Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2006. (II. 24.) rendelete * 

a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény által szabályozott pénzbeli-, és természetben nyújtott ellátások helyi szabályainak végrehajtásáról

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 131. § (1) bekezdésében és a 151. § (9) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8. pontjában, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/A. § (3) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: * 

I. Fejezet

Általános rendelkezések

A rendelet célja

1. § E rendelet célja, hogy Debrecen Megyei Jogú Város közigazgatási határain belül tartózkodó gyermek védelme érdekében meghatározza az Önkormányzat által a pénzben és természetben biztosított gyermekvédelmi ellátások formáit, szervezetét, jogosultság feltételeit, igénybevételének módjait, érvényesítésének garanciáit, valamint a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokat, illetve az ellátások igénybevételének rendjét és az ellátásonként fizetendő térítési díjak mértékét, hogy ezzel is segítséget nyújtson a gyermek jogszabályban foglalt jogainak és érdekeinek érvényesítéséhez.

A rendelet hatálya

2. § *  A rendelet hatálya kiterjed

a) a Debrecen város illetékességi területén tartózkodó magyar állampolgárságú, valamint - ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik - a letelepedett, bevándorolt, illetve befogadott jogállású, továbbá a magyar hatóságok által menekültként, oltalmazottként, illetve hontalanként elismert gyermekre, fiatal felnőttre és szüleire;

b) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény (a továbbiakban: Szmtv.) szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában az Szmtv.-ben meghatározottak szerint a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodási jogát Magyarország területén gyakorolja, és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint bejelentett lakóhellyel rendelkezik.

II. Fejezet

Támogatási formák

3. § * 

Tehetséges tanulók támogatása

4. § (1) *  Tehetséges tanulók támogatása állapítható meg - az Önkormányzat költségvetésében e célra elkülönített összeg erejéig - az 5. évfolyamtól kezdődően a középfokú nevelés-oktatás utolsó évfolyamát vagy a szakképesítés megszerzésére irányuló szakképzés utolsó évfolyamát megelőző évfolyamig bezárólag annak a Debrecenben bejelentett lakóhellyel rendelkező tanulónak, akinek a pályázat benyújtását közvetlenül megelőző már befejezett két tanévben a tanulmányi átlaga eléri a 4,5-et, valamint

a) a Magyarország, és a szakminisztériumok hivatalos lapjaiban meghirdetett országos tanulmányi verseny döntőjében az első 10 helyezés valamelyikét elérte, vagy

b) nemzetközi vagy országos szakszövetségi sportverseny, vagy diákolimpia országos döntőjében, illetve országos művészeti verseny döntőjében az első 6 helyezés valamelyikét elérte, vagy

c) a pályázat benyújtásának napján a Gyvt. alapján rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül és a hátrányos, halmozotton hátrányos helyzet fennáll.

(2) *  A Támogatás akkor állapítható meg, ha a gyermeket gondozó családban az egy főre számított havi jövedelem nem haladja meg a 83.000.- Ft-ot.

(3) *  A támogatás iránti kérelmet e rendelet 2. számú mellékletében szereplő formanyomtatványon az oktatási intézményekben kell benyújtani a tárgyév június 30. napjáig.

(4) A támogatást tárgyév szeptember 01-től kell megállapítani.

(5) *  A támogatás mértéke 10 hónapon keresztül:

a) az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott jogosult esetében havi 10.000.- Ft,

b) az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott jogosult esetében havi 5.000.- Ft.

(6) *  A támogatás iránti kérelemről a jegyző dönt.

Gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított gyermekétkeztetés térítési díj kedvezménye * 

5. § (1) *  A nevelési-oktatási intézményben tanuló gyermekek napközbeni ellátása, és a szociális törvény (a továbbiakban: Szt.) hatálya alá tartozó fogyatékos gyermekek nappali ellátása (a továbbiakban: gyermekétkeztetés) intézményi térítési díjának alapja az élelmezés nyersanyagköltségének egy ellátottra jutó napi összege. Ennek mértékét az étkeztetésről és az igénybevételéért fizetendő intézményi térítési díjakról szóló helyi rendelet tartalmazza.

