Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Polgármesterének a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésben foglalt jogköre alapján a Képviselő-testület feladat- és hatáskörében meghozott 8/2021. (II. 17.) önkormányzati rendelete

a Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről (a továbbiakban: Ör.) a következőket rendeli el:

I. Fejezet

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2021. évi költségvetése kiadásainak és bevételeinek főösszege, a költségvetés egyenlege, a hiány mértéke, finanszírozásának módja, címrendje

1. § (1) Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata a 2021. évi költségvetését az alábbiak szerint

a) költségvetési bevételét 13.236.712 ezer forintban, azaz tizenhárommillió-kettőszázharminchatezer-hétszáztizenkettő ezer forintban,

b) az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 23. § (2) bekezdés d) pontja szerinti belső finanszírozásból:

ba) a 6. § (7) bekezdés a) pont aa) alpont szerinti összegét 5.500.000 ezer forintban, azaz ötmillió-ötszázezer ezer Ft-ban,

bb) a 6. § (7) bekezdés a) pont ab) alpont szerinti szabad pénzeszközök betétként való visszavonása előirányzatát 1.000.000 ezer forintban, azaz egymillió ezer forintban,

bc) a 6. § (7) bekezdés a) pont ac) alpont szerinti költségvetési maradvány összegét 2.712.263 ezer forintban, azaz kettőmillió-hétszáztizenkettőezer-kettőszázhatvanhárom ezer forintban,

c) az Áht. 23. § (2) bekezdés e) pontja és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, 111. § (4) bekezdés (továbbiakban: Mötv.) szerinti költségvetési hiány külső finanszírozásának összegét 0 ezer forintban, azaz nulla ezer forintban,

d) költségvetési kiadási előirányzatát 22.448.975 ezer forintban, azaz huszonkettőmillió-négyszáznegyvennyolcezer-kilencszázhetvenöt ezer forintban,

e) finanszírozási kiadások és bevételek az Áht. 6. § (7) bekezdés a) pont ad) alpontja szerinti:

ea) az irányító szervi támogatás finanszírozási előirányzatát 5.964.248 ezer forintban, azaz ötmillió-kilencszázhatvannégyezer-kettőszáznegyvennyolc ezer forintban,

eb) az irányító szervi támogatás folyósításának finanszírozási előirányzatát 5.964.248 ezer forintban, azaz ötmillió-kilencszázhatvannégyezer-kettőszáznegyvennyolc ezer forintban,

f) a bevételi előirányzatok főösszegét 28.413.223 ezer forintban, azaz huszonnyolcmillió-négyszáztizenháromezer-kettőszázhuszonhárom ezer forintban

g) a kiadási előirányzatok főösszegét 28.413.223 ezer forintban, azaz huszonnyolcmillió-négyszáztizenháromezer-kettőszázhuszonhárom ezer forintban

állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdés a) pontjában megállapított költségvetési bevételi előirányzatát, továbbá a b) pontjában megállapított belső finanszírozású tételek, az ea) pont szerinti finanszírozási bevételek és az f) pont szerinti bevételi főösszeg előirányzat-csoportonkénti és kiemelt előirányzatonkénti összegeit az 1. számú táblázat 5. oszlopa szerint határozza meg.

(3) Az (1) bekezdés d) pontjában megállapított költségvetési kiadási előirányzatát, továbbá az eb) pontjában megállapított finanszírozási kiadások és a g) pont szerinti kiadási főösszeg előirányzat-csoportonkénti összegeit a 4. számú táblázat 5. oszlopa szerint határozza meg.

(4) Az (1) bekezdésben megállapított főösszegen belül a helyi önkormányzat összesített költségvetési mérlegét - működési és a felhalmozási bevételi és kiadási előirányzatokat egymástól elkülönítetten, a finanszírozási bevételeket és kiadásokat is figyelembe véve - tájékoztató jelleggel a 20. számú táblázat tartalmazza.

(5) Az (1) bekezdésben megállapított bevételi és kiadási főösszeg várható teljesüléséről készített előirányzat felhasználási tervet a 22. számú táblázat tartalmazza.

(6) Az (1) bekezdés b) pontjában megállapított, az Áht. 23. § (2) bekezdés d) pontja és a 6. § (7) bekezdés a) pont ac) alpont szerinti belső finanszírozás, a költségvetési maradvány igénybevétele 2.712.263 ezer Ft, az Áht. 6. § (7) bekezdés a) pont ab) alpont szerinti lekötött bankbetétek megszüntetése 1.000.000 ezer Ft.

(7) A (6) bekezdés szerinti tervezett költségvetési maradvány igénybevételét felhasználási cél szerinti tagolásban a 21. számú táblázat határozza meg.

1. Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2021. évi feladatainak támogatása

2. § (1) Az 1. § (2) bekezdésében megállapított kiemelt előirányzatok a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény (továbbiakban: költségvetési törvény) 2. számú mellékletében megállapított, felhasználási kötöttséggel járó állami támogatásokat az alábbiak szerint tartalmazzák:

a) A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

aa) Óvodaműködtetési támogatás 72.660.400 Ft,
ab) pedagógusok átlagbéralapú támogatása 340.791.150 Ft,
ac) kiegészítő támogatás a pedagógusok és a pedagógus szakképzettséggel rendelkező segítők minősítéséből adódó többletkiadásokhoz 25.738.000 Ft,
ad) pedagógus szakképzettséggel nem rendelkező segítők átlagbéralapú támogatása 169.302.000 Ft.

b) A települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

ba) szociális és gyerekjóléti alapszolgáltatás feladatai 173.129.000 Ft,
bb) bölcsőde, mini bölcsőde támogatása 227.535.000 Ft,
bc) a települési önkormányzatok által biztosított egyes szociális szakosított ellátások, valamint a gyermekek átmeneti gondozásával kapcsolatos feladatok támogatása 176.045.360 Ft,
bd) a települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása 239.244.980 Ft.

c) A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

ca) fővárosi kerületi önkormányzatok közművelődési feladatainak támogatása 28.408.800 Ft.

(2) A központi költségvetésből származó támogatások kizárólag a költségvetési törvény 2. számú mellékletében szabályozott módon használhatók fel.

2. A költségvetés címrendje, kiadási, bevételi, létszám előirányzatok

3. § (1) A költségvetés címrendjét 2021. január 1-jétől a 25. számú táblázat szerint határozza meg.

a) A költségvetés címrendje két részből: 4, illetve 6 jegyű számból és az intézmény, a feladat vagy az előirányzat megjelöléséből áll.

b) Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata irányítása alá tartozó költségvetési szervek az 1000 - 3000 számú címeken szerepelnek.

ba) A Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ és az Erzsébetváros Rendészeti Igazgatósága költségvetési intézmények címszáma 4 jegyű.

