A Budapesti Regionális Fegyelmi Bizottság Fegyelmi Tanácsa [...] budapesti ügyvéd ellen folyamatban lévő fegyelmi eljárásban a megtartott nem nyilvános tárgyaláson zárt ülésben meghozta és kihirdette az alábbi fegyelmi
határozatot:
A Fegyelmi Tanács megállapítja, hogy [...] eljárás alá vont ügyvéd nem követett el fegyelmi vétséget, ezért a fegyelmi eljárást
megszünteti.
Az eljárás során felmerült költséget a Budapesti Ügyvédi Kamara viseli.
Az eljárás alá vont ügyvéd ellen a panaszos terjesztett elő bejelentést, amely arra irányult, hogy a Kamara vizsgálja meg az ügyvédi iroda és az eljárás alá vont ügyvéd működését, mert az ügyvédi iroda fizetésképtelen és csőd közeli helyzetben van, amely veszélyezteti az ügyvédi tevékenység ellátását. Előadta továbbá, hogy a köztük folyt peres eljárásban benyújtott ügyvédi beadványok stílusa méltatlan az ügyvédi hivatáshoz. Bejelentéséhez csatolta a törvényszék ítéletét.
A panasz alapján a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke elrendelte az előzetes vizsgálatot, amelynek tárgyaként a fegyelmi főmegbízott a letétkezelés kifogásolását jelölte meg.
Az eljárás alá vont ügyvéd a fegyelmi főmegbízott felhívására részletes észrevételt terjesztett elő.
A vizsgálati eljárás eredményeként készült összefoglaló jelentés alapján a Kamara elnöke a fegyelmi eljárást elrendelte.
Az összefoglaló jelentés az eljárás alá vont ügyvéd terhére rótta, miszerint megsértette a panaszossal szemben a letétkezelés szabályait, vele nem számolt el, illetőleg a kifizetésekről nem megfelelően tájékoztatta őt, ezzel megszegte a 4/1999. (III. 1.) MÜK Szabályzat (Letéti Szabályzat) 4.1. és 4.3. pontjaiban írt rendelkezéseket, mellyel 1 rendbeli folytatólagosan megvalósított szándékos fegyelmi vétséget követett el.
A fegyelmi eljárásban az eljárás alá vont ügyvéd bejelentette, hogy a törvényszék ítélete ellen perújítást kezdeményezett, amely eljárás jogerős befejezéséig a fegyelmi tanács a fegyelmi eljárást felfüggesztette, majd a felfüggesztés okának megszűnését követően a fegyelmi tanács elnöke az eljárás folytatását elrendelte.
(Az Üttv. 208. § (22) bekezdése alapján az eljárás folyamatban léte alatt hatályba lépő rendelkezésekre figyelemmel a panaszos elnevezése bejelentőre, a fegyelmi megbízott elnevezése fegyelmi biztosra változott.)
A fegyelmi eljárásban a rendelkezésre álló iratok, az eljárás alá vont ügyvéd és a meghallgatott tanú nyilatkozatai alapján a fegyelmi tanács az alábbi tényállást állapította meg:
A panaszos (a továbbiakban: bejelentő) magánjogi és céges ügyeit hosszú időn keresztül az eljárás alá vont ügyvéd látta el. A bejelentő üzleti kapcsolatban állt a J.I. ügyvéd által képviselt G.Gy-vel, illetve az általa ügyvezetett R. Kft.-vel.
Az eljárás alá vont ügyvéd és J.I. ügyvéd közös rendelkezésű bankszámlát nyitottak a banknál abból a célból, hogy arra ügyvédi letétként átutalásra kerüljön a J.I. által képviselt R. Kft-t egy ingatlan értékesítéséből megillető vételár. Az E. Kft vevő 2000 márciusa és júliusa között több részletben átutalt összesen 97.682.000 Ft-ot, amely összegből már 2000 áprilisától kezdődően különböző kifizetések (átutalások) történtek.
