A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Közgyűlésének 54/1993. (1994. II. 1.) sz. önkormányzati rendelete

a főváros városképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről * 

Budapest Főváros Közgyűlése (a továbbiakban: Közgyűlés) a fővárosi és fővárosi kerületi önkormányzatokról szóló 1991. évi XXIV. törvény (a továbbiakban: fővárosi tv.) 10. § (3) bek. a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következő önkormányzati rendeletet alkotja.

Általános rendelkezések

1. § (1) E rendelet célja Budapest főváros városképe és történelme szempontjából meghatározó – a hatályos műemlékvédelmi jogszabályok alapján nem védett – épített értékek védelme, a főváros építészeti örökségének, arculatának a jövő nemzedékek számára való megtartása, a védett értékek fenntartása és helyreállítása.

(2) A főváros épített értékei – tulajdonformára való tekintet nélkül – a nemzeti közös kulturális kincs részei, ezért fenntartásuk, jelentőségükhöz méltó használatuk és megfelelő bemutatásuk közérdek.

(3) Az (1)–(2) bekezdésben megfogalmazott célok érvényesítése és feladatok ellátása érdekében a Közgyűlés a főváros épített értékeit fővárosi (a továbbiakban: helyi) védettség alá helyezheti.

(4) A helyi értékvédelem feladata különösen:

a) a különleges oltalmat igénylő, építészeti, építészettörténeti, várostörténeti szempontból védelemre érdemes épületek, épületegyüttesek, épített környezetek (a továbbiakban együtt: védett érték) körének számbavétele és meghatározása, nyilvántartása, dokumentálása és a közvéleménnyel történő megismertetése;

b) a védett értékek károsodásának megelőzése, elhárítása, illetve a bekövetkezett károsodás csökkentése vagy megszüntetése.

2. § (1) E rendelet rendelkezéseit a főváros közigazgatási területén, a helyi védelem alá helyezéssel, valamint annak megszüntetésével kapcsolatos eljárások során, továbbá az e rendeletben szabályozott – a fővárosi érdekérvényesítést szolgáló – kérdésekkel kapcsolatban kell alkalmazni.

(2) Nem terjed ki a rendelet hatálya a műemléki védettség alatt álló (műemlék, műemlék jellegű, városképi jelentőségű, műemléki jelentőségű terület, műemléki környezet) értékekre.

3. § E rendelet alkalmazásában, figyelemmel a 2. § (2) bekezdésében foglaltakra:

a) Védett épületek, építmények: azok az épületek, épületrészek, műtárgyak, berendezési tárgyak, közterületi létesítmények, amelyek történelmi, régészeti, művészeti, tudományos, társadalmi vagy műszaki-ipari, mérnöki szempontból a hagyományos városkép megőrzése szempontjából jelentős alkotások, ideértve a hozzájuk tartozó kiegészítő külső és belső díszítő elemeket, amelyeket a Közgyűlés rendeletében védetté nyilvánított.

b) Védett épület, építmény közvetlen környezete: a védett épülethez, építményhez tartozó ingatlanra (park, udvar, kerítés, támfal, melléképítmény stb.) terjed ki.

c) Védett épület, építmény tágabb környezete: a védett épülettel szomszédos ingatlanokra, közterületekre, a zavartalan érvényesülést biztosító építészeti és tájképi környezetre (parkok, kertek, fasorok, kerti épületek, tereplépcsők stb.) terjed ki.

d) Védett épületegyüttesek: azok a topográfiailag körülhatárolható épületegyüttesek vagy az épített és természetes környezet együtteseként kialakult kultúrtájak, amelyek történelmi, régészeti, művészeti, tudományos, társadalmi vagy műszaki-ipari szempontból jelentősek, városszerkezeti, városképi szerepük meghatározó, amelyeket a Közgyűlés rendeletében védetté nyilvánított.

e) Védett érték károsodása: minden olyan beavatkozás, ami a védett érték teljes vagy részleges megsemmisülését, építészeti karakterének részleges vagy teljes előnytelen megváltoztatását, általános esztétikai értékcsökkenését eredményezi.

A helyi védettség keletkezése és megszűnése

4. § (1) A helyi védettség alá helyezésről, illetve annak megszüntetéséről a Közgyűlés rendelettel dönt.

(2) A helyi védettség alá tartozó értékek listája e rendelet mellékletét képezi.

5. § (1) A helyi védettség alá helyezést, illetve annak megszüntetését bárki (természetes és jogi személy egyaránt) írásban kezdeményezheti:

a) a főjegyzőnél,

b) a kerületi jegyzőknél mint elsőfokú építésügyi hatóságnál.

(2) A kezdeményezés joga a főjegyzőt is megilleti.

(3) A kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a) az épületek és építmények esetében:

– a létesítmény megnevezését, szükség esetén körülhatárolását,

– a pontos hely megjelölését (kerület, utca, házszám, helyrajzi szám, épületrész),

– a létesítmény rövid ismertetését, leírását,

– a kezdeményezés indokolását.

b) együttesek esetében:

– az együttes megnevezését, körülhatárolását,

– az együttes rövid ismertetését, leírását,

– a kezdeményezés indokolását.

6. § (1) A kezdeményezések közgyűlési döntésre történő előkészítéséről a főjegyző gondoskodik.

(2) A helyi védettség alá helyezés, illetve annak megszüntetése iránti eljárás megindításáról az érdekelteket értesíteni kell.

Az értesítésről a főjegyző gondoskodik.

(3) Együttesek esetében az értesítés történhet nem névre szólóan, hanem a helyben szokásos módon is.

(4) Érdekeltnek kell tekinteni a következő szerveket, illetve személyeket:

– a javaslattal érintett ingatlan tulajdonosa, illetve képviselője, a tulajdonosi jogok gyakorlója és az ingatlan használója;

– az ingatlan vagy közterület fekvése szerinti kerületi önkormányzat jegyzője;

– az illetékes főépítész;

– a kezdeményező,

– az ingatlan vagy közterület fekvése szerint illetékes kerületi kisebbségi önkormányzat elnöke, amennyiben nincs kerületi kisebbségi önkormányzat, akkor az érintett fővárosi kisebbségi önkormányzat elnöke.

(5) A használók értesítése a tulajdonos útján történik.

(6) Az értesítést a Fővárosi Önkormányzat és az egyes ingatlanok fekvése szerinti illetékes kerületi önkormányzat hirdetőtábláján 30 napra közszemlére kell tenni.

(7) Az értesítésben egyúttal a kezdeményezéssel kapcsolatban véleményt kell kérni az illetékes kerületi jegyzőtől. Amennyiben a kerületi jegyző 30 napon belül írásban nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy a kezdeményezéssel egyetért.

(8) A kezdeményezéssel kapcsolatban az egyéb érdekeltek 30 napon belül írásban észrevételt tehetnek.

(9) A helyi védettség kimondását (megszüntetését) kezdeményező előterjesztéseket úgy kell előkészíteni, hogy azokról a Közgyűlés – lehetőség szerint – évente általában két alkalommal, dönteni tudjon.

Az érdekeltek – 30 napon belül benyújtott – észrevételeiről – azokat minősítve – a Közgyűlést az előterjesztésben tájékoztatni kell.

7. § (1) A helyi védettség kimondásáról (megszüntetéséről) az érdekelteket értesíteni kell, illetve az erről szóló közgyűlési rendeletet a helyben szokásos módon (hirdetőtáblán történő kifüggesztés, Fővárosi Közlönyben való megjelentetés) közzé kell tenni.

Az értesítésről a főjegyző gondoskodik.

(2) Érdekeltnek kell tekinteni a 6. § (4) bekezdésében felsoroltakon túlmenően az alábbiakat:

– Fővárosi Földhivatal,

– Fővárosi Nyilvántartás.

(3) A helyi védettség, illetve annak megszüntetése az azt elrendelő közgyűlési rendelet hatálybalépésének napjától érvényes.

(4) A helyi védettség alá helyezett értékekről nyilvántartást kell vezetni.

(5) A nyilvántartás nyilvános, abba bárki betekinthet.

(6) A nyilvántartás tartalmának meghatározásáról és naprakész vezetéséről a főjegyző gondoskodik.

8. § (1) A helyi védelem alá helyezés, illetve annak megszüntetése tényét az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyeztetni.

(2) A helyi védettség fennállásának tényét a hivatalos helyszínrajzon fel kell tüntetni az alábbiak szerint:

„A Fővárosi Közgyűlés 54/1993. (1994. II. 1.) Főv. Kgy. rendelete alapján védett települési érték.”

(3) Az ingatlan-nyilvántartási, illetve a helyszínrajzi bejegyzésről a főjegyző gondoskodik.

A bejegyzés esetleges elmaradása a védettség hatályát nem érinti.

9. § (1) Amennyiben helyi védettség alatt álló értéket műemléki védettség alá helyeznek, a Közgyűlés a helyi védettséget megszünteti, a műemléki védettségről szóló döntés hatálybalépése után.

(2) A helyi védettség megszüntetésének előkészítéséről – a műemléki hatóság értesítése alapján – a főjegyző gondoskodik.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott esetben az érdekeltek véleményét nem kell kikérni.

Előírások, eljárási szabályok

10. § (1) A helyi védelem alatt álló értékek használata és fenntartása során biztosítani kell azok megőrzését, a használat azokat nem veszélyeztetheti.

(2) A védelem alatt álló értékek megőrzése érdekében – a hatályos építési jogszabályok keretei között – az illetékes elsőfokú építésügyi hatóság kötelezheti a védelem alatt álló, valamint a védett együttesek területén található épületek, illetve építmények tulajdonosát(ait), illetve használóját(it):

– a jókarbantartásra, fenntartásra való kötelezettség teljesítésére,

– az azokat eléktelenítő, idegen részek eltávolítására,

– a védett értékek jellegének kifejezésére vagy hatásosabb érvényesülésére irányuló munkálatok elvégzésére.

(3) A (2) bekezdésben jelzett munkálatok elvégeztetését a főjegyző is javasolhatja.

(4) A (2) bekezdésben jelzett munkálatok költségei a tulajdonost (használót) terhelik.

11. § (1) A védett együttesek területén és a védett épületek, illetve építmények tágabb környezetében az adott környezetbe illeszkedő megoldások alkalmazása érdekében az illetékes építésügyi hatóság

– megtagadhatja bontási engedély kiadását,

– előírásokat, kikötéseket tehet.

(2) A helyi védelem alatt álló épület, illetve építmény bontására engedély csak a védelem feloldása után adható ki. A védelem feloldásának feltételeként egyes épületrészek vagy tartozékok megőrzése, illetve az új épületbe való beépítésének kötelezettsége előírható.

12. § (1) Az illetékes építési hatóság a védett értékekkel kapcsolatos intézkedéseinek végrehajtását – az építési hatósági ellenőrzés szabályai szerint – ellenőrizheti.

(2) A kötelezett (megbízottja) az ellenőrzést tűrni köteles.

