Az Országgyűlés annak érdekében, hogy a Kormány a SARS-CoV-2 koronavírus okozta tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzésére, illetve következményeinek elhárítására a veszélyhelyzet idején tett rendkívüli intézkedésekkel összefüggő szabályozási környezetet biztosítsa, szem előtt tartva különösen a jogbiztonság érvényesülésének követelményét, a következő törvényt alkotja:
1. § E törvény alkalmazásában veszélyhelyzet:
a) a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet, valamint
b) a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet] szerinti veszélyhelyzet.
2. § Ez a törvény a veszélyhelyzet következtében az állampolgárok élet-, egészség-, személyi-, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében szükséges - így különösen egyes, veszélyhelyzet idején hozott rendkívüli intézkedésekkel összefüggő átmeneti - szabályokat állapítja meg.
3. § A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény 67. § (1) bekezdése szerinti vállalkozás önellenőrzési célt szolgáló SARS-CoV-2-fertőzés kimutatására szánt antigén gyorsteszt in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszköz forgalmazását a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnésének hónapját követő harmadik hónap utolsó napjáig végezheti.
4. § A keresőképtelenség igazolásához szükséges adatoknak az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (a továbbiakban: EESZT) történő integrálásáig a keresőképtelenség és keresőképesség orvosi elbírálásáról és annak ellenőrzéséről szóló jogszabály szerinti nyomtatványt
a) nem kell átadni a biztosított részére, hanem azt az orvos elektronikus úton - ideértve az e-mailt - is továbbíthatja, valamint
b) a biztosított elektronikus úton - ideértve az e-mailt - is továbbíthatja a foglalkoztató részére.
5-6. § *
7. § (1) Ha az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: Szaktv.) 4. § (1) bekezdésében meghatározott szakértő, valamint az eseti szakértő (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: szakértő) Szaktv. 43. § (2) bekezdése szerinti statisztikai adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítési határideje a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet vagy a veszélyhelyzet ideje alatt járt le, a határidő a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnését követő 180. napig meghosszabbodik.
(2) A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: Kamara) Szaktv. 43. § (3) bekezdésében meghatározott kötelezettségének teljesítési határideje a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnését követő 210. napig meghosszabbodik.
(3) 2022. december 31. napjáig a kamarai költségátalányt azon naptári negyedévet követő hónap huszadik napjáig kell befizetni vagy átutalni a Kamara részére, amely naptári negyedévben a szakértő részére a kamarai költségátalányt megfizették.
(4) Az igazságügyi szakértői névjegyzéket vezető hatóság a Szaktv. 69. § (7) bekezdése szerinti statisztikai adatszolgáltatás elmulasztása miatti felfüggesztési ok megállapítására szolgáló hatósági ellenőrzést - az (1) bekezdésben előírt határidő elmulasztása esetén - a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnését követő 210. napig nem indítja meg.
8. § (1) Ha önálló szabályozó szerv eljárásában a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény 28. § (3) bekezdése szerinti szabályozott szakmának minősülő tevékenység (a továbbiakban: szabályozott szakma) folytatására vonatkozó jogosultság időtartamának meghosszabbítására, folyamatosságának megállapítására irányuló kérelem benyújtására jogszabályban előírt határidő kezdőnapja a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet idejére esett, a kérelem legkorábban a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnését követő 180. napon, de legkésőbb a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnését követő 210. napon terjeszthető elő.
(2) Az (1) bekezdés szerinti kérelem alapján indult közigazgatási hatósági eljárásban sommás eljárásnak és az eljárás szünetelésének nincs helye.
(3) Ha a szabályozott szakma folytatására vonatkozó jogosultság időtartama a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnését követő 120. napon vagy a 120. napot megelőzően jár le, a szabályozott szakma a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnését követő 210. napig vagy a szabályozott szakma folytatására vonatkozó jogosultság időtartamának meghosszabbítására, folyamatosságának megállapítására irányuló kérelem benyújtása esetén a döntés véglegessé válásáig gyakorolható, ha a szabályozott szakma folytatására vonatkozó jogosultság ezt megelőzően egyéb ok miatt nem szűnik meg.
