Hatály: 2017.I.1. - 2017.X.31. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1712/2014. (XII. 5.) Korm. határozat

az Idősek Tanácsáról

1. A Kormány az idősek tiszteletének, megbecsülésének és biztonságának előmozdítása, valamint a Nemzeti Együttműködés Rendszerében az idősödő emberek érdekeinek, javaslatainak a kormányzati döntések előkészítése során történő megjelenítése érdekében - a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 30. § (1) bekezdése alapján - működteti az Idősek Tanácsát (a továbbiakban: Tanács).

2. A Tanács véleményezi az idősek életkörülményeit közvetlenül érintő és az általa kiemelten kezelt más kormányzati döntések és - az önkormányzati rendeletek tervezetének kivételével - jogszabályok tervezetét, valamint figyelemmel kíséri azok végrehajtását, javaslatot tehet kormányzati intézkedésekre, és közvetíti az idősödő emberek, valamint a vallási közösségek és a civil szervezetek javaslatait.

3. A Tanács

a) elnöke a miniszterelnök, akit akadályoztatása esetén a Tanács alelnöke helyettesít,

b) alelnöke az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára,

c) tagjait - tizenkét főt - a miniszterelnök kéri fel részben az idősügy területén működő civil szervezetek javaslata alapján, részben a tudományos élet, a demográfia, a szociálpolitika, a helyi önkormányzatok, a vallási közösségek és a civil szervezetek szakemberei közül.

4. A Tanács megbízatása megszűnik a Kormány megbízatásának megszűnésével. A Tanácsot a megbízatásának megszűnését követő hatvan napon belül újjá kell alakítani.

5. A tag megbízatása megszűnik a Tanács megbízatásának megszűnésével. A tag a megbízatásáról lemondhat. A miniszterelnök a tag megbízatását a javaslattevő szervezet véleményének kikérését követően visszavonhatja. Ha egy tag megbízatása megszűnik, hatvan napon belül új tagot kell felkérni.

6. A tagok a feladatuk ellátásáért díjazásban nem részesülnek, de jogosultak a tevékenységük során felmerült, számlával igazolt és indokolt szállás- és útiköltségük megtérítésére.

7. A Tanács ülésén állandó meghívottként tanácskozási joggal részt vesz

a) az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkárának,

b) az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárának,

c) az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkárának,

d) az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárának,

e) az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárának,

f) az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának,

g) a Miniszterelnökségnek,

h) a Nemzetgazdasági Minisztériumnak,

i) az Igazságügyi Minisztériumnak,

j) *  a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek,

k) az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak és

l) a Központi Statisztikai Hivatalnak

egy-egy képviselője.

8. A Tanács titkárát a Tanács alelnöke jelöli ki. A Tanács működésével és programjaival kapcsolatos költségek fedezetét a központi költségvetés Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében kell biztosítani.

9. A Tanács az ügyrendjét és a munkatervét maga határozza meg.

10. A Kormány felhívja a minisztereket, hogy az idősek életkörülményeit közvetlenül érintő jogszabályok és más, a Tanács által kiemelten kezelt kormányzati döntések előkészítése során tegyék lehetővé a Tanács véleményezési és javaslattételi feladatainak ellátását.

11. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

12. Azok a személyek, akik az e határozat hatálybalépését megelőző napon az Idősügyi Tanács tagjai voltak, a határozat hatálybalépésével a Tanács tagjaivá válnak. Az Idősügyi Tanács jogszabályban meghatározott hatásköreit az Idősek Tanácsa gyakorolja.

13. *