Hatály: közlönyállapot (2017.X.27.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

309/2017. (X. 27.) Korm. rendelet

az egyes vízgazdálkodási és kármentesítési célú beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), e) és f) pontjában,

a 3. § a) pontja tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 16. pont 16.2. alpontjában és 17. pontjában,

a 3. § b) és c) pontja tekintetében a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (1) bekezdés c) pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az 1. mellékletben meghatározott településeken megvalósuló, a vizek kártétele elleni védekezést és vízbázisvédelmi célokat szolgáló, vízgazdálkodási és kármentesítési célú projektekkel (a továbbiakban: beruházások) összefüggő, a 2. mellékletben meghatározott közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a beruházásokkal összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek

a) a beruházások megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához, valamint

b) a beruházásokhoz közvetlenül kapcsolódó útépítési, közműcsatlakozási és -fejlesztési munkák megvalósításához

szükségesek.

2. § (1) Az ügyfélnek az eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben a szakhatóság – a hatóság határozatának meghozataláig felhasználható – előzetes szakhatósági állásfoglalást ad ki.

(2) Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben a szakhatósági eljárásra vonatkozó ügyintézési határidő – ha jogszabály rövidebbet nem állapít meg – tíz nap, a környezetvédelmi és természetvédelmi szakhatósági állásfoglalás esetén tizenöt nap.

(3) Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekre vonatkozó ügyintézési határidő – a környezeti hatásvizsgálati eljárás és a természetvédelmi hatósági engedélyezési eljárás kivételével, vagy ha jogszabály rövidebbet nem állapít meg – huszonegy nap.

(4) Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben hozott döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.

3. § A beruházásokkal összefüggésben

a) építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni,

b) településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni, és

c) településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

5. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 309/2017. (X. 27.) Korm. rendelethez

