A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2005. évi CIV. törvény

a Magyar Köztársaság és Románia között a közúti és a vasúti határforgalom ellenőrzéséről szóló, Bukarestben, 2004. április 27-én aláírt Egyezmény kihirdetéséről * 

1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság és Románia között a közúti és a vasúti határforgalom ellenőrzéséről szóló, Bukarestben, 2004. április hónap 27. napján aláírt Egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény) e törvénnyel kihirdeti. (A Magyar Köztársaság és Románia között a közúti és a vasúti határforgalom ellenőrzéséről szóló, Bukarestben, 2004. április hónap 27. napján aláírt Egyezmény 2005. szeptember 13-án lépett hatályba.)

2. § Az Egyezmény magyar nyelvű szövege a következő:

Egyezmény
a Magyar Köztársaság és Románia között a közúti és a vasúti határforgalom ellenőrzéséről

A Magyar Köztársaság és Románia (a továbbiakban: a Szerződő Államok)

értékelve a határforgalom ellenőrzésének eddigi eredményeit, tapasztalatait,

azzal a szándékkal, hogy a határforgalom ellenőrzését a közúti és a vasúti határátkelőhelyeken megkönnyítsék, valamint a közös államhatár átlépését meggyorsítsák és egyszerűsítsék,

elhatározták a jelen Egyezmény megkötését az alábbiak szerint:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. Cikk

A jelen Egyezmény értelmében:

1. A „határforgalom-ellenőrzés” kifejezés a Szerződő Államok szolgálati személyeinek a határforgalom számára megnyitott határátkelőhelyen vagy az ellenőrzésre kijelölt más helyen folytatott szolgálati tevékenységét jelenti, amely a személyek és javak jogszerű átléptetésére, továbbá az államhatár jogellenes átlépésének megakadályozására, valamint egyéb jogsértő cselekmények megelőzésére és megszakítására irányul.

2. A „Területi Állam” kifejezés azt a Szerződő Államot jelenti, amelynek területén a másik Szerződő Állam szolgálati személyei a határforgalom ellenőrzését végzik, illetve ahol a szolgáltatást végzők tevékenységüket folytatják.

3. A „Szomszéd Állam” kifejezés azt a Szerződő Államot jelenti, amelynek szolgálati személyei a Területi Állam területén határforgalom-ellenőrzést végeznek.

4. A „szolgáltatást végzők” kifejezés olyan természetes vagy jogi személyeket jelent, akik a Területi Államban a határátkelőhely területén a határforgalom-ellenőrzéssel összefüggő tevékenységet végeznek az erre kijelölt helyen, valamint ezek alkalmazottai, különösen: vámügynökségek, szállítmányozók, pénzváltók, valamint a szállítóeszközök mérését végzők.

5. A „működési terület” kifejezés a Területi Államnak azt a részét jelöli, ahol a Szomszéd Állam szolgálati személyei a határforgalom ellenőrzésére jogosultak.

6. A „szolgálati személyek” kifejezés azokat a személyeket jelenti, akik belső jogszabályaik szerinti jogkörükben eljárva végzik a határforgalom ellenőrzését, továbbá a szolgálati felügyeletre jogosult és ezzel megbízott személyek.

7. A „javak” kifejezés az árukat, beleértve az élő állatokat, egyéb termékeket, a szállítóeszközöket, valamint a devizajogszabályok hatálya alá tartozó értékeket jelenti.

8. A „távközlési és adatátviteli berendezések” kifejezés a vezetékes és vezeték nélküli távközlési eszközöket, a hálózatokat, a műholdas kapcsolat eszközeit és a rádiókommunikációs technika berendezéseit - beleértve az antenna rendszereket - jelenti.

9. A „határforgalom-ellenőrző szolgálati hely” kifejezés a határforgalom ellenőrzésének céljából létrehozott határátkelőhelyet, vagy annak egy részét jelenti.

