A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet

az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról

A Kormány

az 1. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés a) pont 5. alpontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 2. alcím tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,

a 3. alcím tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,

a 4. alcím tekintetében a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény 29. §-ában kapott felhatalmazás alapján,

az 5. alcím tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,

a 6. alcím tekintetében a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában az 1939. május 1-jétől 1949. június 8-ig terjedő időben alkotott jogszabályok alkalmazásával igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1992. évi XXIV. törvény 7. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 7. alcím tekintetében az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény 21. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 8. alcím tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,

a 9. alcím tekintetében a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 47. § (1) bekezdés a) és c) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 10. alcím, valamint az 1. és 2. melléklet tekintetében a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény 28. §-ában kapott felhatalmazás alapján,

a 11. alcím tekintetében a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény 24. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 12. alcím tekintetében a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 451. § (1) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 13. alcím tekintetében a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 73. §-ában kapott felhatalmazás alapján,

a 14. alcím tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,

a 15. alcím tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. § (7) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 16. alcím tekintetében a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 77. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 17. alcím tekintetében a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 85. § (1) bekezdés 11. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 18. alcím tekintetében a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. § (4) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 19. alcím és a 3. melléklet tekintetében az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény módosításáról szóló 1997. évi XXIX. törvény 14. § (8) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 20. alcím tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. § (7) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 21. alcím tekintetében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (1) bekezdés a), b), d), m), n), q), r) és z) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 22. alcím tekintetében a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 101. § (1) bekezdés c), h), i), l) és n) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 23. alcím tekintetében a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 39. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 24. alcím tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 25. alcím tekintetében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (1) bekezdés g) és p) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 26. alcím tekintetében az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 78. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 27. alcím tekintetében a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. § (4) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 28. alcím tekintetében a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 73. § (1) bekezdés r) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 29. alcím tekintetében a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 40. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 30. alcím tekintetében a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény 41. § (1) bekezdésében és a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 31. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 31. alcím tekintetében a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény 60. § (1) bekezdés l) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 32. alcím tekintetében a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 50/A. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 33. alcím és a 4-6. melléklet tekintetében a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 51. § a) és c) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 34. alcím tekintetében a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 73. § (1) bekezdés t) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 35. alcím tekintetében a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 36. alcím tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 37. alcím tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. § (7) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 38. alcím tekintetében a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 41. § (1) bekezdés b)-d) és g) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 39. alcím tekintetében a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 30. § (1) bekezdés a), b) és e) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 40. alcím tekintetében a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 41. alcím tekintetében a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény 16/A. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 42. alcím tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,

a 43. alcím tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,

a 44. alcím és a 7. melléklet tekintetében a foglalkoztatás elősegítéséről és munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 58. § (10) bekezdésében, valamint a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 298. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 45. alcím tekintetében a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 93. § (1) bekezdés 5. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 46. alcím tekintetében a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (1) bekezdés 7. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 47. alcím tekintetében az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 78. § (1) bekezdésében, valamint a magánnyugdíjról és magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény 134. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 48. alcím tekintetében a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény 134. § (1) bekezdés a), b), f), h), k), l) és m) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 49. alcím tekintetében a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 28. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

az 50. alcím tekintetében a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 28. § (1) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

az 51. alcím és a 8. melléklet tekintetében a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CCXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CXXII. törvény 104. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

az 52. alcím tekintetében a büntetőeljárásban résztvevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról szóló 2001. évi LXXXV. törvény 40. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

az 53. alcím tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 12. pont 12.1. és 12.3-12.7. alpontjában kapott felhatalmazás alapján,

az 54. alcím tekintetében a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 81. § (1) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

az 55. alcím tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

az 56. alcím tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,

az 57. alcím tekintetében a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 28. § (1) bekezdés d) és h) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

az 58. alcím tekintetében a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 40. §-ában kapott felhatalmazás alapján,

az 59. alcím tekintetében a sportról szóló 2004. évi I. törvény 79. § (1) bekezdés b) pont be) alpontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 60. alcím tekintetében a sportról szóló 2004. évi I. törvény 79. § (1) bekezdés b) pont bc) alpontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 61. alcím és a 9. melléklet tekintetében a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (7) bekezdés 28. és 39. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 62. alcím és a 10. melléklet tekintetében a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (7) bekezdés 29. és 39. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 63. alcím tekintetében a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 307. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 64. alcím tekintetében a lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény 22. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 65. alcím tekintetében a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 85. § (1) bekezdés 3. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 66. alcím tekintetében a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 85. § (1) bekezdés 8. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 67. alcím tekintetében a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény 30. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 68. alcím tekintetében a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény 60. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 69. alcím tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,

