A jogszabály mai napon ( 2024.03.29. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

13/2002. (III. 28.) EüM rendelet

a gyógyintézetek vezetőjének és vezetőhelyetteseinek képesítési követelményeiről, valamint a vezetői megbízás betöltése érdekében kiírt pályázat részletes eljárási szabályairól * 

Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló 2003. évi XLIII. törvény 35. § (2) bekezdésének f) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el: * 

1. § (1) Egészségügyi közszolgáltatást nyújtó gyógyintézet (a továbbiakban: gyógyintézet) vezetésével olyan személy bízható meg, aki * 

a) (orvostudományi vagy egyéb) egyetemi szintű végzettséggel,

b) *  mesterképzési szakon szerzett egészségügyi menedzser szakképesítéssel vagy egészségügyi (szak)menedzseri képesítéssel vagy egészségügyi menedzsment szakirányú továbbképzési szakon szerzett képesítéssel, valamint

c) legalább ötéves vezetői gyakorlattal

rendelkezik.

(2) *  Az (1) bekezdés a) pontjában előírt képesítési feltétel, valamint a vezetői gyakorlat megléte alól a fenntartó felmentést adhat. Az (1) bekezdés b) pontjában előírt képesítési feltétel alól a fenntartó a 4. §-ban foglaltak szerint adhat felmentést. Ha a gyógyintézet az egészségügyi közszolgáltatásért felelős szervvel kötött szerződés alapján nyújt egészségügyi közszolgáltatást, a felmentéshez ki kell kérni a közszolgáltatásért felelős szerv egyetértését is. A feltételek alól külön-külön és együttesen is adható felmentés.

(3) *  A (2) bekezdés szerinti felmentés egy személy részére egy alkalommal adható meg. Amennyiben gyógyintézet vezetésére olyan személy jelentkezik, aki korábban úgy kapott megbízást vagy kinevezést gyógyintézet vezetésére, hogy a (2) bekezdés szerinti felmentést megkapta, az kizárólag akkor bízható meg vagy nevezhető ki a vezetésre, ha az 1. § (1) bekezdése szerinti valamennyi feltételnek megfelel a kinevezés vagy megbízás időpontjában.

2. § (1) *  A gyógyintézet orvosvezetőjévé (a gyógyintézet vezetőjének orvosvezető-helyettesévé) az nevezhető ki, aki

a) *  orvostudományi egyetemi végzettséggel, szakorvosi képesítéssel (szakkórház esetében az adott szakterületnek megfelelő szakorvosi képesítéssel), valamint legalább öt év gyakorló orvosi tevékenységgel,

b) *  mesterképzési szakon szerzett egészségügyi menedzser szakképesítéssel vagy egészségügyi (szak)menedzseri képesítéssel vagy egészségügyi menedzsment szakirányú továbbképzési szakon szerzett képesítéssel vagy jogi szakokleveles orvos szakirányú továbbképzési szakon szerzett képesítéssel, valamint

c) legalább hároméves vezetői gyakorlattal

rendelkezik.

(2) *  Az (1) bekezdés b) pontjában előírt képesítési feltétel alól – a 4. §-ban foglaltak szerint –, illetőleg az előírt vezetői gyakorlat alól felmentést az intézeti vezető javaslata alapján a fenntartó adhat. Az (1) bekezdés b) és c) pontjaiban előírt feltételek alól együttesen is adható felmentés.

3. § (1) *  A gyógyintézet ápolási igazgatójává az nevezhető ki, aki

a) egészségügyi főiskola diplomás ápolói, intézetvezetői, szakoktatói szakán vagy tudományegyetemen szerzett diplomás ápolói oklevéllel,

b) *  mesterképzési szakon szerzett egészségügyi menedzser szakképesítéssel vagy egészségügyi (szak)menedzseri képesítéssel vagy egészségügyi menedzsment szakirányú továbbképzési szakon szerzett képesítéssel, valamint

c) legalább hároméves vezetői gyakorlattal

rendelkezik.

(2) *  Az (1) bekezdés b) pontjában előírt képesítési feltétel alól – a 4. §-ban foglaltak szerint –, illetőleg a vezetői gyakorlat alól felmentést – indokolt esetben – az intézeti vezető javaslata alapján a fenntartó adhat. Az (1) bekezdés b) és c) pontjaiban előírt feltételek alól együttesen is adható felmentés.

