Hatály: 2018.I.1. - 2018.VIII.31. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet

a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 132. §-a (1) bekezdésének b) és d) pontjában, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 7. §-ának (1) bekezdésében, valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. §-a (2) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK

1. § (1) *  A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások megállapítása iránti kérelem tartalmazza

a) *  az ellátást igénylő személynek és az ellátás megállapítása során az Szt. vagy a települési önkormányzat rendelete alapján figyelembe vett személynek az Szt. 18. § a) pontjában vagy 18/A. § a) pontjában szereplő adatait,

b) az ellátást igénylő személy állampolgárságát, illetve bevándorolt, letelepedett, menekült, oltalmazott vagy hontalan jogállását,

c) az igényelt szociális ellátás jogosultsági feltételeire vonatkozó adatokat, nyilatkozatokat.

(2) *  Ha az ellátást hajléktalan személy igényli, a kérelmében nyilatkoznia kell arról, hogy az ellátás folyósítását milyen címre (fizetési számlára) kéri.

(3) * 

1/A. § *  (1) A szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni ellátások iránti kérelmet

a) * 

b) a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala (a továbbiakban: járási hivatal) hatáskörébe tartozó ellátás esetén a kérelmező lakcíme szerint illetékes járási hivatalnál, a kérelmező lakcíme szerint illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatalánál vagy közös önkormányzati hivatalánál, valamint a kormányablaknál

lehet benyújtani.

(2) * 

(3) *  Az aktív korúak ellátása iránti kérelem a kérelmezőt álláskeresőként nyilvántartó állami foglalkoztatási szervnél is benyújtható.

2. § (1) *  A lakcím megállapítása szempontjából a személyiadat- és lakcímnyilvántartás adatai irányadóak.

(2) *  Az Szt. 4. §-a (1) bekezdésének l) pontja alkalmazásában a házastársak akkor tekinthetők különélőnek, ha a lakcímük különböző.

(3) *  Ha a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni ellátásokat kérelmező lakóhelyeként a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában a bejelentett település neve (a fővárosban a kerület megjelölése) szerepel (a továbbiakban: településszintű lakóhellyel rendelkező személy), a kérelmezett ellátás igénylésére szolgáló formanyomtatványon nyilatkozatot tesz a vele életvitelszerűen együtt élő családtagjainak adatairól.

3. § (1) *  A jövedelemtől függő szociális ellátások esetében – az (1a) bekezdés szerinti kivétellel – a jövedelemről tett nyilatkozathoz másolatban mellékelni kell a jövedelem típusának megfelelő igazolást.

(1a) *  Az ellátást megállapító szerv az ellátást igénylő, illetve az ellátás megállapítása során az Szt. rendelkezései vagy a települési önkormányzat rendelete alapján figyelembe vett személy részére folyósított családtámogatási ellátásra vagy fogyatékossági támogatásra vonatkozó adatot a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 49/B. § (1) bekezdése szerinti szociális nyilvántartásból közvetlen lekérdezéssel veszi át.

(2) *  Ha az ellátást megállapító szerv az Szt. 10. § (6) bekezdésében foglalt jogkörében a jövedelmet vélelmezi, a havi vélelmezett jövedelem nem haladhatja meg a család (háztartás) által lakott lakás és a tulajdonában álló vagyontárgyak együttes havi fenntartási költségének háromszorosát.

(3) * 

(4) *  A (2) bekezdés szerinti fenntartási költségnek minősülnek a közszolgáltatási díjak, a lakbér, a közös költség, a telefondíj, a kötelező és önkéntes biztosítás díjai, az adó- és adójellegű befizetések, valamint a hiteltörlesztés.

(5) *  A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások megállapítására irányuló eljárásokban hiánypótlásra felhívásnak legfeljebb két ízben van helye.

4. § (1) *  Az Szt. 4. §-a (1) bekezdésének b) pontja alkalmazásában azt az ingatlant kell a személy által lakottnak tekinteni, amelyben a személy lakóhelyként vagy tartózkodási helyként életvitelszerűen tartózkodik. A vagyoni helyzet vizsgálatakor egy ingatlant lehet lakottként figyelembe venni.

(2) *  Az Szt. 4. § (1) bekezdés b) pontja alkalmazásában mozgáskorlátozottságra tekintettel fenntartott a gépjármű, ha

a) a kérelmező vagy háztartásának tagja a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló kormányrendelet szerint mozgáskorlátozottnak, vagy a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény szerint mozgásszervi fogyatékosnak minősül, és a gépjárművet rendeltetésszerűen személyszállításra használják, vagy

b) a kérelmező vagy háztartásának tagja a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló kormányrendelet szerint egyéb fogyatékosnak minősül, és a gépjárművet szerzési támogatás felhasználásával vásárolták.

(3) *  A vagyoni helyzet vizsgálatakor háztartásonként egy, a (2) bekezdésben foglaltaknak megfelelő személygépjárművet lehet mozgáskorlátozottságra tekintettel fenntartott gépjárműnek tekinteni.

(4) *  A vagyoni helyzet vizsgálatakor nem kell figyelembe venni az Szt. 4. § (1a) bekezdés 11. pont szerinti – az életvitelszerűen lakott ingatlan eladása, valamint az életvitelszerűen lakott ingatlanon fennálló vagyoni értékű jog átruházása esetén az eladott ingatlan, illetve átruházott vagyoni értékű jog ellenértékeként a fizetési számlára befizetett – összeget.

5. § (1) *  Ha az ellátást megállapító szerv az 1. számú melléklet szerinti vagyonnyilatkozatban foglaltakat vitatja,

a) *  ingatlan esetén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) ingatlan fekvése szerint illetékes megyei (fővárosi) adó- és vámigazgatósága vagy az ingatlan fekvése szerinti önkormányzati adóhatóság megkeresésével,

b) *  vagyoni értékű jog esetén a NAV illetékes megyei (fővárosi) adó- és vámigazgatósága megkeresésével,

c) *  gépjármű esetén a NAV vámszerve, egyéb vagyontárgyak vonatkozásában maga állapíthatja meg a forgalmi értéket.

(2) *  A vagyoni helyzet vizsgálata során a lízingelt dolgon fennálló használati jogot meghatározott időre szóló vagyoni értékű jogként kell figyelembe venni. A meghatározott időre szóló vagyoni értékű jog értékének meghatározására az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 72. §-ának (2) bekezdése az irányadó.

5/A. § *  Az Szt. 18/B. §-ában meghatározott országos nyilvántartásba rögzítendő, az Szt. 18/B. § (1) bekezdésében meghatározott ellátásokról hozott döntésnek tartalmaznia kell az ügy elbírálási azonosítóját is.

6. § (1) *  A megállapított pénzbeli és természetbeni szociális ellátások folyósításáról – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a települési, a fővárosban a fővárosi kerületi önkormányzat jegyzője, a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi főjegyző (a továbbiakban együtt: jegyző) gondoskodik.

(2) *  Az időskorúak járadéka, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás, valamint az ápolási díj folyósításáról a fővárosi és megyei kormányhivatal gondoskodik. Ha arra a fővárosi és megyei kormányhivatalban lehetőség van, hajléktalan személyek esetében a folyósítás a kormányhivatal házipénztára útján is történhet.

(2a) * 

(2b) * 

(3) *  Az időskorúak járadékát, az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatást, az ápolási díjat (a továbbiakban együtt: havi rendszeres szociális ellátás), a foglalkoztatást helyettesítő támogatást, valamint – a települési önkormányzat rendeletének eltérő szabályozása hiányában – a havi rendszerességgel adott települési támogatást utólag, minden hónap 5-éig kell folyósítani azzal, hogy a december hónapra tekintettel járó havi rendszeres szociális ellátást és foglalkoztatást helyettesítő támogatást december 30-áig kell folyósítani.

(4) *  Ha a havi rendszeres szociális ellátás, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás és a havi rendszerességgel adott települési támogatás nem a teljes hónapra jár, az ellátás összege az ellátás havi összege harmincad részének és az ellátási napok számának szorzata.

(5)–(6) * 

6/A. § *  (1) *  A kormány szociális hatóságként az Szt.

a) 4/A. § (1) bekezdés d) pontja alkalmazása során a szociális feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalt,

b) * 

c) 43/A. § (5) bekezdésének alkalmazásában a fellebbezési eljárásra illetékes szociális feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalt

jelöli ki.

(2) *  Az Szt. szerinti, első fokon a járási hivatal hatáskörébe utalt hatósági ügyekben a fővárosi és megyei kormányhivatal jár el fellebbezés elbírálására jogosult hatóságként és felügyeleti szervként.

(3) Az Szt.

a) *  10. §-a (7) bekezdésének alkalmazásában állami adóhatóság a NAV illetékes megyei (fővárosi) adó- és vámigazgatósága,

b) *  10. §-a (8) és (9) bekezdésének alkalmazásában kijelölt szerv Budapest Főváros – családtámogatási feladatkörében eljáró – VIII. Kerületi Hivatala,

c) *  19. § (3) bekezdése, 33. § (1) bekezdés f) és g) pontja, 35. § (3) bekezdése, 36. § (2) bekezdés a)–c) pontja, valamint 37/C. § (5) bekezdése alkalmazásában állami foglalkoztatási szerv a munkaerő-piaci feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal,

d) * 

e) * 

f) *  50/C. § (1) bekezdése, valamint 50/D. §-a alkalmazásában egészségbiztosítási szerv a megyei kormányhivatal egészségbiztosítási feladatkörében eljáró megyeszékhely szerinti járási hivatala, a fővárosban, valamint Pest megye tekintetében Budapest Főváros Kormányhivatala XIII. Kerületi Hivatala (a továbbiakban együtt: a közgyógyellátási igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézésre kijelölt járási hivatal),

g) *  50/C. §-a (2) és (5) bekezdésének, 50/E. §-a (1)–(2) bekezdésének, 51. §-a (2)–(3) bekezdésének és 52. §-a (2) bekezdésének alkalmazásában egészségbiztosítási szerv a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (a továbbiakban: NEAK),

h) * 

(4) *  Azoknak a hajléktalan személyeknek az aktív korúak ellátásával összefüggő ügyeiben, akik az Szt. 6. §-a szerint tartózkodási helyként Budapest közigazgatási területét jelölték meg, Budapest Főváros Kormányhivatala IX. Kerületi Hivatalának illetékessége Budapest Főváros egész területére kiterjed.

(5) *  A fővárosi és megyei kormányhivatal e rendelet szerinti hatósági ügyeiben a felügyeleti szerv a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter.

(6) *  A fővárosi és megyei kormányhivatal e rendelet szerinti szociális feladatköreinek gyakorlásával összefüggésben az Áht. 9. § f)–i) pontjában meghatározott, valamint a törvényességi és szakszerűségi ellenőrzési hatásköröket szakmai irányító miniszterként a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter gyakorolja.

7. § (1) * 

(2) *  A havi rendszeres szociális ellátás összegének változásáról nem kell határozatot hozni, ha

a) *  az időskorúak járadéka, illetve a családi jövedelemszámításnál figyelembe veendő közeli hozzátartozó nélküli személy számára folyósított egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás összege kizárólag az öregségi nyugdíj legkisebb összegének emelkedése miatt változik és az ellátásban részesülő személynek egyéb jövedelme nincs,

b) *  az ápolási díj összege kizárólag a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott alapösszeg emelkedése vagy az ápolási díj alapösszeghez viszonyított arányának emelkedése miatt változik és a jogosultat az ápolási díj teljes összegben illeti meg.

(3) *  Az Szt. 25. § (4) bekezdése szerinti felülvizsgálatot – kivéve, ha annak lefolytatására az Szt. 25. § (13) bekezdése alapján az aktív korúak ellátása szünetelésének megszűnését követően kerül sor –

a) *  az Szt. 25. § (4) bekezdés a) pontja szerinti esetben első felülvizsgálatkor az ellátásra való jogosultságot megállapító határozat véglegessé válásától, további felülvizsgálatok esetén a legutóbbi felülvizsgálatot lezáró döntés véglegessé válásától számított két éven belül,

b) *  az Szt. 25. § (4) bekezdés b) pontja szerinti esetben első felülvizsgálatkor az ellátásra való jogosultságot megállapító határozat véglegessé válásától számított egy éven belül, további felülvizsgálatok esetén a legutóbbi felülvizsgálat során vizsgált időszak utolsó napját követő egy éven belül

kell megindítani.

(3a) *  A (3) bekezdés b) pontja szerinti esetben a felülvizsgált időszak az első felülvizsgálat esetén az ellátásra való jogosultságot megállapító határozat véglegessé válásától számított egy év, a további felülvizsgálatok esetén a legutóbbi felülvizsgálat során vizsgált időszak utolsó napját követő egy év.

(3b) *  Az Szt. 25. § (13) bekezdése alapján a szünetelés megszűnését követően lefolytatott felülvizsgálat esetében a felülvizsgált időszak a felülvizsgálati eljárás megindításának napját megelőző egy naptári év.

(4) *  A havi rendszeres szociális ellátás Szt. 25. §-ának (5) bekezdése szerinti felülvizsgálata esetén csak a támogatás összegének meghatározásához szükséges jövedelmi adatok kérhetőek be.

8. § * 

9. § *  (1) *  Ha az időskorúak járadékára vagy az ápolási díjra jogosult személy lakcíme az eljáró hatóság illetékességét érintően az ellátás folyósításának időtartama alatt megváltozik, a változás hónapjára járó ellátást a korábban folyósító szerv teljes összegben folyósítja. Az ellátásra való jogosultságot megszüntető határozatban a jogosultat tájékoztatni kell arról, hogy új lakcímén az ellátás megállapítása iránt kérelmet kell benyújtania.

(2) *  Az eljáró hatóság illetékességét érintő lakcímváltozás esetén az időskorúak járadékára vagy az ápolási díjra jogosult személy kérelmére vagy az új lakcím szerint illetékes hatóság megkeresésére az ügyben keletkezett iratokat haladéktalanul, de legkésőbb nyolc napon belül meg kell küldeni a jogosult új lakcíme szerint illetékes hatóságnak.

(3) *  Ha az időskorúak járadéka vagy az ápolási díj iránti kérelmet a lakcímváltozást követő 30 napon belül benyújtják, akkor – a jogosultsági feltételek fennállása esetén – az ellátásra való jogosultságot a lakcímváltozást követő hónap első napjától kell megállapítani.

(4) *  Az (1)–(3) bekezdésben foglaltakat az aktív korúak ellátására jogosult személy lakcímének megváltozása esetén megfelelően alkalmazni kell.

(5) * 

(6) * 

(7) *  A havi rendszeres szociális ellátásra és a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult halála esetén a fel nem vett ellátást a vele közös háztartásban együtt élt házastárs vagy élettárs, gyermek, unoka, szülő, nagyszülő és testvér egymást követő sorrendben veheti fel a halál hónapját követő hónap utolsó napjáig.

10. § * 

11. § * 

12. § (1) *  Ha a szociális ellátásra való jogosultság elbírálásához az Szt. 10. §-ának (8) bekezdése szerinti eljárás lefolytatására van szükség, az eljáró hatóság megkeresi Budapest Főváros Kormányhivatala VIII. Kerületi Hivatalát. A megkeresés idegen nyelvű fordításáról, valamint a beszerzett igazolás magyar nyelvre történő fordításáról Budapest Főváros Kormányhivatala VIII. Kerületi Hivatala gondoskodik.

(2) * 

13. § Ha a jövedelemszámításnál a nem forintban megszerzett jövedelmet is figyelembe kell venni, az átszámítás a kérelem benyújtásának napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hivatalos devizaárfolyamon történik.

II. Fejezet

EGYES ELLÁTÁSOKRA VONATKOZÓ RÉSZLETES SZABÁLYOK

Időskorúak járadéka

14. § (1) Az időskorúak járadékának megállapítása iránti kérelmet a 2. számú melléklet szerinti formanyomtatványon kell benyújtani.

(2) *  Amennyiben az időskorúak járadékának megállapítására irányuló eljárás az Szt. 32/B. § (2) bekezdése szerint hivatalból indul, az eljárás megindításáról szóló értesítéssel egyidejűleg a hatóság az ügyfél számára megküldi a 2/A. számú melléklet szerinti formanyomtatványt. Az ügyfél természetes személyazonosító adatait, lakcímét, valamint Társadalombiztosítási Azonosító Jelét – az aktív korúak ellátására való jogosultság megszüntetéséről szóló határozat alapján – a hatóság rögzíti a formanyomtatványon. Amennyiben az ügyfél a formanyomtatványt a kézbesítéstől számított 15 napos jogvesztő határidőn belül nem küldi vissza, az eljárást meg kell szüntetni.

(3) *  Ha a kérelmet vagy adatlapot a házastárs (élettárs) nem írja alá, akkor az ügyben eljáró szerv megvizsgálja ennek okát, és a vizsgálat eredményének figyelembevételével dönt a kérelemről.

(4) *  A 2017. december 31-ét követő kezdő időponttól megállapított időskorúak járadékára való jogosultság esetén az Szt.

a) 32/B. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott jövedelemhatár 24 955 Ft,

b) 32/B. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott jövedelemhatár 29 355 Ft,

c) 32/B. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott jövedelemhatár 39 630 Ft.

(5) *  2018. január 1-jétől az időskorúak járadékának havi összege

a) jövedelemmel nem rendelkező, az Szt.

aa) 32/B. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jogosult esetén 24 955 Ft,

ab) 32/B. § (1) bekezdés b) pontja szerinti jogosult esetén 29 355 Ft,

ac) 32/B. § (1) bekezdés c) pontja szerinti jogosult esetén 39 630 Ft,

b) jövedelemmel rendelkező jogosult esetén az a) pont szerinti összegnek és a jogosult havi jövedelmének a különbözete.

Aktív korúak ellátása * 

15. § (1) *  Az aktív korúak ellátása iránti kérelmet a 3. számú melléklet szerinti formanyomtatványon kell benyújtani. A kérelem elbírálásához szükséges

a) az 1. számú melléklet szerinti vagyonnyilatkozat, továbbá

b) a közös háztartásban élő gyermek(ek)re vonatkozóan

ba) ha a tankötelezett korhatárt már betöltötték, a tanulói, hallgatói jogviszony fennállásáról szóló igazolás, valamint

bb) a tartósan beteg állapot tényét igazoló jogosultság (magasabb összegű családi pótlék, rokkantsági járadék, rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás, rehabilitációs járadék vagy a megváltozott munkaképesség miatt megállapított hozzátartozói nyugellátás), illetve az autista, illetve a testi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos állapot tényét igazoló jogosultság (magasabb összegű családi pótlék, vakok személyi járadéka, fogyatékossági támogatás) fennállása.

(2) *  Ha az egészségkárosodott személy a kérelemhez nem csatolta a rehabilitációs szakértői szervnek vagy jogelődjének a munkaképesség-csökkenés, az egészségkárosodás vagy az egészségi állapot minősítését tartalmazó, érvényes és hatályos határozatát, szakhatósági állásfoglalását vagy szakvéleményét, az Szt. 33. § (1b) bekezdésében meghatározott szakkérdést a járási hivatal a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaival kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 327/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. alcímében foglaltak szerint vizsgálja.

(2a) *  Másodfokú hatósági eljárásban nem kell vizsgálni az Szt. 33. § (1b) bekezdés szerinti szakkérdést, ha a fellebbezés nem érinti az első fokú határozatban a szakkérdéssel kapcsolatban tett megállapításokat.

(2b) *  Ha az egészségkárosodott személy a kérelemhez csatolta a rehabilitációs szakértői szervnek vagy jogelődjének a munkaképesség-csökkenés, az egészségkárosodás vagy az egészségi állapot minősítését tartalmazó, érvényes és hatályos határozatát, szakhatósági állásfoglalását vagy szakvéleményét, azonban annak alapján az Szt. 33. § (1) bekezdés a) pontjára alapozva az ellátásra való jogosultság nem állapítható meg, az Szt. 33. § (1b) bekezdése szerinti szakkérdés vizsgálatát akkor kell elvégezni, ha

a) a határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy szakvélemény kiállítása óta 12 hónap eltelt, vagy

b) a határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy szakvélemény kiállítása óta kevesebb, mint 12 hónap telt el, de a kezelőorvos igazolja, hogy az igénylő állapota az irat kiállítása óta rosszabbodott.

(2c) *  Ha a járási hivatal az aktív korúak ellátására való jogosultságot arra tekintettel utasította el, hogy az Szt. 33. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jogosultsági feltétel nem áll fenn, az elutasító döntés véglegessé válását követő 12 hónapon belül benyújtott kérelem alapján az Szt. 33. § (1b) bekezdése szerinti szakkérdés vizsgálatát csak akkor kell elvégezni, ha a kezelőorvos igazolja, hogy az igénylő állapota az elutasítás óta rosszabbodott.

