Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelete

az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontja és (2) bekezdése alapján a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (5) bekezdés 9. pontjában meghatározott feladatkörében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. § (2) bekezdésének, valamint az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. tv. 2. § (2) bekezdésének rendelkezése alapján, az alapellátás keretében nyújtandó egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról a következőket rendeli el:

A rendelet célja

1. § *  E rendelet célja, hogy Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) közigazgatási területén - az orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvényben foglaltakkal összhangban - az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvényben és az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényben meghatározott alapellátási feladatát a betegellátás színvonalának emelése érdekében teljes körűen biztosítsa

A rendelet hatálya

2. § A rendelet hatálya kiterjed az Önkormányzat közigazgatási területén lévő egészségügyi alapellátást végző - háziorvos, házi gyermekorvos, fogorvos, gyermek fogorvos - szolgáltatókra.

Az egészségügyi ellátás körzeteinek megállapítása

3. § (1) A területi ellátási kötelezettség körében az Önkormányzat háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi, gyermek fogorvosi, védőnői körzeteket alakít ki.

(2) *  A 14 év feletti (felnőtt) lakosság egészségügyi ellátása 32 háziorvosi körzetben történik, melynek terület szerinti meghatározását e rendelet 1. melléklete tartalmazza.

(3) *  A 0-14 éves korú (gyermek) lakosság egészségügyi ellátása 10 házi gyermekorvosi körzetben történik, melynek terület szerinti meghatározását e rendelet 2. melléklete tartalmazza.

(4) A 18 év feletti (felnőtt) lakosság egészségügyi ellátása 12 fogorvosi körzetben történik, melynek terület szerinti meghatározását e rendelet 3. melléklete tartalmazza.

(5) *  A 0-18 éves korú (gyermek) lakosság egészségügyi ellátása 4 gyermek fogorvosi körzetben történik. A körzetekben dolgozó fogorvosok ellátják az iskolafogászati teendőket is, melynek keretében a 18. életévüket betöltött, középiskolában, szakképző iskolában nappali tagozatos tanulmányukat folytató személyeket is ellátják. A gyermek fogászat terület szerinti meghatározását e rendelet 4. melléklete tartalmazza.

(6) *  A védőnői feladatok ellátása 12 védőnői körzetben történik, melynek terület szerinti meghatározását e rendelet 5. melléklete tartalmazza.

(6a) *  Az alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi ügyeleti ellátás tekintetében Budapest Főváros VII. kerület közigazgatási területe egy körzetet alkot.

(7) *  A területi ellátási kötelezettség körében a (2)-(6a) bekezdés szerint körzeteket a Képviselő-testület szükség szerint felülvizsgálja.

Az egészségügyi közszolgáltatás ellátása

4. § (1) Az Önkormányzat a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényben meghatározott egészségügyi alapellátási feladatát egyéni vállalkozóként, vagy társas vállalkozási formában működő egészségügyi vállalkozás útján, valamint a Bischitz Johanna Integrált Humánszolgáltató Központnál foglalkoztatott közalkalmazottakkal látja el.

(2) Az Önkormányzat az egészségügyi alapellátás körébe tartozó közszolgáltatási feladatának vállalkozás útján történő ellátását az e rendelet 6. mellékletét képező egészségügyi ellátási szerződésben foglaltaknak megfelelően biztosítja.

(3) Az Önkormányzat az egészségügyi ellátási szerződésben meghatározott területi ellátási kötelezettségén alapuló, egészségügyi szolgáltatások teljesítését célzó önkormányzati tulajdonban álló ingatlan és egyéb vagyontárgyak használatba adását az e rendelet 7. mellékletét képező használati szerződésben foglaltaknak megfelelően biztosítja.

Záró rendelkezések

5. § (1) E rendelet 2013. június 1. napján lép hatályba, mely naptól rendelkezéseit alkalmazni kell.

(2) * 

(3) Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekre az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény, az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény és az egészségügyet érintő, (mindenkor) hatályos, egyéb jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.

dr. Gotthard Gábor
jegyző
Vattamány Zsolt
polgármester

Záradék

A rendelet kihirdetése 2013. április 30-án a Szervezeti- és Működési Szabályzat szerint a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján megtörtént.

A rendelet közzététel céljából megküldésre került a www.erzsebetvaros.hu honlap szerkesztője részére.

