Hatály: közlönyállapot (2017.XI.30.) Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára

 

3/2017. (XI. 30.) BM OKF utasítás

a hivatásos katasztrófavédelmi szervek adatvédelmi, adatbiztonsági és közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó szabályzatáról * 

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 24. § (3) bekezdésére, valamint 30. § (6) bekezdésére, továbbá a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 177. § (4) bekezdésére tekintettel kiadom a következő utasítást:

1. § Az utasítás hatálya

a) a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra (a továbbiakban: BM OKF),

b) a BM OKF területi és területi jogállású szerveire (a továbbiakban együtt: területi szerv) és

c) a BM OKF helyi szerveire

[az a)-c) pont a továbbiakban együtt: hivatásos katasztrófavédelmi szerv] terjed ki.

2. § A hivatásos katasztrófavédelmi szervek adatvédelmi, adatbiztonsági és közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó szabályzatát az 1. melléklet tartalmazza.

3. § Az utasítás hatálybalépésétől számított 60 napon belül a területi szervek vezetői intézkednek az irányításuk alá tartozó szerv területi sajátosságoknak megfelelő szabályzat kidolgozására. A területi szabályzatnak rendelkezni kell különösen a területi adatvédelmi felelős részletes feladat- és hatásköréről, a helyi adatvédelem rendszeréről, valamint a közzétételi listákkal kapcsolatos feladatokról, felelősségi kérdésekről, továbbá - szükség szerint - a vízügyi hatáskört és szakhatósági feladatokat ellátó szervezeti egység elhelyezéséül szolgáló objektumra vonatkozó, a helyi sajátosságokat tartalmazó, de az általános adatvédelmi és biztonsági szabályoknak megfelelő adatvédelmi és adatbiztonsági szabályokról.

4. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

5. § Hatályát veszti a hivatásos katasztrófavédelmi szervek Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatának kiadásáról szóló 1/2016. (I. 7.) BM OKF utasítás.

1. melléklet a 3/2017. (XI. 30.) BM OKF utasításhoz

A hivatásos katasztrófavédelmi szervek adatvédelmi, adatbiztonsági és közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó szabályzata

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. A szabályozás célja

1. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek adatvédelmi, adatbiztonsági és közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) kibocsátásának célja, hogy a hivatásos katasztrófavédelmi szervek tevékenységük során a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos alapjogon alapuló információs önrendelkezési jog érvényesülését biztosítsák, illetve az általuk kezelt személyes adatok jogosulatlan felhasználásának megakadályozása érdekében meghatározásra kerüljenek az adatvédelmi és adatbiztonsági előírások, valamint a hivatásos katasztrófavédelmi szervek kezelésében lévő közérdekű adatok nyilvánosságának biztosítása, ennek érdekében a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények elbírálása, illetve az elektronikus formában közzéteendő adatok megismerésére irányuló igények elbírálása során irányadó eljárási szabályok, valamint az elektronikus formában közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalával összefüggő feladatok meghatározása.

2. Értelmező rendelkezések

2. Jelen szabályzat alkalmazása során:

2.1. adatbiztonság: a személyes adatok jogosulatlan kezelése, így különösen megszerzése, feldolgozása, megváltoztatása és megsemmisítése elleni szervezési, technikai megoldások, valamint eljárási szabályok összessége; az adatkezelés azon állapota, amelyben a kockázati tényezőket - és ezáltal a fenyegetettséget - a szervezési, műszaki megoldások és intézkedések a minimálisra csökkentik.

2.2. adatfelelős szervezeti elem: a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél az a szervezeti elem, amely az elektronikus úton kötelezően közzéteendő közérdekű adatot előállította, illetve amelynek a működése során ez az adat keletkezett, vagy amely részére működése során az adatot szolgáltatták.

2.3. adatfelelős személy: az adatfelelős szervezeti elemnél kijelölt személy, aki felelős a közzétételi listák részét képező adatok adatközlő felé történő továbbításáért.

2.4. adatközlő: a hivatásos katasztrófavédelmi szervek azon szervezeti eleme vagy az a személy, amely vagy aki az adatfelelős által hozzá eljuttatott adatokat a szerv közzétételi listáiban közzéteszi.

2.5. adatvédelmi nyilvántartás: a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: NAIH) által az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 65. § (1) bekezdése alapján vezetett, személyesadat-kezelésre vonatkozó országos nyilvántartás.

2.6. dolgozói személyes adat: a hivatásos katasztrófavédelmi szervekkel hivatásos szolgálati, közalkalmazotti, kormánytisztviselői jogviszonyban, munkaviszonyban álló személyek, továbbá a közfoglalkoztatottak célhoz kötöttség elvének betartásával kezelt adata.

2.7. eseti adatszolgáltatást szolgáló nyilvántartás: más szerv részére történő adattovábbítás céljából létrehozott nyilvántartás, amelybe az adattovábbítás teljesítését követően adatbevitel nem történik, és az általános iratkezelési szabályok szerint, az adatszolgáltatásra vonatkozó ügyirat részeként kerül megőrzésre.

2.8. ügyfélkapcsolati személyesadat-kezelés: a hatósági ügyintézés körén kívül eső ügyfélkapcsolatokból, szerződéskötésekből származó személyes adatok kezelése a célhoz kötöttség elvének betartásával.

2.9. nyilvántartási célú személyesadat-kezelés: előre meghatározott szempontok alapján gyűjtött személyesadat-fajtákból adott szempontok szerint strukturált papíralapú vagy elektronikus adatállomány, amelyben az adatkezelés időtartama alatt biztosított az adatok különböző jellemzők alapján történő visszakereshetősége, lekérdezhetősége. Nyilvántartási célú adatkezelésnek minősül az is, amennyiben az adatok a nyilvántartás felvételét megelőző ügyfélkapcsolati, hatósági eljáráshoz kapcsolódó adatkezelésből származnak, de az adatok kezelése az adatkezelési cél tekintetében elválik az alapeljárástól.

2.10. ügyviteli célú személyesadat-kezelés: a hivatásos katasztrófavédelmi szervek által a hatósági ügyek ellátása érdekében kezelt személyes adatok, ideértve a hatáskör gyakorlásához más adatkezelő által rendelkezésre bocsátott személyes adatokat is. Az ügyvitelhez kapcsolódó adatkezelés szorosan az ügy feldolgozásához kapcsolódik, alapvető célja az adott ügyhöz kapcsolódó eljárás lefolytatásához, az eljárás szereplőinek azonosításához és az ügy befejezéséhez szükséges adatok biztosítása. Az ügyviteli célú adatkezelés során a személyes adatok kizárólag az adott ügy irataiban szerepelnek, kezelésükre ezen célból csak az alapul szolgáló irat selejtezéséig van lehetőség.

2.11. belső adatvédelmi nyilvántartás: a hivatásos katasztrófavédelmi szerv személyes adatokra vonatkozó adatkezeléseit tartalmazó nyilvántartás, amelyet a belső adatvédelmi felelős vezet.

2.12. közzétételi lista: a hivatásos katasztrófavédelmi szervek által honlapon kötelezően nyilvánosságra hozott adattartalom, amely lehet:

a) általános közzétételi lista: az Infotv. 37. § (1) bekezdése alapján, az Infotv. 1. mellékletében meghatározott adattartalommal rendelkező közzétételi lista;

b) különös közzétételi lista: az Infotv. 37. § (2) bekezdése alapján, jogszabály által a hivatásos katasztrófavédelmi szerveket is magában foglaló ágazatokra, a közfeladatot ellátó vagy rendvédelmi szervtípusra vonatkozóan meghatározott, közzéteendő adatokat tartalmazó közzétételi lista;

c) egyedi közzétételi lista: az Infotv. 37. § (3) bekezdése alapján a hivatásos katasztrófavédelmi szerv vezetője - a NAIH véleményének kikérésével -, valamint jogszabály által a hivatásos katasztrófavédelmi szervekre, azok irányítása, felügyelete alá tartozó szervekre vagy azok egy részére kiterjedő hatállyal kötelezően közzéteendő adatkört tartalmazó közzétételi lista.

II. Fejezet

A Katasztrófavédelem adatvédelmi intézményrendszere

3. Az adatkezelések szintjei

3. A katasztrófavédelem központi adatkezelő szerve a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: BM OKF), területi adatkezelő szervek a katasztrófavédelmi igazgatóságok, a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ (a továbbiakban: BM OKF GEK) és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ (a továbbiakban: KOK), a helyi adatkezelő szervek a katasztrófavédelmi kirendeltségek és a hivatásos tűzoltóságok.

4. Az adatkezelő szerv vezetője felelősségi rendszere

4. Az adatvédelemre és információszabadságra vonatkozó előírások alkalmazása során adatkezelő szerv vezetőjének kell tekinteni a BM OKF főigazgatóját, a KOK és a BM OKF GEK igazgatóját, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok igazgatóit.

5. Az adatkezelő szerv vezetője felelős:

a) a vezetése alá tartozó szerv adatvédelmi és adatbiztonsági intézményrendszerének kiépítéséért és működtetéséért, ennek keretében a szerv által kezelt személyes adatok védelméhez szükséges személyi, tárgyi és technikai feltételek biztosítását célzó, hatáskörébe tartozó intézkedések megtételéért;

b) az alárendelt személyi állomány adatvédelmi oktatásáért és továbbképzéséért;

c) a vezetése vagy irányítása alá tartozó szerv tevékenységének rendszeres adatvédelmi ellenőrzéséért, az ellenőrzés során esetlegesen feltárt hiányosságok vagy jogszabálysértő körülmények megszüntetéséért, a személyi felelősség megállapításához szükséges eljárás kezdeményezéséért, illetve lefolytatásáért, az általa vezetetett szerv közzétételi listáinak naprakészségéért;

d) az érintett törvényben meghatározott jogainak gyakorolásához szükséges feltételek biztosításáért.

6. Az adatkezelő szervek vezetőinek felelőssége nem zárja ki az egyes szervezeti elemek, valamint az egyes állománytagok felelősségét.

7. Amennyiben a személyes adatokhoz való jog megsértése miatt a hivatásos katasztrófavédelmi szervnek sérelemdíj, kártérítés fizetési kötelezettsége keletkezik, a személyes adatokhoz fűződő jogsértést ténylegesen elkövető személy kilétének felderítésére mindent meg kell tenni, és amennyiben ez sikerrel jár, vele szemben kártérítési eljárást kell kezdeményezni.

5. Az adatkezelő szerv vezetőjének feladat- és hatásköre

8. Adatkezelő szerv vezetőjének feladat- és hatásköre:

a) a jogszabály által a feladat- és hatáskörbe utalt adatkezelési rendszerek egészének (nyilvántartások, adattárak, munkafolyamatok, információáramlások és feldolgozások, jogosultságok) kialakítása és irányítása, rendeltetésszerű működtetése, melynek keretében teljes felelősséget visel a személyes adatok kezelésére vonatkozó törvények és az ezen alapuló rendelkezések érvényre juttatásáért.

b) gondoskodik a személyes adatok körében a jogosulatlan hozzáférés, közlés, megváltoztatás, vagy törlés megelőzéséről, a technikai védelemről, továbbá, hogy a személyes adatok védelmének biztosítása érdekében az érintett az adatkezelő által kezelt adataihoz - ha törvény kivételt nem tesz - hozzáférhessen, illetve gyakorolhassa a helyesbítéshez vagy törléshez való jogát.

c) személyes felelősséggel tartozik az általa vezetett szerv, illetve irányítása alá tartozó szervek tevékenységéért, azok törvényes és szakszerű működéséért, ezen belül az irányítása alatt álló állomány adatkezelői tevékenységéért, az adatvédelmi előírások, valamint a kapcsolódó ügyviteli és minősítettadat-védelmi szabályok betartásáért.

d) a védelmi és biztonsági szabályok gyakorlati érvényesülésének ellenőrzése, intézkedés a hiányosságok felszámolására;

e) az adatkezelések szervezeti és működési feltételeinek kialakítása, gondoskodás a működési követelmények és az adatbiztonsági követelmények érvényre juttatásáról;

f) az adatszolgáltatásokról vezetett nyilvántartás ellenőrzése.

6. A BM OKF belső adatvédelmi felelőse

9. A BM OKF belső adatvédelmi felelőse a BM OKF Hivatal állományának adatvédelmi felelősi munkakör ellátására kinevezett, jogi végzettséggel és az adatvédelem és információs jogok területén a feladat ellátásához szükséges szakmai tapasztalattal rendelkező tagja. A BM OKF belső adatvédelmi felelőse adatvédelmi feladatainak gyakorlása során az őt kinevező vezető közvetlen alárendeltségébe tartozik.

10. A belső adatvédelmi felelős munkaköri leírásában az adatvédelemmel, információszabadsággal kapcsolatos feladatokat rögzíteni kell.

11. A BM OKF belső adatvédelmi felelőse feladatköre keretében:

a) ellátja a hivatásos katasztrófavédelmi szervek adatvédelmi tevékenységének irányítását,

b) közreműködik, illetve segítséget nyújt az adatkezeléssel összefüggő döntések meghozatalában, valamint az érintettek jogainak biztosításában;

c) ellenőrzi a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél az adatkezelésre vonatkozó jogszabályok, valamint a belső adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat rendelkezéseinek és az adatbiztonsági követelményeknek a megtartását és a területi belső adatvédelmi felelősök által végzett tevékenységet;

d) kivizsgálja a hozzá érkezett bejelentéseket és adatvédelmi incidens észlelése esetén annak megszüntetésére hívja fel az adatkezelőt vagy az adatfeldolgozót, indokolt esetben vizsgálat lefolytatását kezdeményezi az adatkezelő szerv vezetőjénél, javaslatot tesz az incidens káros következményeinek elhárítására, a hasonló jövőbeni incidensek megelőzésére;

e) vezeti a belső adatvédelmi nyilvántartást, az adatvédelmi incidensek nyilvántartását és az adatvédelmi és információszabadsággal kapcsolatos ügyekkel kapcsolatban felmerülő adattovábbítások tekintetében az adattovábbítási nyilvántartást;

f) az adatvédelmet érintő jogszabálytervezetek koordinációja során kidolgozza és képviseli a BM OKF álláspontját;

g) elkészíti az adatvédelem tárgyában kiadandó főigazgatói normák tervezetét, közreműködik az adatvédelmet érintő egyéb belső normák kidolgozásában. Segíti a szerv vezetőjét a katasztrófavédelmi adatkezelésekre vonatkozó jogszabályok és belső normák érvényre juttatásában, ennek során figyelemmel kíséri az adatvédelemmel összefüggő jogszabályváltozásokat és jelzi a szerv vezetőjének a katasztrófavédelmi gyakorlat ebből adódó módosításának szükségességét;

h) az adatkezelő szervek megkeresése alapján közreműködik az érintett állomány oktatásában és vizsgáztatásában;

i) egyedi ügyekben kidolgozott állásfoglalásával segíti az adatkezelő szervek adatvédelmi tevékenységét, az egységes gyakorlat kialakítását;

j) a hivatásos katasztrófavédelmi szervek adatkezelési tevékenységét érintő ügyekben kialakítja a BM OKF álláspontját, kapcsolatot tart a NAIH-hal, a Belügyminisztérium és a társszervek belső adatvédelmi felelőseivel, közreműködik a NAIH hivatásos katasztrófavédelmi szerveket érintő vizsgálatainak lefolytatásában és az ezekkel összefüggő megkeresések megválaszolásában;

k) a kérelem tárgyában érintett szakterület közreműködésével elkészíti az érintettnek a személyes adatai kezelésére vonatkozó kérelmére, illetve a közérdekű adat megismerésére irányuló kérelmekre adandó válasziratokat;

l) gondoskodik a BM OKF honlapján megjelenített Adatvédelmi Irányelvek és adatkezelési tájékoztató naprakészen tartásáról;

m) rendszeresen ellenőrzi a hivatásos katasztrófavédelmi szervek közzétételi listáinak naprakészségét és teljességét;

n) ellátja a jogi képviseletet a közérdekű adatok kiadása, valamint a személyes adatok kezelésével kapcsolatosan indított perekben;

o) végzi a NAIH felé az adatvédelmi nyilvántartásába történő bejelentésekkel összefüggő feladatokat;

p) végzi a személyes adatok kezelése és feldolgozása kapcsán tájékoztatás iránt benyújtott elutasított kérelmekkel, továbbá az elutasított közérdekűadat-megismerési igényekkel kapcsolatos tájékoztatást;

q) a belső adatvédelmi felelősök éves jelentései alapján minden évben március 31-ig elkészíti a hivatásos katasztrófavédelmi szervek adatvédelmi helyzetéről szóló éves jelentést, ennek keretében, továbbá szükség szerint más alkalommal is értékeli a hivatásos katasztrófavédelmi szervek adatvédelmi tevékenységét;

r) adatvédelmi szempontból véleményezi a személyes adatokat tartalmazó számítógépes nyilvántartásokra vonatkozó fejlesztési javaslatokat;

s) feladat- és hatáskörében - a célhoz kötöttség elvére figyelemmel - jogosult a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél folytatott adatkezelésekbe betekinteni, az adatkezelőtől felvilágosítást kérni;

t) felügyeli a betekintési és hozzáférési jogosultságokat;

u) ellátja az Egységes Közadatkereső Rendszerrel, valamint a Központi Jegyzékkel kapcsolatos, jogszabályban meghatározott feladatokat.

7. A területi szervek belső adatvédelmi felelősei

12. A területi szervek vezetői kötelesek az irányításuk alá tartozó személyi állományból az adatvédelmi tevékenység irányítása, felügyelete és ellenőrzése érdekében - jogi, közigazgatási, informatikai, vagy ezeknek megfelelő felsőfokú végzettséggel rendelkező - területi belső adatvédelmi felelőst kijelölni, aki egyéb feladatokkal csak az adatvédelmi feladatok ellátásának veszélye nélkül bízható meg.

13. Az adatvédelmi felelős eljár a részére átruházott - és munkaköri leírásában rögzített - adatvédelemmel összefüggő feladatkörökben, az adatkezelő szerv vezetője ugyanakkor továbbra is felelős az adatkezelés jogszerűsége érdekében hatáskörébe tartozó intézkedések megtételéért. A területi belső adatvédelmi felelős adatvédelmi feladatainak gyakorlása során az őt kinevező vezető közvetlen alárendeltségébe tartozik.

14. A területi adatvédelmi felelős feladata:

a) segíti az adatkezelő szerv vezetőjét és a helyi adatvédelmi felelőst a katasztrófavédelmi adatkezelésre vonatkozó jogszabályok és belső normák érvényre juttatásában, figyelemmel kíséri az adatvédelemmel összefüggő jogszabályváltozásokat, előkészíti az adatkezelő szerv vezetőjének adatvédelmi tárgyú döntéseit;

b) kivizsgálja a hozzá érkezett bejelentéseket; és adatvédelmi incidens észlelése esetén annak megszüntetésére hívja fel az adatkezelőt vagy az adatfeldolgozót, indokolt esetben vizsgálat lefolytatását kezdeményezi az adatkezelő szerv vezetőjénél, javaslatot tesz az incidens káros következményeinek elhárítására, a hasonló jövőbeni incidensek megelőzésére;

c) segítséget nyújt az érintettek jogainak gyakorlásában;

d) az adatkezelő szerv vezetőjének megbízásából ellenőrzi az adatkezelő szervnél, illetve az alárendelt adatkezelő szerveknél az adatvédelmi követelmények megtartását, az előírások megszegésének észlelése esetén felhív a jogszerű állapot haladéktalan helyreállítására és a hiányosságokat jelzi a szerv vezetőjének, és indokolt esetben a szerv vezetőjénél kezdeményezi a felelősség megállapításához szükséges eljárás lefolytatását;

e) gondoskodik a területi szerv személyi állománya és a helyi adatvédelmi felelősök oktatásáról, szükség szerinti vizsgáztatásáról, a helyi szerv személyi állományának oktatásához segédanyagot biztosít a helyi adatvédelmi felelős részére vagy az oktatást ő maga végzi;

f) elkészíti az adatkezelő szerv adatvédelmet érintő belső normáinak tervezetét, közreműködik az adatvédelmi jogszabályok és magasabb szintű belső normák tervezeteinek véleményezésében, jelzi a jogalkalmazás során tudomására jutott, esetleges normamódosítást igénylő problémákat;

g) vezeti a belső adatvédelmi nyilvántartást, az adatvédelmi incidensek nyilvántartását és az adatvédelmi és információszabadsággal kapcsolatos ügyekkel kapcsolatban felmerülő adattovábbítások tekintetében az adattovábbítási nyilvántartást;

h) a kérelem tárgyában érintett szakterület közreműködésével elkészíti az érintettnek a személyes adatai kezelésére vonatkozó kérelmére, illetve a közérdekű adat megismerésére irányuló kérelmekre adandó válasziratokat. E kérelmek alakulásáról kimutatást készít, és minden hónap 10. napjáig tájékoztatja a BM OKF belső adatvédelmi felelősét a teljesített és elutasított kérelmekről;

i) gondoskodik a területi adatkezelő szerv honlapján megjelenített Adatvédelmi Irányelvek és adatkezelési tájékoztató naprakészen tartásáról;

j) rendszeresen ellenőrzi a területi adatkezelő szerv közzétételi listáinak naprakészségét és teljességét;

k) felügyeli az adatkezelő szerv adatszolgáltatási tevékenységét, adatvédelmi szempontból állást foglal az adatok továbbításának jogszerűségével kapcsolatban;

l) feladatának ellátása során szükség szerint együttműködik a rendszergazdával, illetve - amennyiben van ilyen - az informatikai biztonsági felelőssel;

m) évente február 28-ig jelentésben értékeli a területi és helyi szerv adatvédelmi és adatbiztonsági helyzetét;

n) végzi a NAIH felé az adatvédelmi nyilvántartásába történő bejelentésekkel összefüggő feladatokat;

o) végzi a személyes adatok kezelése és feldolgozása kapcsán tájékoztatás iránt benyújtott elutasított kérelmekkel, továbbá az elutasított közérdekűadat-megismerési igényekkel kapcsolatos tájékoztatást;

p) ellátja az Egységes Közadatkereső Rendszerrel valamint a Központi Jegyzékkel kapcsolatos, jogszabályban meghatározott feladatokat;

q) amennyiben az adatvédelmi felelős egyben jogtanácsos, a peres képviseletet ellátja adatvédelmi tárgyú perekben. Amennyiben az adatvédelmi felelős és a jogtanácsos nem egy személy, az adatvédelmi felelős közreműködik az adatvédelmi tárgyú perben, szakmai véleményével segíti a jogtanácsos perképviseletét, amennyiben jogász végzettséggel rendelkezik, a képviseletet az adatvédelmi felelőssel együtt látja el, egyébként a tárgyalásokon hallgatóságként részt vesz;

r) ellátja mindazon feladatokat, amelyeket a területi adatkezelő szerv Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzata részére feladatként meghatároz.

15. A 14. m) pontban meghatározott jelentés tartalmazza különösen:

a) az adatkezelő szerveknél végzett adatvédelmi tárgyú ellenőrzések megjelölését, azok fontosabb megállapításait, a feltárt lényeges szabálytalanságokat, hiányosságokat, a megszüntetésükre tett intézkedéseket;

b) az elvégzett honlapellenőrzések időpontját, eredményét és a hiányosságok pótlására vonatkozó információkat;

c) az adatkezelő szervek állományába tartozók ellen az adatvédelmi előírások megsértése miatt indított fegyelmi, szabálysértési és büntetőeljárásokra vonatkozó adatokat (az érintettek megjelölése nélkül);

d) az adatkezelő szerveknél lefolytatott oktatások, továbbképzések gyakorlatát;

e) a NAIH által végzett vizsgálatokat, megkereséseket, azok fontosabb megállapításait;

f) adatvédelemmel, információszabadsággal kapcsolatos perekre vonatkozó adatokat;

g) a közérdekű adatok nyilvánosságának egyedi kérelmek útján és honlapon történő közzététellel biztosított helyzetét az adatkezelő szervnél, ideértve a NAIH felé küldött éves tájékoztató megtörténtét;

h) az adatvédelmi nyilvántartásba tett bejelentések számát;

i) az adatvédelem és információszabadság területén adódott egyedi ügyeket;

j) a következő naptári évre tervezett feladatokat.

8. A helyi szervek adatvédelmi felelősei

16. A területi szerv vezetőjének döntése alapján a területi szerv:

a) a helyi szint adatvédelmi feladatait magánál tartja és az eseti, helyi ismereteket igénylő feladatok a hagyományos feladatszabások szabályai szerint, eseti jelleggel kerülnek a helyi szinthez, vagy

b) a helyi és területi adatvédelmi feladatok, valamint a területi belső adatvédelmi felelős és a helyi adatvédelmi felelős személye egymástól elkülönül.

17. A területi szerv vezetője írásban jelöli ki a jogszabályban meghatározott feltételek szerint a helyi szinteken a helyi adatvédelmi felelősöket. A 16. pont b) alpontjában meghatározott esetben helyi szinten minden kirendeltségen kötelező egy fő helyi adatvédelmi felelős kijelölése, kivéve, ha a területi szerv és a kirendeltség egy épületben helyezkedik el, valamint a területi adatvédelmi felelős e kirendeltség tekintetében a feladatokat el tudja látni.

18. Amennyiben a területi és a helyi adatvédelmi felelősök személye és felelőssége elkülönül egymástól, ennek részletes szabályozását a területi szerv köteles hatályos Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatában rögzíteni.

19. A helyi adatvédelmi felelősnek jogi, közigazgatási, informatikai, vagy ezeknek megfelelő felsőfokú végzettséggel kell rendelkeznie. Amennyiben a helyi szerv személyi állományában nem áll rendelkezésre a helyi adatvédelmi felelősi feladatok ellátásához szükséges végzettséggel rendelkező személy, a feladatra olyan állománytagot kell kijelölni, aki munkaköréből, ismereteiből adódóan arra a legalkalmasabb.