(2) *  Az Önkormányzat a Gyvt. 21/B. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott ingyenes és kedvezményes intézményi gyermekétkeztetésen felül a gyermekétkeztetést igénybe vevő, Debrecenben bejelentett lakóhellyel rendelkező gyermek, tanuló részére további, a (3) bekezdésben foglaltak szerint megállapított rászorultsági alapú térítési díjkedvezményt (a továbbiakban: díjkedvezmény) biztosít. A díjkedvezmény megállapítására

a) az Önkormányzat által fenntartott bölcsődében és óvodában az intézményvezető,

b) *  az Önkormányzat által fenntartott, az Szt. hatálya alá tartozó fogyatékos gyermekek nappali ellátását nyújtó intézményben a jegyző,

c) *  az Önkormányzat közigazgatási területén az állami intézményfenntartó központ által fenntartott nevelési-oktatási intézményben a jegyző

jogosult.

(3) *  A díjkedvezmény mértéke

a) nevelési, oktatási intézményben igénybe vett gyermekétkeztetés esetében

aa) 100%, ha a gyermekét egyedül nevelő szülő, illetve család esetében az egy főre számított havi jövedelem nem haladja meg az 57.800 Ft-ot,

ab) 50%, ha gyermekét egyedül nevelő szülő, illetve család esetében az egy főre számított havi jövedelem nem haladja meg a 80.000 Ft-ot,

b) 100% a fogyatékos gyermekek nappali ellátása keretében igénybe vett gyermekétkeztetés esetében, amennyiben a családban az egy főre számított havi jövedelem nem haladja meg a 80.000 Ft-ot.

(3a) *  Amennyiben a gyermeket egyéb jogcímen normatív térítési díjkedvezmény illeti meg, a (3) bekezdés szerinti díjkedvezmény az azon felüli térítési díjra vonatkozik.

(4) *  A díjkedvezmény nem állapítható meg a gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő - nevelőszülőknél, gyermekotthonban, vagy más bentlakásos intézményben nevelkedő - ideiglenes hatállyal elhelyezett, átmeneti, vagy tartós nevelésbe vett gyermek után.

(5) *  Bölcsődék, nevelési-oktatási intézmények esetében a nevelési, oktatási időszak kezdetétől az részesülhet díjkedvezményben, aki a kérelmét a díjkedvezménnyel érintett nevelési-oktatási évet megelőző július 1. napja és augusztus 31. napja között nyújtja be. A fogyatékosok nappali ellátásában részesülők a díjkedvezmény megállapítása iránti kérelmet folyamatosan benyújthatják.

(6) *  A díjkedvezmény megállapítása iránti kérelmeket

a) a (2) bekezdés a) pontja esetén a 4. melléklet szerinti formanyomtatványon az intézményvezetőhöz,

b) a (2) bekezdés b) pontja esetében az 5. melléklet szerinti formanyomtatványon, a (2) bekezdés c) pontja esetében a 6. melléklet szerinti formanyomtatványon kell a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályához benyújtani.

(7) *  A nevelési-oktatási év megkezdésének napján (szeptember 1. napja) vagy azt követően benyújtott kérelemre a díjkedvezményt a kérelem benyújtását követő hónap első napjától

a) bölcsődék és nevelési-oktatási intézmények esetében a nevelési-oktatási év végéig,

b) fogyatékos gyermekek nappali ellátása esetében a jogviszony végéig, de legfeljebb 1 évre

kell megállapítani.

(8) *  Ha a személyi térítési díj fizetésére kötelezett kérelmező az önkormányzati fenntartású intézményekben az intézményvezető által megállapított térítési díj összegét vitatja, vagy annak csökkentését, illetve elengedését kéri, a kérelem tárgyában a döntést a jegyző hozza meg.