dr. Gotthard Gábor
jegyző

1. melléklet a 19/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelethez * 

a Budapest VII. kerület Erzsébetváros felnőtt háziorvosi körzeteiről

1. KÖRZET
Damjanich u. 25-29., 30-56.
Nefelejcs u. 45-51., 59.
Peterdy u. 2-10., 9, 11.
Városliget fasor 35/b-43., 47-49.
Marek József u. 2-22.
Vörösmarty u. 19/b
2. KÖRZET
Bajza u. 1-15., 2-16.
Damjanich u. 12-28/b
Lövölde tér 1., 2., 2/a, 7.
Rottenbiller u. 39-41., 43-51., 66.
Városligeti fasor 1-33., 4.
Dembinszky u. 17-31.
Izabella u. 31-37., 40., 42.
Jósika u. 18-30.
Király u. 85-97.
3. KÖRZET
Bethlen G. u. 29., 37-41., 4., 20-26., 43-47.
Damjanich u. 1-15., 2-10.
Dembinszky u. 1-5., 2-24.
István u. 2.
Marek J. u. 1-5.
Nefelejcs u. 52-58., 61-67.
Peterdy u. 1-7.
Rottenbiller u. 23-37.
Rózsa u. 41-47/b, 38/a-40/b
Király u. 99-105., 92.
4. KÖRZET
Dembinszky u. 7-15., 51., 26., 28., 42-54.
Dózsa Gy. út 66-70.
Murányi u. 51-57.
Nefelejcs u. 44-50., 53-57., 60-64.
Peterdy u. 27-41.
Bethlen Gábor u. 31-35.
Damjanich u. 17-23.
Hernád u. 37-39., 42-46.
5. KÖRZET
Baross tér 12., 13.
Bethlen G. u. 1-5.
Garay u. 17-41.
Hernád u. 2-8.
István u. 19-25.
Murányi u. 5., 11-15.
Nefelejcs u. 1-7., 21., 33-35., 2-8.
Százház u. 2., 4.
Thököly út 2-20.
6. KÖRZET
Hernád u. 20-26., 36-38.
István u. 10-20.
Marek u. 7., 9.
Nefelejcs u. 17., 19., 23-31., 37-43., 22-32., 38-42.
Péterfy S. u. 30-40.
7. KÖRZET
Alpár u. 1-11., 8.
Cserhát u. 1-9., 13-19., 2-8.
Dózsa Gy. út 18-34.
Garay tér 1-9.
Garay u. 43., 45., 46-50.
Hernád u. 1-13.
Jobbágy u. 2-48.
Murányi u. 1., 3., 7., 9., 17., 8-12.
Pétefy S. u. 51.
Sajó u. 7.
Százház u. 1-47.
Szinva u. 1-7., 2., 4.
Thököly út 25., 27., 22-42.
8. KÖRZET
Bethlen G. u. 7-15.
Garay u. 20-44.
Hernád u. 15., 10-18.
Nefelejcs u. 9-15., 10-18.
Péterfy S. u. 27-49.
9. KÖRZET
Akácfa u.: 31-55., 2-6., 10-20.
Dob u. 51-65., 46/b, 50., 52., 60.
Dohány u. 41.
Erzsébet krt. 32-42.
Kertész u. 19-31., 24-36.
Kürt u. 2.
Rákóczi út 42.
Wesselényi u. 38., 40., 44.
10. KÖRZET
Akácfa u. 57-67., 54-64.
Csányi u. 1-13., 2-14.
Dob u. 46/b, 48., 54-58.
Kertész u. 33-43., 38-50.
Király u. 47., 51-59.
Kisdiófa u. 1.
Klauzál tér 14-16.
Kürt u. 4., 6., 10-16.
11. KÖRZET
Akácfa u. 1-29., 8.
Dohány u. 43-49., 48-70.
Erzsébet krt. 2-8., 12-28.
Kertész u. 1-17., 2-22.
Klauzál u. 5.
Rákóczi út 44., 46.
Wesselényi u. 35-45., 42., 46.
12. KÖRZET
Akácfa u. 22-52.
Dob u. 45-49.
Klauzál tér 5-13.
Klauzál u. 13-35., 24-36.
Nagydiófa u. 33.
Nyár u. 23.
Wesselényi u. 31., 33., 30-36.
13. KÖRZET
Dob u. 32-44.
Dohány u. 29-39., 38-46.
Kisdiófa u. 3-13., 2-16.
Klauzál u. 1., 3., 7-11., 2-6., 10., 14-22.
Nagydiófa u. 3-19., 6-20.
Nyár u. 1-21., 6-24.
Rákóczi út 32-40.
Wesselényi u. 21-29.
14. KÖRZET
Damjanich u. 31/a-51., 58.
Dózsa Gy. út 72-82/b
Hernád u. 30., 31., 45., 47., 54-56/b
Murányi u. 59-63., 48-52.
Peterdy u. 13., 12-40.
Városligeti fasor 51.
Dembinszky u.: 35-49.
Dózsa Gy. út 62., 64.
István u. 31., 37-39.
Marek J. u. 27., 29., 28-42.
Murányi u. 27-33., 37-49.
Városligeti fasor 45.
15. KÖRZET
Alpár u. 2-6.
Cserhát u. 11., 12-18.
Garay tér 11-20.
Hernád u. 17-29., 28., 34.
István u. 27., 29., 33., 35.
Murányi u. 19-25., 14-18., 22-28.
Péterfy S. u. 42., 44.
Sajó u. 1-5., 2-10.
Szinva u. 6., 8.
16. KÖRZET
Cserhát u. 21-25., 20-26.
Dózsa Gy. út 56-60.
Hernád u. 40.
István u. 41-53., 32-44.
Marek J. u. 11-19., 31-41.
17. KÖRZET
Dembinszky u. 33., 30-40.
Hernád u. 33., 35., 41., 43., 32., 48-52.
István u. 22-30.
Marek J. u. 21-25., 24., 26.
Murányi u. 35., 20., 30-46.
Peterdy u. 15-25.
Verseny u. 20-26.
18. KÖRZET
Alpár u. 10, 12.
Dózsa Gy. út 6-16., 36-54.
István u. 55.
Jobbágy u. 1-15.
Murányi u. 2-6.
Sajó u. 12.
Százház u. 8-28.
Thököly út 1-23.
Verseny u. 2-6., 10-18.
19. KÖRZET
Csengery u. 2-4.
Dob u. 67-73., 62-70.
Erzsébet krt. 25-53., 44-58.
Hársfa u. 35-41., 34-56.
Király u. 33-45., 61-67.
Kisdiófa u. 15., 18.
Kürt u. 1-15., 8.
Wesselényi u. 50-56.,70-78.
Rottenbiller u. 44-48.
Rózsa F. u. 19-27.
20. KÖRZET
Barcsay u. 1-5., 2-14.
Csengery u. 13/a-15., 17., 19., 18.
Dob u. 85., 78-86., 88., 90-98., 108., 110.
Dohány u. 72-80.
Erzsébet krt. 13-23., 30.
Hársfa u. 27-33., 16-32.
Izabella u. 23-29., 26-38.
Jósika u. 1., 3., 5., 7-29., 8-16.
Király u. 49.
Osvát u. 13-19.
Rózsa u. 33-39., 30-36.
Vörösmarty u. 11/a, 11/b, 13., 15., 10/b, 12/a, 14.
Wesselényi u. 47-55., 48.
21. KÖRZET
Csengery u. 21-27., 6-16., 20-32.
Dob u. 75-81., 87., 72-76., 100-106., 105-111., 112.
Dohány u. 51-69., 71-79., 90-100.
Hársfa u. 43-61.
Izabella u. 21.
Jósika u. 2-6., 31.
Király u. 69-83.
Rózsa u. 31., 28.
Vörösmarty u. 17., 19/a, 16-20.
Rottenbiller. 50-60., 64.
Rózsa F. u. 29.
22. KÖRZET
Almássy tér 15-19.
Csengery u. 1-11.
Dob u. 83., 89-99., 101-103.
Hevesi S. tér 1-3., 5-7.
Szövetség u. 36/b, 38.
Vörösmarty u. 1-9., 2-8.
Wesselényi u. 58., 60., 66-68.
Rejtő Jenő utca 2-12.
Rózsa F. u. 16-26.
23. KÖRZET
Almássy tér 1-13.
Almássy u. 1., 3., 2-10.
Barcsay u. 7-11., 16.
Dohány u. 82-88.
Erzsébet krt. 1-11.
Hársfa u. 19-25.
Izabella u. 1-3/b, 2-18., 11-13.
Szövetség u. 35-39., 20-32.
Tivadar u. 2.
Wesselényi u. 57-61., 65-67.
Hutyra F. u. 4-6.
Izabella u. 5-9.
24. KÖRZET
Dob u. 11-43., 24.
Kazinczy F. u. 17-33., 57., 22-38., 56.
Király u. 21-31.
Klauzál tér 1-4.
Klauzál u. 8.
Nagydiófa u. 21-31., 22-34.
Nyár u. 26-36.
Síp u. 21-27/b, 16-24.
Wesselényi u. 10-28.
25. KÖRZET
Dob u. 16-22.
Dohány u. 10-24.
Holló u. 1-15., 2-14.
Kazinczy F. u. 10-20.
Király u. 13.
Madách I. u. 7-11., 10., 12.
Rumbach S. u. 7., 11-17.
Síp u. 3-17., 4-14.
Wesselényi u. 9-13.
26. KÖRZET
Dob u. 1., 7., 9., 8-14.
Dohány u. 1/a-7., 2-8., 26.
Holló u. 17., 16.
Károly krt. 1-3/c
Király u. 15-19.
Rákóczi út 2-10.
Rumbach S. u. 1-5., 2-8.
Síp u. 2.
Wesselényi u. 1-7., 2-8.
27. KÖRZET
Dob u. 26-30.
Dohány u. 9-27., 28-36.
Kazinczy F. u. 1-15., 35-55., 2-8., 40-54.
Madách I. út 8.
Nagydiófa u.: 1., 2., 4.
Nyár u. 2., 4.
Rákóczi út 12/a-30.
Rumbach S. u. 9.
Síp u. 1.
Wesselényi u. 15-19.
28. KÖRZET
Asbóth u. 9-19., 14-24.
Dob u. 3., 5., 2-6.
Károly krt. 5-9., 13-25.
Király u. 1/a-11.
Madách I. tér 1-7.
Madách I. u. 1-5., 2-6.
Rumbach S. u. 19., 4., 10-24.
29. KÖRZET
Baross tér 14-23.
Bethlen G. u. 2-6.
Garay u. 1-15., 2.
Huszár u. 1-5.
Munkás u. 7-15.
Rákóczi út 86-92.
Rottenbiller u. 1-5/b, 2-4/b, 34-42., 62.
Hutyra F. u. 18.
Wesselényi u. 73-77.
30. KÖRZET
Bethlen G. tér 1-3.
Bethlen G. u. 17-27., 8-18.
Garay u. 18.
István u. 1-17., 4-8.
Nefelejcs u. 20., 34., 36.
Péterfy S. u. 13-25., 8-28.
Rottenbiller u. 5/c-21.
Hutyra F. u. 12-16.
Osvát u. 1-11., 2-12.
Rózsa F. u. 9/b-17.
Wesselényi u. 63., 62-64.
Wesselényi u. 71.
31. KÖRZET
Alsó erdősor u. 2., 4., 9-13., 6-36.
Barát u. 1-11., 4-12.
Hársfa u. 1-17., 2-14.
Rákóczi út 48-76.
Szövetség u. 1-7., 2/b-18., 9-33., 41-47.
Hutyra F. u. 3-7.
Rózsa F. u. 2-6.
Rózsák t. 1.
32. KÖRZET
Alsó erdősor u. 1/a-7.
Dohány u. 81-87., 102-108.
Garay u. 4-16.
Hutyra F. u. 9-15., 8-10.
Huszár u. 7-9., 2-10.
Munkás u. 1-5., 2-18.
Péterfy S. u. 1-11., 2-6.
Rákóczi út 78-82.
Rottenbiller u. 6/a-32.
Rózsa F. u. 1-7., 8-14.
Rózsák tere 2-11.
Wesselényi u. 69.

2. melléklet a 19/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelethez * 

a Budapest VII. kerület Erzsébetváros gyermek háziorvosi körzeteiről

1. KÖRZET
Bajza utca 2 - 16.
Bethlen G. tér 3., 4.
Bethlen G. u.: 27 - 47., 20 - 26.
Damjanich u.: 1 - 23., 2 - 20.
Dembinszky u.: 1 - 27., 2 - 22.
Dob u.: 105 - 111., 106 - 112.
Hernád u.: 42 - 46.
Hutyra F. u.: 12 - 18.
István u.: 2 - 8.
Jósika u.: 23 - 31., 22 - 30.
Király u.: 97 - 105.
Lövölde tér: 1., 7., 2.
Marek J. u.: 1 - 7., 2 - 20.
Nefejelcs u.: 45 - 51., 36 - 64.
Peterdy u.: 1 - 7., 2 - 8.
Rottenbiller u.: 23 - 51., 34 - 66.
Rózsa u.: 9/a - 47/b.
Városligeti fasor: 1 - 13.
Wesselényi u.: 71 - 77., 70 - 78.
2. KÖRZET
Bajza u.: 1 - 15.
Damjanich u.: 25/a - 51., 22 - 58.
Dembinszky u.: 24 - 54.
Dózsa Gy. út: 68 - 82/b.
Hernád u.: 41 - 47., 48 - 56.
Murányi u.: 51 - 63., 42 - 52.
Nefelejcs u.: 53 - 67.
Peterdy u.: 9 - 41., 10 - 40.
Városligeti fasor: 15 - 51.
3. KÖRZET
Cserhát u.: 13 - 25., 14 - 26.
Dembinszky u.: 29 - 51.
Dózsa Gy. út: 46 - 66.
Hernád u.: 19 - 39., 20 - 40.
István u.: 29 - 55., 10 - 44.
Marek J. u.: 9 - 41., 22 - 42.
Murányi u.: 21 - 49., 16 - 40.
Nefelejcs u.: 37 - 43.
Péterfy S u.: 40.
4. KÖRZET
Akácfa utca 1- 29., 2-28.
Alsó erdősor u.: 1/a - 7.
Baross tér: 23.
Bethlen G. tér: 1., 2.
Bethlen G. u.: 17 - 25., 16 - 18.
Dob utca 31-43, 26 - 44.
Dohány u.: 17-49., 30/a-68.
81 - 87., 102 - 108
Erzsébet krt. 2-28.
Huszár u.: 1 - 7., 2 - 10.
Hutyra u.: 9 - 15.
István: 1 - 27.
Munkás: 1 - 15., 2 - 18.
Nefelejcs: 17 - 35., 20 - 34.
Péterfy S u.: 1 - 11., 2 - 38.
Rákóczi: 78 - 92.
Rottenbiller u.: 9 - 21., 2 - 32.
Rózsa u.: 1 - 7.
Rózsák tere: 2 - 11.
Wesselényi utca 20-32.
5. KÖRZET
Alpár u.: 1 - 11., 2 - 12.
Cserhát u.: 1 - 11., 2 - 12.
Dózsa Gy. út: 18 - 44.
Garay tér: 1 - 20.
Garay u.: 43 - 45., 30 - 50.
Hernád u.: 1 - 17., 10 - 18.
Jobbágy u.: 2 - 48.
Klauzál tér 1-7.
Nyár utca 1-33., 2-38.
Murányi u.: 1 - 19., 8 - 14.
Nefelejcs u.: 9 - 15.
Péterfy S u.: 35 - 51., 42 - 44.
Sajó u.: 1 - 9., 2 - 12.
Százház u.: 1 - 45., 2 - 32.
Szinva u.: 1 - 7., 2 - 8.
Thököly út: 9 - 27., 22 - 42.
6. KÖRZET
Baross tér: 12 - 22.
Bethlen G. u.: 1 - 15., 2 - 14.
Dózsa Gy. út: 6 - 16.
Garay u.: 1 - 41., 2 - 28.
Hernád u.: 2 - 8.
Jobbágy u.: 1 - 15.
Klauzál tér 14-16.
Klauzál utca 2-36.
Murányi u.: 2 - 6.
Nefelejcs u: 1 - 7., 2 - 18.
Péterfy S u.: 13 - 33.
Rákóczi út 20-46
Rottenbiller: 1 - 7.
Thököly út: 1 - 7., 2 - 20.
Verseny u.: 2 - 28.
7. KÖRZET
Almássy tér 15 - 19.
Csengery u.: 1 - 27., 2 - 32.
Dob u.: 75 - 103., 72 - 104.
Hársfa u.: 35 - 61.
Hevesi tér: 1 - 8.
Izabella u.: 11 - 37., 16 - 42.
Jósika u.: 1 - 21., 2 - 20.
Király u.: 69 - 95.
Rejtő J. u.: 2 - 12.
Rózsa u.: 16 - 40/b.
Vörösmarty u.: 1 - 19., 2 - 20.
Wesselényi u.: 54 - 68.
8. KÖRZET
Almássy tér 1 - 14.
Almássy u.: 1 - 3., 2 - 10.
Alsó erdősor u.: 9 - 13., 2 - 36.
Barát u.: 1 - 11., 2 - 12.
Barcsay u.: 7 - 11., 12 - 16.
Dohány u.: 63 - 79., 82 - 100.
Hársfa u.: 1 - 33.
Hutyra F. u.: 1 - 7., 2 - 10.
Izabella u.: 1 - 9., 2 - 14.
Kazinczy utca 1-57.
Kertész utca 2-20.
Király utca 23-47.
Rákóczi út: 64 - 76.
Rózsa u.: 2 - 14.
Rózsák tere 1.
Szövetség u.: 1 - 47., 2 - 34.
Tivadar u.: 2.
Wesselényi u.: 15-39, 43.,53 - 69.
9. KÖRZET
Akácfa u.: 31 - 67., 30 - 64.
Barcsay u.: 1 - 5., 2 - 10.
Csányi u.: 1 - 13.
Dob u.: 45 - 73., 46/a - 70.
Dohány u.: 51 - 61., 70 - 80.
Erzsébet krt.: 1 - 53., 30 - 58.
Hársfa u.: 2 - 56.
Kertész u.: 1 - 43., 22 - 50.
Király u.: 49 - 67.
Klauzál tér: 8 - 13.
Klauzál u.: 27 - 35.
Kürt u.: 1 - 15., 2 - 16.
Nagydiófa utca 1-33. , 2-34.
Osvát u.: 1 - 19., 2 - 18.
Rákóczi út: 48 - 62.
Wesselényi u.: 41., 45 - 51., 32 - 52.
10. KÖRZET
Asbóth u.: 9 - 19., 14 - 24.
Csányi utca 2-14.
Dob u.: 1 - 29., 2 - 24.
Dohány u.: 1/a - 15., 2 - 28.
Holló u.: 1 - 17., 2 - 16.
Károly körút: 1 - 25.
Kazinczy F. u.: 2 - 56.
Király u.: 1/a - 21.
Kisdiófa utca 1-15, 2-18
Klauzál utca 1- 25.
Madách I. tér: 1 - 7.
Madách I. út: 1 - 13., 2 - 14.
Rákóczi út: 2 - 18.
Rumbach S. u.: 1 - 19., 2 - 24.
Síp u.: 1 - 27., 2 - 24.
Wesselényi u.: 1 - 13., 2 - 18.