2. Cikk

A jelen Egyezmény tartalmazza az együttműködés elveit és szabályait az államhatárt átlépő személy- és áruforgalom, valamint a szállítóeszközök ellenőrzése során.

3. Cikk

(1) A Szerződő Államok a jelen Egyezmény alapján egyszerűsítik, gyorsítják és összehangolják a határforgalom ellenőrzését.

(2) E cél elérése érdekében a Szerződő Államok - közös megegyezéssel - egyik vagy másik Szerződő Állam területén határátkelőhelyeket hoznak létre.

(3) Az egyik Szerződő Állam határforgalom-ellenőrző hatóságai a másik Szerződő Állam területén lévő működési területen, mindkét irányban, határforgalom-ellenőrzést végezhetnek.

(4) A Szerződő Államok kormányai külön megállapodásban szabályozzák:

a) a határátkelőhely létesítését vagy megszüntetését, nyitvatartási idejét, a forgalom jellegét és annak megváltoztatását;

b) azokat a vasúti vonalszakaszokat, amelyeken a Szomszéd Állam szolgálati személyei a Területi Államban a határforgalom ellenőrzését a személyszállító vonatokon menet közben végezhetik;

c) a működési területet;

d) a hatályos belső jogszabályok alapján, az (1) bekezdés szerinti együttműködés részleteit;

e) a közös kapcsolattartási szolgálati hely létesítésére és feladataira vonatkozó szabályokat;

f) a 6. Cikk (3) bekezdés szerinti közös határforgalom-ellenőrzés bevezetését és szabályozását.

(5) A Szerződő Államok fenntartják maguknak azt a jogot, hogy különleges esetekben, meghatározott ideig és átmeneti jelleggel a határforgalom ellenőrzését áthelyezzék a másik Szerződő Állam területéről a saját területükre. A Szerződő Államok az ilyen áthelyezésről haladéktalanul tájékoztatják egymást.

4. Cikk

(1) A működési terület a közúti forgalomban magában foglalhatja:

a) a Szomszéd Államnak a határforgalom ellenőrzésére létesített, meghatározott szolgálati helyiségeit;

b) a határátkelőhely rendjéről szóló működési szabályzatban meghatározott egyéb létesítményeket;

c) az államhatár és a határforgalom-ellenőrző szolgálati hely közötti utat.

(2) A működési terület a vasúti forgalomban magában foglalhatja:

a) a kijelölt pályaudvarokon a Szomszéd Állam által a határforgalom ellenőrzésére létesített, a határátkelőhely rendjéről szóló működési szabályzatban meghatározott szolgálati helyiségeket;

b) a pályaudvar területén kijelölt vágányokat, a hozzájuk tartozó peronokkal;

c) a személyek és az áruk határforgalom-ellenőrzésére szolgáló helyiségeket;

d) álló helyzetben és menet közben a vasúti járműveket.

(3) A Szerződő Államok határforgalom-ellenőrzésért felelős hatóságai a vasúti szervekkel egyetértésben meghatározzák azokat a személyszállító vonatokat, amelyeken a határforgalom ellenőrzését menet közben végzik.

II. Fejezet

HATÁRFORGALOM-ELLENŐRZÉS

5. Cikk

(1) A működési területen a Szomszéd Állam szolgálati személyei a határforgalom ellenőrzését a jelen Egyezmény rendelkezéseivel összhangban, belső jogszabályaik alapján azonos terjedelemben és ugyanazon jogkövetkezménnyel végzik, mintha ezt a saját államuk területén végeznék. E tevékenységüket a Területi Állam nem korlátozhatja és egyéb kötelezettséget sem írhat elő.

(2) A Szomszéd Állam szolgálati személyei által a működési területen a belső jogszabályaik alapján végrehajtott hatósági eljárásokat úgy kell tekinteni, mintha azokat a Szomszéd Állam azon helységében hajtották volna végre, amelynek területén a hozzá tartozó határátkelőhely található.

