A Budapesti Regionális Fegyelmi Bizottság Fegyelmi Tanácsa a [...] Ügyvédi Iroda által képviselt [...] budapesti ügyvéd ellen folyamatban lévő fegyelmi eljárásban a 2021. október 11. napján megtartott nem nyilvános tárgyaláson, zárt ülésben meghozta és kihirdette az alábbi fegyelmi
határozatot:
A Fegyelmi Tanács megállapítja, hogy [...] eljárás alá vont ügyvéd 1 rendbeli - folytatólagosan megvalósított - szándékos fegyelmi vétséget követett el, ezért
520.000 Ft, (azaz ötszázhúszezer forint) pénzbírság
fegyelmi büntetéssel sújtja.
A Fegyelmi Tanács kötelezi az eljárás alá vont ügyvédet arra, hogy 80.000 Ft átalányköltséget 30 napon belül fizessen meg a Budapesti Ügyvédi Kamara pénztárába, vagy banki utalással teljesítse a Budapesti Ügyvédi Kamara bankszámlájára.
A másodfokú eljárás során felmerült 50.000 Ft átalányköltséget a Budapesti Ügyvédi Kamara viseli.
A bejelentés és az előzetes vizsgálat:
A jelen ügyben [...] fordult bejelentéssel a Budapesti Ügyvédi Kamarához, kifogásolva az eljárás alá vont ügyvéd okiratszerkesztését.
A bejelentés alapján a Budapesti Ügyvédi Kamara vezető fegyelmi biztosa határozatával az előzetes vizsgálatot elrendelte.
Az előzetes vizsgálati eljárás során az eljárás alá vont ügyvéd részletes igazoló jelentést terjesztett elő, melyben vitatta fegyelmi felelősségét.
A Budapesti Ügyvédi Kamara kijelölt fegyelmi biztosa határozatával az eljárás alá vont ügyvéd ellen fegyelmi eljárást kezdeményezett. Határozatában az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: „Üttv.”) 1. § (1) és (3) bekezdésére, az Üttv. 39. § (3) bekezdésére, az Üttv. 42. § (3)-(5) bekezdéseire, az Üttv. 44. § (1) bekezdésére, valamint az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól szóló 6/2018. (III. 26.) MÜK Szabályzat (a továbbiakban: „ÜESZ.”) 2.1., 2.2. és 2.4. pontjaira hivatkozott, mint az eljárás alá vont ügyvéd által megsértett normákra. Az Üttv. 107. § a) pontja szerinti 1 rb. szándékos - folytatólagosan megvalósított - fegyelmi vétség elkövetését rótta az eljárás alá vont ügyvéd terhére.
A fegyelmi eljárás:
A Budapesti Regionális Fegyelmi Bizottság Fegyelmi Tanácsa a lefolytatott fegyelmi eljárás eredményeként a 2020. november 23. napján kelt, 2020.F.143/20. sorszámú határozatával az eljárás alá vont ügyvédet 1 rendbeli szándékos - folytatólagosan megvalósított - fegyelmi vétség elkövetése miatt kizárás fegyelmi büntetéssel sújtotta, melynek időtartamát 3 (három) évben határozta meg, annak végrehajtását 2 (kettő) évre felfüggesztette, egyúttal kötelezte az eljárás alá vont ügyvédet 80.000 Ft átalányköltség megfizetésére.
Az elsőfokú határozat ellen az eljárás alá vont ügyvéd - meghatalmazott jogi képviselője útján - határidőben fellebbezést terjesztett elő, mely fellebbezésében elsődlegesen kérte, hogy a másodfokú fegyelmi tanács az elsőfokú határozatot annak megalapozatlansága miatt helyezze hatályon kívül és kötelezze az elsőfokú fegyelmi hatóságot új lejárás lefolytatására. Másodlagosan kérte, hogy a másodfokú fegyelmi tanács a felfüggesztett kizárás fegyelmi büntetés helyett pénzbírságot szabjon ki. Fellebbezéséhez mellékelte Zs.T. két tanú előtt tett írásbeli nyilatkozatát.
A Magyar Ügyvédi Kamara Országos Fegyelmi Bizottságának Másodfokú Fegyelmi Tanácsa az elsőfokú fegyelmi határozatot hatályon kívül helyezte és az elsőfokú fegyelmi tanácsot új eljárás lefolytatására utasította.
Határozatának indokolásában rögzítette, hogy az eljárás alá vont ügyvéd kötelezettségszegést követett el azzal, hogy nem foglalta írásba az ügyvédi megbízási szerződést, de ebben az esetben a törvény rá terheli a bizonyítás kötelezettségét, mely bizonyítási lehetőségeit az eljárás alá vont ügyvéd nem tudta teljes körűen kimeríteni az elsőfokú eljárás során. A másodfokú határozat rögzítette, hogy az elsőfokú fegyelmi tanács ugyan kísérletet tett meghallgatásokra, azonban a másodfokú fegyelmi tanács álláspontja szerint az ügyletben részt vevő valamennyi kölcsönvevő meghallgatása szükséges a tényállás teljes körű felderítéséhez, továbbá az eljárás alá vont ügyvéd irodatársa és testvére, dr. B.K. ügyvéd tanúkénti meghallgatása is szükséges. A másodfokú fegyelmi tanács határozatában rögzítette, hogy az elsőfokú fegyelmi hatóság tévesen értelmezte az ügyvédi titokra vonatkozó előírásokat, azaz tévesen mondta ki, hogy bárkinek a felhatalmazását kell kérni ahhoz, hogy az eljárás alá vont ügyvéd teljesítési segédje vagy más közreműködő nyilatkozhasson a fegyelmi tárgyaláson.
A másodfokú határozat kimondta, hogy az új eljárás keretében az eljáró elsőfokú fegyelmi tanácsnak mindenekelőtt meg kell hallgatnia dr. B.K.-t, valamint intézkednie kell, hogy N.M., Zs.T. és G.Zs. tanúkénti meghallgatását „a lakóhelyük szerint illetékes területi kamara” lefolytassa.
A megismételt elsőfokú eljárásban a Fegyelmi Tanács levelet intézett N.M., Zs.T. és G.Zs. tanúkhoz, amely levélben tájékoztatta nevezett személyeket arról, hogy szükséges a tanúkénti meghallgatásuk az eljárás során, így nyilatkozzanak arról, hogy a tanúkénti meghallgatás mely formáját - személyes megjelenés, vagy elektronikus úton történő meghallgatás - kívánják választani. A felhívás mindhárom tanú részére postai úton szabályszerűen kézbesítésre került, azonban a tanúktól semmilyen válasz, nyilatkozat nem érkezett.
A megismételt eljárás során a Fegyelmi Tanács 2021. október 11. napján tárgyalást tartott, mely tárgyalásra írásban idézte N.M., Zs.T. és G.Zs. tanúkat, továbbá dr. B.J.Bné bejelentőt és jogi képviselőjét. N.M., Zs.T. és G.Zs. tanúk szabályszerű idézés ellenére nem jelentek meg, távolmaradásukat nem mentették ki, nyilatkozatot nem tettek. A tárgyaláson megjelent a bejelentő és jogi képviselője, akik a korábbi nyilatkozataikat változatlanul fenntartották.