a 70. alcím tekintetében a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (1) bekezdés 9. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 71. alcím tekintetében az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény 139. § (1) bekezdés c) és h) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 72. alcím tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 3. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 73. alcím tekintetében a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (7) bekezdés 3., 12. és 19. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 74. alcím tekintetében a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés 3. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 75. alcím tekintetében a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 50/A. § (1) bekezdés 20. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 76. alcím tekintetében a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (7) bekezdés 5. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 77. alcím tekintetében a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 78. alcím és a 11-15. melléklet tekintetében a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. § (1) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 79. alcím és a 16. melléklet tekintetében az életüktől és a szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben meghatározott határidők ismételt megnyitásáról és a kárpótlás lezárásáról szóló 2006. évi XLVII. törvény 4. §-ában kapott felhatalmazás alapján,

a 80. alcím tekintetében a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 80. § e)-h) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 81. alcím tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (1) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 82. alcím tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 3. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 83. alcím tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 16. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 84. alcím tekintetében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (1) bekezdés d) és n) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 85. alcím tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 1. pont 1.1. alpontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 86. alcím tekintetében a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 85. § (1) bekezdés 4. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 87. alcím tekintetében a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (7) bekezdés 21. pontjában, valamint a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. § (7) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 88. alcím tekintetében a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (7) bekezdés 22. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 89. alcím tekintetében a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 85. § (1) bekezdés 9. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 90. alcím és a 17. melléklet tekintetében a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény 43. § (1) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 91. alcím tekintetében a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 73. § (3) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 92. alcím tekintetében a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés 2. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 93. alcím és a 18-20. melléklet tekintetében a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 170. § (1) bekezdés 2. és 7. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 94. alcím, valamint a 21. és 22. melléklet tekintetében a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (7) bekezdés 23. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 95. alcím tekintetében a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 31. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 96. alcím tekintetében a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 100. § (1) bekezdés a)-c) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 97. alcím tekintetében a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény 104. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 98. alcím és a 23. melléklet tekintetében a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 170. § (1) bekezdés 30. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 99. alcím tekintetében a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 170. § (1) bekezdés 29. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 100. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés a) pont 21. alpontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 101. alcím tekintetében a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény 67. § (1) bekezdés a) és c) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 102. alcím tekintetében a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 110. § (1) bekezdés 5. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 103. alcím tekintetében a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény 41. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 104. alcím tekintetében a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. § (1) bekezdés p) pontjában, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (1) bekezdés w) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 105. alcím tekintetében a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 55. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján,

a 106. alcím tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (1) bekezdés f) és g) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 107. alcím tekintetében a Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény kihirdetéséről szóló 2003. évi XXXII. törvény 3. § (2) bekezdésében, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 85. § (1) bekezdés 2. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 108. alcím tekintetében az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény 16. § (14) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 109. alcím tekintetében a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény 77. § (1) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 110. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés a) pont 5. és 17. alpontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 111. alcím, valamint a 24. és 25. melléklet tekintetében a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény 132. § 2. és 8. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 112. alcím tekintetében a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. § (1) bekezdés d) és h) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 113. alcím tekintetében a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 40. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 114. alcím tekintetében a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 27. § (1) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 115. alcím tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,

a 116. alcím tekintetében a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 40. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 117. alcím tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,

a 118. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés a) pont 15. alpontjában, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 250. § (1) bekezdés c) pontjában, a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény 15. §-ában, valamint a nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló Európai Megállapodás (AETR) kihirdetéséről szóló 2001. évi IX. törvény 4. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 119. alcím tekintetében a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 21. § a) és e) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 120. alcím tekintetében a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 31. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 121. alcím tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 13. pont 13.2. és 13.4. alpontjában kapott felhatalmazása alapján,

a 122. alcím tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 12. pont 12.1-12.5. alpontjában kapott felhatalmazása alapján,

