Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 37/2012. (IX. 25.) önkormányzati rendelete

az erzsébetvárosi önkormányzati elismerések alapításáról és adományozásuk rendjéről

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés i) pontjában és a 32. cikk (2) bekezdésben, Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 22. § (1) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) 1. § (6) bek. a) pontjában, a 16. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. § *  Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) a helyi közügyek terén nyújtott kiemelkedő teljesítmény, valamint a kerület életében meghatározó életmű és kimagasló szakmai munka elismerésére címet és díjakat (a továbbiakban: Elismerés) alapít, a kerület lakosságáért végzett tevékenységük elismeréseként köszönti a kerületben dolgozó szakembereket (a továbbiakban: Köszöntés).

2. § *  Elismerés Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetvároshoz (a továbbiakban: Erzsébetváros) kötődő természetes személynek, társadalmi és civil szervezetnek, szerveződésnek, vállalkozásnak adományozható.

3. § *  (1) A Képviselő-testület

a) „Erzsébetváros Díszpolgára” címet

b) „Pro Urbe Erzsébetváros” díjat

c) „Erzsébetváros Sportjáért” díjat

d) „Erzsébetváros Mestere” díjat

e) „Erzsébetváros 56” díjat

alapít

(2) A Képviselő-testület ágazati kitüntetésként

a) „Erzsébetváros Jövőjéért” díjat

b) „Egészséges Erzsébetvárosért” díjat

c) „Erzsébetváros Szociális Szakembere” díjat

d) „Erzsébetváros Szent Flórián” díjat

e) „Erzsébetváros Közbiztonságáért” díjat

f) „Pro Arte Erzsébetváros” díjat

alapít.

(2a) *  A Képviselő-testület a helyi civil társadalom és önkéntesség elismerése érdekében

a) „Az év erzsébetvárosi civil szervezete” díjat

b) „Egy mindenkiért” díjat

alapít.

(2b) *  A Képviselő-testület Semmelweis nap alkalmából köszönti a területi védőnői feladatokat ellátó szakembereket.

(3) Ágazati kitüntetés az egészségügyi, oktatási, szociális, kulturális, katasztrófa-, tűz- és rendvédelmi ágazatban dolgozó személynek adományozható.

II. Fejezet

Az erzsébetvárosi elismerések

1. „Erzsébetváros Díszpolgára” cím

4. § (1) „Erzsébetváros Díszpolgára” cím annak a személynek adományozható, aki Erzsébetváros és polgárai javára kifejtett életművével, kiemelkedő munkásságával hozzájárult a kerület fejlődéséhez, gyarapodásához és hírnevének öregbítéséhez.

(2) „Erzsébetváros Díszpolgára” cím posztumusz adományozása is lehetséges.

(3) *  „Erzsébetváros Díszpolgára” címmel az adományozó az adományozást tanúsító, a rendelet 1. melléklete szerinti díszoklevelet, továbbá nettó 500.000 forintot, azaz nettó ötszázezer forintot adományoz.

(4) A cím évente az (1) és a (2) bekezdés alapján egy-egy, azaz legfeljebb két személy számára adományozható.

2. A díszpolgári címhez kapcsolódó jogosultságok

5. § (1) „Erzsébetváros Díszpolgára” cím erkölcsi elismerés, amely Erzsébetváros tiszteletét és megbecsülését fejezi ki. A cím a kitüntetettnek a rendelet 4. § (3) bekezdésében és e paragrafus (2) bekezdésében foglaltak kivételével nem biztosít jogokat.

(2) A címmel elismert személy

a) meghívandó az Önkormányzat által rendezett hivatalos ünnepségre, vagy egyéb kiemelkedő rendezvényre,

b) jogosult e címet aláírásainál és egyéb kitüntetései között feltüntetni,

c) esetenkénti felkérés alapján a Képviselő-testület határozata szerint Erzsébetvárost képviselő delegáció résztvevőjeként felkérhető, vagy

d) *  a Képviselő-testület és Bizottságai ülésein a mindenkor hatályos Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti- és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet rendelkezései szerint hozzászólhat.

3. „Erzsébetváros Díszpolgára” cím adományozásának eljárásrendje

6. § (1) *  Az elismerő címre részletes írásbeli, szakmai indoklással ellátott javaslatot tehet:

a) a polgármester,

b) a Képviselő-testület tagjai,

c) legalább 200 erzsébetvárosi polgár.

(2) *  A javaslatot minden év december 1-jéig kell benyújtani a polgármesterhez.

(3) *  Az elismerő cím évente egy alkalommal, minden évben a március 15-ei ünnephez kapcsolódó rendezvényen kerül átadásra a címmel elismert személynek, elhalálozása esetén közeli hozzátartozójának.

(4) Az oklevél tartalmazza:

a) az adományozott nevét,

b) az adományozás indokát,

c) az adományozó nevét,

d) az adományozás keltét, a képviselő-testületi határozat számát,

e) a polgármester aláírását és Erzsébetváros pecsétjének lenyomatát.

(5) Az oklevél leírását e rendelet 1. melléklete tartalmazza.

(6) Az adományozott nevét, az adományozás évét az „Erzsébetvárosi Díszpolgárok Könyvében” kell megörökíteni. A bejegyzésről a polgármester gondoskodik, mellékeli az adományozás tárgyában hozott Képviselő-testületi határozatról szóló kivonatot. Az „Erzsébetvárosi Díszpolgárok Könyvét” a polgármester készítteti el.

4. „Pro Urbe Erzsébetváros” díj

7. § A Képviselő-testület attól a céltól vezérelve, hogy a helyi közösség érdekében kifejtett munkásságért, a közigazgatás, a szolgáltatás, a tudományok, a környezetvédelem, a kultúra, a művészetek területén kiemelkedő teljesítményt nyújtott és Erzsébetvárosért végzett kiemelkedő eredményességű, maradandó értékű, megbecsülést kiváltó tevékenységet méltó módon elismerje, és megfelelőképpen értékelje, „Pro Urbe Erzsébetváros” díjat adományoz.

8. § (1) *  „Pro Urbe Erzsébetváros” díj adományozható azon személynek, vagy közösségnek, társadalmi vagy civil szervezetnek (a továbbiakban: szervezet), aki vagy amely Budapest Főváros VII. kerület gazdasági, társadalmi fejlődésében, a lakosság érdekében végzett közéleti tevékenységben, továbbá Erzsébetváros értékeinek hazai és külhoni megismertetésében, valamint Erzsébetváros kapcsolatainak gazdagításában elévülhetetlen érdemeket szerzett.