A tárgyaláson az eljárás alá vont ügyvéd érdemi nyilatkozatot tett, több kérdésben is elismerte a fegyelmi felelősségét.
Tényállás:
A Bejelentőt 2017 év elején felkereste egy közeli ismerőse, Sz.T. azzal, hogy kölcsönt kíván felvenni egy pályázatban történő részvételhez, azonban a kölcsönadó személy ingatlanfedezetet vár el a kölcsön biztosítékául.
Mivel Sz.T. ilyen ingatlanfedezettel nem rendelkezett, ezért a Bejelentőt kérte meg, hogy legfeljebb 2 hónapi időtartamra adja fedezetül az ingatlanát.
A Bejelentőt több mint két évtizedes ismeretség fűzte Sz.T.-hez, ezért úgy döntött, hogy segít Sz.T.-nek és fedezetül adja az 1/1 arányú kizárólagos tulajdonában álló - egyúttal a lakóhelyéül is szolgáló - lakás ingatlanát. Bejelentő és Sz.T. között ekkor nem került szóba, hogy pontosan milyen módon kerül fedezetként az ügyletbe a Bejelentő ingatlana.
Sz.T. a kölcsönt egy A.A. nevű személytől kívánta felvenni, aki az eljárás alá vont ügyvédnek egy régi ügyfele volt. A.A. 2017. január elején felkérte az eljárás alá vont ügyvédet, hogy működjön közre a szükséges okiratok megszerkesztésében és ellenjegyzésében. Ennek során elmondta neki, hogy ő Sz.T. részére fog kölcsönt nyújtani és Sz.T. ehhez ismerősei révén biztosít majd ingatlanfedezetet. [Sz.T. a Bejelentőn kívül még két másik személlyel, G.Zs.-vel és N.M.-mel is megállapodott abban, hogy a kölcsön fedezeteként ingatlant biztosítanak számára.]
A.A. beszerezte Sz.T.-tól a fedezetül szolgáló ingatlanok adatait, azokat megküldte az eljárás alá vont ügyvéd részére, aki ennek alapján előkészítette a „Kölcsönszerződés és Megállapodás Vételi Jog Alapításáról” elnevezésű szerződéseket. Eljárás alá vont ügyvéd kizárólag A.A. hitelezővel egyeztetett a szerződéses tartalmat illetően, majd annak ellenére, hogy tisztában volt a felek valós szerződéses pozíciójával és szándékával, úgy fogalmazta meg a megállapodást, mintha a Bejelentő részére történne a kölcsön nyújtása, azaz őt (és a másik két fedezetet nyújtó személyt) adósként szerepeltette a szerződésben. Eljárás alá vont ügyvéd a szerződéseket olyan tartalommal készítette elő, hogy azokban A.A. hitelező, és az adósként megjelölt személyek - köztük Bejelentő is - a hitelező javára vételi jogot alapítanak a fedezetül szolgáló ingatlanokra. Az eljárás alá vont ügyvéd a szerződés tartalmát, szövegezését előzetesen sem a Bejelentővel, sem Sz.T.-vel nem egyeztette. A szerződéses konstrukciót az eljárás alá volt ügyvéd javasolta A.A.-nak.
Bejelentő sem A.A.-tól, sem más személytől nem kívánt felvenni kölcsönt.
A szerződések aláírására 2017. január 10. napján került sor az eljárás alá vont ügyvéd irodájában, melyen a Bejelentő, A.A., Sz.T., továbbá G.Zs. és N.M. is jelen voltak, mivel ez utóbbi két személlyel is azon a napon került sor a szerződés aláírására.
Szintén jelen volt az ügyvédi irodában N.M. élettársa, Zs.T., az eljárás alá vont ügyvéd irodatársa, dr. B.K. ügyvéd, valamint Sz.L. és V.J.
Az eljárás alá vont ügyvéd a Bejelentőt sem az aláírás időpontjában, sem azt megelőzően teljes körűen nem tájékoztatta a vételi jog alapításának lényegéről, tartalmáról, jogkövetkezményeiről, kockázatairól. Az eljárás alá vont ügyvéd a megállapodást úgy fogalmazta meg, hogy A.A. hitelező a Bejelentő kezeihez fizet meg 10.000.000 Ft összegű kölcsönt, ez azonban nem így történt, tekintettel arra, hogy az ügyvédi iroda egy külön helyiségében Sz.T. kezeihez történt a teljesítés. A Bejelentő a szerződés aláírása előtt abba beleolvasott, annak tartalmát azonban nem értette meg, azt neki részletesen nem magyarázták el, ennek ellenére a Bejelentő a fenti tartalommal aláírta a megállapodást. Az eljárás alá vont ügyvéd munkadíját Sz.T. fizette meg a helyszínen az A.A.-tól átvett pénzből.
Az aláírt kölcsönszerződések tartalma szerint összesen 60 millió Ft kamatmentes kölcsönösszeg került átadásra a Bejelentő, G.Zs. és N.M. részére, akik összesen 4 db ingatlan vonatkozásában engedtek vételi jogot a hitelező javára, azonban a szerződések tartalmával szemben a teljes kölcsön - melynek pontos összege a fegyelmi eljárás során nem volt megállapítható - valójában Sz.T. részére került átadásra.
A kölcsönösszeg visszafizetési határideje mindhárom szerződésben 2017. március 10. napja volt. A megállapodások szerint, amennyiben a kölcsön összege a megadott határidőben nem kerül igazolhatóan visszafizetésre, úgy a hitelező jogosult a vételi jogát érvényesíteni.
A fenti visszafizetési határidő eredménytelenül telt el. A szerződés szerint a Bejelentőnek jeleznie kellett volna az eljárás alá vont ügyvédnél a határidő leteltéig, hogy a kölcsön visszafizetésre került-e. Erre nem került sor, azonban az eljárás alá vont ügyvéd ekkor sem a Bejelentővel, mint az egyik ügyfelével vette fel a kapcsolatot, hanem kizárólag A.A.-val lépett kapcsolatba. A helyzet tisztázása érdekében 2017. márciusában megjelent az eljárás alá vont ügyvéd irodájában A.A. és Sz.T., és megállapodtak a visszafizetési határidő meghosszabbításában.
2017. április 19. napján megjelent az eljárás alá vont ügyvéd irodájában a Bejelentő, Sz.T., A.A. és G.Zs. annak érdekében, hogy a határidő-hosszabbítást célzó okiratokat aláírják. Az eljárás alá vont ügyvéd a Bejelentőt nem tájékoztatta az általa előkészített tulajdonjog bejegyzési engedély és kapcsolódó letéti szerződés lényegéről, jogkövetkezményeiről, azonban a Bejelentő ezeket szintén aláírta. A letéti szerződés szerint az eljárás alá vont ügyvéd legkorábban 2017. május 31. napján volt köteles benyújtani a bejegyzési engedélyt a földhivatalba, amennyiben a kölcsön visszafizetése nem kerül igazolásra ezen időpontig.