20. A 16. pont a) alpontjában meghatározott rendszerben is fennmaradnak helyi szinten azok az adatvédelemhez, információszabadsághoz kapcsolódó feladatok, amelyek jellegükből adódóan nem a belső adatvédelmi felelőshöz fűződnek, ideértve az ehhez fűződő felelősséget is.

21. A helyi adatvédelmi felelős eljár a részére átruházott - és munkaköri leírásában rögzített - adatvédelemmel összefüggő feladatkörökben, az adatkezelő szerv vezetője ugyanakkor továbbra is felelős az adatkezelés jogszerűsége érdekében hatáskörébe tartozó intézkedések megtételéért.

III. Fejezet

A személyes adatok védelme a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél

9. Az adatkezelés alapvető szabályai

22. A hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél kezelt adatokat megfelelő intézkedésekkel védeni kell különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

23. Az adatkezelő köteles az adatkezelési műveleteket úgy megtervezni és végrehajtani, hogy az Infotv.-ben és a Szabályzatban foglaltak alkalmazása során biztosítsa az érintettek magánszférájának védelmét.

24. Az adatkezelő, illetve tevékenységi körében az adatfeldolgozó köteles gondoskodni az adatok biztonságáról, köteles továbbá megtenni azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítani azokat az eljárási szabályokat, amelyek az adatvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek.

25. A különböző nyilvántartásokban elektronikusan kezelt adatállományok védelme érdekében megfelelő technikai megoldással biztosítani kell, hogy a nyilvántartásokban tárolt adatok - kivéve, ha azt törvény lehetővé teszi - közvetlenül ne legyenek összekapcsolhatók és az érintetthez rendelhetők.

26. A személyes adatok automatizált feldolgozása során az adatkezelő és az adatfeldolgozó további intézkedésekkel biztosítja:

a) a jogosulatlan adatbevitel megakadályozását;

b) az automatikus adatfeldolgozó rendszerek jogosulatlan személyek általi, adatátviteli berendezés segítségével történő használatának megakadályozását;

c) annak ellenőrizhetőségét és megállapíthatóságát, hogy a személyes adatokat adatátviteli berendezés alkalmazásával mely szerveknek továbbították vagy továbbíthatják;

d) annak ellenőrizhetőségét és megállapíthatóságát, hogy mely személyes adatokat, mikor és ki vitte be az automatikus adatfeldolgozó rendszerekbe;

e) a telepített rendszerek üzemzavar esetén történő helyreállíthatóságát, és f) az automatizált feldolgozás során fellépő hibákról jelentés készítését.

27. Az adatkezelőnek és az adatfeldolgozónak az adatok biztonságát szolgáló intézkedések meghatározásakor és alkalmazásakor tekintettel kell lenni a technika mindenkori fejlettségére, és a rendelkezésre álló legjobb technológiát az érintettek magánszférájának védelme érdekében alkalmazni kell. Több lehetséges adatkezelési megoldás közül azt kell választani, amely a személyes adatok magasabb szintű védelmét biztosítja, kivéve, ha az aránytalan nehézséget jelentene az adatkezelőnek.

28. A közfoglalkoztatottak kizárólag abban az esetben láthatnak el ügykezelői, ügyviteli feladatokat, amennyiben a munkavégzés céljából rendelkezésükre bocsátott adatok kezelése egyértelműen azonosítható és esetleges későbbi adatsértés esetén bizonyítható, hogy ki és milyen mértékben ismerhette meg azokat, valamint a jelen szabályzatban, a Hivatásos Katasztrófavédelmi Szervek Iratkezelési Szabályzatában és az Informatikai Biztonsági Szabályzatban foglaltak ismeretéből a belső adatvédelmi felelős és az ügykezelésért felelős vezető által szervezett eredményes vizsgát tett, továbbá, amennyiben a közfoglalkoztatott nyilatkozatot tesz, amelyben felelősséget vállal az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályok betartásáért. A közfoglalkoztatottak feladataik ellátása során kizárólag az ügyviteli tevékenységhez kapcsolódó adatfeldolgozási tevékenységben történő részvétel tekintetében kerülhetnek kapcsolatba a hivatásos katasztrófavédelmi szerv állományába tartozó személyre vonatkozó személyes vagy különleges adattal, megjelenési formájától függetlenül, humánigazgatási eljárást érintő iratanyagot, illetve az illetményre, juttatásokra vonatkozó iratokat, adatokat, nyilvántartásokat nem kezelhetnek. Ezen adatokat még az ügyviteli tevékenységhez kapcsolódó adatfeldolgozási tevékenységben történő részvétel tekintetében sem kezelhetik.

10. Adatkezelések fajtái, adatkezelések megkezdése, az érintetti jogok

29. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek adatkezelése törvényi felhatalmazáson vagy az érintett hozzájárulásán, dolgozói adatkezelések tekintetében a munkáltató adatkezelői érdekén, az érintett által igényelt juttatások esetén az érintett vélelmezett hozzájárulásán alapulhat.

30. Amennyiben a személyesadat-kezelést nem törvény rendeli el, az adatfelvételt belső szabályozóval vagy egyéb írásos formában kell elrendelni. Erre országos szinten a BM OKF főigazgatója, vagy a szakterület szerint érintett helyettese, területi szintű adatkezelés esetén az érintett területi szerv vezetője, helyi szintű adatkezelés esetén a katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője jogosult.

31. Személyesadat-kezelési kötelezettséget előíró belső szabályozó vagy írásbeli döntés előkészítése során be kell szerezni a belső adatvédelmi felelős írásbeli véleményét.

32. Az érintett kérelmére indult eljárásban a szükséges adatainak kezeléséhez történő hozzájárulását vélelmezni kell. Erre a tényre az érintett figyelmét az eljárás kezdetén fel kell hívni.

33. A hozzájárulást - későbbi igazolhatósága érdekében - különleges adatnak nem minősülő személyes adatok esetén is írásban kell rögzíteni. Nem kell írásban rögzíteni a hozzájáruló nyilatkozatot, ha az érintett mindennapi életben előforduló helyzetben ad - akár ráutaló magatartással is - az adatkezelésre vonatkozó félreérthetetlen hozzájárulást.

34. Az érintettet az adatkezeléshez történő hozzájárulásának beszerzése előtt tájékoztatni kell arról, hogy

a) milyen adatait, milyen célból, mennyi ideig kívánja kezelni az adatkezelő hivatásos katasztrófavédelmi szerv;

b) mely hivatásos katasztrófavédelmi szerv és hol végzi az adatkezelést, illetve adatfeldolgozó igénybevétele esetén mely adatfeldolgozó és hol végzi az adatfeldolgozást;

c) az adatok továbbítására milyen célból és mely szervek részére kerülhet sor;

d) az érintett az adatkezeléssel kapcsolatban milyen jogokkal rendelkezik (tájékoztatáskérési, helyesbítési és törléskezdeményezési, valamint tiltakozási jog);

e) milyen jogorvoslati lehetőséggel rendelkezik (NAIH-hoz fordulás, bírósági jogérvényesítés útja).

35. Az érintettek tájékoztatása az adatkezelést végző szervezeti elem kötelezettsége.

36. Az egyedi ügyekben alkalmazandó hozzájáruló nyilatkozatot, valamint az ahhoz tartozó adatvédelmi tájékoztatót az adatkezelő szerv belső adatvédelmi felelőse, a rendszeresen előforduló, adatkezelési hozzájárulást igénylő ügyekben alkalmazandó hozzájáruló nyilatkozatot a BM OKF belső adatvédelmi felelőse az érintett szakterület közreműködésével készíti el.

37. Kötelező adatkezelés esetén a tájékoztatás megtörténhet a 34. pont szerinti információkat tartalmazó jogszabályi rendelkezésnek az adatkezelő hivatásos katasztrófavédelmi szerv honlapján történő nyilvánosságra hozatalával is. A tájékoztatást az Adatvédelmi Irányelvek között kell megjeleníteni.

38. Ha az érintettek személyes tájékoztatása lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, a tájékoztatás megtörténhet az alábbi információknak az adatkezelő hivatásos katasztrófavédelmi szerv honlapján történő nyilvánosságra hozatalával is:

a) az adatgyűjtés ténye,

b) az érintettek köre,

c) az adatgyűjtés célja,

d) az adatkezelés időtartama,

e) az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye,

f) az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak és jogorvoslati lehetőségeinek ismertetése, valamint

g) ha az adatkezelés adatvédelmi nyilvántartásba vételének van helye, az adatkezelés nyilvántartási száma.

39. A több hivatásos katasztrófavédelmi szerv által ugyanazon adatokon végzett adatkezelés esetén az adatkezelésről történő tájékoztatás és a hozzájáruló nyilatkozat elkészítése során ügyelni kell arra, hogy valamennyi adatkezelő szerv adatkezelőként történő megjelölésére sor kerüljön.

40. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek - az adatkezelés eltérő célja alapján - ügyviteli, ügyfélkapcsolati, dolgozói, illetve nyilvántartási célú (adatállomány kialakítására irányuló) adatkezelést végeznek.

41. Egy adatállományhoz több adatkezelési cél is kapcsolódhat, azonban minden egyes célhoz rendelkezésre kell állnia a szükséges jogalapnak.

42. Amennyiben az érintett a hivatásos katasztrófavédelmi szerv adatkezelőnél tájékoztatásadás iránti kérelmet nyújt be a hivatásos katasztrófavédelmi szerv adatkezelő által kezelt, illetve az általa vagy rendelkezése szerint megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adataival kapcsolatban, és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv a tájékoztatást megtagadja, az elutasított kérelmet a belső adatvédelmi felelős - anonimizált módon - nyilvántartásba veszi.

43. Az elutasított kérelmekről az adatkezelő szerv a NAIH-ot évente a tárgyévet követő év január 31-éig értesíti. A NAIH részére küldött értesítésben fel kell tüntetni azon eseteket is, amikor érintettnek nem minősülő személyek mások személyes adatának kiadása iránti kérelmét utasította el a hivatásos katasztrófavédelmi szerv.

11. Adatvédelmi incidensek nyilvántartása

44. Aki a tevékenységének ellátása során a hivatásos katasztrófavédelmi szerv által végzett adatkezeléssel kapcsolatban adatvédelmi incidens bekövetkezését észleli, köteles azt a szolgálati út betartásával jelezni a hivatásos katasztrófavédelmi szerv belső adatvédelmi felelősének.

45. Aki a munkáltató által végzett adatkezelés kapcsán saját személyes adatai tekintetében adatvédelmi incidens bekövetkezését észleli, jogosult azt közvetlenül jelezni a BM OKF belső adatvédelmi felelősének.

46. A belső adatvédelmi felelős a 44-45. pont alapján neki bejelentett és a saját hatáskörben észlelt adatvédelmi incidensekről nyilvántartást vezet, amely tartalmazza az érintett személyes adatok körét, az adatvédelmi incidenssel érintettek körét és számát, az adatvédelmi incidens időpontját, körülményeit, hatásait és az elhárítására megtett intézkedéseket, valamint az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat.

47. A bekövetkezett adatvédelmi incidensek tekintetében a következmények elhárítási és a hasonló esetek bekövetkezésének megelőzési módjára a belső adatvédelmi felelős tesz javaslatot.

12. Személyes adatot tartalmazó nyilvántartások kialakítására vonatkozó rendelkezések

48. Nyilvántartási célú személyesadat-kezelés végzése céljából nyilvántartás törvény vagy törvényi felhatalmazás alapján hozható létre. A nyilvántartás vezetésére ily módon jogosított vagy kötelezett adatkezelő által végzett adatkezelés technikai részletei szabályozhatóak egyéb jogszabályban vagy belső szabályozóban.

49. Amennyiben a nyilvántartás kialakítását nem törvény rendeli el, létrehozatalát belső szabályozóval vagy egyéb írásos formában kell elrendelni. Erre országos szinten a BM OKF főigazgatója, vagy a szakterület szerint érintett helyettese, területi szintű adatkezelés esetén az érintett területi szerv vezetője, helyi szintű adatkezelés esetén a katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője jogosult. Az így létrehozott nyilvántartásba személyes adat kizárólag az érintett dokumentált hozzájárulásával vihető be.

50. A nyilvántartásban kezelt adatok körét és kezelési időtartamát az adatkezelésre jogosító vagy kötelező jogszabály vagy az érintett hozzájárulásában foglaltak határozzák meg.

51. A törvény alapján létrehozandó nyilvántartás felvételéről a hivatásos katasztrófavédelmi szerv belső adatvédelmi felelősét haladéktalanul értesíteni kell.

52. Nyilvántartási kötelezettséget előíró belső szabályozó vagy írásbeli döntés előkészítése során be kell szerezni a belső adatvédelmi felelős véleményét.

53. A megkeresésben a tervezett nyilvántartás vonatkozásában meg kell határozni:

a) az adatkezelésért felelős szervezeti egységet,

b) az adatkezelés tényleges fizikai helyét,

c) az adatkezelés jogalapját,

d) az adatkezelés pontos célját,

e) az adatfelvétel módját,

f) az érintettek körét,

g) az adatállományt kezelő informatikai rendszer megnevezését, feladatait,

h) amennyiben van kapcsolat más szervek adatállományaival, ezen adatállományok megjelölését,

i) amennyiben az adatállományból lehetséges adattovábbítás, annak jogalapját, feltételeit, címzettjét,

j) az adatok informatikai biztonsági és adatvédelmi-adatbiztonsági minősítését, megőrzési, megsemmisítési szabályait,

k) az adatállomány naprakészségét biztosító módszert.

54. A nyilvántartások kizárólag a létrehozatalukat szolgáló cél érdekében, a cél eléréséhez szükséges mértékben és ideig tartalmazhatnak adatokat, a nyilvántartásban található adatok a nyilvántartásétól eltérő célra törvényi felhatalmazás vagy érintetti hozzájárulás hiányában nem felhasználhatóak.

55. A nyilvántartás kezelője köteles gondoskodni az adatok pontosságáról, naprakészségéről, az adatkezelés célját már nem szolgáló adatok törléséről.

13. A belső adatvédelmi nyilvántartás

56. Az adatkezelő hivatásos katasztrófavédelmi szerv belső adatvédelmi felelőse legkésőbb az adatkezelés megkezdése előtti tizennegyedik napig köteles a belső adatvédelmi nyilvántartásban legalább az alábbi adatkezelési adatokat rögzíteni:

a) az adatkezelés célját,

b) az adatkezelés jogalapját,

c) az érintettek körét,

d) az érintettekre vonatkozó adatok leírását,

e) az adatok forrását,

f) az adatok kezelésének időtartamát,

g) amennyiben az adattovábbítás elvi lehetősége fennáll, a továbbítható adatok fajtáját, címzettjét és a továbbítás jogalapját, ideértve a harmadik országokba irányuló adattovábbításokat is,

h) a tényleges adatkezelés helyét (a szervezeti elem és az adatok fizikai helyének megjelölésével),

i) ha az adatkezelő adatfeldolgozót vesz igénybe, az adatfeldolgozó nevét és címét vagy székhelyét, az adatfeldolgozás helyét és az adatfeldolgozónak az adatkezeléssel összefüggő tevékenységét, az alkalmazott adatfeldolgozási technológia jellegét.

57. Az adatkezelésekben bekövetkezett változást vagy az adatkezelés megszüntetését a bejelentésre kötelezett nyolc napon belül bejelenti a belső adatvédelmi felelősnek.

58. A belső adatvédelmi felelőshöz felterjesztett adatkezeléseket a NAIH által vezetett nyilvántartásba - a NAIH által e célból biztosított felületen keresztül -

a) a kötelező adatkezeléseket az adatkezelésre vonatkozó törvény hatálybalépését követő 20 napon belül,

b) az érintettek hozzájárulásán alapuló adatkezeléseket legkésőbb az adatkezelés megkezdését megelőző 9. napon

a belső adatvédelmi felelős bejelenti.

59. A belső adatvédelmi felelős a bejelentésre előkészített adatszolgáltatást a szerv vezetőjének jóváhagyásra 5 napon belül felterjeszti.

60. Az adatkezelésnek a NAIH általi nyilvántartásába vételekor adott nyilvántartási számot a belső adatvédelmi felelős közli az érintett hivatásos katasztrófavédelmi szervekkel. A nyilvántartási számot az adatok harmadik személy részére történő továbbításánál, nyilvánosságra hozatalánál és az érintettnek történő kiadásánál, továbbá a honlapon az adott adatkezeléssel kapcsolatos tájékoztatásánál fel kell tüntetni.

61. A belső adatvédelmi nyilvántartásba bejelentett adatok változását a belső adatvédelmi felelőse jelzi a NAIH által biztosított felületen keresztül jelzi a NAIH felé. A változásbejelentésre a bejelentésre vonatkozó előírások irányadóak azzal, hogy az adatszolgáltatásnak csak a megváltozott adatokat kell tartalmaznia.

14. Az adatfeldolgozás szabályai

62. Az adatkezelő szerv vezetőjének döntése alapján az adatkezelő hivatásos katasztrófavédelmi szerv adatfeldolgozót vehet igénybe.

63. Az adatfeldolgozásra vonatkozó szerződést írásba kell foglalni, amely tartalmazza különösen:

a) az adatkezelő és az adatfeldolgozó megnevezését,

b) az adatfeldolgozói feladatot képező technikai műveletek pontos meghatározását,

c) a feldolgozásra átadott adatbázis vagy adatkör megjelölését,

d) az átadott személyes adatok tárolására és megőrzésére vonatkozó rendelkezéseket,

e) a szerződés teljesítése, megszűnése esetére - így különösen az eredeti és a feldolgozott adatbázis visszaszolgáltatására, törlésére, e műveletek jegyzőkönyvezésére - vonatkozó rendelkezéseket,

f) a felelősségi kérdéseket és

g) a további adatfeldolgozó igénybevételének lehetőségét vagy tilalmát.

15. Közös adatkezelés szabályai

64. Amennyiben ugyanazon személyes adatokat ugyanazon adatkezelési jogalap és cél alapján több hivatásos katasztrófavédelmi szerv kezel, az adatkezelés szabályait megállapodásban rögzítik, különös tekintettel:

a) az érintettek tájékoztatására vonatkozó kötelezettségre,

b) az adatkezelés NAIH-hoz történő bejelentésére,

c) az érintetti jogok gyakorlásának biztosítására,

d) az adatvédelmi incidensek kezelésére,

e) az adattovábbítások dokumentálására,

f) az adatkezeléssel kapcsolatos felelősségi kérdésekre.

16. Adattovábbítás a katasztrófavédelmi adatkezelésekből, az adattovábbítási nyilvántartás

65. Katasztrófavédelmi adatkezelésekből személyes adatot továbbítani az érintett hozzájárulásának hiányában csak törvényben meghatározott szerv vagy személy részére, törvényben meghatározott adatkörben lehet, a célhoz kötöttség elvének maradéktalan érvényesítésével.

66. Adatvédelmi szempontból akkor tekinthető az adattovábbítás jogszerűnek, ha a személyes adat birtokában lévő szerv vagy személy jogosult annak továbbítására, az adattovábbítás címzettje (adatkérő) pedig törvényi felhatalmazással vagy az érintett hozzájárulásával rendelkezik az adat kezeléséhez, és az adatkérés célja mindezzel összhangban van.

67. Az adattovábbítás 65-66. pontban meghatározott feltételeinek meglétét az adatot továbbító adatkezelő minden egyes személyes adattal összefüggésben ellenőrizni köteles.

68. Harmadik személy vagy szerv által benyújtott adattovábbítási kérelem elbírálása - a törvényben kötelezően előírt adattovábbítás esetét kivéve - az adatkezelő szerv vezetőjének, vagy az általa kijelölt vezetőnek a hatáskörébe tartozik. Az adatigénylést abban az esetben teljesítheti, ha az tartalmazza:

a) az adatigénylés célját, jogalapját (az alapul szolgáló törvényi rendelkezés pontos megjelölését);

b) a kért adatok körének pontos meghatározását;

c) az érintett személy azonosításához szükséges adatokat, több személyre vonatkozó adatigénylés esetén az érintettek azonosításához szükséges csoportképző ismérveket.

69. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv - törvény eltérő rendelkezése hiányában - csak olyan személyes adatokat továbbíthat, amelyeknek a hivatásos katasztrófavédelmi szerv az Infotv.-ben meghatározott adatkezelője. Azokban az esetekben, amikor az adatigénylés olyan személyes adatra vonatkozik, amely esetében a törvényben meghatározott adatkezelő más szerv, az adatkérést - törvény eltérő rendelkezése hiányában - el kell utasítani és az adatkérőt tájékoztatni kell arról, hogy a kért adatokat mely szervtől igényelheti.

70. Az adattovábbítás történhet kérelemre vagy törvény ilyen tartalmú rendelkezése alapján automatikusan, illetve a hozzáférés biztosítható kérelem alapján történő egyedi adatszolgáltatással, vagy számítógépes (online) lekérdezés lehetővé tételével.

71. Az Európai Uniós vagy más külföldi projektekből és az államháztartás alrendszereiből nyújtott támogatásokkal történő elszámolások elkészítése során az elszámoláshoz szükséges személyes adatokat a projekttel vagy a támogatással kapcsolatos feladatokban részt vevő állománytagokkal a 3. függelékben található Adatkezelési Tájékoztatót és Hozzájáruló Nyilatkozatot alá kell íratni. Az elszámolás során továbbított adatokat az adattovábbítási nyilvántartásban rögzíteni kell.

72. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv adatkezelést végző szervezeti eleme az általa továbbított személyes adatokról adattovábbítási nyilvántartást vezet.

73. Az adattovábbítási nyilvántartásban rögzíteni kell:

a) az érintett nevét;

b) az adatigénylő nevét vagy megnevezését;

c) adatkezelést előíró jogszabályokat, egyéb adatokat;

d) az adattovábbítás teljesítése esetén az adattovábbítás jogalapját, időpontját, címzettjét, továbbított személyes adatok körének meghatározását, a továbbított adatok fajtáját (maguk a szolgáltatott adatok nem képezik az adattovábbítási nyilvántartás részét);

e) az adattovábbítás megtagadása esetén a kért személyes adatok megjelölését és az adattovábbítás megtagadásának indokát.

74. Számítógépes adatállomány rendszerbe állítása esetén az adattovábbítás naplózását programtechnikailag kell biztosítani. A már működő adatállományok esetében a technikai és költségvetési lehetőségek függvényében szintén kezdeményezni kell az adattovábbítás céljának naplózásához szükséges technikai feltételek megteremtését. Manuális adatkezelések esetén - vagy ha a számítógépes adatkezeléseknél a naplózás nem biztosítható - manuális módon (például betekintő lap vezetésével) kell gondoskodni az adattovábbítási nyilvántartás vezetéséről.

75. Az adattovábbítási nyilvántartás adatait az adattovábbítástól számított öt - különleges adatok esetén húsz - évig meg kell őrizni. A nyilvántartásba kizárólag az alábbi szervek képviselői tekinthetnek be:

a) a NAIH, a bíróság, a nyomozó hatóság, a nemzetbiztonsági szerv törvényben meghatározott feladatai ellátásához;

b) az adatkezelő szerv vagy felettes szerve adatvédelmi ellenőrzést végző munkatársa.

76. A személyes adatnak nem minősülő adatok továbbítása során is kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy az adat továbbításának jogszabályban meghatározott korlátja fennáll-e. Szükség esetén ki kell kérni a belső adatvédelmi felelős véleményét.

17. A közvetlen lekérdezés

77. A közvetlen lekérdezés lehetőségének megteremtésére irányuló kérelmet az adatkezelő szerv vezetője - az érintett szakmai és informatikai szakterület előzetes javaslata alapján - bírálja el. Amennyiben a szükséges biztonsági feltételek nem állnak fenn, vagy azok megteremtését és fenntartását a kérelmező nem vállalja, a közvetlen hozzáférés nem biztosítható.

78. A közvetlen hozzáférés feltételeinek fennállása esetén az adatkezelő és az adatigénylő megállapodást - nem a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó szerv esetén szerződést - köt a rendszer igénybevételének feltételeiről, illetve a rendszer használatának technikai és adatbiztonsági követelményeiről, valamint a költségviselés rendjéről.

79. A megállapodás, illetve a szerződés alapján kiadott közvetlen lekérdezési engedély tartalmazza a lekérdezések célját, jogalapját, a lehívható adatfajtákat, a lekérdezésre feljogosított személyi kör megjelölését, a lekérdezési lehetőség kezdő és végső időpontját, valamint az adatok jogszerű felhasználására felhívó záradékot.

80. A lekérdezési lehetőség biztosítása esetén az adatigénylő szerv vezetője felelős azért, hogy a lekérdezett adatokhoz csak az arra jogosultak férhetnek hozzá. Az adatigénylő részéről lekérdezésre feljogosított személy felelős azért, hogy kizárólag az engedélyezett célra és az engedélyben meghatározott adatokat kérje le, valamint a lekérdezett adatokat csak jogszerű - az engedélyben meghatározott - célra használja fel.

81. Az adatigénylő szerv a lekérdezésre jogosult személyekről és egyedi azonosítójukról köteles naprakész nyilvántartást vezetni. A jogosultak személyéről és az abban bekövetkezett változásokról az adatkezelő szervet kérésére - illetve a megállapodásban vagy a szerződésben meghatározott esetekben - tájékoztatni kell.

82. A közvetlen lekérdezést biztosító rendszert úgy kell kialakítani, hogy a személyes adatokhoz történő hozzáférés egyedi azonosító és jelszó megadásához kötötten történjen és a lekérdezés naplózására sor kerüljön. A jogosultak a visszaélések megakadályozása érdekében jelszavukat más személynek nem hozhatják tudomására.

83. Az adatfelhasználás és a lekérdezés jogszerűségének dokumentálása érdekében a közvetlen lekérdezést biztosító rendszert úgy kell kialakítani, hogy a lekérdezést végző a lekérdezéskor a rendszer erre a célra kialakított állományában rögzíteni tudja az adatlekérdezés céljára utaló adatot (például az ügyszámot), amennyiben erre programtechnikailag nincs lehetőség a lekérdezést végző maga köteles dokumentálni az érintett adatkezelés megjelölését, az adatlekérdezés időpontját és célját.