A R. Kft. és G.Gy. (aki egyben a R. Kft ügyvezetője is volt), valamint az eljárás alá vont ügyvéd által képviselt B. Kft és a bejelentő (aki egyben a B. Kft ügyvezetője is volt) a közöttük korábbi közös üzleti tevékenységből eredő elszámolási kérdések rendezésére megállapodást kötöttek, amelyben rendelkeztek a letéti összeg kifizetéséről. Az eljárás alá vont ügyvédnek és J.I. ügyvédnek összesen nyolc eltérő összeget kellett különböző jogosultaknak kifizetni, köztük az őket illető ügyvédi munkadíjat is. Az összegek kifizetésének határidejéről a megállapodás, mint letéti szerződés rendelkezést nem tartalmaz. A bankszámláról 2000 novemberére a teljes letéti összeg kifizetésre (átutalásra, illetve felvételre) került, a számlát ezen a napon a pénzintézet lezárta.
Még a megállapodás teljesítése alatt a bejelentő és az eljárás alá vont ügyvéd viszonya megromlott, a bejelentő levelével az ügyvédi megbízást felmondta, majd a Budapesti Ügyvédi Kamaránál panaszt tett az eljárás alá vont ügyvéd ellen, miszerint a megbízás megszűnését követően az iratait kérés ellenére sem kapta meg az eljárás alá vont ügyvédtől. Az akkori panasz alapján lefolytatott előzetes vizsgálati eljárásban meghozott határozatával a Kamara elnöke, mint a fegyelmi jogkör gyakorlója az előzetes vizsgálatot megszüntette, megállapítva, hogy az eljárás alá vont ügyvéd valamennyi iratot kiadta a panaszosnak. A panaszos fellebbezése folytán eljárt Magyar Ügyvédi Kamara Elnöksége a határozatával a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökének vizsgálatot megszüntető határozatát helybenhagyta.
2000. októberétől 2001. szeptemberéig az eljárás alá vont ügyvéd J.I. ügyvéddel közösen többször kezdeményezett egyeztetést a felek között, amelyeken csak G.Gy. jelent meg, a bejelentő rendre távolmaradt, és a megküldött emlékeztetőkre sem reagált.
Az ügyvédek levélben arról tájékoztatták a bejelentőt, hogy az akkor még letétben maradt 4.898.000 Ft-ot beszámítják a bejelentővel szembeni munkadíj követelésükbe, felhívva a bejelentő figyelmét arra, miszerint ha 8 napon belül nem tesz észrevételt, akkor „az eddig is ismert részelszámolásunkat elfogadta”. E levélre a bejelentő válaszolt, de annak konkrét tartalma ismeretlen, miután a válaszlevél nem áll rendelkezésre, azonban a bejelentő által írtakra hivatkozással tűzött ki a két ügyvéd újabb egyeztető tárgyalást, amelyről készült jegyzőkönyvben írtak szerint az egyeztetésre kifejezetten a bejelentő kérésére került sor, ahova a bejelentőn kívül az általa megbízott szakértőt is várták, de egyikük sem jelent meg. Tartalmazza továbbá a jegyzőkönyv, miszerint „az elszámolás alapjául szolgáló iratok a bejelentő előtt egyébként ismertek, de a szakértői vizsgálatra is alkalmas módon a jelen megbeszélésen is rendelkezésre állnak”.
A bejelentő keresetet indított az eljárás alá vont ügyvéd ügyvédi irodája és J.I. ügyvéd ellen 100.000.000 Ft és kamatai megfizetése iránt, amely keresetet kiterjesztette az eljárás alá vont ügyvédre és a J. és Társa Ügyvédi Irodára is.
A perben az eljárás alá vont ügyvédi irodáját a J. és Társa Ügyvédi Iroda képviselte. Az alperesi védekezés - a jogi képviselő iránymutatása szerint - alapvetően arra irányult, hogy a felperesnek nincs perbeli legitimációja, a bejelentő, mint felperes kereshetőségi joga ugyanis egy olyan engedményezési megállapodáson alapult, amelynek érvényességét az alperes vitatta. Erre hivatkozással az alperesek szükségtelennek tartottak bármilyen bizonyítás előterjesztését.