A kölcsön visszafizetése elmaradt, így a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelem a kapcsolódó okiratokkal a földhivatalhoz benyújtásra került.
A Bejelentő 2017 júniusában értesült Sz.T.-tól arról, hogy a kölcsön nem került visszafizetésre és így A.A. tulajdonába kerül a Bejelentő ingatlana.
A földhivatal hiánypótlási felhívást bocsátott ki, mivel nem került csatolásra a vételi jog gyakorlására vonatkozó egyoldalú nyilatkozat és a hozzá kapcsolódó tértivevény, illetve átvételi elismervény. Erre figyelemmel - mivel a kérdéses iratot a Bejelentő a postán nem vette át - 2017. július 17. napján Bejelentő, Sz.T., A.A. és G.Zs. ismét megjelentek az eljárás alá vont ügyvéd irodájában, ahol a Bejelentő személyesen átvette a vételi jog gyakorlására vonatkozó egyoldalú nyilatkozatot, majd írásban úgy nyilatkozott, hogy hozzájárul A.A. tulajdonjogának bejegyzéséhez.
A.A. tulajdonjogát a földhivatal 2017. július 31. napján bejegyezte, majd az ingatlant 2017. szeptember 26. napján B.A. részére értékesítette, aki azt 2018 áprilisában továbbértékesítette. A Bejelentő jelenleg is az ingatlanban lakik, havi 120.000 Ft összegű bérleti díj fizetése mellett.
A Bejelentő az ügyben feljelentést tett, amely alapján a [...] Rendőrkapitányságon nyomozás van folyamatban. A büntetőeljárás során Sz.T.-t gyanúsítottként hallgatták ki.
A Fegyelmi Tanács az alapeljárásban három tárgyalást tartott. Az első tárgyaláson részletesen meghallgatásra került az eljárás alá vont ügyvéd és a Bejelentő, közöttük szembesítésre is sor került.
Az eljárás alá vont ügyvéd a tárgyaláson tett nyilatkozatában fegyelmi felelősségét nem ismerte el. Előadta, hogy a szerződő felek kérték azt, hogy a kölcsönszerződésben a Bejelentő legyen adósként feltüntetve, ezért készítette el így a szerződéseket. Előadta azt is, hogy a fedezetet nyújtó felek (szerződés szerinti adósok) annak fejében nyújtottak fedezetet, hogy részesednek majd a vállalkozásból. Előadta, hogy a helyszínen a szerződő felek nem kérték a jelzálogjog alapítás lehetőségét. Nyilatkozata szerint valamennyi szerződő fél szempontjából a vételi jog alapítás volt a legbiztonságosabb jogi megoldás, ezért választotta ezt. Előadta, hogy tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy nem jelzálogjog, hanem vételi jog kerül kikötésre a szerződésben, a jelenlévők ezt a tájékoztatást megértették. Nyilatkozata szerint felhívta a figyelmet arra, hogy ha nem kerül visszafizetésre a pénz, akkor az ingatlanok tulajdonjoga átszáll. Az ügyfelek délután 5 órától este 8 óráig ott voltak az ügyvédi irodában.
A Bejelentő a személyes meghallgatása során előadta, hogy Sz.T. vitte őt az ügyvédi irodába, sem az eljárás alá vont ügyvédet, sem A.A. hitelezőt nem ismerte korábban. Az ügyvédi irodában az igazolványait átadta az eljárás alá vont ügyvédnek, a személyes adatai a helyszínen kerültek beírásra a szerződésbe. A kinyomtatott szerződésbe belelapozott, de azt nem olvasta el. Nagyon bízott Sz.T.-ben, ezért nem olvasta el a szerződést. Befektetésről nem volt szó, segíteni próbált csak Sz.T-nek. A szerződések tartalmáról a helyszínen nem beszélgetett senkivel, az eljárás alá vont ügyvédtől felvilágosítást nem kapott. Az aláírás után A.A. és Sz.T. ketten átmentek egy külön helyiségbe és ott történt meg a pénz átadása. A pénzt nem látta, nem tudja, hogy milyen összeg került átadásra. Az ügyvédi munkadíjat Sz.T. fizette ki készpénzben az eljárás alá vont ügyvéd részére. Előadása szerint legfeljebb háromnegyed órát töltöttek az ügyvédi irodában.
Az eljárás alá vont ügyvéd és a Bejelentő lényegi pontokon ellentétes nyilatkozatokat tettek, szembesítésük azonban nem vezetett eredményre.
A második tárgyaláson a Fegyelmi Tanács tanúként hallgatta meg Sz.T-t., A.A.-t és T.K.-t.
Sz.T. tanú nyilatkozata alapvetően a Bejelentő nyilatkozatában foglaltakat támasztotta alá Sz.T. tanú úgy nyilatkozott, hogy a szerződő felek kaptak időt a szerződések átolvasására, de „kérdezz-felekre”, „kioktatásra” nem került sor. Nyilatkozata szerint nem volt arról kioktatás, hogy mit jelent a jelzálogjog, mit jelent a vételi jog, mi ezeknek a jogkövetkezménye. Előadta, hogy a Bejelentő szívességből írta alá a papírokat, nem volt arról szó, hogy a Bejelentő befektetőként vesz részt az ügyletben.
Kérdésre válaszolva előadta, hogy az ügyvédi irodában nem hangzott el olyan figyelmeztetés, hogy a Bejelentő akár el is veszítheti az ingatlanát. Nem volt arról sem tájékoztatás, hogy miért ilyen tartalommal került megszövegezésre a szerződés. A szerződéses konstrukció már készen volt, amikor a felek megjelentek az ügyvédi irodában az aláírásra. Nyilatkozata szerint körülbelül fél óra volt maga a szerződéskötés és fél óra volt, amíg várták sofőrjüket, T.K.-t.
A.A. tanú az eljárás alá vont ügyvéd és a Bejelentő által előadottakhoz képest is eltérően nyilatkozott a szerződéskötés körülményeiről. Tanúvallomásának lényege az volt, hogy az eljárás alá vont ügyvéd többször is „rákérdezett”, hogy mindenki mindent ért-e. A tanú állította, hogy ő hívta fel a figyelmet arra, hogy ha a pályázat nem lesz sikeres, akkor ezek az ingatlanok átkerülnek az ő tulajdonába. Azt is előadta, hogy a felek először 1 hónapra kérték volna a kölcsönt, de végül 2 hónap lett, mert a tanú megkérdezte a kölcsönvevőket, hogy biztosan elég lesz-e a 2 hónap a visszafizetésre. Sz.L. és V.J. tanúk jelenlétét illetően a korábbi tanúvallomásokhoz képest eltérően nyilatkozott, állította, hogy V.J. kísérte őt át a külön helyiségbe pénzt számolni, majd vallomása későbbi részében már azt adta elő, hogy Sz.L. és V.J. is átkísérte őt. Előadta, hogy az eljárás alá vont ügyvéd javaslata volt az, hogy legyen vételi jog a kölcsön biztosítéka. Arra a kérdésre, hogy a helyszínen elhangzott-e részletesen, hogy mi a különbség a jelzálogjog és a vételi jog között, igennel válaszolt, azonban ennél részletesebb nyilatkozatot nem tett. Szó szerint idézte a Bejelentő helyszínen tett nyilatkozatát, amelyet a Bejelentő a tanúhoz intézett: „Köszönjük szépen, A.! Most ezzel megmentette az én életemet!” Arra a kérdésre, hogy miért mondott volna neki ilyet a szerződéskötéskor a Bejelentő, azt válaszolta, hogy nem tudja, de ez hangzott el.