(3) *  Az Szt. 33. § (1) bekezdés b)–g) pontjában meghatározott személy esetében – az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően – a kérelem elbírálásához szükséges

a) *  a fővárosi és megyei kormányhivatal családtámogatásokkal kapcsolatos feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala igazolása arról, hogy a kérelmező vakok személyi járadékában vagy fogyatékossági támogatásban részesül,

b) az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal vagy az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatal (a továbbiakban együtt: állami foglalkoztatási szerv) igazolása a munkanélküli járadék, illetve az álláskeresési járadék, álláskeresési segély, vállalkozói járadék (a továbbiakban együtt: álláskeresési támogatás) folyósítása időtartamának lejártáról, valamint arról, hogy a kérelmező álláskeresést ösztönző juttatásban nem részesül, vagy

c) az Szt. 33. § (1) bekezdés e) pontja szerinti esetben az állami foglalkoztatási szerv igazolása arról, hogy a kérelmező álláskeresési támogatásra való jogosultsága nem áll fenn, továbbá a munkaviszonyban töltött azon napjainak számáról, amelyeket a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) szerint az álláskeresési támogatás megállapításánál figyelembe kell venni,

d) *  az Szt. 33. § (1) bekezdés f) és g) pontja szerinti együttműködés (a továbbiakban: megelőző együttműködés) esetén az állami foglalkoztatási szerv vagy a rehabilitációs hatóság igazolása annak teljesítéséről,

e) az Szt. 33. § (1) bekezdés g) pontjában meghatározott ellátások megszüntetéséről szóló határozat.

(4) *  Ha a kérelmező úgy nyilatkozik, hogy 14 éven aluli gyermekének napközbeni ellátása nem biztosított, köznevelési intézményben tanulmányokat folytató gyermek esetén csatolni kell az intézmény igazolását arról, hogy a gyermek napközbeni ellátását nem tudja biztosítani, egyéb esetben a járási hivatal hivatalból vizsgálja a gyermek napközbeni ellátást biztosító intézményben történő elhelyezésének lehetőségét.

(5) * 

(6) *  Ha az aktív korúak ellátására jogosult egészségkárosodott személy esetében a (2) bekezdés szerinti határozat, szakvélemény vagy szakhatósági állásfoglalás időbeli hatálya lejárt és az egészségi állapotot az időbeli hatály lejárta előtt újabb határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy szakvélemény nem állapította meg, a járási hivatal az Szt. 33. § (1b) bekezdése szerinti szakkérdést ismételten megvizsgálja.

(7) *  Az állami foglalkoztatási szerv honlapján közzéteszi az aktív korúak ellátása igénylésére szolgáló 3. számú melléklet szerinti formanyomtatványt, valamint az 1. számú melléklet szerinti vagyonnyilatkozatot. Az állami foglalkoztatási szerv emellett tájékoztatást nyújt az álláskeresési támogatást kimerítő ügyfelek számára az aktív korúak ellátásának jogosultsági feltételeiről.

16. § *  (1) *  A megelőző együttműködésen

a) az Flt. szerinti együttműködést – ideértve azokat az eseteket, amikor az álláskeresőként való nyilvántartás az Flt. 54. § (14a) bekezdés a) pontja szerinti képzésben, vagy az Flt. 54. § (14a) bekezdés c) pontja szerinti közfoglalkoztatásban való részvétel miatt szünetel –, és

b) a rehabilitációs hatósággal történő együttműködést

kell érteni.

(2) * 

(3) *  A 15. § (3) bekezdés c) pontja szerinti, a megelőző együttműködés teljesítéséről kiadott igazolásnak tartalmaznia kell az együttműködés kezdő és befejező időpontját.

17. § *  (1) *  Az aktív korúak ellátásának megállapításáról szóló határozatban rendelkezni kell

a) arról, hogy az igénylő foglalkoztatást helyettesítő támogatásra vagy egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatásra jogosult,

b) a pénzbeli ellátás összegéről, folyósításának feltételeiről,

c) *  a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult személy esetében az Szt. 35. § (3) bekezdése szerinti kötelezettségekről, arról, hogy a jogosult mikor köteles az állami foglalkoztatási szervet felkeresni, továbbá az együttműködés hiányának az Szt. szerinti jogkövetkezményeiről,

d) * 

(2) *  Az aktív korúak ellátása iránti kérelemben a kérelmező – ha az ellátást nem egészségkárosodására vagy gyermeke napközbeni ellátásának megoldatlanságára tekintettel kéri – nyilatkozik arról, hogy az Szt. szabályai szerint rá irányadó együttműködést vállalja.

(3) *  Az Szt. 18/B. §-a szerinti országos nyilvántartást vezető hatóság az Szt. 19. § (3) bekezdésében meghatározott feladatának teljesítése érdekében az adatokat az Flt. 57/B. §-a szerinti Foglalkoztatási és Közfoglalkoztatási Adatbázisban rögzíti.

(4)–(6) * 

(7) *  Az állami foglalkoztatási szerv a Foglalkoztatási és Közfoglalkoztatási Adatbázisban történő adatrögzítés útján tájékoztatja a járási hivatalt, ha az aktív korúak ellátására jogosult személynek az Flt. 57/B. § (3) bekezdés 1. pont ca)–ce) vagy cg) alpontja szerinti jogviszonyt létesít, valamint a program, foglalkoztatás vagy képzés kezdő időpontjáról és annak várható időtartamáról, továbbá az állami foglalkoztatási szerv szolgáltatásai igénybevételének kezdő időpontjáról és várható időtartamáról.

(8) *  Az álláskeresőként történő nyilvántartásba vétellel kapcsolatos kérelem elutasításának napjától, illetve az álláskeresők nyilvántartásából történő törlés napjától szünetel az együttműködési kötelezettsége annak a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult személynek, akinek álláskeresőként történő nyilvántartásba vételét az állami foglalkoztatási szerv azért utasította el vagy aki az álláskeresők nyilvántartásából azért került törlésre, mert az álláskeresőként való nyilvántartásba vételről, valamint a nyilvántartásból való törlésről szóló rendelet alapján nem tekinthető aktív munkahelykeresőnek, és ez neki nem felróható. Az együttműködési kötelezettség szünetelésére okot adó körülmény fennállását az Szt. 25. § (4) bekezdés b) pontja szerinti felülvizsgálat során vizsgálni kell, és ha a felülvizsgálat során megállapítást nyer, hogy az együttműködési kötelezettség szünetelésére okot adó körülmény már nem áll fenn, az Szt. 35. § (3) bekezdése szerinti együttműködési kötelezettség tejesítését vizsgálni kell.

(9) *  A foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult személy a jogosultságot megállapító döntés véglegessé válásától vagy a szünetelés megszűnésétől számított 15 napon belül köteles az állami foglalkoztatási szervet felkeresni.

(10) *  Az Szt. 36. § (2) bekezdés a) pontjának alkalmazásában jogellenes a közfoglalkoztatási jogviszony megszüntetése, ha a jogosult

a) a közfoglalkoztatási jogviszonyát nem a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 64. § (1) bekezdésében meghatározott módon szüntette meg,

b) felmondása nem felel meg az Mt. 67. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek, vagy

c) azonnali hatályú felmondása nem felel meg az Mt. 78. §-ában foglalt feltételeknek.

(11)–(16) * 

17/A. § * 

17/B. § *  (1) *  Amennyiben az együttműködési kötelezettség megszegése miatt az Szt. 34. § (2) bekezdés b), d) vagy e) pontja alapján az aktív korúak ellátására való jogosultságot a járási hivatal megszünteti, az ellátásra való jogosultság az Szt. 34. § (3) bekezdése alapján csak akkor állapítható meg, ha a kérelmező a jogosultság megszüntetésének időpontját követően ismételten teljesíti az Szt. 33. § (1) bekezdése szerinti feltételek valamelyikét. A jogosultság megszüntetését megelőzően teljesített együttműködés a megelőző együttműködés időtartamának számításánál nem vehető figyelembe.

(1a) *  Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a jogosultság megszüntetését megelőzően teljesített együttműködés is figyelembe vehető a megelőző együttműködés számításánál abban az esetben, ha a közfoglalkoztatási jogviszony azonnali felmondással történő megszüntetésére a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Kftv.) 1. § (4e) bekezdése alapján, a Kftv. 1. § (4a) bekezdés a) pontjában foglalt okból került sor.

(2) *  Az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás Szt. 37. § (4) bekezdése szerinti legmagasabb összege 2017. január 1-jétől – a (3) bekezdés szerinti eltéréssel – 48 795 Ft.

(3) *  Abban az esetben, ha az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatásra jogosult családja tagjának foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultságot állapítottak meg, az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás Szt. 37. § (4) bekezdése szerinti legmagasabb összege 25 995 Ft.

18. § *  (1) Az Szt. 36. § (2) bekezdés e) pontjában előírt kötelezettség teljesítésének vizsgálata során

a) az egyszerűsített foglalkoztatás a munkaszerződéssel, írásbeli munkaszerződés hiányában a munkáltató által kiállított bizonylattal,

b) a háztartási munka a foglalkoztató által kiadott, a munkavégzéssel töltött időtartamot is tartalmazó igazolással,

c) a közérdekű önkéntes tevékenység a fogadószervezet és az önkéntes között megkötött önkéntes szerződéssel vagy – írásbeli szerződés hiányában – a fogadó szervezet által az önkéntesekről vezetett nyilvántartás alapján a fogadó szervezet vezetője által kiállított igazolással

igazolható.

(1a) *  Nem fogadható el a háztartási munka igazolása, ha azt foglalkoztatóként a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő személy közeli hozzátartozója, illetve a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult személlyel egy lakcímen élő személy adja ki.

(2) A közérdekű önkéntes tevékenységről kiállított igazolás tartalmazza az elvégzett önkéntes tevékenység megnevezését és időtartamát, valamint a fogadó szervezet nyilvántartásba vételéről hozott határozat számát.

(3) *  A keresőképtelenség és keresőképesség orvosi elbírálásáról és annak ellenőrzéséről szóló 102/1995. (VIII. 25.) Korm. rendelet 2. §-a szerint igazolt keresőképtelenségre tekintettel az Szt. 36. § (2a) bekezdése alapján meghosszabbított határidő a felülvizsgálati eljárás során hozott, a határidő meghosszabbításáról rendelkező határozat közlését követő napon kezdődik. Ha a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult személy a hatvannapos határidő lejártát követő öt napon belül az Szt. 36. § (2) bekezdés e) pontja szerinti kötelezettség teljesítését nem igazolja, a járási hivatal az aktív korúak ellátására való jogosultságot – a kötelezettség teljesítésére rendelkezésre álló határidő utolsó napjával – megszünteti. Ha a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult személy a kötelezettség teljesítését igazolja és az egyéb jogosultsági feltételek fennállnak, a járási hivatal a foglalkoztatást helyettesítő támogatás továbbfolyósításáról dönt. A továbbfolyósításról hozott döntés esetén a 7. § (3) bekezdés b) pontja szerint következő felülvizsgálati időszak a kötelezettség teljesítésére rendelkezésre álló határidő lejártát követő naptól kezdődik.

19. § *  Az aktív korúak ellátására való jogosultság kérelemre történő megszüntetése – az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén – automatikus döntéshozatal útján történik.

20–24. § * 

Ápolási díj

25. § *  (1) Az ápolási díj megállapítása iránti kérelmet a 4. számú melléklet szerinti formanyomtatványon kell benyújtani. A kérelemhez – az Szt. 43. §-a szerinti kiemelt ápolási díj iránti kérelem kivételével – mellékelni kell

a) a háziorvos 5. számú melléklet szerinti

aa) igazolását arról, hogy az ápolt súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg,

ab) szakvéleményét arra vonatkozóan, hogy az ápolt állandó és tartós gondozásra szorul,

b) *  az Szt. 42. § (1) bekezdés a) pont aa)–ac) alpontjában meghatározott tény fennállása esetén az intézmény vezetőjének a 6. számú melléklet szerinti igazolását

c) * 

(2) A háziorvos az (1) bekezdés a) pont aa) alpontjában foglalt igazolást

a) *  a rehabilitációs hatóság súlyos fogyatékosság minősítését tartalmazó, érvényes és hatályos szakhatósági állásfoglalása vagy szakvéleménye, illetve a fogyatékossági támogatással összefüggő feladatkörében eljáró hatóság határozata

b) a szakmailag illetékes szakfelügyelő főorvos igazolása, vagy

c) a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézmény vagy területileg illetékes szakrendelő intézet szakorvosa által kiadott zárójelentés, igazolás

alapján állítja ki.

(3) *  A háziorvos az ápolt súlyosan fogyatékos állapotáról szóló igazolást a pedagógiai szakszolgálat szakvéleménye alapján is kiállíthatja.

(4) *  Az ápolási díjat megállapító szerv

a) az (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti igazolás felülvizsgálatát az ápolási díjat megállapító szerv által népegészségügyi feladatkörben kijelölt, az ápolást indokoló diagnózis szerinti szakorvostól vagy szervtől,

b) az (1) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti szakvélemény felülvizsgálatát a szociális feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal által kijelölt, a (4b) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelelő szakértőtől kérheti.

(4a) *  Másodfokú hatósági eljárásban

a) az (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti igazolás felülvizsgálatát a fővárosi és megyei kormányhivatal által népegészségügyi feladatkörben kijelölt, az ápolást indokoló diagnózis szerinti szakorvos vagy szerv,

b) az (1) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti szakvélemény felülvizsgálatát a (4b) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelelő szakértő

végzi.

(4b) *  Az (1) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti szakvélemény felülvizsgálatának elvégzésére felsőfokú egészségügyi végzettségű, az egészségügyi ágazatban vagy személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményi ellátáshoz kapcsolódóan legalább öt év szakmai tapasztalattal rendelkező személy jelölhető ki.

(5) Ha a kérelmet az ápolt személy nem írja alá, akkor az ügyben eljáró szerv megvizsgálja ennek okát, és a vizsgálat eredményének figyelembevételével dönt a kérelemről.

25/A. § *  (1) Ha az ápolási díj megállapítását kiemelt ápolást igénylő személy gondozására tekintettel kérik, az ápolási díj iránti kérelemhez csatolni kell

a) az Szt. 42. § (1) bekezdés a) pont aa)–ac) alpontjában meghatározott tény fennállása esetén a 25. § (1) bekezdés b) pontja szerinti igazolást, és

b) az Szt. 43. § b) pontja szerinti esetben a kiemelt ápolási díjra való jogosultságot megalapozó körülményekről szóló szakorvosi igazolást.

(2) Ha az Szt. 43. § a) pontja szerinti esetben az ápolt személy komplex minősítésének eredményét a rehabilitációs hatóság érvényes és hatályos határozata, szakhatósági állásfoglalása vagy bizottsági állásfoglalása nem igazolja, a hatóság a rehabilitációs hatóságtól kérheti az ápolt személy komplex minősítésének elvégzését azzal, hogy ha az ápolt személy a komplex minősítés megkezdését megelőzően a rá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltötte, a komplex minősítése keretében a rehabilitálhatóság vizsgálatát nem kell elvégezni. A komplex minősítés eredményéről szóló hatósági bizonyítványt a rehabilitációs hatóság az ápolási díj iránti kérelmet elbíráló hatóság részére is megküldi.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti igazolást a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségek és fogyatékosságok igazolására miniszteri rendelet alapján jogosult szakorvos az ott meghatározottak szerinti formanyomtatványon állítja ki, ha az ápolt személy – miniszteri rendeletben foglaltak szerint – magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségben vagy fogyatékosságban szenved, és a (4) bekezdésben foglaltak szerinti kiemelt ápolási szükséglete áll fenn.

(4) A (3) bekezdés alkalmazása során annak az ápolt személynek áll fenn kiemelt ápolási szükséglete, aki tartós betegségéből, fogyatékosságából eredően

a) más személyes segítsége nélkül nem képes az illemhelyet használni,

b) más személyes segítsége nélkül segédeszköz igénybevételével sem képes lakáson belül közlekedni, és

c) más személyes segítsége nélkül nem képes az étkezéssel, a tisztálkodással vagy az öltözködéssel kapcsolatos tevékenységcsoportok közül legalább kettőt ellátni.

(5) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti igazolás érvényességi ideje legfeljebb a magasabb összegű családi pótlékra jogosító állapot – miniszteri rendeletben foglaltak szerint – esedékes felülvizsgálatának időpontjáig tart. Ha az állapot véglegessége folytán – miniszteri rendeletben foglaltak szerint – az ápolt személy állapotának felülvizsgálata nem szükséges, az (1) bekezdés b) pontja szerinti igazolás legfeljebb az ápolt személy 18. életévének betöltéséig érvényes.

(6) Ha az ápolt személy a 18. életévét betöltötte, de az általa folytatott tanulmányokra tekintettel utána továbbra is magasabb összegű családi pótlékot folyósítanak, rá való tekintettel a kiemelt ápolási díjra való jogosultság – az egyéb jogosultsági feltételek fennállása esetén – a 18. életévének betöltésekor érvényes, az (1) bekezdés b) pontja szerint kiállított igazolás alapján a tanulmányok folytatására tekintettel, a magasabb összegben folyósított családi pótlékra való jogosultság fennállásának időtartama alatt újabb igazolás csatolása nélkül is megállapítható, illetve a korábban megállapított kiemelt ápolási díj tovább folyósítható.

(7) Ha az ügyfél a kérelmében a kiemelt ápolási díjra való jogosultság megállapítását nem kéri, a hatóságnak a kiemelt ápolási díjra való jogosultság kérdésében bizonyítást nem kell lefolytatnia.

26. § *  (1) Ha az ápolási díj megállapítását a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos személy gondozására tekintettel kérik, a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos állapotot vizsgálni kell. A fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos állapot vizsgálatát legalább középfokú iskolai végzettséggel, valamint egészségügyi szakképesítéssel rendelkező, az egészségügyi ágazatban vagy személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményi ellátáshoz kapcsolódóan legalább öt év szakmai tapasztalattal rendelkező személy végezheti el.

(2) A fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos állapot vizsgálatát végző személy az ápolás helyszínén történő vizsgálat időpontjáról az ápolást végző személyt a vizsgálat lefolytatását legalább három munkanappal megelőzően értesíti.

(3) A vizsgálatot végző személy a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos állapot fennállásának tényét az ápolás helyszínén végzett vizsgálat megállapításaira, valamint az ápolt személy önkiszolgáló képességére vonatkozó hivatalos iratra (így különösen a kórházi zárójelentésre) alapozva állapítja meg és az erről szóló véleményét a 7. számú melléklet szerinti formanyomtatványon küldi meg a járási hivatalnak.

(4) A (3) bekezdés szerinti szakmai vélemény hatálya alatt a háziorvosi igazolást és szakvéleményt is hatályosnak kell tekinteni.

27. § (1) Az ápolást végző személynek a házi segítségnyújtás keretében segítség nyújtható, illetve az ápolt személy átmenetileg, de egybefüggően legfeljebb egy hónapos időtartamban ellátható, ha

a) az ápolt személy egészségi állapota ezt indokolja,

b) az ápolást végző személy akadályoztatása miatt az ápolási tevékenységet nem tudja ellátni.

(2) *  Az Szt. 42. § (2) bekezdés b) pontja alkalmazásában az ápolási kötelezettség nem teljesítésének minősül, ha az ápolást végző személy több egymást követő napon – ide nem értve az (1) bekezdés szerinti esetet, továbbá ha az ápolást végző személy az állami foglalkoztatási szerv által felajánlott képzés során az Flt. 14. § (4) bekezdés c) pontja szerinti képzési támogatásban részesül – nem gondoskodik az ápolt személy alapvető gondozási, ápolási igényének kielégítéséről, az ellátott és lakókörnyezete megfelelő higiénés körülményének biztosításáról, az esetleges vészhelyzet kialakulásának megelőzéséről.

28. § * 

29. § *  (1) *  Másodfokú hatósági eljárásban a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos állapot fennállására vonatkozó vizsgálat megállapításait a 8. számú melléklet szerint kell elkészíteni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti szakvélemény elkészítésére felsőfokú egészségügyi vagy szociális végzettségű, a fogyatékos személyek szociális ellátásában dolgozó, vagy a fogyatékos személyek szociális ellátása témakörben szakvizsgával rendelkező személy kérhető fel.

(3) * 

30. § (1) * 

(2) *  Az Szt. 18–18/B. §-a szerinti nyilvántartásból az ápolási díjban részesült személyre vonatkozó adatokat – eltérő kérésének hiányában – az ellátásra vonatkozó jogosultság megszűnésétől számított 50 év után törölni kell.

31–33. § * 

Köztemetés

34. § (1) A halálesetről való tudomásszerzést követően az eljáró szerv megvizsgálja, hogy van-e, illetőleg fellelhető-e az elhunyt személy eltemettetésére köteles személy [1999. évi XLIII. törvény 20. § (1) bek.].

(2) Amennyiben az (1) bekezdésben megjelölt személy fellelhető, határidő tűzésével fel kell szólítani, hogy gondoskodjék az elhunyt személy eltemettetéséről.

(3) A köztemetés költsége magában foglalja az egészségügyi intézményben végzett halottkezelési tevékenység és a halottszállítás díját is.