A törvényszék ítéletével kötelezte az eljárás alá vont ügyvédi irodáját, hogy fizessen meg 75.832.481 Ft-ot és annak kamatait azzal, hogy behajthatatlanság esetén az eljárás alá vont ügyvéd köteles helytállni. Az I. fokú ítélet az I. fokú bíróság jogerősítő záradéka szerint 2015. február 2-án, míg a későbbi perújítási eljárásban II. fokon eljáró ítélőtábla végzése szerint ténylegesen 2012. szeptember 5. napján emelkedett jogerőre. A J. és Társa Ügyvédi Irodával és J.I. ügyvéddel szemben előterjesztett keresetet a bíróság elévülés okán elutasította. Az ítélet indokolása szerint a perben a marasztalt „alpereseket (az eljárás alá vont ügyvédet, illetve az általa vezetett ügyvédi irodát) terhelte annak bizonyítása, hogy a megállapodás szerinti kifizetéseket teljesítették, illetve, hogy a felperessel elszámoltak, e kötelezettségüknek azonban nem tettek eleget (önmagukban az általuk másolatban csatolt iratok a kifizetéseket a bíróság álláspontja szerint hitelt érdemlően nem igazolják)”. A bíróság igazoltnak látta az ügyvédek részére járó ügyvédi munkadíj és a felperesnek/bejelentőnek a megállapodás szerint járó összegek kifizetését.
Az ítélet ellen az eljárás alá vont ügyvéd fellebbezést nyújtott be, amelyet a bíróság elutasított, miután a jelentős összegű fellebbezési illetéket nem tudta leróni.
Az eljárás alá vont ügyvéd perújítási kérelmet terjesztett elő, amelyhez az elszámolás megtörténtének bizonyítása érdekében csatolta a bankszámla kivonatokat, egyéb bizonyítási indítványokat terjesztett elő.
A perújítást a bíróság nem találta megengedhetőnek, így a kérelmet annak érdemi tárgyalásra alkalmatlan volta miatt elutasította.
A jogerős ítélet alapján a bejelentő még 2015. évben a Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesületénél kárigényt terjesztett elő az ítéletben meghatározott tőkeösszeg és járulékai kifizetése iránt, mert az eljárás alá vont ügyvéd nem tett eleget a „panaszos által részére átadott letéti összeg kifizetésére, illetve elszámolására vonatkozó kötelezettségének”, míg a Szolgáltatási Bizottság elutasító határozata elleni felülvizsgálati kérelmében a bejelentő arra hivatkozott, hogy az eljárás alá vont ügyvéd a megállapodásban foglaltaktól eltérően magasabb összeget fizetett ki a jogügyletben részt vevő másik fél (R. Kft) részére.
Az eljárás alá vont ügyvéd a vizsgálati és a fegyelmi eljárásban többször részletes írásbeli nyilatkozatot terjesztett elő, amelyhez számtalan mellékletet csatolt. A védekezésében elsődlegesen elévülésre hivatkozott, mivel a 2000. évben történt letétkezelés óta a 3 év eltelt.
Ezen túlmenően következetesen állította, hogy minden iratot, így az elszámolás alapjául szolgáló banki kivonatokat is kiadta a bejelentő részére, amit alátámaszt az a tény is, hogy a bejelentő bejelentése alapján vele szemben korábban iratkiadási kötelezettség megszegése miatt indult vizsgálati eljárást a Kamara jogerősen megszüntette, megállapítva, hogy az iratokat a bejelentő részére kiadta.
Hivatkozott arra, hogy az ügyvédi megbízás 2000. évben történt megszűnésére tekintettel iratőrzési kötelezettsége már nem áll fenn, így az ügyben keletkezett valamennyi iratot nem áll módjában csatolni, figyelemmel a korábban folyt előzetes vizsgálati eljárásban megállapított azon tényre, miszerint valamennyi iratot kiadott a bejelentőnek.
Állítása szerint a megállapodásban megtörtént a letéti összeg elszámolása, a felekkel történt folyamatos egyeztetés alapján járt el az ügyben, további elszámolási kötelezettsége nincs.
Hivatkozott továbbá arra, hogy G.Gy. akkori jogi képviselőjével közösen kezelték a számlát, és vele teljes egyetértésben történt meg a letéti összeg felhasználása, egyébként minden egyes tétel kifizetése előtt a felek (G.Gy. és a bejelentő) előzetesen egyeztettek, ennek eredményét közölték J.I. ügyvéddel, és ezek után a felek által elfogadott kifizetésekhez járult hozzá az eljárás alá vont ügyvéd.
Megítélése szerint a bejelentő kizárólag bosszúból indít ellene immáron közel 20 éve mindenféle eljárásokat, miközben neki semmilyen felelőssége nincs az ügyben, hiszen a megállapodásban részt vevő személyek és a két ügyvéd közös egyeztetése alapján történtek meg a kifizetések.