(9) Az önkormányzati fenntartású intézményekben az intézményvezető az általa megállapított díjkedvezmény mértékéről minden hónap 15. napjáig tájékoztatást ad a Szociális Osztálynak.

a) az Önkormányzat által fenntartott bölcsődében és óvodában az intézményvezető,

b) az Önkormányzat által fenntartott, az Szt. hatálya alá tartozó fogyatékos gyermekek nappali ellátását nyújtó intézményben a polgármester,

c) az Önkormányzat közigazgatási területén az állami intézményfenntartó központ által fenntartott nevelési-oktatási intézményben a polgármester

jogosult.

(10) Az Szt. hatálya alá tartozó fogyatékos gyermekek nappali ellátását nyújtó intézményben a napközbeni tartózkodás díját a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról szóló rendelet tartalmazza.

Egyéb rendelkezések

6. § *  (1) Az e rendelet által szabályozott hatósági eljárás keretében kizárt az ügyfél kérelmére az eljárás szünetelése.

(2) Az e rendeletben meghatározott támogatások esetében a jogosultság megállapításakor a Gyvt. 131. § (2) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.

(3) Az e rendeletben meghatározott támogatások esetén a család fogalma alatt az Szt. 4. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározottakat kell alkalmazni.

III. Fejezet

Záró rendelkezések

7. § (1) E rendelet 2006. március 1. napján lép hatályba.

(2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény végrehajtásának helyi szabályairól szóló 14/2000. (IV. 19.) Kr. rendelet, valamint az azt módosító 24/2000. (VII. 14.) Kr. rendelet, a 43/2001. (XII. 10.) Kr. rendelet, a 25/2002. (X. 14.) Kr. rendelet, az 1/2004. (I. 30.) Kr. rendelet 3. §-ának a „valamint a 14/2000. (IV. 19.) Kr. rendelet 4 § (1) bekezdésének utolsó mondata helyébe a következő rendelkezés lép: Ennek mértékét külön közgyűlési rendelet tartalmazza” szövegrésze, a 33/2004. (IX. 10.) Kr. rendelet 4. §-a, valamint a 40/2005. (X. 27.) Kr. rendelet 4. §-a, és a 10 §-ának o- t./ pontjai.

(3) E rendelet rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.

Hajdúné dr. Csabai Éva s. k.,

jegyző

Kósa Lajos s. k.,

polgármester

1. melléklet a 6/2006. (II. 24.) önkormányzati rendelethez * 

2. melléklet a 6/2006. (II. 24.) önkormányzati rendelethez * 

Debrecen

Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal

Szociális Osztály

4026 Debrecen, Kálvin tér 11. Tel.: (52) 517-750

TEHETSÉGES TANULÓ TÁMOGATÁSÁT IGÉNYLŐ ADATLAP

1./ Kérelmező neve /születési név is/ ___________________________________________

/Nyomtatott betűkkel kérjük kitölteni!/

Társadalombiztosítási Azonosító Jel (TAJ szám): □□□ □□□ □□□

Születési helye:____________________________Anyja neve:_________________________

Születési idő: 19____év _______________hónap ________nap

2./ * Állampolgársága: magyar

bevándorlási, letelepedési engedéllyel rendelkező

hontalan, menekültként, oltalmazottként elismert

Státuszt elismerő határozat száma: ____________/20_______

3./ * Családi állapota:

□ egyedülálló

□ házastársával/élettársával/bejegyzett élettársával lakik együtt

4./ Lakóhely: □□□□__________________________________helység

_________________________________utca________sz.________em.______ajtó

Tartózkodási hely: □□□□___________________________________helység

_________________________________utca________sz.________em. ______ ajtó

*Értesítést és utalást lakóhelyemre tartózkodási helyemre kérem.

Telefonszám: ____________________

* A megfelelő rész aláhúzandó

5./ KÉRELMEZŐ CSALÁDJÁBAN LAKÓK ADATAI

Név, születési név is Családi állapota
Rokoni kapcsolat
Születési idő
TAJ szám
Anyja neve

a.