Az Erzsébetvárosi Kópévár Óvoda, az Erzsébetvárosi Nefelejcs Óvoda, az Erzsébetvárosi Brunszvik Teréz Óvoda, az Erzsébetvárosi Bóbita Óvoda, az Erzsébetvárosi Magonc Óvoda, az Erzsébetvárosi Dob Óvoda és az Erzsébetvárosi Csicsergő Óvoda címszáma 6 jegyű. Az első négy számjegy az ágazatot jelöli, az ötödik és hatodik számjegy sorszám.

bb) A Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ szakmai feladatai, illetve a telephelyei az 1100 - 1299 számú címeken szerepelnek, az 5. számjegy a telephelyek sorszáma.

c) A Polgármesteri Hivatal igazgatási és egyéb feladatainak, a hivatali hatósági, szakmai tevékenységének előirányzatait az 5100 számú címeken rögzíti.

d) Erzsébetváros Önkormányzata feladatainak előirányzatait a következő címek rögzítik:

da) az 5200-5900 címeken Erzsébetváros Önkormányzata feladatai, a szakmai tevékenységek kiadási és bevételi előirányzatai,

db) a 6000 címeken Erzsébetváros Önkormányzata egyes feladatai: a különféle támogatások, felújítások, beruházások tervezett kiadási előirányzatai,

dc) a 7000 címeken Erzsébetváros Önkormányzata tartalék előirányzatai, ezen belül 7100 címen az általános tartalék, 7200 címen a céltartalék a polgármesterre átruházott előirányzat-átcsoportosítási hatáskörben, a 7300 címen a bizottságokra átruházott felhasználási jogosultság céltartalékai, és a 7500 címen a következő évek fejlesztési céltartalékai,

dd) a 8000 címeken az önkormányzat működési bevételei, a közhatalmi bevételek, az önkormányzatot különféle jogcímeken megillető költségvetési támogatások, a felhalmozási bevételek, a kölcsönök visszatérülése, a költségvetési maradvány igénybevétele, valamint a finanszírozási bevételek előirányzatai,

de) a 9000 címeken az önkormányzat által benyújtott, vagy pályázaton elnyert támogatások bevételi és kiadási előirányzatai szerepelnek.

(2) Az (1) bekezdés db) pontja:

a) 6100 címen az ellátási szerződések alapján nyújtott támogatások, egyéb működési és felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre, valamint az egyéb működési és felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre kiadások előirányzatai,

b) 6201 címen a költségvetési szerveknek folyósított irányító szervi támogatás finanszírozási előirányzata,

c) 6300 címen az intézmények és az önkormányzat felújítási feladatai előirányzata,

d) 6400 címen az intézmények és az önkormányzat beruházási feladatai előirányzata,

e) 6500 címen az önkormányzati forrásból finanszírozott társasházi és lakás célú támogatások, továbbá társasházi és lakás célú kölcsönök, nem pénzügyi vállalkozásnak nyújtott kölcsönök előirányzatai,

f) 6800 címen a pénzügyi műveletek és egyéb pénzügytechnikai elszámolások előirányzatai.

(3) A költségvetési rendeletben meghatározott címrend év közben a Képviselő-testület által kiegészíthető, illetve módosítható.

(4) Az 1. § (2) bekezdése szerinti bevételi főösszeg intézményenkénti és címeken belül kiemelt előirányzatonkénti és előirányzat-csoportonkénti összegeit a 6. számú táblázat 32-65. sorai szerint határozza meg.

(5) Az 1. § (3) bekezdése szerinti kiadási főösszeg intézményenkénti és címeken belül kiemelt előirányzatonkénti és előirányzat-csoportonkénti összegeit a 6. számú táblázat 1-31. sorai szerint határozza meg.

(6) Az 1. § (2) és (3) bekezdéseiben megállapított kiadási és bevételi főösszegen belül

a) a Polgármesteri Hivatal költségvetésében az 5100,

b) Erzsébetváros Önkormányzata költségvetésében 5200-9000 címeken tervezett előirányzat-csoportok és kiemelt előirányzatok kiadási összegét a 6. számú táblázat 1-31. sorai, a közhatalmi bevételek összegét a 40. sora, a működési bevételek összegét a 50. sora, a felhalmozási bevételek összegét a 33., 53. és 57. sora, a költségvetési támogatásokat a 32. sora, a finanszírozási bevételek előirányzatát a 64. sora szerint határozza meg.

(7) Az „5200 Városgazdálkodási feladatok” előirányzatai címen tervezett kiadási előirányzatok feladatonkénti részletezését a 7. számú táblázat szerint határozza meg.

(8) Az „5204 Környezet- és természetvédelmi feladatok” címen tervezett kiadási előirányzatok részletezését a 8. számú táblázat szerint határozza meg.

(9) Az „5209 Lakossági szolgáltatások” és „5407 Vagyongazdálkodással kapcsolatos egyéb feladatok” címeken tervezett kiadási előirányzatok részletezését a 9. számú táblázat szerint határozza meg.

(10) Az „5300 Önkormányzati lakásgazdálkodási és egyéb feladatok” címen tervezett kiadási előirányzatok feladatonkénti részletezését a 9. számú táblázat szerint határozza meg.

(11) Az „5210 Parkolásüzemeltetési feladatok” és „5400 Vagyongazdálkodási feladatok” címeken tervezett kiadási előirányzatok feladatonkénti részletezését a 10. számú táblázat szerint határozza meg.

(12) Az „5600 Szociális támogatások, ellátások és egyéb feladatok” és „5304 Önkormányzati tulajdonú oktatási célt szolgáló épületek üzemeltetése” címeken tervezett kiadási előirányzatok feladatonkénti részletezését a 11. számú táblázat szerint határozza meg.

(13) Az „5701 Oktatási, közművelődési és egyéb feladatok” címen tervezett kiadási előirányzatok feladatonkénti részletezését a 12. számú táblázat szerint határozza meg.

(14) Az „5707 Helyi és nemzeti ünnepek, kommunikációs feladatok” címen tervezett kiadási előirányzatok feladatonkénti részletezését a 13. számú táblázat szerint határozza meg.

(15) Erzsébetváros Önkormányzata költségvetésében „5303, 5608, 5701, 5804, 6105” címeken tervezett „Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre” előirányzatát és a „6802” címen tervezett „Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre” előirányzatát a 14. számú táblázat, valamint az „5701, 6106” címeken tervezett „Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre” előirányzat címenkénti és feladatonkénti részletezését a 15. számú táblázat szerint határozza meg.

(16) Erzsébetváros Önkormányzata költségvetésében „6110, 6501, 6503” címen tervezett „Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre”, és a „6107, és 6111” címen tervezett „Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre” feladatonkénti előirányzatait a 16. számú táblázat szerint határozza meg.

(17) Az „1101 Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ”, a „2101 Köznevelés összesen”, a „3101 Erzsébetváros Rendészeti Igazgatósága”, az „5101 Igazgatási apparátus és Polgármesteri Hivatal előirányzata” címekhez és feladatokhoz kapcsolódó, engedélyezett létszámot a 6. számú táblázat 66. sora szerint határozza meg.

(18) A közfoglalkoztatottak éves létszám előirányzatát a megkötött szerződések alapján a 6. számú táblázat 67. sora tartalmazza.

(19) Az egyes címeken tervezett céljellegű, vagy konkrét feladatokhoz rendelt kiadások előirányzatai év közben más feladatra nem csoportosíthatók át, felhasználásuk kizárólag a tételes felsorolásban meghatározott feladatok megvalósítására történhet.

(20) A (19) bekezdésben hivatkozott, a 2. § (1) bekezdésében felsorolt kötött felhasználású állami támogatások maradványa a költségvetési maradvány-elszámolás keretében elvonásra kerül.

3. Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2021. évi költségvetés felhalmozási előirányzatai

4. § A „3101 Erzsébetváros Rendészeti Igazgatósága”, az „5101 Igazgatási apparátus és Polgármesteri Hivatal”, a „6301 Intézményi felújítások”, a „6303 Önkormányzati felújítások” és a „9000 Pályázati forrásból megvalósuló felújítások” címeken tervezett felújítási kiadási előirányzatokat a 17. számú táblázat szerint határozza meg.

5. § Az „1101 Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ”, az „5101 Igazgatási apparátus és Polgármesteri Hivatal”, a „6401 Intézményi beruházások”, a „6404 Önkormányzati beruházások”, és a „9000 Pályázati forrásból megvalósuló beruházások” címen tervezett kiadások beruházási feladatonkénti előirányzatait a 18. számú táblázat szerint határozza meg.

4. Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata költségvetési tartalék előirányzatai

6. § (1) Az 1. § (1) bekezdésében jóváhagyott kiadásokból a „7100 Általános tartalék” cím felhalmozási előirányzata 300.000 ezer Ft.

