Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2006. (II. 24.) rendelete * 

a távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és alkalmazásáról, valamint a távhőszolgáltatás egyes kérdéseiről

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény 60. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 20. pontjában, valamint a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény 6. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva,

a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2013. (I. 24.) önkormányzati rendelet 59. § (2) bekezdés 14. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottsága, valamint a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény 10. § a) pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési, Mérésügyi és Fogyasztóvédelmi Főosztálya és a Lakásszövetkezetek Hajdú-Bihar Megyei Szövetsége véleményének kikérésével

a következőket rendeli el: * 

I. FEJEZET

Általános rendelkezések

A rendelet hatálya

1. § *  A rendelet hatálya kiterjed Debrecen Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévő felhasználási helyeket távhővel ellátó engedélyesekre (a továbbiakban: távhőszolgáltató), valamint a távhőszolgáltatást igénybe vevő felhasználókra és díjfizetőkre.

Általános szabályok

2. § *  (1) E rendelet alkalmazásában

a) alapdíj: a távhőszolgáltatás folyamatos igénybevételének lehetőségéért és a távhőszolgáltatás igénybevételéért fizetendő, 1 MW-ra megállapított éves díj, vagy lakossági használati melegvízkészítés esetén 1 lakás egységre megállapított havi díj,

b) egyéb felhasználó: a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Tszt.) 3. § g) pont gb) alpontja szerinti felhasználó,

c) hődíj: a felhasználó által vételezett (felhasznált) hőmennyiség után fizetendő, 1 GJ-ra megállapított díj,

d) lakossági felhasználó: a Tszt. 3. § g) pont ga) alpontja szerinti felhasználó.

(2) Vitás esetben azt, hogy valamely épület, építmény milyen rendeltetésű, a távhőszolgáltató

a) a felhasználó által beszerzett hiteles tulajdoni lap, vagy

b) a használatbavételi engedély vagy

c) az építésügyi hatóság által kiadott hatósági bizonyítvány

alapján állapítja meg.

(3) A felhasználó és a távhőszolgáltató közötti jogviszonyban külön-külön felhasználónak kell tekinteni azt a felhasználót, amelynek távhővel való ellátása több különböző felhasználási helyen valósul meg.

3. § *  A hőközpont alkotórészét képezik a hőközponthoz tartozó technológiai berendezések, a jelző-, ellenőrző-, tágulási-, biztonsági vezetékek és a tágulási tartály.

Felhasználói közösség

4. § (1) Az egy hőátadó egységről ellátott épület(ek)ben lévő épületrészek (lakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek) tulajdonosai, bérlői, használói összessége alkot egy felhasználói közösséget. A felhasználói közösség, vagy annak tagjai díjfizetésre kötelezettek.

(2) A felhasználói közösségnek megbízottat kell felhatalmaznia a távhőszolgáltató felé történő képviseletre:

a) a szerződéskötés,

b) a szerződésmódosítás,

c) a szolgáltatási paraméterek igénylése,

d) a távhőszolgáltatás megkezdése vagy befejezése,

e) a vételezett távhő díja szétosztási módjának meghatározása, illetve megváltoztatása céljából.

(3) Felhasználói közösség megbízottját - eltérő megállapodás hiányában - az egy hőátadó egységről ellátott díjfizetésre kötelezettek 50 %-a + 1 fő választja.

(4) A felhasználói közösség megbízottja által a (2) bekezdésben foglalt kérdésekben hozott döntések és annak következményei érvényesek a felhasználói közösség minden tagjára.

Távhőszolgáltatási díj

5. § *  (1) A távhőszolgáltatásért külön jogszabályban meghatározott díjat kell fizetni.

(2) A távhőszolgáltatás díja nem tartalmazza

a) a felhasználói berendezések feltöltéséhez, üzemeltetéséhez, továbbá

b) a használati melegvíz-szolgáltatáshoz

felhasznált közműves ivóvíz víz- és csatornadíját.

(3) Amennyiben a vízmérő

a) a felhasználó nevén van nyilvántartva, a közműves ivóvíz megvásárlása és az ezzel kapcsolatos költségek szétosztása és elszámolása az egy szolgáltatói hőközponthoz tartozó ingatlanok tulajdonosai (tulajdonosi közösségei) között az érintett ingatlan(ok) tulajdonosainak feladata,

b) a szolgáltató nevén van nyilvántartva, a közműves ivóvíz megvásárlásával és elvezetésével, valamint szétosztásával kapcsolatos költségeket a felhasználó a szolgáltatónak megtéríti.

(4) Amennyiben a vízfelmelegítéshez a közműves ivóvizet a szolgáltató bocsátja a felhasználó rendelkezésére, a távhőszolgáltató jogosult a víz- és csatornadíjat a felhasználónak, díjfizetőnek továbbszámlázni a használati melegvíz hődíjfizetésének módja szerint.

Az alapdíj alkalmazása és fizetése

6. § *  (1) Ha a Tszt. 44. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően díjszétosztás történik, továbbá épületrészenkénti mérés szerinti távhőszolgáltatás esetén az alapdíjat a díjfizető vagy a felhasználó a tulajdonát képező épületrészre légtérfogat-arányosan jutó hőteljesítmény (MW) után fizeti meg.

(2) A távhőszolgáltatási díjfizetési kötelezettség szempontjából az ellátott épületrészen (lakáson, az egy önálló rendeltetési egységet képező, nem lakás céljára szolgáló helyiségeken), valamint a közös használatra szolgáló helyiségeken belül az egyes helyiségek ellátottsági különbsége nem vehető figyelembe.

(3) Az alapdíj 1/12 részét a tárgyhónapban, a hó első napját követően, előre kell megfizetni a távhőszolgáltatónak.

(4) Az alapdíjat akkor is meg kell fizetni, ha a felhasználó tulajdonában vagy kezelésében lévő felhasználói berendezések hibája vagy alkalmatlansága miatt a szolgáltatás nem teljesíthető.

(5) Ha a felhasználó év közben köt vagy mond fel általános közszolgáltatási szerződést, a szerződéskötés, illetőleg felmondás évében a naptári évre számított alapdíjnak csak az arányos részét kell megfizetnie.

(6) A felhasználó a közszolgáltatási szerződésben meghatározott hőteljesítménynek megfelelő éves alapdíjat akkor is köteles megfizetni, ha

a) távhőt nem vételezett,

b) a távhőszolgáltató a Tszt. 51. § (3) bekezdés a) és b) pontjában szabályozott jogaival élve a távhőszolgáltatást felfüggesztette, továbbá

c) a távhőszolgáltató a közszolgáltatási szerződést a Tszt. 38. § (7) bekezdése alapján felmondta.

(7) A (6) bekezdés c) pontjában foglalt esetben az alapdíjat a közszolgáltatási szerződés megszűnéséig terjedő időtartamra kell megfizetni.

A hődíj elszámolása és fizetése hőközponti mérés szerinti távhőszolgáltatás esetén

7. § (1) *  A hődíjat a lakossági felhasználó az ellátását szolgáló hőközpontban felszerelt, a távhőszolgáltató tulajdonában lévő hitelesített hőmennyiség-mérővel mért hőmennyiség után fizeti. A hőmennyiségmérők leolvasására - eltérő megállapodás hiányában - évente egy alkalommal kerül sor, melyet követően a távhőszolgáltató elszámoló számlát bocsát ki. Két leolvasás közötti időszakban a távhőszolgáltató a felhasználói közösség tervezett hőfelhasználásának megfelelő éves hőmennyiség hődíjának arányos részéről havonta részszámlákat bocsát ki.

(2) Ha a felhasználói közösség a távhőszolgáltatási díj díjfizetők közötti szétosztását nem kéri, a hőközpontban mért fogyasztás hődíját egy összegben fizeti.

(3) *  Ha a felhasználói közösség a távhőszolgáltatási díj díjfizetők közötti szétosztását kéri, a hőközpontban mért fogyasztás hődíját

a) a felhasználó és a távhőszolgáltató közötti megállapodásban foglalt szétosztási arányoknak megfelelően, ennek hiányában

b) az épületben lévő épületrészek légtérfogata (légm3) arányában

kell megfizetni.

(4) *  A (3) bekezdésben foglalt esetben a felhasználói közösség megbízottja kezdeményezheti a távhőszolgáltatónál a hődíj szétosztási arányainak megváltoztatását, a távhőszolgáltató a módosított (új) arányok szerinti szétosztást legkésőbb a bejelentés hónapját követő második hónaptól kezdődően teljesíti.

(5) Ha a felhasználó ellátása a távhőszolgáltató tulajdonában lévő hőközpontból történik, hőközponti hőmennyiségmérés szerinti távhőszolgáltatás esetén a távhőszolgáltató a hőközpontban mért hőmennyiségből a (6) bekezdésben foglaltak szerint külön-külön határozza meg és elkülönítve számlázza a fűtési célra és a használati melegvíz-szolgáltatási célra felhasznált hőmennyiséget. Az így meghatározott hőmennyiségeket a távhőszolgáltató a felhasználó igényének megfelelően a (2) vagy a (3) bekezdés alapján számolja el.

(6) *  A távhőszolgáltató a fűtési célú és a használati melegvíz-készítés céljára felhasznált hőmennyiséget - minden olyan hónapban, amikor fűtési- és használati melegvíz-szolgáltatási célú hőfelhasználás egyaránt történik - külön-külön köteles meghatározni és számlázni a Távhő Közszolgáltatási Szabályzat (a továbbiakban: TKSZ.) 18.2.1. és 18.3.4. pontjai szerint. Csak fűtési- vagy csak használati melegvíz-szolgáltatási célú távhőszolgáltatás esetén a hőközpontban mért hőmennyiség azonos az adott szolgáltatási célra felhasznált - a TKSZ. 18.2.1., illetve a 18.3.4. pontjai szerint megállapított - hőmennyiséggel.

(7) Ha a felhasználói közösség megbízottja a fűtésre és a használati melegvíz-készítéshez felhasznált hőmennyiség szétosztására nem közöl külön-külön arányokat, a távhőszolgáltató mindkét hőmennyiség szétosztására a megadott arányt alkalmazza.

(8) A (3) bekezdés szerinti díjszétosztás esetén az épületrészre vonatkozóan a felhasználói közösség megbízottja által megadott, ennek hiányában a megállapított díjszétosztási arányt, illetőleg arányokat a távhőszolgáltató köteles a számlán feltüntetni.

(9) *  A közszolgáltatási szerződésről, annak a díjszétosztás módjára, arányaira vonatkozó rendelkezéseiről és ezek változásáról a felhasználói közösség megbízottja köteles a díjfizetőket tájékoztatni. A díjfizető kérésére a távhőszolgáltató ügyfélszolgálata köteles a közszolgáltatási szerződésről, a díjszétosztás módjáról és az adott díjfizetőre vonatkozó díjszétosztási arányról a díjfizetőnek tájékoztatást adni.

A hődíj elszámolása és fizetése épületrészenkénti mérés szerinti távhőszolgáltatás esetén

8. § (1) A hődíjat az egyes épületrészekben felszerelt hiteles hőmennyiségmérővel teljes körűen (a fűtési és a használati melegvíz-szolgáltatás célú hőmennyiségre kiterjedően) mért hőmennyiség után a (2) bekezdésben foglaltak szerint a felhasználó, a felhasználókat ellátó hőközpontban mért hőmennyiség, és az egyes épületrészekben mért hőmennyiségek összessége közötti különbözet után a tulajdonosi közösség a (3) bekezdésben foglaltak szerint fizeti.

(2) A hőmennyiségmérők leolvasására és az elszámoló számla benyújtására évente egy alkalommal kerül sor. A közbenső időszakban a távhőszolgáltató részszámlázásos módszert alkalmaz. Az épületrészek felhasználói részfizetésként havonta, a felhasználói közösség tervezett hőfelhasználásnak megfelelő éves hőmennyiség hődíjának arányos részét fizetik.

(3) A hőközpontban mért hőmennyiség és az épületrészekben mért hőmennyiségek összessége közötti különbözet hődíját a (2) bekezdés szerinti elszámoló számlákkal egyidejűleg kibocsátott számla alapján, a TKSZ. 20.2. pontjában foglaltaknak megfelelően az épület tulajdonosának, illetve a tulajdonosi közösségnek kell megfizetnie.

(4) Az elszámoló számla alapját képező időszakban történt árváltozás esetén a távhőszolgáltató a hőfelhasználást és annak díját a számlán megosztja. Ennek alapja a felhasználóktól beszerzett, továbbá a hőközpontban leolvasott, az árváltozás időpontjának megfelelő mérőállás. Az új díjat az előbbi mérőállásokat követő hőfelhasználásra kell alkalmazni. Az elszámoló számlában az egy éves teljes időszakot kell elszámolni a közbenső mérőállás és az alkalmazandó árak figyelembe vételével. Bejelentett mérőállás-adat hiányában a távhőszolgáltató az épületrész hőfelhasználását a hőközpontban mért hőfelhasználás arányai szerint osztja meg.

(5) Felhasználó-változás esetén a korábbi és az új felhasználó a mérőállást és a változás időpontját közösen írásban rögzíti és 15 napon belül a távhőszolgáltató rendelkezésére bocsátja. Ennek alapján a távhőszolgáltató elszámoló számlát készít a korábbi felhasználó részére, legkésőbb a felhasználó-változás és a mérőleolvasási adat bejelentését követő második hónapban.

(6) Ha az épületrészben elhelyezett hőmennyiségmérő adatainak leolvasása a felhasználó érdekkörében felmerült okból meghiúsul, a távhőszolgáltató jogosult az elszámolás alapját képező hőmennyiséget a TKSZ. 23.1. pontja szerint meghatározni.

(7) Amennyiben az egy hőközpontból ellátott épületrészek valamelyikében nincs felszerelve hőmennyiségmérő, akkor az épületrészekben elhelyezett mellék hőmennyiségmérők mért értékeit 8% szekunder hálózati hőveszteséggel kell megnövelni.

Csatlakozási díj

9. § (1) *  Új vagy növekvő távhőigénnyel jelentkező felhasználási hely tulajdonosától az igényének kielégítését szolgáló hőteljesítmény rendelkezésre állásához szükséges szolgáltatói tulajdonú berendezések létesítése, bővítése, átalakítása céljából a távhőszolgáltató csatlakozási díjat kérhet.

