Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 46/2007. (X. 25.) rendelete * 

az üzemképtelen járművek közterületen való tárolásának szabályairól

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, figyelemmel a közutakról szóló 1988. évi I. törvény 33. § (1) bekezdés c) pontjára, a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 59. § (3) bekezdésére a közigazgatási területén szabálytalanul tárolt üzemképtelen, roncs és elhagyott járművek tárolásának szabályozására az alábbi rendeletet alkotja:

A rendelet célja

1. § A rendelet célja Debrecen Megyei Jogú Város közigazgatási területén a közutak rendjének és a közterületek tisztaságának fokozott biztosítása, a forgalmi akadályokat képező járművek közérdekből való eltávolítása és ezen vagyontárgyak jogi sorsának méltányos és biztonságos rendezése.

A rendelet hatálya

2. § (1) A rendelet személyi hatálya kiterjed mindazon természetes és jogi személyekre, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó, társadalmi és egyéb szervezetre, aki(k)nek, amely(ek)nek tulajdonában, használatában, üzemeltetésében állnak az ezen rendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő üzemképtelen, roncs állapotú vagy elhagyott, és szabálytalanul tárolt járművek.

(2) A rendelet területi hatálya kiterjed Debrecen Megyei Jogú Város közigazgatási területén található minden közterületre.

(3) A rendelet tárgyi hatálya kiterjed minden közterületen tárolt:

a) üzemképtelen járműre,

b) roncs járműre,

c) elhagyott járműre

Értelmező rendelkezések

3. § E rendelet alkalmazása szempontjából:

a) Közterület: a közterület fogalmát a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény 27. § a) pontjában adott fogalom meghatározás alapján kell értelmezni.

b) *  Üzemképtelen jármű: üzemképtelennek minősül minden olyan jármű, amely hatósági engedéllyel és jelzéssel nem rendelkezik, és a közúti forgalomban ezek hiányában nem vehet részt. Üzemképtelen az a jármű is, amely sérülése miatt alkalmatlanná vált a közúti közlekedésre.

c) Roncs jármű: minden olyan ingó dolog, amely rendeltetését tekintve nyilvánvalóan a közúti közlekedésben való részvétel célját szolgálta, és amely látható állapotát tekintve a forgalomba való visszahelyezésre már alkalmatlan.

d) Elhagyott jármű: minden olyan közúti közlekedésre alkalmas és hatósági jelzéssel rendelkező jármű, amelynek tulajdonosát, üzembentartóját, használóját nem lehet megállapítani, és amelyet bármely okból a közterület-felügyelet jelzésétől, vagy az elhagyott jármű észlelésére vonatkozó bejelentéstől számítva a közterületen legalább hat hónapot meghaladóan úgy tárolnak, hogy azzal a forgalomban nem vesznek részt, és a közterület igénybevételére vonatkozó szerződéssel vagy hatósági engedéllyel nem rendelkeznek.

e) Jármű tulajdonosa: az a személy, aki a gépjármű törzskönyvében tulajdonosként be van jegyezve.

f) Üzembentartó: az üzembentartó fogalmát a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 2. § 9. pontjában adott fogalom meghatározás alapján kell értelmezni.

g) Amennyiben bárki okirattal hitelt érdemlően okirattal igazolni tudja, hogy a gépjármű törzskönyvében található bejegyzéssel szemben, nyilvántartásban át nem vezetett tulajdonjoggal, üzembentartói, vagy használói joggal rendelkezik, úgy ezen személyt kell jogosítottnak, illetve kötelezettnek tekinteni.

A járművek tárolása közterületen

4. § *  (1) Tilos roncs és elhagyott járműnek, továbbá a (2) bekezdés kivételével üzemképtelen járműnek közterületen történő tárolása.

(2) Üzemképtelen járművet a közterületen 10 napon túl - legfeljebb további 30 nap időtartamig - csak akkor szabad tárolni, ha erre az üzembentartó a közterület hasznosító szervvel hasznosítási szerződést köt.

A járművek elszállítása

5. § (1) A közterületen engedély és jogosultság nélkül tárolt 2. § (3) bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározott járműveket a közterület-felügyelet értesítése, vagy egyéb bejelentés alapján a közút kezelője jogosult elszállíttatni.

(2) A közút kezelője a jelen rendelet hatálya alá tartozó járművek elszállításáról az arra jogosultsággal rendelkező szolgáltató közreműködésével gondoskodik.

(3) Amennyiben az elszállításról a balesetet szenvedett jármű esetében nem a rendőrhatóság rendelkezik, úgy a közút kezelője a szállítás elrendelésétől számított 8 napon belül a rendőrhatóság felé értesítési kötelezettséggel tartozik.

