Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 24/2006. (VIII. 14.) rendelete

a helyi jelentőségű természeti értékek védelméről

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az 1996. évi LIII. törvény 24. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a helyi jelentőségű természeti értékek védelméről az alábbi rendeletet alkotja:

A rendelet célja és hatálya

1. § (1) E rendelet célja egyrészt, hogy a helyi jelentőségű természeti területek őrizzék meg a megmaradt élővilágnak továbbra is potenciális élőhelyeit, tudományos, kulturális közérdekből biztosítsa a rekreációt, lehetőséget adva a lakosság részére a természeti értékek megismerésére, másrészt a helyi jelentőségű természeti értékű fák, fasorok megőrzése, mivel kiemelkedő értékes fajok.

(2) E rendelet hatálya kiterjed Debrecen Megyei Jogú Város (a továbbiakban: város) közigazgatási területén lévő valamennyi természeti területre és értékre, amely külön jogszabály alapján nem áll védelem alatt, és melyet Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése (a továbbiakban: Közgyűlés) helyi jelentőségű természeti értékként védetté nyilvánít (a továbbiakban: helyi természeti védelem).

A természeti érték védetté nyilvánítása, a védettség feloldása és a védett érték fenntartása

2. § (1) A természeti területek és természeti emlékek kiemelt oltalma a védetté nyilvánítással jön létre.

(2) A helyi természeti védelem tárgya lehet:

a) Természetvédelmi terület: a környék jellegzetes és különleges természeti értékekben gazdag, kisebb összefüggő területe, amelynek elsődleges rendeltetése egy vagy több természeti érték, illetve ezek összefüggő rendszerének a védelme.

b) Természeti emlék: valamely különlegesen jelentős egyedi természeti érték, képződmény és annak védelmét szolgáló terület.

(3) A Közgyűlés az 1. § (1) bekezdésében meghatározott célok teljesítése érdekében védetté nyilvánítja az e rendelet 1. számú mellékletében (természetvédelmi területek) és az e rendelet 2. számú mellékletben (természeti emlékek) felsorolt természeti értékeket.

(4) A Közgyűlés a helyi jelentőségű természeti értékek védetté nyilvánításáról szóló 45/1994. (IX. 12.) Kr. sz. rendeletben védetté nyilvánított és az e rendelet 3. számú mellékletben felsorolt természetvédelmi területek természeti védettségét feloldja.

(5) A védett természeti értékek fenntartásával kapcsolatos kezelési terveket a helyi jelentőségű védett természeti területek tekintetében az e rendelet 4. számú melléklete, a helyi jelentőségű védett fák tekintetében az e rendelet 5. számú melléklete tartalmazza.

Záró rendelkezések

3. § E rendelet 2006. augusztus 15. napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a helyi jelentőségű természeti érték védetté nyilvánításáról szóló 17/1992. (IV. 6.) Kr. sz. rendelet, a helyi jelentőségű természeti értékek védetté nyilvánításáról szóló 26/1993. (V. 28.) Kr. sz. rendelet, a helyi jelentőségű természeti értékek védetté nyilvánításáról szóló 45/1994. (IX. 12.) Kr. sz. rendelet, a helyi jelentőségű természeti értékek védetté nyilvánításáról szóló 42/1995. (IX. 25.) Kr. sz. rendelet, a helyi jelentőségű természeti érték védetté nyilvánításáról szóló 45/1992. (X. 5.) Kr. sz. rendelet és az e rendeletet módosító 41/2004. (XII. 14.) Kr. rendelet hatályát veszti.

Hajdúné dr. Csabai Éva s. k.,

jegyző

Kósa Lajos s. k.,

polgármester

1. melléklet a 24/2006. (VIII. 14.) önkormányzati rendelethez * 

TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK

I. Belterület

1. Balásházy János Mezőgazdasági Szakközépiskola parkja

Elhelyezkedés: Debrecen-Pallag

Helyrajzi szám: 66066

Terület: 6,8 ha

2. Néhai Széles Vencel erdész arborétuma

Elhelyezkedés: A Vámospércsi út és a Portörő utca (volt Bokányi Dezső u. 61.) sarkán

Helyrajzi szám: 1087/1

Terület: 729 m2 kivett (udvar)

3. Diószegi Sámuel Iskolai Botanikus Kert

Elhelyezkedés: Hollós utca 17.