....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□

b.

....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□

c.

....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□

d.

....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□

e.

....év..............hó.....nap

Család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége.

6./ Az oktatási intézmény igazgatója és szaktanára tölti ki !

Tanulmányi eredmény (a pályázat benyújtását közvetlenül megelőző már befejezett két tanévben):

201___/201___ tanévben: _____________________

Tanulmányi versenyen elért eredménye (időpont megjelöléssel):

___________________________________________________________________________

Sport, vagy művészet területén elért eredménye:

___________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________

Debrecen, 20____________

___________________________ ___________________________
igazgató PH. szaktanár

7./ Jövedelmi adatok

A jövedelem típusai Kérelmező jövedelme A család tagjainak jövedelme
1. Munkaviszonyból és más foglalkoztatási jogviszonyból származó jövedelem
2. Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem
3. Táppénz, gyermekgondozási támogatások
4. Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások
5. Önkormányzat és állami foglalkoztatási szervek által folyósított ellátások
6. Egyéb jövedelem
7. Összes jövedelem

Egy főre jutó havi családi nettó jövedelem (ügyintéző tölti ki) ................................Ft/hó.

Tudomásul veszem, hogy a NYILATKOZAT-ban közölt adatok valódiságát a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 131. § (5) bekezdése alapján az önkormányzat a NAV hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatósága útján ellenőrizheti.

KITÖLTÉSI UTASÍTÁS

1. Lakóhely címeként a személyi igazolványban szereplő lakóhelyet, illetve tartózkodási helyet kell feltüntetni.

2. Közeli hozzátartozó:

a) szülő, szülő házastársa vagy élettársa,

b) a 20 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező gyermek,

c) a 23 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, a nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató gyermek,

d) a 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató gyermek,

e) korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, illetőleg a fogyatékos gyermek,

f) az a)-e) pontokba nem tartozó, a Ptk. családjogra irányadó szabályai alapján a szülő vagy házastársa által eltartott rokon.

A jövedelemről a kérelemhez mellékelni kell a jövedelem típusának megfelelő iratot vagy annak másolatát.

Kijelentem, hogy az adatok a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszem, hogy valótlan adatközlés esetén a támogatás megszüntetésre kerül, a jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybe vett támogatást a folyósító szerv kamattal megemelt összegben visszaköveteli.

Debrecen, 20___év_______hó___nap

_________________________________
igénylő(törvényes képviselő) aláírása

3. melléklet a 6/2006. (II. 24.) önkormányzati rendelethez * 

4. melléklet a 6/2006. (II. 24.) önkormányzati rendelethez * 

Az igénylő lapot az intézmény vezetőjének kell benyújtani!

NORMATÍV KEDVEZMÉNYEN FELÜLI RÁSZORULTSÁGI ALAPÚ TÉRÍTÉSI DÍJKEDVEZMÉNYT IGÉNYLŐ ADATLAP

(ÖNKORMÁNYZATI FENNTARTÁSÚ NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNY ESETÉN)

1./ Kérelmező neve /születési név is/ ___________________________________________

/Nyomtatott betűkkel kérjük kitölteni!/

Társadalombiztosítási Azonosító Jel (TAJ szám): □□□ □□□ □□□

Születési helye:____________________________Anyja neve:_________________________

Születési idő: 19____év _______________hónap ________nap

2./ * Állampolgársága: magyar

bevándorlási, letelepedési engedéllyel rendelkező

hontalan, menekültként, oltalmazottként elismert

Státuszt elismerő határozat száma: ____________/20_______

3./ * Családi állapota:

□ egyedülálló

□ házastársával/élettársával/bejegyzett élettársával lakik együtt

4./ Lakóhely: □□□□__________________________________helység

_________________________________utca________sz.________em.______ajtó

Tartózkodási hely: □□□□___________________________________helység

_________________________________utca________sz.________em. ______ ajtó

*Értesítést lakóhelyemre tartózkodási helyemre kérem.

