A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

38/2010. (IV. 15.) FVM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. A támogatás célja

1. § A támogatás célja az alacsony létszámmal rendelkező védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajtáknak - a fajta eredeti tartási és takarmányozási körülményeihez hasonló feltételek mellett - tenyésztésben történő megőrzése a kieső jövedelem és többletköltségek ellentételezésén keresztül a genetikai állomány megőrzéséről és az adott állatfajták fennmaradását biztosító tenyésztési programokról szóló jogszabályok keretein belül.

2. Értelmező rendelkezések

2. § (1) E rendelet alkalmazásában

1. *  állattartó: az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli jogalany, aki vagy amely regisztrált, a támogatási kérelmében elfogadott célprogrammal megegyező állattartó tenyészettel rendelkezik, és a Tenyészet Információs Rendszerben a támogatási kérelemben szereplő állatok tenyészetének állattartójaként - a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény szerinti regisztrációs számának feltüntetésével - szerepel, valamint viseli az állattartás költségeit;

2. *  állatállomány-szaporulat: az adott tenyésztő saját állatainak olyan szaporulatából adódó állatlétszám,

a) amelynek mértékét a támogatási kérelem benyújtásakor az elismert tenyésztőszervezet igazolta; és

b) amely

ba) saját tenyészetében született,

bb) a program végéig állománynövelésre állítanak be, és

bc) támogatható állatállománynak minősül;

3. aktuális állatállomány: e rendelet alapján az utolsó helyt adó vagy részben helyt adó kifizetési határozat alapján támogatott állatállomány létszáma, amely az első kifizetési kérelem benyújtása előtt azonos az induló állatállománnyal;

4. baromfifélék: tyúk, pulyka, lúd, kacsa, gyöngytyúk fajok;

5. Baromfi Információs Rendszer: a baromfi állománymozgások, a keltetések és a baromfi törzsállományok nyilvántartására a Baromfi Információs Rendszer létrehozásáról és működtetésének rendjéről szóló 120/2007. (X. 18.) FVM rendelet [a továbbiakban: 120/2007. (X. 18.) FVM rendelet] alapján létrehozott számítógépes rendszer;

6. célprogram: azonos fajtához tartozó védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajtákra vonatkozó előírások összessége;

7. célprogramcsoport: azonos fajhoz tartozó célprogramok összessége;

8. Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszer: a szarvasmarhafélék, a sertések, a lófélék, a juh- és a kecskefélék Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszereiről szóló, adott állatfajokra vonatkozó egyes jogszabályok összefoglaló elnevezése;

9. elismert tenyésztőszervezet: a tenyésztők által létrehozott olyan társadalmi szervezet, amelyet a tenyésztési hatóság a tenyésztő szervezeti és fajtaelismerés rendjéről szóló 123/2005. (XII. 27.) FVM rendelet [a továbbiakban: 123/2005. (XII. 27.) FVM rendelet] szerint tenyésztőszervezetként elismer;

10. fajtafenntartó minősítésű állomány: egy adott fajta, fajtakonstrukció genetikai tulajdonságainak megőrzését, fenntartását, esetleg folyamatos genetikai fejlesztését biztosító tenyészállatok összessége, baromfifélék esetében a nukleusz állománytól származó, egy adott fajta, fajtakonstrukció genetikai tulajdonságainak megőrzését szolgáló fajtatiszta állomány;

11. génbanki támogatás: egy adott fajta nukleusz állományához tartozó, kizárólag génmegőrzési célból tartott állatok in-vivo tenyészetének támogatása, és a szaporítóanyag és genetikai minta laboratóriumi körülmények közötti megőrzése céljából létrehozott, szaporítóanyag laboratóriumi körülmények közötti megőrzésére szolgáló in-vitro tároló támogatása;

12. induló állatállomány: a támogatási kérelemnek helyt adó vagy részben helyt adó támogatási határozatban jóváhagyásra került állatlétszám;

13. intézkedés: a célprogramcsoportok összessége;

14. *  kiesett állat: a támogatási időszak alatt a kérelmező tenyészeteiből kikerült egyedek, amelyekre kötelezettségvállalás történt;

15. nukleusz minősítésű állomány: a védett őshonos állatfajták genetikai fenntartásának rendjéről szóló 93/2008. (VII. 24.) FVM rendelet [a továbbiakban: 93/2008. (VII. 24.) FVM rendelet] 1. § d) pontjában ekként meghatározott fogalom;

16. tartási hely: a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták egyedeinek a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló 119/2007. (X. 18.) FVM rendelet [a továbbiakban: 119/2007. (X. 18.) FVM rendelet] 2. § 15. pontja szerinti tartási helye;

17. *  támogatási időszak: a támogatási kérelem benyújtása évének január 1-étől számított 5 naptári év;

18. támogatásra jogosult: az a kérelmező, aki a támogatási kérelemnek helyt adó vagy részben helyt adó határozattal rendelkezik;

19. tenyészet: az állattartó a hozzá tartozó tartási hellyel együtt;

20. tenyésztési dokumentáció: az elismert tenyésztőszervezet által a tenyésztési programban meghatározott - a tenyésztési program végrehajtásáról vezetett alapdokumentációk összessége;

21. tenyésztési program: a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajtákra elismert tenyésztőszervezet által - a 123/2005. (XII. 27.) FVM rendelet és a 93/2008. (VII. 24.) FVM rendelet előírásainak megfelelően - kidolgozott, a tenyésztési hatóság által elfogadott tenyésztési program;

22. törzskönyvezés: az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 3. § 27. pontjában meghatározott fogalom;

23. *  Országos Állattenyésztési Adatbázis: az állattenyésztésről szóló törvény alapján a tenyésztési hatóság által létrehozott adatbázis.

(2) Az (1) bekezdésben nem szereplő fogalmakat az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet [a továbbiakban: 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet] szerint kell értelmezni.

3. A támogatás jellege és tárgya

3. § (1) E rendelet alapján vissza nem térítendő állatlétszám alapú támogatás vehető igénybe a 1. mellékletben meghatározott védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták tenyésztésben történő megőrzésére.

(2) E rendelet alapján az alábbi célprogramokhoz vehető igénybe állatlétszám alapú támogatás:

a) szarvasmarha célprogramcsoport:

aa) magyar szürke szarvasmarha célprogram,

ab) magyartarka szarvasmarha célprogram,

b) bivaly célprogramcsoport: magyar házibivaly célprogram,

c) ló célprogramcsoport:

ca) furioso - north star célprogram,

cb) hucul célprogram,

cc) gidrán célprogram,

cd) kisbéri félvér célprogram,

ce) lipicai célprogram,

cf) magyar hidegvérű célprogram,

cg) nóniusz célprogram,

ch) shagya arab célprogram,

d) szamár célprogramcsoport: magyar parlagi szamár célprogram,

e) sertés célprogramcsoport:

ea) fecskehasú mangalica célprogram,

eb) szőke mangalica célprogram,

ec) vörös mangalica célprogram,

f) juh célprogramcsoport:

fa) hortobágyi (magyar) racka célprogram,

fb) gyimesi racka célprogram,

fc) cigája célprogram,

fd) tejelő cigája célprogram,

fe) cikta célprogram,

g) kecske célprogramcsoport: magyar parlagi kecske célprogram,

h) tyúk célprogramcsoport:

ha) fehér magyar tyúk célprogram,

hb) fogolyszínű magyar tyúk célprogram,

hc) sárga magyar tyúk célprogram,

hd) kendermagos magyar tyúk célprogram,

he) fehér erdélyi kopasznyakú tyúk célprogram,

hf) fekete erdélyi kopasznyakú tyúk célprogram,

hg) kendermagos erdélyi kopasznyakú tyúk célprogram,

i) gyöngytyúk célprogramcsoport: magyar parlagi gyöngytyúk célprogram,

j) kacsa célprogramcsoport:

ja) fehér magyar kacsa célprogram,

jb) tarka magyar kacsa célprogram,

k) pulyka célprogramcsoport:

ka) bronzpulyka célprogram,

kb) rézpulyka célprogram,

l) lúd célprogramcsoport:

la) fodros tollú magyar lúd célprogram,

lb) magyar lúd célprogram.

(3) Támogatás a törzskönyvezett - a magyartarka fajta esetében „A” főtörzskönyvbe sorolt - védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták nőivarú egyedeire legfeljebb a 2. mellékletben foglalt táblázat B oszlopában fajtánként meghatározott nőivarú állatlétszám után adható. Abban az évben, melyben az nőivarú állatlétszám meghaladja a 2. mellékletben foglalt táblázat B oszlopában meghatározott nőivarú állatlétszámot, az adott fajta vonatkozásában e rendelet alapján támogatás nem vehető igénybe azzal, hogy a korábban e rendelet alapján igénybe vett támogatást nem kell visszafizetni.

(4) Ha az adott fajtán belüli nőivarú, törzskönyvezett nukleusz minősítésű állomány létszáma a kifizetési kérelmek alapján, az adott évben meghaladja a 2. mellékletben foglalt táblázat C oszlopában meghatározott létszámot, akkor az adott évben valamennyi nukleusz minősítésű egyed a fajtafenntartó minősítéshez kapcsolódó egyedenkénti támogatási összegre jogosult.

(5) *  A (3) bekezdésben meghatározott fajtánkénti nőivarú állatlétszám nagyságának ellenőrzését - a tenyésztőszervezetek tenyésztési adatbázisainak felhasználásával - a tenyésztési hatóság végzi, és a törzskönyvezett védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajtáknak az adott év január 1-jei fajtánkénti nőivarú állatlétszámának adatairól adatot szolgáltat a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) számára. Az adatszolgáltatás határideje az évenkénti adatkérésben megadott határidő.

4. A támogatás igénybevételének feltételei

4. § (1) A támogatást az az állattartó veheti igénybe, aki az adott célprogramcsoportban az 5-10. § által meghatározott, a támogatási feltételeknek megfelelő védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták elismert tenyésztőszervezetének - az adott naptári évre vonatkozó - igazolásával rendelkező törzskönyvezett

a) nukleusz minősítésű, vagy

b) fajtafenntartó minősítésű, vagy

c) nukleusz és fajtafenntartó minősítésű

fajtatiszta nőivarú egyedeket - baromfifélék esetén állományt - tart.

(2) Az állattartó az elismert tenyésztőszervezettől évente, az adott naptári évre vonatkozóan, az adott év január 31-ig - a támogatási időszak első évében a támogatási kérelem beadásának időpontjáig - beszerzi a programban részt vevő állományára vonatkozóan a tenyésztési programban meghatározottak szerinti

a) a szarvasmarha, a bivaly, a ló, a szamár, a juh, a kecske és a sertés faj esetén egyedenkénti, vagy

b) a baromfifélék esetén állományonkénti

nukleusz vagy fajtafenntartó minősítésről szóló igazolást.

(3) Az egyes fajtákra vonatkozó elismert tenyésztőszervezetek jegyzékét az Irányító Hatóság közleményben jelenteti meg.

(4) * 

5. A támogatás igénybevételének egyes állatfajokra vonatkozó feltételei

5. § A támogatás igénybevételének feltétele - a 4. §-ban meghatározott feltételek mellett - a szarvasmarha és a bivaly fajokra vonatkozóan, hogy a kérelmező

a) a szarvasmarha-fajok egyedeinek jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 99/2002. (XI. 5.) FVM rendelet szerinti jelölési, nyilvántartási és bejelentési előírásokat teljesíti, és

b) az adott fajokra vonatkozó Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszer (a továbbiakban: ENAR) alapján célprogramonként legalább egy, a tárgyév január 1-jén

ba) a magyar szürke szarvasmarha esetében harmadik életévét betöltött,

bb) a magyartarka szarvasmarha esetében második életévét betöltött, „A” főtörzskönyvbe sorolt,

bc) bivaly esetében második életévét betöltött,

az elismert tenyésztőszervezet törzskönyvi nyilvántartásában szereplő, fajtatiszta, nőivarú egyed tartója.

6. § A támogatás igénybevételének feltétele - a 4. §-ban meghatározott feltételek mellett - a ló és a szamár fajokra vonatkozóan, hogy a kérelmező

a) *  a lófélék egyedeinek azonosításáról szóló 110/2013. (IV. 9.) Korm. rendelet szerinti jelölési, nyilvántartási és bejelentési előírásokat teljesíti, és

b) az adott fajokra vonatkozó ENAR szerint célprogramonként legalább egy, a tárgyév január 1-jén első életévét betöltött, az elismert tenyésztőszervezet törzskönyvi nyilvántartásában szereplő, minősített fajtatiszta nőivarú egyed tartója.

7. § A támogatás igénybevételének feltétele - a 4. §-ban meghatározott feltételek mellett - a sertés fajra vonatkozóan, hogy a kérelmező

a) a sertések jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 116/2003. (XI. 18.) FVM rendelet szerinti jelölési, nyilvántartási és bejelentési előírásokat teljesíti, és

b) *  az adott fajra vonatkozó Országos Állattenyésztési Adatbázis szerint célprogramonként legalább tíz, a tárgyév január 1-jén 9 hónapos kort betöltött, az elismert tenyésztőszervezet törzskönyvi nyilvántartásában szereplő, fajtatiszta, nőivarú egyed tartója.

