Hatály: közlönyállapot (2017.VI.9.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

33/2017. (VI. 9.) FM rendelet

a jövedéki adóval és az állattenyésztési támogatásokkal összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint a halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 7. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszterrel egyetértésben -,

a 2. alcím tekintetében a pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló 2008. évi LXXIII. törvény 15. § (2) bekezdésének a) és c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 3. alcím tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 26. és 30. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 3. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 4. alcím tekintetében a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 57. § (1) bekezdésének f) pontjában, valamint a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. és 2. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 7. alcím tekintetében a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint a halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában, meghatározott feladatkörömben eljárva - a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 7. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszterrel egyetértésben -,

a 8. alcím tekintetében a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 90. § c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1-3. és 6. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva

a következőket rendelem el:

1. Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet módosítása

1. § Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet 1. számú melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

2. Az országos pálinka- és törkölypálinka-versenyről, valamint az érzékszervi bírálók képzéséről szóló 33/2010. (XI. 25.) VM rendelet módosítása

2. § Az országos pálinka- és törkölypálinka-versenyről, valamint az érzékszervi bírálók képzéséről szóló 33/2010. (XI. 25.) VM rendelet [a továbbiakban: 33/2010. (XI. 25.) VM rendelet] 9. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A versenyre kizárólag

a) a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Jöt.) 3. § (1) bekezdés 5. pontja szerinti adóraktár engedélyese,

b) a Jöt. 3. § (1) bekezdés 26. pontja szerinti jövedéki engedélyes kereskedő és a Jöt. 3. § (1) bekezdés 28. pontja szerinti jövedéki kiskereskedő

nevezhet terméket.”

3. § A 33/2010. (XI. 25.) VM rendelet 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„10. § A versenyre benevezni kizárólag a Jöt. szerinti okmánnyal rendelkező terméket lehet. Az okmány másolati példányát át kell adni a verseny rendezőjének.”

4. § A 33/2010. (XI. 25.) VM rendelet 16. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„16. § Sajátmárkás pálinka díjazásakor az eredményhirdetés során, valamint az oklevélen meg kell nevezni a főzést végző adóraktárat is.”

5. § A 33/2010. (XI. 25.) VM rendelet 9. § (2) bekezdésében a „kereskedő” szövegrész helyébe a „jövedéki engedélyes kereskedő és a jövedéki kiskereskedő” szöveg lép.

6. § Hatályát veszti a 33/2010. (XI. 25.) VM rendelet

a) 1. § a) és b) pontja,

b) 2. §-ában az „, amelynek lebonyolítására pályázni lehet” szövegrész,

c) 5-6. §-a,

d) 11-13. §-a,

e) 29-30. §-a.

3. A kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről szóló 52/2010. (IV. 30.) FVM rendelet módosítása

7. § A kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről szóló 52/2010. (IV. 30.) FVM rendelet 1. melléklete a 2. melléklet szerint módosul.

4. A szőlőfeldolgozás és a borkészítés során keletkező melléktermékek kivonásáról és támogatással történő lepárlásáról szóló 70/2012. (VII. 16.) VM rendelet módosítása

8. § A szőlőfeldolgozás és a borkészítés során keletkező melléktermékek kivonásáról és támogatással történő lepárlásáról szóló 70/2012. (VII. 16.) VM rendelet [a továbbiakban: 70/2012. (VII. 16.) VM rendelet] 16. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A támogatási kérelemhez mellékelni kell a következőket:)

„b) a borászati melléktermékek lepárlására vonatkozóan a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 45/2016. (XI. 29.) NGM rendelet (a továbbiakban: jövedéki vhr.) 1. melléklete szerinti adóraktári nyilvántartás másolatát azokra a hónapokra vonatkozóan, amelyekben az adott borászati melléktermékeket lepárolták,”

9. § A 70/2012. (VII. 16.) VM rendelet

a) 17. § (5) bekezdésében az „a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól törvény (a továbbiakban: Jöt.)” szövegrész helyébe az „a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Jöt.)” szöveg,

b) 20. § (2) bekezdésében az „a jövedéki termékek veszteségnormáiról szóló miniszteri rendelet” szövegrész helyébe az „a jövedéki vhr.” szöveg

lép.