(1a) *  „Pro Urbe Erzsébetváros” díj posztumusz adományozása is lehetséges.

(2) *  „Pro Urbe Erzsébetváros” díjjal az adományozás tényét igazoló oklevelet, művészi kivitelű plakettet továbbá nettó 350.000 forintot, azaz nettó háromszázötvenezer forintot adományoz a Képviselő-testület.

(3) *  A díj évente az (1) bekezdés alapján legfeljebb összesen három személynek, vagy szervezetnek, illetve az (1a) bekezdés esetében egy személynek adományozható.

5. „Pro Urbe Erzsébetváros” díj adományozásának eljárásrendje

9. § (1) *  Az elismerő díjra részletes írásbeli, szakmai indoklással ellátott javaslatot tehet:

a) a polgármester,

b) a Képviselő-testület tagjai,

c) Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának közigazgatási területére bejegyzett és Erzsébetvárosban működő civil szervezetek,

d) az Önkormányzat intézményei és gazdálkodó szervezetei.

(2) *  A javaslatot minden év december 1-jéig kell benyújtani a polgármesterhez.

(3) *  A díj évente egy alkalommal, minden évben a március 15-ei ünnephez kapcsolódó rendezvényen kerül átadásra a címmel elismert személynek, elhalálozása esetén közeli hozzátartozójának, illetőleg kerül átadásra a címmel elismert szervezetnek.

(4) *  Az oklevél tartalmazza:

a) az adományozott nevét,

b) az adományozás indokát,

c) az adományozó nevét,

d) az adományozás keltét, a képviselő-testületi határozat számát,

e) a polgármester aláírását és Erzsébetváros pecsétjének lenyomatát.

(5) Az oklevél és a plakett leírását e rendelet 2. melléklete tartalmazza.

6. „Erzsébetváros Sportjáért” díj

10. § (1) A Képviselő-testület annak érdekében, hogy a sport-tevékenység terén végzett kiemelkedő munkát méltó módon elismerje és értékelje „Erzsébetváros Sportjáért” díjat alapít.

(2) „Erzsébetváros Sportjáért” díj személyeknek és szervezeteknek adományozható az alábbi esetekben:

a) Erzsébetváros testnevelése és sportja érdekében kifejtett példamutatóan eredményes, kiemelkedő tevékenységet végző személy elismeréseként;

b) kiemelkedő sportteljesítmény vagy egész életmű elismeréseként;

c) nemzetközi eredmény és azt segítő tevékenység elismeréseként;

d) az ifjúság testedzésének előmozdításáért és a diáksport szervezéséért folytatott tevékenység elismeréseként;

e) Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros testnevelési és sportmozgalmának, feltételrendszerének anyagi támogatásáért;

f) Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros sportlétesítményeinek fejlesztéséért, fenntartásáért végzett kimagasló teljesítmény elismeréseként.

(3) *  „Erzsébetváros Sportjáért” díjjal oklevelet, a rendelet 3. melléklete szerinti emlékplakettet, továbbá a kitüntetett személy részére nettó 300.000 forintot, azaz nettó háromszázezer forintot, a közösség részére nettó 350.000 forintot, azaz nettó háromszázötvenezer forintot adományoz a Képviselő-testület.

(4) A díj évente legfeljebb három személy és két közösség részére adományozható.

7. „Erzsébetváros Sportjáért” díj adományozásának eljárásrendje

11. § (1) *  „Erzsébetváros Sportjáért” díjat Erzsébetváros Önkormányzatának Képviselő-testülete adományozza annak a személynek, vagy szervezetnek, aki vagy amely a 10. §-ban foglaltak szerint arra érdemes.

(2) *  Az elismerésre részletes írásbeli, szakmai indoklással ellátott javaslatot tehet:

a) a polgármester,

b) a Képviselő-testület tagjai,

c) Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros területén működő nevelési-oktatási intézmények vezetői,

d) erzsébetvárosi sportszövetségek vezetői,

e) erzsébetvárosi diáksport-egyesületek vezetői,

f) legalább 200 erzsébetvárosi polgár.

(3) *  A javaslatot minden év december 1-jéig kell benyújtani a polgármesterhez.

(4) A díj adományozásának tárgyában előterjesztett javaslatról a Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottság javaslata alapján a Képviselő-testület dönt.

(5) *  A díj évente egy alkalommal, minden évben a március 15-ei ünnephez kapcsolódó rendezvényen kerül átadásra a kitüntetett személynek, vagy közösségnek.

(6) Az oklevél tartalmazza:

a) az adományozott nevét,

b) az adományozás indokát,

c) az adományozó nevét,

d) az adományozás keltét, a képviselő-testületi határozat számát,

e) a polgármester aláírását és Erzsébetváros pecsétjének lenyomatát.

(7) Az oklevél és a plakett leírását e rendelet 3. melléklete tartalmazza.

8. „Erzsébetváros Mestere” díj

12. § *  (1) *  A Képviselő-testület attól a céltól vezérelve, hogy a helyi közösség számára Erzsébetvárosban több éven keresztül folyamatosan és kimagasló színvonalon nyújtott, a fogyasztók által messzemenően elismert, közmegbecsülésben részesített kisipari szakmunkát, vagy kiskereskedelmi tevékenységet végzett személyek, vállalkozások munkásságát méltóképpen elismerhesse, „Erzsébetváros Mestere” díjat alapít.

(2) *  „Erzsébetváros Mestere” díj adományozható annak a személynek, vagy vállalkozásnak, aki vagy amely Erzsébetváros területén legalább 15 éve végez kimagasló kisipari szakmai munkát, vagy kiskereskedelmi tevékenységet, és aki vagy amely nívós szolgáltatásai és elégedett fogyasztói elismerései mellett e tevékenységével öregbíti Erzsébetváros hírnevét, vonzerővel bíró értékekkel gyarapítja Erzsébetvárost és így Erzsébetváros gazdagításában elévülhetetlen érdemeket szerzett.

(3) *  A kitüntetést a Képviselő-testület adományozza annak az (1) bekezdésben körülírt személynek, vagy vállalkozásnak, aki vagy amely a 12. §-ban és az (1) bekezdésben foglaltak szerint arra érdemes.