8. § A támogatás igénybevételének feltétele - a 4. §-ban meghatározott feltételek mellett - a juh fajra vonatkozóan, hogy a kérelmező

a) a 2010. január 1. előtt született állatok esetében a juh- és kecskefajok egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 47/2005. (V. 23.) FVM rendelet [a továbbiakban: 47/2005. (V. 23.) FVM rendelet] szerinti jelölési, nyilvántartási és bejelentési előírásokat teljesíti,

b) a 2009. december 31. után született állatok esetében a juh- és kecskefélék egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 182/2009. (XII. 30.) FVM rendelet [a továbbiakban: 182/2009. (XII. 30.) FVM rendelet] szerinti jelölési, nyilvántartási és bejelentési előírásokat teljesíti, és

c) az adott fajra vonatkozó ENAR alapján célprogramonként legalább tíz, a tárgyév január 1-jén 6 hónapos kort betöltött, az elismert tenyésztőszervezet törzskönyvi nyilvántartásában szereplő, fajtatiszta, nőivarú egyed tartója.

9. § A támogatás igénybevételének feltétele - a 4. §-ban meghatározott feltételek mellett - a kecske fajra vonatkozóan, hogy a kérelmező

a) a 2010. január 1. előtt született állatok esetében a 47/2005. (V. 23.) FVM rendelet szerinti jelölési, nyilvántartási és bejelentési előírásokat teljesíti,

b) a 2009. december 31. után született állatok esetében a 182/2009. (XII. 30.) FVM rendelet szerinti jelölési, nyilvántartási és bejelentési előírásokat teljesíti, és

c) az adott fajra vonatkozó ENAR alapján célprogramonként legalább öt, a tárgyév január 1-jén 6 hónapos kort betöltött, az elismert tenyésztőszervezet törzskönyvi nyilvántartásában szereplő, fajtatiszta, nőivarú egyed tartója.

10. § A támogatás igénybevételének feltétele - a 4. §-ban meghatározott feltételek mellett - a baromfifélékre vonatkozóan, hogy a kérelmező

a) a 119/2007. (X. 18.) FVM rendelet, valamint a 120/2007. (X. 18.) FVM rendelet szerinti jelölési, nyilvántartási és bejelentési előírásokat teljesíti, és

b) a tárgyév január 1-jén célprogramonként legalább húsz, az elismert tenyésztőszervezet törzskönyvi nyilvántartásában szereplő, származási igazolással ellátott fajtatiszta nőivarú egyed tartója.

6. Kötelezettségek vállalása

11. § (1) *  A támogatásra jogosult köteles a támogatási időszak alatt az aktuális állatállomány tartására, valamint arra, hogy a kiesett állatokat a kieséstől számított 90 napon belül pótolja.

(1a) *  Amennyiben valamely állat vagy törzsállomány a támogatási időszak utolsó napját megelőző 90 napon belül esik ki, úgy a támogatásra jogosult mentesül az (1) bekezdés szerinti pótlási kötelezettség alól, azonban köteles a kiesés tényét a kiesést követő 10 napon belül a támogatásra jogosult lakóhelye vagy székhelye szerint illetékes kormányhivatalnál bejelenteni.

(2) *  A pótlás csak abban az esetben fogadható el, ha

a) a kieső állatnak, valamint baromfifélék esetében állománynak az ENAR adatbázisából vagy a Baromfi Információs Rendszer (a továbbiakban: BIR) adatbázisából történő kijelentése az adott faj ENAR-ra vonatkozó szabályainak, valamint a 120/2007. (X. 18.) FVM rendeletnek megfelelően történik,

b) *  a támogatásra jogosult a kiesés tényét, valamint a pótlásként beállított állatot a Kincstár által rendszeresített formanyomtatványon a pótlás bejelentésével egyidőben, legkésőbb a pótlásra előírt határidőt követő 10 napon belül, a Kincstárnak bejelenti,

c) a pótlásként beállított állatnak, valamint baromfifélék esetében állománynak a bejelentése az ENAR adatbázisba vagy a BIR adatbázisba az adott faj ENAR-ra vonatkozó szabályainak, valamint a 120/2007. (X. 18.) FVM rendeletnek megfelelően történik, és

d) a pótlásként beállított állatnak az 5. § b) pontjában, a 6. § b) pontjában, a 7. § b) pontjában, a 8. § c) pontjában vagy a 9. § c) pontjában meghatározott életkort a pótlás időpontjában be kell töltenie.

(3) A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott formanyomtatvány tartalmi elemei a következők:

a) ügyfél-azonosítási adatok,

b) a célprogram azonosítása,

c) a kiesett állatok adatai,

d) a pótolt állatok adatai,

e) az ügyfél aláírása.

(4) A támogatásra jogosult köteles a támogatási időszak végéig a támogatási határozatban jóváhagyott állatállomány-szaporulat elérésére.

(5) A támogatásra jogosult köteles a támogatási időszak alatt a tenyészeteihez tartozó tartási helyen a támogatott állatállomány tekintetében a tenyésztési programban meghatározott tartási és takarmányozási körülményeket biztosítani.

(6) *  Kiesett állatra a kiesés időpontját követően, ugyanazon állattartónak, támogatás nem nyújtható.

12. § (1) Nukleusz minősítésű állományként támogathatóak az állattartó azon egyedei, baromfifélék esetén állománya, amely vonatkozásában a - 4. mellékletben adott fajtára meghatározott előírásokat is tartalmazó - tenyésztési programot betartja.

(2) Fajtafenntartó minősítésű állományként támogathatóak az állattartó azon egyedei, baromfifélék esetén állománya, amely vonatkozásában a - 4. mellékletben adott fajtára meghatározott előírásokat is tartalmazó - tenyésztési program vonatkozó részeit betartja.

(3) A támogatásra jogosult - az elismert tenyésztőszervezet által a tenyésztési programban meghatározott - naprakész tenyésztési dokumentációt vezet a tenyésztési program végrehajtásáról. Naprakész tenyésztési dokumentációt úgy kell vezetni, hogy a tevékenységeket legkésőbb azok elvégzésétől számított egy héten belül rögzíteni kell a nyilvántartási dokumentációban.

(4) A támogatásra jogosultnak a támogatási időszak alatt be kell tartania

a) a közös agrárpolitika keretébe tartozó közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek létrehozásáról, az 1290/2005/EK, a 247/2006/EK és a 378/2007/EK rendelet módosításáról, valamint az 1782/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2009. január 19-i 73/2009/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 73/2009/EK tanácsi rendelet) 4. és 5. cikkében, valamint II. mellékletében foglaltak alapján meghatározott előírásokat, továbbá

b) az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot” fenntartásához szükséges feltételrendszer, valamint az állatok állategységre való átváltási arányának meghatározásáról szóló 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet 1. számú mellékletében meghatározott előírásokat.

7. A kötelezettségekben bekövetkezett változások

13. § (1) A támogatási időszak alatt az adott egyedek, baromfifélék esetén állomány elismert tenyésztőszervezet általi nukleusz vagy fajtafenntartó minősítése naptári évenként változhat.

(2) *  Ha a kifizetési kérelemre hozott helyt adó vagy részben helyt adó kifizetési határozatban - a szarvasmarha, a bivaly, a ló, a szamár, a juh, a kecske és a sertés faj esetében a kifizetési kérelem benyújtását megelőző évben beállított szaporulat figyelembe vétele nélkül - az aktuális állatállománynál kisebb a támogatott állatlétszám, akkor az, az állomány csökkentésének minősül.

(3) Az azon egyedek, baromfifélék esetén állomány után igénybe vett támogatás, amellyel az aktuális állatállományt csökkentették, jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

(4) *  Ha az állatállománynak az adott évben jóváhagyott létszáma nem éri el a jogosultsági feltételként szereplő minimálisan támogatható célprogramonkénti állatlétszámot, akkor a támogatásra jogosult az érintett célprogramból kizárásra kerül, és köteles a már igénybe vett támogatási összeget a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint visszafizetni.

(5) A célprogramban az állatállománynak az aktuális állatállományhoz képest történő növelésére - a kötelezettségek átvállalásán túl - az állatállomány-szaporulat mértékéig van lehetőség az adott évi kifizetési kérelem benyújtása során.

(6) Az (5) bekezdésben foglaltaknak megfelelően bekövetkező állománynöveléssel érintett állatlétszám tekintetében a kötelezettségvállalás csak a támogatási időszak hátralévő időtartamára vonatkozik.

(7) A kötelezettség átvállalásából, valamint a vásárlásból származó állománynövekedés nem vehető figyelembe a vállalt állatállomány-szaporulat teljesítéseként.

(8) *  Azokra az egyedekre, baromfi esetén állományokra vonatkozóan, amelyekkel az állományt már csökkentették további kifizetést nem lehet igényelni.

(9) *  Az állomány csökkenése esetén az állományra meghatározott állatállomány-szaporulat még meg nem valósult részére vonatkozóan a támogatási jogosultság megszűnik, és a tartót további tartási kötelezettség ezen szaporulati állomány vonatkozásában nem terheli.

13/A. § *  E rendelettel szabályozott támogatás esetén lehetséges a természetes személyek közötti eljárásbeli jogutódlás a támogatási döntés véglegessé válása előtt.

8. Kötelezettségátadásra vonatkozó szabályok

14. § (1) A támogatásra jogosult a kötelezettségeit kizárólag a támogatásra való jogosultsággal együtt ruházhatja át.

(2) Kötelezettségátadás és jogutódlás esetén az átvevőnek az állatállomány vonatkozásában meg kell felelnie a célprogramra vonatkozó jogosultsági feltételeknek. A jogosultsági feltételek megvizsgálásakor a támogatási kérelmek újrapontozására nem kerül sor.

(3) *  A kötelezettség átvállalása és átadása a támogatási időszak hátralévő időtartamára vonatkozik.

(4) *  Kötelezettségátadás és jogutódlás adott célprogramra vonatkozó

a) teljes aktuális állomány vagy

b) az aktuális állomány egy részének

tekintetében lehetséges.

(5) * 

(6) *  Kiesett, de még nem pótolt egyedekre vagy állományokra vonatkozó kötelezettséget átadni nem lehet.

(7) * 

(8) *  Az állatállomány-szaporulatra vonatkozó létszámadatokról a kötelezettségátadásra vonatkozó formanyomtatványon valamennyi részt vevő ügyfél nyilatkozik. Amennyiben a kötelezettségátadási kérelemben a rendelkezésre álló szaporulatnál többre történik kötelezettségvállalás, akkor a Kincstár a részt vevők között arányos szétosztást alkalmaz.

(9) *  Az átadható állatállomány-szaporulat számítása során a megelőző legkisebb egész számra történő kerekítést kell alkalmazni. Az ennek során csökkentésre kerülő állatállomány-szaporulati létszám támogatási jogosultsága megszűnik.

(10) *  Ha az átvevő a kötelezettségátadás során megállapított állatállomány-szaporulatra vonatkozó kötelezettséget nem vállalja, akkor az átadható, de át nem adott állatállomány-szaporulat támogatási jogosultsága megszűnik.

15. § (1) *  A kötelezettségátadásra vonatkozó kérelmet az elismert tenyésztőszervezet jóváhagyásával kell benyújtani a Kincstárnak a támogatásra jogosult lakóhelye vagy székhelye szerint illetékes megyei kirendeltségére. A formanyomtatvány tartalmi elemei az alábbiak:

a) a kötelezettséget átadó ügyfél azonosítási adatai,

b) a kötelezettséget átvevő ügyfél azonosítási adatai, valamint a kapcsolattartó adatai,

c) a célprogram azonosítása,

d) az átadott állatállomány létszáma,

e) a kötelezettségátadáshoz szükséges nyilatkozatok,

f) az ügyfelek aláírásai.

(2) Kötelezettségátadásra a támogatási időszak első naptári évére vonatkozóan nincs lehetőség.

(3) Egy kérelmező a támogatási időszak alatt egy célprogramra vonatkozóan csak mint átvevő vagy mint átadó szerepelhet.

(4) * 

(5) *  Vis maior esetén a támogatásra jogosult a folyamatban lévő, kötelezettségének az átadásáról vagy átvételéről történő döntés előtt is nyújthat be kötelezettségátadásra vonatkozó kérelmeket.

(6) Az átadónak a kötelezettségátvállaláshoz szükséges tenyésztési dokumentumok másolati példányát az átvevő részére biztosítania kell.