10. § Hatályát veszti a 70/2012. (VII. 16.) VM rendelet 16. § (2) bekezdés c) pontja.

5. A szőlő- és gyümölcsös ültetvények műveléséhez nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásról szóló 91/2012. (VIII. 29.) VM rendelet módosítása

11. § A szőlő- és gyümölcsös ültetvények műveléséhez nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásról szóló 91/2012. (VIII. 29.) VM rendelet [a továbbiakban: 91/2012. (VIII. 29.) VM rendelet] 1. § d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet alkalmazásában:)

„d) támogatási kérelem: a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítés feltételeiről és szabályairól szóló 341/2007. (XII. 15.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 341/2007. (XII. 15.) Korm. rendelet] 5. § (1) bekezdés a) pontja szerinti éves, valamint b) pontja szerinti negyedik negyedévre vonatkozó adóbevallási nyomtatvány részeként benyújtott mezőgazdasági csekély összegű támogatás iránti kérelem;”

12. § A 91/2012. (VIII. 29.) VM rendelet 1. § d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet alkalmazásában:)

„d) támogatási kérelem: a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: jövedéki törvény) 82. § (3) bekezdés a) pontja szerinti éves, b) pontja szerinti negyedik negyedévre vonatkozó, valamint c) pontja szerinti tizenkettedik hónapra vonatkozó adóbevallási nyomtatvány részeként benyújtott mezőgazdasági csekély összegű támogatás iránti kérelem;”

13. § A 91/2012. (VIII. 29.) VM rendelet 5. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A támogatási kérelem kizárólag a tárgyévet követő évben évente egyszer,

a) a 341/2007. (XII. 15.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdés a) pontja szerinti éves adóbevallási nyomtatvány részeként vagy

b) a 341/2007. (XII. 15.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdés b) pontja szerinti negyedik negyedéves adóbevallási nyomtatvány részeként

nyújtható be.”

14. § A 91/2012. (VIII. 29.) VM rendelet 5. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A támogatási kérelem kizárólag a tárgyévet követő évben évente egyszer,

a) a jövedéki törvény 82. § (3) bekezdés a) pontja szerinti éves adóbevallási nyomtatvány részeként,

b) a jövedéki törvény 82. § (3) bekezdés b) pontja szerinti negyedik negyedéves adóbevallási nyomtatvány részeként vagy

c) a jövedéki törvény 82. § (3) bekezdés c) pontja szerinti tizenkettedik havi adóbevallási nyomtatvány részeként nyújtható be.”

15. § A 91/2012. (VIII. 29.) VM rendelet a következő 10. §-sal egészül ki:

„10. § (1) E rendeletnek a jövedéki adóval és az állattenyésztési támogatásokkal összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 33/2017. (VI. 9.) FM rendelettel [a továbbiakban: 33/2017. (VI. 9.) FM rendelet] megállapított 1. § d) pontját, 3. § b) pontját, 4. § (2) bekezdését, 5. § (1) bekezdését, 5. § (3) bekezdés e) pontját, 6. § (1) bekezdését, valamint 2. és 3. mellékletét a 33/2017. (VI. 9.) FM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(2) E rendeletnek a 33/2017. (VI. 9.) FM rendelettel hatályon kívül helyezett 11. §-át a 33/2017. (VI. 9.) FM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben sem kell alkalmazni.”

16. § A 91/2012. (VIII. 29.) VM rendelet a következő 11. §-sal egészül ki:

„11. § E rendeletnek a 4. § (1) bekezdése szerinti támogatási összeget a jövedéki törvény

a) 82. § (3) bekezdés a) pontja szerinti éves és a b) pontja szerinti negyedik negyedéves bevallás részeként benyújtott támogatási kérelmek tekintetében a 2016. tárgyévtől kezdődően,

b) 82. § (3) bekezdés c) pontja szerinti tizenkettedik havi bevallás részeként benyújtott támogatási kérelmek tekintetében a 2017. tárgyévtől kezdődően

kell alkalmazni.”

