Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A jogszabály mai napon (2017.05.27.) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2002. évi LIX. törvény

a terrorizmus finanszírozásának visszaszorításáról, New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 54. ülésszakán, 1999. december 9-én elfogadott nemzetközi Egyezmény kihirdetéséről * 

1. § Az Országgyűlés a terrorizmus finanszírozásának visszaszorításáról, New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 54. ülésszakán, 1999. december 9-én elfogadott nemzetközi Egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény) e törvénnyel kihirdeti.

(A Magyar Köztársaság megerősítő okiratának letétbe helyezése az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál 2002. október 14-én megtörtént.)

2. § Az Egyezmény angol nyelven készült szövege és hivatalos magyar nyelvű fordítása a következő:

„International Convention for the suppression of the financing of terrorism

Preamble

The States Parties to this Convention,

Bearing in mind the purposes and principles of the Charter of the United Nations concerning the maintenance of international peace and security and the promotion of goodneighbourliness and friendly relations and cooperation among States,

Deeply concerned about the worldwide escalation of acts of terrorism in all its forms and manifestations,

Recalling the Declaration on the Occasion of the Fiftieth Anniversary of the United Nations, contained in General Assembly resolution 50/6 of 24 October 1995,

Recalling also all the relevant General Assembly resolutions on the matter, including resolution 49/60 of 9 December 1994 and its annex on the Declaration on Measures to Eliminate International Terrorism, in which the States Members of the United Nations solemnly reaffirmed their unequivocal condemnation of all acts, methods and practices of terrorism as criminal and unjustifiable, wherever and by whomever committed, including those which jeopardize the friendly relations among States and peoples and threaten the territorial integrity and security of States,

Noting that the Declaration on Measures to Eliminate International Terrorism also encouraged States to review urgently the scope of the existing international legal provisions on the prevention, repression and elimination of terrorism in all its forms and manifestations, with the aim of ensuring that there is a comprehensive legal framework covering all aspects of the matter,

Recalling General Assembly resolution 51/210 of 17 December 1996, paragraph 3, subparagraph (f), in which the Assembly called upon all States to take steps to prevent and counteract, through appropriate domestic measures, the financing of terrorists and terrorist organizations, whether such financing is direct or indirect through organizations which also have or claim to have charitable, social or cultural goals or which are also engaged in unlawful activities such as illicit arms trafficking, drug dealing and racketeering, including the exploitation of persons for purposes of funding terrorist activities, and in particular to consider, where appropriate, adopting regulatory measures to prevent and counteract movements of funds suspected to be intended for terrorist purposes without impeding in any way the freedom of legitimate capital movements and to intensify the exchange of information concerning international movements of such funds,

Recalling also General Assembly resolution 52/165 of 15 December 1997, in which the Assembly called upon States to consider, in particular, the implementation of the measures set out in paragraphs 3 (a) to (f) of its resolution 51/210 of 17 December 1996,

Recalling further General Assembly resolution 53/108 of 8 December 1998, in which the Assembly decided that the Ad Hoc Committee established by General Assembly resolution 51/210 of 17 December 1996 should elaborate a draft international convention for the suppression of terrorist financing to supplement related existing international instruments,

Considering that the financing of terrorism is a matter of grave concern to the international community as a whole,

Noting that the number and seriousness of acts of international terrorism depend on the financing that terrorists may obtain,

Noting also that existing multilateral legal instruments do not expressly address such financing,

Being convinced of the urgent need to enhance international cooperation among States in devising and adopting effective measures for the prevention of the financing of terrorism, as well as for its suppression through the prosecution and punishment of its perpetrators,

Have agreed as follows:

Article 1

For the purposes of this Convention:

1. Funds means assets of every kind, whether tangible or intangible, movable or immovable, however acquired, and legal documents or instruments in any form, including electronic or digital, evidencing title to, or interest in, such assets, including, but not limited to, bank credits, travellers cheques, bank cheques, money orders, shares, securities, bonds, drafts, letters of credit.

2. A State or governmental facility means any permanent or temporary facility or conveyance that is used or occupied by representatives of a State, members of Government, the legislature or the judiciary or by officials or employees of a State or any other public authority or entity or by employees or officials of an intergovernmental organization in connection with their official duties.

3. Proceeds means any funds derived from or obtained, directly or indirectly, through the commission of an offence set forth in article 2.

Article 2

1. Any person commits an offence within the meaning of this Convention if that person by any means, directly or indirectly, unlawfully and wilfully, provides or collects funds with the intention that they should be used or in the knowledge that they are to be used, in full or in part, in order to carry out:

(a) An act which constitutes an offence within the scope of and as defined in one of the treaties listed in the annex; or

(b) Any other act intended to cause death or serious bodily injury to a civilian, or to any other person not taking an active part in the hostilities in a situation of armed conflict, when the purpose of such act, by its nature or context, is to intimidate a population, or to compel a government or an international organization to do or to abstain from doing any act.

2. (a) On depositing its instrument of ratification, acceptance, approval or accession, a State Party which is not a party to a treaty listed in the annex may declare that, in the application of this Convention to the State Party, the treaty shall be deemed not to be included in the annex referred to in paragraph 1, subparagraph (a). The declaration shall cease to have effect as soon as the treaty enters into force for the State Party, which shall notify the depositary of this fact;

(b) When a State Party ceases to be a party to a treaty listed in the annex, it may make a declaration as provided for in this article, with respect to that treaty.

3. For an act to constitute an offence set forth in paragraph 1, it shall not be necessary that the funds were actually used to carry out an offence referred to in paragraph 1, subparagraphs (a) or (b).

4. Any person also commits an offence if that person attempts to commit an offence as set forth in paragraph 1 of this article.

5. Any person also commits an offence if that person:

(a) Participates as an accomplice in an offence as set forth in paragraph 1 or 4 of this article;

(b) Organizes or directs others to commit an offence as set forth in paragraph 1 or 4 of this article;

(c) Contributes to the commission of one or more offences as set forth in paragraphs 1 or 4 of this article by a group of persons acting with a common purpose. Such contribution shall be intentional and shall either:

(i) Be made with the aim of furthering the criminal activity or criminal purpose of the group, where such activity or purpose involves the commission of an offence as set forth in paragraph 1 of this article; or

(ii) Be made in the knowledge of the intention of the group to commit an offence as set forth in paragraph 1 of this article.

Article 3

This Convention shall not apply where the offence is committed within a single State, the alleged offender is a national of that State and is present in the territory of that State and no other State has a basis under article 7, paragraph 1, or article 7, paragraph 2, to exercise jurisdiction, except that the provisions of articles 12 to 18 shall, as appropriate, apply in those cases.

Article 4

Each State Party shall adopt such measures as may be necessary:

(a) To establish as criminal offences under its domestic law the offences set forth in article 2;

(b) To make those offences punishable by appropriate penalties which take into account the grave nature of the offences.

Article 5

1. Each State Party, in accordance with its domestic legal principles, shall take the necessary measures to enable a legal entity located in its territory or organized under its laws to be held liable when a person responsible for the management or control of that legal entity has, in that capacity, committed an offence set forth in article 2. Such liability may be criminal, civil or administrative.

2. Such liability is incurred without prejudice to the criminal liability of individuals having committed the offences.

3. Each State Party shall ensure, in particular, that legal entities liable in accordance with paragraph 1 above are subject to effective, proportionate and dissuasive criminal, civil or administrative sanctions. Such sanctions may include monetary sanctions.

Article 6

Each State Party shall adopt such measures as may be necessary, including, where appropriate, domestic legislation, to ensure that criminal acts within the scope of this Convention are under no circumstances justifiable by considerations of a political, philosophical, ideological, racial, ethnic, religious or other similar nature.

Article 7

1. Each State Party shall take such measures as may be necessary to establish its jurisdiction over the offences set forth in article 2 when:

(a) The offence is committed in the territory of that State;

(b) The offence is committed on board a vessel flying the flag of that State or an aircraft registered under the laws of that State at the time the offence is committed;

(c) The offence is committed by a national of that State.