9. § Az állami foglalkoztatási szerv hatáskörében eljáró kormányhivatal át nem ruházható hatáskörben jogszabályban meghatározott illetékességi területén hatósági jogkört gyakorol a munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül GINOP Plusz-3.2.1-21 munkaerőpiaci programmal kapcsolatos ügyekben.
10. § A veszélyhelyzet ideje alatt a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatására vonatkozó különleges szabályokról szóló 407/2021. (VII. 8.) Korm. rendelet alapján a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet ideje alatt nyilvántartásba vett minősített foglalkoztatókat az ezen alcím hatálybalépését követő 15. napig a minősített kölcsönbeadók nyilvántartásába át kell vezetni.
11. § (1) A munkáltató (2) bekezdés szerinti eltérő döntése hiányában 2022. június 15-én megszűnik a koronavírus elleni védőoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történő kötelező igénybevételéről szóló 599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet] alapján elrendelt vagy alkalmazott fizetés nélküli vagy illetmény nélküli szabadság (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: fizetés nélküli szabadság).
(2) Az 599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó foglalkoztatott munkáltatója 2022. június 15-ig dönthet arról, hogy a fizetés nélküli szabadság nem szűnik meg az (1) bekezdés alapján a járványügyi készültség bevezetéséről szóló 283/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 283/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet] hatályvesztésének napjáig, de legfeljebb a fizetés nélküli szabadság elrendelésétől számított egy évig.
(3) A (2) bekezdés szerinti esetben, ha a foglalkoztatott a fizetés nélküli szabadság ideje alatt felveszi az 599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet alapján elrendelt védőoltást (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: védőoltás), és a védőoltás felvételének tényét az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 232/H. § (7) bekezdése szerint igazolja, a munkáltató a fizetés nélküli szabadságot haladéktalanul megszünteti.
(4) A munkáltató - a foglalkoztatásra irányadó jogszabálytól eltérően - a (2) bekezdés hatálya alá tartozó foglalkoztatott jogviszonyát - a foglalkoztatott végkielégítésre való jogosultsága nélkül - felmentéssel, illetve felmondással azonnali hatállyal megszüntetheti, továbbá a (9) bekezdés szerinti foglalkoztatott esetében a törvény erejénél fogva a jogviszony megszűnik, a járványügyi készültség megszűnésének napjával, vagy ha a fizetés nélküli szabadság 599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet szerinti elrendelésétől számítva egy év eltelt, ha
a) a foglalkoztatott a védőoltás felvételét nem igazolta a munkáltató felé a munkáltató által meghatározott módon, vagy
b) a foglalkoztatott az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 232/H. § (6) bekezdése szerinti orvosi szakvéleményt nem mutatja be.
(5) A foglalkoztatásra irányuló jogviszony (4) bekezdés szerint meghatározott okból történő megszűnése vagy megszüntetése esetén a megszüntetés okát és jogkövetkezményeit haladéktalanul közölni kell a foglalkoztatottal. A foglalkoztatásra irányuló jogviszony (4) bekezdés szerint meghatározott okból történő megszűnése vagy megszüntetése a foglalkoztatottnak felróható okból történő megszűnésének vagy megszüntetésének minősül.
(6) Azt a foglalkoztatottat, aki az 599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet 2. § (12) bekezdése alapján az 599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet szerinti oltási kötelezettség teljesítésének határidejét megelőzően mentesült a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól, a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítés alóli mentesülés megszűnését követően, a 283/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet hatálya alatt - az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 232/H. § (13) bekezdése szerint határidő tűzésével - kötelezheti a munkáltató a védőoltás felvételére.
(7) Az (1) és a (6) bekezdéstől eltérően, azon foglalkoztatottal szemben, aki számára fizetés nélküli szabadság elrendelésnek volt helye az 599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet szerint, de a fizetés nélküli szabadság letöltését egyéb okból nem kezdte meg, a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítés alóli mentesülés jogcímétől függetlenül alkalmazhatóak a (4) bekezdés rendelkezései.