17. § A 91/2012. (VIII. 29.) VM rendelet 2. melléklete a 3. melléklet szerint módosul.

18. § A 91/2012. (VIII. 29.) VM rendelet 2. melléklete a 4. melléklet szerint módosul.

19. § A 91/2012. (VIII. 29.) VM rendelet

a) 3. § b) pontjában a „jövedéki törvény 117. §-a” szövegrész helyébe a „341/2007. (XII. 15.) Korm. rendelet” szöveg,

b) 4. § (2) bekezdésében a „jövedéki törvény 117. §-ában” szövegrész helyébe a „341/2007. (XII. 15.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdésében” szöveg,

c) 5. § (3) bekezdés e) pontjában a „jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló NGM rendelet (a továbbiakban: jövedéki vhr.) 79. §” szövegrész helyébe a „341/2007. (XII. 15.) Korm. rendelet” szöveg,

d) 6. § (1) bekezdésében a „jövedéki vhr.” szövegrész helyébe a „341/2007. (XII. 15.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése” szöveg,

e) 3. mellékletében a „jövedéki törvény 117. § (1) bekezdésében” szövegrész helyébe a „341/2007. (XII. 15.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdésében” szöveg

lép.

20. § A 91/2012. (VIII. 29.) VM rendelet

a) 3. § b) pontjában a „341/2007. (XII. 15.) Korm. rendelet” szövegrész helyébe a „jövedéki törvény 117. §-a” szöveg,

b) 4. § (2) bekezdésében a „341/2007. (XII. 15.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdésében” szövegrész helyébe a „jövedéki törvény 117. § (1) bekezdésében” szöveg,

c) 5. § (3) bekezdés e) pontjában a „341/2007. (XII. 15.) Korm. rendelet” szövegrész helyébe a „jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 45/2016. (XI. 29.) NGM rendelet (a továbbiakban: jövedéki vhr.) 79. §” szöveg,

d) 6. § (1) bekezdésében a „341/2007. (XII. 15.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdése” szövegrész helyébe a „jövedéki vhr. 79. § (6) bekezdése” szöveg,

e) 3. mellékletében a „341/2007. (XII. 15.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdésében” szövegrész helyébe a „jövedéki törvény 117. § (1) bekezdésében” szöveg

lép.

21. § Hatályát veszti a 91/2012. (VIII. 29.) VM rendelet 11. §-a.

6. A sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásról szóló 78/2013. (IX. 10.) VM rendelet módosítása

22. § A sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásról szóló 78/2013. (IX. 10.) VM rendelet [a továbbiakban: 78/2013. (IX. 10.) VM rendelet] 5. §-a a következő (1) bekezdéssel egészül ki:

„(1) A támogatási kérelmet 2017. június 5. és július 10. között a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) részére, a Kincstár által rendszeresített és a honlapján közzétett nyomtatványon kell postai úton benyújtani.”

23. § A 78/2013. (IX. 10.) VM rendelet

a) 4. § (1) bekezdésében a „2016. évre” szövegrész helyébe a „2017. évre” szöveg, a „30 millió” szövegrész helyébe a „40 millió” szöveg,

b) 4. § (3) bekezdésében a „2016. évre” szövegrész helyébe a „2017. évre” szöveg,

c) 6. § (1) bekezdésében a „Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár)” szövegrész helyébe a „Kincstár” szöveg

lép.

7. A tenyészkoca állatjóléti támogatása igénybevételének feltételeiről szóló 7/2015. (III. 11.) FM rendelet módosítása

24. § A tenyészkoca állatjóléti támogatása igénybevételének feltételeiről szóló 7/2015. (III. 11.) FM rendelet [a továbbiakban: 7/2015. (III. 11.) FM rendelet] 1. § 7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet alkalmazásában:)

„7. tenyészkoca: az élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszer (a továbbiakban: FELIR) szerinti, a tárgynegyedév záró napját megelőző 365 napon belül fialt tenyészkoca és a tárgynegyedév záró napját megelőző 150 napon belül termékenyített tenyészkoca süldő;”

25. § A 7/2015. (III. 11.) FM rendelet

a) 1. § 9. pontjában a „Sertés-ENAR rendeletben” szövegrész helyébe a „sertések jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 83/2015. (XII. 16.) FM rendeletben (a továbbiakban: Sertés-ENAR rendelet)” szöveg,

b) 2. § (4) bekezdésében az „az élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszerben (a továbbiakban: FELIR)” szövegrész helyébe az „a FELIR-ben” szöveg

lép.