(2) *  A csatlakozási díj a csatlakozással összefüggésben felmerülő szolgáltatói tulajdonú bekötővezeték létesítési díjat, valamint a szolgáltatói tulajdonú hőfogadó állomás létesítési, bővítési, átalakítási díját foglalja magában, továbbá tartalmazza a távhőtermelő és a távhőszolgáltató megállapodásában szereplő fejlesztési költségeket is.

(3) A távhőszolgáltató üzletpolitikai okból eltekinthet a csatlakozási díj megfizetésétől, illetőleg annak összegét mérsékelheti.

(4) *  A bejelentett új vagy növekvő távhőteljesítmény-igény kielégítésére, a fizetendő csatlakozási díj megfizetésére az igénybejelentőnek és a távhőszolgáltatónak egymással külön szerződést kell kötnie.

(5) *  A csatlakozási díj mértékét az 1. melléklet tartalmazza.

(6) *  A lakossági és külön kezelt intézményi felhasználók által befizetett csatlakozási díj teljes összegét a távhőszolgáltató a felhasználónak kiállított első díjszámla kibocsátás időpontjától kezdődően részletekben, a havonta kiszámlázandó alapdíjon keresztül, a mindenkor hatályos alapdíjnak megfelelő mértékben köteles jóváírni.

A díjtételek megváltoztatásának automatizmusa * 

10. § * 

11. § * 

Díjvisszatérítés és pótdíjfizetés

12. § * 

Szolgáltatási feltételek

Előzetes tájékoztatás, igénybejelentés

13. § *  Az előzetes tájékoztatást kérő érdekelt kérelmének tartalmaznia kell a TKSZ 4.1. pontjában felsorolt adatokat, valamint a TKSZ 2.1.3. pontjában foglaltaknak megfelelően a távhőmennyiség mérésének helyét.

A közszolgáltatási szerződés tartalma * 

14. § (1) *  A távhőszolgáltatási közszolgáltatási szerződésnek a TKSZ. 9. és 10. pontjaiban foglaltakon túl tartalmaznia kell annak a személynek a nevét, címét és elérhetőségét, akivel a távhőszolgáltató a felhasználó megbízottjaként az üzemvitellel, a fűtési célú távhőszolgáltatás megkezdésével, befejezésével, az épület belső átlaghőmérsékletével (fűtési igényével) összefüggő kapcsolatot tarthatja.

(2) *  A szolgáltatás igénybevételével létrejött közszolgáltatási szerződésre e rendelet, továbbá a távhőszolgáltató üzletszabályzatának rendelkezései vonatkoznak.

Bekapcsolás

15. § (1) *  A távhőszolgáltatónak a lakó- és vegyes célra használt lakóépületek felhasználó hőközpontjainak üzembe helyezési- és bekapcsolási eljárásban való közreműködéséért nem számolható fel díj a felhasználó számára.

(2) *  A felhasználói és a szolgáltatói berendezés összekapcsolása során a távhőszolgáltató a hőközponti mérőeszközök esetében a hőmennyiségmérő-kör elemeit (integrátor, vízmérő és hőérzékelő pár) és a használati melegvíz felhasználást mérő hőközponti vízmérőt a mérőeszköz e célra kialakított helyén illetéktelen beavatkozás, leszerelés megakadályozása céljából zárjeggyel köteles ellátni.

(3) A mérőműszerek szükséges adatainak és a zárjegyek számainak feltüntetésével a távhőszolgáltató üzletszabályzata szerinti jegyzőkönyvet köteles kiállítani.

(4) A (2)-(3) bekezdés épületrészenkénti mérés esetén az épületrészek hőmennyiségmérőire is vonatkozik.

Vételezés

16. § *  A távhőszolgáltató - a TKSZ 12.1. pontjában foglaltak alkalmazásával - a szolgáltatói berendezések üzletszabályzatban meghatározott csatlakozási feltételei szerinti, az adott területre vonatkozó, a külső hőmérséklet változását követő primer előremenő hőhordozó közeg hőmérséklet-változásának (menetrendnek) megfelelően olyan mennyiségű távhőt köteles szolgáltatni, amennyi a felhasználói berendezések üzemképes és biztonságos állapota mellett a felhasználó igénye szerint a közszolgáltatási szerződésben rögzített szolgáltatási célok kielégítéséhez szükséges.

17. § Ha a felhasználónak a hőhordozó közegre rendkívüli esemény bekövetkezése miatt szüksége van, a szolgáltató tényleges költségeinek megfizetése ellenében és a távhőszolgáltató közreműködésével azt a szükséges mértékben igénybe veheti.

18. § (1) Amennyiben a felhasználó a fűtési célú távhőszolgáltatás megkezdésével, befejezésével, a szolgáltatás mértékével kapcsolatos igényét nem adja meg, és a felhasználók az előzőekről egyhangú megállapodásra nem jutnak, illetve erről egyhangúlag nem rendelkeznek, a távhőszolgáltató - ha a felhasználói berendezés állapota ezt lehetővé teszi - a következők szerint szolgáltat:

a) a fűtési célú távhőszolgáltatást a fűtési időszakban a hőközponti fűtésszabályozó működtetésével folyamatosan teljesíti,

b) a használati melegvíz-szolgáltatási célú távhőszolgáltatást folyamatosan teljesíti.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja esetében a távhőszolgáltató annyi hőmennyiséget szolgáltat, amennyi az üzemképes felhasználói berendezések rendeltetésszerű működése mellett:

a) lakószobákban, irodahelyiségekben átlagosan + 22°C,

b) a lakószobának nem minősülő, illetőleg a nem lakás céljára szolgáló helyiségekben átlagosan a szabványban  *  +rögzített tervezői előírásokban meghatározott belső hőmérséklet eléréséhez szükséges.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja esetében használati melegvíz-szolgáltatási célú távhőszolgáltatás keretében a távhőszolgáltató annyi hőmennyiséget szolgáltat, amennyi az üzemképes felhasználói berendezések rendeltetésszerű működése mellett, folyamatos vételezésnél, a kifolyóknál mérve, legalább + 40°C használati melegvíz-hőmérséklet eléréséhez szükséges.

Szüneteltetés, korlátozás

19. § (1) A távhőszolgáltató a Tszt. 40. §-a szerint jogosult a távhőszolgáltatást szüneteltetni. A távhő vételezés szüneteltetését a felhasználó a tulajdonában, üzemeltetésében lévő felhasználói berendezések terv szerinti karbantartásának, felújításának idejére vagy váratlan meghibásodás miatt szükséges fenntartási munka elvégzése idejére jogosult igényelni.

(2) A váratlan meghibásodásról, a meghibásodás okáról és a hiba kijavításának kezdetéről a felhasználó és a távhőszolgáltató egymást 8 órán belül kötelesek tájékoztatni és a hibát a műszakilag lehetséges legrövidebb időn belül megszüntetni.

(3) *  A felhasználó a távhőszolgáltatás ideiglenes, legfeljebb 1 év időtartamú szüneteltetését írásban kérheti a távhőszolgáltatótól. A szüneteltetés időtartama alatt az alapdíjat folyamatosan fizetni kell.

(4) *  A felhasználói rendszer átalakítása előtt a felhasználónak tervet kell benyújtania a távhőszolgáltatónak véleményezés céljából.

(5) *  A távhőszolgáltatás szüneteltetése alatt a felhasználó a vezetékek karbantartását köteles tűrni.

(6) *  A távhőszolgáltatás szüneteltetéséért, illetve visszakapcsolásáért, a távhőszolgáltatási rendszer ehhez szükséges ürítéséért, töltéséért a távhőszolgáltató jogosult díjat felszámítani a felhasználónak.

20. § *  (1) A távhőtermelőnél vagy a távhőszolgáltató hőtermelő létesítményénél országos tüzelőanyag-hiány miatt fellépő termeléskiesésről, az erre tekintettel szükségessé váló korlátozás mértékéről és területi kiterjedéséről a távhőszolgáltató köteles haladéktalanul tájékoztatni a jegyzőt, továbbá - tömegkommunikációs eszközök (rádió, televízió, napilapok, internet) igénybevétele útján - a korlátozással érintett felhasználókat.

(2) A távhőszolgáltatás korlátozását környezetvédelmi okból a távhőszolgáltató rendeli el, feltéve, hogy a korlátozás oka más eszközökkel nem szüntethető meg, és az önkéntes korlátozás sem eredményes. A korlátozás elrendeléséről a távhőszolgáltató értesíti az (1) bekezdésben foglaltak szerint tájékoztatja az érintett felhasználókat.

(3) A korlátozás - annak okától függően - lehet általános, amikor az minden felhasználó hőigényét érinti, és lehet részleges, amely esetben a korlátozás csak a távhőszolgáltató által távhővel ellátott egyes területrészekre terjed ki.

(4) A távhőszolgáltatás korlátozása során

a) magasabb korlátozási fokozat alkalmazása esetén egyidejűleg az alacsonyabb korlátozási fokozatokba tartozó korlátozást is végre kell hajtani,

b) az egyes korlátozási fokozatokban korlátozható hőteljesítmény a csúcshőigények alapján kerül meghatározásra,

c) a korlátozható hőteljesítmény a korlátozási időszak külső napi átlaghőmérsékletének függvényében változhat, de arányaiban (%-ában) a 21. § (1) bekezdésében előírt mértékű kell, hogy legyen.

21. § *  (1) A távhőszolgáltatás korlátozásának sorrendje és az egyes fokozatokba tartozó felhasználói csoportok az alábbiak:

a) 1. fokozat: egyéb felhasználók (kivéve a korlátozási fokozatba sorolás megállapításakor meghatározott létesítményeket) hőközpontjaiban a használati melegvíz-szolgáltatási célú távhőellátás felfüggesztése és a fűtési célú hőfelhasználás 50%-os korlátozása,

b) 2. fokozat: a lakossági felhasználókat ellátó hőközpontokban a használati melegvíz szolgáltatási célú távhőszolgáltatás felfüggesztése,

c) 3. fokozat: a lakossági felhasználók fűtési célú távhőszolgáltatásának 20%-os csökkentése,

d) 4. fokozat: az 1-3 fokozatba tartozó valamennyi felhasználó részére a távhőszolgáltatás szükséges mértékű arányos csökkentése.

(2) Az egészségügyi, szociális, köznevelési, vagy gyermekjóléti feladatot ellátó közintézmények vonatkozásában a távhőszolgáltatás csak végső esetben korlátozható.

(3) Az (1) és (2) bekezdés hatálya alá tartozó hőközpontokat a 7-10. melléklet tartalmazza.

Felhasználói berendezés működtetése, fenntartása, átalakítása

22. § * 

23. § (1) *  A felhasználó köteles bejelenteni a távhőszolgáltatónak, ha a felhasználási helyet érintően olyan építészeti, vagy épületgépészeti átalakítást kíván végezni, amely a távhővel ellátott felhasználási hely díjfizetés alapját képező légtérfogatát, illetőleg a hőteljesítmény igényét növeli. A megnövekedett távhőigény kielégítéséről a felhasználónak a távhőszolgáltatóval előzetesen meg kell állapodnia.

(2) Az átalakításról arra jogosult által készített olyan tervet kell a távhőszolgáltatóhoz benyújtani, amely figyelembe veszi az épületet ellátó hőközpont műszaki adottságait, tartalmazza az épület megváltozott hőszükségletével kapcsolatos számításokat. Az átalakítás befejezését írásban be kell jelenteni a távhőszolgáltatónak.

(3) *  A munkálatok elvégzése után a felhasználási hely ellátására érvényben lévő közszolgáltatási szerződést a megnövekedett légtérfogatnak, illetve hőteljesítmény igénynek megfelelően, épületrészenkénti díjszétosztás esetén a díjfizetőkre és a hődíj új szétosztási arányaira is kiterjedően módosítani kell.

Mérés

24. § Új felhasználó csatlakozása esetén felhasználói hőközpontot kell létesíteni a mérés helyétől függetlenül.

25. § (1) Hőközponti mérés szerinti távhőszolgáltatás esetén a hőmennyiségmérés helye a felhasználói hőközpont primer hőfogadó egysége, amelybe a mérőeszközt a forgalmazó, vagy szállító által megadott, a mérő hitelesítési engedélyében előírt beépítési követelmények betartásával kell beszerelni.

(2) A hőfogadó állomáson hiteles hőmennyiségmérést, illetőleg a költségmegosztást szolgáló egyéb mérőműszereket az alkalmazott mérőeszközre vonatkozó beépítési követelmények betartásával kell felszerelni.

(3) Épületrészenkénti mérés szerinti távhőszolgáltatás esetén a hőmennyiségmérőt az épületen belül elhelyezve, a mérőre vonatkozó beépítési követelmények betartásával úgy kell felszerelni, hogy az az adott épületrész egészének hőfelhasználását mérje.

(4) Az illetéktelen beavatkozás és leszerelés megakadályozása érdekében a 15. § (2)-(4) bekezdését az épületrészenkénti mérés szerinti távhőszolgáltatás esetén értelemszerűen alkalmazni kell.

A közszolgáltatási szerződés felmondása * 

26. § (1) *  A közszolgáltatási szerződést a felhasználási hely egészére kiterjedően lehet felmondani. A felhasználási helyen a távhő igénybevételi lehetőségének végleges megszüntetése szükséges, továbbá ezzel egyidejűleg a korábbi fűtési célú távhőellátással azonos, összkomfortos komfortfokozatot biztosító hőellátást kell megvalósítani.

(2) *  A felhasználó a közszolgáltatási szerződés felmondása iránti szándékát írásban köteles a távhőszolgáltatónak bejelenteni. A távhőszolgáltató 15 napon belül köteles a felmondás feltételeiről, az előírt eljárásról a felhasználót írásban tájékoztatni.

(3) *  Amennyiben a felhasználási helyet magában foglaló ingatlannak több tulajdonosa van, a felhasználó köteles biztosítani a Tszt. 38. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltaknak megfelelő hozzájárulások meglétét és erről köteles a távhőszolgáltató részére nyilatkozatot tenni.

(4) A Tszt. 38. § (2) bekezdés c) pontjában foglaltak a szolgáltató tulajdonában lévő felhasználói hőközpont megszüntetésének költségeire is vonatkoznak, ide nem értve a berendezések selejtezésével összefüggő, a szolgáltatónál jelentkező vagyoni veszteséget.