18. Adattovábbítás hírközlő eszköz alkalmazásával

84. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek által kezelt személyes adatot hírközlő eszközön csak a jogosult nyomozó hatóságok, nemzetbiztonsági szervek, bíróságok, valamint az adatkezelővel közös szervezetbe tartozó személyek számára, szervezetszerűen működő ügyfélszolgálat, ügyeleti szolgálat, illetve a Szervezeti és Működési Szabályzatában erre kijelölt szervezeti elem továbbíthat. Ettől eltérni csak halaszthatatlan esetben, az élet, a testi épség, az egészség vagy a vagyonbiztonság megóvása érdekében lehet.

85. A hívó jogosultságáról jelszó alkalmazásával, visszahívással vagy egyéb arra alkalmas módon meg kell győződni. Ha a hívó jogosultsága nem állapítható meg, a tájékoztatás hírközlő eszközön nem teljesíthető.

86. A hírközlő eszközön adott tájékoztatást feljegyzés formájában, a 73. pontban meghatározott adatkörben dokumentálni kell.

87. Abban az esetben, ha egy nyilvántartásból hordozható számítástechnikai eszközzel történik a lekérdezés és ezek naplózására az igénybe vett nyilvántartás nem alkalmas, akkor az adatlekérés időpontját, az adatkérő személyét (a név, rendfokozat és beosztás megjelölésével), a kért adat fajtáját manuális módon kell rögzíteni és a hordozható számítástechnikai eszköz leadásakor azt az eszközt kezelő szervnek kell leadni.

88. Hírközlő eszközön történő adatszolgáltatás esetén a legszükségesebb adatok közlésére kell szorítkozni.

19. Az adatigénylés során irányadó szabályok

89. A katasztrófavédelmi adatállományokból kizárólag a katasztrófavédelmi feladat- és hatáskörök gyakorlása érdekében, továbbá törvényben meghatározott esetben - a célhoz kötöttség elvének szigorú érvényre juttatása mellett - igényelhető és használható fel közérdekből nyilvánosnak nem minősülő személyes adat. A más adatkezelők által kezelt olyan adatállományokból, amelyekből történő adatigénylésre a hivatásos katasztrófavédelmi szerveket az érintett adatkezelésre irányadó törvény felhatalmazza, csak az adott törvényben meghatározott katasztrófavédelmi feladat ellátása érdekében végezhető adatlekérdezés, azok harmadik személynek vagy szervnek nem továbbíthatók.

90. Az egyes eljárások során a különböző adattárakból lekért, de az ügy szempontjából érdektelenné vált, fel nem használt személyes adatokat az ügy előadója az ügyirat továbbítását, illetve irattárba helyezését megelőzően köteles megsemmisíteni. A megsemmisítés tényét és időpontját az iratborítón, az előadói íven vagy az ügyiratban elhelyezett külön iraton rögzíteni és aláírással igazolni kell.

91. Az adatlekérdezés, illetve a megsemmisítéssel érintett adatok későbbi azonosíthatósága érdekében a lekérdezés időpontját, az érintett személy nevét és az igénybe vett nyilvántartás megjelölését kell rögzíteni, maguk a lekérdezett személyes adatok nem szerepeltethetők.

92. Az adatkérés naplózására irányadó szabályokat megfelelően alkalmazni kell az állomány részére az ügyeleti szolgálat által teljesített adatszolgáltatás esetén is. Ebben az esetben - a rendelkezésre álló technikai lehetőségek figyelembevételével számítógépen, hangrögzítéssel vagy manuális módon - rögzíteni kell az adatkérés időpontját, az adatkérő személyét (a név, rendfokozat és beosztás megjelölésével), a kért adatok fajtáját és az adatszolgáltatást teljesítő személyét. A manuális naplózást az adatkérés kezdeményezője a szolgálat befejezését követően aláírásával hitelesíti, amennyiben erre nincs lehetőség, akkor a saját maga által vezetett nyilvántartásban dokumentálja az általa kezdeményezett lekérdezést.

93. A folyamatos ügyeleti szolgálatot ellátók esetében a nyilvántartásokba történő belépés és azokból adatszolgáltatás csak az ügyeleti szolgálatot ellátó személy saját hozzáférési kódjának felhasználásával történhet. A szolgálat átadásával egy időben ezért kötelesek kilépni a számítógépes rendszerekből, a szolgálatba lépők pedig saját jogosultságuk és azonosító kódjuk alapján belépni a rendszerekbe.

20. Az érintetti jogok gyakorlása

94. Az érintetti jogok gyakorlásának lehetőségére és módjára és a kapcsolattartó személyére és elérhetőségeire az érintettek figyelmét az adatkezelésre vonatkozó tájékoztatás nyújtása során a tájékoztató részeként fel kell hívni.

95. A hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél az érintetti jogok gyakorlása tekintetében az érintettekkel a belső adatvédelmi felelős tartja a kapcsolatot, kivéve, ha az adott jog és az adott adatkezelés tekintetében a szakterülettel történő közvetlen kapcsolattartás indokolt.

96. A beérkezett kérelmeket a belső adatvédelmi felelős továbbítja az adatkezelést végző szervezeti elem részére.

97. Amennyiben az érintett személyes adatának helyesbítését vagy törlését kéri, az adatot a kijavításig vagy a törlésig jelzéssel kell ellátni.

98. Az adat helyesbítéséről vagy törléséről az érintettet és mindazokat tájékoztatni kell, akiknek az adatot továbbították, kivéve ha a tájékoztatás elmaradása az adatkezelés céljára tekintettel az érintett jogos érdekeit nem sérti. Ezen tájékoztatást a szervezeti elemek közvetlenül végzik, az adatvédelmi felelőst a levél másolatának megküldésével tájékoztatják.

99. Az adatkezelés elleni, az Infotv. 21. § (1) bekezdése szerinti tiltakozás elbírálásának időtartamára - legfeljebb 15 napra - az adatkezelést az adott szervezeti egység vezetője felfüggeszti, és erről az adatvédelmi felelőst tájékoztatja. A felfüggesztés időtartama alatt az adat a tiltakozási jog elbírásával összefüggő eljáráson kívül nem használható fel, nem továbbítható, a tárolásán kívül egyéb adatkezelési művelet nem végezhető.

100. Ha az adatkezelő szervezeti elem és a belső adatvédelmi felelős az érintett tiltakozásának megalapozottságát megállapítja, az adatkezelést - beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is - megszünteti, és az adatokat zárolja, valamint a tiltakozásról, továbbá az annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbította, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.

21. Eljárás a NAIH fellépése esetén

101. Amennyiben a hivatásos katasztrófavédelmi szervnél a NAIH

a) vizsgálatot,

b) adatvédelmi hatósági eljárást, vagy c) titokfelügyeleti hatósági eljárást

indít, az érintett adatkezelő szerv belső adatvédelmi felelőse a BM OKF belső adatvédelmi felelősét - a szolgálati út betartásával - haladéktalanul értesíti.

102. A NAIH vizsgálatával, valamint az adatvédelmi és a titokfelügyeleti hatósági eljárással érintett adatkezelő szervezeti egység vezetője köteles a NAIH részére

a) minden szükséges tájékoztatást szóban és írásban megadni,

b) az összes olyan iratba való betekintést és a másolatok készítését lehetővé tenni, amely személyes adatokkal, közérdekű adatokkal, vagy közérdekből nyilvános adatokkal összefügghet,

c) biztosítani azokba a helyiségekbe való belépést, ahol adatkezelés folyik, d) a minősített adatok megismerését elősegíteni.

103. Az adatkezelő a 102. pontban meghatározott kötelezettségeinek az Infotv. 54. § (2) bekezdésében meghatározott határidőig köteles eleget tenni.

104. Az adatkezelő, illetve a tájékoztatásra felkért személy a tájékoztatást az Infotv. 54. § (3) bekezdése alapján tagadhatja meg.

105. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv a NAIH vizsgálata alapján a személyes adatok kezelésével, illetve közérdekű adatok vagy közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos jogsérelem vagy annak közvetlen veszélye fennállását megalapozottnak tartó megállapításával való egyetértése vagy egyet nem értése esetén az Infotv. 56. § (2) bekezdésben foglaltak szerint jár el.

106. Ha a hivatásos katasztrófavédelmi szerv a NAIH adatvédelmi és titokfelügyeleti hatósági eljárásban hozott határozatát nem fogadja el, adatvédelmi hatósági eljárás esetén a belső adatvédelmi felelős, titokfelügyeleti hatósági eljárás esetén a biztonsági vezető véleményének kikérését követően a bírósági felülvizsgálat kezdeményezésére nyitva álló határidőn belül a bírósághoz fordulhat.

107. A bíróság jogerős döntéséig a vitatott adatkezeléssel érintett adatok nem törölhetők, illetve nem semmisíthetők meg, az adatok kezelését a NAIH határozatának kézhezvételekor, illetve a NAIH eljárásának megkezdésekor fel kell függeszteni és az adatokat zárolni kell.

IV. Fejezet

A hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél folytatott egyes adatkezelések

22. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek személyi állományába tartozó személyek adatainak kezelése

108. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek személyi állományába tartozó személyek személyes és különleges adatainak kezelését - ideértve a közszolgálati adatvédelmi szabályzatra vonatkozó előírásokat - a mindenkor hatályos Humán Szabályzat szabályozza, amely különösen az alábbiakról rendelkezik:

a) a dolgozói adatkezelésben résztvevő szervek és személyek általános adatvédelmi kötelezettségei,

b) az adatkezelők és felhasználók felelőssége,

c) a kezelésbe vonható személyes és különleges adatok köre,

d) betekintés a személyügyi nyilvántartásba,

e) a személyi állomány adatszolgáltatási kötelezettsége,

f) a saját személyes adatok megismerése,

g) a betekintés menete és a betekintési lap alkalmazásának szabályai,

h) tájékoztatás személyes adatokról,

i) az egészségügyi adatok kezelésére vonatkozó előírások,

j) a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos adatok kezelése,

k) a személyi iratok és a személyes adatokat tartalmazó adathordozók fizikai védelme,

l) személyes adatokat tartalmazó számítógépes információs rendszer adatvédelme és adatbiztonsága.

109. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek közötti olyan ügyintézés során, amikor dolgozói személyes adatok továbbítására kerül sor, az iratokat minden esetben zárt borítékban, az adatkezelő szervezeti egység megjelölésével és a borítékban lévő adatok típusának megjelölésével szükséges küldeni. A borítékon kerüljön feltüntetésre, hogy „Személyes adatot tartalmaz, felbontás szervezeti egység által.”

23. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek személyi állományába jelentkezők személyes adatainak kezelése, az új belépők tájékoztatása

110. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek által meghirdetett álláshelyekre benyújtandó pályázatok kötelező tartalmi elemeként elő kell írni adatkezelési hozzájárulás benyújtását. Az álláshely meghirdetésekor az adatkezelési tájékoztatásra vonatkozó általános szabályok szerint tájékoztatni kell a lehetséges pályázókat az adatkezelés körülményeiről.

111. Annak érdekében, hogy a nem pályázati kiírás eredményeként érkező önéletrajz benyújtója személyes adatok védelméhez fűződő joga ne sérüljön, a hivatásos katasztrófavédelmi szervek honlapján az önéletrajzok kezelésével és tárolásával kapcsolatos tájékoztatót kell elhelyezni az Álláspályázatok link alatt, melyben fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az érintettnek a beküldött önéletrajzához csatolnia kell egy nyilatkozatot, amelyben hozzájárul önéletrajzának 3 hónapig tartó kezeléséhez. Amennyiben a beérkezett nyilatkozat a hozzájárulást nem tartalmazza, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv kizárólag annak vizsgálatára jogosult, hogy a pályázati anyagnak megfelelő betöltetlen álláshellyel rendelkezik-e, amennyiben ilyen álláshely nem áll rendelkezésre, az anyagot a benyújtójának vissza kell küldeni vagy meg kell semmisíteni.

112. Az önéletrajzok tárolási ideje az adott pályázat lezárulásától, amennyiben a jelentkezés pályázattól függetlenül érkezett, a jelentkezés benyújtásától számított 3 hónap. Ennek elteltét követően az anyagban a személyes adatokat felismerhetetlenné kell tenni.

113. Az adattárolási határidő lejártát követően a pályázati anyagokat meg kell semmisíteni, ha arra a jelentkező külön igényt tart, részére vissza kell küldeni. Az adatmegsemmisítésről jegyzőkönyvet kell felvenni.

114. Az adatkezelő szerv belső adatvédelmi felelőse a szerv által végzett dolgozói adatkezelésekről tájékoztatót készít, amelyet az új állománytagok részére a munkába állást követően átad. Az új állománytag az ismeretek átadását aláírásával igazolja, a törvényben meghatározott, kötelező hozzájárulást megadja.

115. A rendvédelmi oktatási intézménybe hallgatót - ideértve a KOK-hoz tűzoltóképzésre küldött, állományba még nem vett személyeket is - delegáló hivatásos katasztrófavédelmi szerv a beiskolázáskor köteles az intézmény felé igazolni a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 42. § (3) bekezdésében meghatározott hozzájáruló nyilatkozat meglétét.

24. Alkalmassági vizsgálatok

116. Az egészségügyi, pszichológiai és fizikai alkalmassági vizsgálat elrendelésével egyidejűleg tájékoztatni kell az érintetteket:

a) a vizsgálat elrendelését előíró jogszabályokról,

b) a vizsgálat céljáról - az egészségügyi és pszichológiai alkalmassági vizsgálat esetén lehetőség szerint kitérve az egyes részvizsgálatok céljára is,

c) az adatok megőrzési idejéről,

d) az adatkezelést végző személyéről,

e) arról, hogy az adatok továbbíthatóak-e és

f) az érintett vizsgálati eredményekbe történő betekintési, valamint jogorvoslati jogáról.

117. A tájékoztatás történhet az érintettnek a hivatásos állományba kerülést vagy az első alkalmassági vizsgálatot megelőzően átadandó űrlapon történő adatvédelmi tájékoztató feltüntetésével is, ilyenkor az érintettnek az űrlapon jeleznie kell, hogy a tájékoztatóban foglaltakat tudomásul vette.

25. Telefon- és internethasználat ellenőrzése

118. A munkahelyi internet- és telefonhasználat, valamint az elektronikus levelezés ellenőrzéséről a hivatásos katasztrófavédelmi szervek Informatikai Biztonsági Szabályzata rendelkezik.

119. A vezetékes munkahelyi telefonok használatával kapcsolatos adatvédelmi kérdéseket a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Informatikai Szakterületének Gazdálkodási Szabályzatáról szóló főigazgatói intézkedés rendezi.

26. Juttatások

120. A személyügyi alapnyilvántartás részét képező, az állománytagokra és hozzátartozóikra vonatkozó személyes adatok - az érintett által kérelmezett juttatásra való jogosultság megállapításához és az ügyintézéshez szükséges mértékű, nem törvényben meghatározott - kezeléséhez nem szükséges az egyes állománytagok és hozzátartozóik kifejezett hozzájárulásának bekérése, az érintettek hozzájárulása vélelmezhető.

27. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek személyi állományáról készült képfelvételekkel kapcsolatos adatkezelés

121. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek személyi állományáról készült kép- vagy kép- és hangfelvételeken történő részvétel kapcsán a képmásnak mint személyes adatnak kezelésére - törvényi felhatalmazás hiányában - kizárólag az érintett előzetes hozzájárulásával kerülhet sor. Az érintettek hozzájárulását az 1. függelék szerinti nyilatkozat kitöltésével kell megszerezni, kivéve, ha a felvétel:

a) nyilvános közéleti szereplés során készült felvételnek minősül,

b) tömegfelvételnek minősül, vagy

c) ha a felvétel a hivatásos állomány tagjáról technikai ellenőrzés keretében, a térfigyelő kamerákra vonatkozó rendelkezés szerint a szolgálatteljesítés ellenőrzése céljából készül.

122. A hozzájáruló nyilatkozat aláírása önkéntes. Azon állománytagok nevét, akik nem kívánnak a felvételeken szerepelni, e joguk érvényesítése érdekében - nevet, rendfokozatot, beosztást, vonulós állomány esetén a szolgálati csoportot is megjelölve - nyilvántartásba kell venni.

123. A hozzájáruló nyilatkozatokat a belső adatvédelmi felelős összegyűjti, a nyilvántartást elkészíti, majd átadja a kommunikációért felelős terület vezetője által e feladatra kijelölt, kép- vagy kép- és hangfelvételeket készítő személyeknek. A nyilvántartott neveket kizárólag a felvételekkel kapcsolatos adatkezelést végző személyek, valamint a belső adatvédelmi felelős ismerheti meg.

124. A hozzájáruló nyilatkozatokat a belső adatvédelmi felelős zárható szekrényben kezeli.

125. Rendezvényen történő kép- és hangfelvétel készítése esetén a rendezvényért felelős szervezeti elem feladata a rendezvény megkezdése előtt felhívni az érintettek figyelmét arra, hogy amennyiben a képfelvétel készítéséhez - ide nem értve a tömegfelvételt és a nyilvános közéleti szereplést - nem járulnak hozzá, úgy azt jelezzék a jelenlévő fotós részére.

126. A jelenléti vagy regisztrációs ív alkalmazásával járó események esetén az adatkezelési tájékoztatót jól látható helyen elérhetővé kell tenni, és a jelenléti íven vagy regisztrációs adatlapon az adatkezelési hozzájárulásnak külön rubrikát kell kialakítani.

28. Nem állománytagokról készült kép- vagy kép- és hangfelvételekkel kapcsolatos adatkezelés

127. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek állományába nem tartozó személyekről készítendő kép- vagy kép- és hangfelvételeken történő részvétel kapcsán a képmásnak mint személyes adatnak kezelésére - törvényi felhatalmazás hiányában - kizárólag az érintett előzetes hozzájárulásával kerülhet sor. Az érintettek hozzájárulását a 2. függelék szerinti nyilatkozat kitöltésével kell megszerezni, kivéve, ha a felvétel:

a) nyilvános közéleti szereplés során készül vagy

b) tömegfelvételnek minősül.

128. Amennyiben a felvétel készítőjének módjában áll megfelelő szóbeli tájékoztatást adni az adatkezelésről, az érintettek hozzájárulása szóban is beszerezhető.

129. A tájékoztatás és a hozzájárulás beszerzése során figyelemmel kell lenni a megfelelő adatkezelői szint(ek) megjelölésére és arra, hogy a hozzájárulás valamennyi nyilvánosságra hozatali helyre (a BM OKF, a területi vagy területi jogállású szervek honlapja, Médiaszerver, Facebook-oldal, Katasztrófavédelem elektronikus magazin, Szent Flórián Önkéntestűzoltó-portál) kiterjedjen.

130. Rendezvények, események szervezése esetén a rendezvény, esemény szervezője lehetőség szerint előzetesen köteles gondoskodni az érintettek megfelelő tájékoztatásáról és a hozzájárulások beszerzéséről.

131. Olyan esetekben, amikor a hozzájárulás beszerzése lehetetlen, így különösen káresemények alkalmával, a kárhelyparancsnok lehetőség szerint köteles felhívni a jelenlévők figyelmét, hogy a káreseményről fényképes dokumentáció készül, és a képen szerepelni nem kívánó személyek hagyják el a helyszínt.

132. A 125. és 126. pontban foglaltakat a nem a katasztrófavédelem állományába tartozó személyeket is érintő rendezvények esetén szintén alkalmazni kell.

29. Térfigyelő kamerák telepítése a hivatásos katasztrófavédelmi szervek objektumaiban

133. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek objektumaiban és az azokhoz tartozó magánterületen, közönség számára nyilvános magánterületen - így különösen parkolóban - térfigyelő kamera telepítése esetén az új személyesadat-kezelés megkezdésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

134. Nem alkalmazható elektronikus megfigyelőrendszer vagy technikai ellenőrzésre szolgáló más eszköz olyan helyen, ahol a megfigyelés az emberi méltóságot sértheti, így különösen öltözőben, mosdóban, illemhelyen, egészségügyi vagy pszichológiai vizsgálat céljára szolgáló helyiségben, ideértve a vizsgálati helyiséghez tartozó váróhelyiséget is.

135. Még technikai ellenőrzéssel összefüggően sem helyezhető el a munkavégzés, munkahelyi viselkedés megfigyelése céljából kamera olyan helyiségekben, ahol állandó munkavégzés folyik, sem pedig a munkaközi pihenés céljául szolgáló helyiségekben, kijelölt dohányzóhelyen, ügyeleti helyiségben.

136. A fenti rendelkezések alól kivételt képeznek az olyan munkahelyiségek, ahol az állománytagok élete, testi épsége veszélyben lehet, így pl. kivételesen működtethető kamera szerelőcsarnokban vagy más veszélyforrást tartalmazó objektumban.

137. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek jelentős értéket képező eszközök - így különösen a szerek - elhelyezéséül szolgáló helyiségeiben, így különösen garázsban, egyéb, jelentős értéket képviselő eszközök tárolására szolgáló raktárban és az azokhoz vezető folyosókon elhelyezhető és működtethető kamera, azok működéséről azonban jól látható helyen és módon tájékoztatni kell az érintetteket. Olyan időszakban és épületrészeken, amikor és ahol fő szabály szerint senki nem tartózkodhat, vagyonvédelmi célból szintén elhelyezhető kamera.

138. A kamera által rögzített kép-, hang-, valamint kép- és hangfelvételt felhasználás hiányában legfeljebb a rögzítéstől számított 3 munkanap elteltével meg kell semmisíteni, illetve törölni kell, a technikai ellenőrzés keretében készített felvételek kivételével.

139. A kamerák telepítése abban az esetben felel meg az adatvédelmi követelményeknek, amennyiben a kamera által megfigyelt területre belépő személy számára jól látható módon elhelyezésre kerül a „Kamerával megfigyelt terület” figyelmeztetés.

140. A kamerák által vett képet közvetítő berendezést úgy kell elhelyezni, hogy azt csak az a személy láthassa, akinek a kamera által közvetített kép figyelése a szolgálati feladatainak részét képezi.

141. A térfigyelő kamerákkal kapcsolatos adatkezelés dokumentálása érdekében nemcsak adattovábbítási nyilvántartást, hanem betekintési naplót is rendszeresíteni kell, amely a felvételekbe történő valamennyi betekintés vonatkozásában tartalmazza a betekintő megnevezését, a betekintés okát, jogalapját, dátumát.

142. Azon térfigyelő kamerákat, amelyek rendeltetésüket tekintve kizárólag dolgozói adatkezelést végeznek - vagyis a megfigyelt területen nem jelenhet meg olyan személy, aki nem az adatkezelő szerv állományának tagja - a NAIH által vezetett adatvédelmi nyilvántartásba nem kell bejelenteni.

30. Mozgó kamerák

143. A gépjárműben felszerelésre kerülő kamerának az alábbi általános műszaki feltételeknek kell megfelelnie:

a) nagylátószögű (legalább 120 fokos) rögzítést tegyen lehetővé;

b) a kamera által rögzített fájl utólag - az anonimizálástól eltekintve - ne legyen manipulálható;

c) beépített GPS helymeghatározó legyen a készülékben;

d) a rögzített felvételen látszódjon a pontos idő, a gépjármű sebessége, valamint a GPS koordináták is;

e) beépített G-sensorral, Black-box funkcióval, (karambol, borulás stb. érzékelése) rendelkezzen;

f) ciklikus rögzítésű legyen, automata kikapcsolással és automata bekapcsolással rendelkezzen;

g) Motion Detection mozgásérzékelő funkcióval rendelkezzen (a lencse előtt történő mozgás hatására a felvétel elinduljon).

144. A beavatkozáselemzési, oktatási célból telepített kamera esetében, amennyiben a kamera a személyeket azonosítható módon rögzíti (pl. álló jármű elé kerülő személyek), és a felvételeket a hivatásos katasztrófavédelmi szerv később fel kívánja használni, de a felhasználási cél az arcképek kezelését nem indokolja, olyan technikai hátteret kell biztosítani, amely alkalmas a személyazonosításra alkalmas felvételek anonimizálására.

145. A beavatkozáselemzési, oktatási célból telepített kamera által rögzített felvételt illetéktelen személyeknek átadni, valamint a felvételt nyilvánosságra hozni nem lehet, kivétel a felvétel oktatási célból történő bemutatása. A személyes adatokat azonban ilyenkor is felismerhetetlenné kell tenni, kivéve, ha az oktatási célú felvétel az érintettek előzetes hozzájárulásával készült.

146. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv gépjárművébe a szolgálatteljesítést ellenőrző technikai eszközként telepített térfigyelő kamera által rögzített felvétel megismerésére az állományilletékes parancsnok és az általa erre munkakörüknél fogva kijelölt személyek jogosultak, az még oktatási célra sem használható fel, törvényi felhatalmazás hiányában nem bocsátható harmadik személyek rendelkezésére. A kamera felszereléséről az adott gépjárművön szolgálatot teljesítő állományt előzetes írásbeli tájékoztatásban kell részesíteni.

147. A felvételen látható gépjármű rendszámát kizárólag abban az esetben kell kitakarni, amennyiben az magánszemély gépjárműve. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek és más közfeladatot ellátó szervek, személyek gépjárművei esetén a kitakarásra nincs szükség.

148. A gépjárműben szolgálatot teljesítő állományt tájékoztatni kell arról, hogy a gépjárművön kamera került elhelyezésre.

149. A kamerával rendelkező gépjármű kamerájának üzemeltetéséért felelős személy a gépjárművezető.

150. Ha a gépjármű mozgása során valamely különleges esemény történik, a kamera által rögzített eseményről készült felvételt a szolgálati elöljárónak át kell adni.

151. A gépjármű és a kamera használói, kezelői adatvédelmi oktatásban részesülnek a belső adatvédelmi felelőstől a kamera üzemeltetési köre és a felvételek anonimizálása tekintetében.