(8) A (6) bekezdés szerinti azon foglalkoztatottal szemben, aki a (6) bekezdés szerinti védőoltás felvételére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 232/H. § (8) bekezdése szerinti, valamint a (4) bekezdés szerinti jogkövetkezmény alkalmazható.
(9) Az (1) bekezdéstől eltérően, azon foglalkoztatott esetében, aki a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény hatálya alá tartozókra vonatkozó rendkívüli intézkedésekről szóló 548/2020. (XII. 2.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 548/2020. (XII. 2.) Korm. rendelet] alapján az 548/2020. (XII. 2.) Korm. rendelet hatályvesztését megelőző napon a számára elrendelt fizetés nélküli szabadságból eredően rendelkezési állományban van, ezen alcím hatálybalépésének napjától a 283/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet hatályvesztésének napjáig, de legfeljebb az 599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet szerinti fizetés nélküli szabadság elrendelésétől számított egy évig - külön munkáltatói intézkedés nélkül - a fizetés nélküli szabadság nem szűnik meg, és a foglalkoztatott egyidejűleg rendelkezési állományban marad.
(10) Az (1) bekezdéstől eltérően, azon foglalkoztatott, aki a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény hatálya alá tartozik és a számára fizetés nélküli szabadság elrendelésnek volt helye az 599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet szerint, de a fizetés nélküli szabadság letöltését egyéb okból nem kezdte meg és ezzel egyidejűleg az 548/2020. (XII. 2.) Korm. rendelet szerinti rendelkezési állományba sem került, ezen alcím hatálybalépésének napjával a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 46/A. §-a szerinti rendelkezési állományba kerül, azzal, hogy a számára elrendelt fizetés nélküli szabadság az egyéb ok megszűnését követően indul. Az ilyen foglalkoztatottal szemben a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítés alóli mentesülés jogcímétől függetlenül alkalmazhatóak a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 46/A. §-a és 68. § (1) bekezdés q) pontja szerinti jogkövetkezmények.
(11) A (9) és (10) bekezdés szerinti foglalkoztatott esetében az állományilletékes parancsnoki jogköröket a Magyar Honvédség központi személyügyi szerv vezetője gyakorolja, személyügyi és pénzügyi ügyeinek intézését a fizetés nélküli szabadságot elrendelő honvédelmi szervezet végzi.
(12) A (9) és (10) bekezdés szerinti azon foglalkoztatott esetében, aki a (3) bekezdés szerint felveszi a védőoltást, és a védőoltás felvételének tényét az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 232/H. § (7) bekezdése szerint igazolja, továbbá azon foglalkoztatott esetében, aki már felvette a védőoltást és igazolta annak tényét, de ezen alcím hatálybalépéséig nem került szolgálati beosztásba helyezésre
a) szolgálati beosztásba helyezéssel a (9) és (10) bekezdés szerinti rendelkezési állomány további külön munkáltatói döntés nélkül megszűnik, vagy
b) szolgálati beosztásba helyezés hiányában a rendelkezési állományba tartozás fennmarad úgy, hogy illetményként kizárólag az 548/2020. (XII. 2.) Korm. rendelet szerinti rendelkezési állományba helyezést megelőző napon érvényes illetmény-megállapítás alapján számított alapilletmény illeti meg.
(13) Ha a (12) bekezdés b) pontja szerint megállapított illetmény nem éri el a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló kormányrendelet szerinti minimálbér vagy garantált bérminimum összegét - vagy rész-szolgálatteljesítés esetén annak arányosított részét -, a különbözetet a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 122. § (6) bekezdése szerinti kiegészítő illetményként kell megállapítani.
(14) A (12) bekezdés b) pontja szerinti esetben a foglalkoztatott szolgálati viszonya a védőoltás felvétele tényének az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 232/H. § (7) bekezdése szerinti igazolását követő 60. napon vagy amennyiben ezen alcím hatálybalépésekor már eltelt az igazolás benyújtásától számított 60 nap, úgy ezen alcím hatálybalépésétől számított 60. napon, e törvény erejénél fogva megszűnik. Ebben az esetben a foglalkoztatott végkielégítésre nem jogosult.