(4) *  A díjjal a Képviselő-testület a rendelet 4. melléklete szerinti oklevelet, emlékplakettet, továbbá a kitüntetett személy, vagy vállalkozás részére nettó 300.000 forintot, azaz nettó háromszázezer forintot adományoz.

(5) *  A díj évente legfeljebb három személy, vagy vállalkozás részére adományozható.

(6) *  „Erzsébetváros Mestere” díjat egy személy, vagy vállalkozás csak egyszer kaphatja meg.

9. „Erzsébetváros Mestere” díj adományozásának eljárásrendje

13. § (1) *  A díj adományozására részletes írásbeli, szakmai indoklással ellátott javaslatot tehet:

a) a polgármester,

b) a Képviselő-testület tagjai,

c) a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara erzsébetvárosi tagcsoportjának tagjai,

d) legalább 50 erzsébetvárosi polgár.

(2) *  A javaslatot minden év december 1-jéig kell benyújtani a polgármesterhez.

(3) *  A díj évente egy alkalommal, minden évben a március 15-ei ünnephez kapcsolódó rendezvényen kerül átadásra a díjazott személynek, elhalálozása esetén közeli hozzátartozójának, vagy a díjazott vállalkozásnak.

(4) Az oklevél tartalmazza:

a) az adományozott nevét,

b) az adományozás indokát,

c) az adományozó nevét,

d) az adományozás keltét, a képviselő-testületi határozat számát,

e) a polgármester aláírását és Erzsébetváros pecsétjének lenyomatát.

(5) Az oklevél és a plakett leírását e rendelet 4. melléklete tartalmazza.

10. „Erzsébetváros Jövőjéért” díj

14. § (1) A Képviselő-testület attól a céltól vezérelve, hogy azokat a személyeket, akik a jövő generációjának fejlődéséért kiemelkedő, hosszú éveken át tartó munkát végeztek, akik a gyermekek szocializációját és önmegvalósítását segítő, maradandó, példa – és iránymutató emberi értékek közvetítésében, azok átadásában, a gyermekek ellátásában, védelmében, nevelésében, oktatásában, tehetségük gondozásában illetve felzárkóztatásukban, létkultúrájuk, mindennapi körülményeik javításában, szabadidejük hasznos eltöltésében elévülhetetlen érdemeket szereztek, méltóképpen elismerhesse, „Erzsébetváros Jövőjéért” díjat adományoz.

(2) *  „Erzsébetváros Jövőjéért” díj adományozható annak a személynek, aki Erzsébetváros területén legalább 5 éve végez kimagasló szakmai munkát és a jövő generációjának fejlesztése, oktatása, nevelése, képzése, ellátása, védelme, szabadidejük hasznos eltöltése terén és példamutatásával a gyermek szocializációjának, önmegvalósításának, hasznos, értékes polgárrá válásának segítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett.

(3) A díjat a Képviselő-testület adományozza annak az (1) bekezdésben körülírt személynek, aki a (2) bekezdésében foglaltak szerint arra érdemes.

(4) *  A díj évente legfeljebb öt személy részére adományozható.

(5) *  „Erzsébetváros Jövőjéért” díjjal a rendelet 5. melléklete szerinti oklevelet, emlékplakettet, továbbá a kitüntetett személy részére nettó 300.000 forintot, azaz nettó háromszázezer forint jutalmat biztosít a Képviselő-testület.

(6) Az oklevél tartalmazza:

a) az adományozott nevét,

b) az adományozás indokát,

c) az adományozó nevét,

d) az adományozás keltét, a képviselő-testületi határozat számát,

e) a polgármester aláírását és Erzsébetváros pecsétjének lenyomatát.

(7) Az oklevél, a plakett és a díszdoboz leírását e rendelet 5. melléklete tartalmazza.

11. „Erzsébetváros Jövőjéért” díj adományozásának eljárásrendje

15. § (1) *  A díj adományozására részletes írásbeli, szakmai indokolással ellátott javaslatot tehet:

a) a polgármester;

b) a Képviselő-testület tagjai;

c) Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros területén működő nevelési-oktatási intézmények vezetői;

d) legalább 100, erzsébetvárosi intézménnyel jogviszonyban álló gyermek/tanuló szülője.

(2) *  A javaslatot minden év március 16-ig kell benyújtani a polgármesterhez. A polgármester az összegyűjtött javaslatokat továbbítja a Képviselő-testület által megválasztott bizottságnak véleményezés céljából.

(3) A díjat, az azzal járó oklevelet, plakettet és pénzjutalmat a polgármester minden évben ünnepélyes körülmények között, a Pedagógus Naphoz kötődően adja át.

12. „Egészséges Erzsébetvárosért” díj

16. § (1) Erzsébetváros Képviselő-testülete attól a céltól vezérelve, hogy elismerje azokat a személyeket, akik a gyógyító-megelőző ellátás területén hosszú éveken át kiemelkedő, áldozatos szakmai munkát végeztek, a lakosság életminőségének javítása érdekében az egészségügy szolgálatában tevékenykedtek, számukra az „Egészséges Erzsébetvárosért” díjat adományoz.

(2) *  „Egészséges Erzsébetvárosért” díj adományozható annak a személynek, aki legalább öt éve végez Erzsébetváros Önkormányzata egészségügyi intézményében, vagy Erzsébetváros Önkormányzatával kötött ellátási szerződésben foglalt egészségügyi szolgáltatás terén kiemelkedő szakmai munkát, és legalább 10 éves, egészségügyi szolgáltatásban szerzett munkaviszonnyal rendelkezik.

(3) A díjat a Képviselő-testület adományozza annak az (1) bekezdésben körülírt jogalanynak, aki a (2) bekezdésében foglaltak szerint arra érdemes.

(4) Az elismerő díj minden évben egy fő részére adományozható.

(5) *  A díjjal a Képviselő-testület a rendelet 6. melléklete szerinti oklevelet, emlékplakettet, továbbá a kitüntetett személy részére nettó 300.000 forintot, azaz nettó háromszázezer forint pénzjutalmat adományoz.

