Hatály: közlönyállapot (2017.XII.27.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló egyes miniszteri rendeletek módosításáról

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 7. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró földművelésügyi miniszterrel egyetértésben a következőket rendelem el:

1. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet módosítása

1. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet [a továbbiakban: 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet] 9. § (3) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Amennyiben)

„c) az ügyfél az üzleti terv kommunikációs terv részében vállalt feladatok ütemezésének megfelelő teljesítését adott évre vonatkozóan elmulasztja, akkor köteles azt a működtetési időszak végéig teljesíteni, ennek elmulasztása esetén a kifizetett támogatási összeg 2%-át visszafizetni;”

2. § A 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet

a) 2. § (1) bekezdés 8. pontjában a „Mezőgazdásági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH)” szövegrész helyébe a „Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár)” szöveg,

b) 4. § (2) bekezdésében az „az MVH-hoz” szövegrész helyébe az „a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (a továbbiakban: MVH)” szöveg,

c) 4. § (7) bekezdésében az „az MVH” szövegrész helyébe az „a Kincstár” szöveg,

d) 8. § (3) bekezdésében az „az MVH” szövegrészek helyébe az „a Kincstár” szöveg,

e) 8. § (4) bekezdésében az „az MVH-nak” szövegrész helyébe az „a Kincstárnak” szöveg,

f) 9. § (2) bekezdésében az „Az MVH” szövegrész helyébe az „A Kincstár” szöveg

lép.

2. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 57/2012. (VI. 21.) VM rendelet módosítása

3. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 57/2012. (VI. 21.) VM rendelet [a továbbiakban: 57/2012. (VI. 21.) VM rendelet] 8. § (3) és (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(3) A támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó kifizetési kérelem benyújtására 2014. május 1. és 31. között, majd ezt követően évente május 1. és 31. között megnyíló kifizetési időszakban, de legkésőbb a működtetési időszak ötödik évét követő év május 1. és 31. között van lehetőség.

(4) A kifizetési kérelmet az ügyfél választása szerint elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül, vagy postai úton az ügyfél lakóhelye szerint illetékes kormányhivatalhoz kell benyújtani, a Kincstár honlapján közleményben közzétett nyomtatványon.”

4. § Az 57/2012. (VI. 21.) VM rendelet 9. § (7) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Amennyiben az ügyfél támogatási kérelmében vállalta, hogy)

„d) a működtetési időszak 2., 3. vagy 4. évére főállású mezőgazdasági termelővé válik

da) és a támogatási kérelemben vállalt naptári évben teljesíti, de azt nem tartja fenn a működtetési időszak végéig, akkor a kifizetett támogatási összeg 50%-át köteles az intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni, vagy

db) a támogatási kérelemben vállalt évet követően a működtetési időszak bármely teljes naptári évében teljesíti a főállású mezőgazdasági termelővé válást, akkor a kifizetett támogatási összeg 50%-át köteles az intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni, vagy

dc) azonban a működtetési időszak 5. évének kezdetétől sem válik főállású mezőgazdasági termelővé, akkor a már igénybe vett támogatás jogosulatlannak minősül, és az ügyfél támogatáshoz való joga megszűnik;”

5. § Az 57/2012. (VI. 21.) VM rendelet 9. § (7) bekezdés g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Amennyiben az ügyfél támogatási kérelmében vállalta, hogy)

„g) a működtetési időszak 4. évének végére vállalt EUME érték megfelelő százalékát a működtetési időszak 3. évének végére teljesíti és az általa a működtetési időszak 3. évének végére vállalt üzemmérettől 10%-ot meghaladó mértékben marad el, akkor köteles a 10%-ot meghaladó elmaradáson túl százalékpontonként a kifizetett támogatási összeg 0,5%-át, de legfeljebb a kifizetett támogatási összeg 10%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni.”

6. § Az 57/2012. (VI. 21.) VM rendelet 9. § (8) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Amennyiben az ügyfél nem teljesíti)

„b) a 4. § (1) bekezdés c) pontja szerinti képzési kötelezettségét, köteles a kifizetett támogatási összeg 2%-át visszafizetni.”

7. § Az 57/2012. (VI. 21.) VM rendelet 9. §-a a következő (11) és (12) bekezdéssel egészül ki:

„(11) Az ügyfél támogatási jogosultsága megszűnik, ha a támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó

a) kifizetési kérelmet a 8. § (3) bekezdésében meghatározott határidőig nem nyújtja be, vagy

b) kifizetési kérelmet elutasítják.