(3) Ha a személyek határátlépésére, a javak behozatalára, kivitelére és átvitelére vonatkozó, a Szomszéd Állam jogszabályaiba ütköző cselekményt a működési területen követik el, akkor azt úgy kell tekinteni, mintha azt a Szomszéd Állam azon helységében követték volna el, amelynek területén a hozzá tartozó határátkelőhely található.

(4) A szolgáltatást végzőkre és az általuk végzett tevékenységre az (1)-(3) bekezdés rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.

(5) Egyéb kérdésekben a Területi Állam jogszabályai az irányadók.

6. Cikk

(1) A működési területen a kiléptető Szerződő Állam szolgálati személyei által végzett határforgalom-ellenőrzés megelőzi a beléptető Szerződő Állam szolgálati személyei határforgalom-ellenőrzését, kivéve, ha a kiléptető Szerződő Állam szolgálati személyei ettől eltekintenek és erről értesítik a Szomszéd Állam szolgálati személyeit. A beléptetést végző szolgálati személyek akkor kezdik el az ellenőrzést, amikor a Szomszéd Állam szolgálati személyei tájékoztatják a saját ellenőrzésük befejezéséről.

(2) A beléptető Szerződő Állam szolgálati személyei által megkezdett határforgalom-ellenőrzés után a kiléptető Szerződő Állam szolgálati személyei már nem jogosultak határforgalom-ellenőrzést végezni. Indokolt esetben, a kiléptető Szerződő Állam szolgálati személyei jogosultak a beléptető Szerződő Állam szolgálati személyeinek előzetes egyetértése után, megismételt határforgalom-ellenőrzést végezni.

(3) A határforgalom ellenőrzését a Szerződő Államok szolgálati személyei közösen is végezhetik.

7. Cikk

(1) A Szerződő Államok szolgálati személyei a közös helyen történő és a menet közbeni ellenőrzés ideje alatt, kölcsönös egyetértéssel eltérhetnek a jelen Egyezmény 6. Cikk (1) bekezdésében említett sorrendtől abban az esetben, ha ez a határforgalom-ellenőrzés megkönnyítése vagy meggyorsítása érdekében szükséges. Az ilyen esetben a beléptető Szerződő Állam szolgálati személyei csak a kiléptető Szerződő Állam határforgalom-ellenőrzésének befejezése után vehetnek személyeket őrizetbe, irányíthatnak vissza, vagy foglalhatnak le javakat. Ebben az esetben az érintett személyeket átadják a kiléptető Szerződő Állam szolgálati személyeinek. A kiléptető Szerződő Állam szolgálati személyeit elsőbbség illeti meg az érintett személy őrizetbe vétele során.

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt intézkedéseket megfelelően alkalmazni kell a javak lefoglalása, elkobzása és átadása tekintetében.

8. Cikk

(1) A jelen Egyezmény 6. Cikkében foglalt határforgalom ellenőrzése során a Szomszéd Állam szolgálati személyei jogosultak arra, hogy személyeket őrizetbe vegyenek, visszairányítsanak, vagy kényszerrel visszaszállítsanak saját államuk területére.

(2) A Szomszéd Állam szolgálati személyei a határforgalom ellenőrzése során nem jogosultak arra, hogy őrizetbe vegyék a Területi Állam állampolgárát annak államterületén, vagy hogy átszállítsák őt a Szomszéd Állam területére; jogosultak azonban arra, hogy elővezessék a saját határforgalom-ellenőrző szolgálati helyükre.

(3) Az (1) és (2) bekezdés szerint végzett intézkedésekhez haladéktalanul be kell vonni a Területi Állam szolgálati személyét.

(4) Az (1)-(3) bekezdés rendelkezései nem érintik a Területi Állam menedékjogra vonatkozó jogszabályait.

9. Cikk

(1) A Szomszéd Állam szolgálati személyei által a Területi Államban végzett határforgalom-ellenőrzés során beszedett vagy szolgálati célból magukkal vitt pénzösszegek, egyéb értékek és a lefoglalt vagy elkobzott javak átvihetők a Szomszéd Állam területére.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell a szolgáltatást végzők által, az engedélyezett tevékenységük során beszedett és átvitt pénzösszegek és egyéb értékek tekintetében.