4. § Az 1. § (1) bekezdés b) pontjában, a 2. § (1) bekezdés b) pontjában, valamint a 3. § (1) bekezdés b) pontjában előírt képesítés alól felmentés abban az esetben adható, ha a pályázó (jelölt) a képzésben részt vesz, vagy vállalja a képesítésnek – a kinevezés (megbízatás) adásától számított – öt éven belül történő megszerzését.

4/A. § *  Az 1. § (2) bekezdésében, a 2. § (2) bekezdésében, a 3. § (2) bekezdésében szabályozott felmentéshez a gyógyintézet szakmai vezető testületének egyetértése szükséges.

4/B. § *  A 4. §-ban meghatározott képesítések, valamint a 4/A. §-ban hivatkozott vezetői gyakorlat megléte alól a gyógyintézet vezető testületének tagjai esetében felmentés nem adható.

5. § (1) *  A gyógyintézet gazdasági igazgatójává (gazdasági vezetőjévé) az nevezhető ki, aki

a) szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel vagy felsőfokú iskolai végzettséggel és emellett mérlegképes könyvelői vagy ezzel egyenértékű szakképesítéssel, valamint

b) legalább hároméves vezetői gyakorlattal

rendelkezik.

(2) *  Az (1) bekezdés b) pontjában előírt vezetői gyakorlat alól felmentést az intézeti vezető javaslatára a fenntartó adhat. A minisztérium közvetlen felügyelete alá tartozó intézmények tekintetében – az intézet vezetőjének javaslatára – felmentést a kinevező (megbízó) adhat.

(3) *  Gyógyintézet gazdasági igazgatója esetében szakirányú felsőfokú végzettség tekintetében a közgazdasági (pénzügyi) felsőoktatásban alapképzésben szerezhető képesítéseket kell irányadónak tekinteni.

6. § *  E rendeletben szabályozott vezetői, illetőleg vezető-helyettesi (orvos-, illetve ápolási igazgatói, gazdasági igazgatói), valamint osztályvezetői, illetőleg intézeti vezető főgyógyszerészi, intézeti főgyógyszerészi beosztások pályázati eljárás során tölthetők be. A pályázati feltételekre, valamint a pályázati eljárásra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény egészségügyi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 233/2000. (XII. 23.) Korm. rendeletet kell megfelelően alkalmazni.

7. § *  Az e rendeletben használt fogalmakra az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendeletben meghatározott fogalmak az irányadók.

7/A. § *  Az 1. § (1) bekezdése szerinti azon gyógyintézeti vezetők, akik az 1. § (1) bekezdés b) pontja szerinti feltétel alól 2013. szeptember 1-je előtt kaptak felmentést, a 4. § szerinti előírást a felmentés időpontjában hatályos 1. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltak szerint is teljesíthetik, amennyiben a képesítést 2015. szeptember 1-jéig megszerzik.

7/B. § *  (1) Az 1. § (3) bekezdésében foglaltak alkalmazásakor nem kell figyelembe venni azon felmentést, amit a gyógyintézeti vezető a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet és az egészségügyi közintézmények vezetőjének és vezetőhelyetteseinek képesítési követelményeiről, valamint a vezetői megbízás betöltése érdekében kiírt pályázat részletes eljárási szabályairól szóló 13/2002. (III. 28.) EüM rendelet módosításáról szóló 29/2013. (IV. 26.) EMMI rendelet hatálybalépése előtt kapott.

(2) Az 1. § (3) bekezdésében foglaltak alkalmazásakor nem kell ismételt felmentésnek tekinteni a felmentést abban az esetben, ha azt olyan személy kapja meg, aki pályázat útján a gyógyintézet vezetőjévé történő kinevezését vagy a gyógyintézet vezetésével történő megbízását közvetlenül megelőzően ezt a feladatot a pályázat eredményes elbírálásáig ugyanannál a gyógyintézetnél megbízottként már ellátta, és ezen megbízás kapcsán az 1. § (2) bekezdése alapján felmentést kapott.

7/C. § *  Az 1. § (1) bekezdés b) pontja szerinti követelmény teljesítése alól mentesül az a személy, aki 2013. szeptember 1-je előtt egészségügyi (szak)menedzseri képesítést, vagy az egészségügyi menedzsment szakirányú továbbképzési szakon képesítést szerzett.

8. § *  Ez a rendelet 2002. március 31-én lép hatályba. Rendelkezéseit az ezt követően meghirdetésre kerülő pályázati eljárások tekintetében kell alkalmazni.