Közgyógyellátás

35. § (1) *  A közgyógyellátásra való jogosultság megállapítása iránti kérelmet – a (7) bekezdésben foglalt kivétellel – a 9. számú melléklet szerinti formanyomtatványon kell benyújtani. A kérelemnek az 1. § (1) bekezdése szerinti adatokon túl tartalmaznia kell a kérelmező nyilatkozatát a közgyógyellátás iránti igény megalapozottságát alátámasztó tényekről.

(2) *  A kérelem benyújtásakor igazolni kell

a) a háziorvos által megállapított havi rendszeres gyógyító ellátási szükségletet,

b) alanyi közgyógyellátás megállapítása iránti kérelem esetén az Szt. 50. § (1) bekezdés c)–h) pontjában foglaltak fennállását, és

c) normatív közgyógyellátás megállapítása iránti kérelem esetén a jövedelem-nyilatkozatban foglaltak megalapozottságát.

(2a) * 

(3) Ha a közgyógyellátásra való jogosultság megállapítását alanyi jogcímen kérik, * 

a) a háziorvosnak az igazoláson csak az Szt. 49. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerinti gyógyító ellátást kell feltüntetnie,

b) nem kell csatolni a háziorvos igazolását, ha a kérelmező nyilatkozik arról, hogy egyéni gyógyszerkeret megállapítására nem tart igényt.

(4) A háziorvosi igazoláson kizárólag a kérelmező személyes szükségletének kielégítéséhez szükséges gyógyító ellátást lehet feltüntetni.

(5) *  A háziorvosi igazoláson meg kell jelölni a külön jogszabályban meghatározottak szerint csak szakorvos által rendelhető (SZ jelzésű), és az első ízben csak szakorvos által rendelhető (J jelzésű) gyógyszereket. A háziorvosi igazoláson fel kell tüntetni azokat a szakorvos által havonta rendszeresen rendelt gyógyító ellátásokat is, melyekről a szakorvos tájékoztatta a háziorvost.

(6) *  A háziorvosi igazolást – a beteg szignóját követően – zárt borítékban a kérelmező nevének és Társadalombiztosítási Azonosító Jelének feltüntetésével kell csatolni a kérelemhez. A borítékon a „háziorvosi igazolás közgyógyellátás igénybevételéhez” szövegrészen túl fel kell tüntetni a háziorvos nevét és bélyegzőszámát is.

(7) *  Az Szt. 50. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti nevelésbe vett kiskorú esetében a nevelésbe vételt elrendelő hatóság hivatalból kezdeményezi a gondozás helye szerint illetékes járási hivatalnál a közgyógyellátásra való jogosultság megállapítását. Ebben az esetben a hatóság gondoskodik a háziorvosi igazolás beszerzéséről és azt a nevelésbe vételt elrendelő végleges határozattal együtt továbbítja az illetékes járási hivatalnak.

(8) *  Ha a nevelésbe vett kiskorú közgyógyellátásra való jogosultsága a hivatalból történő megállapítást követően lejár, a közgyógyellátás iránti kérelem benyújtására a gyám jogosult. A közgyógyellátás iránti kérelem benyújtására egyebekben az (1)–(6) bekezdés rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy az eljárást a gyermek gondozási helye szerint illetékes járási hivatal folytatja le.

(9) *  Ha a közgyógyellátásra való jogosultság megállapítása iránti kérelmet elutasító döntés véglegessé vált, és a hat hónapon belül benyújtott új kérelem a havi rendszeres gyógyító ellátás költségének a gyógykezelést szolgáló terápia, illetőleg a gyógyszerek térítési díjának változása következtében történt emelkedésén alapul, akkor az újabb kérelemhez mellékelni kell a háziorvos erre vonatkozó nyilatkozatát.

(10) *  A normatív és a méltányossági közgyógyellátás megállapítása iránti kérelem esetén nem kell a háziorvos (2) bekezdés szerinti igazolását csatolni, ha a kérelmező rendelkezik az Szt. 50/B. § (1) bekezdése szerinti, 18 hónapnál nem régebben kiadott szakhatósági állásfoglalással és nem kéri a jogosultságának vagy a gyógyszerkeretének a szakkérdés ismételt vizsgálata alapján történő megállapítását.

(11) * 

35/A. § * 

35/B. § *  A járási hivatalnak a közgyógyellátás megállapítása iránt előtte folyamatban lévő eljárásban az alanyi és normatív jogcímen megállapítható közgyógyellátás jogosultsági feltételeinek fennállását egyaránt vizsgálnia kell. Normatív jogcímen közgyógyellátás akkor állapítható meg, ha az ügyfél alanyi közgyógyellátásra nem jogosult.

36. § (1) *  A normatív közgyógyellátás megállapítása iránti kérelem esetén a járási hivatal megvizsgálja, hogy a kérelmező esetében fennállnak-e az Szt.-ben előírt jövedelmi feltételek. Ha ennek eredményeként az eljáró hatóság azt állapítja meg, hogy a jövedelmi feltételek

a) *  teljesülnek, akkor a háziorvos igazolása alapján – feltéve, hogy a 35. § (10) bekezdésére figyelemmel szükséges – elvégzi a rendszeres gyógyító ellátások havi költsége szakkérdésének vizsgálatát,

b) *  nem teljesülnek, akkor a kérelmet elutasítja.

(2) *  Az eljáró hatóság az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben az elutasító határozat közlésével egyidejűleg a zárt borítékban lévő háziorvosi igazolást felbontatlanul visszaküldi a kérelmezőnek.

(3) * 

37. § *  (1) Az Szt. 50/A. § (4) bekezdése szerinti szakkérdés vizsgálata során meg kell állapítani a kérelmező esetében elismert havi rendszeres gyógyító ellátás térítési díját, külön megjelölve a gyógyszerek térítési díját.

(2) Az alanyi közgyógyellátás megállapítása iránti kérelem esetén – az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően – csak az elismert havi rendszeres gyógyszerköltséget [Szt. 50/A. § (7) bek.] kell megállapítani.

(3) A szakkérdés vizsgálatával kapcsolatos iratokat a járási hivatal öt évig megőrzi.

(4) * 

38. § *  (1) *  A közgyógyellátásra való jogosultság tárgyában hozott végleges vagy egyébként végrehajtható határozatot – a 36. § (1) bekezdés b) pontja szerinti eset kivételével – elektronikus levél útján vagy egyéb elektronikus úton közölni kell a közgyógyellátási igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézésre kijelölt járási hivatallal.

(2) Ha a jogosult az igazolvány kézbesítését nem postai úton kérte, ezt a határozatban jelezni kell.

39. § (1) Az egyéni gyógyszerkeret Szt. 50/B. §-ának (2) bekezdése szerinti felülvizsgálatára irányuló kérelemhez mellékelni kell a háziorvos 10. számú melléklet szerinti igazolásán túl a háziorvos nyilatkozatát arról, hogy a közgyógyellátásra jogosult személy által havonta rendszeresen használt gyógyszerek térítési díjának a jogosultság megállapítása óta eltelt időszakban történt emelkedése meghaladja a havi 1000 forintot.

(2) A módosított gyógyszerkeretet a közgyógyellátásra való jogosultság lejártáig terjedő időszakra kell megállapítani.

(3) A gyógyszerkeret módosítására vonatkozóan a 37. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.

(4) *  A 0 forintban megállapított egyéni gyógyszerkeret felülvizsgálata során az Szt. 50/B. § (2) bekezdése alkalmazásában a gyógyszerkeret megállapításakor figyelembe vett gyógyszerköltségként az egyéni gyógyszerkeret összegét kell figyelembe venni.

40. § (1) *  A közgyógyellátási igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézésre kijelölt járási hivatal a közgyógyellátásra jogosultak számára a 13. számú melléklet szerinti adattartalommal közgyógyellátási igazolványt (a továbbiakban: igazolvány) állít ki. A közgyógyellátási igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézésre kijelölt járási hivatal az igazolványt a jogosultság kezdő időpontjáig kézbesíti a jogosult részére.

(2) *  A közgyógyellátási igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézésre kijelölt járási hivatal havonta, a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig tájékoztatja a közgyógyellátásra való jogosultságot megállapító járási hivatalt a kiadott igazolványok sorszámáról.

(3) *  A közgyógyellátási igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézésre kijelölt járási hivatal az igazolvány kiadásával egyidejűleg a hatósági nyilvántartás vezetése céljából tájékoztatja a NEAK-ot a jogosultnak az Szt. 50/C. § (2) bekezdése szerinti adatairól.

(4) *  A gyógyszerkeret év közbeni módosítása esetén új igazolvány kiadására nem kerül sor, az igazolvány hatályának lejártáig használható.

41. § (1) *  Közgyógyellátás keretében gyógyító ellátás csak hatályos igazolvánnyal vehető igénybe.

(2) A közgyógyellátás keretében

a) gyógyszert a jogosult részére

aa) a háziorvosa, illetve azon gyógyszerek esetében, melyeket a vonatkozó jogszabályok alapján csak szakorvos írhat fel, a kezelést végző szakorvos,

ab) sürgős szükség esetén a tartózkodási hely szerint illetékes kezelőorvos statim jelzéssel legfeljebb egy, eredeti legkisebb gyári csomagolásban,

ac) a fekvőbeteg-gyógyintézet orvosa a beteg elbocsátásakor legfeljebb egy, eredeti legkisebb gyári csomagolásban,

ad) a járóbeteg-szakellátás szakorvosa vizsgálatra, kezelésre megjelent betegnek legfeljebb egy, eredeti legkisebb gyári csomagolásban,

b) gyógyászati segédeszközt a kezelőorvos,

c) az orvosi rehabilitáció céljából igénybe vehető gyógyászati ellátásokat a kezelőorvos

rendelhet.

(3) A (2) bekezdés alkalmazásában kezelőorvos alatt az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 3. §-ának b) pontja szerinti orvost kell érteni.

(4) Ha a közgyógyellátásra jogosult személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális intézményben vagy bentlakásos gyermek- és ifjúságvédelmi intézményben került elhelyezésre, a (2) bekezdésben foglaltakon túl a gyógyító ellátást részére az intézmény orvosa is rendelheti.

(5) *  Közgyógyellátás jogcímen történő gyógyító ellátások rendelésekor az orvosnak egyeztetnie kell a rendelkezésre álló dokumentációban és az igazolványon szereplő adatokat, továbbá ellenőriznie kell az igazolvány lejáratának időpontját. A vényen a közgyógyellátási jogcímet megjelölni csak hatályos igazolvány bemutatásakor lehet.

42. § (1) *  Közgyógyellátás keretében az Szt. 49. §-a (2) bekezdésének b)–c) pontja szerinti gyógyító ellátások akkor szolgáltathatók ki, ha az orvos a vényen feltüntette a jogosult igazolványának a számát és a jogosult vagy a gyógyító ellátást kiváltó személy az igazolványt bemutatja. Ebben az esetben a szolgáltatást nyújtó ellenőrzi a vényen és az igazolványon lévő személyes adatok egyezőségét, valamint az igazolvány hatályát.

(2) Ha az ellenőrzés eredményeként a közgyógyellátásra való jogosultság nem bizonyítható, akkor a gyógyító ellátást közgyógyellátás keretében nem, hanem csak általános társadalombiztosítási támogatással lehet biztosítani.

(3) * 

(4) Közgyógyellátás keretében térítésmentesen az Szt. 49. §-a (2) bekezdésének b)–c) pontja szerinti gyógyító ellátások a közfinanszírozás alapjául elfogadott ár mértékéig szolgáltathatók ki. Ha a gyógyító ellátásért fizetendő térítési díj magasabb összegű, mint a közfinanszírozás alapjául elfogadott ár alapján számított térítési díj, akkor a különbözetet a jogosultnak kell megfizetnie.

(5) *  Közgyógyellátás keretében – a (6)–(8) bekezdés szerinti kivétellel – csak a NEAK által vezetett hatósági nyilvántartásban (a továbbiakban: nyilvántartás) az elektronikus adatkapcsolat útján rögzített gyógyszer-kiszolgáltatás számolható el.

(6) *  Ha a gyógyszertár – a közgyógyellátás keretében történő gyógyszerkiadáskor a 43. § (1) bekezdése szerinti elektronikus adatkapcsolatnak a gyógyszertár felelősségi körén kívüli okból eredő üzemzavara miatt – nem tudja a nyilvántartásban ellenőrizni a közgyógyellátási jogosultságot és a rendelkezésre álló gyógyszerkeret összegét, akkor a gyógyszert térítésmentesen kiadhatja. A hiba elhárítását követően a gyógyszer kiadását a gyógyszertár a szolgálati idő végéig, de legkésőbb egy héten belül elektronikus adatkapcsolaton keresztül jelzi a nyilvántartásnak a NEAK által meghatározott, a NEAK internetes honlapján közzétett formátumban.

(7) *  A gyógyszertár felelősségi körén kívüli okból eredő üzemzavar alatt a NEAK informatikai rendszere, illetve az adatkapcsolat létesítéséhez igénybe vett, nem a gyógyszertár ellenőrzése alatt álló távközlési rendszer üzemzavarát kell érteni.

(8) *  A NEAK a (6) bekezdés szerinti tájékoztatásban foglaltakat megvizsgálja, és ha azt állapítja meg, hogy az üzemzavar a (7) bekezdés szerinti okból történt, a kiszolgáltatott gyógyszert közgyógyellátás keretében elszámolja.

43. § (1) *  A NEAK folyamatos elektronikus adatkapcsolat keretében biztosítja a gyógyszertár számára a közgyógyellátásra való jogosultság és a rendelkezésre álló gyógyszerkeret megállapítása céljából a nyilvántartásba történő betekintést.

(2) *  A 2006. július 1-jét követően hatályos rendelkezések alapján az a gyógyszertár szolgáltathat ki közgyógyellátás keretében gyógyszert, ahol a NEAK a 61. § (6) bekezdése szerint biztosítja a nyilvántartáshoz elektronikus úton történő folyamatos hozzáférés távközlési műszaki feltételeit és a gyógyszertár tulajdonosa a NEAK által biztosított távközlési rendszert a szolgálati idő alatt folyamatosan üzemelteti.

(3) *  A (2) bekezdésben a gyógyszertár tulajdonosára meghatározottak teljesítését a NEAK hatósági ellenőrzés keretében megvizsgálja és igazolja. A közgyógyellátás keretében történő gyógyszer kiszolgáltatásra való jogosultságot tanúsító iratot a gyógyszertárban jól látható helyre ki kell függeszteni. Az ellenőrzés elősegítése érdekében a NEAK a Magyar Gyógyszerész Kamarával közös ajánlást dolgoz ki, amelyet a NEAK, illetve a Magyar Gyógyszerész Kamara a honlapján közzétesz.

(4) *  A közgyógyellátás keretében a kézigyógyszertárban történő gyógyszer kiszolgáltatást külön jogszabály határozza meg.

44. § (1) *  Az igazolvány a megállapított jogosultsági időtartam lejárta előtt hatályát veszti, ha

a) a közgyógyellátásra való jogosultságot megszüntették, vagy

b) *  az igazolványt a közgyógyellátásra való jogosultság igazolására alkalmatlanná nyilvánították, visszavonták, vagy

c) a jogosult meghalt.

(2) Meg kell szüntetni a közgyógyellátásra való jogosultságot, ha

a) az igazolvány kiállítására jogosultság hiányában került sor, vagy

b) a jogosultság az igazolvány kiállítását követően megszűnt, vagy

c) a jogosult az igazolványt rosszhiszeműen, a jogszabályokkal ellentétesen használta fel.

(3) *  A közgyógyellátásra való jogosultság megszüntetéséről szóló végleges határozatot haladéktalanul közölni kell a közgyógyellátási igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézésre kijelölt járási hivatallal.

(4) *  A közgyógyellátási igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézésre kijelölt járási hivatal a közgyógyellátásra való jogosultság igazolására alkalmatlanná nyilvánítja az igazolványt, ha az

a) elveszett, vagy

b) megsemmisült, vagy

c) a jogosultság igazolására alkalmatlanná vált.

(5) *  Ha a közgyógyellátásra való jogosultság az igazolványon feltüntetett lejárati időpontot megelőzően megszűnik, a közgyógyellátási igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézésre kijelölt járási hivatal az igazolványt visszavonja, valamint a NEAK törli a jogosultságot a nyilvántartásból.

(6) *  A NEAK az igazolványon feltüntetett lejárati időpontot megelőzően hatályát vesztett igazolványok számát, a kártya sorszámát és a hatályvesztés időpontját a honlapján közzéteszi.

(7) *  Ha az igazolvány hatályát veszti, és a közgyógyellátásra való jogosultság továbbra is fennáll, akkor a jogosult részére a bejelentést követő tizenöt napon belül új igazolványt kell kiállítani. Az új igazolvány hatályának időtartama megegyezik a közgyógyellátásra való jogosultság időtartamával.

45. § (1) A közgyógyellátásra jogosult személynek a közgyógyellátásra való jogosultságot megállapító hatóságnál be kell jelentenie * 

a) a közgyógyellátásra való jogosultságát,

b) *  a személyes adatait

érintő változást.

(2) *  Ha a jogosultnak az igazolványon szereplő személyes adataiban változás következik be, akkor a hatóság kezdeményezésére a közgyógyellátási igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézésre kijelölt járási hivatal az igazolvány bevonásával egyidejűleg új igazolványt állít ki a jogosult részére. Az új igazolvány hatályának időtartama megegyezik a közgyógyellátásra való jogosultság időtartamával.

(3)–(4) * 

46. § (1) *  Ha a közgyógyellátásra való jogosultságot megállapító hatóság a közgyógyellátásra való jogosultságot jogosulatlan és rosszhiszemű igénybevétel miatt szüntette meg, akkor intézkedik közgyógyellátás keretében igénybe vett ellátás megtérítéséről.

(2) *  Megtérítés címén a jogosulatlan és rosszhiszemű igénybevétel időpontjától felhasznált gyógyszerkeret összegének visszafizetését kell elrendelni. A megtérítés összegét az egészségbiztosítási feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal költségvetési elszámolási számlájának javára kell teljesíteni.

(3) *  A megtérítést elrendelő végleges határozatot a közgyógyellátási igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézésre kijelölt járási hivatallal is közölni kell.

(4) A megtérítést nem lehet elrendelni, ha az igénybe vevőt a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény alapján megtérítésre már írásban kötelezték.

47. § *  (1) Az Szt. 52. § (2) bekezdése szerinti egyeztetés érdekében a NEAK a nyilvántartása szerinti, megelőző év december 31-ei állapotnak megfelelő adatokat – ide nem értve a jogosult betegségének BNO kódját – a közgyógyellátási igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézésre kijelölt járási hivatalon keresztül a tárgyév január 31-éig megküldi a közgyógyellátásra való jogosultságot megállapító járási hivatal részére. A NEAK által megküldött adatok között külön meg kell jelölni a tárgyévet megelőző évben kiadott és megszűnt hatályú közgyógyellátási igazolványokat.

(2) A közgyógyellátásra való jogosultságot megállapító járási hivatal a NEAK által megküldött adatokat a tárgyév március 31-éig egyezteti a saját nyilvántartása szerinti adatokkal. Ha az adatok között eltérés van, szükség esetén a közgyógyellátási igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézésre kijelölt járási hivatalon keresztül további egyeztetést folytat a NEAK-kal és gondoskodik az adatok helyesbítéséről.

48. § * 

49. § *  Az igazolványok előállításának feltételeiről, valamint a háziorvosok 10. számú melléklet szerinti nyomtatvánnyal történő ellátásáról a közgyógyellátási igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézésre kijelölt járási hivatal gondoskodik.

Egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság

50. § (1) *  Az egészségügyi szolgáltatás igénybevétele céljából történő szociális rászorultság megállapítása iránti kérelmet a 14. számú melléklet szerinti formanyomtatványon kell benyújtani, és ahhoz mellékelni kell az 1. számú melléklet szerinti vagyonnyilatkozatot.

(2) A kérelem elbírálása során meg kell vizsgálni, hogy a kérelmező az egészségügyi szolgáltatás igénybevételére más jogcímen valóban nem jogosult.

(3) *  Ha a kérelmező nem rendelkezik Társadalombiztosítási Azonosító Jellel, a bizonyítványban a „Társadalombiztosítási Azonosító Jellel nem rendelkezik” szöveget kell feltüntetni.

(4) *  A szociális rászorultság egészségügyi szolgáltatás igénybevétele céljából történő megállapítása iránti ismételt kérelem a korábbi jogosultságot igazoló hatósági bizonyítvány érvényességi idejének lejártát megelőző 30 napon belül is benyújtható. Ebben az esetben az új jogosultságot legkorábban a korábbi jogosultság megszűnését követő naptól lehet megállapítani.

51–56. § * 

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

57. § (1) Ez a rendelet – a (2)–(4) bekezdés szerinti eltéréssel – 2006. április 1-jén lép hatályba.

(2) E rendelet 60. §-ának (2) bekezdése 2006. március 31-én lép hatályba.