(12) A (11) bekezdéstől eltérően az ügyfélnek kizárólag a támogatási összeg fennmaradó 10%-ához való jogosultsága szűnik meg, ha

a) a működtetési időszak 5. évében teljesül az üzleti tervben a 4. évre vállalt üzemméret, vagy

b) a működtetési időszak 5. évét követő év május 1. és 31. között benyújtott kifizetési kérelem alapján legfeljebb 10%-kal tér el a 4. évre vállalt üzemmérettől, feltéve, hogy az eltérés nem eredményezi az 5. § (2) bekezdése szerinti üzemméret kategória változását.”

8. § Az 57/2012. (VI. 21.) VM rendelet

a) 4. § (5) bekezdésében az „az MVH” szövegrész helyébe az „a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár)” szöveg,

b) 4. § (7) bekezdésében az „Az MVH” szövegrész helyébe az „A Kincstár” szöveg,

c) 4. § (9) bekezdésében az „az MVH-hoz” szövegrész helyébe az „a Kincstárhoz” szöveg,

d) 5. § (6) és (7) bekezdésében és 9. § (1a) bekezdésében az „az MVH” szövegrész helyébe az „a Kincstár” szöveg,

e) 8. § (5) bekezdésében az „az MVH-nak” szövegrész helyébe az „a Kincstárnak” szöveg

lép.

9. § Hatályát veszti az 57/2012. (VI. 21.) VM rendelet 6. §-a.

3. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet módosítása

10. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet [a továbbiakban: 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet] 6. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„6. § Az ügyfél köteles vállalni, hogy

a) a gazdaság üzemméretét legkésőbb a működtetési időszak 4. évének végéig az üzleti tervben vállalt méretre növeli, és azt fenntartja a működtetési időszak végéig, vagy

b) gazdaságának üzemmérete legkésőbb a működtetési időszak 4. évének végére eléri legalább a 4 EUME méretet.”

11. § A 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet 11. § (4) és (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(4) A támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó kifizetési kérelmet legkésőbb a működtetési időszak 5. évét követő évben megnyíló kifizetési időszak végéig lehet benyújtani.

(5) A kifizetési kérelmet az ügyfél választása szerint elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül, vagy postai úton az ügyfél lakóhelye szerint illetékes kormányhivatalhoz kell benyújtani, a Kincstár honlapján közleményben közzétett nyomtatványon.”

12. § A 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet 12. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Ha a Kincstár az ellenőrzés során azt állapítja meg, hogy a támogatásra jogosult nem teljesíti a 4. § (1) bekezdés a) vagy b) pontjában foglaltakat, az intézkedésben való részvétellel összefüggésben megállapított jogosultság megszűnik, és az igénybe vett támogatás egésze jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.”

13. § A 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet 12. § (9) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Ha az ügyfél támogatási kérelmében vállalta, hogy)

„b) a működtetési időszak teljes időtartama alatt a gazdaság legtávolabbi pontja az életvitelszerű tartózkodási helyéhez képest legfeljebb 30 km-es sugarú körön belül található, és ezt nem teljesíti, akkor köteles a kifizetett támogatási összeg 2%-át visszafizetni;”

14. § A 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet 12. § (9) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Ha az ügyfél támogatási kérelmében vállalta, hogy)

„d) a működtetési időszak 3. vagy 4. évének kezdetétől főállású mezőgazdasági termelővé válik

da) és a támogatási kérelemben vállalt évet követően, de a működtetési időszak valamely évének kezdetétől válik főállású mezőgazdasági termelővé, és ezt a működtetési időszak végéig fenntartja, akkor a kifizetett támogatási összeg 50%-át köteles az intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni, vagy

db) azonban a működtetési időszak 5. évének kezdetétől sem válik főállású mezőgazdasági termelővé, vagy nem tartja fenn a működtetési időszak végéig, akkor a már igénybe vett támogatás jogosulatlannak minősül és az ügyfél támogatáshoz való joga megszűnik;”

15. § A 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet 12. § (11) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(11) Az ügyfél támogatási jogosultsága megszűnik, ha a támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó

a) kifizetési kérelmet a 11. § (4) bekezdésében meghatározott határidőig nem nyújtja be, vagy

b) kifizetési kérelmet elutasítják.”

16. § A 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet 12. §-a a következő (13) bekezdéssel egészül ki:

„(13) A (11) bekezdéstől eltérően, az ügyfélnek kizárólag a támogatási összeg fennmaradó 10%-ához való jogosultsága szűnik meg, ha

a) a működtetési időszak 5. évében teljesül az üzleti tervben a 4. évre vállalt üzemméret vagy

b) a működtetési időszak 5. évét követő év június 1. és 30. között benyújtott kifizetési kérelem alapján legfeljebb 10%-kal tér el a 4. évre vállalt üzemmérettől, feltéve, hogy az eltérés nem eredményezi a 8. § (2) bekezdése szerinti üzemméret kategória változását.”