A Fegyelmi Tanács ezt követően dr. B.K. ügyvédet - az eljárás alá vont ügyvéd irodatársát - kívánta meghallgatni tanúként, azonban a Bejelentő a titoktartási kötelezettség alóli felmentést nem adta meg dr. B.K. ügyvéd részére, így a Fegyelmi Tanács őt tanúként nem hallgathatta meg.
T.K. tanú előadta, hogy az ügyben csak sofőrként szerepelt, a szerződés aláírásakor nem volt jelen. Az ügy részleteiről Sz.T.-tól és a Bejelentőtől értesült. Előadta, hogy A.A.-tól az ő barátnője (B.A.) vette meg a Bejelentő lakását, azért, hogy a Bejelentőnek segítsenek, és a Bejelentő maradhasson a lakásban. Tudomása szerint 30 millió Ft kölcsönösszeget vett át Sz.T. az ügyvédi irodában. Tanúvallomásának lényege illeszkedett a Bejelentő és Sz.T. által korábban előadottakhoz.
A fegyelmi biztos a tárgyaláson annyiban pontosította a fegyelmi eljárást kezdeményező határozatát, hogy nem az elbíráláskor hatályos, az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény (Üttv.), hanem az elkövetéskor hatályos, az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (Üt.) és szintén az elkövetéskor hatályos, az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól szóló 8/1999. (III. 22.) MÜK Szabályzat („régi Etikai Szabályzat”) alapján jelölte meg az eljárás alá vont ügyvéd által megsértett normákat.
A harmadik tárgyaláson a Fegyelmi Tanács tanúként hallgatta meg Sz.L.-t és V.J.-t.
Sz.L. tanú már nem emlékezett pontosan, hogy milyen szerződéskötésen vett részt, arra emlékezett, hogy egy kölcsönügylet volt, de bizonytalan volt abban, hogy ki kinek adott kölcsönt. Arra határozottan emlékezett, hogy az eljárás alá vont ügyvéd mindenkit mindenről tájékoztatott.
Arra nézve nem tudott nyilatkozni, hogy mi volt ennek a tájékoztatásnak a lényege. Kérdésre válaszolva előadta, hogy az eljárás alá vont ügyvéd felolvasta a szerződést, így tájékoztatta a feleket. A tanú az előtérben állva hallotta az eseményeket, de egy pár percre bement a tárgyalóba, így hallotta a felolvasást is. Azt is látta, hogy Sz.T. egy zacskót visz a kezében, és úgy tudta, hogy abban volt a pénz. Előadta a tanú azt is, hogy V.J. végig a tárgyalóban volt, onnan nem ment ki sehova, csak legfeljebb 1-2 percre mosdóba.
V.J. tanú előadta, hogy egy kölcsönügylet során találkozott a Bejelentővel és az eljárás alá vont ügyvéddel. A kölcsönügylet lényege az volt, hogy A.A. Sz.T.-on keresztül adott kölcsön a Bejelentőnek, G.Zs.-nek és Zs.T.-nak. A tanú az ügyvédi iroda tárgyalójában végig bent volt, végig állt, mert neki nem jutott szék. Látta, ahogy olvassák a felek a szerződést. Olyanra nem emlékezett, hogy a szerződést bárki felolvasta volna. Arra határozottan emlékezett, hogy a Bejelentő megkérdezte Sz.T.-tól, hogy „ugye, minden rendben lesz?”. Sz.T. erre azt válaszolta, hogy „igen”. Kérdésre válaszolva a tanú előadta, hogy az ügylet során volt szó fedezetről, mert mindenki a lakását adta be fedezetnek. Arra nem tudott nyilatkozni, hogy erről ott az ügyvédi irodában mi hangzott el. A tanú arra határozottan emlékezett, ahogy Zs.T. is írja alá a szerződéseket, annak ellenére, hogy ő nem volt az ügyletben szerződő fél. A tanú azt nyilatkozta, hogy a tárgyalóból hárman (A.A., Sz.T. és a tanú) mentek át pénzt számolni az iroda külön helyiségébe.
G.Zs., N.M. és Zs.T. tanúk kétszeri idézés ellenére sem jelentek meg a tárgyaláson, így a Fegyelmi Tanács a 2020. november 23. napján tartott fegyelmi tárgyaláson a bizonyítási eljárást befejezettnek nyilvánította és határozatot hozott az ügyben.
A megismételt eljárás során a Fegyelmi Tanács 2021. október 11. napján tárgyalást tartott.
A tárgyaláson eljárás alá vont ügyvéd előadta, hogy a fegyelmi felelősségét részben elismeri.
Az eljárás alá vont ügyvéd elismerte, hogy az ügyben nem készített írásbeli tényvázlatot, illetve megbízási szerződést.
Az eljárás alá vont ügyvéd elismerte, hogy a vételi joggal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget maradéktalanul.
Az eljárás alá vont ügyvéd elismerte, hogy a Bejelentővel történő kapcsolattartás során őt írásban nem tájékoztatta az ügy állásáról, de ennek oka az volt, hogy többször is járt bent a Bejelentő az ügyvédi irodában.
A Fegyelmi Tanács dr. B.K. ügyvéd tanúkénti idézésével kapcsolatban az alábbiakra kíván rámutatni:
A jelen megismételt elsőfokú eljárás során a Bejelentő változatlanul fenntartotta az alapeljárásban tett nyilatkozatait, így azon nyilatkozatát is, amely szerint dr. B.K. ügyvédet a titoktartási kötelezettség alól nem menti fel.
Az Üttv. 12. § (2) bekezdése az alábbiak szerint fogalmaz:
„Az e törvény szerinti fegyelmi és hatósági ügyben, az eljárás lefolytatásához szükséges körben az ügyvédi tevékenység gyakorlója az eljáró kamarai szervek és bíróság előtt az ügyvédi titkot feltárhatja.”
Az Üttv. 12. § (2) bekezdéséhez fűzött indokolás szerint a titoktartás alóli felmentés célja az, hogy a titoktartási kötelezettség miatt az eljárás alá vont ügyvéd ne kerülhessen hátrányosabb helyzetbe „a személyét érintő eljárások esetében”.
