Hatály: 2023.I.1. - 2023.I.1. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

5/2020. (II. 6.) ITM rendelet

a kémiai kóroki tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének és biztonságának védelméről

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. § (5) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 116. § 25. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 92. § (1) bekezdés 3. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások miniszterével egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § Ez a rendelet a munkahelyen jelen lévő vagy a munkafolyamat során felhasznált veszélyes anyagok és veszélyes keverékek expozíciójából eredő egészségi és biztonsági kockázatok elkerüléséhez vagy csökkentéséhez szükséges minimális intézkedéseket határozza meg.

2. § (1) E rendelet hatálya – a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel – kiterjed minden olyan tevékenységre, amelynek során a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) szerinti munkavállalót, valamint a munkavégzés hatókörében tartózkodó személyt veszélyes anyag és veszélyes keverék hatása érheti.

(2) E rendelet fém-ólomra és az ólom ionos vegyületeire vonatkozó előírásai nem alkalmazhatóak

a) az alkilezett ólomvegyületekkel kapcsolatos tevékenységekre,

b) a tengeri szállításra,

c) a légi szállításra, valamint

d) az ólomtartalmú ércek bányászatára és külfejtésére, továbbá a bányászat és külfejtés helyszínén történő dúsítására.

(3) A munkahelyen előforduló rákkeltő hatású anyagokkal kapcsolatos előírásokat a foglalkozási eredetű rákkeltő anyagok elleni védekezésről és az általuk okozott egészségkárosodások megelőzéséről szóló 26/2000. (IX. 30.) EüM rendeletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(4) A veszélyes anyagok és veszélyes keverékek szállítása vonatkozásában e rendelet előírásai az irányadók azzal, hogy jogszabály eltérő rendelkezéseket tartalmazhat.

3. § E rendelet alkalmazásában:

1. aszfixiát okozó anyag: egyszerű fojtó- vagy inert gáz, amely meghatározott koncentrációt elérve a légtérből az oxigént kiszorítja, és az oxigén aránya a normális atmoszférás nyomáson 18% (V/V) alá csökken, aminek következtében elégtelen oxigénellátás tünetei lépnek fel;

2. belélegezhető frakció: az összes szálló pornak az a tömegfrakciója, amelyet az egyén orron és szájon át belélegez;

3. belélegezhető koncentráció: a belélegezhető frakció légzési zónában mérhető koncentrációja;

4. biológiai expozíciós mutató: a vegyi anyag vagy metabolit koncentrációja biológiai mintában (vizeletben vagy vérben);

5. biológiai hatásmutató: a vegyi anyag vagy metabolitja hatására jellemző, a szervezet visszafordítható változását kimutató biokémiai paraméter;

6. biológiai monitorozás: a szervezetbe jutott veszélyes anyagok mennyiségének, a dolgozó vegyi anyaggal történt terhelésének becslése;

7. *  egészségkárosító vagy biztonságot veszélyeztető kockázat: a munkahelyi légtérben lévő szennyező anyagra megadott foglalkozási expozíciós határérték túllépése vagy határérték hiányában a kockázat olyan mértéke, amely veszélyeztetheti a munkavállalók egészségét vagy biztonságát;

8. expozíció: a munkahelyen jelen lévő veszélyes anyagok hatásának való kitettség, amely a munkavállalót az adott munkakörnyezeti tényező ellen védelmet nyújtó egyéni védőfelszerelés nélkül éri;

9. *  expozíció-becslés: azon tevékenység, mely magában foglalja az expozíciós koncentráció mérését, vagy mérés hiányában a feltételezhetően „megszökött” anyag becsült tömegének munkatérben valószínűsíthető hígulásából adódó légtér-koncentráció becslését;

10. expozíció-hatás összefüggés elemzése: a hatástalan küszöb koncentráció, vagy küszöb koncentráció nélküli anyagok esetében az elérhető legkisebb kockázatot jelentő koncentráció meghatározása, a toxikológia szabályai alapján;

11. expozíciós idő: az exponált munkavállaló által a vegyi anyaggal szennyezett munkatérben eltöltött napi, heti és éves időtartam órákban, napokban, hetekben kifejezve;

12. expozíciós koncentráció: a munkahelyi légtérben lévő szennyező anyag koncentrációja;

13. expozíciós terhelés: szervezetbe időegység alatt jutó vegyianyag-dózis;

14. kockázatelemzés: a szervezetre, rendszerre vagy egy meghatározott populációra veszélyt jelentő expozíciós szituációk elemzésének folyamata;

15. *  kockázatértékelés: a méréssel vagy becsléssel nyert expozíciós koncentráció összehasonlítása a határértékkel;

16. *  megengedett átlagos koncentráció: a légszennyező anyagnak a munkahely levegőjében egy 8 órás vagy annál rövidebb műszak, 40 órás munkahét esetén megengedett, idővel súlyozott átlagkoncentrációja, amely a dolgozó egészségére általában nem fejt ki káros hatást, kivéve egyes küszöbérték nélküli mutagén vagy daganatkeltő anyagokat;

17. megengedett csúcskoncentráció: rövid ideig megengedhető legnagyobb levegőszennyezettség, a légszennyező anyagnak egy műszakon belül megengedett átlagos koncentrációt meghaladó legnagyobb koncentrációja;

18. munkakörnyezeti monitorozás: a munkahely légterében jelen lévő veszélyes anyagok koncentrációjának meghatározott időközönkénti, valamint folyamatos mérése és regisztrálása az MSZ EN 689:2018 szabvány szerint vagy azzal legalább egyenértékű módon;

19. munkaruha: olyan ruha, amely a tevékenységből adódó fokozott igénybevételtől és szennyeződéstől óvja a munkavállaló saját ruházatát, vagy helyettesíti azt;

20. respirábilis frakció: a belélegzett részecskéknek azon tömegfrakciója, amely behatol a ciliáris hám nélküli légutakba;

21. rostszerkezetű por: olyan részecskékből álló por, amelyeknek hossza nagyobb, mint 5 µm, míg a leghosszabb átmérőre merőleges legszélesebb átmérője kisebb, mint 3 µm, a szálhossz és a szálátmérő aránya nagyobb, mint 3:1;

22. szálló por: a munkahelyi levegőben lebegő por;

23. védőruha: szabványok és normák által meghatározott védelmi képességgel rendelkező, egyéni védőeszköz, amely a munkavégzés során a munkavállaló egészségét, testi épségét veszélyeztető fizikai, kémiai, valamint biológiai károsító hatások ellen nyújt védelmet;

24. vegyi anyag: a munkatevékenység során természetes állapotában vagy mesterséges úton fellépő, felhasznált vagy kibocsátott, vagy szennyeződés formájában kibocsátott, önállóan vagy keverékben fellelhető kémiai elem vagy vegyület, függetlenül attól, hogy előállítása szándékos-e, vagy forgalomba hozták-e;

25. veszély: egy lehetséges sérülés vagy egészségkárosodás forrása;

26. veszélyes anyag: az Mvt. szerinti veszélyes anyag;

27. veszélyes keverék: az Mvt. szerinti veszélyes keverék.

2. Munkahelyi levegő és biológiai határértékek

4. § (1) A veszélyes anyagok munkahelyi levegőben megengedett átlagos koncentráció és megengedett csúcskoncentráció határértékeit az 1. melléklet, a szálló- és rostszerkezetű porok megengedett koncentrációit a 2. melléklet tartalmazza.

(2) Azon veszélyes anyagokat és keverékeket, amelyek biológiai monitorozása kötelező, ezek biológiai expozíciós mutatóit és biológiai hatásmutatóit, valamint a biológiai expozíciós mutatókra és biológiai hatásmutatókra vonatkozó megengedhető határértékeket a 3. melléklet tartalmazza.

(3) Azon biológiai expozíciós és hatásmutatókat, melyek alkalmazása nem kötelező, de a munkavállalók egészséget nem veszélyeztető munkavégzésének biztosítása érdekében biológiai monitorozásra használhatóak, a 4. melléklet tartalmazza.

(4) A biológiai expozíciós mutatók és a biológiai hatásmutatók mérésére, valamint a 11. § (4) bekezdése szerinti határérték ellenőrzésére – a munkateret szennyező anyagok mérésére – irányuló vizsgálatokat kizárólag

a) *  a Nemzeti Akkreditáló Hatóság által e területre és a mérendő vegyi anyagok meghatározására akkreditált és

b) a nemzeti vagy nemzetközi jártassági vizsgálatban írásban igazolt módon eredményesen részt vevő laboratórium végezhet.

3. Veszélyes anyagok meghatározása és a kockázatbecslés

5. § (1) A munkáltató köteles a veszélyes anyagok munka közbeni alkalmazásából eredő kockázatokat felkutatni, megbecsülni, és a kockázatelemzést elvégezni az Mvt. 54. § (2) bekezdésével összhangban. A kockázatelemzés lépései a (2) bekezdés szerinti kockázatbecslés, a 6–13. §-ban foglaltak alapján végrehajtott kockázatkezelés, valamint a 14. § alapján elvégzett kockázat-kommunikáció.

(2) A kockázatelemzés keretében kockázatbecslést kell végezni az alábbiak figyelembevételével:

a) a veszély és a veszélyeztetettek azonosítása,

b) az expozíció-hatás összefüggés elemzése,

c) expozíció-becslés,

d) a veszély jellemzése és

e) a kockázat minőségi, illetve mennyiségi jellemzése.

(3) A munkáltatónak a kockázatelemzéshez szükséges kiegészítő információkat − elsősorban az 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (a továbbiakban: REACH rendelet) megfelelő biztonsági adatlapot − be kell szereznie a gyártótól, importálótól, a forgalmazótól vagy a továbbfelhasználótól (a továbbiakban együtt: szállító). A kockázatértékelésnél figyelembe kell venni az 1–6. mellékletben meghatározott határértékeket, valamint a már elvégzett egészségügyi vizsgálatok adatait is.

(4) A kockázatelemzés szakszerű és pontos végrehajtása érdekében a munkáltató gondoskodik

a) a veszélyes anyagok azonosításáról,

b) a veszélyes anyagok koncentrációjának légzési zónában, személyi mintavétellel történő méréséről,

c) * 

d) a 4. § (2) bekezdése szerinti biológiai monitorozás elvégzéséről.

(5) Az expozíció mértékét az expozíciós koncentráció vagy az expozíciós terhelés és az expozíciós idő szorzatából kell meghatározni.

