A jogszabály mai napon ( 2024.04.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

FONTOS! A jogszabály egyes rendelkezéseit a veszélyhelyzet ideje alatt eltérően kell alkalmazni.

494/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet

a nagycsaládosokat megillető földgáz árkedvezményről

A Kormány a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény 132. § 13. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a következőket rendeli el:

1. § *  E rendelet hatálya a földgáz egyetemes szolgáltatóra (a továbbiakban: egyetemes szolgáltató), az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő felhasználóra (a továbbiakban: felhasználó), a földgázelosztóra (a továbbiakban: elosztó), valamint a Magyar Államkincstárra (a továbbiakban: Kincstár) és a fővárosi és vármegyei kormányhivatalokra terjed ki.

2. § (1) E rendelet alkalmazásában

1. fogyasztói közösség: a közös gázmérővel rendelkező olyan lakóépületben vételezők összessége, ahol a műszakilag megosztott, önálló lakások száma meghaladja az épületben lévő önálló nem lakás céljára szolgáló helyiségek számát,

2. háztartás: a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 4. § (1) bekezdés f) pontja szerinti háztartás,

3. jogosult: olyan földgáz egyetemes szolgáltatási szerződéssel rendelkező lakossági fogyasztó, aki a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény szerinti legalább három gyermek után, illetve figyelembevételével részesül családi pótlékban, vagy az e szerint családi pótlékban részesülő személlyel egy háztartásban él,

4. nagycsaládos kedvezmény: a jogosult részére e rendelet szerint határozatban megállapított földgáz árkedvezmény.

(2) Az (1) bekezdésben meg nem határozott fogalmakat a földgázellátásról szóló törvény, valamint a felhatalmazása alapján kiadott jogszabályok szerint kell értelmezni.

3. § (1) A jogosult

a) önálló felhasználási hely esetében a (4) bekezdés,

b) fogyasztói közösség esetében az 1. melléklet * 

szerint részesülhet nagycsaládos kedvezményben.

(2) A jogosult a nagycsaládos kedvezményt csak egy felhasználási helyen veheti igénybe. Fogyasztói közösség esetében egy felhasználási helyen több jogosult is igénybe vehet nagycsaládos kedvezményt.

(3) Ha a jogosultnak a vele egy háztartásban élő, családi pótlékra jogosító személyre hivatkozással nagycsaládos kedvezményt állapítottak meg, a jogosulttal egy háztartásban élő más személy erre a személyre tekintettel további nagycsaládos kedvezményre nem jogosult.

(4) A nagycsaládos kedvezményre vonatkozó jogosultság megállapítása esetén a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról szóló miniszteri rendelet lakossági felhasználókra érvényes kedvezményes díjszabása szerint maximálisan vételezhető földgázmennyiség három gyermekre tekintettel felhasználási helyenként és naptári évenként 61 560 MJ, valamint a negyedik gyermektől számítva gyermekenként további 10 250 MJ. * 

(5) A nagycsaládos kedvezmény – a kérelem naptári év közben történő benyújtása esetén – a kérelem benyújtásának évében

a) az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a naptári évből hátralévő időtartam fogyasztási jelleggörbe szerinti fogyasztásával,

b) az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a naptári évből hátralévő időtartammal

arányos mértékben jár.

4. § (1) *  A nagycsaládos kedvezményre való jogosultság tekintetében – az igénylő kérelmére – a fővárosi és vármegyei kormányhivatal (a továbbiakban: kormányhivatal) jár el. A nagycsaládos kedvezményre való jogosultságot a kormányhivatal egyszerűsített határozattal állapítja meg. A jogosultakról a nyilvántartást a Kincstár vezeti.

(2) *  Ha a nagycsaládos kedvezményre vonatkozó kérelem szerint a családi pótlékot a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet szerinti családtámogatási kifizetőhely folyósítja, a családi pótlékra való jogosultság igazolása érdekében a kormányhivatal megkeresi a Kincstárt és az igazolás alapján – a további jogosultsági feltételek fennállása esetén – az (1) bekezdés szerinti határozatot hoz.

(3) *  A felhasználási hely megállapítása szempontjából a személyi adat- és lakcímnyilvántartás adatai, a nagycsaládos kedvezményre való jogosultság megállapítása szempontjából a Kincstárnál és a kormányhivatalnál a családi pótlékra való jogosultságra vonatkozó nyilvántartás adatai az irányadók.

(4) A nagycsaládos kedvezményre való jogosultság megállapítása iránti kérelmet a 2. melléklet szerinti igénylőlapon kell benyújtani. Az igénylőlapot a Kincstár és a kormányhivatal, valamint az egyetemes szolgáltató honlapján elektronikusan hozzáférhetővé teszi.