(6) „Egészséges Erzsébetvárosért” díjat egy személy csak egyszer kaphatja meg

(7) Az oklevél tartalmazza:

a) az adományozott nevét,

b) az adományozás indokát,

c) az adományozó nevét,

d) az adományozás keltét, a képviselő-testületi határozat számát,

e) polgármester aláírását és Erzsébetváros pecsétjének lenyomatát.

(8) Az oklevél és a plakett leírását e rendelet 6. melléklete tartalmazza.

13. „Egészséges Erzsébetvárosért” díj adományozásának eljárásrendje

17. § (1) *  „Egészséges Erzsébetvárosért” díj adományozására részletes írásbeli, szakmai indoklással ellátott javaslatot tehet:

a) a polgármester,

b) a Képviselő-testület tagjai,

c) kerületi fenntartású egészségügyi szolgáltatók, szolgáltatásonként egyet,

d) legalább 200 erzsébetvárosi polgár,

e) a kerületben egészségügyi szolgáltatást megvalósító szervezet.

(2) A javaslatot minden év április 10-ig kell benyújtani a polgármesterhez.

(3) „Egészséges Erzsébetvárosért” díjat, az azzal járó oklevelet, plakettet és pénzjutalmat a Polgármester minden évben ünnepélyes körülmények között, a Semmelweis Naphoz kötődően adja át.

14. „Erzsébetváros Szociális Szakembere” díj

18. § (1) Erzsébetváros Képviselő-testülete elismerő díjat adományoz azon személyek részére, akik a szociális és gyermekjóléti ellátás területén huzamosabb idő óta magas színvonalú szakmai munkájukkal, empátiájukkal segítenek a nehéz életkörülmények között élő gyerekeknek, családoknak, a kerület lakóinak, az arra rászorulóknak.

(2) *  „Erzsébetváros Szociális Szakembere” díj adományozható annak a személynek, aki legalább három éve végez Erzsébetváros Önkormányzata által fenntartott szociális vagy gyermekjóléti intézményben vagy Erzsébetváros Önkormányzatával kötött ellátási szerződésben foglalt szociális szolgáltatás terén kiemelkedő szakmai munkát, és legalább öt éves, a szociális és gyermekjóléti ellátásban jogviszonnyal rendelkezik.

(3) A díjat a Képviselő-testület adományozza annak az (1) bekezdésben körülírt személynek, aki a (2) bekezdésében foglaltak szerint arra érdemes.

(4) *  Az elismerő díj minden évben egy fő részére adományozható.

(5) *  A díjjal a Képviselő-testület a rendelet 7. melléklete szerinti oklevelet, emlékplakettet, továbbá a kitüntetett személyek részére nettó 300.000 forintot, azaz nettó háromszázezer forint pénzjutalmat adományoz.

(6) „Erzsébetváros Szociális Szakembere” díjat egy személy (jogalany) csak egyszer kaphatja meg.

(7) Az oklevél tartalmazza:

a) az adományozott nevét,

b) az adományozás indokát,

c) az adományozó nevét,

d) az adományozás keltét, a képviselő-testületi határozat számát,

e) a polgármester aláírását és Erzsébetváros pecsétjének lenyomatát.

(8) Az oklevél és a plakett leírását e rendelet 7. melléklete tartalmazza.

15. „Erzsébetváros Szociális Szakembere” díj adományozásának eljárásrendje

19. § (1) *  „Erzsébetváros Szociális Szakembere” díj adományozására részletes írásbeli, szakmai indoklással ellátott javaslatot tehet:

a) a polgármester,

b) a Képviselő-testület tagjai,

c) legalább 200 erzsébetvárosi polgár,

d) *  a kerületi fenntartású szociális és gyermekjóléti intézmény vezetője

e) a kerületben szociális szolgáltatást végző szervezetek.

(2) *  A javaslatot minden év szeptember 15-ig kell benyújtani a polgármesterhez.

(3) „Erzsébetváros Szociális Szakembere” díjat, az azzal járó oklevelet, plakettet és pénzjutalmat a Polgármester minden évben ünnepélyes körülmények között a Szociális Munka Napjához kötődően adja át.

16. *  „Erzsébetváros 56” díj * 

19/A. § *  (1) A Képviselő-testület attól a céltól vezérelve, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevői és hősei az őket megillető elismerésben részesülhessenek, továbbá hogy a forradalom és szabadságharc szellemi örökségét Erzsébetváros polgárai és jövő generációi számára továbbadó személyek, szervezetek munkáját méltányolja, „Erzsébetváros 56” díjat alapít.

(2) *  „Erzsébetváros ’56” díj annak az erzsébetvárosi, vagy Erzsébetváros területén hazafias tevékenységet kifejtő személynek adományozható, aki az 1956-os forradalom során a hazafias helytállással, példát mutató, a magyar függetlenséget szolgáló tevékenységével hozzájárult Magyarország függetlenségének kivívásához. A kitüntetésben részesülhet továbbá az a személy, civil szervezet, szakmai szervezet, intézmény, aki színvonalas munkásságával hozzájárul ahhoz, hogy az Erzsébetvárosban élő polgárok és a jövő nemzedékei 1956 emlékezetét és szellemiségét megőrizzék, méltó módon ápolják.

(3) *  A kitüntetést a Képviselő-testület adományozza annak az (1) és (2) bekezdésben körülírt személynek és civil szervezetnek, szakmai szervezetnek, intézménynek, aki arra érdemes. Az „Erzsébetváros 56” díj posztumusz adományozása is lehetséges.

(4) *  Az elismerés minden évben három fő és egy civil szervezet, szakmai szervezet, intézmény részére adományozható.

(5) *  A díjjal a Képviselő-testület oklevelet, emlékplakettet, továbbá a kitüntetett személyek részére nettó 300.000 forintot, azaz nettó háromszázezer forint pénzjutalmat adományoz.

(6) „Erzsébetváros 56” díjat egy személy vagy szervezet csak egyszer kaphatja meg.

(7) Az oklevél tartalmazza:

a) az adományozott nevét,

b) az adományozás indokát,

c) az adományozó nevét,

d) az adományozás keltét, a képviselő-testületi határozat számát,

e) a polgármester aláírását és Erzsébetváros pecsétjének lenyomatát.

(8) *  Az oklevél és a plakett leírását e rendelet 8. melléklete tartalmazza.