a 123. alcím tekintetében a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés 7. pontjában kapott felhatalmazása alapján,

a 124. alcím tekintetében a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 31. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 125. alcím és a 26. melléklet tekintetében a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. § (1) bekezdés a), b) és h) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 126. alcím tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (1) bekezdés u) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 127. alcím tekintetében a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény 132. § 19., 32. és 33. pontjában, valamint a földgáz biztonsági készletezéséről szóló 2006. évi XXVI. törvény 13. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 128. alcím tekintetében a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 41/A. § a) és d) pontjában, valamint a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés a) pont 7. alpontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 129. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés a) pont 24. alpontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 130. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés a) pont 10. alpontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 131. alcím tekintetében a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 41/A. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 132. alcím tekintetében a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés 2. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 133. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés a) pont 25. alpontjában, a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 73/A. §-ában, a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. § (1) bekezdés l) pontjában, a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés 8. pontjában, valamint a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény 53. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 134. alcím tekintetében a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 27. § (1) bekezdés z) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 135. alcím tekintetében az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 49. § (3) bekezdés f) pontjában, valamint a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. § (1) bekezdés b) és d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 136. alcím tekintetében a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 27. § (1) bekezdés o) pontjában, valamint a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény 53. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 137. alcím tekintetében a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény 37. § a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 138. alcím tekintetében a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény 37. § e) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 139. alcím tekintetében a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 88. § (4) bekezdés a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 140. alcím tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. § (7) bekezdés n) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 141. alcím tekintetében a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (1) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 142. alcím tekintetében a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 73. § (1) bekezdés j), o) és u) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 143. alcím tekintetében a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény 37. § c) és d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 144. alcím tekintetében a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 73. § (1) bekezdés v) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 145. alcím tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (2) bekezdés t) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 146. alcím tekintetében a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (7) bekezdés 24. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 147. alcím tekintetében a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (7) bekezdés 6. és 13. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 148. alcím tekintetében az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 182. § (1) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 149. alcím tekintetében a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 40. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 150. alcím tekintetében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (1) bekezdés 37. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 151. alcím tekintetében az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény 140/E. § (1) és (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 152. alcím tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,

a 153. alcím tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,

a 154. alcím tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,

a 155. alcím tekintetében a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 30. § (10) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 156. alcím és a 27. melléklet tekintetében az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 67. § a) és i) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 157. alcím tekintetében az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 67. § d) és e) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 158. alcím tekintetében a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. § (1) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 159. alcím tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. § (7) bekezdés v) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 160. alcím tekintetében a lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény 22. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 161. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés a) pont 26. és 27. alpontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 162. alcím tekintetében az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 67. § r) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 163. alcím tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,

a 164. alcím tekintetében a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 96. §-ában kapott felhatalmazás alapján,

