Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2017. (II. 17.) önkormányzati rendelete

a Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata tulajdonában lévő közterületek használatáról és rendjéről

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (5) bekezdés 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, valamint a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény 2/A. § (1) bekezdésében, és a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 37. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet hatálya

1. § (1) E rendelet hatálya kiterjed a Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) tulajdonában álló, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 13. pontja szerinti közterületekre.

(2) *  E rendelet szabályait kell alkalmazni továbbá az Önkormányzat tulajdonában álló közhasználat céljára átadott ingatlanokra, valamint az Önkormányzat tulajdonában nem álló egyéb ingatlanoknak a közhasználat céljára átadott területrészére, az erről szóló külön szerződésben foglaltak keretei között, ide nem értve a Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában álló közterületeket.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. elektromos töltőállomás: kizárólag elektromos autók töltésére szolgáló kizárólagosan kijelölt várakozóhely, ide értve a hozzá tartozó töltőoszlopot is.

2. előzetes engedély: a közterület kereskedelmi-, vendéglátó-, reklám-, vagy kereskedelmi jellegű turisztikai célú használatára irányuló, és kizárólag az e rendeletben meghatározott hatáskörrel rendelkező szerv döntését megelőző időszakra vonatkozó, külön erre irányuló kérelem alapján legfeljebb 60 napra kiadott közterület-használati engedély.

3. fülke: szilárd térelemekkel körülhatárolt, talajhoz rögzített vagy azon álló, huzamos emberi tartózkodásra alkalmas, 2 négyzetmétert meg nem haladó alapterületű építmény.

4. járműreklám: olyan, a közúti közlekedésben részt vevő jármű, vagy vontatmány, utánfutó, lakókocsi – ide nem értve a közösségi közlekedésben részt vevő járműveket –, amelynek felületén a 2008. évi XLVIII. törvényben meghatározott gazdasági reklám céljára szolgáló hirdetmény található, illetve reklámtábla, reklámtárgy, vagy reklámtárgy elhelyezésére alkalmas felépítmény került elhelyezésre.

5. mozgóárusítás: a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény alapján mozgóbolt útján folytatott, valamint jármű igénybe vétele nélkül, kézből történő kereskedelmi tevékenység.

6. nyílt szerkezetű pult, állvány: térelemekkel nem határolt, talajhoz nem rögzített, ideiglenes, kereskedelmi célokat szolgáló szerkezet.

7. plakát: minden reklámanyag vagy szimbólum, különösen a falragasz, hirdetés, felirat, szórólap – ide nem értve a választási plakátot –, amely nem tartozik az 1. mellékletben felsorolt hirdető-berendezések, -eszközök közé.

8. szórólaposztás: kis terjedelmű hirdetési (terméket vagy szolgáltatást népszerűsítő) vagy tájékoztatási célú nyomtatvány, irat kézből kézbe történő ingyenes átadása.

9. teljes engedély: az előzetes engedélyt követően kiadott közterület-használati engedély.

10. tömegközlekedési (autóbusz, trolibusz, villamos, fogaskerekű vasút, HÉV, sikló, libegő) megálló: a tömegközlekedési járműre történő fel- és leszállás lefolytatására, vagy a tömegközlekedési járműre történő várakozás céljára közterületen elkülönített terület, amely, ha kiépítése (így járdasziget jellege, korlátokkal való ellátása stb.) jellegéből vagy egyéb jelzésből más nem következik, a megállót, állomást jelző táblától a járda területéből

a) autóbusz, trolibusz járműveknél csuklós jármű esetén 2 m széles és 18 m hosszú, egyéb jármű esetén 2 m széles és 12 m hosszú, kettős megálló esetén 2 m széles és 36 m hosszú terület,

b) villamos járműveknél 2 m széles és 55 m hosszú terület,

c) HÉV járműveknél 2 m széles és 120 m hosszú terület, valamint

d) a megállóhelyeknél létesített utasváró.

11. választási plakát: a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 144. §-ban meghatározott olyan választási falragasz, felirat, hirdetés, szórólap, vetített kép, embléma mérettől és hordozóanyagtól függetlenül, amely a törvény alapján a jelölő szervezet vagy független jelölt népszerűsítését szolgálja vagy támogatására ösztönöz, illetve azok nevét, célját, tevékenységét, jelszavát, emblémáját népszerűsíti, és a törvényben meghatározott kampányidőszakban kerül elhelyezésre.

12. *  mikromobilitási eszköz: a kerékpár, a roller, továbbá az emberi erővel hajtott, illetve ennek segítésére vagy önálló hajtás céljából legfeljebb 350 W névleges teljesítményű és 25 km/h vagy azt meghaladó sebesség esetén a teljesítményleadást megszüntető elektromos motorral rendelkező és kifejezetten valamely személy szállítására szolgáló egyéb eszközök, így különösen az önkiegyensúlyozó eszközök (hoverboard, monocycle).

13. *  mikromobilitási pont: a közterületnek mikromobilitási eszközök elhelyezése, tárolása céljából kijelölt és ebből a célból üzemeltetett része, ide nem értve a közösségi kerékpáros rendszer gyűjtőállomásainak területét.

14. *  mikromobilitási szolgáltató: kölcsönzési célú mikromobilitási eszközök üzemeltetője, aki üzletszerű gazdasági tevékenység keretében mikromobilitási eszköz bárki számára elérhető, jellemzően rövid távú bérbeadására irányuló szolgáltatási tevékenységet végez, ide nem értve a közösségi kerékpáros rendszer üzemeltetőjét.

15. *  kölcsönzési célú mikromobilitási eszköz: mikromobilitási szolgáltató által üzletszerű gazdasági tevékenység keretében, szolgáltatás nyújtása céljából üzemeltetett mikromobilitási eszköz, ide nem értve a közösségi kerékpáros rendszerben bérelhető kerékpárt.

16. *  közösségi kerékpáros rendszer: a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 22. § (4a) bekezdése alapján a fővárosi helyi személyszállítási szolgáltatásokba integrált közösségi kerékpáros rendszer.

17. *  növénysziget: a közút és a járdaszakasz között párhuzamosan húzódó zöldfelület

3. Hatáskör

3. § (1) A közterület-használati engedély tekintetében – amennyiben a kérelmezett közterület-használat a 2 évet nem haladja meg – az első fokú eljárás lefolytatására

a) *  a közterület 3 napot meghaladó kereskedelmi-, vendéglátó-, reklám-, vagy kereskedelmi jellegű turisztikai célú használatára irányuló kérelem esetében – a rendezvényt is magába foglaló kérelem, valamint a 4. § c) és g) pontjában meghatározott esetek kivételével – Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének (a továbbiakban: Képviselő-testület) Városüzemeltetési Bizottsága,

b) minden más esetben az Önkormányzat Polgármestere (a továbbiakban: Polgármester)

jogosult.

(2) Amennyiben a kérelmezett közterület-használat a 2 évet meghaladja, az első fokú eljárás lefolytatására a Képviselő-testület jogosult.

(3) *  Közterület felett elhelyezett, és a közterületbe 10 cm-en túl benyúló építmény esetében – ide nem értve a 9. §-ban meghatározott eseteket – annak használatára városrendezési szerződést kell kötni, amelyet a Képviselő-testület hagy jóvá.”

(4) A (3) bekezdésben meghatározott városrendezési szerződés a közterület-használat díjáról is rendelkezik.

(5) *  A 6/A. alcímben meghatározott közterület-használati megállapodás megkötésére a Polgármester jogosult.

4. § *  A Polgármester jogosult

a) a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény (a továbbiakban: Mktv.) IV. fejezetében foglalt filmforgatási célú közterület-használattal kapcsolatos nyilatkozat megtételére,

b) a közterület jogosulatlan használatával összefüggő eljárás lefolytatására,

c) az előzetes engedély kiadására,

d) a függő hatályú döntés meghozatalára,

e) a kérelem visszautasítására,

f) az eljárás megszüntetésére, valamint

g) az eljárás felfüggesztésére és szünetelésére.

5. § A 3. §-ban, valamint a 4. § b)–c) pontjában meghatározott eljárásokban a fellebbezés elbírálására a Képviselő-testület jogosult.

6. § A 20. § (3) bekezdésében meghatározott kérelmek benyújtásának, valamint a közterület-használati engedélyek kiadásának részletes feltételeit – az e rendeletben foglaltak figyelembe vételével – a Képviselő-testület Városüzemeltetési Bizottsága határozza meg.

II. FEJEZET

A KÖZTERÜLET HASZNÁLATA

4. Közterület rendeltetéstől eltérő használata

7. § (1) A közterületet rendeltetésének megfelelő célra – a vonatkozó jogszabályok keretei között – bárki szabadon használhatja.

(2) Rendeltetésétől eltérő célú a közterület használata, ha a használat a közterület, vagy annak egy meghatározott része mások általi rendeltetésszerű igénybevételét az e rendeletben megfogalmazott módon akadályozza, azaz a közterület rendeltetésszerű használata mások hasonló célú jogait nem csorbíthatja.

8. § (1) *  Az e rendelet hatálya alá tartozó közterület rendeltetéstől eltérő használatához – kivéve a 6/A. alcímben meghatározott esetet – a tulajdonos hozzájárulása, illetve a hozzájárulást is tartalmazó alakszerű határozat (a továbbiakban együtt: közterület-használati engedély) szükséges.

(2) A közterület-használati engedély kiadására irányuló kérelem benyújtása nem jogosít fel a közterület rendeltetéstől eltérő használatára.