27. § (1) *  Ha a felhasználási helyen valamely épületrész távhőellátását meg kívánják szüntetni, a közszolgáltatási szerződést módosítani kell. A közszolgáltatási szerződés módosítását a felhasználó (képviselője) írásban kezdeményezi a távhőszolgáltatónál és egyidejűleg nyilatkozik a Tszt. 38. § (5) bekezdés a) pontjában előírt tulajdonostársi hozzájárulások meglétéről. A távhőszolgáltató 15 napon belül köteles a módosítás feltételeiről és eljárásrendjéről a felhasználót írásban tájékoztatni.

(2) *  A közszolgáltatási szerződés (1) bekezdés szerinti módosítása iránti igény, más megállapodás hiányában, az épületrész (lakás, nem lakás céljára szolgáló helyiség) egészére, továbbá mind a fűtési célú, mind a használati melegvíz-szolgáltatási célú hőellátás megszüntetésére vonatkozik.

(3) A Tszt. 38. § (5) bekezdés d) pontja szerinti költségviselési kötelezettség a szolgáltató tulajdonában lévő felhasználói hőközpont átalakításának költségeire is vonatkozik.

(4) Épületrész leválása esetén az érintett épületrészben meg kell szüntetni a távhő igénybevételének lehetőségét. A hőleadó berendezéseket le kell választani az épület felhasználói rendszeréről és az átmenő vezetékeket hőszigeteléssel kell ellátni. Ezzel egyidőben az épület üzemben maradó felhasználói berendezésein - beleértve a hőközpontot is - az annak megfelelő működését biztosító, a leválasztás miatt szükséges átalakításokat, beszabályozásokat is el kell végezni. Az előzőek megvalósításához szükséges munkálatokat az ingatlantulajdonos tulajdonában lévő felhasználói berendezéseken a felhasználó köteles elvégeztetni. A távhőszolgáltató tulajdonát képező felhasználói hőközpontban az épületrész leválása miatt szükséges átalakítást a felhasználó költségére a távhőszolgáltató végzi el.

(5) A (4) bekezdésben foglalt munkálatokról a felhasználó arra jogosult által készített tervet és műszaki leírást köteles a távhőszolgáltató rendelkezésére bocsátani, amelyeknek az épület teljes fűtési rendszerére ki kell terjednie. Az épület üzemben maradó fűtési rendszerét - beleértve a hőközpontot is - érintően a tervnek tartalmaznia kell a megváltozott hőszükséglet mértékére vonatkozó számításokat, a leválasztás miatt szükséges átalakításokat, a beszabályozási tervet. Amennyiben a terv szerint az átalakítás jogszabályba, műszaki előírásba ütközik, vagy más felhasználó, díjfizető részére való szolgáltatást akadályozza, a távhőszolgáltató 15 napon belül írásban közli álláspontját a felhasználóval.

(6) *  A felhasználó, illetőleg a díjfizető díjfizetési kötelezettsége a Tszt. 38. § (6) bekezdésében foglaltak teljesítése esetén szűnik meg.

(7) Épületrész leválása miatt keletkezett elégtelen szolgáltatás alapján a távhőszolgáltatóval szemben igény nem érvényesíthető. Az elégtelen szolgáltatás és az épületrész leválása közötti okozati összefüggést a távhőszolgáltatónak kell bizonyítania.

28. § (1) *  Amenyiben a lakossági felhasználóval szemben a Tszt. 49. § (2) bekezdésének b)-e) pontjaiban leírt szerződésszegés miatt a távhőszolgáltatás felfüggeszthető lenne, a távhőszolgáltató csökkentett szolgáltatásként a felhasználási hely közszolgáltatási szerződés szerinti fűtési célú hőellátásához szükséges hőmennyiség legalább 50%-át köteles biztosítani. A használati melegvíz-szolgáltatási célú távhőszolgáltatás teljes mértékben megszüntethető.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak az adott felhasználási helyen közfeladatként oktatási-, egészségügyi-, valamint szociális alapszolgáltatást folytató egyéb felhasználóra is vonatkoznak.

(3) *  Az (1) és (2) bekezdésben foglaltak nem érintik a távhőszolgáltató jogosultságát a közszolgáltatási szerződés felmondására a Tszt. 51. § (3) bekezdés b)-c) pontjaiban foglalt, valamint a (4) bekezdésben meghatározott esetekben.

(4) A távhőszolgáltató jogosult olyan műszaki megoldásokat alkalmazni, amelyek az (1) bekezdés szerinti csökkentett szolgáltatást az épületrészben lehetővé teszik akkor, ha a szerződésszegést az egyes épületrészek díjfizetői követik el.

(5) Amennyiben a távhőszolgáltató a felhasználó szerződésszegése miatt a szolgáltatás felfüggesztésére, vagy az (1)-(2) és (4) bekezdés szerinti csökkentésére jogosult, az ennek végrehajtásához szükséges munkálatokat a felhasználói berendezéseken is jogosult elvégezni, az ingatlantulajdonos pedig ennek tűrésére köteles.

Díjvisszatérítés és pótdíjfizetés * 

28/A. § *  (1) *  Ha a távhőszolgáltató a felhasználóval szemben fennálló távhőszolgáltatási kötelezettségének neki felróható okból vagy a Tszt. 40-41. §-ban foglaltak megsértésével nem tesz eleget, az erre irányuló panasz bejelentésétől kezdve köteles a közszolgáltatási szerződésben meghatározott éves alapdíjnak a szüneteltetés időtartamával arányos részét díjvisszatérítésként visszafizetni.

(2) *  Ha a felhasználó ellátását biztosító hőközpontot a felhasználó vagy megbízottja üzemelteti és a közszolgáltatási szerződésben lekötött legnagyobb hőteljesítményt 1 naptári napon belül folyamatosan, 30 percnél hosszabb időtartamon keresztül túllépi (Tszt. 49. § (2) bekezdés a) pont), a felhasználónak pótdíjat kell fizetnie. A jogosulatlanul igénybevett többletteljesítmény után a pótdíj a közszolgáltatási szerződésben megállapított - felhasználóra vonatkozó - szerződött teljesítményt meghaladóan igénybe vett többletteljesítményre jutó éves alapdíj 1/6-od része. Ismételt túllépés esetén a teljesítmény túllépés pótdíját a szolgáltató annyiszor számíthatja fel, ahány napon a jogosulatlan igénybevétel megtörtént.

(3) Ha a felhasználó, illetőleg a díjfizető a Tszt. 49. § (2) bekezdésének c), d), és f) pontjaiban szabályozott szerződésszegést, vagy egyéb módon szabálytalan vételezést valósít meg, a szolgáltatás díján felül pótdíjat köteles fizetni. A pótdíj mértéke a felhasználóra (díjfizetőre) vonatkozó éves alapdíj háromszorosa.

(4) *  Közszolgáltatási szerződés nélküli távhőfogyasztás esetén pótdíjként köteles a felhasználó megfizetni a vonatkozó elszámolási időszakra megállapított vélelmezett felhasználás kétszeresének megfelelő fogyasztást, fűtés esetén a hődíjat, használati melegvíz szolgáltatás esetén mind a hődíjat, mind a készítéséhez felhasznált hidegvíz víz- és csatorna használati díját megfizetni.

(5) Amennyiben nem teljesülnek a Tszt. 49. § (2) bekezdés g) pontjában előírtak, akkor az érintett épületrészre az alapdíj és az elszámolási időszak átlagos külső hőmérsékletéből számított hődíj 60%-ának megfelelő pótdíjat kell elszámolni.

(6) *  A vélelmezett felhasználást a távhőszolgáltató

a) fűtés esetén a felhasználónál beépített hőteljesítmény és a tényleges átlagos hőmérséklet alapján,

b) használati melegvíz szolgáltatás esetén a 3. mellékletben foglaltak szerint

határozza meg.

Egyéb rendelkezések

29. § (1) *  A területfejlesztési, környezetvédelmi és levegő-tisztaságvédelmi szempontok alapján a távhőszolgáltatás fejlesztésére kijelölt területet az 5. melléklet tartalmazza.

(2) A meglévő vagy létesítésre engedélyezett távhővezeték-hálózat nyomvonalának 200 m-es körzetében az épületek, létesítmények hőellátó-rendszerének megvalósításakor vizsgálni kell a távhőszolgáltatással való hőenergia-ellátás lehetőségét.

(3) * 

(4) *  A távhőszolgáltatás fejlesztése során figyelemmel kell lenni az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet, és az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásokról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet előírásaira is.

(5) A (1)-(4) bekezdésben meghatározott követelményeket az építésre, fennmaradásra, használati-mód változtatásra, használatbavételi engedélyezésre irányuló építésügyi hatósági eljárás során az engedélyező hatóságoknak, környezetvédelmi hatósági és szakhatósági jogkörében egyaránt érvényesíteniük kell.

29/A. § *  (1) *  Amennyiben az épület tulajdonosa vagy tulajdonosi közössége a Tszt. 38. § (2) és (4) bekezdésében, az épületrész tulajdonosa pedig a Tszt. 38. § (5) bekezdésében meghatározottak szerint a távhőszolgáltatási közszolgáltatási szerződését felmondja, a közszolgáltatási szerződés megszűnését követő ötödik naptári év utolsó napjáig széndioxid terhelési díjat köteles fizetni. Az épület tulajdonosa vagy tulajdonosi közössége, illetve az épületrész tulajdonosa (a továbbiakban: díjfizetésre kötelezettek) a széndioxid terhelési díjat évente, minden év május 31. napjáig köteles megfizetni az előző évre vonatkozóan.

(2) Széndioxid terhelési díjat a más hőellátás igénybevétele és a távhőszolgáltatás igénybevétele közötti pozitív előjelű széndioxidkibocsátás-különbözet után kell fizetni.

A széndioxid terhelési díj mértéke a széndioxid kibocsátás különbözetének mennyisége után 15.-Ft/kg.

29/B. § *  (1) *  A széndioxid kibocsátást a díjfizetésre kötelezettnek évente kell megállapítania és minden év március 15. napjáig az önkormányzati adóhatóságnak bejelentenie a széndioxid terhelési díj kivetése érdekében.

(2) *  A többlet széndioxid kibocsátás megállapításához a távhőtermelő engedélyes az előző év távhő előállítására fordított tüzelőanyag fajlagos széndioxid kibocsátási értékét (kg/GJ), az adóhatóság részére minden év március 15. napjáig bejelenti.

(3) A díjfizetésre kötelezettnek a széndioxid kibocsátása számításánál a számlával vagy az azzal egy tekintet alá eső okirattal igazolt energiahordozó felhasználási adatok alapján a felhasznált energia mennyisége után „GJ” (gigajoule)-onként jelen rendelet 6. sz. mellékletében meghatározottak szerint számított széndioxid kibocsátást kell figyelembe venni.

(4) *  A szén-dioxid kibocsátás megállapítása során a számításnál figyelembe veendő tüzelőanyagok paramétereit e rendelet 11. melléklete tartalmazza.

29/C. § *   *  A távhőszolgáltató köteles az önkormányzati adóhatóságnak bejelenteni a közszolgáltatási szerződés megszűnése és a Tszt. 38. § (5) bekezdése miatti módosítása esetén a távhőszolgáltatásból kiváló díjfizetésre kötelezett személyét a közszolgáltatási szerződés megszűnését, illetve módosítását követő 30 napon belül.

Záró rendelkezések

30. § *  A távhőszolgáltató jogosult e rendeletben meghatározott áralkalmazási feltételeket és a 5. § (1) bekezdése szerinti díjakat a rendelet hatályba lépésekor fennálló közszolgáltatási szerződések végrehajtása során is alkalmazni.

31. § (1) Ez a rendelet 2006. március 1. napján lép hatályba.

(2) Jelen rendelet előírásait a hatálybalépésekor fennálló távhőszolgáltatási jogviszonyokra is alkalmazni kell.

(3) Jelen rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és alkalmazásáról szóló 22/1999. (VI. 30.) Kr. rendelet, valamint az ezt módosító 29/2000.(VII. 14.) Kr. rendelet 2. §-a és a 28/2003. (IX. 26.) Kr. rendelet 2. §-a és a 3. §-ának „valamint a 22/1999. (VI. 30.) Kr. rendelet 4. sz. melléklete helyébe e rendelet 2. sz. melléklete lép” szövegrésze, továbbá a távhőszolgáltatás egyes kérdéseiről szóló 23/1999. (VI. 30.) Kr. rendelet, valamint az ezt módosító 29/2000.(VII. 14.) Kr. rendelet 1. §-a, továbbá a villamosenergia-termelői engedéllyel nem rendelkező villamosmű által közvetlenül vagy közvetve távhőszolgáltatási célra értékesített melegített víz és gőz hatósági árainak megállapításáról és alkalmazásáról szóló 12/2003.(IV. 30.) Kr. rendelet, valamint az ezt módosító 28/2003.(IX. 26.) Kr. rendelet 1. §-a és 3. §-ának „egyidejűleg a 12/2003. (IV. 30.) Kr. rendelet 2. sz. melléklete helyébe e rendelet 1. számú melléklete lép” szövegrésze, és a 22/2004.(VII. 11.) Kr. rendelet hatályukat vesztik.

Hajdúné dr. Csabai Éva s. k.,

jegyző

Kósa Lajos s. k.,

polgármester

1. melléklet a 4/2006. (II. 24.) rendelethez * 

A távhőszolgáltatói hálózatra való csatlakozásért fizetendő díjak

1. A szolgáltatói tulajdonú bekötővezeték létesítéséért fizetendő díj

A B
1. Csatlakozni kívánó felhasználó által igényelt hőteljesítmény nagysága (kW) Szolgáltatói tulajdonú bekötővezeték létesítési díja (Ft/nyomvonal folyóméter)
2. 0 - 800 között 60 500
3. 800 - 1.500 között 80 300
4. 1.500 fölött 156 200

2. A szolgáltatói tulajdonú hőfogadó állomás létesítéséért, bővítéséért, átalakításáért fizetendő díj

A B
1. Csatlakozni kívánó felhasználó által igényelt hőteljesítmény nagysága (kW) Szolgáltatói tulajdonú hőfogadó állomás létesítési, bővítési, átalakítási díja (Ft/kW)
2. 0 - 100 között 12 100
3. 100 - 200 között 5 500
4. 200 - 300 között 3 850
5. 300 - 400 között 2 750
6. 400 - 1.000 között 1 980
7. 1.000 fölött 990

A fenti díjak az ÁFA-t nem tartalmazzák.