(3) E rendelet 19. §-a, 22. §-a, 23. §-ának (2) bekezdése, 35–49. §-a, 51. §-a (2) bekezdésének f) pontja, 54. §-a, 61–62. §-a és 9–13. számú melléklete 2006. július 1-jén lép hatályba.

(4) E rendelet 15. §-ának (4) bekezdése és 18. §-a 2007. január 1-jén lép hatályba.

58. § *  A házastársi pótlékot és a házastárs után járó jövedelempótlékot 2018. január 1-jétől a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvénynek a nyugellátások évenkénti rendszeres emelésére vonatkozó szabályai szerint, azzal megegyező mértékben emelni kell.

59–64. § * 

65. § *  Az egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 353/2014. (XII. 29.) Korm. rendelettel megállapított 39. § (4) bekezdésének rendelkezéseit a 2014. december 31-ét követően kezdeményezett felülvizsgálat során kell alkalmazni.

66. § *  (1)–(3) * 

(4) A 2015. március 1-jétől a járási hivatal hatáskörébe kerülő ellátással összefüggésben 2015. február 28-án folyamatban lévő, az Szt. 17. §-a szerinti visszafizetési kötelezettséggel kapcsolatos ügyben a jegyző jár el. A jegyző által 2015. március 1-jéig, valamint a 2015. február 28-án folyamatban lévő ügyben elrendelt visszafizetés, illetve engedélyezett fizetési könnyítés esetén a visszafizetési kötelezettséget a jegyző felé kell teljesíteni.

(5) A 18. életévét betöltött tartósan beteg hozzátartozójának ápolását, gondozását végző személy részére megállapított települési támogatás – ideértve az Szt. 2015. február 28-án hatályos 43/B. §-a alapján 2015. március 1-jét megelőző kezdő időponttal megállapított, és 2015. március 1-jétől települési támogatásként nyújtott méltányossági ápolási díjat is – a társadalombiztosítási tárgyú jogszabályok alkalmazásában ápolási díjnak minősül, ha az ellátás önkormányzati rendeletben szabályozott havi összege eléri az Szt. 2015. február 28-án hatályos 44. § (1) bekezdés d) pontja szerinti mértéket.

(6) *  Az Szt. 134/A. § (3) bekezdése alkalmazása során az ápolási díjra való jogosultságnak vagy az ápolási díj összegének a felülvizsgálatához kapcsolódó illetékességváltozás a felülvizsgálat tárgyában hozott döntés véglegessé válását követő napon következik be. A döntés véglegessé válásának hónapjára járó ellátást a döntést hozó járási hivatal illetékessége szerinti fővárosi és megyei kormányhivatal folyósítja.

68. § *  A területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelettel megállapított rendelkezéseket a 2015. április 1-jén folyamatban lévő hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

1. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez * 

Vagyonnyilatkozat

I. A kérelmező személyes adatai

Neve: ............................................................................................................................

Születési neve: .............................................................................................................

Anyja neve: ..................................................................................................................

Születési hely, év, hó, nap: ..........................................................................................

Lakóhely: .....................................................................................................................

Tartózkodási hely: .......................................................................................................

Társadalombiztosítási Azonosító Jele: .......................................................................

II. A kérelmező és a vele együtt élő közeli hozzátartozójának vagyona

A. Ingatlanok

1. Lakástulajdon és lakótelek-tulajdon (vagy állandó, illetve tartós használat):

– címe: ........................................ város/község ........................... út/utca .......... hsz.,

– alapterülete: ........... m2,

– tulajdoni hányad: ...........................,

– a szerzés ideje: ................ év.

Becsült forgalmi érték:* .......................................... Ft

Az ingatlan-nyilvántartásba az ingatlanra vonatkozóan bejegyzett terhek, korlátolt dologi jogok, vagyoni értékű jogok vagy feljegyzett tények:

................................ (pl. haszonélvezet, jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom, használati jogok, szolgalom).

2. Üdülőtulajdon és üdülőtelek-tulajdon (vagy állandó, illetve tartós használat):

– címe: ........................................ város/község ........................... út/utca ............. hsz.,

– alapterülete: ........... m2,

– tulajdoni hányad: ...........................,

– a szerzés ideje: ................ év.

Becsült forgalmi érték:* .......................................... Ft

Az ingatlan-nyilvántartásba az ingatlanra vonatkozóan bejegyzett terhek, korlátolt dologi jogok, vagyoni értékű jogok vagy feljegyzett tények:

................................ (pl. haszonélvezet, jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom, használati jogok, szolgalom).

3. Egyéb, nem lakás céljára szolgáló épület- vagy épületrész-tulajdon (vagy állandó használat):

– megnevezése .................................... (pl. zártkerti építmény, műhely, üzlet, műterem, rendelő, garázs),

– címe: ........................................... város/község ......................... út/utca ............. hsz.,

– alapterülete: ........... m2,

– tulajdoni hányad: ...........................,

– a szerzés ideje: ................ év.

Becsült forgalmi érték:* .......................................... Ft

Az ingatlan-nyilvántartásba az ingatlanra vonatkozóan bejegyzett terhek, korlátolt dologi jogok, vagyoni értékű jogok vagy feljegyzett tények:

................................ (pl. haszonélvezet, jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom, használati jogok, szolgalom).

4. Termőföldtulajdon (vagy állandó használat):

– megnevezése: ......................................................................................................................

– címe: ........................................... város/község ....................... út/utca ............ hsz., (pontos cím hiányában: ...................... helyrajzi szám),

– alapterülete: ........... m2,

– tulajdoni hányad: ...........................,

– a szerzés ideje: ................ év.

Becsült forgalmi érték:* .......................................... Ft

Az ingatlan-nyilvántartásba az ingatlanra vonatkozóan bejegyzett terhek, korlátolt dologi jogok, vagyoni értékű jogok vagy feljegyzett tények:

................................ (pl. haszonélvezet, jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom, használati jogok, szolgalom).

B. Egyéb vagyontárgyak

Gépjármű adatai:

a) személygépkocsi: ................................................................ típus .................. rendszám

a szerzés ideje, valamint a gyártás éve: ...............................................................................

Becsült forgalmi érték:** .......................................... Ft

Gépjárműre bejegyzett terhek, gépjárművet terhelő vagyoni értékű jogok:

................................................................................. (pl. elidegenítési és terhelési tilalom, bejegyzett üzemben tartói jog). A gépjárművet mozgáskorlátozottságra tekintettel tartják fenn:

igen nem

(a megfelelő aláhúzandó).

b) tehergépjármű, autóbusz, motorkerékpár, vízi- vagy egyéb jármű:

................................................................................................. típus .................. rendszám

a szerzés ideje, valamint a gyártás éve: ..............................................................................

Becsült forgalmi érték:** .......................................... Ft

Gépjárműre bejegyzett terhek, gépjárművet terhelő vagyoni értékű jogok:

................................................................................. (pl. elidegenítési és terhelési tilalom, bejegyzett üzemben tartói jog).

III. Nyilatkozatok

1. Felelősségem tudatában kijelentem [a megfelelő aláhúzandó, és a b) pont szerinti esetben kitöltendő], hogy

a) fizetési számlával nem rendelkezem vagy

b) az alábbi fizetési számlával rendelkezem (valamennyi megjelölendő):

– Pénzforgalmi szolgáltató neve: ................................................................................................

fizetési számla száma: ..............................................................................................................

fizetési számlán kezelt összeg ..................................................................................................

– Pénzforgalmi szolgáltató neve: ................................................................................................

fizetési számla száma: ..............................................................................................................

fizetési számlán kezelt összeg ..................................................................................................

– Pénzforgalmi szolgáltató neve: ................................................................................................

fizetési számla száma: ..............................................................................................................

fizetési számlán kezelt összeg ..................................................................................................

– Pénzforgalmi szolgáltató neve: ................................................................................................

fizetési számla száma: ..............................................................................................................

fizetési számlán kezelt összeg ..................................................................................................

2. Felelősségem tudatában kijelentem [a megfelelő aláhúzandó, és a b) pont szerinti esetben kitöltendő], hogy a velem együttélő közeli hozzátartozóm

a) fizetési számlával nem rendelkezik vagy

b) az alábbi fizetési számlával rendelkezik (valamennyi megjelölendő):

– Pénzforgalmi szolgáltató neve: ................................................................................................

fizetési számla száma: ..............................................................................................................

fizetési számlán kezelt összeg ..................................................................................................

– Pénzforgalmi szolgáltató neve: ................................................................................................

fizetési számla száma: ..............................................................................................................

fizetési számlán kezelt összeg ..................................................................................................

– Pénzforgalmi szolgáltató neve: ................................................................................................

fizetési számla száma: ..............................................................................................................

fizetési számlán kezelt összeg ..................................................................................................

– Pénzforgalmi szolgáltató neve: ................................................................................................

fizetési számla száma: ..............................................................................................................

fizetési számlán kezelt összeg ..................................................................................................

3. Tudomásul veszem, hogy az ellátásra való jogosultság feltételeinek megállapítása érdekében a hatóság a fentiekben megjelölt pénzforgalmi szolgáltató felé megkereséssel élhet a fizetési számlán kezelt összeg tekintetében.

4. Kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek. Hozzájárulok a nyilatkozatban szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárásban történő felhasználásához, kezeléséhez.

Kelt: .......... év .............................. hó ............ nap

................................................
aláírás

Megjegyzés:

A vagyoni helyzet vizsgálatakor nem kell figyelembe venni az életvitelszerűen lakott ingatlan eladása, valamint az életvitelszerűen lakott ingatlanon fennálló vagyoni értékű jog átruházása esetén az eladott ingatlan, illetve átruházott vagyoni értékű jog ellenértékeként a fizetési számlára befizetett összeget.

Ha a kérelmező vagy vele együttélő közeli hozzátartozója bármely vagyontárgyból egynél többel rendelkezik, a vagyonnyilatkozat megfelelő pontját a vagyontárgyak számával egyezően kell kitölteni. Ha a vagyonnyilatkozatban feltüntetett vagyon nem Magyarország területén van, a forgalmi értéket a vagyon helye szerinti állam hivatalos pénznemében is fel kell tüntetni.

* Becsült forgalmi értékként az ingatlannak a településen szokásos forgalmi értékét kell feltüntetni.

** Becsült forgalmi értékként a gépjármű kora és állapota szerinti értéket kell feltüntetni.

2. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez * 

KÉRELEM
az időskorúak járadékának megállapítására

1. Személyes adatok

1.1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok:

1.1.1. Neve: .......................................................................................................................................

1.1.2. Születési neve: .........................................................................................................................

1.1.3. Anyja neve: ..............................................................................................................................

1.1.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap): .........................................................................................

1.1.5. Lakóhelye: ...............................................................................................................................

1.1.6. Tartózkodási helye: ..................................................................................................................

1.1.7. Társadalombiztosítási Azonosító Jele: ....................................................................................

1.1.8. Állampolgársága: .....................................................................................................................

1.1.9. Telefonszám (nem kötelező megadni): ....................................................................................

1.1.10. Fizetési számlaszám (ha a folyósítást fizetési számlaszámra kéri): ......................................

1.1.11. A fizetési számlát vezető pénzintézet neve: ..........................................................................

1.2. A kérelmező családi állapota:

1.2.1. □ egyedülálló,

1.2.2. □ házastársával/élettársával él együtt.

1.3. A kérelmező idegenrendészeti státusza (nem magyar állampolgárság esetén):

1.3.1. □ szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, vagy

1.3.2. □ EU kék kártyával rendelkező, vagy

1.3.3. □ bevándorolt/letelepedett, vagy

1.3.4. □ menekült/oltalmazott/hontalan.

1.3.5. *  □ összevont engedéllyel rendelkező.

1.4. A kérelmezővel azonos lakcímen élő házastársára/élettársára vonatkozó adatok:

1.4.1. Neve: .......................................................................................................................................

1.4.2. Születési neve: .........................................................................................................................

1.4.3. Anyja neve: ..............................................................................................................................

1.4.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap): .........................................................................................

1.4.5. Lakóhelye: ..............................................................................................................................

1.4.6. Tartózkodási helye: ..................................................................................................................

1.4.7. Társadalombiztosítási Azonosító Jele: ....................................................................................

1.5. *  Más rendszeres pénzellátás megállapítására irányuló esetleges eljárás státusza:

1.5.1. □ a jelen, az időskorúak járadékának megállapítására irányuló kérelem benyújtásakor más rendszeres pénzellátás megállapítására irányuló eljárás is folyamatban van;

1.5.2. □ a jelen, az időskorúak járadékának megállapítására irányuló kérelem benyújtásakor más rendszeres pénzellátás megállapítására irányuló eljárás nincs folyamatban.

2. Jövedelmi adatok:

A B C
A jövedelem típusa Kérelmező Házastárs, élettárs
havi jövedelme (forint)
2.1. Munkaviszonyból és más foglalkoztatási jogviszonyból származó
ebből: közfoglalkoztatásból származó
2.2. Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó
2.3. Táppénz, gyermekgondozási támogatások
2.4. Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások
2.5. Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások
2.6. Egyéb jövedelem
2.7. Összes jövedelem

3. Nyilatkozatok:

3.1. Tudomásul veszem, hogy

3.1.1. a szociális hatáskört gyakorló szerv – az állami adóhatóság útján – ellenőrizheti a kérelemben közölt jövedelmi adatok valódiságát,

3.1.2. *  köteles vagyok a feltüntetett adatokban bekövetkezett változást 15 napon belül, valamint a más rendszeres pénzellátás megállapítására irányuló eljárás indítását 8 napon belül bejelenteni az eljáró hatóságnak.

3.2. Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához.

3.3. (A kérelmező részéről:)

Felelősségem tudatában kijelentem, hogy

3.3.1.* életvitelszerűen a lakóhelyemen/a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó),

3.3.2. településszintű lakóhellyel rendelkezem, és a kérelem 1.2.6. alpontjában feltüntetett házastársam/élettársam életvitelszerűen velem él [akkor kell aláhúznia, ha az Ön lakóhelyeként a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában csak a bejelentett település neve (a fővárosban a kerület megjelölése) szerepel],

3.3.3. a kérelemben közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

3.4. (A kérelmező házastársának/élettársának részéről:)

Felelősségem tudatában kijelentem, hogy

3.4.1.* életvitelszerűen a lakóhelyemen/a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó), és

3.4.2. a kérelemben közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

Kelt: .........................................................., ..............................................

................................................................... ..................................................................
kérelmező aláírása kérelmező
házastársának/élettársának aláírása
* Ezt a nyilatkozatot csak abban az esetben kell megtenni, ha egyidejűleg bejelentett lakó- és tartózkodási hellyel is rendelkezik.

4. Tájékoztató a kérelem kitöltéséhez

Kérjük, hogy szíveskedjen a megfelelő választ X-szel jelölni, és a hiányzó adatokat kitölteni.

4.1. A személyi adatok kitöltéséhez

4.1.1. „Egyedülálló” az a személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált vagy házastársától külön él, kivéve, ha élettársa van. A házastársak akkor tekinthetők különélőnek, ha a lakcímük különböző.

4.2. A jövedelemre vonatkozó adatok kitöltéséhez

4.2.1. *  „Jövedelem”: a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szjatv.) szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó – megszerzett – vagyoni érték (bevétel), ideértve az Szjatv. 27. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott bevételt, valamint az Szjatv. 1. számú melléklete szerinti adómentes bevételt, továbbá az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény, a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény vagy az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni.

4.2.2. A jövedelmi adatok alatt havi nettó jövedelmet kell érteni. A nettó jövedelem kiszámításánál a bevételt az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett összegben kell feltüntetni.

4.2.2.1. Elismert költségnek minősül a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj.

4.2.2.2. Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás és járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék.

4.2.3. Ha a magánszemély az egyszerűsített vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 40%-ával. Ha a mezőgazdasági őstermelő adóévi őstermelésből származó bevétele nem több a kistermelés értékhatáránál (illetve ha részére támogatást folyósítottak, annak a folyósított támogatással növelt összegénél), akkor a bevétel csökkenthető az igazolt költségekkel, továbbá a bevétel 40%-ának megfelelő összeggel vagy a bevétel 85%-ának, illetve állattenyésztés esetén 94%-ának megfelelő összeggel.

4.2.4. *  Nem minősül jövedelemnek, így jövedelemként nem kell feltüntetni a rendkívüli települési támogatást, a lakásfenntartási támogatást, az adósságcsökkentési támogatást, valamint a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez, a gyógyszerkiadások viseléséhez és a lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékot felhalmozó személyek részére nyújtott települési támogatást, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény keretében nyújtott támogatást és az a melletti pótlékot, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díjat és külön ellátmányt, az anyasági támogatást, a tizenharmadik havi nyugdíjat, a szépkorúak jubileumi juttatását, a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményeit, a vakok személyi járadékát és a fogyatékossági támogatást, a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatást, az alkalmi munkavállalói könyvvel történő munkavégzés, az egyszerűsített foglalkoztatás, valamint az adórendszeren kívüli keresettel járó háztartási munka havi ellenértékét, a házi segítségnyújtás keretében társadalmi gondozásért kapott tiszteletdíjat, az energiafelhasználáshoz nyújtott támogatást. Nem minősül továbbá jövedelemnek a szociális szövetkezet (ide nem értve az iskolaszövetkezetet) tagja által a szövetkezetben végzett tevékenység ellenértékeként megszerzett, a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján adómentes bevétel, az életvitelszerűen lakott ingatlan eladása, valamint az életvitelszerűen lakott ingatlanon fennálló vagyoni értékű jog átruházása esetén az eladott ingatlan, illetve átruházott vagyoni értékű jog ellenértékének azon része, amelyből az eladást vagy átruházást követő egy éven belül az eladó vagy átruházó saját, vagy közeli hozzátartozója életvitelszerű, tényleges lakhatásának célját szolgáló ingatlan vagy vagyoni értékű jog vásárlására kerül sor, valamint az elengedett tartozás, illetve a megszűnt kötelezettség, ha a tartozás elengedésére vagy a kötelezettség megszűnésére a természetes személyek adósságrendezési eljárásában, továbbá közüzemi szolgáltatás szolgáltatója, illetve pénzügyi intézmény által, az adós megélhetését veszélyeztető szociális helyzete miatt került sor.

4.2.5. *  A jövedelemszámításnál figyelmen kívül kell hagyni a közfoglalkoztatásból származó havi jövedelemnek a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét meghaladó részét.

4.2.6. A havi jövedelem kiszámításakor

4.2.6.1. a rendszeres jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap alatt,

4.2.6.2. a nem rendszeres jövedelem, illetve vállalkozásból, őstermelésből származó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző tizenkét hónap alatt kapott összeg egy havi átlagát kell együttesen figyelembe venni.

4.2.7. A jövedelem típusai:

4.2.7.1. *  Munkaviszonyból és más foglalkoztatási viszonyból származó jövedelem: különösen a munkaviszonyban, közalkalmazotti, közszolgálati, kormányzati szolgálati, állami szolgálati jogviszonyban, bírósági, ügyészségi, igazságügyi szolgálati jogviszonyban, honvédség, rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos és szerződéses szolgálati jogviszonyában folytatott munkavégzésre irányuló tevékenységből, továbbá szövetkezet tagjaként folytatott – személyes közreműködést igénylő – tevékenységből származó jövedelem.

4.2.7.2. Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem: itt kell feltüntetni a jogdíjat, továbbá a bérbeadó, a választott könyvvizsgáló tevékenységéből származó jövedelmet, a gazdasági társaság magánszemély tagja által külön szerződés szerint teljesített mellékszolgáltatást.

4.2.7.3. *  Táppénz, gyermekgondozási támogatások: táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, csecsemőgondozási díj, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj, gyermekgondozást segítő ellátás, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás, családi pótlék, gyermektartásdíj.

4.2.7.4. *  Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások: öregségi, özvegyi és szülői nyugdíj, árvaellátás, baleseti hozzátartozói nyugellátások, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, a táncművészeti életjáradék, az átmeneti bányászjáradék, rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás, bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, rokkantsági járadék, rehabilitációs járadék, politikai rehabilitációs ellátások, házastársi pótlék, házastárs után járó jövedelempótlék, közszolgálati járadék.

4.2.7.5. *  Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások: különösen az időskorúak járadéka, az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, az ápolási díj; munkanélküli járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, képzési támogatásként folyósított keresetpótló juttatás.

4.2.7.6. Egyéb jövedelem: például az ösztöndíj, szakképzéssel összefüggő pénzbeli juttatások, a felzárkózást elősegítő megélhetési támogatás, a nevelőszülői díj, szociális gondozói díj, végkielégítés és állampapírból származó jövedelem, ingatlan és ingó tárgyak értékesítéséből, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem, életjáradékból, föld és más ingatlan bérbeadásából származó jövedelem, illetve minden olyan jövedelem, amely az előző sorokban nem került feltüntetésre.

