgozó és egészségügyben dolgozó havi alapbére (garantált illetménye) nem lehet kevesebb, mint a 7. melléklet szerinti összeg.

(5) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartózó, 1. melléklet szerinti munkakörben foglalkoztatott, egyéb, nem egészségügyi főiskolai végzettséggel rendelkező egészségügyi dolgozó havi alapbére (garantált illetménye) nem lehet kevesebb, mint az Eütev. 11/A. § (6) bekezdése szerinti és a 8. melléklet szerinti együttes összeg.

(6) *  Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó védőnő havi alapbére (garantált illetménye) nem lehet kevesebb, mint a 7. melléklet szerinti összeg. A védőnő havi alapbére (garantált illetménye) magában foglalja az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendeletben meghatározott védőnői kiegészítői pótlékot.

2/B. § *  (1) *  Az az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó fiatal szakorvos, aki 2016. augusztus 31-én az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről, a Rezidens Támogatási Program ösztöndíjairól, valamint a fiatal szakorvosok támogatásáról szóló 162/2015. (VI. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.1.) 30. §-a szerinti fiatal szakorvosok támogatására (a továbbiakban: fiatal szakorvosok támogatása) volt jogosult, nyilatkozhat arról, hogy 2017. október 31-éig a 2/A. § (1) bekezdése szerinti emelt alapbért (illetményt) vagy a fiatal szakorvosok támogatását kívánja igénybe venni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot 2016. december 7-éig teheti meg a fiatal szakorvos az őt foglalkoztató egészségügyi szolgáltató munkáltatónál. Az egészségügyi szolgáltató munkáltató köteles a fiatal szakorvosok támogatását választó fiatal szakorvosokra tekintettel a Kr.1. 31. § (1) bekezdése szerinti igénylési kérelmet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: OEP) részére az OEP által meghatározott formában elektronikus úton 2016. december 14-éig benyújtani.

(3) Az

a) az (1) bekezdés szerinti fiatal szakorvos, aki a (2) bekezdés szerinti határidőn belül nem tesz nyilatkozatot, és

b) *  az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó fiatal szakorvos, aki 2016. december 7-ét követően, a fiatal szakorvosok támogatására való jogosultságának fennállása alatt a 2/A. § (1) bekezdése szerinti emelt alapbérre (illetményre) válik jogosulttá,

2017. október 31-éig – az egyéb jogosultsági feltételek fennállása esetén – a 2/A. § (1) bekezdése szerinti emelt alapbérre (illetményre) jogosult, a Kr.1. 35/D. §-ában foglaltak egyidejű alkalmazása mellett. * 

(4) Az a fiatal szakorvos, aki az (1) bekezdés szerinti – a (2) bekezdésben foglalt határidőben megtett – nyilatkozata alapján a fiatal szakorvosok támogatását veszi igénybe, e támogatásra 2016. december 1-jétől válik jogosulttá.

(5) *  Azt a fiatal szakorvost, aki 2016. november 30-át követően az (1)–(3) bekezdés alapján a 2/A. § (1) bekezdése szerinti emelt alapbérben (illetményben) részesül, és erre tekintettel őt bérhátrány éri ahhoz képest, mint ha a fiatal szakorvosok támogatásában részesült volna, a fiatal szakorvosok bérkülönbözete illeti meg.

(6) A fiatal szakorvosok bérkülönbözetének tárgyhavi mértéke

a) a fiatal szakorvosok támogatására vonatkozó szabályok alkalmazásával számított tárgyhavi bér (illetmény) és

b) *  a 2/A. § (1) bekezdése szerinti emelt alapbérre (illetményre) vonatkozó szabályok alkalmazásával számított tárgyhavi bér (illetmény)

különbözete.

(7) *  A fiatal szakorvosok bérkülönbözete nem része az alapbérnek (illetménynek), az ügyeleti díj, az Eütev. 14/B. §-a szerinti pótlék, a készenléti díj, valamint a rendkívüli munkavégzés bérpótléka (a továbbiakban együtt: mozgóbér elemek) számítása tekintetében nem kell figyelembe venni.

(8) A fiatal szakorvosok bérkülönbözetét az adó- és járulékváltozások ellentételezésére szolgáló, a foglalkoztatottat a Kormány rendelete alapján megillető kompenzációra való jogosultság és a kompenzáció összegének számítása tekintetében nem kell figyelembe venni.

(9) A fiatal szakorvosok bérkülönbözetére való jogosultság fennállását és összegét az egészségügyi szolgáltató munkáltató havonta megállapítja, és a fiatal szakorvosok bérkülönbözetét hóközi kifizetéssel a jogosult részére kifizeti.

(10) A fiatal szakorvosok bérkülönbözete fedezetéül az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 5. számú melléklete szerinti Egészségügyi dolgozók 2016. évi béremelésének fedezete előirányzat szolgál.

2/C. § *  (1) A mozgóbér elemek számítási alapja a 2/A. § (1)–(5) bekezdése szerinti alapbér (garantált illetmény) összege.

(2) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok alapján járó, a 4–8. melléklet szerinti illetmény-, illetve bértáblák változása miatti alapbér (garantált illetmény) növekedést a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény, a Kjt. és a Hjt. alkalmazásában a távolléti díj számítása során, továbbá a Kjt. alkalmazásában a jubileumi jutalom számítása során figyelembe kell venni.

(3) A 4–8. melléklet szerinti illetmény-, illetve bértáblák változása miatti alapbér (garantált illetmény) növekedés a foglalkoztatottat a munkáltató egyoldalú döntése alapján az alapbérén (garantált illetményén) felül megillető juttatás – különösen illetménykiegészítés – terhére, annak visszavonásával vagy csökkentésével nem biztosítható.

(4) Részmunkaidő esetén az Eütev. 11/A. §-a szerinti és a 4–8. melléklet szerinti alapbér (garantált illetmény) a munkaidő teljes munkaidőhöz viszonyított arányában jár.

(5) A Hjt. hatálya alá tartozó foglalkoztatottak esetében a 4–8. melléklet szerinti illetmény-, illetve bértáblák változása miatti alapbér (garantált illetmény) növekedést kiegészítő illetményként kell megállapítani.

3. *  Az egészségügyi dolgozók bérkiegészítéséhez kapcsolódó támogatás igénylése és mértéke

3. § *  (1) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi szakdolgozót vagy egészségügyben dolgozót foglalkoztató egészségügyi szolgáltató a 2/A. § (4) és (5) bekezdése szerint meghatározott alapbérben (garantált illetményben) részesülő dolgozójának a 2019. július hónaptól számfejtésre kerülő alapbéréhez (garantált illetményéhez) és annak szociális hozzájárulási adójához, valamint a béremelésre eső mozgóbér elemek biztosításához és annak szociális hozzájárulási adójához kapcsolódóan támogatásra jogosult.

(2) Az egészségügyi szolgáltató a támogatásra az után a foglalkoztatott után jogosult, aki a 2/A. § (4) és (5) bekezdése szerinti alapbérre (garantált illetményre) jogosult.

(3) *  Az egészségügyi szolgáltató részére az alapbéremeléshez kapcsolódó támogatás havi mértéke 2019. július hónaptól megegyezik a 2019. július 1-jén hatályos 15. mellékletben szereplő és az azt terhelő mindenkori szociális hozzájárulási adó összegével emelt összeggel.

(4) *  Az (1) bekezdés szerinti mozgóbér elemek biztosítása érdekében igényelhető támogatás összege megegyezik 2019. július hónaptól a 15. melléklet szerinti alapbér emelkedésre eső mozgóbér elemek és az azokat terhelő mindenkori szociális hozzájárulási adó összegével emelt összeggel.

3/A. § *  (1) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi szakdolgozót vagy egészségügyben dolgozót foglalkoztató egészségügyi szolgáltató a 2/A. § (4) és (5) bekezdése szerint meghatározott alapbérben (garantált illetményben) részesülő dolgozójának a 2020. január hónaptól számfejtésre kerülő alapbéréhez (garantált illetményéhez) és annak szociális hozzájárulási adójához, valamint a béremelésre eső mozgóbér elemek biztosításához és annak szociális hozzájárulási adójához kapcsolódóan támogatásra jogosult.

(2) Az egészségügyi szolgáltató a támogatásra az után a foglalkoztatott után jogosult, aki a 2/A. § (4) és (5) bekezdése szerinti alapbérre (garantált illetményre) jogosult.

(3) Az egészségügyi szolgáltató részére az alapbéremeléshez kapcsolódó támogatás havi mértéke 2020. január hónaptól megegyezik a 2020. január 1-jén hatályos 15. mellékletben szereplő és az azt terhelő mindenkori szociális hozzájárulási adó összegével emelt összeggel.

(4) Az (1) bekezdés szerinti mozgóbér elemek biztosítása érdekében igényelhető támogatás összege megegyezik 2020. január hónaptól a 2020. január 1-jén hatályos 15. melléklet szerinti emelt támogatásra (a 2020. január 1-jén hatályos alapbérek és a 2017. november 9-én hatályos alapbérek alapján számított mozgóbér különbözete), illetve az alapbér emelkedésre eső mozgóbér elemek és az azokat terhelő mindenkori szociális hozzájárulási adó összegével emelt összeggel.

3/B. § *  (1) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó védőnőt foglalkoztató védőnői szolgáltató a 2/A. § (6) bekezdése szerint meghatározott alapbérben (garantált illetményben) részesülő dolgozójának a 2020. január hónaptól számfejtésre kerülő alapbéréhez (garantált illetményéhez) és annak szociális hozzájárulási adójához kapcsolódóan támogatásra jogosult.

(2) A védőnői szolgáltató a támogatásra az után a foglalkoztatott után jogosult, aki a 2/A. § (6) bekezdése szerinti alapbérre (garantált illetményre) jogosult.

(3) A védőnői szolgáltató részére az alapbéremeléshez kapcsolódó támogatás havi mértéke 2020. január hónaptól megegyezik a 2020. január 1-jén hatályos 15. mellékletben szereplő és az azt terhelő mindenkori szociális hozzájárulási adó összegével emelt összeggel, valamint a védőnő alapbérébe beépített kiegészítő pótlékra eső mindenkori szociális hozzájárulási adó összegével.

4. § *  (1) Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó védőnőt foglalkoztató védőnői szolgáltató a 2/A. § (6) bekezdése szerint meghatározott alapbérben (garantált illetményben) részesülő dolgozójának a 2019. július hónaptól számfejtésre kerülő alapbéréhez (garantált illetményéhez) és annak szociális hozzájárulási adójához kapcsolódóan támogatásra jogosult.

(2) A védőnői szolgáltató a támogatásra az után a foglalkoztatott után jogosult, aki a 2/A. § (6) bekezdése szerinti alapbérre (garantált illetményre) jogosult.

(3) *  A védőnői szolgáltató részére az alapbéremeléshez kapcsolódó támogatás havi mértéke 2019. július hónaptól megegyezik a 2019. július 1-jén hatályos 15. mellékletben szereplő és az azt terhelő mindenkori szociális hozzájárulási adó összegével emelt összeggel, valamint a védőnő alapbérébe beépített kiegészítő pótlékra eső mindenkori szociális hozzájárulási adó összegével.

4/A. § *  (1) Az adó- és járulékváltozások ellentételezésére szolgáló, a foglalkoztatottat a Kormány rendelete alapján megillető kompenzáció mértékének kiszámításához szükséges, az Eütev. 11/A. § (4) és (5) bekezdése szerinti munkakörben foglalkoztatott egészségügyi dolgozókat érintő, 2017. november 1-jétől hatályos illetmény- vagy bérnövelés közterhekkel csökkentett összegeit a 11. melléklet tartalmazza.

