Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 33/2001. (XI. 21.) Kr. rendelete * 

az önkormányzati tulajdonú bérlakások bérbeadásáról és a lakhatással kapcsolatos szociális feladatokról szóló 7/2001. (III. 6.) Kr. rendelet módosításáról

Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése az 1993. évi LXXVIII. tv-ben kapott felhatalmazás alapján, a módosított 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva az önkormányzati tulajdonú bérlakások bérbeadásáról és a lakhatással kapcsolatos szociális feladatokról szóló 7/2001. (III. 6.) Kr. rendelet (továbbiakban: R) módosításáról az alábbi rendeletet alkotja:

1. § (1) Az R. 4. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(1) A 3. § a-b) pontjában nevesített jogcímek esetén az önkormányzati tulajdonú bérlakást nyílt pályázat útján lehet bérbe adni. Ha jogszabály másként nem rendelkezik, a 3. §. a), és 3. §. b) pontjai szerinti bérbeadási módra a Közgyűlés Tulajdonosi Bizottsága tesz javaslatot a bérbeadónak úgy, hogy a pályáztatandó lakásállomány legalább 50 %-át szociális támogatással pályázó részére hirdesse meg.”

(2) Az R. 4. § (4) bekezdés c) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

c) a lakbér és az alaplakbér összegét”

(3) Az R 4. § (4) bekezdése kiegészül az alábbi h/ ponttal:

h) a borítékbontás időpontját”

2. § (1) Az R. 5. § (1) bekezdése helyébe az alábbiak rendelkezés lép:

„(1) A jelentkezéseket írásban a bérbeadó székhelyén lehet benyújtani. A jelentkezőknek egyidejűleg nyilatkozatot kell tennie a pályázati kiírásban foglalt feltételek elfogadásáról, valamint a pályázó nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy azonos ajánlatok esetén előre hány havi bérleti díj megfizetését vállalja. Egyidejűleg a jelentkező az 1 havi alaplakbérnek megfelelő összeget köteles biztosítékként a bérbeadó pénztárába befizetni. Az eredménytelenül pályázóknak a biztosíték összege visszajár, bérleti jogviszony létesítésékor az alaplakbérbe beszámít.”

(2) Az R. 5. § (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(2) Az ajánlattevők ajánlataikat zárt borítékban teszik meg. Az ajánlattevők ajánlatát a felhívásban közölt időpontban nyilvános borítékbontásos eljárásban értékeli a pályázatot kiíró. A boríték bontására csak a Szociális Bizottság elnöke, vagy az általa kijelölt tag jelenlétében kerülhet sor.”

(3) Az R. 5. § (3) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(3) A bérbeadó azzal köt bérleti szerződést, aki a vonatkozó jogszabályi előírásokra figyelemmel a legkisebb önkormányzati lakbérkedvezményre tart igényt.”

3. § (1) Az R. 6. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„6. § (1) Azonos ajánlatok esetén a 3. § a) pont szerinti bérbeadáskor a bérbeadó azzal köt bérleti szerződést, aki a nagyobb önrész megfizetését vállalja.

(2) A 3. § b) pont szerinti bérbeadáskor a bérbeadó azzal köt bérleti szerződést, aki a legkisebb önkormányzati lakbérkedvezményre tart igényt.

(3) Mind a 3. § a) pont, mind a 3. § b) pont szerinti bérbeadáskor azonos ajánlatok esetén azzal kell bérleti szerződést kötni - sorrendiségben -, aki több havi bérleti díjat előre megfizet, vagy 35 év alatti fiatal házasnak minősül. Ezen feltétel azonossága esetén a bérlő személye sorsolás útján kerül kiválasztásra. Amennyiben a Tulajdonosi Bizottság javaslata alapján a 3. § a) pont és 3. § b) pont szerinti pályázók együtt teszik meg ajánlatukat, úgy azonos ajánlatok esetén a 3. § a) pont szerinti pályázót kell előnyben részesíteni.

(4) A pályázati eljárás a bérbeadó vezetésével zajlik.

(5) Az eredményhirdetés napjától számított 5 munkanapon belül köthető meg a bérleti szerződés. A határidő elmulasztása jogvesztőnek minősül. Az említett határidő ajánlattevő hibájából bekövetkezetett eredménytelen eltelte esetén a bérbeadó jogosult a következő legkedvezőbb ajánlatot tevővel bérleti szerződést kötni.

(6) Sikertelen pályázat esetén az alaplakbért a bérbeadó a piaci viszonyokra tekintettel maximum 40 %-kal csökkentheti.”

4. § (1) Az R. 7. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(1) A 3. § a) pont szerinti bérbeadás esetén a jelentkező a pályázatra való jelentkezésével egyidejűleg köteles becsatolni a Szociális Bizottság határozatát arról, hogy milyen mértékű szociális lakbértámogatásra jogosult, valamint mekkora mértékű önrész vállalására képes.”