17. *  „Erzsébetváros 56” díj adományozásának eljárásrendje * 

19/B. § *  (1) „Erzsébetváros 56” díj adományozására részletes írásbeli, szakmai indoklással ellátott javaslatot tehet:

a) a polgármester,

b) a Képviselő-testület tagjai,

c) legalább 50 erzsébetvárosi polgár,

d) az Önkormányzati intézményei, gazdálkodó szervei,

e) Erzsébetvárosban működő oktatási, kulturális, tudományos intézmények,

f) civil szervezetek, szakmai, hagyományőrző szervezetek.

(2) *  A javaslatot minden év augusztus 15-ig kell benyújtani a polgármesterhez.

(3) „Erzsébetváros 56” díjat, az azzal járó oklevelet, plakettet és pénzjutalmat a Polgármester minden évben ünnepélyes körülmények között, az október 23-ai önkormányzati ünnephez kötődően adja át.

18. *  „Erzsébetváros Szent Flórián” díj

19/C. § *  (1) A Képviselő-testület attól a céltól vezérelve, hogy azon személy, aki a kerület katasztrófavédelme, tűzvédelme érdekében kiemelkedő helytállást tanúsított, átlagon felüli teljesítmény nyújtott, az őt megillető elismerésben részesülhessen „Erzsébetváros Szent Flórián” díjat alapít.

(2) A díjat a Képviselő-testület adományozza annak az (1) bekezdésben körülírt személynek aki arra érdemes.

(3) Az elismerés minden évben egy fő részére adományozható.

(4) *  A díjjal a Képviselő-testület oklevelet, emlékplakettet, továbbá a díjazott személy részére nettó 300.000 forintot, azaz nettó háromszázezer forint pénzjutalmat adományoz.

(5) „Erzsébetváros Szent Flórián” díjat egy személy csak egyszer kaphatja meg.

(6) Az oklevél tartalmazza:

a) az adományozott nevét,

b) az adományozás indokát,

c) az adományozó nevét,

d) az adományozás keltét, a képviselő-testületi határozat számát,

e) a polgármester aláírását és Erzsébetváros pecsétjének lenyomatát.

(7) *  Az oklevél és a plakett leírását e rendelet 9. melléklete tartalmazza.

19. *  „Erzsébetváros Szent Flórián” díj adományozásának eljárásrendje

19/D. § *  (1) „Erzsébetváros Szent Flórián” díj adományozására részletes írásbeli, szakmai indoklással ellátott javaslatokat tehet:

– a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Közép-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője

(2) *  A javaslatot minden év december 1-jéig kell benyújtani a polgármesterhez.

(3) *  A díj évente egy alkalommal, minden évben a március 15-ei ünnephez kapcsolódó rendezvényen kerül átadásra a díjazott személynek, elhalálozása esetén közeli hozzátartozójának.

20. *  „Erzsébetváros Közbiztonságáért” díj

19/E. § *  (1) A Képviselő-testület attól a céltól vezérelve, hogy azon személyek, akik a kerület közbiztonsága érdekében kiemelkedő helytállást tanúsítottak, átlagon felüli teljesítményt nyújtottak, az őket megillető elismerésben részesülhessenek „Erzsébetváros Közbiztonságáért” díjat alapít.

(2) *  Az „Erzsébetváros közbiztonságáért” díjat a mindenkori Erzsébetvárosi önkormányzati rendészeti-, közrendvédelmi állomány dolgozói és polgárőr egyesület azon igazolt tagjai, vagy a rendőrség állományába tartozó azon dolgozók kaphatják, * 

a) akik a kerület közbiztonsága érdekében kiemelkedő helytállást tanúsítanak

b) munkavégzésük során átlagon felüli teljesítményt nyújtanak,

c) munkájukkal hatékonyan segítik a hivatalos szervek (pl. Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság, Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Közép-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Polgármesteri Hivatal) munkáját, feladatainak ellátása során.

(3) A díjat a Képviselő-testület adományozza annak az (2) bekezdésben körülírt személynek aki arra érdemes.

(4) Az elismerés minden évben legfeljebb három fő részére adományozható.

(5) *  A díjjal a Képviselő-testület oklevelet, emlékplakettet, továbbá a díjazott személy részére nettó 300.000 forintot, azaz nettó háromszázezer forint pénzjutalmat adományoz.

21. *  „Erzsébetváros Közbiztonságáért” díj adományozásának eljárásrendje

19/F. § *  (1) A díj adományozására javaslatot tehet:

a) polgármester,

b) Képviselő-testület tagjai,

c) legalább 50 erzsébetvárosi polgár,

d) Erzsébetváros Rendészeti Igazgatósága igazgatója,

e) Erzsébetvárosban működő polgárőr egyesületek vezetői.

(2) *  A javaslatot minden év december 1-jéig kell benyújtani a polgármesterhez.

(3) *  A díj évente egy alkalommal, minden évben a március 15-ei ünnephez kapcsolódó rendezvényen kerül átadásra a díjazott személynek, elhalálozása esetén közeli hozzátartozójának.

(4) Az oklevél tartalmazza:

a) az adományozott nevét,

b) az adományozás indokát,

c) az adományozó nevét,

d) az adományozás keltét, a képviselő-testületi határozat számát,

e) a polgármester aláírását és Erzsébetváros pecsétjének lenyomatát.

(5) *  Az oklevél és a plakett leírását e rendelet 10. melléklete tartalmazza.

22. *  „Pro Arte Erzsébetváros” díj * 

19/G. § *  (1) *  A Képviselő-testület attól a céltól vezérelve, hogy a művészet valamely területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek, intézmények, művészeti csoportok, civil szervezetek, továbbá a művészek és a művészet támogatásáért tevékenykedő személyek, szervezetek munkáját Erzsébetváros méltó módon elismerje, „Pro Arte Erzsébetváros” díjat alapít.

(2) *  „Pro Arte Erzsébetváros” díj adományozható egyedi művészeti életpályával rendelkező alkotóknak, illetve a művészet bármely területén figyelemre és elismerésre méltó tevékenységet végző személyeknek, intézményeknek, művészeti csoportoknak, szervezeteknek akik:

a) Erzsébetvároshoz kötődően kiemelkedő, megbecsülést kiváltó, értékteremtő művészeti tevékenységet folytatnak, alkotómunkát végeznek, maradandó értéket teremtettek

b) tevékenységükkel Erzsébetváros művészeti értékeinek gyarapításában, hazai és külhoni megismertetésében elévülhetetlen érdemeket szereztek

c) a kerület művészeti sokszínűségének fejlesztéséért tevékenykednek

d) a jövő művészeinek oktatásában, képzésében vagy a művészek támogatásában meghatározó, nélkülözhetetlen szerepet töltenek be.