Helyrajzi szám: 22007

Terület: 22007 m2

4. Debreceni Egyetem Botanikus Kertje

Helyrajzi szám: 22246/1

Terület: 15,6400 ha

5. Honvédtemető

Helyrajzi szám: 19929, kivett

Terület: 1,9256 ha

6. Kálvin téri Emlékkert

Helyrajzi szám: 8325

Terület: 0,5 ha

7. A debreceni Nagyerdő (városi) belterülete

Terület: 50,6425 ha

NATURA 2000 terület (a stadion melletti öreg tölgyesek)

Helyrajzi számok:

22324 erdő és gazdasági épület

22331 erdő

22335 Vízmű

22345 erdő

22347 Sporttelep

22348 Állatkert

22349/1 Vidámpark

22350 erdő

22355 táborhely

22356 erdő

II. Külterület

1. Halápi rét

Elhelyezkedés: a 48. sz. főút mellett

Helyrajzi szám: 71644/c, 71644/d

Terület: 0,7 ha

2. Debrecen-Józsa Tócóvölgyi Természetvédelmi terület

Terület: 128,3773 ha

NATURA 2000 terület (a józsai legelő rész)

Helyrajzi számok:

27091/5 gyep

27101/2 (gyep) legelő

27962 Tócó csatorna

27907/2 (gyep) legelő

27985 Tócó csatorna

27986/4 beépítetlen

27986/14 közterület

27986/16 c gyep (rét)

27986/17 (p alr.) (gyep) legelő

27986/17 (c alr.) (gyep) legelő

27986/17 (d alr.) mocsár

27986/19 Tócó csatorna

27986/22 (c alr.) (gyep) legelő

27986/23 Műemlék

27986/25 gyep

27986/33 gyep

27986/34 gyep

27091/5 (gyep) legelő

27102/73 erdő

27100 Tócó csatorna

70132/37- 70132/46-ig (gyep) legelő

70134 Tócó csatorna

70135/24- 70135/46-ig gyep (rét)

70135/61 gyep (rét)

70147/1 (gyep) legelő

70150/1 (gyep) legelő

70150/2 (gyep) legelő

70151 (gyep) legelő

70152/1-20 gyep (legelő)

70153/2-20-ig b gyep (rét)

70154/1- 70154/14-ig (gyep) legelő

70155 Tócó csatorna

70156/1 gyep (rét)

70156/4, 70156/5 erdő

70171/3 (gyep) legelő

70172/1- 70172/2-ig (gyep) legelő

70173/1 árok

70173/2 árok

70174/2 kivett

70174/3- 70174/9-ig gyep (legelő)

70175/1 Tócó csatorna

70176/11-13 gyep (legelő)

70177 árok

70178/1 gyep (legelő)

3. (Debrecen-) nagycserei Hármashegyi akácos

Helyrajzi számok: 71844/2, 71846, 71854/12, 71856, 71858, 71859/1

Terület: 42,8 ha

4. (Debrecen-) Monostori- és Szentgyörgyi-erdő

Helyrajzi számok: 70085/1, 70087, 70089, 70116/1, 70116/5, /6

Terület: 591,3141 ha

NATURA 2000 terület (Monostori erdő)

5. (Debrecen-) nagycserei ligeterdő maradványok (I-II)

Helyrajzi szám: 71536

Terület: 4,32 ha

6. (Debrecen-) nagycsere - martinkai rezgőnyáras

Helyrajzi szám: 72012/5

Terület: 2.59 ha

7. (Debrecen-) nagycserei szürkenyáras-tölgyes

Helyrajzi szám: 72012/5

Terület: 11,6 ha

8. (Debrecen-) nagycserei tölgyerdők

Elhelyezkedés: A hármashegyi pihenőközponttól Északra találjuk őket két részletben (5,9, illetve 2 hektár)

Helyrajzi számok: 71832/1-2, 71843/2-6-ig

Terület összesen: 7.9 ha

9. Nyírségi ősláp („Szikigyakor”)

Elhelyezkedés: A 471-es út mellett

Helyrajzi számok: 72410/10, 11, 13

Terület: 3,3 ha

10. Bánki fehér nyáras

Helyrajzi számok: 70844/1-2.

11. Debreceni Nagy Sándor halom

Helyrajzi szám: 0200/2

Terület: 1,9212 ha

12. Kamarás halom

Helyrajzi szám: 0417/26

Terület: 1,5 ha

13. Debreceni Erdőspuszták

Bánk - Fancsika, Pihenőerdő Központ

Helyrajzi szám Művelési ág

70627 árok

70628/11 gyep (rét) (Fancsikai templom MŰEMLÉK)

70744/6 tanya

70744/7 erdő és út

70744/9 gyep (legelő)

70744/10 gyep (legelő)

70744/11 gyep (legelő)

70746 erdő

70751 erdő

70752/13 gyep (rét)

70752/14 kivett, út

70752/15 gyep (rét)

70752/16 árok

70752/17 gyep (rét)

70752/19 gyep (rét)

70752/20 kivett, út

71038 árok

71039 erdő

71040 erdő és gazd.épület

71041 a erdő, b erdő (arborétum), c víztározó, d sh.út f erdő, g víztározó, h erdő, k erdő, gazd.ép.