(2) Az 1. § (1) bekezdésében jóváhagyott kiadásokból a „7200-7300 Céltartalékok” működési előirányzata 142.907 ezer Ft, felhalmozási előirányzata 4.154.753 ezer Ft.

(3) A jóváhagyott kiadásból:

a) a „7200 Polgármesterre átruházott előirányzat-átcsoportosítási hatáskörű céltartalékok” cím működési előirányzata 114.107 ezer Ft, felhalmozási előirányzata 4.001.053 ezer Ft,

b) a „7300 Bizottságokra átruházott felhasználási jogkörű céltartalékok” cím működési előirányzata 28.800 ezer Ft, felhalmozási előirányzata 153.700 ezer Ft.

c) a „7500 Következő évek fejlesztési tartaléka” cím Képviselő-testületi hatáskörbe tartozó felhalmozási előirányzata 150.000 ezer Ft.

5. A többéves kihatással járó feladatok

7. § (1) A költségvetési rendelet tartalmazza - az Áht. 24. § (4) bekezdés a) pontjában foglaltaknak megfelelően - az Önkormányzat költségvetési mérlegét közgazdasági tagolásban a 20. számú táblázat, valamint az Önkormányzat előirányzat-felhasználási tervét a 22. számú táblázat szerint.

(2) Az Áht. 24. § (4) bekezdés c) pontja szerinti, 2021. évi tervezett közvetett támogatásokat tájékoztató jelleggel a 23. számú táblázat mutatja be.

(3) A költségvetési rendelet tartalmazza az Áht. 24. § (4) bekezdés b) pontja szerinti, többéves kihatással járó feladatok előirányzatait éves bontásban. Az Önkormányzat és intézményei által 2020. december 31-ig megkötött szerződések és a már folyamatban lévő közbeszerzési eljárások miatti kötelezettségvállalás alapján 2021. évre és az azt követő évekre vonatkozó, többéves kihatással járó kiadási tételeket a 24. számú táblázat tartalmazza.

(4) Az Áht. 24. § (4) bekezdés d) pontja szerint a költségvetési évet követő három év tervezett bevételi és kiadási előirányzatainak keretszámait főbb csoportokban a 26. számú táblázat mutatja be.

II. Fejezet

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2021. évi költségvetése végrehajtásának szabályai

6. Erzsébetváros Önkormányzata, a Polgármesteri Hivatal és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési intézmények működése, gazdálkodása

8. § (1) A költségvetési intézményeknek elemi költségvetésüket a rendelet 6. számú táblázatában az 1100-3100 címeken meghatározott összegekkel kell összeállítaniuk.

(2) A Polgármesteri Hivatal elemi költségvetését e rendelet 6. számú táblázat 5100 cím „B” oszlopában meghatározott összegekkel kell összeállítania. Erzsébetváros Önkormányzata elemi költségvetése tartalmazza az 5200 - 9000 címek költségvetési kiadási és bevételi, továbbá finanszírozási kiadási és bevételi előirányzatait. Az elemi költségvetés összeállítása során az Áht., az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ávr.), az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet (továbbiakban: Áhsz.) és annak 15. számú melléklete előírásai szerint kell eljárni.

(3) Az elemi költségvetés összeállítása, a költségvetési rendelet elfogadása és a költségvetési gazdálkodás végrehajtása során az Áht. 4. § (1)-(4) bekezdéseinek, a 4/A. § (1)-(5) bekezdéseinek, az 5. § (1)-(4) és a 6. § (1)-(8) bekezdéseinek előírásait kell figyelembe venni.

(4) A költségvetési intézmények alaptevékenységéhez kapcsolódó, az Ávr. 3. § (1) bekezdése szerinti költségvetési bevételei kizárólag az alaptevékenység ellátása érdekében használhatók fel.

(5) Erzsébetváros Önkormányzata költségvetési rendeletének összeállítását az Áht. 23-24. §-ai és az Ávr. 24. § és 27-28. §-ai szabályozzák.

(6) Erzsébetváros Önkormányzata, a Polgármesteri Hivatal és az önkormányzat irányítása alá tartozó intézmények költségvetési rendeletben megállapított bevételei és kiadásai alapján a (3) bekezdésben szabályozottak szerinti elemi költségvetés készül, amelyet az Ávr. 33. § (1) bekezdése szerint kell jóváhagyni. A jóváhagyott elemi költségvetésekről a Magyar Államkincstár felé történő adatszolgáltatást az Ávr. 33. § (2) bekezdése szabályozza.

(7) Az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerv központi szabályozás, valamint a Képviselő-testület döntése alapján rendelkezhet gazdasági szervezettel. A gazdasági szervezet létrehozását, illetve a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerveknél a feladat ellátását az Áht. 10. § (4), (4a) és (4b) bekezdései szabályozzák. A gazdasági szervezet feladatait, a feladatok megosztását az Ávr. 9. § (1)-(3), (5) és (5a) bekezdései alapján kell meghatározni.

(8) Erzsébetváros Önkormányzata által biztosított működési vagy felhalmozási célú támogatások esetében az Áht. 48-56/A. §-ai, az Ávr. 65-102/D. §-ai, valamint a vonatkozó önkormányzati rendeletek előírásai szerint kell eljárni.

(9) A (8) bekezdésben foglalt feladatokat a Polgármesteri Hivatal szakmai irodái/egységei a következők szerint látják el:

a) a nyújtott támogatásokról szerződésenként nyilvántartást vezetnek,

b) kötelesek ellenőrizni a juttatott összeg szabályszerű, cél szerinti felhasználását és elszámolását,

c) gondoskodnak a teljes dokumentáció Ávr. 101. §-a szerinti megőrzéséről,

d) a számadási kötelezettség elmulasztása, vagy szabálytalan felhasználás esetén kötelesek a támogatást felfüggeszteni,

e) a támogatások jogszabálysértő, vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén gondoskodni kell a visszafizetési kötelezettség érvényesítéséről.

(10) Az Ávr. 24. § (1) bekezdés a) pontja és b) pont bd) alpontja szerint elkülönítetten kell a költségvetésben és a számviteli nyilvántartásokban kimutatni és kezelni az Európai Uniós támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit, kiadásait, az ezekhez rendelt önkormányzati forrásokat, valamint a helyi önkormányzat ilyen projektekhez történő hozzájárulását.

(11) Erzsébetváros Önkormányzata követeléséről lemondani az Áht. 97. § (2) bekezdése szerint, helyi önkormányzati rendeletben szabályozott módon lehet. A költségvetési törvényben megállapított értékhatárt el nem érő, kis összegű követelések esetében az Áht. 97. § (3) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni.

(12) A Mötv. 111. § (2) bekezdése és az Áht. 23. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontja alapján a költségvetési bevételek és kiadások kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti megbontása e rendelet táblázataiban az alábbi betűjelek szerint történik:

a) kötelező feladatok = K,

b) önként vállalt feladatok = Ö,

c) államigazgatási feladatok = Á.

(13) Az Önkormányzat általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó központi költségvetési támogatások igénylése, elszámolása, felülvizsgálata az Áht. 57-60/B. §-ai és az Ávr. 103-115. §-ai alapján történik.

9. § (1) A költségvetési szerv, a Polgármesteri Hivatal és Erzsébetváros Önkormányzata a költségvetés végrehajtása során a kötelezettségvállalást és a pénzügyi ellenjegyzést az Áht. 36-37. §-ai betartásával gyakorolhatja. A jogkörök gyakorlásának részletes szabályait, a kötelezettségvállalások kötelező tartalmi elemeit, a nyilvántartás vezetésének előírásait az Ávr. 45-56. §-ai tartalmazzák.