(15) Annak a honvéd tisztjelöltnek, aki 2022. augusztus 20. napjáig nem igazolja a védőoltás felvételének tényét vagy az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 232/H. § (6) bekezdése szerinti orvosi szakvéleményt nem mutatja be, és a 283/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet szerinti járványügyi készültség fennáll, ha a munkáltató rá nézve elrendelte a védőoltás felvételének kötelezettségét, a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 247/G. § (3) bekezdése szerint a tisztjelölti szolgálati viszonya nem alakul át 2022. augusztus 20-án szerződéses katonai szolgálati viszonnyá, függetlenül attól, hogy nyilatkozata alapján hozzájárult volna a tisztjelölti szolgálati viszonyának átalakulásához.
(16) A (2) bekezdés szerinti döntés esetén a munkáltató irányítása alá rendelt valamennyi foglalkoztatott vonatkozásában alkalmazni kell az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 232/H. §-át azzal, hogy a határidők számítása nem kezdődik újra.
(17) A munkáltató elektronikus úton (ideértve az e-mail használatát) vagy papír alapon haladéktalanul tájékoztatja az érintett foglalkoztatottat
a) a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség helyreállásának az (1) bekezdés szerinti kezdő időpontjáról, vagy
b) a (2) bekezdés szerinti döntéséről.
12. § (1) A szomszédos országok Magyarországgal határos, 1. melléklet szerinti közigazgatási egységei területén található településen 2021. június 14-én lakóhellyel rendelkező, Társadalombiztosítási Azonosító Jellel nem rendelkező, 18. életévét betöltött személy (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: jogosult) az ezen alcímben foglalt feltételek elfogadása esetén Magyarországon SARS-CoV-2 vírus elleni védőoltást (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: védőoltás) kaphat.
(2) A jogosult az oltóponton a védőoltás felvételekor az alábbi adatokat köteles megadni:
a) viselt név,
b) születési idő,
c) személyazonosító igazolvány okmányazonosítója,
d) útlevél okmányazonosítója,
e) - védettségi igazolvány igénylése esetén - a védettségi igazolvány kézbesítési címe,
f) elektronikus elérhetőség (e-mail és telefonszám).
(3) A jogosult az oltóponton a (2) bekezdésen túl köteles a szomszédos országban kiállított, nevére szóló közokirattal igazolni, hogy 2021. június 14-én a szomszédos állam 1. melléklet szerinti közigazgatási egysége területén található településen lakóhellyel rendelkezett.
(4) Ha a jogosult olyan védőoltásban részesül, amely esetében az alapimmunizáláshoz két dózis védőoltás beadása szükséges, az első dózis védőoltás beadásakor az oltóponton a jogosultat tájékoztatni kell a második dózis védőoltás beadásának helyéről és időpontjáról.
(5) A jogosult a védőoltás típusát nem választhatja meg.
(6) A jogosult oltópontra szállításához a magyar állam közlekedési eszközt biztosíthat az államhatár magyar oldala és a kijelölt oltópont közötti oda-vissza utazáshoz. Ha a magyar állam közlekedési eszközt biztosít, azt a jogosult köteles igénybe venni.
13. § (1) Az oltópont működtetője a 12. § (2) bekezdésében szereplő adatokat felveszi, és azokat az EESZT-ben történő rögzítés céljából az oltópont helye szerint illetékes kormányablaknak átadja. A kormányablak a 12. § (2) bekezdésében szereplő adatokat az EESZT-ben rögzíti, és azokat az EESZT működtetője részére átadja.
(2) Az EESZT működtetője az oltottság adatai rögzítésének érdekében a jogosult számára az EESZT-ben az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 35/F. § (1) bekezdés a) pontja szerinti azonosítót (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: technikai azonosító) hoz létre, amelyhez a jogosult 12. § (2) bekezdése szerinti adatait hozzárendeli. Az EESZT működtetője a jogosultra vonatkozó technikai azonosítót, valamint a jogosult 12. § (2) bekezdése szerinti adatait a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő részére átadja.