16. § (1) A kötelezettség átvevője nem lehet olyan állattartó, aki

a) az adott fajtára vonatkozó célprogramban helyt adó vagy részben helyt adó támogatási határozattal rendelkezik, és adminisztratív vagy helyszíni ellenőrzés megállapítása alapján a teljes támogatási időszakra vonatkozóan az adott célprogramból kizárták, vagy

b) *  az adott fajtára vonatkozó célprogramban résztvevő aktuális állatállományát teljes egészében vagy részben korábban már átadóként más ügyfélre átruházta, vagy

c) az adott fajtára vonatkozó célprogramban az állományát csökkentette, vagy

d) *  e rendelet alapján támogatott ügyfél, és nem szerepel a Kincstár honlapján 2010-től minden év októberében - a támogatott hozzájárulásával - közzétett, a kötelezettség átvételére engedélyezett ügyfelek listáján,

e) *  az adott célprogramra vonatkozóan nem a kötelezettség átadóval azonos támogatási kérelem benyújtási időszakban adott be támogatási kérelmet, és a támogatási kérelmére hozott helyt adó vagy részben helyt adó határozattal rendelkezik.

(2) * 

(3) *  A kötelezettség átruházási kérelem benyújtását követően az átvevő jogosult benyújtani a kifizetési kérelmet, a kötelezettség átadási kérelmen jóváhagyott állatállomány alapján. Ha a kötelezettség átruházása tárgyában született határozat véglegessé válása ezen időpontig nem történik meg, a kifizetési kérelmet a kötelezettség átadásáról szóló kérelemben megjelölt állategyedek, illetve törzsállományok alapján kell benyújtani. Amennyiben az átadó és átvevő nem természetes személyek, és a kötelezettség átruházás átalakulás, egyesülés vagy szétválás miatt történik, az átvevő helyett az átadó is jogosult benyújtani kifizetési kérelmet.

(4) A kötelezettségátadásra vonatkozó kérelmet a benyújtását követő 60 napon belül a kötelezettség átadója és átvevője is visszavonhatja. A benyújtást követő 60 napon túl a kérelmet a kötelezettség átadója és átvevője kizárólag együttesen vonhatja vissza.

(5) *  A kötelezettség átruházási kérelmet az átruházást követő 30 napon belül a Kincstár által rendszeresített és annak honlapján közzétett nyomtatványon kell benyújtani, annak érdekében, hogy az átadó által igényelt támogatás az átvevő részére kerüljön kifizetésre a (3) bekezdés szerint. Az átruházás időpontja e bekezdés alkalmazásában az ENAR-ban vagy az Országos Állattenyésztési Adatbázisban megtalálható tartóváltás időpontja.

9. A támogatás mértéke

17. § Az egyed, baromfifélék esetén állomány adott évi minősítése alapján igénybe vehető támogatás évenkénti mértéke - törzskönyvezett nőivarú egyedenként - a 3. mellékletben meghatározott eurónak megfelelő forintösszeg.

10. A támogatási kérelem benyújtása

18. § * 

19. § * 

11. A támogatási kérelem elbírálása

20. § (1) *  A támogatási kérelmeket a Kincstár célprogramonként - az 5. melléklet szerinti pontrendszer alapján a kérelem jogszabályi követelményeknek való megfelelése és a 2. melléklet szerinti, a fajtánként előírt létszámkorlátok figyelembevételével - a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 32. § (1) bekezdés c) pontja szerint rangsor állításával bírálja el.

(2) A támogatási kérelmek rangsorának összeállítása célprogramonként történik.

(3) Az Irányító Hatóság közleményben teszi közzé célprogramonként azt a minimális pontszámot, amelytől támogatás nyújtható.

(4) *  Az 5. melléklet szerint a célprogramba bevonni kívánt egyedek szempontja esetében többletpont az alapján kerül megállapításra, hogy az állattartó a tenyészeteiben a támogatási kérelem benyújtásának évében január 1-jén tartott célprogrammal azonos állatfajta állatlétszámához viszonyítva mekkora állatlétszámot kíván az adott célprogramba bevinni.

(5) Az 5. melléklet szerint a célprogramba bevonni kívánt nukleusz minősítésű egyedek szempontja esetében a többletpont az alapján kerül megállapításra, hogy - a 4. § (2) bekezdésben meghatározott igazolás alapján - az induló állatlétszám hány százaléka tartozik a támogatási kérelem évében nukleusz minősítésű egyedek közé.

(6) A támogatási kérelemhez az (5) bekezdés szerinti többletpont beszámításához mellékelni kell a 4. § (2) bekezdésben meghatározott igazolást.

(7) *  A támogatási kérelem elbírálásakor a vállalt állatállomány-szaporulatra vonatkozó forrásigény a 18. § (6) bekezdés alapján benyújtott támogatási kérelemben feltüntetett kötelezettségvállalási megosztás szerint kerül meghatározásra.

21. § (1) *  A támogatási kérelem elbírálásánál a kérelemben feltüntetett állatállományok közül csak az egyes fajok ENAR adatbázisában, az Országos Állattenyésztési Adatbázisban, valamint a 120/2007. (X. 18.) FVM rendeletnek megfelelő adatbázisban szereplő állatok vehetőek figyelembe.

(2) A támogatási kérelmek elbírálása során többletpont kerül beszámításra célprogramonként - az adott fajta elismert tenyésztőszervezete által minősített - tenyésztői munkáért a támogatási kérelem beadását megelőző 3 naptári év tenyésztői munkája alapján „megfelelő”, „jó” vagy „kiváló” minősítés esetén.

(3) A támogatási kérelmek elbírálása során többletpont kerül beszámításra a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv alapján a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlege társfinanszírozásában megvalósuló agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes szabályairól szóló 150/2004. (X. 12.) FVM rendelet 5. § (1) bekezdés f) pont fa) alpontjában meghatározott, ugyanahhoz a fajhoz kapcsolódó agrár-környezetgazdálkodási célprogramok (a továbbiakban: NVT AKG őshonos célprogramok) valamelyikében való részvétel esetén, ha az állattartó mint az NVT AKG őshonos célprogramokban jogosult támogatott a 2009. évi kifizetési kérelme alapján támogatásban részesült.

(4) A támogatási kérelmek elbírálása során többletpont kerül beszámításra az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet alapján agrár-környezetgazdálkodási célprogramok valamelyikében való részvétel esetén, ha az állattartó a támogatási kérelmet előzetesen jóváhagyó vagy részben jóváhagyó határozattal rendelkezik.

(5) A támogatási kérelmek elbírálása során többletpont kerül beszámításra azon gazdálkodók részére, akik a termelői csoportokról szóló 81/2004. (V. 4.) FVM rendelet alapján elismert - a 8. melléklet szerint a célprogramcsoportnak és termékcsoportnak megfelelő - termelői csoporti tagsággal rendelkeznek.

22. § (1) *  A 6. melléklet szerinti felsőfokú vagy a 7. melléklet szerinti középfokú agrárvégzettség után az 5. melléklet alapján járó többletpont természetes személyeknek és gazdasági társaságoknak kerül beszámításra. Gazdasági társaság esetében a társaság vezető tisztségviselőjének, alkalmazottjának vagy tagjának a 6. melléklet szerinti felsőfokú vagy a 7. melléklet szerinti középfokú agrárvégzettsége alapján adható többletpont. Őstermelők családi gazdasága esetében a felsőfokú agrárvégzettség után járó többletpont akkor kerül beszámításra, ha az őstermelők családi gazdaságának bármely tagja rendelkezik a szakirányú végzettséggel.

(2) Többletpont adható a 7. mellékletben nem szereplő, azonosító számmal rendelkező vagy nem rendelkező kísérleti képzés keretében szerzett szakképesítés esetén, ha a kérelmező a végzettséget igazoló dokumentumhoz csatolja a képző vagy szakmai vizsgát szervező intézmény által kiadott igazolást arra vonatkozóan, hogy a kísérleti képzés keretében szerzett végzettség egyértelműen megfeleltethető valamely, a 7. mellékletben szereplő végzettségnek.

(3) A támogatási kérelemhez az (1) bekezdés szerinti többletpont beszámításához a következő dokumentumokat kell mellékelni:

a) a végzettséget igazoló bizonyítvány vagy oklevél másolatát,

b) munkáltatói igazolást, amely igazolja, hogy a megfelelő végzettséggel rendelkező személy a gazdasági társaság alkalmazottja,

c) társasági szerződés másolatát, amely tartalmazza, hogy

ca) a gazdasági társaság tagja,

cb) a gazdasági társaság vezető tisztségviselője

a megfelelő végzettséggel rendelkező személy, és

d) *  az őstermelők családi gazdaságának nyilvántartásba vételéről szóló határozat másolatát, amely tartalmazza, hogy a megfelelő végzettséggel rendelkező személy az őstermelők családi gazdaságának tagja.

(4) A 6. melléklet szerinti felsőfokú végzettség többletpontjának beszámítása esetén a 7. melléklet szerinti középfokú végzettségért többletpont nem adható.

12. A kifizetési kérelem

23. § (1) *  A kifizetési kérelmeket elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül évente március 1. és 31. között lehet benyújtani a Kincstárhoz.

(1a) *  A kifizetési kérelem elektronikus benyújtásának módjára, meghatalmazott eljárására, az elektronikus kapcsolattartásra

a) az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról szóló tárgyévi rendelet rendelkezéseit,

b) 2015. évben az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról szóló rendelet, továbbá az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról szóló rendelet rendelkezéseit

az (1b) bekezdésben foglalt eltéréssel kell alkalmazni.

(1b) *  A kifizetési kérelem elektronikus benyújtásával egyidejűleg annak egyes mellékleteit elektronikus úton kell benyújtani a Kincstárhoz.

(2) *  A tenyésztési hatóságtól a Kincstár megkéri a kifizetési kérelem elbírálásához szükséges, a tenyésztési hatóság célprogramonként kiállított, az előző naptári évre vonatkozó igazolását, amely tartalmazza

a) a támogatható állatok egyedenkénti - baromfifélék esetén állományonkénti - azonosítóját, és

b) nukleusz, vagy fajtafenntartó minősítését.

(3) A (2) bekezdés b) pont szerinti minősítésről szóló igazolást a tenyésztési hatóság a tenyésztőszervezetek által számára rendelkezésére bocsátott adatok alapján állítja ki.

(4) *  A 2010-et követő években támogatási kérelmet benyújtó kérelmezők első alkalommal a támogatási kérelem benyújtását követő évben nyújthatnak be kifizetési kérelmet.

13. A támogatás folyósítása

24. § (1) A támogatás évente egy összegben történő folyósítása a kifizetési kérelemnek helytadó vagy részben helytadó határozatban foglaltak alapján forintban történik.

(2) A támogatás folyósításának alapja az adott tárgyévi kifizetési kérelemben szereplő

a) *  az előző naptári évben, az egyes fajok ENAR, valamint a 120/2007. (X. 18.) FVM rendeletnek, az Országos Állattenyésztési Adatbázisnak megfelelő nyilvántartásban meglévő,

b) az elismert tenyésztőszervezet által minősített és a 23. § (2) bekezdés szerint tenyésztési hatóság által leigazolt,

c) a támogatás jogosultsági feltételeinek és a célprogramok előírásainak megfelelő

állategyedek, baromfifélék esetén állományok.

(3) A folyósított támogatási összeg nem haladhatja meg a jóváhagyott állomány után adható maximális összeget.

14. Ellenőrzés

25. § (1) *  A jogosultsági feltételek, a kötelezettségvállalási előírások, valamint a célprogramonkénti tenyésztési programok előírásainak teljesítését a Kincstár évente ellenőrzi. A Kincstár az ellenőrzésbe külön megállapodás alapján a tenyésztési hatóságot bevonhatja.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti ellenőrzés a támogatási kérelemre, a kifizetési kérelemre, a kötelezettség átruházási kérelemre, a vis maior kérelemre, valamint a kiesés-pótlással kapcsolatos kérelemre vonatkozóan

a) adminisztratív ellenőrzést, és

b) helyszíni ellenőrzést

foglal magában.

(3) *  Az adminisztratív ellenőrzések során a kérelemben feltüntetettek közül csak az egyes állatfajok ENAR, valamint a 120/2007. (X. 18.) FVM rendeletnek, az Országos Állattenyésztési Adatbázisnak megfelelő nyilvántartásban szereplő állatok vehetők figyelembe.

(4) Az állattartónak a helyszíni ellenőrzés során lehetővé kell tennie a támogatás feltételeinek teljes körű ellenőrzését az adott naptári évre és a támogatási időszak korábbi éveire vonatkozóan.

(5) Az egyes fajokra vonatkozó, a tenyésztési programban meghatározott előírások meg nem felelésének ellenőrzési szempontjait a 10. melléklet tartalmazza.

15. Jogkövetkezmények

26. § (1) *  Ha a támogatásra jogosult nem tesz eleget a 11. § (1) bekezdésében meghatározott, az aktuális állatállományra vonatkozó tartási kötelezettségének, vagy a kifizetési kérelemben szereplő egyed egyéb okból elutasításra kerül, akkor

a) az aktuális állatállomány és a tényleges állatállomány közötti különbségre vonatkozó támogatási joga megszűnik, és

b) köteles visszafizetni az a) pont szerinti különbség után korábban felvett támogatási összeget.