(2) A kiadási előirányzatok terhére kifizetés elrendelése az Áht. 38. § (1)-(2) bekezdései szerinti teljesítés igazolását, az erre alapozott érvényesítés végrehajtását követő utalványozással történhet. A jogkörök gyakorlásának részletes szabályait az Ávr. 57-59. §-ai tartalmazzák.

(3) Az (1)-(2) bekezdések szerinti gazdálkodási jogkörökkel kapcsolatos összeférhetetlenségi követelményeket az Ávr. 60. §-a szabályozza.

(4) Az (1)-(2) bekezdések szerint gyakorolt gazdálkodási jogkörökben figyelemmel kell lenni az Áht. 41. § (6) bekezdésében szabályozott átláthatósági feltételek fennállására.

10. § Az önkormányzati költségvetési szerv vezetője köteles olyan belső kontrollrendszert működtetni, mely biztosítja az Áht. 69. § (1) bekezdés a)-c) pontjaiban és az Áht. 61. § (1) bekezdésében foglalt célok elérését.

7. Erzsébetvárosi nemzetiségi önkormányzatok támogatása

11. § (1) Erzsébetváros Önkormányzata a kerületi nemzetiségi önkormányzatok részére támogatást nyújthat. A támogatási összeg folyósítása kizárólag támogatási szerződés alapján, a megelőző önkormányzati támogatások szabályos felhasználását és elszámolását követően történhet.

(2) A támogatások felhasználásának, elszámolásának, illetve elszámoltatásának szabályait az Áht. és az Ávr. vonatkozó rendelkezései, valamint e rendelet 8. § (8)-(9) bekezdései szabályozzák.

(3) A támogatás folyósítása felfüggeszthető, amennyiben a nemzetiségi önkormányzat támogatásának felhasználása nem szabályszerű, vagy nem a támogatás szerinti célt szolgálja.

8. Költségvetési előirányzat-átcsoportosítási hatáskörök átruházása a polgármesterre, a bizottságok előirányzat-átcsoportosítási javaslata

12. § (1) A Képviselő-testület az Áht. 23. § (3) bekezdése szerint meghatározott általános és céltartalékok feletti rendelkezési jogát az Áht. 34. § (2) bekezdése alapján e rendelet 12. § (2)-(6) bekezdéseiben szabályozott módon ruházza át a polgármesterre.

(2) A Képviselő-testület a „7100 Általános tartalék” cím feletti rendelkezés jogát - a soron következő képviselő-testületi ülésig nem halasztható feladatra történő előirányzat biztosítását - a polgármesterre ruházza át, e rendelet 6. § (1) bekezdésében meghatározott mértékig.

(3) A Képviselő-testület a „7201 Központilag kezelt ágazati feladatok” címen tervezett céltartalék feletti rendelkezés jogát a polgármesterre ruházza át, legfeljebb e rendelet 6. § (3) bekezdés a) pontja szerinti előirányzat mértékéig.

(4) Az egyedi döntés alapján történő előirányzat-átcsoportosítás a Mötv. 68. § (4) bekezdés alapján 1.000.000.000 Ft értékhatárú.

(5) A polgármester a (3) bekezdés szerinti előirányzatok átcsoportosítása során a költségvetésben tervezett előirányzatot módosítja, indokolt esetben új feladatra, a feladat ellátásához szükséges mértékű, de a (4) bekezdésben szabályozott értékhatáron belüli előirányzatot biztosíthat.

(6) A Képviselő-testület a „7203 Pályázatok előkészítése” címen tervezett céltartalék feletti rendelkezés jogát a polgármesterre ruházza át.

(7) A polgármester az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, vagy ennek következményei elhárítása céljából átmeneti intézkedéseket hozhat, az Áht. 40. § (5) bekezdés felhatalmazása szerint.

(8) Az Áht. 34. § (2) bekezdése szerinti felhatalmazás alapján, a tartalék előirányzatokon kívül a következő címek esetében ruházza át a Képviselő-testület az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítását és a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítási jogkört a polgármesterre:

a) a „6300”, „6400”, „6900” címeken a központilag kezelt felújítási, beruházási előirányzatok átcsoportosítása az intézmények és a Polgármesteri Hivatal részére, az egyes feladatra jóváhagyott összeg erejéig, valamint a címeken belül. Az ágazati felújítási és beruházási feladatok közötti előirányzat-átcsoportosítást a (4) bekezdésben meghatározott egyedi értékhatárig engedélyezi, amely pályázat, egyéb indok esetében új feladatra történő átcsoportosításra is irányulhat,

b) külön döntést nem igénylő központi támogatások, hozzájárulások, továbbá év közben, meghatározott céllal kapott támogatások, átvett pénzeszközök - a hozzá tartozó kiadási előirányzattal együtt történő - előirányzat-módosítása,

c) az „5200”, „5300”, „5400”, „5500”, „5700”, „5800”, „6100”, „6200”, „6600”, „6800” címeken a működési kiadások kiemelt előirányzatai közötti átcsoportosítás, vagy előirányzat-módosítás a (4) bekezdés szerinti értékhatárig,

d) az „5900” és „8000” címeken a szakmai tevékenységgel kapcsolatos közhatalmi, működési bevételek módosítása a terven felüli többletbevételekből, az érintett kiadási előirányzat azonos mértékű emelése a feladatváltozással azonos mértékben, a (4) bekezdés szerinti értékhatárig, valamint a dolgozói lakásvásárláshoz, építéshez nyújtott kölcsön visszatérülése (törlesztése) címen befolyt bevétel mértékéig,

e) az „5600”, „5701”, „5702” és „5707” címeken tervezett kiadási előirányzatokon belül a felhasználási jogcímek közötti átcsoportosítás, a (4) bekezdés szerinti értékhatárig,

f) a „9000” címeken a pályázatokkal kapcsolatos előirányzatok módosítása vagy az egyes kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás, amennyiben ezt a pályázati cél megvalósítása indokolja, a (4) bekezdés szerinti értékhatárig,

g) az „1101-3101” és „5100” címeken előirányzat átcsoportosítások, előirányzat módosítások végrehajtása az ellátandó feladatokkal összhangban, továbbá az „1101-9000” címeken pénzügytechnikai előirányzat átcsoportosítások költségvetési címek vagy kiemelt előirányzatok között, amennyiben a kiadás célja nem változik,

h) a különféle címeken elért kiadási megtakarítás mértékének megfelelő összeg tartalékba helyezése, illetve amennyiben valamely feladatra beérkezett bevételhez kapcsolódó kiadási előirányzatot a költségvetés már tartalmazza, vagy a kiadások felhasználás szerinti felosztása később történik meg, a befolyt bevétel összegének tartalékba helyezése,

i) a c) és f) pontok szerinti előirányzat-módosítás feladatbővüléshez kapcsolódóan új működési címekre is történhet,

j) a „7302” és a „7303” címekről a felhasználás szerinti kiadási címekre történő átcsoportosítás, a Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottság előirányzat felhasználásáról szóló döntése alapján,

k) a „7305” címen belüli előirányzatok, továbbá e címről a „6500” címekre történő átcsoportosítás, a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság előirányzat felhasználásáról szóló döntése alapján,

l) a „7306” címről a felhasználás szerinti kiadási címekre történő átcsoportosítás, a Városüzemeltetési Bizottság előirányzat felhasználásáról szóló döntése alapján,

m) előirányzatot biztosíthat a 25. § (9) bekezdés szerinti feladat mértékéig.

(9) A (2)-(8) bekezdésekben foglalt átruházott hatáskörű előirányzat-átcsoportosítási jogkör 2021. december 31-ig gyakorolható.

(10) A Képviselő-testület a „6501 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre” cím Társasházi közgyűlés határozata alapján célbefizetés előirányzat 100 ezer Ft-ot meg nem haladó összegű célbefizetés előirányzat feletti rendelkezés jogát a polgármesterre ruházza át.