8. Az agrár szakképesítések mestervizsga követelményeiről szóló 58/2016. (VIII. 25.) FM rendelet módosítása

26. § Az agrár szaképesítések mestervizsga követelményeiről szóló 58/2016. (VIII. 25.) FM rendelet

a) 2. melléklet I. rész 3. pont 3.3.1.11. Jövedéki ügyintézés: alpontjában a „Jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény” szövegrész helyébe a „Jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény” szöveg,

b) 2. melléklet I. rész 4. pont 4.1.12. Jövedéki ügyintézés: alpontjában, 4. pont 4.2.1.12. Jövedéki ügyintézés: alpontjában, 5. pont 5.1.3. Szóbeli vizsgatevékenység alpont A) A vizsgafeladat megnevezése: Szakmai szóbeli vizsgafeladat pontjában a „jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény” szövegrész helyébe a „jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény” szöveg

lép.

9. Záró rendelkezés

27. § (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) E rendelet 2-10., 12., 14., 16., 18., 20. §-a 2017. július 1-jén lép hatályba.

1. melléklet a 33/2017. (VI. 9.) FM rendelethez

„1. számú melléklet a 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelethez

A B C D
1. 2015-20
2. Technikai kód Támogatási jogcím (állatbetegség megnevezése) Támogatható állatfajok Támogatható költségek maximális, áfát nem tartalmazó értéke forintban, szolgáltatási egységenként, amely tartalmazza a felhasznált eszközök, állatgyógyászati készítmények, továbbá a mintaküldés költségeit
3. A001 Szarvasmarha-
tuberkulózis
szarvasmarha, bivaly, szarvasfélék Allergiás bőrpróba:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft
4. A002 Szarvasmarha-
brucellózis
szarvasmarha, bivaly Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft
Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat:
1000 Ft
5. A003 Enzootiás szarvasmarha-
leukózis
szarvasmarha Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft
Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat:
1000 Ft
6. B002 IBR/IPV szarvasmarha, bivaly Immunizálás:
Kis létszámú állattartó telep:
1400 Ft/egyed/alkalom
Nagy létszámú állattartó telep:
400 Ft/egyed/alkalom
Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: Elisa, VN: 1120 Ft, PCR: 5500 Ft
7. A004 Juh/Kecske Brucellózis
(Brucella melitensis)
juh, kecske Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft
Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat:
1000 Ft
8. A005 Aujeszky-féle betegség sertés, vaddisznó Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: Elisa, VN: 1260 Ft, PCR: 5500 Ft
9. B003 Salmonella pullorum házityúk Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-100. egyed: 140 Ft
minden további egyed: 28 Ft
Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat:
500 Ft
10. B004 Salmonella gallinarum házityúk Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-100. egyed: 140 Ft
minden további egyed: 28 Ft
Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat:
500 Ft
11. A006 Klasszikus sertéspestis sertés, vaddisznó Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: Elisa: 1540 Ft, PCR: 5500 Ft
12. B005 Afrikai sertéspestis sertés, vaddisznó Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft
Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat:
9800 Ft
13. B006 Sertések hólyagos betegsége sertés Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: Elisa: 1260 Ft, VN: 2000 Ft, PCR: 5500 Ft
14. A007 Madárinfluenza valamennyi madárfaj Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-100. egyed: 140 Ft
minden további egyed: 28 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: HAG próba: 840 Ft, RT PCR: 5500 Ft
15. B007 Kéknyelv betegség szarvasmarha, juh, kecske, bivaly Immunizálás:
Kis létszámú állattartó telep:
1400 Ft/egyed/alkalom
Nagy létszámú állattartó telep:
400 Ft/egyed/alkalom
Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: Elisa: 1260 Ft, PCR: 5500 Ft
16. B008 Paratuberkulózis szarvasmarha, bivaly Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft
Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat:
1500 Ft
17. A008 Szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalma vagy súrlókór valamennyi emlős állatfaj Mintavétel: 3500 Ft
Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: Prion ELISA: 5600 Ft
18. B009 Campylobacteriosis valamennyi baromfi faj Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat:
7000 Ft
19. B010 Listeriosis valamennyi baromfi faj Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat:
11 200 Ft