Telefonszám: ____________________

* A megfelelő rész aláhúzandó

5./ Az 6.pontban felsorolt gyermekek közül, annak a gyermeknek/gyermekeknek a neve, a neve, akire a térítési díjkedvezményt kérelmezi.

________________________ _____________________ ____________________

________________________ _____________________ ____________________

________________________ _____________________ ____________________

5./ KÉRELMEZŐ CSALÁDJÁBAN LAKÓK ADATAI

Név, születési név is Családi állapota
Rokoni kapcsolat
Születési idő
TAJ szám
Anyja neve

a.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□

b.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□

c.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□

d.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□

e.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□

Család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége.

A gyermek neve *

Anyja születési neve
Születési idő
/ év, hó, nap /
Társadalombiztosítási
Azonosító Jel /TAJ szám/
1.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□
2.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□
3.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□

* Tartós betegséget, illetőleg fogyatékosságot a név aláhúzásával kérjük jelölni

6./JÖVEDELMI ADATOK

A jövedelem típusai Kérelmező jövedelme A család tagjainak jövedelme
1. Munkaviszonyból és más foglalkoztatási jogviszonyból származó jövedelem
2. Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem
3. Táppénz, gyermekgondozási támogatások
4. Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások
5. Önkormányzat és állami foglalkoztatási szervek által folyósított ellátások
6. Egyéb jövedelem
7. Összes jövedelem

Egy főre jutó havi családi nettó jövedelem (ügyintéző tölti ki) ................................Ft/hó.

Tudomásul veszem, hogy a NYILATKOZAT-ban közölt adatok valódiságát a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 131. § (5) bekezdése alapján az önkormányzat a NAV hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatósága útján ellenőrizheti.

KITÖLTÉSI UTASÍTÁS

1. Lakóhely címeként a személyi igazolványban szereplő lakóhelyet, illetve tartózkodási helyet kell feltüntetni.

2. Közeli hozzátartozó:

a) szülő, szülő házastársa vagy élettársa,

b) a 20 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező gyermek,

c) a 23 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, a nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató gyermek,

d) a 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató gyermek,

e) korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, illetőleg a fogyatékos gyermek,

f) az a)-e) pontokba nem tartozó, a Ptk. családjogra irányadó szabályai alapján a szülő vagy házastársa által eltartott rokon.

A jövedelemről a kérelemhez mellékelni kell a jövedelem típusának megfelelő iratot vagy annak másolatát.

Kijelentem, hogy az adatok a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszem, hogy valótlan adatközlés esetén a támogatás megszüntetésre kerül, a jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybe vett támogatást a folyósító szerv kamattal megemelt összegben visszaköveteli.

Debrecen, 20__ év ____________hó____nap

___________________________ ___________________________
igénylő házastársának vagy
élettársának/bejegyzett élettársának aláírása
igénylő (törvényes képviselő) aláírása
* A megfelelő rész aláhúzandó!

5. melléklet a 6/2006. (II. 24.) önkormányzati rendelethez * 

DEBRECEN

Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal

Szociális Osztály

4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750

NORMATÍV KEDVEZMÉNYEN FELÜLI RÁSZORULTSÁGI ALAPÚ TÉRÍTÉSI DÍJKEDVEZMÉNYT IGÉNYLŐ ADATLAP

(ÖNKORMÁNYZATI FENNTARTÁSÚ, AZ SZT. HATÁLYA ALÁ TARTOZÓ FOGYATÉKOS GYERMEKEK NAPPALI INTÉZMÉNYÉBEN LÉVŐK ESETÉN)

1./ Kérelmező neve /születési név is/ ___________________________________________

/Nyomtatott betűkkel kérjük kitölteni!/

Társadalombiztosítási Azonosító Jel (TAJ szám): □□□ □□□□□□

Születési helye:____________________________Anyja neve:_________________________

Születési idő: 19____év _______________hónap ________nap

2./ * Állampolgársága: magyar

bevándorlási, letelepedési engedéllyel rendelkező

hontalan, menekültként, oltalmazottként elismert

Státuszt elismerő határozat száma: ____________/20_______

3./ * Családi állapota:

□ egyedülálló

□ házastársával/élettársával él együtt

4./ Lakóhely: □□□□__________________________________helység

_________________________________utca________sz.________em.______ajtó

Tartózkodási hely: □□□□ ___________________________________helység

_________________________________utca________sz.________em. ______ ajtó

*Értesítést lakóhelyemre tartózkodási helyemre kérem.