5. Közterület-használati engedély

9. § Közterület-használati engedélyt kell beszerezni különösen:

a) a közterületbe nyúló reklám- vagy hirdetőfelirattal, illetve azok nélkül ellátott védőtető, előtető, ernyőszerkezet, hirdető-berendezés, reklámhordozó elhelyezéséhez, fennmaradásához, ide értve a választási kampányt szolgáló önálló hirdető-berendezést, óriásplakátot is;

b) bármilyen építményre vagy tárgyra, különösen pavilonra, nyílt szerkezetű pultra, építési vagy egyéb célt szolgáló állványzatra felszerelt reklám, reklámhordozó-berendezés, a közterületbe 10 cm-en túl benyúló cégér elhelyezéséhez, fennmaradásához, bármilyen kép vagy reklám közterületre történő vetítéséhez, és az erre a célra szolgáló berendezés közterületre történő elhelyezéséhez, fennmaradásához, valamint járműreklám elhelyezéséhez;

c) árusító és árusítással kapcsolatos, valamint szolgáltató fülke, pavilon, épület, üzlet létesítéséhez, fennmaradásához, a már meglévő ilyen fülke, pavilon, épület, üzlet működéséhez, árubemutató kihelyezéséhez, fennmaradásához;

d) *  a köztisztasággal kapcsolatos építmény és berendezés – ide nem értve a közterületi hulladékgyűjtő-, szemetes-, csikkgyűjtő edényeket – elhelyezéséhez, fennmaradásához, amennyiben az nem a közút tartozéka;

e) emléktábla, szobor állításához;

f) a közút területén kívül gépjármű-várakozóhely létesítéséhez, fennmaradásához;

g) *  utcabútor, hulladéktároló – ide nem értve a közterületi hulladékgyűjtő-, szemetes-, csikkgyűjtő edényeket –, ingatlanra történő közlekedést segítő rámpa, figyelmeztető és tájékoztató tábla, köztéri óra, kivetítő, videófal-kijelző, szabadidős zajforrás elhelyezéséhez, fennmaradásához;

h) az utcai árusító és egyéb (pl.: pénzváltó-, ital-, tömegközlekedési eszközök igénybevételére szolgáló jegy-, telefonkártya-, bank-, ATM stb.) automata felállításához, fennmaradásához;

i) építési munkával kapcsolatos létesítmény (pl.: építési állványzat, munkaterület körülhatárolása, irodakonténer, konténer és tartozékai stb.), valamint építmény és törmelék elhelyezéséhez, fennmaradásához, tárolásához;

j) alkalmi és mozgóárusításhoz, szórólap osztásához, szolgáltató tevékenység végzéséhez, promóciós tevékenység (pl.: stand, pult, asztal, vagy bármilyen építmény közterületre történő kihelyezése stb.), illetve szórakoztató tevékenység folytatásához, valamint a portrérajzoláshoz, utcazenéléshez;

k) film-, fénykép-, televízió-, videó- és hangfelvétel készítéséhez akkor, ha az a közterület rendeltetésszerű használatát 30 percnél hosszabb ideig akadályozza, ide nem értve az Mktv. hatálya alá tartozó filmforgatási célú közterület-használatot;

l) sport-, kulturális és családi eseményekkel kapcsolatos rendezvény, kiállítás, vásár, piac (a továbbiakban: együtt: rendezvény) megtartásához szükséges közterület-használathoz, mutatványos tevékenység folytatásához, továbbá az ezekhez kapcsolódó ideiglenes parkoló létesítéséhez, elhelyezéséhez, fennmaradásához;

m) a közlekedésben való részvétel feltételeivel nem rendelkező, vagy a közlekedésben részt nem vevő jármű reklámhordozó céllal történő elhelyezéséhez, tárolásához;

n) külön jogszabályban meghatározott esetekben üzemképes jármű közútnak nem minősülő egyéb közterületen történő tárolásához;

o) *  a közterület kereskedelmi-, vendéglátó-, reklám-, vagy kereskedelmi jellegű turisztikai célú (pl. kocsmatúra szervezése, tartása, idegenvezetés stb.), valamint kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató tevékenységre (pl. sörbicikli stb.) irányuló hasznosításához (pl. vendéglátó terasz, előkert, fagylaltos pult, ital automata, hűtőszekrény, elárusító pult, TV, projektor stb.);

p) fák és zöldterületek védelmét szolgáló berendezés elhelyezéséhez, fennmaradásához, települési szilárdhulladék-gyűjtő konténernek a közterületen 24 órát meghaladó időtartamra való kihelyezéséhez;

q) az alkalmankénti rakodáshoz, költözéshez szükséges közterület kizárólagos használatához;

r) civil és egyéb szervezetek érdekében végzett adománygyűjtéshez, ételosztáshoz, valamint az ehhez szükséges építmény, berendezés elhelyezéséhez, fennmaradásához;

s) bármely olyan tárgy közterületen történő elhelyezéséhez, tárolásához, amely s közterület használatával jár, és nem kapcsolódik a közterület rendeltetésszerű használatához;

t) *  kölcsönzési célú mikromobilitási eszközök közterületi elhelyezéséhez, tárolásához, ide nem értve a mikromobilitási eszközzel használat közben való olyan ideiglenesen megállást, ami az eszköz adott személy általi bérleti szerződés szerinti használatát (kölcsönzését) nem szakítja meg.

10. § (1) Nem kell közterület-használati engedély:

a) a közút, járda és zöldterület építésével, javításával, és fenntartásával kapcsolatos munka elvégzéséhez;

b) az Önkormányzat által megrendelt építési munkával kapcsolatos létesítmények (pl.: építési állványzat, munkaterület körülhatárolása, irodakonténer, konténer és tartozékai stb.), valamint építmény és törmelék elhelyezéséhez, fennmaradásához, tárolásához;

c) az úttartozékok és a közúti közlekedés szervezésének, irányításának céljait szolgáló berendezés elhelyezéséhez, fennmaradásához;

d) elektronikus hírközlési építmény, valamint közműves berendezés, illetve létesítmény hibaelhárításához szükséges munka elvégzéséhez;

e) a 30 percet meg nem haladó időtartamú film-, fénykép-, televízió-, videó- és hangfelvétel készítéséhez;

f) az élet- és balesetveszély elhárításához szükséges időtartamot meg nem haladó munka elvégzéséhez;

g) politikai rendezvényhez, ide nem értve a kereskedelmi-, vendéglátó-, reklám-, vagy kereskedelmi jellegű turisztikai célú tevékenység végzését;

h) cégfelirat, cégtábla elhelyezéséhez;

i) üzlethomlokzaton védőtető, előtető, ernyőszerkezet, hirdető-berendezés, reklámhordozó elhelyezéséhez, ha az a közterületbe 10 cm-en túl nem nyúlik bele;

j) plakát erre a célra rendszeresített hirdető-berendezésen, valamint választási plakát erre a célra létesített választási hirdetőtáblán történő elhelyezéséhez;

k) vendéglátóüzlet portálja előtt legfeljebb két darab, összesen legfeljebb 0,5 m2 alapterületű hamutartó edény elhelyezéséhez;

l) az Önkormányzat által létesített köztisztasággal kapcsolatos építmény és berendezés, utcabútor, hulladéktároló, ingatlanra történő közlekedést segítő rámpa, figyelmeztető és tájékoztató tábla, köztéri óra, kivetítő-berendezés, szabadidős zajforrás elhelyezéséhez, fennmaradásához;

m) az Önkormányzat által telepített, fák és zöldterületek védelmét szolgáló berendezések elhelyezéséhez, fennmaradásához;

n) az Önkormányzat saját rendezvényeihez.

o) *  a 3. § (3) bekezdésében meghatározott esetekben.

(2) Plakát kizárólag erre a célra rendszeresített, közterület-használati engedélyben engedélyezett hirdető-berendezésen helyezhető el.

(3) Az Önkormányzat a közigazgatási területén belül, és a választási kampány idejére választási plakátok elhelyezésére térítésmentesen használható választási hirdetőtáblákat létesíthet.

11. § Nem adható közterület-használati engedély különösen:

a) a közút és a járda felületének reklám – ideértve a politikai reklámot is – céljára történő használatához;

b) az egyéb jogszabályban meghatározottak szerint nem engedélyezhető közterület-használathoz;

c) olyan tevékenység gyakorlásához, amely a környezetre káros hatással lenne, a közbiztonságot vagy az egészséget veszélyeztetné;

d) szeszesital nyitott térben történő fogyasztására, mozgóárusítás útján történő forgalmazásához, kivéve

da) vendéglátó előkertre, teraszra a nyitva tartási idejében,

db) az Önkormányzat által adott hozzájárulás alapján alkalmi rendezvényre;

e) ha ugyanazon kérelmező, ugyanazon tevékenységre vonatkozó közterület-használati engedélyének a 25. § d) pontja alapján történő visszavonására került sor, a közterület-használati engedélyt visszavonó döntés jogerőre emelkedését követő egy éven belül.

