Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye
Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától
A jogszabály mai napon (2017.06.22.) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

2012. évi CIII. törvény

az Erzsébet-programról * 

Az Országgyűlés a gyermekekről való felelős gondoskodás jegyében, az ahhoz kapcsolódó források megteremtése, valamint a társadalmi szolidaritásra építve a Szent Erzsébet-i hagyományok újraélesztése érdekében a következő törvényt alkotja.

1. § *  Az Erzsébet-program célja, hogy a meglévő keretek között jelentősen csökkentse azon szociálisan rászorulók, különösen gyermekek számát, akik részére nem biztosított a napi többszöri étkezés, az életkoruknak megfelelő egészséges táplálék, a tudás megszerzéséhez szükséges egészségi állapot, a regenerációhoz szükséges aktív kikapcsolódás lehetősége.

2. § (1) E törvény alkalmazásában

a) Erzsébet-program: az állam által az 1. § megvalósítása céljából szervezett és lebonyolított szociális program és szolgáltatás, amely nyereség célzatú piaci szerepet nem tölt be,

b) *  Erzsébet-utalvány: a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (a továbbiakban: MNÜA) által kibocsátott,

ba) fogyasztásra kész étel vásárlására, melegkonyhás vendéglátóhelyi szolgáltatások igénybevételére,

bb) a kifizetőt terhelő adó mellett vagy adómentesen adható, meghatározott termékek vásárlására, szolgáltatások igénybevételére,

bc) gyermekek neveléséhez, gondozásához szükséges termékek vásárlására, szolgáltatások igénybevételére,

bd) szociális célból, törvényben meghatározott termékek vásárlására, szolgáltatások igénybevételére

felhasználható utalvány.

(2) *  Az Erzsébet-program végrehajtásáról az MNÜA és az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) gondoskodik.

(3) *  Az Alapítvány közhasznú civil szervezet.

3. § *  (1) Az Erzsébet-program végrehajtása érdekében az MNÜA közfeladatként

a) szociális célú üdültetéshez,

b) szociális célú étkeztetéshez,

c) szociális és gyermekvédelmi támogatások Erzsébet-utalványban történő folyósításához,

d) az a)-c) pontban foglaltakkal összefüggő egyéb szociális célú feladatok ellátásához

kapcsolódó szervezési és lebonyolítási teendőket lát el.

(2) Az Alapítvány az Erzsébet-program végrehajtása érdekében közfeladatként ifjúsági és gyermekprogramokban való részvételhez, gyermek- és ifjúsági táborok szervezéséhez kapcsolódó feladatokat, valamint az ezekhez kapcsolódó szervezési és lebonyolítási teendőket lát el.

4. § *  (1) Az Erzsébet-program végrehajtása érdekében az MNÜA a következő forrásokat használhatja fel:

a) az Erzsébet-utalvány kibocsátásával, forgalmazásával az MNÜA-nál keletkezett - ráfordításokkal csökkentett - bevétel,

b) a jogszabály alapján az MNÜA által kibocsátott más, szociális ellátási célokat szolgáló papír alapú és elektronikus utalványok kibocsátásával, forgalmazásával kapcsolatos - ráfordításokkal csökkentett - bevétel,

c) az Erzsébet-program végrehajtása céljára az MNÜA által megszerzett egyéb bevételek, támogatások.

(2) Az állam támogatja az Alapítvány működését és az Alapítvány Erzsébet-program végrehajtásához szükséges közfeladatainak ellátását.

5. § *  Az MNÜA a 4. § (1) bekezdésben meghatározott forrásokat kizárólag a 3. § (1) bekezdésben meghatározott feladatok ellátására használhatja fel.

6. § *  (1) *  Az MNÜA és az Alapítvány az Erzsébet-programmal kapcsolatos feladatai végrehajtásához együttműködhet civil szervezetekkel, gazdasági társaságokkal, valamint egyéb jogi és természetes személyekkel.

(2) A 3. §-ban meghatározott közfeladatok megvalósulása érdekében az állam elősegíti a szociális üdültetési feladatok, ifjúsági és gyermekprogramok alapjául szolgáló szállodák és táborhelyek létrehozását, fejlesztését és működtetését.