(2) Ha a támogatásra jogosult nem tesz eleget a 11. § (1) bekezdésében meghatározott 90 napon belüli pótlási kötelezettségének, akkor a nem pótolt egyedek után az adott évi támogatási összegre nem jogosult.

(3) *  Ha a támogatásra jogosult nem tesz eleget a 11. § (4) bekezdésében foglaltaknak azáltal, hogy a program végére megvalósult állatállomány-szaporulat a program indulásakor vállalt állatállomány-szaporulatnak a

a) 0-10%-a között van, akkor nem jogosult az 5. évre jutó támogatási összegre,

b) 10,1-25%-a között van, akkor az 5. évre jutó támogatási összeg 20%-ára jogosult,

c) 25,1-35%-a között van, akkor az 5. évre jutó támogatási összeg 50%-ára jogosult,

d) 35,1-50%-a között van, akkor az 5. évre jutó támogatási összeg 60%-ára jogosult,

e) 50% felett van, akkor az 5. évre jutó támogatási összeg 100%-ára jogosult.

(4) *  Ha a támogatásra jogosult nem teljesíti az adott egyed, baromfifélék esetén állomány vonatkozásában a 12. § (1) vagy (2) bekezdésében foglalt előírásokat, akkor a célprogramra vonatkozó adott évi támogatás részleges vagy teljes megvonására kerül sor a 9. mellékletben foglaltak szerint.

27. § (1) Ha a támogatásra jogosult nem teljesíti a 12. § (3) bekezdésében foglaltakat azáltal, hogy

a) nem naprakészen vezeti a tenyésztési dokumentációt, akkor

aa) abban az esetben, ha a hiányosságok pótolhatóak, az adott évi adott célprogramra vonatkozó támogatási összeg 10%-ára nem jogosult,

ab) abban az esetben, ha a hiányosságok nem pótolhatóak, vagy a tenyésztési dokumentáció hiányosságára a támogatási időszak alatt nem első alkalommal kerül sor, az adott évi adott célprogramra vonatkozó támogatási összeg felére jogosult,

b) egyáltalán nem vezet tenyésztési dokumentációt, akkor az adott évi adott célprogramra vonatkozó támogatási összegre nem jogosult.

(2) Ha a támogatásra jogosult nem tesz eleget a 12. § (4) bekezdésében foglaltaknak, és ha a kölcsönös megfeleltetés körében a támogatásra jogosult gazdaságának bármely részében a 73/2009/EK tanácsi rendeletben előírt kötelező követelmények be nem tartását állapították meg, az 1698/2005/EK tanácsi rendelet 51. cikkében foglaltakat kell alkalmazni.

(3) Ha a támogatásra jogosult nem tesz eleget az adott egyedre, baromfifélék esetén állományra vonatkozóan az egyes fajok ENAR, valamint a 120/2007. (X. 18.) FVM rendeletnek megfelelő jelölési, nyilvántartási és bejelentési kötelezettségének, akkor az adott egyedre, baromfifélék esetén állományra vonatkozóan az adott évi támogatási összegre nem jogosult.

28. § (1) *  A támogatás alapjául szolgáló állatok létszámának meghatározásánál, valamint az ellenőrzés alapján megállapított valós állatlétszámból adódó eltérések esetén alkalmazni kell a vidékfejlesztési támogatási intézkedésekre vonatkozó ellenőrzési eljárások, valamint a kölcsönös megfeleltetés végrehajtása tekintetében az 1698/2005/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2011. január 27-i 65/2011/EU bizottsági rendelet 17. cikkében foglaltakat.

(2) Ha egy adott célprogram keretében vállalt előírásoknak való meg nem felelés miatt a célprogram vonatkozásában - a 10. melléklet alapján - ugyanazon naptári évben több kötelezettségszegés is megállapításra kerül, akkor a magasabb százalékos arányú jogkövetkezményt kell alkalmazni.

(3) Ha egy adott célprogram keretében vállalt előírásoknak való meg nem felelés miatt a célprogram vonatkozásában - a 10. melléklet alapján - a támogatási időszak alatt ugyanazon kötelezettségszegés többször is megállapításra kerül, akkor az adott kötelezettségszegésre vonatkozó százalékos arányú szankciónál eggyel magasabb százalékos arányú jogkövetkezményt kell alkalmazni.

(4) *  Ha a támogatásra jogosult a támogatási időszak alatt egynél több alkalommal nem részesül kifizetésben adott célprogram vonatkozásában, mert a célprogramra vonatkozóan

a) nem nyújt be az adott naptári évre kifizetési kérelmet, vagy

b) a benyújtott kifizetési kérelme teljes mértékben elutasításra kerül,

a támogatásra jogosult adott célprogramra vonatkozó támogatási jogosultsága megszűnik, és az adott célprogramra vonatkozó, már igénybe vett teljes támogatási összeget a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint vissza kell fizetni.

16. Záró rendelkezések

29. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

30. § Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 36. cikk a) pont iv. alpontjának és 39. cikkének a végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

31. § *  E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelet módosításáról szóló 21/2010. (X. 12.) VM rendelettel (a továbbiakban: módosító rendelet) megállapított 13/A. §-át és a 18. § (1) bekezdését, valamint a 15. § (4) bekezdés hatályon kívül helyezését 2010. május 1-je és a módosító rendelet hatálybalépése között benyújtott támogatási kérelmek vonatkozásában is alkalmazni kell.

32. § *  E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet módosításáról szóló 112/2011. (XI. 24.) VM rendelettel [a továbbiakban: 112/2011. (XI. 24.) VM rendelet] megállapított 2. § (1) bekezdés 14. pontját, 2. § (1) bekezdés 23. pontját, a 7. § b) pontját, a 11. § (2) bekezdés b) pontját, a 11. § (6) bekezdését, a 13. § (2) bekezdését, a 13. § (4) bekezdését, 13. § (9) bekezdését, a 14. § (4) bekezdését, a 14. § (7)-(10) bekezdéseit, a 16. § (1) bekezdés b) pontját, a 21. § (1) bekezdését, a 24. § (2) bekezdés a) pontját, a 25. § (3) bekezdését, a 28. § (1) bekezdését, a 112/2011. (XI. 24.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

33. § *  E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes állatlétszám alapú agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 138/2012. (XII. 22.) VM rendelet (a továbbiakban: 138/2012. (XII. 22.) VM rendelet) által megállapított 2. § (1) bekezdés 1. pontját a 138/2012. (XII. 22.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

34. § *  E rendeletnek az egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 17/2013. (III. 18.) VM rendelettel [a továbbiakban: 17/2013. (III. 18.) VM rendelet] hatályon kívül helyezett 4. melléklet 3. pont, 3.4. alpontja, és 10. mellékletében foglalt, Magyar házibivaly tenyésztési programhoz kapcsolódó meg nem felelések című táblázat A:5, B:5 és C:5 mezői a 17/2013. (III. 18.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben sem alkalmazandók.

35. § *  E rendelet alapján a 2013. évtől kezdődően támogatási kérelem nem nyújtható be.

36. § *  E rendeletnek az egyes agrártámogatási és egyéb agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet [a továbbiakban: 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet] által megállapított 2. § (1) bekezdés 2. pontját, 13. § (2) bekezdését és 26. § (1) bekezdését a 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

37. § *  Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 13/2014. (II. 24.) VM rendelettel [a továbbiakban: 13/2014. (II. 24.) VM rendelet] megállapított 3. § (5) bekezdését, a 6. § a) pontját, a 16. § (3) bekezdését, a 23. § (1) bekezdését, valamint 26. § (3) bekezdését a 13/2014. (II. 24.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

38. § *  Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet [a továbbiakban: 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet] által megállapított 11. § (1a) bekezdést az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell.

39. § *  Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 7/2015. (II. 17.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet] megállapított 16. § (3) és (5) bekezdést, 23. § (1a) bekezdést, 25. § (2) bekezdést a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban is alkalmazni kell.

1. melléklet a 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelethez

1. Védett őshonos mezőgazdasági állatfajták

A B
1 Faj Fajta
2 Szarvasmarha magyar szürke szarvasmarha
3 Bivaly magyar házibivaly
4 gidrán
5 hucul
6 kisbéri félvér
7 lipicai
8 furioso-north star
9 nóniusz
10 magyar hidegvérű
11 shagya arab
12 Szamár magyar parlagi szamár
13 Sertés szőke mangalica
14 fecskehasú mangalica
15 vörös mangalica
16 Juh hortobágyi (magyar) racka
17 gyimesi racka
18 tejelő cigája
19 cigája
20 cikta
21 Kecske magyar parlagi kecske
22 Tyúk sárga magyar tyúk
23 kendermagos magyar tyúk
24 fehér magyar tyúk
25 fogolyszínű magyar tyúk
26 fehér erdélyi kopasznyakú tyúk
27 fekete erdélyi kopasznyakú tyúk
28 kendermagos erdélyi kopasznyakú tyúk
29 Gyöngytyúk magyar parlagi gyöngytyúk
30 Kacsa tarka magyar kacsa
31 fehér magyar kacsa
32 Pulyka bronz pulyka
33 réz pulyka
34 Lúd fodros tollú magyar lúd
35 magyar lúd

2. Veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták

A B
1 Faj Fajta
2 Szarvasmarha magyartarka szarvasmarha

2. melléklet a 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelethez

Támogatható állatfajok ugyanazon fajtához tartozó, tenyészthető fajtatiszta nőivarú egyedeinek száma (db)

A B C
1 Fajta Maximális támogatható állatlétszám fajtánként Maximális támogatható nukleusz/elit fajtánként
2 szarvasmarha 7 500 2 000
3 bivaly 7 500 2 000
4 5 000 1 500
5 szamár 5 000 1 500
6 sertés 15 000 2 500
7 juh 10 000 3 000
8 kecske 10 000 3 000
9 tyúk 25 000 3 000
10 gyöngytyúk 25 000 3 000
11 kacsa 25 000 3 000
12 pulyka 25 000 3 000
13 lúd 25 000 3 000

3. melléklet a 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelethez

A támogatás mértéke

A B
1 Állatfaj Támogatási összeg, euró/egyed
2 Génmegőrző nukleusz állomány Fajtafenntartó állomány
3 szarvasmarha magyartarka 200 115
4 magyar szürke 284 160
5 bivaly 200 115
6 200 115
7 szamár 180 100
8 sertés 150 78
9 juh 45 24
10 kecske 45 24
11 tyúk 20 8
12 gyöngytyúk 20 8
13 kacsa 27 10
14 pulyka 35 14
15 lúd 40 16

4. melléklet a 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelethez

A tenyésztési program ellenőrzésének szempontjai az egyes fajták esetében

1. A magyar szürke szarvasmarha

1.1. Fajtafenntartó támogatás ellenőrző követelményei

1.1.1. Tenyésztési program szerinti adatszolgáltatási kötelezettségeinek folyamatos, határidőre történő teljesítése, a tenyésztési programban előírt tartási, takarmányozási, állategészségügyi előírások betartása.

1.1.2. Származási lapok kiváltása a nőivarú tenyészállatokra.

1.1.3. Eredetigazolások kiváltása a tárgyévben vágóra értékesített egyedeknél.

1.1.4. Ivararánynak megfelelő, minősített és engedélyezett magyar szürke tenyészbika használat (50 tehén/bika).

1.1.5. Tenyésztésbe állított fajtatiszta nőivarú utódok tárgyévi származásvizsgálati megrendelőjének bemutatása.

1.2. Nukleusz támogatás ellenőrző követelményei (a fajtafenntartói követelményeken túl)

1.2.1. A nukleusz egyed nőivarú utódainak 30 hónapos mérlegelése, - ha van ilyen a tárgyévben.

1.2.2. A nukleusz egyedek hímivarú utódainak tárgyévi származásvizsgálati megrendelőjének bemutatása.

2. A magyartarkafajta

2.1. Fajtafenntartó támogatás ellenőrző követelményei

2.1.1. Tenyésztési program szerinti adatszolgáltatási kötelezettségeinek folyamatos, határidőre történő teljesítése, a tenyésztési programban előírt tartási, takarmányozási, állategészségügyi előírások betartása.

2.2. Nukleusz támogatás ellenőrző követelményei (a fajtafenntartói követelményeken túl)

2.2.1. Nukleusz egyed tejtermelés-ellenőrzéséhez kapcsolódó adatok nyilvántartása és közlése.

2.2.2. A nukleusz egyed tenyészbika előállító tenyészetben történő termelése esetén a célpárosítási terv előírásainak betartása.

3. Magyar házibivaly esetében a fajtafenntartó és nukleusz támogatás ellenőrző követelményei

3.1. Tenyésztési program szerinti adatszolgáltatási kötelezettségeinek folyamatos, határidőre történő teljesítése, a tenyésztési programban előírt tartási, takarmányozási, állategészségügyi előírások betartása.