12. § Nem adható közterület-használati engedély továbbá:

a) *  azoknak a természetes és jogi személyeknek, akiknek (amelynek) az Önkormányzattal szemben a közterület használatából kifolyólag, illetve egyéb díj- vagy adótartozása áll fenn, kivéve, akinek a részletfizetés engedélyezett, és legalább az első részlet befizetésre került;

b) ha ugyanazon kérelmező, ugyanazon tevékenységgel kapcsolatos kérelme már két alkalommal elutasításra került, a második elutasításról szóló döntés jogerőre emelkedését követő 6 hónapon belül;

c) a 6 m2 alapterületet meghaladó zárt szerkezetű pavilon létesítéséhez;

d) a közlekedésben való részvétel feltételeivel nem rendelkező jármű elhelyezéséhez, tárolásához;

e) a közlekedésben részt nem vevő jármű reklámhordozó céllal való elhelyezéséhez, tárolásához;

f) épületek homlokzatán, közterületbe nyúló mobil kihelyezésű árubemutatóra;

g) kulturális tevékenység kivételével úttest és járda felett reklámhordozó ki- és átfeszítéséhez;

h) molinó, építési reklámháló kihelyezéséhez, ha a kihelyezés ideje a 6 hónapot meghaladja;

i) az üzlet homlokzatával érintkező vendéglátó előkert, terasz elhelyezéséhez, ha annak szélessége – beleértve a vele közvetlenül érintkező, kérelmező által jogszerűen használt magánterületet is – nem éri el az 1,0 méter szélességet;

j) tömegközlekedési megállóba, kivéve, ha a közterület-használat az utasforgalom céljait, vagy az utasok ellátását, tájékoztatását szolgálja;

k) zöldterületekre, ha a tervezett használat az ott lévő növényállományt maradandóan károsítja, és azok helyreállítása nem lehetséges, kivéve a területen húzódó közmű javításához, létesítéséhez, fenntartásához nélkülözhetetlen munkálatokat;

l) olyan létesítmény és berendezés létesítéséhez, amely működtetéséhez a szükséges energia- és vízellátás, csatorna vagy a szabványoknak megfelelő zárt rendszerű szennyvízelvezetés és hulladéktárolás nem biztosítható, vagy a felhasználás mértéke nem állapítható meg;

m) jármű iparszerű javítására, kivéve a lakosság igényeinek kielégítésére végzett kisipari gumiabroncs javító műhely, vállalkozás előtti közterületre, legfeljebb egy darab gépjármű várakozóhely használatára, azzal a kötelezettséggel, hogy a közterületen a leszerelt alkatrészek, autógumi, valamint a szereléssel kapcsolatos szerszámok nem tárolhatók;

n) *  gépjárművek várakozóhelyéül szolgáló közterületre, és a nem gyalogos közlekedésre szolgáló, de a gépjármű forgalomtól elzárt közterületre – a 23. § (2b) bekezdésben foglaltak, illetve a rendezvényekhez kapcsolódó használat kivételével – kereskedelmi-, vendéglátó-, reklám- vagy kereskedelmi jellegű turisztikai célú használatához;

o) *  kocsmatúra szervezésére, tartására, sörbicikli közúton történő elhaladásra.

p) *  annak a vendéglátó üzletnek, amely ellen indult eljárásban a hatóság a közterület-használattal kapcsolatos tevékenységre vonatkozó, illetve az üzletek éjszakai nyitvatartási rendjéről szóló 25/2020. (VI. 25.) önkormányzati rendelettel összefüggő korlátozó vagy kötelező döntést hozott, addig, amíg a korlátozás hatóság által történő megszüntetésére, a kötelezés megfelelő teljesítésére, vagy a döntés megsemmisítésére nem került sor;

q) *  annak a vendéglátó üzletnek, amely ellen a hatóság két éven belül legalább két alkalommal a p) pont szerinti korlátozó vagy kötelező döntést hozott, az utolsó döntést követő naptári évre.

13. § A közterület-használati engedély harmadik személy részére át nem ruházható, az kizárólag a közterület-használat jogosultja részére szól, azonban ez nem korlátozza a jogosult azon jogát, hogy a közterület-használathoz közreműködőket vegyen igénybe.

14. § *  A közterület-használati engedélyre vonatkozó eljárásokra – az e rendeletben meghatározott kivételekkel – az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

6. A közterület-használat díja

15. § (1) A közterület-használatért annak jogosultja az 1. mellékletben meghatározott díjszabás szerint megállapított közterület-használati díjat köteles megfizetni.

(2) A díjfizetés szempontjából a megkezdett díjfizetési időszakot – az 1. mellékletben meghatározottak szerint – teljes napnak, illetve naptári hónapnak kell tekinteni, továbbá minden megkezdett négyzetméter egész négyzetméternek számít.

(3) A közterület-használat jogosultja a közterület-használati engedélyben meghatározott díjat az abban meghatározott időtartamra és módon, egy összegben, előre, a közterület tényleges használatára tekintet nélkül köteles megfizetni, kivéve a (4)–(6) bekezdésben meghatározott eseteket.

(4) * 

(5) Vendéglátó előkert, terasz elhelyezésére szóló közterület-használati engedélyben meghatározott díj megfizetésére – amennyiben a közterület-használat kérelmezett időtartama a hat hónapot eléri – a közterület-használat jogosultja erre irányuló külön kérelmére részletfizetés engedélyezhető.

(6) Az előzetes engedély kiadását megelőzően a közterület-használat jogosultja az 1. mellékletben meghatározott díjszabás szerint megállapított, az előzetes engedély kiadására vonatkozó kérelemben megjelölt időszakra vonatkozó közterület-használati díjat egy összegben, és előre köteles megfizetni, továbbá a díj megfizetését a hatóság felé legkésőbb a kérelme benyújtását követő harmadik munkanapon igazolni.

(7) *  Az e rendelet hatálya alá tartozó hatósági ügyekben a végrehajtást a döntést hozó önkormányzati hatóság is foganatosíthatja.

(8) *  A végrehajtást foganatosító hatóság a (7) bekezdés szerinti végrehajtást – az erre vonatkozó szerződés alapján – önálló bírósági végrehajtó útján is foganatosíthatja.

15/A. § *  Az engedélyezett terasz esetében – általános működési költségre felhasználható támogatás jogcímén – az adott évet megelőzően befizetett közterület használati díj 20%-át az önkormányzat annak a társasháznak, amelynek épülete előtt helyezkedik el a terasz, a társasház közgyűlési határozaton alapuló kérelmére megfizeti. Több érintett társasház esetében a támogatás arányosan illeti meg a társasházakat. A támogatásról a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság a társasházaknak az adott év március 1. napja és szeptember 30. napja között benyújtott kérelme alapján 60 napon belül dönt.

16. § (1) A közterület használata díjmentes különösen:

a) az Önkormányzat, vagy szervezetei (intézmények, közhasznú társaságok, közalapítványok), és az Önkormányzat közvetlen és közvetett 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaságok által szervezett rendezvény, és a hozzá kapcsolódó technikai terület biztosítása és eszközök tárolása;

b) az államháztartás központi és önkormányzati alrendszerébe tartozók, valamint megbízásukból eljárók által a közterület rendeltetéstől eltérő használata;

c) az Önkormányzat érdekében végzett építési-, felújítási-, karbantartási-, veszélytelenítési munka végzése;

d) társasházak által az ingatlan közös tulajdonában található részein végzett építési-, felújítási-, karbantartási-, veszélytelenítési munka végzése;

e) emléktábla, szobor állítása;

f) gyalogos és gépjármű forgalmat nem akadályozó virágláda, virágvályú, virágtartó oszlop, távbeszélő készülék, postai levélszekrény, alapzatos zászlórúd, kerékpártároló elhelyezése;

g) a közterület-fenntartói szolgáltatást nyújtó szervezet által fenntartott létesítmény, berendezések elhelyezése;

h) a fegyveres erők, a fegyveres testületek, a rendészeti szervek, a mentők, a tűzoltóság és a vízügyi szolgálat közterületi létesítményeinek elhelyezése;

i) *  az Önkormányzattal kötött megállapodás alapján közfeladat ellátásának végzéséhez szükséges közterület használata esetében

esetében.

(2) A közterület használata díjmentes továbbá:

a) a humanitárius, karitatív jellegű non-profit tevékenység végzése, rendezvény tartása;

b) kulturális, környezetvédelmi, közérdekű tájékoztatás, sport, tömegsport, díjmentes szolgáltatás jellegű non-profit tevékenység végzése vagy rendezvény tartása, és a hozzá kapcsolódó technikai terület biztosítása és eszközök tárolása;

c) az egyházi jogi személy, valamint az általa tartott rendezvény közterület-használata

esetében.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott rendezvényhez kapcsolódó kereskedelmi-, vendéglátó-, reklám-, vagy kereskedelmi jellegű turisztikai célú használat után az 1. mellékletben meghatározott közterület-használati díjat kell megfizetni.

17. § Vendéglátó előkert, terasz céljára történő közterület-használat esetén 50%-os díjkedvezmény adható annak a szeszesitalt nem árusító közterület-használónak, akinek üzlete – ugyanazon kereskedelmi tevékenység folytatása mellett – legalább 20 éve működik a kerületben.

6/A. *  Közterület-használati megállapodás

17/A. § *  (1) *  Erre vonatkozó külön megállapodás vagy tulajdonosi hozzájárulás birtokában a 23. § (4) bekezdésében meghatározottakon felül a vendéglátó üzlet vagy egyéb üzlet portálja előtt planténer, növényültető edény, hulladékgyűjtő, szemetes-edény, csikkgyűjtő-edény saját költségen, közterület-használati engedély, illetve közterület használat díj megfizetése nélkül kihelyezhető. A planténerbe vagy növényültető edénybe telepítendő növényzet csak Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzatának főtájépítésze által meghatározott kereteken belül engedélyezhető.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt használattal összefüggésben a külön megállapodás megkötését papír alapon vagy elektronikus úton, a 4. mellékletben szereplő nyomtatványon vagy azzal megegyező adattartalommal kell kezdeményezni.

(3) Nem kerül sor megállapodás megkötésére az egyéb hatályos jogszabály előírásait sértő, valamint a közlekedést zavaró, vagy a közlekedés biztonságát veszélyeztető kezdeményezéssel összefüggésben.

(4) *  A társasház, vendéglátó üzlet vagy egyéb üzlet portálja előtti növényszigetbe kihelyezett növény és virágágyás szegély csak Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzatának főtájépítésze által meghatározott kereteken belül engedélyezhető.