2. számú melléklet a 4/2006. (II. 24.) rendelethez * 

3. melléklet a 4/2006. (II. 24.) rendelethez * 

Segédlet a vélelmezett felhasználás kiszámításához használati melegvíz szolgáltatás esetén

A B
1. Lakás teljes alapterülete (m2) Víz (m3)
2. 28-ig 6
3. 28.1-35 9
4. 35.1-44 11
5. 44.1-53 14
6. 53.1-62 17
7. 62.1-70 20
8. 70.1-85 23
9. 85.1- 27

4. számú melléklet a 4/2006. (II. 24.) rendelethez * 

5. melléklet a 4/2006. (II. 24.) rendelethez * 

Területfejlesztési, környezetvédelmi és levegő-tisztaságvédelmi szempontok alapján távhőszolgáltatás fejlesztésére kijelölt területek

A. Debrecen északi részén

1. Doberdó - Kartács - Komlóssy - Martonfalvi - Poroszlay - Bolyai - Mikszáth -Gyöngyösi - Thomas M. - Egyetem sgt. - Füredi - Dózsa Gy. - Hortobágy - Böszörményi utcák által határolt terület

2. DE nagyerdei campus a DEOEC I. és II. telephelyével együtt

3. Kassai - Laktanya - Táncsics - Lugosi - Hadházi - Baksay utcák által határolt terület

4. Csemete - Honvéd - Darabos - Thaly K. - Péterfia - Hunyadi - Mester utcák által határolt terület

5. Egyetem sgt. 11-13. sz. ingatlan területe

6. Ibolya u. 3. ingatlan területe

7. Böszörményi út 68. ingatlan területe

8. Füredi út 98. ingatlan területe

9. Böszörményi út 148-150. intézményi terület

10. Bem tér 18/a. ingatlan területe

11. Kassai út 25/b. ingatlan területe

12. A Nagyerdei körút által határolt terület

13. Egyetem tér 2. és Egyetem sugárút 75. ingatlanok területe

14. Komlóssy út 45-47. ingatlan területe

15. Böszörményi út 138. ingatlan területe

16. Böszörményi út 6. ingatlan területe

17. Böszörményi út 46-56., Hősök útja 1-3. ingatlanok területe

18. Böszörményi út 2-4. ingatlan területe

19. Füredi út 69. ingatlan területe

B. Debrecen keleti részén

1. Hajnal - Dobozi - Virág - Dembinszky - Ótemető - nyíregyházi vasútvonal -Munkácsy utcák által határolt terület

2. Bocskai tér

3. Senyei O. - Árpád tér - Csapó - Pacsirta - Monostor - Berek utcák által határolt terület

4. Faraktár - nyíregyházi vasútvonal - Vágóhíd - Hajnal utcák által határolt terület

5. Budai Ézsaiás u. 8/a. ingatlan területe

6. Szabó K. u. 3-5. ingatlan területe

7. Vágóhíd u. 2. sz. ingatlan területe

8. Vágóhíd - nyíregyházi vasútvonal - Wesselényi utcák által határolt terület

C. Debrecen belvárosi részén

1. Erzsébet - Petőfi tér - Ispotály - Salétrom utcák által határolt terület

2. Mester - Hunyadi - Péterfia - Kálvin tér - Piac - Erzsébet - Nyugati tehermentesítő utcák által határolt terület

3. Petőfi tér - Piac - Kálvin tér - Péterfia - Egymalom - Rákóczi - Csapó - Berek - Kígyó - Méliusz tér - Kossuth - Kandia - Szent Anna - Wesselényi utcák által határolt terület

4. Tervezett Nyugati tehermentesítő út nyugati oldala

D. Debrecen nyugati részén

1. Déli sor - István - Szoboszlói - Salétrom utcák által határolt terület

2. Kishegyesi - István - Déli sor - Tócó csatorna által határolt terület

3. Dorottya - Bartók - Pesti - Kishegyesi utcák által határolt terület

E. Debrecen déli részén

1. Repülőtéri lakótelep

2. Repülőtér üzemi területen kívüli „Ipari és Intézményi” terület

3. Repülőtér üzemi terület

4. Repülőtér és állomás között található - un. Majorsági - terület

5. Ghilányi - Bégány - Epreskert utcák által határolt terület

6. számú melléklet a 4/2006. (II. 24.) rendelethez * 

Szén-dioxid terhelési díj megállapítása alapjául szolgáló szén-dioxid kibocsátás számítása

1. A szén-dioxid terhelési díj fizetésére kötelezett a távhőtermelés szén-monoxid kibocsátásának és az általa felhasznált tüzelőanyag 410/2012. (XII. 28.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Kormányrendelet) meghatározott szén-dioxid kibocsátás különbözete alapján köteles az adóhatóság által megállapított díjat megfizetni.

2. A díjfizetésre kötelezett a szén-dioxid kibocsátását az általa felhasznált tüzelőanyag Kormányrendeletben meghatározott normatíva alapján határozza meg:

a) Az éves tüzelőanyag felhasználását a Kormányrendeletben meghatározott, az adott tüzelőanyaghoz tartozó feltüntetett fűtőértékkel megszorozza, majd az így kapott „MJ” (megajoule) értéket 1000-el osztva, „GJ” értékre számítja.

Qtüzelőanyag= (Gtüzelőanyag x Htüzelőanag)/1000 [GJ

b) A 2. a) pont szerint hőenergia mennyiségre átszámított éves tüzelőanyag felhasználását megszorozza az adott tüzelőanyaghoz tartozó kibocsátási tényezővel. Az így kapott érték az általa kibocsátott szén-dioxidéves értéke „kg” egységben.

GCO2 = Qtüzelőanyag x KCO2 [kg

c) Az Adóhatóságnak a 2. b) pont szerint meghatározott éves kibocsátott szén-dioxid mennyiségből le kell vonni a Debreceni Erőműben ugyanilyen mennyiségű hőenergia megtermelése esetén kibocsátott szén-dioxid mennyiséget, melyet a 29/B. § (1) bekezdés b) pontja szerinti adatszolgáltatás alapján kell megállapítani.

GCO2 különbözet = GCO2 - (Qtüzelőanyag x erőmű fajlagos kibocsátása) [kg

ahol:

Qtüzelőanyag: a díjfizetésre kötelezett éves hőfelhasználása,

Gtüzelőanyag: a díjfizetésre kötelezett éves tüzelőanyag felhasználása,

Htüzelőanyag: a díjfizetésre kötelezett által felhasznált tüzelőanyag fűtőértéke,

GCO2: a díjfizetésre kötelezett éves szén-dioxid kibocsátása,

KCO2: a díjfizetésre kötelezett által felhasznált tüzelőanyaghoz tartozó kibocsátási tényező a Kormányrendelet szerint

GCO2 különbözet: a díjfizetésre kötelezett adóalapjául szolgáló többlet szén-dioxid kibocsátás.

7. melléklet a 4/2006. (II. 24.) rendelethez * 

Az egészségügyi, szociális, köznevelési, vagy gyermekjóléti feladatot ellátó közintézményekhez kapcsolódó hőközpontok címei (csak végső esetben korlátozhatók)

1. 4024 Debrecen, Holló J. u. 9.

2. 4024 Debrecen, Varga u. 23.

3. 4024 Debrecen, Varga u. 1.

4. 4024 Debrecen, Sas u. 2.

5. 4024 Debrecen, Szent Anna u.13.

6. 4029 Debrecen, Víztorony u. 11.

7. 4029 Debrecen, Karácsony Gy. u. 4-6.

8. 4028 Debrecen, Gáborjáni Szabó K. u. 4.

9. 4024 Debrecen, Blaháné u.10-16.

10. 4029 Debrecen, Csapó u. 98.

11. 4026 Debrecen, Arany János tér 3.

12. 4026 Debrecen, Bethlen u. 11-17.

13. 4026 Debrecen, Darabos u. 20.

14. 4026 Debrecen, Bethlen u. 36-38.

15. 4026 Debrecen, Füvészkert u. 4.

16. 4027 Debrecen, Ibolya u. 22.

17. 4027 Debrecen, Ibolya u. 24.

18. 4032 Debrecen, Füredi u. 42.

19. 4031 Debrecen, Széchenyi u. 60.

20. 4027 Debrecen, Ibolya u. 19.

21. 4027 Debrecen, Ősz u. 1.

22. 4027 Debrecen, Thomas Mann u. 2/A.

23. 4032 Debrecen, Jerikó u. 21-23.

24. 4032 Debrecen, Jerikó u. 27.

25. 4032 Debrecen, Károlyi M. u. 6.

26. 4032 Debrecen, Böszörményi út 148.

27. 4032 Debrecen, Görgey u. 5.

28. 4031 Debrecen, Margit tér 7.

29. 4032 Debrecen, Margit tér 18.

30. 4032 Debrecen, Margit tér 20.

31. 4031 Debrecen, Angyalföld tér 1.

32. 4031 Debrecen, Angyalföld tér 3.

33. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 88.

34. 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.

35. 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 100.

36. 4032 Debrecen, Pallagi út 9.

8. melléklet a 4/2006. (II. 24.) rendelethez * 

A felhasználói korlátozás 1. fokozatába sorolt üzemi és egyéb létesítményeket ellátó hőközpontok címei

1. 4024 Debrecen, Blaháné u. 15.

2. 4024 Debrecen, Blaháné u. 2.

3. 4024 Debrecen, Burgundia u.1.

4. 4024 Debrecen, Csapó u. 28-32.

5. 4024 Debrecen, Csapó u. 33-35.

6. 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10.

7. 4024 Debrecen, Iparkamara u. 1.

8. 4024 Debrecen, Irinyi u. 1.

9. 4024 Debrecen, Kossuth u. 10.

10. 4024 Debrecen, Kossuth u. 12-14.

11. 4024 Debrecen, Kossuth u. 20.

12. 4024 Debrecen, Kossuth u. 33.

13. 4024 Debrecen, Kossuth u. 35.

14. 4024 Debrecen, Kossuth u. 41.

15. 4024 Debrecen, Kossuth u. 44.

16. 4024 Debrecen, Kossuth u. 8.

17. 4024 Debrecen, Liszt Ferenc tér 1.

18. 4024 Debrecen, Petőfi tér 10.

19. 4024 Debrecen, Petőfi tér 10./f

20. 4024 Debrecen, Petőfi tér 23.

21. 4024 Debrecen, Petőfi tér 8.

22. 4024 Debrecen, Piac u. 16.

23. 4024 Debrecen, Piac u. 18.

24. 4024 Debrecen, Piac u. 20.

25. 4024 Debrecen, Piac u. 32-36.

26. 4024 Debrecen, Piac u. 38.

27. 4024 Debrecen, Piac u. 42-48.

28. 4024 Debrecen, Piac u. 52.

29. 4024 Debrecen, Rákóczi u. 2.

30. 4024 Debrecen, Sumen u. 1-3.

31. 4024 Debrecen, Szent Anna u. 17.

32. 4024 Debrecen, Szent Anna u. 31.

33. 4024 Debrecen, Szombathi I. u. 12.

34. 4024 Debrecen, Tímár u. 1.

35. 4024 Debrecen, Vár u. 1.

36. 4024 Debrecen, Vár u. 10-14/B.

37. 4024 Debrecen, Vár u. 3.

38. 4024 Debrecen, Vár u. 4.

39. 4024 Debrecen, Vár u. 6.

40. 4024 Debrecen, Vár u. 9.

41. 4024 Debrecen, Varga u. 5-7.

42. 4024 Debrecen, Vármegyeháza u. 1.

43. 4024 Debrecen, Vármegyeháza u. 9.

44. 4024 Debrecen, Vármegyeháza u.5.

45. 4024 Debrecen, Piac u. 54.

46. 4025 Debrecen Arany J. u. 1.

47. 4025 Debrecen Arany J. u. 25-31.

48. 4025 Debrecen, Antall J. u. 4.

49. 4025 Debrecen, Bajcsy-Zsilinszky u. 1.

50. 4025 Debrecen, Bajcsy-Zsilinszky u. 7-13.

51. 4025 Debrecen, Barna u. 15.

52. 4025 Debrecen, Barna u. 17.

53. 4025 Debrecen, Simonffy u. 21.

54. 4025 Debrecen, Hatvan u. 12-14.

55. 4025 Debrecen, Hatvan u. 15.

56. 4025 Debrecen, Hatvan u. 16.

57. 4025 Debrecen, Hatvan u. 2-4.

58. 4025 Debrecen, Hatvan u. 8-10.

59. 4025 Debrecen, Hatvan u. 44.

60. 4025 Debrecen, Hatvan u. 58.

61. 4025 Debrecen, Miklós u. 1.

62. 4025 Debrecen, Petőfi tér 1/C.

63. 4025 Debrecen, Petőfi tér 9.

64. 4025 Debrecen, Piac u. 11-15.

65. 4025 Debrecen, Piac u. 1-3.

66. 4025 Debrecen, Piac u. 7-9.

67. 4025 Debrecen, Piac u. 45.

68. 4025 Debrecen, Piac u. 51.

69. 4025 Debrecen, Piac u. 57.

70. 4025 Debrecen, Piac u. 77.

71. 4025 Debrecen, Piac u. 79.

72. 4025 Debrecen, Postakert u. 5-7.

73. 4025 Debrecen, Széchenyi u. 24.

74. 4025 Debrecen, Széchenyi u. 31.

75. 4025 Debrecen, Vásáry István u. 10.

76. 4026 Debrecen, Bem tér 18.

77. 4026 Debrecen, Bethlen u. 1.

78. 4026 Debrecen, Darabos u. 9-11.

79. 4026 Debrecen, Déri tér 1.

80. 4026 Debrecen, Gyergyó u. 2-10.

81. 4026 Debrecen, Arany János tér 3.

82. 4026 Debrecen, Hunyadi J. u. 13.

83. 4026 Debrecen, Hunyadi J. u. 1-3.

84. 4026 Debrecen, Hunyadi J. u. 17.

85. 4026 Debrecen, Hunyadi J. u. 2-10.