71042/10 erdő, kivett út, gyep (rét)

71057 a gyep (rét), b erdő, c út

71058 kivett út (Panoráma út)

71075/5 gyep (rét) és sh.út

71077 út

71120/1 gyep

71162/13 gyep

71162/16 gyep

71170/1 erdő

71170/2 gyep (rét)

71170/3 erdő

71172 mocsár (csatorna)

71173/1 a erdő, b vá.

71176 erdő

71179 a erdő, b vá.

71180/1 erdő

71181/2 gyep

71183/1 a erdő, b út, c erdő, d erdő, f erdő, g erdő, h tó, j gyep (rét)

71188/4 a L, b erdő

71188/5 a L, b erdő

71188/6 a gyep (rét), b erdő

71188/8 gyep (rét)

71188/12 erdő és gyep (rét)

71188/13 gyep (rét)

71188/14 kivett út

71188/15-16 erdő

71199 erdő

71201 erdő

71203 erdő

71205/5 erdő

71205/6 gyep (rét)

71205/7 gyep (rét)

72031/1 erdő és út

72059 erdő

72060 kivett, út (Panoráma út)

72100 erdő

72104 kivett, út (Panoráma út)

72106 a erdő, b út, c, d rét (gyep), g, h erdő

72110 erdő

72120 a gyep (rét), b erdő és út

Ördögárok

72061/2 gyep (rét)

72061/3 gyep (rét)

72061/5 erdő

72061/8 erdő

72061/10 a erdő, b gyep (rét)

Hármashegyi Pihenőközpont

NATURA 2000 terület

71799 erdő

71801 erdő

71802 erdő

71803 gyep (rét)

71804 erdő

71809/4 erdő

71809/6 gyep (rét)

71809/7 gyep (rét)

71809/8 erdő

Nagycsere Erdészeti Pihenőközpont

72008/8 erdő

72008/11 gyep (rét)

72008/12 erdő

72010 erdő

72012/5 erdő

72014/10 gyep

72105 erdő

72106 a erdő, b út, c gyep (rét), d gyep (rét)

72107 Erdészeti Központ

72108 a, c, d erdő, b gyep (rét), mocsár

72112/1 a erdő, b, d gyep (rét), c árok

72114/1 a erdő, b kivett út, c erdő

72277/1 a erdő és út, b mocsár, c gyep (rét)

72277/2 erdő

72280 erdő

72281/1 erdő

72282 erdő

Panoráma út melletti terület

70625/6 erdő

70625/7 a gyep (rét), b szántó, c mocsár

70625/8 a gyep (rét)

70625/9 kivett, út

70625/10 gyep (rét)

70625/11-18 szántó

70631/6 c gyep (rét)

70631/7 b gyep (rét)

70631/9 c gyep (rét)

70631/10 b gyep (rét)

70631/11 b, d gyep (rét)

70632 Panoráma út, országos közút

70633/6 gyep (rét)

70633/13 erdő

70633/15 erdő

70633/16 gyep (rét)

70633/17 erdő

70633/21 gyep (rét)

70633/22 erdő

70633/24 erdő

70633/25 erdő

70669/5 erdő

70669/7 erdő

70732 a erdő és út, c erdő, g, h, j, k erdő és út

70736 erdő

72012/3 gyep (rét)

72012/6 gyep (rét)

72012/7 gyep (rét)

Vekeri Pihenőközpont

70682/15 a erdő, c gyep (rét), f erdő, m gyep (rét)

70682/16 erdő és gyep (rét)

70682/21 gyep (rét)

70682/26-38 gyep (rét)

70682/39 gyep (rét)

70682/48 kivett, csatorna

70682/49 gyep (rét)

70682/51 a erdő, b gyep (rét), c gyep (rét)

70684 a víztározó Vekeri tó, b gyep (rét) c, d erdő

70685 a tó, b gyep (rét), c, d erdő

70686/1 erdő

70786/3-9-ig gyep (rét)

70687 kivett, csatorna 1. sz. Főfolyás

70688 erdő

70725/3 a erdő, b kivett út

70725/5 /6 /7 gyep (rét)

70729 a erdő, b kivett út

71018/5 erdő

71018/7 erdő

71018/8 /10 /11 gyep (rét)

71019/1 víztározó (Fancsika III.), gyep (rét)

71031 kivett, csatorna

71032 a erdő

71033 erdő

71174 a gyep (rét), b erdő

71182/1 a erdő, b gyep (rét), c víztározó (Fancsika I.), d erdő, f erdő

71218 a erdő, b vá.

71220/1 a mocsár (vá.), b, c erdő

71237 saját haszn.út

71240/7 /9 /11 /12 /13 /14 gyep (rét)

71240/10 a erdő, b vá.

71242/1 a erdő, b vá.