Megállapítható tehát, hogy az Üttv. indokolása pontosítja a jogszabályi rendelkezést és egyértelművé teszi, hogy a nevezett rendelkezés az olyan ügyvédekre vonatkozik, akikkel szemben (akiknek a személyét érintően) fegyelmi eljárás van folyamatban. Mivel az eljárás alá vont ügyvéd és az ügyvéd foglalkozású tanú más eljárásjogi pozícióban vannak (az ügyvéd tanú ellen ugyanis nem folyik eljárás), így az eljárás alá vont ügyvéd az ügyvédi titkot feltárhatja, míg az ügyvéd foglalkozású tanút titoktartási kötelezettség terheli. A jelen esetben pedig a Bejelentő kifejezetten megtagadta a titoktartás alóli felmentés megadását, így dr. B.K. tanú meghallgatására nem volt törvényes lehetősége az elsőfokú fegyelmi tanácsnak.
Tekintettel arra, hogy az eljárás alá vont ügyvéd a jelen megismételt eljárás során több kérdésben is felelősségét elismerő nyilatkozatot tett, így dr. B.K. ügyvéd tanúkénti meghallgatása - amellett, hogy jogszabályba ütközött volna - okafogyottá is vált.
A fegyelmi biztos végindítványában a fegyelmi eljárást kezdeményező határozatában foglaltakat - az alapeljárásban tett pontosításokkal - fenntartotta. Álláspontja szerint az eljárás alá vont ügyvéd megsértette az okiratszerkesztés és az okirati ellenjegyzés szabályait, ezzel megszegte az elkövetéskor hatályos Üt. 1. §-át, 3. § (2) bekezdését, 27. § (1) bekezdésének a) pontját, 3. § (3) bekezdését, 23. § (2) bekezdését, továbbá az elkövetéskor hatályos régi Etikai Szabályzat 3.1., 3.2., 3.3., 3.4, 7.1., 7.3. a), 7.5. és 12.4. pontjait és ezzel - álláspontja szerint - egy rendbeli szándékos, folytatólagosan megvalósított fegyelmi vétséget követett el, ezért pénzbírság fegyelmi büntetés kiszabását indítványozta, melynek mértékét a maximumban kérte megállapítani.
Az eljárás alá vont ügyvéd záró felszólalásában előadta, hogy már megbánta, hogy az ügyfeleket nem tájékoztatta jobban, több időt kellett volna hagynia a tájékoztatásra.
A fegyelmi tanács döntése és jogi indokai:
A fegyelmi biztos indítványa részben alapos.
Mindenekelőtt rögzíti a Fegyelmi Tanács, hogy az Üttv.-nek a fegyelmi felelősség megítélése alapjául szolgáló anyagi jogi rendelkezései 2018. január 1. napján léptek hatályba.
A fegyelmi eljárásról szóló 20/2018. (XI. 26.) MÜK Szabályzat (a továbbiakban: „FESZ.”), 1.4. pontja értelmében a fegyelmi felelősség elbírálására - jogszabály, vagy szabályzat eltérő rendelkezése hiányában - a fegyelmi vétség elkövetése idején hatályban lévő rendelkezéseket kell alkalmazni. A FESZ 42.2. pontja alapján pedig e szabályzat rendelkezéseit a 2019. január 1-jét követően megkezdett eljárási cselekményekre kell alkalmazni.
A jelen ügyben kifogásolt ügyvédi magatartásra 2018. január 1. napját megelőzően került sor, így az anyagi jogi normák tekintetében az Üt. és az ezen időpontban még hatályos régi Etikai Szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni, míg 2019. január 1-jét követően az eljárás lefolytatására az Üttv. és a FESZ. eljárásjogi rendelkezései az irányadóak.
Az Üt. 37. § a) pontja szerint fegyelmi vétséget követ el az az ügyvéd, aki az ügyvédi tevékenység gyakorlásából eredő, jogszabályban, illetve az etikai szabályzatban meghatározott kötelességét vétkesen megszegi.
Az Üt. 1. §-a szerint az ügyvéd a hivatásának gyakorlásával - törvényes eszközökkel és módon - elősegíti megbízója jogainak érvényesítését és kötelezettségeinek teljesítését. Közreműködik abban, hogy az ellenérdekű felek a jogvitáikat megegyezéssel intézzék el.
Az Üt. 3. § (2) bekezdése szerint az ügyvédnek hivatását a legjobb tudása szerint, lelkiismeretesen, a jogszabályok megtartásával kell gyakorolnia, tevékenységében köteles mindenkor az ügyvédi hivatáshoz méltó magatartást tanúsítani.
Az Üt. 3. § (3) bekezdése szerint az ügyvéd nem működhet közre, ha az a hivatásával nem egyeztethető össze, így különösen, ha a közreműködését olyan jogügylethez kérik, amely jogszabályba ütközik, vagy jogszabály megkerülésére irányul.
Az Üt. 23. § (2) bekezdése szerint a megbízást - a tanácsadás esetét kivéve - írásba kell foglalni. Az írásba foglalás elmaradása a megbízás érvényességét nem érinti, de ilyen esetben a megbízás tartalmának bizonyítása a megbízottat terheli.
Az Üt. 27. § (1) bekezdése a) pontja szerint az okirat ellenjegyzésével az ügyvéd bizonyítja, hogy az okirat a felek kinyilvánított akaratának és a jogszabályoknak megfelel.
A régi Etikai Szabályzat 3.1. pontja szerint az ügyvéd a hivatásának gyakorlásával - törvényes eszközökkel és módon - elősegíti megbízója jogainak érvényesítését és kötelezettségeinek teljesítését. Közreműködik abban, hogy az ellenérdekű felek jogvitáikat megegyezéssel intézzék el.
A régi Etikai Szabályzat 3.2. pontja szerint az ügyvéd e tevékenységében szabad és független. Az ügyvéd nem vállalhat olyan kötelezettséget, amely a hivatásbeli függetlenségét veszélyezteti. Az ügyvédnek hivatását a legjobb tudása szerint, lelkiismeretesen, a jogszabályok megtartásával kell gyakorolnia, tevékenységében köteles mindenkor az ügyvédi hivatáshoz méltó magatartást tanúsítani.
A régi Etikai Szabályzat 3.3. pontja szerint az ügyvéd vegyen igénybe minden törvényes eszközt ügyfele érdekei érvényesítéséhez. A rábízott ügyet a tényállást ismerve, jogilag felkészülten, elsősorban ügyfele tényelőadásainak szem előtt tartásával lássa el. A védelmet ellátó ügyvéd védence tényelőadásához kötve van.
A régi Etikai Szabályzat 3.4. pontja szerint tilos minden olyan ténykedés, mely ellentétes a megbízó jogos érdekével.
A régi Etikai Szabályzat 7.1. pontja szerint tilos jogszabályba ütköző vagy jogszabály kijátszását célzó okiratot szerkeszteni, vagy annak szerkesztésében közreműködni.