(5) A Kincstár az igénylőlaphoz útmutatót tesz közzé.

(6) A kérelem benyújtásakor igazolni kell földgáz egyetemes szolgáltatásra vonatkozó szerződéses jogviszonyt, vagy ha a földgáz egyetemes szolgáltatási szerződés alapján történt már számlakibocsátás, akkor az utolsó számla teljesítését.

(7) A kérelem benyújtásával az igénylő hozzájárul a kérelemben megadott személyes adatainak az egyetemes szolgáltató, valamint fogyasztói közösség esetén a fogyasztói közösség képviselője részére történő továbbításához.

(8) A nagycsaládos kedvezményre való jogosultság megállapítására irányuló kérelem a naptári év folyamán bármikor benyújtható.

(9) A nagycsaládos kedvezmény a családi pótlékra való jogosultságot megállapító végleges határozat szerinti időponttól, a nagycsaládos kedvezményre való jogosultság fennállásának idejéig jár. Ha a kérelem benyújtásakor a családi pótlékra való jogosultság két hónapnál hosszabb ideje áll fenn, a nagycsaládos kedvezmény visszamenőlegesen legfeljebb a kérelem benyújtását megelőző második hónap első napjától állapítható meg.

5. § A nagycsaládos kedvezményre való jogosultságot megállapító döntésben a gyermekekre tekintettel adható nagycsaládos kedvezmény felső határáról

a) a 3. § (1) bekezdés a) pontja esetében MJ-ban,

b) a 3. § (1) bekezdés b) pontja esetében forintban * 

kifejezve kell rendelkezni.

6. § (1) *  A nagycsaládos kedvezményre való jogosultság megállapításáról vagy annak megszűnéséről a Kincstár az egyetemes szolgáltatót, a kormányhivatal a fogyasztói közösség képviselőjét a 3. melléklet szerinti adatok közlésével postai vagy elektronikus úton 5 napon belül értesíti.

(2) *  Ha az (1) bekezdés szerinti értesítés hiányos, vagy hibás adatot tartalmaz, az egyetemes szolgáltató felhívására a kormányhivatal soron kívül gondoskodik az adatok helyesbítéséről és pótlásáról. A nagycsaládos kedvezmény csak a kormányhivatal által teljeskörűen és helyes adattartalommal átadott értesítés alapján érvényesíthető.

(3) *  A jogosult a felhasználási helyében történő változás esetében az adatváltozást a kormányhivatalnak bejelenti. A kormányhivatal a bejelentés alapján az 5. § szerint az új felhasználási hely tekintetében dönt a módosításról és az (1) bekezdés szerint értesíti az egyetemes szolgáltatót.

(4) *  A jogosult a kérelemben foglalt adatok változását – ideértve a jogosultság feltételeinek megszűnését is – a változás bekövetkezésétől számított 15 napon belül bejelenti a kormányhivatalnak.

7. § (1) *  A kormányhivatal a jogosultság feltételeinek a fennállására vonatkozóan ellenőrzést végezhet az igénylőnél és a jogosultnál. Ha az ellenőrzés megtartását az igénylő vagy a jogosult neki felróható okból akadályozza, a kormányhivatal a nagycsaládos kedvezményre való jogosultság megállapítására irányuló eljárást megszünteti vagy megvonja a fennálló jogosultságot.

(2) *  A kormányhivatal minden év december 31-ig – a november 15-én hatályos adatok alapján – felülvizsgálja jogosultak a 4. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartásban szereplő adatait a jogosultság fennállása szempontjából.

(3) *  Ha a jogosultság feltételei nem állnak fenn, a kormányhivatal a nagycsaládos kedvezményre vonatkozó jogosultságot megvonja, amelyről az egyetemes szolgáltatót és fogyasztói közösség képviselőjét a határozat véglegessé válását követő 5 napon belül értesíti.

(4) A nagycsaládos kedvezményt jogosulatlanul igénybevevő az 5. § a) pontja szerinti esetben a kedvezményes mennyiség ellenértékének és a fogyasztott mennyiség kedvezmény nélkül számított ellenértékének az általános forgalmi adóval és a törvényes késedelmi kamattal növelt különbözetét, az 5. § b) pont szerinti esetben a nagycsaládos kedvezmény általános forgalmi adóval és a törvényes késedelmi kamattal növelt összegét 30 napon belül köteles az egyetemes szolgáltatónak megfizetni.