(3) A díjat a Képviselő-testület adományozza annak az (1)–(2) bekezdésben körülírt személynek vagy intézménynek, művészeti csoportnak, szervezetnek aki arra érdemes.

(4) *  „Pro Arte Erzsébetváros” cím posztumusz adományozása is lehetséges.

(5) *  A „Pro Arte Erzsébetváros” díj életműért vagy egyszeri kiemelkedő tevékenységért is elnyerhető.

(6) Az elismerés minden évben két személynek és egy intézménynek, szervezetnek vagy művészeti csoportnak adományozható.

(7) *  A díjjal a Képviselő-testület oklevelet, emlékplakettet, továbbá nettó 300.000 forintot, azaz nettó háromszázezer forint pénzjutalmat adományoz.

23. *  „Pro Arte Erzsébetváros” díj adományozásának eljárásrendje * 

19/H. § *  (1) Az elismerő díjra részletes írásbeli, szakmai indoklással ellátott javaslatot tehet:

a) a polgármester,

b) a Képviselő-testület tagjai,

c) Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának közigazgatási területére bejegyzett vagy tevékenységüket Erzsébetvárosban kifejtő, a művészeti élet különböző területein dolgozó szervezetek, intézmények, egyesületek, szakemberek,

d) Erzsébetváros kulturális életét érintő művészeti alkotás, életmű tulajdonosa, szakmai illetékese,

e) legalább 200 erzsébetvárosi polgár.

(2) *  A javaslatot minden év december 1-jéig kell benyújtani a polgármesterhez.

(3) *  A díj évente egy alkalommal, minden évben a március 15-ei ünnephez kapcsolódó rendezvényen kerül átadásra a díjazott személynek, elhalálozása esetén közeli hozzátartozójának, vagy a díjazott intézménynek, művészeti csoportnak, szervezetnek

(4) Az oklevél tartalmazza:

a) az adományozott nevét,

b) az adományozás indokát,

c) az adományozó nevét,

d) az adományozás keltét, a képviselő-testületi határozat számát,

e) a polgármester aláírását és Erzsébetváros pecsétjének lenyomatát.

(5) *  Az oklevél és a plakett leírását e rendelet 11. melléklete tartalmazza.

24. *  „Az év erzsébetvárosi civil szervezete” díj

19/I. § *  (1) A Képviselő-testület attól a céltól vezérelve, hogy elismerje a helyi civil társadalom működését, amely hozzájárul az önszerveződő folyamatok és a társadalmi felelősségvállalás elősegítéséhez, „Az év erzsébetvárosi civil szervezete” díjat alapít.

(2) „Az év erzsébetvárosi civil szervezete” díj annak az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 2. § 6. pont szerinti civil szervezetnek adományozható, amelynek székhelye Budapest VII. kerületében van és igazolhatóan itt is fejti ki a tevékenységét, vagy azon civil szervezetnek, amelynek székhelye nem Budapest VII. kerületében van, de igazolhatóan a kerületben fejti ki a tevékenységét és

a) az adott évben a civil társadalom bármely területén kiemelkedő, megbecsülést kiváltó tevékenységet folytat, vagy

b) tevékenységével hozzájárul Erzsébetváros értékeinek gyarapításához társadalmi, szociális, művészeti, vagy bármely más területén, vagy

c) elősegíti a civil társadalom önszerveződését, társadalmi felelősségvállalását valamint kiemelt figyelmet fordít a jövő generációjának bevonásában és támogatásában.

(3) Az elismerés minden évben egy civil szervezetnek adományozható.

(4) A díjjal a Képviselő-testület oklevelet, és nettó 1.000.000 forintot, azaz nettó egymillió forint pénzjutalmat adományoz.

(5) A díj elnyerése esetén a civil szervezet a díj átadásának napjától kezdődően egy évig használhatja „Az év erzsébetvárosi civil szervezete” díjat, valamint vándordíjként birtokolhatja a díjat jelképező emlékplakettet.

25. *  „Az év erzsébetvárosi civil szervezete” díj adományozásának eljárásrendje

19/J. § *  (1) Az elismerő díjra részletes írásbeli, szakmai indoklással ellátott javaslatot tehet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 2. § 6. pontja szerinti, legalább két civil szervezet vagy egy civil szervezet és legalább 30 erzsébetvárosi polgár, aki nem lehet a javaslatot tevő civil szervezet tagja. A javaslatnak tartalmaznia kell a jelölt civil szervezet elfogadó nyilatkozatát a jelölésre vonatkozóan. Az adott évben a díjat birtokló civil szervezet nem javasolható a következő évben adományozandó díjra.

(2) A javaslatot minden év október 31-ig kell benyújtani a polgármesterhez.

(3) A díj évente egy alkalommal, a Civilek Napjához kötődően kerül átadásra ünnepélyes keretek között.

(4) Az oklevél tartalmazza:

a) az adományozott nevét,

b) az adományozás indokát,

c) az adományozó nevét,

d) az adományozás keltét,

e) a polgármester aláírását és Erzsébetváros pecsétjének lenyomatát.

(5) *  Az oklevél és a plakett leírását e rendelet 12. melléklete tartalmazza.

26. *  „Egy mindenkiért” díj

19/K. § *  (1) A Képviselő-testület attól a céltól vezérelve, hogy elismerje a helyi társadalom önszerveződő, önkéntességen alapuló működését „Egy mindenkiért” díjat alapít.

(2) Az „Egy mindenkiért” díj annak az Erzsébetvároshoz kötődő, a helyi civil életben kiemelkedő önkéntes munkát végző természetes személynek adományozható, aki

a) az adott évben a civil társadalom bármely területén kiemelkedő, megbecsülést kiváltó tevékenységet folytat, vagy

b) tevékenységével hozzájárul Erzsébetváros értékeinek gyarapításához társadalmi, szociális, művészeti, vagy bármely más területén, vagy

c) elősegíti a civil társadalom önszerveződését, társadalmi felelősségvállalását valamint kiemelt figyelmet fordít a jövő generációjának bevonásában és támogatásában.