a 165. alcím tekintetében a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 80. § l) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 166. alcím tekintetében a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 80. § e)-h), k) és o) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 167. alcím tekintetében a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 80. § a), b), c), d), i), m), n) és p) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 168. alcím tekintetében az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 67. § j) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 169. alcím tekintetében a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 47. § (1) bekezdés a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 170. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés a) pont 5. alpontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 171. alcím tekintetében a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. § (2) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 172. alcím tekintetében a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 81. § (1) bekezdés m) pontjában, valamint a honvédségi adatkezelésről, az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról szóló 2013. évi XCVII. törvény 68. § (1) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 173. alcím tekintetében a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés 12. pontjában, valamint a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. § (1) bekezdés m) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 174. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés a) pont 30. alpontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 175. alcím tekintetében a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény 28. § (1) bekezdés a)-c) és g) pontjában, valamint (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 176. alcím tekintetében a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 177. alcím tekintetében a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény 22. §-ában, a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 50/A. § (1) bekezdés 22. pontjában, valamint az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 47. § (1) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 178. alcím tekintetében a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény 30. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 179. alcím tekintetében a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. § (4) bekezdés d) és i) pontjában, valamint a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 110. § (1) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 180. alcím tekintetében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 181. alcím tekintetében a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 110. § (1) bekezdés 27. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 182. alcím tekintetében az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény 140/E. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 183. alcím tekintetében a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 50/A. § (1) bekezdés 23. pontjában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 3., 13. és 17. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 184. alcím tekintetében a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény 11. § c) és d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 185. alcím tekintetében a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 100. § (1) bekezdés d) pontjában, valamint az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény 32. § (4) bekezdés a), b) és e) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 186. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés a) pont 29. alpontjában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 17. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 187. alcím tekintetében a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. § (4) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 188. alcím tekintetében a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. § (1) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 189. alcím tekintetében a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 50/A. § (1) bekezdés 21. pont b), e) és k) alpontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 190. alcím tekintetében az Európai Unió tisztviselőinek és más alkalmazottainak nyugdíjbiztosítási átutalásáról és visszautalásáról, valamint egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2012. évi CXII. törvény 11. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 191. alcím tekintetében a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. § (4) bekezdés h), j) és u) pontjában, valamint (4c)-(4d) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 192. alcím tekintetében a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 110. § (1) bekezdés 23. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 193. alcím tekintetében a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 259. § (1) bekezdés 16. pont a) alpontjában és 17. pont c) alpontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 194. alcím és a 28-30. melléklet tekintetében a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés 10. pontjában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 17. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 195. alcím és a 31. melléklet tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 12. pont 12.3., 12.4. alpontjában, 17. és 25. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 196. alcím tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 9. és 28. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 197. alcím tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 22., 23. és 24. pontjában, valamint a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (1) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 198. alcím tekintetében a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény 28. § (1) bekezdés d) és e) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 199. alcím tekintetében a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény 38. § (1) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 200. alcím tekintetében az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény 39. § (1) bekezdés a), b) és f) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 201. alcím tekintetében a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (1) bekezdés 4. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 202. alcím tekintetében a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (1) bekezdés 5. és 11. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 203. alcím tekintetében a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (1) bekezdés 10. és 13. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 204. alcím tekintetében a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 178. § (1) bekezdés a) és c) pontjában és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (1) bekezdés 33. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 205. alcím tekintetében a termékek piacfelügyeletéről szóló 2012. évi LXXXVIII. törvény 30. § (1) bekezdés b) és c) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 206. alcím tekintetében az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény 140/E. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 207. alcím tekintetében az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 49. § (3) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 208. alcím és a 32. melléklet tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,

a 209. alcím tekintetében a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 74. § (1) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 210. alcím tekintetében a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló 2012. évi CLXVI. törvény 14. § a)-i) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 211. alcím tekintetében a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény 67. § (1) bekezdés a) pontjában, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. § (4) bekezdés l) pontjában, valamint a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 110. § (1) bekezdés 18. pontjában és (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 212. alcím tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 3., 4., 7., 9., 19. és 32. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 213. alcím tekintetében a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 31. § a) és c) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 214. alcím tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 31. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 215. alcím tekintetében az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény 39. § (1) bekezdés k)-r) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 216. alcím tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (1) bekezdés q) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 217. alcím tekintetében a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló 2012. évi CLXVI. törvény 14. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 218. alcím és a 33. melléklet tekintetében a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. § (1) bekezdés f), s) és w) pontjában, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (1) bekezdés i), u) és v) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 219. alcím tekintetében a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. § (1) bekezdés z) pontjában, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (1) bekezdés zs) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 220. alcím tekintetében a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény 28. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 221. alcím tekintetében a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 93. § (1) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 222. alcím tekintetében a fémkereskedelemről szóló 2013. évi CXL. törvény 15. § (7) bekezdés a), b), e), f) és l) pontjában, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény 81. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 223. alcím tekintetében a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 7. § (4) és (5) bekezdésében, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény 111. § (1b) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 224. alcím tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. § (7) bekezdés y) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 225. alcím tekintetében a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 72. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 226. alcím tekintetében a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. § (1) bekezdés g) és u) pontjában, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (1) bekezdés s) és t) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 227. alcím tekintetében a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló 2012. évi CLXVI. törvény 14. § a), d) és g) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 228. alcím tekintetében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (1) bekezdés h) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 229. alcím tekintetében a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 21. § a) és g) pontjában, valamint 21/A. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 230. alcím tekintetében az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény 15. § (4) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 231. alcím tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 3., 17. és 19. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 232. alcím és a 34-36. melléklet tekintetében a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 72. § e) és f) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 233. alcím tekintetében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (1) bekezdés j) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 234. alcím tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. § (7) bekezdés w) és x) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 235. alcím tekintetében a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 93. § (1) bekezdés 21. és 22. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 236. alcím tekintetében a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 112. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 237. alcím tekintetében a termékek piacfelügyeletéről szóló 2012. évi LXXXVIII. törvény 30. § (1) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 238. alcím tekintetében az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 67. § v) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 239. alcím tekintetében a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 72. § h) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 240. alcím tekintetében a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (1) bekezdés 5. és 12. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 241. alcím tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. § (11) bekezdésében, valamint a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110/A. §-ában kapott felhatalmazás alapján,