(2) A 2017. november 1-jétől az (1) bekezdés szerinti kompenzáció mértékének kiszámításához szükséges, a 9. melléklet alapján megállapított összegeket a 12. melléklet tartalmazza.

4/B. § *  (1) *  Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi dolgozót vagy egészségügyben dolgozót foglalkoztató egészségügyi szolgáltató a 2/A. § szerint meghatározott alapbérben (garantált illetményben) részesülő dolgozójának a 2018. január hónaptól számfejtésre kerülő alapbéréhez (garantált illetményéhez) és annak szociális hozzájárulási adójához, valamint a béremelésre eső mozgóbér elemek biztosításához és annak szociális hozzájárulási adójához kapcsolódóan támogatásra jogosult.

(2) Az egészségügyi szolgáltató a támogatásra az után a foglalkoztatott után jogosult, aki a 2/A. § szerinti alapbérre (garantált illetményre) jogosult.

(3) Az egészségügyi szolgáltató részére az alapbéremeléshez kapcsolódó támogatás havi mértéke megegyezik a 13. mellékletben szereplő összeggel, amely tartalmazza az azt terhelő szociális hozzájárulási adó összegét is.

(4) Az (1) bekezdés szerinti mozgóbér elemek biztosítása érdekében igényelhető támogatás összege megegyezik a 13. melléklet szerinti alapbér emelkedésre eső mozgóbér elemek összegével és az azokat terhelő szociális hozzájárulási adó összegével.

(5) *  Az egészségügyi szolgáltató munkáltatónak járó (3) és (4) bekezdés szerinti támogatás mértékét a NEAK a 2017. novemberi munkáltatói végleges támogatási igények alapján állapítja meg, és a miniszter részére jóváhagyásra megküldi. Az egészségügyi szolgáltató munkáltató jogosult a megállapított támogatásra korrekciós igényt benyújtani minden hónap 10. napjáig a miniszter által meghatározott adatszolgáltatási formátumban. Az egészségügyi szolgáltató munkáltató a korrekciós igényt a tárgyhavi munkáltatói foglalkoztatási adatok alapján nyújthatja be.

(6) A megállapított támogatási összeget – a miniszter jóváhagyása alapján – a NEAK először 2018. február 5-éig, majd ezt követően havonta utalványozza a munkáltatónak. A támogatás fedezetéül az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 5. számú melléklete szerinti Egészségügyi dolgozók 2018. évi béremelésének fedezete előirányzat szolgál. Az egészségügyi szolgáltató munkáltató az ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó foglalkoztatott részére a 2018. január hónapra alkalmazható bérnövekedés különbözetét 2018. február 20-áig kifizeti.

(7) *  A támogatás kizárólag a 2018. január hónaptól alkalmazandó béremelésre, az ahhoz kapcsolódó mozgóbér elemek összegére, valamint az azokra tekintettel ténylegesen megfizetett szociális hozzájárulási adóhoz használható fel. A támogatás terhére az e rendeletben foglalt jogcímeken túl más jogcímen kifizetés nem teljesíthető.

(8) * 

(9) *  A munkáltató a tárgyévben ténylegesen kifizetett összegekről a tárgyévet követő március 31-ig köteles elszámolni a NEAK által meghatározott módon. Az elszámolás módját a NEAK honlapján legkésőbb a tárgyévet követő március 15-ig közzéteszi.

(10) *  A NEAK a munkáltató által igényelt, de a bérnövekedés biztosítására fel nem használt támogatási összeget a (9) bekezdés szerinti elszámolási időpontot követően a munkáltató teljesítményfinanszírozásából egy vagy több részletben levonja. Ha a munkáltató teljesítményfinanszírozása a jogosulatlanul igénybe vett vagy felhasznált támogatás összegének levonására nem nyújt fedezetet, azt a munkáltató a NEAK felszólítására köteles visszafizetni.

(11) A NEAK a munkáltatónál keletkezett többletigényre utólagosan bérkiegészítés támogatást nem utalványoz.

4/C. § *  Az adó- és járulékváltozások ellentételezésére szolgáló, a foglalkoztatottat a Kormány rendelete alapján megillető kompenzáció mértékének kiszámításához szükséges, az Eütev. 11/A. § (5) bekezdése szerinti munkakörben foglalkoztatott egészségügyi dolgozókat érintő, 2018. január 1-jétől hatályos illetmény- vagy bérnövelés közterhekkel csökkentett összegeit a 14. melléklet tartalmazza.

4/D. § *  (1) Az egészségügyi szolgáltató munkáltató a 3. § (3) és (4) bekezdése szerinti támogatás iránti igényét, valamint a védőnői szolgáltató munkáltató a 4. § (3) bekezdése szerinti támogatás iránti igényét a NEAK által meghatározott, elektronikusan kitölthető kérelem formájában nyújthatja be legkésőbb 2019. június 30-áig. Az egészségügyi szolgáltató munkáltató és a védőnői szolgáltató munkáltató (a továbbiakban együtt: munkáltató) a foglalkoztatási adatokban, illetve a támogatási összegben bekövetkezett változás esetén köteles a megállapított támogatásra korrekciós igényt benyújtani minden hónap 10. napjáig a NEAK által meghatározott adatszolgáltatási formátumban. A munkáltató a korrekciós igényt a tárgyhavi munkáltatói foglalkoztatási adatok alapján nyújtja be.

(2) A 3. és 4. § szerint megállapított támogatási összeget a NEAK először 2019. augusztus 5-éig, majd ezt követően havonta utalványozza a munkáltatónak. A támogatás fedezetéül az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 5. számú melléklete szerinti egészségügyi dolgozók 2019. évi béremelésének fedezete előirányzat szolgál.

(3) A támogatás kizárólag a 2019. július hónaptól alkalmazandó béremelésre, az ahhoz kapcsolódó mozgóbér elemek összegére, valamint az azokra tekintettel ténylegesen megfizetett szociális hozzájárulási adóhoz használható fel. A támogatás terhére az e rendeletben foglalt jogcímeken túl más jogcímen kifizetés nem teljesíthető.

4/E. § *  Az adó- és járulékváltozások ellentételezésére szolgáló, a foglalkoztatottat a Kormány rendelete alapján megillető kompenzáció mértékének kiszámításához szükséges, az Eütev. 11/A. § (5) bekezdése szerinti munkakörben foglalkoztatott egészségügyi dolgozókat érintő, 2019. július 1-jétől hatályos illetmény- vagy bérnövelés közterhekkel csökkentett összegeit a 16. melléklet tartalmazza.

4/F. § *  (1) Az egészségügyi szolgáltató munkáltató a 3/A. § (3) és (4) bekezdése szerinti támogatás iránti igényét, valamint a védőnői szolgáltató munkáltató a 3/B. § (3) bekezdése szerinti támogatás iránti igényét a NEAK által meghatározott, elektronikusan kitölthető kérelem formájában nyújthatja be legkésőbb 2020. január 24-ig. Az egészségügyi szolgáltató munkáltató és a védőnői szolgáltató munkáltató (a továbbiakban együtt: munkáltató) a foglalkoztatási adatokban, illetve a támogatási összegben bekövetkezett változás esetén köteles a megállapított támogatásra korrekciós igényt benyújtani minden hónap 10. napjáig, a NEAK által meghatározott adatszolgáltatási formátumban. A munkáltató a korrekciós igényt a tárgyhavi munkáltatói foglalkoztatási adatok alapján nyújtja be.

(2) A 3/A. § és 3/B. § szerint megállapított támogatási összeget a NEAK először 2020. február 3-áig, majd ezt követően havonta utalványozza a munkáltatónak. A támogatás fedezetéül az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 5. számú melléklete szerinti egészségügyi dolgozók 2018–2020. évi béremelésének fedezete előirányzat szolgál.

(3) A támogatás kizárólag a 2020. január hónaptól alkalmazandó béremelésre, az ahhoz kapcsolódó mozgóbér elemek összegére, valamint az azokra tekintettel ténylegesen megfizetett szociális hozzájárulási adóhoz használható fel. A támogatás terhére az e rendeletben foglalt jogcímeken túl más jogcímen kifizetés nem teljesíthető.

4. *  Elszámolás és ellenőrzés

5. § *  (1) *  A munkáltató a részére tárgyévben utalványozott összegekről a tárgyévet követő március 31-ig köteles elszámolni a NEAK által meghatározott módon. Az elszámolás módját a NEAK honlapján legkésőbb a tárgyévet követő március 15-ig közzéteszi.

(1a) *  A NEAK a munkáltató által igényelt, de a bérnövekedés biztosítására fel nem használt támogatási összeget az (1) bekezdés szerinti elszámolási időpontot követően a munkáltató teljesítményfinanszírozásából egy vagy több részletben levonja. Ha a munkáltató teljesítményfinanszírozása a jogosulatlanul igénybe vett vagy felhasznált támogatás összegének levonására nem nyújt fedezetet, azt a munkáltató a NEAK felszólítására köteles visszafizetni.

(1b) *  A NEAK a munkáltatónál keletkezett többletigényre utólagosan béremelési támogatást nem utalványoz.

(2) A NEAK a munkáltatónál keletkezett többletigényre utólagosan támogatást nem utalványoz.

(3) A NEAK a támogatás iránti igényt – az igénylés adattartalmát is ideértve –, valamint a ténylegesen megvalósított béremelést is ellenőrzi. A NEAK az ellenőrzés keretében annak adattartalmát érintően – hatáskörében eljárva – kiegészítő adatokat kérhet a munkáltatótól.

(4) Ha a NEAK ellenőrzése során megállapítja, hogy a munkáltató jogosulatlanul vett igénybe vagy használt fel támogatást, a jogosulatlanul igénybe vett vagy felhasznált támogatás összegét a tárgyhónapot követő hónapban esedékes teljesítményfinanszírozásból jogosult levonni. Ha a munkáltató teljesítményfinanszírozása a jogosulatlanul igénybe vett vagy felhasznált támogatás összegének levonására nem nyújt fedezetet, azt a munkáltató a NEAK felszólítására köteles visszafizetni.

(5) A támogatások elszámolásának utólagos – adott esetben helyszíni szemle útján történő – ellenőrzése céljából minden támogatásban részesített foglalkoztató köteles részletes – jogosult személyenkénti bontású – nyilvántartást vezetni az érintett egészségügyi dolgozók jogviszonyának típusáról, munkaidejéről, az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályokat érintő, munkavégzési kötelezettséggel nem járó időszakokról és azok jogcíméről, munkaköri és béradatairól.

5. Záró rendelkezések

6. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2013. július 15-én lép hatályba.

(2) A 7. § (2) bekezdése, a 18. §, valamint a 2. mellékletben foglalt táblázat 6., 36. és 143. pontja 2013. szeptember 1-jén lép hatályba.

7. § (1) * 

(2) * 

6. Átmeneti rendelkezések

8. § *  A 2016. január 1-je és 2016. február 28-a közötti elszámolási időszakra vonatkozó támogatási összeg megegyezik az OEP által a 4/A. § (2) bekezdése szerinti igénybejelentés alapján a 4/A. § (3) bekezdése szerint megállapított támogatási összeggel, vagy ha a munkáltató részéről a 4/A. § (1) bekezdésére tekintettel az 5. § (2) bekezdése szerinti új igény benyújtására került sor, az új igénylés alapján megállapított összeggel.

9. § *  (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 255–257. sora szerinti egészségügyi szolgáltatónak az egészségügyi ágazati előmeneteli rendszer hatálya alá tartozó, az egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet módosításáról szóló 461/2016. (XII. 23.) Korm. rendelet hatálybalépésének napján jogviszonyban álló foglalkoztatottja bérkiegészítésre 2016. szeptember 1-jétől, de legfeljebb a munkáltatónál fennálló, az egészségügyi ágazati előmeneteli rendszer hatálya alá tartozó foglalkoztatási jogviszonya időtartamára jogosult.