A fegyelmi tanács tanúként meghallgatta J.I. ügyvédet, aki azonban az ügy érdemére vonatkozóan nem tudott nyilatkozatot tenni, figyelemmel arra, hogy G.Gy. megbízója az ügyvédi titoktartási kötelezettség alól a felmentést részére nem adta meg.
A fegyelmi tanács tanúként kívánta meghallgatni a bejelentőt is, aki ugyan a 2016. májusi tárgyaláson megjelent, de a fegyelmi eljárás felfüggesztésére tekintettel az ő meghallgatására akkor nem került sor, az eljárás folytatását követően pedig idézés ellenére a tárgyaláson nem jelent meg.
A fegyelmi tanács tanúként kívánta továbbá meghallgatni G.Gy-t, akinek idézhető lakcímét sem az eljárás alá vont ügyvéd, sem J.I. ügyvéd nem jelentette be, így őt a fegyelmi tanács nem tudta megidézni.
A fegyelmi tanács az eljárás alá vont ügyvéd további bizonyítási indítványainak teljesítését szükségtelennek és indokolatlannak tartotta, tekintettel arra, hogy számtalan irat állt a fegyelmi tanács rendelkezésére, köztük a két letéti összeg megnevezett jogosultjainak átvételt elismerő nyilatkozata is, ugyanakkor a jelen ügyben azt kellett eldönteni, megtörtént-e a megállapodás, mint letéti szerződés szerinti kifizetés, illetve - az összefoglaló jelentés végindítványban történt módosításáig - a bejelentővel való elszámolás. Erre nézve pedig a J. és Társa Ügyvédi Iroda alkalmazottjai nem tudtak volna érdemi nyilatkozatot tenni. A polgári per iratai közül pedig a releváns iratokat az eljárás alá vont ügyvéd csatolta.
A fegyelmi biztos a végindítványában az összefoglaló jelentésben foglaltakat változatlanul fenntartotta. Álláspontja szerint - annak ellenére, hogy a fegyelmi eljárás során az eljárás alá vont ügyvéd sokkal több bizonyítékot becsatolt, mint a bírósági eljárásban - továbbra sem lehet azt megállapítani, hogy a teljes letéti összeg elszámolása megtörtént, figyelemmel a jogerős bírósági ítélet megállapításaira is, amellyel ellentétes álláspontra nem helyezkedhet a fegyelmi tanács.
Erre tekintettel az eljárás alá vont ügyvéd megsértette az Üt. 3. § (2) bekezdésében, és az összefoglaló jelentésben hivatkozott Letéti Szabályzat 4.1. pontjában írtakat, míg a 4.3. pontjának megsértését nem rótta az eljárás alá vont ügyvéd terhére. A büntetés kiszabása körében kérte enyhítő körülményként figyelembe venni az időmúlást, valamint azt a tényt, hogy az eljárás alá vont ügyvéd közel 40 éve végzi az ügyvédi tevékenységet, és ez alatt egyetlen esetben sem marasztalta őt a fegyelmi tanács. Ezen körülményekre is figyelemmel végrehajtásában felfüggesztett pénzbírság kiszabását és az eljárás alá vont ügyvéd átalányköltség viselésére kötelezését indítványozta.
Az eljárás alá vont ügyvéd végfelszólalásában továbbra is kifogásolta, hogy sem az összefoglaló jelentésből, sem a végindítványból nem derül ki, miben állapítható meg a fegyelmi felelőssége. Változatlanul vitatta, hogy bármilyen fegyelmi jogsértést követett volna el.
A fegyelmi tanács a fegyelmi biztos által előterjesztett indítványnak nem adott helyt.
A több időpontban hatályosuló, az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvénynek (Üttv.) a fegyelmi felelősség megítélése alapjául szolgáló anyagi jogi rendelkezései 2018. január 1. napján léptek hatályba. A jelen fegyelmi eljárás elrendelését követően, 2018. december 22-én hatályba lépett, a fegyelmi eljárásról szóló 20/2018. (XI. 26.) MÜK Szabályzat (FESZ) 1.4. pontja értelmében a fegyelmi felelősség elbírálására - jogszabály, vagy szabályzat eltérő rendelkezése hiányában - a fegyelmi vétség elkövetése idején hatályban lévő rendelkezéseket kell alkalmazni.
A FESZ 42.2. pontja alapján pedig e szabályzat rendelkezéseit a regionális fegyelmi bizottságok megalakulását követően megkezdett eljárási cselekményekre kell alkalmazni.