152. A belső adatvédelmi felelős bármikor jogosult betekinteni a kamera felvételeibe ellenőrzés céljából.

153. A katasztrófavédelem vagyonvédelmi célt szolgáló mozgó kamerái kizárólag magánterületen, illetve a magánterületnek a közönség számára nyilvános részén használhatóak.

31. Hatósági tevékenységgel kapcsolatos adatkezelési szabályok

154. A hatósági ügyekkel kapcsolatos személyesadat-kezelés a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és az adott hatósági ügytípusra irányadó adatkezelési szabályok szerint történik.

155. Az ügyfél személyes adatainak zárolását úgy kell biztosítani, hogy a hatósági eljárást követően személyes adatot tartalmazó iratot tartalmazó ügyirat előadói ívén fel kell tüntetni, hogy az ügyiratban található személyes adatok kizárólag a jogerős döntés végrehajtása, a jogerős döntésében foglaltak ellenőrzése vagy a jogerős döntéssel összefüggő jogorvoslat vagy döntés-felülvizsgálat céljából kezelhetőek, és kizárólag e személyes adatok kezelésére jogosult más szerv vagy személy részére továbbíthatóak.

156. Ügyféli minőség hiánya esetén iratbetekintést kérő személy személyes adatot tartalmazó iratba kizárólag akkor tekinthet be, ha konkrét jogérvényesítési célt, vagy megfelelő jogalapot tud igazolni, ellenkező esetben a kérelmet el kell utasítani.

157. A közérdekű bejelentés vagy panasz alapján indult hatósági eljárást lezáró, már jogerőssé vált döntés megismerhetősége nem zárható el a korábbi bejelentőtől vagy panaszostól arra hivatkozással, hogy az anonimizált határozat kivonatából következtetések vonhatóak le az ügyfél személyére nézve, mivel a közérdekű bejelentést vagy panaszt benyújtó személy az ügyfelet nyilvánvalóan ismeri.

158. A törvény alapján kötelezően közzéteendő jogerős vagy fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánított hatósági határozatok közzétételének adatvédelmi szabályait külön intézkedés határozza meg.

32. Beavatkozásokkal kapcsolatos adatkezelési szabályok

159. A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 10/A. § (2) bekezdésében rögzített adatokat tartalmazó iratanyagot a hivatásos tűzoltóságokon és katasztrófavédelmi őrsökön elzárva kell tárolni.

V. Fejezet

Adatbiztonsági előírások

33. Adatbiztonsági fokozatok

160. Az adatbiztonsági intézkedések meghatározása érdekében a hivatásos katasztrófavédelmi szervek kezelésében lévő minden egyes személyes adatot tartalmazó adatállományt az adatállományt kezelő szervezeti elem vezetőjének a védelmi igény szempontjából értékelni kell, majd a 161. pontban meghatározott biztonsági fokozatba kell sorolni. A besorolásban a belső adatvédelmi felelős szükség esetén segítséget nyújt.

161. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek adatkezelésének biztonsági fokozatai:

a) alap adatbiztonsági fokozat: alapesetben azon adatkezelések tartoznak ebbe a fokozatba, amelyekben feldolgozott adatok közérdekből nyilvános adatok.

b) fokozott adatbiztonsági fokozat: alapesetben azon adatkezelések tartoznak ebbe a fokozatba, amelyekben személyes adatok találhatóak.

c) kiemelt adatbiztonsági fokozat: alapesetben ebbe a fokozatba tartoznak a különleges adatot tartalmazó adatkezelések.

162. Amennyiben egy adatállományban többféle besorolású adat található, a teljes adatállományt a magasabb adatbiztonsági kategóriába kell sorolni.

163. Az egyes adatkezelések biztonsági fokozatának megállapításához az adatok minősítésének figyelembevételén kívül figyelembe kell venni, hogy:

a) az adatok illetéktelen személy által történő megismerése, megváltoztatása, vagy törlése milyen mértékben veszélyezteti az adatkezelő vagy más szerv feladatainak végrehajtását,

b) az érintett személyiségi jogainak érvényesülését,

c) a megsérült, vagy megsemmisült adatok helyreállítása mekkora ráfordítással végezhető el,

d) a Szabályzat 4. függelékében meghatározott, adatbiztonságot veszélyeztető kockázati elemek milyen mértékben érvényesülnek az adott adatállomány vonatkozásában.

164. A 163. pontban meghatározott tényezők figyelembevételével a 161. pontban meghatározottnál magasabb adatbiztonsági fokozat is meghatározható.

165. Az alap adatbiztonsági fokozatba sorolt adatállományok tekintetében figyelemmel kell lenni arra, hogy az abban található adatok naprakészek és pontosak legyenek.

166. A fokozott biztonsági fokozatba sorolt adatállományok tekintetében biztosítani kell a 165. pontban foglaltakat, továbbá, hogy azokhoz kizárólag az adatállománnyal kapcsolatos feladatot ellátó és helyettesítésére kötelezett állománytag vagy állománytagok, továbbá a munkájuk ellenőrzésére jogosult vezetők férjenek hozzá.

167. A kiemelt biztonsági fokozatba tartozó nyilvántartások tekintetében biztosítani kell a 166. pontban foglaltakat, hogy azokhoz kizárólag az adatállománnyal kapcsolatos feladatot ellátó és helyettesítésére kötelezett állománytag vagy állománytagok, továbbá a munkájuk ellenőrzésére jogosult vezetők férjenek hozzá, a hozzáféréshez az arra jogosultakat jelszóval kell ellátni.

34. Az infrastruktúrához és a hivatásos katasztrófavédelmi szervek objektumaihoz kapcsolódó adatbiztonsági intézkedések

168. Az adatbiztonsági intézkedéseket - a vonatkozó jogszabályok és a Szabályzat keretei között - valamennyi hivatásos katasztrófavédelmi szervnél a biztonságos adatkezeléshez szükséges legmagasabb biztonsági fokozatokhoz és a helyi adottságokhoz igazodva kell meghatározni és végrehajtani.

169. Szabályozni kell a katasztrófavédelmi objektumokba történő be- és kilépés rendjét, beleértve a számítógépek és adathordozók ellenőrzött és dokumentált szállítását.

170. Az informatikai eszközök elhelyezésére szolgáló épületeket, helyiségeket úgy kell kialakítani, hogy megfelelő biztonságot nyújtsanak az erőszakos behatolás, tűz vagy természeti csapás ellen (különösen megfelelő teljesítményű elektromos hálózat kialakítása, épület ellátása villámhárítóval, megelőző intézkedések a vízbetörés ellen).

171. A lokális számítógépes hálózat központi részét tartalmazó helyiséget tervszerűen, biztonsági szempontok alapján kell kiválasztani, lehetőség szerint az épület közterülettől távolabb eső részében.

172. Megelőző intézkedésként gondoskodni kell a nyílászárók védelméről (például: rács, áttörést nehezítő üvegezés, speciális zár).

173. A számítógépes vagy az adathordozók tárolására szolgáló helyiségeket tűzvédelmi és indokolt esetben vagyonvédelmi eszközökkel el kell látni.

174. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek helyiségeiben, különös tekintettel azokra, ahol külső személyek is jogszerűen tartózkodhatnak, kerülni kell az adatkezelések helyére, módjára történő utalást, jelzést. A számítógépet úgy kell elhelyezni, hogy a képernyőn megjelenített adatok a helyiségbe belépő, illetve a helyiségben tartózkodó személyek elől védve legyen. A bejelentkezésnél, a jelszó begépelésénél kerülni kell az illetéktelen személyek jelenlétét.

175. Hatósági ügyekben, elektronikus kapcsolattartás esetén kapcsolattartási útként kizárólag az ügyintéző, vagy a szervezeti egység hivatalos elektronikus levélcíme használható.

176. A személyi állomány tagja hivatásos katasztrófavédelmi szerv objektumában nem a hivatásos katasztrófavédelmi szerv tulajdonát képező hardvereszközt csak elöljárójának vagy vezetőjének engedélyével és informatikai szakember által végzett ellenőrzést követően használhat.

177. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv számítástechnikai eszközei csak hivatásos katasztrófavédelmi szerv objektumán belül használhatók, kivéve a külön engedély alapján használt hordozható eszközöket (laptop, winchesterek stb).

178. A fokozott és kiemelt biztonsági fokozatba tartozó adatállományok kezeléséhez igénybe vett informatikai eszközök üzemszerű működését szünetmentes áramforrásokkal áramkimaradás idejére is biztosítani kell, illetve a kiemelt biztonsági fokozatba tartozó adatok védelme érdekében sugárzásvédelmi eszközöket és módszereket kell alkalmazni.

179. Az egyedi adatkezelést végző állomány épületen belüli mozgását az anyagi-technikai lehetőségek függvényében fizikai azonosítási eszközökkel (például: speciális kulcsok, chip-kártyák) is követhetővé kell tenni.

35. A hardvereszközök védelmét szolgáló adatbiztonsági intézkedések

180. Az informatikai eszközök objektumon belüli telepítését, illetve annak irányítását az adatkezelő hivatásos katasztrófavédelmi szerv vezetője által megbízott, rendszergazdai jogosultsággal rendelkező személy végzi, akinek szakmai véleményét ki kell kérni az eszközök beszerzésének előkészítése során is.

181. Az eszközök elhelyezését, a számítógépes munkahelyek kialakítását a biztonsági szempontokra is figyelemmel kell tervezni.

182. Nem kereskedelmi forgalomban beszerzett (például: alapítványi támogatásból származó, adományozott) hardvereszközök csak előzetes ellenőrzést és engedélyezést követően vehetőek alkalmazásba és kapcsolhatók a lokális hálózatba.

183. Külső személy - például karbantartás, javítás, fejlesztés céljából - a hardvereszközhöz kizárólag úgy férhet hozzá, hogy a kezelt adat megismerése elkerülhető legyen. A fokozott és kiemelt biztonsági fokozatba sorolt adatállományok kezeléséhez igénybe vett hardvereszközök javítása, karbantartása csak állandó felügyelet mellett végezhető.

184. A készülékekről, azok műszaki állapotváltozásairól folyamatos nyilvántartást kell vezetni (törzslap).

185. Gondoskodni kell arról, hogy a hardvereszközök, illetve azok szolgáltatásainak igénybevétele csak a felhasználó azonosítását követően legyen lehetséges.

186. Gondoskodni kell a személyes adatot tartalmazó adathordozók tárolásához szükséges környezeti feltételek (hőmérséklet, páratartalom, stb.) megteremtéséről.

187. Szabályozni kell a személyes adatokat tartalmazó adathordozókkal kapcsolatos adminisztrációs folyamatot, a felhasználás, a nyilvántartás, az átadás-átvétel rendjét.

188. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv által működtetett számítástechnikai rendszerekben csak vírusmentesség szempontjából ellenőrzött adathordozók alkalmazhatók.

189. A felhasználók részére az adathordozók rongálás elleni védelmét szolgáló előírásokat kell meghatározni a külső jelölés módjára, a jogosulatlan hozzáférés, másolás, törlés megelőzésére. Az érintett személyi állományt e szabályok megfelelő ismerete érdekében oktatni kell.

190. A fokozott és a kiemelt biztonsági fokozatba tartozó adatállományokat tartalmazó adathordozókról biztonsági másolatot kell készíteni és azokat lehetőleg az adatállomány őrzési helyétől eltérő tűzszakaszban kell őrizni.

191. Az adatkezelő szervek személyes adatokat tartalmazó meghibásodott winchestere - az azon rögzített adatok védelme, különösen a korábban rögzített adatok helyreállításának kizárása érdekében - külső szervnek, személynek javítás vagy csere érdekében nem adható át, azt meg kell semmisíteni.

36. Az adatkezelés dokumentációjának védelmére vonatkozó adatbiztonsági intézkedések

192. A személyes adatokat tartalmazó adatállományok dokumentációit nyilvántartásba kell venni és gondoskodni kell azok aktualizálásáról. Meg kell határozni a dokumentációkhoz történő hozzáférésre jogosultak körét, egyébként a hozzáférés csak az adatkezelő szerv vezetőjének engedélyével történhet. Szabályozni kell a dokumentációk tárolásának, másolásának, esetleges kölcsönzésének rendjét.

193. A fokozott és kiemelt biztonsági fokozatba sorolt adatkezelések dokumentációit páncélszekrényben, vagy biztonsági zárral és falakattal ellátott lemezszekrényben, vagy biztonsági zárral, vasráccsal és falakattal, illetve elektronikus védelemmel ellátott helyiségben kell őrizni.

37. Az informatikai rendszerben tárolt adatok védelméhez kapcsolódó adatbiztonsági intézkedések

194. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv alkalmazásában csak jogtiszta, vírusellenőrzött szoftver működtethető, amit csak az arra felhatalmazott személyek telepíthetnek. A személyi állomány saját szoftvert szolgálati célra nem használhat.

195. Az informatikai rendszerben tárolt adatok védelme érdekében többszintű hozzáférési rendszert, és korszerű vírusvédelmi módszereket kell alkalmazni.

196. A számítógépeken a jelszavas képernyőkímélő alkalmazása az alkalmazói állomány részére kötelező.

197. Gondoskodni kell a számítógépen feldolgozott személyesadat-állomány rendszeres mentéséről.

198. Az informatikai rendszerekben tárolt adatok védelméhez kapcsolódó adatbiztonsági követelményekről a BM OKF Informatikai Biztonsági Szabályzata rendelkezik.

38. A személyhez fűződő és az alkalmazói tevékenységgel összefüggő intézkedések

199. Az adatkezelő szerv vezetőjének gondoskodnia kell a személyes adatok kezelését végző állomány megfelelő képzéséről és továbbképzéséről.

200. Az egyes adatkezelésekhez a hozzáférési jogosultságot a jogosult elöljárójának személyre szólóan kell megállapítania, figyelemmel a kijelölt vagy felhatalmazott személy beosztására és az ahhoz kapcsolódó jogszabályban meghatározott feladatra. A jogosultságot az érintett munkaköri leírásában is rögzíteni kell. Amennyiben a jogosultság megállapítására alapot adó körülményben változás történik, haladéktalanul intézkedni kell a jogosultság módosítására vagy visszavonására.

201. A jogosultságot megállapító vezető köteles a jogosultat tájékoztatni a jogosultsággal kapcsolatos jogairól és kötelezettségeiről, a vonatkozó szabályok megszegésének következményeiről. A tájékoztatás tényét és tudomásul vételét írásban dokumentálni kell.

202. A jogosultságot megállapító vezető köteles gondoskodni arról, hogy a betekintési és hozzáférési jogosultságok a személyzeti változásokkal összhangban aktualizálásra kerüljenek. A szolgálati viszony, a kormánytisztviselői, közalkalmazotti jogviszony, munkaviszony vagy a közfoglalkoztatás megszűnése esetén az állományparancs vagy határozat aláírásával egyidejűleg intézkedni kell a betekintési és hozzáférési jogosultságok visszavonására. A leszerelő lap mindaddig nem írható alá, amíg a betekintési, illetve hozzáférési jogosultság visszavonásának tényét a leszerelő lap szignálásával, az arra hatáskörrel rendelkező, informatikai feladatok ellátásáért felelős vezető, illetve rendszergazda nem igazolta.

203. Az országos számítógépes információs rendszerek vonatkozásában szervezeti jogosultságot is meg kell határozni. A szervezeti jogosultság kérdésében az informatikai rendszerrel támogatott tevékenység országos szakmai irányításáért felelős vezető dönt.

204. A személyes adatokat tartalmazó számítógépes adatállomány alkalmazásánál a felhasználó azonosításához a technikai lehetőségek függvényében szoftveres (például név és jelszó) és hardveres azonosító eszközöket kell alkalmazni.

205. Kötelező szempontok a jelszóvédelem alkalmazásánál:

a) minden felhasználónak egyedi felhasználói névvel és egyedi felhasználói jelszóval kell rendelkeznie;

b) a jelszavakat időszakonként kötelező jelleggel változtatni kell;

c) tilos a jelszavak munkatársak közötti átadása.

206. A hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél működő számítógépes hálózatok üzemeltetését végző szervezeti elemnél bekövetkezett személyi változás (például: áthelyezés, szolgálati viszony megszűnése) esetén a szervezeti elem vezetője - a szervezeti elem vezetőjét érintő változás esetén az érintett elöljárója - soron kívül, de legkésőbb huszonnégy órán belül intézkedni köteles a jelszavas védelem módosítására. Ez az eljárás követendő abban az esetben is, ha a jogosultságok technikai biztosítását és nyilvántartását nem az üzemeltető szervezeti elem, hanem felhatalmazása alapján a felhasználó szerv állományába tartozó személy végzi.

207. A számítógépes hálózaton személyes adatokat tartalmazó dokumentumot kizárólag abban az esetben lehet több személy által is hozzáférhető mappában elhelyezni, amennyiben a személyes adatot tartalmazó irat a mappához hozzáférési jogosultsággal bíró szervezeti egység állományának feladatkörébe tartozó ügytípus ügyirata.

VI. Fejezet

Információszabadság a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél

39. Az információszabadság tartalma

208. A hivatásos katasztrófavédelmi szervnek és személyi állományának lehetővé kell tennie, hogy az Infotv.-ben meghatározott kivételekkel a kezelésében lévő közérdekű adatot és közérdekből nyilvános adatot (a továbbiakban együtt: közérdekű adat) erre irányuló igény alapján bárki megismerhesse.

209. A közérdekű adatokhoz történő hozzáférés biztosítható közzététellel, különösen a közérdekű adatokat kezelő szerv honlapján és az Egységes Közadatkereső Rendszerben, vagy erre irányuló egyedi igény megválaszolásával.

210. Az adatkezelő szerv vezetőjének döntése alapján a közérdekű adatok írásban megjelölt körét az előírt módon külön erre irányuló kérelem hiányában is nyilvánosságra kell hozni. Az adatkezelő szerv vezetője általi döntés alapján nyilvánosságra hozandó adatok körére bármely szervezeti elem javaslatot tehet, különösen akkor, ha ugyanazon témában több helyről érkezik adatigény vagy sajtómegkeresés.

40. Szerződésekkel, támogatásokkal, projektekkel kapcsolatos adatnyilvánosság és az üzleti titok

211. A hivatásos katasztrófavédelmi szervekkel szerződéses kapcsolatban álló szervekkel, személyekkel kötött szerződésekben az alábbiakat kell feltüntetni: „A szerződő felek tudomásul veszik, hogy az Infotv. 27. § (3)-(3a) bekezdése alapján a szerződés tartalma közérdekű, illetve közérdekből nyilvános adatnak minősül, és az nem minősül üzleti titoknak. Az esetleges nyilvánosságra hozatal azonban nem eredményezheti az olyan adatokhoz - így különösen a védett ismerethez - való hozzáférést, amelyek megismerése az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna, feltéve hogy ez nem akadályozza meg a közérdekből nyilvános adat megismerésének lehetőségét. A felek az arra irányuló kérelem esetén kötelesek a szerződés közérdekű, ill. közérdekből nyilvános adatnak minősülő tartalmára vonatkozóan tájékoztatást adni.”

212. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv által kiadási előirányzat terhére kötött visszterhes szerződésekben az alábbiakat kell feltüntetni: „A szerződő felek tudomásul veszik, hogy a kötelezettséget vállaló az átláthatóság ellenőrzése céljából, a szerződésből eredő követelések elévüléséig az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 41. § (6) bekezdése és az 55. §-a alapján jogosult a jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet átláthatóságával összefüggő, az 55. §-ban meghatározott adatok kezelésére, amelyből a b) pont ba) bc) és a c) pont ca) és a cd) alpontban foglalt adatok személyes adatnak minősülnek, amelyek tekintetében az adatkezelés kötelező.”

213. Az állami vagyonnal való gazdálkodásra és az azzal való rendelkezésre vonatkozó szerződések esetén a szerződésben az alábbiakat kell feltüntetni: „A szerződő felek tudomásul veszik, hogy az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 5. § (1) bekezdése alapján a szerződés közérdekű adatnak nem minősülő tartalma közérdekből nyilvános adat, ha külön törvény másként nem rendelkezik.”

41. A közérdekű adatok megismerésére irányuló igény intézésének eljárási szabályai és a költségtérítés

214. Közérdekű adat megismerése iránt bárki szóban, írásban vagy elektronikus úton terjeszthet elő igényt.

215. A közérdekű adat megismerésére irányuló igényt - a szolgálati út betartásával - soron kívül be kell mutatni az adatot kezelő szerv vezetőjének, aki a belső adatvédelmi felelős útján köteles gondoskodni a megkeresés határidőben történő megválaszolásáról.

216. A BM OKF belső adatvédelmi felelőse intézi a BM OKF által kezelt adatokra, továbbá a BM OKF és más hivatásos katasztrófavédelmi szerv által közösen kezelt adatokra irányuló közérdekűadat-megismerési igényeket, továbbá az olyan, gazdasági adatokra irányuló kérelmeket, amelyek a BM OKF és a BM OKF GEK adatkezeléséhez egyaránt kapcsolódnak.

217. A területi adatvédelmi felelősök intézik a területi és a helyi szerv által kezelt adatokra irányuló közérdekűadat-megismerési igényeket, amennyiben a kérelem nem valamennyi hivatásos katasztrófavédelmi szerv által kezelt vagy a BM OKF-fel közösen kezelt adat kiadására irányul. Amennyiben a kért adatok besorolása nem egyértelmű vagy az ügy bonyolultsága azt indokolja, a területi adatvédelmi felelős a BM OKF belső adatvédelmi felelősének állásfoglalását kéri.

218. A területi adatvédelmi felelős a kérelem beérkezéséről - az adatigénylő személyes adatainak felismerhetetlenné tételével - a BM OKF belső adatvédelmi felelősét haladéktalanul értesíti.

219. Az adatvédelmi felelős a kérelem kézhezvételekor haladéktalanul megvizsgálja, hogy a kérelem teljesítéséhez szükséges alábbi alapvető információk rendelkezésre állnak-e:

a) az igénylő neve vagy megnevezése;

b) az értesítések és a válasz megküldéséhez szükséges elérhetőség;

c) az igényelt adatok pontos meghatározása;

d) nyilatkozat arról, hogy az adatokat részére milyen formában kell rendelkezésre bocsátani;

e) a kötelezettségvállalás a dologi költségek megfizetéséről.

220. Amennyiben az igény nem tartalmazza az igény teljesítéséhez szükséges adatokat - ideértve azt az esetet is, ha az adatigénylő a megismerni kívánt adatot nem tudja pontosan megjelölni - a belső adatvédelmi felelős haladéktalanul, de legkésőbb az igény kézhezvételét követő 3 napon belül felveszi a kapcsolatot az igénylővel és - a tőle elvárható módon és mértékben - segítséget nyújt a megismerni kívánt adatok körének pontos meghatározása érdekében.

221. A belső adatvédelmi felelős az igény pontosításának elmulasztása esetén figyelmezteti az adatigénylőt arra, hogy amennyiben a pontosítást elmulasztja, igényének teljesítése részben vagy egészben meghiúsul.

222. Az igényelt adatot tartalmazó nyilvános forrás megjelölése kizárólag abban az esetben helyettesíti az igény teljes egészében történő megválaszolását, amennyiben a nyilvánosságra hozott adatok megegyeznek a kiadni kért adatokkal.

223. Amennyiben az igényelt adat kezelője nem a megkeresett szerv, úgy azt haladéktalanul, de legkésőbb az igény kézhezvételét követő 8 napon belül köteles továbbítani a közérdekű adatot kezelő szervnek. Az igény áttételéről egyidejűleg tájékoztatni kell az igénylőt is.

224. Amennyiben az adatkezelő szerv a megkeresett szerv számára nem azonosítható, továbbá amennyiben a tényleges adatkezelő szerv illetékessége kétséget kizáróan egyértelműen megállapítható volt az adatigénylő számára, az adatkezelő szerv tájékoztatja az igénylőt az áttétel akadályáról vagy felhívja az igénylőt adatigényének az illetékes szervhez történő megküldésére.

225. Amennyiben az igény 15 nap alatt nem teljesíthető, különösen, amennyiben az adatok az igényelt csoportosításban nem állnak rendelkezésre és azok kigyűjtése a határidőn belül objektív okból nem lehetséges, vagy az igény nagyszámú, nagy terjedelmű adatra vonatkozik, valamint, ha az adatigénylés teljesítése a hivatásos katasztrófavédelmi szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, az ügyintézési határidő további 15 nappal meghosszabbítható. Ebben az esetben igénylőt a belső adatvédelmi felelős az igény kézhezvételétől számított 15 napon belül tájékoztatja a határidő meghosszabbításának okáról és a válasz várható időpontjáról.

226. Ha az igénylő az adatokat tartalmazó dokumentumról vagy dokumentumrészről másolatot kíván kérni, valamint ha az adatigény teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, az adatkezelő hivatásos katasztrófavédelmi szerv költséget állapíthat meg.

227. A költségtérítés megállapításánál az Infotv. 29. § (5) bekezdésében felsorolt költségelemek vehetők figyelembe, a közérdekű adat iránti igény teljesítéséért megállapítható költségtérítés mértékéről szóló 301/2016. (IX. 30.) Korm. rendeletben foglaltak szerint.

228. Nem állapítható meg költség az adatkezelő hivatásos katasztrófavédelmi szerv azon állománytagjai tekintetében, akiknek az adatigények érdemi és adminisztratív ügyintézése munkaköri kötelezettsége, így különösen a belső adatvédelmi felelős és helyettesítésére kijelölt személy, a válasziratot aláíró vezető, a döntéselőkészítő, nem nyilvános adatokra vonatkozó adatigények esetén az adatigény teljesíthetősége tekintetében szakmai javaslatot tevő szervezeti elem kijelölt ügyintézője és vezetője, az adatok kiadhatóságára vonatkozó döntéshozatal tekintetében a hivatásos katasztrófavédelmi szerv vezetője, az adatigénnyel kapcsolatos érkeztetési, iktatási, kézbesítési feladatokat elvégző személy vonatkozásában, továbbá az adatigénnyel megkeresett hivatásos katasztrófavédelmi szerv állományába nem tartozó személyek tekintetében.

