36/1998. (XII. 17.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet

a játéktermek létesítésének és működésének egyes feltételeiről

A Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló - többször módosított - 1990. évi LXV. törvény 16. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a játéktermek létesítésének és működésének egyes feltételeiről a következő rendeletet alkotja.

1. § *  (1) A rendelet hatálya kiterjed az Önkormányzat közigazgatási területén működő, illetve itt létesítendő elektronikus kaszinókra, I-es és II-es kategóriájú kaszinókra, játéktermekre (a továbbiakban együtt: játékterem) és a kártyatermekre.

(2) *  A rendelet hatálybalépését követően a jegyzői állásfoglalás csak e rendelet alapján adható ki, függetlenül attól, hogy az adott címen játékterem már működött. Kivétel az az eset, ha jegyzői hozzájárulással már rendelkező kéri a jegyzői nyilatkozatot, melyet az engedélyező hatóságnak nyújt be meghosszabbítás, érvényesítés céljából.

2. § *  (1) Játékterem és kártyaterem nem létesíthető az 1. mellékletben meghatározott területeken.

(2) E rendelet vonatkozásában üzletközpont: az a bevásárlóközpont, amely olyan komplex kialakítású, vegyes rendeltetésű épület, amelyben állandó jelleggel több kereskedő folytat túlnyomó részt üzletekben különböző típusú kereskedelmi tevékenységet, és ahol emellett jellemzően a szabadidő eltöltésével összefüggő szolgáltatási tevékenységet is folytatnak.

3. § Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.

Dr. Sinka József s. k. Dr. Tóth József s. k.
jegyző polgármester

Melléklet a 36/1998. (XII. 17.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez * 

AZ ALÁBBIAKBAN MEGHATÁROZOTT TERÜLETEKEN JÁTÉKTEREM NEM LÉTESÍTHETŐ

1. Az 56/2001. (XII. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelettel jóváhagyott Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzat (KVSZ) 2. számú mellékletében lakóövezetbe sorolt tömbökben*.

2. A KVSZ 3/a. számú mellékletében meghatározott „Fővárosi városkép szempontjából védett útvonallal” közvetlen szomszédos ingatlanon, a „Főváros városkép szempontjából kiemelt területen” fekvő ingatlanokon, a „Kerületi városkép szempontjából kiemelt területeken” fekvő ingatlanokon, valamint a „Kiemelt kerületi közterületek” mentén fekvő ingatlanokon.

3. A KVSZ 3/a. számú mellékletében meghatározott „Világörökség, műemléki jellegű területen.”

4. Általános kivétel a 6000 m2-t meghaladó üzletközpontok területe, ahol játékterem külső homlokzati megjelenés nélkül létesíthető.

* A jegyzői állásfoglalás kiadásakor hatályos KVSZ alapján.