13. § (1) A főjegyzőt szakértőként be kell vonni:

a) a helyi védelem alatt álló épületeket és építményeket érintő bármely építési (felújítási, átalakítási, bővítési stb.) vagy bontási külső vagy belső munkával,

b) a történetileg kialakult városkép sziluettjének magas vagy nagy tömegű épület beépítésével való megváltoztatásával,

c) a helyi védelem alatt álló együttesek területén és a védett épületek, illetve építmények tágabb környezetében bármely városképi megjelenést érintő beavatkozással, építési, bontási és felújítási munkával,

d) a helyi védettség alatt álló területeket érintő általános és részletes rendezési tervek jóváhagyásával kapcsolatos építésügyi hatósági eljárásokba.

(2) A főjegyző 30 napon belül köteles szakértői véleményét megadni.

Települési Értékvédelmi Támogatás

14. § (1) A Fővárosi Önkormányzat ez e rendelet hatálya alá tartozó épületek, épületegyüttesek, azok szűkebb környezete, illetve tartozékaik karbantartása, felújítása, rekonstrukciója érdekében végzett munkák költségeit a „Települési Értékvédelmi Támogatás”-ból (továbbiakban: Támogatás) segítheti.

(2) A „Támogatás” a Fővárosi Önkormányzat éves költségvetésében szerepel.

15. § (1) A „Támogatás”-t pályázat útján lehet igénybe venni.

(2) A pályázatot évente egyszer, az éves költségvetés jóváhagyását követően a Közgyűlés Kulturális, Városképvédelmi, valamint Várostervezési és Fejlesztési Bizottsága együttesen írja ki.

(3) A benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:

– az építési engedélyhez kötött munka esetén: az építési engedélyezési tervdokumentációt és a jogerős engedélyezési határozatot;

– a megvalósítást szolgáló költségvetést;

– a megpályázott munka elkészülésének tervezett határidejét;

– a megpályázott pénzösszeg megjelölését, felhasználásának tervezett módját és határidejét;

– előzetes kötelezettségvállalást arra, hogy a támogatás elnyerése esetén a kapott összeget a pályázati feltételek szerint használja fel.

(4) A pályázati kiírás a (3) bekezdésben foglaltakon túlmenően további feltételeket is előírhat.

(5) A beérkezett pályázatokat a Közgyűlés Városképvédelmi Bizottsága bírálja el, a Kulturális és a Várostervezési és Fejlesztési Bizottság egyetértésével. Az elbírálásra a főjegyző előterjesztést tesz.

16. § (1) A pályázat alapján vissza nem térítendő támogatás, illetve kamatmentes kölcsön nyerhető el. A kölcsön maximális futamideje 5 év.

(2) A 15. § (5) bekezdésében megjelölt bizottságok határozzák meg, hogy az egyes pályázók a vissza nem térítendő támogatást, a kamatmentes kölcsönt vagy a két támogatási formát milyen arányban kapják. A Közgyűlés által e támogatásra jóváhagyott éves keret legalább 50%-át kamatmentes kölcsönként kell felhasználni.

(3) A támogatást elnyert pályázókkal a főjegyző megállapodást köt.

(4) A megállapodásnak tartalmaznia kell a megítélt pénzösszeg felhasználásának módját, határidejét, feltételeit, az ellenőrzés szabályait, a törlesztés határidejét, feltételeit.

(5) A főjegyző a pályázat alapján elnyert pénzösszeg felhasználását a bíráló bizottságok, szükség esetén mások közreműködésével ellenőrzi.

17. § (1) A kamatmentes kölcsön összegének erejéig – a hatályos jogszabályok keretei között – az ingatlanra jelzálogot kell bejegyeztetni.

(2) Az esedékes törlesztőrészlet teljesítési határidejének elmulasztása esetén a kölcsön hátralévő összegét és annak mindenkori jegybanki kamatait a pályázó egy összegben, haladéktalanul köteles a Fővárosi Önkormányzatnak visszafizetni.

Vegyes rendelkezések

18. § *  Aki a helyi védettség alá helyezett értéket megsemmisíti, megrongálja, továbbá e rendelet 10. § (1)–(2) bekezdésében foglaltakat megsérti – amennyiben cselekménye súlyosabb elbírálás alá nem esik – szabálysértést követ el és 30 000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

19. § * 

20. § (1) E rendelet 1994. március 1-jén lép hatályba.

(2) Rendelkezéseit a hatálybalépéskor folyamatban lévő, elsőfokú határozattal még el nem bírált ügyekben alkalmazni kell.

Melléklet az 54/1993. (1994. II. 1.) Főv. Kgy. rendelethez * 

Budapest helyi védettségű értékeinek jegyzéke

I. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Aladár utca 18. 7408 lakóház
Csaba Dezső, 1942.
Aladár utca 24. 7422 lakóépület
Illyés Gyula, 1897.
Gellérthegy utca 13.
= Naphegy utca 20.
7232 villa
Fischer József, Detoma Alfonz, 1911.
Hegyalja út 26.
= Harkály utca 2.
4882/5 lakóépület
Felföldy, 1909.
Krisztina körút 57. 7599/2 Színházi Intézet
Kuny Domokos utca 9. 7608 lakóépület
Porgesz József, 1910 körül
Kuny Domokos utca 11. 7609 lakóépület
Kertész K. Róbert, 1911.
Mészáros utca 4. 7537 lakóház
Szőke Imre, 1910.
Mészáros utca 5–7.
= Kosciuszko Tádé utca 1.

7592

gimnázium
Hübner Tibor–Weichinger Károly, 1937.
Sánc utca 3/B 5 220
Tigris utca 3. 7538 villa
Franz Baumgartner, 1904.
Zsolt utca 7.
= Derék utca 23.

7480

Porgesz József, 1910.

II. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Ady Endre utca 1.
= Rózsahegy u. 10–12.

13308

lakóház
Wannenmacher Fábián, 1912.
Ady Endre utca 15–17. 12936/1
12935

lakóház
Vidor Emil, 1913–1914.
Ady Endre utca 30. 12823 lakóház
Weil Lipót, 1909.
Áldás utca–Eszter utca sarok (12929/2) kőkereszt
barokk posztamenssel
Alsó Törökvész út 16.
lásd: Bimbó út 63.
Apostol utca 14. 13035 lakóház
Pölz Antal, 1898.
Árvácska utca 14.
lásd: Bimbó út 75.
Berkenye utca 3. 15047 lakóház
Schulek János, 1904–1906.
Berkenye utca 6. 15059 lakóház
Riticka Ferenc, 1902.
Bimbó út 39. 12820 lakóház
Kozma Lajos, 1933.
Bimbó út 63.
= Alsó Törökvész út 16.

12783/1

bérvilla
Ligeti Pál–Pallós György, 1941–1943.
Bimbó út 75.
= Árvácska utca 14.

12686/14

lakóház
Bolyai utca 12.
= Orgona utca 8.

12979

szecessziós villa
Gabinyi Sámuel, 1897–1904.
Bolyai utca 15.
lásd: Szemlőhegy utca 17–19–21.
Buday László utca 5/A 13359 villa
Kertész K. Róbert, 1905.
Buday László utca 8/A 13304/1 lakóház
Révész–Kollár, 1932–1933.
Buday László utca 8/B
= Rózsahegy utca 2.

13304/2

lakóház
Buday László utca 10/A
= Rózsahegy utca 1/A

13310/3

lakóház
Frank Xav. Ferenc, 1819.
Budakeszi út 57/A 10923 eklektikus lakóház
Tőry Emil, 1898 körül
Budakeszi út 63.
lásd: Dénes utca 4.
Budakeszi út 65–67. 10914 ifjúsági nevelőotthon
Szuchy János, 1912.
Budakeszi út 75. 10910 lakóház
Hoffmann Sándor, 1887.
Cserje utca 4/A 15101/14 lakóház
Molnár Farkas, 1931.
Cserje utca 4/B 15101/14 lakóház
Molnár Farkas, 1931–1932.
Cserje utca 12. 15101/6 lakóház
Molnár Farkas, 1932.
Cserje utca 15.
= Szemlőhegy utca 36.

15118

eklektikus lakóház 1905.
Cserje utca 17.
= Fajd utca 2/B

15119/2

eklektikus lakóház 1905.
Csibor utca 6. 11391/12 szecessziós lakóház
Csopaki utca 3/B 12158/2 lakóház
Dr. Barát Béla és Novák Endre, 1933–1934.
Csopaki utca 10. 12181 lakóház
Kozma Lajos, 1934.
Daru utca 14. 14894 XVIII. század végi falusi együttes
Daru utca 16. 14895/2 falusi együttes
Daru utca 18. 14896/2 falusi együttes
Daru utca 20. 14897/1 falusi együttes
Dénes utca 4.
= Budakeszi út 63.

10916

Széher villa
Klein H. János, XIX. század vége
Ervin utca 9.
lásd: Lorántffy utca 7.
Érmelléki utca 9. 12084 bérvilla
Jakab Árpád, 1913–1914.
Fajd utca 2/B
lásd: Cserje utca 17.
Fekete Sas utca 3.
lásd: Henger utca 2.
Fekete Sas utca 6. 13530 orvosi rendelő
Felvinci út 27. 12720/6 lakóház
Opaterny Flóris, 1930.
Fillér utca 26.
= Garas utca 16–18.

12095

Enyedi-villa
Bauer Emil és Guttmann Gyula, 1910.
Fillér utca 40–42.
lásd: Lorántffy utca 7.
Frankel Leó út 44. 14490 volt Esplanade-szálló
Schoditsh Lajos, Eberling Béla, 1900 körül
Frankel Leó út 49. 14571/1
14571/2

zsinagóga és lakóház
Füge utca 6. 12883 lakóépület, 1924.
Garas utca 24/A 12 117/1
Gábor Áron utca 16.
= Pasaréti út 58.

11519

szecessziós lakóház
Berényi Ignác, 1913.
Garas utca 8–10. 12091 lakóház
Málnai Béla, 1922.
Garas utca 16–18.
lásd: Fillér utca 26.
Guyon Richárd utca 3. 12292/1 eklektikus lakóház
Hankóczy út 2.
= Ruszti utca 8.

12186/2

lakóház
Kozma Lajos, 1941.
Harangvirág utca 11.
= Orsó utca 28.

11983/3

lakóház
Molnár Farkas, 1939.
Házmán út 10. 11575 lakóház
Gabos Oszkár, 1907.
Házmán út 12. 11576 Sipesz-villa
Mager Péter, 1909.
Henger utca 2.
= Fekete Sas utca 3.

13509

BKV telephely
Hidász utca 2. = Pasaréti út 84. 11607/4 lovarda I. világháború előtt
Hűvösvölgyi út 2. 10999/6 Szép Ilona
Gyógyszertár
Hűvösvölgyi út 85. 11163/1 lakóház
Jánszky–Szivessy, 1910.
Hűvösvölgyi út 87. 11164/3 Herczeg Ferenc és Tormai Cecil villája
Zrumeczky Dezső, 1912.
Hűvösvölgyi út 89. 11166 lakóház, Gondos–Molnár, 1912.
Keleti Károly utca 3–9.
= Budai László utca 1–3.