a 242. alcím tekintetében a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 93. §-ában kapott felhatalmazás alapján,

a 243. alcím tekintetében a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. § (1) bekezdés 3. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 244. alcím tekintetében a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. § (2) bekezdés e) pontjában, valamint a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 9. § (5a) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 245. alcím tekintetében a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (1) bekezdés 5. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 246. alcím tekintetében a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 73. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 247. alcím tekintetében a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 47. § (1) bekezdésében, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. § (2) bekezdés a) pontjában, a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 9. § (5) bekezdésében, a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 21. § c)-d) pontjában, továbbá a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény 111. § (1b) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 248. alcím tekintetében a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (1) bekezdés 5. és 14. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 249. alcím tekintetében a földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény 15. §-ában kapott felhatalmazás alapján,

a 250. alcím tekintetében a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (7) bekezdés 5. pontjában, és az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény 14. § (5) bekezdés k)-p) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 251. alcím tekintetében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény 66. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 252. alcím tekintetében az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény 32. § (4) bekezdés d) pontjában, valamint az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény 15. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 253. alcím tekintetében a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 21. § a) és e) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 254. alcím tekintetében a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 110. § (1) bekezdés 3. pontjában, 4. pont a) alpontjában, 6. pontjában és 18. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 255. alcím tekintetében a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény 38. § (1) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 256. alcím tekintetében a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 65. § 2. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 257. alcím tekintetében a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 12. § (2) bekezdésében és 49. § (1) bekezdés h) pontjában, valamint a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés a) pont 3. és 5. alpontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 258. alcím tekintetében az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény 24. § (1) bekezdés a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 259. alcím tekintetében az államhatárról szóló 2007. évi LXXXIX. törvény 16. § (4) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 260. alcím tekintetében a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (1) bekezdés 3. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 261. alcím tekintetében a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény 106. § (1) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 262. alcím tekintetében a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény 132. § 14. és 41. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 263. alcím tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 1. és 2. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 264. alcím tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 9. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 265. alcím tekintetében a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény 38. § (1) bekezdés i) és j) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 266. alcím tekintetében a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 40. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 267. alcím tekintetében a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény 38. § (1a) bekezdés a), b), d), e) és g) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 268. alcím tekintetében az egyes közszolgáltatások ellátásáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2013. évi CXXXIV. törvény 4/B. §-ában kapott felhatalmazás alapján,

a 269. alcím tekintetében a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 47. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 270. alcím tekintetében a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. § (1) bekezdés j) és s) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 271. alcím tekintetében a nemzeti akkreditálásról szóló 2015. évi CXXIV. törvény 14. § (1) és (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 272. alcím tekintetében a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 80. § e) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 273. alcím tekintetében a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. § (7a) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 274. alcím tekintetében a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 30. § (11) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 275. alcím tekintetében az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 67. § a), b), c), n), x) és y) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 276. alcím tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,

a 277. alcím tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,

a 278. alcím tekintetében a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (1) bekezdés 35. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 279. alcím tekintetében a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvény 8. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 280. alcím és a 37. melléklet tekintetében a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 50/A. § (1) bekezdés 11. pontjában, a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 100. § (1) bekezdés d) pontjában, valamint a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló 2009. évi CXXXIII. törvény 13. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 281. alcím tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1a) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 282. alcím tekintetében a szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló 2016. évi XCIII. törvény 157. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 283. alcím tekintetében a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 37. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 284. alcím tekintetében a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény 74. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, valamint az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,