(3) Az elismerés minden évben egy személynek adományozható.

(4) *  A díjjal a Képviselő-testület oklevelet, és nettó 300.000 forintot, azaz nettó háromszázezer forint pénzjutalmat adományoz.

(5) A díjat elnyerő személy a díj átadásának napjától kezdődően egy évig birtokolhatja a díjat jelképező emlékplakettet.

27. *  Az „Egy mindenkiért” díj adományozásának eljárásrendje

19/L. § *  (1) Az elismerő díjra részletes írásbeli, szakmai indoklással ellátott javaslatot tehet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 2. § 6. pontja szerinti, legalább egy civil szervezet és legalább 10 erzsébetvárosi polgár, aki nem lehet a javaslatot tevő civil szervezet tagja. A javaslatnak tartalmaznia kell a jelölt elfogadó nyilatkozatát a jelölésre vonatkozóan. Az adott évben a díjat birtokló személy nem javasolható a díjra a következő három évben.

(2) A javaslatot minden év október 31-ig kell benyújtani a polgármesterhez.

(3) A díj évente egy alkalommal, a Civilek Napjához kötődően kerül átadásra ünnepélyes keretek között.

(4) Az oklevél tartalmazza:

a) az adományozott nevét,

b) az adományozás indokát,

c) az adományozó nevét,

d) az adományozás keltét,

e) a polgármester aláírását és Erzsébetváros pecsétjének lenyomatát.

(5) *  Az oklevél és a plakett leírását e rendelet 13. melléklete tartalmazza.

28. *  Semmelweis-napi köszöntés

19/M. § *  (1) A Képviselő-testület attól a céltól vezérelve, hogy méltóképpen elismerje az Erzsébetvárosban élő újszülöttek, kisgyermekek, várandós és gyermekágyas anyák gondozását végző szakemberek munkáját, a területi védőnői feladatokat ellátó szakembereket Semmelweis nap alkalmából évente köszönti.

(2) Köszöntésre jogosult a Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról szóló 19/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendeletben meghatározott védőnői körzetekben feladatot ellátó védőnő, amennyiben a tárgyév május 1. napján az alábbiak egyike sem áll fenn esetében:

a) próbaidejét vagy felmondási idejét tölti,

b) tartósan távollévő,

c) fizetésnélküli szabadságon van.

(3) A Köszöntés keretében a Semmelweis Napot megelőző munkanapig a Képviselő-testület postai úton köszöntő levelet küld, és nettó 120.000 Ft, azaz nettó százhúszezer forint pénzjutalmat ad át a Köszöntött részére. A köszönő levelet a Képviselő-testület nevében a Polgármester írja alá.

(4) A jogosultság megállapítása érdekében az Önkormányzat minden év május 15-éig adatkérés céljából megkeresi a területi védőnői feladatok ellátásáért felelős állami intézményfenntartót.

III. Fejezet

Eljárási rendelkezések

20. § (1) *  A döntéshozatal előkészítése érdekében az elismerések odaítélésével kapcsolatos előterjesztést a Polgármester terjeszti a Képviselő-testület elé.

(2) A bizottság tagjai: a (4)–(5) bekezdésben foglalt kivételekkel a Képviselő-testület által delegált három képviselő.

(3) A bizottság és tagjainak megbízatása a következő általános önkormányzati választások napjáig tart.

(4) „Pro Urbe Erzsébetváros” díjra irányuló javaslatokat véleményező bizottság tagjai a Képviselő-testület által delegált 2 képviselő, továbbá az Erzsébetvárosban regisztrált civil szervezetek által kijelölt egy képviselő.

(5) „Erzsébetváros Mestere” díjra irányuló javaslatokat véleményező bizottság tagjai: a Képviselő-testület által delegált 2 képviselő, továbbá a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara VII. kerületi tagcsoportja által kijelölt egy képviselő.

(6) Az elismerések adományozásának tárgyában előterjesztett javaslatról a Képviselő-testület dönt.

(7) *  Az elismerések odaítélésével kapcsolatos javaslattételre vonatkozó felhívást az „Erzsébetváros Díszpolgára” cím, a „Pro Urbe Erzsébetváros” díj, az „Erzsébetváros Sportjáért” díj, az „Erzsébetváros Mestere” díj, az „Erzsébetváros Szent Flórián díj, az „Erzsébetváros Közbiztonságáért” díj, és a „Pro Arte Erzsébetváros” díj esetében minden év november 1-jéig, az „Erzsébetváros Jövőjéért” díj esetében minden év február 14-éig, az „Egészséges Erzsébetvárosért” díj esetében minden év március 10-éig, az „Erzsébetváros 56” díj esetében minden év július 15-éig és az „Erzsébetváros Szociális Szakembere” díj esetében minden év augusztus 15-éig, „Az év erzsébetvárosi civil szervezete” díj, az „Egy mindenkiért” díj esetében minden év október 1-ig közzé kell tenni a helyben szokásos módon (Erzsébetváros című újság, Erzsébetváros honlapja).

(8) A Képviselő-testület az általa alapított és e rendeletben foglalt elismeréseket visszavonhatja attól, aki arra méltatlanná vált.

(9) Méltatlanná válásnak minősül, ha az érintett jogerős bírósági ítéletben megállapított bűncselekményt követett el, vagy a cím birtoklásához szükséges társadalmi közbizalmat más, hasonlóan nyomós okok alapján elveszítette.

(10) *  A kitüntetésekhez és a köszöntésekhez járó valamennyi jutalom összegét a Képviselő-testület mindenkori éves költségvetési rendeletében biztosítja.

(11) Az elismerések adományozásáról a jegyző nyilvántartást vezet, továbbá gondoskodik az adományozottak névsorának a helyben szokásos módon történő közzétételéről.

IV. Fejezet

Záró rendelkezések

21. § (1) E rendelet 2012. december 1-jén lép hatályba.

(2) * 

22. § *  A 20. § (7) bekezdésben foglaltaktól eltérően a 2023. évben „Az év erzsébetvárosi civil szervezete” díjra és az „Egy mindenkiért” díjra vonatkozó javaslattételi felhívást 2023. november 17-éig kell közzétenni. A 19/J. § (2) bekezdésében és a 19/L. § (2) bekezdésében foglaltakról eltérően „Az év erzsébetvárosi civil szervezete” díjra és az „Egy mindenkiért” díjra vonatkozó javaslatot 2023. december 17-ig kell benyújtani a polgármesterhez.

dr. Gotthard Gábor
jegyző
Vattamány Zsolt
polgármester

Záradék

A rendelet kihirdetése 2012. szeptember 25-én a Szervezeti- és Működési Szabályzat szerint a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján megtörtént.