4.2.8. *  A jövedelemről – a családtámogatási törvény szerint folyósított családtámogatási ellátás, vagy a fogyatékossági támogatás kivételével – a kérelemhez mellékelni kell a jövedelem típusának megfelelő iratot vagy annak másolatát.

2/A. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez * 

Adatlap
az időskorúak járadékának hivatalból történő megállapításához

1. Személyi adatok

1.1. [A HATÓSÁG TÖLTI KI]

1.1.1. Neve: ........................................................................................................................................

1.1.2. Anyja neve: .............................................................................................................................

1.1.3. Születés helye, ideje (év, hó, nap): ..........................................................................................

1.1.4. Lakóhelye: ...............................................................................................................................

1.1.5. Tartózkodási helye: ..................................................................................................................

1.1.6. Társadalombiztosítási Azonosító Jele: ....................................................................................

1.1.7. Állampolgársága: .....................................................................................................................

1.1.8. A kérelmező idegenrendészeti státusza (nem magyar állampolgárság esetén):

1.1.8.1. □ szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, vagy

1.1.8.2. □ EU kék kártyával rendelkező, vagy

1.1.8.3. □ bevándorolt/letelepedett, vagy

1.1.8.4. □ menekült/oltalmazott/hontalan

1.2. [AZ ÜGYFÉL TÖLTI KI]

1.2.1. Telefonszám (nem kötelező megadni): . ..................................................................................

1.2.2. Fizetési számlaszám (akkor kell megadni, ha a folyósítást fizetési számlaszámra kéri):

............................................................................................................................................................

1.2.3. A fizetési számlát vezető pénzintézet neve:

............................................................................................................................................................

1.2.4. Az 1.1. alpont szerinti adataimban az alábbi változás(ok) történt(ek):

............................................................................................................................................................

............................................................................................................................................................

............................................................................................................................................................

............................................................................................................................................................

1.2.5. Családi állapot:

1.2.5.1. □ egyedülálló,

1.2.5.2. □ házastársával/élettársával együtt élő.

1.2.6. A kérelmezővel azonos lakcímen élő házastársa/élettársa személyes adatai:

1.2.6.1. Neve: .....................................................................................................................................

1.2.6.2. Születési neve: ......................................................................................................................

1.2.6.3. Anyja neve: ...........................................................................................................................

1.2.6.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap): ......................................................................................

1.2.6.5. Lakóhelye: ............................................................................................................................

1.2.6.6. Tartózkodási helye: ...............................................................................................................

1.2.6.7. Társadalombiztosítási Azonosító Jele: .................................................................................

1.3. *  Más rendszeres pénzellátás megállapítására irányuló esetleges eljárás státusza:

1.3.1. □ az időskorúak járadékának hivatalból történő megállapítására irányuló adatlap benyújtásakor más rendszeres pénzellátás megállapítására irányuló eljárás is folyamatban van;

1.3.2. □ az időskorúak járadékának hivatalból történő megállapítására irányuló adatlap benyújtásakor más rendszeres pénzellátás megállapítására irányuló eljárás nincs folyamatban.

2. *  Jövedelmi adatok

A B C
A jövedelem típusa Kérelmező Házastárs, élettárs
havi jövedelme (forint)
2.1. Munkaviszonyból és más foglalkoztatási jogviszonyból származó
ebből: közfoglalkoztatásból származó
2.2. Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó
2.3. Táppénz, gyermekgondozási támogatások
2.4. Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások
2.5. *  Önkormányzat, járási hivatal és az állami foglalkoztatási szerv által folyósított ellátások
2.6. Egyéb jövedelem
2.7. Összes jövedelem

3. Nyilatkozatok

3.1. (A kérelmező részéről:)

Felelősségem tudatában kijelentem, hogy

3.1.1.** életvitelszerűen a lakóhelyemen/a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó),

3.1.2. településszintű lakóhellyel rendelkezem, és a kérelem 1.2.6. alpontjában feltüntetett házastársam/élettársam életvitelszerűen velem él [akkor kell aláhúznia, ha az Ön lakóhelyeként a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában csak a bejelentett település neve (a fővárosban a kerület megjelölése) szerepel],

3.1.3. az adatlapon közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

3.2. (A kérelmező házastársának/élettársának részéről:)

Felelősségem tudatában kijelentem, hogy

3.2.1.** életvitelszerűen a lakóhelyemen/a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó), és

3.2.2. a kérelemben közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

3.3. Tudomásul veszem, hogy a szociális hatáskört gyakorló szerv – az állami adóhatóság útján –

ellenőrizheti a közölt jövedelmi adatok valódiságát.

3.4. *  Tudomásul veszem, hogy a feltüntetett adatokban bekövetkezett változást 15 napon belül, illetve a más rendszeres pénzellátás megállapítására irányuló eljárás indítását 8 napon belül köteles vagyok bejelenteni az eljáró hatóságnak.

Kelt: ........................................................................ ,......................................................

................................................................... ..................................................................
kérelmező aláírása kérelmező
házastársának/élettársának aláírása
** Ezt a nyilatkozatot csak abban az esetben kell megtenni, ha egyidejűleg bejelentett lakó- és tartózkodási hellyel is rendelkezik.

4. Tájékoztató az adatlap kitöltéséhez

A megfelelő választ X-szel kell jelölni, illetve a hiányzó adatokat kitölteni.

4.1. A személyi adatok kitöltéséhez

4.1.1. Egyedülálló az a személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált vagy házastársától külön él, kivéve, ha élettársa van. A házastársak akkor tekinthetők különélőnek, ha a lakcímük különböző.

4.2. A jövedelemre vonatkozó adatok kitöltéséhez

4.2.1. A jövedelemre vonatkozó adatokat nem kell megadni, ha az ügyfél egyedülálló és az aktív korúak ellátására való jogosultságának megszűnését követően jövedelmében változás nem állt be.

4.2.2. *  „Jövedelem”: a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szjatv.) szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó – megszerzett – vagyoni érték (bevétel), ideértve az Szjatv. 27. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott bevételt, valamint az Szjatv. 1. számú melléklete szerinti adómentes bevételt, továbbá az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény, a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény vagy az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni.

4.2.3. A jövedelmi adatok alatt havi nettó jövedelmet kell érteni. A nettó jövedelem kiszámításánál a bevételt az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett összegben kell feltüntetni.

4.2.3.1. Elismert költségnek minősül a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj.

4.2.3.2. Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás és járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék.

4.2.4. Ha a magánszemély az egyszerűsített vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 40%-ával. Ha a mezőgazdasági őstermelő adóévi őstermelésből származó bevétele nem több a kistermelés értékhatáránál (illetve ha részére támogatást folyósítottak, annak a folyósított támogatással növelt összegénél), akkor a bevétel csökkenthető az igazolt költségekkel, továbbá a bevétel 40%-ának megfelelő összeggel vagy a bevétel 85%-ának, illetve állattenyésztés esetén 94%-ának megfelelő összeggel.

4.2.5. *  Nem minősül jövedelemnek, így jövedelemként nem kell feltüntetni a rendkívüli települési támogatást, a lakásfenntartási támogatást, az adósságcsökkentési támogatást, valamint a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez, a gyógyszerkiadások viseléséhez és a lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékot felhalmozó személyek részére nyújtott települési támogatást, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény keretében nyújtott támogatást és az a melletti pótlékot, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díjat és külön ellátmányt, az anyasági támogatást, a tizenharmadik havi nyugdíjat, a szépkorúak jubileumi juttatását, a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményeit, a vakok személyi járadékát és a fogyatékossági támogatást, a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatást, az alkalmi munkavállalói könyvvel történő munkavégzés, az egyszerűsített foglalkoztatás, valamint az adórendszeren kívüli keresettel járó háztartási munka havi ellenértékét, a házi segítségnyújtás keretében társadalmi gondozásért kapott tiszteletdíjat, az energiafelhasználáshoz nyújtott támogatást. Nem minősül továbbá jövedelemnek a szociális szövetkezet (ide nem értve az iskolaszövetkezetet) tagja által a szövetkezetben végzett tevékenység ellenértékeként megszerzett, a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján adómentes bevétel, az életvitelszerűen lakott ingatlan eladása, valamint az életvitelszerűen lakott ingatlanon fennálló vagyoni értékű jog átruházása esetén az eladott ingatlan, illetve átruházott vagyoni értékű jog ellenértékének azon része, amelyből az eladást vagy átruházást követő egy éven belül az eladó vagy átruházó saját, vagy közeli hozzátartozója életvitelszerű, tényleges lakhatásának célját szolgáló ingatlan vagy vagyoni értékű jog vásárlására kerül sor, valamint az elengedett tartozás, illetve a megszűnt kötelezettség, ha a tartozás elengedésére vagy a kötelezettség megszűnésére a természetes személyek adósságrendezési eljárásában, továbbá közüzemi szolgáltatás szolgáltatója, illetve pénzügyi intézmény által, az adós megélhetését veszélyeztető szociális helyzete miatt került sor.

4.2.6. *  A jövedelemszámításnál figyelmen kívül kell hagyni a közfoglalkoztatásból származó havi jövedelemnek a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét meghaladó részét.

4.2.7. A havi jövedelem kiszámításakor

4.2.7.1. a rendszeres jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap alatt,

4.2.7.2. a nem rendszeres jövedelem, illetve vállalkozásból, őstermelésből származó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző tizenkét hónap alatt kapott összeg egy havi átlagát kell együttesen figyelembe venni.

4.2.8. A jövedelem típusai:

4.2.8.1. *  Munkaviszonyból és más foglalkoztatási viszonyból származó jövedelem: különösen a munkaviszonyban, közalkalmazotti, közszolgálati, kormányzati szolgálati, állami szolgálati jogviszonyban, bírósági, ügyészségi, igazságügyi szolgálati jogviszonyban, honvédség, rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos és szerződéses szolgálati jogviszonyában folytatott munkavégzésre irányuló tevékenységből, továbbá szövetkezet tagjaként folytatott – személyes közreműködést igénylő – tevékenységből származó jövedelem.

4.2.8.2. Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem: itt kell feltüntetni a jogdíjat, továbbá a bérbeadó, a választott könyvvizsgáló tevékenységéből származó jövedelmet, a gazdasági társaság magánszemély tagja által külön szerződés szerint teljesített mellékszolgáltatást.

4.2.8.3. *  Táppénz, gyermekgondozási támogatások: táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, csecsemőgondozási díj, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj, gyermekgondozást segítő ellátás, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás, családi pótlék, gyermektartásdíj.

4.2.8.4. *  Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások: öregségi, özvegyi és szülői nyugdíj, árvaellátás, baleseti hozzátartozói nyugellátások, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, a táncművészeti életjáradék, az átmeneti bányászjáradék, rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás, bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, rokkantsági járadék, rehabilitációs járadék, politikai rehabilitációs ellátások, házastársi pótlék, házastárs után járó jövedelempótlék, közszolgálati járadék.

4.2.8.5. *  Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások: különösen az időskorúak járadéka, az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, az ápolási díj; munkanélküli járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, képzési támogatásként folyósított keresetpótló juttatás.

4.2.8.6. Egyéb jövedelem: például az ösztöndíj, szakképzéssel összefüggő pénzbeli juttatások, a felzárkózást elősegítő megélhetési támogatás, a nevelőszülői díj, szociális gondozói díj, végkielégítés és állampapírból származó jövedelem, ingatlan és ingó tárgyak értékesítéséből, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem, életjáradékból, föld és más ingatlan bérbeadásából származó jövedelem, illetve minden olyan jövedelem, amely az előző sorokban nem került feltüntetésre.

4.2.9. A jövedelemről a kérelemhez mellékelni kell – a családtámogatási törvény szerint folyósított családtámogatási ellátás kivételével – a jövedelem típusának megfelelő iratot vagy annak másolatát.

3. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez * 

KÉRELEM
aktív korúak ellátásának megállapítására

1. Személyi adatok

1.1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok:

1.1.1. Neve: ........................................................................................................................................

1.1.2. Születési neve: .........................................................................................................................

1.1.3. Anyja neve: ..............................................................................................................................

1.1.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap): .........................................................................................

1.1.5. Lakóhelye: ...............................................................................................................................

1.1.6. Tartózkodási helye: ..................................................................................................................

1.1.7. Társadalombiztosítási Azonosító Jele: ....................................................................................

1.1.8. Állampolgársága: .....................................................................................................................

1.1.9. Telefonszám (nem kötelező megadni): ....................................................................................

1.1.10. Fizetési számlaszám (ha a folyósítást fizetési számlaszámra kéri): ......................................

1.1.11. A fizetési számlát vezető pénzintézet neve: ..........................................................................

1.2. A kérelmező családi állapota:

1.2.1. □ egyedülálló,

1.2.2. □ házastársával/élettársával él együtt.

1.3. A kérelmező

1.3.1. □ részesül fogyatékossági támogatásban,

1.3.2. □ nem részesül fogyatékossági támogatásban.

1.4. A kérelmező idegenrendészeti státusza (nem magyar állampolgárság esetén):

1.4.1. □ szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, vagy

1.4.2. □ EU kék kártyával rendelkező, vagy

1.4.3. □ bevándorolt/letelepedett, vagy

1.4.4. □ menekült/oltalmazott/hontalan.

1.5. A kérelmezővel azonos lakcímen élő házastársára/élettársára vonatkozó adatok:

1.5.1. Neve: .......................................................................................................................................

1.5.2. Születési neve: .........................................................................................................................

1.5.3. Anyja neve: ..............................................................................................................................

1.5.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap): .........................................................................................

1.5.5. Lakóhelye: ...............................................................................................................................

1.5.6. Tartózkodási helye: ..................................................................................................................

1.5.7. Társadalombiztosítási Azonosító Jele: ....................................................................................

1.6. A kérelmező házastársa/élettársa

1.6.1. □ részesül fogyatékossági támogatásban,

1.6.2. □ nem részesül fogyatékossági támogatásban.

1.7. A kérelmezővel azonos lakcímen élő, eltartott gyermekek száma összesen: .................. fő

1.8. *  A kérelmezővel azonos lakcímen élő gyermekekre vonatkozó adatok:

A B C D E F
Név
(ha eltérő, születési
neve is)

Anyja neve
Születés helye,
ideje
(év, hó, nap)
Társadalom-
biztosítási Azonosító Jele
18. életévét betöltött személy esetén azon oktatási intézmény
megnevezése, ahol tanul

Megjegyzés*
1.8.1.
1.8.2.
1.8.3.
1.8.4.
1.8.5.
* Ebben az oszlopban kell feltüntetni:
a) ha a gyermekre tekintettel gyermekgondozást segítő ellátást vagy gyermekgondozási segélyt, gyermeknevelési támogatást, gyermekgondozási díjat, csecsemőgondozási díjat, terhességi-gyermekágyi segélyt vagy csecsemőgondozási díjat folyósítanak,
b) ha a 20 évesnél fiatalabb gyermek nem jár oktatási intézménybe, de önálló keresettel még nem rendelkezik, vagy
c) életkortól függetlenül a tartós betegség vagy fogyatékosság fennállását, amennyiben ez az állapot a gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt.

2. Jövedelemi adatok

A kérelmező, valamint házastársa (élettársa) és a velük egy háztartásban élő gyermekeik havi jövedelme, forintban:

A B C D

A jövedelem típusa
Kérelmező Házastárs, élettárs Gyermekek
havi jövedelme (forint)
2.1. Munkaviszonyból és más foglalkoztatási jogviszonyból származó
ebből: közfoglalkoztatásból származó
2.2. Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó
2.3. Táppénz, gyermekgondozási támogatások
2.4. Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások
2.5. Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások
2.6. Egyéb jövedelem
2.7. Összes jövedelem

3. Jogosultsági feltételekre vonatkozó adatok

3.1. Kérjük, hogy

3.1.1. □ itt jelölje be, ha Ön egészségkárosodott, és

3.1.2. *  jelölje aláhúzással, ha

a) rendelkezik a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal vagy a rehabilitációs hatóság érvényes és hatályos szakvéleményével vagy szakhatósági állásfoglalásával az egészségi állapotról, egészségkárosodásról vagy a megváltozott munkaképességről, és ezt csatolta,

b) vakok személyi járadékában részesül, és csatolta a családtámogatásokkal kapcsolatos feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal igazolását annak folyósításáról, vagy

c) fogyatékossági támogatásban részesül.

3.1.3. *  Amennyiben Ön vakok személyi járadékában részesül, azonban a családtámogatásokkal kapcsolatos feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal erre vonatkozó igazolását nem csatolta, kérjük, adja meg az ellátást folyósító hatóság megnevezését és címét:

..............................................................................................................................................

..............................................................................................................................................

3.2. Kérjük, hogy

3.2.1. □ itt jelölje be, ha Ön állástalan, és

3.2.2. *  jelölje aláhúzással, ha csatolta

a) annak az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási hivatalnak az igazolását, amely a munkanélküli járadékot, álláskeresési járadékot, álláskeresési segélyt, vállalkozói járadékot folyósította, vagy amellyel a kérelem benyújtása előtt együttműködött;

b) a korábban folyósított szociális ellátások megszüntetéséről hozott határozatot vagy az ellátást korábban folyósító szerv igazolását;

c) annak a rehabilitációs hatóságnak az igazolását, amellyel a kérelem benyújtása előtt együttműködött.

3.2.3. *  Amennyiben Ön e jogcímen kéri az aktív korúak ellátására való jogosultság megállapítását és köznevelési intézményben tanulmányokat folytató, 14 év alatti gyermekével él egy háztartásban, kérjük, alább külön jelölje, ha csatolta a köznevelési intézmény igazolását arról, hogy a gyermek napközbeni ellátását nem tudja biztosítani:

□ a fenti igazolást a kérelemhez csatoltam.

3.2.4. *  Amennyiben Ön

a) a 3.2.2. pont a) alpontjában foglalt igazolást nem csatolta, kérjük, adja meg annak az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási hivatalnak a megnevezését és címét, amely Önnek ellátást folyósított, vagy amellyel Ön együttműködött:

..............................................................................................................................................

..............................................................................................................................................

b) a 3.2.2. pont b) alpontjában foglalt határozatot, igazolást nem csatolta, kérjük, adja meg a korábbi szociális ellátást megszüntető szerv megnevezését és címét:

..............................................................................................................................................

..............................................................................................................................................

c) a 3.2.2. pont c) alpontjában foglalt igazolást nem csatolta, kérjük, adja meg annak a rehabilitációs hatóságnak a megnevezését és címét, amellyel Ön együttműködött:

..............................................................................................................................................

..............................................................................................................................................

3.3. *  Kérjük, hogy

□ itt jelölje be, ha Ön az elmúlt három évben aktív korúak ellátásában részesült.

3.4. *  Más rendszeres pénzellátás megállapítására irányuló esetleges eljárás státusza:

3.4.1. □ az aktív korúak ellátásának megállapítására irányuló jelen kérelem benyújtásakor más rendszeres pénzellátás megállapítására irányuló eljárás is folyamatban van;

3.4.2. □ az aktív korúak ellátásának megállapítására irányuló jelen kérelem benyújtásakor más rendszeres pénzellátás megállapítására irányuló eljárás nincs folyamatban.

4. Nyilatkozatok

4.1. Tudomásul veszem, hogy

4.1.1. a szociális hatáskört gyakorló szerv – az állami adóhatóság útján – ellenőrizheti a kérelemben közölt jövedelmi adatok valódiságát,

4.1.2. *  köteles vagyok a feltüntetett adatokban bekövetkezett változást 15 napon belül, valamint a más rendszeres pénzellátás megállapítására irányuló eljárás indítását 8 napon belül bejelenteni az eljáró hatóságnak.

4.2. Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához.

4.3. (A kérelmező részéről:)

Felelősségem tudatában kijelentem, hogy

4.3.1.* életvitelszerűen a lakóhelyemen/a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó),

4.3.2. településszintű lakóhellyel rendelkezem [akkor kell aláhúznia, ha az Ön lakóhelyeként a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában csak a bejelentett település neve (a fővárosban a kerület megjelölése) szerepel],

4.3.3. a családomban élő, a jelen kérelemben közeli hozzátartozóként feltüntetett személyek életvitelszerűen az enyémmel megegyező lakcímen élnek,

4.3.4. keresőtevékenységet nem folytatok,

4.3.5. gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban vagy megváltozott munkaképességű személyek ellátásában nem részesülök,

4.3.6. köznevelési, illetve felsőoktatási intézményben nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat nem folytatok,

4.3.7. vállalom az elhelyezkedésem érdekében szükséges, az állami foglalkoztatási szervnél történő nyilvántartásba vételt és az állami foglalkoztatási szervvel való együttműködést,

4.3.8. a kérelemben közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

4.4. (A kérelmező házastársának/élettársának részéről:)

Felelősségem tudatában kijelentem, hogy

4.4.1.* életvitelszerűen a lakóhelyemen/a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó), és

4.4.2. a kérelemben közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

Kelt: ........................................................................ ,......................................................