A jelen ügy tárgyát képező letétkezelésre 2000. évben került sor, így az anyagi jogszabályokat illetően az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (Üt.), és az akkor hatályos 4/1999. (III. 1.) MÜK Szabályzat (Letéti Szabályzat) rendelkezéseit kell alapul venni.
Az Üt. 37. § a) pontja értelmében fegyelmi vétséget követ el az az ügyvéd, aki az ügyvédi tevékenység gyakorlásából eredő, jogszabályban, illetve az etikai szabályzatban meghatározott kötelességét vétkesen megszegi.
A Letéti Szabályzat 4.1. pontja szerint az ügyleti letétként átvett pénzt az ügyvéd az átvételkor megállapított célra - a letéti szerződésben részletesen rögzített feltételek szerint - köteles a letéti szerződésben meghatározott jogosultnak kifizetni. Az ügyleti letét csak a letéti szerződésben megjelölt jogosult részére fizethető ki.
A Letéti Szabályzat 4.3. pontja szerint a letét megszűnéséről valamennyi érdekeltet írásban értesíteni kell.
Miután az eljárás alá vont ügyvéd a letétkezeléssel kapcsolatban terhére rótt cselekmény vonatkozásában elévülésre hivatkozott, így a fegyelmi tanácsnak elsődlegesen ezen eljárási kifogás tárgyában kellett döntést hoznia.
Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (Üt.) 41. § (1) bekezdése értelmében nem indítható fegyelmi eljárás, ha azt a kamara elnöke a fegyelmi vétségnek a tudomására jutásától számított 6 hónap alatt nem kezdeményezte, vagy a cselekmény befejezése óta 3 év eltelt. E § (3) bekezdése szerint a fegyelmi megbízott által végzett vizsgálat (előzetes vizsgálat) tartama alatt az elévülés nyugszik.
Az nyilvánvaló, hogy az idézett rendelkezésekben írt szubjektív elévülési határidő nem telt el, miután a 2015. június 12-én érkezett panasz alapján a Kamara elnöke 2015. június 23-án elrendelte az előzetes vizsgálatot.
Az objektív, 3 éves elévülési idő tekintetében a fegyelmi tanács azt állapította meg, miszerint az eljárás alá vont ügyvéd ellen elrendelt előzetes vizsgálat eredményeként készült összefoglaló jelentés szerint az eljárás alá vont ügyvéd a letéti összeggel nem számolt el, illetőleg a kifizetésekről nem tájékoztatta a bejelentőt, amely fegyelmi biztosi álláspont alapját az a jogerős bírósági ítélet képezte, amely azt állapította meg, hogy az eljárás alá vont ügyvéd, illetve irodája azért köteles 75.832.481 Ft bejelentő részére történő megfizetésére, mert nem bizonyították, hogy a megállapodás szerinti kifizetéseket teljesítették.
Az eljárás alá vont ügyvéd terhére rótt cselekmény tehát mulasztásban megnyilvánuló magatartás, amely magatartás akkor válik befejezetté, és az elévülés akkor kezdődik, amikor a mulasztó fél a mulasztást pótolja, teljesíti a mulasztott kötelezettségét, illetve amikor azt már nem pótolhatja.
A jelen esetben a fegyelmi biztos állítása szerint az eljárás alá vont ügyvéd a letéti összeget nem, illetve nem teljes egészében fizette ki a jogosultaknak, így a kötelezettség nem teljesítésével folyamatosan mulasztásos állapot állt fenn, különös tekintettel arra is, hogy a letéti szerződés semmilyen kifizetési határidőt nem tartalmaz. A jelen ügyben éppen azt kellett eldönteni, hogy az eljárás alá vont ügyvéd eleget tett-e a 2000. július 25-i megállapodásban foglaltaknak. Ha nem tett eleget, akkor a kifizetési kötelezettsége a mai napig fennáll, így a fegyelmi vétség elkövetésének megállapítása esetén az elévülés lényegében meg sem kezdődött.
