A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

47/1999. (XII. 28.) KHVM rendelet

az állami tulajdonú közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg az állami tulajdonú közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjakról

Az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény 7. §-ában foglalt felhatalmazás alapján, figyelemmel a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendeletben foglaltakra – a pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § * 

2. § Az 1. számú mellékletben megállapított díjat a szolgáltatónak a lakossági fogyasztók esetében olyan mértékben kell csökkentenie, amilyen mértékű támogatást a díj mérséklése céljából kap.

3. § (1) *  A 2. számú mellékletben felsorolt közüzemi szolgáltató szervezetek egymásnak átadott (értékesített) ivóvízért legfeljebb az ott meghatározott díjat fizetik.

(2) *  Az ivóvizet átvevő új közüzemi szolgáltató szervezet esetén a 2. számú mellékletben megállapított vízmennyiséget időarányosan meg kell osztani a régi és az új szolgáltató között.

4. § (1) A díj fizetésének alapjául szolgáló vízmennyiséget vízmérővel, vízmérő hiányában a 3. számú melléklet és az 5. § szerinti átalánnyal kell meghatározni.

(2) A csatornadíj alapja a mért szennyvízmennyiség, mérés hiányában a csatornaműbe bekötött ingatlanon felhasznált teljes vízmennyiség, függetlenül attól, hogy annak beszerzése honnan történik.

4/A. § * 

5. § * 

6. § (1) Ez a rendelet 2000. január 1-jén lép hatályba. A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az állami tulajdonú közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg az állami tulajdonú közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjakról szóló 1/1995. (I. 31.) KHVM rendelet és a módosítására kiadott 27/1995. (XII. 29.) KHVM rendelet és 28/1998. (XII. 23.) KHVM rendeletek hatályukat vesztik.

(2) Az R. 24. §-ának (4) bekezdése alapján a locsolási célú ivóvíz-felhasználással összefüggő igénybejelentést és a fizetendő díjat külön jogszabály állapítja meg.

(3) *  E rendelet értelmében fogyasztási helynek minősül a fogyasztó tulajdonában vagy egyéb jogcímen használatában lévő, önálló helyrajzi számon vagy alszámon lévő ingatlan, ahol ivóvízvételi hely van, vagy bekötési vízmérő vagy mellékvízmérő van felszerelve, illetve amely szennyvíz-elvezetési helynek minősül.

1. melléklet a 47/1999. (XII. 28.) KHVM rendelethez * 

Az állami tulajdonú közüzemi vízműveket működtető vízműtársaságok által felszámítható ivóvíz-és csatornahasználat legmagasabb díjai

1. Az állami tulajdonú közüzemi vízműveket működtető vízműtársaságok által felszámítható ivóvíz- és csatornahasználat legmagasabb lakossági díjai

Ivóvíz Csatorna
Alapdíj, fogyasztási helyenként (Ft/hónap)
Fogyasztási díj (Ft/m3)
Alapdíj, fogyasztási helyenként (Ft/hónap)
Fogyasztási díj (Ft/m3)
Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (Siófok)
Velencei-tó térsége (Velence, Gárdony, Kápolnásnyék, Sukoró, Dinnyés, Nadap, Pázmánd települések) 260 397 455 540
más település 260 397 420 569
Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.
(Vác)
280 241 330 290
Északdunántúli Vízmű Zrt.
(Tatabánya)
216 331 180 261
Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt.
(Kazincbarcika)
212 390 267 488
Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.
(Szolnok)
235,9 590,7 228 542,4
Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. (Nagykanizsa)
Garabonc, Nagyrada, Zalamerenye, Zalaszabar települések 290 367,2
Pécsváradi Vízmű Kft.
Óbánya település 307,7

2. * 

2. melléklet a 47/1999. (XII. 28.) KHVM rendelethez * 

Állami tulajdonú víziközműből közműves vízszolgáltatást végző gazdálkodó szervezeteknek közüzemi szolgáltatásra átadott és átvett ivóvíz legmagasabb átadási díja