................................................................... ..................................................................
kérelmező aláírása nagykorú hozzátartozók aláírása
* Ezt a nyilatkozatot csak abban az esetben kell megtenni, ha egyidejűleg bejelentett lakó- és tartózkodási hellyel is rendelkezik.

5. Tájékoztató a kérelem kitöltéséhez

Kérjük, hogy szíveskedjen a megfelelő választ X-szel jelölni, és a hiányzó adatokat kitölteni.

5.1. A személyi adatok kitöltéséhez:

5.1.1. „Egyedülálló” az a személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált vagy házastársától külön él, kivéve, ha élettársa van. A házastársak akkor tekinthetők különélőnek, ha a lakcímük különböző.

5.1.2. *  „Közös háztartásban élő eltartott gyermeknek” számít az a vér szerinti gyermek, örökbe fogadott gyermek, mostohagyermek vagy nevelt gyermek – a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti gyermekvédelmi nevelőszülő által e jogviszonya keretében nevelt gyermek kivételével –, aki

5.1.2.1. húszévesnél fiatalabb és önálló keresettel nem rendelkezik,

5.1.2.2. huszonhárom évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkezik és nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytat,

5.1.2.3. huszonöt évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkezik és felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytat,

5.1.2.4. tartósan beteg, autista, illetve testi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, korhatárra való tekintet nélkül, amennyiben ez az állapot a gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt.

5.1.3. A tartósan beteg, az autista, illetve a testi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek egészségi állapotára vonatkozó igazolásokat – a magasabb összegű családi pótlékra, illetve a fogyatékossági támogatásra vonatkozó irat kivételével – a kérelemhez csatolni kell.

5.2. A jövedelmi adatok kitöltéséhez:

5.2.1. *  „Jövedelem”: a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szjatv.) szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó – megszerzett – vagyoni érték (bevétel), ideértve az Szjatv. 27. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott bevételt, valamint az Szjatv. 1. számú melléklete szerinti adómentes bevételt, továbbá az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény, a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény vagy az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni.

5.2.2. A jövedelmi adatok alatt havi nettó jövedelmet kell érteni. A nettó jövedelem kiszámításánál a bevételt az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett összegben kell feltüntetni.

5.2.2.1. Elismert költségnek minősül a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj.

5.2.2.2. Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás és járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék.

5.2.3. Ha a magánszemély az egyszerűsített vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 40%-ával. Ha a mezőgazdasági őstermelő adóévi őstermelésből származó bevétele nem több a kistermelés értékhatáránál (illetve ha részére támogatást folyósítottak, annak a folyósított támogatással növelt összegénél), akkor a bevétel csökkenthető az igazolt költségekkel, továbbá a bevétel 40%-ának megfelelő összeggel vagy a bevétel 85%-ának, illetve állattenyésztés esetén 94%-ának megfelelő összeggel.

5.2.4. *  Nem minősül jövedelemnek, így nem kell feltüntetni a jövedelmek között a rendkívüli települési támogatást, a lakásfenntartási támogatást, az adósságcsökkentési támogatást, valamint a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez, a gyógyszerkiadások viseléséhez és a lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékot felhalmozó személyek részére nyújtott települési támogatást, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény keretében nyújtott támogatást és az a melletti pótlékot, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díjat és külön ellátmányt, az anyasági támogatást, a tizenharmadik havi nyugdíjat, a szépkorúak jubileumi juttatását, a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményeit, a vakok személyi járadékát és a fogyatékossági támogatást, a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatást, az alkalmi munkavállalói könyvvel történő munkavégzés, az egyszerűsített foglalkoztatás, valamint az adórendszeren kívüli keresettel járó háztartási munka havi ellenértékét, a házi segítségnyújtás keretében társadalmi gondozásért kapott tiszteletdíjat, az energiafelhasználáshoz nyújtott támogatást. Nem minősül továbbá jövedelemnek a szociális szövetkezet (ide nem értve az iskolaszövetkezetet) tagja által a szövetkezetben végzett tevékenység ellenértékeként megszerzett, a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján adómentes bevétel, az életvitelszerűen lakott ingatlan eladása, valamint az életvitelszerűen lakott ingatlanon fennálló vagyoni értékű jog átruházása esetén az eladott ingatlan, illetve átruházott vagyoni értékű jog ellenértékének azon része, amelyből az eladást vagy átruházást követő egy éven belül az eladó vagy átruházó saját, vagy közeli hozzátartozója életvitelszerű, tényleges lakhatásának célját szolgáló ingatlan vagy vagyoni értékű jog vásárlására kerül sor, valamint az elengedett tartozás, illetve a megszűnt kötelezettség, ha a tartozás elengedésére vagy a kötelezettség megszűnésére a természetes személyek adósságrendezési eljárásában, továbbá közüzemi szolgáltatás szolgáltatója, illetve pénzügyi intézmény által, az adós megélhetését veszélyeztető szociális helyzete miatt került sor.

5.2.5. A jövedelemszámításnál figyelmen kívül kell hagyni a közfoglalkoztatásból származó havi jövedelemnek a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét meghaladó részét.

5.2.6. A családtagok jövedelmét külön-külön kell feltüntetni. A családi pótlékot, az árvaellátást és a tartásdíj címén kapott összeget annak a személynek a jövedelmeként kell figyelembe venni, akire tekintettel azt folyósítják.

5.2.7. A havi jövedelem kiszámításakor

5.2.7.1. rendszeres jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap alatt,

5.2.7.2. nem rendszeres jövedelem, illetve vállalkozásból, őstermelésből származó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző tizenkét hónap alatt kapott összeg egy havi átlagát kell együttesen figyelembe venni.

5.2.8. A jövedelem típusai:

5.2.8.1. *  Munkaviszonyból és más foglalkoztatási viszonyból származó jövedelem: különösen a munkaviszonyban, közalkalmazotti, közszolgálati, kormányzati szolgálati, állami szolgálati jogviszonyban, bírósági, ügyészségi, igazságügyi szolgálati jogviszonyban, honvédség, rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos és szerződéses szolgálati jogviszonyában folytatott munkavégzésre irányuló tevékenységből, továbbá szövetkezet tagjaként folytatott – személyes közreműködést igénylő – tevékenységből származó jövedelem.

5.2.8.2. Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem: itt kell feltüntetni a jogdíjat, továbbá a bérbeadó, a választott könyvvizsgáló tevékenységéből származó jövedelmet, a gazdasági társaság magánszemély tagja által külön szerződés szerint teljesített mellékszolgáltatást.

5.2.8.3. *  Táppénz, gyermekgondozási támogatások: táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj, gyermekgondozást segítő ellátás, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás, családi pótlék, gyermektartásdíj.

5.2.8.4. *  Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások: öregségi, özvegyi és szülői nyugdíj, árvaellátás, baleseti hozzátartozói nyugellátások, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, a táncművészeti életjáradék, az átmeneti bányászjáradék, rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás, bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, rokkantsági járadék, rehabilitációs járadék, politikai rehabilitációs ellátások, házastársi pótlék, házastárs után járó jövedelempótlék, közszolgálati járadék.

5.2.8.5. *  Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások: különösen az időskorúak járadéka, az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, az ápolási díj; munkanélküli járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, képzési támogatásként folyósított keresetpótló juttatás.

5.2.8.6. Egyéb jövedelem: például az ösztöndíj, szakképzéssel összefüggő pénzbeli juttatások, a felzárkózást elősegítő megélhetési támogatás, a nevelőszülői díj, szociális gondozói díj, végkielégítés és állampapírból származó jövedelem, ingatlan és ingó tárgyak értékesítéséből, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem, életjáradékból, föld és más ingatlan bérbeadásából származó jövedelem, illetve minden olyan jövedelem, amely az előző sorokban nem került feltüntetésre.

5.2.9. A jövedelemről a kérelemhez mellékelni kell a jövedelem típusának megfelelő iratot vagy annak másolatát.

5.3. A jogosultsági feltételekre vonatkozó adatok kitöltéséhez

5.3.1. Egészségkárosodott az a személy, aki

a) munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette, vagy egészségkárosodásának mértéke legalább 50%-os, vagy egészségi állapota nem haladja meg az 50%-os mértéket, vagy

b) vakok személyi járadékában részesül, vagy

c) fogyatékossági támogatásban részesül.

5.3.2. A kérelemhez

5.3.2.1. *  az 5.3.1. pont a) alpontjában meghatározott esetben mellékelni kell a rehabilitációs hatóságnak a munkaképesség legalább 67%-os mértékű csökkenéséről, illetve a legalább 50%-os mértékű egészségkárosodásról készült érvényes és hatályos szakvéleményét, előzetes szakhatósági állásfoglalását vagy szakhatósági állásfoglalását;

5.3.2.2. *  az 5.3.1. pont b) alpontjában meghatározott esetben

a) mellékelni kell a családtámogatásokkal kapcsolatos feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal igazolását arról, hogy a vak személy vakok személyi járadékában részesül, vagy

b) meg kell adni a folyósító szerv nevét és címét.

5.3.3. Állástalan az a személy:

a) akinek a munkanélküli járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, vállalkozói járadék (a továbbiakban együtt: álláskeresési támogatás) folyósítási időtartama lejárt, és álláskeresést ösztönző juttatásban, képzési támogatásként keresetpótló juttatásban, illetve felzárkózást elősegítő megélhetési támogatásban nem részesül, vagy

b) akinek álláskeresési támogatását keresőtevékenység folytatása miatt a folyósítási időtartam lejártát megelőzően szüntették meg, és a keresőtevékenységet követően az álláskeresési támogatásra nem szerzett jogosultságot, vagy

c) *  aki az aktív korúak ellátására való jogosultság iránti kérelem benyújtását megelőző két évben az állami foglalkoztatási szervvel, illetve a rehabilitációs hatósággal legalább egy év időtartamban együttműködött, vagy

d) *  akinek az ápolási díj, a gyermekgondozást segítő ellátás, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás, a rehabilitációs járadék, az ideiglenes özvegyi nyugdíj, továbbá az árvaellátás megszűnése miatt az özvegyi nyugdíj folyósítását megszüntették, és közvetlenül a kérelem benyújtását megelőzően az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási hivatallal, illetve a rehabilitációs hatósággal legalább három hónapig együttműködött, vagy

e) akinek az aktív korúak ellátására való jogosultság iránti kérelem benyújtását megelőzően fennálló aktív korúak ellátására való jogosultsága nem az együttműködési kötelezettség megszegése miatt szűnt meg, feltéve, hogy az aktív korúak ellátása megállapítását a kérelmező a korábbi jogosultság megszüntetésétől számított harminchat hónapon belül kérte.

5.3.4. A kérelemhez vagy mellékelni kell az alábbi igazolások valamelyikét, vagy meg kell adni azon szerv nevét és címét, ahonnan az irat beszerezhető, így:

a) *  az 5.3.3. pont a) alpontjában meghatározott esetben: az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási hivatalnak az igazolása a munkanélküli járadék, az álláskeresési járadék, álláskeresési segély folyósítása időtartamának lejártáról, valamint arról, hogy a nem foglalkoztatott személy álláskeresést ösztönző juttatásban nem részesül;

b) *  az 5.3.3. pont b) alpontjában meghatározott esetben: az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási hivatal igazolása arról, hogy az álláskeresési támogatásra való jogosultsága nem áll fenn, továbbá a munkaviszonyban töltött azon napjainak számáról, amelyeket az álláskeresési támogatás megállapításánál figyelembe kell venni;

c) *  az 5.3.3. pont c) és d) alpontjában meghatározott esetben: az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási hivatal, illetve a rehabilitációs hatóság igazolása a megelőző együttműködés teljesítéséről;

d) *  az 5.3.3. pont d) és e) alpontjában meghatározott esetben: a korábban megállapított szociális ellátások megszüntetéséről szóló határozat vagy a folyósító szerv igazolása, ha a korábbi ellátásokat nem a kérelmező jelenlegi lakcíme szerint illetékes folyósító szerv folyósította.

5.3.5. Amennyiben az igénylő 14. életévét be nem töltött, iskolában tanuló gyermekének a napközbeni ellátása nem biztosított, az intézmény erre vonatkozó igazolását is csatolni kell.

5.3.6. *  A kérelmet a kérelmezőn túlmenően a házastársának (élettársának) és a nagykorú gyermekeknek is alá kell írniuk. Ha az ellátást kérő vagy annak közeli hozzátartozója cselekvőképességében teljesen korlátozott, helyette a törvényes képviselője jogosult az aláírásra.

4. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez * 

KÉRELEM
az ápolási díj megállapítására

1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok

1.1. Személyes adatok

1.1.1. Neve: ..................................................................................................................................

1.1.2. Születési neve: .....................................................................................................................

1.1.3. Anyja neve: .........................................................................................................................

1.1.4. Születési hely, idő (év, hó, nap): .........................................................................................

1.1.5. Lakóhelye: ............................................................................................................................

1.1.6. Tartózkodási helye: ..............................................................................................................

1.1.7. Társadalombiztosítási Azonosító Jele: .................................................................................

1.1.8. Adóazonosító jele: ................................................................................................................

1.1.9. Állampolgársága: .................................................................................................................

1.1.10. Az ápolt személlyel való rokoni kapcsolata: ......................................................................

1.1.11. Telefonszám (nem kötelező megadni): ..............................................................................

1.1.12. Fizetési számlaszám (akkor kell megadni, ha a folyósítást fizetési számlaszámra kéri): ..

1.1.13. A fizetési számlát vezető pénzintézet neve: ......................................................................

1.1.14. A kérelmező idegenrendészeti státusza (nem magyar állampolgárság esetén):

1.1.14.1. □ szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, vagy

1.1.14.2. □ EU kék kártyával rendelkező, vagy

1.1.14.3. □ bevándorolt/letelepedett, vagy

1.1.14.4. □ menekült/oltalmazott/hontalan.

1.2. Jogosultsági feltételekre vonatkozó adatok

1.2.1. *  Az ápolási díj megállapítását arra való tekintettel kérem, hogy az ápolt személy:

1.2.1.1. □ súlyosan fogyatékos,

1.2.1.2. □ fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos,

1.2.1.3. □ 18 éven aluli tartósan beteg,

1.2.1.4. □ kiemelt ápolást igényel, mert egészségkárosodása jelentős, és önellátásra nem vagy csak segítséggel képes,

1.2.1.5. □ kiemelt ápolást igényel, mert rá tekintettel a magasabb összegű családi pótlékot a kiemelt ápolási díjra való jogosultságot megalapozó körülményekről szóló miniszteri rendeletben meghatározott betegségre vagy fogyatékosságra tekintettel folyósítják.

1.2.2. Ha a magasabb összegű ápolási díj megállapítását fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos személyre való tekintettel kérem, egyben tudomásul veszem az ezzel kapcsolatos vizsgálat elvégzésének szükségességét.

1.2.3. Kijelentem, hogy

1.2.3.1. keresőtevékenységet:

1.2.3.1.1. □ nem folytatok,

1.2.3.1.2. □ napi 4 órában folytatok,

1.2.3.1.3. □ otthonomban folytatok;

1.2.3.2. nappali tagozaton tanulói, hallgatói jogviszonyban nem állok;

1.2.3.3. *  rendszeres pénzellátásban

1.2.3.3.1. □ részesülök és annak havi összege: .....................,

1.2.3.3.2. □ nem részesülök, de részemre más rendszeres pénzellátás megállapítására irányuló eljárás van folyamatban,

1.2.3.3.3. □ nem részesülök és részemre más rendszeres pénzellátás megállapítására irányuló eljárás nincs folyamatban;

1.2.3.4. az ápolási tevékenységet:

1.2.3.4.1. □ a lakóhelyemen/tartózkodási helyemen,

1.2.3.4.2. □ az ápolt személy lakóhelyén/tartózkodási helyén

végzem (a megfelelő aláhúzandó);

1.2.3.5. életvitelszerűen a lakóhelyemen/tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó).

1.2.4. *  Kérjük, jelölje, ha az ápolt személy:

□ köznevelési intézmény tanulója,

□ óvodai nevelésben részesül,

□ nappali szociális intézményi ellátásban részesül,

□ felsőoktatási intézmény hallgatója.

1.2.5. *  Az 1.2.1.4. alpont szerinti jogcímen igényelt kiemelt ápolási díj igénylése esetén kérjük, jelölje,

□ ha rendelkezik a rehabilitációs hatóság érvényes és hatályos, az ápolt személy tekintetében elvégzett komplex minősítés eredményéről kiállított szakvéleményével, szakhatósági állásfoglalásával, bizottsági állásfoglalásával, határozatával vagy hatósági bizonyítványával és azt a kérelemhez csatolta.

1.2.6. *  Ha az 1.2.5. alpont szerinti irattal rendelkezik, de azt nem csatolta a kérelemhez, kérjük, adja meg annak a rehabilitációs hatóságnak a megnevezését és címét, amelyik az ápolt személy komplex minősítésének eredményéről szóló iratot kiállította: ..............................................

............................................................................................................................................................

..........................................................................................................................................................

2. Az ápolt személyre vonatkozó adatok

2.1. Személyes adatok

2.1.1. Neve: ...................................................................................................................................

2.1.2. Születési neve: ......................................................................................................................

2.1.3. Anyja neve: ..........................................................................................................................

2.1.4. Születési hely, idő (év, hó, nap): ..........................................................................................

2.1.5. Lakóhelye: ............................................................................................................................

2.1.6. Tartózkodási helye: ..............................................................................................................

2.1.7. Társadalombiztosítási Azonosító Jele: .................................................................................

2.1.8. *  Ha az ápolt személy cselekvőképtelen vagy cselekvőképességében teljesen korlátozott, a törvényes képviselő neve: .................................................................................................................

2.1.9. A törvényes képviselő lakcíme: ...........................................................................................

2.2. Jogosultsági feltételekre vonatkozó nyilatkozat

2.2.1. □ Egyetértek azzal, hogy az otthoni ápolásomat, gondozásomat az ápolási díjat kérelmező hozzátartozóm végezze.

2.2.2. □ Hozzájárulok ahhoz, hogy az önkiszolgáló képességem megítéléséhez, ezzel összefüggésben a fokozott ápolási igény megállapításához szükséges vizsgálatokat elvégezzék. (Ezt csak akkor kell jelezni, ha az ápolt személy súlyosan fogyatékos és fokozott ápolást igényel.)

3. Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához.

Kelt: ............................................................................, ......................................... ...........

................................................................... ..................................................................
az ápolást végző személy aláírása az ápolt személy vagy törvényes képviselője aláírása

4. Tájékoztató a kérelem kitöltéséhez

A megfelelő választ X-szel kell jelölni, és a hiányzó adatokat ki kell tölteni.

4.1. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 42. § (1) bekezdése értelmében

4.1.1. nem jogosult ápolási díjra a hozzátartozó, ha:

4.1.1.1. keresőtevékenységet folytat és munkaideje – az otthon történő munkavégzés kivételével – a napi 4 órát meghaladja,

4.1.1.2. szakiskola, középiskola, illetve felsőoktatási intézmény nappali tagozatos tanulója, hallgatója,

4.1.1.3. *  rendszeres pénzellátásban részesül és annak összege meghaladja az ápolási díj összegét. Nem tekintendő rendszeres pénzellátásnak az a táppénz, amelyet az ápolási díj folyósításának időtartama alatt végzett keresőtevékenységből adódó biztosítási jogviszony alapján – keresőképtelenné válás esetén – folyósítanak, továbbá az a saját jogú nyugdíj, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, táncművészeti életjáradék, átmeneti bányászjáradék, rokkantsági ellátás vagy a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény 33. § (1) bekezdése alapján folyósított rehabilitációs ellátás, amelyet az ápolási díjban részesülő személy az Szt. 42. § (4) bekezdése alapján kap.

4.1.2. *  rendszeres pénzellátásnak minősül: a táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély, a csecsemőgondozási díj, a gyermekgondozási díj, az öregségi nyugdíj, a korhatár előtti ellátás, a szolgálati járandóság, a táncművészeti életjáradék, az átmeneti bányászjáradék, a rehabilitációs járadék, az öregségi járadék, a munkaképtelenségi járadék, az özvegyi járadék, a növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi és özvegyi járadék, az özvegyi nyugdíj – kivéve az ideiglenes özvegyi nyugdíjat, továbbá a házastársa jogán árvaellátásra jogosult fogyatékkal élő, illetve tartósan beteg vagy legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodó személy özvegyi nyugdíját –, a baleseti táppénz, a hozzátartozói baleseti nyugellátások, a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény alapján folyósított pénzbeli ellátás, a rokkantsági ellátás, a rehabilitációs ellátás, a rokkantsági járadék, a hadigondozottak és nemzeti gondozottak pénzbeli ellátásai, a gyermekgondozást segítő ellátás, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, az időskorúak járadéka, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás, a rendszeres szociális segély, a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék, a közszolgálati járadék, valamint az uniós rendeletek alapján külföldi szerv által folyósított egyéb azonos típusú ellátás.