10. Cikk

(1) A beléptető Szerződő Állam szolgálati személyei által visszairányított személyeknek a kiléptető Szerződő Állam területére való visszatérését nem lehet megtagadni. Szükség esetén ezt a személyt a kiléptető Szerződő Állam szolgálati személyei kényszerrel is visszaszállíthatják.

(2) A kiléptető Szerződő Állam szolgálati személyei nem tagadhatják meg azon javaknak a visszaszállítását és a visszafogadását, amelyeknek a behozatalát a beléptető Szerződő Állam szolgálati személyei nem engedélyezték.

(3) Azok a javak, amelyeket a Szomszéd Állam szolgálati személyei a kiléptető ellenőrzés során a Szomszéd Államba visszairányítottak, vagy amelyeket a Területi Állam beléptető ellenőrzésének megkezdése előtt az érdekelt személyek kérelmére a Szomszéd Állam területére visszavisznek, nem tartoznak a Területi Állam kiviteli jogszabályainak hatálya alá, sem pedig ezen állam kiléptető ellenőrzési eljárása alá.

11. Cikk

(1) A Szerződő Államok szolgálati személyei szükség szerint, kölcsönösen tájékoztatják egymást a jelen Egyezményben foglalt feladataik végrehajtása során bevezetett intézkedéseikről, valamint az időszakosan bevezetett forgalomkorlátozásokról és a fellépő forgalmi akadályokról.

(2) A Szerződő Államok szolgálati személyei a közúti és a vasúti határátkelőhelyeken a személy- vagy áruforgalomban bekövetkező várakozások csökkentése, a forgalmi akadályok megelőzése és megszüntetése érdekében összehangolt, együttes intézkedéseket tesznek.

12. Cikk

(1) Azokban az esetekben, amikor ezt gazdasági vagy társadalmi érdekek indokolják, a Szerződő Államok határforgalom-ellenőrző illetékes hatóságai engedélyezhetik az államhatár ideiglenes megnyitását a személyeknek és a javaknak az állandó határátkelőhelyeken kívüli átléptetése céljából.

(2) A határátkelőhelyen kívüli államhatár átlépéséről szóló kérelmet a tervezett időpont előtt legalább 30 (harminc) nappal előbb kell benyújtani.

(3) A Szerződő Államok felhatalmazzák kormányaikat, hogy a közös államhatár közelében található műemlékek, természeti értékek megtekintése, illetve turistaösvények használata érdekében nemzetközi szerződést hozzanak létre, melyben meghatározzák azokat a határátlépési pontokat, amelyeken az érintett személyek a működő határátkelőhelyeken kívül átléphetik a közös államhatárt.

III. Fejezet

SZOLGÁLATI SZEMÉLYEK

13. Cikk

A Szomszéd Állam szolgálati személyei a Területi Államban szolgálatuk ellátása céljából, valamint a működési területre az oda- és visszautazáshoz viselhetik szolgálati egyenruhájukat, szolgálati jelvényüket és szolgálati fegyverüket (maroklőfegyver), valamint magukkal vihetik a szükséges szolgálati felszerelésüket, beleértve a szolgálati kutyáikat is. A Területi Államban szolgálati fegyvert csak jogos védelemből használhatnak.

14. Cikk

(1) A Területi Állam hatóságai a Szomszéd Állam szolgálati személyei számára a működési területen a szolgálatuk ellátása során ugyanolyan védelmet és segítséget nyújtanak, mint saját szolgálati személyeiknek. A Területi Államnak a hivatalos személyek és az általuk, a szolgálati kötelezettségük teljesítése érdekében végrehajtott cselekmények védelmére vonatkozó büntetőjogi rendelkezéseit kell azokra a büntetendő cselekményekre is alkalmazni, amelyeket a Területi Államban a Szomszéd Állam szolgálati személyei ellen szolgálatuk ellátása során vagy ezzel összefüggésben követnek el.