13360

középület (KSH)
Czigler Győző, 1896–1897.
Keleti Károly utca 15/A–B
= Kitaibel Pál utca 8.

12870/9

lakóépület
Rainer Károly, 1828–1829.
Keleti Károly utca 29. 12863 lakóház
Komor Marcell, Jakab Dezső, 1910.
Keleti Károly utca 31/A 12862/2 lakóház
Komor Marcell, Jakab Dezső, 1909–1910.
Keleti Károly utca 31/B 12862/1 lakóház
Jakab Dezső, Komor Marcell, 1910.
Keleti Károly utca 33. 12861 lakóház
Fischer Ferenc, 1909.
Keleti Károly utca 39. 12859 Rk. templom
Árkay Aladár, 1922–1926.
Kis Rókus utca 13.
lásd: Kitaibel Pál utca 1.
Kitaibel Pál utca 1.
= Kis Rókus utca 13.

13240/2

Országos Meteorológiai Intézet székháza
Kuruclesi út 12/A 10974/1 fatornácos villa, 1892–1894
Küküllő utca 9. 11531 lakóház
Gyárfás Antal, 1912.
Labanc út 51. 10967 eklektikus lakóház
Hofhauser Elek, 1893.
Levél utca 1.
lásd: Rómer Flóris utca 57.
Lorántffy Zsuzsanna utca 1.
lásd: Trombitás utca 23.
Lorántffy Zsuzsanna utca 7.
= Ervin utca 9.
= Fillér utca 40–42.


12070


neobarokk lakóház
Lotz Károly utca 6. 11595/3 lakóház, 1932.
Marczibányi tér 1.
= Fillér utca 29.

13148/2

iskola
Balázs Ernő, 1912–1916.
Marczibányi tér 12.
= Rét utca 2.

12851

lakóház
Hajós Alfréd–Villányi, 1909–1910.
Modori utca 9.
lásd: Völgy utca 30.
Nyúl utca 6. 13 069
Orgona utca 1.
lásd: Rómer Flóris utca 49.
Orgona utca 8.
lásd: Bolyai utca 12.
Orsó utca 28.
lásd: Harangvirág utca 11.
Palatinus utca 1.
= Szeréna út 10–16.

15188/3

eredetileg József királyi főherceg villája
(jelenleg kórház) Friedrich Lóránd, 1937.
Palánta utca 17. 15101/1 lakóház
Révész Zoltán, 1931–1933.
Pasaréti út 58.
lásd: Gábor Áron utca 16.
Pasaréti út 59. 12008/2 szecessziós középület
Pasaréti út 75. 11999/4 bérvilla
Lukács–Rácz, 1910.
Pasaréti út 85. 11992/5 lakóház
Platschek Imre, 1942.
Pasaréti út 87. 11992/4 lakóház
Falus Lajos, 1941.
Pasaréti út 96.
= Sodrás utca 18–20.

11615/20
11615/21


lakóház
Rimanóczy Gyula, 1933.
Pasaréti út 97. 11983/11 iker lakóház
Rimanóczy Gyula, 1935.
Pasaréti út 117/A–B 11973/6–7 lakóház
Páfrány út 13. 11672 lakóház
Páfrány út 15. 11673 eklektikus lakóház
Pázsit utca 12. 11559 fatornácos lakóház, 1899.
Radna utca 1/A 12043/18 lakóház
Tausig-Roth
Retek utca 33–35. 13098/2 lakóház
Gót Jenő, 1930–1931.
Rét utca 3. 12859 egykori zárdaépület, XX. század eleje
Rókushegyi lépcső 10. 12134 lakóház
Zák Alajos, Hoffhauser Elek, 1895–1896.
Rómer Flóris utca 34.
= Zivatar utca 16.

12940

lakóház
Benes Imre–Kasz Miklós, 1911.
Rómer Flóris utca 49.
= Orgona utca 1.

12981/1

lakóház, 1904.
Rómer Flóris utca 51/B 12975/2 lakóház
Gabinyi Sámuel, 1897–1898.
Rómer Flóris utca 52–54. 12950 lakóház
Feszl Frigyes, 1888. Feszl László, 1891.
Rómer Flóris utca 57.
= Levél utca 1.

12973

lakóház
Bierbauer István, 1904.
Rózsahegy utca 1/A
lásd: Buday László utca 10/A
Rózsahegy utca 2.
lásd: Buday László utca 8/B
Rózsahegy utca 10–12.
lásd: Ady Endre utca 1.
Ruszti utca 8.
lásd: Hankóczy utca 2.
Sodrás utca 18–20.
lásd: Pasaréti út 96.
Szalonka út 2/B 11676/5 lakóház
Harming M. Mihály, 1902.
Szalonka út 6/A 11691 lakóház
Zrumeczky Dezső, 1911.
Szemlőhegy utca 1. 12931/1 lakóház
Szuchy János, 1914.
Szemlőhegy utca 8. 12927 lakóház, 1886–1906.
Szemlőhegy utca 17–19–21. = Bolyai utca 15. 13013 óvoda
Szeletzky Lajos, 1892.
Szemlőhegy utca 35. 15130 lakóház, Fischer József, 1936.
Szemlőhegy utca 36.
lásd: Cserje utca 15.
Széher út 22–24. 11018/7 lakóház, Takách Béla, 1928.
Szerb Antal utca 9/B
lásd: Tárogató út 77.
Szilágyi Erzsébet fasor 17–21. 13060 lakóház
Bauer Emil, 1909.
Szilágyi Erzsébet fasor 33. 13052 lakóház
Wellisch Andor, 1914.
Szilágyi Erzsébet fasor 61. 13043/22 lakóház
Wanner János, 1935–1936.
Tárogató út 48. 11097/2 eklektikus lakóház
Seigel Albin–Szőts Imre, 1933.
Tárogató út 77.
= Szerb Antal utca 9/B

11174/4

lakóház
Schoditsch Lajos–Eberling Béla, 1912.
Tárogató lejtő 15. 11052/2 lakóház
Weischer Szilveszter, 1906.
Trombitás út 23.
= Lorántffy Zsuzsanna utca 1.

12045

villa
Kozma Lajos, 1935.
Ürömi utca 2. 14954 lakóház, 1780 körül
Ürömi utca 4. 14953 lakóház, 1780 körül
Vérhalom utca 24. 15042/1 lakóház
Molnár–Popper, 1931.
Völgy utca 30.
= Modori utca 9.

11387/1

irodaépület
Zivatar utca 16.
lásd: Rómer Flóris utca 34.

2. Épületegyüttesek

1. Gül baba utca mindkét oldalon, a Török utcától az Apostol utcáig
2. Margit körút a Frankel Leó utcától az Ostrom utca vonaláig

III. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Aranypatak utca 21279/2 kőkereszt 1817 körül
Bécsi út 88–92. 14729/2
14729/3
14729/4


„Városi házak”
Hickisch Dezső–ifj. Paulheim Ferenc, 1927.
Királyok útja 158/A 63338 Vízmű gépház
Kossuth Lajos üdülőpart 131–133. 63625 üdülő
Nánási út 45. 23758/1 „Bibic” csónakház
Római part 30–31–32. 23752/4 csónakház
Szt. János utca 7. 60075 csónakház 1930 körül
Zaránd utca 19/A 23717/6 lakóépület
Zaránd utca 27. 23706 lakóépület

2. Épületegyüttesek

1. Óbudai Gázgyár üzemi épületei és az igazgatósági lakótelep (Gázgyár utca–Jégtörő utca)
2. Emőd utca a Szentendrei úttól a Nánási útig
3. Rozgonyi Piroska utca, teljes hosszában a Dósa utcától a Római partig
Békásmegyer-Ófalu
1. Ezüsthegy utca páros oldala a Kőbánya utcától a Donát utcáig
2. Kőbánya utca mindkét oldala az Iskola utcától a Pince közig
3. Perje utca mindkét oldala a Templom utcától a Vendel utcáig
4. Templom utca a Verem utcától az Ezüsthegy utcáig
5. Békásmegyer utca a 10. számtól, illetve 5/B számtól a Donát utcáig

IV. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Árpád út (71420) víztorony
Dümmerling–Mihailich, 1911.
Árpád út 77. 70697 mozi
Erkel Gyula utca 26–28. 73512 iskola
Görgey Artúr út 26. 73310 iskola, Foerk Ernő, 1925.
Görgey Artúr út 77. 72084 eklektikus villa
István út 14.
= Szent István tér 1–3.
70003 Városháza
Böhm Henrik–Hegedűs Ármin, 1899.
István út 18. 70023 posta
Sándy Gyula
Lőrinc utca 40–42. 70028 iskola
Baumgarten–Herczegh, 1907–1908.
Tanoda tér 1. 70677 gimnázium

2. Épületegyüttesek

1. Templom utca a Károlyi István utcától a Deák Ferenc utcáig

V. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Alkotmány utca 10.
= Szemere utca 7.

24908

Redlich-ház
Alpár Ignác, 1898.
Aulich utca 3. 24734 Walkó-ház
Körössy Albert Kálmán, 1901.
Aulich utca 4–6. 24731 Havas-ház
Heidelberg–Jónás, 1902–1903.
Aulich utca 7.
= Hold utca 10–12.

24736

lakóház
Quittner Zsigmond, 1905 körül
Bajcsy-Zsilinszky út 78. 24981 Légrády-nyomda
Korb–Giergl, 1890 körül
Bank utca 6. 24791 lakóház
Hild József, 1846 körül
Báthory utca 3. 24723 lakóház,
szecessziós Kármán és Ullmann, 1902 körül
Báthory utca 5.
= Honvéd utca 4.

24724

lakóház,
eklektikus, Alpár Ignác
Báthory utca 7.
= Honvéd utca 5.

24728

lakóház
Révész Sámuel és Kollár József, 1905 körül
Báthory utca 8.
= Honvéd utca 7.
= Kálmán Imre utca 5.


24879


lakóház, 1896.
Báthory utca 9. 24729 Dawidson-ház
Vidor Emil, 1901–1903.
Bécsi utca 1–3. 24417 Phőnix-biztosító épülete
Quittner Zsigmond
Bécsi utca 10.
= Harmincad utca 3.

24437

Fischer-üzletház
Kármán Géza Aladár és Ullmann Gyula, 1909–1912.
Cukor utca 6.
= Papnövelde utca 4–6.

24019

iskola
Reichl Kálmán, 1911–1913.
Falk Miksa utca 13.
= Balaton utca 8.

25015

lakóház, szecessziós
Fodor Gyula, 1909.
Ferenciek tere 2.
= Veres Pálné utca 2.
= Curia utca 2.


23998


lakóépület
1901–1903.
Harmincad utca 6.
= Erzsébet tér 6.

24458

egykori Hazai Bank Rt.
Rainer Károly
Hercegprímás utca 21. 24768 „Zoltán-ház” lakóház,
klasszicista, ifj. Zitterbarth Mátyás, 1847.
Hold utca 6.
= Perczel Mór utca 6.