9. Előirányzatok felhasználása bizottságokra átruházott hatáskörben, államháztartáson kívüli forrás átvételére, átadására vonatkozó szabályok

13. § (1) A Képviselő-testület a Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottságra ruházza a „7302 Központilag kezelt közművelődési pályázatok és feladatok”, a „7303 Központilag kezelt sport pályázatok és feladatok” címen tervezett működési és felhalmozási előirányzatok tartós elkötelezettséggel nem járó felhasználását. A döntések alapján a költségvetési rendelet-módosításról a 12. § (8) bekezdés j) pontja szerint a polgármester gondoskodik.

(2) A Képviselő-testület a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottságra ruházza át a „7305 Központilag kezelt kerület-fejlesztési pályázatok és feladatok” címen tervezett előirányzatok feletti rendelkezés jogát. Az egyedi támogatásokról a vonatkozó önkormányzati rendelet szerint dönt. A bizottság a rendelkezésre álló előirányzat átcsoportosítására a polgármester felé tesz javaslatot. A javaslat alapján a költségvetési rendelet-módosításról a 12. § (8) bekezdés k) pontja szerint a polgármester gondoskodik.

(3) A Képviselő-testület a Városüzemeltetési Bizottságra ruházza át a „7306 Központilag kezelt közrendvédelmi, környezetvédelmi pályázatok és feladatok” címen tervezett előirányzatok feletti rendelkezés jogát. A döntés alapján a költségvetési rendelet-módosításról a 12. § (8) bekezdés l) pontja szerint a polgármester gondoskodik.

(4) Az Önkormányzat e rendeletében biztosított jogkörében a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság dönt az „6501 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre” cím Társasházi közgyűlés határozata alapján célbefizetés 100 ezer Ft feletti befizetéshez kapcsolódó előirányzat felhasználásáról.

(5) A Képviselő-testület a Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottságra ruházza az „5604 Eseti pénzbeli szociális ellátások” címen az Erzsébetvárosi Felsőoktatási Ösztöndíj előirányzat tartós elkötelezettséggel nem járó felhasználását.

(6) A Képviselő-testület a Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottságra ruházza az „5608 Erzsébetvárosi Tehetséggondozás” előirányzat tartós elkötelezettséggel nem járó felhasználását a vonatkozó képviselő-testületi határozatokban nevesített ideiglenes bizottság javaslata alapján.

(7) Az (1)-(6) bekezdésekben foglalt előirányzat-felhasználásra vonatkozó jogkör 2021. december 31-ig gyakorolható.

(8) Amennyiben a Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottság, a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság, illetve a Városüzemeltetési Bizottság előirányzatok felhasználására vonatkozó javaslata alapítvány támogatására irányul, azt a Mötv. 42. § 4. pontja alapján a Képviselő-testület elé kell terjeszteni.

14. § (1) A 13. § (2) bekezdése a „7305 Központilag kezelt kerület-fejlesztési pályázatok és feladatok” kiadási előirányzatai felhasználása, a társasházaknak nyújtható visszatérítendő kamatmentes felújítási támogatás az Önkormányzat költségvetési rendelete, a társasházi támogatásokról szóló, mindenkor érvényes rendelete előírásai, továbbá a pályázati kiírásban foglaltak szerint történhet.

(2) A 13. § (3) bekezdése a „7306 Központilag kezelt közrendvédelmi, környezetvédelmi pályázatok és feladatok” kiadási előirányzat felhasználása a lakóközösségeknek, egyéb szervezeteknek és az önkormányzati intézményeknek nyújtandó növényesítési támogatást és a helyi lakóközösségek és az önkormányzati intézmények részére biztonsági berendezések létesítéséhez nyújtandó támogatást az Önkormányzat külön rendeletében szabályozott módon kell végrehajtani.

(3) A 13. § (5) bekezdése szerinti az „5604 Eseti pénzbeli szociális ellátások” címen az Erzsébetvárosi Felsőoktatási Ösztöndíj előirányzat felhasználása az Önkormányzat külön rendeletében előírtak szerint történhet.

(4) Az (1)-(3) bekezdésekben fel nem sorolt a „7302 Központilag kezelt közművelődési pályázatok és feladatok”, „7303 Központilag kezelt sport pályázatok és feladatok”, „7305 Központilag kezelt kerület-fejlesztési pályázatok és feladatok”, „7306 Központilag kezelt közrendvédelmi, környezetvédelmi pályázatok és feladatok” támogatási jogcímek felhasználásának jogosultja a költségvetési rendeletben megjelölt bizottság.

(5) A támogatási előirányzatok bizottsági hatáskörben történő felhasználása pályázat, vagy egyedi döntés alapján lehetséges.

(6) A Képviselő-testület a pályázati kiírás feltételeinek meghatározását: a támogatási igény benyújtójával szembeni elvárásokat, a támogatás finanszírozási rendjét, az elő-, vagy utófinanszírozás módját az illetékes bizottságokra ruházza át.

(7) A támogatási igények elbírálásánál figyelembe kell venni az Áht. 48-52. §-ai vonatkozó előírásait.

(8) A pályázati felhívást a helyben szokásos módon, az Erzsébetvárosi Újságban és az Önkormányzat honlapján közzé kell tenni.

(9) A pályázatok, egyedi támogatási igények alapján nyújtott támogatások folyósításával, szabályszerű és teljes körű elszámoltatásával, a beszámolással, visszaköveteléssel, a felhasználás ellenőrzésével, egyéb szabályokkal kapcsolatos feltételeket a támogatási szerződésben kell meghatározni és ezen feltételek betartását a végrehajtás során megkövetelni az Áht., az Ávr. vonatkozó előírásai és e rendelet 8. § (8)-(9) bekezdései figyelembe vételével.

(10) A nem pénzben nyújtott támogatások esetében az (5)-(9) bekezdések szerint kell eljárni azzal, hogy az elszámoltatási kötelezettség sajátosan érvényesül.

(11) A 100 ezer Ft értéket el nem érő, természetben nyújtott támogatások esetében egyszerűsített eljárás alkalmazható. A támogatásról szóló bizottsági döntés alapján átadás-átvételi jegyzőkönyv dokumentálja a támogatás megtörténtét.

(12) A költségvetésben tervezett támogatási előirányzatok magukba foglalják az érvényes jogszabályok szerinti adó- és járulékfizetési kiadásokat is.

(13) A különféle támogatásokkal kapcsolatos operatív feladatok ellátását e rendelet 8. §-a szabályozza.

15. § (1) A Mötv. 42. § 4. pontja alapján a Képviselő-testület át nem ruházható hatáskörébe tartozik az alapítványi támogatásokról való döntés.

(2) A Képviselő-testület hatáskörébe tartozó díjak, kitüntetések odaítélését, az eljárás szabályait külön rendelet tartalmazza.

(3) Az Erzsébetvárosban élő, ifjú, idős és nagykorú állampolgárok köszöntéséről szóló rendelet alapján nyújtott támogatási eljárás rendjét külön rendelet szabályozza.

(4) A köznevelési, közoktatási intézmények ellátottai részére biztosított térítésmentes, illetve kedvezményes juttatásokat külön rendelet szabályozza.

(5) Az e paragrafusban szereplő támogatások és az egyéb támogatások nyújtásánál a 13-14. §-okban foglalt eljárási szabályokat kell betartani.

(6) Az egyéb, előzőekben fel nem sorolt támogatási előirányzatok felhasználásáról az ágazati bizottság rendelkezik.

16. § (1) Az Önkormányzat céljai megvalósításához forrásként államháztartáson kívüli pénzeszközöket is felhasználhat.