(2) Az (1) bekezdés szerinti bérkiegészítés megvalósítása során a foglalkoztatottat a 2016. augusztus 1-jén hatályos jogszabályi rendelkezések és a munkaszerződése alapján megillető alapbér, valamint rendszeres pótlék vagy pótlékok együttes összegét 2016. szeptember 1-jével a 3. mellékletben szereplő összeggel meg kell emelni.

(3) Az (1) bekezdés szerint bérkiegészítésre jogosult foglalkoztatott részére – legfeljebb az egészségügyi ágazati előmeneteli rendszer hatálya alá tartozó munkakörben történő foglalkoztatásának időtartamára – a (2) bekezdés szerinti havi béremelési összeget egy összegű bérkülönbözetként kell megállapítani, és azt a 2016. december havi munkabér kifizetésével egyidejűleg kell kifizetni.

(4) A munkáltató által, a (3) bekezdés szerinti időszakra vonatkozóan kifizetendő bérkülönbözet biztosítása érdekében igényelhető támogatás összege megegyezik a munkáltató által kifizetendő bérkülönbözetnek a kifizetőt terhelő adókkal és járulékokkal megnövelt mértékével, amelyet részletesen a 4. melléklet tartalmaz.

10. § *  Az egészségügyi ágazatban foglalkoztatottak bérfejlesztéséről, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 238/2016. (VIII. 16.) Korm. rendelettel megállapított 2/A. § szerinti bérkiegészítést első alkalommal 2016. szeptember hónapra tekintettel, 2016. október hónapban kell kifizetni.

10/A. § *  A 2016. augusztus 9-én hatályos 4. és 5. melléklet szerinti összeget nem kell figyelembe venni az adó- és járulékváltozások ellentételezésére szolgáló, az egészségügyi dolgozót vagy az egészségügyben dolgozót megillető, kormányrendeletben meghatározott kompenzációra való jogosultság és a kompenzáció összegének számítása tekintetében.

11. § Az Eütev. 29. § (16) bekezdésének az alkalmazásában az ott meghatározott kinevezésben meghatározott illetmény vagy munkaszerződésben meghatározott alapbér, továbbá a Kjt. 2012. június 30-án hatályos szabályainak alapulvételével meghatározott besorolási osztályhoz és fokozathoz tartozó garantált illetmény összegének a megállapítása során – az ügyeleti díj, az Eütev. 14/B. §-a szerinti pótlék, a készenléti díj, valamint a rendkívüli munkavégzés bérpótlékának alapjaként – a 2012. június 30-át követő, az egészségügyi ágazati illetmény- vagy bérnöveléstől függetlenül esedékessé vált átsorolások és a munkáltatónál egyébként megvalósult munkabéremelések összegét figyelembe kell venni.

11/A. § *  Az OEP a munkáltató részére a 2016. augusztus és szeptember havi támogatási összeget 2016 augusztusában utalványozza.

11/B. § *  (1) Azt a 2/B. § (1) bekezdése szerinti fiatal szakorvost, aki 2016. szeptember, október, november hónapban bérkiegészítésben részesült, és erre tekintettel őt bérhátrány érte ahhoz képest, mint ha a fiatal szakorvosok támogatásában részesült volna, egyszeri bérkülönbözet illeti meg a 2016. szeptember, október, november hónapra kifizetett bérre tekintettel.

(2) Az egyszeri bérkülönbözet mértéke

a) a fiatal szakorvosok támogatására vonatkozó szabályok alkalmazásával számított tárgyhavi bér (illetmény) és

b) a 2/A. § (1) bekezdése szerinti bérkiegészítésre vonatkozó szabályok alkalmazásával számított tárgyhavi bér (illetmény)

különbözete.

(3) Az egyszeri bérkülönbözet nem része az alapbérnek (illetménynek), a mozgóbér elemek számítása tekintetében nem kell figyelembe venni.

(4) Az egyszeri bérkülönbözetet az adó- és járulékváltozások ellentételezésére szolgáló, a foglalkoztatottat a Kormány rendelete alapján megillető kompenzációra való jogosultság és a kompenzáció összegének számítása tekintetében nem kell figyelembe venni.

(5) Az egyszeri bérkülönbözetre való jogosultságot és annak összegét az egészségügyi szolgáltató munkáltató állapítja meg, és a 2016. december hónapra esedékes munkabér kifizetésével egyidejűleg a jogosult részére kifizeti.

(6) Az egyszeri bérkülönbözet fedezetéül az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 5. számú melléklete szerinti Egészségügyi dolgozók 2016. évi béremelésének fedezete előirányzat szolgál.

11/C. § *  (1) A NEAK a 3. § szerinti, 2016. december hónapra számfejtésre kerülő bérkiegészítés támogatást 2017. január hónapban utalványozza.

(2) A NEAK a 2/A. § szerinti, 2017. január hónapban számfejtésre kerülő bérfejlesztéshez a munkáltató részére egy havi támogatást nyújt, melyet 2017. január hónapban utalványoz.

(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti támogatás összege megegyezik a munkáltató részére 2016. december hónapban utalványozott támogatási összeggel.

(4) A támogatás fedezetétül az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 5. számú melléklete szerinti Egészségügyi dolgozók béremelésének fedezete előirányzat szolgál.

(5) Az (1) és (2) bekezdés szerinti támogatásra a 4. § (4) bekezdése szerinti elszámolási szabályok megfelelően alkalmazandóak.

11/D. § *  (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat szerinti munkáltató által az 1. mellékletnek az egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet módosításáról szóló 320/2017. (XI. 8.) Korm. rendelettel megállapított 2.50. pontjában szereplő egészségügyi ügyvitelszervező munkakörben foglalkoztatott dolgozója az illetmény- vagy bérnövelésre 2017. november 1-jétől, de legfeljebb a munkáltatónál fennálló, az egészségügyi ágazati előmeneteli rendszer hatálya alá tartozó foglalkoztatási jogviszonya időtartamára jogosult.

(2) Az (1) bekezdés szerinti munkáltató illetmény- vagy bérnövelésre jogosult foglalkoztatottja részére az (1) bekezdés szerinti havi béremelési összeget a 2017. december havi munkabér kifizetésével egyidejűleg kell kifizetni.

11/E. § *  (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 258. pontja szerinti egészségügyi szolgáltatónak 2018. január 1-jén jogviszonyban álló foglalkoztatottja az illetmény- vagy bérnövelésre 2018. január 1-jétől, de legfeljebb a munkáltatónál fennálló, az egészségügyi ágazati előmeneteli rendszer hatálya alá tartozó munkakörben történő foglalkoztatásának kezdő időpontjától jogosult.

(2) Az (1) bekezdés szerinti munkáltató illetmény- vagy bérnövelésre jogosult foglalkoztatottja részére az (1) bekezdés szerinti emelt összegű illetményt (bért) első alkalommal a 2018. január hónapra esedékes illetmény (bér) tekintetében kell megfizetni.

11/F. § *  Az egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók, valamint a szociális ágazatban egészségügyi munkakörben dolgozók béremelésével összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 2/2018. (II. 1.) Korm. rendelettel megállapított 7., 8., 13. és 14. mellékletet 2018. január 1-jétől kell alkalmazni.

11/G. § *  (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 259. pontja szerinti egészségügyi szolgáltatónak 2018. január 1-jén jogviszonyban álló foglalkoztatottja az illetmény- vagy bérnövelésre 2018. január 1-jétől, de legfeljebb a munkáltatónál fennálló, az egészségügyi ágazati előmeneteli rendszer hatálya alá tartozó munkakörben történő foglalkoztatásának kezdő időpontjától jogosult.

(2) Az (1) bekezdés szerinti munkáltató illetmény- vagy bérnövelésre jogosult foglalkoztatottja részére az (1) bekezdés szerinti emelt összegű illetményt (bért) első alkalommal a 2018. január hónapra esedékes illetmény (bér) tekintetében kell megfizetni.

11/H. § *  (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat A:260 mezőjében meghatározott egészségügyi szolgáltatónak 2018. január 1-jén jogviszonyban álló foglalkoztatottja az illetmény- vagy bérnövelésre 2018. január 1-jétől, de legfeljebb a munkáltatónál fennálló, az egészségügyi ágazati előmeneteli rendszer hatálya alá tartozó munkakörben történő foglalkoztatásának kezdő időpontjától jogosult.

(2) Az (1) bekezdés szerinti munkáltató illetmény- vagy bérnövelésre jogosult foglalkoztatottja részére az (1) bekezdés szerinti emelt összegű illetményt (bért) első alkalommal a 2018. január hónapra esedékes illetmény (bér) tekintetében kell megfizetni.

11/I. § *  (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat A:261 mezőjében meghatározott egészségügyi szolgáltatónak 2018. augusztus 1-jén jogviszonyban álló foglalkoztatottja az illetmény- vagy bérnövelésre 2018. augusztus 1-jétől, de legfeljebb a munkáltatónál fennálló, az egészségügyi ágazati előmeneteli rendszer hatálya alá tartozó munkakörben történő foglalkoztatásának kezdő időpontjától jogosult.

(2) Az (1) bekezdés szerinti munkáltató illetmény- vagy bérnövelésre jogosult foglalkoztatottja részére az (1) bekezdés szerinti emelt összegű illetményt (bért) első alkalommal a 2018. augusztus hónapra esedékes illetmény (bér) tekintetében kell megfizetni.

11/J. § *  (1) A NEAK a munkáltató részére az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 328/2019. (XII. 20.) Korm. rendelettel megállapított 4. § (3) bekezdés alapján 2019. július–november hónapra járó szociális hozzájárulási adó védőnői kiegészítő pótlékre eső összegét egy összegben legkésőbb 2020 januárjában utalványozza az érintett munkáltatók részére.

(2) Az (1) bekezdésben szereplő összegeket a NEAK számítja ki a védőnői szolgáltatók által benyújtott igénylések és korrekciós igénylések alapján.