6. § (1) A közút kezelője a jármű elszállítására irányuló intézkedése előtt köteles írásban felszólítani a jármű tulajdonosát vagy üzembentartóját megfelelő, de legalább 8 napos határidő biztosítása mellett arra, hogy a közterület szabálytalan igénybevételét szüntesse meg. Amennyiben az elhagyott vagy roncs állapotú jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának lakcímét nem lehet megállapítani, a helyben szokásos módon 15 napra kifüggesztett hirdetményi kézbesítés útján kell a felszólítást megkísérelni. Ha a járművön hatósági jelzés nem található, és a tulajdonos vagy üzembentartó személyét más módon sem lehet megállapítani, felszólításra sincs szükség.

(2) A közút kezelője a szabálytalan igénybevétel megszüntetésére tűzött határidő eredménytelen elteltét követően, a járművet az elszállítással megbízott szolgáltató szervezettel biztonságosan őrzött telephelyre szállíttatja.

(3) A jármű csak a helyszínen készített fényképfelvétel-sorozat vagy videofelvétel, és írásbeli jegyzőkönyv felvétele után szállítható el a helyszínről.

(4) A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell:

a) a jármű elszállítását elrendelő megnevezését, székhelyét, közreműködő esetén annak a szervezetnek a nevét, címét, ahol a jármű kiváltása felől intézkedés kezdeményezhető;

b) a tárolóhely címét, illetőleg azt a helyet, ahol az elszállított jármű található;

c) az elszállítás időpontját;

d) a jármű elszállítás előtti helyét;

e) ha van, a jármű rendszámát, valamint gyártmányát, típusát, színét, és külföldi rendszámú jármű esetén az államjelzését;

f) a jármű elszállítás előtt látható sérüléseit és meghibásodását;

g) az intézkedő által a lezáratlanul talált járműben lévő ingóságok jegyzékét.

h) az elszállítás okát a jogalap megjelölésével.

A szállítás költségei

7. § (1) A jármű elszállításának, tárolásának, értékesítésének, vagy megsemmisítésének költségei az üzembentartót terhelik.

(2) Amennyiben az üzembentartó vagy a járművet más jogcímen használó személye nem állapítható meg, az (1) bekezdésben meghatározott költségek a szolgáltatást végzőt terhelik. A szolgáltatás költségét az önkormányzatra át nem háríthatja, összegét a jármű értékesítéséből fedezheti.

A járművek őrzésének szabályai

8. § *  Az elszállított járművet a megbízás nélküli ügyvitel szabályai szerint 3 hónapig őrizni kell. Ezen idő alatt az elszállítást elrendelő köteles a jármű tulajdonosát vagy az üzembentartóját felkutatni, vagy azt megkísérelni.

9. § (1) Az elszállított járműveket az e célra kijelölt, vagy szerződés szerinti szolgáltató telephelyén a tulajdonos költségére és veszélyére kell tárolni.

(2) Ha a tulajdonos vagy az üzembentartó kiléte megállapítható, a tárolást végző szervezet köteles 15 napon belül a tulajdonost felszólítani a tárolt vagyontárgy elszállítására, és ezzel egyidőben pedig a felmerült költségek megfizetésére.

(3) A költségek megfizetéséig a tárolást végző a járművet visszatarthatja.

10. § (1) Amennyiben az elszállított jármű tulajdonosa vagy üzembentartója nem állapítható meg, vagy az ismert tulajdonos (üzembentartó) a felszólítás ellenére az elszállítás napjától számított 3 hónap időtartamon túl sem jelentkezik, és a késedelmet nem menti ki, az őrzést végző saját maga vagy megbízottja útján jogosult a jármű értékesítéséhez szükséges intézkedéseket megtenni.

(2) Az értékesítésből befolyó vételár elsődlegesen a már felmerült költségek kielégítésére szolgál. A költségek kielégítése után fennmaradó részt az önkormányzat elkülönített számláján kell kezelni a törvényes elévülési idő végéig.

11. § *  Az elszállított járművet értékesítése előtt át kell vizsgálni. A járműben talált ingóságok tekintetében - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - a megbízás nélküli ügyvitel szabályai (Ptk. 6:583. §- 6:586. §) irányadók azzal, hogy a jármű birtokbavételére irányuló felszólításon az ingóságok elszállítására való felszólítást is érteni kell.

Záró rendelkezések

12. § E rendelet 2008. január 1. napján lép hatályba, egyidejűleg az üzemképtelen járművek közterületen való tárolásának szabályozásáról szóló 14/1993. (IV. 19.) Kr. rendelet hatályát veszti.

Dr. Szekeres Antal s .k.,

jegyző

Kósa Lajos s. k.,

polgármester