24738

lakóház
Kármán–Ullmann, 1900–1901.
Hold utca 13. 24807 Vásárcsarnok
Czigler Győző, 1897.
Honvéd utca 3. 24727 lakóház
Vidor Emil, 1903.
József Attila utca 12.
= Hild tér 6.

24504

lakóház
Medgyaszay István, 1938–1939.
Károlyi Mihály utca 9.
= Cukor utca 2.
= Irányi utca 29.


24017


volt Centrál Kávéház, 1882.
Királyi Pál utca 12.
= Képíró utca 2.

24102

lakóház
XIX. század vége
Kristóf tér 6. 24412 lakóház
Kőrössy Albert–Kiss Géza, 1910.
Markó utca 22–24. 24978 Országos Mentőszolgálat
Quittner Zsigmond, 1879.
Múzeum körút 35. 24120 lakóház
Nádor utca 26.
= Steindl Imre utca 13.

24673

lakóház
Zitterbarth Mátyás–Hild József, 1831–1836.
Nádor utca 28.
= Steindl Imre utca 14.
24688 lakóház
Hild József, 1843. átépítés 1920 körül
Nagy Ignác utca 19/B 25036 lakóház
1891 körül
Október 6. utca 13. 24 600
Október 6. utca 16–18. 24593 lakóház
Székely Dezső, 1910–1912.
Reáltanoda utca 13–15. 24181 lakóház
1860 körül
Sas utca 9. 24537 lakóépület, 1871.
Sas utca 11. 24538 lakóház
XIX. század vége
Sas utca 16. 24606 lakóház
1890–1891.
Sas utca 21. 24613 lakóház
XIX. század közepe
Szervita tér 2. 24371 lakó- és üzletház
Jónás Dávid és Zsigmond, 1908 körül
Szép utca 5. 24191
Veres Pálné utca 27. 23954 lakóház
Gerle György, 1940 körül
Veres Pálné utca 29. 23953 lakóház
Kiss István, 1896.
Vitkovics Mihály utca 9. 24270 Üzemi épület és lakóház
Löllbach Kálmán, 1910.

2. Épületegyüttesek

1. Bajcsy-Zsilinszky út páros oldala a Szt. István tértől a Stollár Béla utcáig
2. Károly körút a Kossuth Lajos utcától a Gerlóczy utcáig
3. Kossuth Lajos utca 1–22-ig, Ferenciek terétől a Múzeum körútig az út mindkét oldala
4. Petőfi Sándor utca teljes hosszában az utca mindkét oldala a Ferenciek terétől a Szervita térig
5. Szabadság tér
6. Szt. István körút páratlan oldala a Jászai Mari tértől a Nyugati térig
7. Vámház körút páros oldala

VI. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Aradi utca 14. 28808 egykori nyomdaépület, XIX. század vége
Aradi utca 17. 28813 lakóház
Körössy Albert, 1910.
Aradi utca 57. 28469 „Piatschek-ház”
Löffler Béla és Sándor, 1907–1908.
Bajza utca 31. 29635 villa
Freund Vilmos,
átépítés Kármán Géza Aladár és Ullmann Gyula
Bajza utca 42. 28412 „Léderer-ház”
Bálint Zoltán és Jámbor Lajos, 1902.
Bajza utca 44. 28411 „Baruch-ház”
Bálint Zoltán és Jámbor Lajos, 1898.
Bajza utca 51. 28332 Elemi iskola
ifj. Ray Rezső, 1914–1916.
Csengery utca 61. 28748 „Jellinek-ház”
Román Miklós és Ernő 1913 körül
Csengery utca 76. 28791 lakóház
Komor Marcell és Jakab Dezső, 1900.
Dessewffy utca 8–10.
= Hajós utca 28.

29154

lakóház
Sterk Izidor, 1895.
Dessewffy utca 13. 29159 lakóház
Himler Miksa, 1920.
Dessewffy utca 23. 29120 lakóház,
orthodox izr. imaház 1870.
Eötvös utca 29. 28802 „Rosenfeld-ház”
Málnai Béla és Haász Gyula, 1909–1911.
Hajós utca 12.
= Lázár utca 22.

29197

lakóépület
Roszlozsnik Lukács, 1890.
Hajós utca 16–18. 29193 lakóház
Freund Dezső, 1912 körül
Hajós utca 23.
= Ó utca 23.

29097

lakóház
Millnich Alfréd, 1892.
Hajós utca 43. 29135 Tlach és Keil lakó- és üzletház
Fischer József, 1905 körül
Hunyadi tér 4–5.
= Szófia utca 10–12.
= Eötvös utca 5.


29451


VI. sz. Vásárcsarnok
Alpár Ignácz, 1897.
Hunyadi tér 1. 29460
Izabella utca 94. 28672 Lindenbaum-házak
Spiegel Frigyes és Weinréb Fülöp, 1896–1897.
Király utca 14. 29273 lakóház
Ágoston Emil, 1909.
Király utca 34.
= Székely Mihály utca 1.

29310

lakóház
Lázár utca 7–9. 29215,
29214

ikerlakóház
Freund Dezső, 1911 körül
Lázár utca 16.
= Ó utca 15.

29200

lakóépület, 1890.
Lázár utca 20. 29 198
Lendvay utca 12.
= Munkácsy Mihály utca 13.

28315

lakóház
Lendvay utca 24. 28258 villa
Lendvay utca 28.
= Dózsa György út 98.

28256

„Groedel”-villa
Kármán Géza Aladár és Ullmann Gyula, 1900–1901.
Liszt Ferenc tér 2.
= Paulay Ede utca 60.

29384

lakóház
Vidor Emil, 1905.
Lovag utca 12. 28964 lakóépület, 1894.
Mozsár utca 7. 29063 lakóépület
Herczog J. Ferenc műépítész, 1904.
Mozsár utca 12. 29053 lakóépület
Molnár Gyula, 1903.
Munkácsy Mihály utca 16.
= Kmetty György utca 35.

28351

„Hirsch”-villa
Bálint Zoltán és Jámbor Lajos, 1908 körül
Munkácsy Mihály utca 19. 28305 „Schiffer”-villa
Vágó József, 1912.
Munkácsy Mihály utca 22. 28336 villa
Kovács Frigyes, 1906.
Munkácsy Mihály utca 23.
= Szondy utca 73.

28303

„Sonnenberg”-ház
Kőrössy Albert, 1904.
Munkácsy Mihály utca 26–32. 28334 gimnázium
Kőrössy Albert, 1906–1908.
Nagymező utca (29363) „Baetz-féle” nyilvános illemhely
Nagymező utca 1.
= Pethő utca 2.

29367

iskola
Nagymező utca 3. 29373 lakóház
Gyenes Lajos és Vajda Andor, 1913.
Nagymező utca 23.
= Ó utca 33.

29047

lakóépület, 1893.
Nagymező utca 25.
= Ó utca 34.

29028

lakóépület
Schumann Antal, 1893.
Nagymező utca 45. 28960 lakóépület, 1894.
Nagymező utca 52. 29130 lakóépület, 1880.
Nagymező utca 54–56.
= Hajós utca 33–35.

29131

Teréz Távbeszélőközpont
Balázs Ernő, 1902–1903.
Ó utca 12. 29189 lakóház
Hudek Antal, 1886.
Ó utca 38. 29030 lakóépület, 1898.
Ó utca 39. 29044 lakóház
Menisen Gyula, 1895.
Paulay Ede utca 16. 29301 lakóépület
Paulay Ede utca 35. 29320 Parisiana mulató
Lajta Béla, 1908–1909.
(Jelenleg Arany János Színház)
Paulay Ede utca 37. 29319 lakóház
Heidelberg Sándor és Jónás Dávid, 1902.
Révay utca 14. 29225 lakóház
1890 körül
Rippl-Rónai utca 13.
= Lendvay utca 21.

28263

gr. Apponyi-ház
Vidor Emil, 1907.
Székely Bertalan utca 2/B 28457 lakóházak
Löffler Béla és Sándor
Székely Bertalan utca 2/C 28456 lakóház
Löffler Béla és Sándor, 1909–1910.
Szondi utca 67. 28394
Szondi utca 75. 28302 lakóház
Kőrössy Albert, 1906.
Zichy Jenő utca 12. 29172 lakóépület

2. Épületegyüttesek

1. Bajcs-Zsilinszky út páratlan oldala, a Lázár utcától a Nyugati térig
2. Epreskert, a Bajza utca–Szondi utca–Munkácsy Mihály utca–Kmetty utca által határolt terület
3. Teréz körút, a Király utcától a Podmaniczky utcáig
4. Városligeti fasor páros oldala, a Bajza utcától a Dózsa György útig–Dózsa György út–Délibáb utca–Bajza utca által határolt terület

VII. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Akácfa utca 13. 34392 lakóház
Román Miklós és Ernő, 1912.
Akácfa utca 18. 34405 lakóház
Akácfa utca 20. 34406 lakóház
Akácfa utca 43. 34331 lakóház
Dömmerling Ödön, 1914.
Alsó erdősor utca 8. 33603 „Steinhardt”-ház
Fodor Gyula, 1907 körül
Barcsay utca 5. 33 683
Dob utca 5.
= Rumbach Sebestyén utca 4.

34229

lakóház
Ágoston Emil, 1909.
Dob utca 7.
= Rumbach Sebestyén utca 3.

34231

lakóház
Dob utca 8.
= Rumbach Sebestyén utca 6.

34222

„Glücksman”-ház
Román Miklós és Ernő, 1913.
Dob utca 53. 34342 Schwartz-ház
ifj. Nagy István, 1904–1905.
Dob utca 85. 33874 elemi iskola
Hegedűs Ármin, 1905–1906.
Dohány utca 3.
= Rákóczi út 6.

34526

lakóház
Dohány utca 22–24.
= Síp utca 3.

34496

„Árkád-bazár” és lakóház
Vágó József és László, 1908–1909.
Dohány utca 44. 34442/2 Hungária fürdő
Ágoston Emil, 1909.
Dózsa György út 64. 33 343
Hársfa utca 40. 33915 Neumann-ház
Málnai Béla, 1905–1906.
Hernád utca 40.
= Marek József utca 19.

33271

lakóház
Hernád utca 42–46.
= Marek József utca 20.

33323

Székesfővárosi elemi iskola
Kismarty-Lechner Jenő, 1910–1911.
István utca 18. 33277 lakóház
Bán Dezső, 1905 körül
István utca 19.
= Nefelejcs utca 35.

33156

lakóház
István utca 20.
= Hernád utca 36–38.

33276

lakóház
István utca 49. 33229 lakóház
Kőrössy Albert, 1904.
Izabella utca 34.
= Jósika utca 17.

33946

lakóház
Löffler Béla és Sándor, 1910.
Jósika utca 2.
= Csengery utca 21.

34022

„Bruchsteiner”-ház
Sterk Izidor, 1902–1903.
Jósika utca 25. 33974 „Fischer”-ház
Mezey Sándor, 1900.
Kazinczy utca 14. 34448 klasszicista lakóház, 1860.
Kazinczy utca 51. 34158 lakóház
Fodor Gyula, 1907 körül
Kertész utca 27. 34350/2 Hajcsi-ház
Karvaly Gyula, 1905–1906.
Kertész utca 29. 34351 lakóház
Löffler Béla és Sándor, 1911 körül
Kertész utca 33.
= Dob utca 56–58.

34076

lakóház
Kőrössy Albert és Sebestyén Artúr, 1898.
Kertész utca 38–40.
= Dob utca 54.

34078

lakóépület, 1904.
Király utca 1/D
= Asbóth utca 19.

34213/6

lakóház
Martsekényi Imre, 1938.
Király utca 41. 34117 lakóház
XIX. század második fele, öntöttvas portál
Marek József utca 31. 33256 lakóház
Komor Marcell–Jakab Dezső, 1911.
Marek József utca 35. 33254 lakóház
ifj. Nagy István, 1896.
Murányi utca 38. 33328 lakóház
Nagydiófa utca 25. 34284 „Horváth-ház”
Lux Endre, 1907.
Nyár utca 10. 34449 „Bánd-ház”
Freund Dezső, 1908 körül
Nyár utca 22. 34460 „Kopits-ház”
Kopeczek György, 1909–1910.
Péterfy Sándor utca 17. 33114 lakóház
Márkus Géza, 1900 körül
Rákóczi út 14. 34531 társasház
Rottenbiller utca 23–25. 33298 Állatorvos-tudományi Egyetem épületei, 1880.
Rottenbiller utca 35.
= Damjanich utca 1.

33415

lakóház, 1920.
Rózsa utca 35. 33963 lakóépület, 1898.
Síp utca 7. 34498 „Goldscheider-ház” Román Miklós és Ernő
Síp utca 16–18.
= Wesselényi utca 14.

34241

lakóház
Vágó József és László, 1902.
Síp utca 17. 34503 lakóház
Löffler Béla és Sándor, 1908.
Síp utca 19.
= Wesselényi utca 11.

34504

lakóház
Wesselényi utca 15.
= Kazinczy utca 15.

34483

klasszicista lakóház, 1860.
Wesselényi utca 17. 34482 Székesfővárosi Cipész Ipartestület székháza
Kopeczek György, 1905.
Wesselényi utca 18.
= Kazinczy utca 22.

34244

„Schiffer-ház”
Schwarz Jenő és Horváth Antal, 1908.
Wesselényi utca 24.
= Nagydiófa utca 22–24.

34280

lakóház
Román Miklós és Ernő, 1910–1911.
Wesselényi utca 32.
= Klauzál utca 27.

34314

lakóház
Ágoston Emil, 1909.
Wesselényi utca 40. 34335 „Lung-ház”, Mellinger Artúr, 1902.
Wesselényi utca 69.
= Rózsa utca 14.

33798

lakóház
Wesselényi utca 73. 33812 egykori Ipartestületi Székház

2. Épületegyüttesek

1. Erzsébet körút, a Rákóczi úttól a Király utcáig
2. Károly körút páratlan oldala, a Rákóczi úttól a Király utcáig
3. Városligeti fasor páratlan oldala, a Bajza utcától a Dózsa György útig

VIII. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Baross utca 34. 36725 lakóház
Baross utca 87/A
= Beniczky Lajos utca 2.

35726/5

lakóház
ifj. Ray Rezső
Baross utca 87/B
= Beniczky Lajos utca 1.

35726/4

lakóház
ifj. Ray Rezső
Bókay János utca 49–55.
= Üllői út 72–74.

36262

gyermekklinika
Bródy Sándor utca 9. 36592
Bródy Sándor utca 16. 36 527
Bródy Sándor utca 17. 36625 lakóház
Schannen Ernő és Artúr
Bródy Sándor utca 46. = Kőfaragó utca 36482
Delej utca 36. 38762 villa
Delej utca 37.
= Bíró Lajos utca 25.

38628

villa
Dugonics utca 17–21.
= Korányi Sándor utca 22–26.

36034

elemi iskola
Szabó Gyula, 1911 körül
Fiumei út 12/B–14. 34587 lakóház
Fodor Gyula
Fiumei út 13–17.
= Dologház utca 4–12.
= Köztársaság tér 18–19.


34720


kórház-rendelőintézet
Gerlóczy Gedeon–Körmendi Nándor, 1936–1939.
Fiumei út 19/A 34722/1 Volt Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Székháza
Komor Marcell–Jakab Dezső és Sós Aladár, 1930.
Fiumei út 19/B
= Alföldi utca 20.

34727

Budapesti és Pest megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság (egykori OTI Székház)
Komor Marcell és Jakab Dezső, 1912–1913.
Fiumei út 20–26. 38818/4 Józsefvárosi Pályaudvar
Gutenberg tér 2. 36481
Gutenberg tér 4.
= Kölcsey utca 2.
= Bérkocsis utca 1.


36479


lakóépület
Vágó László és József, 1906.
Horánszky utca 4. 36631 lakóház
Gottgeb Antal, 1870.
Horánszky utca 12. 36635 társasház, 1914.
Horánszky utca 13. 36615 lakóház, 1836.
Horánszky utca 18–20. 36638 iskola
Kauser József, 1882.
Horánszky utca 22. 36639 iskola
Kauser József, 1882.
Horváth Mihály tér 6.
= Hock János utca 1.

35546

lakóház
Fehér Lajos, 1911.
Horváth Mihály tér 8–9.
= Baross utca 71.

35529

gimnázium
Almási Balogh Loránd, 1911–1912.
Horváth Mihály tér 17. 35197 József Telefonközpont
ifj. Ray Rezső, 1910–1916.
József utca 37. 35180 lakóépület-műteremház, 1898.
Köztársaság tér 14–15–16.
= Vay Ádám utca 2.

34760

volt OTI bérházak
Preisich–Vadász–Árkay–Ligeti–Fischer–Molnár–
Pogány, 1933–1935.
Lőrinc pap tér 2. 36700 Zichy-palota
Magdolna utca 5–7. 35521/1 volt Vasas Székház
Mosonyi utca 6–8. 34576 nevelőotthon Gyalus László és Mór Lajos, 1913.
Mosonyi utca 8.
= Festetics utca 3–5.

34577

iskola
Múzeum utca 17. 36578/2 Műszaki Könyvtár
Fellner és Helmer, 1881.
Népszínház utca 19.
= Víg utca 2.

34818

lakóház
Lajta Béla, 1911–1912.
Népszínház utca 22.
= Kiss József utca 21.

34679

Polgári Serfőzde bérháza
Vidor Emil, 1906 körül
Népszínház utca 31.
= Bérkocsis utca 40.

34776

lakóház
Révész Sámuel és Kollár József, 1912 körül
Népszínház utca 35. 35065 lakóház
Málnai Béla és Haász Gyula, 1911–1912.
Práter utca 9. 36394 lakóépület
Kőrössy Albert, 1904–1905.
Práter utca 29/A 36326
Rákóczi út 7. 36555 lakó- és üzletház
Schmahl Henrik, 1890.
Rezső tér 2. 38673/2 lakóépület
Mezey Sándor, 1906.
Rökk Szilárd utca 11. 36677 lakóház
Gyalus Zoltán, 1906.
Százados út 3–13. 38837/4 Művésztelep
Wossala Sándor
Százados út 6.
= Szörény utca 2–4.

38883

elemi iskola
Gyalus László, 1913.
Szentkirályi utca 8. 36512 Régi Stühmer épület
Szentkirályi utca 16. 36 516
Szentkirályi utca 28. 36596 az egykori Szent István Társulat Nyomdája
Hoffhauser Antal, 1889.
Szentkirályi utca 30. 36597 „Király-terem”
Szörény utca 5. 38878 Székesfővárosi kislakásos bérházak
Ybl Lajos, 1909–1910.
Szűz utca 5–7. 35256 Rákosi Jenő háza
ifj. Nagy István, 1906–1907.
Tavaszmező utca 15.
= Szűz utca 1.

35259

iskola
Pártos Gyula
Tavaszmező utca 17.
= Szűz utca 2.

35263

Kandó Kálmán Műszaki Főiskola 1896.
Üllői út 14.
= Baross utca 11.

36753

Arany Sas-udvar
Fodor Gyula, 1905–1907.
Üllői út 88–92.
= Delej utca 7.

38712

templom és paplak, 1880–1910.
Vajda Péter utca 4–6.
= Delej utca 49.
= Bláthy Ottó utca 42–44.


38601


Ganz-Mávag munkáslakótelep, kultúrház, 1911.
Vajda Péter utca 7–13. 38793/7 Székesfővárosi kislakásos bérház
Márkus Géza és Spiegel Frigyes, 1910–1912.
Vajda Péter utca 25–31.
= Bláthy Ottó utca 36–40.
= Delej utca 47.


38603


elemi iskola
Lechner Ödön, 1914–1915.
Vas utca 3. 36505 lakóház, Kiss Géza, 1910.
Víg utca 28.
= Déri Miksa utca 4.

34926

lakóház
Freund Dezső, 1914.

2. Épületegyüttesek

1. Üllői út 78. 36177 Klinikák
(Tömő utca–Balassa utca–Apáthy István utca–Szigony utca–Üllői út–Korányi Sándor utca–Illés utca által határolt tömb)
2. József körút az Üllői úttól a Blaha Lujza térig
3. Baross utca 23–29. 36771/14 Belső Klinikai tömb
Kolbenmeyer–Weber–Kiss 1873., 1880., 1882.
(Baross utca–Mária utca–Üllői út–Szentkirályi utca által határolt terület)

IX. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Berzenczey utca 11. 37636 Lechner-ház
Lechner Ödön, 1895.
Bokréta utca 28.
= Tűzoltó utca 25/B

37457

lakóház
Boráros tér 3.
= Ráday utca 65.
= Lónyay utca 64.


36932


lakóház, 1905.
Ferenc tér (37450) Baetz-féle nyilvános illemhely
Illatos út 2–4. 38191/2 iskola
Fleischl Róbert, 1909–1910.
Ipar utca 15–21. 37871 Likőripari Vállalat
Közraktár utca 30. 37101/1 irodaház
Györgyi Dénes, 1921.
Máriássy utca 5–7. 38025/2 üzemépület
Mester utca 56–58. 37736 középiskola
Lónyay utca 26. 36973 lakóház
Hild Károly, 1836.
Lónyay utca 30–32. 36971 Központi Zálogház
Révész Sámuel és Kollár József, 1901–1903.
Ráday utca 14. 36822 „Mellinger-ház”
Dénes Dezső és Mellinger Artúr, 1911.
Ráday utca 43–45. 36950 kollégium
Szőts Imre és Siegel Albin, 1910.
Soroksári út 38086/30 MÁV vasútállomás
Soroksári út 16.
= Ipar utca 2.