A régi Etikai Szabályzat 7.3. pontjának a) alpontja szerint az okirat ellenjegyzésével az ügyvéd bizonyítja, hogy az okirat a felek kinyilvánított akaratának és a jogszabályoknak megfelel.
A régi Etikai Szabályzat 7.5. pontja szerint az ügyvéd a megbízás során köteles megbízóját kioktatni a szerződéssel kapcsolatos minden lényeges körülményről és feltételről.
A régi Etikai Szabályzat 12.4. pontja szerint az ügyvéd különösen kerülje el, hogy indokolatlan késedelemmel, tájékoztatás elmulasztásával, személyes kapcsolattartás mellőzésével vagy más hasonló magatartás tanúsításával a megbízónak az ügyvédségbe és az ügyvédi tevékenységbe vetett általános bizalma megrendüljön.
A jelen ügyben nem volt vitás, hogy 2017. január 10. napján az érintett felek személyesen megjelentek az eljárás alá vont ügyvéd irodájában és ott az eljárás alá vont ügyvéd által már korábban előkészített szerződést A.A. és a Bejelentő is saját kezűleg aláírták.
Ezen aláírás alkalmával többen is jelen voltak az ügyvédi irodában, akiket a Fegyelmi Tanács megkísérelt teljes körűen megidézni és meghallgatni.
A jelen ügyben a legalapvetőbb kérdés az volt, hogy az aláíráskor 72 éves Bejelentő tisztában volt-e azzal, hogy tulajdonképpen mit ír alá, elmagyarázták-e neki azt az ügyvédi irodában, hogy mit jelent az, hogy az ingatlanára vételi jogot enged, továbbá milyen következményekkel jár, ha a kölcsönt ténylegesen felvevő személy (Sz.T.) a kölcsönösszeget határidőben nem fizeti vissza A.A. hitelező részére.
A Fegyelmi Tanács mindenekelőtt rögzíteni kívánja, hogy önmagában az a tény, hogy egy idős személy saját kezű aláírása szerepel egy dokumentumon, még nem jelenti azt, hogy az aláíró személy tisztában volt azzal, hogy pontosan mit is jelent vételi jogot alapítani egy ingatlanra. A jelen fegyelmi ügyben éppen ezt a kérdést kellett tisztázni, nevezetesen azt, hogy milyen tájékoztatást, kioktatást kapott a Bejelentő az okiratokat szerkesztő ügyvédtől, átlátta-e a Bejelentő a jogügyletben rejlő kockázatokat.
Tekintettel arra, hogy az eljárás alá vont ügyvéd megbízási szerződést (tényvázlatot) nem készített, így az akkor hatályos Üt. 23. § (2) bekezdése szerint a megbízás tartalmának - és így a megfelelő tájékoztatás, kioktatás megtörténtének - bizonyítása őt terhelte.
A Fegyelmi Tanács hangsúlyozni kívánja, hogy a fegyelmi eljárás során egyértelművé vált, hogy a kölcsönt nem a Bejelentő, hanem Sz.T. kívánta felvenni A.A. hitelezőtől. Ebben a kérdésben valamennyi meghallgatott személy azonosan nyilatkozott. Az eljárás alá vont ügyvéd által szerkesztett kölcsönszerződés tehát valótlan tartalmú, hiszen - annak ellenére, hogy az eljárás alá vont ügyvéd tudomással bírt a valós tényállásról, nevezetesen arról, hogy ki a kölcsönadó és ki a tényleges kölcsönvevő - olyan személyt (személyeket) tüntetett fel adósként, akinek nem állt szándékában kölcsönt felvenni.
A teljes kölcsönösszeg - melynek összegét az eljárás során A.A. 60 millió Ft-ban, míg Sz.T. 30 millió Ft-ban jelölte meg - Sz.T. kezeihez került kifizetésre, annak ellenére, hogy Sz.T. az okiratokban nem is került feltüntetésre szerződő félként.
A Fegyelmi Tanács tehát a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján - ide értve az eljárás alá vont ügyvéd saját nyilatkozatát is - megállapította, hogy az eljárás alá vont ügyvéd valótlan tartalmú okiratot szerkesztett és ellenjegyzett, mert olyan személyt tüntetett fel adósként, aki egyáltalán nem kívánt kölcsönt felvenni.
A Fegyelmi Tanács azt is megállapította, hogy a Bejelentőnek nem állt szándékában „befektetőként” részt venni a szóban forgó pályázatban, így az eljárás alá vont ügyvéd azon védekezése, hogy a kölcsönvevők (köztük a Bejelentő is) „közös üzleti érdekkörük, illetve tevékenységük körében”, tehát „nem fogyasztóként” kértek kölcsön A.A.-tól, nem foghatott helyt.
Ezen védekezés már csak azért sem állja meg a helyét, mert egyrészt a kölcsönvevőként feltüntetett személyek nem is kaptak kölcsönt (hiszen a kölcsönösszeget az okiratokban sehol nem szereplő Sz.T. kapta), másrészt a Bejelentő és Sz.T. tanú is határozottan cáfolta, hogy a Bejelentő vonatkozásában bármilyen „befektetésről” szó lett volna az okiratok aláírásakor, vagy azt megelőzően. A Bejelentő egyértelműen nyilatkozott arról, hogy neki semmiféle befektetésre irányuló szándéka nem volt, hiszen szívességet tett Sz.T.-nek az okiratok aláírásával. Sz.T. ezt a bejelentői nyilatkozatot megerősítette, továbbá azt is elmondta, hogy ő felajánlott ugyan ellentételezést a Bejelentőnek, a Bejelentő azonban ezt nem fogadta el, régi ismeretségükre tekintettel szívességből vállalta az ügyletben való közreműködést.
Itt kíván rámutatni a Fegyelmi Tanács arra a körülményre is, hogy a vételi jog magánszemélyek (fogyasztók) általi alapítása, mint egy kölcsönügylet fiduciárius biztosítéka, az új Ptk. szabályai szerint semmis. A fegyelmi hatóság ugyan nem jogosult kimondani egy szerződés semmisségét - hiszen erre kizárólag a bíróság jogosult -, azt azonban megállapítja a Fegyelmi Tanács, hogy a lefolytatott bizonyítási eljárás során nem került igazolásra az, hogy a Bejelentő bármilyen formában „befektetőként” kívánt volna részt venni az adott pályázatban.
A kapcsolattartás körében a Fegyelmi Tanács megállapította, hogy az eljárás alá vont ügyvéd sem a 2017. január 10-i találkozót megelőzően nem egyeztetett a Bejelentővel, sem azt követően nem tartott vele kapcsolatot, őt az ügy állásáról nem tájékoztatta. A Bejelentő Sz.T.-tól értesült arról, hogy a kölcsön nem került határidőben visszafizetésre, így a Bejelentő ingatlana átkerül A.A. hitelező tulajdonába. Az eljárás alá vont ügyvéd a személyes meghallgatásakor elismerte, hogy a Bejelentővel közvetlenül nem is kommunikált.