3.2. A borjú tárgyévi egyedi választás mérlegelési adatainak megléte.

3.3. Tenyésztésbe állított fajtatiszta nőivarú egyedek vérmintáinak archiválása.

3.4. * 

3.5. Tenyésztési program szerinti ivararánynak megfelelő, minősített és engedélyezett házibivaly bikahasználat.

4. Az őshonos lófajták és a szamarak

4.1. Fajtafenntartó támogatás ellenőrző követelményei

4.1.1. Tenyésztési program szerinti adatszolgáltatási kötelezettségeinek folyamatos, határidőre történő teljesítése, a tenyésztési programban előírt tartási, takarmányozási, állategészségügyi előírások betartása.

4.1.2. A tenyésztőszervezet által elfogadott tárgyévi párosítási terv szerinti fedeztetés.

4.1.3. A tenyésztési programban meghatározott alapminősítés, vagy sajátteljesítmény-vizsgálat (STV) megléte.

4.2. Nukleusz támogatás ellenőrző követelményei (a fajtafenntartói követelményeken túl)

4.2.1. A tenyésztőszervezet által elfogadott tárgyévi célpárosítási terv szerinti fedeztetés (kizárólag nukleusz esetén).

5. Az őshonos juhfajták

5.1. Fajtafenntartó támogatás ellenőrző követelményei

5.1.1. Folyamatos tenyésztési adatszolgáltatás és a megfelelő tartási-takarmányozási feltételek biztosítása.

5.1.2. A bárányok tenyésztési program szerinti egyedi jelölése.

5.1.3. Az anyajuhok engedélyezett törzskosokkal történő termékenyítése.

5.1.3. A tárgyévben vásárolt tenyészállatok vásárlási jegyzőkönyvének megléte, a származási okmányok megléte.

5.2. Nukleusz támogatás ellenőrző követelményei (a fajtafenntartói követelményeken túl):

5.2.1. A tárgyévben éves kort betöltött nukleusz egyedek éveskori bírálata és testsúlymérése.

5.2.2. A tenyészetben használt törzskosok surlókór-ellenállóképesség vizsgálata megtörtént, és a kosok R1-R3 rizikócsoportba tartoznak.

6. A magyar parlagi kecske

6.1. Fajtafenntartó támogatás ellenőrző követelményei

6.1.1. Az elismert tenyésztőszervezet tárgyévi igazolásának megléte a folyamatos tenyésztési adatszolgáltatásról és a megfelelő tartási-takarmányozási feltételekről.

6.1.2. A gidák tenyésztési program szerinti egyedi jelölése.

6.1.3. Az anyakecskék engedélyezett törzsbakokkal történő termékenyítése.

6.1.4. A tárgyévben vásárolt tenyészállatok vásárlási jegyzőkönyvének megléte, a származási okmányok megléte vagy megrendelése folyamatban.

6.2. Nukleusz támogatás ellenőrző követelményei (a fajtafenntartói követelményeken túl)

6.2.1. A tárgyévben éves kort betöltött nukleusz egyedek éveskori bírálata és testsúlymérése megtörtént.

7. Az őshonos sertésfajták

7.1. Fajtafenntartó támogatás ellenőrző követelményei

7.1.1. Tenyésztési program szerinti adatszolgáltatási kötelezettségeinek folyamatos, határidőre történő teljesítése, a tenyésztési programban előírt tartási, takarmányozási, állategészségügyi előírások betartása.

7.1.2. Kan- és koca gyorslisták megléte.

7.1.3. A tenyészállatok esetében, a hivatalos származási lapok megléte, eladás esetén pedig ezek vásárló részére történő átadásának igazolása.

7.1.4. Eredetigazolási szabályok betartása, a tárgyévben vágásra értékesített állatok fajtaazonossági igazolás másolatainak bemutatása.

7.1.5. A nukleusz és fajtafenntartó egyedek nőivarú, tenyésztésre felnevelt (beállított vagy értékesített) utódokra vonatkozó kijelölési jegyzék megléte.

7.1.6. A tárgyévben a kocaállomány minimum 20%-a produkált fajtatiszta fialást és a fialások szaporulati naplóban történő rögzítése megtörtént.

7.2. Nukleusz támogatás ellenőrző követelményei (a fajtafenntartói követelményeken túl):

7.2.1. A nukleusz egyedek tenyésztésre felnevelt hímivarú utódokra vonatkozó kijelölési jegyzék és a kiállított küllemi bírálati lap megléte.

8. Az őshonos baromfifajták

8.1. Fajtafenntartó támogatás ellenőrző követelményei

8.1.1. A tenyésztési program szaporítási előírásainak maradéktalan betartása és végrehajtásának írásos rögzítése.

8.1.2. A tenyésztési program tartási előírásainak betartása, a termelési adatok folyamatos rögzítése, a szükséges adatszolgáltatás határidőre történő teljesítése.

8.1.3. Az állategészségügyi, telephigiéniai feltételek betartása, a kötelező állategészségügyi vizsgálatok dokumentálása, igazolása.

8.2. Nukleusz támogatás ellenőrző követelményei (a fajtafenntartói követelményeken túl)

8.2.1. Az elit szaporításhoz szükséges, legszűkebb ivararány biztosítása a szaporítási időszak végéig, a hímivarú tenyészállatok származásának dokumentálása.

5. melléklet a 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelethez

Értékelési szempontok * 

A B C
1 Értékelési szakmai szempont megnevezése, értéke Értékelés/ ellenőrzés módja Pontszám
2 Agrárvégzettség Felsőfokú Oklevél másolata
Bizonyítvány másolat
10
3 *  Középfokú szakképesítés Őstermelők családi gazdaságának nyilvántartásba vételéről szóló határozat másolata*
Munkáltatói igazolás
Társasági szerződés másolata
5
4 A támogatási kérelem beadását Kiváló Az adott fajta elismert 25
5 megelőző 3 év tenyésztői munka tenyésztőszervezetének igazolása 20
6 osztályozása Megfelelt 10
7 *  NVT AKG őshonos célprogramokban való részvétel, az adott fajtára vonatkozóan - Kincstár adatbázis 15
8 Termelői csoport tagság (termékcsoportnak megfelelően)** - A termelői csoport igazolása 5
9 Az állattartó a tenyészeteiben tartott, 75,1%-100% ENAR adatbázis 15
10 célprogrammal azonos állatfajta 50,1%-75,0% 10
11 állatlétszámához viszonyítva mekkora állatlétszámot kíván az adott célprogramba bevinni. <= 50,0% 5
12 Az állattartó támogatási kérelmében vállalt induló állatlétszám hány 75,1%-100% Elismert tenyésztőszervezet igazolása 20
13 százaléka tartozik a támogatási 50,1%-75,0% 15
14 kérelem évében nukleusz minősítésű egyedek közé. <= 50,0% 10
15 *  Az ÚMVP Agrár-környezet-
gazdálkodási Programban való részvétel
Kincstár adatbázis 10
16 Mindösszesen max. 100 pont
* A családi gazdaságokról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet szerinti határozat másolata
** csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárás alatt nem álló termelői csoport, termelő szervezet

6. melléklet a 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelethez

A támogatási kérelmek elbírálása során elfogadható felsőfokú agrárvégzettségek a felsőoktatási alap és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről szóló 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet alapján

A B C D
1 Képzési terület Korábbi főiskolai (F) Többciklusú képzési rendszer szerinti Egységes, osztatlan
2 és egyetemi (E) szakok Alapszak Mesterszak képzések
3 állatorvosi (E) - - állatorvosi
4 állattenyésztő mérnöki (F) állattenyésztő mérnöki állattenyésztő mérnöki -
5 Agrár takarmányozási és takarmány-
biztonsági mérnöki
6 mezőgazdasági mérnöki (F)
agrármérnöki (E)
mezőgazdasági mérnöki agrármérnöki -

7. melléklet a 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelethez

A támogatási kérelmek elbírálása során elfogadható szakképesítések

1. Az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet alapján megszerzett szakképesítések

A B
1 Szakképesítés azonosító száma Szakképesítés megnevezése
2 22 2 6131 06 1 0 01 Állattenyésztő
3 23 5 3124 16 6 3 01 Állattenyésztő és állategészségügyi technikus
4 22 2 6139 06 1 0 02 Baromfi- és kisállattenyésztő
5 22 5 3124 16 6 3 02 Baromfi- és kisállattenyésztő szaktechnikus
6 22 2 6135 06 1 0 03 Juhtenyésztő
7 22 5 3124 16 6 3 04 Juhtenyésztő szaktechnikus
8 22 2 6134 06 1 0 04 Lótenyésztő
9 22 5 3124 16 6 3 05 Lótenyésztő szaktechnikus
10 22 2 6133 06 1 0 05 Sertéstenyésztő
11 22 5 3124 16 6 3 06 Sertéstenyésztő szaktechnikus
12 22 2 6132 06 1 0 06 Szarvasmarha-tenyésztő
13 22 5 3124 16 6 3 07 Szarvasmarha-tenyésztő szaktechnikus

2. Az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet módosításáról szóló 12/1996. (XII. 29.) MüM rendelet alapján megszerzett szakképesítések

A B
1 Szakképesítés azonosító száma Szakképesítés megnevezése
2 31 6203 02 Állattenyésztő
3 31 6203 03 Baromfi- és kisállattenyésztő
4 31 6203 04 Juhtenyésztő
5 31 6203 07 Sertéstenyésztő
6 31 6203 08 Szarvasmarha-tenyésztő

3. Az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet alapján megszerzett szakképesítések

A B
1 Szakképesítés azonosító száma Szakképesítés megnevezése
2 31 6203 02 Állattenyésztő (az állatfaj megjelölésével)
3 52 6203 01 Állattenyésztő és állategészségügyi technikus
4 31 6203 10 Általános állattenyésztő
5 53 6203 01 Baromfi- és kisállattenyésztő szaktechnikus
6 55 6203 01 Baromfitenyésztő és -termék-előállító technológus
7 53 6203 02 Juhtenyésztő szaktechnikus
8 31 6203 05 Lótenyésztő
9 53 6203 03 Lótenyésztő szaktechnikus
10 55 6203 02 Sertéstenyésztő és -termék-előállító technológus
11 53 6203 04 Sertéstenyésztő szaktechnikus
12 53 6203 05 Szarvasmarha-tenyésztő szaktechnikus
13 53 6208 01 Takarmányozási szaktechnikus

4. Az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet módosításáról szóló 28/2004. (IX. 30.) OM rendelet alapján megszerzett szakképesítések

A B
1 Szakképesítés azonosító száma Szakképesítés megnevezése
2 55 6203 04 Ménesgazda

5. Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelet alapján megszerzett szakképesítések

A B
1 Szakképesítés azonosító száma Szakképesítés megnevezése
2 31 621 03 0010 31 01 Állattenyésztő (baromfi és kisállat)
3 31 621 03 0010 31 02 Állattenyésztő (juh és kecske)
4 31 621 03 0010 31 03 Állattenyésztő (sertés)
5 31 621 03 0010 31 04 Állattenyésztő (szarvasmarha)
6 54 618 03 0010 54 02 Állattenyésztő technikus
7 52 621 01 0100 31 01 Bioállat-tartó és tenyésztő
8 31 621 01 0010 31 03 Haszonállat-gondozó
9 31 621 04 0100 31 01 Lóápoló és gondozó
10 31 621 04 0000 00 00 Lótartó és -tenyésztő
11 55 621 01 0010 55 04 Ménesgazda
12 55 621 02 0010 55 07 Sertéstenyésztő és sertéstermék-előállító technológus

6. A szakközépiskolákban és a szakmunkásképző iskolákban oktatható szakokról, illetőleg szakmákról szóló 18/1986. (VIII. 26.) MM rendelet alapján megszerzett szakképesítések

A B
1 Szakképesítés azonosító száma Szakképesítés megnevezése
2 1801-1 Juhtenyésztő
3 1801-2 Lótenyésztő
4 1801-3 Sertéstenyésztő
5 1801-4 Szarvasmarha-tenyésztő
6 1806 Baromfitenyésztő
7 1807 Állategészségőr
8 1809 Általános állattenyésztő
9 1810 Kisállattenyésztő

7. A szakmunkásképzésről szóló 1969. évi VI. törvény végrehajtásáról szóló 13/1969. (XII. 30.) MüM rendelet alapján megszerzett szakképesítések

A B
1 Szakképesítés azonosító száma Szakképesítés megnevezése
2 1803 Kisállattenyésztő

8. Egyes oktatási jogszabályok módosításáról szóló 20/1994. (XI. 10.) MKM rendelet alapján megszerzett szakképesítések

A B
1 Szakképesítés azonosító száma Szakképesítés megnevezése
2 1809 Általános tenyésztő
3 51-0100 Állattenyésztő és állategészségügyi (technikus)

9. A szakközépiskolákban folyó szakmunkásképzésről szóló 14/1976. (XII. 1.) MüM-OM együttes rendelet módosításáról szóló 24/1977. (XII. 28.) MüM-OM együttes rendelet alapján megszerzett szakképesítések

A B
1 Szakképesítés azonosító száma Szakképesítés megnevezése
2 1801-1 Sertéstenyésztő
3 1801-2 Szarvasmarha-tenyésztő

8. melléklet a 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelethez

A támogatási kérelmek elbírálása során célprogramcsoportonként elfogadható elismert termelői csoportok a termékcsoportok alapján

A B
1 Célprogramcsoport Termékcsoport
2 Szarvasmarha Szarvasmarha
3 Tej
4 Bivaly Szarvasmarha
5 Sertés Sertés
6 Juh Juh
7 Tej
8 Kecske Tej
9 Baromfi Baromfi
10 Tojás

9. melléklet a 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelethez

A tenyésztési programra vonatkozó meg nem felelés kiértékelésének alapelvei

1. Az egyes meg nem felelések meghatározott értékelése alapján a következő jogkövetkezmény- számítási besorolást kell elvégezni:

A B C
1 Meg nem felelés jellege Meg nem felelés minősége Jogkövetkezmény besorolási érték
2 Súlyosság Enyhe 1
3 Közepes 3
4 Súlyos 5
5 Tartósság Rövidtávon helyrehozható 1
6 Hosszútávon helyrehozható 3
7 Nem helyrehozható 5

2. *  Az adott gondatlan meg nem felelés jogkövetkezményét az 1. pontban foglalt táblázat szerinti besorolásának megfelelően az egyes előírásokra vonatkozóan az alábbi kombinációk alkalmazásával kell meghatározni.