2. A State Party may also establish its jurisdiction over any such offence when:

(a) The offence was directed towards or resulted in the carrying out of an offence referred to in article 2, paragraph 1, subparagraph (a) or (b), in the territory of or against a national of that State;

(b) The offence was directed towards or resulted in the carrying out of an offence referred to in article 2, paragraph 1, subparagraph (a) or (b), against a State or government facility of that State abroad, including diplomatic or consular premises of that State;

(c) The offence was directed towards or resulted in an offence referred to in article 2, paragraph 1, subparagraph (a) or (b), committed in an attempt to compel that State to do or abstain from doing any act;

(d) The offence is committed by a stateless person who has his or her habitual residence in the territory of that State;

(e) The offence is committed on board an aircraft which is operated by the Government of that State.

3. Upon ratifying, accepting, approving or acceding to this Convention, each State Party shall notify the Secretary-General of the United Nations of the jurisdiction it has established in accordance with paragraph 2. Should any change take place, the State Party concerned shall immediately notify the Secretary-General.

4. Each State Party shall likewise take such measures as may be necessary to establish its jurisdiction over the offences set forth in article 2 in cases where the alleged offender is present in its territory and it does not extradite that person to any of the States Parties that have established their jurisdiction in accordance with paragraphs 1 or 2.

5. When more than one State Party claims jurisdiction over the offences set forth in article 2, the relevant States Parties shall strive to coordinate their actions appropriately, in particular concerning the conditions for prosecution and the modalities for mutual legal assistance.

6. Without prejudice to the norms of general international law, this Convention does not exclude the exercise of any criminal jurisdiction established by a State Party in accordance with its domestic law.

Article 8

1. Each State Party shall take appropriate measures, in accordance with its domestic legal principles, for the identification, detection and freezing or seizure of any funds used or allocated for the purpose of committing the offences set forth in article 2 as well as the proceeds derived from such offences, for purposes of possible forfeiture.

2. Each State Party shall take appropriate measures, in accordance with its domestic legal principles, for the forfeiture of funds used or allocated for the purpose of committing the offences set forth in article 2 and the proceeds derived from such offences.

3. Each State Party concerned may give consideration to concluding agreements on the sharing with other States Parties, on a regular or case-by-case basis, of the funds derived from the forfeitures referred to in this article.

4. Each State Party shall consider establishing mechanisms whereby the funds derived from the forfeitures referred to in this article are utilized to compensate the victims of offences referred to in article 2, paragraph 1, subparagraph (a) or (b), or their families.

5. The provisions of this article shall be implemented without prejudice to the rights of third parties acting in good faith.

Article 9

1. Upon receiving information that a person who has committed or who is alleged to have committed an offence set forth in article 2 may be present in its territory, the State Party concerned shall take such measures as may be necessary under its domestic law to investigate the facts contained in the information.

2. Upon being satisfied that the circumstances so warrant, the State Party in whose territory the offender or alleged offender is present shall take the appropriate measures under its domestic law so as to ensure that person=s presence for the purpose of prosecution or extradition.

3. Any person regarding whom the measures referred to in paragraph 2 are being taken shall be entitled to:

(a) Communicate without delay with the nearest appropriate representative of the State of which that person is a national or which is otherwise entitled to protect that person’s rights or, if that person is a stateless person, the State in the territory of which that person habitually resides;

(b) Be visited by a representative of that State;

(c) Be informed of that person=s rights under subparagraphs (a) and (b).

4. The rights referred to in paragraph 3 shall be exercised in conformity with the laws and regulations of the State in the territory of which the offender or alleged offender is present, subject to the provision that the said laws and regulations must enable full effect to be given to the purposes for which the rights accorded under paragraph 3 are intended.

5. The provisions of paragraphs 3 and 4 shall be without prejudice to the right of any State Party having a claim to jurisdiction in accordance with article 7, paragraph 1, subparagraph (b), or paragraph 2, subparagraph (b), to invite the International Committee of the Red Cross to communicate with and visit the alleged offender.

6. When a State Party, pursuant to the present article, has taken a person into custody, it shall immediately notify, directly or through the Secretary-General of the United Nations, the States Parties which have established jurisdiction in accordance with article 7, paragraph 1 or 2, and, if it considers it advisable, any other interested States Parties, of the fact that such person is in custody and of the circumstances which warrant that persons detention. The State which makes the investigation contemplated in paragraph 1 shall promptly inform the said States Parties of its findings and shall indicate whether it intends to exercise jurisdiction.

Article 10

1. The State Party in the territory of which the alleged offender is present shall, in cases to which article 7 applies, if it does not extradite that person, be obliged, without exception whatsoever and whether or not the offence was committed in its territory, to submit the case without undue delay to its competent authorities for the purpose of prosecution, through proceedings in accordance with the laws of that State. Those authorities shall take their decision in the same manner as in the case of any other offence of a grave nature under the law of that State.

2. Whenever a State Party is permitted under its domestic law to extradite or otherwise surrender one of its nationals only upon the condition that the person will be returned to that State to serve the sentence imposed as a result of the trial or proceeding for which the extradition or surrender of the person was sought, and this State and the State seeking the extradition of the person agree with this option and other terms they may deem appropriate, such a conditional extradition or surrender shall be sufficient to discharge the obligation set forth in paragraph 1.

Article 11

1. The offences set forth in article 2 shall be deemed to be included as extraditable offences in any extradition treaty existing between any of the States Parties before the entry into force of this Convention. States Parties undertake to include such offences as extraditable offences in every extradition treaty to be subsequently concluded between them.

2. When a State Party which makes extradition conditional on the existence of a treaty receives a request for extradition from another State Party with which it has no extradition treaty, the requested State Party may, at its option, consider this Convention as a legal basis for extradition in respect of the offences set forth in article 2. Extradition shall be subject to the other conditions provided by the law of the requested State.

3. States Parties which do not make extradition conditional on the existence of a treaty shall recognize the offences set forth in article 2 as extraditable offences between themselves, subject to the conditions provided by the law of the requested State.

4. If necessary, the offences set forth in article 2 shall be treated, for the purposes of extradition between States Parties, as if they had been committed not only in the place in which they occurred but also in the territory of the States that have established jurisdiction in accordance with article 7, paragraphs 1 and 2.

5. The provisions of all extradition treaties and arrangements between States Parties with regard to offences set forth in article 2 shall be deemed to be modified as between States Parties to the extent that they are incompatible with this Convention.

Article 12

1. States Parties shall afford one another the greatest measure of assistance in connection with criminal investigations or criminal or extradition proceedings in respect of the offences set forth in article 2, including assistance in obtaining evidence in their possession necessary for the proceedings.

2. States Parties may not refuse a request for mutual legal assistance on the ground of bank secrecy.

3. The requesting Party shall not transmit nor use information or evidence furnished by the requested Party for investigations, prosecutions or proceedings other than those stated in the request without the prior consent of the requested Party.

4. Each State Party may give consideration to establishing mechanisms to share with other States Parties information or evidence needed to establish criminal, civil or administrative liability pursuant to article 5.

5. States Parties shall carry out their obligations under paragraphs 1 and 2 in conformity with any treaties or other arrangements on mutual legal assistance or information exchange that may exist between them. In the absence of such treaties or arrangements, States Parties shall afford one another assistance in accordance with their domestic law.

Article 13

None of the offences set forth in article 2 shall be regarded, for the purposes of extradition or mutual legal assistance, as a fiscal offence. Accordingly, States Parties may not refuse a request for extradition or for mutual legal assistance on the sole ground that it concerns a fiscal offence.

Article 14

None of the offences set forth in article 2 shall be regarded for the purposes of extradition or mutual legal assistance as a political offence or as an offence connected with a political offence or as an offence inspired by political motives. Accordingly, a request for extradition or for mutual legal assistance based on such an offence may not be refused on the sole ground that it concerns a political offence or an offence connected with a political offence or an offence inspired by political motives.

Article 15

Nothing in this Convention shall be interpreted as imposing an obligation to extradite or to afford mutual legal assistance, if the requested State Party has substantial grounds for believing that the request for extradition for offences set forth in article 2 or for mutual legal assistance with respect to such offences has been made for the purpose of prosecuting or punishing a person on account of that person=s race, religion, nationality, ethnic origin or political opinion or that compliance with the request would cause prejudice to that person’s position for any of these reasons.

Article 16

1. A person who is being detained or is serving a sentence in the territory of one State Party whose presence in another State Party is requested for purposes of identification, testimony or otherwise providing assistance in obtaining evidence for the investigation or prosecution of offences set forth in article 2 may be transferred if the following conditions are met:

(a) The person freely gives his or her informed consent;

(b) The competent authorities of both States agree, subject to such conditions as those States may deem appropriate.