(2) Az Önkormányzat részére államháztartáson kívülről, gazdasági társaságoktól, pénzintézetektől érkező működési vagy felhalmozási pénzeszközök átvételéről a (3) bekezdésben foglaltak kivételével, 5 millió Ft értékhatárig a polgármester, 5 millió Ft felett a Képviselő-testület dönt.

(3) Az Önkormányzat és az irányítása alatt álló költségvetési szervek Európai Uniós pályázaton történő részvételéről, a nyertes pályázat pénzeszközátvételéről értékhatártól függetlenül a Képviselő-testület dönt.

(4) A pályázati pénzeszközök felhasználásakor gondoskodni kell az Áht. és az Ávr. vonatkozó előírásai, valamint a támogatási szerződésben rögzítettek betartásáról.

(5) Az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek (Polgármesteri Hivatal, költségvetési intézmények) részére államháztartáson kívülről érkező források átvétele, az előirányzat módosítása az Áht. 34. § (3) bekezdés és az Ávr. 42. §-a alapján intézményi hatáskörben történik.

(6) Amennyiben az átvett pénzeszközből tervezett feladat megvalósításához önkormányzati forrás biztosítása is szükséges, arról a Képviselő-testület dönt.

(7) Az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek államháztartáson kívülről történő pénzeszközátvétele esetében is érvényesíteni kell a (4) bekezdésben foglaltakat.

10. A polgármester tájékoztatási és rendelet-módosítási kötelezettsége

17. § (1) Az Áht. 34. § (4) bekezdése alapján a polgármester az első negyedév kivételével negyedévente, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-i hatállyal a Képviselő-testület elé terjeszti a költségvetési rendelet módosítását

a) a költségvetési szerv által, az Áht. 34. § (3) bekezdése alapján saját hatáskörben végrehajtott előirányzat-módosításról,

b) az Áht. 34. § (2) bekezdése szerint átruházott hatáskörben történt helyi önkormányzati bevételek, kiadások módosításáról, kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról,

c) az Áht. 40. § (5) bekezdése szerinti intézkedések miatt történt átcsoportosításról.

(2) A polgármester köteles a Képviselő-testület elé terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását a tájékoztató jellegű táblázatok kivételével:

a) ha év közben az Országgyűlés Erzsébetváros Önkormányzatát érintő, az Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetben meghatározott támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, vagy törli, az Áht. 34. § (4) bekezdése alapján az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul,

b) ha év közben az önkormányzatot érintő előirányzatok megváltoztatása indokolt:

ba) a Képviselő-testület költségvetést érintő döntéseinek a költségvetési rendeleten történő átvezetésére,

bb) egyéb, jogszabályváltozás miatti, vagy a feladatok végrehajtáshoz szükséges rendelet-módosítási javaslatok megtételére,

bc) a Polgármesteri Hivatal, az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési intézmények költségvetését érintő átcsoportosítás vagy előirányzat-módosítás szükségessége esetén.

11. Előirányzatok megváltoztatása az önkormányzati költségvetési intézményeknél és a Polgármesteri Hivatalnál

18. § (1) A Polgármesteri Hivatal és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési intézmények a költségvetésben meghatározott bevételek és kiadások módosításáról, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról az Áht. 34. § (3) bekezdésében, a 35. §-ban és az Ávr. 42-43. §-aiban foglaltak szerint rendelkezhetnek, az Ávr. 36. § (2) bekezdés b), c), d) pontokban foglaltak figyelembe vételével.

(2) A bevételi előirányzatok túlteljesítése, vagy a költségvetési bevételek tervezettől való elmaradása esetén az Áht. 30. § (3) bekezdésének előírásai szerint kell gondoskodni az előirányzatok módosításáról.

(3) A költségvetési szervek a bevételek kiemelt előirányzatain belül az egyes rovatok bevételi előirányzatait saját hatáskörben módosíthatják - növelhetik vagy csökkenthetik - ha a tervezett bevételek jogcímének változása miatt az indokolt, de a bevételi kiemelt előirányzat megváltoztatása nem szükséges.

(4) Az egységes rovatrend K336. Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások igénybevétele esetében az Ávr. 43. § (3) bekezdés alapján kell az előirányzatról gondoskodni.

(5) Az egységes rovatrend B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről, B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről, B6. Működési célú átvett pénzeszközök és B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök rovatain megtervezett bevételi előirányzatok a költségvetési évben meghatározott céllal rendelkezésre bocsátott költségvetési bevételekkel abban az esetben is megnövelhetők, ha a bevételi előirányzatok még nem teljesültek túl, azonban az adott cél a költségvetési év bevételi előirányzatainak tervezésekor nem volt figyelembe vehető.

(6) A költségvetési szerv az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek, B4. Működési bevételek és B5. Felhalmozási bevételek rovatain megtervezett eredeti vagy módosított bevételi előirányzatán felüli többletbevétel felhasználása 10.000 ezer Ft értékhatárig az irányító szerv felé történő intézményi kezdeményezés alapján, az irányító szerv hatáskörében végrehajtott előirányzat-módosítás után lehetséges.

(7) A (6) bekezdésben megjelölt értékhatár feletti többletbevétel az irányító szerv döntését követően felhasználható, vagy Önkormányzatot megillető bevételként, az irányító szervi döntés közlését követő öt napon belül be kell fizetni.

(8) A dologi kiadások körében megtervezett rovatok között átcsoportosítást a vásárolt élelmezésre, élelmiszer beszerzésre, az ellátottak pénzbeli juttatásaira megtervezett előirányzatok kivételével hajthat végre. A dologi kiadások egyéb rovatai között átcsoportosítani kizárólag abban az esetben engedélyezett, ha a költségvetési szerv módosított előirányzata az éves fizetési kötelezettségek teljesítéséhez elégséges.

(9) A költségvetési intézmények költségvetésében, amennyiben lehetőség nyílik a kifizetésre, 2021. évben jutalom, céljuttatás címén megtervezett előirányzat nem haladhatja meg az egységes rovatrend K1101. Törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat eredeti előirányzatának 12%-át.

(10) A nem rendszeres személyi juttatások között megtervezett közalkalmazotti 2%-os kereset-kiegészítés fel nem használt előirányzata kizárólag a keresetbe tartozó juttatások emelésére fordítható.

(11) A jegyző az Áht., az Ávr. és e paragrafus bekezdései szerint a Polgármesteri Hivatal bevételi és kiadási előirányzatait módosíthatja, átcsoportosíthatja.

(12) Az Áht. 34. § (3) bekezdése szerint a jegyző saját hatáskörben az „5100” címeken belül, a Polgármesteri Hivatal kiemelt előirányzatai között a feladatváltozás mértékéig átcsoportosítást rendelhet el.

12. A költségvetési szervek kapcsolata

19. § (1) A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv az önkormányzat költségvetési rendeletében jóváhagyott költségvetési előirányzatai felett az Ávr. 7. § (1) bekezdés a) és b) pontjai alapján, az irányító szerv által jóváhagyott alapító okiratban meghatározott módon rendelkezik.

(2) A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv és az irányító szerv által a gazdálkodási feladatok ellátására kijelölt, gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szerv közötti munkamegosztási megállapodást az Ávr. 9. § (5a) bekezdése alapján a Képviselő-testület hagyja jóvá.

(3) A munkamegosztási megállapodásnak tartalmaznia kell az Ávr. 9. § (1) bekezdése szerint valamennyi gazdálkodási feladatot, a munkaszervezést, továbbá a munkamegosztást a tekintetben, hogy az adott feladat ellátása a gazdasági szervezettel rendelkező, vagy a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv feladata.

13. Erzsébetváros Önkormányzata, a Polgármesteri Hivatal és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési intézmények költségvetési maradványának megállapítása

20. § (1) Erzsébetváros Önkormányzata, a Polgármesteri Hivatal és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési intézmények költségvetési maradványát az Áht. 86. § (5) bekezdése és az Ávr. 155. § (1)-(2) bekezdései alapján a Képviselő-testület állapítja meg.