(2) A Szomszéd Állam szolgálati személyeinek jogában áll kényszerítő eszközök alkalmazásával eltávolítani azon személyeket, akik magatartásukkal zavarják a Szomszéd Állam szolgálati helyiségeinek rendjét, a határforgalom ellenőrzését, illetve közvetlenül veszélyeztetik mások vagy a szolgálati személyek életét, testi épségét vagy a vagyonbiztonságot. Az intézkedésről a Területi Állam szolgálati személyeit haladéktalanul tájékoztatni kell, akik kérésre segítséget nyújtanak. A kényszerítő eszközökre és azok alkalmazásának módjára a Szomszéd Állam belső jogszabályai az irányadók.

(3) A Szomszéd Állam szolgálati helyiségeit a Területi Állam hatóságai csak a Szomszéd Állam illetékes hatóságainak beleegyezésével kutathatják át.

(4) A Szomszéd Állam szolgálati személye által a Területi Államban elkövetett, annak joga szerinti bűncselekményekről és szabálysértésekről a Területi Állam illetékes hatósága köteles az elkövető szolgálati felettesét haladéktalanul értesíteni.

15. Cikk

A Szomszéd Állam szolgálati személyei által a működési területen okozott olyan károk megtérítésére irányuló igény, amelyekért az állam felel, a Szomszéd Állam joghatósága alá tartozik ugyanúgy, mintha a károkozó cselekmény a Szomszéd Államban következett volna be. A Területi Állam állampolgárai az ilyen igények érvényesítése során ugyanolyan elbírálásban részesülnek, mint a Szomszéd Állam állampolgárai.

16. Cikk

(1) Ha a Szomszéd Állam szolgálati személye a Területi Államban szolgálatának teljesítése közben vagy e szolgálattal összefüggésben életét veszti, megsebesül, a rajta, illetőleg a nála lévő dolog megsérül avagy megsemmisül, akkor a kártérítési igényre a Szomszéd Államban érvényes jogot kell alkalmazni.

(2) A szolgálati személy, illetve a kártérítésre jogosult az (1) bekezdésben meghatározott káresetből eredő igényét bármelyik Szerződő Állam bírósága előtt érvényesítheti.

(3) Azokat a jogerős határozatokat és egyezségeket, amelyeket az (1) bekezdésben említett kártérítési igény tárgyában az egyik Szerződő Állam bírósága a (2) bekezdés szerinti joghatósági szabályok figyelembevételével hozott, illetőleg ilyen bíróság előtt kötöttek, a másik Szerződő Állam területén a két állam között hatályos, a kölcsönös jogsegélyt szabályozó szerződés szerint végrehajtják.

(4) Az (1)-(3) bekezdés rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell azoknak a károknak a megtérítésére irányuló igények érvényesítése esetében, amelyeket a Szomszéd Állam szolgálati személye a Területi Államban szolgálati tartózkodásának ideje alatt, de nem szolgálatának teljesítése közben okozott. A kártérítési igény elbírálására a károsult választása szerint a károkozás helye vagy a károkozó személy lakóhelye szerinti Szerződő Állam bíróságai egyaránt jogosultak.

17. Cikk

(1) A Szomszéd Állam szolgálati személyei a Magyar Köztársaság és Románia között hatályos, a szolgálati célú határátlépéshez szükséges okmányok egységesítéséről szóló nemzetközi szerződés alapján kiállított Határátlépési Igazolvánnyal (a továbbiakban: igazolvány) léphetik át a magyar-román államhatárt.

(2) Az igazolvány birtokosa szolgálata ellátásához, a szolgálati hely megközelítése érdekében a szolgálati helyhez legközelebbi határátkelőhelyeken jogosult átlépni a magyar-román államhatárt.