71251/4 a erdő, b út, c erdő, d erdő

71254 a víztározó (Fancsika II.), b gyep (rét)

71256/2 erdő

71256/3-6-ig gyep (rét)

71258/1-3 erdő

Vekeri Pihenőközpont Mézeshegyi Alközpontja

70713/8 b, k nádas, f gyep (rét), g erdő, j gyep (rét)

70713/9 gyep (rét)

70716/10-27 gyep (rét) és nádas

70717/1-6 erdő

70718/1-2 erdő

707632 Panoráma út

70765/1 a víztározó (Mézeshegyi tó), f gyep (rét), b, c, d, g nádas

70768/1 erdő

70768/3 /4 /5 gyep (rét)

70768/6 erdő

70770/4 nádas

70770/7 erdő

70771 víztározó (Csonkás tó)

70772/1-2 erdő

70774 víztározó (Kerek tó)

70775 víztározó (Sás tó)

70776/3 erdő

a 24/2006. (VIII. 14.) Ö.r. 2. § (3) bekezdéséhez

2. melléklet a 24/2006. (VIII. 14.) önkormányzati rendelethez

a 24/2006. (VIII. 14.) Ö.r. 2. § (3) bekezdéséhez

TERMÉSZETI EMLÉKEK

1.) Magyar kőris

Elhelyezkedés: Debrecen, Bem tér 18/a. sz.

Helyrajzi szám: 21066/2

2.) Bartók Béla úti tölgyfasorok (Quercus robur). (2x2 sor: dupla allé)

Elhelyezkedés: Debrecen, Bartók Béla út

Helyrajzi szám: 20008, kivett

3.) Magas kőris (Fraxinus excelsior)

Elhelyezkedés: Debrecen, Bem tér 18/b. sz.

Helyrajzi szám: 21066/3

4.) Páfrányfenyő (Ginkgo biloba)

Elhelyezkedés: Debrecen, Bem tér 19. sz. előtt

Helyrajzi szám: 20529

5.) Juharlevelű platán (Platanus hybrida)

Elhelyezkedés: Debrecen, Böszörményi út 20. sz.

Helyrajzi szám: 20025

6.) Déri téri kocsányos tölgy (Quercus robur)

Elhelyezkedés: Debrecen, Déri tér

Helyrajzi szám: 8316

7.) Déri téri piramistölgyek (Quercus robur f.fastigiata) (8 fa)

Elhelyezkedés: Debrecen, Déri tér

Helyrajzi szám: 8316

8.) Nyugati ostorfák (Celtis occidentalis), (2 példány)

Elhelyezkedés: Debrecen, Dobozi u. 6. sz.

Helyrajzi szám: 5931/5

9.) Egyetem téri kocsányos tölgyek (Quercus robur) (2 példány)

Elhelyezkedés: Debrecen, Egyetem tér

Helyrajzi számok: 22246/1 /2 /3 és 22248

10.) Tiszafák (Taxus baccata)

Elhelyezkedés: Debrecen, a Fűvészkert u. 4-6. szám alatt

Helyrajzi szám: 8322

11.) Páfrányfenyő (Ginkgo biloba)

Elhelyezkedés: Debrecen, Hajnal u. 15. sz.

Helyrajzi szám: 6391

12.) Kálvin téri ördögcérna, más néven lícium (Lycium barbarum)

Elhelyezkedés: Debrecen, Kálvin tér

Helyrajzi szám: 8327

13.) Kocsányos tölgy (Quercus robur)

Elhelyezkedés: Debrecen, Mester utca és Kar utca sarkán

Helyrajzi szám: 7880

14.) Páfrányfenyő (Ginkgo biloba)

Elhelyezkedés: Debrecen, Nádor utca (volt Végh D.u.) 4. sz. alatt

Helyrajzi szám: 21244, tulajdoni lap sz.: 39686

15.) Császárfa (Paulownia imperialis)

Elhelyezkedés: Debrecen, Nádor u. 17. sz.

Helyrajzi szám: 21238

16.) Páfrányfenyő (Gingko biloba),

Elhelyezkedés: Debrecen, Nagyerdei körút 68. sz.

Helyrajzi szám: 20968

17.) Péterfia utca 1-7. alatti tiszafák (Taxus baccata) (5 pld.)

Elhelyezkedés: Debrecen, Péterfia u. 1-7. sz.

Helyrajzi szám: 7581

18.) Simonyi út 11. sz. alatti páfrányfenyő (Ginkgo biloba)

Elhelyezkedés: Debrecen, Simonyi út 11. sz.

Helyrajzi szám: 20879

19.) Simonyi út 15. sz. alatti hegyi juhar (Acer pseudoplatanus)

Elhelyezkedés: Debrecen, Simonyi út 15. sz.

Helyrajzi szám: 20895

20.) Simonyi út 29. sz. alatti platánfa (Platanus hybrida)

Elhelyezkedés: Debrecen, Simonyi út 29. sz.