(5) Ha a nagycsaládos kedvezmény jogosulatlan igénybevételére az igénybevevőnek felróható okból került sor, a jogosulatlan igénybevevő a (4) bekezdés szerinti különbözet vagy a kedvezmény összegét a határozathozatal napján érvényes jegybanki alapkamat kétszeresével növelten köteles az egyetemes szolgáltatónak 30 napon belül megfizetni.

8. § (1) Az egyetemes szolgáltató a 3. § (1) bekezdés b) pontja szerinti nagycsaládos kedvezményt a kiállított számlában havonta azonos összegben érvényesíti.

(2) Ha az (1) bekezdés szerint számított összeg az adott havi számla összegét meghaladja, az egyetemes szolgáltató a fennmaradó kedvezményt a következő számlákban érvényesíti.

(3) A kiállított számlán a számlában érvényesített határozatok számát tájékoztató jelleggel szerepeltetni kell.

(4) Ha a felhasználási helyen több fogyasztásmérő berendezés van, az egyetemes szolgáltató a fogyasztott összmennyiség alapján biztosítja a kedvezményt.

9. § (1) A fogyasztói közösség képviselője a 3. melléklet szerinti értesítés birtokában, az egyetemes szolgáltató által kiállított számla alapján érvényesíti a 3. § (1) bekezdés b) pontja szerinti nagycsaládos kedvezményt a fogyasztói közösségben vételező jogosult felé. * 

(2) *  A fogyasztói közösség képviselője a kormányhivatal felhívására 15 napon belül köteles közölni az általa az elszámolások során kimutatott és érvényesített nagycsaládos kedvezmények összegét és időpontját.

(3) *  Ha a fogyasztói közösség képviselője a 3. § (1) bekezdés b) pontja szerinti nagycsaládos kedvezményt a jogosult vonatkozásában nem, vagy csak részben érvényesítette, a kormányhivatal kötelezi a kedvezmény érvényesítésére. A határozat egy példányát a jogosult részére is kézbesíteni kell.

10. § (1) Az egyetemes szolgáltató – ha az elszámolási időszak nem esik egybe a naptári évvel – a naptári év zárónapját és a következő naptári év kezdőnapját magában foglaló időszakokra vonatkozó számlában a 3. § (1) bekezdés b) pontja szerinti nagycsaládos kedvezményt a naptári évekre megosztva érvényesíti.

(2) Szolgáltatás szüneteltetése és szerződésszegés miatti kikapcsolás esetén a nagycsaládos kedvezmény nem érvényesíthető az érintett időszakra. A 3. § (4) bekezdése szerinti mennyiséget szolgáltatás szüneteltetése vagy szerződésszegés miatti kikapcsolás időtartamával arányosan csökkenteni kell.

11. § Ez a rendelet 2018. január 1-jén lép hatályba.

1. melléklet a 494/2017. (XII. 29.) Korm. rendelethez * 

Az egyes elosztói működési területenként alkalmazandó nagycsaládos kedvezmény mértéke gyermekenként és jogosultsági időszakonként fogyasztói közösségek esetében

1. 20 m3/h-nál kisebb névleges teljesítményű gázmérővel rendelkező fogyasztói közösségek esetében

A B C
1 Elosztói működési terület Három vagy több gyermeket nevelő családok esetében 1–3. gyermekre tekintettel járó kedvezmény Háromnál több gyermeket nevelő családok esetében 4. és további gyermekekre tekintettel járó kedvezmény
2 Ft/év/gyermek Ft/év/gyermek
3 Az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zártkörűen Működő Részvénytársaság, az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a Magyar Gázszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság:
1049

1573
4 Az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zártkörűen
Működő Részvénytársaság:

1058

1587
5 A FŐGÁZ Földgázelosztási Korlátolt Felelősségű Társaság, az Ózdi Energiaszolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság,
a Csepeli Erőmű Korlátolt Felelősségű Társaság és az ISD Power Energiatermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság:

1054

1581
6 A TIGÁZ–DSO Földgázelosztó Korlátolt Felelősségű Társaság és Natural Gas Service Ipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság:
1085

1627

2. 20 m3/h és annál nagyobb névleges (össz)teljesítményű gázmérővel rendelkező fogyasztói közösségek esetében

A B C

1

Elosztói működési terület
Három vagy több gyermeket nevelő családok esetében 1–3. gyermekre tekintettel járó kedvezmény Háromnál több gyermeket nevelő családok esetében 4. és további gyermekekre tekintettel járó kedvezmény
2 Ft/év/gyermek Ft/év/gyermek

3
Az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zártkörűen Működő Részvénytársaság, az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a Magyar Gázszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság:
1171