Megállapítható tehát, hogy az eljárás alá vont ügyvéd nem készített megbízási szerződést, valótlan tartalmú okiratot szerkesztett, az általa szerkesztett okirat figyelmen kívül hagyta a Ptk. vételi jogra vonatkozó hatályos rendelkezéseit, továbbá megállapítható, hogy a Bejelentővel - mint saját ügyfelével - a kapcsolatot nem tartotta, őt az ügy állásáról nem tájékoztatta, vele az ügyben nem egyeztetett.
A fenti szabályszegéseken túl azonban a jelen fegyelmi ügy lényegi kérdése volt az, hogy a szerződés aláírásakor milyen tájékoztatást, kioktatást kapott a Bejelentő a vételi jog fogalmáról, jellemzőiről, jogkövetkezményeiről, kockázatairól.
Az eljárás alá vont ügyvéd az igazoló jelentésében igen részletesen ír arról, hogy a jogügylettel kapcsolatban milyen tájékoztatást adott a feleknek a 2017. január 10-i aláíráskor. Az eljárás alá vont ügyvéd által leírtakat azonban a meghallgatott tanúk vallomásai csak kis részben támasztották alá.
A Bejelentő és Sz.T. határozottan úgy nyilatkoztak, hogy a vételi joggal kapcsolatos tájékoztatás, kioktatás nem történt.
Az eljárás alá vont ügyvéd által meghallgatni indítványozott tanúk (A.A., Sz.L., V.J.) mindössze általánosságban nyilatkoztak úgy, hogy az eljárás alá vont ügyvéd „minden szükséges tájékoztatást” megadott a feleknek, de ennél konkrétabb nyilatkozatot nem tudtak tenni, ráadásul tanúvallomásaik gyakran önmaguknak és egymásnak is ellentmondóak voltak.
A Fegyelmi Tanács álláspontja szerint a Bejelentőnek konkrét tájékoztatást, kioktatást kellett volna kapnia az okiratok aláírását megelőzően az ügylet lényegéről, annak lehetséges kimeneteléről, kockázatairól, ilyen konkrét tájékoztatásról, kioktatásról a tanúk nem tudtak beszámolni.
Sz.L. és V.J. tanúvallomásai - amellett, hogy rendkívül sok ellentmondást tartalmaztak - a tájékoztatás, kioktatás megtörténtét egyáltalán nem tudták alátámasztani.
A.A. tanú az ügyvédi tájékoztatással, kioktatással kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy az eljárás alá vont ügyvéd „többször rákérdezett”, hogy mindenki érti-e a szerződésben leírtakat. Majd az aláírás után „az ügyvéd úr megint megkérdezte, hogy mindenki tisztában van-e vele, hogy mit írtak alá.” A.A. tanú ezen nyilatkozata egyrészt ellentétes a Bejelentő és Sz.T. tanúvallomásaival, másrészt ez a fajta ügyvédi „rákérdezés” nyilvánvalóan nem helyettesíti a részletes és a kockázatokra is kiterjedő tájékoztatást, kioktatást. A.A. tanúvallomásában egyébiránt több olyan elem is volt, mely nem csak a Bejelentő és Sz.T., de Sz.L. és V.J. nyilatkozataival is ellentétben állt (milyen összeg került átadásra Sz.T.-nek, ki volt jelen a pénz számolásakor, mennyi idő telt el a szerződések kiosztása és az aláírás között, ki és milyen kérdést tett fel az okiratszerkesztő ügyvédnek az aláíráskor). A fegyelmi biztos azon kérdésére, hogy elhangzott-e a helyszínen, hogy mi a különbség a jelzálogjog és a vételi jog között, A.A. tanú igennel felelt, azonban ezen válasza önmagában nem alkalmas arra, hogy bizonyítsa a tájékoztatás, kioktatás megtörténtét, különös tekintettel arra, hogy egyetlen más tanú sem számolt be erről a meghallgatása során.
Az eljárás alá vont ügyvéd az elsőfokú határozat elleni fellebbezés mellékleteként becsatolta Zs.T. írásbeli nyilatkozatát, azonban ezen nyilatkozat tartalmát a Fegyelmi Tanács a tényállás megállapításához figyelembe venni nem tudta, mert egyrészt a közvetlenség elve alapján az ilyen tartalmú „vallomás” megtétele tárgyaláson, a fegyelmi hatóság eljáró tagjai előtt történhet, másrészt a hamis tanúzás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés nélkül az adott személy nyilatkozata teljességgel súlytalan.
A fentieken túl az is megállapítható, hogy az eljárás alá vont ügyvéd által megfogalmazott, irányított kérdésekre adott rövid, egy-két szavas válaszok amúgy sem igazolják azt, hogy az ügyben a Bejelentő vonatkozásában megtörtént a megfelelő tájékoztatás és a kockázatokra történő figyelmeztetés.
A Fegyelmi Tanács tehát azt állapította meg, hogy a vételi joggal kapcsolatos részletes tájékoztatást, kioktatást a Bejelentő az eljárás alá vont ügyvédtől nem kapott.
A Fegyelmi Tanács hangsúlyozni kívánja, hogy a jogalkotó nem véletlenül tette kötelezővé az ügyvédi (közjegyzői) közreműködést a tulajdonjog átruházásával kapcsolatos jogügyletek és így a vételi jog alapításával kapcsolatos ügyletek során.
A vételi jog alapítása olyan, különösen nagy kockázatot jelentő hitelbiztosíték, amelynél elengedhetetlen az, hogy az okiratot szerkesztő ügyvéd pontosan és érthetően elmagyarázza az ügyfél számára, hogy mit jelent az, ami az okiratban - egy laikus számára aligha érthető módon - le van írva.
Ha ugyanis elfogadnánk az eljárás alá vont ügyvéd azon védekezését, hogy a Bejelentőnek volt alkalma elolvasni a szerződést, így tudta, hogy mit ír alá, akkor semmi értelme nem lenne az ügyvédi közreműködésnek, így annak a jogszabályi rendelkezésnek sem, amely kifejezetten kimondja, hogy a vételi jog keletkezésére, módosulására, illetve megszűnésére vonatkozó bejegyzésnek közokirat, ügyvéd által ellenjegyzett magánokirat alapján van helye. (Inytv. 32. § (3) bekezdése).
Az ügyvédi tájékoztatás, kioktatás egy ilyen típusú jogügylet során különös jelentőséggel bír, mert a „vételi jog alapítás” fogalma egy teljesen laikus, idős, nyugdíjas személy számára semmit nem jelent, mint ahogyan ez a Bejelentő személyes meghallgatása során a Fegyelmi Tanács számára is egyértelműen kiderült. Az sem véletlen, hogy a jogalkotó a biztosítéki célú vételi jog alapításra vonatkozó szabályokat lényegesen szigorította az új Ptk. elfogadásával.