Helyrajzi szám: 20904

21.) Simonyi út kétoldali hársfasora (Tilia ssp.)

Elhelyezkedés: Debrecen, Simonyi út

Helyrajzi szám: 20910

22.) Húsos som (Cornus mas),

Elhelyezkedés: Debrecen, Széchenyi u. 80. sz.

Helyrajzi szám: 15426

23.) Tócóskert téri (volt Aczél utca 19.) kocsányos tölgy (Quercus robur)

Elhelyezkedés: Debrecen, Tócóskert tér

Helyrajzi szám: 15855/10

24.) Tócóskert téri (volt Acél u. 19.) páfrányfenyő (Ginkgo biloba)

Elhelyezkedés: Debrecen, Tócóskert tér

Helyrajzi szám: 15855/10

25.) Kocsányos tölgy (Quercus robur)

Elhelyezkedés: Debrecen, Békéssy Béla u. és Böszörményi u. sarkán

Helyrajzi szám: 21359/3

26.) Gömbkőris sor (Fraxinus excelsior-ba oltott Fraxinus ornus „Globosa”-k)

Elhelyezkedés: Debrecen, Péterfia u. (Bem tértől a Rákóczi u.- Péterfia u. sarkáig)

Helyrajzi számok: 1110, 20529/1

27.) Piramis kocsányos tölgyfa sor (Quercus robur „Fastigiata”)

Elhelyezkedés: Debrecen, Egyetem sugárút-Bethlen utcán kettős fasor

Helyrajzi számok: 21775, 21643, 21144

28.) Nyugati ostorfa sor(Celtis occidentalis)

Elhelyezkedés: Debrecen, Böszörményi út (a fasor a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum északi határának vonalától kezdődik és a Füredi útig tart)

Helyrajzi szám: 1625, 21457/100

29.) Páfrányfenyő (Ginkgo biloba)

Elhelyezkedés: Debrecen, Nyár u. 15. sz. előtt

Helyrajzi szám: 20236

30.) Platán fák (Platanus hybrida)

Elhelyezkedés: Debrecen - Nagymacs, Kastélykert u. 44. sz.

Helyrajzi szám: 67101

31.) Kocsányos tölgy (Quercus robur)

Elhelyezkedés: Debrecen, Kartács u. 84. sz. előtt

Helyrajzi szám: 22117

32.) Kocsányos tölgy (Quercus robur)

Elhelyezkedés: Debrecen, Honvédtemető u. 10. sz. alatt

Helyrajzi szám: 19983

3. melléklet a 24/2006. (VIII. 14.) önkormányzati rendelethez

a 24/2006. (VIII. 14.) Ö.r. 2. § (4) bekezdéséhez

Debrecen, Erdőspuszta helyi jelentőségű természetvédelmi területből kivont területek listája

Bánk-Fancsika, Pihenőerdő Központ

70751 erdő

71036 erdő

71037/2 kivett, tanya

71037/8 a erdő, b gyep (rét), c mocsár, d víztározó

71037/9 rét

71042/5 erdő, kivett út, gyep (rét)

71042/6 erdő, kivett út, gyep (rét)

71042/7 erdő, kivett út, gyep (rét)

71042/8 erdő, kivett út, gyep (rét)

71042/9 (előzetes hrsz) erdő, kivett út, gyep (rét)

71042/11 (előzetes hrsz) erdő, kivett út, gyep (rét)

71053 erdő

71054 erdő

71056 kivett, árok

71060 a. erdő, b. kivett árok, c. erdő

71061 kivett, közút

71064 erdő

71065/1 erdő

71065/2 erdő

71066/2 gyep

71066/4 erdő

71066/5 kivett, saját használatú út

71066/6 erdő

71066/7 kivett, saját használatú út

71066/8 gyep (rét)

71066/9 gyep (rét)

71067/2 kivett, tanya

71067/3 erdő

71067/4 gyep

71067/5 kivett, saját használatú út

71068/4 gyep (rét)

71068/5 erdő

71068/6 kivett, saját használatú út

71070 erdő

71071 kivett, saját használatú út

Vekeri Pihenőközpont

71034/1 a erdő, b árok, c gyep (rét), d mocsár, g erdő

71034/2 gyep (rét)

71034/3 erdő

4. melléklet a 24/2006. (VIII. 14.) önkormányzati rendelethez

a 24/2006. (VIII. 14.) Ö.r. 2. § (5) bekezdéséhez

Debrecen Megyei Jogú Város Helyi Jelentőségű Védett Természeti Területeinek Természetvédelmi Kezelési Terve

I. TERMÉSZETVÉDELMI GYAKORLATI CÉLKITŰZÉSEK

- a területek természetes és természetközeli erdeinek fenntartása, állapotának helyreállítása, felújítása, az erdők szukcessziós, regenerációs folyamatainak fenntartása és elősegítése, természetes élőviláguk megőrzése, helyreállítása,