(6) A (4) bekezdés c) pontja szerinti expozíciós terhelés meghatározásánál a munkavállaló szervezetébe felszívódó veszélyes anyagok tekintetében

a) az 1. melléklet 1. pont 1.1. alpont G oszlopában foglalt értékek szerint a határértékkel rendelkező anyagokat,

b) az a) alpontban nem szereplő, bőrön át felszívódó anyagok közül

ba) a rákkeltő hatású, többgyűrűs aromás szénhidrogén keverékeket,

bb) az eredeti célját és alkalmazását tekintve korábban belső égésű motorokban a mozgó alkatrészek kenésére és hűtésére használt ásványolajokat

kell figyelembe venni.

(7) A kockázatelemzést dokumentálni kell. A kockázatelemzést és annak dokumentációját folyamatosan naprakésszé kell tenni, ha olyan jelentős változások következtek be, amelyek a kockázatelemzést elavulttá tehetik, vagy ha a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok ezt indokolttá teszik.

(8) Ha előre látható, hogy a munkavégzés jelentős többletexpozícióval jár, minden szükséges intézkedést meg kell tenni ennek elkerülésére, és ezt a kockázatbecslésnél figyelembe kell venni.

(9) Ha a munkavégzés több azonos szervre, szervrendszerre ható, vagy több karcinogén, mutagén, reprodukciót károsító veszélyes anyag expozíciójával jár, a határérték betartottságát az 1. melléklet 1.5.2. pontja alapján kell meghatározni.

(10) A munkáltató által korábban nem alkalmazott veszélyes vegyi anyaggal csak akkor kezdhető meg a tevékenység, ha a kockázatbecslés megtörtént, és a kockázatkezelésre – a kockázatok elkerülésére vagy eltűrhető szintűre csökkentésére – a megfelelő intézkedéseket meghatározták, bevezették és dokumentálták.

(11) A munkáltató a kockázatbecslés alapján a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény 19. §-ával összhangban a 6. §-ban foglaltak szerinti általános, valamint – ha ez a feltárt kockázatok mérsékléséhez nem elégséges – a 7–13., a 17. és a 20. §-ban foglaltak szerinti különleges megelőző és védő intézkedéseket foganatosít.

(12) Ha az (1) és (2) bekezdésben foglaltak alapján végzett kockázatelemzés eredménye azt mutatja, hogy a munkahelyen alkalmazott vegyi anyagok felhasznált mennyisége miatt a munkavállalók egészségét és biztonságát fenyegető veszély elhanyagolható mértékű, továbbá a megtett megelőző intézkedések összhangban állnak a 6. § (1)–(3) bekezdésében foglaltakkal, a 7–13. §-ban meghatározott intézkedéseket nem kell alkalmazni.

4. Általános alapelvek a veszélyes anyaggal kapcsolatos megelőző intézkedésekre és a kockázatkezelésre

6. § (1) A munkáltató köteles a veszélyes anyaggal tevékenységet végző munkavállaló egészségének és testi épségének megóvása érdekében az Mvt. 54. § (1) bekezdésében meghatározottakra tekintettel a megelőző intézkedéseket végrehajtani, beleértve a munkahelyen előforduló veszélyes anyagok által okozott kockázatok megelőzését és megszüntetését is.

(2) Ha az (1) bekezdés szerint nem lehetséges a veszélyes anyagok által okozott kockázatok megelőzése és megszüntetése, a munkáltató köteles a változó körülményeket is figyelembe véve az e rendeletben meghatározott intézkedések szerint a munkahelyen előforduló veszélyes anyagok által okozott kockázatokat az egészséget nem károsító vagy a tudományos, technikai színvonal szerint elvárható legkisebb szintre csökkenteni.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltak biztosítása érdekében a munkáltató az alábbi intézkedések megtételére köteles:

a) megfelelő munkafolyamatok megtervezésére és megszervezésére,

b) megfelelő munkaeszközök biztosítására a vegyi anyaggal történő munkavégzéshez, tároláshoz,

c) azon munkavállalók számának minimumra csökkentésére, akik veszélyes anyagok expozíciójának vannak vagy lehetnek kitéve,

d) az expozíció intenzitásának, mértékének és időtartamának a lehető legkisebb mértékűre történő csökkentésére,

e) megfelelő higiénés feltételek biztosítására – beleértve a dohányzás, az étkezés, az italfogyasztás, a kozmetikai szerek használatának és az élelmiszer tárolásának megtiltását – azokon a munkahelyeken, ahol a munkaterületet veszélyes anyagok szennyezhetik vagy a munkavállaló veszélyes anyagokkal kerülhet érintkezésbe,

f) a munkahelyen jelen lévő vegyi anyagok mennyiségének a munka jellegének megfelelő minimálisra történő csökkentésére, valamint

g) a megfelelő munkafolyamatok alkalmazására, beleértve a veszélyes anyagok és ezeket tartalmazó hulladékok biztonságos kezelését, tárolását és szállítását.

(4) Ha az 5. § alapján végzett kockázatelemzés a munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatokat tárt fel, a 7–13. § és a 17. § szerinti intézkedéseket kell alkalmazni.

(5) Az 5. § alapján végzett kockázatelemzésnek ki kell terjednie a hatókörben tartózkodókra is.

(6) Eltérően a (4) bekezdésben foglaltaktól, ha az 5. § alapján végzett kockázatelemzés eredménye azt mutatja, hogy a munkahelyen alkalmazott vegyi anyagok mennyisége miatt a munkavállalók egészségét és biztonságát fenyegető veszély elhanyagolható mértékű, továbbá a meghozott intézkedések összhangban állnak az (1)–(3) bekezdésben foglaltakkal, a 7–13. § szerinti intézkedéseket nem kell alkalmazni.

5. A kockázatok megszüntetése vagy csökkentése

7. § (1) A 6. § (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a munkáltatónak a munkavállaló egészségét és biztonságát nem veszélyes anyaggal vagy kevésbé veszélyeztető veszélyes anyaggal történő helyettesítéssel kell biztosítania.

(2) Ha a veszélyes anyag nem veszélyes anyaggal történő (1) bekezdés szerinti helyettesítése kizárt, a munkáltató az 5. §-ban foglaltak szerint gondoskodik a kockázatelemzés elvégzéséről, és ezt dokumentálja.

8. § Ha a tevékenység természete nem teszi lehetővé a kockázat 7. § (1) bekezdése szerinti helyettesítéssel történő kiküszöbölését, a munkáltató a kockázatok lehető legkisebbre történő csökkentéséről megelőző, valamint az egészséget és biztonságot védő intézkedések bevezetésével gondoskodik. A munkáltató által alkalmazandó megelőző és védő intézkedések az Mvt. 54. § (1) bekezdése figyelembevételével a következők:

a) megfelelő munka-, szabályozási és vezérlési folyamatok megtervezése,

b) a veszélyes anyagok expozíciójának elkerülése vagy csökkentése céljából megfelelő eszközök és anyagok alkalmazása,

c) kevésbé veszélyes anyag alkalmazása,

d) a kockázat keletkezési helyén kollektív műszaki védelem alkalmazása,

e) munkaszervezési intézkedések, és

f) ha az expozíció egyéb módon nem előzhető meg, megfelelő egyéni védőeszközök alkalmazása.

6. Határérték-túllépés megelőzése

9. § (1) A munkáltató gondoskodik arról, hogy

a) a munkavállalót ne foglalkoztassa olyan környezetben, ahol a munkahelyi levegőben a veszélyes anyag koncentrációja meghaladja az 1., 2. és 5–6. mellékletben meghatározott határértéket,

b) a munkavállalót munkavégzés közben hormon-, hormonhatású anyag, antibiotikum expozíciója ne érje,

c) a munkavállaló munkavégzése alatt aszfixiát okozó anyagnak az oxigén kiszorítását okozó koncentrációja ne alakulhasson ki.

(2) Határérték-túllépés esetén a munkáltató megfelelő megelőző és védő intézkedéseket hoz a kialakult helyzet egészséget nem veszélyeztető és biztonságos megoldására, továbbá az eseményt írásban rögzíti.

7. A veszélyes anyagokra és veszélyes keverékekre vonatkozó nyilvántartás

10. § A munkáltató nyilvántartást vezet a munkahelyen alkalmazott veszélyes anyagokról és veszélyes keverékekről a REACH rendelet szerinti biztonsági adatlappal azonosítható anyagfajtákra vonatkozóan.

8. Munkakörnyezeti monitorozás

11. § (1) *  A veszélyes anyagokkal szennyezett munkatérben foglalkoztatott munkavállalókra az 1., 2., 5. és 6. mellékletben meghatározott határértékek 8 órás referenciaidőre vonatkoznak. Ha az expozícióban töltött műszak időtartama rövidebb, mint a referenciaidő, a légtérszennyezettség mértéke akkor sem haladhatja meg a megengedett átlagos koncentrációt (a továbbiakban: ÁK érték). 8 óránál hosszabb műszak vagy 40 órásnál hosszabb munkahét esetén az anyag korrekciós csoportjának megfelelő módon korrigált ÁK érték alkalmazandó (a továbbiakban: ÁK korrekciós csoport).

(2) A munkáltató köteles a határértékkel nem szabályozott veszélyes anyag esetében a tudományos, technikai színvonal szerint elvárható legkisebb szintre csökkenteni az expozíció mértékét, amely szinten a tudomány mindenkori állása szerint a veszélyes anyagnak nincs egészségkárosító hatása.

(3) A mérési módszereknek meg kell felelniük az MSZ EN 482:2012+A1:2016 szabvány követelményeinek, vagy a méréseket legalább azzal egyenértékű módon kell elvégezni.

(4) Ha a munkavállaló határértékkel szabályozott veszélyes anyag hatásának lehet kitéve, a munkáltató köteles – az expozíció mértékétől, az anyag, anyagok veszélyességétől és a technológia stabilitásától függő gyakorisággal – a munkakörnyezeti monitorozás keretében a veszélyes anyagok koncentrációját meghatározni, és azt az MSZ EN 689:2018 szabvány szerint vagy azzal legalább egyenértékű módon folyamatosan ellenőrizni.

9. Műszaki vagy szervezési intézkedések

12. § Az 5. és 6. § szerinti kockázatelemzés és a megelőzésre vonatkozó általános alapelvek alapján a munkáltató a vegyi anyagok fizikai-kémiai hatásaiból származó veszélyek ellen olyan műszaki vagy szervezési intézkedéseket hoz, amelyek megfelelnek a tevékenység természetének, beleértve a tárolást, a kezelést és az összeférhetetlen vegyi anyagok szétválasztását. A munkáltató – az alábbi fontossági sorrendben – a következő intézkedéseket hozza meg:

a) megelőzi a tűz- és robbanásveszélyes anyagok koncentrációjának veszélyes szintre emelkedését vagy a kémiailag nem stabil anyagok veszélyes mennyiségének kialakulását,

b) ha az a) pont szerinti megelőzés nem lehetséges, megakadályozza olyan források jelenlétét, amelyek elősegíthetik a tűz és robbanás keletkezését, vagy azokat a kedvezőtlen körülményeket, amelyek a kémiailag nem stabil anyagok és keverékeik veszélyes fizikai hatásainak növekedéséhez vezetnek,

c) csökkenti a tűz- és robbanásveszélyes anyagok égése során keletkező kémiailag nem stabil anyagok vagy keverékeik által okozott, a munkavállalók egészségére és biztonságára káros hatásokat, és

d) gondoskodik a munkahely, a berendezések és a gépek kielégítő irányításáról, a robbanást elfojtó berendezésekről, valamint a robbanási nyomás csökkentéséről.

