A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

57/2015. (XII. 23.) MvM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból finanszírozott intézkedések megvalósulásának időtartama alatt, elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 7. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró földművelésügyi miniszterrel egyetértésben

a következőket rendelem el:

1. § (1) E rendelet hatálya - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - kiterjed a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) szerinti támogatási rendszer keretében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból finanszírozott intézkedések megvalósulásának időtartama alatt bekövetkezett elháríthatatlan külső ok (a továbbiakban: vis maior) bejelentésére és igazolására irányuló eljárásokra.

(2) E rendelet hatálya nem terjed ki azokra az ügyekre, amelyeket a 2007-2013 programozási időszak tekintetében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból és az Európai Halászati Alapból finanszírozott intézkedésekre az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról és a vis maiorral összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet (a továbbiakban: FMR.) szabályoz.

(3) *  Az (1) bekezdés szerinti eljárást a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár)

a) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott támogatások tekintetében

aa) a támogatási jogviszony keletkezése előtti eljárási szakaszban, továbbá az első kifizetési igénylés - beleértve az előlegigénylést is - benyújtásáig a Kr. szerinti közbenső szervezetként,

ab) ezt követően bekövetkezett vis maior esemény tekintetében a Kr. szerinti kifizető ügynökségként,

b) az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból finanszírozott támogatások tekintetében az (1) bekezdés szerinti eljárást a Kincstár mint közreműködő szervezet

folytatja le.

2. § (1) *  E rendeletet az FMR. 3. § (1) bekezdésében felsoroltak mellett alkalmazni kell

a) a kötelezettségvállalás, illetve a bejelentés benyújtásának időpontjában előre nem látható, költségvetési szervekre, állami tulajdonú gazdasági társaságokra vonatkozó, a gazdasági növekedés érdekében szükségessé vált fejlesztéspolitikai kormányzati intézkedésre,

b) a Kr. szerinti támogatási felhívásban meghatározott rendkívüli körülmény, cselekmény vagy esemény (a továbbiakban együtt: esemény) igazolására, vis maiorként történő elismerésére,

c) azon kedvezményezettek esetében, akik a támogatási jogviszony fenntartási időszakára vállalt állatlétszám szinten tartási kötelezettségüknek önhibájukon kívül nem tudnak eleget tenni, és hitelt érdemlően bizonyítják, hogy a kieső mennyiségre termékértékesítési szerződéssel rendelkeznek, de a kedvezőtlen piaci viszonyokra való hivatkozással a felvásárlók, illetve feldolgozók legalább 30%-os mértékben a szerződésben meghatározott mennyiség átvételétől elálltak.

(2) Ugyanazon esemény bekövetkeztének igazolása tárgyában ugyanazon bejelentő tekintetében érdemi döntés - függetlenül az érintett intézkedés forrásától - csak egyszer hozható.

(3) *  Amennyiben az FMR. alapján tett bejelentés az e rendelet hatálya alá tartozó intézkedésre vonatkozó, folyamatban lévő eljárást is érint, az FMR. szerinti eljárásban az esemény bekövetkeztének igazolása tárgyában hozott döntés hatálya kiterjed az e rendelet szerinti intézkedésekre is. Ez esetben a Kincstár e rendelet alapján nem hoz döntést az esemény bekövetkeztének igazolása tárgyában.

(4) Amennyiben a kedvezményezett az esemény bekövetkezésének időpontjában termelői csoportban vagy termelői szervezetben tagsággal rendelkezik, és e rendelet vagy az FMR. szerint tesz bejelentést, az esemény vis maiorként való elismerésére vonatkozó döntést a termelői csoport vagy termelői szervezet e rendelet hatálya alá tartozó intézkedése tekintetében, az intézkedésben részt vevő külön bejelentése nélkül is figyelembe kell venni az intézkedésre vonatkozó jogszabályok alapján.

3. § (1) Amennyiben a bejelentés az 1. § (1) bekezdés szerinti intézkedést érint, úgy a bejelentés benyújtására és igazolására az FMR. szabályait kell alkalmazni az e rendeletben foglalt eltérésekkel.