- a tájidegen és nem őshonos fafajú erdők természetközelivé alakítása, a monokultúrák felszámolása,

- a természetes és természet közeli állapotú vizes élőhelyek és élőviláguk sokféleségének megőrzése,

- a területek vízháztartásának javítása,

- a gyepek megőrzése, biológiai sokféleségének fenntartása, növelése,

- a jellegzetes mozaikos erdőspusztai tájkép megőrzése,

- a védett természeti értékek állományainak megőrzése, növelése

II. TERMÉSZETVÉDELMI STRATÉGIÁK

- a nem őshonos és tájidegen fafajú erdők, monokultúrák fokozatos fafajcserés átalakítása a területre jellemző természetes erdőtársulások irányába,

- a természetes, vagy természetközeli állapotú erdőállományok véghasználatának kitolása a biológiailag lehetséges legvégső korig,

- az éger és fűz ligetek, tölgy-kőris-szil ligeterdők és homoki és gyöngyvirágos tölgyesek gazdasági hasznosításának alárendelése a természetvédelmi céloknak,

- invazív növényfajok állományának visszaszorítása,

- a lápok, vizes területek vízviszonyainak rekonstruálása, mesterséges kiszárításuk megakadályozása,

- az értékes lágyszárú növényzettel rendelkező láprétek, lápi területek elcserjésedésének megállítása,

- a degradált gyepek helyreállítása,

- a gyepek átalakításának megakadályozása,

- a szántóföldi művelés környezetterhelésének mérséklése,

- a védett fajok állományainak, élőhelyeinek megőrzése, károsításuk megelőzése

III. TERMÉSZETVÉDELMI KEZELÉSI MÓDOK, KORLÁTOZÁSOK ÉS TILALMAK

1. Művelési ághoz nem köthető természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak

a) Élőhelyek kezelése, fenntartása

- A vizes területek mesterséges lecsapolását meg kell szüntetni olyan módon, hogy a környező területek gazdasági hasznosítását ne veszélyeztesse.

- A lápok ökológiai vízkészletének biztosítása érdekében a lecsapoló csatornákon vízvisszatartást kell alkalmazni úgy, hogy az a környező területek jogos használatát ne veszélyeztesse.

- A védett területeken a gépjárművek közlekedésére a meglévő utakat kell használni.

- A területre hazánkban nem őshonos vadfaj újonnan nem telepíthető be.

- A területen új belvíz levezető csatornák nem létesíthetők.

b) Fajok védelme

- Nedves kaszáló területeken, földön fészkelő, fokozottan védett faj (pl. haris) megtelepedése esetén a természetvédelmi hatóság a kaszálást esetileg térben és időben korlátozza.

- Mesterséges tavakon, víztározókon a fokozottan védett cigányréce jelenléte esetén a vízivad vadászatot a természetvédelmi hatóság október 1-ig korlátozhatja.

- A védett területen vadon élő növény- és állatvilágnak - a vadászható és halászható fajok kivételével - minden faja védett, azokat elpusztítani, gyűjteni, szaporodásukban, éllettevékenységükben zavarni tilos.

- Minden olyan tevékenység (növényzet égetése, homokfal bontásával fészkek rombolása, stb.), amely a védett fajok pusztulását idézi elő, fokozottan védett fajok szaporodását zavarja, hatósági eljárást von maga után.

- A védett területen mezőgazdasági munkagépeket vadriasztó berendezéssel kell ellátni.

c) Terület és földhasználat

- Új bányák, hulladéklerakók, szennyvíztisztítók, ipari létesítmények a védett területen nem hozhatók létre.

2. Művelési ághoz köthető természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak

a) Gyepek kezelése

- Védett gyepterület erdősítése, fásítása csak különlegesen indokolt esetben és csak degradált, vagy telepített gyepen végezhető, pl.: védelmi, tájképvédelmi fasor, erdősáv kialakítása, tájképi rekonstrukció céljából.

- A védett gyepeken trágya, vagy más anyagok depózása, hígtrágya kihelyezés, műtrágyázás és egyéb vegyszerhasználat nem végezhető.

- Szilárd szervestrágya egyedi elbírálással a természetvédelmi hatóság engedélyével juttatható ki gyepterületre.

- Tilos a természetes, vagy természetközeli állapotú gyepek talajlazítása, felülvetése.

- A nedves, felázott gyepekre gépjárművel ráhajtani nem szabad.

- Azokban a „gyep” művelési ágban nyilvántartott zsombéksásosokban, magassásosokban, lápréteken, amelyeket az elgyomosodás és a beerdősülés nem veszélyeztet, de taposásra érzékenyek, kaszálás, szárzúzózás, legeltetés nem végezhető. Erről a gazdálkodókat előzetesen tájékoztatni kell.