37912

Gizella malom
Soroksári út 22–24. 37923 Concordia malom
Soroksári út 58. 38021/4 Közvágóhíd
Julius Hennicke, 1872.
Soroksári út 160. 38211/3, 4 Fegyvergyár üzemi csarnoképülete
Soroksári út 164. 38215 gyári igazgatósági villa
Quittner Ervin, 1923.
Üllői út 59. 37126 lakóház
Révész Sámuel és Kollár József, 1909 körül
Üllői út 115/B
= Ernő utca 36.

37261

„Brüll-ház”
Kiss Géza, 1908–1909.
Üllői út 119.
= Mihálkovics utca 20.

37264
Székesfővárosi kislakásos bérház
Hübner Jenő, 1911.
Üllői út 121.
= Haller utca 88.

37278

Székesfővárosi kislakásos bérház
Pecz Samu, 1911.

2. Épületegyüttesek

1. Bakáts tér
2. Ferenc körút, a Boráros tértől az Üllői útig
3. Kálvin tér
4. MÁV lakótelep, Gyáli út 15/A–B–C–D–E 38241/1
5. Vámház körút páratlan oldala a Fővám tértől a Kálvin térig

X. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Cserkesz utca 7–9. 41510/7 volt zsinagóga és a Kőbányai Izraelita Hitközség tanács- és lakóháza
Schöntheil Richárd, 1909–1910.
Füzér utca 37–39. 39077 1912-ben épült szecessziós ipari épület
Gergely utca 1. 41768 lakóház
Ihász utca 15. 41827 református templom
Kada utca 48–56. 41957/23 Magnezit munkássorház
Kada utca–Sörgyár utca sarok (41207/2) feszület, XVIII. század
Kápolna utca 14. 41498 evangélikus templom
Kozma utca 8. előtt (42520/2) „lóvasút-végállomás” 1904–1905.
Kőrösi Csoma sétány 1. 39031/4 lakóház
Román Ernő és Miklós, 1913.
Kőrösi Csoma sétány 2. 39026 lakóház
Kőrösi Csoma sétány 4. 39027/1 lakóház
Kőrösi Csoma sétány 8. 39030 lakóház
Ranits József, 1883.
Kőrösi Csoma út 36–38. 39185 lakóház
Liget tér 2. 41507/7 lakóépület, 1908.
Liget utca 6–8–10. 38996 századfordulón épült, tégla architektúrájú ipari épület
Liget utca 29. 39142 lakóház
Maglódi út 35–51. 41037/1 Kőbányai Sörgyár 5. sz. telepe
Martinovics tér 4/A 41793 lakóház
Óhegy utca 2. 42032 Kőbánya régi iskolája
Óhegy utca 9–11.
= Kőér utca 62.

42018

katolikus templom
Árkay Aladár, 1925–1927.
Sírkert utca–Kozma utca sarok (42516) gyalogos aluljáró
Újhegyi út 36.
= Sírkert utca 31.

42515

Kupa étterem
Vaspálya utca 38307 volt Kispesti MÁV-állomás

2. Épületegyüttesek

1. Állomás utca 2–26.
2. Szent László tér
3. Halom utca 13/A–15.
4. Hölgy utca 9/B–21. és 14–28.

XI. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Albertfalva tér
= Albertfalva utca 8.
= Bükköny utca 1.
= Kenderes utca 2.



43205/2



római katolikus templom
Lechner Jenő, 1938 körül
Bartók Béla út 137–139.
= Thallóczy utca

3349–51

villamos kocsiszín
Budafoki út 52.
= Hengermalom utca

4050
4049


Kelenföldi Hőerőmű eredeti épületei
Reichl–Borbíró, 1912–1937.
Budaörsi út 49–65. 2637 Petőfi laktanya
Budaörsi út 101. 2571 lakóház, 1895–1896.
Csonka János tér
= Fehérvári út 43.

3711

régi vámház
Diószegi út 48/B
= Badacsonyi utca 18.

4482/2

bölcsőde
Gót Jenő, 1941.
Diószegi út 54/B
= Ábel Jenő utca 18.

4646/1

lakóház
Árkay Bertalan, 1929.
Etele tér 2854/6 Kelenföldi pályaudvar főépülete, 1876.
Fadrusz utca 5. 4376 lakóház
Fischer és Detoma, 1909.
Fadrusz utca 6. 4463 lakóház, 1911.
Fadrusz utca 12.
= Eszék utca 17–19.

4399

lakóház
Medgyaszai, 1928.
Fehérvári út 2.
= Váli utca 1.

4275/9

iskola
Sándy és Orbán, 1911.
Fehérvári út 12. 4275/1 rendelőintézet
Fehérvári út 202. 43903 áramátalakító, 1900.
Halmi utca 9. 3669 lakóház, 1900.
Hengermalom utca 2.
= Fehérvári út 88.

3883

ELMÜ lakóház, 1927.
Hengermalom utca 51. 4054/4 Budai hengermalom, 1910.
Himfy utca 6. 4964/3 lakóház, 1910 körül
Himfy utca 7. 4963/4 lakóház, 1940 körül
Himfy utca 9. 4963/5 lakóház
Wälder Gyula, 1925 körül
Irinyi utca 31. 4136/27 lakóház
Árkay Bertalan, 1941.
Kalotaszeg utca 3. 3833/4 lakóház, 1928.
Kamaraerdei út 037 szociális otthon főépülete
Karinthy Frigyes út 14. 4 231
Kelenhegyi út 36. 5375/1 lakóház, 1913.
Kelenhegyi út 42. 5360 lakóház
Kemenes utca 14. 5472 „Rosenfeld ház”
Vidor Emil, 1908.
Kruspér utca 3. 5532 lakóház
Porgesz József, 1909–1910.
Kruspér utca 5–7. 5531 „Singer-ház”
Nagy Sándor, 1908–1909.
Magyari István utca 1–3.
= Károlyi Gáspár tér

4368/42
4368/45


evangélikus templom
Schulek János, 1928.
Ménesi út 11–13. 5069 Eötvös Kollégium
Alpár Ignác, 1900.
Ménesi út 25–31. 5080/1 Pázmány Péter Egyetem
Ménesi út 26. 4957 Lazaristák kápolnája
Szuchy János, 1910.
Ménesi út 44–48.
= Szüret utca 4.

4938

Kertészeti Egyetem
Lauber László és Rerrich Béla, 1940 körül
Ménesi út 59/B 5119/10 lakóház Medgyaszai István, 1921.
Ménesi út 70. 4 923/3
Ménesi út 75.
= Gombocz Zoltán utca 2.

5154/8

lakóház
ifj. Lechner Jenő, 1940.
Mészöly utca 4. 5040 bérház
Lechner Jenő, 1909–1910.
Mészöly utca 5. 5037 bérház
Medgyaszay István, 1933–1934.
Minerva utca 8/A 5425/2 „Bauer villa”, 1907.
Orlay utca 3. 5480 bérház, 1910 körül
Orlay utca 4. 5490 bérház
Löllbach Károly, 1910.
Petzval József utca 3. 3684 lakóház
Nagy Géza, 1902.
Somlói út 32–40. 5094 „Entz Ferenc Kertészeti Tanintézet” 1859.
Tass vezér utca 9.
= Edömér utca

4491/18

tűzoltóság
Janáky István, 1939.

2. Épületegyüttesek

1. Balogh Tihamér utca mindkét oldala
2. Bartók Béla út–Bocskai út–Fadrusz utca által határolt tömb
3. Bartók Béla út mindkét oldala a Gellért tértől a Móricz Zsigmond körtérig
4. Bartók Béla út–Szabolcska Mihály utca–Fehérvári út–Eszék utca–Fadrusz utca által határolt terület
5. Bartók Béla út–Villányi út–Fadrusz utca által határolt tömb
6. Budafoki út, a Zenta utcától a Karinthy Frigyes utcáig
7. Budafoki út páratlan oldala a Gellért tértől a Zenta utcáig
8. Budaörsi út 4–18. 4805
9. Építész utca–Karcag utca–Vegyész utca–Fegyvernek utca által határolt területen lévő kis lakótelep
10. Kanizsai utca 2–10. 4328 rendőr lakótelep
11. Karinthy Frigyes út 21.
= Budafoki út 59–63. 4197 volt dohánygyár épületei
12. Móricz Zsigmond körtér épületegyüttese
13. Orlay utca mindkét oldala

XII. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Adonisz utca 4. 9644 lakóház 1845 körül
Agancs utca 2/B 9333/2 volt zenepavilon, Peterek és Wagner, 1891.
Alkony utca 17–19. 10434 lakóház, svájci stílus, 1890 körül
Alma utca 1.
= Gaál József utca 2.

10110

villa
Árkay Aladár, 1910–1913.
Alma utca 9.
= Határőr utca 32.

10104

villa
Árkay Aladár, 1910–1913.
Apor Vilmos tér 9.
= Jagelló út 7.

8204/10

római katolikus templom
Barcsay János, 1934.
Árnyas utca 40. 10875/5 lakóház
Schubert és Hickisch, 1880.
Bíró utca 1.
= Csaba utca 15.

6887

„Malmos-villa”
Kós Károly, 1927–1928.
Bíró utca 6/D 10095 villa, Román Ernő és Miklós, 1909.
Böszörményi út 23–25.
= Kiss János altábornagy utca 51–53.

8258/13

középület
Henny Ferenc, 1939–1940.
Budakeszi út 34/C
= Árnyas út 1/B

10866/9

lakóház, 1880 körül
Budakeszi út 46/B
= Árnyas köz

10873/3

villa
Patisti-Hauer, 1898.
Bürök utca 37.
Bürök utca–Kempelen utca sarok

8627/12

kegykápolna
Cinege út 8/C 10396/1 iskola
Csaba utca 18. 6992 lakóház
Friedman Ernő, 1936.
Csaba utca 20. 6993 lakóház
Csermely út 6/A 10529/12 villa
Csermely út 8. 10532 lakóház
Kimnach Vilmos, 1856.
Csermely út 10. 10533 lakóház, 1850 körül
Csillagvölgyi út 5/B 10452 eredetileg nyaraló
Csilagvölgyi út 8/A 10450/1 lakóház, eredetileg nyaraló
Csillagvölgyi út 8/B 10450/2 lakóház
Klein K. János, 1898.
Farkasréti temető
= Németvölgyi út

8674/1

bejárati épületegyüttes
Módos Ferenc, 1938.
Fészek utca 18. 10192/7 lakóház
Gím utca 10770/1 villa
Kovács Károly, 1894.
Gyöngyvirág utca 17. 9614 lakóház
Hofhauser 1895.
Harangvölgyi út 1. 10500/7 lakóház, 1770.
Harangvölgyi út 3. 10500/8 lakóház, 1770.
Janka út 6/B 10518/2 lakóház, 1860 körül
Jánoshegyi kilátó 10503/25 Schulek Frigyes, 1907 körül
János kórház előtti közterület (6835/9) „Baetz-féle” nyilvános illemhely
Kalóz utca 12.
= Ágnes utca 11/A

9177/2

lakóház
Peterek és Wagner, 1892.
Karthauzi utca 14. 9236 lakóház, 1860 körül
Kékgolyó utca 10. 7066 lakóház
Lauber László, Nyíri István, 1938.
Kis Ferenc tér (Farkasréti tér) (2338/2) „Baetz-féle” nyilvános illemhely
Kiss János altábornagy utca 21. 7680 bérház, 1910 körül
Kiss János altábornagy utca 23.
= Ugocsa utca 1.