(3) A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő a technikai azonosítót a járványügyi feladatai ellátása érdekében kezeli és továbbítja az oltást végző egészségügyi szolgáltatónak.
14. § (1) A nemzeti köznevelésről szóló törvény hatálya alá tartozó köznevelési intézmények tekintetében a sztrájkról szóló törvény szerinti még elégséges szolgáltatás körébe - a sztrájkkal érintett köznevelési intézménnyel jogviszonyban álló gyermek, tanuló vonatkozásában - az e §-ban meghatározott szolgáltatások tartoznak.
(2) A gyermek, tanuló felügyeletét a sztrájkkal érintett munkanapon
a) óvoda esetében a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8. § (6) bekezdése szerint,
b) általános iskola esetében reggel 7 órától 17 óráig,
c) egyéb iskola esetében reggel 7 órától 16 óráig
szükséges biztosítani.
(3) A gyermek, tanuló felügyelete abban a köznevelési intézményben biztosítandó, ahol a gyermek, tanuló a jogviszonyánál fogva nevelésben, oktatásban részesül.
(4) Járványügyi készültség, járvány, egészségügyi válsághelyzet vagy veszélyhelyzet esetén a felügyelet biztosítása során a gyermek, tanuló azon társával tartózkodhat egy helyiségben, akivel a sztrájkot megelőzően a tanórák, a foglalkozások során együtt tartózkodott.
(5) A (4) bekezdésben meghatározott esetekben a különböző csoportba, osztályba tartozó gyermekek, tanulók keveredését a sztrájk alatt el kell kerülni.
(6) A (4) bekezdésben meghatározott esetekben a felügyeletet abban a helyiségben kell biztosítani, ahol a gyermek, tanuló a sztrájkot megelőzően a foglalkozások, tanórák során tartózkodott.
(7) Járványügyi készültség, járvány, egészségügyi válsághelyzet vagy veszélyhelyzet esetén jogszabály vagy államigazgatási szerv határozata egyéb kötelezettséget is megállapíthat.
(8) Abban a csoportban, osztályban, ahol a felügyeletet biztosítják, legalább egy
a) szakképesítéssel rendelkező óvodapedagógus,
b) pedagógus,
c) gyógypedagógus,
d) kollégiumi nevelő, oktató vagy
e) pedagógiai, gyógypedagógiai asszisztens
rendelkezésre állása biztosítandó.
(9) A felügyelet időtartama alatt, ha az időjárási körülmények megengedik, délelőtt és délután is egy-egy óra szabad levegőn tartózkodást szükséges biztosítani a gyermek, tanuló számára.
(10) A sztrájkkal érintett köznevelési intézményben a felügyelet ideje alatt biztosítandó a gyermek, tanuló számára az étkeztetés a sztrájk előtti időszakra jellemző, megszokott helyen, módon, alkalommal és időpontban.
(11) Az óvodai foglalkozások megtartása - az iskolakezdés előtt álló gyermekek felkészítése kivételével - a sztrájk ideje alatt nem kötelező.
(12) Az érettségiző középiskolai osztály tanulója számára a kötelező érettségi tantárgy tekintetében az érettségi vizsgáról szóló jogszabályban meghatározott felkészítési óraszám 100%-a megtartandó.
(13) A (12) bekezdés hatálya alá nem tartozó tanuló számára valamennyi tantárgyra vonatkozóan megtartandó a tanítási órák 50%-a.
(14) A kollégiumi ellátás során a tanuló a sztrájkot megelőző elhelyezése szerinti kollégiumban részesül - a sztrájkot megelőzően nyújtott szolgáltatással egyező mértékben - lakhatásban, felügyeletben és étkeztetésben.