17. § A 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet

a) 4. § (3) bekezdésében az „az MVH” szövegrész helyébe az „a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) szöveg,

b) 8. § (5) bekezdésében, 10. § (1) bekezdésében, 12. § (1) és (1a) bekezdésében az „az MVH” szövegrész helyébe az „a Kincstár” szöveg,

c) 5. § (6) bekezdésében és 8. § (7) bekezdésében az „Az MVH” szövegrész helyébe az „A Kincstár” szöveg

lép.

18. § Hatályát veszti a 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet

a) 9. §-a,

b) 12. § (6) és (7) bekezdése és

c) 12. § (10) bekezdés b) pontja.

4. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet módosítása

19. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet [a továbbiakban: 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet] 6. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„6. § Az ügyfél köteles vállalni, hogy

a) a gazdaság üzemméretét legkésőbb a működtetési időszak 4. évének végéig az üzleti tervben vállalt méretre növeli, és azt fenntartja a működtetési időszak végéig,

b) gazdaságának üzemmérete legkésőbb a működtetési időszak 4. évének végére eléri legalább a 4 EUME méretet.”

20. § A 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet 10. § (5) és (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(5) A támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó kifizetési kérelmet legkésőbb a működtetési időszak 5. évét követő évben megnyíló kifizetési időszak végéig lehet benyújtani.

(6) A kifizetési kérelmet az ügyfél választása szerint elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül, vagy postai úton az ügyfél lakóhelye szerint illetékes kormányhivatalhoz kell benyújtani, a Kincstár honlapján közleményben közzétett nyomtatványon.”

21. § A 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet 11. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Ha a Kincstár az ellenőrzés során azt állapítja meg, hogy a támogatásra jogosult nem teljesíti a 4. § (1) bekezdés a) vagy b) pontjában foglaltakat, az intézkedésben való részvétellel összefüggésben megállapított jogosultság megszűnik, és az igénybe vett támogatás egésze jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.”

22. § A 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet 11. § (11) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Ha az ügyfél támogatási kérelmében vállalta, hogy)

„b) a működtetési időszak teljes időtartama alatt a gazdaság legtávolabbi pontja az életvitelszerű tartózkodási helyéhez képest legfeljebb 30 km-es sugarú körön belül található, és ezt nem teljesíti, akkor köteles a kifizetett támogatási összeg 2%-át visszafizetni;”

23. § A 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet 11. § (11) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Ha az ügyfél támogatási kérelmében vállalta, hogy)

„d) a működtetési időszak 3. vagy 4. évének kezdetétől főállású mezőgazdasági termelővé válik

da) és a támogatási kérelemben vállalt évet követően, de a működtetési időszak valamely évének kezdetétől válik főállású mezőgazdasági termelővé, és ezt a működtetési időszak végéig fenntartja, akkor a kifizetett támogatási összeg 50%-át köteles az intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni, vagy

db) azonban a működtetési időszak 5. évének kezdetétől sem válik főállású mezőgazdasági termelővé, vagy nem tartja fenn a működtetési időszak végéig, akkor a már igénybe vett támogatás jogosulatlannak minősül, és az ügyfél támogatáshoz való joga megszűnik.”

24. § A 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet 11. § (13) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(13) Az ügyfél támogatási jogosultsága megszűnik, ha a támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó

a) kifizetési kérelmet a 10. § (5) bekezdésében meghatározott határidőig nem nyújtja be, vagy

b) kifizetési kérelmet elutasítják.”

25. § A 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet 11. §-a a következő (15) bekezdéssel egészül ki:

„(15) A (13) bekezdéstől eltérően, az ügyfélnek kizárólag a támogatási összeg fennmaradó 10%-ához való jogosultsága szűnik meg, ha

a) a működtetési időszak 5. évében teljesül az üzleti tervben a 4. évre vállalt üzemméret, vagy

b) a működtetési időszak 5. évét követő év július 1. és 31. között benyújtott kifizetési kérelem alapján legfeljebb 10%-kal tér el a 4. évre vállalt üzemmérettől, feltéve, hogy az eltérés nem eredményezi a 7. § (2) bekezdése szerinti üzemméret kategória változását.”

26. § A 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet

a) 4. § (3) bekezdésében az „az MVH” szövegrész helyébe az „a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár)” szöveg,

b) 5. § (6) bekezdésében és 7. § (7) bekezdésében az „Az MVH” szövegrész helyébe az „A Kincstár” szöveg,

c) 7. § (5) bekezdésében, 9. § (1) bekezdésében, 11. § (1) és (2) bekezdésében az „az MVH” szövegrész helyébe az „a Kincstár” szöveg

lép.

27. § Hatályát veszti a 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet

a) 8. §-a,

b) 11. § (8) és (9) bekezdése és

c) 11. § (12) bekezdés b) pontja.

5. Záró rendelkezés

28. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.