20. A009 Szalmonellózis valamennyi gazdasági haszonállat Immunizálás: 70 Ft/egyed/alkalom
Gyógykezelés: 7 Ft/egyed (csak
a nemzeti ellenőrzési terv alá még nem tartozó állományok esetében) Mintavétel: 7000 Ft/légtér/alkalom Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat (maximum: 21 000 Ft/légtér/alkalom): Salmonella kimutatása:
6300 Ft/vizsgálat* Salmonella szerotipizálása: 7700 Ft/db
Broiler állományból izolált Salmonella törzs szerocsoport szűrővizsgálata:
3500 Ft/db
H antigén meghatározása: 4900 Ft/db
Törzs vakcina eredetének vizsgálata:
3500 Ft/db
21. A010 Sertés brucellózis sertés Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft
Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat:
1000 Ft
22. A011 PRRS sertés Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: Elisa: 1820 Ft, PCR: 5500 Ft
23. C001 Kapcsolódó állat-egészségügyi szolgáltatás, gyógykezelés, immunizálás baromfi, szarvasmarha, sertés (tenyészkoca), házinyúl és
vemhes üsző
Szolgáltatási díj és anyagköltség: legfeljebb 4200 Ft/vágóhídra szállított állategység (ÁE)**
Legalább egyszer fialt koca után havonta 2100 Ft/egyed
Vemhes üsző esetén legfeljebb:
2610 Ft/egyed/hó
24. B012 Myxomatózis elleni vakcinázás házinyúl Vakcinázás: 250 Ft/alkalom/vakcina
25. B013 Nyulak vérzéses betegsége
(RHDV) elleni vakcinázás
házinyúl Vakcinázás: 250 Ft/alkalom/vakcina
26. E001 Takonykór (Malleus) egypatások Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: KK: 1000 Ft
27. E002 Lovak fertőző kevésvérűsége
(FKV)
egypatások Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat: AGID: 2500 Ft
28. F001 Kecskék arthritis-encephalitise
(CAE)
kecske Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft
Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat:
1000 Ft
29. F002 Maedi-visna juh, kecske Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft
Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat:
1000 Ft
30. F003 Mycoplasma agalactiae
(kecske és juh fertőző elapasztása)
kecske (tenyészbak import, bejelentett mentesítés esetén) Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft
Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat:
1450 Ft
31. F004 Chlamydophila abortus juh, kecske Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft
Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat:
1400 Ft
32. F005 Juh/Kecske Brucellózis
(Brucella ovis)
juh, kecske Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 2100 Ft
2-5. egyed: 1400 Ft
minden további egyed: 560 Ft
Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat:
1400 Ft
33. F006 Lépfene ló, szarvasmarha, juh, kecske, bivaly Immunizálás:
Kis létszámú állattartó telep:
1400 Ft/egyed/alkalom
Nagy létszámú állattartó telep:
400 Ft/egyed/alkalom
34. D001 Koi Herpes Virus (KHV) közönséges ponty, koi ponty Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 1500 Ft
2-30. egyed: 100 Ft
Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat:
5500 Ft/pool (1 pool=5 egyed)
35. D002 Pontyfélék tavaszi virémiája
(SVC)
közönséges ponty, koi ponty, fehér busa, pettyes busa, ezüstkárász, kárász, amur, szürke harcsa, compó Mintavétel:
Gazdaságonkénti első egyed: 1500 Ft
2-30. egyed: 100 Ft
Laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat:
2300 Ft/pool (1 pool=5 egyed)
* Egy vizsgálatnak 1 minta vagy gyűjtőminta vizsgálata számít, ahány szalmonelladúsítás történik, annyiszor 6300 Ft számolható el a szalmonellakimutatásra (napos állatokból 5 állat vizsgálata = 1 minta = 6300 Ft).
** Állategység:
- Szarvasmarha esetében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1305/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló 808/2014//EU bizottsági rendelet II. melléklete szerint: 6 hónapos kor alatt 0,4 ÁE, 6-24 hó között 0,6 ÁE, illetve 24 hónap felett 1 ÁE.
- Baromfi esetében (kivéve: pulyka) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1305/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló 808/2014//EU bizottsági rendelet II. melléklete szerint: egyéb baromfi: 0,003 ÁE.
- A pulyka esetében a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 1. számú melléklete szerint: 0,0067 ÁE.
- A házinyúl esetében az átlagos állatsűrűség megállapításának szabályairól szóló 57/2015. (IV. 30.) VM rendelet 1. melléklete alapján 0,002 ÁE. Mintavételi eljárások esetében, amennyiben az állatokat többféle betegség kapcsán szeretnék bevizsgálni, azt csak egyszeri vérvétellel lehet megtenni (többszörös vérvétel nem számolható el).”