2. For the purposes of the present article:

(a) The State to which the person is transferred shall have the authority and obligation to keep the person transferred in custody, unless otherwise requested or authorized by the State from which the person was transferred;

(b) The State to which the person is transferred shall without delay implement its obligation to return the person to the custody of the State from which the person was transferred as agreed beforehand, or as otherwise agreed, by the competent authorities of both States;

(c) The State to which the person is transferred shall not require the State from which the person was transferred to initiate extradition proceedings for the return of the person;

(d) The person transferred shall receive credit for service of the sentence being served in the State from which he or she was transferred for time spent in the custody of the State to which he or she was transferred.

3. Unless the State Party from which a person is to be transferred in accordance with the present article so agrees, that person, whatever his or her nationality, shall not be prosecuted or detained or subjected to any other restriction of his or her personal liberty in the territory of the State to which that person is transferred in respect of acts or convictions anterior to his or her departure from the territory of the State from which such person was transferred.

Article 17

Any person who is taken into custody or regarding whom any other measures are taken or proceedings are carried out pursuant to this Convention shall be guaranteed fair treatment, including enjoyment of all rights and guarantees in conformity with the law of the State in the territory of which that person is present and applicable provisions of international law, including international human rights law.

Article 18

1. States Parties shall cooperate in the prevention of the offences set forth in article 2 by taking all practicable measures, inter alia, by adapting their domestic legislation, if necessary, to prevent and counter preparations in their respective territories for the commission of those offences within or outside their territories, including:

(a) Measures to prohibit in their territories illegal activities of persons and organizations that knowingly encourage, instigate, organize or engage in the commission of offences set forth in article 2;

(b) Measures requiring financial institutions and other professions involved in financial transactions to utilize the most efficient measures available for the identification of their usual or occasional customers, as well as customers in whose interest accounts are opened, and to pay

special attention to unusual or suspicious transactions and report transactions suspected of stemming from a criminal activity. For this purpose, States Parties shall consider:

(i) Adopting regulations prohibiting the opening of accounts the holders or beneficiaries of which are unidentified or unidentifiable, and measures to ensure that such institutions verify the identity of the real owners of such transactions;

(ii) With respect to the identification of legal entities, requiring financial institutions, when necessary, to take measures to verify the legal existence and the structure of the customer by obtaining, either from a public register or from the customer or both, proof of incorporation, including information concerning the customer=s name, legal form, address, directors and provisions regulating the power to bind the entity;

(iii) Adopting regulations imposing on financial institutions the obligation to report promptly to the competent authorities all complex, unusual large transactions and unusual patterns of transactions, which have no apparent economic or obviously lawful purpose, without fear of assuming criminal or civil liability for breach of any restriction on disclosure of information if they report their suspicions in good faith;

(iv) Requiring financial institutions to maintain, for at least five years, all necessary records on transactions, both domestic or international.

2. States Parties shall further cooperate in the prevention of offences set forth in article 2 by considering:

(a) Measures for the supervision, including, for example, the licensing, of all moneytransmission agencies;

(b) Feasible measures to detect or monitor the physical cross-border transportation of cash and bearer negotiable instruments, subject to strict safeguards to ensure proper use of information and without impeding in any way the freedom of capital movements.

3. States Parties shall further cooperate in the prevention of the offences set forth in article 2 by exchanging accurate and verified information in accordance with their domestic law and coordinating administrative and other measures taken, as appropriate, to prevent the commission of offences set forth in article 2, in particular by:

(a) Establishing and maintaining channels of communication between their competent agencies and services to facilitate the secure and rapid exchange of information concerning all aspects of offences set forth in article 2;

(b) Cooperating with one another in conducting inquiries, with respect to the offences set forth in article 2, concerning:

(i) The identity, whereabouts and activities of persons in respect of whom reasonable suspicion exists that they are involved in such offences;

(ii) The movement of funds relating to the commission of such offences.

4. States Parties may exchange information through the International Criminal Police Organization (Interpol).

Article 19

The State Party where the alleged offender is prosecuted shall, in accordance with its domestic law or applicable procedures, communicate the final outcome of the proceedings to the Secretary-General of the United Nations, who shall transmit the information to the other States Parties.

Article 20

The States Parties shall carry out their obligations under this Convention in a manner consistent with the principles of sovereign equality and territorial integrity of States and that of non-intervention in the domestic affairs of other States.

Article 21

Nothing in this Convention shall affect other rights, obligations and responsibilities of States and individuals under international law, in particular the purposes of the Charter of the United Nations, international humanitarian law and other relevant conventions.

Article 22

Nothing in this Convention entitles a State Party to undertake in the territory of another State Party the exercise of jurisdiction or performance of functions which are exclusively reserved for the authorities of that other State Party by its domestic law.

Article 23

1. The annex may be amended by the addition of relevant treaties that:

(a) Are open to the participation of all States;

(b) Have entered into force;

(c) Have been ratified, accepted, approved or acceded to by at least twenty-two States Parties to the present Convention.

2. After the entry into force of this Convention, any State Party may propose such an amendment. Any proposal for an amendment shall be communicated to the depositary in written form. The depositary shall notify proposals that meet the requirements of paragraph 1 to all States Parties and seek their views on whether the proposed amendment should be adopted.

3. The proposed amendment shall be deemed adopted unless one third of the States Parties object to it by a written notification not later than 180 days after its circulation.

4. The adopted amendment to the annex shall enter into force 30 days after the deposit of the twenty-second instrument of ratification, acceptance or approval of such amendment for all those States Parties having deposited such an instrument. For each State Party ratifying, accepting or approving the amendment after the deposit of the twenty-second instrument, the amendment shall enter into force on the thirtieth day after deposit by such State Party of its instrument of ratification, acceptance or approval.

Article 24

1. Any dispute between two or more States Parties concerning the interpretation or application of this Convention which cannot be settled through negotiation within a reasonable time shall, at the request of one of them, be submitted to arbitration. If, within six months from the date of the request for arbitration, the parties are unable to agree on the organization of the arbitration, any one of those parties may refer the dispute to the International Court of Justice, by application, in conformity with the Statute of the Court.

2. Each State may at the time of signature, ratification, acceptance or approval of this Convention or accession thereto declare that it does not consider itself bound by paragraph 1. The other States Parties shall not be bound by paragraph 1 with respect to any State Party which has made such a reservation.

3. Any State which has made a reservation in accordance with paragraph 2 may at any time withdraw that reservation by notification to the Secretary-General of the United Nations.

Article 25

1. This Convention shall be open for signature by all States from 10 January 2000 to 31 December 2001 at United Nations Headquarters in New York.

2. This Convention is subject to ratification, acceptance or approval. The instruments of ratification, acceptance or approval shall be deposited with the Secretary-General of the United Nations.

3. This Convention shall be open to accession by any State. The instruments of accession shall be deposited with the Secretary-General of the United Nations.

Article 26

1. This Convention shall enter into force on the thirtieth day following the date of the deposit of the twenty-second instrument of ratification, acceptance, approval or accession with the Secretary-General of the United Nations.

2. For each State ratifying, accepting, approving or acceding to the Convention after the deposit of the twenty-second instrument of ratification, acceptance, approval or accession, the Convention shall enter into force on the thirtieth day after deposit by such State of its instrument of ratification, acceptance, approval or accession.

Article 27

1. Any State Party may denounce this Convention by written notification to the Secretary- General of the United Nations.

2. Denunciation shall take effect one year following the date on which notification is received by the Secretary-General of the United Nations.

Article 28

The original of this Convention, of which the Arabic, Chinese, English, French, Russian and Spanish texts are equally authentic, shall be deposited with the Secretary-General of the United Nations who shall send certified copies thereof to all States.

IN WITNESS WHEREOF, the undersigned, being duly authorized thereto by their respective Governments, have signed this Convention, opened for signature at United Nations Headquarters in New York on 10 January 2000.

Annex

1. Convention for the Suppression of Unlawful Seizure of Aircraft, done at The Hague on 16 December 1970.

2. Convention for the Suppression of Unlawful Acts against the Safety of Civil Aviation, done at Montreal on 23 September 1971.

3. Convention on the Prevention and Punishment of Crimes against Internationally Protected Persons, including Diplomatic Agents, adopted by the General Assembly of the United Nations on 14 December 1973.

