A jogszabály mai napon ( 2024.04.19. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1996. évi XCVII. törvény

a Magyar Köztársaság és Malaysia között a beruházások elősegítéséről és védelméről Kuala Lumpurban, 1993. február 19-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről * 

1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság és Malaysia között a beruházások elősegítéséről és védelméről Kuala Lumpurban, 1993. február 19-én aláírt Megállapodást e törvénnyel kihirdeti. (A Megállapodás megerősítéséről szóló jegyzékváltás 1995. június 8-án megtörtént. Ennek megfelelően a Megállapodás 1995. június 8-án hatályba lépett.)

2. § A Megállapodás hivatalos magyar nyelvű fordítása a következő:

„Megállapodás
a Magyar Köztársaság és Malaysia között a beruházások elősegítéséről és védelméről

A Magyar Köztársaság és Malaysia (a továbbiakban: Szerződő Felek),

attól az óhajtól vezetve, hogy hosszú távon kiszélesítsék és elmélyítsék gazdasági együttműködésüket, és különösen azért, hogy kedvező feltételeket teremtsenek az egyik Szerződő Fél beruházói által a másik Szerződő Fél területén megvalósuló beruházások számára,

felismerve a beruházások védelmének szükségességét, továbbá, hogy mindkét Szerződő Fél gazdasági fejlődésére figyelemmel, ösztönözzék a beruházások és az egyéni üzleti kezdeményezések terjedését,

megállapodtak a következőkben:

1. Cikk

Meghatározások

A jelen Megállapodás szempontjából:

a) A „beruházások” mindenfajta vagyoni értéket jelentenek, amelyeket az egyik Szerződő Fél beruházója a másik Szerződő Fél területén ez utóbbi törvényeinek, rendelkezéseinek és állami politikájának megfelelően beruház, és magában foglal különösen, de nem kizárólag:

(i) ingó és ingatlan tulajdont, valamint minden egyéb tulajdonjogot, úgymint jelzálogjogok, kézizálogjogok és más zálogjogok,

(ii) társaságok részvényeit, értékpapírjait és adósleveleit, és az ilyen társaságok tulajdonában való érdekeltséget,

(iii) pénzre, valamint egyéb pénzügyi értékkel bíró szolgáltatásra vonatkozó, beruházással kapcsolatos követelést,

(iv) szellemi és ipari tulajdonjogokat, beleértve a beruházással kapcsolatos szerzői jogokat, szabadalmakat, védjegyeket, kereskedelmi neveket, ipari mintákat, kereskedelmi titkokat, technikai eljárásokat, know-how-t és goodwill-t,

(v) törvény vagy szerződés alapján megadott jogokat, beleértve a természeti erőforrások kutatására, megművelésére vagy kiaknázására vonatkozó koncessziókat.

A vagyoni értékek befektetési formájának megváltozása nem érinti beruházás jellegüket, feltéve, hogy az ilyen változás nem ellentétes az eredetileg befektetett vagyoni értékekre megadott jóváhagyással (ha volt ilyen).

b) A „beruházó” jelent:

(i) olyan természetes személyt, aki az egyik Szerződő Fél állampolgára vagy állandó lakosa annak jogszabályai szerint, vagy

(ii) olyan vállalat, társulás, tröszt, vegyesvállalat, szervezet, egyesülés vagy vállalkozás, amelyet az egyik Szerződő Fél jogszabályai szerint jegyeztek be vagy alapítottak, és székhelye ugyanazon a Szerződő Félnek a területén van, továbbá tevékenységét ott folytatja.

c) A „jövedelem” kifejezés jelenti a beruházásból származó összeget, és különösen, de nem kizárólag, magában foglalja a nyereséget, osztalékot, kamatot, jogdíjat és más folyó jövedelmet.

d) A „terület” jelenti:

(i) Magyarország vonatkozásában, földrajzi értelemben a Magyar Köztársaság területét,

(ii) Malaysia vonatkozásában a Malaysiai Föderáció területét.

e) A „szabadon felhasználható valuta” bármilyen olyan valutát jelent, amellyel széles körben teljesítenek fizetéseket nemzetközi tranzakcióknál és jelentős mértékben részt vesz a főbb devizapiacok kereskedelmében.

2. Cikk

Beruházások elősegítése és védelme

1. Mindkét Szerződő Fél kedvező feltételeket teremt, és ösztönzi kedvező feltételek kialakítását annak érdekében, hogy a másik Szerződő Fél beruházói az ő területén tőkéjüket befektessék, és a törvények, rendelkezések és állami politikája által ráruházott hatalomgyakorláshoz való jogainak függvényében engedélyezi az ilyen beruházásokat.