4.1.3. fokozott ápolást igényel az a súlyosan fogyatékos személy, aki az alábbi tevékenységek közül legalább három elvégzésére csak mások segítségével képes:

a) étkezni, vagy

b) tisztálkodni, vagy

c) öltözködni, vagy

d) illemhelyet használni, vagy

e) lakáson belül – segédeszköz igénybevételével is – közlekedni.

4.1.4. *  kiemelt ápolási díjra jogosult a hozzátartozó, ha

4.1.4.1 az ápolt személy a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény 3. § (2) bekezdés b) pont bd) alpontja szerinti minősítési kategóriába tartozik (egészségkárosodása jelentős és önellátásra nem vagy csak segítséggel képes), vagy

4.1.4.2. az ápolt személyre tekintettel a magasabb összegű családi pótlékot a kiemelt ápolási díjra való jogosultságot megalapozó körülményekről szóló miniszteri rendeletben felsorolt és ott meghatározott súlyosságú betegségre vagy fogyatékosságra tekintettel folyósítják.

4.2. *  A kérelem 1.2.4. pontját abban az esetben kell kitölteni, ha az ápolt személy köznevelési intézmény tanulója, óvodai nevelésben részesül, nappali szociális intézményi ellátásban részesül vagy felsőoktatási intézmény hallgatója. Az erről szóló igazolást a kérelemhez csatolni kell.

4.3. *  A kérelemhez – a kiemelt ápolási díj iránti kérelmet kivéve – minden esetben mellékelni kell a háziorvos igazolását.

4.4. *  A kiemelt ápolási díj iránti kérelemhez csatolni kell

4.4.1. *  a rehabilitációs hatóság érvényes és hatályos szakvéleményét, szakhatósági állásfoglalását, bizottsági állásfoglalását, határozatát vagy hatósági bizonyítványát az ápolt személy vonatkozásában elvégzett komplex minősítés eredményéről, vagy

4.4.2. a kiemelt ápolási díjra való jogosultságot megalapozó körülményekről szóló miniszteri rendelet szerinti igazolást.

5. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez * 

IGAZOLÁS ÉS SZAKVÉLEMÉNY
az ápolási díj megállapításához/kötelező felülvizsgálatához

(Az ápolt személy háziorvosa tölti ki.)

I. *  Igazolom, hogy

Neve: ...............................................................................................................................

Születési neve: ................................................................................................................

Anyja neve: .....................................................................................................................

Születési hely, év, hó, nap: ..............................................................................................

Lakóhely: .........................................................................................................................

Tartózkodási hely: .............................................................................................................

Társadalombiztosítási Azonosító Jele: ..............................................................................

Súlyosan fogyatékos

[súlyos fogyatékosságának jellege:

□ látássérült □ hallássérült □ értelmi sérült □ mozgássérült], vagy

Tartósan beteg

Fenti igazolást nevezett részére

a rehabilitációs hatóságként eljáró ..................................................... (szerv megnevezése) ................................... számú határozata, szakhatósági állásfoglalása vagy szakvéleménye, vagy a ............................................................................................................. megyei gyermek szakfőorvos .................... számú igazolása, vagy ........................... fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézmény ....................................................... szakrendelő intézet szakorvosa által kiadott .................... keltű igazolás/zárójelentés, vagy a .............................. megyei pedagógiai szakszolgálat .................... számú szakvéleménye alapján állítottam ki.

II. *  Szakvéleményem szerint a fent nevezett személy

□ fogyatékossága/betegsége miatt állandó és tartós gondozásra szorul;

A gondozás várható időtartama:

□ 3 hónapnál hosszabb, vagy

□ 3 hónapnál rövidebb.

□ fogyatékossága/betegsége miatt nem szorul állandó és tartós gondozásra.

Dátum: ................................................

................................................
háziorvos aláírása
................................................
munkahelyének címe

6. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez * 

Igazolás az ápolási díj megállapításához

Igazolom, hogy ................................................................................................................... (név)

Anyja neve: ..................................................................................................................................

Születési hely, év, hó, nap: ..........................................................................................................

Lakóhely: .....................................................................................................................................

Tartózkodási hely: .......................................................................................................................

„A” köznevelési intézmény tanulója,

„B” óvodai nevelésben részesül,

„C” nappali szociális intézményi ellátásban részesül,

„D” felsőoktatási intézmény hallgatója.

Az intézmény megnevezése: .......................................................................................................

Az „A” pontban foglalt esetben az intézményben eltöltött idő a nemzeti köznevelésről szóló törvényben a köznevelési intézményben való kötelező tartózkodásra meghatározott időtartamot

meghaladja nem haladja meg.

A „B”–„C” pontban foglalt esetben az intézmény igénybevételének, illetőleg a „D” pont szerinti esetben az intézmény látogatási kötelezettségének időtartama átlagosan a napi 5 órát

meghaladja nem haladja meg.

Az „A”–„D” pontban foglalt intézmény igénybevétele az ápolást végző személy rendszeres közreműködését

szükségessé teszi nem teszi szükségessé.

Dátum: ...................................................

P. H.

................................................

intézményvezető

7. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez * 

SZAKMAI VÉLEMÉNY
a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos állapot vizsgálatáról
 * 

I. *  Az ápolt személy személyes adatai

Neve: ...........................................................................................................................................

Születési neve: ..............................................................................................................................

Anyja neve: .................................................................................................................................

Születési hely, év, hó, nap: ..........................................................................................................

Ápolt személy lakóhelye: ............................................................................................................

Tartózkodási helye: .....................................................................................................................

II. A vizsgálat adatai

A helyszíni vizsgálat helye: ........................................................................................................

időpontja: ........................................, időtartama: .......................................................................

A helyszíni vizsgálatot végző személy neve: ...............................................................................

munkahelye: ..................................................., munkaköre: ........................................................

A szakértői vizsgálat megállapítása:

Az ápolt személy mások személyes segítsége nélkül önállóan

a) étkezni:

□ képes, indokolás: ...............................................................................................................

□ nem képes, indokolás: .......................................................................................................

b) tisztálkodni:

□ képes, indokolás: ...............................................................................................................

□ nem képes, indokolás: .......................................................................................................

c) öltözködni:

□ képes, indokolás: ...............................................................................................................

□ nem képes, indokolás: .......................................................................................................

d) illemhelyet használni:

□ képes, indokolás: ...............................................................................................................

□ nem képes, indokolás: .......................................................................................................

e) lakáson belül – segédeszköz igénybevételével vagy anélkül – közlekedni:

□ képes, indokolás: ...............................................................................................................

□ nem képes, indokolás: .......................................................................................................

A vizsgálatot végző megjegyzése: ...............................................................................................

.......................................................................................................................................................

.......................................................................................................................................................

A szakértői véleményhez felhasznált hivatalos irat pontos megnevezése: ..................................

kelte: ................................................ megállapítása: ....................................................................

III. Szakértői vélemény

A fent nevezett személy esetében a fokozott ápolási igény

□ fennáll, indokolás: ................................................................................................................

□ nem áll fenn, indokolás: ...................................................,....................................................

A szakértői vélemény érvényességi ideje: 200.... év......................... hó .... nap

Dátum: ................................................

............................................................

a szakértő aláírása,
munkahelyének címe

P. H.

Megjegyzés:

– A megfelelő választ X-szel kell jelölni, illetve a hiányzó adatot kitölteni.

– A II. pontban foglaltakat a helyszíni vizsgálatot végző személy tölti ki!

8. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez

SZAKMAI VÉLEMÉNY
a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos állapot felülvizsgálatáról
 * 

I. *  Ápolt személy személyes adatai

Neve: ...........................................................................................................................................

Születési neve: .............................................................................................................................

Anyja neve: .................................................................................................................................

Születési hely, év, hó, nap: ..........................................................................................................

Lakóhely: .....................................................................................................................................

Tartózkodási hely: .......................................................................................................................

II. A felülvizsgálatra vonatkozó adatok

A helyszíni vizsgálat helye: .........................................................................................................

időpontja: ..................................................................................................

A szakértői vizsgálat megállapítása:

Az ápolt személy mások személyes segítsége nélkül önállóan

a) étkezni:

□ képes, indokolás: ...............................................................................................................

□ nem képes, indokolás: .......................................................................................................

b) tisztálkodni:

□ képes, indokolás: ...............................................................................................................

□ nem képes, indokolás: .......................................................................................................

c) öltözködni:

□ képes, indokolás: ...............................................................................................................

□ nem képes, indokolás: .......................................................................................................

d) illemhelyet használni:

□ képes, indokolás: ...............................................................................................................

□ nem képes, indokolás: .......................................................................................................

e) lakáson belül – segédeszköz igénybevételével vagy anélkül – közlekedni:

□ képes, indokolás: ...............................................................................................................

□ nem képes, indokolás: .......................................................................................................

A vizsgálatot végző megjegyzése: ...............................................................................................

.......................................................................................................................................................

.......................................................................................................................................................

A szakértői véleményhez felhasznált hivatalos dokumentum pontos megnevezése ................... kelte ..................... megállapítása .................................................................................................

III. Szakértői vélemény

A fent nevezett személy esetében a fokozott ápolási igény

□ fennáll, indokolás: ................................................................................................................

□ nem áll fenn, indokolás: ........................................................................................................

Dátum: ................................................

................................................

a vizsgálatot végző szakértő aláírása,
munkahelyének címe

Megjegyzés:

A megfelelő választ X-szel kell jelölni, illetve a hiányzó adatokat kitölteni.

9. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez * 

KÉRELEM
a közgyógyellátás megállapítására

1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok:

1.1. Neve: ...........................................................................................................................................

1.2. Születési neve: ............................................................................................................................

1.3. Anyja neve: .................................................................................................................................

1.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap): ............................................................................................

1.5. Lakóhelye: ..................................................................................................................................

1.6. Tartózkodási helye: .....................................................................................................................

1.7. Társadalombiztosítási Azonosító Jele: .......................................................................................

1.8. Állampolgársága: ........................................................................................................................

1.9. Telefonszám (nem kötelező megadni): .......................................................................................

1.10. A kérelmező idegenrendészeti státusza (nem magyar állampolgárság esetén):

1.10.1. □ szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, vagy

1.10.2. □ EU kék kártyával rendelkező, vagy

1.10.3. □ bevándorolt/letelepedett, vagy

1.10.4. □ menekült/oltalmazott/hontalan.

2. *  A megállapítás jogcímére és a jogosultsági feltételekre vonatkozó adatok

Kérjük, a közgyógyellátás jogcímére vonatkozóan a megfelelő alpontot [2.1. vagy 2.2. alpont] szíveskedjen megjelölni!

2.1. □ Alanyi [a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 50. § (1) bekezdése szerinti] jogcímen kérem a közgyógyellátás megállapítását,

2.1.1. *  □ bentlakásos gyermek- és ifjúságvédelmi intézményben lakó, átmeneti gondozott, nevelésbe vett kiskorú személyre tekintettel; vagy

2.1.2. □ mert az alábbi ellátások valamelyikében részesülök:

(kérjük X-szel külön is jelölje be, hogy melyik ellátásban részesül!)

2.1.2.1. *  □ egészségkárosodásra tekintettel nyújtott aktív korúak ellátása,

2.1.2.2. □ hadigondozotti pénzellátás,

2.1.2.3. □ nemzeti gondozotti pénzellátás,

2.1.2.4. □ központi szociális segély,

2.1.2.5. □ rokkantsági járadék,

2.1.2.6. *  □ rokkantsági ellátás (a „Tájékoztató a kérelem kitöltéséhez” 5.2.6.1. és 5.2.6.3 alpontja szerinti feltételek fennállása esetén jelölendő!),

2.1.2.7. □ öregségi nyugellátás (ha a nyugdíj megállapítását megelőzően I. vagy II. csoportú rokkantsági nyugellátásban, vagy rokkantsági ellátásban részesült),

2.1.2.8. □ magasabb összegű családi pótlék (akkor is, ha abban nem a kérelmező részesül, de azt a kérelmezőre tekintettel folyósítják).

2.1.3. Jelölje aláhúzással, ha csatolta:

2.1.3.1. az intézményi elhelyezést vagy nevelésbe vételt igazoló iratot

(ellenkező esetben adja meg annak a gyámhivatalnak a megnevezését és címét, amely a kiskorú személy gondozásba/nevelésbe vételét elrendelte:

............................................................................................................................................................

..........................................................................................................................................................);

2.1.3.2. a nyugdíjfolyósító szerv igazolását vagy határozatát

a) a hadigondozotti pénzellátás,

b) a nemzeti gondozotti ellátás,

c) a központi szociális segély,

d) a rokkantsági járadék,

e) a rokkantsági ellátás,

f) a korábbi I. vagy II. csoportú rokkantsági nyugellátás vagy rokkantsági ellátás öregségi nyugdíjként való

folyósításáról.

[Ha Ön a fentiekben megjelölt ellátás folyósítását nem igazolta, kérjük, adja meg annak a szervnek a megnevezését és címét, amely az ellátást folyósítja, valamint kérjük, adja meg az ellátás folyósítási számát:

............................................................................................................................................................

...........................................................................................................................................................]

2.2. □ Normatív [a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 50. § (2) bekezdése szerinti] jogcímen kérem a közgyógyellátás megállapítását, jövedelmi helyzetemre és a magas gyógyszerköltségemre tekintettel.

(Ez esetben ki kell tölteni a 3. pontban szereplő, a közeli hozzátartozókra vonatkozó adatokat, valamint a jövedelemnyilatkozatot!)

2.3. * 

3. A közeli hozzátartozókra és jövedelmükre vonatkozó adatok

3.1. A kérelmező családi körülménye:

3.1.1. *  □ egyedülélő,

3.1.2. *  □ nem egyedülélő.

3.2. A kérelmező családjában élő közeli hozzátartozók adatai

3.2.1. *  A kérelmező családjában, a kérelmezővel azonos lakcímen élő közeli hozzátartozók száma: ......... fő.

A B C D E F
1. Közeli
hozzátartozó neve (születési neve)
Anyja neve Születési helye, ideje
(év, hó, nap)
Társadalom-
biztosítási Azonosító Jele
Családi kapcsolat megnevezése Megjegyzés*
2.
3.
4.
5.
6.

3.3. Jövedelmi adatok

A kérelmező, valamint a családban élő közeli hozzátartozóinak a havi jövedelme forintban:

A B C
1. A jövedelem típusa Kérelmező A családban élő közeli hozzátartozók
2. Munkaviszonyból és más foglalkoztatási jogviszonyból származó
ebből közfoglalkoztatásból származó:
3. Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó
4. Táppénz, gyermekgondozási támogatások
5. Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások
6. *  Önkormányzat, járási hivatal és az állami foglalkoztatási szerv által folyósított ellátások
7. Egyéb jövedelem
8. Összes jövedelem

4. Nyilatkozatok

4.1. A 2.1. alpont szerinti alanyi jogcím esetén nyilatkozom arról, hogy krónikus betegségre tekintettel

4.1.1. □ kérem,

4.1.2. □ nem kérem

egyéni gyógyszerkeret megállapítását. (Kérjük, X-szel jelölje be a megfelelő választ!)

4.2. A közgyógyellátási igazolvány átvételére vonatkozó nyilatkozat (kérjük, X-szel jelölje be a megfelelő választ!):

4.2.1. □ A közgyógyellátási igazolvány kézbesítését postai úton:

............................................................................................................................................................

...................................................................................................................................... címre kérem.

4.2.2. *  □ A közgyógyellátási igazolványt személyesen veszem át a fővárosi és megyei kormányhivatal egészségbiztosítási feladatkörében eljáró megyeszékhely szerinti járási hivatalnál (a fővárosban, illetve Pest megye tekintetében Budapest Főváros Kormányhivatala XIII. Kerületi Hivatalánál).

4.3. Kijelentem, hogy

4.3.1.* életvitelszerűen a lakóhelyemen/a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó),

4.3.2. településszintű lakóhellyel rendelkezem [akkor kell aláhúznia, ha az Ön lakóhelyeként a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában csak a bejelentett település neve (a fővárosban a kerület megjelölése) szerepel],

4.3.3. a jelen kérelemben a családomban élő közeli hozzátartozóként feltüntetett személyek életvitelszerűen az enyémmel megegyező lakcímen élnek,

4.3.4. a közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

(* Ezt a nyilatkozatot csak abban az esetben kell megtennie, ha Ön egyidejűleg bejelentett lakó- és tartózkodási hellyel is rendelkezik.)

4.4. *  Tudomásul veszem, hogy a kérelemben közölt adatok valódiságát a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. § (7) bekezdése alapján a szociális hatáskört gyakorló szerv – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörrel és illetékességgel rendelkező megyei (fővárosi) adó- és vámigazgatósága útján – ellenőrizheti.

4.5. Kijelentem, hogy az ellátásra való jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról 15 napon belül értesítem az ellátást megállapító szervet.

4.6. Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatoknak a szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához, továbbá a közgyógyellátási nyilvántartásban szereplő adatoknak a közgyógyellátás információs rendszerében történő felhasználásához.

Kelt: ............................................................................., ......................................... .................

................................................................... ..................................................................
kérelmező aláírása kérelmező házastársának/élettársának
aláírása

5. Tájékoztató a kérelem kitöltéséhez

5.1. A kérelem benyújtásának lehetőségei

5.1.1. Az alanyi és a normatív jogcímen megállapítható közgyógyellátás iránti kérelmet annál a járási hivatalnál kell benyújtani, amelynek illetékességi területén a kérelmező lakóhelye van. Ha a kérelmező életvitelszerűen a bejelentett tartózkodási helyén lakik, a kérelmet a tartózkodási hely szerint illetékes járási hivatalnál kell benyújtani. A kérelem a kormányablaknál is előterjeszthető, ebben az esetben a kormányablak továbbítja a benyújtott kérelmet a járási hivatal felé.

5.1.2. * 

5.2. A jövedelmi adatok kitöltéséhez

5.2.1. Abban az esetben, ha a kérelmező a közgyógyellátást jövedelmi helyzetére és magas gyógyszerköltségére tekintettel kéri, a jogosultság megállapításához szükséges az egy családban élő közeli hozzátartozók jövedelmének vizsgálata.

5.2.2. Egyedülélő: az a személy, aki egyszemélyes háztartásban lakik.

5.2.3. Család: egy lakásban vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi intézményben együtt élő, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége.

5.2.4. *  Közeli hozzátartozónak számít:

5.2.4.1. a házastárs, az élettárs;

5.2.4.2. *  a 18. életévét be nem töltött gyermek vonatkozásában a vér szerinti és az örökbe fogadó szülő, illetve a szülő házastársa vagy élettársa; valamint az 5.2.4.3. pontban meghatározott feltételeknek megfelelő testvér;

5.2.4.3. az a vér szerinti gyermek, örökbe fogadott gyermek, mostohagyermek vagy nevelt gyermek – a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti gyermekvédelmi nevelőszülő által e jogviszonya keretében nevelt gyermek kivételével –, aki

5.2.4.3.1. húszévesnél fiatalabb és önálló keresettel nem rendelkezik,

5.2.4.3.2. huszonhárom évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkezik és nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytat,

5.2.4.3.3. huszonöt évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkezik és felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytat,

5.2.4.3.4. tartósan beteg, autista, illetve testi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, korhatárra való tekintet nélkül, amennyiben ez az állapot a gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt.

5.2.5. A kérelem elbírálásához szükségesek a tanulói, hallgatói jogviszonyra és az egészségi állapotra vonatkozó igazolások. Amennyiben a tanulói, hallgatói jogviszony fennállását a kérelmező nem igazolja, úgy a hivatal a fővárosi és megyei kormányhivatalt keresi meg az adatszolgáltatás érdekében.

5.2.6. A megváltozott munkaképességgel, rokkantsággal összefüggő, alanyi jogcímen közgyógyellátásra jogosító ellátások:

5.2.6.1. rokkantsági ellátás, annak a rokkantsági ellátásban részesülő személynek az esetében, akinek az egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján legfeljebb 30%,

5.2.6.2. öregségi nyugellátás, a 2011. december 31-én I. vagy II. rokkantsági csoportba tartozó, az irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött személy esetében,

5.2.6.3. rokkantsági ellátás, annak a rokkantsági ellátásban részesülő személynek az esetében, aki 2011. december 31-én I. vagy II. csoportos rokkantsági nyugdíjra volt jogosult (legalább 80%-os mértékű az egészségkárosodása),

5.2.6.4. öregségi nyugellátás, annak a személynek az esetében, aki a nyugdíj megállapítását megelőzően rokkantsági ellátásban részesült és 2011. december 31-én I. vagy II. csoportos rokkant volt, vagy új belépőként legfeljebb 30%-os egészségi állapotára tekintettel részesült az ellátásban.

5.2.7. *  „Jövedelem”: a személyi jövedelemadóról szóló1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szjatv.) szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó – megszerzett – vagyoni érték (bevétel), ideértve az Szjatv. 27. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott bevételt, valamint az Szjatv. 1. számú melléklete szerinti adómentes bevételt, továbbá az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény, a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény vagy az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni.

