A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Főv. Kgy. tájékoztató

az 1998-ban meghirdetett felhalmozási célokra szolgáló céljellegű decentralizált támogatás 1998. I. félévi odaítélésének eredményéről * 

A kerületi Önkormányzatok által igénybe vehető helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 9/1998. (I. 23.) Korm. rendelet 26. § (1) bekezdése alapján a területfejlesztési tanácsok részére normatívan elosztott céljellegű decentralizált támogatás 1998. évi I. félévre benyújtott pályázatok közül a Fővárosi Közgyűlés 736/1998. (V. 28.) sz. határozata szerint

1. az 1. számú mellékletben felsorolt beruházások 1998. I. félévére előirányzott fővárosra jutó összegéből céltámogatásban részesülnek.

2. a 2. számú mellékletben felsorolt beruházások a pályázati feltételek nem teljesítése miatt nem részesülnek céltámogatásban.

1. számú melléklet

1998. I. félévében decentralizált céltámogatásban részesülnek

A beruházás megnevezése (szakaszhatárok) A
beruházás
menny.
mutat.
(fm)

Beruházás
összktsg.
(E Ft)
Főv.
támogatás
össz.
(E Ft)
XIV., Egressy út (Öv u.-Szuglói Körvasút sor között)
157

14,136

2,827
XIV., Szentes utca (Csömöri út-Telepes u. között)
235

19,944

3,989
XV., Beller Imre utca (Szerencs u.-Nyáry P. u. között)
480

20,730

6,910
XV., Bethlen Gábor utca (Dugonics u.-Dembinszky u.)
300

13,000

4,320
XV., Bezerédi Pál utca (Tompa M. u.-Arany J. u. között)
325

14,040

4,680
XV., Kinizsi utca (Dugonics u.-Dembinszky u. között)
471

20,400

6,782
XVI., Brassói út (Iharfa u.-Köztársaság útja között)
182

6,100

1,310
XVI., Sashalmi sétány I. ütem (út és piaci parkoló)
(Könyvtár u.-Margit u.-Sashalomi köz)


402


29,100


7,850
XVI., Viola utca (Kenéz u.-Damjanich u. között)
209

8,640

1,757
XXII., Bojtos utca (Plébánia u.-Aranyfácán u. között)
132

4,725

1,575
XXII., Elza utca (Kelenvölgyi u.-Kamaraerdei út között)
450

15,188

5,063
XXII., Hunyadi László utca (Bajcsy-Zsilinkszy u.-Kistétény u. között)
237

7,001

2,334
XXII., Hűség utca (Kápolna u.-Háros u. között)
523

15,215

5,072
XXII., Ibrik utca (Pannónia u.-Zilahi u. között)
208

7,148

2,383
XXII., Kanyargó utca (Selmeci u.-Kanyargó u. 24. között)
277

9,699

3,233
XXII., Katakomba utca (Háros u.-Rizling u. között)
329

12,642

4,214
XXII., Kőmáli utca (Kelenvölgyi u.-Barátcinege u. között)
275

8,883

2,961
XXII., Nádrigó utca (Háros u.-Karéj u. között)
182

6,412

2,137
XXII., Tátra utca (Dózsa Gy. út-Sajó u. között)
270

9,187

3,062
XXIII., Karmazsin utca (Hunyadi u.-Házikert u. között)
203

7,000

1,951
XXIII., Kis-Duna utca (Hősök tere-Vecsés út között)
284

10,000

2,707
XXIII., Külső Vörösmarty u. (Tartsay u.-Külső Vörösmarty 252. között)
304

14,000

4,613
XXIII., Maros utca (Tartsay u.-Mezsgye u. között)
506

25,000

7,627
Mindösszesen: 6,461 277,460 89,357

2. számú melléklet

1998. I. félévében decentralizált céltámogatásban nem részesülnek

A beruházás megnevezése (szakaszhatárok) A
beruházás
menny.
mutat.
(fm)

Beruházás
összktsg.
(E Ft)
Főv.
támogatás
össz.
(E Ft)
XVI., Akácfa utca (Hermina út-Ida u. között)
224

8,480

2,150
XVI., Délceg utca (Páty u.-Menyhért u. között)
157

6,400

1,884
XVI., Fahéj utca (Rozsos u.-Mazsola u. között)
350

14,000

4,116
XVI., Mária utca (Rákosi út-Gáspár u. között)
334

12,276

3,602
XVI., Nagyvázsony utca (Prodám u.-Zsélyi A. u. között)
235

8,460

2,256
XVI., Pálya utca (Szentkorona u.-Rákosi u. között)
267

11,000

2,563
XVI., Rendelő utca (Istráng u.-Mazsola u. között)
588

21,200

6,350

azzal a feltétellel, hogy a jogerős építési engedély birtokában ismételt benyújtás nélkül elbírálásra kerülnek a II. félévben.

- Csatorna hiánya miatt:

a XXII., Badacsony u. (Pincemester u.-Lőcsei u. között)