(3) Az igazolvány birtokosa jogosult a működési területen, valamint a pályaudvaroknak a közönség számára nyitva álló területén a szolgálata ellátásának időtartamára akadálytalanul tartózkodni.

IV. Fejezet

HATÁRFORGALOM-ELLENŐRZŐ SZOLGÁLATI HELYEK ÉS A SZOLGÁLTATÁST VÉGZŐK

18. Cikk

(1) A közúti határátkelőhelyeken a Szomszéd Állam szolgálati személyei számára a jelen Egyezmény végrehajtásához a Területi Államban szükséges szolgálati helyiségeket a Területi Állam biztosítja. A szolgálati helyiségek és létesítmények használatáról, fenntartásáról, egyéb üzemeltetési feltételekről Szerződő Államok illetékes szervei az üzemeltetővel magánjogi szerződésben állapodnak meg.

(2) A Szerződő Államok vasúti társaságai kötelesek biztosítani a menet közbeni ellenőrzés végrehajtásának feltételeit, kijelölik a vasúti szolgálati kocsiszakaszokat, az ellenőrzésre kijelölt vasúti vonalszakaszok végállomásain és a vasúti határállomásokon a szükséges szolgálati helyiségeket, és biztosítják ezek díjmentes használatát.

19. Cikk

(1) A Szomszéd Állam határforgalom-ellenőrző szolgálati helyeit hivatalos feliratokkal, állami címerrel és zászlóval kell megjelölni.

(2) A Szomszéd Állam szolgálati személyeinek szolgálati helyiségein a feliratokat magyar és román nyelven kell feltüntetni.

20. Cikk

(1) Mentesek a vám, az adó, az illeték és egyéb pénzügyi terhek megfizetése alól, továbbá nem esnek gazdasági behozatali és kiviteli tilalmak, illetve korlátozások alá:

a) azon tárgyak (így különösen: szolgálati és forgalombiztosító anyagok, eszközök, berendezések), amelyek a Szomszéd Állam határforgalom-ellenőrző szolgálati helye részére érkeznek és a határforgalom-ellenőrzés célját szolgálják,

b) azon tárgyak, amelyek a határforgalom-ellenőrző szervek és a szolgáltatást végzők hivatalos használatára, vagy a Területi Államban végzett szolgálati ideje alatt a Szomszéd Állam szolgálati személyei és a szolgáltatást végzők személyes szükségletére szolgálnak,

c) azon gépjárművek, amelyeket a szolgálati személyek és a szolgáltatást végzők a Területi Államban a szolgálatuk ellátásához használnak.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott tárgyak az egyik Szerződő Állam területéről a másik Szerződő Állam területére visszaviteli kötelezettséggel, ideiglenesen vihetők be. Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott és bevitt, illetve kivitt tárgyakról 3 (három) példányban jegyzéket kell készíteni, amelynek egyik példányát át kell adni a másik Szerződő Állam illetékes vámszervének.

(3) A Szomszéd Állam szolgálati személyeinél lévő és a szolgálat ellátásához szükséges iratok, okmányok, adathordozók a Területi Államban mentesek a vizsgálat és a lefoglalás alól.

21. Cikk

(1) Azokat a szolgálati küldeményeket, amelyeket a Szomszéd Állam határforgalom-ellenőrző szervei a Területi Államban lévő szervei számára nem postai úton küldenek, és viszont, térítésmentesen továbbíthatók.

(2) Ezen küldemények mentesek a vizsgálat és a lefoglalás alól, kivéve, ha alapos a gyanú arra vonatkozóan, hogy bűncselekmény elkövetésével függenek össze. Ennél az ellenőrzésnél mindkét Szerződő Állam szolgálati személyeinek részvétele szükséges.

(3) A szolgálati küldeményeket a küldő határforgalom-ellenőrző szerv szolgálati pecsétjével vagy egyéb zárral kell ellátni.