4. International Convention against the Taking of Hostages, adopted by the General Assembly of the United Nations on 17 December 1979.

5. Convention on the Physical Protection of Nuclear Material, adopted at Vienna on 3 March 1980.

6. Protocol for the Suppression of Unlawful Acts of Violence at Airports Serving International Civil Aviation, supplementary to the Convention for the Suppression of Unlawful Acts against the Safety of Civil Aviation, done at Montreal on 24 February 1988.

7. Convention for the Suppression of Unlawful Acts against the Safety of Maritime Navigation, done at Rome on 10 March 1988.

8. Protocol for the Suppression of Unlawful Acts against the Safety of Fixed Platforms located on the Continental Shelf, done at Rome on 10 March 1988.

9. International Convention for the Suppression of Terrorist Bombings, adopted by the General Assembly of the United Nations on 15 December 1997.

Nemzetközi Egyezmény a terrorizmus finanszírozásának visszaszorításáról

Preambulum

Az Egyezmény Részes Államai

szem előtt tartva az Egyesült Nemzetek Alapokmányának a nemzetközi béke és biztonság fenntartására, valamint az államok közötti jószomszédság, baráti kapcsolatok és együttműködés előmozdítására vonatkozó céljait és elveit,

súlyos aggodalommal tekintve a terrorista cselekmények valamennyi formájának és megnyilvánulásának világméretű elszaporodására,

emlékeztetve az Egyesült Nemzetek ötvenedik évfordulója alkalmával tett Nyilatkozatra, amelyet a Közgyűlés 1995. október 24-én kelt, 50/6. számú határozata tartalmaz,

emlékeztetve ugyancsak a Közgyűlésnek valamennyi e témában hozott határozatára, ideértve az 1994. december 9-én kelt, 49/60. számú, a nemzetközi terrorizmus felszámolására teendő intézkedésekről szóló Nyilatkozatot és mellékletét, amelyben az Egyesült Nemzetek tagállamai ünnepélyesen megerősítették, hogy bűntettként és igazolhatatlan cselekményként egyértelműen elítélik a terrorizmus minden cselekményét, módszerét és gyakorlatát, bárki és bárhol kövesse is el azokat, beleértve azokat a cselekményeket is, amelyek veszélyeztetik az államok és a népek közötti baráti kapcsolatokat, vagy fenyegetik az államok területi épségét és biztonságát,

tudomásul véve, hogy a nemzetközi terrorizmus felszámolására teendő intézkedésekről szóló Nyilatkozat ösztönözte az államokat arra is, hogy sürgősen vizsgálják felül a terrorizmus valamennyi formájának és megnyilvánulásának megelőzésére, visszaszorítására és felszámolására vonatkozó meglévő nemzetközi jogi rendelkezések körét, annak biztosítása érdekében, hogy létezzen a kérdés valamennyi vetületére kiterjedő, átfogó jogi keret,

emlékeztetve a Közgyűlés 1996. december 17-én kelt, 51/210. számú határozata 3. bekezdésének f) pontjára, amelyben a Közgyűlés felhívta az államokat arra, hogy megfelelő belső intézkedések útján tegyenek lépéseket a terroristák és a terrorista szervezetek finanszírozásának megelőzésére és felszámolására, függetlenül attól, hogy ez a finanszírozás közvetlenül vagy olyan szervezetek közbejöttével történik, amelyeknek ténylegesen vagy állítólagosan jótékonysági, társadalmi vagy kulturális céljai is vannak, vagy amelyek jogellenes tevékenységet is folytatnak, mint amilyen a tiltott fegyverkereskedelem, kábítószer-forgalmazás és zsarolás, ideértve személyeknek terrorista tevékenység finanszírozása céljából történő felhasználását is, valamint felhívta őket különösen annak megfontolására, hogy ahol szükséges, fogadjanak el a vélhetően terrorizmus céljaira szánt források mozgásának megelőzésére és felszámolására irányuló szabályozást, anélkül, hogy akadályoznák bármely módon a jogszerű tőkemozgásokat, továbbá arra, hogy fokozzák az ilyen források nemzetközi mozgására vonatkozó információcserét,

emlékeztetve ugyancsak a Közgyűlés 1997. december 15-én kelt, 52/165. számú határozatára, amelyben a Közgyűlés felhívta az államokat, hogy fontolják meg különösen az 51/210. számú határozat 3. bekezdésének a)-f) pontjában foglalt intézkedések végrehajtását,

emlékeztetve továbbá a Közgyűlés 1998. december 8-án kelt, 53/108. számú határozatára, amelyben a Közgyűlés úgy határozott, hogy a Közgyűlés 1996. december 17-én kelt, 51/210. számú határozatával felállított Ad Hoc Bizottság dolgozzon ki egy nemzetközi egyezménytervezetet a terrorizmus finanszírozásának visszaszorításáról, amely kiegészítené a terrorizmussal kapcsolatos meglévő nemzetközi okmányokat,

figyelembe véve, hogy a terrorizmus finanszírozása súlyos aggodalmat kelt a nemzetek közösségének egészében,

megállapítva, hogy a nemzetközi terrorcselekmények száma és súlyossága függ a terroristák által megszerezhető finanszírozástól,

megállapítva ugyancsak, hogy a meglévő többoldalú nemzetközi jogi okmányok nem foglalkoznak kifejezetten a finanszírozással,

meggyőződve annak sürgető szükségességéről, hogy fokozni kell az államok közötti nemzetközi együttműködést olyan hatékony intézkedések kidolgozásában és elfogadásában, amelyek a terrorizmus finanszírozásának megelőzését, valamint visszaszorítását szolgálják, az elkövetők büntetőjogi felelősségre vonása és megbüntetése révén,

a következőkben állapodtak meg:

1. Cikk

Az Egyezmény alkalmazásában:

1. forrás: bármely, a szerzés módjától függetlenül, akár dologi vagy nem dologi jellegű, ingó vagy ingatlan vagyon, valamint bármely formában, többek között elektronikus vagy digitális formában kiállított jogi okmány vagy szerződés, amely az ilyen vagyonra vonatkozó jogcímet vagy érdekeltséget tanúsít, beleértve, de nem kizárólag a banki hitelt, utazási csekket, bank csekket, pénzutalványt, részvényt, értékpapírt, kötvényt, váltót és hitellevelet,

2. állami vagy kormányzati létesítmény: bármely állandó vagy ideiglenes létesítmény vagy szállítási eszköz, amelyet egy állam képviselői, a Kormány, a törvényhozás vagy az igazságszolgáltatás tagjai, vagy egy állam vagy bármely más közhatóság vagy állami szerv tisztviselői vagy alkalmazottai, vagy kormányközi szervezet tisztviselői vagy alkalmazottai a hivatali feladataikkal összefüggésben használnak vagy tartanak birtokukban,

3. jövedelem: minden olyan forrás, amely közvetlenül vagy közvetve, a 2. Cikkben megállapított bűncselekmények elkövetéséből származik vagy annak eredményeként jön létre.

2. Cikk

1. Az Egyezmény értelmében bűncselekményt követ el az, aki bármely eszközzel, közvetlenül vagy közvetve, jogellenesen és szándékosan, forrást biztosít vagy gyűjt azzal a szándékkal vagy annak tudatában, hogy azt részben vagy egészben a következő cselekmény elkövetésére használják fel:

a) olyan cselekmény, amely a mellékletben szereplő valamely szerződés hatálya alá tartozó és az abban meghatározott bűncselekményt valósít meg; vagy

b) bármely egyéb olyan cselekmény, amely polgári személy vagy fegyveres konfliktus esetén az ellenségeskedésben tevőlegesen részt nem vevő más személy halálának vagy súlyos testi sérülésének okozására irányul, ha a cselekmény célja, annak természetéből vagy összefüggéseiből következően az, hogy a lakosságot megfélemlítse, vagy egy Kormányt vagy nemzetközi szervezetet valamely cselekmény megtételére vagy ennek megtételétől történő tartózkodásra kényszerítsen.