- A legelők elsősorban marhával és juhhal, illetve kisebb létszámú lóval, kecskével legeltethetők.

- Kiegészítő takarmányozás a gyepeken nem végezhető.

- Liba és sertés legeltetése a védett gyepeken nem végezhető.

- A gyepek védett, vagy fokozottan védett növények által benépesített foltjain a legeltetés időbeli korlátozására is sor kerülhet a virágzás és termésérés idejére.

- Kaszálásra érzékeny védett növényfajok előfordulási helyeit a természetvédelmi hatóságnak a területen gazdálkodó jelenlétében előzetesen ki kell jelölnie és kihagyni a kaszálásból.

- A lekaszált szénát a gyepterületekről minden esetben le kell hordani.

- Gyepterület más célú hasznosítása, beépítése csak természetvédelmi érdekből engedélyezhető (pl.: legeltetést segítő létesítmények).

- Az invazív növényfajok terjedését elsősorban kaszálással, szárzúzással vissza kell szorítani.

b) Szántók kezelése

- A légi vegyszerezés tilos!

- Kizárólag az ún. zöld és sárga vegyszerek használata engedélyezhető.

- A biogazdálkodás a területen ajánlott, ezért az ilyen gazdálkodást folytatókat a természetvédelmi vagyonkezelésben álló szántók bérbeadásánál előnyben kell részesíteni.

- Az értékes gyepek, láprétek, lápok védelme érdekében a közéjük ékelődő, természetvédelmi vagyonkezelésben levő szántók visszagyepesítendők, esetleg a termőhelynek megfelelő fafajokkal erdősítendők.

c) Erdők kezelése

- Törekedni kell arra, hogy az erdősítésben használt szaporítóanyag (mag, csemete) helyi származási körzetből kerüljön ki.

- Az elegyítés érdekében a csemeteültetéssel történő mesterséges erdőfelújítások során már az első kivitelt is több fafajjal kell elvégezni.

- A tölgyesek és tölgy-kőris-szil ligeterdők felújításánál teljes talajelőkészítés nem végezhető. Ajánlott a pásztás talajelőkészítés alkalmazása.

- A magvetés esetén pótlásokkal kell az elegyítést megoldani.

- Az elegyítés módja szálankénti vagy csoportos, a csoportok területe legfeljebb 500 m2 legyen.

- A faállomány-nevelés (tisztítás, gyérítés) a modelltáblák szerint, de a természetes erdőtársulás gerincét adó fafajok érdekeit szem előtt tartva és nem a fatömeg produkcióra kiélezve történjenek. A nem őshonos fafajok (pl. akác, kései meggy, zöldjuhar, amerikai kőris stb.) kiszorítására kell törekedni. Kímélni kell a ritkább elegyfákat, főként a vadgyümölcsöket.

- Az erdők felújítása és ápolása során a felújítási területről a nem őshonos fafajokat ki kell szorítani!

- Az egészségügyi termelések során az őshonos fafajú állományokban minimum hektáronként 3 odvas, vagy száraz törzset meg kell hagyni.

- A tájra jellemző őshonos fafajokkal történő egységes felújítás érdekében nem őshonos fafajú (akác, erdei fenyő, nemesnyár stb.) erdőállományokban a tarvágás mérete a 3 ha-t meghaladhatja.

- Véghasználat utáni kituskózás esetén tuskóprizma őshonos fafajú erdőállomány szélére nem helyezhető el.

- Az őshonos fafajú erdőrészletek véghasználata esetén hagyásfákat kell visszahagyni a természetvédelmi hatósággal történt helyszíni kijelölés alapján.

- Hagyásfaként csak őshonos fafajú példányok maradhatnak vissza.

- Fahasználati korlátozásra bármely erőterületen sor kerülhet, ha azt fokozottan védett faj, vagy védett fajok jelentős állományának megőrzése indokolja. Védett és fokozottan védett növények esetén a korlátozás huzamosabb idejű lehet.

- Láp és ligeterdőben, homoki tölgyesben az erdészeti kezelés kizárólag a nem őshonos fafajok eltávolítására szorítkozhat.

- Az erdő művelési ágú területeken az üzemterv szerinti VI és a TN megnevezésűek közül a láp és mocsár jellegű vizes élőhelyek erdőgazdasági és vízrendezési tevékenységgel nem érinthetők, kivéve az ökológiai vízszükséglet biztosítását.

- Erdei tisztás és rét (TI, üzemtervi megjelöléssel) valamint cserjés (CE) erdei rakodónak és faanyag- mozgatási útvonalnak nem használható, valamint nem erdősíthető.

d) Nádasok, vizes területek, vízfolyások kezelése

- Az esetlegesen szükséges kotrás, illetve a patakok „élővíz” jellegének visszaállításához a későbbiekben szükséges a vízutánpótlás megteremtése, a technikai megoldások körültekintő, az érintett szakhatóságok javaslatainak betartásával, a szükséges engedélyezési eljárás lefolytatásával történhet.