III. FEJEZET

ELJÁRÁSI SZABÁLYOK

7. A közterület-használati kérelemre, és a közterület-használati engedélyre vonatkozó formai követelmények

18. § (1) A közterület-használati engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell különösen:

a) a kérelmező nevét, és lakóhelyének, székhelyének, vagy telephelyének címét;

b) a közterület-használat célját és időtartamát;

c) a közterület-használat helyének házszám (helyrajzi szám) szerinti, pontos területnagysággal és a használat módjával történő meghatározását, csatolt helyszínrajzon történő megjelölését, rendezvény esetén továbbá a tervezett résztvevői létszámot, valamint a tervezett illemhelyek – külön megjelölve az akadálymentesítetteket – helyét és darabszámát;

d) a közterületen folytatni kívánt tevékenységre jogosító okirat egyszerű másolatát;

e) építési engedélyhez kötött építmény esetében, vagy építési munkálatokkal összefüggő közterület-használat esetében az építtetőtől kapott meghatalmazást, továbbá a vonatkozó jogszabályban előírt esetekben a jogerős építésügyi hatósági engedélyt vagy a bejelentés tudomásul vételét igazoló okiratot;

f) a legalább 20 éve működő üzlet esetében a kereskedelmi tevékenység ezen időszakra vonatkozó hitelt érdemlő igazolását;

g) a közútnak a gépjárművek közlekedésére szolgáló területét, vagy kijelölt várakozóhelyet érintő esetekben forgalomtechnikai szempontból a közútkezelő hozzájárulását;

h) *  vendéglátó előkert, terasz elhelyezése céljából történő közterület-használat esetén az elhelyezni kívánt bútorzat (asztal, szék, egyéb) megjelölését és számát;

i) mozgóárusítás esetén a tervezett útvonal jegyzéket, valamint az esetleges, kereskedelmi tevékenységgel összefüggő megállási pontokat;

j) az előzetes engedély kiadására irányuló kérelem esetében a kérelemben megjelölt közterület-használat kezdő időpontja, és a Képviselő-testület Városüzemeltetési Bizottsága döntésének napja közötti időszak tekintetében a kérelem elbírálására vonatkozó külön kérelmet, valamint kérelmező elektronikus levelezési címét;

k) *  a vonatkozó helyi rendelet alapján településképi bejelentési kötelezettség alá eső építési tevékenység, építmény elhelyezése esetében a településképi bejelentés tudomásul vételére vonatkozó döntést.

(2) Az előzetes engedély kiadására irányuló kérelem benyújtására kizárólag – a teljes időszak tekintetében – az egybefüggően legalább 90 napot elérő közterület-használat esetében van lehetőség.

19. § (1) A közterület-használati engedélynek tartalmaznia kell különösen:

a) a közterület-használatra jogosult nevét, és lakóhelyének, székhelyének, vagy telephelyének címét;

b) a közterület-használat célját és időtartamát, vagy a közterület-használati engedély megszűnése feltételének megjelölését;

c) a közterület-használat helyének, módjának, mértékének és egyéb feltételeinek pontos meghatározását;

d) utalást arra, hogy a közterület-használati engedély csak az esetlegesen közreműködő szakhatóságok hozzájárulásában foglalt előírások megvalósítása esetén érvényes;

e) a közterület-használati engedély megszűnése esetére az eredeti állapot kártalanítási igény nélküli helyreállításának kötelezettségét;

f) közterület-használati díj fizetési kötelezettség esetén a díj mértékét, megfizetésének módját, időpontját, egyéb esetben a díjmentesség tényét;

g) a közterület-használat jellegétől függően egyéb hatósági, szakhatósági előírásokról és kikötésekről szóló tájékoztatást, a városképi követelményeket, a környezetvédelmi, valamint a munka- és balesetvédelmi előírásokra történő utalást;

h) a közterület-használat időtartama alatt a szükséges állagmegóvási, karbantartási és tisztántartási kötelezettség előírását;

i) a közterület-használati engedély átengedésének tilalmát annak rögzítésével, hogy a közterület-használati engedély kizárólag a jogosult részére szól, azonban lehetősége van a közterület-használathoz közreműködőket igénybe venni, de a közterület-használat joga át nem ruházható.

(2) A közterület-használati engedélyt meg kell küldeni:

a) a közterület-használat jogosultja,

b) Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) Pénzügyi Irodája,

c) Erzsébetváros Rendészeti Igazgatósága,

d) valamint rendezvény megtartása esetében a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága

részére.

(3) A közterület-használati engedély megtagadását közölni kell:

a) a közterület-használati engedély kérelmezőjével,

b) Erzsébetváros Rendészeti Igazgatóságával.

(4) A közterület-használati engedély eredeti példányát, vagy annak hiteles másolatát, valamint a közterület-használati engedélyben meghatározott díjfizetési kötelezettség teljesítését igazoló iratot a közterület-használat jogosultja, vagy annak e rendeletben meghatározott jogszerű képviselője köteles a helyszínen magánál tartani, és az ellenőrzésre jogosult személyek felhívására felmutatni.

8. A közterület-használati kérelem benyújtására, és a közterület-használati engedély kiadására vonatkozó szabályok

20. § (1) A közterület-használati engedély iránti kérelmet a kérelmezett időszak kezdő napját megelőző legalább 3 munkanappal, kereskedelmi-, vendéglátó-, reklám-, vagy kereskedelmi jellegű turisztikai célú használat esetében – a (3) bekezdés kivételével – legalább 30 nappal korábban kell benyújtani.

(2) *  A 10. § a), b), d) és f) pontjában foglalt használatot legkésőbb a munkálatok megkezdésekor papír alapon vagy elektronikus úton a 3. mellékletben szereplő nyomtatványon, vagy azzal megegyező adattartalommal be kell jelenteni. A bejelentésnek tartalmaznia kell a közterület-használat helyének házszám (helyrajzi szám) szerinti, pontos területnagysággal és a használat módjával történő meghatározását, a befejezés várható időpontját, valamint a tevékenységben résztvevők nevét, elérhetőségét.

(3) * 

(4) *  Az Önkormányzat tulajdonában álló közterületek bejelentés- vagy engedély-köteles használatáról a Hivatal az információk elérhetőségének biztosítása érdekében egységes nyilvántartást vezet.

21. § (1) A 20. § (3) bekezdésében meghatározott kérelem benyújtásának, valamint a közterület-használati engedély kiadásának részletes feltételei – az e rendeletben foglaltak figyelembe vételével – legkésőbb a tárgyévet megelőző év október 31. napjáig kerülnek meghatározásra.

(2) Az előzetes engedély kiadására irányuló kérelem eljárási határideje a kérelem beérkezését követő ötödik munkanap.

22. § A közterület-használati engedély időtartama, amennyiben az nem a közterület naptári napok szerinti folyamatos használatára irányul, egybefüggően a két hónapot nem haladhatja meg.

9. Vendéglátó előkert, teraszra vonatkozó közterület-használati engedély különös szabályai

23. § (1) Vendéglátó előkert, terasz járdán csak abban az esetben létesíthető, ha

a) *  a visszamaradó összefüggően kialakított gyalogos-sáv szélessége – a biztonsági- és berendezési sávok megtartásával – legalább 2 méter

b) rendeltetésszerű használata a gyalogosok közlekedését nem zavarja, biztonságát nem veszélyezteti,

c) a járművezetők kilátását nem gátolja, a közúti forgalmi jelzések felismerését nem akadályozza, a közút forgalmát nem veszélyezteti,

d) a közművek elhelyezését, üzemeltetését, karbantartását nem akadályozza.

e) *  annak elhelyezése az úttesttől legalább 0,5 méter széles biztonsági sáv meghagyásával történik.

(2) *  Vendéglátó előkertet, teraszt oldalról 1,0 méternél nem magasabb növényzettel vagy növényzettel kombinált mobil szerkezettel, továbbá felülről mobil- vagy az Erzsébetváros Településképvédelmi rendeletéről szóló 25/2017. (X. 09.) önkormányzati rendeletnek megfelelő árnyékoló szerkezettel kell lehatárolni.

(2a) *  Vendéglátó előkert, terasz esetében a Önkormányzat az (2) bekezdésben meghatározottakon túl, vagy ahelyett előírhatja egyéb körülhatárolás (pl. felfestés, mobil korlát stb.) létesítését is.

(2b) *  A forgalomtechnikai kezelői hozzájárulás alapján 2023. november 1. napja előtt kialakított nem gyalogos közlekedésre szolgáló, de a gépjármű forgalomtól elzárt közterületre vendéglátó terasz, előkert elhelyezésére vonatkozó közterület-használati engedély adható a melegkonyhás vendéglátó üzletnek, amennyiben

a) a terasz kialakítására az (1) bekezdés alapján, a járdán lehetőség nincs,

b) a kérelmezett közterület nagysága legfeljebb 20 m2,

c) a terasz kialakítására vonatkozó Főépítészi javaslat beszerzését követően, az abban foglaltaknak megfelelő módon kerül elhelyezésre,

d) a kérelmezett közterülettel érintkező járdaszakaszra egyéb közterület-használati engedély korábban kiadásra nem került.

(3) * 

(4) Vendéglátó előkert, terasz létesítése esetén – amennyiben annak területe a 2 m2-t meghaladja – a közterület-használat jogosultja az e rendeletben meghatározott egyéb feltételek betartásával köteles a vendéglátó előkert, terasz nagyságának 10%-át elérő, de legalább 0,5 m2 nagyságú, és a vendéglátó előkert, terasz területén, vagy azzal határosan elhelyezkedő zöldfelületet kialakítani.

(5) *  A vendéglátó előkert, terasz területén belül külön közterület-használati engedély nélkül elhelyezhető a vendéglátással közvetlenül összefüggő eszköz, reklámfelirattal ellátott, vagy reklámfelirat nélküli asztal, szék, tálaló pult, melegítő, kültéri hősugárzó gomba, virágláda, virágvályú, virágtartó oszlop.

(6) *  A vendéglátó előkert, terasz területén belül külön közterület-használati engedély nélkül nem helyezhető el fagylaltos pult, ital automata, hűtőszekrény, elárusító pult, TV, vagy projektor.

(7) *  Vendéglátó előkert, terasz területén zene szolgáltatása, valamint bármilyen szabadidős zajforrás üzemeltetése tilos, ide értve az üzlet homlokzatán elhelyezett, és a közterületbe benyúló eszközöket is.

(8) *  Sportesemények időtartamára a vendéglátó előkert, terasz területén, az erre vonatkozó közterület-használati engedély alapján, és a vendéglátó terasz külön jogszabályban meghatározott üzemeltetési ideje alatt, továbbá kizárólag az esemény időtartamára TV, projektor hangosítás használata nélkül kihelyezhető.

23/A. § *  (1) Vállalkozási célú kereskedelmi tevékenység során bérbeadott elektromos eszközök tárolási, kölcsönzési pontja kizárólag az Önkormányzat által meghatározott, és közzétett közterületre helyezhető el.

(2) Az (1) pontban meghatározott célú közterület-használati engedély kiadására irányuló kérelem benyújtására kizárólag az egybefüggően legalább 1 évet elérő közterület-használat esetében van lehetőség.

(3) Az (1) pontban meghatározott célú közterület-használathoz kapcsolódó eszközök elhelyezése, és/vagy az útburkolat felfestése, azok fenntartása a közterület-használó feladata, azonban az kizárólag az Önkormányzat által megadott, és a közterület-használati engedély részét képező technológiai leírás alapján történhet.

23/B. § *  A 23/A. § (1) bekezdésében meghatározott célú közterület-használat megszűnése esetében a közterület-használat jogosultja kártalanítási igény nélkül köteles a közterület eredeti állapotát – különösen annak tisztaságát – haladéktalanul helyreállítani, ezzel együtt a 23/A. § (3) bekezdésében körülírt eszközöket a közterületről elbontani, valamint a felfestést eltávolítani.

24. § (1) A vendéglátó előkert, terasz területén belül külön közterület-használati engedély nélkül elhelyezhető a vendéglátással közvetlenül összefüggő eszköz, reklámfelirattal ellátott, vagy reklámfelirat nélküli asztal, szék, tálaló pult, melegítő, kültéri hősugárzó gomba, virágláda, virágvályú, virágtartó oszlop.

(2) A vendéglátó előkert, terasz területén belül külön közterület-használati engedély nélkül nem helyezhető el fagylaltos pult, ital automata, hűtőszekrény, elárusító pult, TV, vagy projektor.

(3) Vendéglátó előkert, terasz területén zene szolgáltatása, valamint bármilyen szabadidős zajforrás üzemeltetése tilos.

(4) Sportesemények időtartamára a vendéglátó előkert, terasz területén, az erre vonatkozó közterület-használati engedély alapján, és a vendéglátó terasz külön jogszabályban meghatározott üzemeltetési ideje alatt, továbbá kizárólag az esemény időtartamára TV, projektor hangosítás használata nélkül kihelyezhető.

9/A. * 

23/A–23/B. § * 

9/B. *  Mikromobilitási eszközök elhelyezésének különös szabályai

24/A. § *  (1) Kölcsönzési célú mikromobilitási eszközöknek az Önkormányzat tulajdonában lévő közterületeken történő elhelyezése, tárolása vonatkozásában e rendelet szabályait az ebben az alcímben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Nem adható közterület-használati engedély olyan kölcsönzési célú mikromobilitási eszköz elhelyezéséhez, tárolásához, amely a vonatkozó jogszabályok szerint megkövetelt műszaki követelményeknek nem felel meg, rendeltetésszerű használatra nem alkalmas.

(3) Az Önkormányzat tulajdonában lévő közterületeken kölcsönzési célú mikromobilitási eszköz – ha e rendelet eltérően nem rendelkezik – kizárólag az erre a célra kijelölt mikromobilitási ponton helyezhető el és tárolható. Erre vonatkozó közterület-használati engedélyt a kölcsönzési célú mikromobilitási eszközökkel rendelkező mikromobilitási szolgáltató kérhet.

(4) A kölcsönzési célú mikromobilitási eszközök elhelyezése szempontjából az Önkormányzat területe a következő mikromobilitási zónákra osztott:

a) belvárosi zóna, amely az Erzsébet körút – Rákóczi út – Károly körút – Király utca által határolt terület.

b) átmeneti zóna, amely az Erzsébet körút – Király utca – Lövölde tér – Városligeti fasor – Dózsa György út – Verseny utca – Thököly út – Baross tér – Rákóczi út által határolt terület,

ide nem értve a Főváros Önkormányzat tulajdonában lévő közterületeket.

(5) A mikromobilitási szolgáltató az általa üzemeltetett kölcsönzési célú mikromobilitási eszközöket csak érvényes közterület-használati engedély birtokában helyezheti el és tárolhatja a közterületen.

(6) Az Önkormányzat a tulajdonában álló közterületeken előre kijelölt mikromobilitási pontok

a) egyedi azonosítóját;

b) a 24/A. § (4) bekezdése szerinti zóna-besorolását és földrajzi címét,

c) középpontjának tekintendő pont GPS-koordinátáit, területének méretét, valamint

d) az adott mikromobilitási ponton egyszerre elhelyezhető mikromobilitási eszközök legmagasabb számát,

e) az adott mikromobilitási ponton egyazon szolgáltató által egyszerre elhelyezhető mikromobilitási eszközök legmagasabb számát

az Önkormányzat honlapján folyamatosan, a mikromobilitási pontok térképen való kereshetőségét is biztosító módon közzé teszi.

24/B. § *  (1) Kölcsönzési célú mikromobilitási eszközök közterületen történő elhelyezése, tárolása céljából akkor adható közterület-használati hozzájárulás a mikromobilitási szolgáltató részére, ha a mikromobilitási szolgáltató

a) az általa üzemeltetett valamennyi mikromobilitási eszközt – a jogszerű közterület-használat ellenőrizhetősége érdekében – olyan egyedi azonosító jellel látta el, amely

aa) a latin ábécé nagybetűiből és arab számokból képzett, legalább négy, legfeljebb hét karakterből áll,

ab) a mikromobilitási eszköz két oldalán egy-egy példányban, minimum 30mm magas és 4mm vonalvastagságú karakterekkel, az eszköz hátulján pedig egy példányban, minimum 50mm magas és 7mm vonalvastagságú karakterekkel jelenik meg,

ac) karaktereinek háttérhez viszonyított kontrasztaránya legalább 4,5:1 arányú;

b) a megosztott szolgáltatás részeként működő mikromobilitási eszközök kölcsönzésére vonatkozó szerződés megkötésére előre meg nem határozott személyek számára nyilvánosan ajánlatot tett közzé;

c) vállalja, hogy mikromobilitási eszközeit a 24/A. § (4) bekezdése szerinti összes zónában üzemelteti.

(2) Az adott zónában kialakított és működtetett összes mikromobilitási pontra közterület-használati engedély csak együttesen adható.

(3) Egyazon mikromobilitási szolgáltató egyazon típusú mikromobilitási eszközei tekintetében legalább a zónán belüli mikromobilitási pontok darabszáma egyharmadának megfelelő számú, és legfeljebb a zónában elhelyezett összes mikromobilitási pont tekintetében az egy adott mikromobilitási szolgáltató által az adott mikromobilitási ponton maximálisan igénybe vehető mikromobilitási helyek összesített számának megfelelő számú mikromobilitási eszköz kihelyezésére adható csak közterület-használati engedély.

(4) A mikromobilitási szolgáltató a mikromobilitási pontot érvényes közterület-használati engedélye birtokában is csak a többi jogszerű közterület-használóval (érvényes közterület-használati engedéllyel rendelkezőkkel) közösen, egymást nem korlátozva veheti igénybe kölcsönzési célú mikromobilitási eszközök elhelyezése, tárolása céljából.

(5) A mikromobilitási pontok közterület-használatára csak határozott időre, de legalább 12 hónap és legfeljebb 36 hónap időtartamra adható engedély azzal, hogy a mikromobilitási szolgáltató számára első alkalommal legfeljebb 18 hónap időtartamra adható közterület-használati engedély.

(6) A kölcsönzési célú mikromobilitási eszközök elhelyezésére vonatkozó közterület-használati engedély iránti kérelemhez a 18. § (1) bekezdésében meghatározottakon túl a mikromobilitási szolgáltatónak nyilatkoznia kell:

a) az elhelyezni kívánt mikromobilitási eszközök számáról,

b) az elhelyezni kívánt egyes mikromobilitási eszközök műszaki jellemzőiről, így legalább

ba) az eszköz típusáról (pl. elektromos rásegítésű roller, kerékpár, elektromos rásegítésű kerékpár, stb.),

bb) elektromos rásegítés meglétéről, elektromos rásegítés esetén annak névleges teljesítményéről,

bc) az eszköz tömegéről, hosszáról, szélességéről és magasságáról centiméterben,

bd) az eszköz világítási jellemzőiről,

be) az azonosító jel megjelenítésének tervezett formájáról és méretéről,

c) az elhelyezni kért mikromobilitási eszközök egyedi azonosítójáról,

d) a mikromobilitási eszköz üzemeltetése során általa alkalmazott általános szerződési feltételekről és alkalmazott logisztikai, technikai megoldásokról, csatolva az ennek alátámasztására szolgáló adatokat,

e) az általa használt mikromobilitási eszközök vonatkozó jogszabályok szerint megkövetelt műszaki követelményeknek való megfelelőségéről.”

24/C. § *  (1) A mikromobilitási szolgáltató által a kölcsönzési célú mikromobilitási eszközeinek mikromobilitási pontokon történő elhelyezésével és tárolásával megvalósuló közterület-használatért fizetendő közterület-használati díj megállapítására az e szakaszban foglalt eltérésekkel kerül sor.

(2) A kölcsönzési célú mikromobilitási eszközök mikromobilitási pontokon történő elhelyezése és tárolása után fizetendő közterület-használati díj a 5. mellékletben található díjszámítási mód alapján kerül kiszámításra, a mikromobilitási pontok zónák szerinti elhelyezkedésére, a mikromobilitási szolgáltató által az adott zónában kihelyezendő eszközök számára és az eszköz műszaki jellemzőire (az eszköz hajtásához szükséges rásegítés mértékére), a (3) bekezdésben, valamint a 15. §-ban foglaltakra is figyelemmel.

(3) A közterület-használati díj

a) 5%-ával csökkentett díjat kell megfizetni, ha a mikromobilitási szolgáltató a Budapesten belüli logisztikai tevékenységét kizárólag zéró emissziós járművekkel végzi;

b) 5%-ával csökkentett díjat kell megfizetni, ha a mikromobilitási szolgáltató együttműködési megállapodást kötött a kijelölt fővárosi közlekedésszervező által előre közzétett általános feltételek szerint a szolgáltatásnak a fővárosi közösségi közlekedéssel való összehangolására, ezzel kapcsolatban az általa üzemeltetett eszközök tényleges igénybevételére vonatkozó adatszolgáltatásra vonatkozóan.

(4) Ha a közterület-használattal érintett területen rendelkezésre álló mikromobilitási pontok számának megváltozása miatt az adott területen a mikromobilitási szolgáltató által kihelyezhető mikromobilitási eszközök száma módosult, a mikromobilitási szolgáltató által fizetendő díj arányosan megváltozik.

10. A közterület-használati engedély megszűnése

25. § A közterület-használati engedély megszűnik:

a) a közterület-használati engedélyben meghatározott idő elteltével;

b) a közterület-használati engedélyben meghatározott feltétel bekövetkeztével;

c) ha az érintett közterületre üzemzavar-elhárítás miatt, vagy egyéb fontos közérdekből szükség van;

d) *  a közterület-használati engedélyben, a közterület-használattal kapcsolatos tevékenységre vonatkozó jogszabályokban, valamint az üzletek éjszakai nyitvatartási rendjéről szóló 25/2020. (VI. 25.) önkormányzati rendeletben foglaltak megsértése miatt történő visszavonással;

e) az Önkormányzat, vagy a közterületi ingatlan művelési ágának megváltozását eredményező ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel;

f) a közterületen folytatott tevékenységre jogosító okirat érvénye megszűnésével, vagy a közterület-használat jogosultjának tevékenység folytatására való jogosultságának megszűnésével;

g) a közterület-használat jogosultjának halálával vagy jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező társaság esetén annak jogutód nélküli megszűnésével;

h) a közterület-használat jogosultja írásbeli, a használat egyértelmű megszüntetésére való nyilatkozatának Önkormányzat felé történő beérkezése napjával.

26. § (1) Az Önkormányzat fontos közérdekből a közterület használatának szünetelését rendelheti el.

(2) A közterület-használat szünetelésének ideje nem számít bele a közterület-használat időtartamába, és nem lehet hosszabb, mint a közterület-használati engedély lejártáig még hátralévő idő.

27. § (1) A közterület-használati engedély megszűnése vagy szüneteltetése esetén a közterület-használat jogosultja által már befizetett használati díj időarányos részét – a közterület-használati engedélyben foglaltak szerint – az Önkormányzat köteles visszafizetni a közterület-használat jogosultja részére.

(2) Ha a közterület-használati engedély megszűnik vagy szünetel, a közterület-használat jogosultja az (1) bekezdésben meghatározottakon túl további kártalanítási igény nélkül köteles a közterület eredeti állapotát – különösen annak tisztaságát – haladéktalanul helyreállítani.

28. § A közterület-használati engedély visszavonható, ha a közterület-használat jogosultja

a) a közterület-használati engedélyben foglaltaknak nem tesz eleget, illetve a használattal kapcsolatos tevékenységre vonatkozó jogszabályokat megsérti, vagy

b) a közterület-használati engedélyben meghatározott fizetési kötelezettségének az abban meghatározott határidőre nem tesz eleget,

c) *  részéről az Önkormányzattal szemben díj- vagy adótartozása keletkezik.

11. Közterület jogellenes használata

29. § (1) Aki a közterületet közterület-használati engedély vagy hatósági szerződés nélkül, vagy a közterület-használati engedélytől illetve hatósági szerződéstől eltérő módon használja – ide nem értve a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 178/A. §-ában, vagy a 200/A. § (1) bekezdésében meghatározott eseteket –, különösen a közterület-használati engedélyben vagy hatósági szerződésben megjelölt célt, tevékenységet, méretet, területet, időtartamot tekintve, köteles az Önkormányzat vagy megbízottja felhívására a jogellenes közterület-használatot haladéktalanul megszüntetni, továbbá kártalanítási igény nélkül a közterület eredeti állapotát visszaállítani.

(2) Jogellenes a plakátnak, választási plakátnak, illetve reklám- vagy hirdetőfeliratnak az e rendeletben szabályozottak megsértésével történő elhelyezése. Amennyiben az elkövető tényleges kiléte nem állapítható meg, a jogellenes magatartást az valósítja meg, akinek érdekében a plakátot, választási plakátot, illetve reklám- vagy hirdetőfeliratot közzéteszik, elhelyezik.

(2a) *  Jogellenesen használja a közterületet az a mikromobilitási szolgáltató,

a) amelynek a mikromobilitási ponton vagy egyéb közterületen elhelyezett, tárolt kölcsönzési célú mikromobilitási eszköze a vonatkozó jogszabályok szerint megkövetelt műszaki követelményeknek nem felel meg, rendeltetésszerű használatra nem alkalmas;

b) amelynek a kölcsönzési célú mikromobilitási eszköze közterület-használati engedélye nélkül, vagy a közterület-használati engedélyben foglaltaktól eltérően kerül elhelyezésre, tárolásra a mikromobilitási ponton;

c) amelynek a kölcsönzési célú mikromobilitási eszköze mikromobilitási ponton kívül kerül elhelyezésre, tárolásra a közterületen.

(3) Amennyiben használó az (1) bekezdésben foglalt kötelezettségét – a helyreállításra vonatkozó felhívásnak kézbesítését követő nyolc napon túl – elmulasztja, úgy a tulajdonosi Önkormányzat az eredeti állapot helyreállítását a kötelezettséget elmulasztó költségére végezteti el.

(4) A tulajdonosi Önkormányzat az eredeti állapotot az erre irányuló felhívás mellőzésével és a (3) bekezdésben megszabott határidő elteltére való tekintet nélkül azonnal állítja helyre, ha az élet- és balesetveszély, vagy jelentős anyagi kár, a közrend, közbiztonság, a közterület rendje, rendeltetésszerű használata súlyos sérelmének elhárítása érdekében, vagy jelentős közérdekből egyébként indokolt. Az eredeti állapot helyreállításának költségeit ebben az esetben is a közterületet jogosulatlanul használó köteles viselni.

(5) A (3) és (4) bekezdésben foglaltak végrehajtásáról az önkormányzati hatóság, vagy a közterület-felügyelő – lehetőség szerint a helyszínen – gondoskodik.

(6) *  A (2a) bekezdésben meghatározott jogellenes közterület-használat esetén a mikromobilitási szolgáltató a jogellenesen elhelyezett, tárolt mikromobilitási eszközei után a jogellenes használattal érintett napokra legfeljebb 10.000 Ft/eszköz/nap közigazgatási bírságot köteles megfizetni.

30. § Az Önkormányzat a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény 2. § (1) bekezdés d) pontjában foglaltakon túl a 2. mellékletben megjelölt közterületek dohányzást tiltó táblával ellátott részein a dohányzást megtiltja.

31. § (1) Az Önkormányzat tulajdonában található közterületen tilos a szeszesital fogyasztása.

(2) Nem tiltott a szeszesital fogyasztása:

a) az érvényes közterület-használati engedéllyel rendelkező vendéglátó előkert, terasz területén, a közterület-használati engedélyben meghatározott időtartamban;

b) a közterület-használati engedéllyel rendelkező alkalmi rendezvény idején és területén;

c) minden év első és utolsó napján.

12. Az Mktv. hatálya alá tartozó közterületek filmforgatási célú közterület használatára vonatkozó különös szabályok

32. § A Károly körút – Király utca – Erzsébet körút – Rákóczi út által határolt területen lévő, és a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény 1. mellékletében nem szereplő, az Önkormányzat tulajdonában található közterületek turisztikailag kiemelt közterületnek minősülnek.

33. § (1) A filmforgatási célú közterület-használat nem sértheti az Önkormányzat érdekeit és tulajdonosi jogait.

(2) A filmforgatási célú közterület-használat csak az elkerülhetetlenül szükséges mértékben korlátozhatja a közterülettel határos magántulajdonú ingatlanok használatát, és a korlátozás nem jelenthet aránytalan terhet a tulajdonos számára. A közterület használója köteles előzetesen – a filmforgatás megkezdése előtt legkésőbb 5 nappal – tájékoztatni a filmforgatási célú közterület-használattal érintett terület lakóit és közös képviselőit, a kereskedelmi és vendéglátó egységek tulajdonosait, üzemeltetőit írásban a forgatás időpontjáról, a használatba vett terület nagyságáról, és egyéb fontos információkról, különös tekintettel a kapcsolattartó személyére és elérhetőségére.

(3) A közterület használója köteles e rendeletben foglalt, és a közterület használatára vonatkozó szabályokat mindenkor betartani, és betartatni.

(4) *  A filmforgatási célú közterület-használatra vonatkozó hatósági szerződés megkötését követően bekövetkező, a filmforgatást akadályozó, a használónak fel nem róható ok, esemény, valamint a rendkívüli természeti események elhárulását követő 15 napon belül az Önkormányzat a közterület-használatot a használó részére – az erre vonatkozó igény, valamint indok tényleges közterület-használat megkezdése előtt történő bejelentése esetében – biztosítja.

(5) *  A közterület-használati díjat az Mktv. 3. mellékletében foglalt – évente a tárgyévet megelőző második évre közzétett éves fogyasztói árindexek szorzatával növelt – díjtételek mindenkori mértéke alapján kell meghatározni.

(6) *  Filmforgatások esetében – általános működési költségre felhasználható támogatás jogcímén – az adott évet megelőzően befizetett közterület használati díj 20%-át az önkormányzat a filmforgatással közvetlenül érintett, a filmforgatás céljára használatba adott közterülettel érintkező társasháznak, a társasház közgyűlési határozaton alapuló kérelmére megfizeti. Több érintett társasház esetében a támogatás egyenlő arányban illeti meg a társasházakat. A támogatásról a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság a társasházaknak az adott év március 1. napja és szeptember 30. napja között benyújtott kérelme alapján 60 napon belül dönt.

IV. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

13. Hatálybalépés

34. § (1) E rendelet 2017. március 1-jén lép hatályba.

(2) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő, de még el nem bírált ügyekben is alkalmazni kell.

(3) * 

dr. Gotthard Gábor
jegyző
Vattamány Zsolt
polgármester

Záradék

A rendelet kihirdetése 2017. február 17-én a Szervezeti- és Működési Szabályzat szerint a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján megtörtént.

A rendelet közzététel céljából megküldésre került a www.erzsebetvaros.hu honlap szerkesztője részére.

dr. Gotthard Gábor
jegyző

1. melléklet a 6/2017. (II. 17.) önkormányzati rendelethez * 

Közterület-használati díjtételek

1.1. kereskedelmi-, vendéglátó-, reklám-, vagy kereskedelmi jellegű turisztikai célú közterület-használat

A B
1 Közterület-használat célja Közterület-használat díja
2 Téliesített vendéglátó előkert, terasz elhelyezése a Károly körút - Király utca - Erzsébet körút - Rákóczi út által határolt területen 15 400 Ft/m2/hó
3 A 2. sor alá nem tartozó, településképi bejelentésre kötelezett, nem az épület homlokzatához rögzített ernyőszerkezettel fedett vendéglátó előkert, terasz elhelyezése a Károly körút - Király utca - Erzsébet körút - Rákóczi út által határolt területen 14 300 Ft/m2/hó
4 Egyéb, a 2. és 3. sor alá nem tartozó vendéglátó előkert, terasz elhelyezése a Károly körút - Király utca - Erzsébet körút - Rákóczi út által határolt területen 13 200 Ft/m2/hó
5 Téliesített vendéglátó előkert, terasz elhelyezése az Erzsébet körút - Király utca - Lövölde tér - Városligeti fasor - Dózsa György út - Verseny utca - Thököly út - Baross tér - Rákóczi út által határolt területen 10 200 Ft/m2/hó
6 Az 5. sor alá nem tartozó, településképi bejelentésre kötelezett, nem az épület homlokzatához rögzített ernyőszerkezettel fedett vendéglátó előkert, terasz elhelyezése az Erzsébet körút - Király utca - Lövölde tér - Városligeti fasor - Dózsa György út - Verseny utca - Thököly út - Baross tér - Rákóczi út által határolt területen 9 500 Ft/m2/hó
7 Egyéb, az 5. és 6. sor alá nem tartozó vendéglátó előkert, terasz elhelyezése az Erzsébet körút - Király utca - Lövölde tér - Városligeti fasor - Dózsa György út - Verseny utca - Thököly út - Baross tér - Rákóczi út által határolt területen 8 700 Ft/m2/hó
8 Vendéglátó tevékenységhez kapcsolódó elárusító pult, sörcsap 39 000 Ft/db/hó
9 Hirdetőoszlop 12 000 Ft/db/hó
10 Hirdetőoszlop megvilágítással 15 000 Ft/db/hó
11 Citylight (világító doboz) 15 000 Ft/db/hó
12 Reklámtábla, hirdetőtábla, fényreklám, prizmás reklámberendezés (talajon, oszlopon, építményen) 11 000 Ft/m2/hó
13 Homlokzati (építési) védőháló reklámmal 2 000 Ft/m2/hó
14 Homlokzati (építési) védőháló reklámmal társasházak esetén (ahol a természetes személyek tulajdonában álló lakások összes tulajdoni hányad szerinti aránya meghaladja az 50%-ot) 400 Ft/m2/hó
15 Vetített reklám 8 000 Ft/m2/nap
16 Reklámzászló 8 000 Ft/db/hó
17 Járműreklám 26 000 Ft/db/hó
18 Molinó 7 000 Ft/m2/hó
19 Közterületbe nyúló, vagy a felett elhelyezett reklámfeliratot tartalmazó védőtető, előtető, ernyőszerkezet, napvédő ponyva, cégér 1 300 Ft/m2/hó
20 Árubemutató (3 m2-t meg nem haladó árusító fogasok, állványok) 8 000 Ft/m2/hó
21 Vitrin, guruló kirakat 4 000 Ft/m2/hó
22 Termékbemutató, kiállítás, egyéb elkerített terület 2 000 Ft/m2/nap
23 3 m2 alapterületet meg nem haladó árusítás (reklámozás) célját szolgáló ideiglenes asztal, guruló kocsi, állvány, sátor, mozgó árusítás (napilap és hetilap, folyóirat, könyv, levelezőlap, virág, léggömb, zöldség, gyümölcs, ásványvíz, üdítőital, stb., valamint zárt szerkezetű kávéital, nyers tej, fagylalt, jégkrém pult), ide nem értve a mozgóboltot 800 Ft/m2/nap
24 Idényjellegű árusítás (dinnye, fenyőfa, stb.) 400 Ft/m2/nap
25 Ünnepek előtti alkalmi árusítás (karácsony, húsvét, szilveszter) 3 500 Ft/m2/nap
26 Az Önkormányzat saját szervezetei (intézmények, közhasznú társaságok, közalapítványok), és az önkormányzat közvetlen és közvetett 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaságok által szervezett rendezvény, a hozzá kapcsolódó technikai terület biztosítása és eszközök tárolása díjmentes
27 Heti vásár és piac, helyi termelői piac 200 Ft/m2/nap
28 E rendelet 16. § (2) bekezdésében meghatározott rendezvényhez kapcsolódó, díjmentességben nem részesülő tevékenység 2 500 Ft/m2/nap
29 Szórólap, szendvicsember 1 000 Ft/fő/nap
30 TV, projektor 1 500 Ft/db/nap
31 Gumiabroncs iparszerű javítása 40 000 Ft/várakozóhely/hó
32 Információs pult 10 000 Ft/m2/hó
33 Könyves-szekér, és a hozzá tartozó eszközök 100 Ft/m2/nap
34 3 m2 alapterületet meg nem haladó mozgóbolt útján folytatott kereskedelmi tevékenység 900 Ft/db/nap
35 Közterületi árusító és egyéb automata 3 000 Ft/db/hó
36 Egyéb, a fentebb felsorolt kereskedelmi célú közterület-használat alá egyértelműen be nem sorolt tevékenység E rendelet 3-4. §-a szerint meghatározott szerv besorolásra vonatkozó döntése alapján

1.2. kulturális, környezetvédelmi, díjmentes szolgáltatás jellegű non-profit tevékenység végzése, rendezvény tartása célú közterület-használat

A B
1 Közterület-használat célja Közterület-használat díja
2 Reklám célú, vagy vállalkozási rendezvény, és a hozzá kapcsolódó technikai terület biztosítása és eszközök tárolása 2 500 Ft/m2/nap
3 Légvár, ugráló vár, trambulin, körhinta, egyéb szórakoztató létesítmények, tevékenységek 1 100 Ft/m2/nap
4 Mutatványos 1 000 Ft/m2/nap
5 Portrérajzolás 1 500 Ft/fő/nap
6 Utcazenélés díjmentes
7 Az államháztartás központi és önkormányzati alrendszerébe tartozók, valamint megbízásukból eljárók által a közterület rendeltetéstől eltérő használata díjmentes
8 Humanitárius, karitatív jellegű non-profit tevékenység, rendezvény díjmentes
9 Kulturális, környezetvédelmi, közérdekű tájékoztatás, sport, tömegsport, díjmentes szolgáltatás jellegű non-profit tevékenység, rendezvény, a hozzá kapcsolódó technikai terület biztosítása és eszközök tárolása díjmentes

1.3. építési, rakodási munka célú közterület-használat

A B
1 Közterület-használat célja Közterület-használat díja
2 Állvány, építőanyag és törmelék tárolása, elkerített munkaterület (pl. rakodás, költözés), állványozás 780 Ft/m2/nap
3 Daruzás, betonpumpa elhelyezése, a hozzá kapcsolódó technikai terület biztosítása és eszközök tárolása 35 000 Ft/db/nap
4 Építési konténer elhelyezése 6 000 Ft/db/nap
5 Iroda konténer elhelyezése 2 500 Ft/db/nap
6 Ingatlanra történő közlekedést segítő rámpa díjmentes
7 Társasházak által az ingatlan közös tulajdonban lévő részein végzett veszélytelenítési-, karbantartási- és felújítási munka végzése díjmentes