3. melléklet a 19/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelethez * 

a Budapest VII. kerület Erzsébetváros felnőtt fogorvosi körzeteiről

1. KÖRZET
Bajza u. 1-15.
Damjanich u. 33-51., 22-58.
Dembinszky u. 36-54.
Dózsa Gy. út 68-82/b.
Hernád u. 41-47.
Murányi u. 51-63., 42-52.
Peterdy u. 21-41., 22-40.
Városligeti fasor 15-51.
2. KÖRZET
Bajza u. 2-16.
Bethlen G. u. 43-47., 26.
Damjanich u. 1-31/b., 2-20.
Dembinszky u. 2-34.
Dob u. 105-111., 106-112.
Hernád u. 48-56/b.
Jósika u. 23-31., 22-30.
Király u. 97-105., 92.
Lövölde tér 1, 2, 2/a, 7.
Nefelejcs u. 53-67., 60-64.
Peterdy u. 9-19., 2-20.
Rottenbiller u. 27-51., 44-66.
Rózsa u. 19-47/b.
Városligeti fsr. 1-13., 4.
Wesselényi u. 70-78.
3. KÖRZET
Bethlen G. tér 3, 4.
Bethlen G. u. 27-41., 20-24.
Dembinszky u. 1-51., 16-22.
Dózsa Gy. út 62-66.
Hernád u. 37, 39., 36-46.
Hutyra F. u. 12-18.
István u. 2-20.
Marek J. u. 1-19., 2-42.
Murányi u. 43-49., 36-40.
Nefelejcs u. 37-51., 36-58.
Peterdy u. 1-7.
Rottenbiller u. 23-25., 34-42.
Rózsa u. 9/a-17.
Wesselényi u.71-77.
4. KÖRZET
Alpár u. 8 - 12.
Cserhát u. 11 - 25., 12 - 26.
Dózsa Gy. út 36 - 60.
Garay tér 16 - 20.
Hernád u. 17 - 35., 20 - 34.
István u. 19 - 55., 22 - 44.
Marek J. u. 21 - 41.
Murányi u. 19 - 41., 14 - 34.
Nefelejcs u. 17 - 35.
Péterfy S. u. 30 - 44.
Sajó u. 7., 2 - 12.
Szinva u. 5., 7.
5. KÖRZET
Alpár u. 1 - 11., 2 - 6.
Cserhát u. 1 - 9., 2 - 8.
Dózsa Gy. út 6 - 34.
Garay tér 1 - 15.
Garay u. 27 - 45., 30 - 50.
Hernád u. 1 - 15., 2 - 18.
Jobbágy u. 1 - 15., 2 - 48.
Murányi u. 1 - 17., 2 - 12.
Nefelejcs u. 1 - 15.
Péterfy S. u. 35 - 51.
Sajó u. 1 - 5.
Százház u. 1 - 47., 2 - 28.
Szinva u. 1., 3., 2 - 8.
Thököly út 1 - 27., 8 - 42.
Verseny u. 2 - 26.
6. KÖRZET
Alsó erdősor u. 1/a - 3.
Baross tér 12 - 23.
Bethlen G. tér 1., 2.
Bethlen G. u. 1 - 25., 2 - 18.
Dohány u.: 83 - 87., 102 - 108.
Garay u. 1 - 25., 2 - 28.
Huszár u. 1 - 9., 2 - 6.
Hutyra F. u. 9 - 15.
István u. 1 - 17.,
Munkás u. 1 - 15., 10 - 18.
Nefelejcs u. 2 - 34.
Péterfy S. u. 7 - 33., 2 - 28.
Rákóczi út 78 - 92.
Rottenbiller u. 1 - 21., 2 - 32.
Rózsa u. 1 - 7.
Rózsák tere 4 - 11.
Thököly út 2 - 6.
7. KÖRZET
Almássy tér 1 - 13.
Almássy u. 1., 3., 2 - 10.
Alsó erdősor u. 5 - 13., 2 - 36.
Barát u. 1 - 11., 4 - 12.
Barcsay u. 7 - 11., 12 - 16.
Dohány u. 63 - 81., 82 - 100.
Hársfa u. 1 - 33.
Huszár u. 8., 10.
Hutyra F. u. 3 - 7., 4 - 10.
Izabella u. 1 - 9., 2 - 14.
Munkás u. 2 - 8.
Péterfy S. u. 1 - 5.
Rákóczi út 64 - 76.
Rózsa u. 2 - 14.
Rózsák tere 1 - 3.
Szövetség u. 1 - 47., 2/b - 32.
Tivadar u. 2.
Wesselényi u. 53 - 69.
8. KÖRZET
Almássy tér 15 - 19.
Csengery u. 1 - 27., 2 - 16.
Dob u. 75 - 103., 80 - 104.
Hársfa u. 35 - 47.
Hevesi S. tér 1 - 7.
Izabella u. 11., 13., 21 - 37., 16 -18., 26 - 42.
Jósika u. 1 - 21., 2 - 20.
Király u. 77 - 95.
Rózsa u. 16 - 40/b.
Rejtő Jenő u. 2 -12.
Szövetség u. 36/b., 38.
Vörösmarty u. 1 - 19/b., 2 - 20.
Wesselényi u. 54 - 68.
9. KÖRZET
Akácfa u. 33 - 67., 30 - 64.
Csányi u. 1 - 13.
Csengery u. 18 - 32.
Dob u. 45 - 65., 46/a - 78.
Erzsébet krt. 41 - 53., 30 - 58.
Hársfa u. 49 - 61., 44 - 56.
Kertész u. 19 - 43., 22 - 50.
Király u. 49 - 75.
Klauzál tér 8 - 13.
Klauzál u. 27 - 35.
Kürt u. 1 - 15., 2 - 16.
Wesselényi u. 32 - 48.
10. KÖRZET
Akácfa u. 1 - 31., 2 - 28.
Barcsay u. 1 - 5., 2 - 10.
Dob u. 67 - 73.
Dohány u. 35 - 61., 48 - 80.
Erzsébet krt. 1 - 39., 2 - 28.
Hársfa u. 2 - 42.
Kertész u. 1 - 17., 2 - 20.
Klauzál u. 1 - 25.
Osvát u. 1 - 19., 2 - 12.
Rákóczi út 38 - 62.
Wesselényi u. 31 - 51., 50., 52.
11. KÖRZET
Asbóth u.: 9 - 19., 14 - 24.
Csányi u. 2 - 14.
Dob u. 1 - 29., 2 - 44.
Holló u. 1 - 17., 2 - 16.
Károly krt. 3/b - 25.
Kazinczy u. 35 - 57., 22 - 56.
Király u. 1/a - 47.
Kisdiófa u. 1 - 15., 2 - 18.
Klauzál tér 14 - 16.
Madách I. tér 1 - 7.
Madách I. út 1 - 11., 2 - 12.
Rumbach S. u. 1 - 19., 2 - 24.
Síp u. 21 - 27/b.,16 - 24.
Wesselényi u. 2 - 18.
12. KÖRZET
Dob u. 31 - 43.
Dohány u. 1/a - 33., 2 - 46.
Károly krt. 1., 3/a.
Kazinczy u. 1 - 33., 2 - 20.
Klauzál tér 1 - 7.
Klauzál u. 2 - 36.
Nagydiófa u. 1 - 33., 2 - 34.
Nyár u. 1 - 23., 2 - 36.
Rákóczi út 2 - 36.
Síp u. 1 - 19., 2 - 14.
Wesselényi u. 1 - 29., 20 - 30.