229. A dologi és személyi költségek számítási módját a hivatásos katasztrófavédelmi szervekhez érkezett közérdekűadat-megismerési igények teljesítésével kapcsolatos költségtérítés összegének meghatározása során alkalmazandó önköltségszámítási szabályokról szóló BM OKF főigazgatói intézkedés tartalmazza.

230. Az adatigény teljesítésénél elszámolható költségek megállapítására minden esetben sor kerül az adatokat kezelő szervezeti elemnél az 5. függelékben feltüntetett dokumentum kitöltésével, számlázásra azonban csak akkor kerül sor, ha ez indokolt és a teljesítéshez szükséges munkaerő-ráfordítás időtartama meghaladja a 4 munkaórát, vagy a dologi költségek vonatkozásában a másolt oldalak száma meghaladja a 10 oldalt. A személyi és dologi költségekről a BM OKF tekintetében a Költségvetési Főosztály, területi szervek vonatkozásában a Költségvetési Osztály állít ki számviteli bizonylatot.

231. A személyi és dologi költségek megállapítására van lehetőség a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó adatigény teljesítésekor.

232. A belső adatvédelmi felelős az adatigény megválaszolásában érintett szervezeti elemnek megküldi a 230. pontban meghatározott dokumentumot az adatigénnyel együtt.

233. Az érintett szervezeti elem vezetője a közérdekű adatigényben foglaltak alapján előzetesen felméri a kezelésében lévő adatok kiadására fordított munkaórát, amelyet kerekítve, az egyes munkafolyamatot végző állománytag nevének, beosztásának feltüntetésével a 230. pontban meghatározott dokumentumban rögzít.

234. Ha a személyi költségek a 4 munkaórát vagy a dologi költségek vonatkozásában a másolandó oldalak száma a 10 oldalt meghaladja, e-mailben az igényelt közérdekű adatot kezelő szervezeti elem vezetője megküldi a 230. pontban meghatározott dokumentumot a BM OKF tekintetében a Költségvetési Főosztály, területi szervek vonatkozásában a Költségvetési Osztály vezetőjének a költségszámítás elkészítése céljából.

235. A BM OKF tekintetében a Költségvetési Főosztály, területi szervek vonatkozásában a Költségvetési Osztály a rendelkezésre álló tényleges személyügyi béradatok és dologi költségek feltüntetése után, a 230. pontban meghatározott dokumentumot megküldi a belső adatvédelmi felelős részére a költségek összegszerű kimutatásával.

236. A belső adatvédelmi felelős a várható személyügyi és dologi kiadások összegéről a közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény beérkezésétől számított 15 napon belül tájékoztatást küld az adatigénylő részére. A költségtérítés megfizetésénél az adatigénylőtől a hivatásos katasztrófavédelmi szerv a költségek előlegezését abban az esetben kérheti, ha a költség összege meghaladja az 5000 Ft-ot.

237. Amennyiben a költségek előlegezésére nincs lehetőség, a belső adatvédelmi felelős az igény teljesítésével egyidejűleg felhívja az adatigénylő figyelmét a költségtérítés megfizetésére vonatkozó kötelezettségre.

238. Ha az adatigénylés teljesítése a hivatásos katasztrófavédelmi szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, vagy az a dokumentum vagy dokumentumrész, amelyről az igénylő másolatot igényelt, jelentős terjedelmű, illetve a költségtérítés mértéke meghaladja a kormányrendeletben meghatározott összeget, az adatigénylést a költségtérítésnek az igénylő általi megfizetését követő 15 napon belül kell teljesíteni.

239. A tájékoztatásnak ki kell terjednie arra, hogy amennyiben az adatigénylő a tájékoztatásban foglaltakat elfogadja, a költség elfogadásától számított 15 napon belül köteles azt befizetni az adatkezelő hivatásos katasztrófavédelmi szerv által írásban meghatározott folyószámlaszámra.

240. A belső adatvédelmi felelős a számviteli bizonylat elkészítése céljából az adatigénylőnek - a költségekről szóló tájékoztatóval egy időben - megküldi a 6. függelékben meghatározott dokumentumot, amelyen az adatigénylő nevét és címét szükséges feltüntetni a számviteli bizonylat kiállítása céljából.

241. Az igény teljesítése során kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy a közérdekű adatok közlése ne járjon mások jogainak, vagy törvény alapján korlátozottan megismerhető adatok bizalmasságának sérelmével. Különös figyelmet kell fordítani arra, hogy az adatszolgáltatással ne kerüljenek nyilvánosságra személyes adatok, minősített adatok, törvény által nyilvánosságában korlátozott, vagy - ha az adatkezelő szerv vezetője másként nem döntött - döntéselőkészítő, nem nyilvános adatok.

242. Ha a közérdekű adatot tartalmazó dokumentum az igénylő által meg nem ismerhető adatot is tartalmaz, a másolaton a meg nem ismerhető adatot felismerhetetlenné kell tenni, olyan módon, hogy a korlátozottan megismerhető adatok tartalmára megalapozott következtetést ne lehessen levonni. A meg nem ismerhető adatok kitakarása során figyelemmel kell lenni arra is, hogy az igénylő által megismerhető adatok ne essenek kitakarás alá.

243. Az elutasított kérelmekről, valamint az elutasítások indokairól a belső adatvédelmi felelős nyilvántartást vezet, és az abban foglaltakról a tárgyévet követő év január 31-éig tájékoztatja a NAIH-ot.

244. Amennyiben az adatigény a hivatásos katasztrófavédelmi szerv feladat- és hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített, a döntés megalapozását szolgáló adat megismerésére irányul, a belső adatvédelmi felelős az adatkezelő szerv vezetője részére az érintett szakterület előzetes szakmai álláspontján alapuló állásfoglalást készít arról, hogy

a) az adat további jövőbeli döntés megalapozását is szolgálja, vagy

b) az adat megismerése a közfeladatot ellátó szerv törvényes működési rendjét vagy feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását, így különösen

az adatot keletkeztető álláspontjának a döntések előkészítése során történő szabad kifejtését veszélyeztetné-e.

245. A közérdekű vagy közérdekből nyilvános adat kiadására irányuló sajtó- és médiamegkeresések intézésébe a hivatásos katasztrófavédelmi szerv szóvivője a belső adatvédelmi felelőst bevonja.

246. Az igénylés alapján történő adatszolgáltatás esetén az adatigénylő személyazonosító adatai csak annyiban kezelhetőek, amennyiben az az igény teljesítéséhez - beleértve az esetleges költségek megfizetését és az azonos igénylőtől, egy éven belül beérkezett jelleg ellenőrzését - elengedhetetlenül szükséges. Az adatigény beérkezésétől számított 1 éves időtartam lejártát követően az igénylő személyes adatait haladéktalanul törölni kell. A törlésről az ügy előadója kitakarással gondoskodik.

42. A hatósági ügyekkel kapcsolatban érkező adatigények megválaszolására vonatkozó szabályok

247. Ha az adatigény hatósági ügyet érint, a megválaszolásakor a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) iratbetekintési rendelkezéseiben foglalt korlátozásokat is figyelembe kell venni. Erre a válasziratban fel kell hívni az adatigénylő figyelmét.

248. Ha az igény olyan hatósági eljárás kapcsán érkezik, ami még folyamatban van, az Infotv. 27. § (5) bekezdés döntéselőkészítő iratokra vonatkozó rendelkezése, továbbá a Ket. 69. § (1) bekezdés a) pontja alapján - miszerint nem lehet betekinteni a döntés tervezetébe - meg kell tagadni az igény teljesítését, és felhívni az igénylő figyelmét, hogy megkeresését későbbiekben a Ket. 69/A. § (1) bekezdése értelmében nyújthatja be az adatkezelő hivatásos katasztrófavédelmi szervhez.

249. A hatósági ügyekre vonatkozó adatigények esetén kizárólag a Ket. 69/A. § (1) bekezdése alapján bárki számára megismerhető határozatok adhatóak ki az anonimizálási szabályok betartásával, egyébként bármely más irat tekintetében fel kell hívni az adatigénylőt Ket. szerinti iratbetekintési jog gyakorlására.

250. Amennyiben a megkeresés nem iratok, hanem információk kiadására irányul, figyelemmel kell lenni arra, hogy az adott információ mely iratból származik. Ha nem adható válasz a kérdésre a jogerős határozat tartalma alapján, fel kell hívni az adatigénylőt Ket. szerinti iratbetekintési jog gyakorlására.

251. Ha az adatigény más hatóságok által lefolytatott eljárásokban keletkezett adatokra vonatkozik, arra az igény áttételére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, ideértve azt az esetet is, ha az ügyben egy másik hivatásos katasztrófavédelmi szerv járt el. Amennyiben az adatkezelőnek tudomása van arról, hogy az igényt a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervhez is benyújtották, az áttétel mellőzhető.

252. Amennyiben az adatigény kizárólag szakhatósági állásfoglalás megismerésére irányul, azt a Ket. 69. § (1) bekezdésének a) pontja alapján az igénylő részére önálló iratként nem lehet kiadni, hanem át kell tenni a határozatot hozó hatósághoz.

253. Ha az adatigény azért nem teljesíthető, mert a hivatásos katasztrófavédelmi szerv a Ket. szerinti iratbetekeintési jog gyakorlására hívja fel az adatigénylőt, a válasz az igény teljesítésének részben vagy egészben történő megtagadásának minősül, ennélfogva az igénylőt tájékoztatni kell a jogorvoslati lehetőségekről.

43. A közérdekű adatok elektronikus úton történő közzététele

254. Az elektronikus információszabadság megvalósítása érdekében a hivatásos katasztrófavédelmi szervek honlapjukon közzétételi listákat működtetnek.

255. A listák tartalmának honlapon történő elhelyezéséről a honlap szerkesztéséért felelős személy vagy szervezeti elem gondoskodik.

256. A közzétételi listákat a nyitólapról közvetlenül elérhető oldalon, „Közérdekű adatok” hivatkozás alatt kell közzétenni. A honlapon az Egységes Közadatkereső Rendszerre, a Központi Elektronikus Jegyzékre mutató hivatkozást is el kell helyezni.

257. Az általános közzétételi listában az adott hivatásos katasztrófavédelmi szerv vonatkozásában értelmezhetetlen közzétételi egységeket is fel kell tüntetni, de a pontos tájékoztatás érdekében jelezni kell, hogy az adott közérdekű adat a szervnél nem áll rendelkezésre.

258. A frissített adatok új állapota mellett fel kell tüntetni a frissítés tényét és idejét, illetve az adat előző állapotának archív állományban való elérhetőségét.

259. Amennyiben a közzétételi lista az adat előző állapotának archívumban tartását írja elő, az adat frissítése esetén annak elérhetővé tétele a megőrzési idő elteltéig nem szüntethető meg, és az adat mellett fel kell tüntetni a frissítés tényét és idejét, az új állapot fellelhetőségét, valamint feltűnő módon azt, hogy az archívumban elérhető adat nem időszerű.

260. A kötelező archiválási idő elteltét követően az adatfelelős szerv döntést hoz az adat törléséről vagy archívumban tartásáról.

261. A közzétételi lista által előírt megőrzési kötelezettség lejártakor a belső adatvédelmi felelős a közzétett, külön jogszabályban meghatározott közzétételi egységeket átadja a központi elektronikus jegyzék működtetője részére.

262. A 7. függelék tartalmazza a BM OKF közzétételi listáit és a listák egyes részei tekintetében adatszolgáltatásra kötelezett szervezeti elemek megjelölését. Az adatfelelős személyt az adatfelelős szervezeti elem vezetője jelöli ki.

263. Amennyiben a BM OKF általános közzétételi listájának gazdálkodási adatai között olyan adatok is szerepelnek, amelyekkel a BM OKF Gazdasági Főigazgató-helyettesi Szervezetének adatfelelős szervezeti eleme nem rendelkezik, az adatokat a BM OKF GEK köteles a honlapfelelős rendelkezésére bocsátani.

264. A területi szervek a 8. függelék alapján készítik el közzétételi listáikat.

265. A 8. függelékben foglaltaktól az alábbi esetekben lehet eltérni:

a) a KOK és a BM OKF GEK tekintetében a többi hivatásos katasztrófavédelmi szervtől eltérő feladatkörök miatt nem releváns közzétételi egységek a különös és egyedi közzétételi listából törölhetőek,

b) bármely területi szerv a területi sajátosságoknak megfelelően kiegészítheti az egyedi közzétételi listát.

266. A közzétételi listában nem szereplő közérdekű adatokra vonatkozó adatigénylések adatai alapján a belső adatvédelmi felelős legalább évente felülvizsgálja a hivatásos katasztrófavédelmi szerv egyedi közzétételi listáját, és a jelentős arányban vagy mennyiségben felmerült adatigénylések alapján azt kiegészíti.

267. Az adatfelelős szervezeti elemeket és személyeket a területi szervek saját hatáskörben határozzák meg.

268. A BM OKF-nél az adatfelelős személyek a közzétételi listákban meghatározott adatokat közvetlenül vagy az adatfelelős szervezeti elem útján, elektronikus úton küldik meg a belső adatvédelmi felelősnek, aki az adatokat továbbítja a BM OKF Kommunikációs Szolgálatának mint adatközlőnek, amely gondoskodik a továbbított közérdekű adatok honlapon történő nyilvánosságra hozataláról.

269. A belső adatvédelmi felelős az általa megküldött adatokat elmenti, hogy amennyiben a honlapon adatvesztés következne be, az adatokat haladéktalanul pótolni lehessen.

270. Az adatfelelős személyek gondoskodnak a közreműködésükkel közzétett adatok naprakészségének figyelemmel kíséréséről, és szükséges esetben a közzétételi listán adott adatfajtára meghatározott időközönként - azonnali adatfrissítést előíró rendelkezés esetén a változást követő munkanapon - történő frissítésének, a korábbi adatok archiválásának, továbbá, amennyiben a kötelező archiválási idő már eltelt, és az információ honlapon történő megjelenítése már nem indokolt, az archívumból történő törlés kezdeményezéséről.

271. A közzétételi listákba feltöltött adatok helytállóságáért és naprakészségéért az adatfelelős személy, a kapott adatok feltöltéséért az adatközlő, a listák egyes részei feltöltöttségének ellenőrzéséért a belső adatvédelmi felelős felel.

272. A helyi szervek - mint adatfelelősök - a tevékenységükre vonatkozó közérdekű adatokat a felettes területi szervnek küldik meg. A területi szerv az alárendeltségébe tartozó helyi szervek vonatkozásában gondoskodik a megküldött közérdekű adatok közzétételéről.

273. Az adatfelelős, valamint a holnapon adatközlést intéző személyek feladatait munkaköri leírásukban rögzíteni kell.

274. Az Egységes Közadatkereső Rendszerben és a Központi Jegyzékben történő közzétételt a belső adatvédelmi felelős folyamatosan végzi.

VII. Fejezet

Ellenőrzés

275. Az adatkezelési rendelkezések betartásának ellenőrzésére jogosult:

a) az adatkezelő szerv vezetője vagy az általa írásban kijelölt személy;

b) az adatkezelő szerv vagy a felettes szerv belső adatvédelmi felelőse;

c) a központi szakirányítást ellátó szerv vezetője által ellenőrzésre írásban kijelölt személy;

d) a BM OKF Ellenőrzési Szolgálatának és az adatkezelő szerv ellenőrzési szolgálata állományának erre írásban felhatalmazott tagja;

e) a belügyminiszter által írásban felhatalmazott személy;

f) a jogszabályban erre felhatalmazott személy.

276. Az ellenőrzésre feljogosított az ellenőrzés céljára figyelemmel az ellenőrzés érdekében minden olyan helyiségbe beléphet, ahol adatkezelés folyik, az adatkezelést végzőktől minden olyan kérdésben felvilágosítást kérhet, minden olyan adatkezelést megismerhet, vagy abba betekinthet, amely az ellenőrzött szerv adatkezelési tevékenységével összefügg.

277. Az egyes szervek, szakterületek szakmai tevékenységét érintő átfogó ellenőrzéseknek ki kell terjedniük a szakmai feladatellátáshoz szükséges adatkezelések törvényességének ellenőrzésére is.

278. Az adatkezelő szerv adatvédelmi tevékenységének célellenőrzését a BM OKF belső adatvédelmi felelőse vagy az adatkezelő szerv szakirányítására jogosult szerv vezetője rendelheti el.

279. A naplózási kötelezettség teljesítését a naplót vezető közvetlen szolgálati elöljárója legalább háromhavonta ellenőrizni köteles.

280. A belső adatvédelmi felelős által végzett ellenőrzés elsősorban az alábbiakra terjed ki:

a) közzétételi listák állapota;

b) személyes adatok kezelése az ellenőrzött szerv szervezeti elemeinél;

c) adatvédelmi, adattovábbítási nyilvántartás állapota;

d) az ellenőrzött szerv, szervezeti elem által vezetett nyilvántartások adatvédelmi megfelelősége;

e) a Humán Szabályzatban foglalt adatvédelmi rendelkezések megtartása;

f) az adatbiztonság követelményeinek való megfelelés.

281. A belső adatvédelmi felelős legalább negyedévente köteles ellenőrizni a szerv közzétételi listáinak feltöltöttségét.

282. A belső adatvédelmi felelős minden félévben köteles ellenőrizni az adatkezelő szervnél kiosztott hozzáférési jogosultságok aktualizáltságát. Az ellenőrzést az adatvédelmi felelős a szerv rendszergazdájával közösen köteles végrehajtani, annak lefolytatása során a jelszavak meghatározott időszakonkénti megváltoztatására vonatkozó kötelezettség teljesítését is ellenőrizni kell.

283. A belső adatvédelmi felelős legalább kétévente köteles ellenőrizni a szakterületek adatkezelési tevékenységét és a dolgozói adatkezeléseket.

284. Az ellenőrzés során feltárt hiányosságokról, esetleges jogszabály- vagy normasértésekről az ellenőrzést végző az ellenőrzés befejezését követően írásban köteles tájékoztatni az adatkezelő szerv vezetőjét, aki köteles haladéktalanul megtenni a jogszerű állapot helyreállításához szükséges intézkedéseket, illetve indokolt esetben elrendeli vagy kezdeményezi a személyi felelősség megállapításához szükséges eljárás lefolytatását.

VIII. Fejezet

Oktatás, vizsgáztatás, tájékoztatás

285. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv állományába újonnan került olyan személyeket, akik munkakörüknél fogva személyes adatokat kezelnek, az adatvédelmi felelős - az adatkezelő szerv személyzeti feladatot ellátó szervezeti elemével történő rendszeres egyeztetés alapján - köteles az állományba vételt követő három hónapon belül adatvédelmi oktatásban részesíteni és részére a szükséges jogszabályokat, belső normákat és egyéb segédanyagokat rendelkezésre bocsátani, majd az oktatást követő három hónapon belül vizsgáztatásukat elvégezni.

286. Az oktatásról és a vizsgáról szóló igazolást a belső adatvédelmi felelős a fizikai adatbiztonság szabályainak megfelelően kezeli.

287. A belső adatvédelmi felelősök kijelölésüket követően a BM OKF belső adatvédelmi felelőse által megállapított elméleti és gyakorlati ismereteket egyaránt tartalmazó tárgykörben vizsgát tesznek. Rendszeres továbbképzésük szervezéséről, felkészültségük, ismereteik folyamatos karbantartásához szükséges ismeretanyaggal történő ellátásukról a BM OKF belső adatvédelmi felelőse köteles gondoskodni.

288. A belső adatvédelmi felelős az adatkezelő szerv személyes adatok kezelését végző személyi állományát a bekövetkezett adatvédelmi tárgyú jogszabály- és normaváltozásokról köteles tájékoztatni, indokolt esetben - különösen a jelentősebb adatvédelmi tárgyú normaváltozások vagy az ellenőrzés során feltárt visszatérő, vagy egyébként súlyos hiányosságok esetén - az érintett állomány kötelező adatvédelmi oktatását elvégezni.

289. A belső adatvédelmi felelős az adatkezelő szerv információszabadsággal összefüggő feladatok ellátásáért felelős személyi állományát a közérdekű adatok nyilvánosságával összefüggő jogszabály- és normaváltozásokról köteles tájékoztatni, indokolt esetben - különösen a jelentősebb normaváltozások vagy az ellenőrzés során feltárt visszatérő, vagy egyébként súlyos hiányosságok esetén - az érintett állomány kötelező, információszabadság tárgyú oktatását elvégezni.

1. függelék a 3/2017. (XI. 30.) BM OKF utasítás mellékletéhez

Minta
(adatvédelmi tájékoztató és hozzájáruló nyilatkozat kép- vagy kép- és hangfelvételen történő szerepléshez állománytagok részére)

TÁJÉKOZTATÓ SZEMÉLYES ADAT KEZELÉSÉRŐL

A kép- vagy kép- és hangfelvételeken (a továbbiakban: felvétel) történő részvétel kapcsán /pl. a jutalom, elismerés átvételének képi dokumentálása, folyóiratban készült interjúhoz készült képfelvétel, a beavatkozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó, de nem a tevékenységről készített portrészerű felvételek/ a képmás - mint személyes adat - kezelésére a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:48. § (1) bekezdése alapján, és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5. § (1) bekezdésének a) pontja alapján az érintett hozzájárulásával kerül sor.

Kivételt képez a teljes személyi állomány tekintetében, hogy a tömegfelvételeken történő szerepléshez (pl. állománygyűlésen készített, nem portrészerű képek) vagy a nyilvános közéleti szereplés során készített képek készítéséhez nem szükséges az érintettek hozzájárulása.

A beavatkozó - vagy egyébként közterületen a katasztrófavédelem hatáskörében eljárva munkát végző - állományról a beavatkozás, szolgálatteljesítés ideje alatt, a katasztrófavédelmi tevékenységhez kapcsolódó időszerű, napi eseményekről történő tájékoztatás céljából kép- vagy kép- és hangfelvételek készítéséhez szintén nem szükséges az érintettek hozzájárulása.

A kivételi körök meghatározására a Ptk. 2:48. § (2) bekezdése alapján, továbbá a Fővárosi Törvényszék 56.Pf.632.194/2015/3. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről szóló 16/2016. (X. 20.) AB határozat és a Kúria Pfv.IV.20.283/2015/4. számú ítélete, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.186/2014/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről szóló 17/2016. (X. 20.) AB határozatban foglaltakra tekintettel került sor.

1. Az adatkezelés célja a közvélemény tájékoztatása a katasztrófavédelmi tevékenység körébe tartozó időszerű, napi eseményekről, vezetők tekintetében a katasztrófavédelem vezetőit bemutató aloldalon történő megjelenítés.

2. A kezelt személyes adat a képmás, és a felvétel készítésének időpontjában az érintett által tanúsított viselkedés, a megnyilvánuló érzelmi állapot.

3. A képfelvétel kapcsán adatkezelő a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság/... Megyei/Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság/ Katasztrófavédelem című folyóirat szerkesztősége [a megfelelő adatkezelő(k) kiválasztandó(ak) több adatkezelő esetén mindegyiket meg kell nevezni, és a 4. pontban mindegyik adatkezelő adatait meg kell adni]

4. Az adatkezelő adatai:

Az adatkezelő megnevezése:

Székhelye:

Postai címe:

Telefonszáma:

Telefaxszáma:

Elektronikus levélcíme:

Belső adatvédelmi felelőse: Szolgálati helye:

Elérhetősége (elektronikus levélcím, telefonszám):

5. A képfelvételek a hivatásos katasztrófavédelmi szervek honlapján, a Katasztrófavédelem Médiaszerverén, a Katasztrófavédelem hivatalos Facebook oldalán tehetőek közzé, az ott meghatározott Adatvédelmi Irányelveknek megfelelően, továbbá megjelenhetnek a Katasztrófavédelem című elektronikus folyóiratban is. A

Médiaszerverre feltöltött kép- és hangfelvételeket a sajtó és média képviselői kizárólag a katasztrófavédelmi tevékenység bemutatása céljából, a Felhasználási Feltételeknek megfelelően vehetik át.

6. A honlapokon történő közzététel és a Médiaszerver szempontjából a technikai hátteret biztosító Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület adatfeldolgozónak minősül, egyéb esetek az adatok feldolgozását az adatkezelő saját szervezetén belül, önállóan végzi.

Az adatfeldolgozó postacíme: 1089 Budapest, Elnök utca 1.

Telefonszáma:(+36-1) 303-0168

Telefaxszáma:(+36-1) 477-0549

Elektronikus levélcíme: info@rsoe.hu

Honlapja: www.rsoe.hu

7. A felvételeket - ha az érintett később nem kéri azok törlését - az adatkezelő az archívumában selejtezés nélkül megőrzi.

8. A képfelvétel készítéséhez hozzájárulást nem adó személyek jogának biztosítása érdekében azon állománytagok nevét, akik nem kívánnak a felvételeken szerepelni, e joguk érvényesítése érdekében - nevet, rendfokozatot, beosztást, vonulós állomány esetén a szolgálati csoportot is megjelölve - az érintettet foglalkoztató hivatásos katasztrófavédelmi szerv belső adatvédelmi felelőse nyilvántartásba veszi, majd az aktualizált nyilvántartást átadja a kommunikációért felelős területen e feladatra kijelölt, kép- vagy kép- és hangfelvételeket készítő személyeknek. A nyilvántartott neveket kizárólag a felvételekkel kapcsolatos adatkezelést végző személyek, valamint a belső adatvédelmi felelős ismerhetik meg. Amennyiben egy rendezvényen, eseményen több hivatásos katasztrófavédelmi szerv állománytagjai vesznek részt, és a résztvevő állománytagok nyilatkozata kiterjedt a rendezvényt szervező hivatásos katasztrófavédelmi szervre, az érintettet foglalkoztató hivatásos katasztrófavédelmi szerv szóvivője tájékoztatást nyújt a rendezvényt szervező hivatásos katasztrófavédelmi szerv szóvivője, központi rendezvény esetén a BM OKF Kommunikációs Szolgálat részére a hozzájárulás hiányát illetően. A belső adatvédelmi felelős az érintettet az adatkezelő állományából történő kikerülésekor törli a nyilvántartásból.