10. Baleset, üzemzavar és veszélyhelyzet leküzdése

13. § (1) A munkáltató a munkahelyen előforduló veszélyes anyagokkal kapcsolatos baleset, üzemzavar és veszélyhelyzet kezelésére intézkedési tervet – beleértve a mentési tervet is – (a továbbiakban: terv) készít. Ha az e rendeletben előírtakkal összeegyeztethető módon ezen kötelezettségének más jogszabály alapján már eleget tett, új terv készítésére nem kötelezett, azonban a tervnek a biztonsági gyakorlatok és az elsősegélynyújtás gyakorlására vonatkozó előírásokat is tartalmazni kell, és rendelkeznie kell a megfelelő elsősegélynyújtó felszerelés biztosításáról. A tervnek nem kell tartalmaznia a jogszabályok által már meghatározott követelményeket.

(2) Az (1) bekezdés szerinti baleset, üzemzavar és veszélyhelyzet előfordulásakor a munkáltató azonnal intézkedik a káros hatások csökkentése érdekében, és a veszélyes anyag hatásának kitett munkavállalót az intézkedéssel egyidejűleg tájékoztatja. Az érintett területen csak azon munkavállaló munkavégzése megengedett, akinek az üzemzavar és veszélyhelyzet megszüntetése céljából végzett munkája elengedhetetlenül szükséges.

(3) A munkáltató haladéktalanul tájékoztatja a munkavállalót az olyan előre nem látható eseményt vagy balesetet követően, amely a munkavállaló többletterhelésével, testi épsége sérelmével, egészsége fokozott veszélyeztetésével járhatott.

(4) Az érintett területen dolgozó munkavállaló számára megfelelő egyéni védőeszközt, speciális biztonsági berendezést és felszerelést kell biztosítani, amelyet mindaddig köteles használni, amíg a rendkívüli helyzet azt indokolttá teszi. Az érintett területen egyéni védelem nélküli személy nem tartózkodhat.

(5) Az Mvt. 42. § c)–e) pontjában meghatározottakra is figyelemmel, a munkáltató intézkedik a megfelelő figyelmeztető és egyéb tájékoztató jelzések elhelyezéséről, amelyek a megnövekedett egészségkárosító vagy biztonságot veszélyeztető kockázatra hívják fel a figyelmet, valamint elősegítik a menekülést és a mentést.

(6) A munkáltató biztosítja, hogy a veszélyes anyagok jelenléte miatt hozott biztonsági intézkedésekről szóló információk hozzáférhetőek legyenek mindazok számára is, akiknek baleset vagy vészhelyzet esetén intézkedniük kell. Az információknak az alábbiakat kell tartalmazniuk:

a) előzetes értesítést a munka közbeni veszélyről, veszélyekről, a veszély, veszélyek meghatározását szolgáló, valamint a megelőző intézkedésekről és szabályokról,

b) bármely baleset vagy vészhelyzet esetén előforduló különleges veszélyforrásokat, vagy azokat, amelyeknek előfordulása várható, továbbá

c) a tervet.

11. A munkavállaló tájékoztatása és oktatása

14. § (1) Az Mvt. 42. § a) pontjában, 54. § (3) bekezdés a) pontjában, valamint 55. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel a munkáltató gondoskodik arról, hogy a munkavállaló és a munkavédelmi képviselő az általuk értett nyelven munkába álláskor és minden alkalommal, amikor lényeges változás történik, a kockázat jellegétől és fokától függően szóban, vagy írásos anyagok biztosításával (oktatás vagy képzés keretében)

a) a munkavégzéssel kapcsolatban rendelkezésre álló adatokhoz hozzájussanak, beleértve az adatokban bekövetkezett lényeges változásokat is,

b) a munkahelyen előforduló veszélyes anyagokra, az egészségre és a biztonságra ható kockázatokra, a határértékekre és egyéb előírásokra vonatkozó adatokat, továbbá a 16. §-ban foglalt kötelezettségeiket megismerjék,

c) megfelelő oktatást és tájékoztatást kapjanak a védőintézkedésekről és egyéb teendőkről, amelyek ismeretében képesek megfelelően védekezni, és munkatársaikat is megvédhetik,

d) megismerjék a szállító által a REACH rendelet 31. cikkének megfelelően biztosított Biztonsági Adatlap tartalmát, továbbá a szállítótól származó minden, a veszélyes anyaggal kapcsolatos és a munkavégzés szempontjából lényeges adatot.

(2) A munkavállaló és a munkavédelmi képviselő számára

a) a munkáltató igény szerint biztosítja

aa) a részvételt a munkáltató vagy az illetékes hatóság által végzett – a veszélyes anyagok alkalmazásából eredő veszélyek meghatározására vonatkozó – vizsgálatban, valamint

ab) az aa) alpont szerinti vizsgálat eredményéről való tájékoztatást,

b) a foglalkozás-egészségügyi szolgálat tájékoztatást ad a munkakörülményekkel kapcsolatos valamennyi munkaegészségügyi kérdésről.

(3) A munkáltató előzetesen és kellő időben a munkavállalókkal és a munkavédelmi képviselővel konzultációt folytat minden olyan intézkedésről, amely alapjaiban érinti a munkavállalók biztonságát és egészségét, a kockázatbecslésről, a megelőző és védő intézkedésekről, valamint a mentés és menekülés megszervezéséről.

15. § Ha a veszélyes anyag tárolására és szállítására szolgáló tárolóedény, tartály és csővezeték a mérete vagy a csomagolás jellege következtében a tartalmának megfelelő címkézésre vagy megjelölésre nem alkalmas, vagy nincs az előírásoknak megfelelően megjelölve, a munkavállaló által értett hatékony felismerhetőségi jelekről kell gondoskodni tartalmának, jellegének és a veszély egyértelmű azonosítása érdekében.

12. A munkavállaló kötelességei

16. § A munkavállaló

a) a tőle elvárható módon ügyel saját maga és a munkavégzés hatókörében tartózkodók biztonságára és egészségére, valamint a környezet védelmére,

b) a rendelkezésére bocsátott egyéni védőeszközöket és biztonsági berendezéseket rendeltetésszerűen használja,

c) haladéktalanul közöl munkahelyi vezetőjével minden olyan körülményt, amely véleménye szerint egészségkárosító vagy biztonságot veszélyeztető kockázattal járhat.

13. Egészségügyi ellenőrzés – orvosi alkalmassági vizsgálatok

17. § (1) A veszélyes anyag expozíciójának kitett munkavállaló orvosi alkalmasságának ellenőrzésére a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló rendelet előírásait kell alkalmazni.

(2) Ha az egészségügyi ellenőrzés megbetegedést vagy egészségre káros hatást vagy biológiai határérték-túllépést észlel, a munkáltató köteles

a) az 5. §-ban szereplő kockázatelemzést újra elvégezni,

b) a 6. és a 7–12. §-ban foglalt, a kockázat megszüntetésére vagy csökkentésére hozott intézkedéseket felülvizsgálni,

c) figyelembe venni a foglalkozás-egészségügyi szolgálat, valamint az illetékes hatóság előírásait a kockázatok megszüntetésének vagy csökkentésének bevezetésére a 7–12. §-ban foglaltakkal összhangban,

d) figyelembe venni a foglalkozás-egészségügyi szolgálat véleményét a munkavállalók további foglalkoztathatóságát illetően,

e) kezdeményezni a többi munkavállaló egészségi állapotának soron kívüli vizsgálatát.

(3) A foglalkozás-egészségügyi szolgálat az alapszolgáltatás keretében

a) javaslatot tesz a felhasznált veszélyes anyagok toxikológiai tulajdonságai alapján a munkavállalók védelmét szolgáló egészségügyi intézkedésekre,

b) tanácsot ad, valamint felkérésre segítséget nyújt a kockázatelemzéshez,

c) felhívja a munkavállaló figyelmét a munkaköri alkalmassági vizsgálatok során a dohányzás, alkoholfogyasztás és az üzemben alkalmazott veszélyes anyagok közötti kölcsönhatásokra, amelyek a munkavállaló egészségét fokozottan károsítják,

d) kiképzi a munkavállalókat a szaksegélyt megelőző elsősegély nyújtására.

(4) A képzésben való részvételt és az elsősegélynyújtás feltételeit a munkáltató biztosítja.

18. § Az e rendeletben foglaltak betartását a munkavédelmi hatóság – más hatóság jogszabályban meghatározott jogkörét nem érintve – ellenőrzi.

14. A fém-ólom és az ólom ionos vegyületeire vonatkozó különleges előírások

19. § A fém-ólom és az ólom ionos vegyületei expozíciójával járó tevékenységek tájékoztató jegyzékét a munkavédelmi hatóság a hivatalos honlapján közzéteszi.

20. § (1) Az ólomexpozícióban végzett tevékenység esetén a munkáltató gondoskodik arról, hogy

a) ne forduljon elő a dohányzással, étkezéssel vagy ivással történő ólomfelvétel veszélye;

b) ki legyen jelölve olyan hely, ahol a munkavállalók az ólomkontamináció kockázata nélkül étkezhetnek és ihatnak;

c) olyan ivóvíz vagy más ital álljon a munkavállalók rendelkezésére, amelyet nem szennyez a munkahelyen jelen lévő ólom;

d) ellássa a munkavállalókat az őket érő ólomvegyületek fiziko-kémiai tulajdonságainak megfelelő munka- vagy védőruhával;

e) a d) pont szerinti munka- vagy védőruha a munkahely területén maradjon;

f) a munka- vagy védőruha és az utcai ruha külön legyenek tárolva;

g) a munkavállalók részére fekete-fehér rendszerű öltöző, mosdó, zuhanyzó álljon rendelkezésre.

(2) Az (1) bekezdés e) pontjától eltérően a munka- vagy védőruha mosása megoldható a munkahely területén kívül is, ha egy mosoda alkalmas az ilyen természetű feladatra. Ha a munkáltató nem maga végzi el a tisztítást, ott zárt konténerekkel kell megoldani a munka- vagy védőruha mosodába szállítását.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben felsorolt intézkedések költsége nem terhelhető a munkavállalóra.