2. a) Az a Részes Állam, amely nem részese a mellékletben felsorolt valamely szerződésnek, a megerősítésről, elfogadásról, jóváhagyásról vagy csatlakozásról szóló okirat letétbe helyezésekor kijelentheti, hogy az Egyezmény e Részes Állam tekintetében történő alkalmazásakor a szerződést úgy kell tekinteni, mintha az 1. bekezdés a) pontjában említett melléklet nem tartalmazná azt. A nyilatkozat hatályát veszti, amint a szerződés hatályba lép e Részes Állam vonatkozásában, amely értesíti e tényről a letéteményest.

b) Ha egy Részes Állam megszűnik részes fél lenni a mellékletben szereplő valamely szerződésben, e szerződés tekintetében az e cikkben előírt nyilatkozattal élhet.

3. Ahhoz, hogy egy cselekmény az 1. bekezdés szerinti bűncselekménynek minősüljön, nem szükséges, hogy a forrást az 1. bekezdés a) vagy b) pontja szerinti bűncselekmény elkövetésére ténylegesen fel is használják.

4. Bűncselekményt követ el az is, aki az e cikk 1. bekezdésében meghatározott bűncselekmény elkövetését megkíséreli.

5. Bűncselekményt követ el az is, aki

a) bűnsegédként vesz részt az e cikk 1. vagy 4. bekezdésében meghatározott bűncselekmény elkövetésében;

b) az e cikk 1. vagy 4. bekezdésében meghatározott bűncselekmény mások általi elkövetését szervezi vagy irányítja;

c) hozzájárul az e cikk 1. vagy 4. bekezdésében meghatározott egy vagy több bűncselekménynek közös cél által vezérelt személyek csoportja általi elkövetéséhez. Ez a hozzájárulás szándékos, és vagy

(i) a csoport bűnös tevékenysége vagy bűnös célja előmozdítása érdekében valósul meg, ahol a bűnös tevékenység vagy bűnös cél az e cikk 1. bekezdésében meghatározott valamely bűncselekmény elkövetésével kapcsolatos; vagy

(ii) annak ismeretében valósul meg, hogy a csoport az e cikk 1. bekezdésében meghatározott valamely bűncselekményt szándékozik elkövetni.

3. Cikk

Az Egyezmény nem alkalmazható abban az esetben, ha a bűncselekményt egyetlen államban követik el, a feltételezett elkövető ennek az államnak az állampolgára és ennek az államnak a területén tartózkodik, és egyetlen más államnak sincs jogalapja a 7. Cikk 1. vagy 2. bekezdése értelmében joghatóságot gyakorolni, azzal a kivétellel, hogy a 12-17. Cikk rendelkezései ebben az esetben is megfelelően alkalmazandóak.

4. Cikk

Valamennyi Részes Állam meghozza az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy

a) a 2. Cikkben meghatározott jogellenes cselekményeket a belső jogban bűncselekménnyé nyilvánítsa;

b) ezeket a bűncselekményeket olyan megfelelő büntetésekkel rendelje büntetni, amelyek figyelembe veszik ezeknek a bűncselekményeknek a súlyosságát.

5. Cikk

1. Minden Részes Állam, összhangban belső jogának elveivel, megteszi az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy a területén található vagy a jogszabályai alapján létrehozott jogi személyt felelősségre lehessen vonni, ha a jogi személy irányításáért vagy ellenőrzéséért felelős személy e minőségében követett el a 2. Cikkben meghatározott valamely bűncselekményt. E felelősség büntetőjogi, polgári jogi vagy közigazgatási jogi lehet.

2. A jogi személyt ez a felelősség a bűncselekményt elkövető természetes személy büntetőjogi felelősségétől függetlenül terheli.

3. Minden Részes Állam biztosítja különösen azt, hogy az 1. bekezdés szerint felelősségre vont jogi személyekkel szemben hatékony, arányos és visszatartó erejű büntetőjogi, polgári jogi vagy közigazgatási jogi szankciók kerüljenek alkalmazásra. Ezek a szankciók lehetnek pénzbeli jellegűek is.

6. Cikk

Minden Részes Állam szükség szerint megteszi az intézkedéseket, ideértve, ha ennek helye van, a belső jogalkotást is, annak biztosítására, hogy az Egyezmény hatálya alá tartozó bűncselekmények semmilyen körülmények között ne váljanak menthetővé politikai, filozófiai, ideológiai, faji, nemzetiségi, vallási vagy egyéb hasonló természetű megfontolásból.

7. Cikk

1. Minden Részes Állam megteszi azokat az intézkedéseket, amelyek szükségesek lehetnek joghatóságának megállapításához a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények vonatkozásában, amennyiben

a) a bűncselekményt ennek az államnak a területén követik el;

b) a bűncselekményt ezen állam lobogója alatt közlekedő hajó vagy ezen állam által lajstromozott légi jármű fedélzetén követik el;

c) a bűncselekményt ezen állam állampolgára követi el.

2. A Részes Állam ugyancsak megállapíthatja a joghatóságát e bűncselekmények bármelyike tekintetében, amennyiben

a) a bűncselekmény a 2. Cikk 1. bekezdésének a) vagy b) pontjában említett bűncselekménynek az elkövetésére irányult, vagy annak elkövetését eredményezte ennek az államnak a területén vagy állampolgára sérelmére;

b) a bűncselekmény a 2. Cikk 1. bekezdésének a) vagy b) pontjában említett bűncselekmény elkövetésére irányult, vagy annak elkövetését eredményezte ennek az államnak külföldön működő állami vagy Kormány létesítménye ellen, ideértve ennek az államnak diplomáciai vagy konzuli helyiségeit;

c) a bűncselekmény a 2. Cikk 1. bekezdésének a) vagy b) pontjában meghatározott bűncselekmény elkövetésére irányult vagy annak elkövetését eredményezte, és elkövetésével ezt az államot megkísérelték valamely cselekmény megtételére vagy az attól való tartózkodásra kényszeríteni;

d) a bűncselekményt olyan hontalan személy követi el, akinek szokásos tartózkodási helye ennek az államnak a területén van;

e) a bűncselekményt ennek az államnak a Kormánya által működtetett légi jármű fedélzetén követik el.

3. Az Egyezmény megerősítésekor, elfogadásakor, jóváhagyásakor vagy az ahhoz történő csatlakozáskor minden Részes Állam értesíti az Egyesült Nemzetek főtitkárát joghatóságáról, amelyet a 2. bekezdéssel összhangban állapított meg. Amennyiben abban változás történik, az érintett Részes Állam azonnal értesíti a főtitkárt.

4. Hasonlóképpen, minden Részes Állam megteszi azokat az intézkedéseket, amelyek szükségesek lehetnek joghatóságának megállapításához a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények vonatkozásában azokban az esetekben, amikor a gyanúsított a területén tartózkodik, és nem adja ki őt azon Részes Államok egyikének sem, amelyek az 1. vagy a 2. bekezdéssel összhangban megállapították joghatóságukat.

5. Amikor egynél több Részes Állam állapítja meg joghatóságát a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények vonatkozásában, az érintett Részes Államoknak törekedniük kell eljárásaik megfelelő összehangolására, különös tekintettel a büntetőeljárás megindításának feltételeire és a kölcsönös jogsegély módozataira.

6. Az általános nemzetközi jogi normák sérelme nélkül az Egyezmény nem zárja ki, hogy valamely Részes Állam a belső jogával összhangban megállapított büntető joghatóságát gyakorolja.

8. Cikk

1. Minden Részes Állam belső jogának elveivel összhangban megteszi a megfelelő intézkedéseket a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények elkövetéséhez felhasznált vagy biztosított források, valamint az ilyen bűncselekményekből származó jövedelmek azonosításához, nyomon követéséhez és befagyasztásához vagy lefoglalásához, esetleges elkobzásuk céljából.

2. Minden Részes Állam belső jogának elveivel összhangban megteszi a megfelelő intézkedéseket a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények elkövetéséhez felhasznált vagy biztosított források, valamint az ilyen bűncselekményekből származó jövedelmek elkobzásához.

3. Minden érintett Részes Állam megfontolhatja, hogy szerződéseket köt az ebben a cikkben említett elkobzásokból származó forrásoknak más Részes Államokkal történő rendszeres vagy eseti megosztásáról.

4. Minden Részes Állam megfontolja olyan rendszer létrehozását, amely szerint az ebben a cikkben említett elkobzásokból származó forrásokat a 2. Cikk 1. bekezdésének a) vagy b) pontjában említett bűncselekmények áldozatainak vagy családjaiknak a kártalanítására használják fel.