9. Az adatkezelő a személyes adatokat védi különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

Milyen jogok illetik meg az érintettet az adatkezelés kapcsán?

A tájékoztatáskéréshez való jog: az adatkezelőnél a tájékoztatóban felsorolt elérhetőségeken írásban tájékoztatást kérhet arról, hogy:

- milyen személyes adatait,

- milyen jogalapon,

- milyen adatkezelési cél miatt,

- milyen forrásból,

- mennyi ideig kezeli,

- az adatkezelő kinek, mikor, milyen jogszabály alapján, mely személyes adataihoz biztosított hozzáférést vagy kinek továbbította a személyes adatait,

- előfordult-e személyes adatai tekintetében adatvédelmi incidens.

Kérelmét az adatkezelő legfeljebb 25 napon belül, a megadott elérhetőségre küldött levélben teljesíti.

A helyesbítéshez való jog: a tájékoztatóban felsorolt elérhetőségeken kérheti, hogy az adatkezelő módosítsa valamely személyes adatát (pl. hibásan feltüntetett képaláírás). Az adatkezelő a kérelmét legfeljebb 25 napon belül teljesíti, és erről a megadott elérhetőségre küldött levélben értesíti.

A törléshez való jog: a tájékoztatóban felsorolt elérhetőségeken kérheti az adatkezelőtől személyes adatainak törlését. Az adatkezelő az adattörlés iránti kérelem teljesítését abban az esetben tagadja meg, ha azokat jogszabály alapján kötelező kezelnie. Egyéb esetben a kérelmet legfeljebb 25 napon belül teljesíti, és erről a megadott elérhetőségre értesítést küld.

A zároláshoz való jog: a tájékoztatóban felsorolt elérhetőségeken küldött levélben kérheti személyes adatainak zárolását. A zárolás addig tart, amíg a megjelölt indok szükségessé teszi az adatok tárolását. Adatai zárolását kérheti például abban az esetben, ha úgy gondolja, hogy személyes adatait az adatkezelő jogellenesen kezelte, azonban az érintett által kezdeményezett hatósági vagy bírósági eljárás érdekében szükséges az, hogy az adatait, vagy az adatait tartalmazó dokumentumot az adatkezelő ne törölje. Ebben az esetben az adatkezelő a hatóság vagy a bíróság megkereséséig tovább tárolja a személyes adatot, majd a megkeresést és az adattovábbítást követően törli azt.

A tiltakozáshoz való jog: a tájékoztatóban felsorolt elérhetőségeken tiltakozhat az adatkezelés ellen, ha az adatkezelő adatszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljából továbbítaná, felhasználná, továbbá törvényben meghatározott egyéb esetben. Az adatkezelő a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 napon belül megvizsgálja, annak megalapozottsága kérdésében döntést hoz, és döntéséről a kérelmezőt írásban tájékoztatja.

Mit tehet, ha úgy érzi, adatai kezelése kapcsán sérelem érte?

Amennyiben úgy érzi, hogy az adatkezelés során sérelem érte, kérjük, hogy elsődlegesen keresse meg az adatkezelő belső adatvédelmi felelősét a tájékoztatóban megjelölt elérhetőségeken.

Amennyiben az adatkezelő megkeresése nem vezetett eredményre, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 52. § alapján a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál bejelentést tehet, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 22. §-a, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény Második Könyvének Harmadik Része, valamint a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 346/A-346/F. §-ai alapján bírósághoz fordulhat.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elérhetősége:

Postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.

Telefon: +36 (1) 391-1400

Elektronikus postacím: ugyfelszolgalat@naih.hu

Honlap: www.naih.hu

HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT SZEMÉLYES ADAT KEZELÉSÉHEZ

Alulírott, (név, szolgálati hely) ........................................................... a fenti tájékoztatóban írottakat tudomásul veszem, és hozzájárulok ahhoz, hogy a jelen nyilatkozathoz tartozó tájékoztatóban megjelölt adatkezelő a katasztrófavédelmi tevékenység bemutatása céljából engem ábrázoló felvételt készítsen és azt a tájékoztató szerinti helyeken és feltételek mellett nyilvánosságra hozza.

Kelt.: ........................................

Érintett aláírása

HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT SZEMÉLYES ADAT KEZELÉSÉHEZ

Alulírott, (név, szolgálati hely) ........................................................ a fenti tájékoztatóban írottakat tudomásul veszem, és hozzájárulok ahhoz, hogy a jelen nyilatkozathoz tartozó tájékoztatóban megjelölt adatkezelő a katasztrófavédelem vezetőit bemutató oldalon történő közzététel céljából engem ábrázoló felvételt készítsen és azt a tájékoztató szerinti helyeken és feltételek mellett nyilvánosságra hozza.

Kelt.: ........................................

Érintett vezető aláírása

NYILATKOZAT SZEMÉLYES ADAT KEZELÉSÉHEZ

Alulírott, (név, szolgálati hely) ........................................................... a fenti tájékoztatóban írottakat és a hozzájárulásomat nem igénylő adatkezeléseket tudomásul veszem, azon túl azonban nem járulok hozzá az engem ábrázoló képfelvétel készítéséhez.

Kelt.: ........................................

Érintett aláírása

2. függelék a 3/2017. (XI. 30.) BM OKF utasítás mellékletéhez

Minta
(adatvédelmi tájékoztató és hozzájáruló nyilatkozat kép- vagy kép- és hangfelvételen szerepléshez állományon kívüli személyek részére)

TÁJÉKOZTATÓ SZEMÉLYESADAT-KEZELÉSRŐL

A kép- vagy kép- és hangfelvételeken (a továbbiakban: felvétel) történő részvétel kapcsán az adatkezelésre a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:48. § (1) bekezdése alapján, és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5. § (1) bekezdésének a) pontja alapján az érintett hozzájárulásával kerül sor.

Kivételt képez a tömegfelvételeken történő szereplés megörökítése vagy a nyilvános közéleti szereplés során készített képek készítése, melyekhez nem szükséges az érintettek hozzájárulása.

1. Az adatkezelés célja a közvélemény tájékoztatása a katasztrófavédelmi tevékenység körébe tartozó időszerű, napi eseményekről, ennek keretében a ............................ rendezvényről/eseményről.

2. A kezelt személyes adat a képmás, és a felvétel készítésének időpontjában az érintett által tanúsított viselkedés, a megnyilvánuló érzelmi állapot.

3. A képfelvétel kapcsán adatkezelő a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság/... Megyei/Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság/ Katasztrófavédelem című folyóirat szerkesztősége [a megfelelő adatkezelő(k) kiválasztandó(ak) több adatkezelő esetén mindegyiket meg kell nevezni, és a 4. pontban mindegyik adatkezelő adatait meg kell adni]

4. Az adatkezelő adatai:

Az adatkezelő megnevezése:

Székhelye:

Postai címe:

Telefonszáma:

Telefaxszáma: Elektronikus levélcíme:

Belső adatvédelmi felelőse:

Szolgálati helye:

Elérhetősége (telefon, elektronikus levélcím):

5. A képfelvételek a hivatásos katasztrófavédelmi szervek honlapján, a Katasztrófavédelem Médiaszerverén, a Katasztrófavédelem hivatalos Facebook oldalán tehetőek közzé, az ott meghatározott Adatvédelmi Irányelveknek megfelelően, továbbá megjelenhetnek a Katasztrófavédelem című elektronikus folyóiratban is. A Médiaszerverre feltöltött kép- és hangfelvételeket a sajtó és média képviselői kizárólag a katasztrófavédelmi tevékenység bemutatása céljából, a Felhasználási Feltételeknek megfelelően vehetik át.

6. A honlapokon történő közzététel és a Médiaszerver szempontjából a technikai hátteret biztosító Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület adatfeldolgozónak minősül, egyéb esetek az adatok feldolgozását az adatkezelő saját szervezetén belül, önállóan végzi.

Az adatfeldolgozó postacíme: 1089 Budapest, Elnök utca 1.

Telefonszáma:(+36-1) 303-0168

Telefaxszáma:(+36-1) 477-0549

Elektronikus levélcíme: info@rsoe.hu

Honlapja: www.rsoe.hu

7. A felvételeket - ha az érintett később nem kéri azok törlését - az adatkezelő az archívumában selejtezés nélkül megőrzi.

8. Az adatkezelő a személyes adatokat védi különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

9. Milyen jogok illetik meg az érintettet az adatkezelés kapcsán?

A tájékoztatáskéréshez való jog: az adatkezelőnél a tájékoztatóban felsorolt elérhetőségeken írásban tájékoztatást kérhet arról, hogy:

- milyen személyes adatait,

- milyen jogalapon,

- milyen adatkezelési cél miatt,

- milyen forrásból,

- mennyi ideig kezeli,

- az adatkezelő kinek, mikor, milyen jogszabály alapján, mely személyes adataihoz biztosított hozzáférést vagy kinek továbbította a személyes adatait,

- előfordult-e személyes adatai tekintetében adatvédelmi incidens.

Kérelmét az adatkezelő legfeljebb 25 napon belül, a megadott elérhetőségre küldött levélben teljesíti.

A helyesbítéshez való jog: a tájékoztatóban felsorolt elérhetőségeken kérheti, hogy az adatkezelő módosítsa valamely személyes adatát (pl. hibásan feltüntetett képaláírás). Az adatkezelő a kérelmét legfeljebb 25 napon belül teljesíti, és erről a megadott elérhetőségre küldött levélben értesíti.

A törléshez való jog: a tájékoztatóban felsorolt elérhetőségeken kérheti az adatkezelőtől adatainak törlését. Az adatkezelő az adattörlés iránti kérelem teljesítését abban az esetben tagadhatja meg, ha azokat jogszabály alapján kötelező kezelnie. Egyéb esetben a kérelmet legfeljebb 25 napon belül teljesíti, és erről a megadott elérhetőségre értesítést küld.

A zároláshoz való jog: a tájékoztatóban felsorolt elérhetőségeken küldött levélben kérheti személyes adatainak zárolását. A zárolás addig tart, amíg a megjelölt indok szükségessé teszi az adatok tárolását. Adatai zárolását kérheti például abban az esetben, ha úgy gondolja, hogy személyes adatait az adatkezelő jogellenesen kezelte, azonban az érintett által kezdeményezett hatósági vagy bírósági eljárás érdekében szükséges az, hogy az adatait, vagy az adatait tartalmazó dokumentumot az adatkezelő ne törölje. Ebben az esetben az adatkezelő a hatóság vagy a bíróság megkereséséig tovább tárolja a személyes adatot, majd a megkeresést és az adattovábbítást követően törli azt.

A tiltakozáshoz való jog: a tájékoztatóban felsorolt elérhetőségeken tiltakozhat az adatkezelés ellen, ha az adatkezelő adatszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljából továbbítaná, felhasználná, továbbá törvényben meghatározott egyéb esetben. Az adatkezelő a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 napon belül megvizsgálja, annak megalapozottsága kérdésében döntést hoz, és döntéséről a kérelmezőt írásban tájékoztatja.

Mit tehet, ha úgy érzi, adatai kezelése kapcsán sérelem érte?

Amennyiben úgy érzi, hogy az adatkezelés során sérelem érte, kérjük, hogy elsődlegesen keresse meg az adatkezelő belső adatvédelmi felelősét a tájékoztatóban megjelölt elérhetőségeken.

Amennyiben az adatkezelő megkeresése nem vezetett eredményre, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 52. § alapján a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál bejelentést tehet, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 22. §-a szerint, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény Második Könyvének Harmadik Része, valamint a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 346/A-346/F. §-ai alapján bírósághoz fordulhat.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elérhetősége:

Postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.

Telefon: +36 (1) 391-1400

Elektronikus postacím: ugyfelszolgalat@naih.hu

Honlap: www.naih.hu

HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT SZEMÉLYES ADAT KEZELÉSÉHEZ

Alulírott, ........................................................... a fenti tájékoztatóban írottakat tudomásul veszem, és hozzájárulok ahhoz, hogy a jelen nyilatkozathoz tartozó tájékoztatóban megjelölt adatkezelő(k) a katasztrófavédelmi tevékenység bemutatása céljából engem ábrázoló felvételt készítsen, és azt a tájékoztató szerinti helyeken és feltételek mellett nyilvánosságra hozza.

Budapest, ........................................

Érintett aláírása

3. függelék a 3/2017. (XI. 30.) BM OKF utasítás mellékletéhez

Minta
(adatvédelmi tájékoztató és hozzájáruló nyilatkozat projektekben történő részvételhez)

TÁJÉKOZTATÓ PROJEKTBEN TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTEL KAPCSÁN TÖRTÉNŐ SZEMÉLYESADAT-KEZELÉSRŐL

1. A projektben történő részvétel során személyes adatok kezelésére az alábbi törvényhelyek alapján kerül sor

a) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 5. § (1) bekezdésének a) pontja alapján az érintett hozzájárulásával;

b) az Infotv. 5. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott kötelező adatkezelés esetén, vagyis ha azt törvény közérdeken alapuló célból elrendeli, jelen esetben, ha az adat közérdekből nyilvános adatnak minősül;

2. Az adatkezelés célja: Pénzügyi és szakmai elszámolás biztosítása, ennek érdekében a projektben résztvevő személyek részvételének, a részükre történt kifizetések teljesítésének igazolása. A projekt nyilvánosságának biztosítása.

Projekt regisztrációs száma:

Projekt címe:

Projekt rövid címe (acronym):

3. Az adatkezeléssel érintettek köre:

A ............................... (adatkezelő megnevezése) személyi állományának a projekttel kapcsolatos feladatokban részt vevő tagjai.

4. A kezelt adatok köre, besorolása:

- személyes adat (lakhely, anyja neve, születési hely, dátum, képi dokumentáció esetén fénykép)

- közérdekből nyilvános adat (név, beosztás, munkakör, illetmény, cafetéria)

5. Az adatkezelők, adatfeldolgozók megnevezése:

Az adatkezelő neve:

Székhelye:

Postai címe:

Telefonszáma:

Telefaxszáma:

Az adatkezelés tényleges helye:

Hozzáférésre jogosultak köre:

Adattovábbítás az alábbi szerv felé történik:

Ellenőrzést végző szerv:

Irányítóhatóság:

Az adatkezelő által igénybe vett adatfeldolgozó:

A projekt dokumentáció részét képező felvételeket az Adatkezelő a BM OKF/Megyei Igazgatóságok (megfelelő kiválasztandó) weboldalán hozza nyilvánosságra.

Az adatkezelés időtartama

A személyes adatok kezelése a társfinanszírozási támogatási szerződés megkötésének előkészítésével kezdődik és az adatok törléséig tart. A törlésre akkor kerülhet sor, ha a vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok szerint a projektrésszel kapcsolatos dokumentummegőrzési kötelezettség megszűnik.

6. Az érintett jogai

Az adatkezelés kapcsán tájékoztatáskéréshez való jog körében az adatkezelőtől tájékoztatás kérhető arról, hogy az adatkezelő a tájékoztatóban megjelölt adatokat

- milyen jogalapon,

- milyen adatkezelési cél miatt,

- milyen forrásból,

- mennyi ideig kezeli,

- az adatkezelő kinek, mikor, milyen jogszabály alapján, mely személyes adataihoz biztosított hozzáférést vagy kinek továbbította a személyes adatokat,

- előfordult-e személyes adatai tekintetében adatvédelmi incidens.

A zároláshoz való jog keretében az érintett kérheti személyes adatainak zárolását. A zárolás addig tart, amíg a megjelölt indok szükségessé teszi az adatok tárolását. Ezt kérheti például abban az esetben, ha úgy gondolja, hogy személyes adatait az adatkezelő jogellenesen kezelte, azonban az érintett által kezdeményezett hatósági vagy bírósági eljárás érdekében szükséges az, hogy az adatait, vagy az adatait tartalmazó dokumentumot az adatkezelő ne törölje. Ebben az esetben az adatkezelő a hatóság vagy a bíróság megkereséséig a tovább tárolja a személyes adatot, majd a megkeresést és az adattovábbítást követően törli azt.

Az érintett kérheti, hogy az adatkezelő módosítsa valamely személyes adatát.

Az érintett kérheti személyes adatainak törlését. A törlés azonban nem lehetséges, amennyiben ezáltal az adatkezelés célja veszélybe kerül, vagy lehetetlenné válik és ez a társfinanszírozási támogatási szerződéstől való elállást eredményezheti.

A fenti kérelmeket az adatkezelő legfeljebb 25 napon belül, a megadott elérhetőségre küldött értesítéssel egyidejűleg teljesíti.

A tiltakozáshoz való jog keretében az érintett tiltakozhat az adatkezelés ellen, ha az adatkezelő azt a tájékoztatóban meghatározott céltól eltérően kezelné, használná fel, vagy továbbítaná, továbbá törvényben meghatározott egyéb esetben. Az adatkezelő a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 napon belül megvizsgálja, annak megalapozottsága kérdésében döntést hoz, és döntéséről a kérelmezőt írásban tájékoztatja.

A fenti kérelmeket a BM OKF belső adatvédelmi felelőse részére az okf.hivatal@katved.gov.hu elektronikus levélcímre, vagy a BM OKF postacímére kell előterjeszteni.

Adatbiztonság

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság mint adatkezelő, az Infotv. 7. §-a alapján minden szükséges lépést megtesz, hogy biztosítsa az érintettek által megadott személyes adatok biztonságát mind a hálózati kommunikáció során, mind az adatok tárolása, őrzése során.

Jogorvoslat

Ha az érintett úgy érzi, hogy az adatkezelés során sérelem érte, annak tényét a helyzet rendezése érdekében a BM OKF belső adatvédelmi felelőse felé jelezheti. A BM OKF belső adatvédelmi felelőse dr. Csekő Katalin tű. százados (kata.cseko@katved.gov.hu).

Amennyiben a megkeresés nem vezetett eredményre, az érintett az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 52. § alapján a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál bejelentést tehet, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 22. §-a, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény Második Könyvének Harmadik Része, valamint a képfelvételek tekintetében a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 346/A-346/F. §-ai alapján bírósághoz fordulhat.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elérhetősége:

Postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.

Telefon: +36 (1) 391-1400

Elektronikus postacím: ugyfelszolgalat@naih.hu

Honlap: www.naih.hu

4. függelék a 3/2017. (XI. 30.) BM OKF utasítás mellékletéhez

Az adatbiztonságot veszélyeztető főbb kockázati elemek

1. A külső fenyegető tényezők:

a) természeti katasztrófa;

b) külső személy által elkövetett erőszakos cselekmény;

c) közműellátási zavarok;

d) külső személy tartózkodása a katasztrófavédelemi objektumban (ügyfélfogadás, látogatás, munkavégzés);

e) védelmi berendezések technikai hibája, vészhelyzet (pl. rövidzárlat, tűz, csőtörés).

2. A hardver eszközök fenyegetettsége:

a) műszaki jellegű hibák, rendellenességek;

b) káros környezeti hatás (feszültségingadozás, szennyeződés, elektromágneses sugárzás, elektrosztatikus feltöltődés);

c) a berendezések kezelésével, karbantartásával kapcsolatos hibák;

d) perifériákhoz való illetéktelen hozzáférés;

e) a berendezések manipulálása, rongálása, lopás;

f) az eszköz elhelyezésére szolgáló helyiség, vagy munkahely helytelen kiválasztása.

3. Az adathordozók veszélyeztetettsége:

a) gyártási hiba;

b) károsodás nem szabályszerű tárolás, vagy kezelés miatt;

c) ismeretlen, vagy kétes eredetű adathordozó alkalmazása;

d) kontroll nélküli hozzáférés az adathordozókhoz, másolás;

e) saját adathordozó ellenőrzés nélküli alkalmazása szolgálati vagy magáncélra (vírusveszély, illegális másolás).

4. Az iratokhoz, informatikai dokumentációkhoz kapcsolódó kockázati elemek:

a) a rendszerdokumentáció teljes, vagy részleges hiánya;

b) az iratok követhető rendszerezettségének hiánya;

c) az aktualitás hiánya;

d) jogosulatlan, hibás, ismeretlen eredetű változtatás;

e) kontroll nélküli hozzáférés, sokszorosítás.

5. A szoftverekhez kapcsolódó veszélyforrások:

a) nem jogtiszta, ismeretlen szoftver alkalmazása;

b) szoftverhiba;

c) jogosulatlan hozzáférés, másolás lehetősége;

d) szoftver ellenőrizetlen bevitele az informatikai rendszerbe;

e) vírusveszély;

f) szándékos vagy gondatlan kezelési, karbantartási hiba;

g) a szoftver sérülése, károsodása hardver hiba miatt;

h) dokumentációk hiánya, sérülése.

6. Az alkalmazói tevékenységgel, adatokkal összefüggő kockázati elemek:

a) adatvesztés, károsodás hardver vagy szoftver hiba miatt;

b) teljes, vagy részleges adatvesztés hibás adathordozó miatt;

c) a jogosult adatkezelő által szándékosan vagy tévedésből végzett adattörlés, -módosítás;

d) jogosulatlan adatkezelő által végzett másolás, törlés, módosítás;

e) hibás adatkezelés ismerethiány miatt;

f) kezelési előírások, oktatás hiánya.

7. Fenyegető tényezők a kommunikáció területén:

a) jogosulatlanok bejutása a hálózatba nem ellenőrizhető csatlakozás révén;

b) hálózati hardverek és szoftverek szándékos vagy gondatlan manipulálása;

c) adatforgalom lehallgatása;

d) váratlan forgalmazási akadályok, az átvitelt zavaró befolyások;

e) üzenetvesztés, üzenet megváltoztatása;

f) az adatátviteli eszközök sérülése, károsodása.

8. Személyhez fűződő veszélyforrások:

a) hibás adatkezelés ismerethiány vagy fáradtság, figyelmetlenség miatt;

b) az adatkezelésre vonatkozó előírások figyelmen kívül hagyása hiányos „biztonságtudat” miatt, a fenyegetettség lebecsülése;

c) szándékosan hibás adatkezelés belső késztetés vagy külső ráhatás következményeként;

d) jogosulatlan hozzáférés;

e) az ellenőrzés hiánya.

5. függelék a 3/2017. (XI. 30.) BM OKF utasítás mellékletéhez

KIMUTATÁS
közérdekű adat megismerésére vonatkozó igénnyel kapcsolatos költség előzetes és utólagos elszámolásához, munkaidő-elszámoláshoz

............-....../20.../ számú ügyirathoz

1. Adatszolgáltatás előkalkulációhoz:

Az adatszolgáltatásért felelős vezető megnevezése:

Feladatvégzésre kijelölt neve:

Feladatvégzésre kijelölt beosztása:

A feladat megérkezésének időpontja:

Feladatvégzés tervezett munkaidőigénye: ...... óra

Feladatvégzés tervezett anyagköltsége:

adatok lapban
színes fekete-fehér
Fénymásolatok száma A/4
A/3

Feladatvégzéshez szükséges adathordozók száma: ......... db

Az adatszolgáltatásért felelős vezető aláírása: .................................

2. Adatszolgáltatás várható költsége:

Költségvetési Főosztály/Osztály vezetőjének nyilatkozata az adatigénylés várható költségéről:

Dologi költség: ............................

Személyi költség: .........................

Összesen: ....................................

4 munkaórát meghaladja: igen/nem

Az összeghatár mértéke az 5000 Ft-ot meghaladja: igen/nem

Számviteli bizonylat kiállítható: igen/nem

…..........................
......................
aláírás/dátum

3. Munkalap:

Kezdés Befejezés
........................................
Összesen: ........................ óra
Feladatvégzés anyagköltsége:
adatok lapban
színes fekete-fehér
Fénymásolatok száma A/4
A/3

Feladatvégzéshez igénybe vett adathordozók száma: ......... db

A feladat elvégzését követően az ügyintéző aláírása:

A feladat elvégzését igazoló vezető aláírása:

4. Tényleges költségek kimutatása:

Pénzügyi/személyügyi szervezeti egység bérkimutatása (óra/Ft)

Dologi költség: .....................

Személyi költség: .....................

Összesen: .....................

Pénzügyi vezető aláírása:

Minden ügyintéző külön munkaidő-elszámolást tölt ki.

A kitöltött és aláírt elszámolást a belső adatvédelmi felelős részére kell elektronikusan megküldeni.

6. függelék a 3/2017. (XI. 30.) BM OKF utasítás mellékletéhez

Adatlap
az Infotv. 28. § (2) bekezdése alapján az igénylő által megfizetendő költségtérítés teljesítéséhez szükséges személyes adatairól

Tájékoztatjuk, hogy az adatlapon található személyes adatait az adatkezelő számviteli bizonylat kiállításához használja fel. Az adatkezelés idejére és az adatok átadásának szabályaira a pénzügyi bizonylatok megőrzésére és ellenőrzésére vonatkozó törvényi előírások az irányadóak. Ennek megfelelően az adatokra vonatkozó adatkezelési idő 8 év.

Az adatkezelő a személyes adatokat harmadik fél számára csak külön törvényben foglaltak alapján megfelelő jogalap fennállása esetén adja át.

Az adatkezelő megnevezése: Székhelye:

Postai címe: Telefonszáma: Telefaxszáma:

Belső adatvédelmi felelőse: Szolgálati helye: Elektronikus levélcíme:

Milyen jogok illetik meg az érintettet az adatkezelés kapcsán?

A tájékoztatáskéréshez való jog: az adatkezelőnél a tájékoztatóban felsorolt elérhetőségeken írásban tájékoztatást kérhet arról, hogy:

- milyen személyes adatait,

- milyen jogalapon,

- milyen adatkezelési cél miatt,

- milyen forrásból,

- mennyi ideig kezeli,

- az adatkezelő kinek, mikor, milyen jogszabály alapján, mely személyes adataihoz biztosított hozzáférést vagy kinek továbbította a személyes adatait,

- előfordult-e személyes adatai tekintetében adatvédelmi incidens.

