A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Közgyűlésének 58/1994. (IX. 14.) sz. önkormányzati rendelete

egyes fővárosi önkormányzati jelképek használatáról * 

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 10. § c) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Közgyűlés az alábbi rendeletet alkotja:

Az egyes fővárosi önkormányzati jelképek használatának köre * 

1. § A rendelet hatálya kiterjed Budapest közigazgatási területén a magánszemélyekre, jogi személyekre és a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságokra.

2. § (1) A főváros címerét csak mint a városra utaló és díszítő jelképet lehet használni.

(2) A címer a jogszabályokban foglalt egyes hatósági tevékenység vagy egyéb eljárás során is alkalmazható.

3. § A főváros címere - engedély nélkül - utaló és díszítő jelképként az alábbi esetekben használható és alkalmazható:

a) a Városháza, Újvárosháza és a Fővárosi Önkormányzat és szervei, intézményei épületein és tanácskozótermeiben,

b) a Fővárosi Közgyűlés, annak bizottságai vagy a Főpolgármesteri Hivatal által kiadott kiadványokon,

c) a Fővárosi Közgyűlés, illetve bizottságai által kiadott díszokleveleken, emléklapokon, emlékplaketteken, jelvényeken, valamint a Közgyűlés által adományozott kitüntetéseken,

d) Budapest Főváros Önkormányzata ünnepi rendezvényein úgy, hogy az állami címer jelentőségét ne kisebbítse,

e) a Közgyűlés bizottságai, a főpolgármester, a főpolgármester-helyettesek, a fővárosi képviselők, a főjegyző, az aljegyzők, az egyes hivatali egységek és vezetőik részére készített levélpapíron, a bizottságok és a Főpolgármesteri Hivatal által használt bélyegzőkön, valamint a fővárosi képviselők és a Főpolgármesteri Hivatal dolgozóinak névkártyáin és arcképes igazolványain,

f) a fővárosi képviselők képviselői minőségükben végzett tevékenysége során,

g) *  a fővárosi területi kisebbségi önkormányzatok épületein, tanácskozótermeiben, általuk kiadott kiadványokon, általuk használt bélyegzőkön.

4. § (1) Kizárólag engedéllyel lehet a főváros címerét utaló és díszítő jelképként alkalmazni vagy használni:

a) a fővárosban működő intézmények és társadalmi szervezetek által kiadott és az intézmény, illetve társadalmi szervezet történetét, életét, fejlődését bemutató kiadványokon,

b) a fővárost érintő kiadványokon,

c) a fővárosban rendezett jelentősebb kulturális és szakmai rendezvényeken, nemzetközi és országos méretű sportrendezvényeken, bajnokságokon,

d) a fővárosra utaló ajándék- és emléktárgyakon,

e) fővárosi önkormányzat vállalatainak, intézményeinek rendezvényein, egyes járművein,

f) a 3. §-ban nem említett egyéb esetekben.

(2) Nem lehet a főváros címerét védjegyként felhasználni, ilyen célra engedélyt kiadni.

5. § Budapest Főváros zászlója engedély nélkül használható:

a) a Városháza, Újvárosháza és a Fővárosi Önkormányzat szervei, intézményei tanácskozótermeiben, a főpolgármester irodájában és a közgyűléseken,

b) a Városháza és az Újvárosháza előtti zászlórudakon felvonva, az állami és nemzeti ünnepeken, a közgyűlések alkalmával, a Fővárosi Önkormányzat rendezvényein és ünnepein,

c) a főváros ünnepnapjainak megállapításáról szóló 7/1991. (III. 21.) Főv. Kgy. rendeletben, illetve a középületek és közterületek fellobogózásáról szóló 8/1991. (III. 21.) Főv. Kgy. rendeletben meghatározott esetekben,

d) a fővárosi kisebbségi önkormányzatok tanácskozótermeiben.

6. § Kizárólag engedéllyel lehet a főváros zászlóját használni:

a) a főváros életében jelentősebb - helyi, országos vagy nemzetközi - események és rendezvények alkalmával,

b) megkülönböztetésül, több település részvételével tartott rendezvényeken,

c) cserezászlóként és - a juttatás jellegének a zászlón való feltüntetésével - elismerésként,

d) a települések közötti bel- és külföldi kapcsolatokban,

e) a fővárosi önkormányzat vállalatainak, intézményeinek ünnepi rendezvényein,

f) az 5. §-ban nem említett egyéb esetekben.

6/A. § *  A Budapest logó a Fővárosi Önkormányzat turisztikai jelképe. A főváros turisztikai logója engedély nélkül a Fővárosi Közgyűlés, illetve bizottságai vagy a Főpolgármesteri Hivatal által kiadott kiadványokon használható és alkalmazható; azt minden egyéb esetben kizárólag engedéllyel lehet használni és alkalmazni.