(2) Az FMR. alkalmazása során

a) „ügyfél” alatt a Kr. szerinti „kedvezményezett”, illetve „bejelentő” értendő,

b) az FMR. 6. § (3) bekezdésében a „jogszabály” alatt „támogatási felhívás” értendő,

c) nem kell alkalmazni az FMR. 1. § (3) bekezdését, valamint 4. és 5. §-át.

(3) *  A bejelentést az FMR. szerinti vis maior bejelentő elektronikus felületen kell megtenni, és az esemény bekövetkeztének igazolását, valamint a vis maior elismerését a Kincstár végzi.

(4) *  Az FMR. 3. § (1) bekezdés a), b), c), d), f), j) és k) pontjában meghatározott esetekben a Kincstár az eseményt csak akkor ismeri el vis maiorként, ha annak bekövetkezését a bejelentő hatósági bizonyítvánnyal vagy más hitelt érdemlő módon bizonyítja. Ha az esemény az FMR. 3. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott esetkörön belül tűzeset miatt következett be, úgy azt a bejelentőnek a tűzeset helye szerint illetékes tűzvédelmi hatóság által kiállított tűzeseti hatósági bizonyítvánnyal vagy tűzvizsgálati jelentéssel kell igazolnia.

(5) * 

(6) * 

(7) *  Ha a bejelentő az FMR. 3. § (1) bekezdés e) pontja szerinti eseménnyel érintett terület vonatkozásában vis maior bejelentést nyújt be és ugyanezen terület vonatkozásában korábban a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény (a továbbiakban: 2011. évi CLXVIII. törvény) szerinti kárbejelentést is tett, akkor a Kincstár az esemény bekövetkezésének igazolása során az általa működtetett mezőgazdasági kockázatkezelési adatbázis adatait is figyelembe veszi.

(8) * 

(9) * 

(10) *  Amennyiben a vis maior elismeréséről hozott döntés a támogatási okirat módosítását igényli, a Kincstár haladéktalanul kezdeményezi azt az irányító hatóságnál.

4. § (1) *  A bejelentés elektronikus úton történő benyújtásával egyidejűleg az esemény bekövetkezését igazoló dokumentumok másolatát mint a bejelentés mellékleteit elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül kell benyújtani a Kincstárhoz.

(2) *  Az esemény bekövetkeztének igazolásához szükséges adatok hiánya vagy a szükséges mellékletek benyújtásának elmaradása esetén a Kincstár a bejelentőt hiánypótlásra szólítja fel. A hiánypótlásra 15 napos határidőt kell megállapítani, amely indokolt esetben a bejelentő kérésére egyszer 15 nappal meghosszabbítható.

5. § Ez a rendelet 2016. január 1-jén lép hatályba.

6. § (1) E rendeletet a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell azzal, hogy ha ugyanazon esemény vis maiorként való elismerése tárgyában több eljárás van folyamatban, akkor az esemény bekövetkeztének igazolása tekintetében a bejelentőre nézve kedvezőbb döntést kell alkalmazni a vis maiorral érintett intézkedések tekintetében.

(2)-(4) * 

(5) *  Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból finanszírozott intézkedések megvalósulásának időtartama alatt, elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról szóló 57/2015. (XII. 23.) MvM rendelet módosításáról szóló 51/2021. (XII. 29.) AM rendelettel [a továbbiakban: 51/2021. (XII. 29.) AM rendelet] megállapított 2. § (1) bekezdését az 51/2021. (XII. 29.) AM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

(6) *  E rendeletnek a pénzügyi fegyelem alkalmazásából eredő visszatérítéssel és az elháríthatatlan külső okkal (vis maior) összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 30/2022. (IX. 27.) AM rendelettel [a továbbiakban: 30/2022. (IX. 27.) AM rendelet] megállapított 3. § (8) bekezdését a 30/2022. (IX. 27.) AM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.