Kérelmét az adatkezelő legfeljebb 25 napon belül, a megadott elérhetőségre küldött levélben teljesítjük.

A helyesbítéshez való jog: a tájékoztatóban felsorolt elérhetőségeken kérheti, hogy az adatkezelő módosítsa valamely személyes adatát (pl. hibásan feltüntetett képaláírás). Az adatkezelő a kérelmét legfeljebb 25 napon belül teljesíti, és erről a megadott elérhetőségre küldött levélben értesíti.

A törléshez való jog: a tájékoztatóban felsorolt elérhetőségeken kérheti az adatkezelőtől személyes adatainak törlését. Az adatkezelő az adattörlés iránti kérelem teljesítését abban az esetben tagadja meg, ha azokat jogszabály alapján kötelező kezelnie. Egyéb esetben a kérelmet legfeljebb 25 napon belül teljesíti, és erről a megadott elérhetőségre értesítést küld.

A zároláshoz való jog: a tájékoztatóban felsorolt elérhetőségeken küldött levélben kérheti személyes adatainak zárolását. A zárolás addig tart, amíg a megjelölt indok szükségessé teszi az adatok tárolását. Adatai zárolását kérheti például abban az esetben, ha úgy gondolja, hogy személyes adatait az adatkezelő jogellenesen kezelte, azonban az érintett által kezdeményezett hatósági vagy bírósági eljárás érdekében szükséges az, hogy az adatait, vagy az adatait tartalmazó dokumentumot az adatkezelő ne törölje. Ebben az esetben az adatkezelő a hatóság vagy a bíróság megkereséséig tovább tárolja a személyes adatot, majd a megkeresést és az adattovábbítást követően törli azt.

A tiltakozáshoz való jog: a tájékoztatóban felsorolt elérhetőségeken tiltakozhat az adatkezelés ellen, ha az adatkezelő adatszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljából továbbítaná, felhasználná, továbbá törvényben meghatározott egyéb esetben. Az adatkezelő a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 napon belül megvizsgálja, annak megalapozottsága kérdésében döntést hoz, és döntéséről a kérelmezőt írásban tájékoztatja.

Mit tehet, ha úgy érzi, adatai kezelése kapcsán sérelem érte?

Amennyiben úgy érzi, hogy az adatkezelés során sérelem érte, kérjük, hogy elsődlegesen keresse meg az adatkezelő belső adatvédelmi felelősét a tájékoztatóban megjelölt elérhetőségeken.

Amennyiben az adatkezelő megkeresése nem vezetett eredményre, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 52. § alapján a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál bejelentést tehet, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 22. §-a, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény Második Könyvének Harmadik Része, valamint a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 346/A-346/F. §-ai alapján bírósághoz fordulhat.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elérhetősége:

Postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.

Telefon: +36 (1) 391-1400

Elektronikus postacím: ugyfelszolgalat@naih.hu

Honlap: www.naih.hu

A fenti tájékoztatást tudomásul veszem.

.....................................

Kelt ........................ év ............... hó ...... nap

A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény tárgya:

Az igénylő Neve:

Címe:

Adóazonosító jele/adószáma:

Számlázásra vonatkozó adatok:

Számlázási név:

Számlázási cím:

Kelt ........................ év ............... hó ...... nap

7. függelék a 3/2017. (XI. 30.) BM OKF utasítás mellékletéhez

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA BM OKF
Adat Frissítés Megőrzés Adatfelelős
I. Szervezeti, személyzeti adatok
Kapcsolat, szervezet, vezetők
Elérhetőségi adatok: A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő Igazgatási Főosztály
Ügyfélfogadás: A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme) és az ügyfélfogadási rend A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő Igazgatási Főosztály
Szervezeti struktúra: A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek és vezetőik megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő Humán Szolgálat
A katasztrófavédelem vezetői: A BM OKF vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége (telefon- és telefaxszáma,
elektronikus levélcíme)
A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő Humán Szolgálat
Felügyelt költségvetési szervek
A közfeladatot ellátó szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek megnevezése, és elérhetőségi adatai A változásokat követően azonnal Az előző állapot 1 évig tartó archívumban tartásával Jogi Főosztály
Gazdálkozó szervezetek
A szerv tulajdonában álló vagy részvételével működő gazdálkodó szervezetek: A közfeladatot ellátó szerv többségi tulajdonában álló, illetve részvételével működő gazdálkodó szervezet neve, székhelye, elérhetősége (postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme), tevékenységi köre, képviselőjének neve, a közfeladatot ellátó szerv részesedésének mértéke A változásokat követően azonnal Az előző állapot 1 évig tartó archívumban tartásával Gazdasági Főgazgató-helyettesi szervezet
Közalapítványok
a BM OKF tekintetében nem releváns
Lapok
A közfeladatot ellátó szerv által alapított lapok neve , a szerkesztőség és kiadó neve és címe, valamint a főszerkesztő neve A változásokat követően azonnal Az előző állapot 1 évig tartó archívumban tartásával Kommunikációs Szolgálat
Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv
Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv: A közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, hatósági döntései tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervnek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést
gyakorló szerv elérhetőségi adatai, ügyfélszolgálatának, közönségkapcsolatának elérhetőségi adatai
A változásokat követően azonnal Az előző állapot 1 évig tartó archívumban tartásával Jogi Főosztály
Költségvetési szervek
a BM OKF tekintetében nem releváns
II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok
A szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre: A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, valamint a szervezeti és működési szabályzat vagy ügyrend, az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat hatályos és teljes szövege A változásokat követően azonnal Az előző állapot 1 évig tartó archívumban tartásával Igazgatási Főosztály; Jogi Főosztály; belső adatvédelmi felelős
A tevékenységéről szóló tájékoztató magyar és angol nyelven A változásokat követően azonnal előző állapot törlendő Igazgatási Főosztály; Nemzetközi Főosztály
A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok: Hatósági ügyekben ügyfajtánként és eljárástípusonként a hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése, hatáskör gyakorlásának átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv megnevezése, illetékességi területe, az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok, eljárási illetékek (igazgatási szolgáltatási díjak) meghatározása, alapvető eljárási szabályok, az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje), ügyfélfogadás ideje, az ügyintézés határideje (elintézési, fellebbezési határidő), az ügyek intézését segítő útmutatók, az ügymenetre vonatkozó tájékoztatás és az ügyintézéshez használt letölthető formanyomtatványok, az igénybe vehető elektronikus programok elérése, időpontfoglalás, az ügytípusokhoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke, tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és az ügyfelet terhelő kötelezettségekről A változásokat követően azonnal előző állapot törlendő









BM OKF Hatósági Főigazgató-helyettesi Szervezet
Közszolgáltatások a BM OKF tekintetében nem releváns
A BM OKF nyilvántartásai: A fenntartott adatbázisok, illetve nyilvántartások leíró adatai (név, formátum, az adatkezelés célja, jogalapja, időtartama, az érintettek köre, az adatok forrása, kérdőíves adatfelvétel esetén a kitöltendő kérdőív), az adatvédelmi nyilvántartásba bejelentendő nyilvántartásoknak az e törvény szerinti azonosító adatai; a közfeladatot ellátó szerv által - alaptevékenysége keretében - gyűjtött és feldolgozott adatok fajtái, a hozzáférés módja, a másolatkészítés költségei A változásokat követően azonnal Az előző állapot 1 évig tartó archívumban tartásával Belső adatvédelmi felelős (az informatikai biztonsági felelős egyetértésével)
Nyilvános kiadványok: A közfeladatot ellátó szerv nyilvános kiadványainak címe, témája, a hozzáférés módja, a kiadvány ingyenessége, illetve a költségtérítés mértéke Negyedévente Az előző állapot 1 évig tartó archívumban tartásával Igazgatási Főosztály
Döntéshozatal, ülések a BM OKF tekintetében nem releváns
A szerv döntései, koncepciók, tervezetek, javaslatok A BM
OKF részvételével előkészített, katasztrófavédelmet érintő
jogszabályok tervezete a
Belügyminisztérium közzétételi listájában tekinthető meg
A helyi önkormányzat képviselő-testületének nyilvános ülésére benyújtott a BM OKF tekintetében nem releváns
Pályázatok: A közfeladatot ellátó szerv által kiírt pályázatok szakmai leírása, azok eredményei és indokolásuk Folyamatosan Az előző állapot 1 évig tartó archívumban tartásával a pályázatot előkészítő szervezeti egység
Hirdetmények: a szerv által kiadott hirdetmények, közlemények Folyamatosan Az előző állapot 1 évig tartó archívumban tartásával Kommunikációs Szolgálat
Közérdekű adatok igénylése: A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények intézésének rendje, az illetékes szervezeti egység neve, elérhetősége, s ahol kijelölésre kerül, az adatvédelmi felelős, vagy az információs jogokkal foglalkozó személy neve Negyedévente előző állapot törlendő Belső adatvédelmi felelős
A közérdekű adatokkal kapcsolatos kötelező statisztikai adatszolgáltatás adott szervre vonatkozó adatai Negyedévente Az előző állapot 1 évig tartó archívumban tartásával Belső adatvédelmi felelős
A közfeladatot ellátó szerv kezelésében levő, a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint újrahasznosítás céljára elérhető kulturális közadatok
listája a rendelkezésre álló formátumok megjelölésével, valamint a közfeladatot ellátó szerv kezelésében levő, a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint újrahasznosítható közadat típusokról való tájékoztatás, a rendelkezésre álló formátumok megjelölésével
A változásokat követő 15 napon belül Az előző állapot 1 évig tartó archívumban tartásával Belső adatvédelmi felelős
A közadatok és kulturális közadatok újrahasznosítására vonatkozó általános szerződési feltételek elektronikusan szerkeszthető változata A változásokat követő 15 napon belül előző állapot törlendő Belső adatvédelmi felelős
A közadatok és kulturális közadatok újrahasznosítás céljából történő rendelkezésre bocsátásáért fizetendő díjak általános jegyzéke, a díjszámítás alapját képező tényezőkkel együttesen A változásokat követő 15 napon belül előző állapot törlendő Belső adatvédelmi felelős
A közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerinti jogorvoslati tájékoztatás A változásokat követő 15 napon belül előző állapot törlendő Belső adatvédelmi felelős
A közfeladatot ellátó szerv által megkötött, a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint kötött kizárólagos jogot biztosító megállapodások szerződő feleinek megjelölése, a kizárólagosság időtartamának, tárgyának, valamint a megállapodás egyéb lényeges elemeinek megjelölése A változásokat követő 15 napon belül előző állapot törlendő Belső adatvédelmi felelős
A közfeladatot ellátó szerv által kötött, a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint a kulturális közadatok digitalizálására kizárólagos jogot biztosító megállapodások szövege A változásokat követő 15 napon belül előző állapot törlendő Belső adatvédelmi felelős
A közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerinti azon jogszabály, közjogi szervezetszabályozó eszköz, közszolgáltatási szerződés vagy más kötelező erővel bíró dokumentum (vagy az annak elérhetőségére mutató hivatkozás), amely az újrahasznosítás céljából rendelkezésre bocsátható közadat gyűjtésével, előállításával, feldolgozásával és terjesztésével összefüggő költségek jelentős részének saját bevételből való fedezését írja elő a közfeladatot ellátó szerv részére A változásokat követő 15 napon belül előző állapot törlendő Belső adatvédelmi felelős
Közzétételi listák külön linken elhelyezve
III. Gazdálkodási adatok
A működés törvényessége, ellenőrzések
Vizsgálatok, ellenőrzések listája: A közfeladatot ellátó szervnél végzett alaptevékenységgel kapcsolatos - nyilvános megállapításokat tartalmazó -
vizsgálatok ellenőrzések felsorolása
A vizsgálatról szóló jelentés megismerését követően haladéktalanul Az előző állapot 1 évig tartó archívumban tartásával Ellenőrzési Szolgálat
Az Állami Számvevőszék ellenőrzései: az ÁSZ ellenőrzések nyilvános megállapításai A vizsgálatról szóló jelentés megismerését követően haladéktalanul Az előző állapot 1 évig tartó archívumban tartásával Ellenőrzési Szolgálat
Egyéb ellenőrzések, vizsgálatok: egyéb ellenőrzések, vizsgálatok nyilvános megállapításai A vizsgálatról szóló jelentés megismerését követően haladéktalanul Az előző állapot 1 évig tartó archívumban tartásával Ellenőrzési Szolgálat
Működés eredményessége, teljesítmény a BM OKF tekintetében nem releváns
Működési statisztika: A közfeladatot ellátó szerv tevékenységére vonatkozó, jogszabályon alapuló statisztikai adatgyűjtés eredményei, időbeli változásuk Negyedévente Az előző állapot 1 évig tartó archívumban tartásával OSAP adatgazdák
Költségvetések, beszámolók
Éves (elemi) költségvetés: A közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése A változásokat követően azonnal a közzétételt követő 10 évig Gazdasági Főgazgató-helyettesi szervezet
Költségvetési Főosztály
Számviteli beszámolók: a közfeladatot ellátó szerv törvény szerint beszámolója A változásokat követően azonnal a közzétételt követő 10 évig Gazdasági Főgazgató-helyettesi szervezet
Költségvetési Főosztály
A költségvetés végrehajtása: külön jogszabályban meghatározott beszámolók A változásokat követően azonnal a közzétételt követő 10 évig Gazdasági Főgazgató-helyettesi szervezet
Költségvetési Főosztály
Működés
Foglalkoztatottak: A közfeladatot ellátó szervnél foglalkoztatottak létszámára és személyi juttatásaira vonatkozó összesített adatok, illetve összesítve a vezetők és vezető tisztségviselők illetménye, munkabére, és rendszeres juttatásai, valamint költségtérítése, az egyéb alkalmazottaknak nyújtott juttatások fajtája és mértéke összesítve Negyedévente A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1 évig archívumban tartásával Gazdasági Főgazgató-helyettesi szervezet
Költségvetési Főosztály (BM OKF GEK szükség szerint szolgáltat adatokat)
Támogatások: A közfeladatot ellátó szerv által nyújtott, az államháztartásról szóló törvény szerinti költségvetési támogatások kedvezményezettjeinek nevére, a támogatás céljára, összegére, továbbá a támogatási program megvalósítási helyére vonatkozó adatok, kivéve, ha a közzététel előtt a költségvetési támogatást visszavonják vagy arról a kedvezményezett lemond A döntés meghozatalát követő hatvanadik napig a közzétételt követő 5 évig Gazdasági Főgazgató-helyettesi szervezet
Költségvetési Főosztály
Szerződések: Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő, ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezése (típusa), tárgya, a szerződést kötő felek neve, a szerződés értéke, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama, valamint az említett adatok változásai, a nemzetbiztonsági, illetve honvédelmi érdekkel közvetlenül összefüggő beszerzések adatai, és a minősített adatok kivételével A döntés meghozatalát követő hatvanadik napig a közzétételt követő 5 évig Gazdasági Főgazgató-helyettesi szervezet
Költségvetési Főosztály (Megjegyzés) A szerződés értéke alatt a szerződés tárgyáért kikötött - általános forgalmi adó nélkül számított - ellenszolgáltatást kell érteni, ingyenes ügylet esetén a vagyon piaci vagy könyv szerinti értéke közül a magasabb összeget kell figyelembe venni. Az időszakonként visszatérő - egy évnél hosszabb időtartamra kötött - szerződéseknél az érték kiszámításakor az ellenszolgáltatás
egy évre számított összegét kell alapul venni. Az egy költségvetési évben ugyanazon szerződő féllel kötött azonos tárgyú szerződések értékét egybe kell számítani
Koncessziók: A koncesszióról szóló törvényben meghatározott nyilvános adatok (pályázati kiírások, pályázók adatai, az elbírálásról készített emlékeztetők, pályázat eredménye) Negyedévente A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1 évig archívumban tartásával Gazdasági Főgazgató-helyettesi szervezet
Költségvetési Főosztály
Egyéb kifizetések: A közfeladatot ellátó szerv által nem alapfeladatai ellátására (így különösen egyesület támogatására, foglalkoztatottai szakmai és munkavállalói érdek-képviseleti szervei számára, foglalkoztatottjai, ellátottjai oktatási, kulturális, szociális és sporttevékenységet segítő szervezet támogatására, alapítványok által ellátott feladatokkal összefüggő kifizetésre) fordított, ötmillió forintot meghaladó kifizetések Negyedévente A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1 évig archívumban tartásával Gazdasági Főgazgató-helyettesi szervezet
Költségvetési Főosztály
Európai unió által támogatott fejlesztések: Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztések leírása, az azokra vonatkozó szerződések Negyedévente Az előző állapot legalább 1 évig tartó archívumban tartásával Gazdasági Főgazgató-helyettesi szervezet Ingatlangazdálkodási, Beruházás- Szervezési és Projektelszámolási Főosztály
Közbeszerzési információk: éves terv, összegzés az ajánlatok elbírálásáról, a megkötött szerződésekről Negyedévente Az előző állapot legalább 1 évig tartó archívumban tartásával Gazdasági Főgazgató-helyettesi szervezet Ingatlangazdálkodási, Beruházás- Szervezési és Projektelszámolási Főosztály
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA BM OKF
ADATOK LEÍRÁSA A KÖZZÉTÉTELT ELŐÍRÓ JOGSZABÁLY A KÖZZÉTÉTELLEL KAPCSOLATOS HATÁRIDŐK FELELŐS SZERVEZETI EGYSÉG
Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok
A hatóság döntésének hirdetményi úton történő közlése a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 80. § (1)-(4) bekezdése haladéktalanul, ha a hirdetményi úton történő közlés feltételei már nem állnak fenn, eltávolítandó BM OKF Hatósági Főigazgató-helyettesi Szervezet
A 2004. évi CXL. törvény. 80/A. § (1) bekezdése alapján, az ugyanezen bekezdésben meghatározott jogerős vagy fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánított határozatok a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 80/A. § (1) bekezdése a jogerőre emelkedést, illetve a határozathozatalt követően azonnal BM OKF Hatósági Főigazgató-helyettesi Szervezet
a piacfelügyeleti eljárásokban hozott jogerős vagy fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánított határozatok A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 80/A. § (1) bekezdésének i) pontja; a termékek piacfelügyeletéről szóló
2012. évi LXXXVIII. törvény 17. §, illetve a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 51. §
a jogerőre emelkedést, illetve a határozathozatalt követően azonnal BM OKF Tűzmegelőzési Főosztály
A hatóság ellenőrzési tervének és jelentésének közzététele (oly módon, hogy az az ellenőrzés célját ne veszélyeztesse) a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 91. § (3) bekezdése évente, a vonatkozó normában meghatározottak szerint BM OKF Hatósági-koordinációs és Művelet-elemzési Főosztály
Az elektronikus úton történő iratbenyújtás szabályai a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés b) pontja a változást követően azonnal Ügyviteli Iroda
Nyilvántartás a kijelölt megfelelőségértékelő szervezetekről a megfelelőségértékelő szervezetek kijelöléséről szóló 2009. évi CXXXIII. törvény 8. § a változást követően azonnal BM OKF Tűzmegelőzési Főosztály
Gazdálkodási adatok
közbeszerzési terv, közbeszerzési terv módosítása a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 43. § (1) bekezdés a) pontja az elfogadást követően haladéktalanul, a tárgyévet követő évre vonatkozó közbeszerzési terv honlapon történő közzétételéig kell
elérhetőnek lennie.
a közzététel a a Közbeszerési Hatóság által működtetett Közbeszerési Adatbázisban történő közzétételre hivatkozva, www.kozbeszerzes.hu link megjelenítésével történik
az előzetes vitarendezéssel kapcsolatos Kbt. 80. § (2) bekezdése szerinti adatok, vagyis az írásbeli összegezés vagy egyéb dokumentum, vagy eljárási cselekmény jogsértőnek tartott eleme, a kérelmező javaslata, észrevétele, valamint az álláspontját alátámasztó adatok, tények, továbbá az azt alátámasztó dokumentumokra - ha vannak ilyenek - vonatkozó hivatkozás a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 43. § (1) bekezdés b) pontja az előzetes vitarendezési kérelem kézhezvételét követően haladéktalanul, legalább 5 évig elérhetőnek kell lennie a közzététel a a Közbeszerési Hatóság által működtetett Közbeszerési Adatbázisban történő közzétételre hivatkozva, www.kozbeszerzes.hu link megjelenítésével történik
a Kbt. 9. § (1) bekezdés h)-i) pontjai alapján kötött és a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződések a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 43. § (1) bekezdés c)-d) pontja a szerződéskötést követően haladéktalanul, legalább a szerződés teljesítését követő 5 évig
elérhetőnek kell lennie
a közzététel a a Közbeszerési Hatóság által működtetett Közbeszerési
Adatbázisban történő közzétételre hivatkozva, www.kozbeszerzes.hu link megjelenítésével történik
a részvételi jelentkezések és az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezés a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 43. § (1) bekezdés e) pontja a részvételre jelentkezőknek vagy az ajánlattevőknek való megküldéssel egyidejűleg a közzététel a a Közbeszerési Hatóság által működtetett Közbeszerési
Adatbázisban történő közzétételre hivatkozva, www.kozbeszerzes.hu link megjelenítésével történik
szerződések teljesítésére vonatkozó adatok: hivatkozás a közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre (hirdetmény nélkül induló eljárások esetében felhívásra), a szerződő felek megnevezése, azt, hogy a teljesítés szerződésszerű volt-e, a szerződés teljesítésének az ajánlatkérő által elismert időpontja, továbbá az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontja és a kifizetett ellenszolgáltatás értéke a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 43. § (1) bekezdés f) pontja a szerződés mindegyik fél - támogatásból megvalósuló közbeszerzés esetén szállítói kifizetés során a kifizetésre köteles szervezet - által történt teljesítését követő harminc napon belül, legalább 5 évig köteles elérhetővé tenni és az egy évnél hosszabb vagy határozatlan időre kötött szerződés esetében a szerződés megkötésétől számítva évenként kell aktualizálni a közzététel a a Közbeszerési Hatóság által működtetett Közbeszerési Adatbázisban történő közzétételre hivatkozva, www.kozbeszerzes.hu link megjelenítésével történik

