42/1999. (XII. 27.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet

az építési beruházások, szolgáltatás megrendelések és árubeszerzések előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről * 

Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a gazdálkodás hatékonyságának, a Képviselő-testület döntéshozó és ellenőrző szerepe, továbbá a közpénzek felhasználása átláthatóságának biztosítása érdekében, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában kapott felhatalmazás alapján az építési beruházások, szolgáltatás megrendelések és árubeszerzések (továbbiakban együttesen: beruházások) előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjét a következők szerint szabályozza: * 

A rendelet hatálya

1. § E rendelet hatálya alá tartoznak:

a) Budapest Főváros XIII. kerület Önkormányzata

b) Budapest Főváros XIII. kerület Önkormányzata Polgármester Hivatala,

c) az Önkormányzat, illetve jogelődje által alapított egyéb költségvetési szervek, ha a beruházást maguk végzik, illetve megbízásuk alapján és irányításuk mellett más szervvel végeztetik.

2. § *  (1) A rendelet hatálya alá tartoznak az 1. § szerinti szervezetek építési beruházásai, szolgáltatás megrendelései és árubeszerzései - beleértve a pénzeszköz átadás-átvételi megállapodás alapján lebonyolítására kerülő, illetve közös, továbbá a címzett és céltámogatott feladatokat is -, amennyiben azok becsült értéke a mindenkori közbeszerzési értékhatárt nem éri el, de szolgáltatás megrendelése és árubeszerzés esetén 1 millió forintot meghaladja; építési beruházás esetén pedig 5 millió forintot meghaladja.

(2) Ha a beruházást részben, vagy egészben állami pénzeszközök, címzett, vagy céltámogatások igénybevételével valósítják meg, ezekre az igénybevétellel kapcsolatos jogszabályok, előírások az irányadók.

Általános rendelkezések

3. § (1) A beruházásokat az Önkormányzatra vonatkozó törvények, az államháztartásra, a költségvetésre, a számvitelre, pénzügyekre, statisztikára, a beruházásokra és a közbeszerzésekre vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályok betartásával kell megvalósítani.

(2) Az egy időben, egy helyen végzett építési beruházás, szolgáltatás és árubeszerzés (továbbiakban: beszerzés) esetén a tevékenységet szét kell választani.

(3) Amennyiben a (2) bekezdés szerinti szétválasztás műszakilag nem lehetséges, a legmagasabb értéket képviselő beszerzés típusra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni az egész tevékenységre.

(4) *  E rendelet alkalmazásában építési beruházás, árubeszerzés, szolgáltatás megrendelés fogalma alatt a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény definícióit kell érteni.

(5) A beruházások előkészítéséért, megvalósításáért a polgármester a felelős.

(6) *  Az Önkormányzat építési beruházásainál, valamint a megvalósítás részét képező szolgáltatás megrendeléseinél (pl. tervezés, szakvélemény készítés) és árubeszerzéseinél (első berendezés beszerzése, bútorbeszerzés) a beruházói feladatok ellátása a Polgármesteri Hivatal, illetve az Önkormányzat által alapított gazdasági társaságok beruházásai tekintetében az érintett társaság (továbbiakban beruházó) feladata.

(7) Az egyéb költségvetési szervek szolgáltatás megrendeléseinél és árubeszerzéseinél - a (6) pontban foglaltak kivételével - a beruházói feladatok ellátása az egyéb költségvetési szervek feladata.

Előkészítés

4. § (1) Minden a 2. §. szerinti igényt meg kell küldeni a beruházónak.

(2) *  A beruházó feladata a beérkezett igények alapján a beruházások tartalmi meghatározása és a becsült költségelőirányzatok elkészítése.

(3) A beruházó feladata a (2) bekezdés szerinti költségelőirányzatok alapján a beruházási programterv előkészítése figyelembe véve a megvalósítás részét képező szolgáltatás megrendelési és árubeszerzési feladatokat.

(4) *  A beruházási programtervet - társosztályokkal történő egyeztetést követően - a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2011. (I. 14.) önkormányzati rendelet 2. mellékletében meghatározottak szerint kell előterjeszteni.

(5) *  Az előkészítés időszakában a sajátos feladatai körébe tartozó tevékenységek tekintetében a programtervezetben szereplő beruházási feladatok véleményezését és rangsorolását a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2011. (I. 14.) önkormányzati rendelet 2. mellékletében meghatározottak szerint kell teljesíteni.

(6) A bizottságok illetékessége szempontjából az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet az irányadó.

Jóváhagyás

5. § A beruházások - beleértve a megvalósítás részét képező szolgáltatás megrendeléseket és árubeszerzéseket is - szükségességéről és az előirányzatok elfogadásáról a tárgyévi költségvetés jóváhagyásának keretében a Képviselő-testület dönt.

Megvalósítás

6. § (1) A megvalósítást megkezdeni, a megvalósításra irányuló szerződéseket kötni, illetve egyéb kötelezettséget vállalni, kifizetéseket teljesíteni csak a megvalósításhoz szükséges pénzügyi fedezet birtokában lehet.

(2) A megvalósítás részét képezi az engedélyezési és kiviteli tervezés, bármely építési vagy bontási munka, kisajátítás, kártalanítás, terület tulajdonjogának (használatának) megszerzése, a beszerzés, az előzőekre irányuló bármely kötelezettségvállalás, kifizetés.

(3) A beruházások jóváhagyott teljes költségelőirányzatát meghaladó szerződés nem köthető és egyéb kötelezettség nem vállalható.

(4) A tételesen jóváhagyott beruházási feladatok közötti előirányzat átcsoportosítására a mindenkori éves költségvetési rendelet előírásai az irányadók.

(5) Az éves költségvetési törvény által meghatározott értékhatárok elérése vagy azt meghaladó értékű beszerzések esetén a Közbeszerzési törvény, valamint a közbeszerzési eljárás egyes kérdéseiről szóló rendelet előírásai szerint kell eljárni.

(6) *  Jelen rendelet hatálya alá tartozó beruházások esetében meghívásos pályázatot kell kiírni. A pályázat során legalább 2 vállalkozót kell ajánlattételre felkérni. A beruházónak minden körülmények között biztosítania kell a valódi versenyt és az esélyegyenlőséget az ajánlattevők számára.

(7) *  A mindenkori éves költségvetési törvényben meghatározott értékhatárok 60%-át el nem érő értékű beszerzések esetében legalább 2 vállalkozót kell felkérni ajánlattételre.

(8) Nem kell a (6) és (7) bekezdésekben foglalt szabályokat alkalmazni:

a) azon beszerzések esetében, amelyek teljesítésére egy meghatározott személy képes, illetve a beszerzés tárgyának sajátos természete miatt korlátozott számú ajánlattevő alkalmas a szerződés teljesítésére (különösen szakvélemény készítése, restaurátor által készítendő munka, az eredeti tervező felkérése ingatlanbővítés és szakaszokra bontott tervezés folytatása esetén),

b) rendkívüli sürgősség indoka esetében (különösen életveszély vagy balesetelhárítás, kárenyhítési kötelezettség). Ebben az esetben a rendkívüli sürgősséget indokoló körülmények nem eredhetnek a beruházó mulasztásából.

(9) *  A beruházó javaslata alapján az ajánlatok elbírálásáról a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2011.(I.14.) önkormányzati rendelet 2. mellékletében meghatározottak szerint kell dönteni.

(10) A beruházások megvalósítására előleg nem adható.

(11) Az elkészült létesítményt a tulajdonosnak, használónak, az üzemeltetőnek üzembehelyezésre, a tulajdonosnak aktíválásra át kell adni.

Az üzembehelyezési eljárás szabályszerű lefolytatásáért, az érdekelt szervek meghívásáért, a szavatossági jogok érvényesítéséért - az ettől eltérő megállapodás kivételével - továbbá az üzembehelyezéshez, aktiváláshoz, tulajdonjog bejegyzéshez szükséges dokumentumok és adatok szolgáltatásáért a beruházó felelős.

(12) A beruházásra vonatkozó rendelkezések, műszaki, hatósági és pénzügyi előírások betartásáért, a jóváhagyásnak megfelelő megvalósításáért, a beruházóra előírt költségvetési, tervezési és beszámolási, statisztikai, egyéb pénzügyi kötelezettségek teljesítéséhez szükséges adatok szolgáltatásáért a beruházó a felelős.

Beszámoló a beruházások helyzetéről, megvalósításáról

7. § *  A megvalósításról szóló beszámolási kötelezettséget a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2011 (I. 14.) önkormányzati rendelet 2. mellékletében meghatározottak szerint kell teljesíteni.

Hatályba léptető rendelkezések

8. § (1) Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépést követően eldöntött és induló beruházásokra kell alkalmazni.

(2) Az építési beruházások, felújítások előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 9/1996.(III.19.)Ö.K. számú rendelet jelen rendelet kihirdetésével hatályát veszti.

Dr. Sinka József s. k. Dr. Tóth József s. k.
jegyző polgármester

  Vissza az oldal tetejére