a 285. alcím tekintetében a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 21. § c) és d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 286. alcím tekintetében a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 21. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 287. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés a) pont 7. alpontjában, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 112. § (1) bekezdés a) pontjában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 1. pont 1.1. alpontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 288. alcím tekintetében a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 21. § c) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 289. alcím és a 38. melléklet tekintetében az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 90. § (5) bekezdés d) pontjában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 29. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 290. alcím tekintetében a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 55. § (1) bekezdés h) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 291. alcím tekintetében a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 73. § (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 292. alcím tekintetében a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 85. § (1) bekezdés 15. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 293. alcím tekintetében a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 77. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 294. alcím tekintetében az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 47. § (1) bekezdés n) és q) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 295. alcím tekintetében az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 105. § (1) bekezdés a), e) és m) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 296. alcím tekintetében a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 40. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 297. alcím tekintetében a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (1) bekezdés d)-f) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 298. alcím és a 39-40. melléklet tekintetében az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörben eljárva, valamint a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 50/A. § (1) bekezdés 15. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 299. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés a) pont 24. alpontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 300. alcím tekintetében a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény 38. § (1b) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 301. alcím tekintetében a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 74. § (1) bekezdés 26. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 302. alcím tekintetében a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 50/A. § (1) bekezdésében, valamint a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1-32. * 

1-64. § * 

33. A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 223/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet módosítása

65. § * 

66. § * 

67. § * 

68. § A 223/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet

a) * 

b) 4/C. § (1) bekezdésében, 5. § (6a) bekezdés a)-c) pontjában, valamint 24. § (2) bekezdés b) *  és c) pontjában *  a „jogerős” szövegrész helyébe a „véglegessé vált” szöveg,

c)-f) * 

lép.

69. § * 

70. § * 

71. § * 

34-62. * 

72-136. § * 

63. A végrehajtói kézbesítés részletes eljárási szabályairól szóló 250/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet módosítása

137. § * 

138. § A 250/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet

a) * 

b) 2. mellékletében az „a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL.” az „az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL.” szöveg * 

lép.

64-77. * 

139-164. § * 

78. A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet módosítása

165. § * 

166. § * 

167. § A 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet

a)-c) * 

d) * 

e)-k) * 

lép.

168. § Hatályát veszti a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet

a)-j) * 

k) * 

79-94. * 

169-203. § * 

95. * 

204. § * 

96-97. * 

205-210. § * 

98. A villamosenergia-ipari építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról szóló 382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet módosítása

211. § * 

212. § A 382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet

a) 8. § (3) bekezdésében, 10. § (1) és (3) bekezdésében, 16. §-ában, 19. § (1) és (2) bekezdésében, 23. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontjában, 26. § (1) bekezdés a) pontjában, 26/A. § (2) bekezdés a) pontjában, 27. § (2) bekezdésében, 30. §-ában, 34. § (7) bekezdésében, valamint 8.1. pont a) alpontjában * , 8.2. pontjában * , 9.1. pont a) alpontjában * , 9.2. pontjában *  a „jogerős” szövegrész helyébe a „végleges” szöveg,

b)-d) * 

lép.

213-214. § * 

99-141. * 

215-297. § * 

142. A repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, valamint a leszállóhely létesítésének és megszüntetésének szabályairól szóló 159/2010. (V. 6.) Korm. rendelet módosítása

298. § * 

299. § A 159/2010. (V. 6.) Korm. rendelet

a) 5. § nyitó szövegrészében, 11/A. §-ában, 14. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében, 19. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében, 28. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében, 34. § nyitó szövegrészében, 41. § nyitó szövegrészében, valamint a 43/A. § (6) bekezdés *  nyitó szövegrészében az „a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól” szövegrész helyébe az „az általános közigazgatási rendtartásról” szöveg,

b)-i) * 

lép.

300. § * 

143-153. * 

301-323. § * 

154. A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet módosítása

324. § * 

325. § A 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet

a) 6. § (2) bekezdés c) pontjában, 8/A. § (3a) bekezdésében, 10. § (1) bekezdésében * , 11. § (1) bekezdésében a „jogerőre emelkedését” szövegrész helyébe a „véglegessé válását” szöveg,

b)-e) * 

lép.

326. § * 

155-159. * 

327-336. § * 

160. A polgári célú pirotechnikai tevékenységekről szóló 173/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet módosítása

337. § * 

338. § A 173/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet

a)-e) * 

f) 88. § (2) bekezdés d) pontjában * , 92. § (2) bekezdés d) pontjában * , 93. § (2) bekezdés c) pontjában * , 97. § (2) bekezdés g) pontjában *  a „jogerősen” szövegrész helyébe a „véglegesen” szöveg,

g) * 

lép.