(15) A sajátos nevelési igényű vagy a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló életének, testi és lelki épségének megóvása érdekében biztosítandó a sztrájkot megelőzően fennállt körülmények között és helyszínen a szakmai szabályoknak megfelelő, változatlan személyek által nyújtott ellátás, ideértve valamennyi foglalkozást, fejlesztést és felzárkóztatást.
(16) Az esedékes, jogszabályon alapuló fogászati, szemészeti vagy általános szűrővizsgálaton a gyermek, tanuló részvételét biztosítani kell.
(17) A sztrájkban érintett köznevelési intézményben sztrájkot szervező helyi sztrájkbizottság, ennek hiányában a helyi sztrájkszervező (a továbbiakban együtt: helyi sztrájkbizottság) a tervezett sztrájkot megelőző ötödik munkanapon legkésőbb 16 óráig tájékoztatja a köznevelési intézmény vezetőjét a sztrájk szándékról, majd legkésőbb a tervezett sztrájk napját megelőző harmadik munkanapon 16 óráig a sztrájkban várhatóan résztvevő közalkalmazottak és egyéb munkavállalók létszámáról és személyéről.
(18) Az intézményvezető a tervezett sztrájkot megelőző napon legkésőbb 16 óráig közli a sztrájk első napjára érvényes munkaidő-beosztást a még elégséges szolgáltatás biztosítása érdekében; a sztrájk esetleges további napjai tekintetében szintén előző nap 16 óráig tájékoztatja a helyi sztrájkbizottságot arról, hogy a sztrájk időtartama alatt a sztrájkkal érintett óvodai csoportban, iskolai osztályban, kollégiumi csoportban, valamint pedagógiai szakszolgálati intézményben, illetve a pedagógiai szakmai szolgáltatást nyújtó intézményben várhatóan hány fő gyermek, tanuló lesz jelen a tervezett sztrájk időtartama alatt.
(19) A sztrájk időtartamáról, a sztrájkban részt vevők várható létszámáról, a sztrájknak a gyermekek, tanulók nevelése, felügyelete kapcsán releváns részleteiről az intézményvezető legkésőbb a sztrájkot megelőző második munkanapon 16 óráig tájékoztatja az érintett gyermekek, tanulók szüleit.
(20) Az intézményvezető a még elégséges szolgáltatás biztosítása érdekében a sztrájkoló közalkalmazottat, munkavállalót munkavégzési kötelezettség teljesítésére kötelezheti. A még elégséges szolgáltatás biztosítása érdekében munkavégzésre utasított közalkalmazott, munkavállaló erre az időszakra arányos illetményére, munkabérére jogosult.
15. § A nemzeti köznevelésről szóló törvény hatálya alá tartozó köznevelési intézményben foglalkoztatott, a munkavégzési kötelezettségének egyébként eleget nem tevő közalkalmazottal, munkavállalóval szemben a munkáltató a kötelezettségszegéstől számított nyolc napon belül a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 56. §-a szerinti hátrányos jogkövetkezményt alkalmazhatja.
16-17. § *
18. § *
19. § *
20. § *
21. § *
22. § *
23. § *
24-29. § *
30. § *
31-33. § *
34-36. § *
37-38. § *
39. § *
40-46. § *
47. § *
48-94. § *
95. § *
96-116. § *
117. § *
118. § (1) Ez a törvény - a (2)-(4) bekezdésben foglalt kivétellel - a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnésekor lép hatályba. *
(2) A 44. alcím 2022. június 2-án lép hatályba.
(3) A 19. § és a 41. alcím 2022. július 1-jén lép hatályba.
(4) A 21. §, a 23. §, a 30. §, a 39. § és a 47. § 2022. szeptember 1-jén lép hatályba.
(5) E törvény hatálybalépésének naptári napját a miniszterelnök annak ismertté válását követően a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett egyedi határozatával állapítja meg. *
119. § (1) Az 5. alcím az (EU) 2021/953 európai parlamenti és tanácsi rendelet hatályvesztésének napján hatályát veszti.
(2) Az 5. alcím hatályvesztésének naptári napját az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter annak ismertté válását követően a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett egyedi határozatával állapítja meg.