2. Bármelyik Szerződő Fél beruházóinak beruházásai mindenkor igazságos és méltányos elbánásban részesülnek, és teljes körű védelmet és biztonságot élveznek a másik Szerződő Fél területén.

3. Cikk

Legnagyobb kedvezményre vonatkozó rendelkezések

1. Bármelyik Szerződő Fél beruházói által a másik Szerződő Fél területén megvalósított beruházások igazságos és méltányos elbánásban részesülnek, amely nem kedvezőtlenebb, mint amelyben bármely harmadik Állam beruházói részesülnek.

2. A jelen Megállapodás rendelkezéseit a harmadik Államok beruházóinál nem kedvezőtlenebb elbánás megadásának tekintetében nem lehet úgy értelmezni, hogy azok köteleznék az egyik Szerződő Felet olyan elbánás, előny vagy kiváltság kiterjesztésére a másik beruházóira vonatkozóan, amelyek

a) olyan meglévő vagy jövőbeni vámunióból vagy szabadkereskedelmi övezetből vagy közös piacból vagy monetáris unióból vagy hasonló nemzetközi megállapodásból vagy a regionális együttműködés egyéb formáiból erednek, amelynek bármelyik Szerződő Fél részese vagy azzá válhat; vagy olyan megállapodás elfogadásából ered, amely szándéka szerint ilyen unió vagy övezet létrehozásához vagy kiterjesztéséhez vezet belátható időn belül; vagy

b) olyan nemzetközi megállapodásból vagy belső törvényhozásból ered, amely egészében vagy főleg adózásra vonatkozik.

4. Cikk

Veszteségek megtérítése

1. Ha bármelyik Szerződő Fél beruházói háború, fegyveres konfliktus, rendkívüli állapot, lázadás, felkelés vagy más hasonló események következtében szenvednek el veszteségeket a másik Szerződő Fél területén, a helyreállítás, kártalanítás, kárpótlás vagy más rendezés tekintetében olyan elbánásban kell részesülniük, amely nem kedvezőtlenebb annál, amelyben harmadik Államok beruházói részesülnek.

2. A jelen cikk 1. bekezdésére tekintet nélkül, azok a beruházók, akik a fenti bekezdésben hivatkozott esetekben szenvednek veszteségeket a másik Szerződő Fél területén

a) vagyonuknak annak fegyveres erői vagy hatóságai részéről történő igénybevételének következtében,

b) tulajdonuk olyan megsemmisülése következtében, melyet annak fegyveres erői vagy hatóságai nem harc közben vagy szükséghelyzetben idéztek elő, méltányos és megfelelő kártérítésben kell részesülniük az igénybevétel ideje alatt vagy a tulajdon megsemmisülése folytán elszenvedett veszteségekért. A kifizetések késedelem nélkül, szabadon átutalhatók, szabadon felhasználható valutában.

5. Cikk

Kisajátítás

Egyik Szerződő Fél sem tehet a másik Szerződő Fél beruházóival szemben államosításra, kisajátításra irányuló vagy más olyan intézkedéseket, amelyek az államosítással vagy kisajátítással azonos hatásúak, a következő kivételekkel:

a) az intézkedések az állami politikával összhangban és megfelelő törvényes eljárás keretében történnek;

b) az intézkedések nem megkülönböztető jellegűek;

c) az intézkedések azonnali, megfelelő és tényleges kártalanítás fizetés elrendelését előirányzó rendelkezésekkel párosulnak. Az ilyen kártalanítás összegének el kell érnie a beruházásoknak azt a piaci értékét, amelyet azok a küszöbönálló kisajátítás ismertté válását közvetlenül megelőzően képviseltek, szabadon felhasználható valutában a Szerződő Féltől szabadon átutalhatók. Minden kártérítés-fizetési késedelem megfelelő kamatkötelezettséggel jár, melynek nagyságát az átlagos kereskedelmi kulcsok alapján a két fél megállapodása szabja meg vagy törvény írja elő.

6. Cikk

Átutalások

1. Mindkét Szerződő Fél lehetővé teszi a következők szabadon felhasználható valutában történő, késedelem nélküli átutalását:

a) nettó nyereségek, osztalékok, jogdíjak, technikai közreműködési és technikai díjak, kamat és más folyó jövedelem, amelyek a másik Szerződő Fél beruházásaiból származnak;

b) a másik Szerződő Fél beruházói befektetéseinek teljes vagy részleges felszámolásából származó bevételek;

c) kölcsönök/hitelek visszafizetésére szolgáló olyan összegek, amelyeket az egyik Szerződő Fél beruházói nyújtottak, és amelyeket mindkét Szerződő Fél beruházásként elismert; és

d) olyan külföldi magánszemélyek keresete és egyéb juttatásai, akiket a beruházással kapcsolatban alkalmaznak, és végezhetnek munkát a Szerződő Fél területén.