5. E cikk rendelkezéseinek alkalmazása nem érinti jóhiszemű harmadik személyek jogait.

9. Cikk

1. Ha a Részes Állam tudomására jut, hogy olyan személy tartózkodhat a területén, aki a 2. Cikkben meghatározott bűncselekményt követett el, vagy annak elkövetésével gyanúsítható, megteszi azokat az intézkedéseket, amelyek belső joga szerint szükségesek lehetnek a tudomására hozott tények tisztázásához.

2. Ha a Részes Állam, amelynek a területén az elkövető vagy gyanúsított tartózkodik, úgy találja, hogy a körülmények ezt indokolják, megteszi a belső joga szerint megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy e személy jelenlétét a büntetőeljárás lefolytatása vagy kiadatás céljából biztosítsa.

3. Az a személy, akivel szemben a 2. bekezdésben említett intézkedéseket alkalmazzák, jogosult:

a) haladéktalanul kapcsolatba lépni annak az államnak a legközelebbi megfelelő képviselőjével, amelynek az állampolgára, vagy amely egyébként jogosult e személy jogainak védelmére, vagy ha e személy hontalan, annak az államnak a képviselőjével, amelynek a területén állandó lakóhelye van,

b) arra, hogy ennek az államnak a képviselője meglátogassa,

c) arra, hogy az a) és b) pontok szerinti jogairól tájékoztatást kapjon.

4. A 3. bekezdésben említett jogokat az elkövető vagy a gyanúsított tartózkodási helye szerinti állam törvényeivel és rendeleteivel összhangban kell gyakorolni, azzal a feltétellel, hogy az említett törvényeknek és rendeleteknek lehetővé kell tenniük a teljes körű érvényesülését azoknak a céloknak, amelyek érdekében a 3. bekezdés szerinti jogokat biztosították.

5. A 3. és 4. bekezdés rendelkezései nem érintik bármely, a 7. Cikk 1. bekezdésének b) pontja vagy 2. bekezdésének b) pontja alapján joghatóságát megállapító Részes Államnak azt a jogát, hogy felkérje a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságát a gyanúsítottal való kapcsolatba lépésre és meglátogatására.

6. Ha egy Részes Állam e cikk alapján valakit fogva tart, a fogva tartás tényéről és azokról a körülményekről, amelyek a fogva tartást indokolják közvetlenül vagy az Egyesült Nemzetek Főtitkárán keresztül haladéktalanul értesíti azokat a Részes Államokat, amelyek megállapították joghatóságukat a 7. Cikk 1. vagy 2. bekezdésével összhangban, valamint, ha azt tanácsosnak tartja, bármely más érdekelt Részes Államot. Az 1. bekezdésben kilátásba helyezett vizsgálatot végző állam haladéktalanul értesíti az említett Részes Államokat megállapításairól, és jelzi, hogy kíván-e joghatóságot gyakorolni.

10. Cikk

1. Az a Részes Állam, amelynek a területén a gyanúsított tartózkodik, a 7. Cikk alá tartozó esetekben, amennyiben nem adja ki a gyanúsítottat, köteles az ügyet - mindennemű kivétel nélkül, és függetlenül attól, hogy a bűncselekményt a területén követték-e el - késlekedés nélkül a hatáskörrel rendelkező hatóságai elé terjeszteni büntetőeljárás lefolytatása céljából, ennek az államnak a joga szerinti eljárás alkalmazásával. Ezek a hatóságok a határozataikat ugyanolyan feltételek szerint hozzák meg, mint az említett állam jogában súlyosnak minősülő, bármely más bűncselekmény esetében.

2. Amennyiben egy Részes Állam csak azzal a feltétellel adhatja ki vagy adhatja át saját állampolgárát más államnak, hogy az illetőt visszaszállítják ebbe az államba annak a büntetőpernek vagy büntetőeljárásnak az eredményeként kiszabott büntetés letöltésére, amelynek érdekében a kiadatást vagy átadást kérték, és ez az állam, valamint a kiadatást kérő állam megegyeznek ebben a megoldásban, illetve az általuk megfelelőnek ítélt egyéb feltételekben, az ilyen feltételes kiadatás vagy átadás alkalmas arra, hogy a megkeresett Részes Állam mentesüljön az 1. bekezdésben előírt kötelezettség alól.

11. Cikk

1. A 2. Cikkben meghatározott bűncselekményeket úgy kell tekinteni, mintha azok bármely, a Részes Államok között az Egyezmény hatálybalépése előtt meglévő kiadatási szerződésben kiadatási bűncselekményként szerepelnének. A Részes Államok kötelezettséget vállalnak arra, hogy e bűncselekményeket kiadatási bűncselekményként felveszik valamennyi, egymás között a jövőben kötendő kiadatási szerződésbe.

2. Ha egy Részes Állam, amely a kiadatást szerződés meglététől teszi függővé, olyan Részes Államtól kap kiadatási kérelmet, amellyel nincs kiadatási szerződése, a megkeresett Részes Állam - szabad belátása szerint - ezt az Egyezményt a kiadatás jogi alapjának tekintheti a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények tekintetében. A kiadatás egyéb feltételeire a megkeresett állam jogszabályai az irányadók.

3. Azok a Részes Államok, amelyek a kiadatást nem teszik függővé szerződés meglététől, a 2. Cikkben meghatározott bűncselekményeket egymás között - a megkeresett állam jogszabályaiban rögzített feltételek szerint - kiadatási bűncselekménynek ismerik el.

4. Ha szükséges, a 2. Cikkben meghatározott bűncselekményeket a Részes Államok közötti kiadatás szempontjából úgy kell tekinteni, mintha azokat nemcsak az elkövetés helyén követték volna el, hanem azoknak az államoknak a területén is, amelyek a 7. Cikk 1. és 2. bekezdése alapján megállapították a joghatóságukat.

5. A Részes Államok között létrejött valamennyi kiadatási szerződés és megállapodás rendelkezései a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények vonatkozásában a Részes Államok közötti viszonylatban módosítottnak tekintendők annyiban, amennyiben összeegyeztethetetlenek ezzel az Egyezménnyel.

12. Cikk

1. A Részes Államok a legszélesebb körű jogsegélyt nyújtják egymásnak a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények vonatkozásában lefolytatott nyomozással, büntetőeljárással vagy kiadatási eljárással összefüggésben, beleértve az eljárás lefolytatásához szükséges, birtokukban lévő bizonyíték beszerzéséhez nyújtott jogsegélyt.

2. A Részes Államok nem tagadhatják meg a kölcsönös jogsegély iránti kérelmet banktitokra történő hivatkozással.

3. A megkereső állam nem továbbítja vagy használja fel a megkeresett állam előzetes hozzájárulása nélkül az általa szolgáltatott tájékoztatást vagy bizonyítékot más nyomozás, büntetőeljárás vagy eljárási cselekmény céljaira, mint amelyet a megkeresésben megjelöltek.

4. A Részes Államok megfontolhatják olyan rendszer létrehozását, amely lehetővé teszi az 5. Cikk szerinti büntetőjogi, polgári jogi vagy közigazgatási jogi felelősség megállapításához szükséges információ vagy bizonyíték megosztását más Részes Államokkal.

5. Az 1. és 2. bekezdés szerinti kötelezettségeiknek a Részes Államok a közöttük hatályban lévő kölcsönös bűnügyi jogsegélyre vagy információcserére vonatkozó szerződések vagy egyéb megállapodások alapján tesznek eleget. Ilyen szerződések vagy megállapodások hiányában a Részes Államok a belső joguk alapján nyújtanak egymásnak jogsegélyt.

13. Cikk

A kiadatás és a kölcsönös jogsegély szempontjából a 2. Cikkben meghatározott egyik bűncselekmény sem tekinthető pénzügyi bűncselekménynek. Ennek megfelelően, a Részes Államok nem tagadhatják meg a kiadatás vagy kölcsönös jogsegély iránti kérelem teljesítését kizárólag azon az alapon, hogy az pénzügyi bűncselekményre vonatkozik.

14. Cikk

A kiadatás és a kölcsönös jogsegély szempontjából a 2. Cikkben meghatározott egyik bűncselekmény sem tekinthető politikai bűncselekménynek vagy politikai bűncselekménnyel összefüggő bűncselekménynek vagy politikai indíttatású bűncselekménynek. Ennek megfelelően, az ilyen bűncselekmény ügyében előterjesztett kiadatás vagy kölcsönös jogsegély iránti megkeresés nem utasítható el kizárólag azon az alapon, hogy az politikai bűncselekményre vagy politikai bűncselekménnyel összefüggő bűncselekményre vagy politikai indíttatású bűncselekményre vonatkozik.