7. A jogalkotásra vonatkozó európai uniós követelményekre utaló rendelkezések

12. § * 

8. Módosító rendelkezések

13–17. § * 

18. § * 

19–22. § * 

1. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez

1. Az Eütev. 11/A. § (4) bekezdése szerinti orvosi munkakörök:

1.1. orvosvezető, orvos igazgató

1.2. vezető főorvos (osztály-, részleg-, rendelő)*

1.3. orvos

1.4. szakorvos

1.5. alorvos*

1.6. adjunktus*

1.7. főorvos*

1.8. fogorvos

1.9. fogszakorvos

2. Az Eütev. 11/A. § (5) bekezdése szerinti egészségügyi szakdolgozói és egyes egészségügyben dolgozói munkakörök:

2.1. osztályvezető főnővér**

2.2. osztályvezető főnővér-helyettes**

2.3. vezető ápoló*,**

2.4. vezető ápoló-helyettes**

2.5. vezető (asszisztens, műtős, szülésznő)*

2.6. főápoló/főnővér/klinikai, osztályos, részlegfelelős főnővér/főmadám/főműtős/nő (vezetői megbízás nélkül)

2.7. mentálhigiénés szakember

2.8. egyetemi okleveles ápoló/diplomás ápoló

2.9. általános ápoló

2.10. ápoló, csecsemő- és gyermekápoló

2.11. szakápoló

2.12. ápolási asszisztens

2.13. segédápoló

2.14. egyéb ápoló/szakápoló

2.15. asszisztens

2.16. szakasszisztens

2.17. segédasszisztens

2.18. egyéb asszisztens/szakasszisztens

2.19. laborasszisztens*

2.20. orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitikai asszisztens

2.21. dietetikus

2.22. diétás nővér

2.23. rehabilitációs tevékenység terapeuta

2.24. gyógytornász

2.25. konduktor

2.26. szülésznő

2.27. védőnő/családgondozó védőnő

2.28. mentőtiszt

2.29. mentőápoló

2.30. mentő gépkocsivezető

2.31. szolgálatvezető

2.32. betegszállító/betegkísérő

2.33. beteghordó*

2.34. gondozó

2.35. segédgondozó

2.36. egyéb gondozó

2.37. radiográfus

2.38. szonográfus*

2.39. egészségügyi laboráns

2.40. optometrista

2.41. boncmester

2.42. boncsegéd

2.43. klinikai fogászati higiénikus

2.44. műtőtechnikus

2.45. műtőssegéd

2.46. gipszmester

2.47. gyógymasszőr, sportmasszőr

2.48. masszőr (fürdősmasszőr)

2.49. egészségügyi operátor

2.50. *  egészségügyi ügyvitelszervező***

2.51. laboráns, vegyésztechnikus

2.52. kardiotechnikus

2.53. fertőtlenítő sterilező

2.54. sterilizáló*

2.55. egészségnevelő

2.56. foglalkoztató

2.57. szociális munkás

2.58. szociális szervező

2.59. szociális ügyintéző

2.60. szociális gondozó

2.61. közegészségügyi és járványügyi felügyelő, okleveles népegészségügyi szakember

2.62. közegészségügyi járványügyi ellenőr

2.63. közegészségügyi felügyelő*,**

2.64. vezető közegészségügyi felügyelő*

2.65. *  ápolási igazgató

2.66. *  egészségügyi szakoktató

2.67. *  mentőhelikopter vezető

2.68. *  mentő-technikus

2.69. *  mentésirányító

2.70. *  mentésvezető

2.71. *  okleveles ápoló-mentőtiszt

2.72. *  orvosírnok

3. Az Eütev. 11/A. § (6) bekezdése szerinti, felsőfokú végzettséggel betölthető munkakörök:

3.1. pszichológus

3.2. klinikai szakpszichológus

3.3. laboratóriumi vegyész, vegyészmérnök, biológus

3.4. klinikai sugárfizikus, klinikai biokémikus, klinikai mikrobiológus, molekuláris biológiai diagnosztikus

3.5. gyógypedagógus

3.6. logopédus

3.7. mikrobiológus*

3.8. *  fizikus

3.9. *  kémikus

4. Az Eütev. 11/A. § (6a) bekezdése szerinti gyógyszerészi végzettséggel betölthető munkakörök:

4.1. főgyógyszerész*

4.2. gyógyszertárvezető*

4.3. gyógyszertárvezető helyettes*

4.4. gyógyszerész

4.5. szakgyógyszerész

5. Azon munkakörök, ahol az egészségügyi szakképesítéshez igazodóan szükséges a foglalkoztatott besorolása az 1–4. pont valamelyikébe:

5.1. főigazgató, igazgató

5.2. parancsnok*

5.3. parancsnok helyettes*

5.4. * 

5.5. intézetvezető*

5.6. intézetvezető-helyettes (ápolási-helyettes)*

5.7. foglalkoztatásvezető

5.8. munkavezető, foglalkozásvezető

Jelmagyarázat: * 

* = a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség egészségügyi intézményeiben foglalkoztatott közalkalmazottakra irányadó munkakör.

** = a Kjt. vhr. 17. §-ában említett fegyveres szerveknél foglalkoztatott közalkalmazottakra irányadó munkakör.

*** = felsőfokú végzettséggel rendelkező.

2. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez

A B
1. Egészségügyi szolgáltató neve Település
2. „Az Ormánság Egészségéért” Nonprofit Kft. Sellye
3. „Hajdúböszörmény ESZ-V” Egészségügyi Szolgáltató és Vagyonkezelő
Nonprofit Kft.
Hajdúböszörmény
4. Albert Schweitzer Kórház – Rendelőintézet Hatvan
5. Állami Szívkórház Balatonfüred Balatonfüred
6. Almási Balogh Pál Kórház Ózd
7. *  Kaposvári Humánszolgáltatási Gondnokság Kaposvár
8. * 
9. Bács-Kiskun Megyei Kórház a Szegedi Orvostudományi Egyetem
Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza
Kecskemét
10. Bajai Szent Rókus Kórház Baja
11. Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet Budapest
12. Balatonalmádi Kistérségi Egészségügyi Központ Közhasznú Nonprofit Kft. Balatonalmádi
13. *  Balatonfüredi Városi Szakorvosi Rendelőintézet Balatonfüred
14. Barcs Város Önkormányzata Járóbetegellátó Intézmények Barcs
15. Batthyány Kázmér Szakkórház Kisbér
16. Battonya Város Egészségügyi és Szociális Ellátó Szervezet Battonya
17. *  Békés Megyei Körös-menti Szociális Centrum Mezőkovácsháza
18. *  Békés Megyei Központi Kórház Gyula
19. *  Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő Békés
20. Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat Budapest
21. * 
22. Bicskei Egészségügyi Központ Szolgáltató Nonprofit Kft. Bicske
23. *  Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ Budapest
24. Bodrogközi Járóbeteg Szakrendelő Nonprofit Kft. Cigánd
25. Bonyhádi Kórház és Rendelőintézet Bonyhád
26. *  Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Miskolc
27. Budai Irgalmasrendi Kórház Budapest
28. Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata Budapest
29. Budapest Főváros XIX. Ker. Önkormányzat Kispesti Egészségügyi Intézete Budapest
30. Budapest Főváros XV. Kerületi Önkormányzat Egészségügyi Intézménye Budapest
31. *  Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Dr. Nádor Ödön Egészségügyi Intézménye Budapest
32. Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata Budapest
33. *  Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ Budapest
34. *  Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat Budapest
35. Budapesti Szent Ferenc Kórház Budapest
36. Bugát Pál Kórház Gyöngyös
37. Büntetés-végrehajtás Központi Kórház (Tököl) Tököl
38. Csenger Város Önkormányzat Népjóléti és Szociális Alapszolgáltatási Központ Csenger
39. Csolnoky Ferenc Kórház Veszprém
40. Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház Szentes
41. Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely–Makó Hódmezővásárhely
42. Csongrád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórháza Deszk
43. Csornai Margit Kórház Csorna
44. Csurgói Egészségügyi Centrum Szolgáltató Nonprofit Kft. Csurgó
45. Deák Jenő Kórház Tapolca
46. *  Debreceni Egyetem Klinikai Központ Debrecen
47. Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum
Kazincbarcikai Kórház Nonprofit Kft.
Kazincbarcika
48. *  Dél-budai Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft. Budapest
49. Demecser Városi Önkormányzat Demecser
50. Dévaványa Város Önkormányzata Dévaványa
51. Dombóvári Szent Lukács Kórház Dombóvár
52. * 
53. Dr. Halász Géza Szakorvosi Rendelőintézet Dabas
54. Dr. Hetés Ferenc Szakorvosi Rendelőintézet Lenti
55. Dr. Kenessey Albert Kórház – Rendelőintézet Balassagyarmat
56. Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet Abony
57. * 
58. Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény Érd
59. *  Dr. Szarka Ödön Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Csongrád
60. Dr. Tábori Lajos Rendelőintézet Nyergesújfalu
61. Dr. Török Sándor Egészségügyi Központ Balatonboglár
62. *  Dunakeszi-SZTK Egészségügyi és Szociális Közhasznú Nonprofit Kft. Dunakeszi
63. Dunavecse Város Önkormányzat Dr. Kolozs Gergely Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Centrum és Szociális Intézmény Dunavecse
64. *  Csepreg Város Egészségháza Csepreg
65. Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság Nyíregyháza
66. Egészségügyi Alapellátó Intézmény Vasvár
67. Egészségügyi Központ Füzesabony
68. Egészségügyi Központ Kunszentmiklós
69. Egészségügyi Nonprofit Kft. Fonyód
70. *  Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Budapest
71. *  Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet Szerencs
72. Ercsi Kistérség Járóbeteg-szakellátó Egészségügyi Központ Kiemelten
Közhasznú Nonprofit Kft.
Ercsi
73. Európa Egészségház-Baktalórántháza Nonprofit Zrt. Baktalórántháza
74. Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Székesfehérvár
75. Felső-Szabolcsi Kórház Kisvárda
76. Ferencvárosi Egészségügyi Szolgáltató Kiemelkedően Közhasznú
Nonprofit Kft.
Budapest
77. *  URBS PRO PATIENTE Egészségügyi Fejlesztő és Üzemeltető Közhasznú Nonprofit Kft. Pomáz
78. Gazdasági-Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet Szabadszállás
79. Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Budapest
80. * 
81. Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő Pápa
82. Gróf Tisza István Kórház Berettyóújfalu
83. *  Szent Kristóf Szakrendelő Újbudai Egészségügyi és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Budapest
84. *  Sajószentpéteri Gyógyító-Megelőző Intézmény Sajószentpéter
85. Hajdúszoboszló Járóbeteg-ellátó Centrum Hajdúszoboszló
86. *  Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Budapest
87. Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Hévíz
88. Hőgyész Nagyközség Önkormányzata Hőgyész
89. Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet Budapest
90. INDIT Közalapítvány Pécs
91. Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház és Rendelőintézet Budapest
92. Jánoshalmi Kistérségi Egészségügyi Központ Nonprofit Közhasznú Kft. Jánoshalma
93. Jászberényi Szent Erzsébet Kórház Jászberény
94. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház – Rendelőintézet Szolnok
95. Jávorszky Ödön Kórház Vác
96. *  Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ Budapest
97. Kanizsai Dorottya Kórház Nagykanizsa
98. * 
99. Karolina Kórház – Rendelőintézet Mosonmagyaróvár
100. Károlyi Sándor Kórház Budapest
101. Kátai Gábor Kórház Karcag
102. * 
103. *  Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Debrecen
104. *  Kerekegyháza Város Önkormányzata Kerekegyháza
105. Keszthelyi Kórház Keszthely
106. * 
107. Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Kiskunhalas
108. Kiskunmajsai Kistérségi Közszolgáltató Nonprofit Kft. Kiskunmajsa
109. Kisteleki Egészségügyi Központ Nonprofit Kft. Kistelek
110. Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet Edelény
111. *  Komlói Egészségcentrum, Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium Egészségügyi Központ Komló
112. Komlós Településszolgáltatási Kft. Tótkomlós
113. Koppány-Völgye Kistérség Egészségfejlesztő Központ Nonprofit Kft. Tab
114. * 
115. *  Városi Egészségügyi Központ Kunszentmárton Kunszentmárton
116. Kuthy Elek Egészségügyi Intézmény Tiszafüred
117. *  Lábatlan Város Önkormányzata Lábatlan
118. Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Gyermekjóléti és
Szociális Intézménye
Lajosmizse
119. LÉT.A.MED. Létavértesi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó és Szolgáltató
Nonprofit Zrt.
Létavértes
120. Lőrinc-Med Nonprofit Kft. Szentlőrinc
121. Lumniczer Sándor Kórház- Rendelőintézet Kapuvár
122. Mágocs Város Önkormányzata Mágocs
123. Magyar Imre Kórház Ajka
124. Magyar Légimentő Nonprofit Kft. Budaörs
125. Magyar Pünkösdi Egyház Hajnalcsillag Rehabilitációs Otthon Dunaharaszti
126. Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza Budapest
127. Margit Kórház (Pásztó) Pásztó
128. Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet Eger
129. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Szombathely
130. Mátrai Gyógyintézet Mátraháza
131. MÁV Kórház és Rendelőintézet Szolnok Szolnok
132. MAZSIHISZ Szeretetkórház Budapest
133. MEDI-AMB Nonprofit Közhasznú Kft. Ibrány
134. Mezőcsáti Kistérségi Egészségfejlesztő Központ Egészségügyi
Szolgáltató Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft.
Mezőcsát
135. Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet Mezőtúr
136. MH Egészségügyi Központ Budapest
137. * 
138. Misszió Egészségügyi Központ Veresegyház
139. Mohácsi Kórház Mohács
140. *  Móra-Vitál Térségi Egészségmegőrző és Szociális Nonprofit Közhasznú Kft. Mórahalom
141. * 
142. MRE KIMM Drogterápiás Otthon Ráckeresztúr
143. Nagyatádi Kórház Nagyatád
144. Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet Nagykőrös
145. * 
146. *  Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet Budapest
147. Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet Oroszlány
148. *  Nemzeti Népegészségügyi Központ Budapest
149. *  Állami Egészségügyi Ellátó Központ Budapest
150. *  Országos Klinikai Idegtudományi Intézet Budapest
151. *  Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Budapest
152. * 
153. Országos Mentőszolgálat Budapest
154. Országos Onkológiai Intézet Budapest
155. Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Budapest
156. Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet Budapest
157. Országos Sportegészségügyi Intézet Budapest
158. Országos Vérellátó Szolgálat Budapest
159. *  Paksi Gyógyászati Központ Paks
160. *  Szent Márton Járóbeteg Központ Nonprofit Közhasznú Kft. Pannonhalma
161. Parádfürdői Állami Kórház Parádfürdő
162. *  Pécs Megyei Jogú Város Egyesített Egészségügyi Intézmények Igazgatósága Pécs
163. Pécsi Tudományegyetem Pécs
164. Pécsvárad Város Önkormányzata Pécsvárad
165. Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Kistarcsa
166. *  Pestszentlőrinc-Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. Budapest
167. PÉTEGISZ Polgár és Térsége Egészségügyi Központ Nonprofit Zrt. Polgár
168. *  Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet Budapest
169. *  Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr Győr
170. Pilisvörösvár Városi Önkormányzat Szakorvosi Rendelőintézete Pilisvörösvár
171. Ráckeve Város Szakorvosi Rendelőintézete Ráckeve
172. *  Mezőkövesd Városi Önkormányzat Rendelőintézete Mezőkövesd
173. *  Szentgotthárd Város Önkormányzata Szentgotthárd
174. Répcelak Város Önkormányzata Répcelak
175. *  Rétsági Kistérségi Egészségfejlesztő Központ Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. Rétság
176. Ruzsa Község Önkormányzata Ruzsa
177. Sarkadi Kistérségi Egészségügyi Fejlesztő Nonprofit Kft. Sarkad
178. Sárospatak Város Rendelőintézete Sárospatak
179. * 
180. Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház Sátoraljaújhely
181. Selye János Kórház Komárom
182. Semmelweis Egyetem Budapest
183. Siófoki Kórház – Rendelőintézet Siófok
184. Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Kaposvár
185. Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet Sopron
186. *  Sümegi Kistérségi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft. Sümeg
187. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Nyíregyháza
188–190. * 
191. Szakorvosi Rendelőintézet Szigetszentmiklós Szigetszentmiklós
192. *  Szászvár Nagyközség Önkormányzata Szászvár
193. Szécsény és Térsége Egészségügyi Centrum Nonprofit Közhasznú Kft. Szécsény
194. *  Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézmény Szeged
195. *  Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Humán Szolgáltató Intézet Székesfehérvár
196. Székkutas Községi Önkormányzat Székkutas
197. Szent Borbála Kórház Tatabánya
198. Szent Imre Kórház Budapest
199. *  Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő Budapest
200. Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház Visegrád
201. *  Szent László Kórház Sárvár
202. Szent Lázár Megyei Kórház Salgótarján
203. Szent Margit Kórház Budapest
204. Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Kft. Budapest
205. Szent Pantaleon Kórház – Rendelőintézet Dunaújváros Dunaújváros
206. Szent Rókus Kórház és Intézményei Budapest
207. Szentendre Város Egészségügyi Intézményei Szentendre
208. Szigetvári Kórház Szigetvár
209. Szob Város Szakorvosi Rendelőintézete Szob
210. SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szeged
211. *  Téglás Város Önkormányzata Téglás
212. Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat Budapest
213. *  Encsi Területi Egészségügyi Központ Encs
214. Tiszakécske Város Önkormányzata Tiszakécske
215. Tiszaújváros Városi Rendelőintézet Tiszaújváros
216. * 
217. Tokaji Egészségfejlesztő Központ Nonprofit Kft. Tokaj
218. Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet Cegléd
219. Tolna Megyei Balassa János Kórház Szekszárd
220. Tormay Károly Egészségügyi Központ Gödöllő
221. Törökszentmiklós Városi Önkormányzat Egyesített Gyógyító –
Megelőző Intézet
Törökszentmiklós
222. Tüdőgyógyintézet Törökbálint Törökbálint
223. Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. Budapest
224. Uzsoki Utcai Kórház Budapest
225. Városi Egészségügyi Alapellátás Kisvárda
226. *  Putnoki Humán Szolgáltató Központ Putnok
227. Városi Egészségügyi Intézmény Gyomaendrőd
228. Városi Önkormányzat Egészségügyi Központja Zalaszentgrót
229. *  Orosházi Kórház Orosháza
230. *  Szalay János Rendelőintézet Hajdúnánás
231. *  Vasútegészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. Budapest
232. Vaszary Kolos Kórház Esztergom
233. Vecsési Egészségügyi Szolgálat Vecsés
234. Velencei-tavi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Közhasznú Nonprofit Kft. Velence
235. *  Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet, Farkasgyepű Farkasgyepű
236. XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft. Budapest
237. XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálat Budapest
238. *  Zala Megyei Szent Rafael Kórház Zalaegerszeg
239. Zirci Erzsébet Kórház – Rendelőintézet Zirc
240. Zuglói Egészségügyi Szolgálat Budapest
241. Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Nonprofit Kft. Harkány
242. *  Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
Járóbeteg szakrendelés (Szarvas Gábor u.)
Budapest
243. *  Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Mozgó
Tüdőgondozó Állomás
Budapest
244. *  Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
Járóbeteg Szakrendelés
Pécs
245. *  Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Ápolási
Otthon
Miskolc
246. *  Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ Cserkeszőlő
247. * 
248. *  Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Szegedi Tudományegyetem Háziorvosi Oktató Központja Kecskemét
249. *  Verpelét Város Önkormányzata Verpelét
250. * 
251. *  Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Püspökladány
252. *  Kumánia Gyógyfürdő Kft. Kisújszállás
253. *  Szegedi Sport és Fürdők Kft. Szeged
254. *  Bácsalmási Egészségügyi Szolgáltató Kft. Bácsalmás
255. *  Pro Rekreatione Közhasznú Nonproft Kft. Gárdony
256. *  Debreceni Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthona és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskolája Debrecen
257. *  Békéscsabai Egészségügyi Alapellátási Intézmény Békéscsaba
258. *  Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Budapest
259. *  ARNAUT PASA FÜRDŐJE Gyógyászati Korlátolt Felelősségű Társaság Eger
260. *  Vámospércs-Kistérségi Egészségügyi Szakellátó Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Vámospércs
261. *  Százhalombattai Egészségügyi Közalapítvány Százhalombatta

3. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez * 

Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi dolgozót vagy egészségügyben dolgozót megillető bérkiegészítés mértéke

1. Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó szakorvost megillető bérkiegészítés mértéke (Ft/hó):

SZINT ÉVEK FIZETÉSI OSZTÁLYOK
I J
1 0–3 107 000 107 000
2 4–6 107 000 107 000
3 7–9 107 000 107 000
4 10–12 107 000 107 000
5 13–15 107 000 107 000
6 16–18 107 000 107 000
7 19–21 107 000 107 000
8 22–24 107 000 107 000
9 25–27 107 000 107 000
10 28–30 107 000 107 000
11 31–33 107 000 107 000
12 34–36 107 000 107 000
13 37–39 107 000 107 000
14 40–42 107 000 107 000
15 43–45 107 000 107 000
16 46–48 107 000 107 000
17 49–51 107 000 107 000

2. Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó szakdolgozót megillető bérkiegészítés mértéke (Ft/hó):

SZINT ÉVEK FIZETÉSI OSZTÁLYOK
A B C D E F G H I J
1 0–3 6 660 16 073 14 577 18 679 29 618 32 797 33 950 34 185 26 129 28 329
2 4–6 8 072 18 191 16 628 21 414 34 404 35 334 37 071 37 257 29 985 30 652
3 7–9 9 484 20 309 18 679 24 149 39 190 37 671 39 792 40 329 32 040 30 674
4 10–12 10 896 22 426 20 730 26 884 43 976 39 908 42 512 43 500 33 096 30 797
5 13–15 12 308 24 544 22 781 29 618 45 722 42 145 45 333 46 572 32 751 30 820
6 16–18 13 720 26 199 24 833 29 853 47 052 44 382 48 054 48 344 32 307 30 843
7 19–21 15 132 26 736 26 884 30 104 48 382 46 719 50 774 48 216 31 962 33 166
8 22–24 16 543 27 366 28 487 31 327 49 604 48 356 51 995 48 088 31 518 35 189
9 25–27 16 934 27 996 29 026 32 550 50 934 49 993 51 916 47 959 33 273 37 112
10 28–30 17 323 28 626 29 565 33 772 52 156 49 530 51 437 47 831 35 029 39 035
11 31–33 17 805 29 256 30 104 34 995 53 485 48 967 51 057 49 003 36 784 41 058
12 34–36 18 194 29 885 30 643 36 218 54 815 48 504 50 678 50 075 38 440 42 981
13 37–39 18 583 30 515 31 182 37 549 56 037 48 041 50 199 51 247 38 795 43 803
14 40–42 18 972 31 145 31 721 38 772 57 367 47 578 49 819 52 418 39 151 44 626
15 43–45 19 361 31 775 32 260 39 994 58 697 47 115 49 440 53 590 39 506 45 449
16 46–48 19 764 32 434 32 824 41 258 60 131 46 816 49 249 55 040 40 168 46 632
17 49–51 20 183 33 122 33 413 42 563 61 670 46 685 49 251 56 776 41 146 48 186

3. Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó szakgyógyszerészt megillető bérkiegészítés mértéke (Ft/hó):

Fizetési fokozatok ÉVEK FIZETÉSI OSZTÁLYOK
I J
1 0–3 137 000 137 000
2 4–6 137 010 137 030
3 7–9 137 045 137 043
4 10–12 137 015 136 955
5 13–15 136 965 136 968
6 16–18 137 015 136 980
7 19–21 136 965 137 010
8 22–24 137 015 136 954
9 25–27 136 995 136 998
10 28–30 136 975 137 041
11 31–33 136 955 136 985
12 34–36 137 035 137 029
13 37–39 136 995 137 014
14 40–42 136 955 136 999
15 43–45 137 000 137 000
16 46–48 137 000 137 000
17 49–51 137 000 137 000

4. Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó, egyéb, nem egészségügyi egyetemi végzettséggel, valamint nem egészségügyi egyetemi végzettséggel és egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkező egészségügyi dolgozót megillető bérkiegészítés mértéke (Ft/hó):

Fizetési fokozatok ÉVEK FIZETÉSI OSZTÁLYOK
H I J
1 0–3 34 385 171 385 171 385
2 4–6 34 410 171 395 171 415
3 7–9 34 435 171 430 171 428
4 10–12 34 360 171 400 171 340
5 13–15 34 385 171 350 171 353
6 16–18 34 415 171 400 171 365
7 19–21 34 403 171 350 171 395
8 22–24 34 390 171 400 171 339
9 25–27 34 378 171 380 171 383
10 28–30 34 365 171 360 171 426
11 31–33 34 348 171 340 171 370
12 34–36 34 430 171 420 171 414
13 37–39 34 413 171 380 171 399
14 40–42 34 395 171 340 171 384
15 43–45 34 386 171 385 171 385
16 46–48 34 385 171 385 171 385
17 49–51 34 386 171 385 171 385

5. Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó, egyéb, nem egészségügyi főiskolai végzettséggel rendelkező egészségügyi dolgozót megillető bérkiegészítés mértéke (Ft/hó):

Fizetési fokozatok ÉVEK FIZETÉSI OSZTÁLYOK
F G H
1 0–3 32 787 33 940 34 175
2 4–6 35 354 37 016 37 272
3 7–9 37 616 39 775 40 369
4 10–12 39 878 42 532 43 465
5 13–15 42 140 45 291 46 562
6 16–18 44 402 48 049 48 364
7 19–21 46 664 50 807 48 224
8 22–24 48 316 51 978 48 083
9 25–27 49 968 51 879 47 942
10 28–30 49 485 51 462 47 801
11 31–33 49 002 51 045 48 956
12 34–36 48 519 50 628 50 110
13 37–39 48 036 50 212 51 265
14 40–42 47 553 49 794 52 418
15 43–45 47 070 49 378 53 573
16 46–48 46 751 49 149 55 005
17 49–51 46 600 49 114 56 724

4. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez * 

Orvosok, szakorvosok, fogorvosok, szakfogorvosok illetmény-, illetve bértáblája
(Ft/hó, bruttó)



SZINT


ÉVEK
ORVOSOK, FOGORVOSOK, SZAKORVOSOK,
SZAKFOGORVOSOK BÉRTÁBLA
FIZETÉSI OSZTÁLYOK
H I J
1 0–3 255 320 454 820 467 320
2 4–6 261 820 461 220 476 620
3 7–9 268 320 469 420 488 220
4 10–12 274 720 478 620 499 720
5 13–15 281 220 489 220 511 320
6 16–18 289 020 499 920 522 920
7 19–21 298 720 510 520 532 220
8 22–24 308 420 521 220 541 820
9 25–27 318 120 529 720 551 520
10 28–30 327 820 538 220 561 220
11 31–33 336 220 546 720 570 820
12 34–36 344 720 555 320 580 520
13 37–39 353 120 565 220 591 320
14 40–42 361 520 575 120 602 120
15 43–45 369 928 585 105 612 936
16 46–48 378 345 595 045 623 751
17 49–51 386 763 604 985 634 566

5. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez * 

Gyógyszerészek, szakgyógyszerészek illetmény-, illetve bérnövelése
(Ft/hó, bruttó)



SZINT


ÉVEK
GYÓGYSZERÉSZEK, SZAKGYÓGYSZERÉSZEK
ILLETMÉNY- VAGY BÉRNÖVELÉS
FIZETÉSI OSZTÁLYOK
H I J
1 0–3 50 000 237 000 237 000
2 4–6 50 025 237 010 237 030
3 7–9 50 050 237 045 237 043
4 10–12 49 975 237 015 236 955
5 13–15 50 000 236 965 236 968
6 16–18 50 030 237 015 236 980
7 19–21 50 018 236 965 237 010
8 22–24 50 005 237 015 236 954
9 25–27 49 993 236 995 236 998
10 28–30 49 980 236 975 237 041
11 31–33 49 963 236 955 236 985
12 34–36 50 045 237 035 237 029
13 37–39 50 028 236 995 237 014
14 40–42 50 010 236 955 236 999
15 43–45 50 001 237 000 237 000
16 46–48 50 000 237 000 237 000
17 49–51 50 001 237 000 237 000

6. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez * 

Egyéb, nem egészségügyi egyetemi végzettséggel, valamint nem egészségügyi egyetemi végzettséggel és egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkező egészségügyi dolgozók illetmény-, illetve bérnövelése
(Ft/hó, bruttó)




SZINT



ÉVEK
EGYÉB, NEM EGÉSZSÉGÜGYI EGYETEMI VÉGZETTSÉGGEL,
VALAMINT NEM EGÉSZSÉGÜGYI EGYETEMI VÉGZETTSÉGGEL
ÉS EGÉSZSÉGÜGYI FELSŐFOKÚ SZAKIRÁNYÚ
SZAKKÉPESÍTÉSSEL RENDELKEZŐ EGÉSZSÉGÜGYI
DOLGOZÓK ILLETMÉNY- VAGY BÉRNÖVELÉS
FIZETÉSI OSZTÁLYOK
H I J
1 0–3 84 385 271 385 271 385
2 4–6 84 410 271 395 271 415
3 7–9 84 435 271 430 271 428
4 10–12 84 360 271 400 271 340
5 13–15 84 385 271 350 271 353
6 16–18 84 415 271 400 271 365
7 19–21 84 403 271 350 271 395
8 22–24 84 390 271 400 271 339
9 25–27 84 378 271 380 271 383
10 28–30 84 365 271 360 271 426
11 31–33 84 348 271 340 271 370
12 34–36 84 430 271 420 271 414
13 37–39 84 413 271 380 271 399
14 40–42 84 395 271 340 271 384
15 43–45 84 386 271 385 271 385
16 46–48 84 385 271 385 271 385
17 49–51 84 386 271 385 271 385

7. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez * 

Egészségügyi szakdolgozók, egyes egészségügyben dolgozók, valamint védőnők illetmény-, illetve bértáblája (Ft/hó, bruttó)


SZINT

ÉVEK
EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓK, EGYES EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK, VALAMINT VÉDŐNŐK BÉRTÁBLA FIZETÉSI OSZTÁLYOK
A B C D E F G H I J
1 0–3 173 690 187 584 211 948 218 004 234 152 289 662 298 745 302 782 309 343 331 042
2 4–6 175 773 190 711 214 976 222 041 241 217 299 755 309 847 316 912 324 482 348 200
3 7–9 177 857 193 837 218 004 226 078 248 282 309 847 320 949 331 042 339 621 365 357
4 10–12 179 942 196 964 221 032 230 115 255 347 319 940 332 051 345 172 354 761 382 515
5 13–15 182 026 200 089 224 059 234 152 262 412 330 033 343 153 359 302 369 900 399 672
6 16–18 184 111 203 216 227 087 238 189 269 477 340 125 354 255 373 431 385 039 416 830
7 19–21 186 195 206 343 230 115 242 226 276 541 350 218 365 357 387 561 400 178 433 989
8 22–24 188 280 209 469 233 143 246 263 283 606 360 311 376 459 401 691 415 317 451 146
9 25–27 190 363 212 596 236 171 250 300 290 671 370 404 387 561 415 821 430 456 468 304
10 28–30 192 447 215 722 239 198 254 337 297 736 380 496 398 663 429 951 445 595 485 462
11 31–33 194 532 218 848 242 226 258 375 304 801 390 589 409 765 444 082 460 734 502 619
12 34–36 196 616 221 975 245 254 262 412 311 866 400 682 420 867 458 211 475 873 519 777
13 37–39 198 701 225 102 248 282 266 449 318 931 410 774 431 970 472 341 491 012 536 935
14 40–42 200 785 228 227 251 310 270 486 325 996 420 867 443 072 486 471 506 151 554 092
15 43–45 202 870 231 354 254 337 274 523 333 061 430 961 454 174 500 601 521 290 571 250
16 46–48 204 974 234 523 257 402 278 621 340 279 441 295 465 553 515 141 536 882 588 939
17 49–51 207 103 237 735 260 503 282 779 347 653 451 879 477 219 530 104 552 940 607 176

8. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez * 

Egyéb, nem egészségügyi főiskolai végzettséggel rendelkező egészségügyi dolgozók illetmény-, illetve bérnövelése (Ft/hó, bruttó)



SZINT


ÉVEK
EGYÉB, NEM EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI VÉGZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK ILLETMÉNY- VAGY BÉRNÖVELÉS FIZETÉSI OSZTÁLYOK
F G H
1 0–3 126 227 130 310 131 847
2 4–6 132 050 136 967 139 502
3 7–9 137 567 143 307 147 157
4 10–12 143 085 149 646 154 812
5 13–15 148 603 155 986 162 467
6 16–18 154 120 162 325 168 826
7 19–21 159 638 168 665 173 244
8 22–24 164 546 173 417 177 661
9 25–27 169 454 176 899 182 079
10 28–30 172 226 180 063 186 496
11 31–33 174 999 183 228 192 210
12 34–36 177 772 186 392 197 921
13 37–39 180 544 189 558 203 634
14 40–42 183 317 192 722 209 346
15 43–45 186 091 195 887 215 059
16 46–48 189 105 199 328 221 181
17 49–51 192 369 203 057 227 727

9. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez * 

Bérkiegészítési támogatás elszámolásához szükséges havi bérszámfejtési adatok

1. A 2015. október – 2015. december hónapok közötti időszakra vonatkozóan:

1.1. Munkáltatónkénti bontásban a foglalkoztatottak részére havonta összesen utalványozott bérkiegészítés összege.

1.2. Munkáltatónkénti bontásban a bérkiegészítéshez kapcsolódóan összesen utalványozott kifizetőt terhelő közterhek összege.

1.3. Munkáltatónkénti bontásban az ügyeleti díj, az Eütev. 14/B. §-a szerinti pótlék, a készenléti díj, valamint a rendkívüli munkavégzés bérpótlékának a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 139. § (2) bekezdése és az Eütev. 29. §-a alapján számított, foglalkoztatottak részére utalványozott különbözet összege, valamint a különbözethez kapcsolódóan összesen utalványozott kifizetőt terhelő közterhek összege.

2. A 2016. január – 2016. augusztus hónapok közötti időszakra vonatkozóan:

2.1. Munkáltatónkénti bontásban a foglalkoztatottak Eütev. 11/A. § (4)–(6a) bekezdése szerinti alapbére, munkaköri csoportja, fizetési osztálya, fizetési fokozata figyelembe vételével a 2.1.1–2.1.4. alpont szerint megállapított, foglalkoztatottak részére havonta összesen utalványozott bérkiegészítés összege.