a külön jogszabályban meghatározott éves statisztikai összegzés
a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 43. § (1) bekezdés g) pontja a külön jogszabályban előírt határidőig,legalább 5 évig köteles elérhetővé tenni a közzététel a a Közbeszerési Hatóság által működtetett Közbeszerési
Adatbázisban történő közzétételre hivatkozva, www.kozbeszerzes.hu link megjelenítésével történik
Közbeszerzési eljárás eredményeként nettó 100 millió forint teljesítési értéket meghaladó szerződések: A közbeszerzési eljárás eredményeként az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, továbbá a fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap terhére megkötött, nettó 100 millió forint teljesítési értéket meghaladó szerződések alapján teljesített kifizetés összege, közvetlen jogosultja és a kifizetés időpontja az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. mellékletének 12. sora A kifizetést követő 8 napon belül. Az előző
állapot nem törölhető
BM OKF Gazdasági Főigazgató-helyettesi Szervezet
Az európai uniós társfinanszírozással bonyolított pályázatok esetében a nettó 100 millió forintot meghaladó, teljesített kifizetések: a kifizetések összege, kedvezményezettje, és a kifizetés időpontja az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. mellékletének 13. sora A kifizetést követő 8 napon belül. Az előző
állapot nem törölhető
BM OKF Gazdasági Főigazgató-helyettesi Szervezet Ingatlangazdálkodási, Beruházás- Szervezési és Projektelszámolási Főosztály
EGYEDI KÖZZÉTÉTELI LISTA BM OKF
ADATOK LEÍRÁSA A KÖZZÉTÉTELT ELŐÍRÓ JOGSZABÁLY VAGY BELSŐ SZABÁLYOZÓ A KÖZZÉTÉTELLEL KAPCSOLATOS HATÁRIDŐK FELELŐS SZERVEZETI EGYSÉG
Szervezeti, személyzeti adatok
közérdekű bejelentésekkel kapcsolatos tájékoztató adatok: levelezési cím, az elektronikus levelezési cím, a telefonszám, faxszám, esetlegesen a telefonos vagy - ha erre lehetőség van - a személyes ügyfélfogadási idő, a hatáskör és illetékesség rövid ismertetése - a panasz, a közérdekű bejelentés benyújtásának módjára vonatkozó tájékoztatás, szóbeli közérdekű bejelentés írásba foglalásáról készült másodpéldány személyes átvételének lehetősége 22/2014. (XII. 5.) BM utasítás 2-3. § a változást követően azonnal BM OKF Igazgatási Főosztály
Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok
A veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemben, vagy a küszöbérték alatti üzemben történt veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetről, üzemzavar bejelentéséhez szükséges adatlap a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet 30. § (1) bekezdése a változást követően azonnal BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség
A „hozzáférés üzemeltetői adatokhoz” körben megadott adatok a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet 45. § a változást követően azonnal BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség
Önkéntes mentőszervezetek Nemzeti Minősítési Rendszere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendelet
57. § (1) bekezdése
minden év január 31-ig BM OKF Országos Polgári Védelmi Főfelügyelőség
Az egyes önkormányzati tűzoltóságokra eső veszélyeztetettségi pontszámok az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságokra, valamint a hivatásos tűzoltóság, önkormányzati tűzoltóság és önkéntes tűzoltó egyesület fenntartásához való hozzájárulásra vonatkozó szabályokról szóló 239/2011. (XI. 18.) Korm. rendelet 13. § (6) bekezdés minden évben a december 31-ei állapotra tekintettel BM OKF Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség
Veszélyes áru vasúti vagy vízi szállítással kapcsolatos bejelentési kötelezettség teljesítéséhez szükséges formanyomtatványok a hivatásos katasztrófavédelmi szerv eljárásai során a veszélyes áruk vasúti és belvízi szállításának ellenőrzésére és a bírság kivetésére vonatkozó egységes eljárás szabályairól, továbbá az egyes szabálytalanságokért kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatok általános szabályairól szóló 312/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 6. § (1) és 7. § (1) bekezdései a változást követően azonnal BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség
Veszélyes áru légi szállításával kapcsolatos bejelentési kötelezettség teljesítéséhez szükséges formanyomtatványok a veszélyes áru légi szállításával kapcsolatos katasztrófavédelmi hatósági ellenőrzésről és a bírság kivetésének szabályairól szóló
313/2014. (XII. 12.) Korm. rendelet 3. §
alapján
a változást követően azonnal BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség
Tűzvédelmi szakvizsga bizonyítványokkal kapcsolatos adatok a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről, a tűzvédelmi szakvizsgával összefüggő oktatásszervezésről és a tűzvédelmi szakvizsga részletes szabályairól szóló 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet 9. § (3) bekezdése a változást követően azonnal BM OKF Tűzmegelőzési Főosztály
A tűzvédelmi szakvizsga törzsanyaga és a javasolt szakirodalom köre A tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről, a tűzvédelmi szakvizsgával összefüggő oktatásszervezésről és a tűzvédelmi szakvizsga részletes szabályairól szóló 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet 11. § (1) bekezdése a Hivatalos Értesítőben történő megjelenéssel egyidejűleg BM OKF Tűzmegelőzési Főosztály
Az egyes tűzvédelmi szakértői szakterületek vizsga törzsanyaga A tűzvédelmi szakértői tevékenység szabályairól szóló 47/2011. (XII. 15.) BM rendelet 6. § (1) bekezdés a változást követően azonnal BM OKF Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség Tűzoltósági
Főosztály
A tűzvédelmi szakértők névjegyzékének nyilvános adatai A tűzvédelmi szakértői tevékenység szabályairól szóló 47/2011. (XII. 15.) BM rendelet 6. § (2) bekezdés a változást követően azonnal BM OKF Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség Tűzoltósági
Főosztály
Aktív és passzív lakosságtájékoztatási források a katasztrófák elleni védekezés egyes szabályairól szóló 62/2011. (XII. 29.) BM rendelet IX. fejezete, a közigazgatási vezetők, a polgári védelmi szervezetek, a köznevelésben és a felsőoktatásban résztvevők, valamint a pedagógusok katasztrófavédelmi felkészítésének végrehajtásával kapcsolatos feladatokról szóló 7/2012. BM OKF főigazgatói intézkedés időszerűség esetén haladéktalanul BM OKF Főigazgató-helyettesi szervezet
A közepes mértékben és a nagymértékben veszélyeztetett megyék védelmi terve az erdők tűz elleni védelméről szóló 4/2008. (VIII. 1.) ÖM rendelet 5. § (3) bekezdése a védelmi terv elkészítését követően haladéktalanul BM OKF Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség Tűzoltósági
Főosztály
A rendszeresített és rendszerből kivont tűzvédelmi technikák (eszközök)
naprakész állapota
a tűzoltási, műszaki mentési tevékenységhez kapcsolódó tűzvédelmi technika alkalmazhatóságáról szóló 15/2010. (V. 12.) ÖM rendelet 7. § (4) bekezdése a rendszeresítésre kötelezett termékek rendszeresítési eljárásáról szóló 85/2011. számú főigazgatói intézkedés 19. és 33. pontja haladéktalanul BM OKF Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség Tűzoltósági Főosztály BM OKF Gazdasági Főigazgató-helyettesi Szervezet Műszaki Főosztály
ÖTE nyilvántartás: az együttműködési szerződéses kapcsolatban álló önkéntes tűzoltó egyesületekről és az együttműködés tartalmáról készült nyilvántartás az önkéntes tűzoltó egyesületek támogatásának, tűzoltó szakmai irányításának és felügyeletének katasztrófavédelmi feladatairól szóló 1/2012. számú főigazgatói utasítás 8. pontja a szerződéskötést követő 1. munkanapon BM OKF Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség Tűzoltósági
Főosztály
LTP nyilvántartás a változást követően azonnal BM OKF Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség Tűzoltósági
Főosztály
Tanácsadó Testületekre vonatkozó adatok a változást követően azonnal a testület tevékenységével érintett szervezeti elem
Tűzoltó sportverseny területi rendezvényeinek eredeményei az önkéntes tűzoltó egyesületek támogatásnak, tűzoltó szakmai irányításának és felügyeletének katasztródavédelmi feladatairól szóló 3/2013. (02. 22.) BM OKF Főigazgatói utasítás 18. pontja a változást követően azonnal BM OKF Humán Szolgálat
Gazdálkodási adatok
Adományok: ötvenezer forintnál nagyobb értékű adományra és az adományozóra vonatkozó adatok a belügyminiszter irányítása alatt álló egyes rendvédelmi szervek és oktatási intézmények részére felajánlott adományok elfogadásának rendjéről szóló szabályzat kiadásáról szóló
26/2010. (XII. 29.) BM utasítás;
a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és szervei részére felajánlott adományok elfogadásának rendjéről szóló
40/2015. BM OKF főigazgatói intézkedés
az adomány elfogadásától számított 8 napon belül köteles honlapján közzétenni és annak megismerhetőségét 3 éven keresztül biztosítani Az adomány elfogadását kezdeményező szervezeti egység

8. függelék a 3/2017. (XI. 30.) BM OKF utasítás mellékletéhez

Adat Frissítés Megőrzés
Általános közzétételi lista
I. Szervezeti, személyzeti adatok
Kapcsolat, szervezet, vezetők
Elérhetőségi adatok: A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő
Ügyfélfogadás: A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon- és telefaxszáma, elektronikus
levélcíme) és az ügyfélfogadási rend
A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő
Szervezeti struktúra: A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek és vezetőik megjelölésével, az egyes szervezeti
egységek feladatai
A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő
A szerv vezetői: A szerv vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége (telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme) A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő
Felügyelt költségvetési szervek
A közfeladatot ellátó szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek megnevezése, és elérhetőségi adatai A változásokat követően azonnal Az előző állapot 1 évig tartó archívumban
tartásával
Gazdálkozó szervezetek
a ... tekintetében nem releváns
Lapok
A közfeladatot ellátó szerv által alapított lapok neve, a szerkesztőség és kiadó neve és címe, valamint a főszerkesztő neve A változásokat követően azonnal Az előző állapot 1 évig tartó archívumban
tartásával
Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv
A közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve
felügyeleti szervének, hatósági döntései tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervnek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést gyakorló szerv elérhetőségi adatai, ügyfélszolgálatának, közönségkapcsolatának elérhetőségi adatai
A változásokat követően azonnal Az előző állapot 1 évig tartó archívumban
tartásával
Költségvetési szervek
a ... tekintetében nem releváns
II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok
A szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre: A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, valamint a szervezeti és működési szabályzat vagy ügyrend, az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat hatályos és teljes szövege A változásokat követően azonnal Az előző állapot 1 évig tartó archívumban
tartásával
A tevékenységéről szóló tájékoztató magyar és angol nyelven A BM OKF tekintetében kötelezően közzéteendő adat, területi szinten az általános közzétételi listának nem kötelező eleme
A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok: Hatósági ügyekben ügyfajtánként és eljárástípusonként a hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése, hatáskör gyakorlásának átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv megnevezése, illetékességi területe, az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok, eljárási illetékek (igazgatási szolgáltatási díjak) meghatározása, alapvető eljárási szabályok, az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje), ügyfélfogadás ideje, az ügyintézés határideje (elintézési, fellebbezési határidő), az ügyek intézését segítő útmutatók, az ügymenetre vonatkozó tájékoztatás és az ügyintézéshez használt letölthető formanyomtatványok, az igénybe vehető elektronikus programok elérése, időpontfoglalás, az ügytípusokhoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke, tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és az ügyfelet terhelő kötelezettségekről A változásokat követően azonnal előző állapot törlendő
Közszolgáltatások a ... tekintetében nem releváns
A ... nyilvántartásai: A fenntartott adatbázisok, illetve nyilvántartások leíró adatai (név, formátum, az adatkezelés célja, jogalapja, időtartama, az érintettek köre, az adatok forrása, kérdőíves adatfelvétel esetén a kitöltendő kérdőív), az adatvédelmi nyilvántartásba bejelentendő nyilvántartásoknak az e törvény szerinti azonosító adatai; a közfeladatot ellátó szerv által - alaptevékenysége keretében - gyűjtött és feldolgozott adatok fajtái, a hozzáférés módja, a másolatkészítés költségei A változásokat követően azonnal Az előző állapot 1 évig tartó archívumban
tartásával
Nyilvános kiadványok: A közfeladatot ellátó szerv nyilvános kiadványainak címe, témája, a hozzáférés módja, a kiadvány ingyenessége, illetve a költségtérítés mértéke Negyedévente Az előző állapot 1 évig tartó archívumban
tartásával
Döntéshozatal, ülések a ... tekintetében nem releváns
A szerv döntései, koncepciók, tervezetek, javaslatok a ... tekintetében nem releváns
A helyi önkormányzat képviselő-testületének nyilvános ülésére benyújtott előterjesztések a benyújtás időpontjától.
Összefoglaló a véleményezők észrevételeiről, és az észrevételek elutasításának indokairól
a ... tekintetében nem releváns
Pályázatok: A közfeladatot ellátó szerv által kiírt pályázatok szakmai leírása, azok
eredményei és indokolásuk
Folyamatosan Az előző állapot 1 évig tartó archívumban
tartásával
Hirdetmények, közlemények Folyamatosan Az előző állapot 1 évig tartó archívumban
tartásával
Közérdekű adatok igénylése: A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények intézésének rendje, az illetékes szervezeti egység neve, elérhetősége, s ahol kijelölésre kerül, az adatvédelmi felelős, vagy az információs jogokkal foglalkozó személy neve Negyedévente előző állapot törlendő
A közérdekű adatokkal kapcsolatos kötelező statisztikai adatszolgáltatás adott szervre vonatkozó adatai Negyedévente Az előző állapot 1 évig tartó archívumban
tartásával
A közfeladatot ellátó szerv kezelésében levő, a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint újrahasznosítás céljára elérhető kulturális közadatok listája a rendelkezésre álló formátumok megjelölésével, valamint a közfeladatot ellátó szerv kezelésében levő,
a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint újrahasznosítható közadat típusokról való tájékoztatás, a rendelkezésre álló formátumok
megjelölésével
A változásokat követő 15 napon belül Az előző állapot 1 évig tartó archívumban
tartásával
A közadatok és kulturális közadatok
újrahasznosítására vonatkozó általános szerződési feltételek elektronikusan szerkeszthető változata
A változásokat követő 15 napon belül előző állapot törlendő
A közadatok és kulturális közadatok
újrahasznosítás céljából történő rendelkezésre bocsátásáért fizetendő díjak általános jegyzéke, a díjszámítás alapját képező tényezőkkel együttesen
A változásokat követő 15 napon belül előző állapot törlendő
A közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerinti jogorvoslati tájékoztatás A változásokat követő 15 napon belül előző állapot törlendő
A közfeladatot ellátó szerv által megkötött, a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint kötött kizárólagos jogot biztosító megállapodások szerződő feleinek megjelölése, a kizárólagosság időtartamának, tárgyának, valamint a megállapodás egyéb lényeges elemeinek megjelölése A változásokat követő 15 napon belül előző állapot törlendő
A közfeladatot ellátó szerv által kötött,
a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint a kulturális közadatok digitalizálására kizárólagos jogot biztosító megállapodások szövege
A változásokat követő 15 napon belül előző állapot törlendő
A közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerinti azon jogszabály, közjogi szervezetszabályozó eszköz, közszolgáltatási szerződés vagy más kötelező erővel bíró dokumentum (vagy az annak elérhetőségére mutató hivatkozás), amely az újrahasznosítás céljából rendelkezésre bocsátható közadat gyűjtésével, előállításával, feldolgozásával és terjesztésével összefüggő költségek jelentős részének saját bevételből való fedezését írja elő a közfeladatot ellátó szerv részére A változásokat követő 15 napon belül előző állapot törlendő
III. Gazdálkodási adatok
A működés törvényessége, ellenőrzések
Vizsgálatok, ellenőrzések listája: A közfeladatot ellátó szervnél végzett alaptevékenységgel
kapcsolatos - nyilvános megállapításokat tartalmazó - vizsgálatok ellenőrzések felsorolása
A vizsgálatról szóló jelentés megismerését
követően haladéktalanul
Az előző állapot 1 évig tartó archívumban
tartásával
Az Állami Számvevőszék ellenőrzései: az ÁSZ ellenőrzések nyilvános megállapításai A vizsgálatról szóló jelentés megismerését
követően haladéktalanul
Az előző állapot 1 évig tartó archívumban
tartásával
Egyéb ellenőrzések, vizsgálatok: egyéb ellenőrzések, vizsgálatok nyilvános megállapításai A vizsgálatról szóló jelentés megismerését
követően haladéktalanul
Az előző állapot 1 évig tartó archívumban
tartásával
Működés eredményessége, teljesítmény a ... tekintetében nem releváns
Működési statisztika: A közfeladatot ellátó szerv tevékenységére vonatkozó, jogszabályon alapuló statisztikai adatgyűjtés eredményei, időbeli változásuk a ... tekintetében nem releváns
Költségvetések, beszámolók
Éves (elemi) költségvetés: A közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése A változásokat követően azonnal a közzétételt követő 10 évig
Számviteli beszámolók: a közfeladatot ellátó szerv törvény szerint beszámolója A változásokat követően azonnal a közzétételt követő 10 évig
A költségvetés végrehajtása: külön jogszabályban meghatározott beszámolók A változásokat követően azonnal a közzétételt követő 10 évig
Működés
Foglalkoztatottak: A közfeladatot ellátó szervnél foglalkoztatottak létszámára és személyi juttatásaira vonatkozó összesített adatok, illetve összesítve a vezetők és vezető tisztségviselők illetménye, munkabére, és rendszeres juttatásai, valamint költségtérítése, az egyéb alkalmazottaknak nyújtott juttatások fajtája és mértéke összesítve Negyedévente A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1 évig archívumban tartásával
Támogatások: A közfeladatot ellátó szerv által nyújtott, az államháztartásról szóló törvény szerinti költségvetési támogatások kedvezményezettjeinek nevére, a támogatás céljára, összegére, továbbá a támogatási program megvalósítási helyére vonatkozó adatok, kivéve, ha a közzététel előtt a
költségvetési támogatást visszavonják vagy arról a kedvezményezett lemond
A döntés meghozatalát követő hatvanadik
napig
a közzétételt követő 5 évig
Szerződések: Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő, ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű árubeszerzésre, építési beruházásra,
szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezése (típusa), tárgya, a szerződést kötő felek neve, a szerződés értéke, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama, valamint az említett adatok változásai, a
nemzetbiztonsági, illetve honvédelmi érdekkel közvetlenül összefüggő beszerzések adatai, és a minősített adatok kivételével
A döntés meghozatalát követő hatvanadik
napig
a közzétételt követő 5 évig
Koncessziók: A koncesszióról szóló törvényben meghatározott nyilvános adatok (pályázati kiírások, pályázók adatai, az elbírálásról készített emlékeztetők, pályázat eredménye) Negyedévente A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1 évig archívumban tartásával
Egyéb kifizetések: A közfeladatot ellátó szerv által nem alapfeladatai ellátására (így különösen egyesület támogatására, foglalkoztatottai szakmai és munkavállalói érdek-képviseleti szervei számára, foglalkoztatottjai, ellátottjai oktatási, kulturális, szociális és sporttevékenységet segítő szervezet támogatására, alapítványok által ellátott feladatokkal összefüggő kifizetésre) fordított, ötmillió forintot meghaladó kifizetések Negyedévente A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1 évig archívumban tartásával
Európai unió által támogatott fejlesztések: Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztések leírása, az azokra vonatkozó szerződések Negyedévente Az előző állapot legalább 1 évig tartó
archívumban tartásával
Közbeszerzési információk: éves terv, összegzés az ajánlatok elbírálásáról, a megkötött szerződésekről Negyedévente Az előző állapot legalább 1 évig tartó
archívumban tartásával
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
ADATOK LEÍRÁSA A KÖZZÉTÉTELT ELŐÍRÓ JOGSZABÁLY A KÖZZÉTÉTELLEL KAPCSOLATOS
HATÁRIDŐK
Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok
A hatóság döntésének hirdetményi úton történő közlése a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 80. § (1)-(4) bekezdése haladéktalanul, ha a hirdetményi úton történő közlés feltételei már nem állnak fenn,eltávolítandó
Jogerős vagy fellebbezésre tekintet nélkül
végrehajthatóvá nyilvánított határozatok
A 2004. évi CXL. törvény 80/A. § (1) bekezdése alapján, az ugyanezen bekezdésben meghatározott jogerős vagy fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánított határozatok
a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 80/A. § (1) bekezdése a jogerőre emelkedést, illetve a
határozathozatalt követően azonnal
a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás, a
kéményseprő-ipari közszolgáltatás ideiglenes ellátása érdekében hozott, továbbá a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz átvételére köteles szennyvíztisztító telepet, szennyvízelvezető mű erre kijelölt elemét, a tavas vagy egyéb szennyvíztisztító művet kijelölő határozatok
a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 80/A. (1) bekezdés a) pontja a jogerőre emelkedést, illetve a
határozathozatalt követően azonnal
A hatóság ellenőrzési tervének és jelentésének közzététele (oly módon, hogy az az ellenőrzés célját ne veszélyeztesse) a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 91. § (3) bekezdése évente, a vonatkozó normában meghatározottak szerint
elektronikus úton történő iratbenyújtás szabályai a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés b) pontja a változást követően azonnal
nyilvántartás a bejelentés-köteles tűzvédelmi szolgáltatókról, valamint a szolgáltatási tevékenységtől jogerősen eltiltott tűzvédelmi szolgáltatókról a bejelentésköteles tűzvédelmi szolgáltatási tevékenységek megkezdésének és folytatásának részletes szabályairól szóló
50/2011. (XII. 20.) BM rendelet 1. § (5)
bekezdésére is figyelemmel
a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény 30. § (2) bekezdése a változást követően azonnal
kéményseprő-ipari közszolgáltatók
nyilvántartása:
a) a szolgáltató neve, lakcíme/székhelye
b) a képviseletet ellátó természetes személy személyazonosító adatai,
c) a tevékenység gyakorlására jogosult vagy képviselője telefonszáma, elektronikus levélcíme, székhelye és telephelye,
d) a közszolgáltatás megkezdésének és befejezésének időpontja
e) a folytatni kívánt szolgáltatási tevékenység megjelölése,
f) szükség szerint a 2009. évi LXXVI. törvény 22. § (2)-(3) bekezdéseiben foglalt adatok
2009. évi LXXVI. törvény 30. § (1) bekezdése és 2015. évi CCXI. törvény 7. §-a, 21/2016. (VI. 9.) BM rendelet a 21/2016. (VI. 9.) BM rendelet szerint a tevékenység megkezdése előtt, valamint adatváltozás esetében tizenöt napon belül továbbítja a tűzvédelmi hatóság részére
Nyilvántartás a gáz csatlakozóvezetékek és felhasználói berendezések műszaki-biztonsági felülvizsgálatával kapcsolatos bejelentések ügyében a ... Megyei/Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság illetékességi területén a katasztrófavédelmi kirendeltségek eljárásában kirendelhető szakértők jegyzékéről a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény 89. § (6f) bekezdés a változást követően azonnal
A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 44/F. § (2) bekezdése értelmében a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésével foglalkozó szolgáltatók nyilvántartása 2009. évi LXXVI. törvény 30. § (1) bekezdése a változást követően azonnal
Gazdálkodási adatok
közbeszerzési terv, közbeszerzési terv módosítása a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 43. § (1) bekezdés a) pontja az elfogadást követően haladéktalanul, a
tárgyévet követő évre vonatkozó közbeszerzési terv honlapon történő közzétételéig kell elérhetőnek lennie.a közzététel a a Közbeszerési Hatóság által működtetett Közbeszerési Adatbázisban történő közzétételre hivatkozva, www.kozbeszerzes.hu link megjelenítésével történik
az előzetes vitarendezéssel kapcsolatos Kbt. 80. § (2) bekezdése szerinti adatok, vagyis az írásbeli összegezés vagy egyéb dokumentum, vagy eljárási cselekmény jogsértőnek tartott eleme, a kérelmező javaslata, észrevétele, valamint az álláspontját alátámasztó adatok, tények, továbbá az azt alátámasztó dokumentumokra - ha vannak ilyenek - vonatkozó hivatkozás a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 43. § (1) bekezdés b) pontja az előzetes vitarendezési kérelem kézhezvételét
követően haladéktalanul, legalább 5 évig elérhetőnek kell lennie.a közzététel a a Közbeszerési Hatóság által működtetett Közbeszerési Adatbázisban történő
közzétételre hivatkozva, www.kozbeszerzes.hu link megjelenítésével történik
a Kbt. 9. § (1) bekezdés h)-i) pontjai alapján kötött és a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződések a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 43. § (1) bekezdés c)-d) pontja a szerződéskötést követően haladéktalanul,
legalább a szerződés teljesítését követő 5 évig elérhetőnek kell lennie.a közzététel a a Közbeszerési Hatóság által működtetett Közbeszerési Adatbázisban történő
közzétételre hivatkozva, www.kozbeszerzes.hu link megjelenítésével történik.
a részvételi jelentkezések és az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezés a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 43. § (1) bekezdés e) pontja a részvételre jelentkezőknek vagy az
ajánlattevőknek való megküldéssel egyidejűleg, a közzététel a a Közbeszerési Hatóság által működtetett Közbeszerési Adatbázisban
történő közzétételre hivatkozva, www.kozbeszerzes.hu link megjelenítésével történik
szerződések teljesítésére vonatkozó adatok: hivatkozás a közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre (hirdetmény nélkül induló eljárások esetében felhívásra), a szerződő felek megnevezése, azt, hogy a teljesítés szerződésszerű volt-e, a szerződés teljesítésének az ajánlatkérő által elismert időpontja, továbbá az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontja és a kifizetett ellenszolgáltatás értéke a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 43. § (1) bekezdés f) pontja a szerződés mindegyik fél - támogatásból
megvalósuló közbeszerzés esetén szállítói kifizetés során a kifizetésre köteles szervezet - által történt teljesítését követő harminc napon belül, legalább 5 évig köteles elérhetővé tenni és az egy évnél hosszabb vagy határozatlan időre kötött szerződés esetében a szerződés megkötésétől számítva évenként kell aktualizálni, a közzététel a a Közbeszerési Hatóság által működtetett Közbeszerési Adatbázisban történő közzétételre hivatkozva, www.kozbeszerzes.hu link megjelenítésével történik
a külön jogszabályban meghatározott éves statisztikai összegzés a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 43. § (1) bekezdés g) pontja a külön jogszabályban előírt határidőig,
legalább 5 évig köteles elérhetővé tenni, a közzététel a a Közbeszerési Hatóság által működtetett Közbeszerési Adatbázisban történő közzétételre hivatkozva, www.kozbeszerzes.hu link megjelenítésével történik.
A közbeszerzési eljárás eredményeként az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, továbbá a fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap terhére megkötött, nettó 100 millió forint teljesítési értéket meghaladó szerződések alapján teljesített kifizetés összege, közvetlen jogosultja és a kifizetés időpontja az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. mellékletének 12. sora A kifizetést követő 8 napon belül. Az előző állapot nem törölhető
Az európai uniós társfinanszírozással bonyolított pályázatok esetében a nettó 100 millió forintot meghaladó, teljesített kifizetés összege, kedvezményezettje, és a kifizetés időpontja az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. mellékletének 13. sora A kifizetést követő 8 napon belül. Az előző
állapot nem törölhető
EGYEDI KÖZZÉTÉTELI LISTA
ADATOK LEÍRÁSA A KÖZZÉTÉTELT ELŐÍRÓ JOGSZABÁLY
VAGY BELSŐ SZABÁLYOZÓ
A KÖZZÉTÉTELLEL KAPCSOLATOS
HATÁRIDŐK
Szervezeti, személyzeti adatok
közérdekű bejelentésekkel kapcsolatos tájékoztató adatok: levelezési cím, az elektronikus levelezési cím, a telefonszám, faxszám, esetlegesen a telefonos vagy - ha erre lehetőség van - a személyes ügyfélfogadási idő, a hatáskör és illetékesség rövid ismertetése - a panasz, a közérdekű bejelentés benyújtásának módjára vonatkozó tájékoztatás, szóbeli közérdekű bejelentés írásba foglalásáról készült másodpéldány személyes átvételének lehetősége 22/2014. (XII. 5.) BM utasítás 2-3. § a változást követően azonnal
Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok
a „hozzáférés üzemeltetői adatokhoz” körben megadott adatok a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet 45. § a változást követően azonnal
Tűzoltó sportverseny területi rendezvényeinek eredeményei az önkéntes tűzoltó egyesületek támogatásnak, tűzoltó szakmai irányításának és felügyeletének katasztródavédelmi feladatairól szóló 3/2013. (02. 22.) BM OKF Főigazgatói utasítás 18. pontja a változást követően azonnal
gázszerelő adatlap
Gazdálkodási adatok
ötvenezer forintnál nagyobb értékű adományra és az adományozóra vonatkozó adatok a belügyminiszter irányítása alatt álló egyes rendvédelmi szervek és oktatási intézmények részére felajánlott adományok elfogadásának rendjéről szóló szabályzat kiadásáról szóló 26/2010. (XII. 29.) BM utasítás; a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és szervei részére felajánlott adományok elfogadásának rendjéről szóló
40/2015. BM OKF főigazgatói intézkedés
az adomány elfogadásától számított 8 napon belül köteles honlapján közzétenni és annak megismerhetőségét 3 éven keresztül biztosítani