2. A jelen cikk 1. bekezdésében tárgyalt átutalásra alkalmazandó valutaárfolyamok az átutalás időpontjában érvényes valutaárfolyamok.

3. Az átutalások vonatkozásában a Szerződő Felek fenntartják azt a jogot, hogy a beruházás megvalósulásának időpontjában, úgyszintén az azt követően hatályos törvények és rendelkezések által rájuk ruházott jogokat méltányosan és jóhiszeműen gyakorolják, feltéve, hogy egyetlen befektető sem kerülhet kedvezőtlenebb helyzetbe, mint a beruházás kezdetének időpontjában volt.

4. A Szerződő Felek vállalják, hogy a jelen cikk 1. bekezdésében hivatkozott átutalásokat ugyanolyan kedvező elbírálásban részesítik, mint bármely harmadik Állam beruházóinak befektetéseiből származókat.

7. Cikk

Az egyik Szerződő Fél és a másik Szerződő Fél beruházója közötti viták rendezése

1. Az egyik Szerződő Fél beruházója és a másik Szerződő Fél között a másik Szerződő Fél területén létesített beruházással összefüggésben felmerülő esetleges vitás kérdéseket az érintett Felek közötti tárgyalások útján kell rendezni.

2. Amennyiben az egyik Szerződő Állam beruházója és a másik Szerződő Fél közötti vitás kérdések ilyen módon nem rendezhetők hat hónapon belül, a beruházó jogosult az ügyet

a) a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) elé vinni, tekintettel az aláírásra 1965. március 18-án, Washington D. C.-ben megnyílt, az „Államok és Más Államok Természetes és Jogi Személyei Közötti Vitás Kérdések Rendezésére Vonatkozó Egyezmény” idevágó rendelkezéseire, abban az esetben, ha mindkét Szerződő Fél az Egyezmény részese; vagy

b) választottbírósághoz, illetőleg nemzetközi ad hoc bírósághoz fordulni, melyet az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságának (UNCITRAL) Választottbíráskodási Szabályzata alapján állítottak fel. A vitában érintett felek írásban megegyezhetnek a Szabályzattól eltérően is. A választottbíróság ítélete jogerős, és kötelező erejű a vitában érintett mindkét félre nézve.

3. Egyik Szerződő Fél sem vethet fel semmilyen, a választottbíróság elé utalt ügyet diplomáciai csatornákon keresztül, amíg az eljárás le nem zárult, vagy amíg valamelyik Szerződő Fél el nem mulasztotta betartani vagy végrehajtani a választottbíróság határozatát.

8. Cikk

A Szerződő Felek közötti viták rendezése

1. A Szerződő Felek között a jelen Megállapodás értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatban felmerült vitákat lehetőség szerint diplomáciai úton rendezik.

2. Amennyiben a Szerződő Felek közötti vitát a tárgyalások megkezdésétől számított hat hónapon belül nem sikerült így rendezni, azt bármelyik Szerződő Fél kérésére választottbíróság elé terjesztik.

3. Az ilyen választottbíróságot minden egyes esetben a következő módon alakítják meg. A választottbírósági eljárás iránti kérelem kézhezvételétől számított két hónapon belül mindegyik Szerződő Fél kijelöli a választottbíróság egy-egy tagját. E két tag azután megválasztja egy harmadik Állam állampolgárát, akit a két Szerződő Fél jóváhagyásával a választottbíróság elnökének jelölnek ki. Az elnököt a két másik tag kijelölésétől számított három hónapon belül kell kijelölni.

4. Amennyiben az e cikk 3. bekezdésében megjelölt határidőkön belül a szükséges kijelöléseket nem teszik meg, bármelyik Szerződő Fél - egyéb megállapodás hiányában - felkérheti a Nemzetközi Bíróság elnökét a szükséges kijelölések megtételére. Amennyiben az elnök a Szerződő Felek egyikének állampolgára, vagy ha az említett feladatának ellátásában egyébként akadályoztatva van, az alelnököt kérik fel a szükséges kijelölések megtételére. Amennyiben az alelnök a Szerződő Felek egyikének állampolgára, vagy ha ő is akadályoztatva van az említett feladat ellátásában, a szükséges kijelölés megtételére a Nemzetközi Bíróságnak azt a tagját kérik fel, aki a szolgálati rangsorban őt követi, és aki a Szerződő Felek egyikének sem állampolgára.