A B C
1. Súlyosság Tartósság A kifizetés csökkentésének mértéke
2. 1 1 5%
3. 1 3 10%
4. 3 1
5. 3 3
6. 1 5
7. 5 1
8. 3 5 50%
9. 5 3
10. 5 5 100%

10. melléklet a 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelethez

Az egyes fajták tenyésztési program előírásainak meg nem felelése a súlyosság és tartósság szempontjából az ellenőri megállapítások elvégzéséhez

Magyar szürke szarvasmarha tenyésztési programhoz kapcsolódó meg nem felelések

A B C
1 Előírás Súlyosság Tartósság
2 Tenyésztési program szerinti adatszolgáltatási kötelezettségeinek folyamatos, határidőre történő teljesítése, a tenyésztési programban előírt tartási, takarmányozási, állategészségügyi előírások betartása Enyhe:
nem folyamatos tenyésztési adatszolgáltatás
Közepes:
időszakos szakszerűtlen tartás vagy takarmányozás
Súlyos:
szakszerűtlen tartás és takarmányozás
Rövidtávon helyrehozható:
tenyésztési adatszolgáltatás határidőre nem történt meg, de a hiányt 10 napon belül pótolták
Hosszútávon helyrehozható:
tenyésztési adatszolgáltatás határidőre nem történt meg, de a hiányt 10 napon túl pótolták, vagy a szakszerűtlen tartás és takarmányozás esetében visszafordíthatatlan élettani károsodást az egyed nem szenvedett
Nem helyrehozható:
egyáltalán nem szolgáltatott tenyésztési adatot, és a tenyésztési adatszolgáltatáshoz szükséges hiányzó adatok pótlása nem lehetséges vagy szakszerűtlen tartás és takarmányozás esetében az egyed visszafordíthatatlan károsodást szenvedett
3 Származási lapok kiváltása a nőivarú tenyészállatokra Enyhe:
eladáskor a származási lap nem állt rendelkezésre, az eladott nőivarú állatok több mint 10%-ánál
Közepes:
vásárláskor nem váltotta ki a származási lapot, a vásárolt nőivarú állatok több mint 10%-ánál
Súlyos:
vásárlás és eladás esetén sem váltotta ki a származási lapokat, az eladott és vásárolt nőivarú állatok több mint 10%-ánál
Rövidtávon helyrehozható:
a származási lap igénylés megkérése az eladást követő
30 napon belül megtörtént
Hosszútávon helyrehozható:
az eladótól 30 napon belül a származási lap pótlásának megkérése megtörtént
Nem helyrehozható:
vásárláskor vagy eladáskor a származási lapok megrendelése 30 napon túl sem történt meg, vagy az adatok hiánya miatt azok pótlása nem volt lehetséges
4 Eredetigazolások kiváltása a tárgyévben vágóra értékesített egyedeknél Enyhe:
az eladott egyedek kevesebb mint
5%-ának nincs igazolása
Közepes:
az eladott egyedek 5-10%-ának nincs igazolása
Súlyos:
az eladott egyedek több mint 10%-ának nincs igazolása
Rövidtávon helyrehozható:
az eredetigazolás megkérése utólag 30 napon belül megtörtént
Hosszútávon helyrehozható:
az eredetigazolás utólagos megkérése 30 napon túl, de
90 napon belül megtörtént
Nem helyrehozható:
az eredetigazolás 90 napon túl történt meg, vagy az eredetigazolás pótlása nem volt lehetséges
5 Ivararánynak megfelelő, minősített és engedélyezett magyar szürke tenyészbika használat (50 tehén/bika) Enyhe:
nem az ivararánynak megfelelő számú minősített és engedélyezett magyar szürke tenyészbika fedez
Közepes:
nem minősített és engedélyezett magyar szürke bika fedez
Súlyos:
más fajtájú bika fedez
Rövidtávon helyrehozható:
az ivararánynak megfelelő számú minősített és engedélyezett tenyészbika beszerzése a fedeztetési időszak kezdetétől számított 2 hónapon belül megtörtént
Hosszútávon helyrehozható:
az ivararánynak megfelelő számú minősített és engedélyezett tenyészbika beszerzése a fedeztetési időszak kezdetétől számított 2-5 hónapon belül megtörtént
Nem helyrehozható:
minősített és engedélyezett tenyészbika beszerzése a fedeztetési időszak kezdetétől számított 5 hónapon túl sem történt meg
6 Tenyésztésbe állított fajtatiszta nőivarú utódok tárgyévi származásvizsgálati megrendelőjének bemutatása Enyhe:
nincs származásvizsgálati megrendelő az egyedek kevesebb mint 10%-ánál, vagy kevesebb mint 3 egyed esetén
Közepes:
nincs származásvizsgálati megrendelő az egyedek
10-20%-ánál vagy 3-10 egyed esetén
Súlyos:
nincs származásvizsgálati megrendelő az egyedek több mint 20%-ánál vagy több mint 10 egyed esetén
Rövidtávon helyrehozható:
származásvizsgálat pótlása
3 hónapon belül megtörtént
Hosszútávon helyrehozható:
származásvizsgálat pótlása
3 hónapon túl, de 5 hónapon belül megtörtént
Nem helyrehozható:
származásvizsgálat pótlása
5 hónapon túl sem történt meg, vagy az adatok hiánya miatt azok pótlása nem volt lehetséges
7 A nukleusz egyed nőivarú utódainak 30 hónapos mérlegelése - ha van ilyen a tárgyévben Enyhe:
a 30 hónapos állatok kevesebb mint 10%-ánál nem végezték el a mérlegelést
Közepes:
a 30 hónapos állatok 10-30%-ánál nem végezték el a mérlegelést
Súlyos:
a 30 hónapos állatok több mint 30%-ánál nem végezték el a mérlegelést
Rövidtávon helyrehozható:
az egyedek 31-34 hónapos kora között elvégezték a mérlegelést
Hosszútávon helyrehozható:
az egyedek 35-36 hónapos kora között elvégezték a mérlegelést
Nem helyrehozható:
az egyedek 36 hónapos kora után sem végezték el a mérlegelést
8 A nukleusz egyedek hímivarú utódainak tárgyévi származásvizsgálati megrendelőjének bemutatása Enyhe:
nincs származásvizsgálati megrendelő az egyedek kevesebb mint 10%-ánál, vagy kevesebb, mint 3 egyed esetén
Közepes:
nincs származásvizsgálati megrendelő az egyedek 10-20%-ánál, vagy 3-10 egyed esetén.
Súlyos:
nincs egyetlen származásvizsgálati megrendelő az egyedek több mint 20%-ánál, vagy több mint 10 egyed esetén
Rövidtávon helyrehozható:
származásvizsgálat pótlása
3 hónapon belül megtörtént
Hosszútávon helyrehozható:
származásvizsgálat pótlása
3-5 hónapon belül megtörtént
Nem helyrehozható:
származásvizsgálat pótlása
5 hónapon túl sem történt meg, vagy az adatok hiánya miatt azok pótlása nem volt lehetséges

Magyartarka szarvasmarha tenyésztési programhoz kapcsolódó meg nem felelések

A B C
1 Előírás Súlyosság Tartósság
2 Tenyésztési program szerinti adatszolgáltatási kötelezettségeinek folyamatos, határidőre történő teljesítése, a tenyésztési programban előírt tartási, takarmányozási, állategészségügyi előírások betartása Enyhe:
nem folyamatos tenyésztési adatszolgáltatás
Közepes:
szakszerűtlen tartás vagy takarmányozás
Súlyos:
szakszerűtlen tartás és takarmányozás
Rövidtávon helyrehozható:
tenyésztési szolgáltatás határidőre nem történt meg, de a hiányt 30 napon belül pótolták
Hosszútávon helyrehozható:
tenyésztési adatszolgáltatás határidőre nem történt meg, de a hiányt 30 napon túl pótolták, vagy a szakszerűtlen tartás és takarmányozás esetében visszafordíthatatlan élettani károsodást az egyed nem szenvedett
Nem helyrehozható:
egyáltalán nem szolgáltatott tenyészadatot, és a tenyésztési adatszolgáltatáshoz szükséges hiányzó adatok pótlása nem lehetséges, szakszerűtlen tartás vagy takarmányozás esetében az egyed visszafordíthatatlan károsodást szenvedett
3 Nukleusz egyed tejtermelés-ellenőrzéséhez kapcsolódó adatok nyilvántartása és közlése Enyhe:
egy hónap befejési adatai hiányoznak
Közepes:
két hónap befejési adatai hiányoznak
Súlyos:
több mint két hónap befejési adatai hiányoznak
Rövidtávon helyrehozható:
egyszeri adatközlési hiányosság a tárgyévben
Hosszútávon helyrehozható:
ismétlődő adatközlési hiányosság a tárgyévben
Nem helyrehozható:
tejtermelés-ellenőrzés meghiúsult a tárgyévben
4 A nukleusz egyed tenyészbika előállító tenyészetben történő termelése esetén a célpárosítási terv előírásainak betartása Enyhe:
a tárgyévben célpárosításra kijelölt bikanevelő tehenek kevesebb mint 10%-át nem a párosítási tervben leírtaknak megfelelő apaállattal termékenyítették
Közepes:
a tárgyévben célpárosításra kijelölt bikanevelő tehenek 10-20%-át nem a párosítási tervben leírtaknak megfelelő apaállattal termékenyítették
Súlyos:
a tárgyévben célpárosításra kijelölt bikanevelő tehenek több mint 20%-át nem a párosítási tervben leírtaknak megfelelő apaállattal termékenyítették
Rövidtávon helyrehozható:
az ellenőrzést megelőző termékenyítési időszakban egyedenként két termékenyítés nem a párosítási terv szerint történt
Hosszútávon helyrehozható:
a termékenyítési időszakban egyedenként 3-4 termékenyítés nem a párosítási terv szerint történt
Nem helyrehozható:
a termékenyítési időszakban egyedenként egyetlen termékenyítés sem a párosítási terv szerint történt