7681

bérház, 1908.
Konkoly Thege Miklós út 13–17. 9121/7 MTA Csillagászati Kutatóintézet
Sváb Gyula, 1927.
Krisztina körút 6–8.
= Csaba utca 2.
= Várfok utca 20–26.


6801/1


középület
Sándy Gyula, 1925.
Lóránt út 13. 9662/2 lakóház, 1884 körül
Melinda út 16. 9215/1 egykori Éden Társasszálló, 1942.
Monda utca 5. 10757/52 lakóház
Művész út 2.
= Dalma utca 2.

9322
lakóház
Helbisch Sándor, 1881.
Művész út 4.
= Dalma utca 1.

9324

lakóház, 1920 körül
Normafa út 17/B 9476/2 lakóház
Dániel György, 1889.
Normafa út 30. 9451 óvoda
Dániel György, 1890.
Óra utca 7/A 9678 villa
Óra utca 9. 9677/1 eklektikus ház
Ordas út 6. 9346 villa
Peterek és Wagner, 1845.
Ráth György utca 7–9. 6988/12
Rege út 4.
= Széchenyi emlékút 6.

9165

villa
Aigner Sándor, 1892.
Rege út 8–10.
= Svájci út 6.

9269/3

szálloda
Fischer József, 1940.
Rege út 15. 9277/3 szálloda
Fischer József, 1942.
Remete utca 4. 10853 villa
Buzzi Félix, 1869.
Sasfiók utca 8. 8070/3 villa
Major Máté, 1934.
Szarvas Gábor út 14.
= Dániel út 3/A

10675

villa, 1910 körül
Szarvas Gábor út 46/B 10769/2 villa
Singer Samu, 1897.
Tartsay Vilmos utca 11. 7784/1 eredetileg lakóház
Lechner Jenő, 1925.
Tartsay Vilmos utca 13. 7784/2 eredetileg lakóház
Lechner Jenő, 1925.
Tartsay Vilmos utca 15. 7775 lakóház
Lechner Jenő, 1925.
Tornaalja utca–Kempelen utca sarok 8627/12 kegykápolna, 1884.
Városmajor utca 28/B 6987/4 kastély
Kallina Mór, 1891.
Városmajor utca 45.
= Szamos utca 8.

6862/3

lakóház, 1908 körül
Városmajor utca 48/B 6879/4 villa műteremmel
Vágó József
Virányos út 24. 10711/4 lakóház
Grünwald Mór, 1896.
Zugligeti út 11–25.
= Budakeszi út 12–22.

10947/1

Iparművészeti Főiskola
Farkasdy Zoltán, 1953.
Zugligeti út 65. 10822/2 lakóház
Zugligeti út 73. 10825 középület, 1887.
Zugligeti út 81. 10830 lakóház, 1870 körül

2. Épületegyüttesek

1. Diósárok utca 1. 10168/2 János Kórház
2. Németvölgyi út–Margaréta utca–Böszörményi út–Kiss János altábornagy utca (mindkét oldala) által határolt terület
3. Béla király út mindkét oldala a Laura út és a Galgóczy út között
4. Béla király út mindkét oldala a György Aladár úttól a Kútvölgyi útig
5. Eötvös út, az Eötvös út 13–15-től az Eötvös út 45-ig az út mindkét oldala
6. Mátyás király út mindkét oldala a Mátyás király út 15/A-tól az Alkony útig és Mátyás király út 44.
7. Ráth György utca páros oldala a 22. számtól az 56. számig; Csaba utca–Karap utca–Csemegi utca–Ráth György utca által határolt terület; Karap utca páratlan oldala az 1. számtól a 15. számig, valamint Székács utca 8–14/A és 7-től–11/A-ig. (Bírák és ügyészek lakótelepe)

XIII. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Angyalföldi út 1–3.
= Lőportár utca 29.

28204

óvoda
Forrai Sándor, 1898–1899.
Csanády utca 2.
= Váci út 34.

25330

„Krayer-ház”
Ágoston Emil, 1909–1910.
Csanády utca 19. 25354 iskola és lakóház
Dévai utca 15/A 28112 tüdőbeteggondozó
Dózsa György út 138–142.
= Tüzér utca 19–23.
= Taksony utca 3–5.


28159


Székesfővárosi kislakásos bérházak
Rerrich Béla, 1910–1911.
Dózsa György út 152.
= Angyalföldi út 5/B
28197/1 Népszálló, Schoditsch Lajos és Eberling Béla, 1909–1911.
Hegedűs Gyula utca 20.
= Radnóti Miklós utca 20.
25174 lakóépület, Révész Sámuel és Kollár József, 1910.
Hegdűs Gyula utca 32. 25287 „Prágai-ház”, Vermes József, 1912.
Hegedűs Gyula utca 34.
= Csanády utca 14.

25286

„Rosenfeld-ház”
Porgesz József, 1911.
Hegedűs Gyula utca 88–90.
= Tisza utca 18.
= Vág utca 19–21.


25627/4

Székesfővárosi kislakásos bérház
Ney–Strausz, Morbitzer, 1909–1910.
Hegedűs Gyula utca 92–94.
= Dráva utca 12.
= Tisza utca 11.


25627/7
25627/8



Székesfővárosi kislakásos bérház
Habicht–Komor–Jakab, 1909–1910.
Hollán Ernő utca 7/A–B 25113 lakóépület + mozi
Hofstätter Béla és Domány Ferenc, 1937–1938.
Huba utca 12.
= Rózsafa utca 2.

27868

karmelita templom és kolostor
Katona József utca 21. 25 169
Lehel utca 4/C. 28170 „Fábián-ház”, Román Miklós és Ernő, 1913 körül
Lehel utca 14.
= Taksony utca 1/A–B

28158

Székesfővárosi műhelybérház
Medgyes Messinger Alajos, 1910–1911.
Lehel utca 16.
= Dózsa György út 136.

28157

elemi iskola
Balázs Ernő, 1909–1912.
Nővér utca 15–17. 26543/6 gimnázium
Kozma Lajos, 1946–1949.
Pannónia utca 6. 25099 lakóház
Jónás Zsigmond és Dávid, 1909.
Pannónia utca 8. 25100 lakóház
Orth Ambrus és Somló Emil, 1910 körül
Pannónia utca 16–20.
= Katona József utca 25–27.
= Tátra utca 9–13.
= Wallenberg utca 2–4.



25183/1–6



„Phőnix-házak”
Pannónia utca 30.
= Radnóti utca 23.

25249

lakóház
Román Miklós–Jelinek Frigyes, 1914.
Pannónia utca 81. 25564/4 elemi iskola
Schulek János, 1910 körül
Pozsonyi út 53–55.
= Wahrmann Mór köz 2.

25398/3

lakóépület
Hámor István, 1941.
Pozsonyi út 58. 25123/3
Radnóti Miklós utca 6.
= Kresz Géza utca 23.


25138

lakóház
Komor Marcell és Jakab Dezső, 1903.
Radnóti Miklós utca 9.
= Kresz Géza utca 22.


25225

lakóház
Kosztolányi Kann Gyula, 1904–1905.
Radnóti Miklós utca 24–26.
= Pannónia utca 28.
= Tátra utca 17.


25189
25190



lakóház
Fischer József és Mueller Félix, 1925.
Radnóti Miklós utca 25.
= Tátra utca 19.

25250

„Pollák-ház”
Román Miklós és Ernő, 1913 körül
Révész utca 18.
= Újpesti rakpart 45–46.

25671

hőerőmű épülete
Révész utca 27–31. 25721/4 gyárépület
Szent László utca 26.
= Szegedi út 43.

27297

kápolna
Szent László utca 133–143.
= Dolmány utca 45.
= Tatai út 120–130.
= Rokolya utca 50.



26749



MÁV tisztviselő lakótelep
Tátra utca 3. 25104 „Back-ház”
Málnai Béla és Haász Gyula, 1911–1912.
Tátra utca 4. 25107 „Haász-ház”
Málnai Béla és Haász Gyula, 1911–1912.
Tüzér utca 26–28.
= Dózsa György út 55.

27913/1

zsinagóga (jelenleg sportcsarnok)
Baumhorn Lipót, 1908.
Váci út 57–61.
= Janicsár utca 2.
= Déryné köz


27817/5


iskola
Kauser József, 1909–1910.
Véső utca 6.
= Visegrádi utca 108.

25728
Visegrádi utca 17.
= Radnóti utca 12.

25149

lakóház
Vágó József és László, 1903.
Visegrádi utca 23. 25230 „Förster-ház”
Málnai Béla és Haász Gyula, 1910.
Visegrádi utca 60.
= Gogol utca 19.

25487

lakóépület
Wellisch Alfréd, 1912.

2. Épületegyüttesek

1. Radnóti Miklós utca–Pozsonyi út–Hollán Ernő utca–Victor Hugo utca–Pozsonyi út–Ipoly utca–Újpesti rakpart által határolt terület (Szent István park környezete)
2. Szent István körút páros oldala a Jászai Mari tértől a Nyugati térig

XIV. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Abonyi utca 21. 32761 Magyar református egyház székháza
Villányi János és Hajós Alfréd, 1909.
Ajtósi Dürer sor 9. 32722 lakóház
Ajtósi Dürer sor 15. 32708 István Gimnázium
Ajtósi Dürer sor 19–21. 32707 iskola
Rimanóczy Gyula, 1938.
Álmos vezér tér 9. 39221/25 Kós Károly Gimnázium, 1895 körül
Amerikai út 25.
= Thököly út 123.

32213/1

lakóház
Amerikai út 51. 31572 lakóház
Wolfman Gergely, 1896.
Amerikai út 59. 31570/2 villa, 1920 körül
Amerikai út 96. 29803 egyetemi épületek, 1908.
Angol utca 25.
= Szugló utca 73–75.

31784

iskola és óvoda, 1895.
Bosnyák tér (31262/2) római katolikus templom
Rimanóczy Gyula, 1942.
Bosnyák utca 1/B 31836 lakóház, 1900 körül
Bosnyák utca 11. 31831/4 villa, 1900 körül
Bosnyák utca 22. 31733 családi ház, 1920 körül
Cházár András utca 9.
= Abonyi utca 11.

32756

villa
Löffler Béla és Sándor, 1908 körül
Erzsébet királyné útja 12. 29808 lakóház, 1891.
Erzsébet királyné útja 23. 31568 lakóház, 1890-es években
Erzsébet királyné útja 25.
= Laky Adolf utca 48.