(2) Az R. 7. §-a kiegészül az alábbi (6) bekezdéssel:

„(6) A bérbeadó köteles vizsgálni a bérlakásba költözők számát a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 85. § (4) bekezdés a/ pontjára figyelemmel.”

5. § Az R. 8. § g) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

g) a lakbér összegét, megfizetésének idejét és módját”

6. § Az R. 13. §-a kiegészül az alábbi (4) bekezdéssel:

„Bérlőkijelöléssel csak meghatározott idejű, illetve meghatározott feltétel fennálláságig tartó bérleti szerződés köthető. A bérlőkijelölésre okot adó feltételt a kijelölő határozza meg. A bérlőkijelölés időtartama legfeljebb 5 év lehet.”

7. § (1) Az R. 15. § (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(2) A bérbeadói csere csak abban az esetben hajtható végre, ha a bérlő lakását rendeltetésszerű állapotban adja vissza. A bérbeadó ettől a feltételtől eltekinthet, ha az ingatlan a későbbiekben átalakításra, bontásra kerül.”

(2) Az R. 16. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(1) Jogcímnélküli lakáshasználóval bérleti szerződés csak hátrányos szociális körülményeit figyelembe véve köthető.”

8. § (1) Az R. 20. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„Amennyiben a bérlő lakását saját költségén korszerűsíti, átalakítja, illetve építési engedélyhez kötött tevékenységet kíván folytatni a lakásban, erre vonatkozóan a bérbeadóval megállapodást kell kötnie.”

(2) Az R. 21. § (3) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(3) Bérlőtársi jogviszony létesítését - a házastársak kivételével - a befogadástól számított 1 év elteltével lehet kérni.”

9. § Az R 24. § (1) bekezdés a/ pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

a) a lakás üres beköltözhető forgalmi értékének 40 %-a”

10. § Az R. 25. § (7) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(7) A térítési díjból le kell vonni a bérlő fennálló lakbér-, és hőszolgáltatói díj tartozását.”

11. § Az R. 30. §-a kiegészül az alábbi (5) és (6) bekezdésekkel:

„(5) Nyugdíjasházi elhelyezés közös megegyezéssel történő megszüntetésére jelen rendelet 23-25. §-a is alkalmazandó.

(6) Nyugdíjasházi elhelyezés esetén a lakbér megállapításánál a 6/2001. (III. 6) Kr. rendelet 6. számú mellékletét kell alkalmazni.”

12. § Az R. IX. Fejezete helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„IX. Fejezet

Krízis elhelyezés

31. § (1) Azonnali megoldást igénylő krízis helyzetben lévő személy lakhatásának megoldása érdekében az Önkormányzat átmeneti elhelyezést biztosít az erre a célra fenntartott tulajdonában, vagy bérletében lévő épületben.

(2) A krízis elhelyezés időtartama 180 nap, amely indokolt esetben további 180 nappal meghosszabbítható. Az igénybevétel első 30 napjára az elhelyezettet bérleti díj fizetési kötelezettség nem terheli.

32. § A krízis elhelyezésre fenntartott lakások üzemeltetője - üres férőhely függvényében - a Szociális Bizottság döntését követően haladéktalanul köteles a kijelölt személy elhelyezéséről és a bérleti szerződés megkötéséről gondoskodni.

33. § A 29-32. §-okban szabályozott támogatások elnyerésére irányuló igényt a Közgyűlés Szociális Bizottsága által elfogadott „kiegészítő” formanyomtatványon lehet benyújtani.”

13. § (1) Az R. 35. § b) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

b) Lakbér: az önkormányzati bérlakás használatának ellenértéke.”

(2) Az R. 35. § c) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

c) Alaplakbér: a lakbérnek az önkormányzati lakbérkedvezménnyel csökkentett része.”

(3) Az R. 35. § d) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

d) Önkormányzati lakbérkedvezmény: azon kedvezmény, melyet az Önkormányzat a bérlők részére a lakás fajlagos lakbéréből elenged. Mértéke: maximum 40 %.”

(4) Az R. 35. § e) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

e) Szociális lakbértámogatás: olyan támogatás, melyet rászorultsági alapon ad az Önkormányzat.”

(5) Az R. 35. § f) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

f) Önrész: A lakbér azon része, amelyet a bérlő köteles a bérbeadó részére megfizetni.”

(6) Az R. 35. §-a az alábbi i) ponttal egészül ki:

i) Fajlagos lakbér: a lakás 1 m 2 -ére számított lakbér”

Záró rendelkezések

14. § Ezen rendelet 2001. december 1-jén lép hatályba, egyidejűleg az R. 3. § p) pontja és a 35. § h) pontja hatályát veszti.

Hajdúné dr. Csabai Éva s. k.,

jegyző

Kósa Lajos s. k.,

polgármester


  Vissza az oldal tetejére