Telefonszám: ____________________

5./ Az 6. pontban felsorolt gyermekek közül annak a gyermeknek a neve, akire a térítési díjkedvezményt kérelmezi.

Gyermek neve: Intézmény neve: Évfolyam:
____________________ ____________________ ____________________
____________________ ____________________ ____________________
* A megfelelő rész aláhúzandó!

6./ KÉRELMEZŐ CSALÁDJÁBAN LAKÓK ADATAI

Név, születési név is Családi állapota
Rokoni kapcsolat
Születési idő
TAJ szám
Anyja neve

a.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□

b.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□

c.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□

d.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□

e.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□

Család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége.

A gyermek neve *

Anyja születési neve
Születési idő
/ év, hó, nap /
Társadalombiztosítási
Azonosító Jel /TAJ szám/
1.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□
2.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□
3.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□

*Tartós betegséget, illetőleg fogyatékosságot a név aláhúzásával kérjük jelölni

7./ JÖVEDELMI ADATOK

A jövedelem típusai Kérelmező jövedelme A család tagjainak jövedelme
1. Munkaviszonyból és más foglalkoztatási jogviszonyból származó jövedelem
2. Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem
3. Táppénz, gyermekgondozási támogatások
4. Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások
5. Önkormányzat és állami foglalkoztatási szervek által folyósított ellátások
6. Egyéb jövedelem
7. Összes jövedelem

Egy főre jutó havi családi nettó jövedelem (ügyintéző tölti ki) ................................Ft/hó.

Tudomásul veszem, hogy a NYILATKOZAT-ban közölt adatok valódiságát a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 131. § (5) bekezdése alapján az önkormányzat a NAV hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatósága útján ellenőrizheti.

KITÖLTÉSI UTASÍTÁS

1. Lakóhely címeként a személyi igazolványban szereplő lakóhelyet, illetve tartózkodási helyet kell feltüntetni.

2. Közeli hozzátartozó:

a) szülő, szülő házastársa vagy élettársa,

b) a 20 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező gyermek,

c) a 23 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, a nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató gyermek,

d) a 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató gyermek,

e) korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, illetőleg a fogyatékos gyermek,

f) az a)-e) pontokba nem tartozó, a Ptk. családjogra irányadó szabályai alapján a szülő vagy házastársa által eltartott rokon.

A jövedelemről a kérelemhez mellékelni kell a jövedelem típusának megfelelő iratot vagy annak másolatát.

Kijelentem, hogy az adatok a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszem, hogy valótlan adatközlés esetén a támogatás megszüntetésre kerül, a jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybe vett támogatást a folyósító szerv kamattal megemelt összegben visszaköveteli.

Debrecen, 20__ év ____________hó____nap

___________________________ ___________________________
igénylő házastársának vagy
élettársának aláírása
igénylő (törvényes képviselő) aláírása

6. melléklet a 6/2006. (II. 24.) önkormányzati rendelethez * 

DEBRECEN

Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal

Szociális Osztály

4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750

NORMATÍV KEDVEZMÉNYEN FELÜLI RÁSZORULTSÁGI ALAPÚ TÉRÍTÉSI DÍJKEDVEZMÉNYT IGÉNYLŐ ADATLAP

(ÁLLAMI FENNTARTÁSÚ NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNY ESETÉN)

1./ Kérelmező neve /születési név is/ ___________________________________________