31567

lakóház
Pucher József, 1880 körül, Mészáros és Gerstenberger
Erzsébet királyné útja 112. 30005/4 üzemi épületegyüttes, 1920 körül
Erzsébet királyné útja 122. 30326/3 volt vámház
Fűrész utca 61. 31233 családi ház, 1900.
Gyarmat utca 5/B
= Kolumbusz utca 36.

31598/1

villa, 1920 körül
Gyarmat utca 7/A
= Kolumbusz utca 45.

32278

villa
Czipper Nándor, 1910 körül
Gyarmat utca 7/B 32277 villa
Végh Gyula, 1910 körül
Gyarmat utca 7/C 32276 villa
Sattler Mihály, 1922–1924., 1935.
Gyarmat utca 30. 31550 lakóház
Lindwurm-testvérek, 1912.
Hungária körút 128. 32334 telefongyár-irodaház
Nyíri-Lauber
Hungária körút 151. 31649/2 villa
Cséti István, 1923.
Hungária körút 167–169. 31644 Uzsoki úti kórház épülete volt „Sínylők Menháza”
Freund Vilmos, 1891.
Ida utca 2. 32657 „Schuler-villa”
Benedek Dezső, 1908–1910.
(Jelenleg Mérnöktovábbképző Intézet)
Izsó utca 5. 32787 „Malonyay-villa”
Lajta Béla, 1905–1907.
Jávor utca 11/A 32684 Hegedűs-villa
Hegedűs Ármin, 1905.
Kassai tér 29981/48 Szentlélek Plébániatemplom
Petrovácz Gyula, 1936.
Kolumbusz utca 47. 31596 villa
Holetschny Raimond
Kolumbusz utca 58. 31632 lakóház
Zolnay István, 1901.
Korong utca 27. 31585 bérvilla, 1920 körül
Korong utca 29. 31580 villa, 1910 körül
Korong utca 32. 31576 villa, 1903.
Kövér Lajos utca 1–9.
= Egressy út 69.

31896

iskola, lakóház és óvoda
Sebestyén Arthúr, 1910.
Kövér Lajos utca 52. 31849 iroda és üzemépület, 1920 körül
Laky Adolf utca 3. 32248/2 villa
Laky Adolf utca 74. 29813/33 villa XIX. század második fele
Mexikói út 52/B 32297 lakóház
Jakab Dezső, 1896.
Mexikói út 63–64. 31640/1 kórház, 1903.
Népstadion út 32848/2 Népstadion épületegyüttese és szoborpark
Öv utca 182/B 30955/1 villa, 1910 körül
Róna utca 117. 31866 egykori nyaraló, 1890.
Róna utca 131. 31842 családi ház
Róna utca 137. 31840 családi ház
Heufich Adolf, 1897.
Stefánia út 20. 32822 Ligeti-műterem és nyaraló
Bálint Zoltán és Jámbor Lajos, 1899–1900.
Telepes utca 32/B 31122 iskolaépület
Fritz Oszkár, 1909–1910.
Thököly út 116. 32264 lakóház
Boda László, 1918.
Uzsoki utca 29. 31537 kórház, volt Izraelita Leányárvaház
Kármán és Ullmann, 1901.
Uzsoki utca 36/B 31561/3 lakóház
Fellner Sándor, 1924.

XV. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Juhos utca 28. 90104 református templom és paplak
Kossuth utca 1. 89870/1 református templom
Rákos út 71–75. 86682 református templom
Régi Fóti út 73. 90250 evangélikus templom
Szent Korona útja 3/A 80744 római katolikus templom
Széchenyi tér 90237 római katolikus templom
Sződliget utca 9. 87885 kúriaszerű villa
Templom tér 83576 kápolna
Kismarty-Lechner Lóránt
Tóth István utca 98–100.
= Perczel Mór utca 1–3.
= Vasvári Pál utca 2–4.


81009
81010



általános iskola és óvoda, 1929.

2. Épületegyüttesek

1. MÁV Vasutastelep: M3 autópálya–(80735/7) hrsz. közterület–Rákos út–Wesselényi utca–Vasutastelep utca–Széchenyi út által határolt terület
2. Attila utca mindkét oldala a Kismező utcától a Régi Fóti útig (falusias utcakép)
3. Fő út páros oldala a Pozsonyi utcától a Rákóczi utcáig

XVI. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Baross Gábor utca 1. 106414 lakóház
Árkay Aladár
Budapesti út 82–84. 110113 református templom és kultúrház
Árkay Aladár, 1927–1928.
Májusfa utca 5. 105900 lakóház
Pilóta utca 15. 106028 Nagy Károly villája
Nagy Károly
Pilóta utca 17. 105996 lakóház
Pilóta utca 19. 105995 lakóház
Pilóta utca 21. 105989 lakóház
Pilóta utca 23. 105987 „Wigand-villa”
Toroczkai Wigand Ede
Veres Péter utca 1. 103196 egykori „Cinkotai Nagyicce” vendéglő, 1700 körül

XVII. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Báthori utca 31. 124324 romantizáló eklektikus villa – jelenleg múzeum
(Erdős Renée háza)
Hunyadi utca 40. 124449 tornácos kúria, 1880-as évek
Hunyadi utca 50. 124444 kúria, 1890-es évek
(Bartók egykori lakóháza)
Kölcsey utca 34. 124425 kertvárosi nyaraló
Pesti út 111. 125391 evangélikus templom, 1910 körül
Pesti út 128458 római katolikus templom
XVII. utca 19. 129680 szecessziós villa

XVIII. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Gyömrői út 85–91. 154444/1 Masterfil Pamutfonóipari Vállalat (víztorony)
Gyöngyvirág utca 5. 155415 Dohnányi Ernő zeneiskola,
volt Tündér-kert vendéglő
Gyöngyvirág utca 6–8. 155295 klasszicista kúria
Gyöngyvirág utca 28–30. 155226 gyermekotthon, volt Kuszenda villa
Gyöngyvirág utca 39–41. 154654 általános iskola, volt Karmelita árvaház
Hargita tér (147583) Fadrusz János: Feszület
Jegenyefasor 43. 154447/1 Pestszentlőrinc vasútállomás
Kossuth Lajos tér 2–4. 155416 iskola
Kossuth tér 5. 155419 református templom
Csaba Rezső–(Zeiter Rudolf), 1941.
Rudawszky utca 2. 145675 Liget mozi
Üllői út 462. 155607 strand öltözőépülete, egykori Lövészegylet Székháza
Városház utca 32. 150488 villa

XIX. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Kossuth tér 11–12. 162489 Kispesti állami elemi és polgári fiúiskola
Wachtel Elemér, 1911 körül

2. Épületegyüttesek

1. Wekerle-telep, Munkás- és tisztviselő telep a Nagykőrösi út–Határ út–Ady Endre út–Bercsényi út között
2. Városház tér

XX. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Ady Endre utca 82. 170204/73 lakóház
Baross utca 61. 171080 múzeum
Erzsébet tér 1. 171537 római katolikus templom
Ferenc utca 5. 171560 baptista imaház
Kossuth Lajos tér 1. 171167/13 Városháza
Böhm-Hegedűs, 1906
Kossuth Lajos utca 37/B 170204/78 „ékszerbolt-ház”
Kossuth Lajos utca 39. 170204/77 „Gaál Imre” Galéria
Magyarok Nagyasszonya tér 179423 „Magyarok Nagyasszonya” római katolikus plébánia- és kegytemplom
Diebold Hermann, 1930–1940.
Ónodi utca 14. 170594/2 iskola
Tátra tér 2.
= Kossuth Lajos utca 82.

(172513)

vásárcsarnok
Török Flóris utca 70.
= Kossuth Lajos utca 51.

170441

üzletház
Török Flóris utca 72. 171372 lakóház
Török Flóris utca 87–89. 171482 iskola
Vízisport út „pesterzsébeti csónakházak” 170022

2. Épületegyüttesek

1. Ady Endre utca 69–79. utcakép
2. Kalmár Ilona sétány 171190/12 templomegyüttes
= Ady Endre utca 89. 171190/30

XXI. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Csepel szabadkikötő 210028 MAHART raktárépület
Árpád út 1. 209 294
Posztógyár utca 2.
= II. Rákóczi Ferenc utca 171.

210604

középület
Posztógyár utca 3.
= Petőfi utca 43.

210601

középület
Posztógyár utca 4. 210605 középület

2. Épületegyüttesek

1. II. Rákóczi Ferenc utca–Kereszt utca–Petőfi utca–Betű utca által határolt területen lévő kis lakótelep („külső” lakótelep)
2. Bajáki Ferenc utca–Déli utca–volt Weiss Manfréd Gyár által határolt terület („belső” lakótelep)
3. Csepel Művek épületegyüttesében 14 épület 210146/6

XXII. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Anna utca 1–3.
= Plébánia utca 6–10.

220689

„Törley-kastély” 1900 körül
Dézsmaház utca 15. 228155 lakóház
Dézsmaház utca 17. 228154 lakóház
Dézsmaház utca 19. 228153 lakóház
Játék utca 16. 223589 evangélikus templom
Játék utca 18–20. 223588 általános iskola
Terv utca 15. 229222 Budatétényi kápolna 1889.
Városház tér 1. 223570 posta
Városház tér 7–10. 223606 rendőrség
Városház tér 13. 223609/3 szecessziós villa

2. Épületegyüttesek

Budafok
1. Knoll József utca mindkét oldala
2. Mária Terézia utca páros oldala–Savoyai Jenő tér D-i oldala–Magdolna utca–Kuruc utca által határolt terület
3. Péter-Pál utca, az út mindkét oldala a Savoyai Jenő tértől a Szőlő utcáig
4. Stáció utca a Péter-Pál templomtól a Kálvária szoborcsoportig
Nagytétény
1. Nagytétényi út páros oldala, Szentháromság tér–Anger Jakab utca közötti szakasza
2. Szabadság utca
3. Szentháromság tér
4. Szentháromság utca a Szentháromság tértől a Zambelli Lajos utcáig
5. Zambelli Lajos utca 1–5. és 2–8.
6. Templom utca

XXIII. KERÜLET

1. Épületek, építmények

Grassalkovich út 92–94–96.
= Táncsics Mihály utca 25–33.

185033

„Páneurópai Iskola” régi épületszárnya, 1909.
Grassalkovich út 162.
= Hősök tere 14.

186049

egykori takarékpénztár 1912.
Grassalkovich út 165. 185875 lakóépület, 1889.
Grassalkovich út 167/A. 185874 lakóépület, 1900.
Grassalkovich út 167/B. 185873 üzletek, irodák, 1902.
Grassalkovich út 209. 186456 volt vendéglő
Haraszti utca 4. 186483 lakóház
Hősök tere 13. 185870 Polgármesteri Hivatal, 1888.
Hősök tere 16–20.
= Grassalkovich út 169.

186053

volt városháza
Soroksár-Péteri major 188041 víztorony
Mezőgazdasági és Ipari Komplex Épülettervező Vállalat, 1952–1955.

2. Épületegyüttesek

1. Templom utca teljes hosszában a Rézöntő utcától a Grassalkovich útig