339. § * 

161-179. * 

340-378. § * 

180. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosítása

379. § * 

380. § A 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet

a) 82. § (1) bekezdés e) pontjában * , (2), valamint (3) bekezdésében a „jogerős és végrehajtható” szövegrész helyébe a „jogerős vagy végleges” szöveg,

b)-j) * 

lép.

381. § * 

181-190. * 

382-400. § * 

191. A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet módosítása

401. § * 

402. § A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet

a) * 

b) 7. § (3) bekezdés nyitó szövegrészében, 8. § (1) bekezdésében, 12. § (4) bekezdésében, 13. § (2) bekezdés c) pontjában * , 37/D. § (2) bekezdés a) pontjában, 37/F. § (1) bekezdés b) pontjában, 37/J. § (6) bekezdésében, 37/O. § (4) bekezdésében a „jogerőre emelkedését” szövegrész helyébe a „véglegessé válását”,

c)-g) * 

szöveg lép.

403. § * 

192-212. * 

404-446. § * 

213. Az egyházi elismerésről és az egyházi jogi személyek jogállásának és működésének sajátos szabályairól szóló 295/2013. (VII. 29.) Korm. rendelet módosítása

447-448. § * 

449. § Hatályát veszti a 295/2013. Korm. rendelet

a)-j) * 

k) 28. § c) pontjában a „bejelentéshez” szövegrész. * 

214-228. * 

450-479. § * 

229. A kormányablakokról szóló 515/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet módosítása

480-481. § * 

482. § Hatályát veszti az 515/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet

a) 1. § (4) bekezdésében az „által a járási hivatal törzshivatala” szövegrész, * 

b)-e) * 

230-279. * 

483-573. § * 

280. A polgári felhasználású robbanóanyagok forgalmazásáról és felügyeletéről szóló 121/2016. (VI. 7.) Korm. rendelet módosítása

574-575. § * 

576. § A 121/2016. (VI. 7.) Korm. rendelet

a)-e) * 

f) 2. melléklet 1. pont 1.2 alpont a)-c) pontjában *  és 4. pont 4.2 alpont e) pontjában *  a „jogerős és végrehajtható” szövegrész helyébe a „végleges” szöveg

lép.

281-285. * 

577-585. § * 

286. A központi hivatalok felülvizsgálatával és a járási (fővárosi kerületi) hivatalok megerősítésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet módosítása

586. § Nem lép hatályba a központi hivatalok felülvizsgálatával és a járási (fővárosi kerületi) hivatalok megerősítésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 292. § (2) bekezdése.

287-298. * 

587-608. § * 

299. A vizsgálóállomás engedélyezésének részletes eljárási szabályairól szóló 181/2017. (VII. 5.) Korm. rendelet módosítása

609. § (1) A vizsgálóállomás engedélyezésének részletes eljárási szabályairól szóló 181/2017. (VII. 5.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 181/2017. (VII. 5.) Korm. rendelet] 4. § (1) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba:

„(1) A kérelmező szervezetnek igazolnia kell, hogy megfelelő pénzügyi helyzettel rendelkezik.”

(2) A 181/2017. (VII. 5.) Korm. rendelet 5. §-a a következő szöveggel lép hatályba:

„5. § A kérelem tartalmazza:

a) a kérelmező szervezetnél rendelkezésre álló technikai eszközökre és az alkalmazni kívánt műszaki vizsgabiztosokra vonatkozó adatokat a 2. melléklet szerint,

b) a telephelyvezetőre, kapcsolattartásra jogosult és az ügyintéző személyekre vonatkozó adatokat a 3. melléklet szerint,

c) az alkalmazni kívánt műszaki vizsgabiztosoknak, a telephelyvezetőnek, a kapcsolattartásra jogosult és az ügyintéző személyeknek a személyes adataik kezeléséhez adott hozzájárulását a 4. melléklet szerint,

d) annak igazolását, hogy a kérelmező szervezet rendelkezik akkreditált státusszal, vagy nem akkreditált státusz esetén a telephelye a személyi és tárgyi feltételeknek megfelel,

e) a kérelmező szervezet által írásban meghatározott műszaki vizsgálattal kapcsolatos ügyviteli eljárást, amely tartalmazza az ügyfélpanasz kezelését, továbbá a jótállási igény rendezésének leírását is.”

