A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1705/2016. (XII. 5.) Korm. határozat

az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó szakpolitika keretstratégiájának 2014–2020 évekre vonatkozó cselekvési tervéről

A Kormány a Magyar nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia II., Az egész életen át tartó tanulás szakpolitikájának keretstratégiája, a Köznevelés-fejlesztési stratégia, továbbá a Végzettség nélküli iskolaelhagyás elleni középtávú stratégia elfogadásáról szóló 1603/2014. (XI. 4.) Korm. határozatával elfogadta az egész életen át tartó tanulás szakpolitikai keretstratégiáját (a továbbiakban: stratégia). A stratégiában foglaltak abból a célból kerültek meghatározásra, hogy a mindenki számára elérhető egész életen át tartó tanulás lehetősége az egyén szintjén annak legnagyobb fejlődését bontakoztathassa ki, társadalmi szinten pedig segítse elő a gazdasági versenyképesség és foglalkoztathatóság növelését, valamint kulcsfontosságú eszköz legyen a társadalmi integrációt és az esélyegyenlőség biztosítását célzó törekvésekben.

A fenti célok megvalósulásához a Kormány elfogadja a Magyar nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia II., Az egész életen át tartó tanulás szakpolitikájának keretstratégiája, a Köznevelés-fejlesztési stratégia, továbbá a Végzettség nélküli iskolaelhagyás elleni középtávú stratégia elfogadásáról szóló 1603/2014. (XI. 4.) Korm. határozat 2. pontjában foglalt feladat végrehajtása érdekében készített cselekvési tervet az e határozatban meghatározottak szerint:

1. A Kormány a hátrányos helyzetű személyek életesélyeinek javítása érdekében úgy határoz, hogy támogatni szükséges a tanulás eszközrendszere által komplex programokba ágyazott intézkedéseket, a szegregált élethelyzetek felszámolására irányuló komplex programokat, valamint a lemorzsolódást csökkentő programokat.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2020. december 31.

2. A Kormány elrendeli a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű – beleértve a roma származású és megváltozott munkaképességű – személyek foglalkoztathatóságának az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kulcskompetenciák fejlesztését támogató képzésekkel, munkaerőpiaci szolgáltatásokhoz való hozzáférésük biztosításával történő javítását.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

belügyminiszter

Határidő: folyamatos

3. A Kormány a végzettség nélküli iskolaelhagyók, lemorzsolódók számának csökkentése, és a sem az oktatásban, sem a munkaerőpiacon jelen nem lévő fiatalok esélyeinek javítása érdekében elrendeli az ezt szolgáló – a szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztésére irányuló, valamint az érettségi bizonyítvány, a szakképesítés megszerzését, a gyakornoki foglalkoztatást, a fiatalok vállalkozóvá válását segítő – programok támogatását.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: folyamatos

4. A Kormány a nem formális és informális, valamint a rugalmas tanulási, főként a munkahelyi tanulás lehetőségeinek bővítése érdekében – összhangban Magyarország Digitális Oktatási Stratégiájával – úgy határoz, hogy bővíteni szükséges az egész életen át tartó tanulást megalapozó tevékenységek, programok, az e-tanulás, a távoktatás és a munkahelyi tanulás lehetőségeit.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2020. december 31.

5. A Kormány az egész életen át tartó tanulás megalapozásának megerősítése érdekében úgy határoz, hogy folytatni kell a korai intervenció rendszerének megerősítését és a kapcsolódó köznevelési intézkedések megvalósítását, valamint az esélyteremtő nevelést elősegítő programokat.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: folyamatos

6. Elő kell segíteni a kulcskompetenciák fejlesztését szem előtt tartó új tanítási, tanulási kultúra meghonosodását, a végzettség nélküli iskolaelhagyás megelőzését segítő elemek megerősítését és a gyakorlatba történő beépítését a tanárképzésben, a pedagógus-továbbképzésben, és a gyermeknevelésben, a szakképzésben, felnőttképzésben érintettek képzésének a segítségével, az újabb tanári szakképzettség megszerzésének, a szakmai fejlődés lehetőségeinek támogatásával, a szakképzés és felnőttképzés minőségének és tartalmának fejlesztésével.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2020. december 31.

7. A Kormány elrendeli a szakképzés és a gazdaság, a munka világa közötti kapcsolatok célzott intézkedésekkel történő megerősítését, a szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentését célzó programok támogatását.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2020. december 31.

8. Támogatni kell a felsőoktatás diverzifikációját és differenciálódását a képzésekben való részvétel ösztönzésével, nem formalizált ismeretterjesztés és e-learning programokkal, vállalati továbbképzéssel, közösségi felsőoktatási képzési központok létrehozásával, tartalomfejlesztéssel, duális és kooperatív felsőoktatási képzésekkel, a nemzetköziesítés és a hallgatói mobilitás folyamatának ösztönzésével.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: folyamatos

9. Javítani kell célzott intézkedésekkel, támogatási rendszer kiépítésével, minőségi és tartalmi fejlesztésekkel a felnőttképzés hatékonyságát és munkaerőpiaci relevanciáját.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2020. december 31.

10. A Kormány elrendeli a tanulási ösztönzők rendszereinek fenntartását, illetve bővítését, különös tekintettel a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, kiemelten a roma származású és a gyermekvédelmi szakellátásban részesülő tanulókra, hallgatókra.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: folyamatos

11. A Kormány a tanulás minőségének és minőségbiztosításának, minőségirányításának fejlesztése érdekében úgy határoz, hogy támogatni szükséges az ezt célzottan szolgáló intézkedéseket, az iskolarendszerű szakképzés minőségének fejlesztését, valamint biztosítani szükséges a minőségbiztosítási rendszer működtetését, a képzési és kimeneti követelmények illeszkedésének javítását.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2020. december 31.

12. A Kormány elrendeli a tanulási életutak átláthatóságának, egymásra épülésének rendszerbe szervezését és az előzetesen megszerzett tudás és képességek elismerésére szolgáló (validációs) rendszer kiépítését.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: folyamatos

13. A Kormány az életpálya-építés és pályakövetés eszközrendszereinek fejlesztése érdekében úgy határoz, hogy támogatni kell a köznevelési intézmények külső kapcsolatainak kialakítását, az egységes pedagógiai szakmai szolgáltatási rendszer kialakítását és fejlesztését, a szakképzés és felnőttképzés, a karrierszolgáltatások területi és országos szintű fejlesztését, valamint biztosítani kell a végzettség nélküli iskolaelhagyás megelőzését segítő mentorprogramok, a Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR) működtetését és továbbfejlesztését.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: folyamatos

14. A Kormány

a) felhívja az érintett minisztereket a cselekvési terv szerinti intézkedések megvalósítására, továbbá arra, hogy a cselekvési tervben foglalt feladatok végrehajtásáról évente, tárgyév október 31-éig készítsenek beszámolót, és azt küldjék meg az emberi erőforrások miniszterének;

Felelős: érintett miniszterek

Határidő: folyamatos

b) felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy az a) alpont szerinti beszámolók alapján készítsen jelentést a Kormány számára a cselekvési tervben foglalt feladatok végrehajtásáról.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2020. december 31.