120. § E törvény
a) 30. alcíme az Alaptörvény 24. cikk (9) bekezdése alapján,
b) 108. § a) pontja az Alaptörvény 31. cikk (3) bekezdése alapján,
c) 108. § b) pontja az Alaptörvény XXIX. cikk (3) bekezdése alapján,
d) 113. § a) pontja az Alaptörvény XXIX. cikk (3) bekezdése és 31. cikk (3) bekezdése alapján,
e) 113. § b) pontja az Alaptörvény XXIX. cikk (3) bekezdése, 2. cikk (1) bekezdése és 35. cikk (1) bekezdése alapján
sarkalatosnak minősül.
121. § (1) E törvény
a) 27. alcíme a harmadik országbeli állampolgárok valamely tagállam területén való tartózkodására és munkavállalására vonatkozó összevont engedélyre irányuló összevont kérelmezési eljárásról, valamint a harmadik országból származó, valamely tagállam területén jogszerűen tartózkodó munkavállalók közös jogairól szóló, 2011. december 13-i 2011/98/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,
b) 40. alcíme a pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló (EU) 2015/849 irányelv, valamint a 2009/138/EK és a 2013/36/EU irányelv módosításáról szóló, 2018. május 30-i (EU) 2018/843 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,
c) 40. alcíme a pénzügyi és egyéb információk bizonyos bűncselekmények megelőzése, felderítése, nyomozása és a vádeljárás lefolytatása céljából történő felhasználásának megkönnyítését szolgáló szabályok megállapításáról, valamint a 2000/642/IB tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1153 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek
való megfelelést szolgálja.
(2) E törvény
a) 5. alcíme a Covid19-világjárvány idején a szabad mozgás megkönnyítése érdekében az interoperábilis, Covid19-oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozó igazolványok (uniós digitális Covid-igazolvány) kiállításának, ellenőrzésének és elfogadásának keretéről szóló, 2021. június 14-i (EU) 2021/953 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek,
b) 40. alcíme az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által lefolytatott vizsgálatokról, valamint az 1073/1999/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és az 1074/1999/Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. szeptember 11-i 883/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikk (3a) bekezdésének,
c) 40. alcíme a Bűnüldözési Együttműködés Európai Uniós Ügynökségéről (Europol), valamint a 2009/371/IB, a 2009/934/IB, a 2009/935/IB, a 2009/936/IB és a 2009/968/IB tanácsi határozat felváltásáról és hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. május 11-i (EU) 2016/794 európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikk (6) és (7) bekezdésének
a végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.
A | B | ||
1. | Szomszédos ország | Közigazgatási egység | |
2. | Ukrajna | Kárpátontúli terület (Закарпатська область) | |
3. | Románia | Temes megye (Județul Timis) | |
4. | Arad megye (Județul Arad) | ||
5. | Bihar megye (Județul Bihor) | ||
6. | Szatmár megye (Județul Satu Mare) | ||
7. | Szerb Köztársaság | Nyugat-bácskai körzet (Zapadnobački okrug) | |
8. | Észak-bácskai körzet (Severnobački okrug) | ||
9. | Észak-bánsági körzet (Severnobanatski okrug) | ||
10. | Horvát Köztársaság | Muraköz megye (Međimurska županija) | |
11. | Kapronca-Kőrös megye (Koprivničko-križevačka županija) | ||
12. | Verőce-Drávamente megye (Virovitičko-podravska županija) | ||
13. | Eszék-Baranya megye (Osječko-baranjska županija) | ||
14. | Szlovén Köztársaság | Mura menti statisztikai régió (Pomurska statistična regija) | |
15. | Osztrák Köztársaság | Őrvidék (Burgenland) | |
16. | Szlovák Köztársaság | Pozsonyi kerület (Bratislavský kraj) | |
17. | Nagyszombati kerület (Trnavský kraj) | ||
18. | Nyitrai kerület (Nitriansky kraj) | ||
19. | Besztercebányai kerület (Banskobystrický kraj) | ||
20. | Kassai kerület (Košický kraj) |