86. 4026 Debrecen, Kálvin tér 1.

87. 4026 Debrecen, Kálvin tér 2/B.

88. 4026 Debrecen, Kálvin tér 4.

89. 4026 Debrecen, Kálvin tér 6.

90. 4026 Debrecen, Kálvin tér 3/B.

91. 4026 Debrecen, Kálvin tér 11.

92. 4026 Debrecen, Kálvin tér 13.

93. 4026 Debrecen, Kálvin tér 16.

94. 4026 Debrecen, Mester u. 1.

95. 4026 Debrecen, Múzeum u. 3.

96. 4026 Debrecen, Perényi u. 1.

97. 4026 Debrecen, Pesti u. 2.

98. 4026 Debrecen, Péterfia u. 18.

99. 4026 Debrecen, Péterfia u. 4.

100. 4026 Debrecen, Péterfia u. 1-7.

101. 4026 Debrecen, Piac u. 8.

102. 4026 Debrecen, Thaly K. u. 10-12.

103. 4027 Debrecen, Borsos J. tér 1.

104. 4027 Debrecen, Böszörményi út 6.

105. 4027 Debrecen, Böszörményi út 23-25.

106. 4027 Debrecen, Böszörményi út 46-56.

107. 4027 Debrecen, Dózsa György u. 2.

108. 4027 Debrecen, Dózsa György u. 20.

109. 4027 Debrecen, Egyetem sugárút 13.

110. 4027 Debrecen, Füredi út 29-37.

111. 4027 Debrecen, Füredi út 49-51.

112. 4027 Debrecen, Füredi út 57-59.

113. 4027 Debrecen, Füredi út 76

114. 4027 Debrecen, Ibolya u. 3.

115. 4027 Debrecen, Sétakert u. 1-3.

116. 4027 Debrecen, Sinai M. u. 4.

117. 4027 Debrecen, Sinai M. u. 6.

118. 4027 Debrecen, Thomas Mann u. 16.

119. 4027 Debrecen, Vénkert u. 2.

120. 4028 Debrecen, Gáborjáni Szabó K. u. 4.

121. 4028 Debrecen, Kassai út 25.

122. 4028 Debrecen, Kassai út. 26.

123. 4028 Debrecen, Kassai út 28.

124. 4028 Debrecen, Kassai út 30-32.

125. 4028 Debrecen, Nagyerdei körút 1.

126. 4028 Debrecen, Nagyerdei körút 82.

127. 4028 Debrecen, Ótemető u. 2-4.

128. 4028 Debrecen, Tüzér u. 4.

129. 4028 Debrecen, Zákány u. 1.

130. 4028 Debrecen, Zákány u. 5.

131. 4029 Debrecen, Bocskai tér 1.

132. 4029 Debrecen, Csapó u. 110.

133. 4029 Debrecen, Monti ezredes u. 3.

134. 4029 Debrecen, Monti ezredes u. 7.

135. 4029 Debrecen, Munkácsy M. u. 4.

136. 4029 Debrecen, Víztorony u. 3.

137. 4029 Debrecen, Víztorony u. 7-9.

138. 4029 Debrecen, Víztorony u. 10.

139. 4029 Debrecen, Víztorony u. 11.

140. 4029 Debrecen, Víztorony u. 13.

141. 4029 Debrecen, Víztorony u. 15.

142. 4029 Debrecen, Víztorony u. 19.

143. 4024 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 2.

144. 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8.

145. 4030 Debrecen, Híd u. 2.

146. 4030 Debrecen, Híd u. 10-12.

147. 4030 Debrecen, Szabó K. u. 3-5.

148. 4031 Debrecen, Angyalföld tér 13-14.

149. 4031 Debrecen, Angyalföld tér 17.

150. 4031 Debrecen, Angyalföld tér 4.

151. 4031 Debrecen, Angyalföld tér 7.

152. 4031 Debrecen, Déli sor 4.

153. 4031 Debrecen, Derék u. 24.

154. 4031 Debrecen, Derék u. 24.

155. 4031 Debrecen, Derék u. 106.

156. 4031 Debrecen, Egressy Béni tér 16.

157. 4031 Debrecen, Holló L. sétány 6.

158. 4031 Debrecen, Holló L. sétány 8.

159. 4031 Debrecen, István út 27.

160. 4031 Debrecen, István út 59.

161. 4031 Debrecen, István út 97.

162. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 1-11.

163. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 13-17.

164. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 42.

165. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 44.

166. 4031 Debrecen, Margit tér 19.

167. 4031 Debrecen, Széchenyi u. 58.

168. 4031 Debrecen, Tócóskert tér 4.

169. 4032 Debrecen, Ady Endre sugárút 1.

170. 4032 Debrecen, Békessy B. u. 12.

171. 4032 Debrecen, Bólyai u. 29.

172. 4032 Debrecen, Böszörményi út 150.

173. 4032 Debrecen, Cívis u. 18.

174. 4032 Debrecen, Doberdó u. 1.

175. 4032 Debrecen, Füredi út 41/A.

176. 4032 Debrecen, Füredi út 42/A.

177. 4032 Debrecen, Füredi út 44.

178. 4032 Debrecen, Füredi út 98.

179. 4032 Debrecen, Görgey u. 7.

180. 4032 Debrecen, Görgey u. 13.

181. 4032 Debrecen, Görgey u. 22.

182. 4032 Debrecen, Jerikó u. 1-11.

183. 4032 Debrecen, Jerikó u. 13.

184. 4032 Debrecen, Jerikó u. 17-19.

185. 4032 Debrecen, Komlóssy u. 45-47.

186. 4032 Debrecen, Lehel u. 8

187. 4032 Debrecen, Lehel u. 18.

188. 4032 Debrecen, Lehel u. 22.

189. 4032 Debrecen, Margit tér 18.

190. 4032 Debrecen, Margit tér 20.

191. 4032 Debrecen, Medgyessy sétány 1.

192. 4032 Debrecen, Nagyerdei park 1.

193. 4032 Debrecen, Nagyerdei park 12.

194. 4032 Debrecen, Oláh G. u. 3.

195. 4032 Debrecen, Oláh G. u. 5.

196. 4032 Debrecen, Ótemető u. 9.

197. 4032 Debrecen, Ötvenhatosok tere 6.

198. 4032 Debrecen, Pallagi út 1-3.

199. 4032 Debrecen, Pallagi út 5.

200. 4032 Debrecen, Thomas Mann u. 49.

201. 4034 Debrecen, Vágóhíd u. 2.

9. melléklet a 4/2006. (II. 24.) rendelethez * 

A felhasználói korlátozás 2. fokozatába sorolt lakossági HMV termelői hőközpontok címe

1. 4024 Debrecen, Petőfi tér 18.

2. 4025 Debrecen, Vörösmarty u. 9.

3. 4025 Debrecen, Antall József u. 23.

4. 4025 Debrecen, Petőfi tér 1-4.

5. 4025 Debrecen, Petőfi tér 9.

6. 4025 Debrecen, Ispotály u. 3.

7. 4025 Debrecen, Ispotály u. 1.

8. 4025 Debrecen, Erzsébet u. 4.

9. 4025 Debrecen, Erzsébet u. 6.

10. 4025 Debrecen, Erzsébet u. 2.

11. 4025 Debrecen, Erzsébet u. 16.

12. 4025 Debrecen, Erzsébet u. 18.

13. 4025 Debrecen, Erzsébet u. 22.

14. 4025 Debrecen, Erzsébet u. 26.

15. 4025 Debrecen, Ispotály u. 11.

16. 4025 Debrecen, Ispotály u. 15.

17. 4025 Debrecen, Ispotály u. 19.

18. 4025 Debrecen, Ispotály u. 23.

19. 4025 Debrecen, Erzsébet u. 32.

20. 4025 Debrecen, Erzsébet u. 34.

21. 4025 Debrecen, Ispotály u. 27.

22. 4025 Debrecen, Salétrom u. 28.

23. 4025 Debrecen, Salétrom u. 32.

24. 4025 Debrecen, Petőfi tér 10.

25. 4024 Debrecen, Petőfi tér 20-21.

26. 4024 Debrecen, Iparkamara u. 2-4.

27. 4024 Debrecen, Piac u. 74.

28. 4024 Debrecen, Piac u. 68.

29. 4024 Debrecen, Vármegyeháza u. 10.

30. 4024 Debrecen, Vármegyeháza u. 6.

31. 4024 Debrecen, Vármegyeháza u. 8.

32. 4024 Debrecen, Piac u. 58.

33. 4024 Debrecen, Varga u. 1.

34. 4024 Debrecen, Tímár u. 3.

35. 4024 Debrecen, Szent Anna u. 8.

36. 4024 Debrecen, Jászai u. 9.

37. 4024 Debrecen, Jászai M. tér 6.

38. 4024 Debrecen, Piac u. 34-36.

39. 4025 Debrecen, Arany János u. 4.

40. 4025 Debrecen, Piac u. 41.

41. 4025 Debrecen, Arany János u. 3.

42. 4025 Debrecen, Antall József u. 3.

43. 4025 Debrecen, Antall József u. 1.

44. 4025 Debrecen, Simonffy u. 27.

45. 4025 Debrecen, Hatvan u. 62.

46. 4025 Debrecen, Hatvan köz 2.

47. 4024 Debrecen, Piac u. 26-28.

48. 4024 Debrecen, Piac u. 22-24.

49. 4024 Debrecen, Liszt Ferenc tér 7.

50. 4024 Debrecen, Sas u. 2.

51. 4024 Debrecen, Csapó u. 1.

52. 4025 Debrecen, Piac u. 19.

53. 4025 Debrecen, Hal köz u. 3.

54. 4025 Debrecen, Simonffy u. 4-6.

55. 4025 Debrecen, Bajcsy Zs. u. 3-5.

56. 4024 Debrecen, Csapó u. 2.

57. 4024 Debrecen, Csapó u. 4-6.

58. 4024 Debrecen, Teleki u. 38.

59. 4024 Debrecen, Teleki u. 24.

60. 4025 Debrecen, Teleki u. 8.

61. 4024 Debrecen, Sumen u. 24.

62. 4024 Debrecen, Haláp u. 9.

63. 4024 Debrecen, Wesselényi u. 37.

64. 4024 Debrecen, Haláp u. 10.

65. 4024 Debrecen, Vígkedvű M. u. 12.

66. 4024 Debrecen, Teleki u. 9.

67. 4024 Debrecen, Sumen u. 12.

68. 4024 Debrecen, Vígkedvű M. u. 15.

69. 4024 Debrecen, Szombathi I. u. 5.

70. 4024 Debrecen, Szent Anna u. 34.

71. 4029 Debrecen, Dienes J. u. 27.

72. 4029 Debrecen, Dienes J. u. 25.

73. 4029 Debrecen, Víztorony u. 17.

74. 4029 Debrecen, Fényes udvar 5.

75. 4029 Debrecen, Fényes udvar 6.

76. 4029 Debrecen, Fényes udvar 7.

77. 4029 Debrecen, Fényes udvar 8.

78. 4029 Debrecen, Fényes udvar 9.

79. 4029 Debrecen, Fényes udvar 10.

80. 4029 Debrecen, Fényes udvar 11.

81. 4029 Debrecen, Fényes udvar 12.

82. 4029 Debrecen, Fényes udvar 13.

83. 4029 Debrecen, Fényes udvar 14.

84. 4029 Debrecen, Fényes udvar 15.

85. 4029 Debrecen, Fényes udvar 16.

86. 4029 Debrecen, Fényes udvar 17.

87. 4029 Debrecen, Fényes udvar 18.

88. 4029 Debrecen, Fényes udvar 3.

89. 4029 Debrecen, Fényes udvar 2.

90. 4029 Debrecen, Fényes udvar 1.

91. 4029 Debrecen, Karácsony György u. 11.

92. 4029 Debrecen, Karácsony György u. 9.

93. 4029 Debrecen, Karácsony György u. 7.

94. 4029 Debrecen, Karácsony György u. 5.

95. 4029 Debrecen, Karácsony György u. 3.

96. 4029 Debrecen, Karácsony György u. 1.

97. 4029 Debrecen, Boka Károly u. 3.

98. 4029 Debrecen, Boka Károly u. 5.

99. 4029 Debrecen, Boka Károly u. 7.

100. 4029 Debrecen, Boka Károly u. 9.

101. 4029 Debrecen, Boka Károly u. 11.

102. 4029 Debrecen, Mata J. u. 1.

103. 4029 Debrecen, Monti ezredes u. 3.

104. 4024 Debrecen, Blaháné u. 12.

105. 4024 Debrecen, Kossuth u. 18.

106. 4029 Debrecen, Csapó u. 37.

107. 4024 Debrecen, Burgundia u. 4.

108. 4029 Debrecen, Csapó u. 72.

109. 4029 Debrecen, Csapó u. 76.

110. 4029 Debrecen, Csapó u. 75.

111. 4029 Debrecen, Csapó u. 79.

112. 4029 Debrecen, Csapó u. 83.

113. 4029 Debrecen, Csapó u. 85.

114. 4029 Debrecen, Monostor u. 8.

115. 4029 Debrecen, Csapó u. 80.

116. 4029 Debrecen, Csapó u. 84.

117. 4029 Debrecen, Csapó u. 88.

118. 4029 Debrecen, Csapó u. 92.

119. 4029 Debrecen, Csapó u. 96.

120. 4029 Debrecen, Csapó u. 98.

121. 4029 Debrecen, Csapó u. 102.

122. 4029 Debrecen, Senyei O. u. 39.

123. 4029 Debrecen, Csapó u. 106.

124. 4024 Debrecen, Rákóczi u. 2-32.

125. 4024 Debrecen, Rákóczi u. 22-26.

126. 4026 Debrecen, Péterfia u. 13-19.

127. 4026 Debrecen, Hunyadi J. u. 2.

128. 4026 Debrecen, Péterfia u. 21-23.

129. 4026 Debrecen, Hunyadi J. u. 9-11.

130. 4026 Debrecen, Péterfia u. 2.

131. 4026 Debrecen, Múzeum u. 4.

132. 4025 Debrecen, Hatvan u. 1.

133. 4025 Debrecen, Piac u. 1-3.

134. 4025 Debrecen, Hatvan u. 2-4.

135. 4025 Debrecen, Piac u. 7-9.