Magyar házibivaly tenyésztési programhoz kapcsolódó meg nem felelések

A B C
1 Előírás Súlyosság Tartósság
2 Tenyésztési program szerinti adatszolgáltatási kötelezettségeinek folyamatos, határidőre történő teljesítése, a tenyésztési programban előírt tartási, takarmányozási, állategészségügyi előírások betartása Enyhe:
nem folyamatos tenyésztési adatszolgáltatás
Közepes:
szakszerűtlen tartás vagy takarmányozás
Súlyos:
szakszerűtlen tartás és takarmányozás
Rövidtávon helyrehozható:
tenyésztési adatszolgáltatás határidőre nem történt meg, de a hiányt 30 napon belül pótolták
Hosszútávon helyrehozható:
tenyésztési adatszolgáltatás határidőre nem történt meg, de a hiányt 30 napon túl pótolták, vagy a szakszerűtlen tartás és takarmányozás esetében visszafordíthatatlan élettani károsodást az egyed nem szenvedett
Nem helyrehozható:
egyáltalán nem szolgáltatott tenyésztési adatot, és a tenyésztési adatszolgáltatáshoz szükséges hiányzó adatok pótlása nem lehetséges, szakszerűtlen tartás vagy takarmányozás esetében az egyed visszafordíthatatlan károsodást szenvedett
3 A borjú tárgyévi egyedi választás mérlegelési adatainak megléte Enyhe:
nem állnak rendelkezésre a mérlegelési adatok a választott borjak kevesebb mint 10%-ánál, vagy kevesebb mint 3 egyed esetében
Közepes:
nem állnak rendelkezésre a mérlegelési adatok a választott borjak 10-30%-ánál, vagy 3-10 egyed esetében
Súlyos:
nem állnak rendelkezésre a mérlegelési adatok a választott borjak több mint 30%-ánál, vagy több mint 10 egyed esetében
Rövidtávon helyrehozható:
adatközlés határidőre nem történt meg, de a hiányt
30 napon belül pótolták
Hosszútávon helyrehozható:
borjak választásának mérlegelési adatait csak feljegyzésben rögzítették, de átvezetése a tenyészet nyilvántartásba nem történt meg 30 napon túl sem
Nem helyrehozható:
borjak választásának mérlegelési adatainak nyilvántartásba történő rögzítése nem lehetséges, mert a mérési adatok egyáltalán nem állnak rendelkezésre
4 Tenyésztésbe állított fajtatiszta nőivarú egyedek vérmintáinak archiválása Enyhe:
az archiválási dokumentum nem áll rendelkezésre a tenyésztésbe állított fajtatiszta nőivarú utódok kevesebb mint 10%-ánál, vagy kevesebb mint 3 egyed esetén
Közepes:
az archiválási dokumentum nem áll rendelkezésre a tenyésztésbe állított fajtatiszta nőivarú utódok 10-30%-ánál, vagy 3-10 egyed esetén
Súlyos:
az archiválási dokumentum nem áll rendelkezésre a tenyésztésbe állított fajtatiszta nőivarú utódok több mint 30%-ánál, vagy több mint 10 egyed esetén
Rövidtávon helyrehozható:
az előírt határnaphoz képest
2 hónapon belül megtörtént a vérminták beküldése
Hosszútávon helyrehozható:
az előírt határnaphoz képest
2 hónapon túl, de 4 hónapon belül megtörtént a vérminták beküldése
Nem helyrehozható:
a vérminták beküldése az előírt határnaphoz képest 4 hónapon túl vagy egyáltalán nem történt meg
5 * 
6 Tenyésztési program szerinti ivararánynak megfelelő, minősített és engedélyezett házibivaly bikahasználat Enyhe:
a termékenyítési időszakban nem az ivararánynak megfelelő számú házibivaly bika fedez
Közepes:
fedező szopós bikaborjak a gulyában
Súlyos:
nem minősített házibivaly bika használata
Rövidtávon helyrehozható:
az ivararánynak megfelelő számú minősített és engedélyezett tenyészbika beszerzése a fedeztetési időszak kezdetétől számított 2 hónapon belül megtörtént
Hosszútávon helyrehozható:
az ivararánynak megfelelő számú minősített és engedélyezett tenyészbika beszerzése a fedeztetési időszak kezdetétől számított 2-5 hónapon belül megtörtént
Nem helyrehozható:
engedélyezett és minősített tenyészbika beszerzése a fedeztetési időszak kezdetétől számított 5 hónapon túl sem történt meg

Az őshonos lófajták és szamár tenyésztési programjaihoz kapcsolódó meg nem felelések

A B C
1 Előírás Súlyosság Tartósság
2 Tenyésztési program szerinti adatszolgáltatási kötelezettségeinek folyamatos, határidőre történő teljesítése, a tenyésztési programban előírt tartási, takarmányozási, állategészségügyi előírások betartása Enyhe:
nem folyamatos tenyésztési adatszolgáltatás
Közepes:
szakszerűtlen tartás vagy takarmányozás
Súlyos:
szakszerűtlen tartás és takarmányozás
Rövidtávon helyrehozható:
Tenyésztési adatszolgáltatás határidőre nem történt meg, de a hiányt 30 napon belül pótolták
Hosszútávon helyrehozható:
tenyésztési adatszolgáltatás határidőre nem történt meg, de a hiányt 30 napon túl pótolták, vagy a szakszerűtlen tartás és takarmányozás esetében visszafordíthatatlan élettani károsodást az egyed nem szenvedett
Nem helyrehozható:
egyáltalán nem szolgáltatott tenyészadatot, és a tenyésztési adatszolgáltatáshoz szükséges hiányzó adatok pótlása nem lehetséges, vagy a szakszerűtlen tartás és takarmányozás esetében az egyed visszafordíthatatlan károsodást szenvedett
3 A tenyésztőszervezet által elfogadott tárgyévi párosítási terv szerinti fedeztetés Enyhe:
a párosítási terv szerint előírt fedeztetés nem történt meg
Közepes:
elfogadott párosítási terv nem áll rendelkezésre
Súlyos:
elfogadott párosítási terv nem áll rendelkezésre, és fedeztetés sem történt
Rövidtávon helyrehozható:
a párosítási terv szerint előírt fedeztetés az előírástól számított 4 hónapon belül megtörtént
Hosszútávon helyrehozható:
a fedeztetés a fajtában engedélyezett ménnel, de nem a párosítási terv szerint történt vagy a célpárosítási terv szerint történt, de az előírástól számított 4 hónapon túl
Nem helyrehozható:
a fedeztetés nem a fajtában engedélyezett ménnel történt
4 A tenyésztési programban meghatározott alapminősítés, vagy sajátteljesítmény-vizsgálat (STV) megléte Enyhe:
az alapminősítésre, vagy STV-re való bejelentkezés határidőre nem történt meg, az egyedek kevesebb mint 10%-ánál
Közepes:
az alapminősítésre, vagy STV-re való bejelentkezés határidőre nem történt meg az egyedek 10-30%-ánál
Súlyos:
az alapminősítésre, vagy STV-re való bejelentkezés határidőre nem történt meg, az egyedek több mint 30%-ánál
Rövidtávon helyrehozható:
az alapminősítésre, vagy STV-re való bejelentkezés a határidőt követő 3 hónapon belül megtörtént
Hosszútávon helyrehozható:
az alapminősítésre, vagy STV-re való bejelentkezés a határidőt követő 3 hónapon túl, de
6 hónapon belül megtörtént
Nem helyrehozható:
az alapminősítés vagy STV pótlása, illetve befejezése az előírást követő 6 hónapon belül nem történt meg
5 A tenyésztőszervezet által elfogadott tárgyévi célpárosítási terv szerinti fedeztetés (kizárólag nukleusz esetén) Enyhe:
a célpárosítási terv szerint előírt fedeztetés nem történt meg, de a célpárosítási terv rendelkezésre áll
Közepes:
elfogadott célpárosítási terv nem áll rendelkezésre
Súlyos:
a fedeztetés nem a fajtában engedélyezett ménnel történt
Rövidtávon helyrehozható:
a célpárosítási terv szerinti fedeztetés az előírástól számított 4 hónapon belül megtörtént
Hosszútávon helyrehozható:
a fedeztetés a fajtában engedélyezett ménnel, de nem a célpárosítási terv szerint történt
Nem helyrehozható:
elfogadott célpárosítási terv nem áll rendelkezésre, és fedeztetés sem történt

Az őshonos juhfajták tenyésztési programjaihoz kapcsolódó meg nem felelések

A B C
1 Előírás Súlyosság Tartósság
2 Folyamatos tenyésztési adatszolgáltatás és a megfelelő tartási-takarmányozási feltételek biztosítása Enyhe:
nem folyamatos adatszolgáltatás
Közepes:
szakszerűtlen tartás vagy takarmányozás
Súlyos:
nem szakszerű állattartás és takarmányozás
Rövidtávon helyrehozható:
tenyésztési adatszolgáltatás nem határidőre történő teljesítése, de a hiányt 30 napon belül pótolták
Hosszútávon helyrehozható:
tenyésztési adatszolgáltatás határidőre nem történt meg, de a hiányt 30 napon túl pótolták, vagy a szakszerűtlen tartás és takarmányozás esetében visszafordíthatatlan élettani károsodást az egyed nem szenvedett
Nem helyrehozható:
egyáltalán nem szolgáltat tenyésztési adatot, és a tenyésztési adatszolgáltatáshoz szükséges hiányzó adatok pótlása nem lehetséges, szakszerűtlen tartás vagy takarmányozás esetében az egyed visszafordíthatatlan károsodást szenvedett
3 A bárányok tenyésztési program szerinti egyedi jelölése Enyhe:
a bárányok krotáliázása 4 napon belül nem történt meg
Közepes:
a bárányok krotáliázása 4 napon túl, de 14 napon belül megtörtént
Súlyos:
a bárányok jelölése 14 napon túl sem történt meg
Rövidtávon helyrehozható:
a báránykrotália a tenyészetben van
Hosszútávon helyrehozható:
a báránykrotália már meg van rendelve, és ez igazolható
Nem helyrehozható:
az ENAR-ban nem szerepelnek a bárányok egyedi azonosítói
4 Az anyajuhok engedélyezett törzskosokkal történő termékenyítése Enyhe:
a nem engedélyezett kosokkal történő termékenyítés 10-20% között van
Közepes:
a nem engedélyezett kosokkal történő termékenyítés több mint 20%, de kevesebb mint 40%
Súlyos:
40%-nál magasabb a nem engedélyezett kosokkal történő termékenyítés
Rövidtávon helyrehozható:
a kosok minősítése megfelelő, törzskossá nyilvánításuk egy héten belül megtörtént
Hosszútávon helyrehozható:
a törzskosok minősítése adathiány miatt nem történt meg, de az adathiány pótolható
Nem helyrehozható:
a kosok nem minősíthetőek engedélyezett törzskossá
5 A tárgyévben vásárolt tenyészállatok vásárlási jegyzőkönyvének megléte, a származási okmányok megléte Enyhe:
a vásárlási jegyzőkönyv és a származási okmányok hiányoznak az egyedek kevesebb mint 10%-ánál
Közepes:
a vásárlási jegyzőkönyv és a származási okmányok hiányoznak az egyedek 10-30%-ánál
Súlyos:
a vásárlási jegyzőkönyv és a származási okmányok hiányoznak az egyedek több mint 30%-ánál
Rövidtávon helyrehozható:
a vásárlástól számított
1 hónapon belül megrendelt származási okmányok
Hosszútávon helyrehozható:
a vásárlástól számított
1 hónapon túl, de 6 hónapon belül megrendelt származási okmányok
Nem helyrehozható:
a vásárlástól számított
6 hónapon túl megrendelt származási okmány, vagy a származási okmányok egyáltalán nem állíthatóak ki
6 A tárgyévben éves kort betöltött nukleusz egyedek éveskori bírálata és testsúlymérése Enyhe:
az éves kori bírálat és mérlegelés nem történt meg az érintett egyedek kevesebb mint 5%-ánál
Közepes:
az éves kori bírálat és mérlegelés nem történt meg az érintett egyedek 5-15%-ánál
Súlyos:
az éves kori bírálat és mérlegelés nem történt meg az érintett egyedek több mint 15%-ánál
Rövidtávon helyrehozható:
a nem bírált állatok kora
15 hónap alatt van
Hosszútávon helyrehozható:
a nem bírált állatok kora
15-20 hónap között van
Nem helyrehozható:
a nem bírált állatok kora
20 hónap felett van
7 A tenyészetben használt törzskosok surlókór-ellenállóképesség vizsgálata megtörtént, és a kosok R1-R3 rizikócsoportba tartoznak Enyhe:
törzskosok kevesebb mint 10%-a nem az R1-R3 rizikócsoportba tartozik
Közepes:
a törzskosok 10-35%-a nem az R1-R3 rizikócsoportba tartozik
Súlyos:
a törzskosok több mint 35%-a nem az R1-R3 rizikócsoportba tartozik
Rövidtávon helyrehozható:
a surlókór ellenállóképesség vizsgálatot a törzskosok kevesebb mint 10%-ánál nem végezték el
Hosszútávon helyrehozható:
a surlókór-ellenállóképesség vizsgálatot a törzskosok 10-35%-ánál nem végezték el
Nem helyrehozható:
a surlókór-ellenállóképesség vizsgálatot a törzskosok több mint 35%-ánál nem végezték el