22. Cikk

(1) A Területi Állam vám-, adó- és illeték-, valamint az egyéb pénzügyi terhek megfizetése alól mentesen engedélyezi a Szomszéd Állam határforgalom-ellenőrző szerveinek a Területi Államban folytatott tevékenységük ellátásához szükséges távközlési és adatátviteli berendezések létesítését, üzemeltetését, karbantartását, átalakítását (fejlesztését) és megszüntetését, valamint ezen berendezések csatlakozását a Szomszéd Állam megfelelő létesítményeihez.

(2) A távközlési és adatátviteli berendezések létesítésére, fenntartására és üzemeltetésére a Területi Állam belső jogszabályait alkalmazni kell.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott hírösszeköttetés a Szomszéd Állam hivatali szervei között csak szolgálati célból vehető igénybe.

(4) Ezen hírközlés a Szomszéd Állam belső kapcsolattartásának minősül.

(5) A Szomszéd Államnak a távközlési és adatátviteli berendezések üzemeltetésével és karbantartásával foglalkozó személyei a távközlési és adatátviteli berendezések felszerelése és karbantartása céljából beléphetnek a Területi Állam területére. E célból járművekkel átléphetik az államhatárt és átvihetik a munkálatokhoz szükséges eszközöket. A tevékenységük megkezdése előtt kötelesek jelentkezni a Területi Állam illetékes szolgálati személyeinél.

23. Cikk

(1) A Szomszéd Államnak a határforgalom ellenőrzésével összefüggő szolgáltatási tevékenységet végző személyei e tevékenységük vonatkozásában mentesülnek a Területi Államban a munkavállalási engedély beszerzése alól. A szolgáltatást végzők tevékenységüket a Területi Állam illetékes hatóságánál, annak mindenkori jogi előírásainak megfelelően, illetékmentesen jelentik be. A tevékenység csak ezen hatóság hozzájárulását követően kezdhető meg.

(2) A szolgáltatást végzőknek a határátkelőhely területére történő belépésére és a Területi Államban történő tartózkodására a Területi Állam jogszabályai vonatkoznak.

(3) A szolgáltatást végzők jogosultak a Területi Államban a Szomszéd Állam határforgalom-ellenőrző szolgálati helyén távközlési és adatátviteli berendezéseket létesíteni, üzemeltetni és azokat a Szomszéd Állam hálózatával összekapcsolni.

(4) A jelen Egyezmény 22. Cikk (2) és (5) bekezdését a szolgáltatást végzők távközlési és adatátviteli berendezései esetén is megfelelően alkalmazni kell.

24. Cikk

A szolgáltatást végzők a Szomszéd Államnak a Területi Államban lévő szolgálati helyeihez tartozó létesítmények és helyiségek használatáról, a szolgáltatások nyújtásáról és azok ellenértékéről az átkelőhely üzemeltetőjével külön állapodnak meg.

V. Fejezet

AZ EGYEZMÉNY VÉGREHAJTÁSA

25. Cikk

(1) A jelen Egyezmény végrehajtása érdekében a Szerződő Államok kormányai az illetékes hatóságaik képviselőiből Magyar-Román Határforgalmi Vegyes Bizottságot (a továbbiakban: Vegyes Bizottság) hoznak létre.

(2) A Vegyes Bizottság elfogadja működésének szabályait tartalmazó ügyrendjét és meghatározza részletes feladatait.

(3) A Vegyes Bizottság üléseit az illetékes hatóságok egyeztetése alapján, szükség szerint, de legalább évente egy alkalommal tartja, felváltva a Magyar Köztársaság és Románia területén.

VI. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

26. Cikk

A jelen Egyezmény rendelkezései nem érintik a Szerződő Államok más nemzetközi szerződésekből származó kötelezettségeit.

27. Cikk

A Szerződő Államok a jelen Egyezmény 13-17. Cikkét, a 18. Cikk (1) bekezdését, és a 19-22. Cikkét a közös kapcsolattartási Szolgálati helyre és az ott szolgálatot teljesítőkre megfelelően alkalmazzák.