6/A. § * 

6/B. § *  (1) A 2. mellékletben szereplő ingatlanok, valamint az ingatlanok működtetéséhez és a 3. § (2) bekezdésben meghatározott közfeladatok ellátásához szükséges állami tulajdonú - az ingatlanokhoz kapcsolódó - ingóságoknak legkésőbb az ingatlanok tulajdonba adását megelőző 15. nappal - a tulajdonosi joggyakorló által megállapított - állománya az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (1) bekezdése alapján ingyenesen és illetékmentesen az Alapítvány tulajdonába kerülnek a 3. § (2) bekezdésben meghatározott közfeladatok ellátásának elősegítése érdekében, azzal a feltétellel, hogy az Alapítvány az érintett vagyonelemeket terhelő - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által meghatározott - kötelezettségeket teljeskörűen átvállalja.

(2) Az (1) bekezdés szerinti tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést az állam nevében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. készíti elő és köti meg. A szerződésben az érintett vagyonelemek forgalmi értékeként a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által megállapított forgalmi értéket kell megjelölni. A szerződés megkötése során a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 68. § (8) bekezdés a) pontjában foglaltakat nem kell alkalmazni.

(3) Az (1) és (2) bekezdést az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéshez szükséges telekalakítás következtében a 2. mellékletben szereplő ingatlanok helyébe lépő nem forgalomképtelen vagy nem korlátozottan forgalomképes ingatlanokra is alkalmazni kell.

7. § Ez a törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

8. § *  (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg

a) az Erzsébet-program keretében megvalósuló szociális üdültetésre, valamint ezen feladatok támogatására,

b) az Erzsébet-program keretében megvalósuló szociális étkeztetésre, valamint ezen feladatok támogatására,

c) az Erzsébet-programmal összefüggő ifjúsági és gyermekprogramokra, gyermek- és ifjúsági táborok szervezésére, valamint ezen feladatok támogatására,

d) szociális és gyermekvédelmi támogatások Erzsébet-utalványban történő folyósítására vonatkozó részletes szabályokat.

(2) Felhatalmazást kap a gyermek- és ifjúságpolitikáért felelős miniszter, hogy - az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben - rendeletben határozza meg az Erzsébet-utalvány kibocsátásának részletes szabályait.

9. § * 

1. melléklet a 2012. évi CIII. törvényhez * 

2. melléklet a 2012. évi CIII. törvényhez * 

Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány tulajdonába kerülő ingatlanok

Helyrajzi szám Megnevezés
1. Zánka, Külterület 017/5 hrsz. kivett gyermekváros
2. Zánka, Külterület 017/6 hrsz. kivett gyermekváros
3. Zánka, Külterület 017/7 hrsz. kivett gyermekváros
4. Zánka, Külterület 018/3 km kivett gyermekváros és „Kikötő szárazföldi terület”
5. Zánka, Külterület 018/7 hrsz. kivett gyermekváros
6. Zánka, Külterület 018/8 hrsz. kivett gyermekváros
7. Zánka, Külterület 022/17 hrsz. kivett móló
8. Zánka, Külterület 022/19 hrsz. kivett móló
9. Zánka, Külterület 026/2 hrsz. kivett úttörőváros
10. Zánka, Külterület 028 hrsz. kivett úttörőváros
11. Zánka, Külterület 029 hrsz. kivett úttörőváros
12. Zánka, Külterület 030/10 hrsz. kivett gyermekváros
13. Zánka, Külterület 030/11 hrsz. kivett gyermekváros
14. Zánka, Külterület 030/13 hrsz. kivett gyermekváros
15. Zánka, Külterület 039 hrsz. kivett patak (Csorsza-patak)
16. Fonyód, 10232/9 hrsz. kivett transzformátorház
17. Fonyód, 10232/14 hrsz. kivett út
18. Fonyód, 10232/16 hrsz. kivett táborhely
19. Fonyód, 10232/17 hrsz. kivett út
20. Fonyód, 10232/18 hrsz. kivett táborhely