15. Eltérő határértékek alkalmazása

21. § A 4. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően

a) a füstképződéssel járó hegesztési és plazmavágási folyamatok vagy az ezekhez hasonló munkafolyamatok esetében a króm (VI) szervetlen vegyületekre [Cr (VI)–ra számítva] vonatkozóan az 5. mellékletben,

b) a földalatti bányászat és az alagútfúrás terén a nitrogén-monoxidra, a nitrogén-dioxidra és a szén-monoxidra vonatkozóan a 6. mellékletben,

c) *  az arzén és szervetlen vegyületeire vonatkozóan (arzin kivételével, As-ra számítva) – a rézkohósítási ágazatot kivéve – az 1. mellékletben,

d) *  az egészségügyi ágazat, a temetkezés és balzsamozás területén a formaldehid expozícióra vonatkozóan a 7. mellékletben

meghatározott határértékeket kell alkalmazni.

16. Záró rendelkezések

22. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

23. § Ez a rendelet

a) a munkájuk során vegyi, fizikai és biológiai anyagokkal kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 80/1107/EGK irányelv végrehajtása céljából javasolt határértékek megállapításáról szóló, 1991. május 29-i 91/322/EGK bizottsági irányelvnek,

b) a munkájuk során vegyi anyagokkal kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók egészségének és biztonságának védelméről [tizennegyedik egyedi irányelv a 89/391/EGK irányelv 16. cikkének (1) bekezdése értelmében] szóló, 1998. április 7-i 98/24/EK tanácsi irányelvnek,

c) a munkájuk során vegyi anyagokkal kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók egészségének és biztonságának védelméről szóló 98/24/EK tanácsi irányelv végrehajtásával kapcsolatban a javasolt foglalkozási expozíciós határértékek első listájának létrehozásáról szóló, 2000. június 8-i 2000/39/EK bizottsági irányelvnek,

d) a 98/24/EK tanácsi irányelv végrehajtásához a javasolt foglalkozási expozíciós határértékek második listájának létrehozásáról és a 91/322/EGK, valamint a 2000/39/EK irányelv módosításáról szóló, 2006. február 7-i 2006/15/EK bizottsági irányelvnek,

e) a 98/24/EK tanácsi irányelv végrehajtásakor az indikatív foglalkozási expozíciós határértékek harmadik listájának létrehozásáról és a 2000/39/EK irányelv módosításáról szóló, 2009. december 17-i 2009/161/EU bizottsági irányelvnek,

f) a 92/58/EGK, a 92/85/EGK, a 94/33/EK és a 98/24/EK tanácsi irányelvnek, valamint a 2004/37/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról szóló 1272/2008/EK rendelethez való hozzáigazítása céljából történő módosításáról szóló, 2014. február 26-i 2014/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

g) a 98/24/EK tanácsi irányelv alapján az indikatív foglalkozási expozíciós határértékek negyedik listájának létrehozásáról és a 91/322/EGK, valamint a 2000/39/EK és a 2009/161/EK bizottsági irányelv módosításáról szóló, 2017. január 31-i (EU) 2017/164 bizottsági irányelvnek,

h) a munkájuk során rákkeltő anyagokkal és mutagénekkel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 2004/37/EK irányelv módosításáról szóló, 2017. december 12-i (EU) 2017/2398 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

i) a munkájuk során rákkeltő, illetve mutagén anyagokkal kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 2004/37/EK irányelv módosításáról szóló, 2019. január 16-i (EU) 2019/130 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

j) *  a munkájuk során rákkeltő anyagokkal és mutagénekkel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 2004/37/EK irányelv módosításáról szóló, 2019. június 5-i 2019/983 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

k) *  a 98/24/EK tanácsi irányelv alapján meghatározott indikatív foglalkozási expozíciós határértékek ötödik listájának létrehozásáról és a 2000/39/EK bizottsági irányelv módosításáról szóló, 2019. október 24-i 2019/1831 bizottsági irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

24. § Ez a rendelet

a) az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról, a 67/548/EGK és az 1999/45/EK irányelv módosításáról és hatályon kívül helyezéséről, valamint az 1907/2006/EK rendelet módosításáról szóló, 2008. december 16-i 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

b) a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH), az Európai Vegyianyag-ügynökség létrehozásáról, az 1999/45/EK irányelv módosításáról, valamint a 793/93/EGK tanácsi rendelet, az 1488/94/EK bizottsági rendelet, a 76/769/EGK tanácsi irányelv, a 91/155/EGK, a 93/67/EGK, a 93/105/EK és a 2000/21/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. december 18-i 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

25. § * 

1. melléklet az 5/2020. (II. 6.) ITM rendelethez

Veszélyes anyagok a munkahelyi levegőben

1. Veszélyes anyagok munkahelyi levegőben megengedett határértékei

1.1. Veszélyes anyagok munkahelyi levegőben megengedett átlagos koncentráció és megengedett csúcskoncentráció értékei, valamint jellemző tulajdonságai

A B C D E F G
1. Megnevezés CAS-
szám
ÁK-
érték mg/m3
CK-
érték mg/m3
Jellemző tulajdonság Hivatkozás ÁK korrekciós csoport
2. ACETALDEHID 75-07-0 45 45 i N
3. ACETOFENON 98-86-2 50 i N
4. ACETON 67-64-1 1210 i EU1 N
5. ACETON-CIÁNHIDRIN 75-86-5 3,5 7 N
6. ACETONITRIL 75-05-8 70 b, i EU2 R
7. AKRILAMID 79-06-1 0,1 b, k(1B) EU6 T
8. AKRILNITRIL 107-13-1 4.3 k(1B) R
9. AKRILSAV (propénsav) 79-10-7 29 59* m EU4 N
10. AKROLEIN
(akril-aldehid, 2-propenál)
107-02-8 0,05 0,12 m EU4 N
11. ALLIL-ALKOHOL 107-18-6 4,8 12,1 b, i EU1 N
12. ALLIL-KLORID 107-05-1 3 6 i N
13. ALUMINIUM (oldható, AL-ra számolva) 7429-90-5 1 resp N
14. ALUMÍNIUM OXID (Al-ra számítva) 1344-28-1 5
2 resp
N
15. terc-AMIL-ACETÁT 625-16-1 270 540 EU1 N
16. 4-AMINOBIFENIL 92-67-1 10 k(1A) T
17. 2-AMINOETANOL 141-43-5 2,5 7,6 b EU2 T
18. AMITROL 61-82-5 0,2 EU4 T
19. AMMÓNIA 7664-41-7 14 36 m EU1 N
20. *  ANILIN 62–53–3 7,74 19,35 b, k(2), BEM EU7 N
21. o-ANIZIDIN 90-04-0 0.5 b, k(1B) R+T
22. ANTIMON ÉS SZERVETLEN VEGYÜLETEI (Sb-ra számítva) 7440-36-0 0,5 i T
23. ANTIMON-HIDROGÉN 7803-52-3 0,5 1 T
24. *  ARZÉN ÉS SZERVETLEN VEGYÜLETEI (arzin kivételével), (As-ra számítva) 7440–38–2 0,01 k(1A), b, i, BEM EU8 T
25. ARZIN 7784-42-1 0,2 0,8 b T
26. AZIRIDIN 151-56-4 0,9 k(1B) R+T
27. BÁRIUM OLDHATÓ VEGYÜLETEI (Ba-ra számítva)
0,5

i

EU2
R
28. BENZALDEHID 100-52-7 5 10 N
29. BENZIDIN 92-87-5 0,008 k(1A) T
30. BENZIL-KLORID 100-44-7 2,6 5 b, i, m, k(1B) R+T
31. BENZOIL-KLORID 98-88-4 2,8 i N
32. BENZOL 71-43-2 3,25 k(1A), b, i, BEM EU6 T
33. BENZO[a]PIRÉN 50-32-8 0,002 k(1B) T
34. BERILLIUM ÉS VEGYÜLETEI (Be-ra számítva)
7440-41-7