Átadó vízmű és vízbázis Átadott mennyiség (ezer m3) Ivóvíz-átadási díj (Ft/m3) Átvevő vízmű
Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (Siófok)
– ercsi –250 212,8 Dunaújvárosi Víz- és Csatorna-
251–500 94,2 és Hőszolgáltató Kft.
500 felett 85
– rákhegyi –3000 233,1 Fejérvíz Zrt.
3001–3500 184,6
3501–4100 117,5
4100 felett 91,4
– mohácsi –300 300,7 Komlóvíz Kft.
301–500 213,9
500 felett 144,5
– mohácsi –70 339,9 Mohácsvíz Kft.
71–300 164,1
301–400 123,1
400 felett 82
– mohácsi –700 282,6 Tettye Forrásház Zrt.
701–1200 63,
1200 felett 58,7
– mohácsi –3 282,6 Pécsváradi Vízmű Kft.
3,001–5 226,0
5 felett 197,8
– nyírádi –300 259,0 Bakonykarszt Kft.
301–500 130,0
500 felett 40,1
Északdunántúli Vízmű Zrt.
(Tatabánya)
– Bicske térségi –575 293,0 Fejérvíz Zrt.
575 felett 146,5
– Bicske térségi –450 293,0 Érd és Térsége Víziközmű Kft.
450 felett 146,5
– Bicske térségi –200 293,0 Pátyi Vagyonkezelő és Közmű
200 felett 146,5 Üzemeltető Kft.
– Bicske térségi –200 293,0 Zsámbékvíz Kft.
200 felett 146,5
– Bicske térségi –100 293,0 Aquazala (Vízcoop) Kft.
100 felett 146,5
– Oroszlány térségi –350 184,0 Fejérvíz Zrt.
350 felett 92,0
– Dorog térségi –150 240,0 Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.
150 felett 120,0
Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.
(Vác)
– kerepestarcsai –100 318 Szilasvíz Kft.
100 felett 159
Északmagyarországi Regionális
Vízművek Zrt. (Kazincbarcika)
– Borsodi Régió –120 337 Borsodi Közszolgáltató Nonprofit
121–310 168 Kft.
310 felett 45
– Borsodi Régió –1028 375 Ózdi Vízmű Kft.
1028 felett 187
– Borsodi Régió –45 379 Heves Megyei Vízmű Zrt.
45 felett 190
– Hevesi Régió –80 548 Heves Megyei Vízmű Zrt.
81–120 274
120 felett 65
– Hevesi Régió –70 0 Nádasd Kft.
71–110 0
110 felett 0
– Keleti Régió –400 736 Borsodvíz Zrt.
400 felett 73
– Keleti Régió –600 770 Miskolci Vízmű Kft.
600 felett 63
– Keleti Régió –100 736 Szikszó Víz Kft.
100 felett 73
– Dél-Borsodi Régió –54 341 Heves Megyei Vízmű Zrt.
55–428 170
429–680 85
680 felett 43
– Dél-Borsodi Régió –66 341 Mezőkövesdi Városgazdálkodási
67–522 170 Zrt.
523–820 85
820 felett 43
– Mátrai Régió –40 527 Heves Megyei Vízmű Zrt.
40 felett 264
– Nógrádi Régió –1420 360 Salgótarján és Környéke Vízmű Kft.
1420 felett 206
– Nógrádi Régió –10 360 Bátonyterenye és Környéke Vízmű
10 felett 206 Kft.
– Nógrádi Régió –400 435 Dél-Nógrádi Vízmű Kft.
401–470 217
470 felett 71
Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.
(Szolnok)
– KFCS felszíni tisztítómű –835 649,2 Debreceni Vízmű Zrt.
835 felett 23,59
– KFCS felszíni tisztítómű –13 631,77 Hajdú-Bihar megyei
13 felett 63,59 Önkormányzatok Vízmű Zrt.
– Geszterédi –525 163,07 TRV Közüzemi Szolgáltató Kft.
525 felett 81,02
– Geszterédi –700 163,07 Nyíregyháza és Térsége Víz- és
700 felett 81,02 Csatornamű Zrt.
– Észak-Szabolcsi –1050 148,71 TRV Közüzemi Szolgáltató Kft.
1050 felett 74,87
Nyíregyháza és Térsége Víz- és
Csatornamű Zrt. (Nyíregyháza)
– nyíregyházi regionális vízellátó –12 132,0 Ravicsa Nonprofit Kft.
rendszer 12 felett 66,0

3. számú melléklet a 47/1999. (XII. 28.) KHVM rendelethez

Lakó-, üdülőingatlanok vízfogyasztásának figyelembe vehető átalánymennyiségei

1. beépített ingatlanok (telkek)
1.1 udvari csappal 40 l/fő/nap
1.2 épületen belüli, de lakáson kívüli közös vízcsappal  *  60 l/fő/nap
1.3 mint 1.2, de lakáson kívüli közös vízöblítéses WC-vel 75 l/fő/nap
1.4 épületen belüli, lakásokon belüli vízcsappal  *  65 l/fő/nap
1.5 mint 1.4., de épületen belüli, lakáson kívüli közös vízöblítéses WC-vel 80 l/fő/nap
1.6 épületen belüli, lakásokon belüli vízcsappal és vízöblítéses WC-vel 95 l/fő/nap
1.7 épületeken belüli, lakásokon belüli vízcsapokkal, vízöblítéses WC-vel, hagyományos fűtésű (fürdőhengeres) fürdőszobával 120 l/fő/nap
1.8 mint 1.7, de hagyományos fűtésű helyett egyedi, éjszakai áramfelvételes vízmelegítővel 150 l/fő/nap
1.9 mint 1.8, de központi melegvízellátással, illetőleg nem korlátozott fűtésű egyedi vízmelegítővel 180 l/fő/nap
2. házikert locsolás
az ingatlan beépítetlen területe, de legfeljebb az ingatlan terület 50%-ának alapulvételével 1 l/m2/nap
3. gépkocsimosás (tömlővel) 400 l/szgk/hó
4. állatállomány itatása számos állatonként 40 l/db/nap
5. közkifolyókon fogyasztott víz átalánymennyisége 150 m-es körzetben lakók száma szerint 30 l/fő/nap
6. a személyi tulajdonban álló – vállalkozáson kívüli – nyaralók, üdülők, házikertek esetében az I/1–3. pontokban megállapított átalánymennyiségek alapján évente összesen öt hónapra (május–szeptember hónapokra) kell az ivóvíz- és csatornadíjat felszámítani