136. 4025 Debrecen, Hatvan u. 6.

137. 4025 Debrecen, Pásti u. 1-3.

138. 4026 Debrecen, Hunyadi J. u. 10.

139. 4026 Debrecen, Bethlen u. 47-49.

140. 4027 Debrecen, Egyetem sugárút 11/A.

141. 4026 Debrecen, Hajó u. 2-4.

142. 4026 Debrecen, Mester u. 3-5.

143. 4026 Debrecen, Hajó u. 6-8.

144. 4026 Debrecen, Hajó u. 10-12.

145. 4026 Debrecen, Hajó u. 14-16.

146. 4026 Debrecen, Bethlen u. 36-38.

147. 4026 Debrecen, Bethlen u. 42-44.

148. 4026 Debrecen, Bethlen u. 48-50.

149. 4026 Debrecen, Csemete u. 1.

150. 4026 Debrecen, Csemete u. 3.

151. 4026 Debrecen, Csemete u. 5.

152. 4026 Debrecen, Csemete u. 7.

153. 4026 Debrecen, Gyergyó u. 9.

154. 4026 Debrecen, Gyergyó u. 3.

155. 4026 Debrecen, Hortobágy u. 7.

156. 4026 Debrecen, Hortobágy u. 9.

157. 4026 Debrecen, Hortobágy u. 11.

158. 4026 Debrecen, Hortobágy u. 5.

159. 4026 Debrecen, Hortobágy u. 3.

160. 4026 Debrecen, Hortobágy u. 1.

161. 4026 Debrecen, Hortobágy u. 13.

162. 4026 Debrecen, Hortobágy u. 17.

163. 4027 Debrecen, Domonkos L. u.6.

164. 4027 Debrecen, Domonkos L. u. 8.

165. 4027 Debrecen, Domonkos L. u. 1-3.

166. 4027 Debrecen, Domonkos L. u. 5-7.

167. 4027 Debrecen, Domonkos L. u. 9-11.

168. 4027 Debrecen, Domonkos L. u. 13-15.

169. 4027 Debrecen, Domonkos L. u. 20-22.

170. 4027 Debrecen, Domonkos L. u. 24-26.

171. 4027 Debrecen, Domonkos L. u. 28-30.

172. 4027 Debrecen, Domonkos L. u. 32-34.

173. 4027 Debrecen, Sinai M. u. 29-31.

174. 4027 Debrecen, Sinai M. u. 33-35.

175. 4027 Debrecen, Sinai M. u. 25.

176. 4032 Debrecen, Füredi út 50.

177. 4032 Debrecen, Füredi út 60.

178. 4032 Debrecen, Füredi út 62.

179. 4027 Debrecen, Böszörményi út 33.

180. 4027 Debrecen, Sinai M. u. 17-21.

181. 4027 Debrecen, Sinai M. u. 13-15.

182. 4027 Debrecen, Sinai M. u. 9-11.

183. 4027 Debrecen, Sinai M. u. 1-7.

184. 4027 Debrecen, Dózsa György u. 12.

185. 4027 Debrecen, Ibolya u. 5-13.

186. 4027 Debrecen, Ibolya u. 19.

187. 4027 Debrecen, Ibolya u. 23.

188. 4032 Debrecen, Böszörményi út 68.

189. 4032 Debrecen, Lehel u. 4-6.

190. 4032 Debrecen, Lehel u. 2.

191. 4032 Debrecen, Füredi út 49.

192. 4032 Debrecen, Füredi út 45.

193. 4032 Debrecen, Füredi út 41.

194. 4032 Debrecen, Jerikó u.15.

195. 4032 Debrecen, Lehel u. 10.

196. 4032 Debrecen, Lehel u. 14.

197. 4032 Debrecen, Debrecen, Jerikó u. 8-10.

198. 4032 Debrecen, Füredi út 67.

199. 4032 Debrecen, Füredi út 71.

200. 4032 Debrecen, Füredi út 75.

201. 4032 Debrecen, Böszörményi út 41.

202. 4032 Debrecen, Böszörményi út 49.

203. 4032 Debrecen, Jerikó u. 6.

204. 4032 Debrecen, Jerikó u. 2.

205. 4032 Debrecen, Jerikó u. 12-14.

206. 4032 Debrecen, Menyhárt J. tér 1-6.

207. 4032 Debrecen, Jerikó u. 16-18.

208. 4032 Debrecen, Jerikó u. 20.

209. 4032 Debrecen, Menyhárt tér 7.

210. 4032 Debrecen, Jerikó u. 36.

211. 4032 Debrecen, Jerikó u. 34.

212. 4032 Debrecen, Jerikó u. 32.

213. 4032 Debrecen, Jerikó u. 30.

214. 4032 Debrecen, Jerikó u. 28.

215. 4032 Debrecen, Jerikó u. 26.

216. 4032 Debrecen, Jerikó u. 24.

217. 4032 Debrecen, Jerikó u. 22.

218. 4032 Debrecen, Menyhárt J. tér 8.

219. 4032 Debrecen, Menyhárt J. tér 9.

220. 4032 Debrecen, Böszörményi út 61.

221. 4032 Debrecen, Böszörményi út 69.

222. 4032 Debrecen, Ötvenhatosok tere 4.

223. 4032 Debrecen, Jerikó u. 25.

224. 4032 Debrecen, Lehel u. 24.

225. 4032 Debrecen, Lehel u. 20.

226. 4032 Debrecen, Thomas Mann u. 45.

227. 4032 Debrecen, Bólyai u. 2.

228. 4032 Debrecen, Ötvenhatosok tere 7.

229. 4032 Debrecen, Ötvenhatosok tere 8.

230. 4032 Debrecen, Böszörményi út 81.

231. 4032 Debrecen, Böszörményi út 93.

232. 4032 Debrecen, Borbíró tér 2.

233. 4032 Debrecen, Cívis u. 2.

234. 4032 Debrecen, Cívis u. 4.

235. 4032 Debrecen, Cívis u. 6.

236. 4032 Debrecen, Cívis u. 8.

237. 4032 Debrecen, Cívis u. 10.

238. 4032 Debrecen, Cívis u. 12.

239. 4032 Debrecen, Cívis u. 14.

240. 4032 Debrecen, Cívis u. 16.

241. 4032 Debrecen, Borbíró tér 5.

242. 4032 Debrecen, Borbíró tér 6.

243. 4032 Debrecen, Borbíró tér 8.

244. 4032 Debrecen, Cívis u. 3.

245. 4032 Debrecen, Károlyi M. u. 5.

246. 4032 Debrecen, Károlyi M. u. 3.

247. 4032 Debrecen, Károlyi M. u. 1.

248. 4032 Debrecen, Cívis u. 5.

249. 4032 Debrecen, Cívis u. 7.

250. 4032 Debrecen, Cívis u. 9.

251. 4032 Debrecen, Cívis u. 11.

252. 4032 Debrecen, Cívis u. 13.

253. 4032 Debrecen, Cívis u. 15.

254. 4032 Debrecen, Cívis u. 17.

255. 4032 Debrecen, Martonfalvi u. 9.

256. 4032 Debrecen, Poroszlay út 82.

257. 4032 Debrecen, Poroszlay út 74.

258. 4032 Debrecen, Martonfalvi u. 10.

259. 4032 Debrecen, Görgey u. 2.

260. 4032 Debrecen, Görgey u. 4.

261. 4032 Debrecen, Görgey u. 6.

262. 4032 Debrecen, Görgey u. 8.

263. 4032 Debrecen, Görgey u. 10.

264. 4032 Debrecen, Görgey u. 12.

265. 4032 Debrecen, Görgey u. 14.

266. 4032 Debrecen, Görgey u. 16.

267. 4032 Debrecen, Görgey u. 18.

268. 4032 Debrecen, Görgey u. 20.

269. 4032 Debrecen, Görgey u. 9.

270. 4032 Debrecen, Görgey u. 11.

271. 4032 Debrecen, Kartács u. 6.

272. 4032 Debrecen, Kartács u. 4.

273. 4032 Debrecen, Kartács u. 2.

274. 4032 Debrecen, Békessy B. u. 10.

275. 4032 Debrecen, Békessy B. u. 8.

276. 4032 Debrecen, Böszörményi út 103.

277. 4032 Debrecen, Böszörményi út 105.

278. 4032 Debrecen, Böszörményi út 111.

279. 4032 Debrecen, Böszörményi út 115.

280. 4032 Debrecen, Böszörményi út 119.

281. 4032 Debrecen, Doberdó u. 3.

282. 4032 Debrecen, Doberdó u. 9.

283. 4031 Debrecen, Derék u. 253.

284. 4031 Debrecen, Derék u. 233.

285. 4031 Debrecen, Derék u. 203.

286. 4031 Debrecen, Derék u. 165.

287. 4031 Debrecen, Derék u. 155.

288. 4031 Debrecen, Derék u. 131.

289. 4031 Debrecen, Derék u. 105.

290. 4031 Debrecen, Derék u. 73.

291. 4031 Debrecen, Derék u. 51.

292. 4031 Debrecen, Egressy B. tér 5.

293. 4031 Debrecen, István út 105.

294. 4031 Debrecen, István út 113.

295. 4031 Debrecen, István út 117.

296. 4031 Debrecen, István út 121.

297. 4031 Debrecen, István út 125.

298. 4031 Debrecen, István út 131.

299. 4031 Debrecen, István út 135.

300. 4031 Debrecen, Vincellér u. 2.

301. 4031 Debrecen, Tócóskert tér 3.

302. 4031 Debrecen, Tócóskert tér 2.

303. 4031 Debrecen, Tócóskert tér 1.

304. 4031 Debrecen, István út 95.

305. 4031 Debrecen, István út 93.

306. 4031 Debrecen, István út 91.

307. 4031 Debrecen, István út 87.

308. 4031 Debrecen, István út 81.

309. 4031 Debrecen, István út 77.

310. 4031 Debrecen, István út 73.

311. 4031 Debrecen, István út 69.

312. 4031 Debrecen, István út 65.

313. 4031 Debrecen, István út 61.

314. 4031 Debrecen, Derék u. 110.

315. 4031 Debrecen, Derék u. 120.

316. 4031 Debrecen, Derék u. 126.

317. 4031 Debrecen, Derék u. 130.

318. 4031 Debrecen, Derék u. 134.

319. 4031 Debrecen, Derék u. 138.

320. 4031 Debrecen, Derék u. 142.

321. 4031 Debrecen, Vincellér u. 6.

322. 4031 Debrecen, Vincellér u. 4.

323. 4031 Debrecen, Tócóskert tér 8.

324. 4031 Debrecen, Tócóskert tér 7.

325. 4031 Debrecen, Tócóskert tér 6.

326. 4031 Debrecen, Tócóskert tér 5.

327. 4031 Debrecen, Derék u. 104.

328. 4031 Debrecen, Derék u. 102.

329. 4031 Debrecen, Derék u. 100.

330. 4031 Debrecen, Derék u. 96.

331. 4031 Debrecen, Derék u. 92.

332. 4031 Debrecen, Derék u. 88.

333. 4031 Debrecen, Derék u. 84.

334. 4031 Debrecen, Derék u. 80.

335. 4031 Debrecen, Derék u. 74.

336. 4031 Debrecen, Derék u. 70.

337. 4031 Debrecen, Angyalföld tér 13/B.

338. 4031 Debrecen, István út 27/d.

339. 4031 Debrecen, István út 29/c.

340. 4031 Debrecen, István út 31/b.

341. 4031 Debrecen, István út 33.

342. 4031 Debrecen, István út 37.

343. 4031 Debrecen, István út 41.

344. 4031 Debrecen, István út 47.

345. 4031 Debrecen, István út 51.

346. 4031 Debrecen, István út 53.

347. 4031 Debrecen, István út 55.

348. 4031 Debrecen, István út 25.

349. 4031 Debrecen, István út 23.

350. 4031 Debrecen, István út 21.

351. 4031 Debrecen, István út 19.

352. 4031 Debrecen, István út 15/b.

353. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 8.

354. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 20.

355. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 32.

356. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 36.

357. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 38.

358. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 40.

359. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 42.

360. 4031 Debrecen, Derék u. 28.

361. 4031 Debrecen, Derék u. 38.

362. 4031 Debrecen, Derék u. 42.

363. 4031 Debrecen, Derék u. 48.

364. 4031 Debrecen, Derék u. 52.

365. 4031 Debrecen, Derék u. 56.

366. 4031 Debrecen, Derék u. 60.

367. 4031 Debrecen, Derék u. 64.

368. 4031 Debrecen, Derék u. 66.

369. 4031 Debrecen, Derék u. 68.

370. 4031 Debrecen, Angyalföld tér 9.

371. 4031 Debrecen, Angyalföld tér 11.

372. 4031 Debrecen, Angyalföld tér 10.

373. 4031 Debrecen, Angyalföld tér 16.

374. 4031 Debrecen, Angyalföld tér 15.

375. 4031 Debrecen, Derék u. 22.

376. 4031 Debrecen, Derék u. 20.

377. 4031 Debrecen, Derék u. 18.

378. 4031 Debrecen, Derék u. 16.

379. 4031 Debrecen, Derék u. 10.

380. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 68.

381. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 64.

382. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 56.

383. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 50.

384. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 48.

385. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 46.

10. számú melléklet a 4/2006. (II. 24.) rendelethez * 

A felhasználói korlátozás 3. fokozatába sorolt lakóépületeket ellátó hőközpontok címei

1. 4024 Debrecen, Batthyány u. 1.

2. 4024 Debrecen, Batthyány u. 5.

3. 4024 Debrecen, Blaháné u. 1.

4. 4024 Debrecen, Blaháné u. 16.

5. 4024 Debrecen, Burgundia u. 18.

6. 4024 Debrecen, Burgundia u. 22.

7. 4024 Debrecen, Burgundia u. 4.

8. 4024 Debrecen, Csapó u. 1-3

9. 4024 Debrecen, Csapó u. 2.

10. 4024 Debrecen, Csapó u. 4-6.

11. 4024 Debrecen, Liszt Ferenc tér 1.

12. 4024 Debrecen, Haláp u. 10.

13. 4024 Debrecen, Haláp u. 11.

14. 4024 Debrecen, Haláp u. 9.

15. 4024 Debrecen, Holló János u. 4.

16. 4024 Debrecen, Holló János u. 5.