(2) A költségvetési maradványt az Ávr. 149. § (1) bekezdése alapján az államháztartási számviteli kormányrendelet előírásai szerint kell megállapítani.

(3) Az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési intézmények és a Polgármesteri Hivatal költségvetési maradványának elszámolása során:

a) a végleges feladatelmaradás miatti összeg,

b) az önkormányzat által meghatározott célra - kivéve az Európai Uniós forrásokkal megvalósuló programokra - rendelkezésre bocsátott áthúzódó, pénzügyi teljesítés nélküli összegek maradványa,

c) a feladatalapú támogatások jogosultságot meghaladó többlete

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatát illeti meg.

(4) A költségvetési maradvány jóváhagyásakor és felhasználásakor meg kell határozni a működési célú és a felhalmozási célú maradványok összegét.

(5) A költségvetési intézményt meg nem illető költségvetési maradvány összegét a jóváhagyást követően 8 napon belül az Önkormányzat fizetési számlájára kell - az érintett előirányzatok módosítása mellett - megfizetni.

(6) A költségvetési szerv és a Polgármesteri Hivatal költségvetési maradványának jóváhagyását megelőzően saját hatáskörű előirányzat-módosítást hajthat végre a kötelezettséggel terhelt maradványa mértékéig. A kötelezettségvállalással nem terhelt, jóváhagyott költségvetési maradványát irányító szervi hatáskörű előirányzat-módosítás után használhatja fel.

(7) A költségvetési maradvány kötelezettségvállalással terhelt részének kell tekinteni:

a) a költségvetési évben befolyt, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek, B4. Működési bevételek és B5. Felhalmozási bevételek rovatain elszámolt bevételt, amely bizonyítottan a bevétel ellenszolgáltatásaként teljesítendő kiadásokra a következő évben kerül felhasználásra, vagy a bevétel kizárólagos felhasználási célját jogszabály meghatározza,

b) a kötelezettségvállalások azon állományát, amelyekre az Ávr. 46. § (1) bekezdése vonatkozik, vagyis a pénzügyi teljesítések a költségvetési évet követő év június 30-ig áthúzódnak,

c) az Európai Uniós forrásból finanszírozott programokból befolyt bevételek maradványát,

d) az egységes rovatrend B6. Működési célú átvett pénzeszközök és B7. Felhalmozási célra átvett pénzeszközök rovatain elszámolt olyan költségvetési bevételeket, amelyek esetében az átadó meghatározta az annak terhére ellátandó feladatot,

e) az államháztartáson belülről, meghatározott célra, elszámolási kötelezettséggel kapott költségvetési támogatásokat.

(8) A költségvetési intézményeknél és a Polgármesteri Hivatalnál a kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradvány személyi juttatásokból származó részével növelhető az egységes rovatrend K1. Személyi juttatások előirányzata. A pénzmaradvány további része személyi juttatásokra nem használható fel.

(9) A (8) bekezdésből származó forrás felhasználása tartós elkötelezettséggel nem járhat.

14. A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos egyéb rendelkezések

21. § (1) A közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó önkormányzati, Polgármesteri Hivatali, valamint intézményi építési beruházásokra, árubeszerzésekre, szolgáltatások megrendelésére a közbeszerzésekről szóló mindenkor érvényes törvény előírásait és Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata hatályos beszerzési, közbeszerzési szabályzatát, vagy a vonatkozó intézményi szabályzatot kell alkalmazni.

(2) A közbeszerzési eljárás indításakor biztosítani kell az építési beruházás, az árubeszerzés vagy szolgáltatás-megrendelés pénzügyi fedezetét. Az eljárást megindító hirdetményt, részvételi, ajánlattételi felhívást, pályázati kiírást az Áht. 36. § (1) bekezdése és az Ávr. 45. § (1) bekezdése szerint kell figyelembe venni.

22. § (1) Az önkormányzati költségvetési szervek kizárólag a Képviselő-testület előzetes jóváhagyásával (kötelezettségvállalásával) nyújthatnak be szakmai pályázatokat abban az esetben, ha a pályázott feladat ellátása költségvetési többlettámogatást igényel.

(2) A Képviselő-testület előzetes jóváhagyása nélkül abban az esetben nyújthatnak be szakmai programokra pályázatot, ha a pályázott feladat ellátása miatt többlet-támogatási igény nem merül fel. Ebben az esetben az intézménynek az irányító szerv felé tájékoztatási kötelezettsége van, amelyet a Polgármesteri Hivatal szakmai irodája felé kell teljesíteni.

23. § Az önkormányzati költségvetési intézmények és a Polgármesteri Hivatal a használatában levő tárgyi eszközökre, készletekre biztosítási szerződést köthetnek, melyhez költségvetési többlettámogatás nem igényelhető.

24. § (1) A költségvetés végrehajtása során a bevételek beszedése és a kiadások teljesítése alkalmával az Áht. 85. §-a és az Ávr. 148. §-a, továbbá az Erzsébetváros Önkormányzata, a Polgármesteri Hivatal és az Önkormányzat irányítása alá tartozó intézmények pénzügyi teljesítésének módjáról szóló rendelet előírásait kell betartani.

(2) Az Áht. 85. §-a érvényesítésére készpénzes kifizetés kizárólag az Áht. 109. § (6) bekezdés felhatalmazása alapján megalkotott önkormányzati rendelet szerinti esetekben és jogcímeken engedélyezett.

25. § (1) Az Áht. 41. § (1) bekezdése alapján az önkormányzat költségvetési szervei nem hozhatnak létre jogi személyt, jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetet, azokban tagsági, részesedési viszonyt nem szerezhetnek, ahhoz nem csatlakozhatnak.

(2) Az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerv költségvetéséből támogatás, adomány, más ellenérték nélküli kötelezettség nem vállalható, kifizetés nem teljesíthető.

(3) Az önkormányzati költségvetési szervek pénzkölcsön (hitel) felvételét, értékpapír kibocsátását és szerzését, faktoring szerződés kötését, garancia és kezességvállalását az Áht. 41. § (4) bekezdése szabályozza.

(4) Közép és hosszú lejáratú hitel felvételéről a Képviselő-testület - Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (továbbiakban: Gst.) vonatkozó előírásait figyelembe véve - saját hatáskörben dönt. Fedezetként az önkormányzati törzsvagyon, önkormányzatok állami támogatása, valamint a működési célú támogatások nem használhatók fel.

(5) Az Önkormányzat nevében garancia és kezesség kizárólag a Képviselő-testület egyedi döntése alapján, az Áht. 96. § (1)-(2) bekezdéseiben foglaltak betartásával vállalható.

(6) Erzsébetváros Önkormányzata a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatások, valamint a költségvetési támogatásokkal kapcsolatos pénzforgalmát a fizetési számlához tartozó alszámlán bonyolítja.

(7) Az önkormányzati költségvetési intézmények fizetési számláikon lévő átmenetileg szabad pénzeszközeiket - a költségvetési támogatás és az uniós és egyéb pályázati pénzeszközök kivételével - betétként a számlavezető pénzintézetnél köthetik le, amennyiben nem veszélyeztetik az esedékes fizetési kötelezettségek határidőben történő teljesítését.

(8) Erzsébetváros Önkormányzata fizetési számláján lévő szabad pénzeszközeit a központi költségvetésből származó támogatások és hozzájárulások, továbbá az uniós és egyéb pályázati pénzeszközök kivételével:

a) a számlavezető pénzintézetnél betétként lekötheti,

b) államilag garantált értékpapír kizárólag pénzintézetnél történő vásárlására fordíthatja.