2. melléklet a 33/2017. (VI. 9.) FM rendelethez

A kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről szóló 52/2010. (IV. 30.) FVM rendelet 1. melléklet A. részében foglalt táblázat 20. sora helyébe a következő sor lép:

„20. A jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény 71. § b) pontja szerinti bérfőzött párlat értékesítése 2 hl tiszta szesznek megfelelő párlat”

3. melléklet a 33/2017. (VI. 9.) FM rendelethez

A 91/2012. (VIII. 29.) VM rendelet 2. melléklet 5-6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. Az éves adóbevallás részeként benyújtott igénylés esetén a jövedékiadó-visszatérítés alapját képező, a negyedik negyedéves adóbevallás részeként benyújtott igénylés esetén a tárgyévi teljes jövedékiadó-visszatérítés alapját képező számlaadatok [a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítés feltételeiről és szabályairól szóló 341/2007. (XII. 15.) Korm. rendelet alapján történő jövedéki adó visszaigényléséhez a szőlő- és gyümölcsös ágazatban felhasznált számlák alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámszerve által igazolt]:

a) a számla száma;

b) a számla kelte;

c) a számlákkal alátámasztott gázolaj-felhasználás éve;

d) a számlán feltüntetett gázolaj mennyisége literben;

e) a visszatérítés alapját képző gázolaj mennyisége literben.

6. Az éves adóbevallás részeként benyújtott igénylés esetén a jövedékiadó-visszatérítés alapját képező, a negyedik negyedéves adóbevallás részeként benyújtott igénylés esetén a tárgyévi teljes jövedékiadó-visszatérítés alapját képező gázolaj 1 hektárra jutó mennyisége (liter/hektár).”

4. melléklet a 33/2017. (VI. 9.) FM rendelethez

A 91/2012. (VIII. 29.) VM rendelet 2. melléklet 5-6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. Az éves adóbevallás részeként benyújtott igénylés esetén a jövedékiadó-visszatérítés alapját képező, a negyedik negyedéves és a tizenkettedik havi adóbevallás részeként benyújtott igénylés esetén a tárgyévi teljes jövedékiadó-visszatérítés alapját képező számlaadatok (a jövedéki törvény 117. §-a szerinti, a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszaigénylés alapján történő jövedéki adó visszaigényléséhez a szőlő- és gyümölcsös ágazatban felhasznált számlák alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámszerve által igazolt):

a) a számla száma;

b) a számla kelte;

c) a számlákkal alátámasztott gázolaj-felhasználás éve;

d) a számlán feltüntetett gázolaj mennyisége literben;

e) a visszatérítés alapját képző gázolaj mennyisége literben.

6. Az éves adóbevallás részeként benyújtott igénylés esetén a jövedékiadó-visszatérítés alapját képező, a negyedik negyedéves és a tizenkettedik havi adóbevallás részeként benyújtott igénylés esetén a tárgyévi teljes jövedékiadó-visszatérítés alapját képező gázolaj 1 hektárra jutó mennyisége (liter/hektár).”