Az egyes fővárosi önkormányzati jelképek használatának rendje * 

7. § (1) *  A főváros címerét és zászlóját - mint utaló és díszítő jelképet - kizárólag külön rendeletben *  meghatározottak szerinti hiteles alakban, az ábrázolás hűségének, a méretarányok és a színek pontos megtartása mellett lehet felhasználni, illetve alkalmazni. A főváros turisztikai logóját kizárólag a Budapest logó felhasználói kézikönyvben meghatározottak szerinti hiteles alakban, az ábrázolás hűségének, a méretarányok és a színek pontos megtartása mellett lehet felhasználni, illetve alkalmazni.

(2) Indokolt esetben engedélyezhető, hogy a címert a tárgy anyagának színében (fém, bőr stb.) készítsék el és használják fel.

Az egyes fővárosi önkormányzati jelképek használatának engedélyezése * 

8. § (1) *  Az egyes fővárosi önkormányzati jelképeknek a fenti rendelkezések szerinti felhasználását, alkalmazását vagy forgalomba hozatal céljából történő előállítását a Fővárosi Közgyűlés, illetve az arra felhatalmazott szerve engedélyezi.

(2) A kiadott engedély érvényessége szólhat:

a) egy esetre (rendezvényre, alkalomra),

b) meghatározott időpontig történő felhasználásra,

c) *  meghatározott mennyiségű, címerrel, turisztikai logóval díszített termék, emléktárgy, jelvény, kiadvány stb. előállítására,

d) a visszavonásig történő felhasználásra, alkalmazásra.

(3) A Fővárosi Közgyűlés, illetve az arra felhatalmazott szerve az engedély kiadását indokolással megtagadhatja.

9. § (1) Az engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell:

a) a kérelmező (felhasználó) megnevezését és címét, illetve székhelyét,

b) *  a fővárosi önkormányzati jelkép felhasználásának célját,

c) az előállítandó termék, kiadvány stb. mennyiségét,

d) a terjesztés, illetőleg a forgalomba hozatal módját,

e) *  a fővárosi önkormányzati jelkép használatának időtartamát,

f) *  a fővárosi önkormányzati jelkép felhasználásáért a kérelmező szervnél felelős személy nevét és beosztását.

(2) *  A kérelemhez mellékelni kell a fővárosi önkormányzati jelképpel díszített tárgy, kiadvány stb. tervét.

10. § (1) A fővárosi önkormányzati jelkép használatára vonatkozó engedélynek tartalmaznia kell: * 

a) a jogosult megnevezését és címét, illetve székhelyét,

b) az engedélyezett felhasználási cél megjelölését,

c) az engedély érvényességének határidejét,

d) előállítás esetén az engedélyezett termék, kiadvány stb. mennyiségét,

e) a terjesztés, illetőleg a forgalomba hozatal módjával kapcsolatos esetleges kikötéseket,

f) a felhasználással kapcsolatos egyéb kikötéseket.

(2) Az engedély szerinti használat ellenőrzését a főpolgármester intézkedésben szabályozza.

11. § (1) *  A fővárosi önkormányzati jelkép használatát, alkalmazását vagy előállítását nem szabad engedélyezni, a kiadott engedélyt pedig vissza kell vonni, ha a használat vagy forgalomba hozatal módja vagy körülményei a fővárost vagy a főváros lakosságának jogait vagy jogos érdekeit sérti.

(2) A kiadott engedélyt vissza lehet vonni, ha a felhasználó e rendeletben vagy a részére kiadott engedélyben meghatározott feltételeket, előírásokat megsérti, illetőleg a megállapított határidőre kötelezettségeinek nem tesz eleget.

(3) *  A fővárosi önkormányzati jelképnek az emléktárgyakon, érméken, jelvényeken, más tárgyakon és kiadványokon történő felhasználásához ezen rendelet alapján kiadott engedély nem mentesíti a kérelmezőt a jogszabályok által a termék, jelvény, kiadvány stb. tervezésére, előállítására, forgalomba hozatalára előírt egyéb engedélyek, hozzájárulások megszerzése alól.

12. § (1) A kiadott engedélyekről a Főpolgármesteri Hivatal nyilvántartást vezet.

(2) A nyilvántartásra vonatkozó részletes szabályokat a főpolgármester intézkedésben szabályozza.

13. § * 

Záró rendelkezések

14. § * 

15. § (1) E rendelet a kihirdetését követő hónap első napján lép hatályba.  *  Rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(2) Akiket a fővárosi címer és a zászló használatára a Fővárosi Önkormányzat e rendelet hatálybalépését megelőzően feljogosított, azoknak nem kell újra kérelmet benyújtani.

16. § *  E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.