15. Cikk

Az Egyezmény egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy kötelezettséget keletkeztetne kiadatásra vagy kölcsönös jogsegély nyújtására, ha a megkeresett Részes Állam alapos okkal feltételezheti, hogy a 2. Cikkben megállapított bűncselekményekre vonatkozó kiadatási vagy kölcsönös jogsegély iránti megkeresést abból a célból terjesztették elő, hogy egy személy ellen faja, vallása, nemzetisége, etnikai eredete vagy politikai meggyőződése miatt büntetőeljárást folytassanak le, illetve vele szemben büntetést szabjanak ki, vagy azt, hogy a megkeresés teljesítése a személy helyzetét ezen okok bármelyike miatt súlyosbítaná.

16. Cikk

1. Át lehet adni az egyik Részes Állam területén fogva tartásban lévő vagy szabadságvesztés-büntetését töltő olyan személyt, akinek jelenléte szükségessé válik egy másik Részes Államban azonosítás, tanúvallomás tétele vagy bizonyíték egyéb módon történő beszerzése céljából a 2. Cikkben meghatározott bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozás vagy büntetőeljárás keretében, ha az alábbi feltételek teljesülnek:

a) a személy a jogai ismertetését követően, ehhez önként hozzájárul;

b) a két állam hatáskörrel rendelkező hatóságai ebben megállapodnak az államaik által megfelelőnek tartott feltételek mellett.

2. E cikk alkalmazásában:

a) az az állam, amelynek a személyt átadják, jogosult és köteles az átadott személyt fogva tartani, kivéve, ha az átadó állam másra kéri vagy jogosítja fel;

b) az az állam, amelynek a személyt átadták előzetes megállapodásuknak megfelelően, haladéktalanul vagy a két állam hatáskörrel rendelkező hatóságai egyéb megállapodásának megfelelően köteles teljesíteni kötelezettségét, hogy visszaadja az illető személyt az átadó állam fogva tartásába;

c) az az állam, amelynek a személyt átadják, nem kívánhatja meg az átadó államtól, hogy az a személy visszaadásáért kiadatási eljárást kezdeményezzen,

d) az átadott személynek az átadó államban letöltendő szabadságvesztés-büntetésébe beszámítják azt az időt, amelyet abban az államban fogva tartásban töltött, amelynek átadták.

3. Anélkül, hogy az e cikk alapján valamely személyt átadó Részes Állam hozzájárulna, ezzel a személlyel szemben, állampolgárságától függetlenül, nem lehet büntetőeljárást lefolytatni, sem őt fogva tartani vagy személyi szabadságában bármely egyéb módon korlátozni annak az államnak a területén, amelynek átadták, az átadó állam területének elhagyását megelőző cselekmények és elítélések miatt.

17. Cikk

Annak a személynek, akit az Egyezmény alapján fogva tartanak, illetve akivel szemben más intézkedést hoztak vagy eljárást folytatnak, biztosítani kell a méltányos bánásmódot, ideértve valamennyi, a tartózkodási hely szerinti állam jogával, valamint a nemzetközi jog vonatkozó rendelkezéseivel, köztük a nemzetközi emberi jogi szabályokkal összhangban lévő jogok és garanciák érvényesülését.

18. Cikk

1. A Részes Államok együttműködnek a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények megelőzésében minden lehetséges intézkedés megtételével, többek között belső jogszabályaik szükség szerinti, arra irányuló módosításával, hogy területükön megelőzzék és elhárítsák az ilyen bűncselekmények területükön vagy területükön kívül történő elkövetését célzó előkészületeket, ideértve:

a) azokat az intézkedéseket, amelyekkel megtiltják a területükön olyan személyek és szervezetek illegális tevékenységét, amelyek tudatosan bátorítják, ösztönzik, szervezik a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények elkövetését, vagy részt vesznek abban;

b) azokat az intézkedéseket, amelyek előírják pénzintézeteknek és pénzügyi műveletekkel foglalkozó más hivatást gyakorlóknak, hogy a rendelkezésükre álló leghatékonyabb eljárásokat alkalmazzák szokásos vagy alkalmi ügyfeleik, továbbá azon ügyfeleik azonosítására, akiknek az érdekében számlát nyitnak, továbbá hogy fordítsanak különös figyelmet a szokatlan vagy gyanús műveletekre, és jelentsék be a vélhetően bűnöző tevékenységből származó műveleteket. Ebből a célból a Részes Államok megfontolják:

(i) az olyan számlák nyitását megtiltó szabályok elfogadását, amelyeknek tulajdonosai vagy kedvezményezettei nincsenek azonosítva vagy nem azonosíthatóak, továbbá intézkedések megtételét annak biztosítására, hogy az ilyen szervezetek meggyőződjenek az ilyen ügyletek valódi tulajdonosainak személyazonosságáról;

(ii) a jogi személyek azonosításával kapcsolatban, annak előírását, hogy a pénzintézetek, szükség esetén hozzanak intézkedéseket az ügyfél jogi létének és struktúrájának igazolására az alapítást bizonyító okiratnak a cégbíróságtól és/vagy az ügyféltől történő beszerzése útján, ideértve az ügyfél nevére, jogi formájára, címére, az igazgatókra és a társaság képviseletére vonatkozó adatok beszerzését;

(iii) a pénzintézeteket arra kötelező szabályok elfogadását, hogy haladéktalanul jelentsenek be a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak valamennyi összetett, szokatlanul nagy ügyletet, valamint a szokatlan típusú ügyleteket, amelyeknek nincs nyilvánvaló gazdasági vagy egyértelműen jogszerű indoka, anélkül, hogy tartaniuk kellene büntetőjogi vagy polgári jogi felelősségre vonástól a nyilvánosságra hozatal korlátozásának megsértése miatt, amennyiben gyanújukról jóhiszeműen tesznek bejelentést,

(iv) a pénzintézetek számára annak előírását, hogy legalább öt évig őrizzék meg a bel- és külföldi ügyletekre vonatkozó valamennyi szükséges iratot.

2. A Részes Államok a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények megelőzésére irányuló további együttműködés érdekében fontolóra vesznek:

a) valamennyi pénzátutalással foglalkozó intézmény felügyeletére irányuló intézkedéseket, például működésük engedélyhez kötését,

b) készpénz és bemutatóra szóló értékpapírok határon történő fizikai átszállításának felderítésére és nyomon követésére irányuló megvalósítható intézkedéseket, az adatok jóhiszemű felhasználását biztosító szigorú garanciák mellett és a tőke szabad mozgásának bármiféle akadályozása nélkül.

3. A Részes Államok a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények megelőzésére irányuló együttműködés érdekében belső jogszabályaikkal összhangban kicserélik a pontos és ellenőrzött adatokat, valamint összehangolják a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények elkövetésének megelőzése érdekében - szükség szerint - hozott közigazgatási és egyéb intézkedéseket, különösen azáltal, hogy

a) létrehozzák és fenntartják a hatáskörrel rendelkező szerveik és szolgálataik közötti kapcsolattartási módokat a 2. Cikkben meghatározott bűncselekmények valamennyi szempontjára vonatkozó, biztonságos és gyors információcsere megkönnyítése érdekében;

b) együttműködnek egymással a 2. Cikkben meghatározott bűncselekményekkel kapcsolatos vizsgálatok lefolytatásában, az alábbi kérdésekben:

(i) azon személyek személyazonossága, tartózkodási helye és tevékenysége, akikkel szemben alapos gyanú merül fel, hogy ilyen bűncselekmények elkövetésében vettek részt;

(ii) az ilyen bűncselekmények elkövetésével kapcsolatos források mozgása.

4. A Részes Államok információt cserélhetnek a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség Szervezetén (Interpol) keresztül.

19. Cikk

Az a Részes Állam, ahol a gyanúsított ellen büntetőeljárás indul, köteles belső jogával vagy az irányadó eljárásokkal összhangban tájékoztatni a büntetőeljárás végső eredményéről az Egyesült Nemzetek főtitkárát, aki értesíti erről a többi Részes Államot.

20. Cikk

A Részes Államok az Egyezményből fakadó kötelezettségeiket az államok szuverén egyenlőségének és területi sérthetetlenségének, valamint a más államok belügyeibe történő be nem avatkozás elveivel összeegyeztethető módon teljesítik.

21. Cikk

Az Egyezmény egyetlen rendelkezése sem érinti az államoknak és az egyéneknek a nemzetközi jog - különösen az Egyesült Nemzetek Alapokmányának céljai, a nemzetközi humanitárius jog és egyéb vonatkozó egyezmények - alapján fennálló egyéb jogait, kötelezettségeit és felelősségét.

22. Cikk

Az Egyezmény egyetlen rendelkezése sem jogosít fel valamely Részes Államot arra, hogy egy másik Részes Állam területén joghatóságot gyakoroljon vagy olyan funkciókat lásson el, amelyek a másik Részes Állam belső joga szerint kizárólag saját hatóságainak hatáskörébe tartoznak.

23. Cikk

1. A mellékletet a tárgykörre vonatkozó olyan szerződések hozzáadásával lehet módosítani, amelyek megfelelnek az alábbi együttes feltételeknek:

a) az azokban való részvétel nyitva áll minden állam előtt;

b) hatályba léptek;

c) azokat az Egyezmény legalább huszonkét Részes Állama megerősítette, elfogadta, jóváhagyta vagy azokhoz csatlakozott.

2. Az Egyezmény hatálybalépését követően bármely Részes Állam tehet ilyen módosításra irányuló javaslatot. A módosításra irányuló bármely javaslatot a letéteményesnek kell írásban megküldeni. A letéteményes értesíti az 1. bekezdés feltételeinek megfelelő javaslatokról valamennyi Részes Államot, és kikéri véleményüket a javasolt módosítás elfogadásáról.

3. A javasolt módosítást elfogadottnak kell tekinteni, kivéve, ha a Részes Államok egyharmada a köröztetésétől számított 180 napon belül, írásbeli értesítés útján ellenzi azt.

4. A melléklet elfogadott módosítása a módosítás megerősítéséről, elfogadásáról vagy jóváhagyásáról szóló huszonkettedik okirat letétbe helyezésétől számított 30 nap elteltével lép hatályba mindazon Részes Államok tekintetében, akik letétbe helyeztek ilyen okiratot. Az olyan Részes Állam tekintetében, amely a huszonkettedik okirat letétbe helyezését követően erősíti meg, fogadja el vagy hagyja jóvá a módosítást, a módosítás ezen Részes Állam megerősítésről, elfogadásról vagy jóváhagyásról szóló okiratának letétbe helyezésétől számított 30 nap elteltével lép hatályba.

24. Cikk

1. Két vagy több Részes Állam között az Egyezmény értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatban keletkezett olyan jogvitát, amelyet ésszerű időn belül nem lehet tárgyalások útján rendezni, bármelyikük kérésére választottbíróság elé kell terjeszteni. Ha a választottbírósági eljárásra irányuló kérelem benyújtásától számított hat hónapon belül a felek nem tudnak megegyezni a választottbíróság felállításában, a jogvitát bármelyik fél a Nemzetközi Bíróság elé terjesztheti, a Bíróság Statútumának megfelelő kérelem benyújtásával.

2. Az Egyezmény aláírásakor, megerősítésekor, elfogadásakor, jóváhagyásakor vagy az ahhoz történő csatlakozáskor bármely állam kijelentheti, hogy az 1. bekezdést nem tekinti magára nézve kötelezőnek. A többi Részes Államot nem köti az 1. bekezdés azzal a Részes Állammal szemben, amely ilyen fenntartást tett.

3. Az az Állam, amely a 2. bekezdésnek megfelelően fenntartást tett, az Egyesült Nemzetek főtitkárához intézett értesítés útján bármikor visszavonhatja azt.

25. Cikk

1. Az Egyezmény 2000. január 10-től 2001. december 31-ig áll nyitva aláírás céljából New Yorkban, az Egyesült Nemzetek székhelyén.

2. Az Egyezményt meg kell erősíteni, el kell fogadni vagy jóvá kell hagyni. A megerősítésről, elfogadásról vagy jóváhagyásról szóló okiratokat az Egyesült Nemzetek főtitkáránál kell letétbe helyezni.

3. Az Egyezmény csatlakozásra bármely állam számára nyitva áll. A csatlakozási okiratokat az Egyesült Nemzetek főtitkáránál kell letétbe helyezni.

26. Cikk

1. Az Egyezmény a huszonkettedik megerősítésről, elfogadásról, jóváhagyásról vagy csatlakozásról szóló okiratnak az Egyesült Nemzetek főtitkáránál történő letétbe helyezése napjától számított harmincadik napon lép hatályba.

2. Azoknak az államoknak a vonatkozásában, amelyek a huszonkettedik megerősítésről, elfogadásról, jóváhagyásról vagy csatlakozásról szóló okirat letétbe helyezését követően erősítik meg, fogadják el, hagyják jóvá az Egyezményt, vagy csatlakoznak ahhoz, az Egyezmény ezen állam megerősítésről, elfogadásról, jóváhagyásról vagy csatlakozásról szóló okiratának letétbe helyezését követő harmincadik napon lép hatályba.

27. Cikk

1. Bármely Részes Állam felmondhatja az Egyezményt az Egyesült Nemzetek főtitkárához intézett írásbeli értesítéssel.

2. A felmondás a felmondásról szóló értesítésnek az Egyesült Nemzetek főtitkára általi kézhezvétele napjától számított egy év elteltével lép hatályba.

28. Cikk

Az Egyezmény eredeti példányát - amelynek angol, arab, francia, kínai, orosz és spanyol nyelvű szövege egyaránt hiteles - az Egyesült Nemzetek főtitkáránál kell letétbe helyezni, aki ennek hitelesített másolatát valamennyi államnak megküldi.

A fentiek hiteléül a Kormányuk által erre kellően felhatalmazott alulírottak aláírták az Egyezményt, amelyet New Yorkban, az Egyesült Nemzetek székhelyén, 2000. január 10-én nyitottak meg aláírásra.

Melléklet

1. A légi járművek jogellenes hatalomba kerítésének leküzdéséről Hágában, 1970. december 16-án aláírt egyezmény.

2. A polgári repülés biztonsága elleni jogellenes cselekmények leküzdéséről Montrealban, 1971. szeptember 23-án aláírt egyezmény.

3. A nemzetközileg védett személyek, köztük a diplomáciai képviselők ellen elkövetett bűncselekmények megelőzéséről és megbüntetéséről szóló, New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 1973. december 14-én elfogadott egyezmény.

4. A túszszedés elleni, New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 1979. december 17-én elfogadott nemzetközi egyezmény.

5. A nukleáris anyagok fizikai védelméről Bécsben, 1980. március 3-án aláírt egyezmény.

6. A nemzetközi polgári repülést szolgáló repülőterek elleni jogellenes erőszakos cselekmények visszaszorításáról szóló, a polgári repülés biztonsága elleni jogellenes cselekmények visszaszorításáról szóló egyezményt kiegészítő, Montrealban, 1988. február 24-én aláírt jegyzőkönyv.

7. A tengeri hajózás biztonsága elleni jogellenes cselekmények leküzdéséről Rómában, 1988. március 10-én aláírt egyezmény.

8. A kontinentális talapzaton létesített rögzített létesítmények biztonsága elleni jogellenes cselekmények leküzdéséről Rómában, 1988. március 10-én aláírt jegyzőkönyv.

9. A terrorista bombatámadások visszaszorításáról, New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 1997. december 15-én elfogadott nemzetközi egyezmény.”

3. § (1) Az Egyezmény 9. Cikkének 6. bekezdésén és 19. Cikkén alapuló, a Magyar Köztársaságot terhelő értesítési kötelezettséget a legfőbb ügyész teljesíti.

(2) Az Egyezmény rendelkezéseinek alkalmazása során a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell, ha az Egyezményből más nem következik.

4. § A Magyar Köztársaság Kormánya az Országgyűlés felhatalmazása alapján az Egyezmény megerősítéséről szóló okirat letétbe helyezésekor a következő nyilatkozatot tette:

„Magyarország megállapítja a joghatóságát az Egyezmény 7. Cikkének 2. bekezdésében foglalt valamennyi joghatósági ok alapján.”

5. § Ez a törvény a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba, de rendelkezéseit 2002. november 14. napjától kell alkalmazni.