Magyar parlagi kecske tenyésztési programjához kapcsolódó meg nem felelések

A B C
1 Előírás Súlyosság Tartósság
2 Az elismert tenyésztőszervezet tárgyévi igazolásának megléte a folyamatos tenyésztési adatszolgáltatásról és a megfelelő tartási-takarmányozási feltételekről Enyhe:
nem folyamatos adatszolgáltatás
Közepes:
szakszerűtlen tartás vagy takarmányozás
Súlyos:
nem szakszerű állattartás és takarmányozás
Rövidtávon helyrehozható:
tenyésztési adatszolgáltatás nem határidőre történő teljesítése, de a hiányt 30 napon belül pótolták
Hosszútávon helyrehozható:
tenyésztési adatszolgáltatás határidőre nem történt meg, de a hiányt 30 napon túl pótolták, vagy a szakszerűtlen tartás és takarmányozás esetében visszafordíthatatlan élettani károsodást az egyed nem szenvedett
Nem helyrehozható:
egyáltalán nem szolgáltat tenyésztési adatot és a tenyésztési adatszolgáltatáshoz szükséges hiányzó adatok pótlása nem lehetséges, szakszerűtlen tartás és takarmányozás esetében az egyed visszafordíthatatlan károsodást szenvedett
3 A gidák tenyésztési program szerinti egyedi jelölése Enyhe:
a gidák krotáliázása 4 napon belül nem történt meg
Közepes:
a gidák krotáliázása 4 napon túl, de 14 napon belül meg történt
Súlyos:
a gidák jelölése 14 napon túl sem történt meg
Rövidtávon helyrehozható:
a gidakrotália a tenyészetben van
Hosszútávon helyrehozható:
a gidakrotália már meg van rendelve, és ez igazolható
Nem helyrehozható:
az ENAR-ban nem szerepelnek a gidák egyedi azonosítói
4 Az anyakecskék engedélyezett törzsbakokkal történő termékenyítése Enyhe:
a nem engedélyezett bakokkal történő termékenyítés 10-20% között van
Közepes:
a nem engedélyezett bakokkal történő termékenyítés több mint 20%, de kevesebb mint 40%
Súlyos:
40%-nál magasabb a nem engedélyezett bakokkal történő termékenyítés
Rövidtávon helyrehozható:
a bakok minősítése megfelelő, törzsbakká nyilvánításuk egy héten belül megtörtént
Hosszútávon helyrehozható:
a bakok minősítése adathiány miatt nem történt meg, de az adathiány pótolható
Nem helyrehozható:
a bakok nem minősíthetőek engedélyezett törzsbakká
5 A tárgyévben vásárolt tenyészállatok vásárlási jegyzőkönyvének megléte, a származási okmányok megléte vagy megrendelése folyamatban Enyhe:
a vásárlási jegyzőkönyv és a származási okmányok hiányoznak az egyedek kevesebb mint 10%-ánál
Közepes:
a vásárlási jegyzőkönyv és a származási okmányok hiányoznak az egyedek 10-30%-ánál
Súlyos:
a vásárlási jegyzőkönyv és a származási okmányok hiányoznak az egyedek több mint 30%-ánál
Rövidtávon helyrehozható:
a vásárlástól számított
1 hónapon belül megrendelt származási okmányok
Hosszútávon helyrehozható:
a vásárlástól számított 1 hónapon túl, de 6 hónapon belül megrendelt származási okmányok
Nem helyrehozható:
a vásárlástól számított
6 hónapon túl megrendelt származási okmány, vagy származási okmányok egyáltalán nem állíthatóak ki
6 A tárgyévben éves kort betöltött nukleusz egyedek éveskori bírálata és testsúlymérése megtörtént Enyhe:
az éves kori bírálat és mérlegelés nem történt meg az érintett egyedek kevesebb mint 5%-ánál
Közepes:
az éves kori bírálat és mérlegelés nem történt meg az érintett egyedek 5-15%-ánál
Súlyos:
az éves kori bírálat és mérlegelés nem történt meg az érintett egyedek több mint 15%-ánál
Rövidtávon helyrehozható:
a nem bírált állatok kora
15 hónap alatt van
Hosszútávon helyrehozható:
a nem bírált állatok kora
15-20 hónap között van
Nem helyrehozható:
a nem bírált állatok kora
20 hónap felett van

Őshonos sertésfajták tenyésztési programjához kapcsolódó meg nem felelések

A B C
1 Előírás Súlyosság Tartósság
2 Tenyésztési program szerinti adatszolgáltatási kötelezettségeinek folyamatos, határidőre történő teljesítése, a tenyésztési programban előírt tartási, takarmányozási, állategészségügyi előírások betartása Enyhe:
nem folyamatos a tenyésztési adatszolgáltatás
Közepes:
időszakos szakszerűtlen tartás vagy takarmányozás
Súlyos:
a tartás és takarmányozás egyáltalán nem felel meg a tenyésztési program előírásainak
Rövidtávon helyrehozható:
tenyésztési adatszolgáltatás határidőre nem történt meg, de a hiányt 2 hónapon belül pótolták
Hosszútávon helyrehozható:
tenyésztési adatszolgáltatás határidőre nem történt meg, de a hiányt 2 hónapon túl pótolták, vagy a szakszerűtlen tartás és takarmányozás esetében visszafordíthatatlan élettani károsodást az egyed nem szenvedett
Nem helyrehozható:
egyáltalán nem szolgáltatott tenyésztési adatot, és a tenyésztési adatszolgáltatáshoz szükséges hiányzó adatok pótlása nem lehetséges, vagy szakszerűtlen tartás és takarmányozás esetében az egyed visszafordíthatatlan károsodást szenvedett
3 Kan- és koca gyorslisták megléte Enyhe:
van gyorslista, de hiányos
Közepes:
a kan vagy a koca gyorslista hiányzik
Súlyos:
nincs semmilyen gyorslista
Rövidtávon helyrehozható:
1-3 hónapra vonatkozó gyorslista hiányzik
Hosszútávon helyrehozható:
4-6 hónapra vonatkozó gyorslista hiányzik
Nem helyrehozható:
több mint 6 hónapra vonatkozó gyorslista hiányzik
4 A tenyészállatok esetében, a hivatalos származási lapok megléte, eladás esetén pedig ezek vásárló részére történő átadásának igazolása Enyhe:
a származási lap nem áll rendelkezésre az állatok kevesebb mint 10%-ánál
Közepes:
a származási lap nem áll rendelkezésre az állatok 10-20%-ánál
Súlyos:
a származási lap nem áll rendelkezésre az állatok több mint 20%-ánál
Rövidtávon helyrehozható:
értékesített egyed származási lapja a tenyésztőnél maradt
Hosszútávon helyrehozható:
az egyed származási lapja nem áll rendelkezésre de a tenyésztő igazolhatóan megrendelte azt
Nem helyrehozható:
az utódok megszületését követően sem áll rendelkezésre a szülő(k) származási lapja vagy az az adatok hiánya miatt nem is pótolható
5 Eredetigazolási szabályok betartása, a tárgyévben vágásra értékesített állatok fajtaazonossági igazolás másolatainak bemutatása Enyhe:
fajtaazonossági igazolás nem áll rendelkezésre a vágásra értékesített sertések kevesebb mint 10%-ánál
Közepes:
fajtaazonossági igazolás nem áll rendelkezésre a vágásra értékesített sertések 10-20%-ánál
Súlyos:
fajtaazonossági igazolás nem áll rendelkezésre a vágásra értékesített egyedek több mint 20%-ánál
Rövidtávon helyrehozható:
a fajtaazonossági igazolást a vágástól számított 7 napon belül megkérték
Hosszútávon helyrehozható:
a fajtaazonossági igazolást a vágástól számított 7 napon túl, de 21 napon belül megkérték
Nem helyrehozható:
a fajtaazonossági igazolást a vágástól számított 21 napon túl vagy egyáltalán nem kérték meg
6 A nukleusz és fajtafenntartó egyedek nőivarú, tenyésztésre felnevelt (beállított vagy értékesített) utódokra vonatkozó kijelölési jegyzék megléte Enyhe:
kijelölési jegyzék nélkül értékesít tenyészkoca utánpótlást
Közepes:
kijelölési jegyzék nélkül állít be tenyészkoca utánpótlást
Súlyos:
kijelölési jegyzék nélkül állít be és értékesít tenyészkoca utánpótlást
Rövidtávon helyrehozható:
a kijelölési jegyzéket a fogantatást követően 15 napon belül pótolta
Hosszútávon helyrehozható:
a kijelölési jegyzéket a fogantatás követően 15 napon túl, de
60 napon belül pótolta
Nem helyrehozható:
a kijelölési jegyzéket 60 napon túl vagy egyáltalán nem pótolta
7 A nukleusz egyedek tenyésztésre felnevelt hímivarú utódokra vonatkozó kijelölési jegyzék és a kiállított küllemi bírálati lap megléte Enyhe:
kijelölési jegyzék kiállítása nélkül állít be, vagy értékesít kansüldőt
Közepes:
kiállított küllemi bírálati lap nélkül állít be vagy értékesít kansüldőt
Súlyos:
kijelölési jegyzék és küllemi bírálati lap kiállítása nélkül állít be, vagy értékesít kansüldőt
Rövidtávon helyrehozható:
kijelölési jegyzéket vagy a küllemi bírálati lapot a fogantatást követően 15 napon belül pótolta
Hosszútávon helyrehozható:
a küllemi bírálati lapot a fogantatást követően 60 napon belül pótolta
Nem helyrehozható:
a kijelölési jegyzéket és a küllemi bírálati lapot a fogantatást követően 60 napon belül nem pótolta
8 A tárgyévben a kocaállomány minimum 20%-a produkált fajtatiszta fialást és a fialások szaporulati naplóban történő rögzítése megtörtént Enyhe:
a kocaállomány 15%-a vagy annál több, de 20%-ánál kevesebb produkált fajtatiszta fialást
Közepes:
a kocaállomány 10%-a vagy annál több, de 15%-ánál kevesebb produkált fajtatiszta fialást
Súlyos:
a kocaállomány kevesebb mint 10%-a produkált fajtatiszta fialást
Rövidtávon helyrehozható:
a kocaállomány fialásainak rögzítése a szaporulati naplóban 1-2 hónap közötti elmaradást mutat
Hosszútávon helyrehozható:
a kocaállomány fialásainak rögzítése a szaporulati naplóban 2-3 hónap közötti elmaradást mutat
Nem helyrehozható:
a kocaállomány fialásainak rögzítése a szaporulati naplóban több mint 3 hónapos elmaradást mutat vagy nem történt meg

Az őshonos magyar baromfifajták tenyésztési programjaihoz kapcsolódó meg nem felelések

A B C
1 Előírás Súlyosság Tartósság
2 A tenyésztési program szaporítási előírásainak maradéktalan betartása és végrehajtásának írásos rögzítése Enyhe:
a szaporítási előírások végrehajtását nem rögzíti az állomány kevesebb mint 25%-ánál
Közepes:
a szaporítási előírások végrehajtását nem rögzíti az állomány több mint 25%, de kevesebb mint 50%-ánál
Súlyos:
a szaporítási előírások végrehajtását nem rögzíti az állomány több mint 50%-ánál
Rövidtávon helyrehozható:
a hiányzó adatokat 30 napon belül pótolta
Hosszútávon helyrehozható:
hiányzó adatokat 30 napon túl, de 60 napon belül pótolta
Nem helyrehozható:
hiányzó adatokat 60 napon túl vagy egyáltalán nem pótolta
3 A tenyésztési program tartási előírásainak betartása, a termelési adatok folyamatos rögzítése, a szükséges adatszolgáltatás határidőre történő teljesítése Enyhe:
hiányos adatszolgáltatás a tenyésztőszervezet felé
Közepes:
a termelési adatok hiányos rögzítése, az előírt tartási feltételek részleges megszegése
Súlyos:
a termelési adatokat nem rögzítette, a tartási előírásokat folyamatosan megszegte
Rövidtávon helyrehozható:
a hiányzó adatokat 30 napon belül pótolta
Hosszútávon helyrehozható:
a hiányzó adatokat 30 napon túl, de 60 napon belül pótolta vagy a tartási feltételeket a 30%-os tojástermelés eléréséig az előírások szerint kialakította
Nem helyrehozható:
a hiányzó adatokat 60 napon túl, vagy egyáltalán nem pótolta vagy a tartási feltételeket a 30%-os tojástermelés eléréséig nem alakította ki
4 Az állategészségügyi, telephigiéniai feltételek betartása, a kötelező állategészségügyi vizsgálatok dokumentálása, igazolása Enyhe:
a kötelező állategészségügyi vizsgálatok igazolásának hiánya
Közepes:
a telephigiéniai igazolás hiánya
Súlyos:
a kötelező állategészségügyi vizsgálatok igazolásának és a telephigiéniai igazolásának hiánya
Rövidtávon helyrehozható:
a telephigiéniai feltételek igazolását vagy a kötelező állategészségügyi vizsgálatok igazolását 20 napon belül pótolta
Hosszútávon helyrehozható:
a telephigiéniai feltételek igazolását vagy a kötelező állategészségügyi vizsgálatok igazolását a 30%-os tojástermelés eléréséig pótolta
Nem helyrehozható:
a telephigiéniai feltételek igazolását vagy a kötelező állategészségügyi vizsgálatok igazolását a 30%-os tojástermelés elérésén túl sem pótolta
5 Az elit szaporításhoz szükséges, legszűkebb ivararány biztosítása a szaporítási időszak végéig, a hímivarú tenyészállatok származásának dokumentálása Enyhe:
nem biztosította a legszűkebb ivararányt a 30%-os tojástermelés eléréséig
Közepes:
nem biztosította a legszűkebb ivararányt az elitszaporítás kezdetéig
Súlyos:
nem biztosította a legszűkebb ivararányt az elitszaporítás során
Rövidtávon helyrehozható:
a hímivarú tenyészállatok származási igazolását 10 napon belül pótolta
Hosszútávon helyrehozható:
a hímivarú tenyészállatok származási igazolását 10 napon túl, de 20 napon belül pótolta
Nem helyrehozható:
a hímivarú tenyészállatok származási igazolását 20 napon túl vagy egyáltalán nem pótolta és a megfelelő mennyiségű hímivarú tenyészállat származását nem dokumentálta