(9) A Képviselő-testület a (8) bekezdésben foglaltak szerinti szabad pénzeszközök lekötését vagy értékpapír vásárlását, valamint a lekötött pénzeszközök lejárati idő előtti felmondását, az értékpapír eladását - ha azt az Önkormányzat pénzügyi helyzete, vagy gazdasági érdeke indokolja - a polgármesterre ruházza át.

(10) A Képviselő-testület döntése alapján a 2021. költségvetési évet követő évekre kötelezettség a következő esetekben vállalható:

a) a költségvetési rendelet „7305 Központilag kezelt kerület-fejlesztési pályázatok és feladatok” címen a társasházak felújítási pályázata (támogatás és kölcsön) pályázati feladatok érvényes előirányzatainak felhasználására a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság a 2021. évi költségvetést terhelő, vagy tárgyéven túli javaslatot adhat,

b) az Önkormányzat által elnyert - több év alatt megvalósítandó - pályázati feladatok a támogatási szerződés szerinti ütemezésben végrehajthatók,

c) az Önkormányzat által elfogadott, érvényes Közbeszerzési terv alapján, éven túli kötelezettség vállalható.

(11) Az Önkormányzat és költségvetési intézményei által megkötött szerződések alapján a következő évek költségvetéseit terhelő feladatokat évenkénti bontásban, összegszerűen a 24. számú táblázat tartalmazza.

15. A jóváhagyott költségvetési támogatás folyósítása

26. § (1) Erzsébetváros Önkormányzata fizetési számlájáról a jóváhagyott, az évközi változásokkal módosított költségvetési támogatás utalásáról az alábbiak szerint gondoskodik:

a) a költségvetési intézmények részére a folyamatos feladatellátáshoz kapcsolódó működési kiadásokra a támogatást nettó módon, 12 részletben, a kiskincstári rendszer szerint biztosítja,

b) a lejárt határidejű fizetési kötelezettségek keletkezésének megelőzése érdekében, illetve rendezéséhez, - a „havi limitek” utalási időpontja között - az éves támogatási előirányzat terhére előrehozott támogatást utal olyan pénzügytechnikával, amely biztosítja, hogy kizárólag a lejárt kötelezettség teljesítésére kerül felhasználásra,

c) a felújítási és beruházási kiadási előirányzatokhoz kapcsolódó támogatást teljesítményarányosan,

d) az ellátottak pénzbeli juttatásait az érvényes határozat alapján, szükség szerint,

e) az állami közoktatási célt szolgáló iskolaépületek működtetésével kapcsolatos feladatok kiadásait szolgáltatási szerződés alapján,

f) a Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központnál tervezett közoktatási ellátotti élelmezési kiadásokat az a) pont szerint, az intézmény fizetési számlájához kapcsolódó, e célt szolgáló alszámlára.

(2) A Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ „Egészségügyi ellátás” feladat finanszírozása az Egészségbiztosítási Alap és az intézmény közötti szerződés alapján történik.

(3) Az Önkormányzat által kiírt pályázatok alapján folyósítandó támogatásokat a megkötött támogatási szerződésben foglaltak szerint biztosítja.

(4) Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata által a közfeladatok ellátására létrehozott gazdasági társaságok, nonprofit társaságok esetében 2021. évben feladatellátási szerződések keretében szolgáltatás igénybevétele történik.

(5) Az (1)-(4) pontokban fel nem sorolt, nem önkormányzati intézmények, vállalkozások, alapítványok, társadalmi szervezetek, egyéb szervek részére jóváhagyott támogatásokat, pénzeszközátadásokat a szerződésekben szereplő feltételek szerint folyósítja.

27. § (1) A Polgármesteri Hivatalban és az Erzsébetváros Rendészeti Igazgatóságánál dolgozó köztisztviselők illetményalapját a költségvetési törvény 59. § (6) bekezdése alapján 2021. január 1-től 52.000 Ft-ban állapítja meg.

(2) A Polgármesteri Hivatalnál és az Erzsébetváros Rendészeti Igazgatóságánál dolgozó köztisztviselők részére, amennyiben lehetőség nyílik a kifizetésre 2021. évben, teljesítményösztönzés, személyi ösztönzés céljából adható jutalom tervezett előirányzata az egységes rovatrend K1101. Törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat eredeti előirányzatának 12%-át nem haladhatja meg.

(3) A munkáltató által meghatározott feladatok - ide nem értve a helyettesítést - díjazására céljuttatás tervezhető, melynek mértéke az egységes rovatrend K1101. Törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat eredeti előirányzatának 12%-a.

III. Fejezet

Záró rendelkezések

28. § (1) A költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet-tervezetet az Áht. 91. §-ában szabályozott módon kell összeállítani és a Képviselő-testület elé terjeszteni.

(2) Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben a Mötv., az Áht., valamint az Ávr., a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint az Áhsz., a Gst. és a végrehajtására kiadott, az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet előírásait kell figyelembe venni.

29. § (1) E rendelet 2021. február 19-én lép hatályba.

(3) * 

dr. Laza Margit
jegyző
Niedermüller Péter
polgármester

Záradék

A rendelet kihirdetése 2021. február 17. napján a Szervezeti és Működési Szabályzat szerint a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján megtörtént.

A rendelet közzététel céljából megküldésre került a www.erzsebetvaros.hu honlap szerkesztője részére.

dr. Laza Margit
jegyző

Táblázatok jegyzéke
a Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2021. évi költségvetéséhez

1. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2021. évi tervezett bevételi előirányzatai

2. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2021. évi tervezett bevételi előirányzatai kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti bontásban

3. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata Európai Uniós támogatással megvalósuló programok, projektek 2021. évi tervezett előirányzatai

4. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2021. évi tervezett kiadási előirányzatai

5. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2021. évi tervezett kiadási előirányzatai kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti bontásban

6. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata költségvetési szervei és feladatai 2021. évi tervezett előirányzatai

7. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata Városgazdálkodási feladatok 2021. évi tervezett működési kiadási előirányzatai

8. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata Környezet- és természetvédelmi feladatok 2021. évi tervezett előirányzatai

9. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata Lakossági szolgáltatások, vagyongazdálkodási feladatok 2021. évi tervezett működési kiadási előirányzatai

10. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2021. évi vagyonhasznosítási feladatok

11. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata Ellátottak pénzbeli juttatásai - szociális támogatások és ellátások 2021. évi tervezett előirányzatai

12. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata Oktatási, közművelődési és egyéb feladatok 2021. évi tervezett előirányzatai

13. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata Helyi és nemzeti ünnepek és kommunikációs feladatok 2021. évi tervezett előirányzatai

14. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 2021. évi tervezett előirányzatai

15. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 2021. évi tervezett előirányzatai

16. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre és kívülre 2021. évi tervezett előirányzatai

17. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2021. évi tervezett felújítási kiadások előirányzatai

18. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2021. évi tervezett beruházási kiadások előirányzatai

19. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2021. évi költségvetési tartalék előirányzatok

20. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2021. évi tervezett működési, felhalmozási bevételeinek és kiadásainak, valamint finanszírozási előirányzatainak mérlegszerű bemutatása (tájékoztató táblázat)

21. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2021. évi tervezett belső hiányból és finanszírozási bevételek terhére biztosított működési és felhalmozási feladatok

22. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2021. évi várható bevételi és kiadási előirányzatainak felhasználási terve (tájékoztató táblázat)

23. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2021. évi tervezett közvetett támogatások (tájékoztató táblázat)

24. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata kimutatása a több éves kihatással járó döntésekről

25. számú táblázat

Címrend a Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata és irányítása alá tartozó költségvetési szervek 2021. évi költségvetéséhez

26. számú táblázat

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2021. évi költségvetést követő három év tervezett bevételi és kiadási keretszámai


  Vissza az oldal tetejére