17. 4024 Debrecen, Iparkamara u. 2.

18. 4024 Debrecen, Jászai Mari tér 4.

19. 4024 Debrecen, Jászai Mari tér 5.

20. 4024 Debrecen, Jászai Mari tér 6.

21. 4024 Debrecen, Kandia u. 1.

22. 4024 Debrecen, Kandia u. 13.

23. 4024 Debrecen, Kandia u. 3.

24. 4024 Debrecen, Kandia u. 5.

25. 4024 Debrecen, Kandia u. 9.

26. 4024 Debrecen, Klaipeda u. 12.

27. 4024 Debrecen, Klaipeda u. 16.

28. 4024 Debrecen, Klaipeda u. 4.

29. 4024 Debrecen, Klaipeda u. 8.

30. 4024 Debrecen, Kossuth u. 1.

31. 4024 Debrecen, Kossuth u. 11.

32. 4024 Debrecen, Kossuth u. 13.

33. 4024 Debrecen, Kossuth u. 15.

34. 4024 Debrecen, Kossuth u. 18.

35. 4024 Debrecen, Kossuth u. 3.

36. 4024 Debrecen, Kossuth u. 36.

37. 4024 Debrecen, Kossuth u. 38.

38. 4024 Debrecen, Kossuth u. 43.

39. 4024 Debrecen, Kossuth u. 45.

40. 4024 Debrecen, Kossuth u. 47.

41. 4024 Debrecen, Kossuth u. 47/a.

42. 4024 Debrecen, Kossuth u. 5.

43. 4024 Debrecen, Kossuth u. 7.

44. 4024 Debrecen, Kossuth u. 9.

45. 4024 Debrecen, Liszt Ferenc tér 7.

46. 4024 Debrecen, Petőfi tér 19.

47. 4024 Debrecen, Petőfi tér 20-21.

48. 4024 Debrecen, Piac u. 22.

49. 4024 Debrecen, Piac u. 28.

50. 4024 Debrecen, Piac u. 30.

51. 4024 Debrecen, Piac u. 34-36.

52. 4024 Debrecen, Piac u. 40.

53. 4024 Debrecen, Piac u. 56.

54. 4024 Debrecen, Piac u. 58.

55. 4024 Debrecen, Piac u. 68.

56. 4024 Debrecen, Piac u. 70-72.

57. 4024 Debrecen, Piac u. 74.

58. 4024 Debrecen, Rákóczi u. 2-32.

59. 4024 Debrecen, Sas u. 2.

60. 4024 Debrecen, Sumen u. 12.

61. 4024 Debrecen, Sumen u. 24.

62. 4024 Debrecen, Sumen u. 8.

63. 4024 Debrecen, Szent Anna u. 10-12

64. 4024 Debrecen, Szent Anna u. 11.

65. 4024 Debrecen, Szent Anna u. 32.

66. 4024 Debrecen, Szent Anna u. 34.

67. 4024 Debrecen, Szent Anna u. 36-38.

68. 4024 Debrecen, Szent Anna u. 38/a.

69. 4024 Debrecen, Szent Anna u. 8.

70. 4024 Debrecen, Szombati István u. 5.

71. 4024 Debrecen, Teleki u. 24.

72. 4024 Debrecen, Teleki u. 38.

73. 4024 Debrecen, Teleki u. 8.

74. 4024 Debrecen, Teleki u. 9.

75. 4024 Debrecen, Tímár u. 3.

76. 4024 Debrecen, Varga u. 1.

77. 4024 Debrecen, Vármegyeháza u. 10.

78. 4024 Debrecen, Vármegyeháza u. 11.

79. 4024 Debrecen, Vármegyeháza u. 16.

80. 4024 Debrecen, Vármegyeháza u. 4.

81. 4024 Debrecen, Vígkedvű Mihály u. 12.

82. 4024 Debrecen, Vígkedvű Mihály u. 15.

83. 4024 Debrecen, Wesselényi u. 37.

84. 4024 Debrecen, Wesselényi u. 37/o.

85. 4024 Debrecen, Wesselényi u. 39.

86. 4024 Debrecen, Wesselényi u. 41.

87. 4024 Debrecen, Wesselényi u. 43.

88. 4025 Debrecen, Antall József u. 1.

89. 4025 Debrecen, Antall József u. 23.

90. 4025 Debrecen, Antall József u. 3.

91. 4025 Debrecen, Arany János u. 3.

92. 4025 Debrecen, Arany János u. 4.

93. 4025 Debrecen, Bajcsy-Zsilinszky u. 2.

94. 4025 Debrecen, Bajcsy-Zsilinszky u. 3-5.

95. 4025 Debrecen, Erzsébet u. 16.

96. 4025 Debrecen, Erzsébet u. 18.

97. 4025 Debrecen, Erzsébet u. 2.

98. 4025 Debrecen, Erzsébet u. 22.

99. 4025 Debrecen, Erzsébet u. 26.

100. 4025 Debrecen, Erzsébet u. 32.

101. 4025 Debrecen, Erzsébet u. 34.

102. 4025 Debrecen, Erzsébet u. 4.

103. 4025 Debrecen, Erzsébet u. 6.

104. 4025 Debrecen, Hal köz 3.

105. 4025 Debrecen, Hatvan u. 1.

106. 4025 Debrecen, Hatvan u. 2-4.

107. 4025 Debrecen, Hatvan u. 6.

108. 4025 Debrecen, Hatvan u. 62.

109. 4025 Debrecen, Ispotály u. 1.

110. 4025 Debrecen, Ispotály u. 15.

111. 4025 Debrecen, Ispotály u. 19.

112. 4025 Debrecen, Ispotály u. 23.

113. 4025 Debrecen, Ispotály u. 27.

114. 4025 Debrecen, Ispotály u. 3.

115. 4025 Debrecen, Ispotály u. 9.

116. 4025 Debrecen, Pásti u. 1-3.

117. 4025 Debrecen, Petőfi tér 10.

118. 4025 Debrecen, Petőfi tér 3.

119. 4025 Debrecen, Petőfi tér 4.

120. 4025 Debrecen, Petőfi tér 9.

121. 4025 Debrecen, Piac u. 1-3.

122. 4025 Debrecen, Piac u. 17.

123. 4025 Debrecen, Piac u. 19.

124. 4025 Debrecen, Piac u. 19/u.

125. 4025 Debrecen, Piac u. 21.

126. 4025 Debrecen, Piac u. 23.

127. 4025 Debrecen, Piac u. 26.

128. 4025 Debrecen, Piac u. 41.

129. 4025 Debrecen, Piac u. 43.

130. 4025 Debrecen, Piac u. 45.

131. 4025 Debrecen, Piac u. 71.

132. 4025 Debrecen, Piac u. 73.

133. 4025 Debrecen, Piac u. 75.

134. 4025 Debrecen, Piac u. 7-9.

135. 4025 Debrecen, Piac u. 81.

136. 4025 Debrecen, Salétrom u. 28.

137. 4025 Debrecen, Salétrom u. 32.

138. 4025 Debrecen, Simonffy u. 4-6.

139. 4025 Debrecen, Tisza István u. 8.

140. 4025 Debrecen, Vörösmarty u. 9.

141. 4026 Debrecen, Bethlen u. 31.

142. 4026 Debrecen, Bethlen u. 29.

143. 4026 Debrecen, Bethlen u. 33.

144. 4026 Debrecen, Bethlen u. 35.

145. 4026 Debrecen, Bethlen u. 36-38.

146. 4026 Debrecen, Bethlen u. 37.

147. 4026 Debrecen, Bethlen u. 39.

148. 4026 Debrecen, Bethlen u. 40.

149. 4026 Debrecen, Bethlen u. 41.

150. 4026 Debrecen, Bethlen u. 42-44.

151. 4026 Debrecen, Bethlen u. 43.

152. 4026 Debrecen, Bethlen u. 45.

153. 4026 Debrecen, Bethlen u. 48.

154. 4026 Debrecen, Bethlen u. 52.

155. 4026 Debrecen, Csemete u. 1.

156. 4026 Debrecen, Csemete u. 3.

157. 4026 Debrecen, Csemete u. 5.

158. 4026 Debrecen, Csemete u. 7.

159. 4026 Debrecen, Darabos u. 10.

160. 4026 Debrecen, Darabos u. 12.

161. 4026 Debrecen, Darabos u. 14.

162. 4026 Debrecen, Darabos u. 16.

163. 4026 Debrecen, Darabos u. 18.

164. 4026 Debrecen, Darabos u. 4.

165. 4026 Debrecen, Darabos u. 6.

166. 4026 Debrecen, Darabos u. 8.

167. 4026 Debrecen, Gyergyó u. 1.

168. 4026 Debrecen, Gyergyó u. 7.

169. 4026 Debrecen, Hajó u. 10.

170. 4026 Debrecen, Hajó u. 14.

171. 4026 Debrecen, Hajó u. 2.

172. 4026 Debrecen, Hajó u. 6.

173. 4026 Debrecen, Hortobágy u. 1.

174. 4026 Debrecen, Hortobágy u. 11.

175. 4026 Debrecen, Hortobágy u. 13.

176. 4026 Debrecen, Hortobágy u. 17.

177. 4026 Debrecen, Hortobágy u. 3.

178. 4026 Debrecen, Hortobágy u. 5.

179. 4026 Debrecen, Hortobágy u. 7.

180. 4026 Debrecen, Hortobágy u. 9.

181. 4026 Debrecen, Hunyadi János u. 11.

182. 4026 Debrecen, Hunyadi János u. 12.

183. 4026 Debrecen, Hunyadi János u. 2.

184. 4026 Debrecen, Hunyadi János u. 22.

185. 4026 Debrecen, Kálvin tér 14.

186. 4026 Debrecen, Mester u. 3-5.

187. 4026 Debrecen, Múzeum u. 4.

188. 4026 Debrecen, Péterfia u. 11-15.

189. 4026 Debrecen, Péterfia u. 13-19.

190. 4026 Debrecen, Péterfia u. 2.

191. 4026 Debrecen, Péterfia u. 21-23.

192. 4026 Debrecen, Piac u. 10.

193. 4026 Debrecen, Rákóczi u. 22-26.

194. 4027 Debrecen, Böszörményi út 29.

195. 4027 Debrecen, Böszörményi út 55.

196. 4027 Debrecen, Domokos Lajos u. 1.

197. 4027 Debrecen, Domokos Lajos u. 13.

198. 4027 Debrecen, Domokos Lajos u. 20.

199. 4027 Debrecen, Domokos Lajos u. 24.

200. 4027 Debrecen, Domokos Lajos u. 28.

201. 4027 Debrecen, Domokos Lajos u. 32.

202. 4027 Debrecen, Domokos Lajos u. 5.

203. 4027 Debrecen, Domokos Lajos u. 6.

204. 4027 Debrecen, Domokos Lajos u. 8.

205. 4027 Debrecen, Domokos Lajos u. 9.

206. 4027 Debrecen, Dózsa György u. 6.

207. 4027 Debrecen, Egyetem sugárút 11/a.

208. 4027 Debrecen, Füredi út 67/a.

209. 4027 Debrecen, Füredi út 71/a.

210. 4027 Debrecen, Füredi út 75/a.

211. 4027 Debrecen, Ibolya u. 15.

212. 4027 Debrecen, Ibolya u. 17.

213. 4027 Debrecen, Ibolya u. 21.

214. 4027 Debrecen, Ibolya u. 23.

215. 4027 Debrecen, Ibolya u. 5.

216. 4027 Debrecen, Sinai Miklós u. 1.

217. 4027 Debrecen, Sinai Miklós u. 13.

218. 4027 Debrecen, Sinai Miklós u. 17.

219. 4027 Debrecen, Sinai Miklós u. 23.

220. 4027 Debrecen, Sinai Miklós u. 29.

221. 4027 Debrecen, Sinai Miklós u. 33.

222. 4027 Debrecen, Sinai Miklós u. 9.

223. 4029 Debrecen, Boka Károly u. 11.

224. 4029 Debrecen, Boka Károly u. 3.

225. 4029 Debrecen, Boka Károly u. 5.

226. 4029 Debrecen, Boka Károly u. 7.

227. 4029 Debrecen, Boka Károly u. 9.

228. 4029 Debrecen, Csapó u. 100.

229. 4029 Debrecen, Csapó u. 102.

230. 4029 Debrecen, Csapó u. 104.

231. 4029 Debrecen, Csapó u. 37.

232. 4029 Debrecen, Csapó u. 70.

233. 4029 Debrecen, Csapó u. 72.

234. 4029 Debrecen, Csapó u. 73.

235. 4029 Debrecen, Csapó u. 74.

236. 4029 Debrecen, Csapó u. 76.

237. 4029 Debrecen, Csapó u. 77.

238. 4029 Debrecen, Csapó u. 78.

239. 4029 Debrecen, Csapó u. 81.

240. 4029 Debrecen, Csapó u. 82.

241. 4029 Debrecen, Csapó u. 85.

242. 4029 Debrecen, Csapó u. 86.

243. 4029 Debrecen, Csapó u. 90.

244. 4029 Debrecen, Csapó u. 94.

245. 4029 Debrecen, Csapó u. 98.

246. 4029 Debrecen, Dienes János u. 25.

247. 4029 Debrecen, Dienes János u. 27.

248. 4029 Debrecen, Fényes udvar 1.

249. 4029 Debrecen, Fényes udvar 10.

250. 4029 Debrecen, Fényes udvar 11.

251. 4029 Debrecen, Fényes udvar 12.

252. 4029 Debrecen, Fényes udvar 13.

253. 4029 Debrecen, Fényes udvar 14.

254. 4029 Debrecen, Fényes udvar 15.

255. 4029 Debrecen, Fényes udvar 16.

256. 4029 Debrecen, Fényes udvar 17.

257. 4029 Debrecen, Fényes udvar 18.

258. 4029 Debrecen, Fényes udvar 2.

259. 4029 Debrecen, Fényes udvar 3.

260. 4029 Debrecen, Fényes udvar 5.

261. 4029 Debrecen, Fényes udvar 6.

262. 4029 Debrecen, Fényes udvar 7.

263. 4029 Debrecen, Fényes udvar 8.

264. 4029 Debrecen, Fényes udvar 9.

265. 4029 Debrecen, Karácsony György u. 1.