A B C
1. Beruházás megnevezése Beruházás tartalma Beruházással érintett települések
2. A Ráckevei (Soroksári) Duna-ág és mellékágai kotrása, műtárgyépítés és -rekonstrukció A beruházás keretében a ráckevei Duna-ág biztonságos, valamint a megfelelő vízmennyiséget és vízminőséget garantáló üzemeltethetőségének biztosításához az 1956-os árvíz során elpusztult tassi vízleeresztő műtárgy újjáépítése történik meg. Tass
3. Komplex Tisza-tó Projekt A beruházás keretében megtörténik
1. a Keleti-főcsatorna torkolati szakaszán a feliszapoltság megszüntetése,
2. a Keleti-főcsatorna torkolati szakaszán hordalék- és uszadékterelés,
3. a Keleti-főcsatorna beeresztőzsilipének rekonstrukciója,
4. a Keleti-főcsatorna balmazújvárosi bukójának rekonstrukciója,
5. a Keleti-főcsatorna hajdúszoboszlói bukójának átépítése,
6. a Keleti-főcsatorna bakonszegi vízleadó műtárgyának átépítése,
7. a Tiszalöki Öntözőrendszer vízleadó csatornájának rekonstrukciója.
Tiszalök, Tiszavasvári, Balmazújváros, Bakonszeg, Hajdúszoboszló
4. Marótvölgyi belvízöblözet rendezése A beruházás keretében megvalósul
1. a főnyedi szivattyútelep rekonstrukciója,
2. a Marótvölgyi-csatorna jó állapotba helyezése,
3. csatorna- és töltésépítés a 4+190 – 6+983 km szelvények között,
4. műtárgyak építése (áteresz, surrantó),
5. 4 db szivárgóárok építése,
6. a Marótvölgyi-belvízcsatorna műtárgyainak (mobil szivattyúállás, zsilip) építése,
7. a Zs1. jelű zsilipet megközelítő üzemi út építése,
8. az 52. számú híd építése,
9. a somogysámsoni övárok építése:
a) csatorna- és szakaszos töltésépítés,
b) 1. számú árok átalakítása,
c) műtárgyak építése (áteresz, surrantó, gázló),
d) déli lezáró töltés,
e) Cs3 jelű csappantyús áteresz a közút árkán,
f) üzemi útcsatlakozások,
g) 69. számú bújtató,
h) hídfelülvizsgálat és
i) észlelőpillérek építése.
Főnyed, Sávoly, Somogysámson, Szegerdő
5. Az üzemirányítási és a monitoring hálózat fejlesztése A beruházás keretében
1. a Tisza-völgyi monitoringhálózat továbbfejlesztése (vízgyűjtő-monitoring továbbfejlesztése, folyó-monitoringállomások továbbfejlesztése, építése, továbbá árapasztó tározó monitoringállomások továbbfejlesztése, építése),
2. mederfelmérések, mederadatbázis létrehozása,
3. több hullámtér-feltöltődési vizsgálat,
4. az árvízi tározók összehangolt előrejelző,
árapasztóhatás-elemző hidrológiai, hidraulikai modellezési rendszerének kidolgozása,
5. tározó-igénybevételek gazdasági hatékonyságát alátámasztó közgazdasági modellek kifejlesztése,
6. egységes szerkezetű tározó üzemirányítási szabályzatok kidolgozása, üzemelési engedélyek módosítása,
7. az üzemirányítást támogató több informatikai és adatátviteli fejlesztés, valamint
8. informatikai és mederfelmérési eszközök beszerzése valósul meg.
Algyő, Tivadar, Szentes, Kunszentmárton, Békés, Jásztelek, Tiszavárkony, Tiszabábolna, Kisköre, Tiszalök, Gibárt, Ládpetri, Ónod, Záhony
6. Derecskei főcsatorna korszerűsítése A beruházás keretében megvalósul
1. a tápcsatorna és a derecskei öntöző főcsatorna, a Kösely II. csatorna és a Hozmánvölgyi 3. számú csatorna fejlesztése (tápcsatorna kotrása, víztartó képesség biztosítása, szivattyútelep nyomóoldal-átalakítása, szivattyúteljesítmény növelése, új csatorna építése, új vízkivételi műtárgy építése, meglévő műtárgy átépítése),
2. a Derecske-Kisdűlői vízleadó útvonal fejlesztése és a Derecske-Kisdűlői vízelvezető útvonal műtárgyainak fejlesztése (szelvényméret bővítése, mederburkolás, műtárgy-átalakítás, kotrás).
Hajdúszovát, Derecske, Tépe
7. Szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója A beruházás keretében
1. 59,6 km belvízelvezető főcsatorna mederrekonstrukciója,
2. a Kernye I. szivattyútelep gépészeti rekonstrukciója (szivattyúhajtások korszerűsítése, járókerékcsere, a szivattyú épületének teljes felújítása a tetőszerkezet kivételével, gravitációs tolózárház felújítása),
3. a Kernye II. szivattyútelep rekonstrukciója (gépészeti felújítás – 2 db szivattyú felújítása, a Réthy kapu elektrifikálása, a hidraulikai rendszer felújítása, korrózióvédelem, ideiglenes elzárás),