(3) A 181/2017. (VII. 5.) Korm. rendelet 6. §-a a következő szöveggel lép hatályba:

„6. § (1) A közlekedési hatóság az engedélyezési eljárás során - a kérelmező szervezetnek a kérelemben megjelölt telephelyén - szükség szerint auditot tarthat. Audit esetén az engedélyezési eljárás díja tartalmazza az eljárás részét képező auditálási díjat is.

(2) Audit esetén az auditra a szükséges tárgyi és személyi feltételeket a telephely biztosítja.

(3) Audit esetén a kérelmező a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló rendeletben foglalt vizsgálati technológiákra alapozottan elkészített vizsgálati technológiai eljárásrendjét bemutatja a közlekedési hatóságnak.

(4) Ha a közlekedési hatóság auditot tart, annak keretében a bemutatott műszaki vizsgálati technológiai eljárási rend alapján határozza meg a vizsgálóállomás engedélyének a feltételeit a vizsgálható járműkategória és műszaki vizsgálatok fajtái vonatkozásában.”

(4) A 181/2017. (VII. 5.) Korm. rendelet 8. §-a a következő szöveggel lép hatályba:

„8. § Az engedély - az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény szerinti határozatban foglaltakon túl - tartalmazza:

a) a vizsgálóállomás üzemeltetőjének megnevezését, székhelyét, a kérelemben megjelölt telephelyének címét, adószámát, cégjegyzékszámát, pénzforgalmi számlájának számát és a számláját vezető pénzügyi intézmény megnevezését, elektronikus levélcímét, valamint képviselőjének nevét,

b) annak a járműkategóriának és a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló rendeletben nevesített eljárásnak a megjelölését, amelyre vonatkozóan a kérelmező szervezet vizsgálóállomásként kíván közreműködni a közlekedési hatóság eljárásában,

c) az auditálás során megállapított feltételeket.”

(5) A 181/2017. (VII. 5.) Korm. rendelet a következő 8/A. §-sal egészül ki: * 

„8/A. § Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, az e rendelet hatálya alá tartozó eljárásokban az ügyintézési határidő 25 nap.”

610. § A 181/2017. (VII. 5.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze az „igazolható” szövegrész helyett az „igazolható különösen” szöveggel lép hatályba.

611. § Nem lép hatályba a 181/2017. (VII. 5.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdés e) pontja.

300-301. * 

612-615. § * 

302. A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény és az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 393/2017. (XII. 13.) Korm. rendelet módosítása

616. § Nem lép hatályba a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény és az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 393/2017. (XII. 13.) Korm. rendelet

a) 6. alcíme,

b) 9. § (2) bekezdés a) pontjában a „, 49. § (4) bekezdésében” szövegrész.

303. Záró rendelkezések

617. § (1) Ez a rendelet - a (2)-(4) bekezdésben foglalt kivétellel - 2017. december 31-én lép hatályba.

(2) Az 1-65. §, a 67. és 68. §, a 70. §, a 72-165. §, a 167. § a)-c) és e)-k) pontja, a 168. § a)-j) pontja, a 169-203. §, a 205-585. §, az 587-615. §, a 618. és 619. §, valamint az 1-3., a 6-10. és a 16-40. melléklet 2018. január 1-jén lép hatályba.

(3) A 204. § 2018. július 1-jén lép hatályba.

(4) A 66. §, a 69. §, a 71. §, a 166. §, a 167. § d) pontja, a 168. § k) pontja, valamint a 4., az 5. és a 11-15. melléklet 2018. szeptember 1-jén lép hatályba.

618. § Az 1-616. §-sal módosított kormányrendeletek e rendelettel megállapított szabályait a módosító rendelkezés hatálybalépését követően indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

619. § (1) A 253-254. §, a 264-267. §, a 423-426. § és a 467-468. § a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

(2) A 444-446. § a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 5. cikkének való megfelelést szolgálja.

(3) A 546-547. § a közbeszerzésről és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2014. február 26-i 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1-3. melléklet a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelethez * 

4-5. melléklet a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelethez * 

6-10. melléklet a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelethez * 

11-15. melléklet a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelethez * 

16-40. melléklet a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelethez *