A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

252/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet

az önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénztárak beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Tv.) 178. §-a (1) bekezdésének c) pontjában, valamint az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény (a továbbiakban: Öpt.) 78. §-a (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, figyelemmel az önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénztárak (a továbbiakban: pénztár) gazdálkodásának sajátosságaira, a Kormány a következőket rendeli el:

A rendelet hatálya

1. § (1) *  A rendelet hatálya kiterjed az Öpt. 10. §-a (1) bekezdésének b)–d) pontjában meghatározott pénztárakra.

(2) A pénztárak a Tv. előírásait e rendeletben meghatározott eltérésekkel kötelesek alkalmazni.

Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

a) *  ellenőrzés: a pénztár közgyűlése által elfogadott beszámolóval lezárt üzleti év(ek) adatainak – a pénztár, az adóhatóság, illetve a pénztárak pénzügyi felügyeletét ellátó szerv (a továbbiakban: Felügyelet) általi – utólagos ellenőrzése az önellenőrzés, az adóhatósági, illetve a felügyeleti ellenőrzés keretében;

b) *  ellenőrzés megállapítása: az ellenőrzés során feltárt, az eszközöket-forrásokat, a pénztári befektetéseket, a saját tőkét, a működési, fedezeti, illetve likviditási alapok tartalékait érintő hibák és hibahatások, amelyek a beszámolóval lezárt üzleti évvel (évekkel) kapcsolatosak, a hatályos jogszabályi előírások, a pénztár alapszabálya nem vagy nem megfelelő alkalmazásából, helytelen értelmezéséből, vagy nem megengedett, tiltott cselekmény elkövetéséből származnak. Ilyen hibának és hibahatásnak minősül a szerződésmódosítással, a számviteli bizonylatok módosításával dokumentált, beszámolóval lezárt üzleti évet, éveket érintő gazdasági események könyvviteli elszámolásban rögzítendő jellemzőinek utólagos módosítása is;

c) jelentős összegű hiba: ha a hiba feltárásának évében, a különböző ellenőrzések során, egy adott üzleti évet érintően (évenként külön-külön) feltárt hibák és hibahatások értékének együttes (előjeltől független) összege meghaladja a számviteli politikában meghatározott értékhatárt. Minden esetben jelentős összegű a hiba, ha a hiba feltárásának évében az ellenőrzések során – ugyanazon üzleti évet érintően – megállapított hibák, hibahatások a működési, a fedezeti, illetve likviditási alapok tartalékait növelő-csökkentő értékének együttes (előjeltől független) összege meghaladja az ellenőrzött üzleti év mérlegfőösszegének 2 százalékát, illetve, ha a mérlegfőösszeg 2 százaléka meghaladja az 5 millió forintot, akkor az 5 millió forintot;

d) nem jelentős összegű hiba: ha a hiba feltárásának évében, a különböző ellenőrzések során, egy adott üzleti évet érintően (évenként külön-külön) feltárt hibák és hibahatások-a működési, fedezeti, illetve likviditási alapok tartalékait növelő-csökkentő – értékének együttes (előjeltől független) összege nem haladja meg a jelentős összegű hiba c) pont szerinti értékhatárát;

e) * 

Beszámolási kötelezettség

3. § (1) A pénztár tevékenységéről, vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről, befektetései hatékonyságának, a biztosításmatematikai elvek módszertani érvényesülésének, a tagok befizetései értékállóságának alakulásáról, az üzleti év könyveinek zárását követően, e rendeletben meghatározott könyvvezetéssel alátámasztott beszámolót köteles készíteni.

(2) A beszámolónak elkülönítetten kell tartalmaznia a pénztár pénzforgalmi eredményét a fedezeti, a működési és a likviditási alap tekintetében.

4. § (1) A pénztár beszámolási kötelezettsége:

a) rendszeres,

b) eseti.

(2) *  A rendszeres beszámoló az éves pénztári beszámolóból áll.

(3) *  A pénztár eseti (évközi) beszámolót köteles készíteni, ha a Felügyelet a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 48. § (3) bekezdése alapján elrendelte.

(4) Az eseti beszámoló tartalma azonos az éves pénztári beszámoló tartalmával.

Üzleti év

5. § (1) Az üzleti év az az időtartam, amelyről az éves pénztári beszámolót el kell készíteni. Az üzleti év időtartama megegyezik – a (3) bekezdésben foglaltak kivételével – a naptári évvel.

(2) Az üzleti év időtartama – a (3) bekezdésben foglaltak kivételével – 12 naptári hónap.

(3) Az üzleti év 12 naptári hónapnál rövidebb időtartamú lehet:

a) a jogelőd nélkül – év közben – alapított pénztárnál;

b) *  az egyesülés, szétválás során megszűnő pénztárnál;

c) *  az egyesüléssel, szétválással létrejövő új pénztárnál;

d) *  a pénztár felszámolása, végelszámolása, illetve kényszertörlési eljárása esetén.

Könyvvezetési kötelezettség

6. § (1) A pénztár a vagyoni, a pénzügyi és jövedelmi helyzetére ható eseményekről a kettős könyvvitel rendszerében – e rendeletben rögzített szabályok szerint – pénzforgalmi szemléletű nyilvántartást vezet, és azt az üzleti év, illetve a naptári negyedév végével lezárja.

(2) *  A könyvvezetés a 37–41. §-okban foglalt sajátosságok figyelembevételével csak magyar nyelven, Magyarország pénznemében történhet.

(3) A Tv.-ben és az e rendeletben foglalt alapelvek és értékelési előírások, valamint az Öpt.-ben a pénztárak gazdálkodására vonatkozó szabályok alapján ki kell alakítani és írásba kell foglalni a pénztár adottságainak, körülményeinek leginkább megfelelő – a Tv., illetve a pénztár tevékenységére vonatkozó egyéb jogszabályok előírásai, továbbá a pénztár alapszabálya végrehajtásának módszereit, eszközeit meghatározó – számviteli politikát.

(4) A számviteli politika keretében írásban rögzíteni kell – többek között – azokat a pénztárra jellemző szabályokat, előírásokat, módszereket, amelyekkel meghatározza, hogy mit tekint a számviteli elszámolás, az értékelés szempontjából lényegesnek, jelentősnek, nem lényegesnek, nem jelentősnek:

a) az éves pénztári beszámolóra vonatkozóan a megbízható és valós összkép kialakítását befolyásoló információk tekintetében;

b) a pénztár alapszabályában rögzített szolgáltatások teljesítésénél;

c) a befektetett pénzügyi eszközök és értékpapírok értékelésénél;

d) a befektetésekből származó nettó hozambevételek egyéni és szolgáltatási számlákra történő felosztásánál;

e) a pénztárból más pénztárba történő átlépés vagy pénztárból kilépés esetén, illetve a pénztári tagság egyéb módon történő megszűnése esetén a pénztártaggal, az örökössel való elszámolásnál a visszatérítendő összeg megállapítása tekintetében.

(5) A pénztár számviteli politikája keretében köteles elkészíteni:

a) a Tv. 14. §-a (5) bekezdésének a)–b) és d) pontja szerinti szabályzatokat;

b) a kiegészítő vállalkozási tevékenység keretében rendszeresen végzett termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás tekintetében az önköltségszámítás rendjére vonatkozó belső szabályzatot, amelyben rendelkezni kell arról, hogy a közvetett költségek megosztása a pénztár alaptevékenysége és vállalkozási tevékenysége között milyen módon történik;

c) a tagokkal való elszámolások szabályzatát;

d) a befektetésekből származó hozamok elszámolásának szabályzatát;

e) a pénztári alapok képzésére vonatkozó szabályzatot, amely tartalmazza az Öpt. szerinti kötelező alapok képzésének, felhasználásának és egymás közötti átcsoportosításának feltételeit és módját, továbbá a pénztár alapszabályában rögzített, egyéb alapok képzésére, felhasználására vonatkozó szabályokat is;

f) a pénztár saját tevékenysége keretében végzett vagyonkezelés esetén e tevékenység végzésére vonatkozó szabályzatot;

g) *  a pénztár által nyújtott vagy finanszírozott szolgáltatások ellenőrzésének folyamatát, módszertanát és eljárási rendjét tartalmazó szabályzatot.

(6) *  A pénztár az alakuló közgyűlés napjától számított 90 napon belül köteles elkészíteni a (3)–(5) bekezdés szerinti számviteli politikáját. E rendelet változása esetén a változásokat, annak hatálybalépését követő 90 napon belül, a számviteli politikán keresztül kell vezetni.

(7) A pénztár számviteli politikájának elkészítéséért, módosításáért a pénztár igazgatótanácsának elnöke vagy az általa megbízott ügyvezető a felelős.

(8) *  A pénztár a befektetett pénzügyi eszközök, valamint a forgóeszközök között kimutatott értékpapírokhoz kapcsolódóan folyamatos, naprakész analitikus nyilvántartást vezet.

(9) *  Az értékpapírok analitikus nyilvántartása legalább a következő adatokat tartalmazza: alaponként és vagyonkezelőnként – ideértve a saját vagyonkezelési tevékenységet is – elkülönítetten, értékpapírfajtánként az értékpapír azonosító adatait, az értékpapírokkal kapcsolatos tranzakciókat (vásárlás, eladás, lejárat, kamat-, illetve osztalékfizetés) a tranzakció időpontját, az értékpapír névértékét, vételárát, illetve eladási árát, könyv szerinti értékét, kamatozó értékpapírok esetében a vételárban, illetve eladási árban felhalmozott kamat összegét, az eladáskor realizált kamat, árfolyamnyereség, illetve árfolyamveszteség összegét.

(10) *  A pénztár folyamatosan biztosítja a fedezeti, a működési és a likviditási alap tartaléka állományának és az egyes alapokhoz rendelt, azok fedezetét képező eszközök állományának az alaponkénti egyezőségét, valamint a függő tételek állománya és az azok fedezetét képező eszközök állománya egyezőségét.

Számviteli alapelvek

7. § (1) A pénztár a beszámolókészítésekor és a könyvvezetés során a Tv. 15–16. §-ában meghatározott számviteli alapelveket a (2)–(11) bekezdésben foglalt sajátosságok figyelembevételével köteles érvényesíteni.

(2) *  A vállalkozás folytatásának elve a pénztár tevékenysége folyamán oly módon érvényesül, hogy a pénztári beszámolónak tükröznie kell a szolgáltatások színvonalában, körében, szerkezetében, összetételében bekövetkezett változásokat is. A pénztári beszámolónak a pénzügyi terv készítéséhez biztosítani kell a megbízható bázisadatokat.

(3) A teljesség elvének érvényesítésénél figyelembe kell venni, hogy a pénztár könyvvezetési kötelezettsége pénzforgalmi szemléletű.

(4) *  A következetesség elvének megvalósítása érdekében biztosítani kell, hogy az alapok szerkezete, képzése különböző időszakokban, valamint a pénzügyi terv a beszámolóval összehasonlíthatók legyenek.

(5) Az összemérés elvének alkalmazásával elkülönítetten kell figyelembe venni a fedezeti, a működési és a likviditási alaphoz kapcsolódó bevételeket és ráfordításokat. Bevételként a mérlegfordulónapig ténylegesen befolyt (beszedett) bevételeket, ráfordításként a mérlegfordulónapig ténylegesen teljesített kiadásokat kell a könyvvitelben kimutatni.

(6) Az óvatosság elvének alkalmazásánál az Öpt. 3. §-ának (2) bekezdését is figyelembe kell venni.

(7) A bruttó elszámolás elvét mindhárom alap (fedezeti, működési és likviditási) elszámolásánál alkalmazni kell.

(8) Az időbeli elhatárolás elve a naptári évre készülő pénzforgalmi teljesítésről összeállított beszámoló miatt a pénztáraknál nem alkalmazható.

(9) A költség-haszon összevetésének elve alkalmazásánál az információk hasznosítása és az előállításukkal kapcsolatban felmerült kiadások egybevetésénél nem lehet figyelembe venni azon információk előállításának kiadásait, amelyek szolgáltatását jogszabály írja elő, valamint amelyek a Felügyelet részére a felügyeleti feladatok gyakorlásához biztosítanak információkat.

(10) A lényegesség elvét a 6. § (4) bekezdésének figyelembevételével kell alkalmazni.

(11) A valódiság, a világosság, a folytonosság, az egyedi értékelés, valamint a tartalom elsődlegessége a formával szemben elvét a pénztárnak a Tv.-ben foglalt általános előírások szerint kell alkalmaznia.

A pénztári beszámolóra vonatkozó általános szabályok

8. § (1) *  A pénztár az éves pénztári beszámolót az üzleti évről december 31-i fordulónappal köteles elkészíteni. A könyvvizsgáló által felülvizsgált éves pénztári beszámolót a könyvvizsgálói záradékot vagy a záradék megadásának elutasítását is tartalmazó független könyvvizsgálói jelentéssel együtt a Felügyelet által rendszeresített nyomtatvány felhasználásával legkésőbb az üzleti évet követő május 31-éig kell a Felügyeletnek megküldeni. Az éves pénztári beszámoló mérlegét és eredménykimutatását, valamint a kiegészítő melléklet részét képező pénztári alapok alakulása kimutatást és az egészségpénztár, illetve az önsegélyező pénztár által finanszírozott szolgáltatások adatait tartalmazó kimutatást a Felügyelet által meghatározott elektronikus adatfeldolgozó és adathordozó rendszerek segítségével is meg kell küldeni a Felügyeletre az éves pénztári beszámoló megküldésével egyidejűleg.

(2) * 

(3) A 4. § (3) bekezdés szerinti eseti beszámoló fordulónapját és elkészítésének határidejét a Felügyelet határozza meg.

(4) *  A pénztár az éves pénztári beszámolót és a negyedéves jelentést e rendeletben meghatározott formában és tartalommal a nyugdíjjárulék- és nyugdíjbiztosítási járulékfizetés szabályozásáért felelős miniszter által vezetett minisztérium és a Felügyelet együttes kitöltési útmutatója segítségével készíti el.

(5) * 

9. § (1) Az éves pénztári beszámoló mérlegből, eredménykimutatásból és kiegészítő mellékletből áll. Az éves pénztári beszámolóval egyidejűleg üzleti jelentést is kell készíteni.

(2) * 

(3) A mérlegben és az eredménykimutatásban minden tételnél fel kell tüntetni az előző üzleti év megfelelő adatát, és ha az adatok nem hasonlíthatók össze, akkor ezt a kiegészítő mellékletben indokolni kell. Amennyiben az ellenőrzés az előző üzleti év(ek) éves pénztári beszámolójában elkövetett jelentős összegű hibá(ka)t állapított meg, akkor az előző év(ek)re vonatkozó – a mérlegkészítés időpontjáig megismert és nem vitatott, nem fellebbezett, illetve jogerőssé vált megállapítások miatti – módosításokat a mérleg és az eredménykimutatás minden tételénél az előző üzleti év adatai mellett be kell mutatni, azok nem képezik részét a mérleg és az eredménykimutatás tárgyévi adatainak. Ez esetben a mérlegben is, az eredménykimutatásban is külön-külön oszlopban szerepelnek az előző üzleti év adatai, a lezárt üzleti év(ek)re vonatkozó módosítások, valamint a tárgyévi adatok.

10. § *  Az éves pénztári beszámolóban az adatokat ezer forintban kell megadni.

11. § Az éves pénztári beszámoló részét képező mérleget, eredménykimutatást és kiegészítő mellékletet a hely és a kelet feltüntetésével az igazgatótanács elnöke köteles aláírni.

A mérleg tagolása, tételeinek tartalma

12. § A mérleg tagolását az 1. számú melléklet tartalmazza.

13. § (1) A mérlegben eszközként kell kimutatni a pénztár rendelkezésére, használatára bocsátott, a pénztár működési és kiegészítő vállalkozási tevékenységét szolgáló, valamint a pénztár alapszabályában meghatározott – a pénztártagok részére nyújtandó – szolgáltatások fedezetéül szolgáló befektetett eszközöket és forgóeszközöket – a bérbevett eszközök kivételével –, függetlenül attól, hogy azok tulajdonjoga csak törvényben, szerződésben rögzített feltételek teljesítése után kerül át a pénztárhoz.

(2) Az eszközök befektetett eszközök vagy forgóeszközök közé sorolása annak figyelembevételével történik, hogy az a pénztár tevékenységét tartósan – legalább egy éven túl – vagy egy éven belül szolgálja.

(3) A pénztár a (2) bekezdés szerinti minősítését saját hatáskörben dönti el, pénztári tevékenységének és szolgáltatásainak figyelembevételével.

(4) *  A pénztárnak a mérlegében szereplő összes eszközt – az aktív és passzív pénzügyi elszámolások kivételével e rendeletben, valamint az Ögr.-ben foglaltakra figyelemmel a következő fő csoportokba kell besorolni, és az analitikus nyilvántartásban kimutatni:

a) működési alap eszközei;

b) fedezeti alap eszközei;

c) likviditási alap eszközei.

14. § (1) Az immateriális javak között a mérlegben a nem anyagi eszközöket (a vagyoni értékű jogokat – az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok kivételével –, a szellemi termékeket), továbbá az immateriális javakra adott előlegeket kell kimutatni.

(2) Vagyoni értékű jogként azokat a pénztár működési feltételeinek biztosítása, szolgáltatásai teljesítése érdekében vásárolt vagy induló vagyonként kapott jogokat kell kimutatni, amelyek nem kapcsolódnak ingatlanhoz, nem tartoznak a szellemi termékek közé.

(3) Szellemi termékek között kell kimutatni a pénztár működését, szolgáltatásainak teljesítését szolgáló szerzői jogvédelemben részesülő szoftvertermékeket, egyéb szellemi alkotásokat, függetlenül attól, hogy azt vásárolták vagy a pénztár állította elő, illetve használatba vették-e azokat vagy sem.

(4) Az immateriális javakra adott előlegként kell kimutatni a pénztár működését és szolgáltatásainak teljesítését szolgáló (2)–(3) bekezdés szerinti immateriális javak beszerzéséhez a szállítóknak előlegként átutalt – a levonható előzetesen felszámított általános forgalmi adót nem tartalmazó – összeget.

15. § (1) A tárgyi eszközök között a mérlegben azokat a rendeltetésszerűen használatba vett, üzembe helyezett anyagi eszközöket (mint földterület, telek, épület, egyéb építmény, gép, berendezés, felszerelés, jármű, ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok) kell kimutatni, amelyek a pénztár működését, kiegészítő vállalkozási tevékenységét, szolgáltatásainak teljesítését tartósan, legalább egy éven túl szolgálják, továbbá a beruházásokat és az ezen eszközök beszerzésére (a beruházásokra) adott előlegeket.

(2) Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok mérlegtételen kell kimutatni a pénztár működését, illetve kiegészítő vállalkozási tevékenységét szolgáló ingatlanokat, valamint a bérbevett ingatlanokon végzett és aktivált beruházást, felújítást, továbbá az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogokat.

(3) Gépek, berendezések, felszerelések és járművek között kell kimutatni a pénztár működési, illetve kiegészítő vállalkozási tevékenységének ellátásához rendeltetésszerűen használatba vett eszközöket, valamint ezen bérbe vett eszközökön végzett és aktivált beruházást, felújítást.

(4) Beruházások, felújítások között kell kimutatni a rendeltetésszerűen használatba nem vett, üzembe nem helyezett, a (2)–(3) bekezdésben nevesített eszközök bekerülési értékét, továbbá a már használatba vett tárgyi eszközökön végzett bővítéssel, rendeltetésváltozással, átalakítással, élettartam-növeléssel, felújítással összefüggő munkák – még nem aktivált – bekerülési értékét.

(5) Beruházásra adott előlegként kell kimutatni a pénztár működési és kiegészítő vállalkozási tevékenységét szolgáló tárgyi eszközök beszerzésére, felújítására a beruházási szállítónak ilyen címen átutalt – a levonható előzetesen felszámított általános forgalmi adót nem tartalmazó összegeket.

16. § (1) A pénztárnak a befektetett pénzügyi eszközök között kell kimutatnia a tagság érdekében tartós hozam elérése céljából – az Ögr.-ben foglaltak szerint – eszközölt befektetéseit.

(2) Egyéb tartós részesedésként kell kimutatni a pénztár működése fedezetének, a szolgáltatások fedezetének, valamint a likviditás fedezetének céljára szolgáló, tulajdoni részesedést jelentő befektetéseket (így különösen a tartós hozam elérése céljából vásárolt részvényeket, üzletrészeket).

(3) Egyéb tartósan adott kölcsönként kell kimutatni a pénztár munkavállalói részére nyújtott lakáscélú kölcsönöket, továbbá a pénztár működése fedezetének, a szolgáltatások fedezetének, valamint a likviditás fedezetének céljára szolgáló éven túli lejáratra – forintban és devizában – elhelyezett bankbetéteket.

(4) Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírként kell kimutatni a pénztár működése fedezetének, a szolgáltatások fedezetének, valamint a likviditás fedezetének céljára szolgáló, kamatozó, illetve diszkont értékpapírokat (kötvényeket, állampapírokat, jelzáloglevelet, befektetési jegyet stb.), amelyek lejárata, beváltása a tárgyévet követő üzleti évben nem esedékes, és a pénztár azokat a tárgyévet követő üzleti évben nem szándékozik értékesíteni.

17. § Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközként kell kimutatni a pénztár tulajdonát képező azon tárgyi eszközöket, amelyeket nem működési célból használ, nem részesedésként mutat ki a mérlegben, hanem jövedelemszerzés vagy hozam elérése érdekében más gazdálkodó szervnél működtet.

18. § (1) A forgóeszközök csoportjában a mérlegben a készleteket, a pénztár tevékenységével kapcsolatos követeléseket (ideértve a pénztártagokkal, a munkáltatói tagokkal és a vagyonkezelő szervezetekkel szembeni követeléseket is), a forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat és tulajdoni részesedést jelentő befektetéseket, a pénzeszközöket, továbbá az egyéb aktív pénzügyi elszámolásokat kell kimutatni.

(2) A mérlegben készletként csak az új (raktárban lévő) készleteket kell kimutatni.

(3) Követelésként kell a mérlegben kimutatni az esedékességig nem teljesített tagdíjat, munkáltatói hozzájárulást, valamint a támogató írásos nyilatkozata alapján a pénztár részére felajánlott eseti vagy rendszeres támogatásra vonatkozó fizetési igényt, továbbá a más pénztárból átlépő tag által hozott, a tag követelésének megfelelő összeget a tagokkal szembeni kötelezettségekkel szemben, amelyet az átadó pénztár már visszaigazolt, de pénzügyileg még nem rendezett. Követelésként kell továbbá a mérlegben kimutatni a pénztár működési, illetve kiegészítő vállalkozási tevékenységével kapcsolatos vagy különféle egyéb szerződésekből jogszerűen eredő fizetési igényeket, amelyek a pénztár által már teljesített, a másik fél által elfogadott, elismert értékesítéshez, szolgáltatás teljesítéséhez, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, illetve tulajdoni részesedést jelentő befektetés értékesítéséhez, valamint a le nem zárt határidős és opciós ügyletek biztosítékaként átadott pénzeszközökhöz (elhelyezett letétekhez) kapcsolódnak.

(4) Tagdíjkövetelések mérlegtételen kell kimutatni a pénztártagnak a tagsági viszony alatt a pénztárral szemben fennálló, a pénztár alapszabályában meghatározott mértékben teljesítendő, a pénztártag írásos nyilatkozatában vállalt tagdíjfizetési kötelezettségét, valamint a munkáltató egyoldalú kötelezettségvállalása alapján a pénztártag alkalmazottjának részben vagy egészben átvállalt, és a pénztárral kötött szerződés szerint teljesítendő tagdíjfizetési kötelezettségét (munkáltatói hozzájárulást) mindaddig, amíg azt pénzügyileg nem rendezték. Amennyiben a pénztártag nem fix összegű, hanem jövedelemarányos tagdíjfizetési kötelezettséget vállalt, akkor követelésként a pénztártag által elismert összeg, de legalább a pénztár alapszabályában meghatározott egységes tagdíj vehető figyelembe.

(5) Áruszállításból és szolgáltatás teljesítéséből származó követelésként kell kimutatni az előzetesen felszámított általános forgalmi adót is tartalmazó, a vevő által elismert, számlázott összegben a pénztár működési tevékenységét, a szolgáltatások fedezetét, illetve a likviditási fedezetet szolgáló eszközök (befektetett eszközök, készletek) értékesítéséből, valamint az ingatlan bérbeadásából származó követelések összegét, továbbá a kiegészítő vállalkozási tevékenységként végzett szolgáltatások értékesítéséből származó követelések összegét mindaddig, amíg azt pénzügyileg nem rendezték.

(6) Egyéb követelésként kell kimutatni a pénztár munkavállalóival, a költségvetéssel, a pénztár vagyonának befektetését, kezelését, az adminisztrációs és nyilvántartási feladatokat ellátó gazdálkodó szervezetekkel szemben fennálló követeléseket, valamint a más pénztárból átlépő tag egyéni számlájának vagy szolgáltatási számlájának átvételével kapcsolatos – átadó pénztárral szembeni – követeléseket. Itt kell továbbá kimutatni a befektetett eszközök értékesítéséből, valamint a befektetések hozamából származó, december 31-ig időarányosan járó és a befektetésre vonatkozó szerződés szerint december 31-ig esedékes, pénzügyileg is teljesítendő, de nem realizálódott összegeket.

19. § (1) A forgóeszközök között értékpapírként a pénztár befektetési tevékenységével összefüggésben forgatási céllal, átmeneti, nem tartós befektetésként vásárolt, tulajdoni részesedést jelentő befektetéseket (részvényeket, üzletrészeket), hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat (gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, hitelintézetek által kibocsátott kötvényeket, kincstárjegyeket és más állampapírokat, jelzálogleveleket, a külföldön kibocsátott, Magyarországon forgalomba hozott állampapírokat, kötvényeket), valamint az egyéb értékpapírokat kell kimutatni.

(2) Egyéb részesedések között kell kimutatni a pénztár működési, szolgáltatási, likviditási célra befolyt bevételeiből továbbértékesítés céljára, árfolyamnyereség elérése érdekében beszerzett részvényeket, üzletrészeket.

(3) A forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok között kell kimutatni a kamatbevétel, illetve árfolyamnyereség elérése érdekében beszerzett kötvényeket, kincstárjegyeket és más állampapírokat, fix és változó kamatozású értékpapírokat, befektetési jegyeket, jelzálogleveleket és egyéb értékpapírokat. Itt kell továbbá kimutatni a tartós befektetési céllal vásárolt hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok közül azokat, amelyek a tárgyévet követő üzleti évben lejárnak.

20. § (1) A pénzeszközök között – elkülönítetten – kell a mérlegben kimutatni a pénztár hitelintézettel szembeni, elszámolási betétszámlán, elkülönített betétszámlán és devizaszámlán lévő pénzköveteléseit, valamint rövid lejáratú bankbetéteit és készpénzállományának összegét.

(2) Az elkülönített betétszámlán a vagyonkezelő, illetve letétkezelő vállalkozás részére befektetés céljára rendelkezésre bocsátott, még fel nem használt pénzeszközök összegét kell kimutatni.

21. § Az egyéb aktív pénzügyi elszámolások között kell kimutatni a végleges kiadásként el nem számolható kifizetéseket. Itt kell kimutatni a működéssel kapcsolatos – szolgáltatások igénybevételéhez, készletek beszerzéséhez, alkalmazottakhoz kapcsolódó – előlegeket, a függő kiadásokat (téves kifizetéseket és terheléseket), valamint az aktív pénzforgalmi átvezetésként elszámolandó bankszámlák közötti, illetve a bankszámla és a házipénztár közötti pénzforgalmat, továbbá a vagyonkezelővel és értékpapír-forgalmazóval kapcsolatos elszámolásokat.

22. § (1) A mérlegben forrásként a saját tőkét, a tartalékokat, a kötelezettségeket kell kimutatni.

(2) Saját forrás a – be nem fizetett alapítói támogatásokkal csökkentett – induló tőkéből, a tőkeváltozásból és az alapok tartalékaiból tevődik össze.

(3) A pénztár induláskori eszközeinek forrását képezi az induló tőke. A mérlegben az induló tőkét az alapszabályban meghatározottak szerint kell részletezni.

(4) A működési alap induló tőkéjét képezik az induláskor meglévő immateriális javaknak és a tárgyi eszközöknek alapszabály szerint meghatározott hányada. Az induláskor meglévő tárgyi eszközöknek az alapszabály szerint meghatározott – a működési alap induló tőkéjét nem képező – hányada a likviditási alap induló tőkéje.

(5) A mérlegben negatív előjelű induló tőke nem mutatható ki.

(6) Be nem fizetett alapítói támogatásként kell kimutatni a pénztár alapításakor a támogató írásos nyilatkozatában felajánlott, de még nem teljesített – pénzbeli és nem pénzbeli – támogatások összegét.

(7) Tőkeváltozásként kell kimutatni a saját forrásban bekövetkezett változásokat. A mérlegben a pozitív előjelű tőkeváltozás a saját forrás növekedését, a negatív előjelű változás a saját forrás csökkenését mutatja.

(8) A saját forrás növekedhet:

a) a kis értékű tárgyi eszközök, a készletek, a követelések állományának növekedése miatt;

b) a működési alap terhére vásárolt immateriális javak, tárgyi eszközök és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok beszerzési és létesítési költsége miatt, valamint a működési alap terhére elszámolt tárgyi eszközök felújítása miatt;

c) az immateriális javak, a tárgyi eszközök és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok terven felüli értékcsökkenésének visszaírása miatt;

d) a saját kivitelezésű beruházás, felújítás miatt;

e) a gazdasági társaságba bevitt vagyontárgyak szerződés szerint elismert értékéből származó rendkívüli növekményből;

f) a kötelezettségek állományának csökkenése miatt;

g) a térítés nélkül átvett, ajándékként, hagyatékként kapott, többletként fellelt immateriális javak és tárgyi eszközök értékével;

h) a követelések, a készletek, a részesedések és az értékpapírok értékvesztésének visszaírása miatt;

i) a tartalékok növekedéséből.

(9) A saját forrás csökkenhet:

a) a kis értékű tárgyi eszközök, a készletek, a követelések állományának csökkenése miatt;

b) az immateriális javak, a tárgyi eszközök és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok értékcsökkenéséből, megsemmisüléséből, hiányából, selejtezéséből, értékesítéséből;

c) a kötelezettségek állományának növekedése miatt;

d) a követelések, a készletek, a részesedések és az értékpapírok értékvesztéséből;

e) a gazdasági társaságba bevitt vagyontárgyak nyilvántartás szerinti értékéből származó rendkívüli csökkenésből;

f) a tartalékok csökkenéséből.

23. § (1) A pénztár a ténylegesen befolyt (befizetett) és bevételként elszámolt bevételeit az Öpt. 36. §-ának (3) bekezdésében foglalt előírások szerint köteles a gazdálkodási alapok tartalékaiba helyezni.

(2) A gazdálkodási alapokon belül elkülönítetten kell a mérlegben kimutatni azokat a forrásokat, amelyeknek eszközei a mérlegben a befektetett pénzügyi eszközök között és az értékpapírok között szerepelnek.

(3) *  Fedezeti alap tartalékaként kell a mérlegben kimutatni az Öpt. 36. §-ának (3) bekezdése szerint az alapba helyezett bevételek és az Öpt. 36. § (4) bekezdésének a) pontja szerinti kiadások különbözetét, hozzáadva az előző évben (években) képzett alap maradványát.

(4) *  Működési alap tartalékaként kell a mérlegben kimutatni az Öpt. 36. §-ának (3) bekezdése szerint alapba helyezett bevételek és a 36. § (4) bekezdésének b) pontja szerinti kiadások különbözetét, hozzáadva az előző évben (években) képzett alap maradványát.

(5) *  Likviditási alap tartalékaként kell a mérlegben kimutatni az Öpt. 36. §-ának (3) bekezdése szerint alapba helyezett bevételek és a hiányok fedezetére felhasznált összegek különbözetét, hozzáadva az előző évben (években) képzett alap maradványát.

(6) *  Amennyiben a pénztártag a tagdíjat a pénztár alapszabályában megjelölt időtartamon túl nem fizeti (a tagdíj meg nem fizetés kezdő időpontja), a tag egyéni számlájának befektetéséből származó hozama csökkenthető a mindenkori pénztári egységes tagdíjnak a működési és likviditási alapra jutó hányadnak megfelelő összeggel, de legfeljebb a hozam összegével. A működést megillető összeggel a működési alap tartalékát, a likviditási alapot megillető összeggel a likviditási alap tartalékát kell növelni az egyéni számlák likvid tartaléka és a szolgáltatási számlák likvid tartaléka terhére.

(7) *  Amennyiben az önsegélyező pénztár az Öpt. 50. §-ának (1) bekezdése alapján közösségi szolgáltatásokat nyújt, akkor a fedezeti alap tartalékán belül a pénztártagok egyéni számlái terhére közösségi szolgáltatási tartaléko(ka)t kell képeznie. A közösségi szolgáltatási tartalék(ok)at megillető összeggel a közösségi szolgáltatási tartalék(ok)at kell növelni az egyéni számlák likvid tartaléka terhére.

24. § (1) A kötelezettségek között kell a mérlegben kimutatni a rövid lejáratú kötelezettségeket és az egyéb passzív pénzügyi elszámolásokat.

(2) A pénztár hosszú lejáratú kötelezettséget a mérlegben nem mutat ki.

(3) Rövid lejáratú kötelezettségnek minősül az egy évet meg nem haladó lejáratra kapott kölcsön, hitel, az áruszállításból és szolgáltatás teljesítéséből származó, a pénztár által elismert – általános forgalmi adót is tartalmazó kötelezettség, valamint a munkavállalókkal, az adóhatósággal, a társadalombiztosítással, a Felügyelettel szemben keletkezett rövid lejáratú kötelezettség, továbbá a le nem zárt határidős és opciós ügyletek biztosítékaként kapott pénzeszközökből eredő kötelezettségek. Ide tartozik a más pénztárba átlépő pénztártag részére fizetendő, a tag követelésének megfelelő összeg, amelyet a pénztár az átvevő pénztár részére már leigazolt, de pénzügyileg még nem rendezett.

25. § Az egyéb passzív pénzügyi elszámolások között a pénztár kiegészítő vállalkozási tevékenységéhez kapcsolódó (vevőtől) kapott előlegeket, a függő bevételeket (téves és tisztázatlan befizetéseket, jóváírásokat), valamint a passzív pénzforgalmi átvezetésként elszámolandó bankszámlák közötti, illetve a házipénztár és a bankszámla közötti pénzforgalmat kell kimutatni.

A mérlegtételek értékelésének szabályai

26. § (1) A mérlegtételek értékelésénél a 7. §-ban és a Tv. 16. §-ának (1) bekezdésében foglalt alapelveket kell érvényesíteni.

(2) A pénztár az eszközök és források értékelésénél a Tv. 46–68. §-ában foglalt előírásokat a (3)–(9) bekezdésben foglalt eltérésekkel köteles alkalmazni.

(3) A befektetett eszközöket és a forgóeszközöket – a Tv. 60–62. §-ában foglaltak figyelembevételével – a Tv. 47–51. §-a szerinti bekerülési értéken kell értékelni, csökkentve azt e rendelet 27. §-a (2) és (8) bekezdése, a Tv. 53. §-a (1)–(2) bekezdése, valamint az 54–56. §-a szerint alkalmazott leírásokkal, növelve azt a Tv. 57. §-a (2) bekezdése szerinti visszaírás összegével.

(4) A pénztár a tevékenységét tartósan szolgáló vagyoni értékű jog, szellemi termék, tárgyi eszköz, tulajdoni részesedést jelentő befektetés esetében a Tv. 57. §-a (3) bekezdésében foglaltakat nem alkalmazhatja.

(5) Amennyiben a Tv. 53–56. §-a szerint alkalmazott leírások miatt a (3) bekezdés szerinti eszközök könyv szerinti értéke alacsonyabb ezen eszközök eredeti bekerülési értékénél és az alacsonyabb értéken való értékelés (immateriális javaknál, tárgyi eszközöknél a terven felüli értékcsökkenés, egyéb eszközöknél az értékvesztés elszámolás) okai már nem, illetve csak részben állnak fenn, akkor a Tv. 53–56. §-a szerinti leírásokat meg kell szüntetni, és az eszközt a nyilvántartásba vételkor megállapított, a Tv. 47–51. § szerinti értékére, immateriális jószágnál, tárgyi eszköznél e rendelet 27. § (2) és (8) bekezdésében meghatározott amortizációs kulcsok figyelembevételével meghatározott nettó értékére a tőkeváltozással szemben vissza kell értékelni (visszaírás).

(6) A valutapénztárban lévő valutakészletet, a devizaszámlán lévő devizát, továbbá a külföldi pénzértékre szóló követelést, befektetett pénzügyi eszközt, értékpapírt, illetve kötelezettséget azok bekerülésekor, illetve mérlegforduló-napi értékelésekor a Tv. 60. §-a szerinti választott árfolyamon kell értékelni.

(7) A valutapénztárban lévő valutakészletnek, a devizaszámlán lévő devizának az üzleti év mérlegfordulónapjára vonatkozó értékelése előtti könyv szerinti értéke és az értékeléskori forintértéke közötti különbözetet

a) amennyiben az veszteség, a pénzügyi műveletek ráfordításai között kell árfolyamveszteségként elszámolni,

b) amennyiben az nyereség, a pénzügyi műveletek bevételei között kell árfolyamnyereségként elszámolni.

(8) A külföldi pénzértékre szóló befektetett pénzügyi eszközök, értékpapírok, követelések és kötelezettségek mérlegforduló-napi értékelésekor keletkező devizaárfolyam-különbözeteket a tőkeváltozással szemben kell elszámolni.

(9) A mérlegben használt készletek – ideértve a térítésmentesen átvett használt készleteket, valamint a Tv. 23. § (5) bekezdése szerint, a befektetett eszközök közül a készletek közé átsorolt eszközöket is – nem mutathatók ki.

Az eszközök értékcsökkenése

27. § (1) Az üzembe helyezett (használatba vett) immateriális javak és tárgyi eszközök értékcsökkenésének elszámolásánál – kivéve a (8) bekezdés szerinti eszközöket – a Tv. 52. §-a (1)–(4) bekezdésében, valamint az 53. §-a (3) bekezdésében foglaltakat a pénztár nem alkalmazhatja.

(2) Az immateriális javak és tárgyi eszközök – kivéve a (8) bekezdés szerinti eszközöket – értékcsökkenésének a bekerülési értékhez (bruttó értékhez) viszonyított arányát a következő amortizációs kulcsok alapján kell megállapítani:

– vagyoni értékű jogok 16%
– szellemi termékek 33%
– épületek és kapcsolódó vagyoni értékű jogok 2%
– építmények és kapcsolódó vagyoni értékű jogok 3%
– gépek, berendezések, felszerelések 14,5%
kivéve: számítástechnikai és ügyvitel-technikai eszközök 33%

járművek
20%

(3) A pénztár az értékcsökkenés elszámolásánál az immateriális javak és tárgyi eszközök bekerülési (beszerzési, illetve előállítási) értékét maradványértékkel nem csökkentheti.

(4) Az értékcsökkenési leírást a pénztárnak negyedévenként kell elszámolni a használatba vett (aktivált) immateriális javak és tárgyi eszközök után az üzembe helyezést, illetve a használatbavételt követő negyedév első napjától kezdődően. Az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok közül a pénztár tulajdonában lévő ingatlanhoz (épület, építmény) kapcsolódó vagyoni értékű jogok értékcsökkenését az épületre, építményre vonatkozó amortizációs kulcsok alapján kell megállapítani. A pénztár tulajdonába nem tartozó ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok értékcsökkenésének elszámolásánál a vagyoni értékű jogokra megállapított amortizációs kulcsot kell alkalmazni.

(5) Az üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök után az értékcsökkenést a pénztárnak a (2)–(4) bekezdésben foglaltak szerint kell elszámolnia.

(6) *  A 200 ezer forint egyedi bekerülési (beszerzési, előállítási) érték alatti (kis értékű) vagyoni értékű jogok, szellemi termékek, tárgyi eszközök bekerülési értéke – a pénztár döntésétől függően – a használatbavételkor folyó kiadásként egy összegben elszámolható.

(7) Az (1) bekezdés szerinti eszközök terven felüli értékcsökkenésének elszámolásánál a Tv. 53. §-a (1)–(2) bekezdésében foglaltakat kell figyelembe venni.

(8) A kiegészítő vállalkozási tevékenységhez közvetlenül hozzárendelhető immateriális javak és tárgyi eszközök esetében az értékcsökkenési leírás elszámolására a Tv. 52–53. §-ában foglalt előírások vonatkoznak.

(9) Amennyiben a pénztár az (1) bekezdés szerinti eszközeit az alaptevékenységéhez is és a kiegészítő vállalkozási tevékenységéhez is használja (vegyes használatú eszközök), akkor az értékcsökkenési leírást a (2)–(7) bekezdésben foglaltak szerinti kell elszámolni, és az így elszámolt értékcsökkenési leírást a két tevékenység között a bevételek arányában kell megosztani.

A mérlegtételek alátámasztása leltárral

28. § (1) A mérlegben szereplő eszközöket és forrásokat ideértve az egyéb aktív és passzív pénzügyi elszámolásokat is – a mérlegfordulónapra vonatkozó leltározás alapján elkészített leltárral kell alátámasztani.

(2) Az eszközök és a források tételes leltározását a pénztár leltárkészítési és leltározási szabályzatában rögzítettek szerint – a csak értékben kimutatott eszközöknél és kötelezettségeknél a bizonylatoknak a nyilvántartásokkal, az idegen helyen tárolt – letétbe helyezett, vagyonkezelésben lévő – fizikai, illetve letéti számlán vezetett értékpapírok esetén letétkezelői igazolással, dematerializált értékpapírok esetén értékpapír-számlakivonattal történő egyeztetése útján – kell elvégezni.

(3) A tárgyi eszközök és a raktáron lévő új készletek leltározását a pénztár mennyiségi felvétellel köteles elvégezni.

(4) A mérlegben nem szereplő használt és használatban lévő készleteket, kis értékű vagyoni értékű jogokat, szellemi termékeket, tárgyi eszközöket a pénztár saját döntése alapján, számviteli politikájában meghatározott módon leltározza.

Az eredménykimutatás tartalma, tagolása

29. § (1) Az eredménykimutatás elkészítésének célja a pénztár tárgyévi eredményének bemutatása és összehasonlítása az előző üzleti év eredményével. Ennek megfelelően tartalmazza az eredmény levezetését, alapok szerint részletezve.

(2) Az eredménykimutatásban az eredmény összetevőit a tényleges pénzforgalmi teljesítések alapján kell megállapítani.

(3) A fedezeti alap eredménye a szolgáltatási tevékenységgel, a működési alap eredménye a fenntartással, üzemeltetéssel és a kiegészítő vállalkozási tevékenységgel, a likviditási alap eredménye a garanciális biztosítékokkal kapcsolatosan a tárgyévben keletkezett nyereséget vagy veszteséget mutatja.

(4) Az eredményt a bevételek és a kiadások különbözeteként kell meghatározni a 2. számú mellékletben meghatározott tagolásban.

(5) A fedezeti alap pénzforgalmi eredményének megállapításánál a szolgáltatási célú bevételek a következők:

a) *  Tagok által fizetett tagdíj: tagdíjnak a pénztár által a pénztártag részére nyújtandó szolgáltatások fedezetére szolgáló – a pénztártag egyéni számláján az alapszabályban (pénzügyi tervben) meghatározott mértékben jóváírt – része. Itt kell kimutatni a leírt (törölt) tagdíjkövetelésekre történt befizetések fedezeti alapot megillető részét is.

b) Munkáltatói tagdíj-hozzájárulás: az Öpt. 12. §-ának (1)–(2) bekezdése alapján a munkáltató által teljesített hozzájárulásnak a pénztár által a pénztártag részére nyújtandó szolgáltatás fedezetére szolgáló – a pénztártag egyéni számláján az alapszabályban (pénzügyi tervben) meghatározott mértékben jóváírt – része.

c) *  Tagok egyéb befizetései: a tag által a tagdíjfizetési kötelezettségen felül teljesített befizetéséből a pénztár által a pénztártag részére nyújtandó szolgáltatások fedezetére szolgáló – a pénztártag egyéni számláján az alapszabályban (pénzügyi tervben) meghatározott mértékben jóváírt – része.

d) *  Támogatóktól befolyt összeg: az Öpt. 36. §-a (3) bekezdésének c) pontjában foglaltak alapján a pénztárat – önsegélyező pénztár esetén a közösségi szolgáltatások tartalékát – rendszeresen vagy eseti jelleggel támogató rendelkezése szerint a szolgáltatási célra juttatott támogatás összege.

e) Belépő tagok áthozott egyéni fedezete: a más pénztárból átlépő pénztártagok egyéni számlájának átvételekor azok fedezetéül kapott pénzeszköz.

f) *  A tag nyilatkozata alapján az adóhatóság által átutalt összeg: a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 44/A. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint a tag adóhatósághoz benyújtott önkéntes kölcsönös pénztári nyilatkozata alapján az adóhatóság által a tag egyéni számlája javára átutalt összeg.

g) *  Eszközök értékesítéséből származó bevétel: Az immateriális javak, tárgyi eszközök, készletek értékesítésekor befolyt bevételekből az alapszabályban (pénzügyi tervben) meghatározottak szerint a fedezeti alapba helyezhető összeg.

h) *  Pénzügyi műveletek bevételeként kell kimutatni a Tv. 84. §-a szerinti jogcímeken ténylegesen befolyt, pénzügyileg realizált bevételeket. Idetartozik többek között a kapott osztalék és részesedés, a részesedések értékesítésekor pénzügyileg realizált árfolyamnyereség, a befektetett pénzügyi eszközök és forgóeszközök között kimutatott hitelviszonyt megtestesítő kamatozó értékpapírok után kamatfizetéskor kapott kamat, valamint ezen értékpapírok értékesítésekor az eladási árban realizált kamat és árfolyamnyereség, a diszkont értékpapírok értékesítésekor, beváltásakor a vételár és a névérték közötti különbözetben realizált kamat és árfolyamnyereség, a deviza- és valutakészletek forintra átváltásával, valamint a mérlegforduló-napi értékelésével kapcsolatos árfolyamnyereség, továbbá – az itt fel nem sorolt – egyéb kapott kamatok, kamatjellegű bevételek és pénzügyi műveletek egyéb bevételei. A kapott kamatokat csökkentő tételként kell kimutatni a kamatozó értékpapír vételárában lévő kamat (beszerzéskor elszámolt) összegét.

i) *  Átcsoportosítás likviditási alapból: itt kell kimutatni a likviditási alapból a fedezeti alap átmeneti hiánya miatt visszapótlási kötelezettséggel, illetve a közgyűlés határozata alapján véglegesen átvezetett összeget.

j) *  Átcsoportosítás működési alapból: itt kell kimutatni a közgyűlés határozata alapján szolgáltatási célra a működési alapból véglegesen átcsoportosított összeget.

(6) A fedezeti alap kiadásai között kell elkülönítetten kimutatni a szolgáltatások kiadásait, a tagoknak visszatérített összeget, a pénzügyi műveletek kiadásait, a fedezeti alapot terhelő jogosulatlan kifizetéseket, valamint a tagdíjat nem fizető pénztártag hozamából a működési és likviditási alapba átcsoportosított összeget. * 

a) *  Szolgáltatások kiadásaiként kell kimutatni a pénztár által a tagok részére nyújtott szolgáltatások kiadásait. Ezek a kiadások csak az alapszabályban meghatározott alaptevékenységhez kapcsolódhatnak. Itt kell kimutatni a pénztártag egyéni számláját terhelő, a pénztári szolgáltatásokhoz, illetve az azokkal kapcsolatos elszámolásokhoz kapcsolódó pénztári kártya kibocsátás költségeit.

b) Tagoknak visszatérített összegként kell kimutatni a pénztártag kilépése vagy tagsági viszonyának egyéb módon történő megszűnése esetén a pénztártag vagy kedvezményezettje részére a fedezeti alap terhére történt kifizetéseket.

c) Pénzügyi műveletek ráfordításaként kell – a pénzügyi rendezéskor – kimutatni a szolgáltatási célú tulajdoni részesedést jelentő befektetések, a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, valamint a diszkont értékpapírok értékesítésekor, beváltásakor – a kamat nélküli (kamattal csökkentett) – eladási ára és könyv szerinti értéke közötti veszteségjellegű különbözeteket (árfolyamveszteséget), a befektetési jegyek eladásakor, beváltásakor realizált veszteséget, a deviza- és valutakészletek forintra történő átváltásával, valamint a mérlegforduló-napi értékelésével kapcsolatos árfolyamveszteséget, továbbá a pénzügyi műveletek egyéb ráfordításait. A pénzügyi műveletek ráfordításainak elszámolásánál a Tv. 85. §-ának a vonatkozó előírásait kell figyelembe venni. A pénzügyi műveletek ráfordításai között kell kimutatni a pénztár befektetési tevékenységével kapcsolatban igénybe vett befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos ráfordítások (vagyonkezelői díj, letétkezelői díj stb.) fedezeti alapot terhelő vagyonarányos részét.

d) * 

e) *  Fedezeti alapot terhelő jogosulatlan kifizetések között kell kimutatni többek között a nem támogatott kifizetéseket, az értékhatár feletti kifizetéseket, a feltételhez kötött kifizetéseket a feltétel nem teljesülése esetén, valamint az egyéb jogosulatlan kifizetéseket.

f) *  Tagdíjat nem fizető tag egyéni számlájáról a működési alapba átcsoportosított összegként kell kimutatni az Öpt. 14. §-ának (3) bekezdése, valamint az e rendelet 23. §-ának (6) bekezdésében foglaltak alapján a tagdíjfizetés elmulasztásának kezdő időpontjától a tag egyéni egészségszámlája, önsegélyező pénztár esetében a tag egyéni számlája befektetésének hozamából a működési alapra jutó hányadot.

g) *  Tagdíjat nem fizető tag egyéni számlájáról a likviditási alapba átcsoportosított összegként kell kimutatni az Öpt. 14. §-ának (3) bekezdése, valamint az e rendelet 23. §-ának (6) bekezdésében foglaltak alapján a tagdíjfizetés elmulasztásának kezdő időpontjától a tag egyéni egészségszámlája, önsegélyező pénztár esetében a tag egyéni számlája befektetésének hozamából a likviditási alapra jutó hányadot.

(7) *  A fedezeti alap, a likviditási alap és a működési alap közötti, valamint a fedezeti alapon belül az egyéni számlák szabad tartaléka és a közösségi szolgáltatások tartaléka közötti, továbbá az egyes közösségi szolgáltatások tartalékai közötti átcsoportosításokat az alapok, illetve tartalékok között közvetlenül kell elszámolni.

(8) A pénztár működési alapja eredményének megállapításánál működési célú bevételek a következők:

a) *  Tagok által fizetett tagdíj: tagdíjnak a működési kiadások fedezetére szolgáló – az alapszabályban (pénzügyi tervben) meghatározott – része. Itt kell kimutatni a leírt (törölt) tagdíjkövetelésekre történt befizetések működési alapot megillető részét is.

b) Munkáltatói tagdíj-hozzájárulás: az Öpt. 12. §-ának (1)–(2) bekezdése alapján a munkáltató által teljesített hozzájárulásnak a működési kiadások fedezetére szolgáló – az alapszabályban (pénzügyi tervben) meghatározott – része.

c) *  Tagok egyéb befizetései: a tag által a tagdíjfizetési kötelezettségen felül teljesített befizetéséből a működési kiadások fedezetére szolgáló – az alapszabályban (pénzügyi tervben) meghatározott mértékben jóváírt – része.

d) Támogatóktól befolyt összeg: az Öpt. 36. §-a (3) bekezdésének c) pontjában foglaltak alapján a pénztárat rendszeresen vagy eseti jelleggel támogató rendelkezése szerint működési célra juttatott támogatás összege.

e) Eszközök értékesítéséből származó bevétel: a működést, illetve a kiegészítő vállalkozási tevékenységet szolgáló immateriális javak, tárgyi eszközök, készletek értékesítésekor befolyt bevételekből az alapszabályban (pénzügyi tervben) meghatározottak szerint a működési alapba helyezhető összeg.

f) *  Egyéb bevételek között kell elszámolni a Tv. 77. §-a (2) bekezdésének a)–d), valamint a (3) bekezdésének b) és f) pontja szerinti jogcímeken kapott bevételeket – ide nem értve a leírt (törölt) tagdíjkövetelésekre befolyt összeget –, amennyiben azt a mérleg fordulónapjáig pénzügyileg rendezték, továbbá a pénztártag kilépésekor, a pénztár alapszabályában meghatározott, a pénztártagot terhelő kilépési költség fedezetére a tag által befizetett összeget. Az egyéb bevételeket az Öpt. 36. §-a (3) bekezdésének d) pontja alapján a működési alapba kell helyezni.

g) Kiegészítő vállalkozási tevékenységként végzett szolgáltatások ellenértékeként kell – a pénzügyi rendezéskor kimutatni az Öpt. 2. §-a (4) bekezdésének d) pontja szerint a pénztár alapszabályában alaptevékenységként megjelölt szolgáltatások szervezéséhez és nyújtásához kapcsolódóan, arra visszahatóan, a pénztár szolgáltatási kötelezettségén felül nyújtott szolgáltatások ellenértékét.

h) *  Pénzügyi műveletek bevételeként kell kimutatni a működési, illetve a kiegészítő vállalkozási tevékenység bevételeiből eszközölt befektetések – az (5) bekezdés h) pontja szerinti jogcímeken elszámolt – hozambevételekből a működési alapot megillető összeget.

i) Átcsoportosítás likviditási alapból: itt kell kimutatni a likviditási alapból a működési alap átmeneti hiánya miatt visszapótlási kötelezettséggel, illetve a közgyűlés határozata alapján véglegesen átvett összeget.

j) *  Átcsoportosítás a tagdíjat nem fizető tag egyéni számlájáról: itt kell kimutatni az Öpt. 14. §-ának (3) bekezdése, valamint az e rendelet 23. §-ának (6) bekezdése alapján a tagdíjat nem fizető tag egyéni számlájáról a működési alapot megillető összeget.

(9) *  A működési alap kiadásai között kell elkülönítetten kimutatni a pénztár működésével, kiegészítő vállalkozási tevékenységével, valamint a saját tevékenység keretében a pénztártagok részére nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban felmerült anyagjellegű kiadásokat, személyi jellegű kiadásokat, a kis értékű tárgyi eszközök beszerzésével kapcsolatos kiadásokat és egyéb kiadásokat. Itt kell kimutatni a Felügyelet részére történő befizetések összegét, valamint az Öpt. 36. §-a (4) bekezdésének b) pontja szerint a tárgyi eszközök beszerzésével, felújításával kapcsolatos kiadásokat, az immateriális javak beszerzésével kapcsolatos kiadásokat, továbbá a pénzügyi műveletek ráfordításait. Működési alapot terhelő kiadásként kell kimutatni a fedezeti, illetve likviditási alapba átcsoportosított pénzeszközöket is.

a) Anyagjellegű kiadások között kell kimutatni a Tv. 78. §-ának (1)–(6) bekezdésében foglaltak szerint a pénztár működési, kiegészítő vállalkozási tevékenységéhez, valamint a pénztár saját tevékenysége keretében a pénztártagok részére nyújtott szolgáltatásokhoz vásárolt anyagok értékét, az igénybe vett (vásárolt) szolgáltatások – le nem vonható általános forgalmi adót is magában foglaló értékét, az egyéb szolgáltatások értékét (ide nem értve a befektetéssel kapcsolatban igénybe vett szolgáltatásokat), valamint a továbbértékesítés céljából vásárolt áruk és szolgáltatások beszerzésével kapcsolatos kiadásokat.

b) Személyi jellegű kiadások között kell kimutatni a Tv. 79. §-ában foglaltak szerint a pénztár működési, kiegészítő vállalkozási tevékenységével, valamint a pénztártagok részére nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban felmerült bérkiadásokat, személyi jellegű egyéb kiadásokat, valamint a bérjárulékokat.

c) *  Kis értékű eszközök beszerzésével kapcsolatos kiadásként kell kimutatni a pénztár működési, kiegészítő vállalkozási tevékenységét, valamint a pénztártagok részére nyújtott szolgáltatások teljesítését szolgáló, a használatbavételkor egy összegben értékcsökkenési leírásként elszámolandó 200 ezer forint egyedi beszerzési érték alatti vagyoni értékű jogok, szellemi termékek, tárgyi eszközök beszerzésére fordított kiadásokat.

d) Egyéb kiadások között kell kimutatni a Tv. 81. §-ának (2) bekezdése szerinti jogcímeken történő kifizetések összegét.

e) Pénzügyi műveletek ráfordításaként kell kimutatni a működési célú, illetve a kiegészítő vállalkozási tevékenység bevételeiből eszközölt befektetésekkel kapcsolatban – a (6) bekezdés c) pontja szerinti jogcímeken elszámolt – kiadásokat, valamint a rövid lejáratú kötelezettségek között nyilvántartott hitelek és kölcsönök után fizetett kamatok összegét.

f) *  Felügyeleti díjként kell kimutatni a Felügyeletnek jogszabályi előírás alapján fizetett felügyeleti díj összegét, az egyéb felügyelet részére fizetett díj összegét, valamint a bírságok és egyéb befizetések összegét.

g) Beruházások, felújítások kiadásai között kell kimutatni az immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzésére, felújítására fordított – működési alapot terhelő – kiadásokat, valamint az immateriális javak, illetve a tárgyi eszközök beszerzésére a szállítónak előlegként átutalt összegeket.

h) Átcsoportosítás likviditási alapba: itt kell kimutatni a működési alapból a likviditási alapba átcsoportosított összegeket.

i) Átcsoportosítás fedezeti alapba: itt kell kimutatni a működési alapból a fedezeti alapba közgyűlési határozat alapján átcsoportosított összegeket.

j) Adózás előtti eredmény a működési alap – kiegészítő vállalkozási tevékenység bevételeit is tartalmazó – bevételeként elszámolt pénztári befizetések, valamint a különféle bevételek és a működési alapot terhelő kiadások (ideértve a kiegészítő vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos kiadásokat is) különbözetének összege.

k) Adófizetési kötelezettségként kell kimutatni a kiegészítő vállalkozási tevékenységgel kapcsolatban fizetett társasági adót (adóelőleget).

l) Működési alap tárgyévi adózott eredménye a működési, illetve kiegészítő vállalkozási tevékenység j) pont szerinti adózás előtti eredményének adófizetési kötelezettséggel csökkentett összege.

(10) Az eredménykimutatásban elkülönítetten is ki kell mutatni a működési alap bevételeiből és kiadásaiból a kiegészítő vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat, valamint a kiegészítő vállalkozási tevékenység bevételei és kiadásai különbözetének összegében megállapított adózás előtti eredményt.

(11) *  A likviditási alap eredményének megállapításánál a likviditási alap bevételeként kell kimutatni az (5) bekezdés a)–d) és g)–h) pontjában foglalt jogcímeken a likviditási alapot megillető, valamint az egyéb, külön nem nevesített ténylegesen befolyt bevételeket, továbbá a fedezeti, illetve a működési alapból a likviditási alapba átcsoportosított összegeket; a likviditási alapot terhelő kiadásként kell kimutatni a (6) bekezdés c) pontja szerinti jogcímen a likviditási alapot terhelő ténylegesen teljesített kiadásokat, valamint a fedezeti, illetve a működési alapba átcsoportosított összegeket.

(12) A likviditási alap eredménye a likviditási alap bevételeinek és kiadásainak különbözete.

A pénzforgalmi jelentés, a pénztár által finanszírozott szolgáltatások adatait tartalmazó kimutatás tagolása és tartalma * 

30. § * 

31. § * 

Portfólió állomány kimutatás * 

31/A. § * 

A pénztárak egyesülése, szétválása * 

Vagyonmérleg, vagyonleltár * 

31/B. § *  (1) A pénztárak egyesülése (összeolvadása, beolvadása), szétválása (különválása, kiválása) (a továbbiakban együtt: átalakulás) során az egyesülő, a szétváló (a továbbiakban: átalakuló) (jogelőd) pénztár(ak) és az átalakulással létrejövő (jogutód) pénztár(ak) vagyonának megállapításához vagyonmérleget kell készíteni. A vagyonmérleget vagyonleltárral kell alátámasztani. A vagyonleltár tételesen tartalmazza a jogelőd, illetve a jogutód pénztár(ak) eszközeit és forrásait.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti vagyonmérleget és vagyonleltárt az átalakulás során két alkalommal kell elkészíteni: először az átalakulásról szóló döntés megalapozásához, illetve a tevékenységi engedély iránti kérelem alátámasztására – a pénztár közgyűlése által meghatározott fordulónapra (vagyonmérleg-tervezet és vagyonleltár-tervezet) –, majd az átalakulás (a jogutód pénztár alapszabálya hatálybalépésének időpontja, amelyet az alapszabály elfogadásával egyidejűleg a második közgyűlés határoz meg) napjával (végleges vagyonmérleg és végleges vagyonleltár).

(3) *  A vagyonmérleget (a vagyonmérleg-tervezetet és a végleges vagyonmérleget), a vagyonleltárt (a vagyonleltár-tervezetet és a végleges vagyonleltárt) az e rendelet szerinti beszámoló mérlegére és az azt alátámasztó leltárra vonatkozó előírások szerint kell elkészíteni a (4)–(11) bekezdésben és a 31/C–31/E. §-okban foglaltak figyelembevételével.

(4) A (3) bekezdés szerinti vagyonmérleget – ha jogszabály másként nem rendelkezik – háromoszlopos formában kell elkészíteni oly módon, hogy

a) az átalakuló pénztár vagyonmérlegének

1. első oszlopa tartalmazza – a (8) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – az eszközök és források könyv szerinti értékét,

2. második oszlopa tartalmazza a (9) bekezdés szerinti átértékelési különbözetet,

3. harmadik oszlopa tartalmazza az első és második oszlop összevont értékét;

b) az átalakulással létrejövő pénztár vagyonmérlegének

1. első oszlopa tartalmazza – a (6)–(7) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – a jogelőd pénztár vagyonát (eszközeit, tartalékait, kötelezettségeit és a saját tőkét) [a) pont szerinti vagyonmérleg harmadik oszlopa],

2. második oszlopa tartalmazza az esetleges különbözeteket,

3. harmadik oszlopa tartalmazza az első és második oszlop összevont értékeként a jogutód pénztár vagyonát.

(5) A (4) bekezdés a) pontja szerinti vagyonmérleget külön-külön kell elkészíteni:

a) beolvadás esetében a beolvadó, illetve az átvevő pénztárnak,

b) összeolvadás esetén az egyesülő pénztáraknak.

(6) A (4) bekezdés b) pontja szerinti vagyonmérleg a jogelőd pénztárak vagyonát

a) beolvadás esetében a beolvadó és az átvevő pénztár megbontásban és együttesen,

b) összeolvadás esetében az egyesülő pénztárak szerinti megbontásban és együttesen

tartalmazza.

(7) A (4) bekezdés a) pontja szerinti vagyonmérleget az átalakulással létrejövő pénztárak vagyonmérlegének elkészítéséhez meg kell bontani a pénztár közgyűlése által meghatározott módon

a) különválás esetében a különválással létrejövő pénztárak vagyonmérlegére,

b) kiválás esetében a kiválással létrejövő, valamint a továbbműködő pénztár vagyonmérlegére.

(8) A (4) bekezdés a) pontjában szereplő könyv szerinti értéket az átalakuló pénztár e rendelet szerinti beszámolója mérlegére vonatkozó előírásoknak megfelelően kell meghatározni, ideértve az e rendelet 26–27. §-a szerinti értékelést is. Az átalakuló pénztár a mérlegében (könyveiben) értékkel kimutatott eszközeit és kötelezettségeit (ideértve a tartalékokat és a passzív pénzügyi elszámolásokat is) nem értékelheti át.

(9) Az átalakuló pénztár a könyveiben értékkel nem szereplő, de tulajdonát képező eszközöket, illetve várható kötelezettségeit a vagyonmérlegébe felveheti és ezek külön-külön kimutatott átértékelési különbözetének soronként összevont értékét a (4) bekezdés a) pontja szerinti vagyonmérleg második oszlopában kell kimutatnia.

(10) Beolvadás esetében az átvevő pénztárnál, kiválás esetében a továbbműködő pénztárnál nem lehet a (8)–(9) bekezdésben foglalt értékelést, illetve átértékelést elvégezni.

(11) A vagyonmérleget (mind a vagyonmérleg-tervezetet, mind a végleges vagyonmérleget) és az azt alátámasztó vagyonleltárt (mind a vagyonleltár-tervezetet, mind a végleges vagyonleltárt) könyvvizsgálóval ellenőriztetni kell. Az átalakulás számviteli bizonylata a könyvvizsgáló által hitelesített vagyonmérleg.

Az átalakuló pénztár vagyonmérleg-tervezete * 

31/C. § *  (1) Az átalakuló pénztárnak – a pénztár közgyűlése által meghatározott fordulónapra (amely nem lehet későbbi időpont, mint a pénztár alapszabályának elfogadásáról, illetve módosításáról határozó közgyűlés időpontja) – vagyonmérleg-tervezetet kell készíteni. A vagyonmérleg-tervezetet (azonos fordulónappal) vagyonleltár-tervezettel kell alátámasztani.

(2) Az átalakuló pénztár vagyonmérleg-tervezete az (1) bekezdés szerinti fordulónapra vonatkozóan tartalmazza az átalakuló pénztár eszközeinek és kötelezettségeinek (ideértve a tartalékokat és a passzív pénzügyi elszámolásokat is), ezek különbözeteként a saját tőkének az értékét könyv szerinti, illetve átértékelési különbözettel korrigált értéken.

(3) Az átalakuló pénztár vagyonmérleg-tervezetében – külön oszlopban – kimutatott átértékelési különbözetek összevont értékével a tőkeváltozást kell helyesbíteni.

(4) Az átalakuló pénztár a vagyonmérleg-tervezet fordulónapjára vonatkozóan az analitikus és főkönyvi nyilvántartásait nem zárja le, azokat folyamatosan köteles vezetni.

Átalakulással létrejövő pénztár vagyonmérleg-tervezete * 

31/D. § *  (1) *  Az átalakulással létrejövő pénztár vagyonmérleg-tervezete „jogelőd” pénztár vagyonát tartalmazó oszlopának adatai megegyeznek az átalakuló pénztár(ak) 31/B. § szerinti vagyonmérleg-tervezete harmadik oszlopának adataival a 31/B. § (7) bekezdésében foglaltak figyelembevételével.

(2) *  A kiválással létrejövő pénztárnak – ha élt a 31/B. § (9) bekezdés szerinti átértékelés lehetőségével – a vagyonmérleg-tervezete „különbözetek” oszlopában elkülönítetten kell kimutatnia az átértékelési különbözetet a 31/C. § (3) bekezdésében foglaltak szerint.

(3) A pénztárak egyesülése esetén az átalakulással létrejövő pénztár vagyonmérleg-tervezetében a „különbözetek” oszlopban kell kiszűrni az egyesülő „jogelőd” pénztárak vagyonmérleg-tervezeteiben szereplő, egymással szemben fennálló követelések-kötelezettségek tételeit a követelések és a kötelezettségek csökkentésével.

(4) Az átalakulással létrejövő pénztár vagyonmérleg-tervezetének „különbözetek” oszlopa szolgál a jogszabályban külön nem nevesített egyéb tételek rendezésére.

(5) *  Az átalakulással létrejövő pénztár 31/C. § (1) bekezdése szerinti fordulónapra elkészített vagyonmérleg-tervezetét (azonos fordulónappal) tételes adatokat tartalmazó vagyonleltár-tervezettel kell alátámasztani.

Végleges vagyonmérleg * 

31/E. § *  (1) *  Az átalakulás (a jogutód pénztár alapszabálya hatálybalépésének időpontja) napját követő 90 napon belül végleges vagyonleltárral alátámasztott végleges vagyonmérleget kell készíteni és a Felügyeletnek megküldeni mind az átalakuló, mind az átalakulással létrejövő pénztár(ak)ra vonatkozóan.

(2) *  A végleges vagyonmérleget és végleges vagyonleltárt a (3)–(4) bekezdések szerinti eltéréssel a 31/B–31/D. §-ban foglaltaknak megfelelően kell elkészíteni.

(3) Az átalakulás során megszűnő pénztár a végleges vagyonmérleg elkészítését megelőzően köteles az átalakulás napjával – mint mérlegfordulónappal – az e rendelet szerinti beszámolóját elkészíteni, analitikus és főkönyvi nyilvántartásait lezárni.

(4) Az átalakulás során megszűnő pénztár a (3) bekezdés szerinti beszámolóját az átalakulás napját követő 90 napon belül köteles a Felügyeletnek megküldeni.

(5) Az átalakuló pénztár, amely az átalakulás során nem szűnik meg (beolvadásnál az átvevő, kiválásnál a továbbműködő pénztár), a végleges vagyonmérlegét a folyamatos könyvelés adatai alapján készíti el, analitikus és főkönyvi nyilvántartásait nem zárja le, azokat folyamatosan köteles vezetni, az átvett-átadott eszközöket, kötelezettségeket (ideértve a tartalékokat és a passzív pénzügyi elszámolásokat is), ezek különbözeteként a saját tőkét a folyamatos könyvelés keretében rendezi.

(6) *  Az átalakulás során megszűnő pénztár a (3) bekezdés szerinti beszámolója mérlegét és eredménykimutatását a közgyűlés jóváhagyását követő 30 napon belül a könyvvizsgálói záradékot vagy a záradék megadásának elutasítását is tartalmazó független könyvvizsgálói jelentéssel együtt a Felügyelet által üzemeltetett közzétételi helyen köteles közzétenni.

(7) Az internetes honlappal rendelkező pénztár a (3) bekezdés szerinti beszámolóját a könyvvizsgálói záradékot vagy a záradék megadásának elutasítását is tartalmazó független könyvvizsgálói jelentéssel együtt a közgyűlés jóváhagyását követő 30 napon belül az internetes honlapján is köteles közzétenni.

Kiegészítő melléklet

32. § (1) A kiegészítő melléklet célja a pénztár tevékenységének részletes bemutatása, az alapszabályban meghatározott feladatok teljesítésének értékelése.

(2) A kiegészítő melléklet tartalmazza azokat a részletes információkat, amelyek a tulajdonosok (tagság) részére a pénztár vagyonáról, jövedelmi helyzetéről a megbízható és valós összképet tükrözik.

(3) A kiegészítő melléklet számszaki részből és szöveges indokolásból tevődik össze.

(4) *  A kiegészítő melléklet számszerű kimutatása a pénztári alapok alakulását, a pénztári szolgáltatásokra vonatkozó adatokat, a portfólió állomány üzleti év végi állományának könyv szerinti értékét, továbbá a taglétszám korévenkénti alakulását, valamint a szolgáltatást igénybe vevők létszámának korévenkénti alakulását tartalmazza.

(5) A szöveges részben kell ismertetni azokat a körülményeket, amelyek meghatározó jelleggel befolyásolták a pénztár gazdálkodását. Rögzíteni kell azokat az eseményeket, amelyek a pénzügyi terv teljesítését megakadályozták, az éven belüli ütemezésnél az eltéréseket okozták. Be kell mutatni a rendkívüli eseményeket és azokat a tényezőket, amelyek a pénzügyi helyzetre, ezen belül a befektetésekre, a befektetési szabályok érvényesülésére, az eszközök nagyságára és összetételére hatással voltak.

(6) *  A szöveges magyarázatnak ki kell terjednie az alapok alakulását befolyásoló tényezőkre is. Az alapok alakulását a pénzügyi terv tükrében kell elemezni, különös figyelmet fordítva az alapok egymás közötti helyes arányának vizsgálatára.

(7) Amennyiben a pénztár a fedezeti alap hiánya miatt átcsoportosít a likviditási alapból, akkor ennek okát részletesen be kell mutatni. Ugyancsak foglalkozni szükséges a visszapótlási kötelezettséggel és annak feltételeivel, biztosítékaival.

(8) Elemző értékelésben be kell mutatni a szolgáltatások igénybevételéért teljesített kifizetéseket és a szolgáltatások volumenét, színvonalát, az összhang érvényesülésének gyakorlatát.

(9) A pénztári taglétszám alakulását az alapszabály szerinti feladatokkal összefüggésben kell bemutatni. Számot kell adni arról, hogy a munkáltatói kötelezettségvállalások megállapodásnak megfelelően teljesültek-e a beszámolási időszakban.

(10) A pénztár kiegészítő vállalkozási tevékenysége és a szolgáltatási feladatok összhangját biztosító intézkedések bemutatására, a vállalkozási tevékenység jövedelmezőségének értékelésére és szerepére a működési kiadások finanszírozásában, a szöveges indokolásban ki kell térni. A pénztár kiegészítő vállalkozási tevékenységet folytató egységeinek bevételeit, kiadásait és eredményét egységenként elkülönítetten, részletesen be kell mutatni. A jövedelmezőség alakulásának elemzését a kiegészítő vállalkozási tevékenység összességére és az egyes egységekre külön-külön is el kell végezni.

(11) A szöveges értékelés részét képezi a pénztár alkalmazotti állományának a bemutatása, ideértve a bér- és létszámváltozás hatásának az elemzését is.

(12) Amennyiben a pénztár számviteli politikáját lényegesen módosítja, a változásokat és a változások pénztári alapokra gyakorolt hatását a kiegészítő mellékletben be kell mutatni.

(13) *  A kiegészítő mellékletben be kell mutatni a portfólió állomány üzleti év végi állományának könyv szerinti értékét, a taglétszám korévenkénti alakulását és a szolgáltatást igénybe vevők létszámának korévenkénti alakulását.

33. § (1) A pénztári alapok alakulása kimutatás tagolását az 5. számú melléklet tartalmazza.

(2) A melléklet elkészítésének célja, hogy bemutassa a pénztár alapjainak alakulását, az érdekeltek részére összképet biztosítson az induló tőkéről és a tartalékokban bekövetkezett változásokról.

(3) A tartalékokban bekövetkezett változásokat fedezeti alap, működési alap és likviditási alap tagolásban kell bemutatni. Valamennyi alap tekintetében a január 1-jei nyitóállományból kiindulva a tárgyévi növekedések és csökkenések figyelembevételével kell megállapítani az alap december 31-i összegét.

(4) Az egyes alapok állománya növekedhet:

a) a tárgyévi bevételből;

b) az alapok közötti pénzeszköz-átcsoportosításból;

c) a befektetések állományának változásából.

(5) Az egyes alapok állománya csökkenhet:

a) a tárgyévi kiadások teljesítéséből;

b) az alapok közötti pénzeszköz-átcsoportosításból;

c) a befektetések állományának változásából.

(6) A (4) és (5) bekezdések b) és c) pontjaiban foglalt növekedések és csökkenések a pénztár alapjainak állományát nem módosítják, csak az alapok egymás közötti megosztásának, illetve a befektetések és a szabad pénzeszközök arányának a változását tükrözik.

(7) * 

Üzleti jelentés

34. § (1) Az üzleti jelentésben az éves pénztári beszámoló adatainak értékelésével úgy kell bemutatni a pénztár vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetét, az alapok gazdálkodását és befektetéseit, hogy ezekről a pénztár tagjai a pénztár jövőbeni helyzetének megítélése szempontjából, valamint a pénztár előre látható fejlődésére vonatkozóan a tényleges körülményeknek megfelelő képet kapjanak.

(2) Az üzleti jelentésben ki kell térni:

a) a mérleg fordulónapja után bekövetkezett lényeges eseményekre, különösen jelentős folyamatokra;

b) a várható fejlődésre, a gazdasági környezet ismert és várható változásai, fejlődése és annak hatása a pénztár gazdálkodásának, taglétszámának és vagyonának alakulására.

(3) Az üzleti jelentést a hely és kelet feltüntetésével a pénztár igazgatótanácsának elnöke köteles aláírni.

Könyvvizsgálati kötelezettség

35. § (1) Az éves pénztári beszámoló felülvizsgálatával az Öpt. 40. §-ának (2) bekezdése alapján a pénztár bejegyzett könyvvizsgálót köteles választani. A könyvvizsgáló választásánál a Tv. 155. §-ának (6)–(7) és (10) bekezdésében foglaltakat kell figyelembe venni.

(2) A pénztártól független könyvvizsgáló feladata az éves pénztári beszámoló valódiságának, szabályszerűségének (a mérleg, az eredménykimutatás, a kiegészítő melléklet) felülvizsgálata, a számviteli törvény, az Öpt., a pénztár gazdálkodására vonatkozó egyéb jogszabályok, a pénztár alapszabálya, valamint e rendelet előírásai betartásának ellenőrzése, és ennek alapján az éves pénztári beszámolóról a könyvvizsgáló állásfoglalását tükröző vélemény kialakítása, a beszámoló záradékkal való ellátása (záradékolása), a beszámoló és az üzleti jelentés adatai összhangjának igazolása.

(3) A könyvvizsgáló az éves pénztári beszámoló felülvizsgálatáról – a könyvvizsgálói záradékot vagy a záradék megadásának elutasítását is tartalmazó – írásbeli könyvvizsgálói jelentést köteles készíteni és azt a pénztár igazgatótanácsa elnökének (ügyvezetőjének) átadni.

(4) A pénztár a (3) bekezdés szerinti könyvvizsgálói jelentést a Felügyeletnek is köteles megküldeni az éves pénztári beszámolójával egyidejűleg.

(5) A pénztár könyvvizsgálójának a könyvvizsgálói jelentés elkészítésénél, valamint a könyvvizsgálat során a Tv. 155–158. §-aiban foglalt előírásokat kell figyelembe venni.

Közzététel

36. § (1) *  A pénztár az éves pénztári beszámoló részét képező mérleget és eredménykimutatást az üzleti évet követő év június 30-áig a könyvvizsgálói záradékot vagy a záradék megadásának elutasítását is tartalmazó független könyvvizsgálói jelentéssel együtt a Felügyelet által üzemeltetett közzétételi helyen köteles közzétenni.

(2)–(3) * 

(4) *  Az internetes honlappal rendelkező pénztár az éves pénztári beszámolóját a könyvvizsgálói záradékot vagy a záradék megadásának elutasítását is tartalmazó független könyvvizsgálói jelentéssel együtt a tárgyévet követő év június 30-áig az internetes honlapján is köteles közzétenni.

Számlakeret

37. § (1) A pénztár a tulajdonában (kezelésében) lévő eszközökről és azok forrásairól pénzforgalmi kettős könyvvitelt vezet.

(2) A kettős könyvviteli nyilvántartásokban a gazdasági műveleteket idősoros és számlasoros elszámolásban kell feljegyezni.

(3) A könyvviteli nyilvántartás a pénzforgalmi gazdasági műveleteket és ezeknek az eszközökre és a forrásokra gyakorolt hatását a valóságnak megfelelően, hiánytalanul, folyamatosan, áttekinthetően, zárt rendszerben mutatja be. Az egyéb gazdasági műveleteknek az eszközökben és forrásokban bekövetkezett hatását a könyvviteli nyilvántartásban, az analitikus nyilvántartásokból készített összesítő feladás alapján csak időszakonként – a mérleg fordulónapján teljeskörűen – kell rögzíteni.

38. § (1) A pénztárak számlakeretének célja, hogy

a) a közgyűlés és a pénztári tagok részére egységes, áttekinthető információt biztosítson a gazdálkodásról;

b) a Felügyelet részére megfelelő információt biztosítson a felügyeleti feladatok gyakorlásához.

(2) A pénztárak számlakeretét a 6. számú melléklet tartalmazza, amely a könyvviteli számlák számát és megnevezését (számlakerettükör) foglalja magában.

Számlarend

39. § (1) A pénztár e rendelet 6. számú mellékletét képező számlakerettükör alapján számlarendet köteles készíteni.

(2) A pénztár rendszeres és eseti beszámoló készítési kötelezettségének teljesítése érdekében a 6. számú mellékletben felsorolt főkönyvi számlák tagolásával vagy a könyvviteli számlákhoz kapcsolódó analitikus nyilvántartások, továbbá kiegészítő nyilvántartások vezetésével köteles gondoskodni a valóságnak megfelelő, áttekinthető adatszolgáltatásról.

(3) A pénztár saját hatáskörben köteles szabályozni az általa az üzleti évben megnyitott és vezetett főkönyvi számlákhoz kapcsolódó analitikus és kiegészítő nyilvántartások körét, tartalmát, formáját, azok vezetésének módját, valamint az analitikus és kiegészítő nyilvántartások főkönyvi számlákkal és a leltárakkal történő egyeztetésének rendjét.

(4) A pénztár számlarendjének a Tv. 161. §-ának (2) bekezdésében foglaltakon túlmenően tartalmaznia kell a pénztár alaptevékenységéhez, illetve a kiegészítő vállalkozási tevékenységéhez kapcsolódó sajátos számlaösszefüggéseket, valamint mindazokat a szabályozásokat, amelyeket e rendelet a pénztár hatáskörébe utal.

(5) A számlarend összeállításáért, annak folyamatos karbantartásáért, a naprakész könyvvezetés helyességéért a pénztár igazgatótanácsának elnöke vagy az általa megbízott ügyvezető a felelős.

(6) *  Az újonnan alakuló pénztár köteles számlarendjét az alakuló közgyűlés napjától számított 90 napon belül elkészíteni. E rendelet változása esetén a számlarend szükséges módosítását a módosított rendelkezések hatálybalépését követő 90 napon belül kell elvégezni.

Könyvviteli zárlat

40. § (1) A pénztár rendszeres beszámolási kötelezettsége teljesítéséhez a Tv. 164. §-ában foglaltak figyelembevételével negyedév végén részleges, az üzleti év végén teljes körű könyvviteli zárlatot köteles készíteni.

(2) A negyedéves és az éves könyvviteli zárlat keretében a beszámoló alátámasztására a pénztár köteles a tárgyidőszakban megnyitott és vezetett könyvviteli számlákból – év végén leltárral is alátámasztott – főkönyvi kivonatot készíteni. A főkönyvi kivonatnak tartalmaznia kell a könyvviteli számlák tárgynegyedévi nyitó egyenlegét, a tárgynegyedévi tartozik és követel forgalmát, valamint a számlák tárgynegyedév végi záró egyenlegét.

(3) A negyedéves, valamint az éves könyvviteli zárlati feladatok részletes tartalmát a pénztár számlarendjében saját hatáskörében határozza meg.

Bizonylati elv és bizonylati fegyelem

41. § (1) A pénztár a pénzeszközöket érintő gazdasági műveletek, események adatait a hitelintézet értesítése alapján, annak megérkezésekor, illetve a készpénzforgalomról készített bizonylat alapján, annak teljesítésével egy időben késedelem nélkül köteles a könyvekben rögzíteni.

(2) A pénzmozgást nem érintő egyéb gazdasági műveletek, események bizonylatainak adatait a gazdasági műveletek, események megtörténte után, a számviteli politikában meghatározott időpontig, legkésőbb a tárgynegyedévet követő hó 15-éig kell a könyvekben rögzíteni.

Záró és átmeneti rendelkezések

42. § (1) A megalakuló pénztár az alapítás napjával induló vagyonáról nyitómérleget köteles készíteni és a Felügyeletnek megküldeni a bírósági nyilvántartásba vétel iránti kérelem benyújtását követő 60 napon belül, továbbá könyvvezetési kötelezettségét a 6. §-ban és a 37–41. §-okban foglaltaknak megfelelően megkezdeni.

(2) A pénztár beszámolási kötelezése az alapítás napjától kezdődően fennáll.

43. § (1) Ez a rendelet 2001. január 1-jén lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit első ízben a 2001. évi üzleti évről készített éves pénztári beszámolóra kell alkalmazni.

(2) * 

44. § *  A számviteli törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról szóló 362/2014. (XII. 30.) Korm. rendelet 37. §-ával megállapított 2. § b) pontját először a 2015. évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni, de az már a 2014. évben induló üzleti évről készített beszámolóra is alkalmazható.

45. § *  (1) A számviteli törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról szóló 480/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 73. §-ával megállapított 6. számú mellékletét; 74. § 1. pontjával megállapított 1. § (1) bekezdését; 74. § 2. pontjával megállapított 7. § (2) és (4) bekezdését; 74. § 3. pontjával megállapított 32. § (6) bekezdését először a 2017. évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni.

(2) A számviteli törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról szóló 480/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 73. §-ával megállapított 6. számú mellékletét; 74. § 1. pontjával megállapított 1. § (1) bekezdését; 74. § 2. pontjával megállapított 7. § (2) és (4) bekezdését; 74. § 3. pontjával megállapított 32. § (6) bekezdését a 2016. évben induló üzleti évről készített beszámolóra is alkalmazni lehet.

(3) *  E rendeletnek a számviteli törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról, valamint az adótanácsadók, adószakértők és okleveles adószakértők nyilvántartásba vételével és továbbképzésével kapcsolatos kormányrendelet módosításáról szóló 343/2019. (XII. 23.) Korm. rendelettel megállapított 27. § (6) bekezdését, 29. § (9) bekezdés c) pontját, valamint 6. számú mellékletét először a 2020. évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni.

46. § *  (1) E rendeletnek a számviteli törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról szóló 642/2023. (XII. 28.) Korm. rendelettel megállapított 6. § (8)–(10) bekezdését először a 2024. évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni.

(2) E rendeletnek a számviteli törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról szóló 642/2023. (XII. 28.) Korm. rendelettel megállapított 6. § (8)–(10) bekezdését a 2023. évben induló üzleti évről készített beszámolóra is alkalmazni lehet.

1. számú melléklet a 252/2000. (XII. 24.) Korm. rendelethez

A mérleg előírt tagolása



Megnevezés
Előző évi
beszámoló
záró
adatai
Megállapí-
tott
eltérések
(+, –)
Előző évi
felülvizsgált
beszámoló
záró
adatai
Tárgyévi
beszámoló
záró
adatai
Megálla-
pított
eltérések
(+, –)
Tárgyévi
felülvizsgált
beszámoló
záró
adatai
A) Befektetett eszközök
I. Immateriális javak
1. Vagyoni értékű jogok
2. Szellemi termékek
3. Immateriális javakra adott előlegek
II. Tárgyi eszközök
1. Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok
2. Gépek, berendezések, felszerelések és járművek
3. Beruházások, felújítások
4. Beruházásra adott előlegek
III. Befektetett pénzügyi eszközök
1. Egyéb tartós részesedések
2. Egyéb tartósan adott kölcsön
a) Munkavállalók részére nyújtott kölcsön
b) Hosszú lejáratú bankbetétek
3. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök
B) Forgóeszközök
I. Készletek
II. Követelések
1. Tagdíjkövetelések
2. Követelések áruszállításból és szolgáltatásból (vevők)
3. Egyéb követelések
III. Értékpapírok
1. Egyéb részesedések
2. Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
IV. Pénzeszközök
1. Pénztárak
2. Pénztári elszámolási számla
3. Elkülönített betétszámla
4. Rövid lejáratú bankbetétek
5. Devizaszámla
V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások
D) Saját tőke
I. Induló tőke
1. Fedezeti alap induló tőkéje
2. Működési alap induló tőkéje
3. Likviditási alap induló tőkéje
II. Be nem fizetett alapítói támogatás (-)
III. Tőkeváltozások
1. Fedezeti alap tőkeváltozása
2. Működési alap tőkeváltozása
3. Likviditási alap tőkeváltozása
E) Tartalékok
I. Fedezeti alap tartaléka
1. Egyéni számlák befektetett tartaléka
2. Egyéni számlák szabad tartaléka
3. Szolgáltatási számlák befektetett tartaléka
4. Szolgáltatási számlák szabad tartaléka
5. *  Közösségi szolgáltatások tartaléka
II. Működési alap tartaléka
1. Befektetett működési tartalék
2. Likvid működési tartalék
III. Likviditási alap tartaléka
1. Befektetett likviditási tartalék
2. Szabad likviditási tartalék
F) Kötelezettségek
I. Rövid lejáratú kötelezettségek
1. Tagokkal szembeni kötelezettségek
2. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók)
3. Rövid lejáratú hitelek és kölcsönök
4. Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek
II. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások

2. számú melléklet a 252/2000. (XII. 24.) Korm. rendelethez * 

Az eredménykimutatás előírt tagolása

Megnevezés Előző évi
beszámoló
záró adatai
Megállapított
eltérések
(+, –)
Előző évi
felülvizsgált
beszámoló
záró adatai
Tárgyévi
beszámoló
záró adatai
Megállapított
eltérések
(+, –)
Tárgyévi
felülvizsgált
beszámoló
záró adatai
A) FEDEZETI ALAP
01. Tagok által fizetett tagdíj
02. Munkáltatói tagdíj hozzájárulás
03. Tagdíjbevételek (01+02)
04. Tagok egyéb befizetései
05. Támogatóktól befolyó összeg
06. Pénztári befizetések összesen (03+04+05)
07. Belépő tagok áthozott egyéni fedezete
08. Tag nyilatkozata alapján az adóhatóság által átutalt összeg
09. Eszközök értékesítéséből származó bevétel
10. Pénzügyi műveletek bevétele
11. Átcsoportosítás likviditási alapból
12. Átcsoportosítás működési alapból
13. Különféle bevételek (07+...+12)
14. Fedezeti alap bevételei összesen (06+13)
15. Szolgáltatások kiadásai
16. Tagoknak visszatérített összeg
17. Pénzügyi műveletek ráfordításai
18. Fedezeti alapot terhelő jogosulatlan kifizetések
19. Tagdíjat nem fizető tag egyéni számlájáról a működési alapba átcsoportosított összeg
20. Tagdíjat nem fizető tag egyéni számlájáról a likviditási alapba átcsoportosított összeg
21. Fedezeti alap kiadásai (15+...+20)
22. Fedezeti alap tárgyévi eredménye (14–21)
B) MŰKÖDÉSI ALAP
01. Tagok által fizetett tagdíj
02. Munkáltatói tagdíj hozzájárulás
03. Tagdíjbevételek (01+02)
04. Tagok egyéb befizetései
05. Támogatóktól befolyó összeg
06. Pénztári befizetések összesen (03+04+05)
07. Eszközök értékesítéséből származó bevétel
08. Ebből: kiegészítő vállalkozási tevékenység bevétele
09. Egyéb bevételek
10. Ebből: kiegészítő vállalkozási tevékenység bevétele
11. Kiegészítő vállalkozási tevékenységként nyújtott szolgáltatások ellenértéke
12. Pénzügyi műveletek bevétele
13. Ebből: kiegészítő vállalkozási tevékenység bevétele
14. Átcsoportosítás likviditási alapból
15. Átcsoportosítás a fedezeti alapból a tagdíjat nem fizető tag egyéni számlájáról
16. Működés és kiegészítő vállalkozási tevékenység különféle bevételei (07+09+11+12+14+15)
17. Működési alap bevételei összesen (06+16)
18. Ebből: kiegészítő vállalkozási tevékenység bevételei (08+10+11+13)
19. Anyagjellegű kiadások
20. Személyi jellegű kiadások
21. Kisértékű tárgyi eszközök beszerzése
22. Egyéb kiadások
23. Pénzügyi műveletek ráfordításai
24. Felügyeleti díj
25. Beruházások, felújítások
26. Átcsoportosítás likviditási alapba
27. Átcsoportosítás fedezeti alapba
28. Működési alap kiadásai (19+...+27)
29. Ebből: kiegészítő vállalkozási tevékenység kiadásai
30. Adózás előtti eredmény (17–28)
31. Adófizetési kötelezettség (–)
32. Működési alap tárgyévi adózott eredménye (30–31)
C) KIEGÉSZÍTŐ VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG
01. Működési alap bevételeiből a kiegészítő vállalkozási tevékenység bevétele
02. Működési alap kiadásaiból a kiegészítő vállalkozási tevékenység kiadása
03. Kiegészítő vállalkozási tevékenység adózás előtti eredménye (01–02)
D) LIKVIDITÁSI ALAP
01. Tagok által fizetett tagdíj
02. Munkáltatói tagdíj hozzájárulás
03. Tagdíjbevételek (01+02)
04. Tagok egyéb befizetései
05. Támogatóktól befolyó összeg
06. Pénztári befizetések összesen (03+04+05)
07. Eszközök értékesítéséből származó bevétel
08. Egyéb bevételek
09. Pénzügyi műveletek bevétele
10. Átcsoportosítás működési alapból
11. Visszapótlás fedezeti alapból
12. Átcsoportosítás a fedezeti alapból a tagdíjat nem fizető tag egyéni számlájáról
13. Különféle bevételek (07+...+12)
14. Likviditási alap bevételei összesen (06+13)
15. Pénzügyi műveletek ráfordításai
16. Átcsoportosítás fedezeti alapba
17. Átcsoportosítás működési alapba
18. Likviditási alap kiadásai (15+16+17)
19. Likviditási alap tárgyévi eredménye (14–18)
E) ALAPOK EGYÜTTESEN
01. Tagdíjbevételek (A/03+B/03+C/03)
02. Különféle bevételek (A/13+B/16+C/13)
I. Alapok bevételei (01+02)
II. Alapok kiadásai (A/21+B/28+C/18)
III. Alapok tárgyévi eredménye (I–II)

3. számú melléklet a 252/2000. (XII. 24.) Korm. rendelethez * 

4. számú melléklet a 252/2000. (XII. 24.) Korm. rendelethez * 

5. számú melléklet a 252/2000. (XII. 24.) Korm. rendelethez

A pénztári alapok alakulása

A) FEDEZETI ALAP

I. Egyéni számlák

01. Induló tőke nyitó állománya

02. Induló tőke tárgyévi változása

03. Induló tőke záró állománya

04. Tőkeváltozások nyitó állománya

05. Tőkeváltozások tárgyévi változása

06. Tőkeváltozások záró állománya

07. Befektetett tartalék nyitó állománya

08. Befektetett tartalék tárgyévi változása

09. Befektetett tartalék záró állománya

10. Likvid tartalék nyitó állománya

11. Likvid tartalék tárgyévi változása

12. Likvid tartalék záró állománya

13. Egyéni számlák nyitó állománya (01+04+07+10)

14. Egyéni számlák tárgyévi változása (02+05+08+11)

15. Egyéni számlák záró állománya (03+06+09+12)

II. Szolgáltatási számlák

16. Induló tőke nyitó állománya

17. Induló tőke tárgyévi változása

18. Induló tőke záró állománya

19. Tőkeváltozások nyitó állománya

20. Tőkeváltozások tárgyévi változása

21. Tőkeváltozások záró állománya

22. Befektetett tartalék nyitó állománya

23. Befektetett tartalék tárgyévi változása

24. Befektetett tartalék záró állománya

25. Likvid tartalék nyitó állománya

26. Likvid tartalék tárgyévi változása

27. Likvid tartalék záró állománya

28. Szolgáltatási számlák nyitó állománya (16+19+22+25)

29. Szolgáltatási számlák tárgyévi változása (17+20+23+26)

30. Szolgáltatási számlák záró állománya (18+21+24+27)

Fedezeti alap nyitó állománya (13+28)

Fedezeti alap tárgyévi változása (14+29)

Fedezeti alap záró állománya (15+30)

B) MŰKÖDÉSI ALAP

01. Induló tőke nyitó állománya

02. Induló tőke tárgyévi változása

03. Induló tőke záró állománya

04. Tőkeváltozások nyitó állománya

05. Tőkeváltozások tárgyévi változása

06. Tőkeváltozások záró állománya

07. Befektetett tartalék nyitó állománya

08. Befektetett tartalék tárgyévi változása

09. Befektetett tartalék záró állománya

10. Likvid tartalék nyitó állománya

11. Likvid tartalék tárgyévi változása

12. Likvid tartalék záró állománya

13. Működési alap nyitó állománya (01+04+07+10)

14. Működési alap tárgyévi változása (02+05+08+11)

15. Működési alap záró állománya (03+06+09+12)

C) LIKVIDITÁSI ALAP

01. Induló tőke nyitó állománya

02. Induló tőke tárgyévi változása

03. Induló tőke záró állománya

04. Tőkeváltozások nyitó állománya

05. Tőkeváltozások tárgyévi változása

06. Tőkeváltozások záró állománya

07. Befektetett tartalék nyitó állománya

08. Befektetett tartalék tárgyévi változása

09. Befektetett tartalék záró állománya

10. Likvid tartalék nyitó állománya

11. Likvid tartalék tárgyévi változása

12. Likvid tartalék záró állománya

13. Likviditási alap nyitó állománya (01+04+07+10)

14. Likviditási alap tárgyévi változása (02+05+08+11)

15. Likviditási alap záró állománya (03+06+09+12)

PÉNZTÁRI ALAPOK EGYÜTTESEN

Nyitó egyenleg Záró egyenleg

Fedezeti alap

Működési alap

Likviditási alap

Összesen

Induló tőke nyitó egyenlege

+Tőkeváltozások nyitó egyenlege

+Tartalékok nyitó egyenlege

Pénztári alapok nyitó egyenlege

6. számú melléklet a 252/2000. (XII. 24.) Korm. rendelethez * 

Számlakerettükör

1. Számlaosztály

BEFEKTETETT ESZKÖZÖK

11. IMMATERIÁLIS JAVAK

111. Immateriális javak állományának értéke

112. Immateriális javak értékcsökkenése

113. Immateriális javak vásárlása

114. Immateriális javak terven felüli értékcsökkenése és annak visszaírása

12–15. TÁRGYI ESZKÖZÖK

12. INGATLANOK

121. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok állományának értéke

122. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok értékcsökkenése

123. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok vásárlása, létesítése

124. Ingatlanok felújítása

125. Ingatlanok terven felüli értékcsökkenése és annak visszaírása

13. GÉPEK, BERENDEZÉSEK ÉS FELSZERELÉSEK

131. Gépek, berendezések, felszerelések és járművek állományának értéke

132. Gépek, berendezések, felszerelések és járművek értékcsökkenése

133. Gépek, berendezések, felszerelések és járművek vásárlása, létesítése

134. Gépek, berendezések, felszerelések és járművek felújítása

135. Gépek, berendezések, felszerelések és járművek terven felüli értékcsökkenése és annak visszaírása

14. BERUHÁZÁSOK

141. Beruházások állományának értéke

142. Foglalt

143. Beruházások beszerzési, létesítési kiadásai

144. Beruházások terven felüli értékcsökkenése

149. Kis értékű – éven belül amortizálandó – új tárgyi eszközök raktári állománya

15. BERUHÁZÁSRA, FELÚJÍTÁSRA ADOTT ELŐLEGEK

151. Beruházásra, felújításra adott előlegek állományának értéke

152. Foglalt

153. Beruházásra, felújításra adott előlegek kiadása

16. ÜZEMELTETÉSRE, KEZELÉSRE ÁTADOTT ESZKÖZÖK

161. Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök állományának értéke

l62. Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök értékcsökkenése

163. Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök terven felüli értékcsökkenése és annak visszaírása

17–19. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK

17. RÉSZESEDÉSEK

171. Üzletrészek

1711. Üzletrészek állománya

1712. Üzletrészek vásárlása

1713. Üzletrészek eladása

172. Részvények

1721. Részvények állománya

1722. Részvények vásárlása

1723. Részvények eladása

173. Befektetési jegyek

1731. Befektetési jegyek állománya

1732. Befektetési jegyek vásárlása

1733. Befektetési jegyek eladása

174. Egyéb részesedések

1741. Egyéb részesedések állománya

1742. Egyéb részesedések vásárlása

1743. Egyéb részesedések eladása

179. Részesedések értékvesztése és annak visszaírása

18. TARTÓS HITELVISZONYT MEGTESTESÍTŐ ÉRTÉKPAPÍROK

181. Államkötvény

1811. Államkötvények állománya

1812. Államkötvények vásárlása

1813. Államkötvények eladása

182. Egyéb kötvény

1821. Egyéb kötvények állománya

1822. Egyéb kötvények vásárlása

1823. Egyéb kötvények eladása

183. Befektetési jegy

1831. Befektetési jegy állománya

1832. Befektetési jegy vásárlása

1833. Befektetési jegy eladása

184. Jelzáloglevél

1841. Jelzáloglevél állománya

1842. Jelzáloglevél vásárlása

1843. Jelzáloglevél eladása

185. Külföldön kibocsátott állampapír, értékpapír

1851. Külföldön kibocsátott állampapír, értékpapír állománya

1852. Külföldön kibocsátott állampapír, értékpapír vásárlása

1853. Külföldön kibocsátott állampapír, értékpapír eladása

186. Egyéb értékpapírok

1861. Egyéb értékpapírok állománya

1862. Egyéb értékpapírok vásárlása

1863. Egyéb értékpapírok eladása

189. Értékpapírok értékvesztése és annak visszaírása

19. TARTÓSAN ADOTT KÖLCSÖNÖK

191. Alkalmazottaknak adott kölcsönök

195. Hosszú lejáratú bankbetétek pénzintézeteknél

197. Egyéb hosszú lejáratú betétek

2. Számlaosztály

KÉSZLETEK

21–22. VÁSÁROLT ANYAGOK

211. Szakmai anyagok

221. Egyéb anyagok

229. Anyagok értékvesztése és annak visszaírása

23. BEFEJEZETLEN TERMELÉS ÉS FÉLKÉSZ TERMÉKEK

231. Befejezetlen termelés

232. Félkész termékek

239. Befejezetlen termelés és félkész termékek értékvesztése és annak visszaírása

25. KÉSZTERMÉKEK

251. Késztermékek

259. Késztermékek értékvesztése és annak visszaírása

26. ÁRUK

261. Áruk beszerzési áron

269. Áruk értékvesztése és annak visszaírása

27. KÖZVETÍTETT SZOLGÁLTATÁSOK

271. Közvetített szolgáltatások

279. Közvetített szolgáltatások értékvesztése és annak visszaírása

28. BETÉTDÍJAS GÖNGYÖLEGEK

281. Betétdíjas göngyölegek

289. Betétdíjas göngyölegek értékvesztése és annak visszaírása

3. Számlaosztály

KÖVETELÉSEK ÉS PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSOK

31. KÖVETELÉSEK

311. Tagdíjkövetelés egyéni tagoktól

312. Tagdíjkövetelés munkáltatói tagoktól

313. Követelések áruszállításból és szolgáltatásból

314. Alkalmazottakkal szembeni követelések

315. Alapítással kapcsolatos követelések

318. Egyéb követelések

319. Követelések értékvesztése és annak visszaírása

32. ÉRTÉKPAPÍROK

321. Kincstárjegyek

3211. Kincstárjegyek állománya

3212. Kincstárjegyek vásárlása

3213. Kincstárjegyek eladása (beváltása)

322. Kárpótlási jegyek

3221. Kárpótlási jegyek állománya

3222. Kárpótlási jegyek vásárlása

3223. Kárpótlási jegyek eladása

323. Eladásra vásárolt kötvények

3231. Kötvények állománya

3232. Kötvények vásárlása

3233. Kötvények eladása

324. Eladásra vásárolt részvények

3241. Részvények állománya

3242. Részvények vásárlása

3243. Részvények eladása

325. Befektetési jegy

3251. Befektetési jegyek állománya

3252. Befektetési jegyek vásárlása

3253. Befektetési jegyek eladása

326. Külföldön kibocsátott állampapír, értékpapír

3261. Külföldön kibocsátott állampapír, értékpapír állománya

3262. Külföldön kibocsátott állampapír, értékpapír vásárlása

3263. Külföldön kibocsátott állampapír, értékpapír eladása

327. Egyéb értékpapírok

3271. Egyéb értékpapír állománya

3272. Egyéb értékpapír vásárlása

3273. Egyéb értékpapír eladása

329. Értékpapírok értékvesztése és annak visszaírása

33. PÉNZTÁRAK

331. Házipénztár

332. Betétkönyvek

34. BANKSZÁMLÁK

341. Pénztári elszámolási számla

342. Rövid lejáratú betétek pénzintézeteknél

343. Befektetési célra elkülönített pénzeszközök

344. Devizabetét-számla

35. AKTÍV ELSZÁMOLÁS A TAGOKKAL

351. Visszatérítés egyéni tagoknak

352. Visszatérítés munkáltatói tagoknak

37–38. EGYÉB AKTÍV PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSOK

37. ADOTT ELŐLEGEK ÉS KÖLCSÖNÖK

371. Alkalmazotti előlegek állománya

372. Alkalmazotti előlegek tárgyévi forgalma

375. Szállítói előlegek állománya

376. Szállítói előlegek tárgyévi forgalma

38. FÜGGŐ KIFIZETÉSEK ÉS AKTÍV PÉNZFORGALMI ÁTVEZETÉSEK

381. Függő kiadások állománya

382. Függő kiadások tárgyévi forgalma

383. Pénzforgalmi átvezetések állománya

384. Pénzforgalmi átvezetések tárgyévi forgalma

385 Vagyonkezelőnek elszámolási kötelezettséggel átadott pénzeszközök állománya

386. Vagyonkezelőnek elszámolási kötelezettséggel átadott pénzeszközök tárgyévi forgalma

39. ÁTVEZETÉSI SZÁMLÁK

391. Visszatérítések átvezetése fedezeti alap terhére

4. Számlaosztály

FORRÁSOK (PASSZÍVÁK)

41–42. SAJÁT TŐKE

41. INDULÓ TŐKE

411. Fedezeti alap induló tőkéje

4111. Fedezeti alap induló tőkéje egyéni számlákon

4112. Fedezeti alap induló tőkéje szolgáltatási számlákon

412. Működési alap induló tőkéje

413. Likviditási alap induló tőkéje

42. TŐKEVÁLTOZÁSOK

421. Fedezeti alap tőkeváltozása

4211. Fedezeti alap tőkeváltozása egyéni számlákon

4212. Fedezeti alap tőkeváltozása szolgáltatási számlákon

422. Működési alap tőkeváltozása

423. Likviditási alap tőkeváltozása

43. TARTALÉKOK

431–432. Fedezeti alap tartaléka

431. Egyéni számlák tartaléka

4311. Egyéni számlák befektetett tartaléka

4312. Egyéni számlák likvid tartaléka

432. Szolgáltatási számlák tartaléka

4321. Szolgáltatási számlák befektetett tartaléka

4322. Szolgáltatási számlák likvid tartaléka

4323. Önsegélyező pénztári közösségi szolgáltatások tartaléka

433–434. Működési alap tartaléka

433. Befektetett működési tartalék

434. Likvid működési tartalék

435–436. Likviditási alap tartaléka

435. Befektetett likviditási tartalék

436. Szabad likviditási tartalék

45–46. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK

451. Egyéni tagokkal szembeni kötelezettségek

452. Munkáltatói tagokkal szembeni kötelezettségek

453. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók)

461. Rövid lejáratú hitelek

4611. Rövid lejáratú hitelek állománya

4612. Rövid lejáratú hitelek felvétele

4613. Rövid lejáratú hitelek visszafizetése

462. Vagyonkezelő szervezetekkel szembeni kötelezettségek

463. Bérjárulékok

464. Költségvetési befizetési kötelezettségek

4641. Személyi jövedelemadó befizetési kötelezettség

4642. Munkavállalóktól levont járulékok befizetési kötelezettség

4645. Társasági adó befizetési kötelezettség

4649. Egyéb befizetési kötelezettség

465. *  Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, mint vámhatósággal szembeni kötelezettség

466. Levonható előzetesen felszámított általános forgalmi adó

467. Fizetendő általános forgalmi adó

468. Általános forgalmi adó elszámolási számla

469. Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek

47–48. EGYÉB PASSZÍV PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSOK

47. KAPOTT ELŐLEGEK

475. Vevői előlegek állománya

476. Vevői előlegek tárgyévi forgalma

48. FÜGGŐ BEFIZETÉSEK ÉS PASSZÍV PÉNZFORGALMI ÁTVEZETÉSEK

481. Függő bevételek állománya

482. Függő bevételek tárgyévi forgalma

483. Pénzforgalmi átvezetések állománya

484. Pénzforgalmi átvezetések tárgyévi forgalma

49. ÉVI MÉRLEGSZÁMLÁK

491. Nyitómérleg számla

492. Mérlegrendezési számla

493. Zárómérleg számla

5. Számlaosztály

FOLYÓ KIADÁSOK

51. TELJESÍTETT (VÁSÁROLT) PÉNZTÁRI SZOLGÁLTATÁSOK

511. Önsegélyező pénztári szolgáltatások

5111. Kiegészítő önsegélyező szolgáltatások

51111. Gyermekekkel kapcsolatos ellátások

511111. Gyermek születéséhez kapcsolódó ellátások

511112. Nevelésiév-kezdési, tanévkezdési (beiskolázási) támogatás

51112. Munkanélküliségi ellátások

51113. Tűz- és elemi károkhoz kapcsolódó segélyek

51114. Betegséghez, egészségi állapothoz kapcsolódó segélyek

51115. Vak személyek részére vásárolt speciális könyvek vételárának támogatása

51116. Megváltozott egészségi állapotú személyek életvitelét megkönnyítő speciális eszközök vételárának, valamint lakókörnyezetük szükségleteikhez igazodó átalakítása költségeinek támogatása

51117. Vakvezető kutyával összefüggésben felmerült költségek támogatása

51118. Gyógyszer és gyógyászati segédeszköz vételárának támogatása

511181. Gyógyszer vételárának támogatása

511182. Gyógyászati segédeszköz vételárának támogatása

51119. Hátramaradottak segélyezése halál esetén

5112. Életmódjavító önsegélyező pénztári szolgáltatások

51121. Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású termékek vételárának támogatása

51122. Gyógyteák vételárának támogatása

51123. Fog- és szájápolók árának támogatása

5113. Egyéb önsegélyező pénztári szolgáltatások

512. Egészségpénztári szolgáltatások

5121. Kiegészítő egészségbiztosítási szolgáltatások

51211. Társadalombiztosítási ellátás keretében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások kiegészítése, helyettesítése

51212. Otthoni gondozás támogatása

51213. Gyógyterápiás kezelések és Gyógyterápiás intézet egészségügyi szolgáltatása

51214. Közfürdő által nyújtott gyógykezelés

51215. Vak személyekkel kapcsolatos ellátások

512151. Vak személy részére vásárolt speciális könyvek vételárának támogatása

512152. Vakvezető kutyával összefüggésben felmerült költségek támogatása

51216. Megváltozott egészségi állapotú személyek életvitelét megkönnyítő speciális eszközök vételárának, valamint lakókörnyezetük szükségleteikhez igazodó átalakítása költségeinek támogatása

51217. Sporttevékenységhez kapcsolódó kiadások támogatása

51218. Szenvedélybetegségről való leszoktatásra irányuló kezelések

51219. Egészségpénztár egészségügyi célú önsegélyező feladatának ellátása körében nyújtott szolgáltatás

512191. Gyógyszer és gyógyászati segédeszköz vételárának kiegészítő önsegélyező szolgáltatási körbe tartozó támogatása

5121911. Gyógyszer vételárának kiegészítő önsegélyező szolgáltatási körbe tartozó támogatása

5121912. Gyógyászati segédeszköz vételárának kiegészítő önsegélyező szolgáltatási körbe tartozó támogatása

512192. Kieső jövedelem teljes vagy részleges pótlása betegség miatti keresőképtelenség esetén

512193. Hátramaradottak segélyezése halál esetén

5122. Életmódjavító egészségpénztári szolgáltatások

51221. Természetgyógyászati szolgáltatások

51222. Rekreációs üdülés, gyógyüdülés, egészségügyi üdülés

51224. Sporteszközök vásárlásának támogatása

51225. Életmódjavítást elősegítő kúrák

51226. Gyógyszer és gyógyászati segédeszköz vételárának az életmódjavító önsegélyező szolgáltatási körbe tartozó támogatása

512261. Gyógyszer vételárának az életmódjavító önsegélyező szolgáltatási körbe tartozó támogatása

512262. Gyógyászati segédeszköz vételárának az életmódjavító önsegélyező szolgáltatási körbe tartozó támogatása

5123. Egyéb egészségpénztári szolgáltatások

52. ANYAGJELLEGŰ KIADÁSOK

521. Anyagköltség

5211. Működés anyagköltsége

5212. Kiegészítő vállalkozási tevékenység anyagköltsége

5213. Tagoknak nyújtott szolgáltatások anyagköltsége

522. Igénybevett szolgáltatások költségei

5221. Működéshez igénybevett szolgáltatások költsége

5222. Kiegészítő vállalkozási tevékenységhez igénybevett szolgáltatások költsége

5223. Tagoknak nyújtott pénztári szolgáltatásokhoz igénybevett szolgáltatások költsége

523. Egyéb szolgáltatások költségei

5231. Működéssel kapcsolatos egyéb szolgáltatások költsége

5232. Kiegészítő vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos egyéb szolgáltatások költsége

5233. Tagoknak nyújtott pénztári szolgáltatásokkal kapcsolatos egyéb szolgáltatások költsége

524. Eladásra vásárolt áruk

525. Továbbértékesítésre vásárolt szolgáltatások

53. SZEMÉLYI JELLEGŰ RÁFORDÍTÁSOK

531. Bérköltség

5311. Működéssel kapcsolatos bérköltség

5312. Kiegészítő vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos bérköltség

5313. Tagoknak nyújtott pénztári szolgáltatással kapcsolatban felmerülő bérköltség

532. Személyi jellegű egyéb kifizetések

5321. Működéssel kapcsolatos személyi jellegű kifizetések

5322. Kiegészítő vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos személyi jellegű kifizetés

5323. Tagoknak nyújtott pénztári szolgáltatással kapcsolatos személyi jellegű kifizetés

533. Bérjárulékok

5331. Működéssel kapcsolatos bérjárulékok

5332. Kiegészítő vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos bérjárulékok

5333. Tagoknak nyújtott pénztári szolgáltatással kapcsolatos bérjárulékok

54. KIS ÉRTÉKŰ ESZKÖZÖK BESZERZÉSE

541. Kis értékű eszközök beszerzése működéshez

542. Kis értékű eszköz beszerzése kiegészítő vállalkozási tevékenységhez

543. Kis értékű eszköz beszerzése tagoknak nyújtott szolgáltatásokhoz

55. EGYÉB KIADÁSOK

551. Működéssel kapcsolatos egyéb kiadások

552. Kiegészítő vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos egyéb kiadások

553. Fedezeti alapot terhelő jogosulatlan kifizetések

56. PÉNZÜGYI MŰVELETEK RÁFORDÍTÁSAI

561. Működési alap pénzügyi műveleteinek ráfordításai

5611. Fizetett kamatok

5612. Értékpapírok, részesedések eladásának, beváltásának árfolyamvesztesége

5613. Befektetések vagyonarányos költségei

5614. Pénzügyi műveletek egyéb kiadásai

562. Kiegészítő vállalkozási tevékenység pénzügyi műveleteinek ráfordításai

5621. Értékpapírok, részesedések eladásának, beváltásának árfolyamvesztesége

5622. Befektetések vagyonarányos költségei

5623. Pénzügyi műveletek egyéb kiadásai

563. Fedezeti alap pénzügyi műveleteinek ráfordításai

5631. Értékpapírok, részesedések eladásának, beváltásának árfolyamvesztesége

5632. Befektetések vagyonarányos költségei

5633. Pénzügyi műveletek egyéb kiadásai

564. Likviditási alap pénzügyi műveleteinek ráfordításai

5641. Értékpapírok, részesedések eladásának, beváltásának árfolyamvesztesége

5642. Befektetések vagyonarányos költségei

5643. Pénzügyi műveletek egyéb kiadásai

57. FELÜGYELETI DÍJ

58. BEFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEK

581. Társasági adó

59. ÉRTÉKCSÖKKENÉSI LEÍRÁS ÉS ÁTVEZETÉSI SZÁMLÁK

591–595. Értékcsökkenési leírás

596–599. Átvezetési számlák

6. Számlaosztály

KÖZVETETT (ÁLTALÁNOS) KIADÁSOK

61–62. KISEGÍTŐ RÉSZLEGEK KIADÁSAI

63–64. SZAKMAI EGYSÉGEK KIADÁSAI

631. Raktárra beszerzett készletek kiadásai

65. ÉPÜLETEK FENNTARTÁSÁNAK KIADÁSAI

67. VÁLLALKOZÁSI RÉSZLEGEK KÖZVETETT KIADÁSAI

68. KÖZPONTI IRÁNYÍTÁS KIADÁSAI

7. Számlaosztály

TEVÉKENYSÉGEK KIADÁSAI

71–74. FEDEZETI ALAPHOZ KAPCSOLÓDÓ KIADÁSOK

75. MŰKÖDÉSI ALAPHOZ KAPCSOLÓDÓ KIADÁSOK

76. LIKVIDITÁSI ALAPHOZ KAPCSOLÓDÓ KIADÁSOK

77. KIEGÉSZÍTŐ VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG KIADÁSAI

79. ÁTVEZETÉSI SZÁMLÁK

791. Fedezeti alap kiadásainak átvezetése

792. Működési alap kiadásainak átvezetése

793. Likviditási alap kiadásainak átvezetése

794. Kiegészítő vállalkozási tevékenység kiadásainak átvezetése

9. Számlaosztály

BEVÉTELEK

91. EGYÉNI TAGOK ÁLTAL FIZETETT TAGDÍJAK

911. Fedezeti alapot képező egyéni tagdíj

913. Működési alapot képező egyéni tagdíj

915. Likviditási alapot képező egyéni tagdíj

92. MUNKÁLTATÓI TAGOK ÁLTAL FIZETETT HOZZÁJÁRULÁS

921. Fedezeti alapot képező munkáltatói hozzájárulás

923. Működési alapot képező munkáltatói hozzájárulás

925. Likviditási alapot képező munkáltatói hozzájárulás

93. TÁMOGATÓKTÓL BEFOLYÓ ÖSSZEGEK

931. Fedezeti alapot képező támogatás

9311. Fedezeti alapot képező rendszeres támogatás

93111. Egyéni számla javára jóváírandó rendszeres támogatás

93112. Közösségi szolgáltatások javára jóváírandó rendszeres támogatás

9312. Fedezeti alapot képező eseti támogatás

93121. Egyéni számla javára jóváírandó eseti támogatás

93122. Közösségi szolgáltatások javára jóváírandó eseti támogatás

933. Működési alapot képező támogatás

9331. Működési alapot képező rendszeres támogatás

9332. Működési alapot képező eseti támogatás

935. Likviditási alapot képező támogatás

9351. Likviditási alapot képező rendszeres támogatás

9352. Likviditási alapot képező eseti támogatás

94. EGYÉNI SZÁMLÁRA ELSZÁMOLANDÓ EGYÉB BEVÉTELEK

941. Belépő tagok által hozott egyéni fedezet

942. Tag nyilatkozata alapján az adóhatóság által utalt összeg

95. IMMATERIÁLIS JAVAK, TÁRGYI ESZKÖZÖK, KÉSZLETEK ÉRTÉKESÍTÉSÉBŐL SZÁRMAZÓ BEVÉTEL

951. Fedezeti alapot képező eszközértékesítési bevétel

953. Működési alapot képező eszközértékesítési bevétel

9531. Működést szolgáló eszközök értékesítésének bevétele

9532. Kiegészítő vállalkozási tevékenységet szolgáló eszközök értékesítésének bevétele

955. Likviditási alapot képező eszközértékesítési bevétel

96. KIEGÉSZÍTŐ VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉGKÉNT VÉGZETT SZOLGÁLTATÁSOK ELLENÉRTÉKE

97. EGYÉB BEVÉTELEK

98. PÉNZÜGYI MŰVELETEK BEVÉTELEI

981. Működési alap pénzügyi műveleteinek bevételei

9811. Kapott kamatok, kamatjellegű bevételek

98111. Kapott kamatok, kamatjellegű bevételek

98112. Kamatozó értékpapír vételárában felhalmozott kamat (–)

9812. Értékpapírok, részesedések eladásának, beváltásának árfolyamnyeresége

9813. Kapott osztalékok

9814. Pénzügyi műveletek egyéb bevételei

982. Kiegészítő vállalkozási tevékenység pénzügyi műveleteinek bevételei

9821. Kapott kamatok, kamatjellegű bevételek

98211. Kapott kamatok, kamatjellegű bevételek

98212. Kamatozó értékpapír vételárában felhalmozott kamat (–)

9822. Értékpapírok, részesedések eladásának, beváltásának árfolyamnyeresége

9823. Kapott osztalékok

9824. Pénzügyi műveletek egyéb bevételei

983. Fedezeti alap pénzügyi műveleteinek bevételei

9831. Kapott kamatok, kamatjellegű bevételek

98311. Kapott kamatok, kamatjellegű bevételek

98312. Kamatozó értékpapír vételárában felhalmozott kamat (–)

9832. Értékpapírok, részesedések eladásának, beváltásának árfolyamnyeresége

9833. Kapott osztalékok

9834. Pénzügyi műveletek egyéb bevételei

984. Likviditási alap pénzügyi műveleteinek bevételei

9841. Kapott kamatok, kamatjellegű bevételek

98411. Kapott kamatok, kamatjellegű bevételek

98412. Kamatozó értékpapír vételárában felhalmozott kamat (–)

9842. Értékpapírok, részesedések eladásának, beváltásának árfolyamnyeresége

9843. Kapott osztalékok

9844. Pénzügyi műveletek egyéb bevételei

99. ÁTVEZETÉSI SZÁMLÁK

991. Fedezeti alap bevételeinek átvezetése

992. Működési alap bevételeinek átvezetése

993. Likviditási alap bevételeinek átvezetése

0. Számlaosztály

NYILVÁNTARTÁSI SZÁMLÁK

01. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK NYILVÁNTARTÁSI SZÁMLA

02. KÉSZLETEK NYILVÁNTARTÁSI SZÁMLA

03. KÖVETELÉSEK, ÉRTÉKPAPÍROK NYILVÁNTARTÁSI SZÁMLA

04. NYILVÁNTARTÁSI ELLENSZÁMLÁK

05. *  PÉNZÜGYI TERV KIADÁSAI NYILVÁNTARTÁSI SZÁMLA

09. *  PÉNZÜGYI TERV BEVÉTELEI NYILVÁNTARTÁSI SZÁMLA

7–8. számú melléklet a 252/2000. (XII. 24.) Korm. rendelethez * 

9. számú melléklet a 252/2000. (XII. 24.) Korm. rendelethez * 

10. számú melléklet a 252/2000. (XII. 24.) Korm. rendelethez * 

11. számú melléklet a 252/2000. (XII. 24.) Korm. rendelethez * 

12. számú melléklet a 252/2000. (XII. 24.) Korm. rendelethez * 

13. számú melléklet a 252/2000. (XII. 24.) Korm. rendelethez * 

14. számú melléklet a 252/2000. (XII. 24.) Korm. rendelethez *