2.1.1. Orvosok, szakorvosok, fogorvosok, fogszakorvosok:

A dolgozó legmagasabb személyi alapbére (alapilletménye) és rendszeres illetménypótlékai összege
(Ft/hó, bruttó)
Az orvos, szakorvos, fogorvos, fogszakorvos munkakörben foglalkoztatott dolgozók illetmény- vagy bérnövelésére tekintettel igényelhető támogatási összeg fizetési osztályonként a kifizetőt terhelő közterhek nélkül (Ft/hó)
1. H I J
2. 425 819 75 820 105 820 105 820
3. 425 820 430 819 70 820 105 820 105 820
4. 430 820 435 819 65 820 105 820 105 820
5. 435 820 440 819 60 820 105 820 105 820
6. 440 820 445 819 55 820 105 820 105 820
7. 445 820 450 819 50 820 105 820 105 820
8. 450 820 455 819 45 820 105 820 105 820
9. 455 820 460 819 40 820 100 820 100 820
10. 460 820 465 819 35 820 95 820 95 820
11. 465 820 470 819 30 820 90 820 90 820
12. 470 820 475 819 25 820 85 820 85 820
13. 475 820 480 819 20 820 80 820 80 820
14. 480 820 485 819 20 820 75 820 75 820
15. 485 820 490 819 20 820 70 820 70 820
16. 490 820 495 819 20 820 65 820 65 820
17. 495 820 500 819 20 820 60 820 60 820
18. 500 820 505 819 20 820 55 820 55 820
19. 505 820 515 819 20 820 50 820 50 820
20. 515 820 520 819 20 820 40 820 40 820
21. 520 820 20 820 30 820 30 820

2.1.2. *  Egészségügyi szakdolgozók és egészségügyben dolgozók:

Egészségügyi szakdolgozók illetmény- vagy bérnövelésére tekintettel igényelhető támogatási összeg fizetési osztályonként a kifizetőt terhelő közterhek nélkül (Ft/hó)
Évek A B C D E F G H I J
0–3 5 000 5 000 4 000 4 000 4 000 41 425 41 425 41 425 41 425 41 425
4–6 7 046 7 976 7 024 8 968 10 912 41 425 41 425 41 425 41 425 41 425
7–9 9 092 10 952 10 048 13 936 17 020 41 425 41 425 41 425 41 425 41 425
10–12 10 952 13 928 13 072 17 452 20 476 41 425 41 425 41 425 41 425 41 425
13–15 12 998 16 045 16 048 20 044 24 040 41 425 41 425 41 425 41 425 41 425
16–18 16 045 18 463 18 532 23 500 27 496 41 425 41 425 41 425 41 425 41 425
19–21 16 975 20 044 20 044 25 984 30 952 41 425 41 425 41 425 41 425 41 425
22–24 17 998 21 532 21 448 27 496 32 616 41 425 41 425 41 425 41 425 41 425
25–27 19 021 23 020 22 960 29 008 32 672 41 425 41 425 41 425 41 425 41 425
28–30 20 044 24 508 24 472 30 520 32 936 41 425 41 425 41 425 41 425 41 425
31–33 20 974 23 296 25 984 32 032 33 092 41 425 41 425 41 425 41 425 41 425
34–36 21 997 22 084 27 496 33 544 33 848 41 425 41 425 41 425 41 425 41 425
37–39 23 020 20 872 29 008 34 348 34 712 41 425 41 425 41 425 41 425 41 425
40–42 24 043 19 460 30 520 32 860 35 068 41 425 41 425 41 425 41 425 41 425
43–45 24 043 18 111 29 467 31 422 35 427 41 425 41 425 41 425 41 425 41 425
46–48 24 043 16 711 28 054 29 972 35 768 41 425 41 425 41 425 41 425 41 425
49–51 24 043 15 312 26 641 28 521 36 109 41 425 41 425 41 425 41 425 41 425

2.1.3. Felsőfokú végzettséggel rendelkező egészségügyi dolgozók illetmény- vagy bérnövelésére tekintettel igényelhető támogatási összeg a kifizetőt terhelő közterhek nélkül: 41 435 Ft/hó.

2.1.4. Gyógyszerészek, szakgyógyszerészek illetmény- vagy bérnövelésére tekintettel igényelhető támogatási összeg a kifizetőt terhelő közterhek nélkül: 75 820 Ft/hó.

2.2. Munkáltatónkénti bontásban a bérkiegészítéshez kapcsolódóan összesen utalványozott kifizetőt terhelő közterhek összege.

2.3. Munkáltatónkénti bontásban az ügyeleti díj, az Eütev. 14/B. §-a szerinti pótlék, a készenléti díj, valamint a rendkívüli munkavégzés bérpótlékának a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 139. § (2) bekezdése és a Kjt. 2012. június 30-án hatályos szabályainak alapul vételével meghatározott garantált illetmény, vagy ha az magasabb, a kormányrendeletben megállapított minimálbér, garantált bérminimum alapul vételével számított, foglalkoztatottak részére utalványozott különbözet összege, valamint a különbözethez kapcsolódóan összesen utalványozott kifizetőt terhelő közterhek összege.

3. A 2016. szeptember – 2016. december hónapok közötti időszakra vonatkozóan:

3.1. Munkáltatónkénti bontásban a foglalkoztatottak részére havonta összesen utalványozott bérkiegészítés összege.

3.2. Munkáltatónkénti bontásban a bérkiegészítéshez kapcsolódóan összesen utalványozott kifizetőt terhelő közterhek összege.

3.3. Munkáltatónkénti bontásban az ügyeleti díj, az Eütev. 14/B. §-a szerinti pótlék, a készenléti díj, valamint a rendkívüli munkavégzés bérpótlékának biztosítása érdekében a foglalkoztatottak részére utalványozott különbözet összege a 3. § (5) bekezdésében foglaltak alapján, valamint a különbözethez kapcsolódóan összesen utalványozott kifizetőt terhelő közterhek összege.

10. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez * 

11. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez * 

1. Az orvos, szakorvos, fogorvos, fogszakorvos munkakörben foglalkoztatott dolgozók illetmény- vagy bérnövelése

SZINT ÉVEK FIZETÉSI OSZTÁLYOK
H I J
1 0–3 50 000 100 000 100 000
2 4–6 50 000 100 000 100 000
3 7–9 50 000 100 000 100 000
4 10–12 50 000 100 000 100 000
5 13–15 50 000 100 000 100 000
6 16–18 50 000 100 000 100 000
7 19–21 50 000 100 000 100 000
8 22–24 50 000 100 000 100 000
9 25–27 50 000 100 000 100 000
10 28–30 50 000 100 000 100 000
11 31–33 50 000 100 000 100 000
12 34–36 50 000 100 000 100 000
13 37–39 50 000 100 000 100 000
14 40–42 50 000 100 000 100 000
15 43–45 50 000 100 000 100 000
16 46–48 50 000 100 000 100 000
17 49–51 50 000 100 000 100 000

2. Egészségügyi szakdolgozók illetmény- vagy bérnövelése

SZINT ÉVEK EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓK, EGYES EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK UTÁNI BÉRKIEGÉSZÍTÉS ÖSSZEGEI
FIZETÉSI OSZTÁLYOK
A B C D E F G H I J
1 0–3 14 119 15 249 17 229 17 722 19 035 23 547 24 285 24 613 25 147 26 910
2 4–6 14 289 15 503 17 475 18 050 19 609 24 367 25 187 25 762 26 377 28 305
3 7–9 14 458 15 757 17 722 18 378 20 183 25 187 26 090 26 910 27 608 29 700
4 10–12 14 627 16 012 17 968 18 706 20 757 26 008 26 993 28 059 28 838 31 095
5 13–15 14 797 16 266 18 214 19 035 21 331 26 828 27 895 29 208 30 069 32 490
6 16–18 14 966 16 520 18 459 19 363 21 906 27 649 28 797 30 356 31 299 33 884
7 19–21 15 135 16 774 18 706 19 691 22 480 28 469 29 700 31 505 32 530 35 279
8 22–24 15 306 17 028 18 952 20 019 23 054 29 290 30 603 32 653 33 761 36 674
9 25–27 15 475 17 282 19 198 20 347 23 628 30 110 31 505 33 803 34 992 38 068
10 28–30 15 644 17 536 19 444 20 675 24 202 30 930 32 407 34 951 36 222 39 463
11 31–33 15 814 17 790 19 691 21 003 24 778 31 751 33 310 36 099 37 453 40 858
12 34–36 15 983 18 045 19 937 21 331 25 352 32 571 34 212 37 248 38 683 42 252
13 37–39 16 152 18 299 20 183 21 659 25 926 33 392 35 114 38 396 39 914 43 648
14 40–42 16 322 18 553 20 429 21 987 26 500 34 212 36 018 39 546 41 145 45 042
15 43–45 16 491 18 807 20 675 22 316 27 075 35 033 36 920 40 694 42 376 46 437
16 46–48 16 662 19 065 20 925 22 649 27 661 35 873 37 845 41 876 43 643 47 875
17 49–51 16 835 19 326 21 177 22 988 28 261 36 733 38 793 43 092 44 949 49 358

12. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez * 

1. 2017. november 1-jétől a kompenzáció bérszámfejtéséhez szükséges, a 9. melléklet alapján számított összegek az orvosok, fogorvosok esetében

A dolgozó legmagasabb személyi alapbére (alapilletménye) és rendszeres illetménypótlékai összege
(Ft/hó, bruttó)
Az orvos, fogorvos munkakörben foglalkoztatott dolgozók illetmény- vagy bérnövelésére tekintettel igényelhető támogatási összeg fizetési osztályonként a kifizetőt terhelő közterhek nélkül (Ft/hó)
1. H
2. 475 819 75 820
3. 475 820 480 819 70 820
4. 480 820 485 819 65 820
5. 485 820 490 819 60 820
6. 490 820 495 819 55 820
7. 495 820 500 819 50 820
8. 500 820 505 819 45 820
9. 505 820 510 819 40 820
10. 510 820 515 819 35 820
11. 515 820 520 819 30 820
12. 520 820 525 819 25 820
13. 525 820 530 819 20 820
14. 530 820 535 819 20 820
15. 535 820 540 819 20 820
16. 540 820 545 819 20 820
17. 545 820 550 819 20 820
18. 550 820 555 819 20 820
19. 555 820 565 819 20 820
20. 565 820 570 819 20 820
21. 570 820 20 820

2. 2017. november 1-jétől a kompenzáció bérszámfejtéséhez szükséges, a 9. melléklet alapján számított összegek a szakorvosok, fogszakorvosok esetében

A dolgozó legmagasabb személyi alapbére (alapilletménye) és rendszeres illetménypótlékai összege
(Ft/hó, bruttó)
A szakorvos, fogszakorvos munkakörben foglalkoztatott dolgozók illetmény- vagy bérnövelésére tekintettel igényelhető támogatási összeg fizetési osztályonként a kifizetőt terhelő közterhek nélkül
(Ft/hó)
1. I J
2. 525 819 105 820 105 820
3. 525 820 530 819 105 820 105 820
4. 530 820 535 819 105 820 105 820
5. 535 820 540 819 105 820 105 820
6. 540 820 545 819 105 820 105 820
7. 545 820 550 819 105 820 105 820
8. 550 820 555 819 105 820 105 820
9. 555 820 560 819 100 820 100 820
10. 560 820 565 819 95 820 95 820
11. 565 820 570 819 90 820 90 820
12. 570 820 575 819 85 820 85 820
13. 575 820 580 819 80 820 80 820
14. 580 820 585 819 75 820 75 820
15. 585 820 590 819 70 820 70 820
16. 590 820 595 819 65 820 65 820
17. 595 820 600 819 60 820 60 820
18. 600 820 605 819 55 820 55 820
19. 605 820 615 819 50 820 50 820
20. 615 820 620 819 40 820 40 820
21. 620 820 30 820 30 820

13. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez * 

Az egészségügyi szolgáltató által az illetmény- vagy bérnövelésére tekintettel igényelhető támogatási összeg fizetési osztályonként (Ft/hó)

1. Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi szakdolgozók és egyes egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésére tekintettel igényelhető támogatási összeg fizetési osztályonként, amely magában foglalja a munkáltató által levonásra kerülő szociális hozzájárulási adó összegét is (Ft/hó)