Kétségtelen tény, hogy a Bejelentő tudta, hogy Sz.T. kölcsönt kíván felvenni és azt is tudta, hogy ehhez a kölcsönfelvételhez az ő ingatlana is valamilyen formában szükséges. Azt azonban senki nem magyarázta el a Bejelentőnek - ide értve különösen az eljárás alá vont ügyvédet -, hogy pontosan mit is jelent az, hogy „fedezetül adja” az ingatlanát, mit jelent a szerződésben szereplő „vételi jog alapítás” és mit jelent az, hogy a hitelező jogosult „az ingatlanra vonatkozóan jelen okirattal alapított vételi jogát érvényesíteni.”.
A Bejelentőnek volt alkalma elolvasni a szerződést, abba - nyilatkozata szerint - bele is olvasott, a szerződést saját kezűleg alá is írta, azonban ez a tény nem helyettesítheti az okiratot szerkesztő és ellenjegyző ügyvéd megfelelő tájékoztatását, kioktatását.
Tekintettel arra, hogy az ügyben ügyvédi megbízási szerződés (tényvázlat) nem készült, így a tájékoztatás, kioktatás körében a bizonyítás az eljárás alá vont ügyvédet terhelte, aki azonban ennek nem tudott eleget tenni, a Fegyelmi Tanács rendelkezésére álló dokumentumok és a meghallgatott tanúk nyilatkozata alapján a megfelelő - kockázatokra is kiterjedő - tájékoztatás, kioktatás megtörténte nem nyert igazolást.
Mindezek alapján tehát megállapítható, hogy az eljárás alá vont ügyvéd:
- nem készített az ügyben megbízási szerződést (ezt alátámasztja az eljárás alá vont ügyvéd jegyzőkönyvben rögzített nyilatkozata), amellyel megsértette az Üt. 23. § (2) bekezdésben foglaltakat;
- valótlan tartalmú okiratot szerkesztett (amelyet alátámaszt az eljárás alá vont ügyvéd saját nyilatkozata és valamennyi meghallgatott személy nyilatkozata), mellyel megsértette az Üt. 27. § (1) bekezdése a) pontjában és a régi Etikai Szabályzat 7.3. pontjának a) alpontjában foglaltakat;
- a Bejelentőt nem tájékoztatta teljes körűen az ügyben rejlő jogi kockázatokról (melyet alátámaszt Bejelentő, Sz.T., V.J., Sz.L. nyilatkozata), ezzel megsértette a régi Etikai Szabályzat 3.2., 3.3., 3.4. és 7.5. pontjában foglaltakat;
- olyan okiratot szerkesztett, amely figyelmen kívül hagyta a Ptk. vételi jogra vonatkozó szabályait (ezt alátámasztja az eljárás alá vont ügyvéd által szerkesztett szerződés tartalma, a Bejelentő, valamint Sz.T. nyilatkozata), amellyel megsértette az Üt. 3. § (3) bekezdésében, az Üt. 27. § (1) bekezdése a) pontjában és a régi Etikai Szabályzat 7.1. pontjában foglaltakat;
- a Bejelentővel a kapcsolatot nem tartotta, őt az ügy állásáról nem tájékoztatta, (amelyet alátámaszt az eljárás alá volt ügyvéd, Bejelentő, A.A. nyilatkozata), ezzel megsértette a régi Etikai Szabályzat 12.4. pontjában foglaltakat.
Tekintettel arra, hogy a fent felsorolt szabályszegések egy megbízással összefüggésben valósultak meg, így a Fegyelmi Tanács 1 rendbeli szándékos - folytatólagosan megvalósított - fegyelmi vétség elkövetését állapította meg, figyelemmel a következetes fegyelmi gyakorlatra is.
A fentebb részletesen leírt szabályszegések szándékosan elkövetettnek minősülnek, tekintettel arra, hogy az ügyvédeknek tisztában kell lenniük a törvényben és a kamarai szabályzatokban leírt kötelezettségekkel, melyek fentiekben leírtak szerinti megszegése szándékos elkövetésnek minősül.
A Fegyelmi Tanács a büntetés kiszabása során súlyosító körülményként értékelte a többszöri szabályszegést és a fegyelmi vétség kiemelkedő tárgyi súlyát. A Fegyelmi Tanács hangsúlyozni kívánja, hogy az okiratszerkesztéssel, okirati ellenjegyzéssel kapcsolatos szabályszegés mindenkor kiemelkedő tárgyi súllyal bír. Az okiratszerkesztés és az okirati ellenjegyzés szabályainak megsértése nem csak az adott ügyfél, de az egész ügyvédi kar érdekét is súlyosan sérti, hiszen minden ilyen és ehhez hasonló szabályszegéssel az ügyvédek az ingatlan-ügyletekkel kapcsolatos ellenjegyzés ügyvédi privilégiumát kockáztatják.
Enyhítő körülményként értékelte ugyanakkor a Fegyelmi Tanács a jelentős időmúlást, az eljárás alá vont ügyvéd kifogástalan fegyelmi előéletét, valamint a fegyelmi felelősséget részben elismerő nyilatkozatát.
A Fegyelmi Tanács álláspontja szerint a pénzbírság fegyelmi büntetés áll arányban a fentebb részletezett fegyelmi vétségek tárgyi súlyával, melynek összegét a Fegyelmi Tanács - az Üttv. 109. § (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével: a fegyelmi vétség súlyára, a fegyelmi vétséggel érintett ügy érdemére való kihatására tekintettel, az elkövetésre irányuló szándék fokának megfelelően, a feltárt összes körülmény figyelembevételével - különös figyelemmel a fenti enyhítő körülményekre - mérlegelési jogkörében az elkövetéskor hatályos Üt. szerinti maximumhoz közelítő összegben határozta meg.
A Fegyelmi Tanács tehát úgy ítélte meg, hogy a pénzbírság fegyelmi büntetés a jelen esetben eléri a fegyelmi büntetés célját, megfelelő és elégséges visszatartó erővel bír. A Fegyelmi Tanács a megismételt eljárás során meggyőződött arról, hogy az eljárás alá vont ügyvéd belátta azt, hogy az ügyben nem megfelelő körültekintéssel járt el, így a pénzbírság fegyelmi büntetés fenti összegét elégséges szankciónak ítélte.
Miután az eljárás alá vont ügyvéd felelőssége megállapításra került, így a Fegyelmi Tanács az eljárás alá vont ügyvédet az Üttv. 142. § (2) bekezdése és a FESZ. 40.2. a) pontja alapján kötelezte a fegyelmi eljárás átalányköltségének megfizetésére.
Az eljárás alá vont ügyvéd alapeljárásban benyújtott fellebbezése eredményre vezetett, így a másodfokú eljárás során felmerült 50.000 Ft átalányköltséget a Budapesti Ügyvédi Kamara viseli.
A Fegyelmi Tanács határozata 2021. december 16. napján jogerős és végrehajtható.
(Budapesti Regionális Fegyelmi Bizottság - 2020. F. 143.)