1757

4
Az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zártkörűen
Működő Részvénytársaság:

886

1329

5
A FŐGÁZ Földgázelosztási Korlátolt Felelősségű Társaság, az Ózdi Energiaszolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság,
a Csepeli Erőmű Korlátolt Felelősségű Társaság és az ISD Power Energiatermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság:

871

1306

6
A TIGÁZ–DSO Földgázelosztó Korlátolt Felelősségű Társaság és Natural Gas Service Ipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság:
830

1245

2. melléklet a 494/2017. (XII. 29.) Korm. rendelethez

Igénylőlap a nagycsaládos kedvezményre való jogosultság megállapításához

1. Az igénylőlapot felhasználási helyenként kell kitölteni.

2. Az igénylő személyi adatai:

2.1. Családi és utóneve: .................................................................................................

2.2. Születési neve: ........................................................................................................

2.3. Anyja neve: ............................................................................................................

2.4. Születési hely, év, hó, nap: .....................................................................................

2.5. Lakóhelye: .... irányítószám ........... település ......... utca/út/tér ... házszám ..... lépcsőház ..... emelet ..... ajtó

2.6. Társadalombiztosítási azonosító jel (TAJ): .................................................................

2.7. Telefonszáma és e-mail-címe (nem kötelező kitölteni): ................................................

3. Az igénylővel együtt élő személyek adatai:

Név Születési idő TAJ szám
□□□□-□□-□□ □□□-□□□-□□□
□□□□-□□-□□ □□□-□□□-□□□
□□□□-□□-□□ □□□-□□□-□□□

A táblázatban fel kell tüntetni minden olyan személyt, akinek az igénylővel közös a lakcíme, ideértve azon gyermekeket, akik után az igénylő családi pótlékban részesül, illetve akik a családi pótlék összegének megállapítása szempontjából figyelembevételre kerülnek.

4. A kérelem benyújtása során igazolni kell:

4.1. új felhasználási hely esetén a földgáz egyetemes szolgáltatásra vonatkozó szerződéses jogviszonyt, vagy

4.2. amennyiben a földgáz egyetemes szolgáltatási szerződés alapján már történt számlakibocsátás, a kérelem benyújtását megelőzően kézhez kapott utolsó számla teljesítését.

5. Fogyasztói közösség képviselőjére vonatkozó adatok

5.1. Név, megnevezés:

5.2. Cím, székhely:

6. Nyilatkozat

6.1. *  Tudomásul veszem, hogy a kérelemben foglaltak valódiságát a kormányhivatal ellenőrizheti.

6.2. Tudomásul veszem, hogy a jogosulatlanul igénybe vett kedvezményt törvényes késedelmi kamattal növelten az érintett földgáz egyetemes szolgáltató részére vagyok köteles egy összegben visszafizetni.

6.3. *  A kormányhivatalnak és a Kincstárnak a jogosultság elbírálásához, valamint a kedvezmény érvényesítéséhez és ellenőrzéséhez szükséges adatkezeléséhez, továbbá az egyetemes szolgáltató, valamint fogyasztási közösség esetén a fogyasztói közösség képviselője részére történő adattovábbításhoz hozzájárulok.

6.4. Kijelentem, hogy sem én, sem a háztartásomban élő személy más felhasználási helyen nagycsaládos kedvezményt nem vesz(ek) igénybe.

6.5. *  Kijelentem és tudomásul veszem, hogy köteles vagyok bejelenteni a jogosultságom fennállásának feltételeiben, vagy a felhasználási hely címe tekintetében történt változást – annak bekövetkeztétől számított 15 napon belül – a kormányhivatal részére.

6.6. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a kérelemben feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.

Dátum: ...................... év ........................... hó ........... nap

.......................................................
(az igénylő aláírása)

3. melléklet a 494/2017. (XII. 29.) Korm. rendelethez

A kedvezményre jogosultakról szóló értesítés adatai

1. A kedvezményre való jogosultságot megállapító szerv megnevezése

2. A kedvezményre való jogosultságot megállapító határozat száma

3. A jogosult neve és lakóhelye (fogyasztási hely):

4. A jogosultság kezdő és végső időpontja:

5. Adat jellege: új, módosító, törlő, jogosulatlan

6. Szolgáltató kódja:

7. Területi földgázelosztó:

8. Település neve:

9. A szolgáltatónál szereplő azonosító szám: ügyfél azonosító, fogyasztási hely azonosító, szerződésszám, hivatkozási szám, mérő gyári száma

10. Jogosultság szempontjából figyelembe vett gyerekek száma

11. Gyerekek után járó kedvezmény felső határa az 5. § a) pontja esetén MJ-ban vagy az 5. § b) pontja esetén forintban