266. 4029 Debrecen, Karácsony György u. 11.

267. 4029 Debrecen, Karácsony György u. 3.

268. 4029 Debrecen, Karácsony György u. 5.

269. 4029 Debrecen, Karácsony György u. 7.

270. 4029 Debrecen, Karácsony György u. 9.

271. 4029 Debrecen, Monostor u. 2.

272. 4029 Debrecen, Monti ezredes u. 5.

273. 4029 Debrecen, Sennyei Oláh István u. 39.

274. 4029 Debrecen, Víztorony u. 17-19.

275. 4031 Debrecen, Angyalföld tér 10.

276. 4031 Debrecen, Angyalföld tér 11.

277. 4031 Debrecen, Angyalföld tér 15.

278. 4031 Debrecen, Angyalföld tér 16.

279. 4031 Debrecen, Angyalföld tér 9.

280. 4031 Debrecen, Derék u. 100.

281. 4031 Debrecen, Derék u. 102.

282. 4031 Debrecen, Derék u. 104.

283. 4031 Debrecen, Derék u. 106.

284. 4031 Debrecen, Derék u. 118.

285. 4031 Debrecen, Derék u. 124.

286. 4031 Debrecen, Derék u. 125.

287. 4031 Debrecen, Derék u. 128.

288. 4031 Debrecen, Derék u. 132.

289. 4031 Debrecen, Derék u. 136.

290. 4031 Debrecen, Derék u. 142.

291. 4031 Debrecen, Derék u. 147.

292. 4031 Debrecen, Derék u. 16.

293. 4031 Debrecen, Derék u. 163.

294. 4031 Debrecen, Derék u. 175.

295. 4031 Debrecen, Derék u. 18.

296. 4031 Debrecen, Derék u. 20.

297. 4031 Debrecen, Derék u. 203.

298. 4031 Debrecen, Derék u. 215.

299. 4031 Debrecen, Derék u. 22.

300. 4031 Debrecen, Derék u. 24.

301. 4031 Debrecen, Derék u. 241.

302. 4031 Debrecen, Derék u. 35.

303. 4031 Debrecen, Derék u. 36.

304. 4031 Debrecen, Derék u. 42.

305. 4031 Debrecen, Derék u. 46.

306. 4031 Debrecen, Derék u. 48.

307. 4031 Debrecen, Derék u. 50.

308. 4031 Debrecen, Derék u. 54.

309. 4031 Debrecen, Derék u. 58.

310. 4031 Debrecen, Derék u. 6.

311. 4031 Debrecen, Derék u. 63.

312. 4031 Debrecen, Derék u. 64.

313. 4031 Debrecen, Derék u. 66.

314. 4031 Debrecen, Derék u. 68.

315. 4031 Debrecen, Derék u. 70.

316. 4031 Debrecen, Derék u. 72.

317. 4031 Debrecen, Derék u. 78.

318. 4031 Debrecen, Derék u. 82.

319. 4031 Debrecen, Derék u. 86.

320. 4031 Debrecen, Derék u. 90.

321. 4031 Debrecen, Derék u. 94.

322. 4031 Debrecen, Derék u. 95.

323. 4031 Debrecen, Egressy Béni tér 1.

324. 4031 Debrecen, István út 111.

325. 4031 Debrecen, István út 117.

326. 4031 Debrecen, István út 121.

327. 4031 Debrecen, István út 125.

328. 4031 Debrecen, István út 129.

329. 4031 Debrecen, István út 135.

330. 4031 Debrecen, István út 15-17.

331. 4031 Debrecen, István út 19.

332. 4031 Debrecen, István út 21.

333. 4031 Debrecen, István út 23.

334. 4031 Debrecen, István út 25.

335. 4031 Debrecen, István út 27.

336. 4031 Debrecen, István út 29.

337. 4031 Debrecen, István út 31.

338. 4031 Debrecen, István út 33.

339. 4031 Debrecen, István út 37.

340. 4031 Debrecen, István út 41.

341. 4031 Debrecen, István út 45.

342. 4031 Debrecen, István út 51.

343. 4031 Debrecen, István út 53.

344. 4031 Debrecen, István út 55.

345. 4031 Debrecen, István út 61.

346. 4031 Debrecen, István út 63.

347. 4031 Debrecen, István út 69.

348. 4031 Debrecen, István út 73.

349. 4031 Debrecen, István út 77.

350. 4031 Debrecen, István út 81.

351. 4031 Debrecen, István út 85.

352. 4031 Debrecen, István út 91.

353. 4031 Debrecen, István út 93.

354. 4031 Debrecen, István út 95.

355. 4031 Debrecen, István út 99.

356. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 16.

357. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 28.

358. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 36.

359. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 38.

360. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 4.

361. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 40.

362. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 42.

363. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 46.

364. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 48.

365. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 50.

366. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 52.

367. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 60.

368. 4031 Debrecen, Kishegyesi út 68.

369. 4031 Debrecen, Tócóskert tér 1.

370. 4031 Debrecen, Tócóskert tér 2.

371. 4031 Debrecen, Tócóskert tér 3.

372. 4031 Debrecen, Tócóskert tér 5.

373. 4031 Debrecen, Tócóskert tér 6.

374. 4031 Debrecen, Tócóskert tér 7.

375. 4031 Debrecen, Tócóskert tér 8.

376. 4031 Debrecen, Vincellér u. 2.

377. 4031 Debrecen, Vincellér u. 4.

378. 4031 Debrecen, Vincellér u. 6.

379. 4032 Debrecen, Békessy Béla u. 1.

380. 4032 Debrecen, Békessy Béla u. 10.

381. 4032 Debrecen, Békessy Béla u. 5.

382. 4032 Debrecen, Békessy Béla u. 8.

383. 4032 Debrecen, Bolyai u. 2.

384. 4032 Debrecen, Borbíró tér 1.

385. 4032 Debrecen, Borbíró tér 5.

386. 4032 Debrecen, Borbíró tér 6.

387. 4032 Debrecen, Borbíró tér 8.

388. 4032 Debrecen, Böszörményi út 101.

389. 4032 Debrecen, Böszörményi út 105.

390. 4032 Debrecen, Böszörményi út 109.

391. 4032 Debrecen, Böszörményi út 113.

392. 4032 Debrecen, Böszörményi út 117.

393. 4032 Debrecen, Böszörményi út 39.

394. 4032 Debrecen, Böszörményi út 47.

395. 4032 Debrecen, Böszörményi út 67.

396. 4032 Debrecen, Böszörményi út 68.

397. 4032 Debrecen, Böszörményi út 75.

398. 4032 Debrecen, Böszörményi út 87.

399. 4032 Debrecen, Cívis u. 10.

400. 4032 Debrecen, Cívis u. 11.

401. 4032 Debrecen, Cívis u. 12.

402. 4032 Debrecen, Cívis u. 13.

403. 4032 Debrecen, Cívis u. 14.

404. 4032 Debrecen, Cívis u. 15.

405. 4032 Debrecen, Cívis u. 16.

406. 4032 Debrecen, Cívis u. 17.

407. 4032 Debrecen, Cívis u. 2.

408. 4032 Debrecen, Cívis u. 3.

409. 4032 Debrecen, Cívis u. 4.

410. 4032 Debrecen, Cívis u. 5.

411. 4032 Debrecen, Cívis u. 6.

412. 4032 Debrecen, Cívis u. 7.

413. 4032 Debrecen, Cívis u. 8.

414. 4032 Debrecen, Cívis u. 9.

415. 4032 Debrecen, Doberdó u. 1.

416. 4032 Debrecen, Doberdó u. 7.

417. 4032 Debrecen, Füredi út 41/a.

418. 4032 Debrecen, Füredi út 44.

419. 4032 Debrecen, Füredi út 45/a.

420. 4032 Debrecen, Füredi út 46.

421. 4032 Debrecen, Füredi út 49/a.

422. 4032 Debrecen, Füredi út 50.

423. 4032 Debrecen, Füredi út 60.

424. 4032 Debrecen, Füredi út 64.

425. 4032 Debrecen, Görgey u. 10.

426. 4032 Debrecen, Görgey u. 11.

427. 4032 Debrecen, Görgey u. 12.

428. 4032 Debrecen, Görgey u. 14.

429. 4032 Debrecen, Görgey u. 16.

430. 4032 Debrecen, Görgey u. 18.

431. 4032 Debrecen, Görgey u. 2.

432. 4032 Debrecen, Görgey u. 20.

433. 4032 Debrecen, Görgey u. 4.

434. 4032 Debrecen, Görgey u. 6.

435. 4032 Debrecen, Görgey u. 8.

436. 4032 Debrecen, Görgey u. 9.

437. 4032 Debrecen, Jerikó u. 12.

438. 4032 Debrecen, Jerikó u. 15.

439. 4032 Debrecen, Jerikó u. 16.

440. 4032 Debrecen, Jerikó u. 2.

441. 4032 Debrecen, Jerikó u. 20.

442. 4032 Debrecen, Jerikó u. 22.

443. 4032 Debrecen, Jerikó u. 24.

444. 4032 Debrecen, Jerikó u. 25.

445. 4032 Debrecen, Jerikó u. 26.

446. 4032 Debrecen, Jerikó u. 28.

447. 4032 Debrecen, Jerikó u. 30.

448. 4032 Debrecen, Jerikó u. 32.

449. 4032 Debrecen, Jerikó u. 34.

450. 4032 Debrecen, Jerikó u. 36.

451. 4032 Debrecen, Jerikó u. 6.

452. 4032 Debrecen, Jerikó u. 8.

453. 4032 Debrecen, Károlyi Mihály u. 1.

454. 4032 Debrecen, Károlyi Mihály u. 3.

455. 4032 Debrecen, Károlyi Mihály u. 5.

456. 4032 Debrecen, Kartács u. 2.

457. 4032 Debrecen, Kartács u. 4.

458. 4032 Debrecen, Kartács u. 6.

459. 4032 Debrecen, Komlóssy u. 78.

460. 4032 Debrecen, Komlóssy u. 82.

461. 4032 Debrecen, Komlóssy u. 96.

462. 4032 Debrecen, Lehel u. 10.

463. 4032 Debrecen, Lehel u. 14.

464. 4032 Debrecen, Lehel u. 2.

465. 4032 Debrecen, Lehel u. 20.

466. 4032 Debrecen, Lehel u. 24.

467. 4032 Debrecen, Lehel u. 4.

468. 4032 Debrecen, Martonfalvi u. 14.

469. 4032 Debrecen, Martonfalvi u. 18.

470. 4032 Debrecen, Martonfalvi u. 2.

471. 4032 Debrecen, Martonfalvi u. 22.

472. 4032 Debrecen, Martonfalvi u. 3-11

473. 4032 Debrecen, Martonfalvi u. 6.

474. 4032 Debrecen, Menyhárt József tér 1.

475. 4032 Debrecen, Menyhárt József tér 7.

476. 4032 Debrecen, Menyhárt József tér 8.

477. 4032 Debrecen, Menyhárt József tér 9.

478. 4032 Debrecen, Mikszáth Kálmán u. 75.

479. 4032 Debrecen, Mikszáth Kálmán u. 81.

480. 4032 Debrecen, Mikszáth Kálmán u. 85.

481. 4032 Debrecen, Ötvenhatosok tere 1.

482. 4032 Debrecen, Ötvenhatosok tere 7.

483. 4032 Debrecen, Ötvenhatosok tere 8.

484. 4032 Debrecen, Poroszlay út 72-76.

485. 4032 Debrecen, Poroszlay út 80-84.

486. 4032 Debrecen, Thomas Mann u. 45.

11. számú melléklet a 4/2006. (II. 24.) rendelethez * 

A szén-dioxid kibocsátás megállapítása során a számításnál figyelembe veendő tüzelőanyagok paraméterei

A B C D

1.

Tüzelőanyag megnevezése
Tüzelőanyag kódjele
(LAIR)
Fűtőérték
[MJ/kg]
Kibocsátási tényező
[tCO
2/TJ]
2. Szilárd tüzelőanyagok
3. Hazai feketeszén 17 24 94,6
4. Import feketeszén 18 26 94,6
5. Hazai barnaszén 12 12 96,1
6. Import barnaszén 19 16 94,6
7. Lignit 13 7 113,2
8. Koksz 51 29,8 108,17
9. Petrolkoksz 52 35 100,8
10. Tüzifa és fahulladék 15 16 (109,63)2
11. Biobrikett és egyéb bio tüzelőanyagok 16 16 (109,63)2
12. Brikett 53 21 94,6
13. Cseppfolyós tüzelőanyagok
14. Tüzelőolajok
15. TÜ 5/20 tüzelőolaj 60 42 74,07
16. Erőművi tüzelőolaj 61 42 74,07
17. Gázturbinaolaj (GTO) 61 42 74,07
18. Fütőolajok
19. FA 60/80 extra könnyű fűtőolaj 70 41 77,37
20. FA 60/120 fűtőolaj 71 41 77,37
21. FA 60/130 fűtőolaj 72 41 77,37
22. F 60/130 fűtőolaj 73 41 77,37
23. F 90/160 fűtőolaj 74 40 77,37
24. F 100/200 nehéz fűtőolaj 75 39,5 77,37
25. FA 90/160 kis kéntartalmú fűtőolaj 76 40 77,37
26. FA 100/200 nehéz fűtőolaj 77 39,5 77,37
27. Egyéb cseppfolyós tüzelőanyagok
28. Benzin 90 44 69,3
29. Dízelolaj 90 42 74,07
30. Gáznemű tüzelőanyagok
31. Földgáz 31 341 56,1
32. PB gáz 35 45,7 63,07
33. LPG 37 45,7 63,07
34. Kamragáz (kokszolásból) 33 171 47,67
35. Kohógáz 34 3,121 242
36. Biogáz 36 22,651 (54,9)2
37. Csökkentett metántartalmú földgáz (inert gáz)3 38 16,29 56,1

1: A fűtőérték dimenziója nem MJ/kg, hanem MJ/Nm3.

2: A tiszta biomassza tüzelőanyagokat nulla kibocsátási tényezővel kell figyelembe venni.

3: Az inert gázból eredő kibocsátás számításakor csak az inert gáz metántartalmából származó kibocsátásokkal kell számolni, az eredeti CO2 tartalmát a kibocsátás számításánál nem kell figyelembe venni.