0,0006

k(1B), b
T
35. BISZFENOL-A
(4,4’-izopropilidén-difenol)
80-05-7 2 EU4 T
36. BISZ (KLÓRMETIL)-ÉTER 542-88-1 0,0047 k(1A) T
37. BRÓM 7726-95-6 0,7 b, m EU2 N
38. 1,3-BUTADIÉN 106-99-0 2,2 k(1A), i EU6 T
39. n-BUTÁN 106-97-8 2350 9400 N
40. *  n-BUTIL–ACETÁT 123–86–4 241 723 i, sz EU7 N
41. *  IZOBUTIL–ACETÁT 110–19–0 241 723 i, sz EU7 N
42. *  szek-BUTIL–ACETÁT 105–46–4 241 723 i, sz EU7 N
43. n-BUTIL-AKRILÁT 141-32-2 11 53 i EU1 N
44. n-BUTIL-ALKOHOL 71-36-3 45 90 b, i N
45. terc-BUTIL-METIL-
ÉTER
1634-04-4 183,5 367 EU3 N
46. 2-BUTIN-1,4-DIOL 110-65-6 0,5 i, sz EU4 T
47. 2-BUTOXIETANOL 111-76-2 98 246 b, i EU1 T
48. 2-BUTOXIETIL-ACETÁT 112-07-2 133 333 b EU1 T
49. 2-(2-BUTOXIETOXI)ETANOL 112-34-5 67,5 101,2 EU2 T
50. CIÁNAMID 420-04-2 1 b EU2 N
51. CIÁN-HIDROGÉN (hidrogén-
cianid)
74-90-8 1 5 b, i EU4 N
52. CIÁNSÓK (cianidok) (CN-re számítva) 1 5 b, i EU4 N
53. CIKLOHEXÁN 110-82-7 700 EU2 N
54. CIKLOHEXANOL 108-93-0 200 800 b, i, sz R+T
55. CIKLOHEXANON 108-94-1 40,8 81,6 b, i EU1 T
56. CIKLOHEXIL-AMIN 108-91-8 8,2 16,4 m N
57. 1,3-CIKLOPENTADIÉN 542-92-7 200 i N
58. CINK-OXID por 1314-13-2 5 i N
59. CINK-OXID füst 1314-13-2 5 i R
60. CINK-KLORID (Zn-re számítva) 7646-85-7 1 resp i N
61. CIRKÓNIUM VEGYÜLETEI
(Zr-ra számítva)
5 20 N
62. DDT 50-29-3 1 resp 1 resp b R+T
63. DEKABORÁN 17702-41-9 0,3 0,6 b, i R+T
64. DIACETIL (2,3-butándion) 431-03-8 0,07 0,36 i EU4 R+T
65. 4,4’-DIAMINODIFENILMETÁN (4,4’-Metilén-dianilin) 101-77-9 0,08 K (1B), b EU6 T
66. DIAZINON 333-41-5 0,1 0,4 b R+T
67. DIAZOMETÁN 334-88-3 0,3 k(1B) R+T
68. DIBENZOIL-PEROXID 94-36-0 5 5 b, i, sz N
69. 1,2-DIBRÓMETÁN (Etilén-
dibromid)
106-93-4 0,8 k(1B), b, m EU6 T
70. 1,2-DIBRÓM-3-KLÓRPROPÁN 96-12-8 0,01 k(1B) T
71. DIELDRIN 60-57-1 0,25 resp 1 resp R+T
72. DIETIL-AMIN 109-89-7 15 30 b, m EU2 N
73. DIETILÉN-TRIAMIN 111-40-0 4 8 b, m, sz T
74. DIETIL-ÉTER 60-29-7 308 616 b, i, sz EU1 N
75. DI(2-ETILHEXIL)-FTALÁT 117-81-7 2 4 b T
76. DIETIL-SZULFÁT 64-67-5 0,2 k(1B) T
77. DIFENIL 92-52-4 1 b, i, sz N
78. DIFENIL-ÉTER 101-84-8 7 14 EU4 N
79. DIFOSZFOR-PENTASZULFID 1314-80-3 1 EU2 N
80. DIFOSZFOR-PENTOXID 1314-56-3 1 m EU2 N
81. DIHIDROGÉN-SZELENID 7783-07-5 0,07 0,17 EU1 R+T
82. DIIZOCIANÁTOK
83. *  difenilmetán–4,4’- diizocianát (MDI) 101–68–8 0,05 0,05 i, sz, BEM T
84. hexametilén-diizocianát (HDI) 822-06-0 0,035 0,035 i, sz T
85. *  Toluol–2,4- diizocianát
Toluol–2,6- diizocianát (TDI)
584–84–9
91–08–7
0,007 k(2), i, sz T
86. DIKÉN-DIKLORID 10025-67-9 6 12 m R
87. 3,3’-DIKLÓRBENZIDIN 91-94-1 0,03 k(1B) T
88. 1,2-DIKLÓRBENZOL 95-50-1 122 306 b, i EU1 N
89. 1,3-DIKLÓRBENZOL 541-73-1 12 24 T
90. 1,4-DIKLÓRBENZOL (p-
diklórbenzol)
106-46-7 12 60 b EU4 T
91. 1,1-DIKLÓRETÁN 75-34-3 412 b EU1 R+T
92. 1,2-DIKLÓRETÁN (Etilén-
diklorid)
107-06-2 8,2 k(1B), i, b EU6 T
93. 1,1-DIKLÓRETILÉN
(vinilidén-klorid)
75-35-4 8 20 EU4 T
94. 1,2-DIKLÓRETILÉN 540-59-0 800 1580 i R+T
95. 2,4-DIKLÓRFENOXIECETSAV 94-75-7 1 4 b, i N
96. DIKLÓRFOSZ (DDVP) 62-73-7 0,9 2,0 b R+T
97. *  DIKLÓRMETÁN (metilén-klorid) 75–09–2 353 706 k(2), b, BEM EU4 R+T
98. 1,2-DIKLÓRPROPÁN 78-87-5 50 100 k(1B) R+T
99. N,N-DIMETILACETAMID 127-19-5 36 72 b, i EU1 R+T
100. DIMETIL-AMIN 124-40-3 3,8 9,4 b, m, sz EU1 N
101. N,N-DIMETILANILIN 121-69-7 25 50 b, i, sz R+T
102. DIMETIL-ÉTER 115-10-6 1920 EU1 N
103. N,N-DIMETILFORMAMID 68-12-2 15 30 b, i, BEM EU3 T
104. 1,2-DIMETILHIDRAZIN 540-73-8 1,2 k(1B) T
105. N,N-DIMETILHIDRAZIN 57-14-7 1,2 k(1B) T
106. DIMETIL-SZULFÁT 77-78-1 0,1 k(1B), b, m T
107. 4,6-DINITRO-o-KREZOL 534-52-1 0,2 0,4 b, i, sz T
108. DINITROBENZOL minden izomer 1 2 b R+T
109. DINITROGÉN-OXID 10024-97-2 180 360 R
110. 1,4-DIOXÁN 123-91-1 73 - b, i EU3 T
111. 1,3-DIOXOLÁN 646-06-0 150 300 N
112. ECETSAV 64-19-7 25 50 m EU4 N
113. ECETSAV-ANHIDRID 108-24-7 0,42 0,84 m N
114. ETIL-ACETÁT 141-78-6 734 1468 i, sz EU4 N
115. ETIL-AKRILÁT 140-88-5 21 42 b, i, sz EU4 N
116. ETIL-ALKOHOL 64-17-5 1900 3800 N
117. ETIL-AMIN 75-04-7 9,4 i EU1 N
118. ETILBENZOL 100-41-4 442 884 b, i, BEM
EU1
T
119. ETIL-BROMID 74-96-4 22 R+T
120. ETILÉNGLIKOL 107-21-1 52 104 b, i EU1 N
121. ETILÉNGLIKOL-MONOETIL-
ÉTER
110-80-5 8 - b, i EU3 N
122. ETILÉNGLIKOL-MONOETIL-
ÉTER-ACETÁT
111-15-9 11 - b, i EU3 N
123. ETILÉNGLIKOL-MONOMETIL-
ÉTER
109-86-4 3,16 - b, i EU3 N
124. ETILÉNGLIKOL-
MONOMETIL-
ÉTER-ACETÁT
110-49-6 4,90 - b, i EU4 N
125. ETILÉN-OXID 75-21-8 1,8 k(1B), i, sz, b EU6 T
126. 2-ETILHEXANOL 104-76-7 5,4 i EU4 N
127. ETIL-KLORID 75-00-3 268 EU2 R+T
128. ETIL-MERKAPTÁN 75-08-1 1 2 i N
129. EZÜST, fém 7440-22-4 0,1 EU1 T
130. EZÜST OLDHATÓ VEGYÜLETEI (Ag-re számítva) 0,01 EU2 T
131. 2-FENILPROPÉN 98-83-9 246 492 EU1 R
132. FENOL 108-95-2 8 16 b, m, BEM EU3 R+T
133. FLUOR 7782-41-4 1,58 3,16 m EU1 N
134. FLUORIDOK (F-ra számítva) 2,5 b, i, BEM EU1 T
135. *  FORMALDEHID 50–00–0 0,37 0,74 k(1B), b, m, sz EU8 T
136. FOSZFIN 7803-51-2 0,14 0,28 i EU2 R
137. *  FOSZFOR 12185–10–3
7723–14–0
0,1 0,1 i N
138. FOSZFOR-PENTAKLORID 10026-13-8 1 m EU2 N
139. FOSZFOR-TRIKLORID 7719-12-2 1 2 m N
140. FOSZGÉN 75-44-5 0,08 0,4 m EU1 R
141. F21, diklórfluormetán 75-43-4 43 86 N
142. F22, klórdifluormetán 75-45-6 3600 EU1 N
143. F142b, 1-klór-1,1-difluoretán 75-68-3 4170 16680 N
144. FTÁLSAV-ANHIDRID 85-44-9 1 1 i, sz T
145. FURFURIL-ALKOHOL 98-00-0 20 40 i, sz, b N
146. FURFUROL 98-01-1 8 20 b, i, sz N
147. GLICERIN-TRINITRÁT 55-63-0 0,095 0,19 b, i, sz EU4 N
148. HALOTÁN 151-67-7 40 160 R+T
149. HANGYASAV 64-18-6 9 m EU2 N
150. n-HEPTÁN 142-82-5 2000 EU1 R
151. 2-HEPTANON 110-43-0 238 476 b EU1 N
152. HEPTÁN-3-ON 106-35-4 95 EU1 N
153. HEXAMETILÉN-DIAMIN 124-09-4 2,3 m, b N
154. n-HEXÁN 110-54-3 72 b, i, BEM EU2 T
155. *  HIDRAZIN 302–01–2 0,013 k(1B), b, BEM EU6 T
156. HIDROGÉN-BROMID 10035-10-6 6,7 m EU1 N
157. HIDROGÉN-FLUORID 7664-39-3 1,5 2,5 b, m, BEM EU1 N
158. HIGANY ÉS SZERVETLEN VEGYÜLETEI
(Hg-ra számítva)
7439-97-6 0,02 - sz, b, BEM EU3 T
159. HIGANY SZERVES VEGYÜLETEI* (Hg-ra számítva) 0,01 0,04 b, sz R+T
160. *  IZOAMIL–ALKOHOL 123–51–3 18 37 EU7 R
161. IZOPENTÁN 78-78-4 3000 EU2 N
162. IZOPENTIL-ACETÁT 123-92-2 270 540 i EU1 N
163. IZOPROPIL-ACETÁT 108-21-4 420 i N
164. IZOPROPIL-ALKOHOL 67-63-0 500 1000 b, i R
165. JÓD 7553-56-2 1 1 i, sz, b N
166. KADMIUM ÉS SZERVETLEN VEGYÜLETEI
(Cd-ra számítva)
7440-43-9 0,004 resp k(1B), BEM T
167. KALCIUM-CIÁNAMID 156-62-7 1 2 b, i N
168. KALCIUM-HIDROXID (kalcium-
dihidroxid)
1305-62-0 1 resp 4 resp EU4 N
169. KALCIUM-KARBONÁT 1317-65-3 10 N
170. KALCIUM-OXID 1305-78-8 1 resp 4 resp EU4 N
171. KALCIUM-SZULFÁT 7778-18-9 4
1,5 resp
N
172. KÁLIUM-HIDROXID 1310-58-3 2 2 m N
173. є-KAPROLAKTÁM 105-60-2 10 40 i EU1 N
174. KAPTAFOL 2425-06-1 0,1 k(1B) T
175. KARBARIL 63-25-2 5 R+T
176. KÉN-DIOXID 7446-09-5 1,3 2,7 m EU4 N
177. KÉN-HIDROGÉN 7783-06-4 7 14 i EU3 N
178. KÉNSAV 7664-93-9 0,05 - m EU3 N
179. KLÓR 7782-50-5 1,5 i EU2 N
180. 4-KLÓRANILIN 106-47-8 0,2 0,8 k(1B), sz, b R+T
181. KLÓRBENZOL 108-90-7 23 70 EU2 R+T
182. 2-KLÓR-1,3-BUTADIÉN 126-99-8 18 72 i R+T
183. KLÓRDÁN 57-74-9 0,5 4 b R+T
184. 1-KLÓR-2,3-EPOXIPROPÁN (Epiklór-hidrin) 106-89-8 1,9 k(1B), b, m, sz EU6 R+T
185. KLOROFORM 67-66-3 10 b EU1 R+T
186. KOBALT ÉS SZERVETLEN VEGYÜLETEI (Co-ra számítva) 7440-48-4 0,02 i, sz, BEM T
187. KREZOL (izomerek keveréke) 1319-77-3 22 m EU91 N
188. KRÓM (fém), SZERVETLEN KRÓM (II) és
KRÓM (III) VEGYÜLETEK (nem oldható)
7440-47-3 2 i, sz, BEM EU2 T
189. EGYÉB SZERVETLEN KRÓMVEGYÜLETEK [a króm (VI) vegyületek kivételével]
(Cr-ra számítva)
0,5 2 i, sz, BEM T
190. KRÓM (VI) SZERVETLEN VEGYÜLETEK [Cr (VI)-ra számítva] 0,01 k(1A vagy1B), BEM EU6 T
191. *  KUMOL 98–82–8 50 250 b, i EU7 R
192. LINDÁN (γ-HCH) (γ-1,2,3,4,5,6-
hexaklórciklohexán)
58-89-9 0,1 0,8 b, i R+T
193. LÍTIUM-HIDRID 7580-67-8 0,02 EU4 N
194. MAGNÉZIUM-OXID (Mg-ra számítva) 1309-48-4 6 resp i R
195. MALEINSAV-ANHIDRID 108-31-6 0,08 0,08 m, sz R+T
196. MANGÁN ÉS SZERVETLEN SÓI (Mn-ra számítva) 7439-96-5 0,20,05 resp EU4 Por: T
füst: R+T
197. METIL-ACETÁT 79-20-9 310 1240 b, sz, i R
198. METIL-AKRILÁT 96-33-3 18 36 b, i, sz EU3 T
199. *  METANOL 67–56–1 260 b, i, BEM EU2 R+T
200. 2-METILAZIRIDIN 75-55-8 5 k(1B) R+T
201. METIL-BROMID 74-83-9 10 10 b, i R+T
202. 1-METILBUTIL-ACETÁT 626-38-0 270 540 EU1 N
203. *  METIL–BUTIL–KETON 591–78–6 21 84 b, i, BEM T
204. *  4,4’-Metilén-bisz(2- klóranilin)[MOCA] 101–14–4 0,01 k(1B), b, BEM EU8 R+T
205. METIL-ETIL-KETON 78-93-3 600 900 b, i EU1 N
206. METIL-FORMIÁT 107-31-3 125 250 b EU4 R
207. 5-METILHEPTÁN-3-ON 541-85-5 53 106 EU1 N
208. 5-METILHEXÁN-2-ON 110-12-3 95 EU1 N
209. METIL-IZOCIANÁT 624-83-9 0,047 b, i, sz EU3 R+T
210. *  METIL-KLORID 74–87–3 42 EU7 R+T
211. METIL-MERKAPTÁN 74-93-1 1 2 i N
212. METIL-METAKRILÁT 80-62-6 208 415 b, i, sz EU3 N
213. METIL-PARATION 298-00-0 0,2 b, sz R+T
214. 4-METILPENTÁN-2-ON (izobutil-metil-keton) 108-10-1 83 208 EU1 N
215. N-METIL-2-PIRROLIDON 872-50-4 40 80 b EU3 T
216. 2-(2-METOXIETOXI)ETANOL 111-77-3 50,1 EU2 R+T
217. (2-METOXIMETILETOXI)-
PROPANOL (Dipropilénglikol-
monometil-éter)
34590-94-8 308 EU1 R
218. 1-METOXIPROPÁN-2-OL 107-98-2 375 568 b EU1 R+T
219. 1-METOXI-2-PROPIL-ACETÁT 108-65-6 275 550 EU1 N
220. MEZITILÉN (1,3,5-trimetilbenzol) 108-67-8 100 i EU1 T
221. *  MOLIBDÉN ÉS OLDHATATLAN VEGYÜLETEI (Mo-ra számítva) 5 resp 10 N
222. MOLIBDÉN OLDHATÓ VEGYÜLETEI (Mo-ra számítva)
5
N
223. MONOKROTOFOSZ 6923-22-4 0,25 b R+T
224. MORFOLIN 110-91-8 36 72 m EU2 N
225. NAFTALIN 91-20-3 50 i EU91 N
226. 2-NAFTIL-AMIN 91-59-8 0,005 k(1A) T
227. NÁTRIUM-AZID 26628-22-8 0,1 0,3 EU1 N
228. NÁTRIUM-HIDROXID 1310-73-2 1 2 m N
229. NEOPENTÁN 463-82-1 3000 EU2 N
230. *  NIKKEL ÉS SZERVETLEN VEGYÜLETEI, (Ni-re számítva) 0,01 k(1B), sz, BEM SCOEL/ SUM/85/2011 T
231. NIKOTIN 54-11-5 0,5 b, i EU2 R
232. 4-NITROANILIN 100-01-6 3 b, i R+T
233. *  NITROBENZOL 98–95–3 1 b, i, BEM EU2 R+T
234. NITROETÁN 79-24-3 62 312 b EU4 N
235. NITROGÉN-DIOXID 10102-44-0 0,96 1,91 m EU4 R+T
236. NITROGÉN-MONOXID 10102-43-9 2,5 EU4 R
237. 4-NITROKLÓRBENZOL 100-00-5 0,5 2 b R+T
238. 2-NITRONAFTALIN 581-89-5 0,25 k(1B) T
239. 1-NITROPROPÁN 108-03-2 10 i, b R
240. 2-NITROPROPÁN 79-46-9 18 k(1B), b EU6 T
241. OKTÁN (összes izomer) 2350 4700 i R
242. *  LAJ (ásványi) KÖD** 92062–35–6
8042–47–5
72623–83–7
92045–44–8
92045–45–9
5 SCOEL/
SUM/
163/2011
T
243. ÓLOM és SZERVETLEN VEGYÜLETEI (Pb-ra számítva) 7439-92-1 0,1
0,05 resp
i, BEM, BHM T
244. ÓLOM-TETRAETIL 78-00-2 0,05 0,2 b, i T
245. ÓLOM-TETRAMETIL 75-74-I 0,05 0,2 b, i T
246. *  ÓN SZERVES VEGYÜLETEI
(Sn-ra számítva)
0,02 b, i SCOEL/
SUM/
138/2011
T
247. *  ÓN SZERVETLEN VEGYÜLETEI (Sn-ra számítva) 2 8 b, i EU91 T
248. *  ORTOFOSZFORSAV 7664–38–2 1 2 m EU1 N
249. *  OXÁLSAV 144–62–7 1 EU2 N
250. *  OZMIUM–TETRAOXID (Os-ra számítva) 20816–12–0 0,002 0,004 m, b N
251. *  ÓZON 10028–15–6 0,2 0,2 i N
252. *  PARAKVÁT–DIKLORID 1910–42–5 0,1 0,1 b, i T
253. *  PARATION 56–38–2 0,1 b R+T
254. *  PENTAKLÓRFENOL ÉS SÓI 87–86–5 0,5 1,5 b, i T
255. *  PENTAKLÓRNAFTALINOK 1321–64–8 0,5 2 b, i, sz T
256. *  n-PENTÁN 109–66–0 2950 EU2 R
257. *  PENTIL–ACETÁT 628–63–7 270 540 i EU1 N
258. *  3-PENTIL–ACETÁT 620–11–1 270 540 i EU1 N
259. *  PIKRINSAV 88–89–1 0,1 0,1 i, sz EU91 T
260. *  PIPERAZIN 110–85–0 0,1 0,3 EU1 T
261. *  PIRETRUM 8003–34–7 1 EU2 T
262. *  PIRIDIN 110–86–1 15 30 b, i, sz EU91 T
263. *  PLATINA FÉM 7440–06–4 1 EU91 T
264. *  PLATINA OLDHATÓ VEGYÜLETEI (Pt-ra számítva) 0,002 i, sz T
265. *  PORTLAND CEMENT 65997–15–1 10 N
266. *  PROPIL–ACETÁT 109–60–4 420 840 b, i. N
267. *  PROPILÉN–OXID
(1,2-epoxipropán)
75–56–9 2,4 k(1B), b, i EU6 T
268. *  1,3-PROPIOLAKTON 57–57–8 1,5 k(1B) T
269. *  PROPIONSAV 79–09–4 31 62 m EU1 T
270. *  RÉZ és vegyületei
(Cu-re számítva)
7440–50–8 0,1 0,2 R
271. *  RÉZ füst (Cu-re számítva) 7440–50–8 0,01 resp R
272. *  REZORCIN 108–46–3 45 b, i EU2 R
273. *  SALÉTROMSAV 7697–37–2 2,6 i, m EU2
274. *  SÓSAV 7647–01–0 8 16 i, m EU1 N
275. *  STRONCIUM–KROMÁT
[Cr (VI)–ra számítva]
7789–06–2 0,005 k(1B), BEM T
276. *  SZELÉNVEGYÜLETEK
(Se-re számítva)
0,1 0,2 i, BEM R+T
277. *  SZÉN–DIOXID 124–38–9 9000 EU2 N
278. *  SZÉN–DISZULFID 75–15–0 15 b, i, m EU3 R+T
279. *  SZÉN–MONOXID 630–08–0 23 117 BHM EU4 R+T
280. *  SZÉN–TETRAKLORID (tetraklór-metán) 56–23–5 6,4 32 b, k(2) EU4 R+T
281. *  SZTIROL 100–42–5 86 172 i, BEM R+T
282. *  SZULFOTEP 3689–24–5 0,1 b EU1 R+T
283. *  TALLIUM OLDHATÓ VEGYÜLETEI (Tl-ra számítva) 0,1 0,2 b, i T
284. *  TERFENILEK (hidrogénezett) 61788–32–7 19 48 EU4 T
285. *  TETRAETIL–ORTOSZILIKÁT 78–10–4 44 i EU4 N
286. *  TETRAHIDROFURÁN 109–99–9 150 300 b, i, BEM EU1 N
287. *  1,1,2,2-TETRAKLÓRETÁN 79–34–5 7 b R+T
288. *  TETRAKLÓRETILÉN 127–18–4 138 275 b EU4 R+T
289. *  TIOGLIKOLSAV 68–11–1 4 b, m N
290. *  2-TOLUIDIN (o-toluidin) 95–53–4 0,5 k(1B), i, b EU6 R+T
291. *  3-TOLUIDIN 108–44–1 9 b R
292. *  4-TOLUIDIN (para-toluidin) 106–49–0 4,46 8,92 k(2), b EU7 R+T
293. *  TOLUOL 108–88–3 190 380 b, i, BEM EU2 R+T
294. *  TOXAFÉN 8001–35–2 0,5 b, i, k(2) R+T
295. *  TRIETIL–AMIN 121–44–8 8,4 12,6 b, i, m EU1 R+T
296. *  TRIKLÓRBENZOLOK
(1,2,4-TRIKLÓRBENZOL kivételével)
12002–48–1 38 72 b N
297. *  1,2,4-TRIKLÓRBENZOL 120–82–1 15,1 37,8 b EU1 N
298. *  1,1,1-TRIKLÓRETÁN* 71–55–6 555 1110 b, i EU1 R+T
299. *  TRIKLÓRETILÉN 79–01–6 54,7 164,1 k(1B), b, sz, BEM EU6 R
300. *  2,4,5-TRIKLÓR-
FENOXIECETSAV; (2,4,5-T)
93–76–5 2 4 b, i N
301. *  TRIKLÓRNAFTALINOK 1321–65–9 5 b, i, sz T
302. *  TRI-o-KREZIL–FOSZFÁT 78–30–8 0,1 b, i, sz T
303. *  TRIMETIL–AMIN 75–50–3 4,9 12,5 m, sz EU7 N
304. *  1,2,3-TRIMETILBENZOL 526–73–8 100 EU1 T
305. *  1,2,4-TRIMETILBENZOL 95–63–6 100 EU1 T
306. *  TRINIKKEL–DISZULFID
(Ni-re számítva)
12035–72–2 0,01 k(1A) , sz T
307. *  2,4,6-TRINITROTOLUOL 118–96–7 0,09 0,36 b T
308. *  VANÁDIUM–PENTOXID
(V-ra számítva)
1314–62–1 0,05 resp 0,2 resp i, sz, BEM N
309. *  VAS(II)–OXID (Fe-ra számítva) 1345–25–1 4 resp T
310. *  VAS(III)–OXID (Fe-ra számítva) 1309–37–1 4 resp T
311. *  VINIL–ACETÁT 108–05–4 17,6 35,2 EU3 N
312. *  VINIL–BROMID (bróm-etilén) 593–60–2 4,4 k(1B) EU6 T
313. *  VINIL–KLORID 75–01–4 2,6 k(1B) EU6 T
314. *  XILOL izomerek keveréke 1330–20–7 221 442 b, BEM EU1 R
315. *  m-XILOL 108–38–3 221 442 b, BEM EU1 R
316. *  o-XILOL 95–47–6 221 442 b, BEM EU1 R
317. *  p-XILOL 106–42–3 221 442 b, BEM EU1 R
318. *  XILIDIN(ek) 1300–73–8 10 b T
319. *  FOSZFORIL–TRIKLORID 10025–87–3 0,064 0,12 m EU7

1.1.1. Az 1.1. táblázatban a nem gőz-/gázállapotú veszélyes anyagok határértékei a belélegezhető frakcióra vonatkoznak (MSZ EN 481).

1.1.2. 8 óránál hosszabb műszak vagy 40 órásnál hosszabb munkahét esetén az anyag korrekciós csoportjának megfelelő módon korrigált ÁK érték alkalmazandó.

1.1.3. Az ÁK- és CK-értékre vonatkozó követelményeknek egyidejűleg kell teljesülniük. A CK-érték hosszabb napi/heti munkaidőbeosztás esetén sem változik.

1.2. A veszélyes anyagok tekintetében használt rövidítések magyarázata:

A B
1. Rövidítés Magyarázat
2. resp respirábilis frakció
3. b Bőrön át is felszívódik.
4. i ingerlő anyag, amely izgatja a bőrt, nyálkahártyát, szemet vagy mindhármat
5. k(...) rákkeltő (zárójelben az 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, rövid megnevezéssel a CLP rendelet szerinti besorolás)
6. m maró hatású anyag, amely felmarja a bőrt, nyálkahártyát, szemet vagy mindhármat
7. sz Túlérzékenységet okozó (szenzibilizáló) tulajdonságú anyag.
Az anyagra érzékeny egyéneken „túlérzékenységen” alapuló bőr-, légzőrendszeri, esetleg más szervet/szervrendszert károsító megbetegedést okozhat.
8. * CK: 1 perces referenciaidőre vonatkozik
9. ** a határérték a felsorolt, nem rákkeltő, nem reciklált, adalékanyagot nem tartalmazó ásványi olaj aeroszolokra vonatkozik. (SCOEL/SUM/163/2011. számú ajánlásban javasolt határérték, SCOEL: Foglalkozási Vegyianyag-expozíciós Határértékekkel Foglalkozó Tudományos Bizottság.)
10. EUA 2009/148/EK irányelvben közölt érték
11. EU91 91/322/EGK irányelvben közölt érték
12. EU1 2000/39/EK irányelvben közölt érték
13. EU2 2006/15/EK irányelvben közölt érték
14. EU3 2009/161/EK irányelvben közölt érték
15. EU4 2017/164 EU irányelvben közölt érték
16. EU6 2019/130 EU irányelvben közölt érték
17. *  EU7 2019/1831 EU irányelvben közölt érték
18. *  EU8 2019/983 EU irányelvben közölt érték
19. *  BEM biológiai expozíciós mutató
20. *  BHM biológiai hatásmutató
21. *  mg/m3 milligramm légköbméterenként, 20 °C-on és 101,3 KPa légköri nyomáson
22. *  ÁK-érték megengedett átlagos koncentráció
23. *  CK-érték megengedett csúcskoncentráció
24. *  CAS-szám a vegyi anyagok azonosítására használt Chemical Abstracts Service regisztrációs szám
25. *  SCOEL/SUM/138/2011 a SCOEL/SUM/138/2011. számú ajánlásban javasolt határérték
26. *  SCOEL/SUM/85/2011 SCOEL/SUM/85/2011. számú ajánlásban javasolt határérték

1.3. Nyolc óránál hosszabb műszak vagy 40 órásnál hosszabb munkahét esetén alkalmazandó ÁK-érték korrekciók

A B C
1. ÁK korrekciós csoportok A korrekciós faktor számításának módja
2. N. Irritáló anyagok, egyszerű fojtógázok, csekély egészségkárosító hatással bíró anyagok. Korrekció NEM szükséges.
3. R. Azok az anyagok, amelyek egészségkárosító hatása RÖVID expozíció hatására jelentkezik. Korrigált ÁK = ÁK x 8/a napi óraszám
4. T. Azok az anyagok, amelyek egészségkárosító hatása TARTÓS expozíciót követően jelentkezik. Korrigált ÁK = ÁK x 40/a heti óraszám
5. R+T. Azok az anyagok, amelyek RÖVID és TARTÓS expozíciója is egészségkárosodást okoz. Korrigált ÁK = ÁK x 8/a napi óraszám Korrigált ÁK = ÁK x 40/a heti óraszám A két faktor közül a szigorúbb (kisebb) értéket kell alkalmazni

1.4. A megengedett csúcskoncentrációk meghatározása

1.4.1. A CK-értékek 15 perc referenciaidőre vonatkoznak.

1.4.2. A csúcskoncentrációk meghatározása legfeljebb 15 perc mintavételi idejű mintákkal történhet.

1.4.3. Az egyes csúcskoncentrációk időintervallumai között legalább a csúcskoncentrációk időintervallumánál háromszor hosszabb időnek kell eltelnie (15 perces csúcskoncentráció után legalább 45 perc).

1.4.4. A csúcskoncentrációk időtartama egy műszak alatt összesen a 60 percet nem haladhatja meg.

1.5. A munkahelyi átlagos levegőszennyezettség meghatározása

1.5.1. *  Egy szennyező anyag esetén a munkahelyi átlagos levegőszennyezettséget mg/m3-ben (CÁ) a következő összefüggéssel kell meghatározni:

ahol:

1.5.1.1. C1, C2, ... Cn a t1, t2, ... tn időszakokhoz tartozó légszennyező anyagok koncentrációi (mg/m3).

1.5.1.2. t1 + t2 ... + tn = műszak óráinak száma

1.5.2. Határérték meghatározása több veszélyes anyag munkatérben való egyidejű jelenléte esetén. Ha a munkatér levegőjében egyidejűleg több veszélyes anyag van jelen, – egyaránt beleértve a rákkeltő hatású és nem rákkeltő hatású anyagokat – a megengedhető értéket az alábbi összefüggés szerint kell meghatározni:

ahol:

1.5.2.1. A C: a munkatérben mért anyag koncentrációja;

1.5.2.2. Az ÁK: átlagos koncentráció az anyagok munkahelyen megengedett koncentrációi;

1.5.2.3. Az 1,2, ... n: az egyes anyagok indexeit úgy kell értelmezni, hogy a számlálóban és a nevezőben szereplő azonos indexek azonos anyagot jelentenek.

1.5.3. Nyolc órát meghaladó napi, vagy 40 órát meghaladó heti munkaidő-beosztás esetén a számításokban a korrigált ÁK-értékeket kell alkalmazni, ahol ez releváns.

2. melléklet az 5/2020. (II. 6.) ITM rendelethez

Szálló- és rostszerkezetű porok koncentrációi mg/m3-ben

1. Szálló porok megengedett koncentrációi mg/m3-ben

A B C D
1. Megnevezés ÁK-érték, belélegezhető koncentráció,
mg/m3-ben
ÁK-érték, respirábilis koncentráció,
mg/m3-ben
Hivatkozás
2. Talkum (azbesztmentes) 2
3. Kristályos szilícium-dioxid
(kvarc)
0,1 EU6
4. Krisztobalit 0,1 EU6
5. Tridimit 0,1 EU6
6. *  Keményfaporok 2 EU6
7. Pamut, gyapot (nyers) 1,5
8. Liszt 3
9. Papír 2
10. Textil 1
11. Grafit por (7782-42-5) 5 2
12. Ipari korom
[„Carbon Black”
(1333-86-4)]
3
13. PVC 1 0,5
14. Egyéb inert porok 10 6

1.1. Ha a keményfapor más faporral keveredik, a határérték a keverékben szereplő összes faporra vonatkozik.

2. Rostszerkezetű porok megengedett koncentrációi rost/cm3-ben

A B C D E F
1. Megnevezés
(CAS-számok)
ÁK-érték
(rost/cm3)
Tulajdonság Hivatkozás ÁK korrekciós csoport
2. aktinolit
(77536-66-4)
3. amozit (12172-73-5) 0,1 (idővel
4. Azbeszt antofillit
(77536-67-5)
súlyozott átlag, 8 órára k(1A) EUA T
5. krizotil (12001-29-5) vonatkoztatva)
6. krokidolit
(12001-28-4)
7. tremolit
(77536-68-6)
8. Üvegrostok (üveggyapot, rostüveg – folyamatos üvegszál) 1,0 k(2) N
9. Mesterséges ásványi rostok Ásványgyapot (kőzetgyapot, salakgyapot) 1,0 k(2) N
10. (MMMF) Különleges alkalmazásra szánt rostüveg – mikroszálak
(E-üveg mikroszálak)
0,3 k(1B) T
11. Tűzálló kerámia rostok (Refrakter kerámia rostok – RCF) 0,3 k(1B) EU6 T

3. melléklet az 5/2020. (II. 6.) ITM rendelethez

A foglalkozási vegyi expozíció esetén vizsgálandó biológiai expozíciós és hatásmutatók megengedhető határértékei

1. A foglalkozási vegyi expozíció esetén vizsgálandó biológiai expozíciós és hatásmutatók megengedhető határértékei vizeletben

A B C D E F G
1. Megengedhető határérték
2. Vegyi anyag Biológiai expozíciós
(hatás) mutató
Mintavétel ideje mg/g kreatinin mikromol/mmol kreatinin (kerekített értékek) mg/l μmol/l
3. Anilin anilin (hidrolízis után) m.v. 0,2 2,1
4. Arzén arzén m.v. 0,05 0,67
5. Benzol S-fenil-merkaptursav m.v. 0,04 0,22
6. Diklórmetán Diklórmetán m.v. 0,3 3,5
7. *  Dimetilformamid N-metilformamid m.v. 15 254
8. Etilbenzol mandulasav mhv., m.v. 1500 1110
9. Fenol fenol m.v. 120 144
10. Fluorid fluorid m.v. 7 42
vegyületek köv. m.e. 4 24
11. Hidrazin hidrazin m.v. 0,035 0,124
12. Higany
(szervetlen)
higany n.k. 0,030 0,017
13. Kadmium kadmium n.k. 0,002 0,002
14. Króm króm m.v. 0,01 0,022
15. Kobalt kobalt m.v. 0,01 0,019
16. n-Hexán 2,5-hexán-dion
(hidrolízis után)
m.v. 2 18
17. Metanol metanol m.v. 30 940
18. Metil-butil-keton 2,5-hexán-dion
(hidrolízis után)
m.v. 2 18
19. 4,4’ Metilén difenil
diizocianát (MDI)
4,4’ diamino-difenil-
metán [MDA] (hidrolízis után)
m.v. 0,01 0,05
20. 4,4’-Metilén-bisz(2-
klóranilin) [MOCA]
4,4’-Metilén-bisz- (2-
klóranilin) [MOCA] (hidrolízis után)
m.v. 11 5
21. Nikkel nikkel mhv., m.v. 0,003 0,051
22. Nitrobenzol p-nitro-fenol m.v. 5 4,0
23. Szelén szelén n.k. 0,075 0,110
24. Sztirol mandulasav mhv., m.v. 600 450
25. Tetrahidrofurán tetrahidrofurán m.v. 2 28
26. Toluol o-krezol m.v. 1 1
27. Triklóretilén triklórecetsav mhv., m.v. 20 122
28. Vanádium vanádium n.k. 0,070 0,155
29. Xilol metilhippursavak m.v. 1500 860

1.1. A foglalkozási vegyi expozíció esetén vizsgálandó biológiai expozíciós és hatásmutatók megengedhető határértékei vizeletben elnevezésű táblázat tekintetében használt rövidítések magyarázata

A B
1. Rövidítés Magyarázat
2. m.v. műszak végén
3. n.k. nem kritikus
4. mhv. munkahét végén
5. köv.m.e. következő műszak előtt

1.2. BEM vizsgálat céljára a <4 vagy ˃30 mmol/l (<0,4 vagy ˃3 g/l) kreatinin koncentrációjú vizelet nem alkalmas. Ilyen esetekben a vizsgálatot új mintából meg kell ismételni.

2. Biológiai expozíciós mutatók megengedhető határértékei vérben

A B C D E F
1. Megengedhető határérték
2. Vegyi anyag Biológiai expozíciós-
mutató
Mintavétel ideje mikrogramm/l mikromol/l (kerekített értékek) Érintettek köre
3. Ólom
(szervetlen)
Ólom nem kritikus 300 1,5 férfiak és
45 évnél idősebb nők
4. Ólom
(szervetlen)
Ólom nem kritikus 200 1,0 45 évnél fiatalabb nők

3. Biológiai hatásmutatók megengedhető határértékei vérben

A B C D E F
1. Vegyi anyag Biológiai hatás mutató Mintavétel ideje Megengedhető határérték Érintettek köre Megjegyzés
2. Ólom (szervetlen) Cink-protoporfirin előszűrésre három hónapnál hosszabb expozíció esetén alkalmazható 100 mikromol/mol haem férfiak és
45 évnél idősebb nők
határérték túllépése esetén a vérólom koncentráció meghatározása kötelező
3. Ólom (szervetlen) Cink-protoporfirin előszűrésre három hónapnál hosszabb expozíció esetén alkalmazható 80 mikromol/mol haem 45 évnél fiatalabb nők határérték túllépése esetén a vérólom koncentráció meghatározása kötelező
4. *  Szén-monoxid CO Hb m.v. 5% (az összhemoglobin %-ában)
5. *  Szerves foszforsav-észter tartalmú peszticidek vörösvérsejt vagy teljes vér acetil-kolinészteráz aktivitás (EC. 3.1.1.7.) n.k <25%-os aktivitáscsökkenés az expozíció előtt mért alapaktivitáshoz viszonyítva az alapaktivitás az expozíciómentes periódusban egy héten belül két alkalommal történt mérések értékeinek átlaga

3.1. A biológiai hatásmutatók megengedhető határértékei vérben elnevezésű táblázat tekintetében használt rövidítések magyarázata

A B
1. Rövidítés Magyarázat
2. m.v. műszak végén
3. n.k. nem kritikus
4. mhv. munkahét végén

4. melléklet az 5/2020. (II. 6.) ITM rendelethez

A foglalkozási vegyi expozíció esetén ajánlott biológiai expozíciós és hatásmutatók határértékei

1. A foglalkozási vegyi expozíció esetén ajánlott biológiai expozíciós és hatásmutatók határértékei vizeletben

A B C D E F G
1. Megengedhető határérték
2. Vegyi anyag Biológiai expozíciós (hatás) mutató Mintavétel ideje mg/g kreatinin mikromol/ mmol kreatinin (kerekített értékek) mg/l μmol/l
3. Aceton aceton m.v. 80 1380
4. Alumínium alumínium n.k. 0,06 0,25
5. n-Butil-alkohol n-butil-
alkohol
köv. m.e. 2 3
6. (hidrolízis után) m.v. 10 15
7. Metil-etil-keton Metil-etil-
keton
m.v. 2 28
8. Metil-izo-butil-
keton
metil-izo-
butil-keton
m.v. 3,5 35
9. Izopropil-
alkohol
(2-Propanol)
aceton m.v. 25 430

2. A foglalkozási vegyi expozíció esetén ajánlott biológiai expozíciós és hatásmutatók határértékei vizeletben elnevezésű táblázat tekintetében használt rövidítések magyarázata

A B
1. Rövidítés Magyarázat
2. m.v. műszak végén
3. n.k. nem kritikus
4. köv. m.e. következő műszak előtt

5. melléklet az 5/2020. (II. 6.) ITM rendelethez

A füstképződéssel járó hegesztési és plazmavágási folyamatok vagy az ezekhez hasonló munkafolyamatok esetében a króm (VI) szervetlen vegyületek expozíciója

1. A króm (VI) szervetlen vegyületekre [Cr (VI)-ra számítva] vonatkozó határérték

A B C D E F
1. Megnevezés ÁK-érték mg/m3 CK-érték mg/m3 Jellemző tulajdonság Hivatkozás ÁK korrekciós csoport
2. KRÓM (VI) SZERVETLEN VEGYÜLETEK [Cr (VI)-ra számítva] 0,025 k(1A vagy 1B), BEM EU6 T

2. Rövidítések magyarázata az 1. pontban foglalt táblázathoz:

A B
1. Rövidítés Magyarázat
2. BEM biológiai expozíciós mutató
3. EU6 2019/130 EU irányelvben közölt érték
4. k(1A vagy1B) rákkeltő (zárójelben az 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, rövid megnevezéssel a CLP rendelet szerinti besorolás)
5. T Azok az anyagok, amelyek egészségkárosító hatása TARTÓS expozíciót követően jelentkezik.

6. melléklet az 5/2020. (II. 6.) ITM rendelethez

A földalatti bányászat és az alagútfúrás terén a nitrogén-monoxid, a nitrogén-dioxid és a szén-monoxid expozíciója

1. A nitrogén-monoxidra, a nitrogén-dioxidra és a szén-monoxidra vonatkozó határértékek

A B C D E F
1. Megnevezés CAS-szám ÁK-érték
mg/m3
CK-érték
mg/m3
Jellemző tulajdonság Hivatkozás
2. NITROGÉN-DIOXID 10102-44-0 9 9 m
3. NITROGÉN-MONOXID 10102-43-9 30 EU91
4. SZÉN-MONOXID 630-08-0 33 66 BHM

2. Rövidítések magyarázata az 1. pontban foglalt táblázathoz:

A B
1. Rövidítés Magyarázat
2. BHM Biológiai hatásmutató
3. EU91 91/322/EGK irányelvben közölt érték
4. m maró hatású anyag, amely felmarja a bőrt, nyálkahártyát, szemet vagy mindhármat

7. melléklet az 5/2020. (II. 6.) ITM rendelethez * 

Az egészségügyi ágazat, a temetkezés és balzsamozás területén a formaldehid expozíciója

1. A Formaldehidre vonatkozó határértékek

A B C D E F
1. Megnevezés ÁK-érték mg/m3 CK-érték mg/m3 Jellemző tulajdonság Hivatkozás ÁK korrekciós csoport
2. FORMALDEHID 0,6 0,6 k(1B), b, m, sz EU8 T

2. Rövidítések magyarázata az 1. pontban foglalt táblázathoz:

A B
1. Rövidítés Magyarázat
2. k(1A vagy 1B) rákkeltő (zárójelben a 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, rövid megnevezéssel a CLP rendelet szerinti besorolás)
3. b Bőrön át is felszívódik.
4. m maró hatású anyag, amely felmarja a bőrt, nyálkahártyát, szemet vagy mindhármat
5. sz Túlérzékenységet okozó (szenzibilizáló) tulajdonságú anyag. Az anyagra érzékeny egyéneken „túlérzékenységen” alapuló bőr-, légzőrendszeri, esetleg más szervet/ szervrendszert károsító megbetegedést okozhat.
6. EU8 2019/983 EU irányelvben közölt érték
7. Azok az anyagok, amelyek egészségkárosító hatása TARTÓS expozíciót követően jelentkezik.