Hatály: közlönyállapot (2017.II.3.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

1043/2017. (II. 3.) Korm. határozat

a Rendőrség hivatásos állományának 3000 fős létszámfejlesztéséhez szükséges források biztosításáról

A Kormány

1. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon a Rendőrség hivatásos állományának 3000 fős létszámfejlesztésével kapcsolatos többletkiadásokhoz szükséges forrásnak a központi költségvetés XIV. Belügyminisztérium fejezet, 7. Rendőrség címen történő rendelkezésre állásáról

a) a 2017. évben egyszeri jelleggel legfeljebb 55 843,2 millió forint,

b) a 2018. évben egyszeri jelleggel legfeljebb 41 067,1 millió forint,

c) a 2019. évben

ca) egyszeri jelleggel legfeljebb 394,2 millió forint,

cb) beépülő jelleggel legfeljebb 14 687,5 millió forint

összegben;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

belügyminiszter

Határidő: az a), b) és ca) pontok tekintetében a felmerülés ütemében,

a cb) pont tekintetében a 2019. évi központi költségvetés tervezése során

2. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a létszámfejlesztéshez kapcsolódóan gondoskodjon az Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszer (EDR) fejlesztésével és üzemeltetésével kapcsolatos többletkiadásokhoz szükséges forrásnak a központi költségvetés XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Ágazati célfeladatok alcím, 56. Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások jogcímcsoporton történő rendelkezésre állásáról

a) a 2017. évben egyszeri jelleggel legfeljebb 834,8 millió forint,

b) a 2018. évben egyszeri jelleggel legfeljebb 141,1 millió forint,

c) a 2019. évben beépülő jelleggel legfeljebb 261,4 millió forint

összegben;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

belügyminiszter

Határidő: az a) és b) pont tekintetében a felmerülés ütemében, a c) pont tekintetében a 2019. évi központi költségvetés tervezése során

3. felhívja a belügyminisztert, hogy az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 36. § (4c) bekezdés b) pontja alapján legfeljebb 92 183,9 millió forint keretösszeg erejéig intézkedjen a feladatok ellátása érdekében szükséges kötelezettségvállalások megtételére;

Felelős: belügyminiszter

Határidő: azonnal

4. egyetért azzal, hogy a Rendőrség hivatásos állományának 3000 fővel történő bővítésével kapcsolatos beszerzések lefolytatása során a Kormány irányítása alá tartozó fejezetek költségvetési szerveinek eszközbeszerzéseiről szóló 1982/2013. (XII. 29.) Korm. határozat rendelkezéseit nem kell alkalmazni.