Erre tekintettel a fegyelmi tanácsnak érdemben kellett az eljárás alá vont ügyvéd fegyelmi felelősségét vizsgálni. Ennek során mérlegelnie kellett a rendelkezésre álló iratokat és nyilatkozatokat, legfőképpen a törvényszék I. fokon jogerőre emelkedett ítéletét, amely a jelen eljárás alapját képezte, hiszen a bejelentésben (panaszban) foglaltaktól teljesen eltérően lényegében kizárólag az ítéletre alapítottan állítja az összefoglaló jelentés, hogy az eljárás alá vont ügyvéd megszegte a letétkezelés szabályait. Az ítélet az eljárás alá vont ügyvéd egyszemélyes ügyvédi irodáját, illetve mögöttes felelősként az eljárás alá vont ügyvédet kötelezte 75.832.481 Ft bejelentő részére történő megfizetésére, megállapítva, hogy miután az alperesi ügyvédi iroda, illetve az eljárás alá vont ügyvéd nem igazolta a letéti összegek kifizetéseit, vagyis a letéti összeggel nem számolt el, ezért a nem igazolt összegek a bejelentőnek járnak. A bíróság tehát nem azt állapította meg, hogy jogellenesen fizette ki, vagy tartotta meg a letétet az eljárás alá vont ügyvéd, hanem azt, hogy az alperesek (köztük az eljárás alá vont ügyvéd) nem tettek eleget a bizonyítási kötelezettségüknek, vagyis nem bizonyították, hogy a megállapodás szerint kifizették az összeget, illetve azzal elszámoltak volna a bejelentővel.
Erre figyelemmel és az eljárás alá vont ügyvéd nyilatkozatai, általa csatolt iratok alapján önmagában a jogerős polgári ítélet nem lehet az elbírálás, illetve a felelősség megállapításának az alapja, hiszen az egyértelműen kiderült, hogy egy meglehetősen elhibázott pertaktika következményeként született a marasztaló ítélet, miután teljesen téves volt az alperesi védekezés kiinduló pontja, nevezetesen, hogy érvénytelen az az engedményezés, amelyre a bejelentő az igényérvényesítését alapítja, tehát a felperesi bejelentő nem is jogosult a perindításra, követelés előterjesztésére. Azonban az eljárás alá vont ügyvéd a perújítás során már bizonylatokkal próbálta igazolni a kifizetések tényét, amelyeket érdemben nem is vizsgált a bíróság, mert magát a perújítást nem tekintette megengedhetőnek. A bejelentő pedig a perben még azt is vitatta, hogy ő bármilyen összeget átvett volna, amelynek kifizetését még a bírósági ítélet is tényként állapította meg. A MÜBSE-nél indított eljárásban is ellentmondó nyilatkozatokat tett a bejelentő. A kárigényét arra alapította, hogy az eljárás alá vont ügyvéd nem tett eleget a letéti összeg kifizetésére, illetve elszámolására vonatkozó kötelezettségének, míg a felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy az eljárás alá vont ügyvéd a megállapodásban foglaltaktól eltérően magasabb összeget fizetett ki a jogügyletben részt vevő másik fél részére, ami azt is jelenti, hogy tudott a kifizetésekről, csak az egyik összeg nagyságával nem értett egyet.
A bírósági ítélet meghozatalát követően közel három évvel később megindult fegyelmi eljárásban azonban az eljárás alá vont ügyvéd számtalan iratot, bankkivonatot, egyes tételek jogosult általi átvételét igazoló iratot csatolt, amely alapján megállapítható, hogy ha ezeket az I. fokú polgári eljárásban is csatolták volna, nagy valószínűséggel nem az ítélet szerinti döntést hozza meg a bíróság.
A csatolt iratok igazolják a számlamozgást egészen annak megszűnéséig, illetve a kifizetendő letéti összegek többségét illetően pedig a megállapodásban írt jogosultak részére történő teljesítést. Kétség kívül maradt olyan tétel, amelynek nincs semmilyen bizonylata, azonban e körben az eljárás alá vont ügyvéd következetesen arra hivatkozott, hogy minden egyes összeg kifizetésére a szerződő felek egyeztetése után és a szerint került sor. Közel 20 évvel az események után már nem áll rendelkezésére minden irat, de annak idején valamennyi iratot odaadott a bejelentőnek, amit a 2000-ben ellene iratkiadási kötelezettség elmulasztása miatt indult vizsgálati eljárás is alátámaszt, amelyben a fegyelmi jogkör gyakorlója megállapította, hogy az iratkiadási kötelezettségének a bejelentő felé eleget tett. Ma már meg nem cáfolható az eljárás alá vont ügyvéd azon hivatkozása, miszerint a kifizetéseket igazoló iratok is a kiadott iratok között voltak. Az is kétségtelen tény, hogy a bejelentő sem a 2000-ben benyújtott, sem a jelen eljárást megindító bejelentésében nem kifogásolta az elszámolás hiányát, illetve nem hivatkozott arra, hogy a letéti összeg kifizetésével kapcsolatos iratokat nem kapta meg. A megállapodásban feltüntetett egyes tételek jogosultjai sem jelezték az igényüket, nem kifogásolták az összegek ki-, vagy ki nem fizetését, amelyből arra lehet következtetni, hogy az arra jogosultak megkapták a nekik járó összeget.