5. A választottbíróság határozatait szavazattöbbséggel hozza. Az ilyen határozat mindkét Szerződő Félre kötelező. Mindegyik Szerződő Fél viseli saját tagjának, valamint választottbírósági eljárásbeli képviseletének költségeit; az elnök költségeit és a fennmaradó költségeket a Szerződő Felek egyenlő részben viselik. Mindazonáltal a választottbíróság határozatában úgy rendelkezhet, hogy a két Szerződő Fél egyike a költségeket nagyobb arányban viselje, és ez a döntés mindkét Szerződő Félre nézve kötelező. A választottbíróság maga határozza meg eljárási szabályait.

9. Cikk

Jogutódlás

1. Ha az egyik Szerződő Fél vagy az egyik Szerződő Fél ügynöksége fizetést teljesít saját beruházóinak olyan garancia alapján, amelyet a másik Szerződő Fél területén megvalósuló beruházással kapcsolatban nyújtott, ez utóbbi Szerződő Fél elismeri:

a) bármilyen jognak vagy követelésnek a beruházó általi átruházását, akár a törvény alapján, akár az adott országban törvényes tranzakció folytán, az előbbi Szerződő Félre vagy kijelölt ügynökségére; úgyszintén

b) hogy az előbbi Szerződő Fél vagy kijelölt ügynöksége jogosult - a jogátruházás erejénél fogva - gyakorolni a beruházó jogait és érvényesíteni követeléseit, és vállalja a beruházás tekintetében fennálló kötelezettségeket.

2. Az átruházott jogok vagy követelések nem haladhatják meg a beruházó eredeti jogait vagy követeléseit.

10. Cikk

Alkalmazhatóság a beruházások vonatkozásában

A jelen Megállapodás rendelkezéseit az egyik Szerződő Fél beruházóinak a másik Szerződő Fél területén 1973. január 1. napja után megvalósított beruházásai tekintetében kell alkalmazni.

11. Cikk

Más szabályok és különleges kötelezettségek alkalmazása

1. Amennyiben valamely ügyet egyidejűleg a jelen Megállapodás és valamely más olyan nemzetközi megállapodás is rendez, amelynek mindkét Szerződő Fél részese, a jelen Megállapodás egyetlen rendelkezése sem gátolja meg bármelyik Szerződő Felet vagy annak beruházóit, akiknek tulajdonában a másik Szerződő Fél területén lévő beruházás van, hogy az esetükre nézve kedvezőbb szabályok által biztosított előnyöket élvezzék.

2. Ha az az elbírálás, amelyet az egyik Szerződő Fél nyújthat a másik Szerződő Fél beruházóinak, törvényei és rendelkezései vagy más speciális szerződéses rendelkezések alapján, kedvezőbb, mint amit a jelen Megállapodás alapján nyújthat, a kedvezőbb elbánást kell alkalmazni.

12. Cikk

Hatálybalépés, időbeli hatály és megszűnés

1. Ez a Megállapodás harminc (30) nappal az után a későbbi időpont után lép hatályba, amelyen a Szerződő Felek Kormányai értesítették egymást arról, hogy ezen Megállapodás hatálybalépéséhez szükséges alkotmányos követelmények teljesültek.

2. A Megállapodás tíz (10) éves időtartamra marad hatályban, és azután hatályában fennmarad, hacsak ezen cikk 3. bekezdésében foglaltaknak megfelelően fel nem mondják.

3. Bármelyik Szerződő Fél felmondhatja ezen Megállapodást, a másik Szerződő Félnek küldött egy (1) éves, írásban tett értesítéssel, a kezdeti tíz (10) éves időszak végén vagy azt követően bármikor.

4. Azon beruházások tekintetében, amelyeket a jelen Megállapodás felmondásának időpontját megelőzően létesítettek, vagy szereztek meg, a jelen Megállapodás összes többi cikkének rendelkezései a hatályvesztés időpontjától kezdődően további tíz (10) éves időszakra hatályban maradnak.

Ennek hiteléül, a Kormányaik által kellően felhatalmazott alulírottak a jelen Megállapodást aláírták.

Készült két eredeti példányban, Kuala Lumpurban, 1993. február hó 19. napján, magyar, bahasa maláj és angol nyelven, mindegyik szöveg egyaránt hiteles. Eltérés esetén az angol nyelvű szöveg az irányadó.

(Aláírások)”

3. § Ez a törvény a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 1995. július 8-tól kell alkalmazni.