28. Cikk

(1) A jelen Egyezmény értelmezéséből vagy alkalmazásából eredő vitákat a Szerződő Államok a Vegyes Bizottság keretében tárgyalások útján, ennek eredménytelensége esetén diplomáciai úton rendezik.

(2) A jelen Egyezmény alkalmazását közrendi, nemzetbiztonsági vagy közegészségügyi okból bármelyik Szerződő Állam egészben vagy részben, átmenetileg felfüggesztheti. Ilyen intézkedés bevezetéséről és visszavonásáról a másik Szerződő Államot diplomáciai úton, haladéktalanul értesíteni kell. A felfüggesztés bevezetése, illetve visszavonása halaszthatatlan intézkedést igénylő esetekben a diplomáciai jegyzék kézhezvételével, egyéb esetekben a diplomáciai jegyzék kézhezvételét követő 15. (tizenötödik) napon lép hatályba.

29. Cikk

(1) A jelen Egyezményt a Szerződő Államok belső jogszabályaival összhangban meg kell erősíteni. Az Egyezmény a megerősítésről szóló későbbi diplomáciai jegyzék kézhezvételét követő 15. (tizenötödik) napon lép hatályba.

(2) A jelen Egyezmény határozatlan időre szól. Az Egyezményt bármelyik Szerződő Állam diplomáciai úton, írásban felmondhatja. Az Egyezmény a felmondásról szóló értesítés kézhezvételét követő 6 (hat) hónap elteltével veszti hatályát.

(3) A jelen Egyezményt a Szerződő Államok közös megegyezéssel írásban módosíthatják, a módosítások az (1) bekezdésben foglaltak szerint lépnek hatályba.

(4) A jelen Egyezmény hatálybalépésének napjától kezdődően a Szerződő Államok között hatályos nemzetközi szerződések végrehajtásával kapcsolatban a jelen Egyezmény 17. Cikk (1) bekezdésében megjelölt Egyezmény alapján kiállított Határátlépési Igazolványban a Szerződő Államok az igazolványt kiállító államként a Magyar Köztársaságot, illetve Romániát tüntetik fel.

(5) A jelen Egyezmény hatálybalépésének napjával a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Román Népköztársaság Kormánya között Borson közös közúti forgalomellenőrző pont létrehozásáról szóló, Bukarestben, 1962. szeptember 30-án aláírt Egyezmény hatályát veszíti.

(6) A jelen Egyezmény hatálybalépésének napjával hatályát veszti a Magyar Népköztársaság és a Román Népköztársaság között Curtici közös állomáson végzendő határszolgálat szervezéséről szóló, Bukarestben, 1960. március 22-én aláírt Egyezmény 3. és 4. Cikke.

(7) A jelen Egyezmény, valamint az annak végrehajtásáról szóló Megállapodás hatálybalépésének napjával a Szerződő Felek a Magyar Népköztársaság és a Román Népköztársaság között Curtici közös állomáson végzendő határszolgálat szervezéséről szóló, Bukarestben, 1960. március 22-én aláírt Egyezmény 1. Cikk (2) bekezdésének, a 2. Cikk (1) bekezdésének és a (7) bekezdés negyedik mondatának, az 5. Cikk (3) és (5) bekezdésének, a 19. Cikk (1) bekezdés első mondatának, a 20. Cikk (3)-(7) bekezdésének a határforgalom ellenőrzésére és a határforgalom ellenőrzését végző szervekre (határ- és vámőrségre, állat- és növény-egészségügyi szolgálatra, az áru minőségi vizsgálatát végzőkre) vonatkozó rendelkezéseit nem alkalmazzák.

Készült Bukarestben, 2004. év április hónap 27. napján, két eredeti példányban, magyar és román nyelven, mindkét nyelvű szöveg egyaránt hiteles.

(Aláírások)”

3. § (1) E törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) *  A törvény végrehajtásáról a határrendészetért felelős miniszter, az adópolitikáért felelős miniszter, az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter és a közlekedésért felelős miniszter gondoskodik.