5.2.7.1. A jövedelmi adatok alatt havi nettó jövedelmet kell érteni. A nettó jövedelem kiszámításánál a bevételt az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett összegben kell feltüntetni.

5.2.7.2. Elismert költségnek minősül a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj.

5.2.7.3. Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás és járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék.

5.2.7.4. Ha a magánszemély az egyszerűsített vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 40%-ával.

5.2.7.5. A mezőgazdasági őstermelő adóévi őstermelésből származó bevétele csökkenthető az igazolt költségekkel, továbbá a bevétel 40%-ának megfelelő összeggel vagy a bevétel 85%-ának, illetve állattenyésztés esetén 94%-ának megfelelő összeggel abban az esetben, ha az őstermelő bevétele nem több mint a kistermelés értékhatára. Ha az őstermelő részére támogatást folyósítottak, a bevétel akkor csökkenthető, ha az nem több mint a kistermelés értékhatárának a folyósított támogatással növelt összege.

5.2.7.6. *  Nem minősül jövedelemnek, így nem kell feltüntetni a jövedelmek között a rendkívüli települési támogatást, a lakásfenntartási támogatást, az adósságcsökkentési támogatást, valamint a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez, a gyógyszerkiadások viseléséhez és a lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékot felhalmozó személyek részére nyújtott települési támogatást, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény keretében nyújtott támogatást és az a melletti pótlékot, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díjat és külön ellátmányt, az anyasági támogatást, a tizenharmadik havi nyugdíjat, a szépkorúak jubileumi juttatását, a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményeit, a vakok személyi járadékát és a fogyatékossági támogatást, a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatást, az alkalmi munkavállalói könyvvel történő munkavégzés, az egyszerűsített foglalkoztatás, valamint az adórendszeren kívüli keresettel járó háztartási munka havi ellenértékét, a házi segítségnyújtás keretében társadalmi gondozásért kapott tiszteletdíjat, az energiafelhasználáshoz nyújtott támogatást. Nem minősül továbbá jövedelemnek a szociális szövetkezet (ide nem értve az iskolaszövetkezetet) tagja által a szövetkezetben végzett tevékenység ellenértékeként megszerzett, a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján adómentes bevétel, az életvitelszerűen lakott ingatlan eladása, valamint az életvitelszerűen lakott ingatlanon fennálló vagyoni értékű jog átruházása esetén az eladott ingatlan, illetve átruházott vagyoni értékű jog ellenértékének azon része, amelyből az eladást vagy átruházást követő egy éven belül az eladó vagy átruházó saját, vagy közeli hozzátartozója életvitelszerű, tényleges lakhatásának célját szolgáló ingatlan vagy vagyoni értékű jog vásárlására kerül sor, valamint az elengedett tartozás, illetve a megszűnt kötelezettség, ha a tartozás elengedésére vagy a kötelezettség megszűnésére a természetes személyek adósságrendezési eljárásában, továbbá közüzemi szolgáltatás szolgáltatója, illetve pénzügyi intézmény által, az adós megélhetését veszélyeztető szociális helyzete miatt került sor.

5.2.7.7. A jövedelemszámításnál figyelmen kívül kell hagyni a közfoglalkoztatásból származó havi jövedelemnek a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét meghaladó részét.

5.2.7.8. A családtagok jövedelmét külön-külön kell feltüntetni. A családi pótlékot, az árvaellátást és a tartásdíj címén kapott összeget annak a személynek a jövedelmeként kell figyelembe venni, akire tekintettel azt folyósítják.

5.2.7.9. A havi jövedelem kiszámításakor

a) rendszeres jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap alatt,

b) nem rendszeres jövedelem, illetve vállalkozásból, őstermelésből származó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző tizenkét hónap alatt

kapott összeg egyhavi átlagát kell együttesen figyelembe venni.

5.2.8. Jövedelem típusai

5.2.8.1. *  Munkaviszonyból és más foglalkoztatási viszonyból származó jövedelem: különösen a munkaviszonyban, közalkalmazotti, közszolgálati, kormányzati szolgálati, állami szolgálati jogviszonyban, bírósági, ügyészségi, igazságügyi szolgálati jogviszonyban, honvédség, rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos és szerződéses szolgálati jogviszonyában folytatott munkavégzésre irányuló tevékenységből, továbbá szövetkezet tagjaként folytatott – személyes közreműködést igénylő – tevékenységből származó jövedelem.

5.2.8.2. Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem: itt kell feltüntetni a jogdíjat, továbbá a bérbeadó, a választott könyvvizsgáló tevékenységéből származó jövedelmet, a gazdasági társaság magánszemély tagja által külön szerződés szerint teljesített mellékszolgáltatást.

5.2.8.3. *  Táppénz, gyermekgondozási támogatások: táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, csecsemőgondozási díj, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj, gyermekgondozást segítő ellátás, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás, családi pótlék, gyermektartásdíj.

5.2.8.4. *  Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások: öregségi nyugdíj, özvegyi és szülői nyugdíj, árvaellátás és baleseti hozzátartozói nyugellátások; korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, táncművészeti életjáradék, átmeneti bányászjáradék, rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás, rokkantsági járadék, rehabilitációs járadék, politikai rehabilitációs ellátások, házastársi pótlék, házastárs után járó jövedelempótlék, közszolgálati járadék.

5.2.8.5. *  Önkormányzat, járási hivatal és munkaügyi szervek által folyósított ellátások: különösen az időskorúak járadéka, az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, az ápolási díj, az adósságcsökkentési támogatás; munkanélküli járadék, álláskeresési járadék, álláskeresési segély, képzési támogatásként folyósított keresetpótló juttatás.

5.2.8.6. Egyéb jövedelem: például az ösztöndíj, szakképzéssel összefüggő pénzbeli juttatások, felzárkózást elősegítő megélhetési támogatás, nevelőszülői díj, szociális gondozói díj, végkielégítés és állampapírból származó jövedelem, ingatlan és ingó tárgyak értékesítéséből, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem, életjáradékból, föld és más ingatlan bérbeadásából származó jövedelem, illetve minden olyan jövedelem, amely az előző sorokban nem került feltüntetésre.

5.2.9. A jövedelemről a kérelemhez mellékelni kell a jövedelem típusának megfelelő iratot vagy annak másolatát.

10. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez * 

Háziorvosi igazolás

I. *  A kérelmező személyes adatai

Neve: ............................................................................................................................................

Születési neve: ..............................................................................................................................

Anyja neve: ..................................................................................................................................

Születési hely, év, hó, nap: ...........................................................................................................

Lakóhely: ......................................................................................................................................

Tartózkodási hely: ........................................................................................................................

Társadalombiztosítási Azonosító Jele: .........................................................................................

A háziorvosi igazolás kiadására

□ közgyógyellátásra való jogosultság megállapítása

□ egyéni gyógyszerkeret felülvizsgálata

céljából kerül sor. (A megfelelő választ X-szel kell jelölni.)

II. A társadalombiztosítás által támogatott, tartósan alkalmazott gyógyító ellátási szükségletre vonatkozó adatok

1. Havi rendszerességgel rendelt gyógyszerek:

A betegség BNO kódja ATC kód TTT kód Gyógy-
szer megnevezése
Gyógy-
szer-
forma
Ható-
anyag meg-
neve-
zése
A ható-
anyag napi mennyi-
sége
Napi adagolás Gyógy-
szer rende-
lésére vonat-
kozó
jelzés*
Szak-
orvos pecsét-
száma**
Megjegyzés
* Ebben a rovatban a 44/2004. (IV. 28.) ESzCsM rendelet 2. § (2) bekezdése szerinti jelzést kell feltüntetni.
** Ezt a rovatot akkor kell kitölteni, ha a gyógyszert csak szakorvos rendelheti vagy a javaslatot a szakorvos tette.

A táblázatban valamennyi, a kérelmező által szedett, tb-támogatásba befogadott gyógyszert fel kell tüntetni.

A „Megjegyzés” rovatban kell jelezni:

– ha a hatóanyagnak megfelelő készítmény rendelése indikációhoz kötött kiemelt vagy emelt támogatással történik, vagy

– a hatóanyag valamely formájával vagy bármely összetevővel szemben esetleg fennálló érzékenységet.

2. Gyógyászati segédeszközök és orvosi rehabilitáció céljából havonta rendszeresen rendelt gyógyító ellátások:

Szükséges eszköz, illetve kezelés
A betegség
BNO kódja
ISO kód/GYF
szolgáltatás kód
Formája, megnevezése Rendelésének, ill. alkalmazásának gyakorisága
(havi mennyisége)
Szakorvos pecsétszáma*
* Ezt a rovatot akkor kell kitölteni, ha a javaslatot a szakorvos tette.

Figyelem! Ha a közgyógyellátás iránti kérelmet az Szt. 50. § (1) bekezdése szerint nyújtják be (alanyi jogú közgyógyellátás), a 2. pontban foglaltakat nem kell kitölteni.

III. *  Háziorvosra (intézményi orvosra) vonatkozó adatok, a háziorvos nyilatkozata

A háziorvos neve: .........................................................................................................................

Személy-specifikus orvosi bélyegzőjének száma: .......................................................................

Ágazati azonosító: ........................................................................................................................

Működési engedély száma: .............................................................................................................

Rendelő/munkahely neve, címe: ..................................................................................................

Telefonszáma: ..............................................................................................................................

Kijelentem, hogy az igazolásban feltüntetett gyógyító ellátásra vonatkozó szükséglet kizárólag a közgyógyellátást igénylő személy orvosi dokumentációjában igazolt kezelése alapján került megállapításra.

Dátum: ...................................

P. H.

...........................................

háziorvos aláírása

11. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez * 

12. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez * 

12/A. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez * 

13. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez

A közgyógyellátási igazolvány tartalmi elemei

A közgyógyellátási igazolvány:

Chip és mágnescsík nélküli, az ISO 7810 szabványnak megfelelő, ID–1 méretű, melegen laminált műanyag kártya

Az igazolvány első oldalán a következők szerepelnek:

KÖZGYÓGYELLÁTÁSI IGAZOLVÁNY (nyomtatott nagy betűkkel)

A kiállított igazolvány egyedi adatai:

A közgyógyellátási igazolvány száma (KGYSZ)

A jogosult neve

Születési idő

Társadalombiztosítási Azonosító Jel

A jogosultság kezdetének időpontja

A jogosultság lejártának időpontja

Az igazolvány másik oldalán a következők szerepelnek:

A közgyógyellátásra jogosult személy térítésmentesen jogosult a társadalombiztosítási támogatásba befogadott

a) járóbeteg-ellátás keretében rendelhető gyógyszerekre,

b) egyes gyógyászati segédeszközökre,

c) az orvosi rehabilitáció céljából igénybe vehető gyógyászati ellátásokra.

Az a) pontban foglalt esetben a jogosult gyógyszerkerete összegéig, a b)–c) pontban foglalt esetben pedig a közfinanszírozás alapjául elfogadott ár erejéig vehető térítésmentesen igénybe a gyógyító ellátás.

A kártya sorszáma

A jogosult aláírása

14. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez * 

KÉRELEM
szociális rászorultság megállapítása iránt egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság igénybevétele céljából

1. Személyes adatok

1.1. A kérelmezőre vonatkozó adatok:

1.1.1. Neve:

1.1.2. Születési neve:

1.1.3. Anyja neve:

1.1.4. Születési hely, év, hó, nap:

1.1.5. Lakóhelye:

1.1.6. Tartózkodási helye:

1.1.7. Társadalombiztosítási Azonosító Jele:

1.1.8. Telefonszám (nem kötelező megadni):

1.2. A kérelmező családi körülménye:

1.2.1. □ egyedül élő

1.2.2. □ nem egyedül élő.

1.3. A kérelmezővel együtt élő közeli hozzátartozókra vonatkozó adatok:

1.3.1. A kérelmezővel együtt élő közeli hozzátartozók száma: ......... fő.

A B C D
Közeli hozzátartozó neve
(születési neve)
Családi kapcsolat megnevezése Születési helye, év, hónap, nap Megjegyzés*
1.3.2.
1.3.3.
1.3.4.
1.3.5.
1.3.6.

* Ebben az oszlopban kell feltüntetni, ha

– a 20 évesnél fiatalabb gyermek nem jár oktatási intézménybe, de önálló keresettel még nem rendelkezik,

– életkortól függetlenül a gyermek tartós betegségének vagy fogyatékosságának fennállását, amennyiben ez az állapot a gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt.

2. Jövedelmi adatok

A B C D
A jövedelem típusa Kérelmező Házas-, élettárs havi jövedelme (Ft) Gyermekek
2.1. Nyugdíj vagy nyugdíjszerű ellátás
2.2. Keresőtevékenységből származó jövedelem
2.3. Egyéb jövedelem
2.4. Összes jövedelem

3. Nyilatkozatok

3.1. Az egészségügyi szolgáltatásra való szociális rászorultság igazolásáról szóló hatósági bizonyítvány átvételére vonatkozó nyilatkozat (kérjük X-szel jelölje be a megfelelő választ!):

3.1.1. □ A hatósági bizonyítvány kézbesítését postai úton: .................................. címre kérem.

3.1.2. □ A hatósági bizonyítványt ..................................................................................... fővárosi és megyei kormányhivatal járási hivatalánál személyesen veszem át.

3.2. Kijelentem, hogy

3.2.1. * életvitelszerűen a lakóhelyemen vagy a tartózkodási helyemen élek (a megfelelő rész aláhúzandó),

3.2.2. a közölt adatok a valóságnak megfelelnek.

3.3. Tudomásul veszem, hogy a kérelemben közölt adatok valódiságát a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. § (7) bekezdése alapján a szociális hatáskört gyakorló szerv – a NAV hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatósága útján – ellenőrizheti.

Kelt: ................................................

..........................................................................
kérelmező aláírása
..........................................................................
kérelmező házastársának/élettársának aláírása
* Ezt a nyilatkozatot csak abban az esetben kell megtenni, ha bejelentett lakó- és tartózkodási hellyel is rendelkezik.

4. TÁJÉKOZTATÓ A KÉRELEM KITÖLTÉSÉHEZ

4.1. A jogosultság megállapításához szükséges az egy családban élő közeli hozzátartozók jövedelmének vizsgálata.

4.2. Egyedül élő: az a személy, aki egyszemélyes háztartásban lakik.

4.3. Család: egy lakásban vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi intézményben együtt élő, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége.

4.4. Közeli hozzátartozónak számít:

4.4.1. a házastárs, az élettárs;

4.4.2. a 18. életévét be nem töltött gyermek vonatkozásában a vér szerinti és az örökbe fogadó szülő, illetve a szülő házastársa vagy élettársa, valamint a testvér, amennyiben megfelel a gyermekként a családba tartozás alábbi feltételeinek;

4.4.3. az a vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek, aki

4.4.3.1. húszévesnél fiatalabb, és önálló keresettel nem rendelkezik,

4.4.3.2. huszonhárom évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkezik, és nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytat,

4.4.3.3. huszonöt évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkezik, és felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytat,

4.4.3.4. korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, az autista, illetve a testi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos vér szerinti, örökbe fogadott, illetve nevelt gyermek, amennyiben ez az állapot a gyermek 25. életévének betöltését megelőzően is fennállt.

4.4.3.5. A kérelem elbírálásához szükségesek a tanulói, hallgatói jogviszonyra és az egészségi állapotra vonatkozó igazolások. Amennyiben a tanulói, hallgatói jogviszony fennállását a kérelmező nem igazolja, úgy a hivatal adatszolgáltatás iránti kérelemmel a közoktatási feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalt megkeresi.

4.5. Jövedelem: a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szjatv.) szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó – megszerzett – vagyoni érték (bevétel), ideértve az Szjatv. 27. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott bevételt, valamint az Szjatv. 1. számú melléklete szerinti adómentes bevételt, továbbá az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény, a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény vagy az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni.

4.5.1. A jövedelmi adatok alatt havi nettó jövedelmet kell érteni. A nettó jövedelem kiszámításánál a bevételt az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett összegben kell feltüntetni.

4.5.2. Elismert költségnek minősül az Szjatv.-ben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj.

4.5.3. Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített vállalkozási adó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás és járulék, egészségügyi szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék.

4.5.4. Ha a magánszemély az egyszerűsített vállalkozói adó vagy egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 40%-ával. Ha a mezőgazdasági őstermelő adóévi őstermelésből származó bevétele nem több a kistermelés értékhatáránál (illetve ha részére támogatást folyósítottak, annak a folyósított támogatással növelt összegénél), akkor a bevétel csökkenthető az igazolt költségekkel, továbbá a bevétel 40%-ának megfelelő összeggel vagy a bevétel 85%-ának, illetve állattenyésztés esetén 94%-ának megfelelő összeggel.

4.5.5. Nem minősül jövedelemnek, így nem kell feltüntetni a jövedelmek között

4.5.5.1. a rendkívüli települési támogatást, a lakásfenntartási támogatást, az adósságcsökkentési támogatást, valamint a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez, a gyógyszerkiadások viseléséhez és a lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékot felhalmozó személyek részére nyújtott települési támogatást, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény keretében nyújtott támogatást és az a melletti pótlékot, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díjat és külön ellátmányt, az anyasági támogatást, a tizenharmadik havi nyugdíjat, a szépkorúak jubileumi juttatását, a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményeit, a vakok személyi járadékát és a fogyatékossági támogatást, a fogadó szervezet által az önkéntesnek külön törvény alapján biztosított juttatást, az alkalmi munkavállalói könyvvel történő munkavégzés, az egyszerűsített foglalkoztatás, valamint az adórendszeren kívüli keresettel járó háztartási munka havi ellenértékét, a házi segítségnyújtás keretében társadalmi gondozásért kapott tiszteletdíjat, az energiafelhasználáshoz nyújtott támogatást;

4.5.5.2. a szociális szövetkezet (ide nem értve az iskolaszövetkezetet) tagja által a szövetkezetben végzett tevékenység ellenértékeként megszerzett, a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján adómentes bevételt, az életvitelszerűen lakott ingatlan eladása, valamint az életvitelszerűen lakott ingatlanon fennálló vagyoni értékű jog átruházása esetén az eladott ingatlan, illetve átruházott vagyoni értékű jog ellenértékének azon részét, amelyből az eladást vagy átruházást követő egy éven belül az eladó vagy átruházó saját, vagy közeli hozzátartozója életvitelszerű, tényleges lakhatásának célját szolgáló ingatlan vagy vagyoni értékű jog vásárlására kerül(t) sor, valamint az elengedett tartozást, illetve a megszűnt kötelezettséget, ha a tartozás elengedésére vagy a kötelezettség megszűnésére a természetes személyek adósságrendezési eljárásában, továbbá közüzemi szolgáltatás szolgáltatója, illetve pénzügyi intézmény által, az adós megélhetését veszélyeztető szociális helyzete miatt került sor.

4.5.6. A jövedelemszámításnál figyelmen kívül kell hagyni a közfoglalkoztatásból származó havi jövedelemnek a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét meghaladó részét.

4.5.7. A családtagok jövedelmét külön-külön kell feltüntetni. A családi pótlékot, az árvaellátást és a tartásdíj címén kapott összeget annak a személynek a jövedelmeként kell figyelembe venni, akire tekintettel azt folyósítják.

4.5.8. A havi jövedelem kiszámításakor rendszeres jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap alatt kapott összeget, nem rendszeres jövedelem, illetve vállalkozásból, őstermelésből származó jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző tizenkét hónap alatt kapott összeg egyhavi átlagát kell együttesen figyelembe venni.

4.5.9. Jövedelem típusai:

4.5.9.1. *  „Nyugdíj vagy nyugdíjszerű ellátásként” kell feltüntetni az öregségi nyugdíjat, az özvegyi nyugdíjat, a baleseti hozzátartozói nyugellátást, a mezőgazdasági járadékot, a korhatár előtti ellátást, a szolgálati járandóságot, a táncművészeti életjáradékot, az átmeneti bányászjáradékot, a rokkantsági ellátást, a rehabilitációs ellátást, a bányászok egészségkárosodási járadékát, a rokkantsági járadékot, a rehabilitációs járadékot, a hadigondozottak és nemzeti gondozottak pénzbeli ellátásait.

4.5.9.2. „Keresőtevékenységből származó jövedelemnek” minősül minden olyan bevétel, amely munkavégzésből származik (például: munkabér, megbízási díj, vállalkozásból származó jövedelem).

4.5.9.3. „Egyéb jövedelmek” között kell feltüntetni a táppénzt, a gyermekgondozást segítő ellátást, a gyermeknevelési támogatást, a munkaügyi szervek, a járási hivatal vagy az önkormányzat által folyósított pénzbeli ellátásokat (például: álláskeresési támogatás, egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás, foglalkoztatást helyettesítő támogatás, ápolási díj), valamint azon jövedelmeket, amelyek az előző két rovatban nem tüntethetők fel.

4.5.10. A jövedelemről a jövedelem típusának megfelelő iratot vagy annak másolatát a kérelemhez mellékelni szükséges.