SZINT ÉVEK EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓK, EGYES EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK BÉRTÁBLA
FIZETÉSI OSZTÁLYOK
A B C D E F G H I J
1 0–3 12 599 13 605 15 374 15 812 16 983 21 009 21 669 21 962 22 437 24 011
2 4–6 12 748 13 832 15 594 16 105 17 496 21 742 22 474 22 986 23 536 25 255
3 7–9 12 900 14 059 15 812 16 398 18 009 22 474 23 279 24 011 24 634 26 500
4 10–12 13 052 14 286 16 032 16 691 18 521 23 206 24 084 25 036 25 732 27 744
5 13–15 13 202 14 512 16 252 16 983 19 034 23 938 24 889 26 061 26 830 28 988
6 16–18 13 354 14 739 16 472 17 276 19 545 24 670 25 695 27 086 27 928 30 234
7 19–21 13 506 14 966 16 691 17 569 20 058 25 402 26 500 28 110 29 027 31 479
8 22–24 13 656 15 193 16 910 17 862 20 571 26 133 27 305 29 135 30 124 32 723
9 25–27 13 807 15 420 17 130 18 154 21 083 26 866 28 110 30 159 31 222 33 968
10 28–30 13 959 15 646 17 350 18 448 21 596 27 599 28 915 31 185 32 320 35 212
11 31–33 14 109 15 873 17 569 18 741 22 108 28 330 29 721 32 211 33 418 36 456
12 34–36 14 261 16 100 17 789 19 034 22 620 29 062 30 526 33 235 34 516 37 701
13 37–39 14 413 16 327 18 009 19 327 23 133 29 794 31 333 34 261 35 615 38 945
14 40–42 14 563 16 553 18 229 19 620 23 645 30 526 32 137 35 285 36 712 40 190
15 43–45 14 715 16 780 18 448 19 912 24 157 31 259 32 943 36 310 37 810 41 434
16 46–48 14 867 17 010 18 669 20 210 24 682 32 008 33 767 37 364 38 941 42 718
17 49–51 15 022 17 243 18 894 20 510 25 216 32 776 34 614 38 450 40 105 44 039

2. Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egyéb, nem egészségügyi főiskolai végzettséggel rendelkező egészségügyi dolgozók illetmény- vagy bérnövelésére tekintettel igényelhető támogatási összeg fizetési osztályonként, amely magában foglalja a munkáltató által levonásra kerülő szociális hozzájárulási adó összegét is (Ft/hó)

SZINT ÉVEK FIZETÉSI OSZTÁLYOK
F G H
1 0–3 21 009 21 669 21 962
2 4–6 21 742 22 474 22 986
3 7–9 22 474 23 279 24 011
4 10–12 23 206 24 084 25 036
5 13–15 23 938 24 889 26 061
6 16–18 24 670 25 695 27 086
7 19–21 25 402 26 500 28 110
8 22–24 26 133 27 305 29 135
9 25–27 26 866 28 110 30 159
10 28–30 27 599 28 915 31 185
11 31–33 28 330 29 721 32 211
12 34–36 29 062 30 526 33 235
13 37–39 29 794 31 333 34 261
14 40–42 30 526 32 137 35 285
15 43–45 31 259 32 943 36 310
16 46–48 32 008 33 767 37 364
17 49–51 32 776 34 614 38 450

14. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez * 

SZINT ÉVEK EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓK, EGYES EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK ILLETMÉNY- VAGY BÉRNÖVELÉSI ÖSSZEGE
FIZETÉSI OSZTÁLYOK
A B C D E F G H I J
1 0–3 10 543 11 385 12 865 13 232 14 212 17 581 18 133 18 378 18 776 20 093
2 4–6 10 668 11 575 13 049 13 477 14 641 18 194 18 807 19 235 19 695 21 134
3 7–9 10 795 11 765 13 232 13 722 15 070 18 807 19 480 20 093 20 614 22 176
4 10–12 10 922 11 955 13 416 13 967 15 499 19 419 20 154 20 951 21 533 23 217
5 13–15 11 048 12 144 13 600 14 212 15 928 20 032 20 828 21 808 22 452 24 258
6 16–18 11 175 12 334 13 784 14 457 16 356 20 644 21 502 22 666 23 371 25 300
7 19–21 11 302 12 524 13 967 14 702 16 785 21 257 22 176 23 523 24 290 26 342
8 22–24 11 428 12 714 14 151 14 947 17 214 21 869 22 849 24 381 25 208 27 383
9 25–27 11 554 12 904 14 335 15 192 17 643 22 482 23 523 25 238 26 127 28 425
10 28–30 11 681 13 093 14 519 15 438 18 072 23 095 24 197 26 096 27 046 29 466
11 31–33 11 807 13 283 14 702 15 683 18 500 23 707 24 871 26 955 27 965 30 507
12 34–36 11 934 13 473 14 886 15 928 18 929 24 320 25 545 27 812 28 884 31 549
13 37–39 12 061 13 663 15 070 16 173 19 358 24 932 26 220 28 670 29 803 32 590
14 40–42 12 187 13 852 15 254 16 418 19 787 25 545 26 893 29 527 30 721 33 632
15 43–45 12 314 14 042 15 438 16 663 20 215 26 158 27 567 30 385 31 640 34 673
16 46–48 12 441 14 234 15 623 16 912 20 654 26 785 28 257 31 267 32 587 35 747
17 49–51 12 571 14 429 15 811 17 163 21 101 27 428 28 966 32 176 33 561 36 853

15. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez * 

Az egészségügyi szolgáltató és a védőnői szolgáltató által az illetmény- vagy bérnövelésére tekintettel igényelhető támogatási összeg fizetési osztályonként (Ft/hó)

1. Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi szakdolgozók és egyes egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésére tekintettel igényelhető támogatási összeg fizetési osztályonként, amely nem tartalmazza a munkáltató által levonásra kerülő szociális hozzájárulási adó összegét (Ft/hó)

SZINT ÉVEK FIZETÉSI OSZTÁLYOK
A B C D E F G H I J
1 0–3 41 911 45 262 51 142 52 603 56 499 69 893 72 085 73 059 74 642 79 878
2 4–6 42 412 46 017 51 873 53 577 58 204 72 329 74 764 76 468 78 295 84 018
3 7–9 42 915 46 771 52 603 54 551 59 909 74 764 77 442 79 878 81 948 88 158
4 10–12 43 419 47 526 53 334 55 525 61 614 77 199 80 121 83 288 85 602 92 298
5 13–15 43 921 48 279 54 064 56 499 63 319 79 635 82 800 86 697 89 255 96 437
6 16–18 44 425 49 034 54 795 57 473 65 023 82 069 85 479 90 106 92 908 100 578
7 19–21 44 928 49 789 55 525 58 447 66 727 84 505 88 158 93 515 96 561 104 719
8 22–24 45 431 50 543 56 256 59 421 68 432 86 940 90 836 96 925 100 213 108 858
9 25–27 45 933 51 298 56 987 60 395 70 137 89 376 93 515 100 334 103 866 112 999
10 28–30 46 436 52 052 57 717 61 370 71 842 91 811 96 194 103 744 107 519 117 139
11 31–33 46 939 52 806 58 447 62 345 73 546 94 246 98 873 107 155 111 172 121 278
12 34–36 47 442 53 561 59 178 63 319 75 251 96 682 101 552 110 563 114 825 125 419
13 37–39 47 946 54 316 59 909 64 293 76 956 99 116 104 232 113 973 118 478 129 559
14 40–42 48 448 55 069 60 640 65 267 78 661 101 552 106 910 117 382 122 130 133 699
15 43–45 48 952 55 824 61 370 66 241 80 365 103 988 109 589 120 792 125 783 137 839
16 46–48 49 459 56 588 62 109 67 230 82 107 106 481 112 334 124 300 129 546 142 107
17 49–51 49 973 57 363 62 857 68 232 83 886 109 036 115 150 127 911 133 420 146 507

2. Egyéb, nem egészségügyi főiskolai végzettséggel rendelkező egészségügyi dolgozók illetmény- vagy bérnövelésére tekintettel igényelhető támogatási összeg fizetési osztályonként, amely nem tartalmazza a munkáltató által levonásra kerülő szociális hozzájárulási adó összegét (Ft/hó)

SZINT ÉVEK FIZETÉSI OSZTÁLYOK
F G H
1 0–3 69 893 72 085 73 059
2 4–6 72 329 74 764 76 468
3 7–9 74 764 77 442 79 878
4 10–12 77 199 80 121 83 288
5 13–15 79 635 82 800 86 697
6 16–18 82 069 85 479 90 106
7 19–21 84 505 88 158 93 515
8 22–24 86 940 90 836 96 925
9 25–27 89 376 93 515 100 334
10 28–30 91 811 96 194 103 744
11 31–33 94 246 98 873 107 155
12 34–36 96 682 101 552 110 563
13 37–39 99 116 104 232 113 973
14 40–42 101 552 106 910 117 382
15 43–45 103 988 109 589 120 792
16 46–48 106 481 112 334 124 300
17 49–51 109 036 115 150 127 911

3. Védőnők illetmény- vagy bérnövelésére tekintettel igényelhető támogatási összeg fizetési osztályonként, amely nem tartalmazza a munkáltató által levonásra kerülő szociális hozzájárulási adó összegét (Ft/hó)

SZINT ÉVEK FIZETÉSI OSZTÁLYOK
F G H I J
1 0–3 61 662 70 745 74 782 81 343 103 042
2 4–6 71 755 81 847 88 912 96 482 120 200
3 7–9 81 847 92 949 103 042 111 621 137 357
4 10–12 91 940 104 051 117 172 126 761 154 515
5 13–15 102 033 115 153 131 302 141 900 168 140
6 16–18 112 125 126 255 145 431 157 039 173 710
7 19–21 122 218 137 357 159 561 169 443 181 599
8 22–24 132 311 148 459 173 691 173 932 189 100
9 25–27 142 404 159 561 187 821 180 551 196 602
10 28–30 152 496 170 663 194 931 187 170 204 103
11 31–33 162 589 181 765 200 645 193 789 211 604
12 34–36 172 682 192 867 206 356 200 408 219 106
13 37–39 182 774 197 993 212 069 205 607 225 449
14 40–42 191 752 201 157 217 781 210 806 231 791
15 43–45 194 526 204 322 223 494 216 005 238 134
16 46–48 197 540 207 763 229 616 221 657 245 008
17 49–51 200 804 211 492 236 162 227 775 252 430

16. melléklet a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelethez * 

2019. július 1-jétől a kompenzáció bérszámfejtéséhez szükséges összegek

SZINT ÉVEK FIZETÉSI OSZTÁLYOK
A B C D E F G H I J
1 0–3 11 385 12 297 13 893 14 290 15 349 18 988 19 583 19 848 20 278 21 701
2 4–6 11 523 12 502 14 092 14 555 15 812 19 650 20 311 20 774 21 270 22 826
3 7–9 11 659 12 706 14 290 14 820 16 275 20 311 21 039 21 701 22 263 23 950
4 10–12 11 796 12 911 14 489 15 084 16 738 20 973 21 767 22 627 23 255 25 075
5 13–15 11 932 13 117 14 687 15 349 17 202 21 635 22 495 23 553 24 248 26 200
6 16–18 12 069 13 321 14 886 15 614 17 665 22 296 23 222 24 480 25 240 27 325
7 19–21 12 205 13 526 15 084 15 878 18 128 22 958 23 950 25 406 26 232 28 448
8 22–24 12 342 13 731 15 283 16 143 18 591 23 619 24 678 26 332 27 225 29 573
9 25–27 12 479 13 936 15 481 16 408 19 054 24 281 25 406 27 258 28 217 30 698
10 28–30 12 616 14 141 15 680 16 672 19 517 24 943 26 134 28 185 29 210 31 823
11 31–33 12 752 14 346 15 878 16 937 19 980 25 604 26 862 29 110 30 202 32 948
12 34–36 12 889 14 551 16 077 17 202 20 444 26 266 27 589 30 036 31 195 34 072
13 37–39 13 025 14 756 16 275 17 466 20 907 26 928 28 316 30 963 32 187 35 197
14 40–42 13 162 14 961 16 474 17 731 21 370 27 589 29 044 31 889 33 180 36 322
15 43–45 13 298 15 166 16 672 17 996 21 833 28 250 29 772 32 815 34 172 37 447
16 46–48 13 437 15 374 16 873 18 264 22 306 28 928 30 519 33 769 35 194 38 606
17 49–51 13 576 15 585 17 077 18 537 22 790 29 621 31 282 34 749 36 247 39 802