A rendelet közzététel céljából megküldésre került a www.erzsebetvaros.hu honlap szerkesztője részére.

dr. Gotthard Gábor
jegyző

1. melléklet a Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 37/2012. (IX. 25.) önkormányzati rendeletéhez * 

3. melléklet a 37/2012. (IX. 25.) önkormányzati rendelethez * 

„Erzsébetváros Sportjáért” díjjal járó oklevél, plakett és díszdoboz leírása

Az oklevél az 1. sz. melléklet mintájára készül.

A plakett leírása: az érem fémből készült 72 mm átmérőjű. Közepén Erzsébetváros címere található, felső körívében az „Erzsébetváros Sportjáért” felirat. Alsó köríve közepén az adományozás dátuma szerepel.

A plakettet tartalmazó fadoboz méretei: 100 x 110 x 26 mm. A doboz tetején Róth Miksa által készített palmetta gravírozott, művészi lenyomata látható, a fedlap belső oldalán az adományozott neve és az adományozás indoka kerül feltüntetésre gravírozott formában.

9. sz. melléklet a 37/2012. (IX. 25.) önkormányzati rendelethez * 

Az oklevél:

Az oklevél tartalmazza:

– az adományozott nevét,

– az adományozás indokát,

– az adományozó nevét,

– az adományozás keltét, a képviselő-testületi határozat számát,

– a polgármester aláírását és Erzsébetváros pecsétjének lenyomatát.

A plakett (érem):

A cizellált, patinázott érem fémből készül, 72 mm átmérőjű. Közepén Erzsébetváros címere található, felső körívében „Erzsébetváros Szent Flórán” felirat. Alsó körív közepén az adományozás dátuma szerepel.

A plakettet tartalmazó fadoboz:

A plakettet tartalmazó fadoboz méretei: 100 x 110 x 26 mm. A doboz tetején Róth Miksa által készített palmetta gravírozott, művészi lenyomata látható, a fedlap belső oldalán az adományozott neve és az adományozás indoka kerül feltüntetésre gravírozott formában.

A Róth Miksa által készített palmetta:

10. sz. melléklet a 37/2012. (IX. 25.) önkormányzati rendelethez * 

Az oklevél:

Az oklevél tartalmazza:

– az adományozott nevét,

– az adományozás indokát,

– az adományozó nevét,

– az adományozás keltét, a képviselő-testületi határozat számát,

– a polgármester aláírását és Erzsébetváros pecsétjének lenyomatát.

A plakett (érem):

A cizellált, patinázott érem fémből készül, 72 mm átmérőjű. Közepén Erzsébetváros címere található, felső körívében „Erzsébetváros Közbiztonságáért” felirat. Alsó körív közepén az adományozás dátuma szerepel.

A plakettet tartalmazó fadoboz:

A plakettet tartalmazó fadoboz méretei: 100 x 110 x 26 mm. A doboz tetején Róth Miksa által készített palmetta gravírozott, művészi lenyomata látható, a fedlap belső oldalán az adományozott neve és az adományozás indoka kerül feltüntetésre gravírozott formában.

A Róth Miksa által készített palmetta:

11. melléklet a 37/2012. (IX. 25.) önkormányzati rendelethez * 

Az oklevél:

Az oklevél tartalmazza:

– az adományozott nevét,

– az adományozás indokát,

– az adományozó nevét,

– az adományozás keltét, a képviselő-testületi határozat számát,

– a polgármester aláírását és Erzsébetváros pecsétjének lenyomatát.

A plakett (érem):

A cizellált, patinázott érem fémből készül, 72 mm átmérőjű. Közepén Erzsébetváros címere található, felső körívében „Pro Arte Erzsébetváros” felirat. Alsó körív közepén az adományozás dátuma szerepel.

A plakettet tartalmazó fadoboz:

A plakettet tartalmazó fadoboz méretei: 100 x 110 x 26 mm. A doboz tetején Róth Miksa által készített palmetta gravírozott, művészi lenyomata látható, a fedlap belső oldalán az adományozott neve és az adományozás indoka kerül feltüntetésre gravírozott formában.

A Róth Miksa által készített palmetta:

12. melléklet a 37/2012. (IX. 25.) önkormányzati rendelethez * 

Az oklevél:

Az oklevél az 1. melléklet mintájára készül és a következőket tartalmazza:

– az adományozott nevét,

– az adományozás indokát,

– az adományozó nevét,

– az adományozás keltét, a képviselő-testületi határozat számát,

– a polgármester aláírását és Erzsébetváros pecsétjének lenyomatát.

A plakett:

Az érem 100 mm átmérőjű mart és öntött bronz érem. Az érem egyik oldalán (A) Erzsébetváros közelített térképe látható, körben „Az év erzsébetvárosi civil szervezete” felirattal. Az érem másik oldalán (B) Erzsébetváros térképe látható körben „Erzsébetváros Önkormányzata” felirattal. Az érem keményfa talpat kap, melybe élére állítva kerül. A fa talpba lézergravírozással kerül évről évre a díjazottak neve. A marás 1 mm mély.

13. melléklet a 37/2012. (IX. 25.) önkormányzati rendelethez * 

Az oklevél:

Az oklevél az 1. melléklet mintájára készül és a következőket tartalmazza:

– az adományozott nevét,

– az adományozás indokát,

– az adományozó nevét,

– az adományozás keltét, a képviselő-testületi határozat számát,

– a polgármester aláírását és Erzsébetváros pecsétjének lenyomatát.

A plakett:

Az érem 100 mm átmérőjű mart és öntött bronz érem. Az érem egyik oldalán (A) Erzsébetváros közelített térképe látható, körben „Egy mindenkiért” felirattal. Az érem másik oldalán (B) Erzsébetváros térképe látható körben „Erzsébetváros Önkormányzata” felirattal. Az érem keményfa talpat kap, melybe élére állítva kerül. A fa talpba lézergravírozással kerül évről évre a díjazottak neve. A marás 1 mm mély.