/Nyomtatott betűkkel kérjük kitölteni!/

Társadalombiztosítási Azonosító Jel (TAJ szám): □□□ □□□ □□□

Születési helye:____________________________Anyja neve:_________________________

Születési idő: 19____év _______________hónap ________nap

2./ * Állampolgársága: magyar

bevándorlási, letelepedési engedéllyel rendelkező

hontalan, menekültként, oltalmazottként elismert

Státuszt elismerő határozat száma: ____________/20_______

* Családi állapota:

□ egyedülálló

□ házastársával/élettársával/bejegyzett élettársával él együtt

3./ Lakóhely: □□□□__________________________________helység

_________________________________utca________sz.________em.______ajtó

Tartózkodási hely: □□□□ ___________________________________helység

_________________________________utca________sz.________em. ______ ajtó

*Értesítést lakóhelyemre tartózkodási helyemre kérem.

Telefonszám: ____________________

* A megfelelő rész aláhúzandó

4./ Az 5.pontban felsorolt gyermekek közül, annak a gyermeknek a neve, akire a térítési díjtámogatást kérelmezi.

Gyermek/ek neve: Intézmény neve: Évfolyam:
____________________ ____________________ ____________________
____________________ ____________________ ____________________
____________________ ____________________ ____________________

5./ KÉRELMEZŐ CSALÁDJÁBAN LAKÓK ADATAI

Név, születési név is Családi állapota
Rokoni kapcsolat
Születési idő
TAJ szám
Anyja neve

a.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□

b.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□

c.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□

d.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□

e.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□

Család: egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége.

A gyermek neve *

Anyja születési neve
Születési idő
/ év, hó, nap /
Társadalombiztosítási
Azonosító Jel /TAJ szám/
1.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□
2.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□
3.
....év..............hó.....nap
□□□.□□□.□□□

* Tartós betegséget, illetőleg fogyatékosságot a név aláhúzásával kérjük jelölni

6./ JÖVEDELMI ADATOK

A jövedelem típusai Kérelmező jövedelme A család tagjainak jövedelme
1. Munkaviszonyból és más foglalkoztatási jogviszonyból származó jövedelem
2. Társas és egyéni vállalkozásból, őstermelői, illetve szellemi és más önálló tevékenységből származó jövedelem
3. Táppénz, gyermekgondozási támogatások
4. Nyugellátás és egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások
5. Önkormányzat és állami foglalkoztatási szervek által folyósított ellátások
6. Egyéb jövedelem
7. Összes jövedelem

Egy főre jutó havi családi nettó jövedelem (ügyintéző tölti ki) ................................Ft/hó.

Tudomásul veszem, hogy a NYILATKOZAT-ban közölt adatok valódiságát a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 131. § (5) bekezdése alapján az önkormányzat a NAV hatáskörrel és illetékességgel rendelkező adóigazgatósága útján ellenőrizheti.

KITÖLTÉSI UTASÍTÁS

1. Lakóhely címeként a személyi igazolványban szereplő lakóhelyet, illetve tartózkodási helyet kell feltüntetni.

2. Közeli hozzátartozó:

a) szülő, szülő házastársa vagy élettársa,

b) a 20 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező gyermek,

c) a 23 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, a nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató gyermek,

d) a 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató gyermek,

e) korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, illetőleg a fogyatékos gyermek,

f) az a)-e) pontokba nem tartozó, a Ptk. családjogra irányadó szabályai alapján a szülő vagy házastársa által eltartott rokon.

A jövedelemről a kérelemhez mellékelni kell a jövedelem típusának megfelelő iratot vagy annak másolatát.

Kijelentem, hogy az adatok a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszem, hogy valótlan adatközlés esetén a támogatás megszüntetésre kerül, a jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybe vett támogatást a folyósító szerv kamattal megemelt összegben visszaköveteli.

Hozzájárulok ahhoz, hogy térítési díjkedvezmény tárgyában keletkezett határozat egy példányát a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztálya a gyermekem által látogatott egészségügyi, oktatási intézmény részére megküldje.