- Biztosítani kell a természetes állapot fenntartását szolgáló optimális talaj- és felszíni vízháztartást.

- A védett területre szennyvizet vezetni, azt elhelyezni még tisztított állapotban sem szabad.

- Erek, csatornák, tavak karbantartási munkái során a depóniák földanyagát rekultiválni, tereprendezni kell.

- Nád vágásához vonatkozó előírások szerint (1996. évi LIII. Tv.) engedélyt kell kérni.

- A nád és egyéb vízi növényzet aratását, kiszállítását október 15. és március 15. között kell végezni.

- A vízi madarak fészkelő telepeinek védelme érdekében a nádasok egy részét 4-5 éves forgóban kell kezelni

- A nád és más vízi növényzet égetéséhez a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges.

e) Tavak kezelése

- Horgászattal hasznosított mesterséges tavakon csónakból horgászni nem szabad.

- Horgászattal hasznosított mesterséges tavakon a természeti értékek figyelembevételével horgászatra nem használható partszakaszokat kell kijelölni.

- Hal telepítése csak a természetvédelmi hatóság hozzájárulásával végezhető.

- A mesterséges tavak, víztározók feltöltését és lecsapolását a természetvédelmi kezelővel egyeztetett időben és feltételekkel kell végezni a rajtuk megtelepedett védett élőlények megóvása érdekében.

f) Kivett területek kezelése

- A természetvédelmi hozzájárulás nélküli funkciót fel kell számolni, és a területet eredetihez hasonló állapotba vissza kell állítani.

- Az engedéllyel működő létesítményeknél a nem kívánatos látványt takarófásítással kell mérsékelni.

- Az új épületeknél és a felújításoknál törekedni kell azok tájba illeszkedő kivitelezésére, a földszintes építés, a hagyományos tetőfedés (cserép, nád) alkalmazására.

- Vízállások művelésbe fogásához (mezőgazdasági művelés, nádvágás, kaszálás, legeltetés) a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges.

g) Régészeti lelőhelyek védelme

- A szántásokból előkerülő régészeti leletek eredeti állapotban való megtartását biztosítani kell. Régészeti kutatás, feltárás csak a vonatkozó jogszabályok betartásával, a szükséges feltételek teljes mértékű biztosítása mellett történhet.

IV. Egyéb előírások

- Természetvédelmi hatósági ügyekben első fokon eljáró szerv Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal jegyzője.

- A területek védettségét „Természetvédelmi terület” feliratú táblával meg kell jelölni.

- A védetté nyilvánítás tényét az illetékes földhivatal ingatlan-nyilvántartásába be kell jegyezni.

A fentieken túlmenően a területet érintő természetvédelmi korlátozások és szabályozás tekintetében az 1996. évi LIII. törvény és egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak.

5. melléklet a 24/2006. (VIII. 14.) önkormányzati rendelethez

a 24/2006. (VIII. 14.) Ö.r. 2. § (5) bekezdéséhez

Debrecen Megyei Jogú Város Helyi Jelentőségű Védett Fáinak Természetvédelmi Kezelési Terve

I. Általános kezelési előírások:

A védett fákat óvni kell minden olyan hatástól, mely fennmaradásukat veszélyezteti. Figyelmet kell fordítani a fák és környezetük természetes viszonyainak fenntartására és eredeti jellegének megőrzésére.

II. A védett fák részletes védelmi előírása:

1. A fák védelme:

a) A fák különösebb kezelést nem igényelnek, esetlegesen szükségessé váló (pl. épület közelsége miatt) szakszerű, korona-alakító metszésük bejelentési kötelezettség alá tartozik és az I. fokú természetvédelmi hatóság jóváhagyása alapján lehetséges.

b) A fák kivágása csak az esetben lehetséges, ha természetes okból kiszáradnak

(a kivágáshoz engedély ez esetben is szükséges), vagy kiemelt közérdekből védettségük feloldásra kerül.

c) A fák törzse mellett 2 méteren belül árok, illetve nyomvonalas létesítmény tervezés engedélyezését egyedi vizsgálat alapján kell eldönteni.

2. Egyéb előírások:

a) A fák védettségét „Védett fa” feliratú táblával meg kell jelölni.

b) A védetté nyilvánítás tényét az illetékes földhivatal ingatlan-nyilvántartásába be kell jegyezni.

c) A rendeletben foglalt előírások megszegőivel szemben a vonatkozó rendelkezések szerint kell eljárni, s mindent meg kell tenni azok érvényre juttatásáért.

III. Természetvédelmi hatósági ügyekben első fokon eljáró szerv a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal jegyzője.