Ugyanakkor az eljárás alá vont ügyvéd csatolta az elszámolás kérdésében a bejelentővel folytatott többszöri levelezését. Több alkalommal tűztek ki egyeztető tárgyalást mindkét szerződő fél és mindkét jogi képviselő részvételével, azonban a kitűzött egyeztetések rendre a bejelentő távolmaradása okán hiúsultak meg, a megküldött emlékeztetőkre nem is reagált.
Az eljárás alá vont ügyvéd és J.I. közösen, majd később csak az eljárás alá vont ügyvéd által aláírt levelében megírta a bejelentőnek, hogy a részelszámolást követően még letétben maradt összeget beszámítják a munkadíj tartozásba, ami azt jelenti, hogy a többi tétel vonatkozásában megtörtént a kifizetés és az elszámolás. Arra nincs adat, hogy a bejelentő érdemben bármelyik levélben írtakat kifogásolta volna.
A kamarai fegyelmi eljárás komoly hasonlóságot mutat a büntetőeljárással, hisz szankcionálhat, büntetést szabhat ki jogkövetkezményként. Ha pedig a büntetőeljáráshoz közelít, akkor alkalmazni kell, de legalábbis nem lehet megkerülni a büntető jogi alapelveket, az alkotmányossági követelményekről nem beszélve, mint a tisztességes eljárás, az ártatlanság vélelme, az in dubio pro reo elve.
A jelen ügyben 19 év után kell döntést hozni az eljárás alá vont ügyvéd terhére rótt olyan mulasztást illetően, amellyel kapcsolatban az ügyvédet már iratőrzési kötelezettség sem terheli. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a bejelentő nem a letéti összeg kifizetésének tényét vitatta, nem a letéti összeggel való elszámolást hiányolta a bejelentésében, hanem azt kifogásolta, hogy az általa vélelmezetten eladósodott ügyvéd, ügyvédi iroda így képes-e ellátni a tevékenységéből eredő kötelezettségeit.
A jogerős bírósági ítélet, mint az eljárás alá vont ügyvéd felelősségét alátámasztó bizonyíték mellett több olyan irat és körülmény (bankszámlakivonatok, átvételi elismervények, egyetlen jogosult sem érvényesítette az igényét, a bejelentő különböző eljárásokban tett eltérő nyilatkozatai, stb.) állt a fegyelmi tanács rendelkezésére, amelyek nem igazolták kétséget kizáróan, hogy a letéti összeg a megállapodásban foglaltak és a szerződő felek akarata szerint nem az arra jogosultak részére került kifizetésre.
A fentiek alapján tehát - a rendelkezésre álló bizonyítékokat mérlegelve - a fegyelmi tanács csak azt állapíthatta meg, hogy kétséget kizáróan nem lehet bizonyítani, miszerint az eljárás alá vont ügyvéd az őt terhelő kifizetési kötelezettségének nem tett eleget. Miután a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető az eljárás alá vont ügyvéd terhére, így a fegyelmi tanács a fegyelmi biztos végindítványában fenntartott, az eljárás alá vont ügyvéd terhére rótt mulasztást, ezáltal az eljárás alá vont ügyvéd fegyelmi felelősségét nem állapította meg.
Miután a fegyelmi biztos a végindítványában nem tartotta fenn a Letéti Szabályzat 4.3. pontjában előírtak megszegését, így ezt a körülményt a fegyelmi tanácsnak sem kellett vizsgálnia.
Mindezek alapján a fegyelmi tanács a fegyelmi eljárást az Üttv. 131. § (3) bekezdés b) pontja alapján megszüntette.
A jelen eljárással felmerült költséget a FESZ 40.6. pontja alapján a Budapesti Ügyvédi Kamara viseli.
A fegyelmi tanács határozata 2019. november 6. napján jogerős.
(Budapesti Regionális Fegyelmi Bizottság - 2015. F. 262.)