1.4. egyéb, az előző pontokban nem tartozó közterület-használat

A B
1 Közterület-használat célja Közterület-használat díja
2 Hangfelvétel, a hozzá kapcsolódó technikai terület biztosítása és eszközök tárolása 2 300 Ft/m2/nap
3 Alkalmi várakozás biztosítása gépjármű várakozóhelyen 7 000 Ft/várakozóhely/nap
4 Alkalmi várakozás biztosítása nem kijelölt gépjármű várakozóhelyen 12 000 Ft/gépjármű/nap
5 A gyalogos és gépjármű forgalmat nem akadályozó virágláda, virágvályú, virágtartó oszlop, távbeszélő készülék, postai levélszekrény, alapzatos zászlórúd, kerékpártároló elhelyezése díjmentes
6 Építményen elhelyezett emléktábla, szobor díjmentes
7 Közterületbe nyúló, vagy a felett elhelyezett reklámfelirat nélküli védőtető, előtető, ernyőszerkezet, napvédő ponyva díjmentes
8 Taxiállomás létesítése díjmentes
9 Az Önkormányzattal kötött megállapodás alapján közfeladat ellátásának végzéséhez szükséges közterület használata díjmentes

2. melléklet a 6/2017. (II. 17.) önkormányzati rendelethez * 

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata területén található nemdohányzó közterületek

1. Almássy tér,

2. Bethlen Gábor tér,

3. Dob utca 37. számnál található park,

4. Garay tér,

5. Hutyra Ferenc utca 1. számnál található park,

6. Kéthly Anna tér,

7. Király utca 23. szám alatti játszótér,

8. Klauzál tér,

9. Reformáció park,

10. Rózsák tere,

11. Százház utcai park,

12. Szenes Hanna park.

3. melléklet a 6/2017. (II. 17.) önkormányzati rendelethez * 

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal

Hatósági és Ügyfélszolgálati Iroda

kozter@erzsebetvaros.hu

1073 Budapest, Erzsébet krt. 6., 1072 Budapest, Akácfa u. 42–48.

Alulírott a Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata tulajdonában lévő közterületek használatáról és rendjéről szóló 6/2017. (II. 17.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Közter. Ör.) 20. § (2) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettségem teljesítése keretében az alábbi adatközléssel élek:

A Közter. Ör. 10. § (1) bekezdése alapján közterület-használati engedélyhez nem kötött – bejelentés-köteles – közterület használat jogcíme:

10. § (1) bekezdés a) pontja szerint 10. § (1) bekezdés b) pontja szerint 10. § (1) bekezdés d) pontja szerint 10. § (1) bekezdés f) pontja szerint
(a megfelelő rovatot X jellel kell ellátni)

A bejelentés aláírójának neve:

A közterület-használat helyének házszáma (helyrajzi száma):

Igénybevett terület nagysága:

Az igénybevétel kezdő és várható befejező napja:

Az igénybevevő neve (cégnév és kontaktszemély neve) és elérhetősége (telefon e-mail):

Az igénybevevő tudomásul veszi, hogy a közterület használata során köteles a vonatkozó jogszabályokban foglalt előírásokat mindenkor betartani, amennyiben a közterület használatához a közút kezelőjének hozzájárulása szükséges, úgy azt beszerezni, és az abban foglaltakat mindenkor köteles betartani, és betartatni, továbbá a közterület-használat megszűnését követően a közterület eredeti állapotát kártalanítási igény nélkül helyreállítani. Tudomásul veszi továbbá, hogy a tulajdonos üzemzavar-elhárítás miatt, vagy egyéb fontos közérdekből, illetve egyéb jogszabályi rendelkezés megsértése esetén az igénybevevőt a használat felfüggesztésére hívhatja fel.

Kelt: ..................................................

...............................................
aláírás

4. melléklet a 6/2017. (II. 17.) önkormányzati rendelethez * 

Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal

Városüzemeltetési Iroda

varosuzemeltetes@erzsebetvaros.hu

1073 Budapest, Erzsébet krt. 6.

https://epapir.gov.hu (hivatali elérhetőség rövid név: BPVIIPH, KRID kód:500127390)

Alulírott a Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata tulajdonában lévő közterületek használatáról és rendjéről szóló 6/2017. (II. 17.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Közter. Ör.) alapján kezdeményezem külön megállapodás megkötését az alábbi tárgyban:

1. Vállalkozó adatai:

név:

székhely:

telephely:

adószám:

képviseli:

Üzlet adatai:

név:

cím:

Kapcsolattartó személy adatai

név:

cím:

e-mail:

telefon:

1. A)

Elképzelés leírása:

Kihelyezéssel érintett helyszín meghatározása

Budapest VII. kerület

közterület megnevezése utca/tér stb.: ....................................................................................

házszám, vagy helyrajzi szám ...................................................................... előtti közterület.

Az előzőekben rögzített helyszínre

..... db, .....cm magasságú, ..... cm szélességű, .....cm hosszúságú, .......... típusú, ........... anyagú, .......... színű planténer, növény ültető edény, valamint a planténerbe, növény ültető edénybe telepített ..... db, ..... fajtájú, ..... cm ültetés időpontjában magasságú növény, ........................... GPS koordináta pontra/pontokra,

..... db, .....cm magasságú, ..... cm szélességű, .....cm hosszúságú, .......... típusú, .......... anyagú, ........... színű közterületi hulladékgyűjtő, szemetes-edény, csikkgyűjtő ......................................................................GPS koordináta pontra/pontokra történő kihelyezésére vonatkozóan kezdeményezem megállapodás megkötését.

Nyilatkozom, hogy az elképzelt kihelyezéssel érintett terület méretezett helyszínrajzát, azon méretarányosan feltüntetve a kihelyezni kívánt planténer(eke)t, növényültető-edény(eke)t, hulladékgyűjtő(ke)t, szemetes-edény(eke)t, csikkgyűjtő(ke)t, valamint fényképet vagy színes ábrázolást a kihelyezésre tervezett planténer(ek)ről, növény ültető edény(ek)ről, hulladékgyűjtő(k)ről, szemetes-edény(ek)ről, csikkgyűjtő(k)ről csatoltam.

B)

kialakult helyzet leírása:

Kihelyezéssel érintett helyszín meghatározása

Budapest VII. kerület

közterület megnevezése utca/tér stb.: ...................................................................................

házszám, vagy helyrajzi szám ..................................................................... előtti közterület.

Az előzőekben rögzített helyszínen látható

..... db, ....cm magasságú, ... cm szélességű, ...cm hosszúságú, .......... típusú, ...... anyagú, ...... színű planténer, növény ültető edény, valamint a planténerbe, növény ültető edénybe telepített ... db, .... fajtájú, ..... cm ültetés időpontjában magasságú növény, ..................................................... GPS koordináta pontra/pontokra,

..... db, ...cm magasságú, ... cm szélességű, ...cm hosszúságú, ........ típusú, ..... anyagú, ...... színű közterületi hulladékgyűjtő, szemetes-edény, csikkgyűjtő .........................................................GPS koordináta pontra/pontokra történt kihelyezésre vonatkozóan kezdeményezem megállapodás megkötését.

Nyilatkozom, hogy a kihelyezéssel érintett terület méretezett helyszínrajzát, azon méretarányosan feltüntetve a helyszínen látható kihelyezett planténer(eke)t, növényültető-edény(eke)t, hulladékgyűjtő(ke)t, szemetes-edény(eke)t, csikkgyűjtő(ke)t, valamint fényképe(ke)t a kihelyezett planténer(ek)ről, növény ültető edény(ek)ről, hulladékgyűjtő(k)ről, szemetes-edény(ek)ről, csikkgyűjtő(k)ről csatoltam.

2. Alulírott nyilatkozom, hogy az 1. pontban megnevezett vállalkozás szándékában áll a kihelyezést saját költségen elvégezni, illetve a növények fenntartási, ápolási munkáit, a planténer(ek), növény ültető edény(ek) karbantartási felújítási, tisztítási-, szemét- és firkamentesítési munkáit, a hulladékgyűjtő(k), szemetes-edény(ek), csikkgyűjtő(k) napi ürítési, karbantartási, felújítási, tisztítási-, firkamentesítési munkáit folyamatosan saját költségen elvégezni.

Kelt: ..................................................

...............................................

cégszerű aláírás

5. melléklet a 6/2017. (II. 17.) önkormányzati rendelethez * 

Mikromobilitási pontok közterület-használati díjának számítási díjképlete:

D∑ = DZ1 + DZ2 +...+ DZn, ahol

DZx = (Da × Zx × T × NumMMPx), ahol

1.1. D∑: az adott mikromobilitási szolgáltató által egy adott eszköztípus elhelyezése után az összes igénybe vett zónában (Z1-Zn) fizetendő közterület-használati díj összege.

1.2. DZx: az adott mikromobilitási szolgáltató által egy adott zónában egy adott eszköztípus elhelyezése után fizetendő közterület-használati díj összege.

1.3. Da: az alapdíj, amelynek összege

1.3.1. kizárólag emberi erővel hajtott mikromobilitási eszközök esetén 50 Ft/hó/eszköz,

1.3.2. elektromos meghajtású roller esetén 800 Ft/hó/eszköz,

1.3.3. elektromos rásegítésű kerékpár esetén 200 Ft/hó/eszköz, amennyiben csak a pedálok emberi erővel történő mozgatása esetén ad a motor elektromos rásegítést,

1.3.4. az 1.3.3 pontban szabályozottól eltérő elektromos rásegítésű kerékpár esetén 300 Ft/hó/eszköz,

1.3.5. az 1.3.1.–1.3.4 pontban nem szabályozott mikromobilitási eszköz esetén 1.600 Ft/hó/eszköz.

1.4. Zx: zónaegyüttható, azaz az adott zónára vonatkozó szorzószám, amely

1.4.1. a belvárosi zónában 3,

1.4.2. az átmeneti zónában 2,

1.5. T: a közterület-használat időtartama az igénybevétel naptári hónapjainak számában (a számítás szempontjából minden megkezdett hónap teljes hónapnak számít).

1.6. NumMMPx: az adott zónában található mikromobilitási pontokra a mikromobilitási szolgáltató által kihelyezhető eszközök száma a 24/B. § (3) bekezdése alapján.