4. a Kernye II. szivattyútelepen gépi gerebes gazkiszedő műtárgy építése (felsőpályás),
5. a Macskás szivattyútelep rekonstrukciója (elektromos kapcsolószekrények cseréje)
valósul meg.
Körösladány, Kertészsziget, Biharnagybajom, Nagyrábé és Darvas települések külterülete
8. Hajdúhátsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszer fejlesztése A beruházás keretében
1. a H-III-2 gravitációs mellékvezeték létesítése (vezetéképítés 6200 folyóméter hosszon),
2. műtárgyak építése (11 db vízleadó műtárgy),
3. a Hajdúhátsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszer szivattyútelepének felújítása [öltöző, tartózkodó létesítmények felújítása (100 m2), 2 db szivattyú felújítása, 1 db új szivattyú beszerzése, udvartéri vezetékek cseréje, szivattyúvezérlés kiépítése vezérlőteremben]
valósul meg.
Debrecen, Ebes, Balmazújváros
9. Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint-
rehabilitációja
A beruházás keretében a Mosoni-Duna torkolatának áthelyezése és egy árvízkapu építése fog megtörténni, a kapcsolódó, illetve kiegészítő beruházásrészekkel együtt. Elsődleges feladat a Duna vízszintsüllyedésének hatására a Mosoni-Duna lesüllyedt kis- és közepes vízszintjeinek,
valamint a Duna megtámasztó hatásának megfelelő torkolati vízszint visszaállítása.
Győr
10. Körösladányi duzzasztó rekonstrukciója A beruházás keretében megvalósuló projektelemek:
1. duzzasztómű-rekonstrukció (vasbeton műtárgy, üzemi híd kezelőhelyiségének felújítása, billenőtáblás főelzárás felújítása, korrózióvédelem, vagyonvédelem),
2. vízrajzi létesítmények rekonstrukciója (lapvízmércék felújítása, távjelzős vízmércék és vízhozammérő létesítése),
3. magasépítmények rekonstrukciója, illetve építése (üzemviteli épület és szolgálati lakás építészeti, épületgépészeti felújítása),
4. burkolatok (mederburkolatok, üzemi utak) rekonstrukciója.
Körösladány
11. Gyálai Holt-Tisza rekonstrukciója A beruházás keretében
1. mederkotrás
[15+500 – 18+660 km szelvények közötti szakasz, 12+774 – 15+550 km szelvények közötti szakasz (Fehérpart), 0+000 – 12+774 km szelvények közötti szakasz],
2. a Hattyasi szivattyútelep átalakítása, reverzibilissé tétele vízkivételi művel (2000 l/s kapacitással),
3. új gyálai átjáróban tervezett vízkormányzó műtárgy beépítése,
4. meglévő műtárgyak felújítása (röszkei, lisztesi, bodomréti és szérűskerti átjárók felújítása),
5. vízminőségi monitoringrendszer kiépítése (18+440 km szelvényben),
6. 1,2 km hosszúságban tanösvény létesítése,
7. szennyező források kizárása (Fekete-víz terhelését okozó csurgalékvizek kizárása)
valósul meg.
Szeged, Röszke
12. A Szent László-patak rehabilitációja A beruházás keretében megvalósuló projektelemek:
1. mederrendezés (4+773 – 48+983 km szelvények között szakaszosan),
2. fenntartó utak kialakítása (új, szilárd burkolatú fenntartó sávkiépítése, meglévő fenntartó utak felújítása),
3. műtárgy-rekonstrukció, -építés (2 db duzzasztómű felújítása, 1 db lecsapolózsilip rekonstrukciója, 2 db áteresz átépítése, 59 db oldalműtárgy rekonstrukciója, a hidak védelmére hídalap-biztosítások, a hidak környezetében mederburkolatok javítása, kialakítása, a vízfolyás 44+544 km szelvényében a szükséges vízátvezető képesség biztosítása érdekében a Mányi úti híd átépítése),
4. csabdi záportározó építése,
5. Bicske belterületének árvízvédelmi fejlesztése (árvízvédelmi mű építése a betorkolló árkokon új műtárgyak építésével, illetve a meglévő műtárgyak felújításával a 42+243 – 43+325 km szelvények között, mindkét parton 879 folyóméter hosszon),
6. növényzet-telepítés (10 km hosszon a medret kísérő növényzet telepítése), parti zonáció helyreállítása,
7. monitoringrendszer fejlesztése (1 db hidrometeorológiai, illetve csapadékmérő állomás telepítése és távjelzősítése Tarján településen),
8. martonvásári mederőrtelep rekonstrukciója,
9. eszközbeszerzés [1 db nagy gémkinyúlású, forgó felsővázas, lánctalpas hidraulikus kotró (14 m gémkinyúlással) és 1 db hidraulikus működtetésű, nagy gémkinyúlású mezőgazdasági vontatóra szerelt rézsűkasza].
Alcsútdoboz, Bicske, Csabdi, Ercsi, Gyúró, Martonvásár, Ráckeresztúr, Tarján, Tordas
13. Belvízcsatornák fejlesztése és rekonstrukciója II. A beruházás keretében megvalósul
1. a vízpótlás és vízelvezető rendszer elemeinek fejlesztésével és rekonstrukciójával, valamint új vízpótló útvonalak létesítésével a Víz Keretirányelv előírásainak megfelelően a jó állapot, illetve a jó ökológiai állapot létrehozása, a degradált állapot megszüntetése,
2. a vízrendszerek természetes folyásirányának visszaállítása, megfelelő minőségű és mennyiségű vízpótlás biztosítása,
3. a vízelvezető rendszer elemeinek fejlesztésével, rekonstrukciójával és a tározási feltételek megteremtésével a belvízi kockázat csökkentése,
4. a Magyarország vízgyűjtő-gazdálkodási tervében megfogalmazott felszín alatti vízkészletek védelme a folyók vízkészletére alapozott felszíni vízkészletek igénybevételével.
Kisújszállás, Bácsalmás, Bácsbokod, Bácsborsód, Madaras, Katymár, Hercegszántó, Bácsszentgyörgy, Dávod, Gara, Érsekcsanád, Kalocsa, Foktő, Szakmár, Akasztó, Dunatetétlen, Nyíregyháza, Nyírtelek, Kótaj, Ibrány, Berkesz, Kántorjánosi, Laskod, Nyírbátor, Nyírgyulaj, Ófehértó, Petneháza, Rohod, Vaja, Botpalád, Túristvándi, Penyige, Zajta, Rozsály, Gacsály, Jánkmajtis, Darnó, Kisszekeres, Kocsord, Nagyecsed, Nyírcsaholy, Győrtelek, Porcsalma, Szamossályi, Bátorliget, Hejőkürt, Ecsegfalva, Dévaványa, Szeghalom, Füzesgyarmat, Körösladány, Kertészsziget, Gyomaendrőd, Túrkeve, Mezőtúr, Vésztő, Zsadány, Körösújfalu, Biharugra, Körösnagyharsány, Okány, Komádi, Körösszakál, Geszt, Doboz, Tarhos, Bélmegyer, Békés, Mezőberény, Köröstarcsa, Sarkad, Kötegyán, Újszalonta, Méhkerék, Sarkadkeresztúr, Mezőgyán, Gyula, Békéscsaba, Elek, Kétegyháza, Murony, Szabadkígyós, Újkígyós, Lőkösháza, Nagykamarás, Telekgerendás, Csárdaszállás, Kamut, Hunya, Szarvas, Kondoros, Örménykút, Bánkút, Csabaszabadi, Gerendás, Csorvás, Kétsoprony, Nagyszénás, Gádoros, Kardos, Csabacsűd, Békésszentandrás, Kevermes, Medgyesegyháza, Medgyesbodzás, Pusztaottlaka, Orosháza, Karcag, Berekfürdő, Pálmonostora, Petőfiszállás, Kiskunfélegyháza, Fülöpjakab, Bugac, Gátér, Tömörkény, Városföld, Kecskemét, Kunszállás, Baks, Dóc, Csanytelek, Csengele, Harkakötöny, Jászszentlászló, Kiskunmajsa, Szank, Szegvár, Álmosd, Ártánd, Bagamér, Bakonszeg, Balmazújváros, Bedő, Berekböszörmény, Berettyóújfalu, Bihardancsháza, Biharkeresztes, Bocskaikert, Bojt, Csökmő, Darvas, Debrecen, Derecske, Egyek, Folyás, Földes, Furta, Fülöp, Gáborján, Görbeháza, Hajdúbagos, Hajdúböszörmény, Hajdúhadház, Hajdúnánás, Hajdúsámson, Hajdúszoboszló, Hencida, Hortobágy, Hosszúpályi, Kaba, Kokad, Kóróssziget, Konyár, Körösszegapáti, Létavértes, Magyarhomorog, Mezőpeterd, Mezősas, Mikepércs, Monostorpályi, Nádudvar, Nagyhegyes, Nagykereki, Nagyrábé, Nyírábrány, Nyíracsád, Nyíradony, Nyírbéltek, Nyírlugos, Nyírmártonfalva, Penészlek, Polgár, Püspökladány, Sáránd, Sárrétudvari, Tetétlen, Tiszacsege, Tiszadorogma, Tiszafüred, Tiszakeszi, Tiszanagyfalu, Tiszagyulaháza, Tiszavasvári, Újiráz, Újtikos, Újszentmargita, Váncsod, Vekerd, Zsáka
14. Védképesség helyreállítása az I. rendű árvízvédelmi fővédvonalakon A beruházás keretében
1. az árvízvédelmi töltés altalaj-állékonysága növelésének biztosítása,
2. a védvonalak önszilárduló résfallal történő megerősítése,
3. szádlemezek leverése,
4. mélyszivárgórendszerek kiépítése,
5. máglyafal rekonstrukciója,
6. agyagfog és agyagpaplan kiépítése,
7. leterhelő szőnyeg és nyomópadka létesítése,
8. műtárgy-rekonstrukció (Báta I. műtárgy és Kiséri zsilip rekonstrukciója, Porkolátoki csatorna csőcseréje)
valósul meg.
Komádi, Békésszentandrás, Magyarhomorog, Mezőtúr, Pócsmegyer, Csongrád, Gerjen, Nagyecsed, Patak, Mérk, Nyírcsaholy, Adony, Cún, Báta, Csépa, Szentes, Nagykörű, Fadd, Dunaszeg, Szeghalom, Hatvan, Szekszárd, Tiszabura, Szarvas, Sióagárd, Szigetmonostor, Ásványráró, Törökszentmiklós, Nagytőke, Ipolyvece, Madocsa, Homorúd, Tésenfa, Gyomaendrőd, Szaporca
15. Nagyműtárgyak fejlesztése és rekonstrukciója A beruházás keretében állami tulajdonban és vízügyi igazgatóságok kezelésében lévő nagyműtárgyak (7 db) átfogó fejlesztése és rekonstrukciója valósul meg, amely révén biztosítható a műtárgyak biztonságos, károkozásmentes üzemszerű működése és fenntartása.
A rekonstrukcióval érintett nagyműtárgyak: Kiskörei vízlépcső, Deák Ferenc zsilip, dunakiliti vízlépcső, Kvassay hajózsilip, nicki duzzasztó, góri tározó zsilipje, Nyugati főcsatorna beeresztőzsilip. A műtárgyak vasbeton, betonszerkezeteinek, acélszerkezeteinek, villamos és irányítástechnikai berendezéseinek, emelőberendezéseinek, darupályáinak, gépészeti berendezéseinek részben vagy egészben történő rekonstrukciója, fejlesztése, cseréje történik meg, továbbá ahol szükséges, a fejlesztés kiegészítő gépészeti szerkezetek beépítésével valósul meg.
Kisköre, Dunakiliti, Nick, Baja, Budapest, Gór, Tiszavasvári
16. Tiszalöki vízlépcső és hajózsilip rekonstrukciója A beruházás keretében a Tiszalöki Vízlépcső (vízügyi kezelésben lévő része) átfogó fejlesztési és rekonstrukciós munkáinak végrehajtása valósul meg, amelynek révén biztosítható lesz a kiemelt jelentőségű vízépítési létesítmény biztonságos, károkozásmentes és üzemszerű működése, fenntartása annak érdekében, hogy a műtárgy a vízelosztásban, az árvízvédelemben, a folyógazdálkodásban, a hajózás területén és a környezeti kockázatok kezelése terén elláthassa feladatát és tovább tudja szolgálni
Északkelet-Magyarországot és a Tiszántúl térségét.
A beruházás keretében a duzzasztómű gépészeti berendezéseinek és tábláinak a felújítása, a műtárgy betonszerkezeteinek átfogó vizsgálata és javítása, a hajózsilip-támkapuk átépítése és a gépészeti rendszer felújítása, iszapkotró és -továbbító rendszer kiépítése, továbbá a partbiztosítások és vezetőművek átépítése valósul meg.
A beruházás keretében a kiszolgáló infrastruktúra (megközelítő és egyéb üzemi utak, monitoringhálózat) fejlesztése, kiépítése, rekonstrukciója is megtörténik.
Tiszalök
17. Szekszárd, Lőtéri vízbázis kármentesítése A beruházás célja a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet alapján meghatározott környezeti kockázatot jelentő talaj- és talajvíz-szennyeződés felszámolása, a kármentesítés hatékonyságának megfigyelésére alkalmas monitoringrendszer kiépítése és működtetése. Szekszárd
18. Vízgazdálkodási fejlesztések a Felső-Tisza-vidéken A fejlesztés keretében sor kerül a Máriapócsi- és Kállai-főfolyások völgyében, a befogadó Lónyay-főcsatorna egyes vízi létesítményeinek, a Kraszna-csatorna torkolati szakaszának, valamint a Belfő-csatorna alsó és középső vízgyűjtőjének teljes körű felújítására és fejlesztésére. Kótaj, Újfehértó, Nyíregyháza, Nyírpazony, Nagykálló, Székely, Laskod, Levelek, Rohod, Vaja, Kántorjánosi

2. melléklet a 309/2017. (X. 27.) Korm. rendelethez

A beruházásokkal összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági ügyek

1. vízügyi és vízvédelmi hatósági engedélyezési eljárások,

2. környezetvédelmi hatósági eljárások,

3. természetvédelmi hatósági eljárások,

4. területrendezési hatósági eljárások,

5. általános építésügyi hatósági eljárások,

6. örökségvédelmi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

7. útügyi hatósági eljárások,

8. műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,

9. hírközlési hatósági eljárások,

10. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

11. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

12. földmérési hatósági eljárások,

13. termőfölddel összefüggő engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

14. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

15. erdővédelmi hatósági eljárások,

16. tűzvédelmi hatósági eljárások,

17. műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

18. közegészségügyi hatósági eljárások,

19. azok az 1–18. pontban nem szereplő hatósági engedélyezési eljárások, amelyek a beruházások megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához közvetlenül szükségesek,

20. az 1–19. pontokban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.