4. melléklet a 19/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelethez * 

a Budapest VII. kerület Erzsébetváros gyermek fogorvosi körzeteiről

1. KÖRZET
Bajza u. 1 - 15., 2 - 16.
Bethlen G. tér 3., 4.
Bethlen G. u. 27 - 47., 20 - 26.
Damjanich u. 1 - 51., 2 - 58.
Dembinszky u. 1 - 51., 2 - 54.,
Dob u. 105 - 111., 106 - 112.
Dózsa Gy. út 62 - 82/b.
Hernád u. 37-47., 36-56/b.
Hutyra F. u. 12 - 18.
István u. 2 - 20.
Jósika u. 23 - 31., 22 - 30.
Király u. 97 - 105., 92.
Lövölde tér 1., 2., 2/a., 7.
Marek J. u. 1 - 19., 2 - 42.
Murányi u. 43 - 63., 36 - 52.
Nefelejcs u. 37 - 67., 36 - 64.
Peterdy u. 1 - 41., 2 - 40.
Rottenbiller u. 23 - 51., 34 - 66.
Rózsa u. 9/a - 47/b.
Városligeti fasor 1 - 51., 4.
Wesselényi u. 70 - 78., 71 - 77.
2. KÖRZET
Alpár u. 1 - 11., 2 - 12.
Alsó erdősor u. 1/a - 3.
Baross tér 12 - 23.
Bethlen G. tér 1., 2.
Bethlen G. u. 1 - 25., 2 - 18.
Cserhát u. 1 - 25., 2 - 26.
Dohány u. 83 - 87., 102 - 108.
Dózsa Gy. út 6 - 60.
Garay tér 1 - 20/d
Garay u. 1 - 45., 2 - 50.
Hernád u. 1 - 35., 2 - 34.
Huszár u. 1 - 9., 2 - 6.
Hutyra F. u. 9 - 15
István u. 1 - 55., 22 - 44.
Jobbágy u. 1 - 15., 2 - 48.
Marek J. u. 21 - 41.
Munkás u. 1 - 15., 10 - 18.
Murányi u. 1 - 41., 2 - 34.
Nefelejcs u. 1 - 35., 2 - 34.
Péterfy S. u. 7 - 51., 2 - 44.
Rákóczi út 78 - 92.
Rottenbiller u. 1 - 21., 2 - 32.
Rózsa u. 1 - 7.
Rózsák tere 4 - 11.
Sajó u. 1 - 7., 2 - 12.
Százház u. 1 - 47., 2 - 28.
Szinva u. 1 - 7., 2 - 8.
Thököly út 1 - 27., 2 - 42.
Verseny u. 2 - 26.
3. KÖRZET
Akácfa u. 33 - 67., 30-64.
Almássy tér 1 - 19.
Almássy u. 1., 3., 2 - 10.
Alsó erdősor u. 5 - 13., 2 - 36.
Barát u. 1 - 11., 4 - 12.
Barcsay u. 7 - 11., 12 - 16.
Csányi u. 1 - 13.
Csengery u. 1 - 27., 2 - 32.
Dob u. 45 - 65., 75 - 103. 46/a - 104.
Dohány u. 63 - 81., 82 - 100.
Erzsébet krt. 41 - 53., 30 - 58.
Hársfa u. 1 - 61., 44 - 56.
Hevesi S. tér 1 - 7.
Huszár u.: 8., 10.
Hutyra F. u. 3 - 7., 4 - 10.
Izabella u. 1 - 13., 21 - 37., 2 - 18., 26 - 42.
Jósika u. 1 - 21., 2 - 20.
Kertész u. 19 - 43., 22 - 50.
Király u. 49 - 95.
Klauzál tér 8 - 13.
Klauzál u. 27 - 35.
Kürt u. 1 - 15., 2 - 16.
Munkás u. 2 - 8.
Péterfy S. u. 1 - 5.
Rákóczi út 64 - 76.
Rejtő Jenő u. 2 - 12.
Rózsa u.: 2 - 40/b.
Rózsák tere 1 - 3.
Szövetség u. 1 - 47., 2/b - 32.
Tivadar u. 2.
Vörösmarty u. 1 - 19/b., 2 - 20.
Wesselényi u. 32 - 48., 54 - 68., 53 - 69.
4. KÖRZET
Akácfa u. 1 - 31., 2 - 28.
Asbóth u. 9 - 19., 14 - 24.
Barcsay u. 1 - 5., 2 - 10.
Csányi u. 2 - 14
Dob u. 1 - 43., 67 - 73., 2 - 44.
Dohány u. 1/a - 61., 2 - 80.
Erzsébet krt. 1 - 39., 2 - 28.
Hársfa u. 2 - 42.
Holló u. 1 - 17., 2 - 16.
Károly krt. 1 - 25
Kazinczy u. 1 - 57., 2 - 56.
Kertész u. 1 - 17., 2 - 20.
Kéthly Anna tér 1.
Király u. 1/a - 47.
Kisdiófa u. 1 - 15., 2 - 18.
Klauzál tér 1 - 7., 14 - 16.
Klauzál u. 1 - 25., 2 - 36.
Madách I. tér 1 - 7.
Madách I. út 1 - 11., 2 - 12.
Nagydiófa u. 1 - 33., 2 - 34.
Nyár u. 1 - 23., 2 - 36.
Osvát u. 1 - 19., 2 - 18.
Rákóczi út 2 - 62.
Rumbach S. u. 1 - 19., 2 - 24.
Síp u. 1 - 27/b., 2 - 24.
Wesselényi u. 1 - 51., 2 - 30., 50., 52.

5. melléklet a Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendeletéhez * 

a Budapest VII. kerület Erzsébetváros védőnői körzeteiről

1. KÖRZET Bethlen G. utca 29-47. 22-26.
Bethlen G. tér 3.
Damjanich utca 1-23.
Dembinszky u. 1-27. 2-22.
Dob utca 106-112.
Hernád utca 42-46.
István utca 2-8.
Jósika utca 23-31. 22-30.
Király utca 97-105.
Marek J. u. 1-7. 2-20.
Nefelejcs utca 45-51. 36-64.
Peterdy u. 1-7. 2-8.
Rottenbiller utca 25-35. 52-66.
Rózsa utca 31-47.
2. KÖRZET Bajza utca 1-13. 2-16.
Damjanich utca 25-31. 2-40.
Dembinszky utca 24-40.
Hernád utca 41-43. 48-56.
Lövölde tér 1., 7. 2, 2/a.
Murányi utca 42-46.
Nefelejcs utca 53-67.
Peterdy utca 9-25. 10-20.
Rottenbiller utca 37-49.
Városligeti fasor 1-33.
3. KÖRZET Damjanich utca 33-51. 42-58.
Dembinszky utca 35-51. 42-52.
Dózsa Gy. út 62-82/b
Hernád utca 45-47.
Marek J. utca 28-42.
Murányi utca 43-63. 48-52.
Peterdy utca 27-41. 22-38.
Városligeti fasor 35-51.
4. KÖRZET Cserhát u. 17-25.
Dembinszky utca 29-33.
Dózsa Gy. út 44-60.
Hernád utca 17-39. 36-40.
István utca 31-35,45-55. 10-46.
Marek J. utca 9-41. 22-26.
Murányi utca 35-41. 14-40.
Nefelejcs utca 35-43.
Péterfy S. utca 42-44.
Sajó u. 2-12.
5. KÖRZET Alsó Erdősor utca 1-7.
Bethlen G. utca 17-25. 16-22.
Dob utca 105-111.
Dohány utca 79-85. 102-108.
Hernád utca 20-32.
Huszár utca 1-7. 2-10.
Hutyra F. utca 1-15. 2-18.
István utca 1-29.
Izabella utca 1-9.
Munkás utca 1-15. 2-18.
Nefelejcs tca 17-31. 20-34.
Péterfy S. utca 1-11. 2-40.
Rákóczi út 78-90.
Rottenbiller utca 9-21. 2-50.
Rózsa utca 1-29. 2-12.
Rózsák tere 6-10.
Wesselényi utca 65-77. 70-78.
6. KÖRZET Alpár utca 1-11. 2-12.
Bethlen G. utca 7-15.
Cserhát u. 1-15. 2-26.
Dózsa Gy. út 30-42.
Garay tér 1-19. 2-20.
Garay utca 43-45. 20-50.
Hernád u. 1-15. 10-18.
István utca 37-43.
Murányi u. 9-33. 8-12.
Nefelejcs utca 9-15. 10-18.
Péterfy s. utca 27-51.
Sajó u. 1-9.
Szinva u. 1-7. 2-8.
Thököly út 22-42.
7. KÖRZET Baross tér 13., 21. 12-20.
Bethlen G. utca 1-5. 2-14.
Dózsa Gy. út 6-28.
Garay utca 3-41. 2-18.
Hernád utca 2-8.
Jobbágy utca 1-15. 2-50.
Murányi utca 1-7. 2-6.
Nefelejcs u. 1-7. 2-8.
Péterfy S. utca 13-25.
Rottenbiller u. 1-7.
Százház u. 4-20.- 1-47.
Thököly út 1-27. 2-20.
Verseny u. 2-28.
8. KÖRZET Csengery utca 13-27. 20-30.
Dob utca 91-103. 72-104.
Hársfa utca 49-61.
Hevesi s. tér 1-3. 2-4.
Izabella utca 11-35. 28-42.
Jósika u. 1-21. 2-20.
Király utca 69-95.
Rejtő J. utca 2-10.
Rózsa utca 14-40.
Vörösmarty utca 1-19. 10-20.
Wesselényi utca 58-68.
9. KÖRZET Almássy utca 1-3. 2-10.
Almássy tér 5-8. 9-14. 1-4.
Alsó Erdősor utca 9-13. 2-36.
Baráth utca 1-11. 2-12.
Barcsay utca 3-11. 2-16.
Dohány utca 51-77. 74-100.
Erzsébet krt. 1-23.
Hársfa utca 1-33. 2-30.
Izabella utca 2-14.
Osváth utca 1-19. 2-18.
Rákóczi út 48-76.
Szövetség utca 1-45. 2-34.
Tivadar utca 2.
Wesselényi utca 45-63.
10. KÖRZET Akácfa utca 33-67.
Almássy tér 15-17. 16-18.
Csengery utca 1-11. 2-16.
Dob utca 51-89. 50-70.
Erzsébet krt. 25-53. 30-58.
Hársfa utca 35-47. 32-56.
Kertész utca 19-43. 22-50.
Király utca 53-67.
Vörösmarty utca 2-8.
Wesselényi utca 38-56.
11. KÖRZET Akácfa utca 1-31. 2-28.
Dohány utca 1-49. 2-68.
Erzsébet krt. 2-28. .
Kazinczy utca 1-15. 2-20.
Károly krt. 1-3/a.
Kertész utca 1-17. 2-20.
Klauzál utca 1-25. 2-20.
Nagydiófa utca 1-19. 2-20.
Nyár utca 1-21. 2-24.
Rákóczi út 2-46.
Síp utca 1-19. 2-14.
Wesselényi utca 1-43.
12. KÖRZET Akácfa utca 30-64. .
Asbóth utca 15-19. 14-24.
Csányi utca 1-13. 2-14.
Dob utca 1-49. 2-48.
Holló u. 1-17. 2-16.
Kazinczy utca 35-55. 22-56.
Károly körút 3/c-25.
Király u. 1-51.
Kisdiófa u. 1-15. 2-18.
Klauzál utca 27-35. 22-36.
Klauzál tér 1-15. 4-16.
Madách i. út 1-13. 2-14.
Madách i. tér 1-7.
Nagydiófa utca 21-33. 22-34.
Nyár utca 23-27. 26-36.
Rumbach s. u. 1-19. 2-24.
Síp utca 21-27. 16-24.
Wesselényi utca 2-36.

6. melléklet a 19/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelethez * 

Iktatószám: VIII/....... - ...../20....

EGÉSZSÉGÜGYI FELADAT-ELLÁTÁSI ÉS HASZNÁLATI SZERZŐDÉS

CÉGNÉV

EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSI ÉS HASZNÁLATI SZERZŐDÉS

felnőtt / házi gyermekorvosi / fogorvosi körzet ellátására

amely létrejött egyrészről Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata, (székhely: 1073 Budapest, Erzsébet körút 6., törzskönyvi azonosító szám: 735704, KSH statisztikai számjel: 15735708-8411-321-01 adóazonosító szám: 15735708-2-42, bankszámlaszám: 10403239-00033032-00000009) képviseli: ................... polgármester, mint az egészségügyi közszolgáltatásról gondoskodó szerv, mint Megbízó (a továbbiakban: Megbízó)

másrészről

.................................... (székhely:......................, cégjegyzékszám: ............., adóazonosító szám: ............., bankszámlaszám: .........................) képviseli: Dr. ................., mint Egészségügyi Szolgáltató (a továbbiakban: Szolgáltató)

valamint

a Megbízó felhatalmazása alapján Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ (székhely: 1072 Budapest, Nyár utca 7., adószám: 15507228-2-42, törzskönyvi azonosító: 507224, képviseli: .................. igazgató (a továbbiakban: Humán Szolgáltató)

együttesen a továbbiakban: Szerződő felek

között az alulírott helyen és napon az alábbi feltételekkel:

Előzmények

Szerződő felek között a ............ számú döntése alapján 20.....................-én feladat-ellátási előszerződés / szerződés* jött létre. Felek ebben kötelezettséget vállalnak / vállaltak* Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról szóló 19/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelete ..... mellékletben meghatározott ..... számú alapellátást nyújtó felnőtt háziorvosi / házi gyermekorvosi / felnőtt fogorvosi körzet (praxisazonosító: ................) egészségügyi feladatainak ellátására.

Szerződő felek között - a feladatellátás módját tekintve - az együttműködés a fenti időpont óta folyamatos. * 

1. A szerződés tárgya

1.1. Megbízó 20_........................-től kezdődő hatállyal határozatlan időre megbízza Szolgáltatót Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról szóló 19/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelete ..... mellékletben meghatározott ..... számú alapellátást nyújtó felnőtt háziorvosi / házi gyermekorvosi / felnőtt fogorvosi körzet (praxisazonosító: ................) területi ellátási kötelezettséggel végzendő alapellátási feladatainak teljes körű ellátásával, amit Szolgáltató elvállal. Szolgáltató ezzel átvállalja Megbízótól fenti körzetben, jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező 1. számú mellékletében meghatározott rendelőben és rendelési időben a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 4. pontja, valamint 23. § (5) bekezdés 9. pontja és az egészségügyi alapellátásáról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 5-6. §-a szerinti területi egészségügyi alapellátási kötelezettség körébe tartozó egészségügyi feladatok ellátását.

2. Általános rendelkezések

2.1. Szolgáltató kijelenti és igazolja, hogy a hatályos jogszabályok által előírt - egészségügyi vállalkozás keretében, egészségügyi szolgáltató tevékenység nyújtására (háziorvosi szolgálat működtetésére) vonatkozó - feltételeknek megfelel, ezen feltételekkel rendelkezik, továbbá felnőtt háziorvosi / házi gyermekorvosi / fogorvosi *  személyében szakmai, képesítési feltételekkel, praxisjoggal és működési engedéllyel rendelkezik.

2.2. Szolgáltató az engedélyében szereplő személyes ellátásra kötelezett háziorvosa útján köteles a felnőtt háziorvosi / házi gyermekorvosi / fogorvosi *  feladatokat ellátni. Szerződő felek rögzítik, hogy az 1.1 pontban vállalt feladatok személyes ellátására Dr. ............ (orvosi pecsétszám: ............;) kötelezett, aki e kötelezettsége alól csak a jogszabályban meghatározott akadályoztatása, illetve különösen indokolt esetben mentesül.

3. Megbízó feladatköre, jogai és kötelezettségei

3.1. Megbízó nyilatkozik az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdésének d) pontjának db) alpontja szerint, hogy jelen szerződés tartamára az ügyeleti feladatok ellátását - a Szolgáltató által ellátott körzet részére - más szolgáltatóval kötött szerződés alapján biztosítja, ezért Szolgáltató az ügyelet munkájában nem köteles részt venni, kivéve jelen szerződés 4.17. pontjában foglalt esetben.

3.2. Megbízó tudomásul veszi és hozzájárul ahhoz, hogy a jelen feladat-ellátási szerződésben rögzített feladatvállalásra tekintettel a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (a továbbiakban: Finanszírozó) a háziorvosi betegellátási szolgáltatásra vonatkozó finanszírozási alapszerződést és az ahhoz kapcsolódó valamennyi mellékszerződést a Szolgáltatóval köti meg és azok alapján a Finanszírozó a finanszírozás teljes összegét kizárólag a Szolgáltató javára utalja át.

3.3. Felek rögzítik, hogy Megbízó önkormányzat képviselő-testülete jogosult a jogszabályi keretek között a lakosságszám esetleges módosulásának megfelelően a körzetek határainak meghatározására és módosítására, valamint a területi ellátás legmegfelelőbb módjának kiválasztására.

3.4. Megbízót tájékoztatási kötelezettség terheli Szolgáltató felé a kerületi egészségügyi alapellátást érintő szervezeti, szervezési, egészség- és gazdaságpolitikai változásokkal kapcsolatban, valamint a tudomására jutott tudományos, szakmai rendezvényekről. Szolgáltató a tevékenységi körének megfelelő tájékoztatón, rendezvényen, továbbképzésen lehetőségeihez mérten - saját költségen - vesz részt, illetve biztosítja a praxisához tartozó asszisztencia részvételét is.

4. Szolgáltató feladatköre, jogai és kötelezettségei

4.1. Szolgáltató a háziorvosi / házi gyermekorvosi / fogorvosi *  teendőket a mindenkor hatályos jogszabályok, így többek között:

4.1.1. az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény;

4.1.2. az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény (továbbiakban: Öotv.);

4.1.3. az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény; továbbá

4.1.4. a háziorvosi, házi gyermekorvosi és a fogorvosi tevékenységekről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet;

4.1.5. Praxisközösségekről szóló 53/2021. (II. 9.) Korm. rendelet *  előírásai, valamint a mindenkori szakmai - etikai szabályok szerint köteles ellátni.

4.2. Szolgáltató köteles ellátni a területén lakó, a külön jogszabályban foglaltak szerint hozzá bejelentkezett és az általa elfogadott biztosítottakat.

4.3. Szolgáltató a jogszabályi előírások szerint köteles ellátni a lakóhelyétől függetlenül mindazokat a rendelési idejében hozzá forduló személyeket, akik biztosítási igazolványukat nem a Szolgáltatónál adták le, azonban hozzá fordultak egészségügyi ellátásért és akut megbetegedésük miatt orvosi ellátást igényelnek, és ellátatlanságuk az egészséget károsító, vagy gyógyulást lassító állapotromláshoz vezethet.

4.4. Szolgáltatót tájékoztatási kötelezettség terheli Megbízó felé a praxisközösséghez történő csatlakozás, praxisközösségi forma megváltozása, praxisközösségből történő kilépéssel, valamint minden olyan változással kapcsolatban, amelyek feladatának ellátására hatással vannak, valamint amelyek a jelen szerződés módosítását igénylik.

4.4.1. Szolgáltató ............. óta ................ praxisközösség tagja. / Szolgáltató nem tagja praxisközösségnek. * 

4.5. Szolgáltató köteles továbbá:

4.5.1. a Finanszírozóval az egészségügyi alapellátási szolgáltatásra finanszírozási szerződést kötni;

4.5.2. egyéni egészségügyi vállalkozó tevékenységét saját nevén és saját felelősségére végezni;

4.5.3. az egészségügyi államigazgatási szerv működési engedélyét a jelen szerződés aláírásakor bemutatni * .

4.6. Szolgáltató a vállalkozóként végzendő háziorvosi / házi gyermekorvosi / fogorvosi *  tevékenység végzéséhez szükséges feltételeket igazoló okiratokat köteles Megbízó erre kijelölt képviselőjének eredetiben bemutatni, és azok egy-egy másolati példányát Megbízónak legkésőbb a jelen szerződés aláírásával egyidejűleg átadni. Szolgáltató a fenti adatokban bekövetkező változást köteles a változás bekövetkezésétől számított 30 (harminc) napon belül Megbízónak írásban bejelenteni. * 

4.7. Szolgáltató jelen szerződés aláírásával egyidejűleg büntetőjogi felelőssége tudatában kijelenti és igazolja, hogy vele szemben az egészségügyi ellátási szerződés megkötésére irányuló kizáró ok nem áll fenn, munkája végzése során személyében kártérítési, büntetőjogi és etikai felelősséggel tartozik a hozzáforduló betegek ellátásáért és ehhez a szükséges felelősségbiztosítással rendelkezik. * 

4.8. Szolgáltató köteles a helyettesítéséről - beleértve annak pénzügyi feltételeit is - a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően saját maga gondoskodni.

4.9. Szolgáltató köteles az elháríthatatlan külső ok miatt bekövetkező távollétéről a Humán Szolgáltató egészségügyért felelős szakmai vezetőjét írásban (elsősorban e-mail útján, az eu@bjhuman.hu) lehetőség szerint haladéktalanul tájékoztatni, a helyettesítő orvos(ok) személyének megnevezésével. Szolgáltató egyúttal köteles a betegtájékoztató rendelőben történő kifüggesztéséről is gondoskodni.

4.10. Szolgáltató köteles a tervezett távollétét (a távollét kezdetének napja és időtartama, valamint a helyettesítését ellátó orvos(ok) személyének megjelölésével) a távollét kezdő napját megelőzően legalább 5 nappal korábban írásban (elsősorban e-mail útján az eu@bjhuman.hu e-mail címen) bejelenteni a Humán Szolgáltató egészségügyért felelős szakmai vezetőjének. Szolgáltató a távollétéről egyúttal köteles a betegeket időben tájékoztatni a betegrendelőben és az online felületen.

4.11. Szolgáltató köteles az általa a Finanszírozóval kötött finanszírozási szerződésben meghatározott helyettesítő orvosok nevét, és orvosi nyilvántartási számát (OONY szám), változás esetén az új helyettesítő orvos(ok) nevét és OONY számát a Humán Szolgáltatónak, a nyilvántartásba vételtől számított 30 (harminc) napon belül írásban bejelenteni. A bejelentett helyettesítő orvos(ok) esetleges akadályoztatása esetén Szolgáltató köteles annak helyettesítésről gondoskodni és a helyettes személyét szintén a Humán Szolgáltatónál előzetesen írásban bejelenteni.

4.12. Szolgáltató köteles gondoskodni a jelen szerződés 1.1 pontjában vállalt feladat ellátásában részt vevő, a vonatkozó egészségügyi tárgyú mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései szerint a megfelelő szakképesítéssel rendelkező egészségügyi szakdolgozó foglalkoztatásáról.

4.13. Szolgáltató

4.13.1. Munkanapokon köteles a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező 1. számú mellékletben meghatározott rendelőben, a meghatározott rendelési napokon és rendelési időpontokban rendelést tartani.

4.13.2. A rendelési időt csak a Megbízó előzetes jóváhagyásával módosíthatja.

4.13.3. A praxisjoggal rendelkező háziorvosok kötelesek rendelési idejüket összehangoltan kialakítani.

4.13.4. A jelen szerződés aláírásával egyidejűleg tudomásul veszi, hogy Megbízó lakossági ellátási érdekből is kezdeményezheti - a jogszabályi előírásokat figyelembe vételével - a rendelési idő módosítását, amit Szolgáltató köteles elfogadni.

4.13.5. A jelen szerződés aláírásával egyidejűleg tudomásul veszi, hogy a rendelési idő, vagy rendelési hely módosítása minden esetben a jelen szerződés módosítását vonja maga után. Rendelési hely módosítására Megbízó részéről csak abban az esetben kerülhet sor, ha a rendelőben olyan vis maior esemény történik mely a biztonságos és előírásszerű betegellátást akadályozza.

4.14. Szolgáltató köteles a hatályos jogszabályok által előírt feladatokat a jelen szerződésben rögzítetteknek megfelelően ellátni, és gondoskodni a betegtájékoztatók közzétételéről.

4.15. Szolgáltató kijelenti, hogy tudomással bír arról, hogy a jelen szerződés hatálya alá nem tartozó - betegforgalommal járó - egészségügyi vagy egyéb tevékenységet az önkormányzat által a részére térítésmentesen biztosított rendelőben csak a Megbízó előzetes írásbeli engedélyével végezhet. Megbízó engedélye nélkül csak - betegforgalommal nem járó - tudományos és oktatói tevékenységet végezhet.

4.16. Szolgáltató köteles évente írásban beszámolni a Humán Szolgáltatónak az egészségügyi közszolgáltatás teljesítéséről, melynek keretében Szolgáltató köteles a jelen szerződésben részletesen meghatározott feladatainak ellátásával kapcsolatos, a KSH részére küldött jelentéseinek másolatát (a mindenkor hatályos adatvédelmi jogszabályi rendelkezések betartásával) a Humán Szolgáltató részére a tárgyévet követő év február 15. napjáig írásban (e-mailben az eu@bjhuman.hu címre) megküldeni. Szolgáltató köteles az általa kezelt adatbázist megőrizni és a személyes adatok védelmére vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezéseket betartani, valamint köteles a mindenkor hatályos jogszabályokban előírt nyilvántartásokat vezetni és adatvédelmi szabályzatot készíteni, továbbá a Megbízó, valamint a Humán Szolgáltató részére, jelen szerződésben részletesen meghatározott feladatainak ellátásával kapcsolatos személyiségi, illetve egyéb, jogszabályba nem ütköző adatokat, információkat szolgáltatni.

4.17. Amennyiben a kerületben a felnőtt háziorvosi, vagy a házi gyermekorvosi ügyelet vis maior miatt bármikor, bármilyen okból ellátatlan marad, Szolgáltató kötelezettsége legfeljebb 30 nap időtartamig az ügyeletben való részvétel, melynek elszámolása iránt - a Finanszírozó által finanszírozott összeg és az Önkormányzat által biztosított kiegészítés terhére, arányosan megosztva azt az ügyeletet ellátó Szolgáltatók között - a Humán Szolgáltató intézkedik.

4.18. Megbízó a feladatellátás biztonsága érdekében évente - a Szolgáltató szükségtelen háborítása nélkül - jogosult ellenőrizni Szolgáltató jelen szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítését. Ennek keretében Szolgáltató:

4.18.1. A Humán Szolgáltató rendelkezésére bocsátja az ellenőrzéshez szükséges adatokat, információkat, illetve biztosítja az iratokba való betekintést a mindenkor hatályos adatvédelmi rendelkezések (pl. GDPR) betartásával;

4.18.2. Szerződő felek a jelen szerződés aláírásával egyidejűleg kijelentik, hogy ismerik és a személyes és különleges adatok kezelése során betartják az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény és a GDPR rendelkezéseit.

4.19. Szolgáltató köteles Megbízó részére haladéktalanul írásban bejelenti, ha adóssága az éves bevételének 3%-át, majd a 6%-át eléri.

4.20. Szolgáltató a működésével kapcsolatos, a jelen szerződést érintő kérdésekben köteles a Megbízót és a Humán Szolgáltatót megfelelően írásban tájékoztatni.

4.21. Szolgáltató a kerületi egészségügyi alapellátás zavartalan és folyamatos ellátása érdekében köteles együttműködni az e feladatok ellátásában közreműködő, és a feladat ellátáshoz kapcsolódó más szolgáltatókkal, a Megbízóval és a Humán Szolgáltatóval.

5. Használatba adott vagyon feletti jogok és kötelezettségek gyakorlásának feltételei * 

5.1. Megbízó a jelen szerződés hatálybalépésével egyidejűleg a jelen szerződés időtartamára, térítés nélkül, a Humán Szolgáltatón keresztül a Megbízó kizárólagos tulajdonát képező, természetben a ................. szám alatt lévő ............ hrsz. helysége(ke)t és az egészségügyi és egyéb kiszolgáló célokra szolgáló egyéb közös helyiségeket a Szolgáltató részére használatba adja, orvosi rendelő és/vagy egészséges tanácsadás *  céljára.

5.1.1. Szolgáltató az 5.1 pontban megjelölt rendelő és/vagy egészséges tanácsadás céljára szolgáló helyiséget és annak felszerelését képező tárgyi eszközöket leltár alapján veszi át a Humán Szolgáltatótól használatra.

5.1.2. Felek rögzítik, hogy az átadás-átvételi leltár elkészítése, illetve az évenkénti leltározás elvégzése a Humán Szolgáltató feladata. Az átadás-átvételi leltár a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezi és annak 2. számú függelékeként szerepel.

5.2. Szolgáltató a Humán Szolgáltatótól az 5.1. pontban nevesített helyisége(ke)t jegyzőkönyvben, a helyiség(ek)hez tartozó - Megbízó tulajdonát képező - tárgyakat, eszközöket leltár felvételével veszi térítésmentesen használatba, amelyek a 5.3 pont szerinti minimumfeltételek részét képezik.

5.3. Megbízó az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendeletben meghatározott minimum feltétek körébe tartozó tárgyi feltételek közül a minimum felszereléseket az átadás-átvétel szerinti leltár mértékéig a Szolgáltató részére térítésmentesen bocsátja rendelkezésre. Szolgáltató tudomásul veszi, hogy a leltár szerinti eszközök átadás-átvételét követően a Megbízó további eszköz beszerzési, fenntartási, javítási, felújítási, karbantartási, pótlási és csere kötelezettsége megszűnt. Mindezek a költségek - ideértve az értékcsökkenéssel kapcsolatos költségviselést - a továbbiakban a Szolgáltatót terhelik.

5.4. Szolgáltató a térítésmentesen használatba adott orvosi helyiségeket, azok berendezési tárgyait, felszerelés egységeit, műszereit kizárólag jelen feladat-ellátási szerződésben meghatározott háziorvosi / házi gyermekorvosi / fogorvosi / egészséges tanácsadás *  feladatok ellátása céljaira használhatja, azok más célra történő hasznosításához, illetve azok további használatba, bérletbe adásához a jelen szerződés által nem szerez jogot. Ez alól kivételt képeznek a jelen szerződés szerinti megosztott használat, a helyettesítés és az orvosképzés esetei. A Szolgáltató által használt orvosi rendelőben az orvos egyetemista hallgatók gyakorlati idejük alatt, valamint a szakvizsgára készülő orvosok (rezidensek) folytathatnak jogszabályban meghatározott tevékenységet. Amennyiben a Szolgáltató a jelen szerződésben foglalt feladatokat egyéb szolgáltatásokkal kívánja kiegészíteni, ahhoz Megbízó, illetve Humán Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges.

5.5. Szolgáltató a térítésmentes használatba átvett ingó és ingatlan vagyontárgyakat köteles a tőle elvárható gondossággal, rendeltetésszerűen használni, azok állapotát megóvni. A nem rendeltetésszerű használatból, elvesztésből, szándékos vagy gondatlan magatartásból eredő károkat Szolgáltató köteles megtéríteni.

5.6. Szolgáltató köteles a mindenkori minimumfeltételek által előírt gépeket, műszereket, eszközöket megfelelő üzembiztos állapotban tartani, használatukat megtanulni, pótlásukról gondoskodni és azokat a betegek ellátása érdekében használni.

5.7. Szolgáltató köteles gondoskodni - a Finanszírozó által a működtetésre biztosított összegből - a működést szolgáló valamennyi fogyóeszköz biztosításáról.

5.8. Megbízó, mint tulajdonos viseli a 5.1. pontban megjelölt helyiségek - a rendes gazdálkodás körét meg nem haladó - beruházási és a szükséges felújítási, karbantartási kötelezettségeit, melyet költségvetési évenként készített gazdálkodási terve alapján az erre elkülönített előirányzat keretei között végez. Szolgáltató értéknövelő beruházásokat kizárólag csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével végezhet.

5.9. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy az üzemeltetés, karbantartás, felújítás, rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadások tartalmi meghatározására irányadónak tekinti a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 56. § 2-3. pontjában foglaltakat.

5.10. Humán Szolgáltató köteles gondoskodni a használatra átadott helyiségek folyamatos fenntartásáról, ennek keretében az állagmegóvásról, a szükséges karbantartásról és felújításról, mely magában foglalja:

5.10.1. a folyamatos karbantartást;

5.10.2. minimum 3 (három) évente a tisztasági festést;

5.10.3. mellékhelyiségek és betegforgalmi területen történő meghibásodás azonnali elhárítását;

5.10.4. az épület és tartozékai teljes körű biztosítását.

5.11. Szolgáltató - a Humán Szolgáltató állagmegóvási kötelezettségének teljesítése érdekében - a Humán Szolgáltató eu@bjhuman.hu e-mail címére írt levélében kezdeményezheti a meghibásodott épület/helyiségek, tartozékok javítását, pótlását.

5.12. A Szolgáltató praxishoz tartozó működési és üzemeltetési költségek a Szolgáltatót terhelik az alábbiak szerint:

a) vagyonvédelmi, biztonsági rendszer költsége;

b) villamos-energiafogyasztás költsége;

c) gázfogyasztás díja;

d) víz- és csatornadíj;

e) szemétszállítás költsége;

f) veszélyes hulladék szállításának költsége;

g) sterilizáló eszköz működtetési és ellenőrzési költségei;

h) textíliák mosatási költsége;

i) takarítási költségek;

j) a helyiség, illetve a használatba adott tárgyi eszközök rendeltetés-ellenes használatából eredő javítási, pótlási költségek;

k) telefonköltségek (ide értve az alapdíjat is);

l) anyagköltségek (szakmai anyag, kötszer, gyógyszer, vegyszer, tű, fecskendő, papír, írószer, nyomtatvány stb.);

m) a szolgáltató praxisához tartozó egészségügyi szakszemélyzet illetve egyéb foglalkoztatottak költségei;

n) az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelet 1. és 2. számú mellékleteiben meghatározott szakmai minimumfeltételek közé tartozó gép, műszer, berendezés, valamint távoli hálózati hozzáférésre alkalmas személyi számítógép és kulturált betegfogadást szolgáló berendezési tárgyak fenntartásának, javításának, felújításának és szükséges pótlásának költségei.

5.13. Szolgáltatót terhelő működési, üzemeltetési költségek számításának, elszámolásának szabályai:

5.13.1. A közüzemi költségek számításának alapja - a földgáz fogyasztás kivételével - a rendelőnek helyt adó épület összes alapterülete, mely az igénybevevő praxisok száma szerint kerül megosztásra. A földgázfogyasztás költsége hasonló elven, de a használt, fűthető légtér m3 alapján kerül megosztásra.

5.13.2. Az egyéb szolgáltatások (hulladék és veszélyes hulladék szállítás, sterilizáló eszköz működtetése, ellenőrzése, mosatás, takarítás, vagyonvédelmi- és biztonsági rendszer) költségszámításnak alapja az igénybevevők száma.

5.13.3. Telefon és internet költsége: Saját vonal esetén annak alap és forgalmi díja kerül továbbszámlázásra. Osztott vonal használata esetén alapelv az igénybevevők száma szerinti költségmegosztás, külön írásbeli kérésre tételes elszámolás is alkalmazható, melynek költségei a Szolgáltatókat terhelik.

5.14. A Humán Szolgáltató a közüzemi szolgáltató által megküldött közüzemi díjat tartalmazó fizetési értesítő megérkezését követően a közüzemi díjak megosztását az 5.13.1-5.13.3 pontokban foglaltak szerint elvégzi. Az így megosztott összeget a többi - Szolgáltatót terhelő - számlával együtt egy közös részletező számlán Szolgáltató részére továbbszámlázza.

Szolgáltató köteles a Humán Szolgáltató által megküldött számlán szereplő összeget a számla kézhezvételét követő 10 (tíz) munkanapon belül a Humán Szolgáltató K&H Bank Zrt-nél vezetett 10403239-00033073-00000006 számú bankszámlájára átutalással teljesíteni.

6. A szerződés időtartama, megszűnése, megszüntetése, szerződésszegés és jogkövetkezményei

6.1. Jelen szerződés megszűnik:

a) Szolgáltató jogutód nélküli megszűnésével;

b) finanszírozási szerződés jogerős megszűnésével;

c) egyéb, jogszabályban meghatározott esetekben.

6.2. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés megszüntethető:

a) közös megegyezéssel;

b) mindkét fél részéről írásban közölt felmondás útján, 6 (hat) havi felmondási idővel;

c) Megbízó részéről írásban közölt azonnali hatályú felmondással, amennyiben a Szolgáltató vagy a személyes ellátásra kötelezett orvos ellen szakmai, etikai vagy büntetőjogi eljárás során jogerős elmarasztaló döntés született.

6.3. Megbízó a 6 (hat) hónapos felmondási idő biztosításával csak abban az esetben mondhatja fel a szerződést, ha a háziorvos a feladat-ellátási szerződésben vállalt kötelezettségeit írásbeli felszólítás ellenére sem teljesíti, vagy folytatólagosan megszegi a hatályos jogszabályban foglalt működésre vonatkozó előírásokat.

6.4. Jelen szerződés megszűnik Megbízó részéről írásban közölt azonnali hatályú felmondással, amennyiben a felmondás közlését megelőzően, az annak alapjául szolgáló körülmény kiküszöbölésére a Szolgáltató részére írásban biztosított 30 (harminc) napos határidő eredménytelenül letelik és

6.4.1. Szolgáltató a területi ellátási kötelezettségét megszegi;

6.4.2. Szolgáltató a hatályos jogszabályban foglalt személyi és tárgyi feltételeket tartósan nem teljesíti, a jelen szerződés rendelkezéseit megszegi;

6.4.2. megállapítható, hogy az egészségügyi szolgáltatás szakmai színvonala csökkent, és e csökkenést az egészségügyi hatóság célellenőrzése is igazolja/alátámasztja/bizonyítja;

6.4.3. a Szolgáltató lejárt adósságának mértéke eléri az éves bevételének 6%-át, vagy a biztonságos szolgáltatás helyreállítására tett intézkedések nem vezettek eredményre;

6.4.4. Szolgáltató súlyosan megszegte a közszolgáltatás finanszírozására vonatkozó szerződést, és emiatt fennáll a finanszírozási szerződés azonnali hatályú felmondásának veszélye, vagy emiatt finanszírozási szerződését felmondták;

6.4.5. Szolgáltató akadályoztatása esetén az akadály felmerülésétől számított 5 (öt) munkanapon belül helyettesítéséről nem gondoskodik;

6.4.6. Szolgáltató a felelősségbiztosítás díját nem fizeti;

6.4.7. Szolgáltató a használatába adott helyiséget nem rendeltetésszerűen használja, vagy a szerződésbe nem foglalt tevékenység végzéséhez a Megbízó, illetve képviselője hozzájárulását a jelen szerződés 5.4 pontja alapján nem szerzi be;

6.4.8. a használatába adott rendelőhelyiségben engedély nélkül vagy engedélytől eltérő beruházást, átalakítást, felújítást, a rendes gazdálkodás körét meghaladó munkálatokat végez;

6.4.9. Szolgáltató a jelen szerződésben meghatározott jelentési kötelezettségének nem tesz eleget;

6.4.10. a jelen szerződés 2.2. pontjában szereplő háziorvos nem rendelkezik:

a) érvényes működési engedéllyel,

b) érvényes egészségügyi alkalmassági vizsgálattal és annak minősítésével,

c) érvényes praxisjogra vonatkozó engedéllyel,

6.4.11. a jelen szerződés 2.2. pontjában szereplő háziorvos az önálló egészségügyi tevékenység végzésére vonatkozó jogosultságát bármely okból elveszti;

6.4.12. amennyiben Szolgáltató végelszámolási vagy felszámolási eljárás alatt áll.

6.5. Jelen szerződés csak olyan határidővel mondható fel, amely alatt biztosítható az ellátás folyamatossága. A felmondási idő alatt Szolgáltató köteles szerződési kötelezettségeit változatlanul, szerződésszerűen teljesíteni, amelyet Megbízó Szolgáltatóhoz rendelt ellenőre útján ellenőrizhet. A jelen szerződés megszűnésekor Szolgáltató köteles a részére térítésmentesen átadott rendelő helyiséget és a Megbízó tulajdonában lévő tárgyi eszközöket Megbízónak leltár szerinti jegyzőkönyvvel visszaszolgáltatni. Szolgáltató a szerződés megszűnése esetén elhelyezésre nem tarthat igényt.

6.5. Jelen szerződés a hatálybalépéstől számított 5 (öt) évig rendes felmondással - kivéve jelen szerződés 6.2. c) és 6.3. és 6.4. pontjait - nem szüntethető meg.

6.6. Szerződő felek a jelen szerződést - a jelen szerződés 1.1. pontja alapján - határozatlan időre kötik, mely a jelen szerződés 1.1. pontjában meghatározott időpontban lép hatályba.

7. Kártérítésre, kártalanításra vonatkozó rendelkezések

7.1. Szolgáltató a használatába adott rendelőhelyiségben és a hozzátartozó egyéb helyiségekben bármilyen jellegű beruházást, átalakítási, felújítási és a rendes gazdálkodás körét meghaladó munkát kizárólag Megbízó előzetes írásbeli engedélyével végezhet. A Megbízó engedélye nélkül végrehajtott beruházási, átalakítási, felújítási munkálatok esetében Szolgáltató köteles az eredeti állapot helyreállítására, és az így felmerülő károk megtérítésére.

7.2. Amennyiben a háziorvosi körzethez tartozó terület Megbízó általi egyoldalú módosítása miatt a Szolgáltatót illetve a praxis jog tulajdonosát esetlegesen kár éri, úgy abban az esetben Megbízó kártalanítási kötelezettséggel tartozik (az Öotv. szerint) Szolgáltató részére. A kártalanítás mértékét a Finanszírozó által utalt éves finanszírozás összegének figyelembevételével kell megállapítani.

7.3. Bármelyik fél által történő azonnali hatályú felmondás esetén az azonnali felmondásra okot adó fél köteles a másik fél kárát a Polgári Törvénykönyvről szól 2013. évi V. törvény (Ptk.) előírásai szerint teljes összegben megtéríteni.

8. Kapcsolattartás

8.1. Szerződő felek kötelezik magukat, hogy a jelen szerződésből eredő megkereséseiket, felhívásaikat, kéréseiket, valamint a jelen szerződéssel létrehozott jogviszonnyal kapcsolatos minden tényt, körülményt, valamint az azokban beállt változásokról szóló tájékoztatást (a továbbiakban együtt: megkeresések) írásban hozzák egymás tudomására.

Szerződő felek a jelen szerződés vonatkozásában kizárólag csak a kapcsolattartó személyeknek személyesen vagy futárszolgálat útján kézbesített tértivevényes ajánlott postai küldeményt, valamint e-mail vagy telefax útján a kijelölt kapcsolattartók címeiről és címeire küldött és érkezett írásos értesítéseket fogadják el érvényesnek.

8.2 Felek kapcsolattartási adatait jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező 3. számú függeléke tartalmazza. A kapcsolattartási adatokban bekövetkező változásokról Felek a változás bekövetkeztét követő 30 (harminc) napon belül kötelesek egymást tájékoztatni.

9. Záró rendelkezések

9.1. Jelen szerződés, írásban, közös megegyezéssel, önkormányzati döntés formájában írásban bármikor módosítható. Szerződő felek bármelyike írásban kezdeményezheti a jelen szerződés módosítását a jelen szerződés tárgyát érintő finanszírozási feltételek, támogatási formák, szakmai jogszabályok lényeges megváltozása, valamint egyéb, bármelyik fél által lényegesnek ítélt körülmény megváltozása esetén.

9.2. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk., valamint a jelen szerződés tárgyával és tartalmával összefüggő - elsősorban az egészségügyet érintő -, mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók.

9.3. E szerződésben rögzített mellékletek a jelen ellátási szerződés elválaszthatatlan részét képezik, azokkal együtt érvényes.

9.4. Szerződő felek megállapodnak abban, ha jelen szerződés valamely rendelkezése bármely okból érvénytelenné válik, az önmagában a jelen szerződés egészének érvénytelenségét nem vonja maga után.

9.5. Amennyiben jelen szerződés bármely rendelkezése érvénytelenné válik, a Szerződő felek az érvénytelen rendelkezést oly módon módosítják, hogy az a külön jogszabálynak és a Szerződő felek akaratának érvényesen megfeleljenek.

9.6. Szerződő felek kölcsönösen kötelezettséget vállalnak az együttműködésre a területi ellátási kötelezettség és az egészségügyi alapellátás zavartalan működésének érdekében, ezért kijelentik, hogy minden e tárgyban felmerülő vitás kérdést elsősorban békés úton, tárgyalás útján egyezség keretében fogják rendezni.

9.7. Szerződő felek az egyezség sikertelensége esetén a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény általános szabályait rendelik alkalmazni az eljáró bíróság(ok) tekintetében. Felek rögzítik, hogy Szolgáltató az általa kezdeményezett peres eljárást a Megbízóval szemben indíthatja meg.

Szerződő felek a jelen szerződést gondos átolvasás és együttes értelmezést követően - a hivatkozott jogszabályi rendelkezések ismeretében -, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírják.

Budapest, 20... ............ ....

..................................................... ..................................................

mint Megbízó
Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata
Képviseli:
polgármester

mint Szolgáltató
CÉGNÉV
Képviseli: NÉV

................................................

Bischitz Johanna Integrált

Humán Szolgáltató Központ

Képviseli:

igazgató

Jogilag ellenőrizte:

.........................................

jegyző

Pénzügyi ellenjegyző:

.......................................

gazdasági vezető

1. számú melléklet az egészségügyi ellátási szerződéshez

Körzet és rendelési idő meghatározás

A Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról szóló 19/2013. (IV. 30.) rendeletének ... számú mellékletében meghatározott területi ellátási kötelezettség keretében ellátott .... számú háziorvosi / házi gyermekorvosi / fogorvosi körzet * . Személyes ellátásra kötelezett orvos: ...(NÉV)........, szolgálati azonosító kód: .........................., egészségügyi államigazgatási szerv által nyilvántartott azonosító szám: .............

1.1. Ellátási terület (háziorvosi körzethez tartozó utcák jegyzéke):

1.2. Körzet lakosságszáma a szerződés aláírásakor:

Az 1. pont szerinti háziorvosi körzet orvosi rendelő:

Címe:

Telefonszáma:

Rendelési idő:

NAPOK RENDELÉSI IDŐ
Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Egészséges tanácsadás * 
cím:
Prevenciós rendelés
cím

1. számú függelék az egészségügyi ellátási szerződéshez

A háziorvosi ügyeleti szolgálat rendjéről

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata az ügyeleti feladatok ellátását más szolgáltatóval kötött szerződés alapján biztosítja a Szolgáltató által ellátott körzet részére, ezért Szolgáltató nem köteles részt venni az ügyelet munkájában, kivéve jelen ellátási szerződés 4.17. pontjában foglalt esetben.

Háziorvosi (felnőtt) ügyeleti szolgálat rendje

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros területén külső szolgáltatóval kötött szerződés alapján központi 24 órás ügyelet működik a felnőtt lakosság részére, mind hétköznap, mind szombat, vasárnap és ünnepnapokon, - melynek helyszíne, illetve központja: 1073 Budapest, VII. kerület Dob utca 86. (Telefon: 321-04-40)

Feladata: - sürgősségi hívások felvétele;

- ambuláns ellátás,

- indokolt esetben helyszíni ellátás.

(További feladatok felsorolása a 4/2000. (II. 25.) EüM rendeletben.)

Házi gyermekorvosi ügyeleti szolgálat rendje

A kerület gyermek lakosainak rendelési időn túli: éjszakai, szombat-vasárnapi és munkaszüneti napokon való ügyeleti ellátására a Humán Szolgáltató a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel közvetlenül köt finanszírozási szerződést, illetve az ellátást külső szolgáltatóval kötött szerződés alapján biztosítja.

Fogorvosi ügyeleti szolgálat rendje

Fogorvosi ügyelet a kerületben nem működik, tekintettel arra, hogy a Fővárosban a fogorvosi ügyelet megszervezése központilag történik. Az ügyeleti ellátásról a Semmelweis Egyetem Fogászati és Szájsebészeti Intézet gondoskodik. Cím: 1088 Budapest, Szentkirályi u. 40.

2. számú függelék

LELTÁRÍV

3. számú függelék

KAPCSOLATTARTÁSI ADATOK

Budapest Főváros VII, kerület Erzsébetváros Önkormányzata, mint Megbízó részéről

Levelezési cím:

1073 Budapest, Erzsébet körút 6.

Kapcsolattartó:

Gyuris Gabriella Humánszolgáltató Iroda irodavezető

Telefonszám:

06 - 1 - 462 - 3327

E-mail:

Gyuris.Gabriella@erzsebetvaros.hu

Egészségügyi Szolgáltató részéről

Kapcsolattartó:

Székhely:

Telephely:

Levelezési cím:

Telefonszám:

E-mail:

Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ részéről

Kapcsolattartó: Peszleg Zsófia egészségügyért felelős szakmai vezető

Telefonszám: .............

E-mail: eu@bjhuman.hu

7. melléklet a Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelethez *