Indokolás
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzat Közgyűlésének 10/2011. (III. 10.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros Önkormányzata 2011. évi költségvetéséről

Budapest Főváros Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló - többször módosított - 1992. évi XXXVIII. törvény 65. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 91. §-ában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

ELSŐ RÉSZ

Budapest Főváros Önkormányzata 2011. évi költségvetése kiadásainak és bevételeinek főösszege, a hiány mértéke és finanszírozásának módja, címrendje, céljellegű bevételei és kiadásai

1. § (1) *  Budapest Főváros Önkormányzata 2011. évi költségvetése

módosított kiadási főösszegét 593 012 198 ezer Ft-ban,

módosított bevételi főösszegét 542 272 454 ezer Ft-ban,

hiányának összegét 50 739 744 ezer Ft-ban

állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdés szerinti bevételi főösszeg előirányzat-csoportonkénti összegeit az 1. számú táblázat 4. oszlopa szerint határozza meg.

(3) Az (1) bekezdés szerinti kiadási főösszeg előirányzat-csoportonkénti összegeit a 2. számú táblázat 4. oszlopa szerint határozza meg.

(4) Az (1) bekezdés szerinti bevételi főösszegen belül a működési célú normatív hozzájárulásokat az 1/a., a Főpolgármesteri Hivatal támogatás értékű működési bevételeit és államháztartáson kívülről átvett működési célú pénzeszközeit az 1/b. számú táblázat tartalmazza. Támogatás értékű beruházási és felújítási bevételeit, államháztartáson kívülről átvett beruházási és felújítási célú pénzeszközeit az 1/c., a felvenni kívánt támogatási kölcsöneit és nyújtott kölcsöneinek visszatérülését az 1/d., valamint fejlesztési célú egyéb központi támogatásait az 1/e. számú táblázat tartalmazza.

(5) Az (1) bekezdés szerinti bevételi és kiadási főösszegen belül a működési, beruházási és felújítási célú bevételi és kiadási előirányzatokat mérlegszerűen, egymástól elkülönítetten, tájékoztató jelleggel a 2/a. számú táblázat tartalmazza.

(6) Az (1) bekezdés szerinti bevételi és kiadási főösszeg figyelembevételével, de az intézményi kör bevételei nélkül összeállított előirányzat-felhasználási ütemtervet a 2/b. számú táblázat tartalmazza.

(7) Az (1) bekezdés szerinti 50 739 744 ezer Ft összegű hiányból: * 

a) 4 486 500 ezer Ft összeget a Budapest Főváros Önkormányzata és az Európai Beruházási Bank (EIB) között 2002-2006-ban megkötött keretszerződések alapján lehívható hitelből finanszíroz,

b) *  25 494 030 ezer Ft összeget a Budapest Főváros Önkormányzata és az Európai Beruházási Bank (EIB) között 2009-ben megkötött keretszerződés alapján lehívható hitelből finanszíroz,

c) 10 333 000 ezer Ft összeget az Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Hitelprogram keretében 2009-ben és 2010-ben megkötött szerződések alapján finanszíroz,

d) 10 426 214 ezer Ft összeget egyéb fejlesztési hitel igénybevételével finanszíroz.

A költségvetés címrendje, kiadási, bevételi előirányzatok, létszám

2. § (1) A költségvetés címrendjét az a)-c) pontok keretei között a 3. számú táblázat tartalmazza.

a) A költségvetés címrendje két részből, 4, illetve 6 jegyű számból és az intézmény/feladat megjelöléséből áll.

b) A Budapest Főváros Önkormányzata irányítása alá tartozó fővárosi önkormányzati költségvetési szervek az 1000-6000 címeken szerepelnek, ágazati sorrendben. Az önállóan működő és gazdálkodó intézmények címszáma 4 jegyű. Az önállóan működő intézmények címszáma 6 jegyű, az 1-4. számjegy megegyezik annak az önállóan működő és gazdálkodó intézménynek a címszámával, amelyhez az alapító okirat szerint tartozik, az 5-6. számjegy sorszám.

c) A Főpolgármesteri Hivatal és a Fővárosi Önkormányzat feladatainak előirányzatait a 7000-9000 számú címek rögzítik. Ezen belül:

a 7100 címeken a hivatali feladatok és a testületi működés tervezett kiadásai és e feladatokhoz közvetlenül kapcsolódó bevételek előirányzata,

a 7200 címeken az önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó hivatali szakmai tevékenységek kiadása és e feladatokhoz közvetlenül kapcsolódó bevételek előirányzata,

a 7300 címeken a városüzemeltetési (közlekedési, kommunális, környezetvédelmi stb.) feladatok tervezett kiadása és e feladatokhoz közvetlenül kapcsolódó bevételek előirányzata,

a 8100 címeken a vállalkozások támogatása,

a 8201 címen a Vagyongazdálkodási keret,

a 8300 címeken az alapítványok és társadalmi szervezetek támogatása,

a 8400 címeken az egyes önkormányzati feladatok tervezett kiadásai, ezen belül a 8401 címen a fővárosi önkormányzati költségvetési szerveknek folyósított támogatás,

a 8500 címeken az intézmények önkormányzati támogatásának, valamint a Főpolgármesteri Hivatalban tervezett - e feladatokon előirányzott bevételekkel csökkentett - kiadásoknak és a tartalékoknak a fedezetét képező önkormányzati bevételek és hitelek,

a 8601 címen a fővárosi területi kisebbségi önkormányzatok előirányzata,

a 8700 címeken az egyéb szervezetek, egyéb címekbe nem sorolható szervek támogatása,

a 9000 címeken Budapest Főváros Önkormányzata tartalékai, ezen belül a 9100 címeken céltartalékok, a 9300 címen az általános tartalék előirányzata

kerülnek tervezésre.

(2) A költségvetés címrendjébe tartoznak továbbá az (1) bekezdésen túl az alábbi címek is, amelyek e rendelet 3. számú táblázatában nem szerepelnek, de az évközi operatív feladatellátáshoz szükségesek. Ezekre a címekre a 9100-as céltartalékokról átcsoportosított és felosztott azon előirányzatok kerülnek, amelyeket a 11. § szerint szabályozott döntések alapján nem a Fővárosi Önkormányzat intézményei, illetve a fővárosi területi kisebbségi önkormányzatok kapnak támogatásként:

a) magánszemélyek támogatása, illetve személyi és dologi kiadások esetén:

7218 Főpolgármesteri keret személyi és dologi kiadásai,

7233 Védelmi és rendészeti feladatok

b) egyéb szervezetek támogatása esetén:

8205 Fővárosi Drogellenes Program kerete

8446 Nagyrendezvények kerete,

8447 Főpolgármesteri keret,

8449 Önkéntes tűzoltó egyesületek támogatása,

8454 Kulturális keret.

(3) Az 1. § (1) bekezdésében megállapított kiadási főösszeg címenkénti és címeken belül előirányzat-csoportonkénti összegeit a 3. számú táblázat 1-24. sorai tartalmazzák.

(4) Az előirányzatok a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény (továbbiakban: költségvetési törvény) 36. § (1) bekezdésében megállapított, felhasználási kötöttséggel járó állami támogatásokat az alábbiak szerint tartalmazzák:

a) színházi támogatás az 5101, 5102, 5107, 5109, 5111, 5114, 8108, 8109, 8117, 8120, 8121, 8122, 8125, 8128 címeken 3 656 800 ezer Ft,

b) tűzoltóság támogatása a 6005 címen 6 721 972 ezer Ft,

c) kiegészítő támogatás egyes feladatok ellátásához az érintett intézmények címein összesen: 533 661 ezer Ft.

(5) A „8403 Önkormányzati fejlesztések” címen belül a 4. sz. metróvonal építése alapprojekthez kapcsolódó, a „8512 Fejlesztési célú támogatás” címen tervezett 65 489 300 ezer Ft a Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Állam között fennálló szerződések alapján a központi költségvetésen keresztül juttatott támogatásokhoz kapcsolódik.

(6) Az előirányzatok az Európai Uniós támogatással megvalósuló projektek bevételeit és kiadásait a 3/e. számú táblázatban részletezettek szerint tartalmazzák.

(7) Az egyes címekhez kapcsolódó költségvetési létszámkeretet, amely a költségvetési engedélyezett létszámkeretet jelenti, a 3. számú táblázat 39. sora tartalmazza.

(8) Az 1. § (1) bekezdésében megállapított bevételi főösszeg címenkénti és címeken belül előirányzat-csoportonkénti összegeit a 3. számú táblázat 25-38. sorai tartalmazzák.

(9) Az egyes címeken tervezett bevételekből céljellegű bevétel:

a) A „8542 Felhalmozási kamatbevételek és felhalmozási célú realizált árfolyamnyereség” címen tervezett bevételekből a Városrehabilitációs és lakásértékesítési számlán kezelt felhalmozási célú szabad pénzeszközök befektetéséből realizált kamatbevételek tervezett összege, 712 000 ezer Ft, amelyet a „8403 Önkormányzati fejlesztések” címen tervezett kiadásokra kell fordítani.

b) A „8504 Idegenforgalmi adó” címen tervezett adóbevétel és az ehhez kapcsolódó üdülőhelyi normatív hozzájárulás (továbbiakban: idegenforgalmi bevétel) együttes 375 000 ezer Ft összegéből a forrásmegosztási rendeletben rögzített szabályozás szerint a kerületi önkormányzatokat megillető 52,829%, azaz 198 109 ezer Ft a „8408 Idegenforgalmi bevételekből kerületeknek átadás” cím előirányzatának a fedezete.

c) Az idegenforgalmi bevétel 375 000 ezer Ft összegét meghaladó többletbevételből a kerületi önkormányzatokat megillető 52,829% hányad.

d) *  A városrehabilitációs központi számlához kapcsolódóan a „8514 Önkormányzati lakások értékesítése” címen tervezett 400 000 ezer Ft bevétel a „8403 Önkormányzati fejlesztések” címen a lakásgazdálkodási feladatok között a városrehabilitációs keret kiadásaira került megtervezésre.

e) Az önkormányzati tulajdonú lakások lakásértékesítési számlájához kapcsolódóan a „8501 Intézményi működési bevételek” címen tervezett bevételből 32 400 ezer Ft, a „8514 Önkormányzati lakások értékesítése” címen tervezett bevételből 11 800 ezer Ft, összesen 44 200 ezer Ft, amely kiadásként a „8403 Önkormányzati fejlesztések” címen a lakásgazdálkodási feladatok között bérlakások értékesítéséhez kapcsolódó kiadásokra került megtervezésre.

(10) Az önkormányzati tulajdonba tartozó ingatlanok (ideértve a korlátozottan forgalomképes törzsvagyonba tartozó, testületi döntéssel onnan kivont és értékesítésre kijelölt ingatlanokat is) értékesítéséből származó bevételek az önkormányzat saját bevételből tervezett beruházási kiadásainak a fedezetét képezik. Az év közben testületi döntéssel értékesítésre kijelölt ingatlanok (mind a forgalomképes, mind a korlátozottan forgalomképes) bevételeinek tervbevételére csak abban az esetben lehet javaslatot tenni, ha a költségvetésben eredetileg tervezett ingatlanértékesítés már megvalósult. A többletbevétel tervbevétele kizárólag a 7 éves fejlesztési tervben, a későbbi években tervezett beruházások fedezetére, a „9112 Évközi indítású beruházások” cím új „Fejlesztések átütemezésének tartaléka” feladat egyidejű megemelésével történhet.

(11) A Főpolgármesteri Hivatal címein belül tervezett 2011. évi adósságszolgálatot a felvett hitelek szerinti csoportosításban a 3/a. számú táblázat 6. oszlopa tartalmazza.

(12) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek és a Főpolgármesteri Hivatal címei a társadalmi szervezeteknek és alapítványoknak nyújtandó támogatásokat a 3/b. számú táblázat szerinti részletezésben és összegekkel tartalmazzák.

(13) A „8601 Fővárosi területi kisebbségi önkormányzatok előirányzatai” címen belül a fővárosi területi kisebbségi önkormányzatoknak biztosított támogatás fővárosi területi kisebbségi önkormányzatonkénti és azon belül célonkénti összegeit a 3/c. számú táblázat tartalmazza.

(14) A fővárosi területi kisebbségi önkormányzatok 2011. évi költségvetése kiemelt előirányzatait önkormányzatonkénti bontásban a 3/d. számú táblázat tartalmazza.

(15) A „6009 Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás” címen tervezett előirányzat kizárólag a Társulási Tanács döntése alapján, annak megfelelően módosítható.

(16) A „6001 Fővárosi Közterület-felügyelet” címen megtervezett előirányzatokhoz kapcsolódóan az intézmény az általa ellátott közterületi feladatok végrehajtásáról év közben - folyamatos egyeztetés és a nyilvánosság megteremtése mellett - ad számot a Főpolgármesteri Hivatalnak.

(17) A „7315 FKF Zrt. közútkezelési feladatok” címen megtervezett kiadásokhoz kapcsolódóan az FKF Zrt. mint közszolgáltató szervezet a tárgyhó utolsó munkanapján részszámlát bocsát ki az éves előirányzat 1/12 részére, a következő hónap 5. munkanapjára szóló fizetési határidővel. Negyedévente az elvégzett feladatokról naturális és pénzügyi kimutatást készít a Városüzemeltetési Főosztály részére.

(18) Azon Európai Unió által társfinanszírozott projektek esetében, amelyek nem rendelkeznek megkötött támogatási szerződéssel, az előirányzatok módosítására a megkötött támogatási szerződéssel összhangban kerülhet sor.

Budapest Főváros Önkormányzata 2011. évi felújítási előirányzatai

3. § (1) *  A felújítási előirányzatokat célonként a 4. számú táblázat 9. oszlopa tartalmazza az alábbi bontásban:

A) Önállóan gazdálkodó önkormányzati intézmények

I. Intézményi felújítások

II. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások

III. Támogatás értékű felújítási kiadások

IV. Felújítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre

B) Főpolgármesteri Hivatal

I. Intézményi felújítások

II. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások

III. Támogatás értékű felújítási kiadások

IV. Felújítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre.

(2) A felújítási pénzeszközökkel önálló gazdálkodásra való jogosultságot a 4/a. számú táblázat tartalmazza.

Budapest Főváros Önkormányzata 2011. évi fejlesztési előirányzatai

4. § (1) A „8403 Önkormányzati fejlesztések” címen tervezett kiadások feladatonkénti előirányzatait az 5. számú táblázat „A” részének 6. oszlopa, ebből a beruházási célú pénzeszközátadásokat államháztartáson kívülre a 7. oszlopa, a támogatás értékű beruházási kiadásokat a 8. oszlopa, és a felhalmozási célú támogatási kölcsönöket a 9. oszlopa tartalmazza.

(2) A célhitelekből finanszírozott beruházási kiadásokat az 5. számú táblázat 10. oszlopa tartalmazza.

(3) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek címein belül a céljelleggel támogatott beruházási kiadásokat az 5. számú táblázat „B” részének 6. oszlopa tartalmazza.

(4) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek saját hatáskörű beruházási kiadási előirányzatait intézményenként a 3. számú táblázat érintett címeinek 10., 13., 14. és 15. sora, illetve ágazatonként összesítve az 5. számú táblázat „D” részének 6., 7., 8. és 9. oszlopa szerint határozza meg.

(5) Az 1000-6000 címek intézményi beruházásainak, egyéb pénzeszközátadásainak és kölcsöneinek 2011. évi előirányzatait - intézményenként, tájékoztató jelleggel - az 5/a. számú táblázat tartalmazza.

(6) Az alábbi beruházásokhoz kapcsolódó ténylegesen átadott pénzeszközöket az átvevőknek tőketartalékba kell helyezniük:

Közlekedési feladatok

- M2 metróvonal járműállomány cseréje 17 554 400 ezer Ft.

4/A. § *  Az M2 metróvonal járműállomány-cseréjéhez kapcsolódóan a BKV Zrt. által visszautalt előleg visszafizetési, valamint jóteljesítési bakgarancia 18 421 592 ezer Ft összegével az átadónak (BKV Zrt.) csökkentenie kell a tőketartalékát.

Budapest Főváros Önkormányzata költségvetési tartalék előirányzatai

5. § (1) A 2. § (3) bekezdésben jóváhagyott kiadásokból az általános tartalék 3 965 000 ezer Ft, mely év közben elsősorban az ágazati szakmai előterjesztések alapján az alábbi feladatokra biztosít fedezetet:

a) az érettségiztetéshez, szakvizsgáztatáshoz kapcsolódó kiadásoknak hozzájárulásokból nem fedezett többleteire,

b) az oktatási ágazatot érintően a 2011/2012-es tanév feladatváltozásaiból, a pedagógiai programokból jelentkező nettó többletekre.

(2) A 2. § (3) bekezdésében jóváhagyott kiadásokból a céltartalék 26 118 327 ezer Ft,

ebből:

működési célú 7 044 736 ezer Ft,

felhalmozási célú 19 032 591 ezer Ft,

fővárosi kisebbségi önkormányzat céltartaléka 41 000 ezer Ft.

A céltartalékok előirányzatait célonként a 3. számú táblázat a 9100, 9200 címeken tartalmazza.

(3) A „9112 Évközi indítású beruházások” címen tervezett 18 880 591 ezer Ft céltartalék beruházásonkénti összegeit az 5. számú táblázat „C” részének 6. oszlopa tartalmazza.

(4) A „9117 Vagyongazdálkodás ingatlanvásárlási céltartaléka” címen tervezett 150 000 ezer Ft támogatási keret az ingatlanok megszerzéséhez, elővásárlási jog gyakorlásához biztosít fedezetet.

(5) A „9112 Évközi indítású beruházások” címen belül tervezett Helyi közforgalmi közlekedés támogatása, BKV Zrt. tőkepótlás feladathoz kapcsolódó 10 980 000 ezer Ft felhasználásáról pénzeszközátadás-átvételi megállapodás alapján a Fővárosi Közgyűlés dönt. A döntést követően az összeget a BKV Zrt.-nek tőketartalékba kell helyeznie.

(6) A 2011. évi költségvetésben megtervezett céltartalékok felhasználására, a megfelelő kiadási előirányzatra történő átcsoportosítására - figyelemmel a 11-15. §-okban foglaltakra is - 2011. december 31-éig van lehetőség. Ezt követően a céltartalékok felhasználására a 2012. évi költségvetés hatálybalépéséig csak a 2012. évi átmeneti finanszírozásról és költségvetési gazdálkodásról szóló rendelet szabályozása szerint kerülhet sor.

(7) A „9114 Céltartalék az önkormányzati szerkezet-átalakításhoz kapcsolódó kiadásokra” címen tervezett előirányzat olyan, egyszeri kiadások fedezetéül szolgál, amelyek eredményeként végrehajtott intézményi szerkezeti átalakítások a későbbi évek működési kiadásait tartósan csökkentik.

A költségvetési évet követő elkötelezettségek

6. § (1) A költségvetési év és az azt követő 2 évre szóló elkötelezettségek tételes felsorolását a (2) és (3) bekezdésben foglaltak kivételével a 6. számú táblázat tartalmazza.

(2) A költségvetési év és az azt követő év(ek) tételesen felsorolt elkötelezettségeit felújítás esetén a 4. számú táblázat 8-12. oszlopai, beruházás esetén az 5. számú táblázat 6., illetve 11-16. oszlopai tartalmazzák a feladatok jóváhagyásának megfelelően.

(3) A költségvetési évet és az azt követő éveket terhelő adósságszolgálati kötelezettséget a 3/a. számú táblázat 6-13. oszlopai tartalmazzák.

MÁSODIK RÉSZ

BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE VÉGREHAJTÁSÁNAK SZABÁLYAI

I. fejezet

A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek és a Főpolgármesteri Hivatal gazdálkodásának általános szabályai

7. § (1) Költségvetési alapokmányaikat a fővárosi önkormányzati költségvetési szerveknek e rendelet 3. számú táblázatában a 1101-6009 címeken meghatározott összegekkel, a Főpolgármesteri Hivatalnak e rendelet 3. számú táblázatának „B1 Főpolgármesteri Hivatal összesen” oszlopában meghatározott összegekkel kell összeállítaniuk.

(2) A Közgyűlés felhatalmazza a fővárosi önkormányzati költségvetési szerveket és a Főpolgármesteri Hivatalt a költségvetésben előírt bevételek beszedésére és a jóváhagyott kiadások teljesítésére.

(3) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek - beleértve a Főpolgármesteri Hivatalt is - a jóváhagyott előirányzatokon belül - beleértve a létszámkeretet is - kötelesek gazdálkodni. A fel nem használt kiadási előirányzatot a költségvetési szerv irányítását ellátó szerv felülvizsgálja.

(4) A fővárosi önkormányzati költségvetési szerveknél és a Főpolgármesteri Hivatalnál a tervezett bevételek elmaradása nem vonja automatikusan maga után az önkormányzati támogatás növekedését. A kiadási előirányzatok, amennyiben a tervezett bevételek nem folynak be, nem teljesíthetők.

(5) A fővárosi önkormányzati költségvetési szerv - közgyűlési döntést követően - létszámcsökkentésének végrehajtásához támogatást igényelhet az irányító szervtől. Amennyiben a költségvetési szerv a létszámleépítéssel kapcsolatosan a törvényi előírásokon kívüli kifizetéseket teljesít, akkor annak fedezetét minden esetben az intézmény saját költségvetésének terhére kell, hogy biztosítsa.

Létszámcsökkentés végrehajtásához központi költségvetési támogatásra minden intézmény pályázhat. Amennyiben az intézmény e jogcímen támogatásban részesül, úgy köteles a helyi önkormányzatokért felelős miniszter által a helyi önkormányzatok létszámcsökkentéseinek támogatására február 15-ig kiírt pályázaton részt venni, a pályázatot a feltételeknek megfelelően elkészíteni. Köteles továbbá az intézmény a nem pályázható összegről is tételesen elszámolni.

A végleges elszámolásnál csak bérjegyzékkel igazolt kifizetések támogathatóak. Amennyiben a helyi önkormányzatok részére kiírt létszámcsökkentési pályázaton a benyújtott pályázat vagy annak egy része a résztvevő intézménynek felróható okból elutasításra kerül, úgy a Fővárosi Önkormányzat által a pályázati cél megvalósítására megelőlegezett összeg az intézménytől elvonásra kerül. A prémiumévek programmal kapcsolatosan, amennyiben a költségvetési szerv a hatályos jogszabályi előírással ellentétes kifizetéseket teljesít, annak fedezetét a saját költségvetésének terhére kell, hogy biztosítsa.

(6) A Főpolgármesteri Hivatal társadalmi szervezetet a Közgyűlés egyedi engedélyével hozhat létre. Ugyanez a szabály vonatkozik ezen szervezetekhez való csatlakozásra is. Az engedély megszerzéséhez be kell mutatni, hogy a társadalmi szervezet létrehozásához vagy az ahhoz való csatlakozáshoz milyen források állnak rendelkezésre.

Fővárosi önkormányzati költségvetési szerv alapítványt nem alapíthat, ahhoz nem csatlakozhat, de kizárólag közhasznú, vagy kiemelkedően közhasznú alapítványt, közalapítványt összesen évi 10 millió Ft értékhatárig- ha az közfeladatai ellátásával összhangban áll - támogathat, az általa ellátott feladattal összefüggő kifizetésre történő kötelezettségvállalás formájában, vagy kapacitásának rendelkezésre bocsátásával elért bevételét a kiadások megtérítése mellett átengedheti.

(7) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek és a Főpolgármesteri Hivatal által támogatott szervezetek és magánszemélyek:

a) az árubeszerzési, építési beruházási, építési koncessziós, szolgáltatás-megrendelési és szolgáltatási koncessziós céllal juttatott támogatásokat kizárólag a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény és a kapcsolódó jogszabályok figyelembevételével használhatják fel,

b) számadási kötelezettséggel tartoznak a részükre juttatott céljellegű összeg rendeltetésszerű használatára vonatkozóan.

(8) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek és a Főpolgármesteri Hivatal:

a) köteles ellenőrizni az általuk juttatott összeg felhasználását és a számadást,

b) a számadási kötelezettség elmulasztása esetén köteles a támogatást felfüggeszteni.

(9) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek és a Főpolgármesteri Hivatal a Közgyűlés engedélyével alapíthatnak gazdasági társaságot, illetőleg szerezhetnek gazdasági társaságban, közhasznú társaságban érdekeltséget. A fővárosi önkormányzati költségvetési szerv csak olyan gazdálkodó szervezetben vehet részt, vagy olyan szervezetet alapíthat, amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájárulásának mértékét, és amelyekben - ha törvény más feltételeket nem határoz meg - legalább többségi befolyással rendelkezik. Több fővárosi önkormányzati költségvetési szerv közös gazdálkodó szervezete esetében elegendő, ha a költségvetési szervek befolyása együttesen éri el a legalább többségi befolyást.

(10) A fővárosi önkormányzati költségvetési szerveknek a 4. § (2) bekezdésben meghatározott, jóváhagyott beruházások kiadásai teljesítésének ellenőrzését - az irányító szervnek - a számlavezető bankfióknál lehetővé kell tenniük.

(11) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek és a Főpolgármesteri Hivatal alkalmazottaik önkéntes kölcsönös biztosító pénztárral szembeni tagdíjfizetési kötelezettségét - szerződés alapján, munkáltatói tagként - egészében vagy részben átvállalhatja. A szerződések megkötéséhez önkormányzati többlettámogatás nem igényelhető.

(12) A közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó fővárosi önkormányzati, illetve intézményi építési beruházásokra, árubeszerzésekre, építési koncesszióra, szolgáltatások beszerzésére, szolgáltatási koncesszióra a közbeszerzési eljárás egyes kérdéseiről szóló 2003. évi CXXIX. törvény és a kapcsolódó jogszabályok előírásait kell alkalmazni.

A költségvetési egyensúly megőrzéséhez kapcsolódó végrehajtási szabályok

8. § (1) Az általános tartalékból olyan törvényi kötelezettségekből eredő kiadások finanszírozhatóak, amelyekhez az állami normatívák, központi pótelőirányzatok év közben nem nyújtanak kellő fedezetet. Az Áht. 25. §-ával összhangban az általános tartalék szolgál továbbá az előre nem valószínűsíthető, nem tervezhető és halaszthatatlan kiadások, strukturális átalakítások fedezetére, valamint az előirányzott, de elháríthatatlan okok miatt elmaradó bevételek pótlására is.

Amennyiben az általános tartalékból finanszírozott kiadásra utólag fedezet érkezik, akkor azt vissza kell pótolni a forrás megérkezésekor.

(2) A 2010. évi szabad pénzmaradvány a közvetlenül nem számszerűsíthető, illetve számszerűsítendő kockázatok kezelésére tartalékolandó. A szabad pénzmaradvány működési kiadások fedezetére nem használható.

(3) A költségvetés tárgyalásának első fordulójában esetlegesen elfogadott módosító indítványokban szereplő, illetve az év közben jelentkező működési bevételi többlet a kockázatok fedezésére tartalékolandó, amíg az év során történő kockázatelemzés eredménye azt bizonyítja, hogy a többlet a likviditás veszélyeztetése nélkül felszabadítható. Utóbbi esetben a bevételi többlet felhasználási sorrendje az alábbi:

elsősorban a működési kiadásoknál a felügyeleti támogatásból elvont 1,5%-ot kell visszapótolni,

másodsorban a BKV Zrt. javára maximum 10 milliárd Ft támogatást kell biztosítani.

Helyszíni bírságból származó bevételek átutalása

9. § A Fővárosi Közterület-felügyelet és a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság a helyszíni bírságból befolyt bevételt havonta, a tárgyhót követő hó 15-ig köteles átutalni a Fővárosi Önkormányzat Költségvetési Elszámolási Számlájára.

A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek és a Főpolgármesteri Hivatal pénzmaradvány elszámolása

10. § (1) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek és a Főpolgármesteri Hivatal pénzmaradványát - ezen belül a személyi juttatásokra fordítható maradványt - a Közgyűlés hagyja jóvá. Figyelemmel a 8. § (2) bekezdésére, a Közgyűlés dönt az önkormányzati szabad maradvány felosztásáról.

(2) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek és a Főpolgármesteri Hivatal pénzmaradványának elszámolása során:

a) a végleges feladatelmaradás miatti összeg,

b) a meghatározott célra - kivéve az európai uniós forrásokkal megvalósuló programokra - rendelkezésre bocsátott - áthúzódó pénzügyi teljesítés nélküli - összegek maradványa,

c) a tárgyévben évközben engedélyezett létszámnövekedéssel összefüggésben jóváhagyott előirányzat-növekményből - az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott intézmények kivételével - az az összeg, amelyet a létszámfeltöltés teljes vagy részleges elmaradása miatt nem használt fel,

d) a munkaadókat terhelő járulékok előirányzata önkormányzati támogatással fedezett, illetve arányos részének maradványából azon összeg, amely nem kapcsolódik a személyi juttatások előirányzatának járulékköteles maradványához, kivéve, ha ezen maradványrészt terhelő járulékfizetési elmaradása van,

e) a gazdálkodási szabályok megsértéséből származó maradvány

Budapest Főváros Önkormányzatát illeti meg.

(3) A fővárosi önkormányzati költségvetési szerveknél és a Főpolgármesteri Hivatalnál a pénzmaradvány személyi juttatásokból származó része - a személyi juttatásokba tartozó tételeken túlmenően - a kiemelt előirányzatokba tartozó tételek kifizetésére is fordítható. A pénzmaradvány személyi juttatásokon felüli része személyi juttatásokra nem használható fel. A pénzmaradvány terhére nem vállalható olyan tartós kötelezettség, amely támogatási többlettel jár.

(4) Az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott feladatok pénzmaradvány-elszámolása során az alap kezelőjének rendelkezése szerint kell eljárniuk az érintett fővárosi önkormányzati költségvetési szerveknek.

(5) A Fővárosi Közgyűlés a fővárosi önkormányzati költségvetési szervet megillető pénzmaradvány felhasználását korlátozhatja.

(6) A normatív állami hozzájárulások, a normatív részesedésű személyi jövedelemadó, a felhasználási kötöttséggel járó egyes állami támogatások és támogatás értékű bevételek 2011. évi elszámolásához kapcsolódó befizetési kötelezettség teljesítése érdekében a fővárosi önkormányzati költségvetési szervek részére pénzmaradványt terhelő befizetési kötelezettség írható elő.

(7) A ténylegesen befolyt idegenforgalmi bevételek kerületi önkormányzatokat megillető összegéről kerületek szerinti részletezésben a pénzmaradvány-elszámolás során el kell számolni.

(8) *  Az intézményi működési bevételek közül, az önkormányzati finanszírozású költségvetési intézményekre vonatkozóan:

a) az áru- és készletértékesítés ellenértékéből - kivéve a tankönyvek, jegyzetek, taneszközök, az egészségügyi, gyógyászati készletek, eszközök, vér- és vérkészítmények, mezőgazdasági termékek értékesítési bevételét -,

b) a szolgáltatások ellenértékéből,

c) a bérleti- és lízingdíjból,

d) az egyéb sajátos bevételekből

realizált, a 15. § (10) bekezdés szerint nem tervesített többletbevételek után az önkormányzati költségvetési intézményeket befizetési kötelezettség terheli, kivéve az intézmény rendelkezésére álló kapacitása kihasználását célzó, nem haszonszerzés céljából végzett tevékenységet. E tevékenységi körbe sorolandó a BMSZKI vállalkozási tevékenységként végzett szálláskiadása is.

II. fejezet

Előirányzat-módosítások a főpolgármesterre átruházott hatáskörben

11. § (1) A „9300 Általános tartalék” cím előirányzatának felhasználásáról a főpolgármester dönt az alábbi esetekben:

a) A Közgyűlés soron következő rendes üléséig nem halasztható feladat miatti előirányzat-módosítás évi 50 millió Ft erejéig, a Közgyűlés soron következő rendes ülésén történő tájékoztatási kötelezettséggel.

b) A „7322 Közvilágítás” címre a novemberi, decemberi fizetési kötelezettségek kiegyenlítéséhez szükséges előirányzati többletigény erejéig történő átcsoportosítás.

(2) Az alábbi címeken tervezett céltartalékok felhasználásáról a főpolgármester dönt, kivéve a céltartalékok közötti átcsoportosítást:

„9105 Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Kht. műhibaperek miatti céltartaléka”,

„9120 Nagyrendezvények céltartaléka”,

„9121 Főpolgármesteri keret céltartaléka”,

„9144 Pedagógusok rendkívüli munkavégzésére”,

„9153 Gyermek- és ifjúságvédelmi ágazat működési tartaléka”,

„9156 BTSZK Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. támogatási céltartaléka”,

„9164 Budapest Kulturális Alap”,

„9170 Kulturális keret céltartaléka”,

„9173 Közgyűjteményi céltartalék”.

(3) A (2) bekezdés szerinti főpolgármesteri döntés további támogatási igényt nem eredményező átcsoportosításra korlátozódik. Ez a korlátozás nem vonatkozik a „9144 Pedagógusok rendkívüli munkavégzésére” címről az intézményi címekre történő átcsoportosításra.

(4) A „9167 Vis maior tartalék” cím előirányzatának felhasználásáról a főpolgármester dönt. A keretből támogatás igényelhető az önkormányzati tulajdonban, valamint önkormányzati ingyenes használatban lévő építményt (épületet, utat, hidat, kompot, ár- és belvízvédelmi létesítményt), valamint közparkot, fasort sújtó, előre nem látható természeti vagy más - az önkormányzat kötelező feladat-ellátását, illetőleg a helyi közlekedés biztonságát veszélyeztető - károkból adódó többletkiadások részbeni vagy teljes támogatására, a biztosításból vagy egyéb módon (pl.: decentralizált vis maior keretből) megtérülő károk figyelembevételével, továbbá a rendkívüli időjárásból (hőség, árvíz, vihar, fagy) eredő többletkiadások fedezetére.

Nem igényelhető támogatás a vis maior keretből az elmaradt felújításból, karbantartásból eredő, s ily módon megelőzhető károk helyreállítására, illetve felújítási előirányzatok pótlására.

A támogatást az 1000-6000 címeken szereplő önkormányzati tulajdonú intézmények, a Főpolgármesteri Hivatal, illetve a hivatalon keresztül a 7000-es címeken szereplő feladatokat ellátó gazdasági szervezetek igényelhetik.

- a munka elvégzése előtt utólagos elszámolási kötelezettséggel,

- az elvégzett munkát követően számlák alapján.

A támogatás mértéke 50-100%, az eset súlyosságától és a rendelkezésre álló előirányzat nagyságától függően. Az előirányzattal úgy kell gazdálkodni, hogy időarányosan az évből hátra lévő időszakban az egy negyedévre jutó keret +,-5%-os eltéréssel (20-30%) rendelkezésre álljon.

(5) A Közgyűlés a főpolgármesterre ruházza át a „9112 Évközi indítású beruházások” címen tervezett céltartalékból a „8403 Önkormányzati fejlesztések” címre, valamint a céljelleggel támogatott intézményi beruházások esetén az érintett intézményi címekre történő átcsoportosítás jogát az 5. számú táblázatban jóváhagyott összegek erejéig a beruházási célokmány, célokmány módosítás, engedélyokirat, illetve a pénzeszközátadás-átvételi megállapodás aláírását követően az alábbiak szerint:

a) Célokmány jóváhagyását követően az előkészítés költsége, célokmány módosítás jóváhagyását követően az okmányban jóváhagyott előkészítési többletköltség csoportosítható át.

b) Célokmány módosítása nélkül átcsoportosítható az előkészítési költség 10%-on belüli többletköltsége.

c) Beruházás engedélyokiratának kiadását követően, továbbá a módosított engedélyokirat alapján a céltartalékban lévő előirányzatok kerülhetnek átcsoportosításra.

Amennyiben az engedélyokiratban a beruházás tárgyévi üteme alacsonyabb a céltartalékban lévő előirányzatnál, a különbözetet a későbbi években jelentkező magasabb pénzügyi ütemek finanszírozásához a „9112 Évközi indítású beruházások” címen belül az új Fejlesztések átütemezésének tartaléka feladatra kell átcsoportosítani. A címzett támogatással, hitellel, támogatás értékű bevételből, államháztartáson kívülről átvett pénzeszközből vagy egyéb céljellegű bevételből megvalósuló beruházások tárgyévi üteme a Fővárosi Közgyűlés döntésével az engedélyokirat és a források módosításával csökkenthető, illetve megemelhető.

Amennyiben az engedélyokiratban a beruházás tárgyévi üteme magasabb a céltartalékban lévő előirányzatnál, és a későbbi évek üteme fedezi a többletet, a magasabb éves ütemet a „9112 Évközi indítású beruházások” címen belül az új Fejlesztések átütemezésének tartaléka feladat előirányzatából kell biztosítani a későbbi évek ütemének egyidejű csökkentésével.

d) Amennyiben a beruházó szerv nem az önkormányzat (vagy az önkormányzat intézménye), a pénzeszköz átadás-átvételi megállapodás aláírását követően a beruházás előkészítéséhez, illetve megvalósításához a támogatás előirányzata átcsoportosítható. A módosított megállapodás alapján a céltartalékon lévő többletköltség csoportosítható át.

e) Amennyiben ágazati minisztériumi pályázattal elnyert eszközbeszerzéseknél az önkormányzati önrészt a központi költségvetési szervhez kell a pályázati kiírás alapján átadni, a sikeres pályázat eredményéről szóló értesítést követően a beruházás előirányzat szükséglete a jóváhagyott keret erejéig átcsoportosítható.

Nem ide tartoznak a Magyar Államkincstárral finanszírozási szerződés alapján lebonyolított minisztériumi pályázatok eszközbeszerzései, azokat az előirányzatokat az a)-c) pontok szerint lehet átcsoportosítani.

12. § (1) Intézmények között, intézmények és a Főpolgármesteri Hivatal 7101-7371 címei között főpolgármesteri hatáskörben az alábbi előirányzat-módosítások hajthatók végre:

a) feladatátrendezésből következő kiadási, bevételi és létszám előirányzat-módosítás, kivéve a tanévi feladatváltozásokhoz kapcsolódó előirányzat-módosítást,

b) intézményi működési célú önkormányzati támogatás ágazati szintű előirányzatának betartásával kiadási és bevételi előirányzat-átcsoportosítás esetenként és intézményenként 25 millió Ft értékhatárig,

c) *  a gyermekvédelmi intézmények esetén a „4301 Fővárosi Gyermekvédelmi Intézmények Gazdasági Szervezete” címre, valamint az oktatási intézmények esetében a „370100 Gimnáziumok Gazdasági Szervezete”, a „370200 Kollégiumok Gazdasági Szervezete”, a „370300 Gyógypedagógiai Intézmények Gazdasági Szervezete”, a „370400 BETISZK Gazdasági Szervezete”, a „370500 Csepel TISZK Gazdasági Szervezete”, a „370600 Dél-Budai TISZK Gazdasági Szervezete”, a „370700 Építőipari TISZK Gazdasági Szervezete”, a „370800 Gazdasági TISZK Gazdasági Szervezete”, a „370900 ÉPTISZK Gazdasági Szervezete”, a „371000 Gundel TISZK Gazdasági Szervezete”, a „371100 Humán TISZK Gazdasági Szervezete”, a „371200 Modell TISZK Gazdasági Szervezete”, a „371300 Petrik TISZK Gazdasági Szervezete”, a „371400 Szily TISZK Gazdasági Szervezete”, és a „371500 Színes TISZK Gazdasági Szervezete” címekre a b) pontban meghatározott értékhatár nem vonatkozik.

(2) Intézményen, illetve a Főpolgármesteri Hivatal 7101-7371 címein belül főpolgármesteri hatáskörben az alábbi előirányzat-módosítások hajthatók végre:

a) a működési és - a céljellegű önkormányzati beruházási támogatás kivételével - a beruházási kiadások közötti átcsoportosítás,

b) a működési és felhalmozási bevételi előirányzat-csoportok közötti módosítás, kivéve az irányító szervtől kapott támogatás, valamint a pénzforgalom nélküli bevételek előirányzatát,

c) létszám- és előirányzat-módosítás a gazdasági feladatok szolgáltatásként történő megrendelésével összefüggően,

d) létszám- és előirányzat-módosítás a szakmai alapfeladat keretében szellemi tevékenység végzésére szerződéssel, számla ellenében külső személy vagy szevezet igénybevételével összefüggésben.

e) *  a működési és - a céljelleggel támogatott intézményi felújítások kivételével - a felújítási kiadások között,

f) *  a beruházási és - a céljelleggel támogatott intézményi beruházások és a céljelleggel támogatott intézményi felújítások kivételével - a felújítási kiadások között.

(3) Az önállóan működő intézmények többletbevételeinek, valamint pénzforgalom nélküli bevételeinek rendezése érdekében az önállóan működő és gazdálkodó fővárosi önkormányzati költségvetési szervek címeiről az önállóan működő fővárosi önkormányzati költségvetési szervek címeire, a kiemelt működési kiadási előirányzatokon belül a személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok előirányzatára történő előirányzat-rendezések hajthatók végre.

(4) A Főpolgármesteri Hivatal 7101-7371 címei között a kiadási és bevételi előirányzatok közötti átcsoportosítás 25 millió Ft egyedi értékhatárig hajtható végre, kivéve a céljelleggel támogatott feladatok előirányzatait.

(5) Az (1) és (3) bekezdések szerinti előirányzat-módosítás a feladatbővüléshez kapcsolódóan a Főpolgármesteri Hivatalon belül új címre is történhet.

(6) A főpolgármester jogosult a „8201 Vagyongazdálkodási keret” címen tervezett kiadási előirányzatokat a tényleges teljesítésnek megfelelő kiadási előirányzatokra átcsoportosítani, nem érintve a keret érvényes összelőirányzatát.

(7) A felújítási előirányzatokat érintően főpolgármesteri hatáskörben az alábbi előirányzat-módosítások hajthatók végre:

a) a „8402 Intézményi felújítások céljellegű támogatási kerete” címen központilag kezelt felújítási előirányzatnak a tényleges teljesítéssel azonos összegű lebontása az intézmények részére a feladatra jóváhagyott összeg erejéig,

b) a „8402 Intézményi felújítások céljellegű támogatási kerete” címen központilag kezelt ágazati felújítási tartalékkeret ágazaton belüli, valamint az „Egyéb feladatok” cím alatt tervezett felújítási előirányzat ágazati megkötöttség nélküli átcsoportosítása előre nem tervezhető felújítási feladatra,

c) az ágazati felújítási támogatási keretek betartásával felújítási feladatok közötti előirányzat-átcsoportosítás 20 millió Ft egyedi értékhatárig, [figyelembe véve az 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet „A beruházások és felújítások lezárására” címszó alatt szereplő 21. § (1), (2), (3) bekezdéseit], amely szükség esetén új feladatra történő átcsoportosításra is irányulhat.

(8) Beruházási előirányzatokat érintően főpolgármesteri hatáskörben a rendelet 5. sz. táblázata „A-B” részeiben az adott ágazaton jóváhagyott feladatok között - egy feladatot érintően évi 20 millió Ft egyedi értékhatárig - hajthatók végre előirányzat-módosítások a következő korlátozásokkal:

a) az átcsoportosítással érintett feladatok teljes költsége nem módosítható,

b) a tervezési, előkészítési ágazati keretek és peres ügyek rendezésére jóváhagyott, továbbá a tárgyévi befejezésre tervezett beruházás előirányzata nem csoportosítható át,

c) az előirányzat-növelés nem irányulhat a műszaki tartalom megváltoztatására,

d) állami és címzett támogatással, államháztartáson kívülről átvett pénzeszközökből, támogatás értékű bevételből, céljellegű bevételből és hitelből megvalósuló beruházások előirányzata nem változtatható. Nem módosítható az EU-s pályázatokhoz biztosított önrész előirányzata.

(9) Beruházási előirányzatokat érintően főpolgármesteri hatáskörben a „8403 Önkormányzati fejlesztések” címen belül a Városrehabilitáció fővárosi kiegészítése I-II. ütem előirányzatán belül átcsoportosítás hajtható végre a beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, a támogatásértékű beruházási kiadás, valamint a felhalmozási célú támogatási kölcsön nyújtása előirányzatok között a jóváhagyott kiadási kereteken belül.

Előirányzat-módosítások a főpolgármesterre átruházott hatáskörben, az ágazatilag érintett bizottságok javaslatai alapján

13. § (1) Az alábbi címeken tervezett céltartalékok felhasználásáról az ágazatilag érintett bizottság javaslata alapján a főpolgármester dönt, kivéve a céltartalékok közötti átcsoportosítást:

„9115 Gyermek- és ifjúságvédelmi kjt. céltartalék”,

„9117 Vagyongazdálkodás ingatlanvásárlási céltartaléka”,

„9161 Egészségügyi műszerek tartozékcseréi”.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jog további támogatási igényt nem eredményező átcsoportosításra korlátozódik.

(3) A bizottsági javaslatok kialakításánál a közbeszerzési jogszabályokat figyelembe kell venni.

Főpolgármesterre átruházott előirányzat-módosítási hatáskör hatálya, kiegészítő szabályai

14. § Az e rendelet

(1) 11-12. §-aiban foglalt főpolgármesterre átruházott előirányzat-módosítási hatáskör 2011. december 31-ig gyakorolható.

(2) 13. §-ában foglalt főpolgármesterre átruházott előirányzat-módosításokhoz a bizottságok javaslataikat legkésőbb 2011. december 7-ig tehetik meg.

(3) 11-13. §-okban meghatározott hatásköreit a főpolgármester a főjegyző ellenjegyzésével, a Közgyűlés Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága, valamint érintett szakbizottsága(i) elnöke(i)nek egyidejű tájékoztatása mellett gyakorolhatja.

(4) 11-13. §-aiban szabályozott ügyeiben a Fővárosi Közgyűlés - a hatáskör eseti jellegű visszavonásával - dönthet.

Előirányzat-módosítás a fővárosi önkormányzati költségvetési szerveknél és a Főpolgármesteri Hivatalnál

15. § (1) A Közgyűlés által a főpolgármesterre átruházott hatáskörben a 11-13. § szerinti előirányzat-módosítások hajthatók végre.

(2) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek saját hatáskörben módosíthatják jóváhagyott bevételi és kiadási előirányzataikat a külön jogszabályban szabályozott felülvizsgálat után jóváhagyott előző évi pénzmaradványukkal és vállalkozási tartalékaikkal, a Közgyűlés jóváhagyását követően.

(3) Intézményen, illetve a Főpolgármesteri Hivatal 7101-7371 címein belül saját hatáskörben az alábbi előirányzat-módosítások hajthatók végre:

a) a működési kiadás kiemelt előirányzatai közötti átcsoportosítás,

b) a beruházási kiadások közötti átcsoportosítás, kivéve a céljelleggel támogatott intézményi beruházások előirányzatát,

c) a felújítási pénzeszközökkel önálló gazdálkodásra feljogosított intézményeket érintően - a céljellegű önkormányzati felújítási támogatás kivételével - a felújítási kiadások javára és terhére történő átcsoportosítás,

d) a működési bevételek kiemelt előirányzatai közötti átcsoportosítás, kivéve az irányító szervtől kapott támogatás, valamint a pénzforgalom nélküli bevételek előirányzatát,

e) a beruházási bevételek kiemelt előirányzatai közötti átcsoportosítás, kivéve az irányító szervtől kapott támogatás, valamint a pénzforgalom nélküli bevételek előirányzatát.

(4) A (3) bekezdés szerinti előirányzat-átcsoportosítás nem irányulhat a személyi juttatások előirányzatának növelésére, kivéve, ha

a) a Közgyűlés azt engedélyezi az előirányzatok jóváhagyásakor még nem ismert jogszabályváltozás miatt,

b) a fővárosi önkormányzati költségvetési szerv alaptevékenysége körében a szellemi tevékenységet a tervezettől eltérően a továbbiakban a létszám-előirányzat keretein belüli foglalkoztatással valósítja meg.

(5) A fővárosi önkormányzati költségvetési szerveknél a pénzmaradványból személyi juttatásra legfeljebb annyi előirányzat maradványa fordítható, melynek munkaadókat terhelő járuléka fedezett és ami tartós elkötelezettséggel, támogatási többlettel nem járhat.

(6) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek a kiemelt előirányzatokon belüli részelőirányzataiktól a (7) bekezdésben foglaltak kivételével előirányzat-módosítás nélkül is eltérhetnek.

(7) A személyi juttatások előirányzatának maradványa év közben, illetve következő évben a pénzmaradvány, illetőleg az előirányzat-maradvány jóváhagyását követően használható fel jutalom kifizetésére, előirányzat-módosítási kötelezettséggel. Fenti korlátozáson túlmenően a személyi juttatások tételei között a feladatváltozással, illetve a feladat-végrehajtással kapcsolatban átcsoportosítás hajtható végre.

(8) Abban az esetben, ha a Közgyűlés döntése alapján a fővárosi önkormányzati költségvetési szerv az év során csökkenti a személyi juttatások eredeti előirányzatának megállapításakor számításba vett létszám-előirányzatot, az abból származó megtakarítást a költségvetési évben és a következő év(ek)ben használhatja fel, kivéve a feladatelmaradás esetét.

(9) A fővárosi önkormányzati költségvetési szerv a jóváhagyott bevételi előirányzatain felül többletbevételét az irányítását ellátó szerv előzetes engedélye alapján, a felhasználásra engedélyezett többletnek megfelelő összegű, az irányító szerv hatáskörében utólag végrehajtott előirányzat-módosítás alapján használhatja fel, figyelembe véve a (10) bekezdés szerinti szabályozást.

(10) *  A fővárosi önkormányzati finanszírozású költségvetési szervek:

a) az áru- és készletértékesítés ellenértékéből - kivéve a tankönyvek, jegyzetek, taneszközök, az egészségügyi, gyógyászati készletek, eszközök, vér- és vérkészítmények, mezőgazdasági termékek értékesítési bevételét -,

b) a szolgáltatások ellenértékéből,

c) a bérleti- és lízingdíjból,

d) az egyéb sajátos bevételekből

realizált bevételi többlet 75%-át tervesíthetik. A fennmaradó 25%-ot befizetési kötelezettség terheli, amely a pénzmaradvány elszámolás során kerül elvonásra, kivéve az intézmény rendelkezésére álló kapacitása kihasználását célzó, nem haszonszerzés céljából végzett tevékenységet. E tevékenységi körbe sorolandó a BMSZKI vállalkozási tevékenységként végzett szálláskiadása is.

(11) A tervezett, illetve módosított előirányzatot meghaladó többletbevételből az éves személyi juttatások és az azzal összefüggő munkaadókat terhelő járulékok előirányzata, valamint a jóváhagyott engedélyezett létszámkeret év közben legfeljebb az alábbiak szerint emelhető:

a) a többletbevétellel összefüggő feladat elvégzéséhez szükséges, nem a személyi juttatások körébe tartozó közvetlen és közvetett kiadásoknak az adott bevételből történő teljesítése után fennmaradó összeg erejéig,

b) szerződés, megbízás esetén az abban meghatározott összeggel, a meghatározott időszakra,

c) többletfeladat nélkül nem emelhető.

(12) A tervezett előirányzatot meghaladó többletbevételből a fővárosi önkormányzati költségvetési szerv munkavállalóinak illetménye év közben akkor emelhető, ha a bevétel tartós, és a következő évben az intézmény költségvetésében megtervezésre kerül.

(13) A betöltetlen álláshelyekre jutó személyi juttatások előirányzatával úgy kell gazdálkodni, hogy az álláshely az év bármely pontjában betölthető legyen, és abból többletszükséglet a jóváhagyott előirányzathoz képest ne keletkezzék.

(14) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek éves személyi juttatás előirányzata nem emelhető:

a) az intézményi ellátási díjak,

b) az alkalmazottak térítése,

c) az alkalmazott, hallgató, tanuló stb. kártérítése és egyéb térítése,

d) a felhalmozási és tőke jellegű bevételek,

e) a saját bevételek körébe nem tartozó forrásból, államháztartáson kívülről származó átvett pénzeszköz - ideértve az adományokat, segélyeket is -

tervezett előirányzatot meghaladó többletéből, kivéve, ha a bevétel a személyi juttatásból teljesíthető kiadásra irányul, vagy a megkötött szerződés, megállapodás költségterve személyi célú kifizetéseket tartalmaz.

(15) Az Egészségbiztosítási Alap által finanszírozott fővárosi önkormányzati költségvetési szervek költségvetése, ezen belül a személyi juttatások előirányzata, a költségvetési létszámkeret - az Egészségbiztosítási Alapból kapott támogatások tekintetében - a teljesített feladatnak megfelelően a ténylegesen folyósított összegig módosítható.

(16) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek saját bevételeik többletéből a felújítási előirányzataikat saját hatáskörben növelhetik. Más gazdálkodó szervtől származó (előre nem tervezett) felújításra átvett pénzeszközökből a felújítási előirányzat az érintett fővárosi önkormányzati költségvetési szervekben év közben saját hatáskörben felemelhető. A felújítási előirányzat emelése nem járhat többéves elkötelezettséggel.

(17) A Főpolgármesteri Hivatal 7101-7371 címein tervezett feladatokat érintően az (1)-(16) bekezdésekben részletezett jogköröket a főpolgármester gyakorolja.

III. fejezet

A Vagyongazdálkodási Keret felhasználási szabályai

16. § (1) A költségvetésben a „8201 Vagyongazdálkodási keret” címen tervezett előirányzat felhasználásáról 50 millió Ft értékhatárig - a főpolgármester javaslatára - a Gazdasági Bizottsága (2)-(3) bekezdések keretei között dönt, ideértve a szerződések megkötését is. A Gazdasági Bizottság cseréről nem jogosult dönteni. 50 millió Ft értékhatár felett az előirányzat felhasználásáról a Fővárosi Közgyűlés jogosult dönteni.

(2) A Vagyongazdálkodási keret az alábbi célokra fordítható:

a) a Fővárosi Önkormányzat forgalomképes vagyonának gyarapítására,

b) az önkormányzati portfólió gyarapítására, annak kezelésével, értékelésével, értékesítésével kapcsolatos kiadásokra,

c) a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok hasznosítása, üzemeltetése során felmerülő, ahhoz közvetlenül kapcsolódó költségekre (közvetlen hasznosításhoz kapcsolódó szabályozási terv készítésének költsége, pályáztatási költségek stb.).

(3) A Vagyongazdálkodási keret terhére Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) Főv. Kgy. rendelet hatálya alá tartozó önkormányzati beruházáshoz kapcsolódó vagyonszerzés nem finanszírozható.

A főpolgármester tájékoztatási kötelezettségei

17. § (1) A főpolgármester a Közgyűlés rendes ülésén:

a) tételes írásbeli tájékoztatást köteles adni arról, hogy az Országgyűlés, a Kormány, illetve valamely költségvetési fejezet vagy elkülönített állami pénzalap milyen pótelőirányzatot biztosított a rendes ülést megelőző hónapban Budapest Főváros Önkormányzata részére,

b) a rendelet 1. és 2. számú táblázatainak megfelelő formában tájékoztatást köteles adni a 11-14. §-ban és a 15. § (2)-(17) bekezdéseiben részletezett döntési, illetve előirányzat-módosítási hatáskörben - a rendes ülést megelőző hónapban - hozott intézkedések előirányzat-csoportokat érintő hatásairól.

(2) A főpolgármester Budapest Főváros Önkormányzata gazdálkodásának I. félévi helyzetéről szóló beszámolót 2011. szeptember 15-ig - a tájékoztató táblák kivételével e rendeletnek megfelelően - köteles előterjeszteni a Közgyűlés részére.

(3) A főpolgármester köteles a Közgyűlés elé terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását:

a) ha az Országgyűlés Budapest Főváros Önkormányzatát érintő előirányzat-zárolásról dönt, annak kihirdetését követően haladéktalanul,

b) az Országgyűlés, a Kormány, illetve valamely központi költségvetési fejezet vagy elkülönített állami pénzalap részéről biztosított pótelőirányzat, az önkormányzati többletbevételek tervbevételére, a Közgyűlés költségvetést érintő döntéseinek a költségvetési rendeleten történő átvezetésére, egyéb, a feladat-végrehajtáshoz szükséges rendeletmódosítási javaslatok megtételére, a fővárosi területi kisebbségi önkormányzatok költségvetési határozatait módosító határozatainak, valamint a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás taggyűlése költségvetést módosító döntéseinek a költségvetési rendeleten történő átvezetésére a 2011. áprilisi, júniusi, szeptemberi, novemberi, decemberi, valamint legkésőbb a költségvetési beszámoló irányító szervhez - külön jogszabályban meghatározott határidejéig, december 31-i hatállyal - történő megküldését megelőző rendes ülésre.

c) A 11-14. §-ok szerinti átruházott hatáskörben, a 15. § (2)-(17) bekezdései szerinti intézményi saját hatáskörben végrehajtott előirányzat-módosítások tervbevételére: a 2011. január 1.-június 30. közötti időszakra vonatkozóan a (2) bekezdés szerinti beszámolóval egyidejűleg, illetve a 2011. július 1.-december 31. közötti időszakra vonatkozóan legkésőbb a költségvetési beszámoló irányító szervhez - külön jogszabályban meghatározott határidejéig - történő megküldését megelőző rendes ülésen.

(4) A (3) bekezdés szerinti rendeletmódosítások során nem kell előterjeszteni a tájékoztató jellegű táblázatokat.

Beruházások, felújítások általános szabályai a fővárosi önkormányzati költségvetési szerveknél és a Főpolgármesteri Hivatalnál

18. § (1) A Főpolgármesteri Hivatal és a fővárosi önkormányzati költségvetési szervek támogatással fedezett beruházásaikra (tárgyieszköz-beszerzésekre), illetve felújításaikra vonatkozó szerződésekben fővállalkozói előleg fizetésére kötelezettséget nem vállalhatnak, kivéve a nemzetközi fejlesztési pénzintézetek által nyújtott hitelekkel, valamint az uniós támogatási pénzeszközökkel finanszírozott azon beruházásokat, amelyek esetében a hitelt/támogatást nyújtó intézmény beszerzési szabályzata szerint kell eljárni.

További kivételt képez a tervpályázati eljárások részletes szabályairól szóló 137/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet. A Főpolgármesteri Hivatal címein jóváhagyott költségvetési előirányzatokból tervpályázatok kiírására megbízást a Közgyűlés ágazatilag illetékes bizottsága egyetértésével lehet kiadni.

(2) A 15 millió Ft értékhatárt meg nem haladó beruházások esetében kötelezettségvállalásra a 11. § (5) bekezdése szerint végrehajtott előirányzat-módosítás jóváhagyását követően kerülhet sor.

Külső személlyel, szervezettel történő szerződéskötés szabályai a fővárosi önkormányzati költségvetési szerveknél és a Főpolgármesteri Hivatalnál

19. § (1) A Főpolgármesteri Hivatalnál, valamint a fővárosi önkormányzati költségvetési szerveknél szakmai alapfeladat keretében szellemi tevékenység végzésére a külső személyi juttatások előirányzata, illetve a dologi kiadások terhére - az (5) bekezdésben meghatározott kivétellel - szerződéssel, számla ellenében külső személy vagy szervezet igénybe vehető.

(2) A szerződést írásban kell megkötni.

(3) A szerződéskötés feltétele, hogy

a) a fővárosi önkormányzati költségvetési szerv az adott feladat ellátásához megfelelő szakértelemmel rendelkező személyt nem foglalkoztat, vagy

b) eseti, nem rendszeres jellegű feladat ellátása szükséges, és a fővárosi önkormányzati költségvetési szerven belül a feladat ellátásához megfelelő képzettséggel rendelkező személy átmenetileg nem áll rendelkezésre, vagy a szervezet alapfeladatait jelentősen meghaladó többletfeladatot kell átmenetileg ellátnia, vagy

c) külső szakértő igénybevételét jogszabály kötelezettségként írja elő.

(4) Előadó művészeti intézményeknél a (3) bekezdés a) pontja alapján helye van szerződés megkötésének akkor is, ha az adott művészeti koncepció kizárólag meghatározott, külső személy(ek) bevonásával valósítható meg.

(5) Jogszabályban vagy a fővárosi önkormányzati költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzatában meghatározott vezetői feladat ellátására szerződés nem köthető.

(6) A feladat ellátásának részletes feltételeit, az ellátható feladatokat a fővárosi önkormányzati költségvetési szerv vonatkozó szabályzatai határozzák meg.

(7) A szerződésnek tartalmaznia kell:

a) az ellátandó feladatot,

b) a díjazás mértékét,

c) részletes utalást arra, hogy a (3) bekezdésben meghatározott feltételek közül melyek állnak fenn,

d) a szerződés időtartamát,

e) a szervezettel kötendő szerződés esetén azt, hogy a szervezet részéről személy szerint ki(k) köteles(ek) a feladat ellátására, továbbá

f) a teljesítés igazolására felhatalmazott személy megnevezését.

(8) Az (1)-(7) bekezdésekben foglaltak végrehajtásáról az elemi költségvetés részletezése szerint az éves beszámoló keretében szöveges és számszaki tájékoztatást kell adni.

A gazdálkodási feladatok szolgáltatásként történő megrendelése, illetve más költségvetési szervvel történő ellátása

20. § (1) Az önállóan működő és gazdálkodó önkormányzati fővárosi önkormányzati költségvetési szerv a működtetéssel, üzemeltetéssel, vagyongazdálkodása körében a beruházással, a vagyon használatával, hasznosításával, védelmével kapcsolatos feladatait saját gazdasági szervezetével, valamint részben vásárolt, az irányító szerv által engedélyezett szolgáltatással (a továbbiakban: szolgáltatás), vagy más költségvetési szervvel is elláthatja.

(2) A feladat akkor rendelhető meg szolgáltatásként, ha az dokumentáltan hatékonyabb, vagy gazdaságosabb forma a saját szervezettel való ellátásnál.

(3) A szolgáltatás megrendelése az irányító szerv előzetes egyedi engedélyéhez kötött. A szerződés engedélyeztetésekor az intézmény vezetőjének nyilatkoznia kell a (2) bekezdésben foglalt feltétel meglétéről, ezzel egyidejűleg kezdeményeznie kell az álláshelyek számának módosítását és a költségvetési előirányzatok rendezését.

(4) Amennyiben a szolgáltatás megrendelésére a feladat ellátatlanságának veszélye miatt átmeneti jelleggel kerül sor, a hatékonyság, vagy gazdaságosság szempontjainak érvényesítése nem feltétel. Ebben az esetben a szerződés időtartama legfeljebb 1 év lehet. Az engedélyeztetéskor az intézmény vezetőjének a fennálló okokról kell nyilatkoznia, valamint kezdeményeznie kell az álláshelyek számának módosítását és a költségvetési előirányzatok rendezését. A létszám irányszám változtatásától el lehet tekinteni abban az esetben, ha az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 85. § (4) bekezdésében és a 90. § (2) bekezdésében foglaltak szerint biztosítottak.

(5) A feladat ellátásáért való felelősség a fővárosi önkormányzati költségvetési szerv részéről nem ruházható át.

(6) Amennyiben megszűnik a feladat szolgáltatás megrendelésével való elláttatása, az előirányzat és létszám visszarendezéséről e rendelet 12. §-ában foglaltak szerint gondoskodni kell.

IV. fejezet

A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek önkormányzati működési támogatásainak (a továbbiakban: támogatás) utalása

21. § (1) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek működési kiadásaihoz kapcsolódó támogatást a Főpolgármesteri Hivatal 13 részletben, a 7. számú táblázatban meghatározott ütemben és mértékben, nettósítva utalja.

(2) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek részére az egyszeres jelleggel működési kiadásokhoz adott céljellegű támogatásokat a Főpolgármesteri Hivatal igénylésre, egy összegben utalja.

(3) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek részére a folyamatos feladatellátáshoz kapcsolódó működési kiadásokra évközben biztosított támogatás

a) visszamenőleges részét egy összegben,

b) a fennmaradó részét az (1) bekezdésben meghatározott finanszírozási szabály szerint

utalja a Főpolgármesteri Hivatal.

(4) Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozása az Egészségbiztosítási Alap kezelője és az egészségügyi intézmény közötti szerződés alapján történik.

(5) *  A Főpolgármesteri Hivatal a támogatás utalásakor a 7. számú táblázatban meghatározott mértéktől az évközi feladat-, illetve létszámcsökkentésnek az eredeti előirányzatokban történt átvezetése esetén a csökkentés végrehajtását megelőző időszakban az időarányostól felfelé, azt követően lefelé eltérhet, míg más estben - a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság vonatkozásában a Védelmi ágazat kivételével - ágazati szinten nem térhet el. Ágazaton belül - figyelemmel a (6) és (7) bekezdéseiben foglaltakra is - az intézmények pénzügyi helyzetének mérlegelésével eltérhet az esedékes ütemtől. Az ebből jelentkező túl-, illetve alulfinanszírozást a következő havi, de legkésőbb a december havi támogatás utalásánál rendeznie kell.

(6) A Főpolgármesteri Hivatalnak a színházak részére a 7. sz. táblázat szerinti esedékes támogatás 99%-át kell utalnia, a fennmaradó 1%-nak megfelelő támogatás az intézmények likviditási helyzetétől függően differenciáltan utalható. Az ebből jelentkező túl-, illetve alulfinanszírozást legkésőbb a december havi támogatás utalásánál rendezni kell. A differenciáltan utalható támogatás összegének megállapításánál elsődlegesen a 60 napon túl lejárt fizetési kötelezettség, másodsorban az új bemutatókhoz kapcsolódó kiadások nagyságrendjét kell figyelembe venni. A visszafizetés időpontja az intézményi bevételek teljesítésének függvényében kerül meghatározásra.

(7) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek részére a 2012. januári támogatás ütemezése a 292/2009. (XII. 19.) Korm. rend. 16. sz. melléklete alapján történik. A 2012. év átmeneti finanszírozási időszakára az éves szinten megállapított támogatás 1/13-ad része nettósítva utalható annak érdekében, hogy a járandóságok fedezete - az illetmény-kifizetés napjához igazodóan - rendelkezésre álljon.

(8) A létszámcsökkentések miatti azonnali kifizetésekkel kapcsolatos támogatást a közgyűlési jóváhagyást követően - igénylésre - utalhatja a Főpolgármesteri Hivatal.

(9) A tanévi feladatváltozáshoz kapcsolódó támogatást a közgyűlési jóváhagyást követően - igénylésre - soron kívül utalja a Főpolgármesteri Hivatal.

(10) Az oktatási intézmények részére szakképzési hozzájárulás jogcímen a Főpolgármesteri Hivatal e célra nyitott elkülönített bankszámláiról a pénz beérkezését követően a támogatóval és az intézményekkel kötött megállapodás alapján utalja a Főpolgármesteri Hivatal.

Nem fővárosi intézmények és szervezetek önkormányzati támogatásainak utalása

22. § (1) A lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanításához kapcsolódó támogatást a ténylegesen teljesített mennyiségnek megfelelően a feladatot végző Társaság részére havonta, tárgyhót követő 10-ig utalja a Főpolgármesteri Hivatal.

(2) Budapest Főváros Önkormányzata közfeladatai ellátására létrehozott nonprofit társaságok részére a támogatást a megkötött közszolgáltatási szerződések szerint, illetve közszolgáltatási szerződés hiányában az erre vonatkozó Fővárosi Közgyűlési határozat alapján utalja a Főpolgármesteri Hivatal.

(3) Az oktatási, szociálpolitikai és egészségügyi alapfeladatot közszolgáltatási szerződéssel átvállaló alapítványok, társadalmi szervezetek részére jóváhagyott támogatást tárgyhó 5-ig, havi egyenlő ütemben, illetve amennyiben a közszolgáltatási szerződés úgy rendelkezik, a 6, illetve 8 hóra eső támogatást 2011. március 5-ig egy összegben az ágazati főosztály igénylésére utalja a Főpolgármesteri Hivatal.

(4) Az oktatási feladatokat keretmegállapodással ellátó kerületi önkormányzatok részére jóváhagyott támogatás 8 hóra eső összegét a költségvetés jóváhagyását követően március 31-ig, a 4 havi összegét a tanévi feladatváltozásokról szóló közgyűlési döntést követően november 30-ig, az ágazati főosztály igénylésére utalja a Főpolgármesteri Hivatal.

(5) A Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány részére a 8376 címen tervezett támogatásból

a) a zenekar működtetéséhez nyújtott támogatást havi egyenlő ütemben, tárgyhó 10-ig,

b) a zenekar próbahelyiségének bérletéhez, a havi bérleti díjjal egyező összegű támogatást a bérleti díjnak a FIMÜV Zrt. számlájára történő jóváírását követően

utalja a Főpolgármesteri Hivatal.

(6) A „8413 Sport célú támogatás” címen tervezett előirányzat terhére a támogatást negyedévente, a negyedév első hónapja 5-ig igénylésre utalja a Főpolgármesteri Hivatal.

(7) A gyermekvédelmi intézményrendszer átalakítása miatt a speciális ellátás biztosítására kötött ellátási szerződés alapján a Váci Egyházmegye részére két ütemben biztosít támogatást. Az utalás határideje január 31. és június 30.

(8) Az (1)-(7) bekezdésekben fel nem sorolt nem önkormányzati intézmények, vállalkozások, alapítványok, társadalmi önszerveződések, egyéb szervek részére közgyűlési döntéssel jóváhagyott támogatásokat, illetve kompenzációt a megkötött szerződések, illetve közszolgáltatási szerződések szerint, igénylésre, illetve a benyújtott számla alapján folyósítja a Főpolgármesteri Hivatal.

(9) Az alapítványok és társadalmi szervezetek részére a megítélt támogatások a szükséges előirányzat-átcsoportosításokat követően, a Közgyűlés engedélye alapján utalhatóak.

(10) Azon vállalkozások esetében, amelyeknek van hatályos Közszolgáltatási Keretszerződésük, de nincs még jóváhagyott 2011. évi közszolgáltatási szerződésük, a Közszolgáltatási Keretszerződésük alapján, kizárólag az ott meghatározott közszolgáltatási feladatok ellátására, az ott meghatározott feltételek szerint és ütemben utalható a támogatás (kompenzáció) a 2011. évi éves szerződésük elfogadásáig azzal, hogy az egyes társaságok az éves szerződésük közgyűlési elfogadását követően legkésőbb 30 napon belül kötelesek elszámolni oly módon, hogy a társaság tételesen és részletesen köteles indokolni milyen minőségi és mennyiségi paraméterek alapján teljesített az érintett időszakban.

Az állami támogatások utalása

23. § (1) A meghatározott célra kapott állami támogatás, valamint a támogatás értékű bevétel az összeg címzettjének számlájára (beleértve az alapítványt és társadalmi szervezetet is) a Fővárosi Önkormányzat Állami Hozzájárulások Számlájára, illetve Költségvetési Elszámolási Számlájára érkezést követően továbbutalható.

(2) Az egyes közoktatási és szociális feladatok ellátásához kapcsolódó kiegészítő támogatásokat, figyelemmel a költségvetési törvény 8. számú mellékletében meghatározott pénzellátási szabályokra, az alábbiak szerint utalja a Főpolgármesteri Hivatal:

a) a pedagógiai szakszolgálatok tevékenységének támogatásához kapcsolódó kiegészítő támogatást havonta, a működési támogatással egyidejűleg.

b) a pedagógus szakvizsga, továbbképzés, szakmai szolgáltatások igénybevételének támogatását havonta, a működési támogatással egyidejűleg.

c) az egyes pedagóguspótlékok kiegészítéséhez kapcsolódó támogatást havonta, a működési támogatással egyidejűleg.

d) a szociális továbbképzés és szakvizsga kiegészítő támogatását negyedévente, a tárgynegyedév második hónapjának végéig.

Az előrehozott önkormányzati támogatások utalása

24. § (1) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek hatvan napon túli lejárt határidejű fizetési kötelezettségei rendezéséhez, illetve keletkezésének megelőzése érdekében a 7. számú táblázatban meghatározott utalási időpontok között a Főpolgármesteri Hivatal az esedékes támogatás terhére előrehozott támogatást utalhat olyan pénzügytechnikával, mely biztosítja, hogy az előrehozott támogatás kizárólag a lejárt kötelezettség teljesítésére kerüljön felhasználásra. Az előrehozott utalásról a Közgyűlés Pénzügyi és Költségvetési Bizottságát, valamint ágazatilag érintett bizottságait tájékoztatni kell.

(2) A szociális ágazatot érintően a fővárosi hajléktalanok téli ellátáshoz kapcsolódó feladatokat ellátó 2127 Fővárosi Önkormányzat Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei által fenntartott időszakos férőhelyekre jutó november-december havi támogatást előrehozott formában - igénylésre - november 1-jéig utalja a Főpolgármesteri Hivatal. Az előrehozott támogatás az éves előirányzatot nem növeli.

(3) A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság részére jóváhagyott támogatás terhére - a központi intézkedésnek megfelelő időpontban - az utánpótlási ruházati illetmény fedezetét igénylés alapján előrehozott támogatásként utalhatja a Főpolgármesteri Hivatal, az ezt követő támogatás-átutalások egyenletes havi csökkentése mellett.

(4) A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság részére jóváhagyott támogatás terhére az éves BKV bérlet megvásárlásához szükséges támogatás igénylés alapján előrehozott támogatásként utalható, az ezt követő támogatás-átutalások egyenletes havi csökkentése mellett.

(5) A Fővárosi Önkormányzat mint a térségi integrált szakképző központként működő intézmények fenntartója jogosult részt venni a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprész keretének felhasználására kiírt pályázaton. A támogatási szerződésben szereplő összegre vonatkozóan a Fővárosi Önkormányzat továbbadási megállapodást köt a pályázó térségi integrált szakképző központba tartozó érintett oktatási intézményekkel, mely alapján részükre támogatási előleg utalható a beruházások megvalósítása céljából. A Fővárosi Önkormányzathoz ténylegesen beérkezett pályázati összeg alapján az intézmények részére biztosított támogatási előleghez, valamint a ténylegesen beérkezett pályázati összeghez kapcsolódó előirányzat rendezéséről a Fővárosi Önkormányzat intézkedik.

(6) Az oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények részére igénybejelentés és visszafizetési kötelezettségvállalás alapján az Európai Szociális Alap (ESZA) és Európai Uniós pályázatokon elnyert támogatás megelőlegezésére támogatási előleg utalható intézményenként legfeljebb 10 000 ezer Ft értékben. A támogatást a pályázaton elnyert támogatás folyósítását követően azonnal vissza kell fizetniük az érintetteknek a Fővárosi Önkormányzat Költségvetési Elszámolási Számlájára. Amennyiben a támogatási előleg visszafizetésére 2011. december 31-ig nem kerül sor, úgy az előirányzat rendezéséről intézkedni kell.

(7) Az oktatási intézmények részére július hónapban igényfelmérés alapján a Főpolgármesteri Hivatal előrehozott támogatást biztosíthat a nyári érettségi és szakmai vizsgák lebonyolításához kapcsolódó illetmény kifizetések és járulékaik fedezetére. Az előrehozott támogatással történő elszámolás és az előirányzat rendezése a tanévi feladatváltozások keretében történik.

(8) *  A szociális ágazatot érintően a fővárosi hajléktalanok téli ellátásához kapcsolódóan az e feladatokat támogatási szerződéssel átvállaló (8303 Menhely Alapítvány, 8313 Magyar Máltai Szeretetszolgálat) alapítványok esetében a november-december havi támogatást előrehozott formában - igénylésre - november 1-jéig utalja. Az előrehozott támogatás az éves előirányzatot nem növeli.

Az intézményi és önkormányzati beruházásokhoz, felújításokhoz kapcsolódó önkormányzati támogatások utalása

25. § (1) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek céljelleggel támogatott felújítási és beruházási kiadásaihoz kapcsolódó támogatást a Főpolgármesteri Hivatal teljesítményarányosan utalja.

(2) A Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) számú Főv. Kgy. rendelet hatálya alá tartozó beruházások esetében a beruházói feladatokra kijelölt gazdasági társaságok részére a támogatási keretet átadás-átvételi megállapodás alapján, teljesítmény- és forrásarányosan utalja a Főpolgármesteri Hivatal, kivéve a helyi közforgalmú közlekedés normatív támogatása címen, a BKV Zrt. részére tőkepótlásként történő pénzeszközátadást, amely esetben a pénzeszközátadás a pénzeszközátadás-átvételi megállapodásban rögzített pénzügyi üzemezés szerint, utólagos elszámolási kötelezettséggel történik.

(3) A Budapest Főváros Önkormányzata és intézményei beruházási és felújítási tevékenysége előkészítésének, jóváhagyásának, megvalósításának rendjéről szóló 50/1998. (X. 30.) számú Főv. Kgy. rendelet hatálya alá nem tartozó beruházások esetében önálló címeken jóváhagyott beruházási támogatás a gazdasági társaságokkal, önkormányzatokkal, költségvetési szervekkel vagy egyéb - jogi személyiséggel rendelkező - társaságokkal (szervezetekkel) megkötött megállapodás szerint teljesíthető.

(4) A 4. sz. metróvonal építése beruházással kapcsolatban a Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Állam, a Magyar Államkincstár, valamint a Budapesti Közlekedési Részvénytársaság között létrejött szerződések az irányadóak.

A fővárosi területi kisebbségi önkormányzatokat érintő támogatások utalásának szabályai

26. § (1) A fővárosi területi kisebbségi önkormányzatok számlájára (alszámlájára) a Főpolgármesteri Hivatal:

a) a központi költségvetésből származó támogatásokat a Fővárosi Önkormányzat Állami hozzájárulások Számlájára érkezést követő 3 munkanapon belül utalja,

b) a fővárosi önkormányzati támogatást a testületi működéshez havonta, a tárgyhó 5-ig nettósítva utalja.

(2) A fővárosi területi kisebbségi önkormányzat részére nyújtott önkormányzati támogatás időarányos részének a folyósítása felfüggeszthető, amennyiben a kisebbségi önkormányzat működése nem a kisebbségi és etnikai célokat szolgálja.

V. fejezet

Szakmai pályázatok benyújtásának szabályai

27. § (1) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek kizárólag a Fővárosi Közgyűlés előzetes jóváhagyásával (kötelezettségvállalásával) nyújthatnak be szakmai pályázatokat abban az esetben, ha a pályázott feladat ellátása költségvetési többlettámogatást igényel.

(2) A Fővárosi Közgyűlés előzetes jóváhagyása nélkül a fővárosi önkormányzati költségvetési szervek csak abban az esetben nyújthatnak be szakmai programokra pályázatot, ha a pályázott feladat ellátása miatt az intézmény többlettámogatási igénnyel nem jelentkezik a fenntartó önkormányzatnál. Ez esetben is szükséges azonban a pályázatról a Főpolgármesteri Hivatal egyidejű tájékoztatása.

Illetményalap meghatározása és a jutalmazás szabályai a Főpolgármesteri Hivatalnál és a Fővárosi Közterület-felügyeletnél, valamint a közintézményeknél, közintézeteknél

28. § (1) A Közgyűlés a Főpolgármesteri Hivatalban és a Fővárosi Közterület-felügyeletnél dolgozó köztisztviselők illetményalapját 2011. január 1. napjától kezdődően 40 700 Ft-ban állapítja meg.

(2) a) A munkáltató a kiemelkedő, illetve tartósan jó munkát végző köztisztviselőt jutalomban részesítheti. Meghatározott feladatok elvégzéséért a köztisztviselő céljuttatásban részesíthető.

b) A Főpolgármesteri Hivatalnál és a Fővárosi Közterület-felügyeletnél dolgozó köztisztviselők, valamint a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság hivatásos állományú tagjai részére 2011-ben tervezhető jutalom mértéke az eredeti rendszeres személyi juttatások előirányzatának 8%-a. A pénzmaradványból, annak jóváhagyását követően és a személyi juttatások előirányzatának évközi megtakarításából, további 18%-os mértékig történhet jutalmazási célú kifizetés.

(3) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek esetén a jutalmazásra kifizethető együttes összeg - beleértve a jutalom előirányzatának és a vállalkozási maradvány, vállalkozási tartalék felhasználását is, amennyiben annak fedezete pénzügyileg rendelkezésre áll -, nem haladhatja meg az eredeti rendszeres személyi juttatások előirányzatának 8%-át.

A hitelfelvétellel, kezességvállalással és a pénzügyi befektetésekkel kapcsolatos szabályok

29. § (1) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek - a Főpolgármesteri Hivatal kivételével - pénzkölcsönt (hitelt) nem vehetnek fel.

(2) A Közgyűlés a kötvénykibocsátásokhoz, illetve a közbeszerzés hatálya alá tartozó hitelfelvételekhez kapcsolódóan:

a) előzetesen hozzájárul a kötvény kibocsátására, illetve a közbeszerzés hatálya alá tartozó közép- és hosszúlejáratú hitel felvételére vonatkozó közbeszerzési eljárás kiírásához, és saját hatáskörében megtartja a jogot az ajánlattételi szakasz lezárultát követően az eljárás nyertesének megnevezésére, a főpolgármester javaslata alapján a Közbeszerzési Bizottság előzetes egyetértésével,

b) a likviditási hitel felvételében való döntés jogát - esetenként, a jóváhagyott éves költségvetési kiadások 4%-a erejéig - a főpolgármester részére biztosítja, a Közgyűlés soron következő rendes ülésén történő tájékoztatási kötelezettség mellett.

(3) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek:

- garanciát és kezességet nem vállalhatnak,

- értékpapírt nem vásárolhatnak,

- váltót nem bocsáthatnak ki, és nem fogadhatnak el,

- az önkormányzati támogatást betételhelyezésre nem fordíthatják,

- kötvényt nem bocsáthatnak ki,

- pénzügyi lízing és faktoring ügyletre irányuló, vagy ilyet magában foglaló szerződéseket nem köthetnek,

- egyéb, átmenetileg szabad pénzeszközeiket betétként a számlavezető pénzintézetnél az esetben köthetik le, ha ez az esedékes fizetési kötelezettségek határidőben történő teljesítését nem veszélyezteti,

- hitelt, kölcsönt - az elkülönített számlán kezelt munkáltatói lakásépítési és vásárlási kölcsönök kivételével - nem nyújthatnak.

(4) A Főpolgármesteri Hivatal kezességet a Közgyűlés egyedi felhatalmazása alapján vállalhat.

(5) A főpolgármester az önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeit, a központi költségvetésből származó hozzájárulások és támogatások kivételével

- államilag garantált értékpapír vásárlására fordíthatja, amelyet pénzintézettől vagy pénzintézet többségi tulajdonában lévő értékpapír-forgalmazó cégtől jogosult megvásárolni,

- a számlavezető vagy más pénzintézetnél betétként lekötheti, valamint

- kereskedelmi kötvény és bankgarantált értékpapír-vásárlásra fordíthatja.

(6) A fővárosi önkormányzati költségvetési szervek és a Főpolgármesteri Hivatal a tárgyi eszközökre, készletekre, vállalkozásaikra biztosítási szerződést köthetnek. A szerződések megkötéséhez költségvetési többlettámogatás nem igényelhető.

A költségvetéssel és a zárszámadással egyidejű tájékoztatási kötelezettségek

30. § (1) Az előterjesztő köteles benyújtani az alábbi mérlegeket és kimutatásokat a Fővárosi Közgyűlés részére tájékoztató jelleggel, szöveges indoklással együtt az alábbi tartalommal:

a) a költségvetés előterjesztésekor:

aa) a Fővárosi Önkormányzat összes bevételét, kiadását, előirányzat felhasználási tervét,

ab) a Fővárosi Önkormányzat összevont mérlegét előzetes adatok alapján,

ac) a fővárosi területi kisebbségi önkormányzatok összevont mérlegét előzetes adatok alapján,

ad) a többéves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontásban, valamint összesítve,

ae) a közvetett támogatásokat,

b) a zárszámadás előterjesztésekor:

ba) a Fővárosi Önkormányzat összes bevételét, kiadását, pénzeszközváltozását,

bb) a Fővárosi Önkormányzat adósságállományát lejárat, bel- és külföldi hitelezők szerinti bontásban,

bc) a Fővárosi Önkormányzat összevont mérlegét tényleges adatok alapján,

bd) a fővárosi területi kisebbségi önkormányzatok összevont mérlegét a tényleges adatok alapján,

be) a Fővárosi Önkormányzat vagyonkimutatását,

bf) a többéves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontásban, valamint összesítve,

bg) a közvetett támogatásokat.

(2) A költségvetéshez, valamint a zárszámadáshoz az (1) bekezdés ae), valamint bg) pontjaiban szereplő közvetett támogatásokat az alábbi részletezettséggel kell bemutatni:

a) ellátottak térítési díjának, illetve kártérítésének méltányossági alapon történő elengedésének összege,

b) lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege,

c) helyi adónál biztosított kedvezmény, mentesség összege adónemenként,

d) helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség összege,

e) egyéb nyújtott kedvezmény, vagy kölcsön elengedésének összege.

Záró és vegyes rendelkezések

31. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezéseit a 2011. évi költségvetés végrehajtása során kell alkalmazni.

(2) Hatályát veszti:

a) a Budapest Főváros Önkormányzata 2010. évi költségvetéséről szóló 9/2010. (III. 31.) Főv. Kgy. rendelet 7-34. §-ai, a 9. § kivételével,

b) a Budapest Főváros Önkormányzata 2010. évi költségvetéséről szóló 9/2010. (III. 31.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról szóló 19/2010. (V. 20.) Főv. Kgy. rendelet 2. § (2) és (3) bekezdése,

c) a Budapest Főváros Önkormányzata 2010. évi költségvetéséről szóló 9/2010. (III. 31.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról szóló 38/2010. (VI. 22.) Főv. Kgy. rendelet 2. § (1) és (3) bekezdése,

d) a 2011. évi átmeneti finanszírozásról és a költségvetési gazdálkodásról szóló 60/2010. (XII. 23.) Főv. Kgy. rendelet 3-13. §-ai, a 4. § (1) bekezdés c) pontja, a 8. § (1) bekezdése, a 11. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 11. § (2) bekezdése kivételével.

Sárádi Kálmánné dr. s. k. Tarlós István s. k.
főjegyző főpolgármester

1. sz. táblázat a 10/2011. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

Budapest Főváros Önkormányzatának 2011. évi tervezett bevételei

ezer Ft

Címrend

Intézményi kör

Főpolgármesteri
Hivatal
2011. évre
tervezett
előirányzat összesen
1 2 3 4
I. Működési bevételek 110 609 949 189 675 855 300 285 804
1. Intézményi működési bevételek 26 570 474 7 418 378 33 988 852
2. Önkormányzatok sajátos működési bevételei 109 585 066 109 585 066
2.1. Illetékek 6 534 000 6 534 000
2.2. Helyi adók 89 645 820 89 645 820
- iparűzési adó 89 495 820 89 495 820
- idegenforgalmi adó 150 000 150 000
2.3. Átengedett központi adók (SZJA) 6 819 640 6 819 640
2.4. Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek 6 585 606 6 585 606
3. Működési támogatások 0 39 416 494 39 416 494
3.1. Normatív hozzájárulások 28 504 061 28 504 061
3.2. Működési célú központosított előirányzatok 0 0
3.3. Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadóművészeti szervezetek támogatása 3 656 800 3 656 800
3.4. Normatív kötött felhasználású támogatások 7 255 633 7 255 633
4. Egyéb működési bevételek 84 039 475 33 255 917 117 295 392
4.1. Támogatásértékű működési bevételek összesen 83 477 326 32 753 256 116 230 582
ebből: Tb alaptól 76 788 394 0 76 788 394
egyéb támogatás értékű működési bevétel 6 688 932 32 753 256 39 442 188
4.2. Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 562 149 502 661 1 064 810
II. Felhalmozási bevételek 2 426 518 117 314 309 119 740 827
1. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 190 253 25 185 665 25 375 918
1.1. Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése, ÁFA visszatérülések 118 003 7 238 599 7 356 602
1.2. Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőke bevételei 0 6 313 616 6 313 616
1.2.1. Önkormányzati lakások értékesítése 628 900 628 900
1.2.2. Privatizációból származó bevétel 207 208 207 208
1.2.3. Vállalatértékesítésből származó bevétel 0 0
1.2.4. Egyéb vagyoni értékű jog értékesítéséből származó bevétel 2 300 2 300
1.2.5. Egyéb önkormányzati vagyon üzemeltetéséből, koncesszióból származó bevétel 5 475 208 5 475 208
1.3. Pénzügyi befektetések bevételei 72 250 11 633 450 11 705 700
1.3.1. Osztalék és hozam bevétel 1 000 9 107 800 9 108 800
1.3.2. Tartós részesedések értékesítése 0 0
1.3.3. Felhalmozási kamatbevételek és felhalmozási célú realizált árfolyamnyereség 71 250 2 525 650 2 596 900
2. Felhalmozási támogatások 0 65 489 300 65 489 300
2.1. Fejlesztési célú központosított előirányzatok 0 0 0
2.2. Fejlesztési célú támogatások 65 489 300 65 489 300
3. Egyéb felhalmozási bevételek 2 236 265 26 639 344 28 875 609
3.1. Támogatásértékű felhalmozási bevétel összesen 2 119 933 26 620 794 28 740 727
3.1.1. Támogatásértékű beruházási bevétel összesen 2 119 933 26 620 794 28 740 727
3.1.2. Támogatásértékű felújítási bevétel összesen 0 0 0
3.2. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 116 332 18 550 134 882
3.2.1. Beruházási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 87 332 18 550 105 882
3.2.2. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 29 000 0 29 000
III. Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele 89 443 645 446 734 889
1. Működési célú támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele 119 516 119 516
2. Felhalmozási célú támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele 89 443 525 930 615 373
IV. Pénzforgalom nélküli bevételek (Alap- és vállalkozási tevékenység közötti elszámolások) 0 0 0
V. Előző évek előirányzat-maradványának, pénzmaradványának és vállalkozási maradványának igénybevétele 200 000 26 756 791 26 956 791
1. Működési célra 200 000 0 200 000
2. Felhalmozási célra 26 756 791 26 756 791
VI. Értékpapírok értékesítésének bevétele 0 0
VII. Hitelek felvétele és kötvénykibocsátás bevételei 55 406 614 55 406 614
VIII. Irányító szerv alá tartozó költségvetési szervnek folyósított tám. 72 789 758 0 72 789 758
IX. Irányító szerv alá tartozó költségvetési szervnek folyósított támogatás miatti korrekció -72 789 758 -72 789 758
Bevételek és hitelek mindösszesen 186 115 668 317 009 257 503 124 925

1/a. sz. táblázat a 10/2011. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

Budapest Főváros Önkormányzata 2011. évre tervezett működési célú normatív hozzájárulásai

Ezer Ft
Megnevezés Normatív hozzájárulások
Normatív állami hozzájárulások
Települési önkormányzatok üzemeltetési, igazgatási. sport -és kulturális feladatai * 2 213 866
Üdülőhelyi feladatok 225 000
Területi gyermekvédelmi szakszolgálat működtetése 167 179
Fővárosi önkormányzat igazgatási, sport-és kulturális feladatai 864 420
Fővárosi önkorm. igazg., sport-és kulturális feladatai egységesen 91 142
Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanítása 15 500
Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai
- utcai szociális munka 13 631
- hajléktalanok nappali int.ell. 294 723
Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti elhelyezés
- fokozott ápolást, gondozást igénylő ellátás
- gyermekvédelmi különleges és speciális ellátás 720 551
- fogyatékos személyek, pszich. és szenvedélybet. bentlak. int. ell. 1 888 197
- demens betegek bentlakásos intézményi ellátása 413 598
- átlagos gondozást, ápolást igénylő ellátás
- otthont nyújtó gyermekvédelmi szakellátás 739 000
- utógondozó gyermekvédelmi szakellátás 327 051
- utógondozó gyermekvédelmi szakellátás-felnőtt 42 717
- átl. szintű áp., gond. nyújtó bentlak. és átm. elh. nyújtó szoc. int.
- átl. szintű áp., gond. nyújtó bentlak. és átm. elh. nyújtó szoc. int. 1 911 400
- emelt színvonalú bentlakásos ellátás 74 244
Hajléktalanok átmeneti intézményei 906 726
Óvodai nevelés + Iskolai oktatás 12 669 555
Iskolai gyakorlati szakképzés 1 376 500
Sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók nev. okt. 1 148 707
Nem magyar nyelven folyó nevelés, okt., roma kisebbség okt. 5 667
Nemzetiségi nyelvű. két tannyelvű okt., előkészítő okt. 484 779
Egyes pedagógiai programok támogatása 347 265
Pedagógiai módszerek támogatása 7 627
Hozzájárulás egyes közokt. int. fennt. önk. feladatellátásához 304 526
Szociális juttatások, egyéb szolgáltatások 545 088
Tanulók ingyenes tankkönyvellátása 192 252
Tanulók általános tankönyvtámogatása
Kollégiumi, diákotthoni szállás-szolgáltatás támogatása 513 150
Normatív állami hozzájárulások összesen : 28 504 061
Pedagógiai szakszolgálat 289 600
Ped. szakvizsga, szakmai szolgáltatások igénybevételének támogatása 69 723
Támogatás egyes pedagóguspótlékok kiegészítéséhez
- osztályfőnöki pótlék 68 952
- gyógypedagógiai pótlék kiegészítése 73 407
Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása 31 979
Tűzoltóság 6 721 972
Kötött felhasználású támogatások összesen : 7 255 633
Egyéb támogatások
Színházak működtetési támogatása 3 656 800
Normatív támogatások mindösszesen : 39 416 494
Főv. Kisebbségi Önkormányzatok működési támogatása ** 0
E G Y Ü T T : 39 416 494
* részesedés a forrásmegosztás szerint 47,171%
** az előirányzat támogatásértékű működési bevételként szerepel (4610 ezer Ft)

1/b. sz. táblázat a 10/2011. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

A Főpolgármesteri Hivatal 2011. évre tervezett támogatás értékű működési bevételei és működési célú pénzeszköz-átvételei államháztartáson kívülről

ezer Ft-ban
Átadó megnevezés Átadás célja Eredeti terv
1 2 3
I. Támogatás értékű működési bevétel
Nemzetgazdasági Minisztérium Helyi közösségi közlekedés normatív támogatása 32 198 072
Nemzetgazdasági Minisztérium Fővárosi Kisebbségi önkormányzatok támogatása 4 610
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség TÁMOP 3.1.4. pályázati támogatás 73 754
Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága pénzmaradvány terhére előirt befizetési kötelezettség 250 000
Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Szemünk Fénye fűtés- és világításkorszerűsítési program bérleti díja 8 525
Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás Parkolási díjbevételekből a Fővárosi Önkormányzatot megillető hányad 218 295
Összesen: 32 753 256
II. Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről
Bentlakásos szociális intézmények Az átlagot meghaladó minőségű elhelyezési körülményeket és szolgáltatásokat biztosító szociális intézményekben fizetendő egyszeri hozzájárulásból részesedés 12 000
FKF Zrt. Adósságszolgálat 333 400
URBACT Titkárság URBACT ROMA-NET projekt 9 828
Tresorerie Du Grand Lyon INTERREG IVC - CLUSNET projekt 2 433
Fővárosi Közterület Hasznosítási Társulás Közterület használati díj 145 000
Összesen: 502 661

1/c. sz. táblázat a 10/2011. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

A Főpolgármesteri Hivatal 2011. évre tervezett támogatás értékű beruházási és beruházási célú pénzeszköz-átvételei államháztartáson kívülről

Millió Ft-ban
Átadó megnevezése Átvétel célja Eredeti terv
1 2 3
I. a) Támogatás értékű beruházási bevétel
Kohéziós Alap Budapesti központi szennyvíztisztító telep 8048,628
KMOP Akadálymentesítések
Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szki 30,000
Csepeli gerincút kiépítése I. szakasz 3057,500
Városliget kapuja, Városligeti Műjégpálya rekonstrukció 2200,000
Budapest Szíve Program I. ütem Hídfőterek és új pesti korzó kiépítése 1349,525
Budapest Szíve Program I. ütem Reprezentatív kaputérség kiépítése 2390,875
Szent Imre Kórház regionális eü. Központ rekonstrukció II. ütem 496,852
Uzsoki u-i Kórház regionális eü. közp., rekonstr. II. ütem 850,365
Rákoskeresztúri buszkorridor 651,526
Közösségi közlekedés fejlesztése (Baross u.) 33,300
Közösségi közlekedés fejlesztése (Budaörsi és Hegyalja u.) 38,900
Közösségi közlekedés fejlesztése (Mészáros u.-Győző u.) 56,800
Közösségi közlekedés fejlesztése (Nagykörút) 40,000
Közösségi közlekedés fejlesztése (XI.,Régi Budaőrsi út) 216,800
IX-XXI. ker. Szabadkikötő úti kerékpárút 132,200
XVII. ker. Pesti út menti kerékpárút I. szakasz 51,500
XXI. ker. Ady E. úti kerékpárút 63,700
III. ker. Bécsi út - Nagyszombat u. menti kerékpáros útvonal 39,525
XI. ker. Bogdánfy úti kerékpársáv 57,191
X. ker. Fehér út menti kerékpárút 67,394
XVII. ker. Pesti út menti kerékpárút II. szakasz 85,309
Közösségi közlekedés fejlesztése (Szentmihályi út) 160,700
Szent János Kórház akadálymentesítése 29,876
Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház akadálymentesítése 29,918
XVII. Ker. Pesti úti buszsáv kialakítása 175,700
Dél-budai tehermentesítő út III. szakasz (Andor u.-Galvani út) kiépítése 1039,300
KEOP Dél-budapesti régió vízrendezése 1052,800
Norvég Alap Zaj elleni védelem tervezése és az M3 autópálya
főv. szakasz zajvédelme 705,657
KEOP előkészítésre Budapest Komplex Integrált Szennyvízcsatornázása 100,648
Nemzeti Fejlesztési
Ügynökség (EU-s projekt előkészítése É-D-i regionális gyorsvasút I. ütem reknstrukció 53,200
NFÜ ESZA Főpolgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése, ÁROP 31,300
Oktatási és Kulturális Kós K. Középiskolai Kollégium rekonstr. 105,000
Minisztérium
Környezetvédelmi és Budapesti központi szennyvíztisztító telep 2998,908
Vízügyi Minisztérium
Budakeszi Város Önkormányzat Budakeszi szennyvíztisztító és szennyvízcsat. hálózat 4,160
Budaörs Város Önkormányzata Budapest Komplex integrált Szennyvízcsatornázása 36,679
Diósd Község Önkormányzata Diósd szennyvízcsatorna-hálózat fejlesztés 7,654
Érd Város Önkormányzata Érd szennyvízcsatorna-hálózat fejlesztés 30,225
Százhalombatta Város Önkormányzata Százhalombatta szennyvíztisztító telep fejlesztése 4,900
Tárnok Nagyközség Önkormányzata Tárnok szennyvízcsatorna-hálózat fejlesztés 2,674
Szent Imre Kórház Szent Imre Kórház rekonstrukció 42,605
Uzsoki Kórház Uzsoki Kórház Onkológiai fejlesztés vállalt önrész 51,000
Támogatásértékű beruházási bevétel összesen 26 620,794
II. a) Beruházási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről
Vértanúk és Szabadságharcosok
emlékét védő Tanács (lengyel) Katinyi Mártírok Emlékműve elkészítése 18,550
Beruházási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről összesen 18,550

1/d. sz. táblázat a 10/2011. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

Támogatási kölcsönök tervezett visszatérülése, igénybevétele 2011. évben a Főpolgármesteri Hivatalban

Millió Ft-ban
Átadó megnevezése Átvétel célja Eredeti terv
1 2 3
I. Működési célú támogatási kölcsön
Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Szakközépisk. TÁMOP 2.2.3. Projekthez nyújtott támogatási kölcsön törlesztése 10,000
Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola TÁMOP 2.2.3. Projekthez nyújtott támogatási kölcsön törlesztése 20,000
Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium TÁMOP 2.2.3. Projekthez nyújtott támogatási kölcsön törlesztése 20,000
Csepel-Sziget Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium TÁMOP 2.2.3. Projekthez nyújtott támogatási kölcsön törlesztése 15,000
Varga István Kereskedelmi Közigazgatási Szakközépiskola és Szakiskola TÁMOP 2.2.3. Projekthez nyújtott támogatási kölcsön törlesztése 12,000
Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet Kártérítési perhez nyújtott kölcsön visszatérítése 10,269
Heim Pál Gyermekkórház Kártérítési perhez nyújtott kölcsön visszatérítése 32,247
Összesen: 119,516
II. Felhalmozási célú támogatási kölcsön
Kerületi önkormányzatok Városrehabilitációra nyújtott kölcsön törlesztése 85,000
Társasházak Városrehabilitációra nyújtott kölcsön törlesztése 30,000
Ybl Miklós Építőipari Szakközépiskola KMOP 4.1.1. Projekthez nyújtott kölcsön törlesztése 36,894
Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Középisk. Szi. Koll. KMOP 4.1.1. Projekthez nyújtott kölcsön törlesztése 19,500
Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyip. Környvéd. és Inf. Szi. KMOP 4.1.1. Projekthez nyújtott kölcsön törlesztése 20,000
Öveges József Gyakorló Ki. Szki. KMOP 4.1.1. Projekthez nyújtott kölcsön törlesztése 65,000
FKF Zrt. Tulajdonosi kölcsön törlesztése (Hulladékhasznosító Mű) 80,900
Alkalmazottak Lakásépítés, - vásárlás támogatási kölcsön törlesztése 21,000
Egyéb szervezetek Települési értékvédelmi támogatás kölcsön törlesztése 57,636
Parking Kft. Tagi kölcsön nyújtásának törlesztése 110,000
Összesen: 525,930

1/e. sz. táblázat a 10/2011. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

Budapest Főváros Önkormányzata 2011. évre tervezett fejlesztési célú központi támogatásainak részletezése

Millió Ft-ban
Cím Támogatott feladat megnevezése Eredeti terv
1 2 3
I Fejlesztési célú központi támogatás
„8403 Önkormányzati fejlesztések” címen
4. sz. metró (1.szakasz alapprojekt + 1. szakasz kapcsolódó beruházás) KÖZOP előleg állományváltozással 65 489,3
Fejlesztési célú támogatások összesen 65 489,300

2. sz. táblázat a 10/2011. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

Budapest Főváros Önkormányzatának 2011. évi tervezett kiadásai

ezer Ft

Címrend

Intézményi kör
Főpolgármesteri
Hivatal
2011. évre
tervezett
előirányzat összesen
1 2 3 4
I. Működési kiadások 178 078 235 85 240 243 263 318 478
Társadalombiztosítási finanszírozási körbe tartozó intézmények 89 770 155 0 89 770 155
a) személyi juttatások 34 109 286 0 34 109 286
b) munkaadókat terhelő járulékok 9 549 519 0 9 549 519
c) dologi kiadások 45 893 052 0 45 893 052
d) egyéb működési kiadások 218 298 0 218 298
ebből: támogatásértékű működési kiadás 119 364 0 119 364
működési célú pénzeszköz átadás Áht.-n
kívülre, és egyéb juttatások
98 934 0 98 934
e) ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
Állami finanszírozási körbe tartozó intézmények 88 308 080 85 240 243 173 548 323
a) személyi juttatások 50 709 476 7 043 330 57 752 806
b) munkaadókat terhelő járulékok 13 121 780 1 740 153 14 861 933
c) dologi kiadások 22 639 882 35 804 089 58 443 971
- felvett hitelek kamata 3 268 500 3 268 500
- többi dologi kiadás 22 639 882 32 535 589 55 175 471
d) egyéb működési kiadások 1 276 665 40 652 671 41 929 336
ebből: támogatásértékű működési kiadás 1 260 150 592 629 1 852 779
működési célú pénzeszköz átadás Áht.-n
kívülre, és egyéb juttatások
16 515 40 060 042 40 076 557
e) ellátottak pénzbeli juttatásai 560 277 0 560 277
II. Felhalmozási kiadások 7 952 129 191 585 387 199 537 516
1. Beruházási kiadások 6 075 826 59 123 368 65 199 194
a) intézményi beruházások 3 622 138 388 797 4 010 935
b) fővárosi területi kisebbségi önkorm. int. beruházása 0 0
c) céljelleggel támogatott intézményi beruházások 2 453 688 0 2 453 688
d) önkormányzati beruházások 58 734 571 58 734 571
ebből: hitelek beruházásra elszám. kamata 162 400 162 400
pénzügyi befektetések 0 0
2. Felújítási kiadások 1 780 698 24 201 574 25 982 272
a) intézményi felújítások 411 222 6 528 417 750
b) út-, hídfelújítás 23 498 384 23 498 384
c) önkormányzati lakások felújítása 63 042 63 042
d) céljelleggel támogatott intézményi felújítások 1 369 476 633 620 2 003 096
3. Egyéb felhalmozási kiadások: 95 605 108 260 445 108 356 050
a) támogatásértékű beruházási kiadás 95 605 10 854 774 10 950 379
b) támogatásértékű felújítási kiadás 0 10 000 10 000
c) beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre 0 97 365 671 97 365 671
d) felújítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre 0 30 000 30 000
III. Támogatási kölcsönök nyújtása, törlesztése 85 304 195 200 280 504
a) működési célú támogatási kölcsön nyújtása,
visszafizetése
0 24 200 24 200
b) felhalmozási célú támogatási kölcsön nyújtása, visszafizetése 85 304 171 000 256 304
IV. Pénzforgalom nélküli kiadások 0 30 083 327 30 083 327
1. Céltartalékok 26 118 327 26 118 327
a) működési 7 044 736 7 044 736
b) felhalmozási 19 032 591 19 032 591
c) fővárosi területi kisebbségi önkorm. céltartaléka 41 000 41 000
2. Általános tartalék 3 965 000 3 965 000
V. Irányító szerv alá tartozó költségvetési szervnek folyósított támogatás 72 789 758 72 789 758
VI. Értékpapírok vásárlásának kiadása 0 0
VII. Hitelek törlesztése és kötvénybeváltás kiadásai 9 905 100 9 905 100
VIII. Irányító szerv alá tartozó költségvetési szervnek folyósított támogatás miatti korrekció -72 789 758 -72 789 758
Kiadások mindösszesen 186 115 668 317 009 257 503 124 925
Beruházási kiadások mindösszesen céltartalék nélkül 6 256 735 167 514 813 173 771 548
Felújítási kiadások mindösszesen 1 780 698 24 241 574 26 022 272

2/a. sz. táblázat a 10/2011. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

Budapest Főváros Önkormányzata 2011. évre tervezett működési, felhalmozási kiadásainak, bevételeinek mérlegszerű bemutatása
(tájékoztató táblázat)

ezer Ft-ban
Megnevezés 2011
I. Működési bevételek és kiadások
Működési célú bevételek
1. Intézményi működési bevételek (levonva az értékesített tárgyi eszközök áfa-ja) 33 693 948
2. Önkormányzatok sajátos működési bevételei (SZJA nélkül) 102 765 426
3. Önkormányzatok költségvetési támogatása (működési) és átengedett személyi jövedelemadó bevétele 46 236 134
4. Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről 1 064 810
5. Támogatásértékű működési bevétel (Tb alaptól is) 116 230 582
6. Működési célú kölcsönök visszatérülése, igénybevétele 119 516
7. Rövid lejáratú értékpapírok értékesítése, kibocsátása 0
8. Működési célú előző évi pénzmaradvány igénybevétele 200 000
9. Működési célú bevételek összesen (1+....+8) 300 310 416
Működési célú kiadások
10. Személyi juttatások 91 862 092
11. Munkaadókat terhelő járulékok 24 411 452
12. Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások (levonva az értékesített tárgyi eszközök utáni áfa befizetés és kamatkifizetés) 100 773 619
13. Működési célú pénzeszköz-átadás államháztartáson kívülre, egyéb támogatás 40 175 491
14. Támogatásértékű működési kiadás 1 972 143
15. Ellátottak pénzbeli juttatása 560 277
16. Működési kölcsönök nyújtása, törlesztése 24 200
17. Tartalékok 11 050 736
18. Működési célú kiadások összesen (10+...+17) 270 830 010
II. Felhalmozás célú bevételek és kiadások
Felhalmozási célú bevételek
19. Önkormányzatok felhalmozási és tőke jellegű bevételei (levonva a felhalmozási áfa visszatérülése) 13 471 536
20. Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőke bevételei 6 313 616
21. Fejlesztési célú támogatások 65 489 300
22. Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről 134 882
23. Támogatásértékű felhalmozási bevétel 28 740 727
24. Felhalmozási áfa visszatérülése 5 590 766
25. Értékesített tárgyi eszközök és immateriális javak áfa-ja 294 904
26. Felhalmozási célú kölcsönök visszatérülése, igénybevétele 615 373
27. Hosszú lejáratú hitel 55 406 614
28. Felhalmozási célú előző évi pénzmaradvány igénybevétele 26 756 791
29. Felhalmozási célú bevételek összesen (19+...+28) 202 814 509
Felhalmozási célú kiadások
30. Felhalmozási kiadások (áfa-val együtt, beruházásra elszámolható kamat nélkül) 65 036 794
31. Felújítási kiadások (áfa-val együtt ) 25 982 272
32. Értékesített tárgyi eszközök, immateriális javak utáni áfa befizetés 294 904
33. Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 97 395 671
34. Támogatásértékű felhalmozási kiadás 10 960 379
35. Felhalmozási célú kölcsönök nyújtása és törlesztése 256 304
36. Hosszú lejáratú hitel visszafizetése (tőketörlesztés) 9 905 100
37. Hosszú lejáratú hitel kamata 3 430 900
38. Tartalékok 19 032 591
39. Felhalmozási célú kiadások összesen (30+...+38) 232 294 915
40. Önkormányzat bevételei összesen (9+29) 503 124 925
41. Önkormányzat kiadásai összesen (18+39) 503 124 925

2/b. sz. táblázat a 10/2011. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

Főpolgármesteri Hivatal 2011. évi bevételi és kiadási előirányzatainak felhasználási ütemterve

ezer Ft

Megnevezés

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július
Augusz-
tus
Szeptem-
ber

Október
Novem-
ber

December
2011. évi terv
összesen
BEVÉTELEK
1. Helyi adók 1 344 687 1 344 687 3 740 100 27 500 543 1 241 626 6 362 587 0 837 245 32 368 539 583 500 1 780 590 12 541 716 89 645 820
2. Illetékek 522 720 522 720 903 294 325 044 786 874 658 241 621 481 599 039 395 278 464 751 328 426 406 132 6 534 000
3. Átengedett központi adó (SzJA) 1 049 175 524 588 524 588 524 588 524 588 524 588 524 588 524 588 524 588 524 587 524 587 524 587 6 819 640
4. Önkormányzat egyéb sajátos bevételei 296 352 296 352 377 913 281 780 490 711 958 174 497 323 678 866 813 365 850 847 363 340 680 583 6 585 606
5. Központi költs. hozzájárulás 8 952 987 5 776 570 6 403 075 8 153 435 7 802 106 8 851 461 7 511 254 6 072 130 7 194 058 8 666 754 7 246 481 22 275 483 104 905 794
- működési célú 6 452 987 3 001 770 2 993 775 2 993 775 3 001 770 2 993 775 2 993 775 3 001 770 2 993 775 2 993 775 3 001 769 2 993 778 39 416 494
- felhalmozási célú 2 500 000 2 774 800 3 409 300 5 159 660 4 800 336 5 857 686 4 517 479 3 070 360 4 200 283 5 672 979 4 244 712 19 281 705 65 489 300
6. A hivatal saját bevételei 681 857 727 628 3 396 600 1 529 651 1 731 337 1 632 403 5 711 965 5 936 357 2 252 161 2 139 558 4 266 319 2 598 207 32 604 043
- intézményi működési bevételek 445 103 482 195 479 965 605 134 651 867 449 909 487 632 660 360 902 900 493 698 903 139 856 476 7 418 378
- felhalmozási és tőke jellegű bev. 236 754 245 433 2 916 635 924 517 1 079 470 1 182 494 5 224 333 5 275 997 1 349 261 1 645 860 3 363 180 1 741 731 25 185 665
7. Átvett pénzeszközök, tám. kölcsön, támogatás értékű bevételek
382 318 5 212 028 6 830 470 4 684 334 5 597 495 4 349 868 4 030 881 4 090 612 5 795 836 5 218 596 5 246 987 9 101 282 60 540 707
- működési célú 49 413 4 879 123 2 729 668 2 614 268 2 464 268 2 466 268 2 464 268 2 464 268 3 434 420 3 269 220 3 269 220 3 271 029 33 375 433
- felhalmozási célú 332 905 332 905 4 100 802 2 070 066 3 133 227 1 883 600 1 566 613 1 626 344 2 361 416 1 949 376 1 977 767 5 830 253 27 165 274
8. Egyéb bevételek (pénzmaradvány) 26 756 791 26 756 791
9. (1.- 8.) összesen 39 986 887 14 404 573 22 176 040 42 999 375 18 174 737 23 337 322 18 897 492 18 738 837 49 343 825 18 448 593 19 756 730 48 127 990 334 392 401
10. Finanszírozási műveletek bevételei 0 0 1 135 000 0 1 098 000 0 2 100 000 0 10 333 000 27 314 400 13 426 214 0 55 406 614
- hitel felvétel 0 0 1 135 000 0 1 098 000 0 2 100 000 0 10 333 000 27 314 400 13 426 214 55 406 614
11. Bevételek mindösszesen: 39 986 887 14 404 573 23 311 040 42 999 375 19 272 737 23 337 322 20 997 492 18 738 837 59 676 825 45 762 993 33 182 944 48 127 990 389 799 015
KIADÁSOK
12. Személyi juttatások 586 944 586 944 586 944 586 944 586 944 586 944 586 944 586 944 586 944 586 944 586 944 586 946 7 043 330
13. Munkaadókat terhelő járulékok 145 013 145 013 145 013 145 013 145 013 145 013 145 013 145 013 145 013 145 012 145 012 145 012 1 740 153
14. Dologi kiadások 2 506 286 2 864 327 5 660 886 1 894 596 3 263 865 3 679 255 1 900 072 1 859 510 3 729 241 1 744 925 2 317 554 4 383 572 35 804 089
15. Intézményfinanszírozás 11 198 424 5 599 212 5 599 212 5 599 212 5 599 212 5 599 212 5 599 212 5 599 213 5 599 213 5 599 213 5 599 213 5 599 210 72 789 758
16. Műk. célú pénzeszköz átadás, támogatási kölcsön, tám. értékű kiad. 339 152 5 168 862 2 912 243 3 314 204 2 681 670 3 245 390 3 629 806 2 766 814 3 692 651 5 122 208 3 557 144 4 246 727 40 676 871
17. Tartalék (működési) 423 343 588 766 588 766 1 177 532 1 177 532 1 177 532 1 177 532 1 177 532 1 177 532 2 384 669 11 050 736
18. Működési kiadások összesen: 14 775 819 14 364 358 15 327 641 12 128 735 12 865 470 14 433 346 13 038 579 12 135 026 14 930 594 14 375 834 13 383 399 17 346 136 169 104 937
19. Felújítás összesen* 242 416 242 416 351 931 4 774 726 1 420 465 1 281 601 2 210 233 2 329 077 2 779 680 1 876 373 1 611 713 5 120 943 24 241 574
20. Beruházás összesen** 4 375 741 4 375 741 9 001 791 9 313 357 9 224 018 9 488 647 8 990 401 10 665 781 21 588 356 23 216 869 27 890 183 29 383 928 167 514 813
21. Tartalék (felhalmozási) 0 0 34 946 49 254 50 668 109 963 1 947 935 1 988 376 2 098 859 2 655 851 2 200 574 7 896 165 19 032 591
22. Finanszírozási műveletek kiadásai 0 0 4 010 700 376 100 0 0 0 0 4 010 700 376 100 0 1 131 500 9 905 100
- Felvett hitelek törlesztése 0 0 4 010 700 376 100 0 0 0 0 4 010 700 376 100 0 1 131 500 9 905 100
23. Kiadások mindösszesen: 19 393 976 18 982 515 28 727 009 26 642 172 23 560 621 25 313 557 26 187 148 27 118 260 45 408 189 42 501 027 45 085 869 60 878 672 389 799 015
24. Havi halmozott eltérés 20 592 911 16 014 969 10 599 000 26 956 203 22 668 319 20 692 084 15 502 428 7 123 005 21 391 641 24 653 607 12 750 682 0
*Tartalmazza a támogatásértékű felújítási kiadásokat valamint a felújítási célú pénzeszköz átadás Áht.-n kívülre előirányzatokat
**Tartalmazza a támogatásértékű beruházási kiadásokat, a beruházási célú pénzeszköz átadás Áht.-n kívülre és a felhalmozási célú támogatási kölcsön nyújtása, visszafizetése előirányzatokat

3. sz. táblázat a 10/2011. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

Budapest Főváros Önkormányzata költségvetési intézményei és a Főpolgármesteri Hivatal 2011. évi tervezett előirányzatai

ezer Ft
1102 1104 1107 1109
Fővárosi Önkormányzat Fővárosi Önkormányzat Fővárosi Önkormányzat Fővárosi Önkormányzat
Címrend Károlyi Sándor Kórház és Péterfy Sándor utcai Kórház- Egyesített Szent István és Szent László Bajcsy-Zsilinszky Kórház
Rendelőintézet Rendelőintézet és Baleseti Központ Kórház-Rendelőintézet és Rendelőintézet
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 1 912 104 1 918 542 100,3 4 766 208 5 124 180 107,5 5 462 204 5 698 218 104,3 2 728 630 2 728 630 100,0
2. Munkaadókat terhelő járulékok 526 667 528 405 100,3 1 572 551 1 379 695 87,7 1 458 925 1 531 730 105,0 885 856 885 856 100,0
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 1 331 779 1 422 146 106,8 3 475 187 5 231 500 150,5 13 911 351 14 322 645 103,0 4 075 514 4 075 514 100,0
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 1 600 1 600 100,0 - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás 10 329 - 21 600 21 600 100,0 230 909 55 188 23,9 -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 3 772 150 3 881 022 102,9 9 835 546 11 756 975 119,5 21 063 389 21 607 781 102,6 7 690 000 7 690 000 100,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 10 300 2 500 24,3 30 000 40 300 134,3 24 000 24 000 100,0 10 000 10 000 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) 59 100 137 500 232,7 171 000 98 594 57,7 98 700 402 400 407,7 80 600 14 800 18,4
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 7 317 8 270 113,0 9 000 9 000 100,0 10 865 10 809 99,5 -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 76 717 148 270 193,3 210 000 147 894 70,4 133 565 437 209 327,3 90 600 24 800 27,4
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 75 000 65 000 86,7 80 000 70 000 87,5 95 000 90 000 94,7 76 000 203 750 268,1
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 75 000 65 000 86,7 80 000 70 000 87,5 95 000 90 000 94,7 76 000 203 750 268,1
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 3 923 867 4 094 292 104,3 10 125 546 11 974 869 118,3 21 291 954 22 134 990 104,0 7 856 600 7 918 550 100,8
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 140 807 168 292 119,5 650 000 655 000 100,8 1 527 729 1 527 729 100,0 800 000 800 000 100,0
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 134 100 202 500 151,0 251 000 168 594 67,2 238 075 492 400 206,8 156 600 218 550 139,6
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - 1 000 1 000 100,0 200 200 100,0 -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 376 - 4 400 - 4 953 975 4 979 247 100,5 -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból 3 644 442 3 716 653 102,0 9 214 546 11 136 875 120,9 14 560 704 15 124 605 103,9 6 900 000 6 900 000 100,0
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 1 000 2 000 200,0 - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 800 800 100,0 - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel 2 718 3 671 135,1 9 000 9 000 100,0 11 271 10 809 95,9 -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 3 923 867 4 094 292 104,3 10 125 546 11 974 869 118,3 21 291 954 22 134 990 104,0 7 856 600 7 918 550 100,8
39. Létszámkeret (fő) 1 065 1 065 100,0 2 136 2 136 100,0 2 671 2 671 100,0 1 340 1 340 100,0
ezer Ft
1110 1111 1112 1113
Fővárosi Önkormányzat Fővárosi Önkormányzat Szent János Fővárosi Önkormányzat Fővárosi Önkormányzat
Címrend Szent Imre Kórház Kórháza és Észak-budai Egyesített Nyírő Gyula Kórház Uzsoki utcai Kórház
Kórházai
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 2 685 704 2 669 064 99,4 5 167 980 5 178 929 100,2 1 336 198 1 374 369 102,9 2 647 918 2 690 287 101,6
2. Munkaadókat terhelő járulékok 770 765 714 081 92,6 1 524 552 1 398 082 91,7 355 993 366 919 103,1 755 870 767 310 101,5
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 2 834 782 3 137 250 110,7 5 776 691 6 099 803 105,6 1 430 049 1 585 807 110,9 4 687 155 4 666 155 99,6
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - 18 000 48 000 266,7 10 000 10 000 100,0
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 6 291 251 6 520 395 103,6 12 469 223 12 676 814 101,7 3 140 240 3 375 095 107,5 8 100 943 8 133 752 100,4
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 30 000 30 000 100,0 11 000 75 000 681,8 9 960 9 960 100,0 51 967 21 967 42,3
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) 95 010 - 136 229 352 400 258,7 17 600 2 300 13,1 49 706 49 500 99,6
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás 91 249 42 605 46,7 - 1 500 2 000 133,3 51 000 -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 10 000 10 000 100,0 17 000 17 000 100,0 2 600 2 600 100,0 6 000 6 000 100,0
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 131 249 177 615 135,3 164 229 444 400 270,6 31 660 16 860 53,3 107 673 128 467 119,3
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) 10 000 - 40 000 50 000 125,0 - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 60 000 50 000 83,3 110 000 78 000 70,9 28 000 28 000 100,0 55 000 50 600 92,0
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 60 000 60 000 100,0 150 000 128 000 85,3 28 000 28 000 100,0 55 000 50 600 92,0
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 6 482 500 6 758 010 104,3 12 783 452 13 249 214 103,6 3 199 900 3 419 955 106,9 8 263 616 8 312 819 100,6
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 1 300 000 1 400 000 107,7 1 500 000 972 880 64,9 800 000 744 561 93,1 278 519 315 461 113,3
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 60 000 145 010 241,7 246 229 430 400 174,8 45 600 49 094 107,7 104 706 100 100 95,6
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 500 500 100,0 - - 50 50 100,0
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 1 000 50 000 5000,0 836 111 - 8 300 8 300 100,0 7 000 7 000 100,0
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból 5 100 000 5 141 200 100,8 11 015 223 10 987 823 99,8 2 340 000 2 610 000 111,5 7 867 041 7 883 958 100,2
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 10 000 10 000 100,0 - 3 000 3 000 100,0 300 250 83,3
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 5 000 5 000 100,0 - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel 6 000 6 300 105,0 22 000 22 000 100,0 3 000 5 000 166,7 6 000 6 000 100,0
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 6 482 500 6 758 010 104,3 12 783 452 13 249 214 103,6 3 199 900 3 419 955 106,9 8 263 616 8 312 819 100,6
39. Létszámkeret (fő) 1 047 1 068 102,0 2 150 2 150 100,0 754 739 98,0 1 265 1 275 100,8
ezer Ft
1114 1116 1118
Fővárosi Önkormányzat Fővárosi Önkormányzat Fővárosi Önkormányzat
Címrend Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház Heim Pál Gyermekkórház
Rendelőintézet és Gyógyfürdő
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 26 27 28 29 30 31 32 33 34
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 3 460 737 3 470 714 100,3 441 286 446 018 101,1 2 189 759 2 523 735 115,3
2. Munkaadókat terhelő járulékok 1 093 110 1 096 931 100,3 119 598 120 739 101,0 736 172 681 371 92,6
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 2 998 928 3 339 359 111,4 334 930 312 373 93,3 1 638 213 1 553 500 94,8
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - 4 000 39 134 978,4
6. Támogatásértékű működési kiadás - - 32 247 -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 7 552 775 7 907 004 104,7 895 814 879 130 98,1 4 568 144 4 829 987 105,7
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 78 330 284 356 363,0 3 732 3 732 100,0 34 000 -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) 17 101 47 000 274,8 27 600 4 500 16,3 85 839 202 600 236,0
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - 2 500 2 500 100,0 7 000 11 200 160,0
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 95 431 331 356 347,2 33 832 10 732 31,7 92 839 247 800 266,9
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) 30 000 - - 25 200 56 000 222,2
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 75 000 5 000 6,7 45 000 40 000 88,9 80 000 45 000 56,3
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 75 000 35 000 46,7 45 000 40 000 88,9 105 200 101 000 96,0
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - -
23. Egyéb kiadások - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 7 723 206 8 273 360 107,1 974 646 929 862 95,4 4 766 183 5 178 787 108,7
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 400 000 363 000 90,8 55 567 58 252 104,8 750 000 650 000 86,7
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 92 101 68 666 74,6 72 600 44 500 61,3 189 489 268 587 141,7
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - 200 0,0
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 15 105 17 338 114,8 - 4 494 6 000 133,5
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból 7 191 000 7 820 000 108,7 817 843 798 880 97,7 3 800 000 4 200 000 110,5
31. Támogatásértékű beruházási bevétel 25 000 4 356 17,4 - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 25 856 25 856 100,0 -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 14 000 -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 15 000 29 000 193,3
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - 2 780 2 374 85,4 7 000 11 200 160,0
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 7 723 206 8 273 360 107,1 974 646 929 862 95,4 4 766 183 5 178 787 108,7
39. Létszámkeret (fő) 1 912 1 912 100,0 191 191 100,0 1 471 1 471 100,0
ezer Ft
1100 1201 1100 és 1200
Fekvőbetegek gyógyintézeti Fővárosi Önkormányzat Egészségügyi intézmények
Címrend ellátása összesen Központi Stomatológiai Intézet összesen
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 35 36 37 38 39 40 41 42 43
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 32 798 728 33 822 686 103,1 271 600 286 600 105,5 33 070 328 34 109 286 103,1
2. Munkaadókat terhelő járulékok 9 800 059 9 471 119 96,6 84 800 78 400 92,5 9 884 859 9 549 519 96,6
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 - - 0 0 -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 42 494 579 45 746 052 107,7 137 600 147 000 106,8 42 632 179 45 893 052 107,6
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 33 600 98 734 293,9 200 200 100,0 33 800 98 934 292,7
6. Támogatásértékű működési kiadás 252 509 119 364 47,3 - 252 509 119 364 47,3
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. 0 0 - - 0 0 -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 0 0 - - 0 0 -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 85 379 475 89 257 955 104,5 494 200 512 200 103,6 85 873 675 89 770 155 104,5
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 259 289 535 815 206,6 1 200 1 200 100,0 260 489 537 015 206,2
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) 743 475 1 406 604 189,2 - 743 475 1 406 604 189,2
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) 0 0 - - 0 0 -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre 0 0 - - 0 0 -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás 92 749 95 605 103,1 - 92 749 95 605 103,1
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 72 282 77 379 107,1 - 72 282 77 379 107,1
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 1 167 795 2 115 403 181,1 1 200 1 200 100,0 1 168 995 2 116 603 181,1
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) 65 200 146 000 223,9 - 65 200 146 000 223,9
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre 0 0 - - 0 0 -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás 0 0 - - 0 0 -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 779 000 725 350 93,1 21 000 27 000 128,6 800 000 752 350 94,0
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 844 200 871 350 103,2 21 000 27 000 128,6 865 200 898 350 103,8
22. Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 - - 0 0 -
23. Egyéb kiadások 0 0 - - 0 0 -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 87 391 470 92 244 708 105,6 516 400 540 400 104,6 87 907 870 92 785 108 105,5
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 8 202 622 7 655 175 93,3 29 000 27 000 93,1 8 231 622 7 682 175 93,3
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei 0 0 - - 0 0 -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 1 590 500 2 188 401 137,6 21 000 27 000 128,6 1 611 500 2 215 401 137,5
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 1 950 1 750 89,7 - 1 950 1 750 89,7
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 4 989 874 5 908 772 118,4 18 000 18 000 100,0 5 007 874 5 926 772 118,3
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból 72 450 799 76 319 994 105,3 448 400 468 400 104,5 72 899 199 76 788 394 105,3
31. Támogatásértékű beruházási bevétel 25 000 4 356 17,4 - 25 000 4 356 17,4
32. Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 - - 0 0 -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 40 156 41 106 102,4 - 40 156 41 106 102,4
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 5 800 19 800 341,4 - 5 800 19 800 341,4
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 15 000 29 000 193,3 - 15 000 29 000 193,3
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel 69 769 76 354 109,4 - 69 769 76 354 109,4
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele 0 0 - - 0 0 -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 87 391 470 92 244 708 105,6 516 400 540 400 104,6 87 907 870 92 785 108 105,5
39. Létszámkeret (fő) 16 002 16 018 100,1 142 142 100,0 16 144 16 160 100,1
ezer Ft
1501 1502 1500
Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrum Városligeti Műjégpálya Sportintézmények
Címrend Cím előirányzatai Cím előirányzatai összesen
áthelyezve a 5801 címkódra áthelyezve a 5802 címkódra
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 44 45 46 47 48 49 50 51 52
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - 0 0 -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - 0 0 -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - 0 0 -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - 0 0 -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - 0 0 -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - 0 0 -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - 0 0 -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 0 0 -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 0 0 - 0 0 - 0 0 -
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - 0 0 -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - 0 0 -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - 0 0 -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 0 0 -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - 0 0 -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 0 0 -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 0 0 -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 0 0 -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - 0 0 -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 0 0 -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - 0 0 -
23. Egyéb kiadások - - 0 0 -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 0 0 - 0 0 - 0 0 -
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - 0 0 -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - 0 0 -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - 0 0 -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - 0 0 -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - 0 0 -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - 0 0 -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - 0 0 -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - 0 0 -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - 0 0 -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - 0 0 -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - 0 0 -
ezer Ft
2102 2103 2104 2106
Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi Fővárosi Önkormányzat Idősek
Címrend Otthona, Baross utca Otthona, Dózsa György út Vilmos Idősek Otthona Otthona, Halom utca
(Rózsa utca)
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 201 299 201 994 100,3 195 416 200 611 102,7 174 254 169 330 97,2 338 382 341 478 100,9
2. Munkaadókat terhelő járulékok 57 874 54 934 94,9 54 556 54 396 99,7 48 982 46 853 95,7 96 682 94 198 97,4
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 876 876 100,0 1 501 1 501 100,0 696 666 95,7 1 398 0,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 136 534 135 740 99,4 121 107 117 301 96,9 135 856 131 231 96,6 218 597 211 062 96,6
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - 20 0,0
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 396 583 393 544 99,2 372 580 373 809 100,3 359 788 348 080 96,7 655 079 646 738 98,7
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - 1 000 1 500 150,0 1 500 1 500 100,0 1 500 1 500 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) 13 742 0,0 - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 13 742 0 0,0 1 000 1 500 150,0 1 500 1 500 100,0 1 500 1 500 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - 4 800 3 421 71,3
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 7 000 - 15 000 - 9 381 - 9 500 -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 7 000 - 0 15 000 - 0 9 381 - 4 800 12 921 269,2
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 410 325 400 544 97,6 373 580 390 309 104,5 361 288 358 961 99,4 661 379 661 159 100,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 111 655 117 955 105,6 99 429 110 413 111,0 128 123 132 198 103,2 299 217 313 034 104,6
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 298 670 282 589 94,6 273 751 279 735 102,2 233 165 226 763 97,3 361 838 347 679 96,1
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - 400 161 40,3 - 324 446 137,7
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 410 325 400 544 97,6 373 580 390 309 104,5 361 288 358 961 99,4 661 379 661 159 100,0
39. Létszámkeret (fő) 105 105 100,0 97 97 100,0 104 104 100,0 176 176 100,0
ezer Ft
2107 2108 2109 2110
Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Idősek és
Címrend Otthona, Kamaraerdei út Otthona, Kútvölgyi út Otthona, Pesti út Pszichiátriai Betegek Otthona,
Virág Benedek utca
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 547 678 553 959 101,1 392 661 392 496 100,0 460 882 462 563 100,4 388 962 363 222 93,4
2. Munkaadókat terhelő járulékok 153 513 140 455 91,5 109 733 105 922 96,5 128 812 127 103 98,7 100 063 91 575 91,5
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 1 693 893 52,7 466 366 78,5 951 951 100,0 2 162 1 500 69,4
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 545 262 569 589 104,5 183 013 191 870 104,8 392 285 380 152 96,9 222 992 245 310 110,0
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - 20 20 100,0 -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 1 248 146 1 264 896 101,3 685 873 690 654 100,7 982 950 970 789 98,8 714 179 701 607 98,2
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 4 000 4 000 100,0 1 800 1 800 100,0 5 100 5 100 100,0 4 000 0,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - 1 385 585 42,2 - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 4 000 4 000 100,0 3 185 2 385 74,9 5 100 5 100 100,0 4 000 0 0,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) 22 500 17 700 78,7 - 3 000 4 125 137,5 -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 6 000 10 000 166,7 4 925 - 4 500 - 6 300 -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 28 500 27 700 97,2 0 4 925 - 3 000 8 625 287,5 0 6 300 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 1 280 646 1 296 596 101,2 689 058 697 964 101,3 991 050 984 514 99,3 718 179 707 907 98,6
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 566 000 617 000 109,0 290 799 308 474 106,1 413 000 440 000 106,5 256 061 280 000 109,3
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 713 146 678 785 95,2 398 098 389 436 97,8 577 250 543 514 94,2 462 004 427 827 92,6
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel 1 500 811 54,1 161 54 33,5 800 1 000 125,0 114 80 70,2
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 1 280 646 1 296 596 101,2 689 058 697 964 101,3 991 050 984 514 99,3 718 179 707 907 98,6
39. Létszámkeret (fő) 285 278 97,5 186 186 100,0 246 246 100,0 204 204 100,0
ezer Ft
2111 2112 2113 2114
Fővárosi Önkormányzat Fogyatékosok Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fővárosi Önkormányzat Fővárosi Önkormányzat Idősek
Címrend és Pszichiátriai Betegek Otthona, Fogyatékosok Otthona, Foglalkoztató Intézete, Otthona, Gödöllő
Búcsúszentlászló Csákánydoroszló (Darvastó)
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 287 785 280 247 97,4 279 271 278 844 99,8 288 460 280 511 97,2 286 393 295 745 103,3
2. Munkaadókat terhelő járulékok 80 292 76 974 95,9 85 263 74 818 87,7 75 998 72 338 95,2 77 168 75 123 97,3
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 955 955 100,0 741 100 13,5 1 388 2 500 180,1 1 035 1 035 100,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 172 021 163 608 95,1 135 775 117 183 86,3 192 884 154 267 80,0 223 891 202 454 90,4
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - 500 500 100,0 -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 541 053 521 784 96,4 501 050 470 945 94,0 559 230 510 116 91,2 588 487 574 357 97,6
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 6 000 1 000 16,7 - 5 000 5 000 100,0 2 500 2 500 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) 382 025 - - 22 0,0 -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - 600 600 100,0 700 700 100,0 500 500 100,0
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 6 000 383 025 6383,8 600 600 100,0 5 722 5 700 99,6 3 000 3 000 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - 15 000 15 000 100,0 6 000 11 000 183,3 -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 7 000 0,0 - - 10 000 0,0
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 7 000 0 0,0 15 000 15 000 100,0 6 000 11 000 183,3 10 000 0 0,0
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 554 053 904 809 163,3 516 650 486 545 94,2 570 952 526 816 92,3 601 487 577 357 96,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 163 359 170 800 104,6 167 133 184 557 110,4 203 500 214 000 105,2 227 500 236 860 104,1
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 390 294 733 609 188,0 348 769 301 088 86,3 360 152 306 316 85,1 373 587 339 957 91,0
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - 1 000 0,0 -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - 5 000 5 000 100,0 -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 500 500 100,0 -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel 400 400 100,0 748 900 120,3 800 1 000 125,0 400 540 135,0
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 554 053 904 809 163,3 516 650 486 545 94,2 570 952 526 816 92,3 601 487 577 357 96,0
39. Létszámkeret (fő) 176 176 100,0 174 174 100,0 170 170 100,0 162 162 100,0
ezer Ft
2115 2116 2118 2119
Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat
Címrend Otthona, Gyula Fogyatékosok Otthona, Kéthely Otthona, Polgárdi-Ipartelepek Pszichiátriai Betegek Otthona,
Szentgotthárd
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 333 933 363 808 108,9 226 616 228 876 101,0 170 690 175 844 103,0 630 684 635 759 100,8
2. Munkaadókat terhelő járulékok 92 652 95 743 103,3 64 422 63 507 98,6 49 156 47 479 96,6 175 337 173 571 99,0
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 1 992 1 992 100,0 274 274 100,0 500 600 120,0 2 930 3 500 119,5
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 301 588 277 743 92,1 138 012 111 749 81,0 126 798 127 152 100,3 464 575 431 293 92,8
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 40 40 100,0 35 0,0 - 30 0,0
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 730 205 739 326 101,2 429 359 404 406 94,2 347 144 351 075 101,1 1 273 556 1 244 123 97,7
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 3 000 4 700 156,7 649 649 100,0 9 873 850 8,6 6 393 6 393 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 1 200 1 200 100,0 600 0,0 1 200 200 16,7 2 400 1 750 72,9
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 4 200 5 900 140,5 1 249 649 52,0 11 073 1 050 9,5 8 793 8 143 92,6
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) 5 600 5 600 100,0 - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 2 300 - 12 800 -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 5 600 5 600 100,0 0 0 - 0 2 300 - 0 12 800 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 740 005 750 826 101,5 430 608 405 055 94,1 358 217 354 425 98,9 1 282 349 1 265 066 98,7
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 279 413 319 432 114,3 136 000 155 000 114,0 124 083 130 283 105,0 500 000 532 000 106,4
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 459 792 427 655 93,0 294 158 249 675 84,9 233 864 223 742 95,7 779 949 731 316 93,8
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 1 700 - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 939 - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel 800 1 100 137,5 450 380 84,4 270 400 148,1 2 400 1 750 72,9
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 740 005 750 826 101,5 430 608 405 055 94,1 358 217 354 425 98,9 1 282 349 1 265 066 98,7
39. Létszámkeret (fő) 200 200 100,0 145 145 100,0 91 91 100,0 371 371 100,0
ezer Ft
2120 2121 2122 2123
Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fővárosi Önkormányzat Idősek
Címrend Otthona, Szombathely Pszichiátriai Betegek Fogyatékosok Otthona, Tordas Otthona, Vámosmikola
Otthona, Tompa
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 130 611 131 688 100,8 161 014 161 994 100,6 306 704 327 490 106,8 244 820 251 525 102,7
2. Munkaadókat terhelő járulékok 37 918 37 602 99,2 43 116 42 607 98,8 83 837 87 792 104,7 68 901 64 419 93,5
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 603 603 100,0 2 712 2 712 100,0 259 259 100,0 2 522 1 522 60,3
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 105 139 78 615 74,8 95 725 90 239 94,3 200 579 153 936 76,7 139 430 124 683 89,4
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 10 10 100,0 - 66 66 100,0 -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 274 281 248 518 90,6 302 567 297 552 98,3 591 445 569 543 96,3 455 673 442 149 97,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 3 849 3 849 100,0 - 5 000 5 000 100,0 6 300 6 300 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 600 600 100,0 -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 3 849 3 849 100,0 0 0 - 5 600 5 600 100,0 6 300 6 300 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) 500 500 100,0 985 985 100,0 - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 15 000 8 000 53,3 - 3 000 - 10 506 29 000 276,0
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 15 500 8 500 54,8 985 985 100,0 0 3 000 - 10 506 29 000 276,0
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 293 630 260 867 88,8 303 552 298 537 98,3 597 045 578 143 96,8 472 479 477 449 101,1
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 103 400 103 942 100,5 92 135 97 363 105,7 188 000 214 900 114,3 179 000 202 000 112,8
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 190 130 156 825 82,5 211 277 200 692 95,0 408 445 362 543 88,8 293 129 275 199 93,9
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 410 - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel 100 100 100,0 140 72 51,4 600 700 116,7 350 250 71,4
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 293 630 260 867 88,8 303 552 298 537 98,3 597 045 578 143 96,8 472 479 477 449 101,1
39. Létszámkeret (fő) 80 80 100,0 104 104 100,0 175 175 100,0 136 136 100,0
ezer Ft
2126 2127 2000
Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fővárosi Önkormányzat Budapesti Szociálpolitikai intézmények
Címrend Fogyatékosok Otthona, Zsira Módszertani Szociális Központ összesen
és Intézményei
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 113 114 115 116 117 118 119 120 121
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 322 335 327 900 101,7 977 177 947 944 97,0 7 346 027 7 373 828 100,4
2. Munkaadókat terhelő járulékok 95 665 89 396 93,4 270 471 255 944 94,6 2 050 411 1 972 749 96,2
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 469 469 100,0 - 26 123 23 274 89,1
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 144 632 113 015 78,1 668 497 651 814 97,5 5 065 192 4 780 006 94,4
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - 721 636 88,2
6. Támogatásértékű működési kiadás - - 0 0 -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - 0 0 -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 0 0 -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 563 101 530 780 94,3 1 916 145 1 855 702 96,8 14 488 474 14 150 493 97,7
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 7 000 2 000 28,6 21 529 21 529 100,0 95 993 75 170 78,3
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - 13 764 382 025 2775,5
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - 0 0 -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 0 0 -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - 0 0 -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 9 185 6 135 66,8
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 7 000 2 000 28,6 21 529 21 529 100,0 118 942 463 330 389,5
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) 8 000 2 000 25,0 - 66 385 60 331 90,9
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 0 0 -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - 0 0 -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 11 400 - 152 500 8 000 5,2 201 006 141 106 70,2
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 8 000 13 400 167,5 152 500 8 000 5,2 267 391 201 437 75,3
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - 0 0 -
23. Egyéb kiadások - - 0 0 -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 578 101 546 180 94,5 2 090 174 1 885 231 90,2 14 874 807 14 815 260 99,6
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 182 600 184 320 100,9 232 786 252 786 108,6 4 943 193 5 317 317 107,6
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - 0 0 -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 395 501 361 860 91,5 1 555 388 1 358 168 87,3 9 612 357 9 204 973 95,8
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - 1 000 1 700 170,0
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - 210 000 220 000 104,8 215 000 225 939 105,1
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - 0 0 -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - 0 0 -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - 0 0 -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 80 000 50 000 62,5 80 500 50 910 63,2
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 12 000 4 277 35,6 12 000 4 277 35,6
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - 10 757 10 144 94,3
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - 0 0 -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 578 101 546 180 94,5 2 090 174 1 885 231 90,2 14 874 807 14 815 260 99,6
39. Létszámkeret (fő) 196 196 100,0 448 469 104,7 4 031 4 045 100,3
ezer Ft
3101 3102 3103 3104
Káldor Miklós Ady Endre Fővárosi Vécsey János Kollégium Terézvárosi Középfokú Kollégium
Címrend Kollégium Gyakorló Kollégium (Szél utca)
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 97 203 97 689 100,5 46 637 42 184 90,5 76 391 75 351 98,6 63 177 60 762 96,2
2. Munkaadókat terhelő járulékok 27 682 27 445 99,1 11 553 10 134 87,7 18 496 19 951 107,9 17 505 16 481 94,2
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - 100 100 100,0 234 234 100,0 -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 91 738 88 467 96,4 17 877 15 353 85,9 56 992 51 484 90,3 39 098 36 567 93,5
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 216 623 213 601 98,6 76 167 67 771 89,0 152 113 147 020 96,7 119 780 113 810 95,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - 390 390 100,0 - 419 419 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 390 390 100,0 0 0 - 419 419 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 4 000 0,0 - 19 000 - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 4 000 0 0,0 0 0 - 0 19 000 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 220 623 213 601 96,8 76 557 68 161 89,0 152 113 166 020 109,1 120 199 114 229 95,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 62 000 62 000 100,0 6 600 6 022 91,2 16 940 17 800 105,1 11 890 13 700 115,2
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 156 123 149 101 95,5 69 957 62 139 88,8 135 173 148 220 109,7 108 309 100 529 92,8
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 2 500 2 500 100,0 - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 220 623 213 601 96,8 76 557 68 161 89,0 152 113 166 020 109,1 120 199 114 229 95,0
39. Létszámkeret (fő) 57 59 103,5 23 23 100,0 44 45 102,3 36 36 100,0
ezer Ft
3104 01 3105 3105 02 3105 03
Fábry Zoltán Középiskolás Ferenczy Noémi Középiskolai Középiskolai Leánykollégium Varga Katalin Középiskolai
Címrend Leánykollégium Kollégium (Uzsoki utca) Kollégium
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 33 900 33 531 98,9 48 925 46 073 94,2 36 992 36 704 99,2 32 861 33 747 102,7
2. Munkaadókat terhelő járulékok 9 412 9 136 97,1 13 218 12 510 94,6 9 855 9 646 97,9 9 259 9 374 101,2
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - 41 214 39 827 96,6 - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - 20 20 100,0 - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 43 312 42 667 98,5 103 377 98 430 95,2 46 847 46 350 98,9 42 120 43 121 102,4
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - 1 507 375 24,9 - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 1 507 375 24,9 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - 3 000 0,0 - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 3 000 0 0,0 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 43 312 42 667 98,5 107 884 98 805 91,6 46 847 46 350 98,9 42 120 43 121 102,4
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - 13 260 13 612 102,7 - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 43 312 42 667 98,5 94 624 84 494 89,3 46 847 46 350 98,9 42 120 43 121 102,4
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - 699 - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 43 312 42 667 98,5 107 884 98 805 91,6 46 847 46 350 98,9 42 120 43 121 102,4
39. Létszámkeret (fő) 20 20 100,0 26 26 100,0 20 20 100,0 19 20 105,3
ezer Ft
3106 3107 3108 3109
Táncsics Mihály Deák Ferenc Középiskolai Zugligeti Középiskolai Pannónia Középiskolás
Címrend Tehetséggondozó Kollégium Kollégium Leánykollégium Kollégium
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 183 102 212 546 116,1 105 715 109 302 103,4 34 352 15 118 44,0 100 943 96 949 96,0
2. Munkaadókat terhelő járulékok 47 455 54 196 114,2 29 138 29 574 101,5 9 736 4 363 44,8 28 430 26 181 92,1
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 500 500 100,0 - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 149 219 105 465 70,7 86 925 87 045 100,1 11 444 6 150 53,7 46 200 43 895 95,0
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 1 000 1 000 100,0 - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 381 276 373 707 98,0 221 778 225 921 101,9 55 532 25 631 46,2 175 573 167 025 95,1
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - 1 040 1 040 100,0 - 105 105 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 1 040 1 040 100,0 0 0 - 105 105 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - 8 000 0,0 - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 8 000 0 0,0 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 381 276 373 707 98,0 230 818 226 961 98,3 55 532 25 631 46,2 175 678 167 130 95,1
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 56 700 59 600 105,1 36 432 42 270 116,0 3 800 3 800 100,0 15 500 16 050 103,5
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 324 576 314 107 96,8 194 386 184 691 95,0 51 732 21 831 42,2 160 178 151 080 94,3
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 381 276 373 707 98,0 230 818 226 961 98,3 55 532 25 631 46,2 175 678 167 130 95,1
39. Létszámkeret (fő) 108 112 103,7 58 61 105,2 17 17 100,0 50 50 100,0
ezer Ft
3110 3111 3112 3113
József Attila Középiskolai Kós Károly Kollégium Czóbel Ernő Kollégium Váci Mihály Kollégium
Címrend Kollégium
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 61 579 57 646 93,6 164 643 165 057 100,3 62 684 62 781 100,2 180 692 178 220 98,6
2. Munkaadókat terhelő járulékok 16 461 14 321 87,0 48 252 47 694 98,8 17 318 17 375 100,3 51 440 50 022 97,2
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 400 400 100,0 1 000 1 000 100,0 200 200 100,0 765 765 100,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 35 312 33 892 96,0 163 135 176 210 108,0 25 025 19 888 79,5 131 762 126 122 95,7
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - 100 100 100,0 - 30 30 100,0
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 113 752 106 259 93,4 377 130 390 061 103,4 105 227 100 244 95,3 364 689 355 159 97,4
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 2 000 2 000 100,0 4 600 4 600 100,0 900 900 100,0 -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 2 000 2 000 100,0 4 600 4 600 100,0 900 900 100,0 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - 90 000 60 000 66,7 - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 90 000 60 000 66,7 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 115 752 108 259 93,5 471 730 454 661 96,4 106 127 101 144 95,3 364 689 355 159 97,4
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 16 993 17 858 105,1 115 328 121 495 105,3 11 640 14 100 121,1 49 633 49 167 99,1
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 98 759 90 401 91,5 356 402 333 166 93,5 94 487 87 044 92,1 314 193 304 663 97,0
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - 863 1 329 154,0
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 115 752 108 259 93,5 471 730 454 661 96,4 106 127 101 144 95,3 364 689 355 159 97,4
39. Létszámkeret (fő) 30 30 100,0 91 92 101,1 32 32 100,0 88 89 101,1
ezer Ft
3115 3116 3117 3117 01
Gyengénlátók Általános Iskolája, Gennaro Verolino Általános Iskola, Mozgásjavító Általános Iskola,Szki, Mozgásvizsgáló Országos Szakértői és
Címrend Egys. Gyógypedagógiai Módszertani Speciális Szakiskola ,Diákotthon, Egys. Gyógypedagógiai Módszertani Rehabilitációs Bizottság és Gyógy-
Intézménye és Diákotthona és Gyermekotthon Intézmény és Diákotthon pedagógiai Szolgáltató Központ
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 283 545 284 541 100,4 160 068 158 702 99,1 515 649 539 734 104,7 28 806 35 492 123,2
2. Munkaadókat terhelő járulékok 77 125 76 047 98,6 43 814 42 679 97,4 150 768 155 228 103,0 8 384 10 097 120,4
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 1 539 1 539 100,0 2 466 1 979 80,3 250 250 100,0 -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 91 977 89 996 97,8 78 640 74 900 95,2 247 842 311 839 125,8 -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 230 230 100,0 - 1 540 1 540 100,0 -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 454 416 452 353 99,5 284 988 278 260 97,6 916 049 1 008 591 110,1 37 190 45 589 122,6
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 1 821 1 821 100,0 1 253 1 253 100,0 1 510 1 510 100,0 -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 1 821 1 821 100,0 1 253 1 253 100,0 1 510 1 510 100,0 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 15 000 0,0 - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 15 000 0 0,0 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 471 237 454 174 96,4 286 241 279 513 97,6 917 559 1 010 101 110,1 37 190 45 589 122,6
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 15 429 14 861 96,3 10 815 13 000 120,2 23 226 24 039 103,5 -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 455 808 438 745 96,3 275 166 266 513 96,9 894 333 986 062 110,3 37 190 45 589 122,6
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - 260 0,0 - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 568 - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 471 237 454 174 96,4 286 241 279 513 97,6 917 559 1 010 101 110,1 37 190 45 589 122,6
39. Létszámkeret (fő) 140 140 100,0 91 91 100,0 270 275 101,9 11 14 127,3
ezer Ft
3118 3119 3119 01 3119 02
Dr. Török Béla Óvoda, Ált. Isk., Hallássérültek Óvodája, Ált. Isk-ja, Hallásvizsgáló Orsz. Szakértői és Re- Beszédvizsgáló Orsz. Szakértői és Re-
Címrend Spec. Szakisk., Egys. Gyógyp-i Módsz. Spec. Szi-ja, Egys. Gyógyp-i Módsz. habilitációs Bizottság és Gyógy- habilitációs Bizottság és Gyógy-
Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon Intézménye és Diákotthona pedagógiai Szolgáltató Központ pedagógiai Szolgáltató Központ
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 543 074 547 509 100,8 259 799 247 271 95,2 24 976 26 255 105,1 47 630 52 837 110,9
2. Munkaadókat terhelő járulékok 146 437 145 118 99,1 73 810 69 451 94,1 6 698 6 946 103,7 12 778 13 980 109,4
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 2 614 2 246 85,9 - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 155 954 149 821 96,1 124 740 127 750 102,4 - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 848 079 844 694 99,6 458 349 444 472 97,0 31 674 33 201 104,8 60 408 66 817 110,6
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 6 000 6 000 100,0 8 350 8 350 100,0 - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 6 000 6 000 100,0 8 350 8 350 100,0 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 854 079 850 694 99,6 466 699 452 822 97,0 31 674 33 201 104,8 60 408 66 817 110,6
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 17 500 19 700 112,6 13 000 13 500 103,8 - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 836 379 830 994 99,4 453 699 439 322 96,8 31 674 33 201 104,8 60 408 66 817 110,6
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 200 0,0 - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 854 079 850 694 99,6 466 699 452 822 97,0 31 674 33 201 104,8 60 408 66 817 110,6
39. Létszámkeret (fő) 289 286 99,0 134 131 97,8 12 12 100,0 22 23 104,5
ezer Ft
3119 03 3120 3120 01 3120 02
Fővárosi Beszédjavító Intézet Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Látásvizsgáló Orsz. Szakértői és 3. sz. Főv. Tanulási Kép. Vizsgáló
Címrend Módszertani Intézmény és Óvoda Spec. Szi-ja, Egys. Gyógyp-i Módsz. Int-e, Rehabilitációs Bizottság és Gyógy- Szakértői és Rehab. Bizottság és
Diákotthona és Gyermekotthona pedagógiai Szolgáltató Központ Gyógyped. Szolgáltató Központ
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 76 745 93 027 121,2 510 576 529 560 103,7 27 110 34 179 126,1 46 810 51 701 110,4
2. Munkaadókat terhelő járulékok 20 344 24 373 119,8 138 713 141 567 102,1 7 716 9 066 117,5 13 121 13 712 104,5
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - 3 139 3 080 98,1 - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - 152 494 159 931 104,9 7 200 0,0 -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 97 089 117 400 120,9 804 922 834 138 103,6 42 026 43 245 102,9 59 931 65 413 109,1
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - 2 794 2 794 100,0 - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 2 794 2 794 100,0 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - 3 450 3 450 100,0 - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 3 450 3 450 100,0 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 97 089 117 400 120,9 811 166 840 382 103,6 42 026 43 245 102,9 59 931 65 413 109,1
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - 26 803 28 535 106,5 - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 97 089 117 400 120,9 784 363 811 847 103,5 42 026 43 245 102,9 59 931 65 413 109,1
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 97 089 117 400 120,9 811 166 840 382 103,6 42 026 43 245 102,9 59 931 65 413 109,1
39. Létszámkeret (fő) 36 40 111,1 272 277 101,8 11 14 127,3 20 22 110,0
ezer Ft
3121 3122 3122 01 3122 02
Általános Iskola, Egységes Csalogány Óvoda, Ált.sk.,Készs.fejl. 4. sz. Főv. Tanulási Kép. Vizsgáló 1. sz. Főv. Tanulási Kép. Vizsgáló
Címrend Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Spec. Szi, Egys. Gyógyp-i Módsz. Szakértői és Rehab. Bizottság és Szakértői és Rehab. Bizottság és
Diákotthon és Gyermekotthon Intézmény, Diákotth. és Gyermekotth. Gyógyped. Szolgáltató Központ Gyógyped. Szolgáltató Központ
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 191 362 209 475 109,5 414 329 449 828 108,6 38 489 47 363 123,1 36 453 39 592 108,6
2. Munkaadókat terhelő járulékok 52 275 56 822 108,7 115 024 122 791 106,8 11 383 13 605 119,5 10 516 11 193 106,4
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 2 320 2 246 96,8 4 116 3 858 93,7 - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 71 969 73 993 102,8 161 844 165 354 102,2 - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 317 926 342 536 107,7 695 313 741 831 106,7 49 872 60 968 122,2 46 969 50 785 108,1
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 1 886 1 886 100,0 1 167 1 167 100,0 - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 1 886 1 886 100,0 1 167 1 167 100,0 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 16 000 0,0 - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 16 000 0 0,0 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 335 812 344 422 102,6 696 480 742 998 106,7 49 872 60 968 122,2 46 969 50 785 108,1
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 4 300 4 500 104,7 18 420 26 960 146,4 - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 331 512 339 922 102,5 678 060 716 038 105,6 49 872 60 968 122,2 46 969 50 785 108,1
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 335 812 344 422 102,6 696 480 742 998 106,7 49 872 60 968 122,2 46 969 50 785 108,1
39. Létszámkeret (fő) 109 118 108,3 221 235 106,3 16 20 125,0 14 15 107,1
ezer Ft
3122 03 3123 3124 3125
Fővárosi Iskolaszanatórium Szent Miklós Általános Iskola, Általános Iskola,Speciális Szakiskola Éltes Mátyás Általános Iskola,
Címrend Általános Iskola Diákotthon és Gyermekotthon és Gyermekotthon Diákotthon és Gyermekotthon
(Miklós tér)
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 72 585 65 171 89,8 219 915 220 274 100,2 137 301 138 845 101,1 144 781 143 163 98,9
2. Munkaadókat terhelő járulékok 21 723 19 407 89,3 57 064 56 125 98,4 37 101 36 832 99,3 40 200 38 948 96,9
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - 4 107 4 188 102,0 4 494 4 331 96,4 4 375 3 748 85,7
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - 66 844 59 776 89,4 69 957 67 188 96,0 66 594 63 416 95,2
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 94 308 84 578 89,7 347 930 340 363 97,8 248 853 247 196 99,3 255 950 249 275 97,4
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - 1 000 2 632 263,2 1 258 1 258 100,0 520 520 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 1 000 2 632 263,2 1 258 1 258 100,0 520 520 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 94 308 84 578 89,7 348 930 342 995 98,3 250 111 248 454 99,3 256 470 249 795 97,4
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - 3 512 3 644 103,8 7 100 7 500 105,6 2 500 2 587 103,5
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 94 308 84 578 89,7 345 418 339 351 98,2 243 011 240 954 99,2 253 970 247 208 97,3
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 94 308 84 578 89,7 348 930 342 995 98,3 250 111 248 454 99,3 256 470 249 795 97,4
39. Létszámkeret (fő) 34 30 88,2 117 117 100,0 87 87 100,0 94 94 100,0
ezer Ft
3126 3127 3100 3301
Palotás Gábor Általános Iskola Óvoda, Általános Iskola, Diákotthoni és kollégiumi Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Isk.,
Címrend (II. Ötvös J. utca) és Gyermekotthon (Pilis) ellátás összesen és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 112 436 113 970 101,4 199 805 227 042 113,6 5 422 040 5 579 191 102,9 244 212 231 568 94,8
2. Munkaadókat terhelő járulékok 31 408 31 908 101,6 55 672 61 984 111,3 1 497 284 1 516 282 101,3 66 336 60 142 90,7
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - 4 252 4 361 102,6 36 871 35 025 95,0 200 200 100,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 22 084 24 273 109,9 83 106 58 553 70,5 2 297 186 2 257 155 98,3 69 558 91 199 131,1
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - 2 920 2 920 100,0 -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - 0 0 - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - 0 0 - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 0 0 - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 165 928 170 151 102,5 342 835 351 940 102,7 9 256 301 9 390 573 101,5 380 306 383 109 100,7
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - 1 490 - 38 520 40 510 105,2 3 000 3 000 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - 0 0 - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - 0 0 - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 0 0 - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - 0 0 - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 0 0 - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 1 490 - 38 520 40 510 105,2 3 000 3 000 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 3 450 3 450 100,0 -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 0 0 - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - 0 0 - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - 10 000 - 136 000 89 000 65,4 10 000 -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 10 000 - 139 450 92 450 66,3 0 10 000 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - 0 0 - -
23. Egyéb kiadások - - 0 0 - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 165 928 170 151 102,5 342 835 363 430 106,0 9 434 271 9 523 533 100,9 383 306 396 109 103,3
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 6 800 7 000 102,9 4 340 5 500 126,7 570 461 608 800 106,7 11 000 14 750 134,1
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - 0 0 - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 159 128 163 151 102,5 338 495 357 930 105,7 8 859 987 8 909 637 100,6 357 806 366 859 102,5
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - 0 0 - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - 2 960 3 199 108,1 500 -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - 0 0 - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - 0 0 - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - 0 0 - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 863 1 897 219,8 9 500 3 000 31,6
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 - 5 000 11 000 220,0
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - 0 0 - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - 0 0 - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 165 928 170 151 102,5 342 835 363 430 106,0 9 434 271 9 523 533 100,9 383 306 396 109 103,3
39. Létszámkeret (fő) 55 56 101,8 120 120 100,0 2 894 2 949 101,9 128 128 100,0
ezer Ft
3302 3304 3305 3306
Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Benedek Elek Óvoda, Általános Isk., Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Horvát Óvoda,
Címrend Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Általános Iskola, Gimnázium, Általános Iskola, Gimnázium
Gimnázium és Diákotthon Gyógyped-i Módszertani Intézmény Szakközépiskola és Diákotthon és Diákotthon
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 183 821 195 387 106,3 207 661 223 740 107,7 163 196 164 710 100,9 198 361 201 956 101,8
2. Munkaadókat terhelő járulékok 49 849 51 971 104,3 55 110 58 505 106,2 44 704 44 280 99,1 52 299 52 413 100,2
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 300 300 100,0 103 0,0 100 100 100,0 -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 46 380 50 303 108,5 43 816 43 119 98,4 69 203 66 354 95,9 47 767 43 624 91,3
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 150 150 100,0 300 300 100,0 - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 280 500 298 111 106,3 306 990 325 664 106,1 277 203 275 444 99,4 298 427 297 993 99,9
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - 1 220 4 220 345,9 - 1 416 1 416 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 1 220 4 220 345,9 0 0 - 1 416 1 416 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - 40 000 30 000 75,0 27 000 0,0 -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 40 000 30 000 75,0 27 000 0 0,0 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 280 500 298 111 106,3 348 210 359 884 103,4 304 203 275 444 90,5 299 843 299 409 99,9
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 18 360 28 776 156,7 7 403 7 403 100,0 26 550 27 477 103,5 30 000 30 000 100,0
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 261 640 268 235 102,5 339 807 348 481 102,6 277 653 247 967 89,3 269 843 269 409 99,8
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 500 1 100 220,0 - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 1 000 4 000 400,0 - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 280 500 298 111 106,3 348 210 359 884 103,4 304 203 275 444 90,5 299 843 299 409 99,9
39. Létszámkeret (fő) 102 106 103,9 108 114 105,6 93 94 101,1 100 102 102,0
ezer Ft
3307 3308 3309
Nagy László Általános Iskola Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Kossuth Lajos Gimnázium
Címrend és Gimnázium Tannyelvű Gimnázium
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 254 255 256 257 258 259 260 261 262
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 248 272 251 429 101,3 158 649 157 087 99,0 116 318 113 237 97,4
2. Munkaadókat terhelő járulékok 65 993 65 700 99,6 42 751 41 631 97,4 30 853 29 482 95,6
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 700 700 100,0 1 000 1 000 100,0 50 50 100,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 79 273 73 759 93,0 57 054 51 886 90,9 26 157 25 644 98,0
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 394 238 391 588 99,3 259 454 251 604 97,0 173 378 168 413 97,1
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 80 000 0,0
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 80 000 0 0,0
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - -
23. Egyéb kiadások - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 394 238 391 588 99,3 259 454 251 604 97,0 253 378 168 413 66,5
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 28 500 29 500 103,5 13 500 15 500 114,8 9 302 9 635 103,6
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 365 738 362 088 99,0 245 954 236 104 96,0 244 076 158 778 65,1
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 394 238 391 588 99,3 259 454 251 604 97,0 253 378 168 413 66,5
39. Létszámkeret (fő) 121 124 102,5 72 73 101,4 54 54 100,0
ezer Ft
3310 3311 3312 3313
Német Nemzetiségi Gimnázium Zrínyi Miklós Gimnázium Bláthy Ottó Titusz Informatikai Trefort Ágoston Kéttannyelvű
Címrend és Kollégium Szakközépiskola és Gimnázium Fővárosi Gyakorló
Szakközépiskola
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 148 553 139 303 93,8 136 095 137 081 100,7 227 921 193 963 85,1 389 585 327 056 83,9
2. Munkaadókat terhelő járulékok 38 661 38 047 98,4 35 821 35 411 98,9 58 363 47 938 82,1 111 301 92 607 83,2
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - 350 350 100,0 1 609 1 609 100,0 3 130 1 130 36,1
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 42 889 51 886 121,0 48 644 39 283 80,8 35 993 28 767 79,9 40 176 61 721 153,6
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 230 103 229 236 99,6 220 910 212 125 96,0 323 886 272 277 84,1 544 192 482 514 88,7
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - 4 820 4 820 100,0 4 952 4 952 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 4 820 4 820 100,0 4 952 4 952 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - 78 000 - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 78 000 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 230 103 229 236 99,6 220 910 290 125 131,3 328 706 277 097 84,3 549 144 487 466 88,8
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 11 750 14 500 123,4 15 000 15 000 100,0 18 327 16 076 87,7 20 000 20 700 103,5
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 218 353 214 736 98,3 198 410 267 625 134,9 310 379 261 021 84,1 529 144 466 766 88,2
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - 7 500 7 500 100,0 - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 230 103 229 236 99,6 220 910 290 125 131,3 328 706 277 097 84,3 549 144 487 466 88,8
39. Létszámkeret (fő) 74 74 100,0 58 58 100,0 98 86 87,8 171 139 81,3
ezer Ft
3313 01 3314 3315 3317
Kisfaludy Károly Középiskolai Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Pesti Barnabás Élelmiszeripari Katona József Műszaki,
Címrend Kollégium Szakközépiskola és Szakiskola Szakképző Iskola és Gimnázium Közgazdasági Szakképző Iskola
és Gimnázium
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 43 897 44 609 101,6 284 054 301 203 106,0 408 387 390 084 95,5 360 050 367 719 102,1
2. Munkaadókat terhelő járulékok 11 817 11 832 100,1 79 997 81 304 101,6 104 381 97 676 93,6 93 179 94 039 100,9
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - 440 440 100,0 820 1 320 161,0 3 282 5 282 160,9
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - 55 478 58 500 105,4 133 275 147 312 110,5 80 345 78 416 97,6
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - 2 000 2 000 100,0 -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 55 714 56 441 101,3 419 969 441 447 105,1 648 863 638 392 98,4 536 856 545 456 101,6
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - 1 300 - 2 000 2 000 100,0 774 774 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 1 300 - 2 000 2 000 100,0 774 774 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - 1 000 - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 10 000 0,0 -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 1 000 - 10 000 0 0,0 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 55 714 56 441 101,3 419 969 443 747 105,7 660 863 640 392 96,9 537 630 546 230 101,6
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - 20 200 24 250 120,0 90 000 94 000 104,4 25 388 25 388 100,0
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 55 714 56 441 101,3 399 769 404 991 101,3 567 863 543 892 95,8 511 742 520 342 101,7
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - 1 000 1 000 100,0 -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - 12 506 - 1 500 1 000 66,7 -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 2 000 - 500 500 100,0 500 500 100,0
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 55 714 56 441 101,3 419 969 443 747 105,7 660 863 640 392 96,9 537 630 546 230 101,6
39. Létszámkeret (fő) 23 23 100,0 134 141 105,2 189 190 100,5 162 170 104,9
ezer Ft
3318 3319 3320 3321
Csepel-Sziget Műszaki Kanizsay Dorottya Egészségügyi Bókay János Humán Kéttannyelvű Fodor József Szakképző Iskola
Címrend Szakközépiskola, Szakiskola Szakképző Iskola és Gimnázium Szki, Szakiskola és Gimnázium és Gimnázium
és Kollégium
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 429 378 454 058 105,7 205 483 208 046 101,2 193 798 170 947 88,2 143 170 150 604 105,2
2. Munkaadókat terhelő járulékok 112 315 114 405 101,9 51 271 51 642 100,7 54 949 46 140 84,0 37 193 38 517 103,6
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 1 406 13 906 989,0 500 500 100,0 150 150 100,0 204 204 100,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 121 323 172 193 141,9 125 163 34 419 27,5 2 097 2 628 125,3 31 111 28 090 90,3
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 1 000 1 000 100,0 - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 665 422 755 562 113,5 382 417 294 607 77,0 250 994 219 865 87,6 211 678 217 415 102,7
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 1 307 1 307 100,0 4 000 2 000 50,0 - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 1 307 1 307 100,0 4 000 2 000 50,0 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 20 000 0,0 -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 20 000 0 0,0 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 666 729 756 869 113,5 386 417 296 607 76,8 270 994 219 865 81,1 211 678 217 415 102,7
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 32 127 30 658 95,4 136 490 47 108 34,5 4 102 6 222 151,7 5 485 6 673 121,7
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 625 102 610 488 97,7 249 927 249 499 99,8 266 892 213 643 80,0 206 193 210 742 102,2
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 1 000 88 339 8833,9 - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel 8 020 - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 8 500 19 364 227,8 - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 666 729 756 869 113,5 386 417 296 607 76,8 270 994 219 865 81,1 211 678 217 415 102,7
39. Létszámkeret (fő) 209 211 101,0 84 86 102,4 96 87 90,6 69 75 108,7
ezer Ft
3323 3324 3325 3326
Öveges József Gyakorló Raoul Wallenberg Humán Fazekas Mihály Fővárosi Széchenyi István Gimnázium
Címrend Középiskola és Szakiskola Szakképző Iskola és Gimnázium Gyakorló Általános Iskola és
Gimnázium
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 507 002 441 693 87,1 537 029 515 011 95,9 436 245 435 701 99,9 182 025 187 896 103,2
2. Munkaadókat terhelő járulékok 133 266 111 510 83,7 127 652 119 481 93,6 115 723 113 809 98,3 49 088 49 803 101,5
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 1 441 1 441 100,0 16 342 16 342 100,0 1 787 1 787 100,0 1 073 1 073 100,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 123 965 61 943 50,0 59 100 49 020 82,9 79 875 68 871 86,2 44 732 30 381 67,9
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 765 674 616 587 80,5 740 123 699 854 94,6 633 630 620 168 97,9 276 918 269 153 97,2
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 511 030 858 430 168,0 1 755 - 954 954 100,0 960 960 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) 157 000 254 939 162,4 - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 668 030 1 113 369 166,7 0 1 755 - 954 954 100,0 960 960 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 5 000 0,0 -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 5 000 0 0,0 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 1 433 704 1 729 956 120,7 740 123 701 609 94,8 639 584 621 122 97,1 277 878 270 113 97,2
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 40 000 40 000 100,0 71 600 70 380 98,3 42 500 42 500 100,0 17 225 17 251 100,2
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 738 930 821 556 111,2 668 523 627 774 93,9 595 084 578 122 97,1 260 653 252 862 97,0
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 10 000 - - 500 500 100,0 -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel 505 000 856 400 169,6 - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 145 774 2 000 1,4 1 700 - 1 500 0,0 -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 4 000 0,0 1 755 - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 1 433 704 1 729 956 120,7 740 123 701 609 94,8 639 584 621 122 97,1 277 878 270 113 97,2
39. Létszámkeret (fő) 183 181 98,9 231 216 93,5 166 166 100,0 84 84 100,0
ezer Ft
3328 3329 3330 3331
Petőfi Sándor Gimnázium Kölcsey Ferenc Gimnázium Vörösmarty Mihály Gimnázium Eötvös József Gimnázium
Címrend
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 168 136 167 184 99,4 258 451 258 137 99,9 181 652 182 469 100,4 326 571 338 975 103,8
2. Munkaadókat terhelő járulékok 40 940 39 983 97,7 72 524 71 495 98,6 46 592 46 118 99,0 83 078 85 170 102,5
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - 364 364 100,0 700 700 100,0 6 606 6 606 100,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 43 840 39 156 89,3 97 769 91 498 93,6 76 318 71 767 94,0 132 769 65 314 49,2
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 252 916 246 323 97,4 429 108 421 494 98,2 305 262 301 054 98,6 549 024 496 065 90,4
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 3 000 3 000 100,0 2 280 2 280 100,0 10 800 10 800 100,0 4 500 4 500 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 3 000 3 000 100,0 2 280 2 280 100,0 10 800 10 800 100,0 4 500 4 500 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 30 000 - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 30 000 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 255 916 249 323 97,4 431 388 423 774 98,2 316 062 341 854 108,2 553 524 500 565 90,4
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 7 400 7 400 100,0 10 000 8 000 80,0 12 000 13 000 108,3 22 860 23 667 103,5
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 248 516 241 923 97,3 416 388 411 774 98,9 304 062 328 854 108,2 530 664 476 898 89,9
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 5 000 4 000 80,0 - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 255 916 249 323 97,4 431 388 423 774 98,2 316 062 341 854 108,2 553 524 500 565 90,4
39. Létszámkeret (fő) 66 68 103,0 86 86 100,0 68 71 104,4 100 105 105,0
ezer Ft
3332 3333 3300
Veres Pálné Gimnázium Madách Imre Gimnázium Iskolai oktatás összesen
Címrend
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 323 324 325 326 327 328 329 330 331
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 250 711 253 541 101,1 199 087 193 673 97,3 7 537 770 7 398 067 98,1
2. Munkaadókat terhelő járulékok 70 473 70 238 99,7 51 190 48 927 95,6 1 987 669 1 910 216 96,1
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 6 424 6 424 100,0 2 869 2 879 100,3 51 950 64 857 124,8
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 106 625 102 097 95,8 62 889 57 522 91,5 1 983 584 1 786 672 90,1
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - 3 450 3 450 100,0
6. Támogatásértékű működési kiadás - - 0 0 -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - 0 0 -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 0 0 -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 434 233 432 300 99,6 316 035 303 001 95,9 11 564 423 11 163 262 96,5
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 4 000 4 000 100,0 - 561 013 912 468 162,6
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - 157 000 254 939 162,4
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - 0 0 -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 0 0 -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - 0 0 -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 0 0 -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 4 000 4 000 100,0 0 0 - 718 013 1 167 407 162,6
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 0 1 000 -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 0 0 -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - 0 0 -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 182 000 148 000 81,3
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 182 000 149 000 81,9
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - 0 0 -
23. Egyéb kiadások - - 0 0 -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 438 233 436 300 99,6 316 035 303 001 95,9 12 464 436 12 479 669 100,1
BEVÉTELEK 0 0
25. Intézményi működési bevételek 19 148 21 930 114,5 16 151 16 151 100,0 782 368 723 895 92,5
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - 0 0 -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 419 085 414 370 98,9 299 834 286 790 95,6 10 983 744 10 719 030 97,6
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - 1 000 1 000 100,0
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - 10 - 11 000 121 455 1104,1
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - 0 0 -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - 505 000 864 420 171,2
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - 0 0 -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 50 50 100,0 171 324 33 114 19,3
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 10 000 16 755 167,6
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - 0 0 -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - 0 0 -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 438 233 436 300 99,6 316 035 303 001 95,9 12 464 436 12 479 669 100,1
39. Létszámkeret (fő) 86 89 103,5 68 67 98,5 3 283 3 268 99,5
ezer Ft
3401 3501 3502 3503
Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Schulek Frigyes Kéttannyelvű Kozma Lajos Faipari Szki Újpesti Két Tanítási Nyelvű
Címrend Általános Iskola, Gimnázium, Alap- Építőipari Műszaki Szki Műszaki Szakközépiskola,
fokú Művészetokt. Int. és Szki Szakiskola és Gimnázium
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 170 452 176 818 103,7 239 243 212 982 89,0 184 592 185 689 100,6 392 342 398 489 101,6
2. Munkaadókat terhelő járulékok 45 445 46 494 102,3 64 097 56 018 87,4 45 366 44 887 98,9 102 283 101 762 99,5
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 250 250 100,0 1 059 1 059 100,0 3 580 3 580 100,0 1 500 4 000 266,7
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 54 635 49 528 90,7 55 141 47 966 87,0 49 334 44 771 90,8 83 185 73 533 88,4
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 270 782 273 090 100,9 359 540 318 025 88,5 282 872 278 927 98,6 579 310 577 784 99,7
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - 198 198 100,0 2 100 2 100 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 198 198 100,0 2 100 2 100 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) 9 236 9 236 100,0 - 50 50 100,0 5 000 5 000 100,0
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - 20 000 0,0
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 9 236 9 236 100,0 0 0 - 50 50 100,0 25 000 5 000 20,0
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 280 018 282 326 100,8 359 540 318 025 88,5 283 120 279 175 98,6 606 410 584 884 96,5
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 12 600 12 600 100,0 11 058 10 052 90,9 14 900 15 400 103,4 19 330 21 179 109,6
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 267 418 269 726 100,9 348 332 307 673 88,3 268 120 263 675 98,3 586 380 560 505 95,6
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - 100 100 100,0 -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - 200 2 700 1350,0
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - 300 - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 150 0,0 - 500 500 100,0
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 280 018 282 326 100,8 359 540 318 025 88,5 283 120 279 175 98,6 606 410 584 884 96,5
39. Létszámkeret (fő) 76 80 105,3 108 99 91,7 83 85 102,4 173 176 101,7
ezer Ft
3507 3508 3510 3512
Jelky András Ruhaipari és Művészeti Fáy András Közlekedésgépészeti, Pataky István Fővárosi Gyakorló Mechatronikai Szki és
Címrend Szakközépiskola Műszaki Szki Híradásipari és Informatikai Szki Gimnázium
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 249 637 231 932 92,9 194 691 202 075 103,8 167 197 163 329 97,7 170 948 166 722 97,5
2. Munkaadókat terhelő járulékok 67 029 63 639 94,9 49 326 52 546 106,5 43 480 41 642 95,8 44 502 42 600 95,7
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 500 500 100,0 396 396 100,0 - 250 250 100,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 41 389 44 296 107,0 26 390 18 636 70,6 37 739 33 496 88,8 50 218 46 325 92,2
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - 700 500 71,4 - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 358 555 340 367 94,9 271 503 274 153 101,0 248 416 238 467 96,0 265 918 255 897 96,2
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 2 000 1 005 50,3 750 750 100,0 - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 2 000 1 005 50,3 750 750 100,0 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 360 555 341 372 94,7 272 253 274 903 101,0 248 416 238 467 96,0 265 918 255 897 96,2
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 8 500 9 000 105,9 6 300 6 000 95,2 5 500 5 800 105,5 9 000 10 350 115,0
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 351 887 332 199 94,4 265 953 268 903 101,1 242 916 232 667 95,8 256 918 245 547 95,6
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 5 - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 168 168 100,0 - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 360 555 341 372 94,7 272 253 274 903 101,0 248 416 238 467 96,0 265 918 255 897 96,2
39. Létszámkeret (fő) 102 100 98,0 87 93 106,9 81 80 98,8 81 80 98,8
ezer Ft
3514 3515 3516 3517
Bolyai János Fővárosi Gyakorló Magyar Hajózási Szakközépiskola Verebély László Szakközépiskola Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű
Címrend Műszaki Szki és Kollégium és Szakiskola és Szakiskola Vegyipari, Környezetvédelmi
és Informatikai Szki
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 212 608 203 831 95,9 138 082 138 847 100,6 170 588 164 194 96,3 333 241 311 931 93,6
2. Munkaadókat terhelő járulékok 56 324 53 161 94,4 35 568 36 721 103,2 49 526 45 234 91,3 85 062 77 775 91,4
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 1 548 648 41,9 - 310 310 100,0 200 200 100,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 40 428 36 375 90,0 36 915 22 011 59,6 38 817 33 673 86,7 52 317 56 386 107,8
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - 150 150 100,0 -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 310 908 294 015 94,6 210 565 197 579 93,8 259 391 243 561 93,9 470 820 446 292 94,8
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 1 375 800 58,2 676 - - 702 682 182 0,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - 155 817 35 497 22,8
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 1 375 800 58,2 0 676 - 0 0 - 858 499 35 679 4,2
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - 8 000 0,0
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 8 000 0 0,0
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 312 283 294 815 94,4 210 565 198 255 94,2 259 391 243 561 93,9 1 337 319 481 971 36,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 22 061 21 000 95,2 15 314 16 140 105,4 23 653 22 133 93,6 15 509 12 937 83,4
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 290 222 273 815 94,3 195 101 182 115 93,3 235 738 221 428 93,9 619 310 469 034 75,7
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - 702 500 0,0
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 150 0,0 - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 312 283 294 815 94,4 210 565 198 255 94,2 259 391 243 561 93,9 1 337 319 481 971 36,0
39. Létszámkeret (fő) 101 98 97,0 72 72 100,0 78 78 100,0 156 148 94,9
ezer Ft
3518 3519 3520 3521
Egressy Gábor Kéttannyelvű Corvin Mátyás Gimnázium és Békésy György Posta- és Pogány Frigyes Két Tanítási
Címrend Műszaki Szki Műszaki Szki Távközlésforgalmi Szki Nyelvű Építészeti, Informatikai
Szakközépiskola és Gimnázium
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 230 293 239 333 103,9 153 006 151 359 98,9 135 518 141 807 104,6 209 891 211 543 100,8
2. Munkaadókat terhelő járulékok 61 424 62 911 102,4 41 986 37 871 90,2 36 328 37 527 103,3 55 451 55 741 100,5
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 3 136 3 436 109,6 - 2 400 100 4,2 1 300 1 300 100,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 38 790 32 933 84,9 25 775 25 438 98,7 21 463 20 607 96,0 36 453 31 559 86,6
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 200 200 100,0 - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 333 843 338 813 101,5 220 767 214 668 97,2 195 709 200 041 102,2 303 095 300 143 99,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - 1 000 1 000 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 1 000 1 000 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 333 843 338 813 101,5 220 767 214 668 97,2 195 709 200 041 102,2 304 095 301 143 99,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 15 300 15 835 103,5 8 000 8 500 106,3 5 100 5 900 115,7 13 300 13 300 100,0
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 315 543 319 978 101,4 212 767 206 168 96,9 190 609 194 141 101,9 290 795 287 843 99,0
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 3 000 3 000 100,0 - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 333 843 338 813 101,5 220 767 214 668 97,2 195 709 200 041 102,2 304 095 301 143 99,0
39. Létszámkeret (fő) 108 112 103,7 72 72 100,0 63 67 106,3 96 100 104,2
ezer Ft
3522 3523 3525 3529
Eötvös Lóránd Szakközépiskola Kossuth Lajos Kéttannyelvű Gundel Károly Vendéglátóipari és Széchenyi István Gyakorló
Címrend és Szakiskola (XX. Török Flóris u.) Fővárosi Gyakorló Műszaki Idegenforgalmi Szakképző Iskola Kereskedelmi Szki
Szakközépiskola és Szakiskola
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 228 232 229 580 100,6 260 782 265 152 101,7 393 259 405 723 103,2 182 207 181 597 99,7
2. Munkaadókat terhelő járulékok 58 194 61 987 106,5 70 056 70 077 100,0 105 610 104 825 99,3 49 345 46 650 94,5
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 184 184 100,0 1 500 1 500 100,0 - 1 554 1 554 100,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 21 722 19 443 89,5 74 764 68 904 92,2 75 220 67 247 89,4 23 685 20 553 86,8
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - 500 500 100,0 50 100 200,0 -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 308 332 311 194 100,9 407 602 406 133 99,6 574 139 577 895 100,7 256 791 250 354 97,5
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 5 194 3 076 59,2 1 558 1 558 100,0 - 200 -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 5 194 3 076 59,2 1 558 1 558 100,0 0 0 - 0 200 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - 2 000 2 000 100,0 - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 2 000 2 000 100,0 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 313 526 314 270 100,2 411 160 409 691 99,6 574 139 577 895 100,7 256 791 250 554 97,6
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 5 000 7 542 150,8 27 100 28 050 103,5 29 590 30 630 103,5 5 500 4 500 81,8
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 308 526 306 728 99,4 384 060 381 641 99,4 544 549 547 265 100,5 251 291 245 054 97,5
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - 1 000 -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 313 526 314 270 100,2 411 160 409 691 99,6 574 139 577 895 100,7 256 791 250 554 97,6
39. Létszámkeret (fő) 100 103 103,0 132 136 103,0 193 199 103,1 75 78 104,0
ezer Ft
3531 3533 3535 3537
Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Varga István Kereskedelmi, Nemes Nagy Ágnes Semmelweis Ignác Humán
Címrend Szakközépiskola Közgazdasági Szki és Szakiskola Humán Szakközépiskola Szakképző Iskola és Gimnázium
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 170 652 169 522 99,3 189 144 180 848 95,6 120 911 106 771 88,3 182 984 170 332 93,1
2. Munkaadókat terhelő járulékok 46 969 44 089 93,9 48 839 45 801 93,8 33 275 28 968 87,1 47 908 41 145 85,9
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 50 230 460,0 200 200 100,0 472 472 100,0 500 100 20,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 48 414 43 426 89,7 61 676 57 276 92,9 16 856 17 953 106,5 26 878 28 009 104,2
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - 300 0,0
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 266 085 257 267 96,7 299 859 284 125 94,8 171 514 154 164 89,9 258 570 239 586 92,7
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 600 - - 300 300 100,0 1 000 1 000 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 600 - 0 0 - 300 300 100,0 1 000 1 000 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - 5 400 5 400 100,0
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - 8 000 - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 8 000 - 0 0 - 5 400 5 400 100,0
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 266 085 257 867 96,9 299 859 292 125 97,4 171 814 154 464 89,9 264 970 245 986 92,8
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 13 440 12 020 89,4 12 000 12 000 100,0 4 150 6 500 156,6 8 000 8 000 100,0
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 252 645 245 467 97,2 287 859 280 125 97,3 167 664 147 964 88,3 256 970 237 986 92,6
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 380 - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 266 085 257 867 96,9 299 859 292 125 97,4 171 814 154 464 89,9 264 970 245 986 92,8
39. Létszámkeret (fő) 75 77 102,7 74 72 97,3 55 52 94,5 81 78 96,3
ezer Ft
3538 3540 3541 3542
Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Berzeviczy Gergely II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Leövey Klára Közgazdasági Szki
Címrend Kéttannyelvű Külkereskedelmi Két Tanítási Nyelvű Gyakorló Közgazdasági és Szi
Közgazdasági Szki Közgazdasági Szakközépiskola Szakközépiskola
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 335 206 295 764 88,2 142 481 139 045 97,6 246 902 238 546 96,6 163 352 148 839 91,1
2. Munkaadókat terhelő járulékok 84 888 72 682 85,6 33 933 32 334 95,3 62 612 57 951 92,6 40 655 36 024 88,6
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 2 300 2 300 100,0 182 182 100,0 - 250 250 100,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 37 849 31 008 81,9 19 342 25 443 131,5 49 150 43 473 88,4 27 744 24 634 88,8
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 2 500 2 500 100,0 - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 462 743 404 254 87,4 195 938 197 004 100,5 358 664 339 970 94,8 232 001 209 747 90,4
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - 7 150 5 150 72,0 1 000 0,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 7 150 5 150 72,0 1 000 0 0,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - 10 000 0,0 20 000 0,0 -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 10 000 0 0,0 20 000 0 0,0 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 462 743 404 254 87,4 205 938 197 004 95,7 385 814 345 120 89,5 233 001 209 747 90,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 20 700 20 700 100,0 6 640 6 640 100,0 20 000 20 000 100,0 5 500 5 500 100,0
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 442 043 383 554 86,8 199 298 190 364 95,5 355 664 312 270 87,8 227 501 204 247 89,8
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - 150 150 100,0 -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - 2 000 7 700 385,0 -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - 3 000 0,0 -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 1 000 1 000 100,0 -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 4 000 4 000 100,0 -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 462 743 404 254 87,4 205 938 197 004 95,7 385 814 345 120 89,5 233 001 209 747 90,0
39. Létszámkeret (fő) 141 120 85,1 61 62 101,6 106 98 92,5 75 69 92,0
ezer Ft
3543 3544 3545
Teleki Blanka Közgazdasági Szent István Közgazdasági Keleti Károly Közgazdasági
Címrend Szakközépiskola Szakközépiskola és Kollégium Szakközépiskola
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 416 417 418 419 420 421 422 423 424
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 147 077 143 117 97,3 230 460 239 225 103,8 172 318 174 027 101,0
2. Munkaadókat terhelő járulékok 39 575 37 853 95,6 62 107 63 561 102,3 44 824 46 987 104,8
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 140 140 100,0 - 210 210 100,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 34 137 30 465 89,2 51 430 62 944 122,4 35 099 26 753 76,2
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 220 929 211 575 95,8 343 997 365 730 106,3 252 451 247 977 98,2
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 211 211 100,0 - 555 555 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 211 211 100,0 0 0 - 555 555 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 10 000 0,0
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 10 000 0 0,0
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - -
23. Egyéb kiadások - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 221 140 211 786 95,8 343 997 365 730 106,3 263 006 248 532 94,5
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 11 000 11 000 100,0 23 562 23 562 100,0 11 670 10 405 89,2
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 210 140 200 786 95,5 320 435 342 168 106,8 251 336 238 127 94,7
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 221 140 211 786 95,8 343 997 365 730 106,3 263 006 248 532 94,5
39. Létszámkeret (fő) 65 66 101,5 103 108 104,9 81 85 104,9
ezer Ft
3548 3549 3550 3552
Károlyi Mihály Neumann János Bethlen Gábor Közlekedési és Pestszentlőrinci Közgazdasági és
Címrend Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű, Számítástechnikai Szki Közgazdasági Szki Informatikai Szakközépiskola
Közgazdasági Szakközépiskola
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 218 109 218 776 100,3 211 347 216 635 102,5 162 008 146 924 90,7 150 779 135 501 89,9
2. Munkaadókat terhelő járulékok 59 934 57 621 96,1 58 003 58 687 101,2 41 589 36 810 88,5 39 282 34 436 87,7
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 3 420 3 420 100,0 300 300 100,0 1 310 800 61,1 50 50 100,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 28 708 24 691 86,0 71 103 65 071 91,5 49 941 43 827 87,8 18 901 15 602 82,5
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 310 171 304 508 98,2 340 753 340 693 100,0 254 848 228 361 89,6 209 012 185 589 88,8
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - 2 000 2 000 100,0 200 200 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 2 000 2 000 100,0 200 200 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 9 000 - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 9 000 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 310 171 304 508 98,2 340 753 340 693 100,0 256 848 239 361 93,2 209 212 185 789 88,8
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 7 860 7 860 100,0 18 000 18 000 100,0 7 500 8 850 118,0 5 100 5 300 103,9
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 302 311 296 648 98,1 322 753 322 693 100,0 243 348 228 148 93,8 204 112 180 489 88,4
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - 664 - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - 500 786 157,2 -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - 780 - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 500 133 26,6 -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 5 000 0,0 -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 310 171 304 508 98,2 340 753 340 693 100,0 256 848 239 361 93,2 209 212 185 789 88,8
39. Létszámkeret (fő) 99 100 101,0 92 96 104,3 76 73 96,1 73 67 91,8
ezer Ft
3553 3557 3559 3560
Pesterzsébeti Közgazdasági Modell Divatiskola Iparművészeti, Ganz Ábrahám Kéttannyelvű Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki
Címrend Szakközépiskola és Szakiskola Ruha- és Textilipari Szki Gyakorló Szakközépiskola és Szi Középiskola, Szakiskola és Kollégium
és Szakiskola
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 166 678 161 683 97,0 318 943 330 124 103,5 192 094 182 099 94,8 555 721 547 648 98,5
2. Munkaadókat terhelő járulékok 44 961 43 006 95,7 87 617 85 553 97,6 51 572 48 062 93,2 146 990 142 307 96,8
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - 3 622 3 622 100,0 600 600 100,0 1 214 1 214 100,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 27 285 22 542 82,6 107 923 88 190 81,7 76 199 73 635 96,6 89 284 103 280 115,7
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 238 924 227 231 95,1 518 105 507 489 98,0 320 465 304 396 95,0 793 209 794 449 100,2
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - 2 140 0,0 5 780 5 780 100,0 312 571 4 371 1,4
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - 130 558 13 312 10,2
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 2 140 0 0,0 5 780 5 780 100,0 443 129 17 683 4,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - 8 000 0,0
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 8 000 0 0,0
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 238 924 227 231 95,1 520 245 507 489 97,5 326 245 310 176 95,1 1 244 338 812 132 65,3
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 5 332 4 974 93,3 21 000 15 000 71,4 16 000 16 200 101,3 45 000 45 000 100,0
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 233 592 222 257 95,1 499 245 492 489 98,6 308 045 291 976 94,8 891 138 767 132 86,1
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - 200 0,0 -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - 2 000 2 000 100,0 -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - 308 200 0,0
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 238 924 227 231 95,1 520 245 507 489 97,5 326 245 310 176 95,1 1 244 338 812 132 65,3
39. Létszámkeret (fő) 73 73 100,0 148 148 100,0 90 88 97,8 278 276 99,3
ezer Ft
3561 3562 3563 3565
Jaschik Álmos Művészeti Magyar Gyula Kertészeti Szki és Giorgio Perlasca Kereskedelmi, Bánki Donát Közlekedésgépészeti
Címrend Szakképző Iskola Szakiskola Vendéglátóipari Szki és Szakiskola Szki és Szi
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 237 179 237 786 100,3 323 134 336 169 104,0 202 637 209 003 103,1 322 319 302 196 93,8
2. Munkaadókat terhelő járulékok 64 046 63 198 98,7 88 348 83 401 94,4 55 174 56 043 101,6 89 243 82 563 92,5
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 2 800 2 800 100,0 2 200 2 200 100,0 2 033 3 257 160,2 1 561 1 561 100,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 27 133 22 090 81,4 126 601 119 522 94,4 55 615 53 478 96,2 129 898 145 788 112,2
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 750 500 66,7 - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 331 908 326 374 98,3 540 283 541 292 100,2 315 459 321 781 102,0 543 021 532 108 98,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 1 200 1 200 100,0 805 805 100,0 922 922 100,0 750 750 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 1 200 1 200 100,0 805 805 100,0 922 922 100,0 750 750 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 333 108 327 574 98,3 541 088 542 097 100,2 316 381 322 703 102,0 543 771 532 858 98,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 5 700 6 300 110,5 18 000 18 000 100,0 28 850 28 850 100,0 8 511 9 981 117,3
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 327 408 321 274 98,1 523 088 524 097 100,2 287 531 293 853 102,2 535 260 522 877 97,7
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 333 108 327 574 98,3 541 088 542 097 100,2 316 381 322 703 102,0 543 771 532 858 98,0
39. Létszámkeret (fő) 111 112 100,9 141 144 102,1 105 108 102,9 164 156 95,1
ezer Ft
3566 3567 3568 3569
Dobos C. József Vendéglátóipari Ybl Miklós Építőipari Wesselényi Miklós Műszaki Szki Kaesz Gyula Faipari Szki
Címrend Szakképző Iskola Szakképző Iskola és Szakiskola és Szakiskola
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 246 536 239 636 97,2 297 896 317 194 106,5 196 008 180 148 91,9 206 321 201 941 97,9
2. Munkaadókat terhelő járulékok 54 913 52 045 94,8 76 949 80 579 104,7 51 775 46 605 90,0 55 526 53 296 96,0
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 100 100 100,0 6 000 6 000 100,0 2 000 2 000 100,0 4 000 3 000 75,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 86 137 85 480 99,2 84 448 111 856 132,5 46 233 39 346 85,1 38 278 34 665 90,6
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - 1 030 1 030 100,0 -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 387 686 377 261 97,3 465 293 515 629 110,8 297 046 269 129 90,6 304 125 292 902 96,3
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 890 890 100,0 583 338 2 458 0,4 1 743 1 743 100,0 1 411 1 411 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - 197 930 52 833 26,7 - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 890 890 100,0 781 268 55 291 7,1 1 743 1 743 100,0 1 411 1 411 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 388 576 378 151 97,3 1 246 561 570 920 45,8 298 789 270 872 90,7 305 536 294 313 96,3
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 26 000 28 000 107,7 20 400 21 114 103,5 12 637 12 637 100,0 11 887 11 887 100,0
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 362 576 350 151 96,6 645 281 549 806 85,2 286 152 258 235 90,2 293 649 282 426 96,2
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - 580 880 0,0 - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 388 576 378 151 97,3 1 246 561 570 920 45,8 298 789 270 872 90,7 305 536 294 313 96,3
39. Létszámkeret (fő) 126 123 97,6 135 147 108,9 90 86 95,6 107 105 98,1
ezer Ft
3570 3571 3573 3575
Erzsébet Királyné Szolgáltató és Arany János Műszaki Szki Csonka János Műszaki Szki és Csepeli Vendéglátóipari
Címrend Kereskedelmi Szki és Szakiskola és Szakiskola Szakiskola Szki és Szakiskola
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 206 898 225 204 108,8 252 497 237 568 94,1 241 248 230 951 95,7 163 298 161 403 98,8
2. Munkaadókat terhelő járulékok 52 766 58 081 110,1 66 877 61 605 92,1 60 737 58 309 96,0 42 109 40 917 97,2
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 2 550 1 550 60,8 700 700 100,0 3 850 2 350 61,0 300 300 100,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 38 662 43 000 111,2 36 060 35 832 99,4 76 587 71 694 93,6 27 138 24 408 89,9
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 300 876 327 835 109,0 356 134 335 705 94,3 382 422 363 304 95,0 232 845 227 028 97,5
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 1 100 0,0 1 662 1 662 100,0 4 330 4 330 100,0 480 480 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 1 100 0 0,0 1 662 1 662 100,0 4 330 4 330 100,0 480 480 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 301 976 327 835 108,6 357 796 337 367 94,3 386 752 367 634 95,1 233 325 227 508 97,5
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 24 051 23 000 95,6 5 208 9 542 183,2 23 885 23 885 100,0 8 200 8 200 100,0
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 272 925 301 835 110,6 352 538 327 815 93,0 362 867 343 749 94,7 225 125 219 308 97,4
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - 50 10 20,0 - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 1 000 1 000 100,0 - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel 2 000 0,0 - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 2 000 - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 2 000 0,0 - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 301 976 327 835 108,6 357 796 337 367 94,3 386 752 367 634 95,1 233 325 227 508 97,5
39. Létszámkeret (fő) 104 113 108,7 90 83 92,2 118 117 99,2 80 81 101,3
ezer Ft
3576 3577 3579 3580
Budapesti Szolgáltató- és Szabómester Szakképző Iskola Terézvárosi Kereskedelmi Szki és Szász Ferenc Kereskedelmi
Címrend Kézművesipari Szakképző Iskola Szakiskola Szki és Szakiskola
(Práter utca)
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 485 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495 496
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 93 909 93 450 99,5 220 284 227 688 103,4 292 264 276 327 94,5 211 228 216 616 102,6
2. Munkaadókat terhelő járulékok 20 352 22 096 108,6 59 559 60 483 101,6 76 006 69 951 92,0 60 142 60 647 100,8
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 5 000 5 000 100,0 2 000 9 900 495,0 2 000 2 000 100,0 1 560 1 560 100,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 52 031 44 675 85,9 60 777 54 943 90,4 55 728 63 857 114,6 45 644 39 685 86,9
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 171 292 165 221 96,5 342 620 353 014 103,0 425 998 412 135 96,7 318 574 318 508 100,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 12 600 0,0 - 6 741 6 741 100,0 -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 12 600 0 0,0 0 0 - 6 741 6 741 100,0 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) 8 000 0,0 - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - 10 000 7 000 70,0 - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 8 000 0 0,0 10 000 7 000 70,0 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 191 892 165 221 86,1 352 620 360 014 102,1 432 739 418 876 96,8 318 574 318 508 100,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 44 000 46 000 104,5 15 000 12 000 80,0 14 950 23 000 153,8 6 200 6 000 96,8
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 137 892 119 221 86,5 337 620 337 014 99,8 417 789 395 876 94,8 312 374 312 508 100,0
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - 11 000 - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 10 000 0,0 - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 191 892 165 221 86,1 352 620 360 014 102,1 432 739 418 876 96,8 318 574 318 508 100,0
39. Létszámkeret (fő) 57 53 93,0 122 128 104,9 120 116 96,7 100 104 104,0
ezer Ft
3581 3585 3586 3500
Harsányi János Gazdasági Budai Középiskola Puskás Tivadar Szakképesítés megszerzésére
Címrend Szakközépiskola és Szakiskola Távközlési Technikum felkészítő iskolai oktatás összesen
(IX. Ifjúmunkás u.)
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 497 498 499 500 501 502 503 504 505 506 507 508
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 182 875 177 487 97,1 429 308 412 931 96,2 201 564 - 12 649 362 12 636 803 99,9
2. Munkaadókat terhelő járulékok 47 335 45 181 95,4 111 823 105 716 94,5 54 427 - 3 330 170 3 262 594 98,0
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 400 400 100,0 1 274 1 274 100,0 2 001 - 74 565 81 060 108,7
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 23 962 19 317 80,6 86 439 73 231 84,7 100 902 - 2 805 035 2 756 143 98,3
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - 6 180 5 480 88,7
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - 0 0 -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - 0 0 -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - 0 0 -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 254 572 242 385 95,2 628 844 593 152 94,3 0 358 894 - 18 865 312 18 742 080 99,3
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 500 500 100,0 4 500 4 500 100,0 42 500 - 1 672 736 102 604 6,1
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - 484 305 101 642 21,0
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - 0 0 -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - 0 0 -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - 0 0 -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - 0 0 -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 500 500 100,0 4 500 4 500 100,0 0 42 500 - 2 157 041 204 246 9,5
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - 20 450 12 450 60,9
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - 0 0 -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - 0 0 -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - 20 000 0,0 - 106 000 24 000 22,6
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 20 000 0 0,0 0 0 - 126 450 36 450 28,8
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - 0 0 -
23. Egyéb kiadások - - - 0 0 -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 255 072 242 885 95,2 653 344 597 652 91,5 0 401 394 - 21 148 803 18 982 776 89,8
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 5 000 5 000 100,0 26 870 23 009 85,6 17 570 - 827 818 855 734 103,4
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - 0 0 -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 250 072 237 885 95,1 626 474 574 643 91,7 329 824 - 18 691 737 18 033 666 96,5
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - 3 000 - 500 3 929 785,8
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - 5 868 25 734 438,5
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - 0 0 -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - 1 596 580 2 080 0,1
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - 0 0 -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 8 500 - 5 300 15 133 285,5
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 42 500 - 21 000 46 500 221,4
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - 0 0 -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - 0 0 -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - 0 0 -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 255 072 242 885 95,2 653 344 597 652 91,5 0 401 394 - 21 148 803 18 982 776 89,8
39. Létszámkeret (fő) 73 74 101,4 183 175 95,6 79 - 5 833 5 888 100,9
ezer Ft
3601 3802 3902 3000
Fővárosi Gyakorló Óvoda Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Fővárosi Roma Oktatási és Oktatási intézmények
Címrend és Továbbképző Intézmény Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Kulturális Központ összesen
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 509 510 511 512 513 514 515 516 517 518 519 520
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 73 484 66 938 91,1 282 044 221 346 78,5 80 210 30 134 37,6 26 215 362 26 109 297 99,6
2. Munkaadókat terhelő járulékok 19 629 17 592 89,6 77 185 57 986 75,1 19 967 6 120 30,7 6 977 349 6 817 284 97,7
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - 48 600 0,0 212 236 181 192 85,4
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 25 524 21 125 82,8 115 513 53 100 46,0 58 972 40 227 68,2 7 340 449 6 963 950 94,9
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - 12 550 11 850 94,4
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - 0 0 -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - 0 0 -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - 0 0 -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 118 637 105 655 89,1 474 742 332 432 70,0 207 749 76 481 36,8 40 757 946 40 083 573 98,3
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 160 160 100,0 8 000 1 000 12,5 1 125 1 125 100,0 2 281 554 1 057 867 46,4
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - 641 305 356 581 55,6
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - 0 0 -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - 0 0 -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - 0 0 -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - 0 0 -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 160 160 100,0 8 000 1 000 12,5 1 125 1 125 100,0 2 922 859 1 414 448 48,4
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - 4 000 1 000 25,0 - 37 136 27 136 73,1
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - 0 0 -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - 0 0 -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - 5 000 0,0 - 429 000 261 000 60,8
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 9 000 1 000 11,1 0 0 - 466 136 288 136 61,8
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - 0 0 -
23. Egyéb kiadások - - - 0 0 -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 118 797 105 815 89,1 491 742 334 432 68,0 208 874 77 606 37,2 44 146 941 41 786 157 94,7
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 11 229 9 298 82,8 65 000 68 000 104,6 6 350 3 600 56,7 2 275 826 2 281 927 100,3
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - 0 0 -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 107 568 96 517 89,7 426 742 216 516 50,7 202 524 73 606 36,3 39 539 720 38 318 698 96,9
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - 1 500 4 929 328,6
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - 49 916 - 400 - 19 828 200 704 1012,2
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - 0 0 -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - 2 101 580 866 500 41,2
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - 0 0 -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - 177 487 50 144 28,3
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - 31 000 63 255 204,0
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - 0 0 -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - 0 0 -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - 0 0 -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 118 797 105 815 89,1 491 742 334 432 68,0 208 874 77 606 37,2 44 146 941 41 786 157 94,7
39. Létszámkeret (fő) 39 39 100,0 78 78 100,0 36 36 100,0 12 239 12 338 100,8
ezer Ft
4204 4213 4214 4215
Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának
Címrend Gyermekotthona és Gyermekotthona Kossuth Zsuzsa Gyermekotthona II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthona
Általános Iskolája (Oroszlány) (Balatonboglár) és Általános Iskolája (Bicske) és Ált. Iskolája (Alsóbélatelep)
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 521 522 523 524 525 526 527 528 529 530 531 532
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 209 716 212 337 101,2 142 636 143 585 100,7 243 229 245 729 101,0 124 791 124 190 99,5
2. Munkaadókat terhelő járulékok 58 206 58 074 99,8 37 076 36 746 99,1 62 825 62 461 99,4 32 534 31 780 97,7
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 268 3 526 82,6 2 983 2 373 79,6 8 565 4 163 48,6 3 812 2 746 72,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 63 568 56 442 88,8 62 925 58 559 93,1 103 067 99 779 96,8 39 055 38 269 98,0
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 335 758 330 379 98,4 245 620 241 263 98,2 417 686 412 132 98,7 200 192 196 985 98,4
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 4 477 4 477 100,0 5 000 3 000 60,0 1 400 1 400 100,0 300 300 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 4 477 4 477 100,0 5 000 3 000 60,0 1 400 1 400 100,0 300 300 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 340 235 334 856 98,4 250 620 244 263 97,5 419 086 413 532 98,7 200 492 197 285 98,4
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 13 770 11 440 83,1 39 090 39 200 100,3 14 000 14 000 100,0 4 932 4 675 94,8
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 326 465 323 216 99,0 211 530 205 063 96,9 405 086 399 532 98,6 195 560 192 610 98,5
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 200 - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 340 235 334 856 98,4 250 620 244 263 97,5 419 086 413 532 98,7 200 492 197 285 98,4
39. Létszámkeret (fő) 96 96 100,0 71 71 100,0 115 115 100,0 65 65 100,0
ezer Ft
4220 4221 4222 4228
Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának
Címrend Béke Gyermekotthona és Általános Kossuth Lajos Gyermekotthona és Ált. Cseppkő Gyermekotthona Gyermekotthona
Iskolája (Hárshegyi út) Iskolája (Menyecske u.) és Óvodája (Mónosbél)
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 533 534 535 536 537 538 539 540 541 542 543 544
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 196 804 199 564 101,4 194 287 191 427 98,5 278 451 282 024 101,3 120 173 121 443 101,1
2. Munkaadókat terhelő járulékok 54 602 54 483 99,8 54 866 53 260 97,1 75 639 75 530 99,9 32 091 31 937 99,5
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 6 300 4 944 78,5 5 635 5 131 91,1 9 331 7 686 82,4 2 961 2 050 69,2
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 86 176 78 552 91,2 110 184 96 353 87,4 120 086 108 759 90,6 45 851 42 593 92,9
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 343 882 337 543 98,2 364 972 346 171 94,8 483 507 473 999 98,0 201 076 198 023 98,5
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - 1 500 1 500 100,0 880 880 100,0 1 000 1 000 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 1 500 1 500 100,0 880 880 100,0 1 000 1 000 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - 12 000 1 100 9,2 7 000 4 600 65,7 -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 12 000 1 100 9,2 7 000 4 600 65,7 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 343 882 337 543 98,2 378 472 348 771 92,2 491 387 479 479 97,6 202 076 199 023 98,5
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 4 500 4 500 100,0 10 000 7 250 72,5 12 692 11 022 86,8 6 996 7 241 103,5
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 336 482 330 143 98,1 368 291 341 521 92,7 478 695 468 457 97,9 195 080 191 782 98,3
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 2 900 2 900 100,0 - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 181 0,0 - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 343 882 337 543 98,2 378 472 348 771 92,2 491 387 479 479 97,6 202 076 199 023 98,5
39. Létszámkeret (fő) 91 91 100,0 111 108 97,3 129 130 100,8 55 55 100,0
ezer Ft
4230 4233 4200 4301
Budapest Főváros Önkormányzatának Főv.Önk. Csecsemőket, Kisgyerekeket Szociális ellátás Fővárosi Gyermekvédelmi Intézmények
Címrend Módszertani Gyermekvédelmi és Fogyatékosokat Bef. szállásnyújtással összesen Gazdasági Szervezete
Szakszolgálata Gyermekotthonai
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 545 546 547 548 549 550 551 552 553 554 555 556
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 671 262 669 038 99,7 735 613 744 466 101,2 2 916 962 2 933 803 100,6 310 652 319 107 102,7
2. Munkaadókat terhelő járulékok 168 384 164 421 97,6 208 016 207 162 99,6 784 239 775 854 98,9 83 504 84 418 101,1
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 280 851 278 200 99,1 2 809 2 675 95,2 327 515 313 494 95,7 50 134 42 317 84,4
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 194 122 179 931 92,7 200 122 182 674 91,3 1 025 156 941 911 91,9 861 000 777 196 90,3
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 1 000 1 000 100,0 180 180 100,0 1 180 1 180 100,0 1 422 799 56,2
6. Támogatásértékű működési kiadás - - 0 0 - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - 0 0 - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 0 0 - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 1 315 619 1 292 590 98,2 1 146 740 1 137 157 99,2 5 055 052 4 966 242 98,2 1 306 712 1 223 837 93,7
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 5 296 5 296 100,0 3 840 3 840 100,0 23 693 21 693 91,6 3 000 3 000 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) 9 300 9 400 101,1 - 9 300 9 400 101,1 36 000 23 745 66,0
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - 0 0 - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 0 0 - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - 0 0 - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - 1 290 1 290 100,0 1 290 1 290 100,0 -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 14 596 14 696 100,7 5 130 5 130 100,0 34 283 32 383 94,5 39 000 26 745 68,6
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 0 0 - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 0 0 - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - 0 0 - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 16 500 10 000 60,6 2 000 8 500 425,0 37 500 24 200 64,5 76 500 26 000 34,0
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 16 500 10 000 60,6 2 000 8 500 425,0 37 500 24 200 64,5 76 500 26 000 34,0
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - 0 0 - -
23. Egyéb kiadások - - 0 0 - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 1 346 715 1 317 286 97,8 1 153 870 1 150 787 99,7 5 126 835 5 022 825 98,0 1 422 212 1 276 582 89,8
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 29 170 32 873 112,7 61 500 62 500 101,6 196 650 194 701 99,0 69 386 56 697 81,7
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - 0 0 - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 1 310 645 1 279 663 97,6 1 090 370 1 086 287 99,6 4 918 204 4 818 274 98,0 1 352 826 1 219 885 90,2
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - 0 0 - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 6 900 4 750 68,8 - 9 800 7 850 80,1 -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - 0 0 - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - 0 0 - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - 0 0 - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 181 0 0,0 -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - 2 000 2 000 100,0 2 000 2 000 100,0 -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - 0 0 - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 1 346 715 1 317 286 97,8 1 153 870 1 150 787 99,7 5 126 835 5 022 825 98,0 1 422 212 1 276 582 89,8
39. Létszámkeret (fő) 273 273 100,0 401 395 98,5 1 407 1 399 99,4 166 166 100,0
ezer Ft
4301 01 4301 02 4301 03 4301 04
Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának
Címrend "Nyitott Világ" Fejlesztő Iskolája Általános Iskolai Kollégiuma Gyermekotthona Kornis Klára Gyermekotthona
(Diósárok út) (Tapolcsányi út) (Bólyai u.)
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 557 558 559 560 561 562 563 564 565 566 567 568
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 37 243 37 864 101,7 42 665 43 411 101,7 77 178 80 462 104,3 91 374 87 979 96,3
2. Munkaadókat terhelő járulékok 10 077 10 077 100,0 11 652 11 667 100,1 20 711 21 247 102,6 24 911 23 581 94,7
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 47 320 47 941 101,3 54 317 55 078 101,4 97 889 101 709 103,9 116 285 111 560 95,9
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 47 320 47 941 101,3 54 317 55 078 101,4 97 889 101 709 103,9 116 285 111 560 95,9
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 47 320 47 941 101,3 54 317 55 078 101,4 97 889 101 709 103,9 116 285 111 560 95,9
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 47 320 47 941 101,3 54 317 55 078 101,4 97 889 101 709 103,9 116 285 111 560 95,9
39. Létszámkeret (fő) 17 17 100,0 19 19 100,0 39 37 94,9 43 37 86,0
ezer Ft
4301 05 4301 06 4301 07 4301 08
Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának
Címrend Hűvösvölgyi Gyermekotthona Sztehlo Gábor Gyermekotthona Esze Tamás Gyermekotthona Zirzen Janka Gyermekotthona
(Budakeszi út 48.)
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 569 570 571 572 573 574 575 576 577 578 579 580
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 108 456 108 515 100,1 98 282 98 816 100,5 71 209 71 650 100,6 56 366 57 466 102,0
2. Munkaadókat terhelő járulékok 29 443 28 980 98,4 26 773 26 497 99,0 19 555 19 380 99,1 15 448 15 505 100,4
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 137 899 137 495 99,7 125 055 125 313 100,2 90 764 91 030 100,3 71 814 72 971 101,6
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 137 899 137 495 99,7 125 055 125 313 100,2 90 764 91 030 100,3 71 814 72 971 101,6
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 137 899 137 495 99,7 125 055 125 313 100,2 90 764 91 030 100,3 71 814 72 971 101,6
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 137 899 137 495 99,7 125 055 125 313 100,2 90 764 91 030 100,3 71 814 72 971 101,6
39. Létszámkeret (fő) 50 49 98,0 41 41 100,0 30 30 100,0 24 24 100,0
ezer Ft
4301 09 4301 10 4301 11 4301 12
Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának
Címrend Szilágyi Erzsébet Gyermekotthona Bokréta Lakásotthonai Gyermekotthona Gyermekotthon
(Pestújhelyi út) (Templom u.)
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 581 582 583 584 585 586 587 588 589 590 591 592
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 94 485 94 400 99,9 106 319 107 636 101,2 114 519 114 654 100,1 96 663 97 528 100,9
2. Munkaadókat terhelő járulékok 25 644 25 217 98,3 29 129 29 050 99,7 31 217 30 765 98,6 26 278 26 091 99,3
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 120 129 119 617 99,6 135 448 136 686 100,9 145 736 145 419 99,8 122 941 123 619 100,6
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 120 129 119 617 99,6 135 448 136 686 100,9 145 736 145 419 99,8 122 941 123 619 100,6
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 120 129 119 617 99,6 135 448 136 686 100,9 145 736 145 419 99,8 122 941 123 619 100,6
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 120 129 119 617 99,6 135 448 136 686 100,9 145 736 145 419 99,8 122 941 123 619 100,6
39. Létszámkeret (fő) 43 43 100,0 45 45 100,0 52 52 100,0 44 44 100,0
ezer Ft
4301 13 4301 14 4301 15
Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának
Címrend Aga Gyermekotthona Hungária Általános Iskolája József Attila Gyermekotthona
és Kollégiuma
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 593 594 595 596 597 598 599 600 601
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 76 296 76 933 100,8 108 268 109 520 101,2 68 502 68 631 100,2
2. Munkaadókat terhelő járulékok 20 660 20 511 99,3 29 455 29 293 99,5 18 826 18 559 98,6
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 96 956 97 444 100,5 137 723 138 813 100,8 87 328 87 190 99,8
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - -
23. Egyéb kiadások - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 96 956 97 444 100,5 137 723 138 813 100,8 87 328 87 190 99,8
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 96 956 97 444 100,5 137 723 138 813 100,8 87 328 87 190 99,8
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 96 956 97 444 100,5 137 723 138 813 100,8 87 328 87 190 99,8
39. Létszámkeret (fő) 35 35 100,0 52 52 100,0 31 30 96,8
ezer Ft
4301 16 4301 17 4301 18
Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának
Címrend Gyermekotthona Kaffka Margit Gyermekotthona Gyermekotthona
(Szlávy utca) (Acsády Ignác utca) (XVIII. Gyöngyvirág utca)
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 602 603 604 605 606 607 608 609 610
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 76 031 77 086 101,4 61 207 58 523 95,6 71 529 72 019 100,7
2. Munkaadókat terhelő járulékok 21 084 21 050 99,8 17 063 16 084 94,3 18 954 18 777 99,1
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 97 115 98 136 101,1 78 270 74 607 95,3 90 483 90 796 100,3
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - -
23. Egyéb kiadások - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 97 115 98 136 101,1 78 270 74 607 95,3 90 483 90 796 100,3
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 97 115 98 136 101,1 78 270 74 607 95,3 90 483 90 796 100,3
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 97 115 98 136 101,1 78 270 74 607 95,3 90 483 90 796 100,3
39. Létszámkeret (fő) 35 35 100,0 26 26 100,0 35 35 100,0
ezer Ft
4301 19 4300 4000
Budapest Főváros Önkormányzatának Gazdaságilag integrált Gyermek- és ifjúságvédelmi
Címrend Utógondozó Otthona gyermekvédelmi intézmények intézmények összesen
(Budakeszi út) összesen
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 611 612 613 614 615 616 617 618 619
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 71 276 69 529 97,5 1 838 520 1 851 729 100,7 4 755 482 4 785 532 100,6
2. Munkaadókat terhelő járulékok 19 322 18 421 95,3 499 706 495 170 99,1 1 283 945 1 271 024 99,0
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - 50 134 42 317 84,4 377 649 355 811 94,2
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - 861 000 777 196 90,3 1 886 156 1 719 107 91,1
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - 1 422 799 56,2 2 602 1 979 76,1
6. Támogatásértékű működési kiadás - 0 0 - 0 0 -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - 0 0 - 0 0 -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - 0 0 - 0 0 -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 90 598 87 950 97,1 3 250 782 3 167 211 97,4 8 305 834 8 133 453 97,9
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - 3 000 3 000 100,0 26 693 24 693 92,5
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - 36 000 23 745 66,0 45 300 33 145 73,2
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - 0 0 - 0 0 -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - 0 0 - 0 0 -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - 0 0 - 0 0 -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - 0 0 - 1 290 1 290 100,0
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 39 000 26 745 68,6 73 283 59 128 80,7
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - 0 0 - 0 0 -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - 0 0 - 0 0 -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - 0 0 - 0 0 -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - 76 500 26 000 34,0 114 000 50 200 44,0
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 76 500 26 000 34,0 114 000 50 200 44,0
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - 0 0 - 0 0 -
23. Egyéb kiadások - 0 0 - 0 0 -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 90 598 87 950 97,1 3 366 282 3 219 956 95,7 8 493 117 8 242 781 97,1
BEVÉTELEK 0 0
25. Intézményi működési bevételek - 69 386 56 697 81,7 266 036 251 398 94,5
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - 0 0 - 0 0 -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 90 598 87 950 97,1 3 296 896 3 163 259 95,9 8 215 100 7 981 533 97,2
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - 0 0 - 0 0 -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - 0 0 - 9 800 7 850 80,1
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - 0 0 - 0 0 -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - 0 0 - 0 0 -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - 0 0 - 0 0 -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 0 0 - 181 0 0,0
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 0 0 - 0 0 -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 0 0 - 0 0 -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - 0 0 - 2 000 2 000 100,0
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - 0 0 - 0 0 -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 90 598 87 950 97,1 3 366 282 3 219 956 95,7 8 493 117 8 242 781 97,1
39. Létszámkeret (fő) 32 27 84,4 859 844 98,3 2 266 2 243 99,0
ezer Ft
5101 5102 5107 5109
Budapest Bábszínház Kolibri Gyermek- és Radnóti Miklós Színház Vígszínház
Címrend Ifjúsági Színház
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 620 621 622 623 624 625 626 627 628 629 630 631
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 312 663 349 298 111,7 177 779 201 708 113,5 204 075 204 200 100,1 729 671 872 531 119,6
2. Munkaadókat terhelő járulékok 88 405 91 073 103,0 43 571 47 396 108,8 53 927 53 541 99,3 180 797 199 438 110,3
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 225 344 207 676 92,2 92 127 96 396 104,6 115 905 122 906 106,0 714 933 671 681 94,0
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - 500 0,0
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 626 412 648 047 103,5 313 477 345 500 110,2 373 907 380 647 101,8 1 625 901 1 743 650 107,2
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 1 500 1 500 100,0 2 000 3 500 175,0 2 000 2 000 100,0 30 000 30 000 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - 35 000 0,0
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 1 500 1 500 100,0 2 000 3 500 175,0 2 000 2 000 100,0 65 000 30 000 46,2
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) 2 805 9 805 349,6 2 500 1 000 40,0 19 650 - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 8 000 0,0 1 500 11 600 773,3 7 000 0,0 14 200 0,0
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 10 805 9 805 90,7 4 000 12 600 315,0 7 000 19 650 280,7 14 200 0 0,0
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 638 717 659 352 103,2 319 477 361 600 113,2 382 907 402 297 105,1 1 705 101 1 773 650 104,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 95 520 115 139 120,5 67 000 79 100 118,1 106 835 126 485 118,4 924 400 884 750 95,7
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 497 889 496 352 99,7 233 387 258 600 110,8 259 121 258 861 99,9 651 621 800 500 122,8
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 861 - 900 - - 7 500 -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - 3 000 3 000 100,0 - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 45 308 47 000 103,7 16 090 20 000 124,3 16 951 16 951 100,0 129 080 80 900 62,7
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 638 717 659 352 103,2 319 477 361 600 113,2 382 907 402 297 105,1 1 705 101 1 773 650 104,0
39. Létszámkeret (fő) 123 123 100,0 78 78 100,0 63 63 100,0 264 264 100,0
ezer Ft
5111 5114 5115 5100
Katona József Színház Budapesti Operettszínház Bartók Béla Emlékház Előadóművészeti tevékenység
Címrend összesen
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 632 633 634 635 636 637 638 639 640 641 642 643
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 225 020 228 954 101,7 865 402 866 639 100,1 27 007 27 007 100,0 2 541 617 2 750 337 108,2
2. Munkaadókat terhelő járulékok 59 314 59 504 100,3 233 593 230 323 98,6 6 561 6 456 98,4 666 168 687 731 103,2
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - 0 0 -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 408 715 447 585 109,5 1 416 079 1 496 668 105,7 14 378 10 232 71,2 2 987 481 3 053 144 102,2
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - 500 500 100,0 - 1 000 500 50,0
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - 0 0 -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - 0 0 -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - 0 0 -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 693 049 736 043 106,2 2 515 574 2 594 130 103,1 47 946 43 695 91,1 6 196 266 6 491 712 104,8
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - 15 000 15 000 100,0 - 50 500 52 000 103,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) 29 100 - - - 35 000 29 100 83,1
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - 0 0 -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - 0 0 -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - 0 0 -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - 0 0 -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 29 100 - 15 000 15 000 100,0 0 0 - 85 500 81 100 94,9
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - 5 000 5 000 100,0 - 10 305 35 455 344,1
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - 0 0 -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - 0 0 -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 7 800 0,0 16 960 0,0 - 55 460 11 600 20,9
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 7 800 0 0,0 21 960 5 000 22,8 0 0 - 65 765 47 055 71,6
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - 0 0 -
23. Egyéb kiadások - - - 0 0 -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 700 849 765 143 109,2 2 552 534 2 614 130 102,4 47 946 43 695 91,1 6 347 531 6 619 867 104,3
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 242 000 252 000 104,1 1 600 000 1 620 000 101,3 11 312 11 312 100,0 3 047 067 3 088 786 101,4
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - 0 0 -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 425 904 502 143 117,9 827 857 853 600 103,1 36 634 32 383 88,4 2 932 413 3 202 439 109,2
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - 0 9 261 -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 6 000 6 000 100,0 - - 9 000 9 000 100,0
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - 0 0 -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - 0 0 -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - 0 0 -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 26 945 5 000 18,6 124 647 140 500 112,7 - 359 021 310 351 86,4
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - 0 0 -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - 0 0 -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - 30 30 100,0 - 30 30 100,0
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - 0 0 -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 700 849 765 143 109,2 2 552 534 2 614 130 102,4 47 946 43 695 91,1 6 347 531 6 619 867 104,3
39. Létszámkeret (fő) 96 96 100,0 372 372 100,0 8 8 100,0 1 004 1 004 100,0
ezer Ft
5301 5401 5501 5502
Budapesti Művelődési Központ Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapesti Történeti Múzeum Budapest Galéria
Címrend
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 644 645 646 647 648 649 650 651 652 653 654 655
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 110 821 111 201 100,3 1 291 453 1 283 250 99,4 582 235 586 824 100,8 82 592 82 733 100,2
2. Munkaadókat terhelő járulékok 28 391 28 035 98,7 366 530 329 218 89,8 160 909 159 888 99,4 23 403 22 291 95,2
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 75 694 65 772 86,9 684 321 621 269 90,8 704 218 610 583 86,7 30 802 17 415 56,5
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - 450 450 100,0 100 100 100,0 -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - 500 500 100,0 -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 214 906 205 008 95,4 2 342 754 2 234 187 95,4 1 447 962 1 357 895 93,8 136 797 122 439 89,5
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 5 075 3 500 69,0 38 400 38 400 100,0 29 500 209 500 710,2 500 200 40,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - 33 333 - 53 937 32 900 61,0
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 5 075 3 500 69,0 38 400 38 400 100,0 29 500 242 833 823,2 54 437 33 100 60,8
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 10 330 5 300 51,3 -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - 10 500 10 000 95,2 6 038 - 23 900 21 400 89,5
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 10 500 10 000 95,2 10 330 11 338 109,8 23 900 21 400 89,5
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 219 981 208 508 94,8 2 391 654 2 282 587 95,4 1 487 792 1 612 066 108,4 215 134 176 939 82,2
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 30 600 50 000 163,4 548 455 527 500 96,2 656 000 649 040 98,9 5 779 3 570 61,8
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 124 381 98 508 79,2 1 766 199 1 669 487 94,5 751 792 696 066 92,6 209 355 172 719 82,5
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - 1 000 3 500 350,0 6 960 - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 10 000 10 000 100,0 75 000 82 100 109,5 80 000 80 000 100,0 650 -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - 180 000 - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 55 000 50 000 90,9 1 000 0,0 - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 219 981 208 508 94,8 2 391 654 2 282 587 95,4 1 487 792 1 612 066 108,4 215 134 176 939 82,2
39. Létszámkeret (fő) 38 38 100,0 468 459 98,1 205 205 100,0 35 35 100,0
ezer Ft
5500 5601 5701 5100-5700
Múzeumi tevékenység Budapest Főváros Levéltára Fővárosi Állat- és Növénykert Kulturális intézmények
Címrend összesen összesen
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 656 657 658 659 660 661 662 663 664 665 666 667
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 664 827 669 557 100,7 359 664 360 968 100,4 470 397 471 159 100,2 5 438 779 5 646 472 103,8
2. Munkaadókat terhelő járulékok 184 312 182 179 98,8 105 086 103 730 98,7 127 658 126 100 98,8 1 478 145 1 456 993 98,6
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 735 020 627 998 85,4 147 977 89 521 60,5 869 120 716 420 82,4 5 499 613 5 174 124 94,1
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 100 100 100,0 500 0,0 - 2 050 1 050 51,2
6. Támogatásértékű működési kiadás 500 500 100,0 - - 500 500 100,0
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. 0 0 - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 0 0 - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 1 584 759 1 480 334 93,4 613 227 554 219 90,4 1 467 175 1 313 679 89,5 12 419 087 12 279 139 98,9
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 30 000 209 700 699,0 12 516 12 516 100,0 288 000 1 315 377 456,7 424 491 1 631 493 384,3
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) 53 937 66 233 122,8 - 180 000 - 88 937 275 333 309,6
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) 0 0 - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre 0 0 - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás 0 0 - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 0 0 - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 83 937 275 933 328,7 12 516 12 516 100,0 288 000 1 495 377 519,2 513 428 1 906 826 371,4
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) 10 330 5 300 51,3 1 300 2 000 153,8 - 21 935 42 755 194,9
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre 0 0 - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás 0 0 - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 23 900 27 438 114,8 14 000 0,0 - 103 860 49 038 47,2
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 34 230 32 738 95,6 15 300 2 000 13,1 0 0 - 125 795 91 793 73,0
22. Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 - - - -
23. Egyéb kiadások 0 0 - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 1 702 926 1 789 005 105,1 641 043 568 735 88,7 1 755 175 2 809 056 160,0 13 058 310 14 277 758 109,3
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 661 779 652 610 98,6 19 800 17 597 88,9 1 124 210 1 052 510 93,6 5 431 911 5 389 003 99,2
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei 0 0 - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 961 147 868 785 90,4 621 243 548 235 88,2 630 965 657 469 104,2 7 036 348 7 044 923 100,1
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 0 6 960 - 2 903 - 30 000 - 1 000 52 624 5262,4
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 80 000 80 650 100,8 - - 174 000 181 750 104,5
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból 0 0 - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel 0 180 000 - - 1 069 077 - 1 249 077 -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 0 0 - - - 415 021 360 351 86,8
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 0 0 - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 0 0 - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel 0 0 - - - 30 30 100,0
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele 0 0 - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 1 702 926 1 789 005 105,1 641 043 568 735 88,7 1 755 175 2 809 056 160,0 13 058 310 14 277 758 109,3
39. Létszámkeret (fő) 240 240 100,0 135 135 100,0 162 162 100,0 2 047 2 038 99,6
ezer Ft
5801 5802 5800 5000
Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Városligeti Műjégpálya Sport intézmények Kulturális és sport intézmények
Címrend Centrum összesen összesen
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 668 669 670 671 672 673 674 675 676 677 678 679
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 33 388 33 314 99,8 60 763 73 780 121,4 94 151 107 094 113,7 5 532 930 5 753 566 104,0
2. Munkaadókat terhelő járulékok 9 528 8 995 94,4 16 577 19 873 119,9 26 105 28 868 110,6 1 504 250 1 485 861 98,8
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - 0 0 - 0 0 -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 51 585 42 139 81,7 66 843 120 605 180,4 118 428 162 744 137,4 5 618 041 5 336 868 95,0
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - 0 0 - 2 050 1 050 51,2
6. Támogatásértékű működési kiadás - - 0 0 - 500 500 100,0
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - 0 0 - 0 0 -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 0 0 - 0 0 -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 94 501 84 448 89,4 144 183 214 258 148,6 238 684 298 706 125,1 12 657 771 12 577 845 99,4
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - 0 0 - 424 491 1 631 493 384,3
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - 7 500 0,0 7 500 0 0,0 96 437 275 333 285,5
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - 0 0 - 0 0 -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 0 0 - 0 0 -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - 0 0 - 0 0 -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 0 0 - 0 0 -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 7 500 0 0,0 7 500 0 0,0 520 928 1 906 826 366,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 0 0 - 21 935 42 755 194,9
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 0 0 - 0 0 -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - 0 0 - 0 0 -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 12 452 15 782 126,7 14 980 0,0 27 432 15 782 57,5 131 292 64 820 49,4
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 12 452 15 782 126,7 14 980 0 0,0 27 432 15 782 57,5 153 227 107 575 70,2
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - 0 0 - 0 0 -
23. Egyéb kiadások - - 0 0 - 0 0 -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 106 953 100 230 93,7 166 663 214 258 128,6 273 616 314 488 114,9 13 331 926 14 592 246 109,5
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 55 000 57 000 103,6 66 901 169 802 253,8 121 901 226 802 186,1 5 553 812 5 615 805 101,1
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - 0 0 - 0 0 -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 51 953 43 230 83,2 99 762 44 456 44,6 151 715 87 686 57,8 7 188 063 7 132 609 99,2
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - 0 0 - 1 000 52 624 5262,4
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - 0 0 - 174 000 181 750 104,5
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - 0 0 - 0 0 -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - 0 0 - 0 1 249 077 -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - 0 0 - 0 0 -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 - 415 021 360 351 86,8
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 - 0 0 -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 - 0 0 -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - 0 0 - 30 30 100,0
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - 0 0 - 0 0 -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 106 953 100 230 93,7 166 663 214 258 128,6 273 616 314 488 114,9 13 331 926 14 592 246 109,5
39. Létszámkeret (fő) 10 10 100,0 19 19 100,0 29 29 100,0 2 076 2 067 99,6
ezer Ft
6001 6002 6005 6007
Fővárosi Közterület-felügyelet Fővárosi Önkormányzat Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Fővárosi Önkormányzat Közigaz-
Címrend Csarnok és Piac Igazgatósága gatás-szervezési és Informatikai
(CSAPI) Szolgálat (FŐSZINFORM)
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 680 681 682 683 684 685 686 687 688 689 690 691
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 1 213 122 812 061 66,9 527 130 549 570 104,3 5 125 399 5 101 985 99,5 69 201 34 637 50,1
2. Munkaadókat terhelő járulékok 230 253 196 169 85,2 153 017 155 662 101,7 1 176 893 1 169 399 99,4 18 575 9 632 51,9
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 321 203 330 394 102,9 1 759 608 2 173 537 123,5 647 688 432 663 66,8 10 589 1 495 14,1
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 2 000 1 000 50,0 5 000 0,0 - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - 8 525 - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 1 766 578 1 339 624 75,8 2 444 755 2 878 769 117,8 6 949 980 6 712 572 96,6 98 365 45 764 46,5
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 6 296 0,0 235 000 220 000 93,6 65 900 65 900 100,0 -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) 6 005 0,0 - 110 287 0,0 -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 731 0,0 667 500 75,0 - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 13 032 0 0,0 235 667 220 500 93,6 176 187 65 900 37,4 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - 70 000 65 000 92,9 70 000 70 000 100,0 -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 100 000 - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 100 000 - 70 000 65 000 92,9 70 000 70 000 100,0 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 1 779 610 1 439 624 80,9 2 750 422 3 164 269 115,0 7 196 167 6 848 472 95,2 98 365 45 764 46,5
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 148 789 87 092 58,5 2 750 122 3 038 704 110,5 102 000 102 000 100,0 900 69 7,7
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 1 415 081 1 168 877 82,6 - 7 069 667 6 721 972 95,1 97 465 45 695 46,9
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - 125 250 - 2 000 2 000 100,0 -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 143 599 123 417 85,9 - 22 500 22 500 100,0 -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 71 541 59 638 83,4 - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel 600 600 100,0 300 315 105,0 - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 1 779 610 1 439 624 80,9 2 750 422 3 164 269 115,0 7 196 167 6 848 472 95,2 98 365 45 764 46,5
39. Létszámkeret (fő) 399 374 93,7 151 153 101,3 1 692 1 692 100,0 28 28 100,0
ezer Ft
6009 6000 A
Fővárosi Közterületi Parkolási Egyéb intézmények Önállóan gazdálkodó
Címrend Társulás összesen önkormányzati intézmények
összesen
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 692 693 694 695 696 697 698 699 700
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 193 603 189 000 97,6 7 128 455 6 687 253 93,8 84 048 584 84 818 762 100,9
2. Munkaadókat terhelő járulékok 60 079 44 000 73,2 1 638 817 1 574 862 96,1 23 339 631 22 671 299 97,1
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - 0 0 - 616 008 560 277 91,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 689 318 901 862 130,8 3 428 406 3 839 951 112,0 65 970 423 68 532 934 103,9
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - 7 000 1 000 14,3 58 723 115 449 196,6
6. Támogatásértékű működési kiadás 180 000 1 251 125 695,1 180 000 1 259 650 699,8 433 009 1 379 514 318,6
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - 0 0 - 0 0 -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - 0 0 - 0 0 -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 1 123 000 2 385 987 212,5 12 382 678 13 362 716 107,9 174 466 378 178 078 235 102,1
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 10 000 10 000 100,0 317 196 295 900 93,3 3 406 416 3 622 138 106,3
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - 116 292 0 0,0 1 656 573 2 453 688 148,1
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - 0 0 - 0 0 -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - 0 0 - 0 0 -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás 767 000 0,0 767 000 0 0,0 859 749 95 605 11,1
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - 1 398 500 35,8 84 155 85 304 101,4
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 777 000 10 000 1,3 1 201 886 296 400 24,7 6 006 893 6 256 735 104,2
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - 140 000 135 000 96,4 330 656 411 222 124,4
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - 0 0 - 0 0 -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - 0 0 - 0 0 -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - 0 100 000 - 1 675 298 1 369 476 81,7
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 140 000 235 000 167,9 2 005 954 1 780 698 88,8
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - 0 0 - 0 0 -
23. Egyéb kiadások - 0 0 - 0 0 -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 1 900 000 2 395 987 126,1 13 724 564 13 894 116 101,2 182 479 225 186 115 668 102,0
BEVÉTELEK 0 0 0 0
25. Intézményi működési bevételek 1 900 000 2 193 987 115,5 4 901 811 5 421 852 110,6 26 172 300 26 570 474 101,5
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - 0 0 - 0 0 -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - 8 582 213 7 936 544 92,5 74 748 953 72 789 758 97,4
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 2 000 - 2 000 129 250 6462,5 7 450 190 253 2553,7
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - 166 099 145 917 87,8 5 592 601 6 688 932 119,6
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - 0 0 - 72 899 199 76 788 394 105,3
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - 0 0 - 2 126 580 2 119 933 99,7
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - 0 0 - 0 0 -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 71 541 59 638 83,4 784 886 562 149 71,6
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 0 0 - 48 800 87 332 179,0
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 0 0 - 15 000 29 000 193,3
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - 900 915 101,7 83 456 89 443 107,2
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele 200 000 - 0 200 000 - 0 200 000 -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 1 900 000 2 395 987 126,1 13 724 564 13 894 116 101,2 182 479 225 186 115 668 102,0
39. Létszámkeret (fő) 51 44 86,3 2 321 2 291 98,7 39 077 39 144 100,2
ezer Ft
7101 7102 7103 7105
Igazgatási apparátus feladatai Önkormányzati testület kiadásai Gazdasági és ellátási feladatok Hivatali informatikai feladatok
Címrend
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 701 702 703 704 705 706 707 708 709 710 711 712
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 7 820 334 6 731 859 86,1 413 063 255 114 61,8 2 519 14 250 565,7 1 000 1 000 100,0
2. Munkaadókat terhelő járulékok 1 794 625 1 658 060 92,4 115 592 69 080 59,8 3 800 - 270 270 100,0
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 1 291 797 458 154 35,5 104 960 106 269 101,2 1 234 071 1 245 802 101,0 200 091 184 066 92,0
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 8 083 5 520 68,3 - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 10 914 839 8 853 593 81,1 633 615 430 463 67,9 1 236 590 1 263 852 102,2 201 361 185 336 92,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - 2 741 4 256 155,3 51 600 26 875 52,1 4 800 4 800 100,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 26 905 21 000 78,1 - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 26 905 21 000 78,1 2 741 4 256 155,3 51 600 26 875 52,1 4 800 4 800 100,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 90 028 331 400 368,1 -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 90 028 331 400 368,1 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 10 941 744 8 874 593 81,1 636 356 434 719 68,3 1 378 218 1 622 127 117,7 206 161 190 136 92,2
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 11 500 6 000 52,2 - 56 794 58 438 102,9 4 497 4 497 100,0
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel 26 905 21 000 78,1 - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 38 405 27 000 70,3 0 0 - 56 794 58 438 102,9 4 497 4 497 100,0
39. Létszámkeret (fő) 1 386 1 125 81,2 133 63 47,4 - -
ezer Ft
7100 7201 7202 7203
Hivatal feladatok Települési értékvédelmi feladatok Főépítészi feladatok Városrendezési feladatok
Címrend (testületi működéssel együtt)
összesen
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 713 714 715 716 717 718 719 720 721 722 723 724
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 8 236 916 7 002 223 85,0 600 0,0 16 350 13 951 85,3 1 000 1 250 125,0
2. Munkaadókat terhelő járulékok 1 910 487 1 731 210 90,6 177 0,0 4 883 1 500 30,7 314 390 124,2
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 2 830 919 1 994 291 70,4 45 263 0,0 81 663 102 145 125,1 40 326 39 432 97,8
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 8 083 5 520 68,3 - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás 0 0 - - 3 000 0,0 -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. 0 0 - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 0 0 - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 12 986 405 10 733 244 82,6 46 040 0 0,0 105 896 117 596 111,0 41 640 41 072 98,6
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 59 141 35 931 60,8 - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) 0 0 - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) 0 0 - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre 0 0 - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás 0 0 - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 26 905 21 000 78,1 - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 86 046 56 931 66,2 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) 0 0 - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre 0 0 - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás 0 0 - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 90 028 331 400 368,1 - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 90 028 331 400 368,1 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 - - - -
23. Egyéb kiadások 0 0 - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 13 162 479 11 121 575 84,5 46 040 0 0,0 105 896 117 596 111,0 41 640 41 072 98,6
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 72 791 68 935 94,7 - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei 0 0 - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 0 0 - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 0 0 - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 0 0 - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból 0 0 - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 0 0 - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 0 0 - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 0 0 - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel 26 905 21 000 78,1 - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele 0 0 - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 99 696 89 935 90,2 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) 1 519 1 188 78,2 - - -
ezer Ft
7204 7206 7207 7208
Egészségügyi feladatok Igazgatási és hatósági feladatok Kulturális feladatok Oktatási feladatok
Címrend
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 725 726 727 728 729 730 731 732 733 734 735 736
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 2 000 780 39,0 - 2 500 0,0 600 600 100,0
2. Munkaadókat terhelő járulékok 540 220 40,7 - 765 0,0 161 161 100,0
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 112 709 80 103 71,1 - 4 730 0,0 4 770 4 669 97,9
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 7 843 - 70 691 70 691 100,0 - 1 200 -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 115 249 88 946 77,2 70 691 70 691 100,0 7 995 0 0,0 5 531 6 630 119,9
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 39 600 0,0 -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 39 600 0 0,0 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 115 249 88 946 77,2 70 691 70 691 100,0 47 595 0 0,0 5 531 6 630 119,9
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
7209 7211 7212 7213
VeloCity konferencia Vállalkozási és vagyonkezelési Közlekedési szakmai Kommunális szakmai
Címrend rendezése feladatok feladatok feladatok
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 737 738 739 740 741 742 743 744 745 746 747 748
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - 1 300 0,0 - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - 372 0,0 - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 5 910 - 633 321 250 198 39,5 38 000 0,0 38 000 0,0
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 0 5 910 - 634 993 250 198 39,4 38 000 0 0,0 38 000 0 0,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 0 5 910 - 634 993 250 198 39,4 38 000 0 0,0 38 000 0 0,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - 1 188 1 400 117,8 - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 1 188 1 400 117,8 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
7214 7215 7216 7217
Környezetvédelmi szakmai PR Csoport működtetése Települési értékvédelmi Könyvvizsgálói díj
Címrend feladatok támogatás
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 749 750 751 752 753 754 755 756 757 758 759 760
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 500 500 100,0 1 050 0,0 - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok 185 185 100,0 255 0,0 - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 87 311 48 565 55,6 14 257 0,0 16 914 19 317 114,2 17 436 18 811 107,9
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 87 996 49 250 56,0 15 562 0 0,0 16 914 19 317 114,2 17 436 18 811 107,9
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 59 100 40 000 67,7 -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 59 100 40 000 67,7 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 48 039 30 000 62,4 -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - 10 000 10 000 100,0 -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 58 039 40 000 68,9 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 87 996 49 250 56,0 15 562 0 0,0 134 053 99 317 74,1 17 436 18 811 107,9
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - 53 025 57 636 108,7 -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 53 025 57 636 108,7 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
7219 7221 7222 7227
Tagsági díjak Közraktárak Önkormányzati biztossal Egyszeri hozzájárulási díj
Címrend kapcsolatos kiadások elkülönített kezelése
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 761 762 763 764 765 766 767 768 769 770 771 772
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - 20 000 20 000 100,0 -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - 4 860 5 400 111,1 -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 88 757 74 514 84,0 852 559 1 435 671 168,4 55 140 53 400 96,8 -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - 12 000 12 000 100,0
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 88 757 74 514 84,0 852 559 1 435 671 168,4 80 000 78 800 98,5 12 000 12 000 100,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 88 757 74 514 84,0 852 559 1 435 671 168,4 80 000 78 800 98,5 12 000 12 000 100,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - 353 885 1 268 267 358,4 - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - 12 000 12 000 100,0
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 353 885 1 268 267 358,4 0 0 - 12 000 12 000 100,0
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
7228 7231 7232 7234
Gyermek- és ifjúságvédelmi BFVK Zrt. közszolgáltatás FIMÜV Zrt. elszámolás Vagyonnyilvántartási feladatok
Címrend feladatok
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 773 774 775 776 777 778 779 780 781 782 783 784
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 2 272 2 272 100,0 - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok 613 613 100,0 - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 1 075 1 016 94,5 366 972 - 250 817 0,0 47 565 46 852 98,5
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 3 960 3 901 98,5 0 366 972 - 250 817 0 0,0 47 565 46 852 98,5
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 8 690 6 528 75,1 -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 8 690 6 528 75,1 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 3 960 3 901 98,5 0 366 972 - 259 507 6 528 2,5 47 565 46 852 98,5
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - 47 603 0,0 -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - 173 770 0,0 -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 221 373 0 0,0 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
7235 7236 7238 7239
Informatikai szakmai Épít Zrt. elszámolása Bécsi út 343. vagyonkezelése Pályázati támogatással vásárolt
Címrend feladatok bérlakások működési kiadásai
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 785 786 787 788 789 790 791 792 793 794 795 796
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 1 754 1 754 100,0 - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok 474 474 100,0 - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 33 950 10 024 29,5 63 750 121 840 191,1 93 450 0,0 9 700 7 910 81,5
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 36 178 12 252 33,9 63 750 121 840 191,1 93 450 0 0,0 9 700 7 910 81,5
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - 221 250 341 953 154,6 - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 221 250 341 953 154,6 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 36 178 12 252 33,9 285 000 463 793 162,7 93 450 0 0,0 9 700 7 910 81,5
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - 57 000 92 760 162,7 18 690 0,0 220 50 22,7
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - 74 760 0,0 2 100 600 28,6
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - 228 000 371 033 162,7 - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 285 000 463 793 162,7 93 450 0 0,0 2 320 650 28,0
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
7244 7245 7246 7247
Óbudai Gázgyár Kompetencia alapú oktatás FIMÜV Zrt.közszolgáltatás Budapest Szíve
Címrend elszámolása (BVV Zrt.) elterjesztése, TÁMOP 3.1.4. Városfejlesztő Nonprofit Kft.
feladatai
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 797 798 799 800 801 802 803 804 805 806 807 808
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - 16 720 0,0 - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - 5 111 0,0 - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 122 191 0,0 46 200 0,0 1 043 588 - 202 762 65 699 32,4
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 122 191 0 0,0 68 031 0 0,0 0 1 043 588 - 202 762 65 699 32,4
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 2 289 500 0,0 - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 2 289 500 0 0,0 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 2 411 691 0 0,0 68 031 0 0,0 0 1 043 588 - 202 762 65 699 32,4
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 122 191 0,0 - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele 2 289 500 0,0 - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 2 411 691 0 0,0 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
7200 7311 7312 7313
Önkormányzati feladatokhoz Út-, hídfenntartás Hatósági gépjármű-elszállítás Paking Kft. feladatai
Címrend kapcsolódó hivatali
szakmai tevékenység
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 809 810 811 812 813 814 815 816 817 818 819 820
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 66 646 41 107 61,7 - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok 18 710 8 943 47,8 - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 3 002 616 3 796 636 126,4 770 522 765 031 99,3 7 330 7 025 95,8 2 430 046 -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 82 691 91 734 110,9 - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás 3 000 0 0,0 - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. 0 0 - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 0 0 - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 3 173 663 3 938 420 124,1 770 522 765 031 99,3 7 330 7 025 95,8 0 2 430 046 -
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 2 510 750 341 953 13,6 - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) 0 0 - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) 0 0 - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre 0 0 - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás 0 0 - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 59 100 40 000 67,7 - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 2 569 850 381 953 14,9 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) 8 690 6 528 75,1 13 331 926 14 592 246 104,9 - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre 48 039 30 000 62,4 - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás 10 000 10 000 100,0 - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 39 600 0 0,0 57 716 52 000 90,1 - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 106 329 46 528 43,8 22 466 992 23 550 384 104,8 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 - - - -
23. Egyéb kiadások 0 0 - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 5 849 842 4 366 901 74,6 23 237 514 24 315 415 104,6 7 330 7 025 95,8 0 2 430 046 -
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 600 777 1 362 477 226,8 164 655 118 000 71,7 300 100 33,3 -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei 250 630 600 0,2 - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 0 0 - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 228 000 371 033 162,7 - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 0 0 - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból 0 0 - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 12 000 12 000 100,0 - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 0 0 - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 0 0 - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel 53 025 57 636 108,7 - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele 2 289 500 0 0,0 - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 3 433 932 1 803 746 52,5 164 655 118 000 71,7 300 100 33,3 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
7315 7310 7322 7323
FKF Zrt. közútkezelési Közlekedési feladatok összesen Közvilágítás Vízrendezés
Címrend feladatok
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 821 822 823 824 825 826 827 828 829 830 831 832
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - 0 0 - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - 0 0 - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - 0 0 - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 5 344 632 4 927 593 92,2 6 122 484 8 129 695 132,8 5 941 891 5 799 112 97,6 188 602 185 773 98,5
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - 0 0 - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - 0 0 - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - 0 0 - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - 0 0 - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 5 344 632 4 927 593 92,2 6 122 484 8 129 695 132,8 5 941 891 5 799 112 97,6 188 602 185 773 98,5
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - 0 0 - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - 0 0 - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - 0 0 - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - 0 0 - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - 0 0 - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - 0 0 - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - 22 409 276 23 498 384 104,9 - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - 0 0 - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - 0 0 - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - 57 716 52 000 90,1 1 992 1 992 100,0 -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 22 466 992 23 550 384 104,8 1 992 1 992 100,0 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - 0 0 - - -
23. Egyéb kiadások - 0 0 - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 5 344 632 4 927 593 92,2 28 589 476 31 680 079 110,8 5 943 883 5 801 104 97,6 188 602 185 773 98,5
BEVÉTELEK 0 0
25. Intézményi működési bevételek - 164 955 118 100 71,6 - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - 0 0 - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - 0 0 - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - 0 0 - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - 0 0 - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - 0 0 - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - 0 0 - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - 0 0 - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 0 0 - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 0 0 - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 0 0 - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - 0 0 - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - 0 0 - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 164 955 118 100 71,6 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - 0 0 - - -
ezer Ft
7324 7325 7326 7320
Temetőfenntartás FKF Zrt. köztisztasági BKSZT szennyvíziszap szállítás Közmű feladatok összesen
Címrend feladatok
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 833 834 835 836 837 838 839 840 841 842 843 844
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - 0 0 -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - 0 0 -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - 0 0 -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 34 650 24 625 71,1 6 826 478 6 962 451 102,0 693 750 1 666 666 240,2 13 685 371 14 638 627 107,0
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - 0 0 -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - 0 0 -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - 0 0 -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - 0 0 -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 34 650 24 625 71,1 6 826 478 6 962 451 102,0 693 750 1 666 666 240,2 13 685 371 14 638 627 107,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - 0 0 -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - 0 0 -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - 0 0 -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - 0 0 -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - 0 0 -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - 0 0 -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - 0 0 -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - 0 0 -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - 0 0 -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - 1 992 1 992 100,0
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 1 992 1 992 100,0
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - 0 0 -
23. Egyéb kiadások - - - 0 0 -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 34 650 24 625 71,1 6 826 478 6 962 451 102,0 693 750 1 666 666 240,2 13 687 363 14 640 619 107,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - 693 750 1 666 666 240,2 693 750 1 666 666 240,2
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - 0 0 -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - 0 0 -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - 0 0 -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - 0 0 -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - 0 0 -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - 0 0 -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - 0 0 -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - 0 0 -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - 0 0 -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - 0 0 -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - 0 0 -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - 0 0 -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 693 750 1 666 666 240,2 693 750 1 666 666 240,2
39. Létszámkeret (fő) - - - 0 0 -
ezer Ft
7331 7341 7351 7361
Természetvédelmi feladatok Személynevet viselő utcák Budapest Portál működtetése Csótány-, patkány- és
Címrend ismertető tábláinak elkészítése szúnyogírtás
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 845 846 847 848 849 850 851 852 853 854 855 856
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 94 335 0,0 7 545 7 432 98,5 31 200 0,0 294 898 302 319 102,5
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 94 335 0 0,0 7 545 7 432 98,5 31 200 0 0,0 294 898 302 319 102,5
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 94 335 0 0,0 7 545 7 432 98,5 31 200 0 0,0 294 898 302 319 102,5
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
7371 7300 7000
Fővárosi Önkormányzat Városüzemeltetés összesen Összesen
Címrend tulajdonában lévő lakások
üzemeltetése
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 857 858 859 860 861 862 863 864 865
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - 0 0 - 8 303 562 7 043 330 84,8
2. Munkaadókat terhelő járulékok - 0 0 - 1 929 197 1 740 153 90,2
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - 0 0 - 0 0 -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 499 427 26 052 5,2 20 735 260 23 104 125 111,4 26 568 795 28 895 052 108,8
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - 0 0 - 90 774 97 254 107,1
6. Támogatásértékű működési kiadás 53 000 0,0 53 000 0 0,0 56 000 0 0,0
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - 0 0 - 0 0 -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 24 200 - 0 24 200 - 0 24 200 -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 552 427 50 252 9,1 20 788 260 23 128 325 111,3 36 948 328 37 799 989 102,3
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 10 913 10 913 100,0 10 913 10 913 100,0 2 580 804 388 797 15,1
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - 0 0 - 0 0 -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - 0 0 - 0 0 -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - 0 0 - 0 0 -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - 0 0 - 0 0 -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - 0 0 - 86 005 61 000 70,9
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 10 913 10 913 100,0 10 913 10 913 100,0 2 666 809 449 797 16,9
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - 22 409 276 23 498 384 104,9 22 417 966 23 504 912 104,8
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - 0 0 - 48 039 30 000 62,4
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - 0 0 - 10 000 10 000 100,0
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 63 042 63 042 100,0 122 750 117 034 95,3 252 378 448 434 177,7
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 63 042 63 042 100,0 22 532 026 23 615 418 104,8 22 728 383 23 993 346 105,6
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - 0 0 - 0 0 -
23. Egyéb kiadások - 0 0 - 0 0 -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 626 382 124 207 19,8 43 331 199 46 754 656 107,9 62 343 520 62 243 132 99,8
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 49 069 1 147 2,3 907 774 1 785 913 196,7 1 581 342 3 217 325 203,5
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei 211 733 9 400 4,4 211 733 9 400 4,4 462 363 10 000 2,2
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - 0 0 - 0 0 -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - 0 0 - 228 000 371 033 162,7
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - 0 0 - 0 0 -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - 0 0 - 0 0 -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - 0 0 - 0 0 -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - 0 0 - 0 0 -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 0 0 - 12 000 12 000 100,0
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 0 0 - 0 0 -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 0 0 - 0 0 -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - 0 0 - 79 930 78 636 98,4
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - 0 0 - 2 289 500 0 0,0
38. Bevételek összesen (25+...+37) 260 802 10 547 4,0 1 119 507 1 795 313 160,4 4 653 135 3 688 994 79,3
39. Létszámkeret (fő) - - 1 519 1 188 78,2
ezer Ft
8101 8102 8105 8106
Helyi közforgalmú Fővárosi Településtisztasági BUDAPEST ESÉLY Budapesti Fesztiválközpont
Címrend közlekedés állami támogatása és Környezetvédelmi Kft. Nonprofit Kft. Nonprofit Kft.
BKV Zrt. támogatása
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 866 867 868 869 870 871 872 873 874 875 876 877
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 32 198 072 32 198 072 100,0 30 000 0,0 112 400 115 540 102,8 46 695 41 395 88,6
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 32 198 072 32 198 072 100,0 30 000 0 0,0 112 400 115 540 102,8 46 695 41 395 88,6
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 32 198 072 32 198 072 100,0 30 000 0 0,0 112 400 115 540 102,8 46 695 41 395 88,6
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8107 8108 8109 8110
Szabad Tér Színház CENTRÁL Színház Mikroszkóp Színpad A lakossági települési folyékony
Címrend Nonprofit Kft. Nonprofit Kft. Nonprofit Kft. hulladék ártalmatlanítását végző
konzorcium támogatása
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 878 879 880 881 882 883 884 885 886 887 888 889
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 57 329 69 537 121,3 121 300 195 800 161,4 109 010 66 853 61,3 15 000 14 775 98,5
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 57 329 69 537 121,3 121 300 195 800 161,4 109 010 66 853 61,3 15 000 14 775 98,5
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 57 329 69 537 121,3 121 300 195 800 161,4 109 010 66 853 61,3 15 000 14 775 98,5
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8111 8113 8114 8115
Schöpf-Merei Ágost Kórház és Budapesti FOK Nonprofit Kft BTSZK Budapesti Turisztikai
Címrend Anyavédelmi Központ Kht. Közlekedés-Szervező Szolgáltató Központ
Nonprofit Kft. Nonprofit Kft.
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 890 891 892 893 894 895 896 897 898 899 900 901
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 11 065 6 024 54,4 150 000 0,0 93 857 92 449 98,5 400 000 157 600 39,4
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 11 065 6 024 54,4 150 000 0 0,0 93 857 92 449 98,5 400 000 157 600 39,4
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 11 065 6 024 54,4 150 000 0 0,0 93 857 92 449 98,5 400 000 157 600 39,4
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8116 8117 8118 8119
Stúdió Metropolitana Thália Színház Helyi közforgalmú Magyar Fotográfusok Háza
Címrend Nonprofit Kft. Nonprofit Kft. közlekedés önkormányzati Nonprofit Kft.
támogatása BKV Zrt.
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 902 903 904 905 906 907 908 909 910 911 912 913
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 250 000 98 500 39,4 186 330 263 100 141,2 5 000 000 0,0 6 000 0,0
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 250 000 98 500 39,4 186 330 263 100 141,2 5 000 000 0 0,0 6 000 0 0,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 250 000 98 500 39,4 186 330 263 100 141,2 5 000 000 0 0,0 6 000 0 0,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8120 8121 8122 8123
Trafó - Kortárs Művészetek Háza József Attila Színház Madách Színház Petőfi Csarnok Fővárosi Ifjúsági
Címrend Nonprofit Kft. Nonprofit Kft. Nonprofit Kft. Szabadidő Központ
Nonprofit Kft.
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 914 915 916 917 918 919 920 921 922 923 924 925
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 239 816 238 175 99,3 309 489 204 500 66,1 402 662 615 100 152,8 103 682 47 609 45,9
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 239 816 238 175 99,3 309 489 204 500 66,1 402 662 615 100 152,8 103 682 47 609 45,9
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 239 816 238 175 99,3 309 489 204 500 66,1 402 662 615 100 152,8 103 682 47 609 45,9
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8125 8126 8128 8129
Új Színház Budapesti Dísz- és Közvilágítási Örkény István Színház Fővárosi Önkormányzat
Címrend Nonprofit Kft. Kft. támogatása Nonprofit Kft. Közlekedési Információs Szolgálatának
támogatása (BKV ZRt.)
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 926 927 928 929 930 931 932 933 934 935 936 937
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 343 929 387 540 112,7 - 281 398 318 360 113,1 7 600 0,0
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 343 929 387 540 112,7 0 0 - 281 398 318 360 113,1 7 600 0 0,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - 5 000 5 000 100,0 - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 5 000 5 000 100,0 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 343 929 387 540 112,7 5 000 5 000 100,0 281 398 318 360 113,1 7 600 0 0,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8130 8131 8132 8137
Filharmónia Budapest Észak-Pesti TISZK Belvárosi TISZK Parking Kft.
Címrend Nonprofit Kft. támogatása Nonprofit Kft. Nonprofit Kft.
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 938 939 940 941 942 943 944 945 946 947 948 949
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 2 400 0,0 1 830 1 380 75,4 1 830 1 380 75,4 -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 2 400 0 0,0 1 830 1 380 75,4 1 830 1 380 75,4 0 0 -
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - 891 000 -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - 110 000 -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 1 001 000 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 2 400 0 0,0 1 830 1 380 75,4 1 830 1 380 75,4 0 1 001 000 -
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8139 8141 8142 8143
Budapesti Közlekedési Fővárosi Kertészeti Fővárosi Biztonsági Iroda Budapest Film Zrt.
Címrend Központ Zrt. Nonprofit Zrt Nonprofit Kft.
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 950 951 952 953 954 955 956 957 958 959 960 961
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 215 467 - 1 474 124 1 625 250 110,3 236 400 - 70 000 -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 0 215 467 - 1 474 124 1 625 250 110,3 0 236 400 - 0 70 000 -
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre 573 402 - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 573 402 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 0 788 869 - 1 474 124 1 625 250 110,3 0 236 400 - 0 70 000 -
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8100 8201 8210 8200
Vállalkozások támogatása Vagyongazdálkodási keret Környezetvédelmi Alap Alapok és bizottsági
Címrend összesen keretek összesen
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 962 963 964 965 966 967 968 969 970 971 972 973
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 0 0 - - - 0 0 -
2. Munkaadókat terhelő járulékok 0 0 - - - 0 0 -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 - - - 0 0 -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 0 0 - 100 000 0,0 - 100 000 0 0,0
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 41 955 818 37 280 806 88,9 - 16 830 0,0 16 830 0 0,0
6. Támogatásértékű működési kiadás 0 0 - - - 0 0 -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. 0 0 - - - 0 0 -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 0 0 - - - 0 0 -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 41 955 818 37 280 806 88,9 100 000 0 0,0 16 830 0 0,0 116 830 0 0,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 0 0 - - - 0 0 -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) 0 0 - - - 0 0 -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) 0 0 - 35 000 41 300 118,0 - 35 000 41 300 118,0
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre 5 000 1 469 402 29388,0 - - 0 0 -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás 0 0 - - - 0 0 -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 0 110 000 - - - 0 0 -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 5 000 1 579 402 31588,0 35 000 41 300 118,0 0 0 - 35 000 41 300 118,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) 0 0 - - - 0 0 -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre 0 0 - - - 0 0 -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás 0 0 - - - 0 0 -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 0 0 - - - 0 0 -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 - - - 0 0 -
23. Egyéb kiadások 0 0 - - - 0 0 -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 41 960 818 38 860 208 92,6 135 000 41 300 30,6 16 830 0 0,0 151 830 41 300 27,2
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 0 0 - - - 0 0 -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei 0 0 - - - 0 0 -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 0 0 - - - 0 0 -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 0 0 - - - 0 0 -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 0 0 - - - 0 0 -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból 0 0 - - - 0 0 -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 - - - 0 0 -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 - - - 0 0 -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 0 0 - - - 0 0 -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 0 0 - - - 0 0 -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 0 0 - - - 0 0 -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel 0 0 - - - 0 0 -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele 0 0 - - - 0 0 -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) 0 0 - - - -
ezer Ft
8301 8302 8303 8305
HOSTIS Idegenforgalmi és Alternatív Közgazdasági Gimnázium Menhely Alapítvány Magyar Zeneiskolák és
Címrend Nemzetközi Gazdasági Szakképzési Budapest Alapítvány Művészeti Iskolák Szövetsége
Közalapítvány
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 974 975 976 977 978 979 980 981 982 983 984 985
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 140 339 115 195 82,1 1 400 0,0 70 000 68 950 98,5 6 650 0,0
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 140 339 115 195 82,1 1 400 0 0,0 70 000 68 950 98,5 6 650 0 0,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 140 339 115 195 82,1 1 400 0 0,0 70 000 68 950 98,5 6 650 0 0,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8306 8307 8308 8309
Fővárosi Szociális Alapítvány Vállalkozás 2000 Alapítvány Munkanélküliség Helyett Vállalkozás Art Pool Alapítvány
Címrend Közalapítvány
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 986 987 988 989 990 991 992 993 994 995 996 997
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 10 000 7 387 73,9 1 491 0,0 6 600 0,0 8 280 0,0
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 10 000 7 387 73,9 1 491 0 0,0 6 600 0 0,0 8 280 0 0,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 10 000 7 387 73,9 1 491 0 0,0 6 600 0 0,0 8 280 0 0,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8310 8311 8312 8313
Esély Budapest Alapítvány Nemzetközi Gyermekmentő Pro Scholis Urbis Közalapítvány Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Címrend Szolgálat
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 998 999 1000 1001 1002 1003 1004 1005 1006 1007 1008 1009
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 19 000 0,0 7 000 20 685 295,5 7 704 0,0 19 092 18 806 98,5
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 19 000 0 0,0 7 000 20 685 295,5 7 704 0 0,0 19 092 18 806 98,5
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 19 000 0 0,0 7 000 20 685 295,5 7 704 0 0,0 19 092 18 806 98,5
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8314 8316 8317 8319
Pro Cultura Urbis Alapítvány Alapítvány a Gyermekvasutasokért Oltalom Karitatív Egyesület Súlyos tanulási és magatartási prob-
Címrend lémával küzdő gyerekeket, tanulókat
oktató nonprofit szervezetek támogatása
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1010 1011 1012 1013 1014 1015 1016 1017 1018 1019 1020 1021
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 9 750 0,0 2 850 0,0 26 724 19 742 73,9 484 320 444 400 91,8
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 9 750 0 0,0 2 850 0 0,0 26 724 19 742 73,9 484 320 444 400 91,8
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 9 750 0 0,0 2 850 0 0,0 26 724 19 742 73,9 484 320 444 400 91,8
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8320 8321 8322 8324
Budapesti Városvédő Egyesület Rajkó Oktatási és Művészeti Alapítvány támogatása Összefogás a Budapesti NIOK Alapítvány
Címrend támogatása Lakástalanokért és Hajléktalan
Emberekért Közalapítvány
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1022 1023 1024 1025 1026 1027 1028 1029 1030 1031 1032 1033
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 7 422 4 925 66,4 24 236 23 872 98,5 40 000 0,0 10 000 0,0
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 7 422 4 925 66,4 24 236 23 872 98,5 40 000 0 0,0 10 000 0 0,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 7 422 4 925 66,4 24 236 23 872 98,5 40 000 0 0,0 10 000 0 0,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8327 8329 8330 8331
Közlekedésbiztonsági Társaság Korai Fejlesztő Központ MOTIVÁCIÓ Alapítvány Léthatáron Alapítvány
Címrend támogatása
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1034 1035 1036 1037 1038 1039 1040 1041 1042 1043 1044 1045
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 2 593 0,0 10 000 26 666 266,7 20 000 19 700 98,5 4 648 3 434 73,9
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 2 593 0 0,0 10 000 26 666 266,7 20 000 19 700 98,5 4 648 3 434 73,9
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 2 593 0 0,0 10 000 26 666 266,7 20 000 19 700 98,5 4 648 3 434 73,9
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8332 8333 8334 8335
RÉS Alapítvány LÉTÉSZ NAP Klub Alapítvány Budapesti Szociális
Címrend Forrásközpont
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1046 1047 1048 1049 1050 1051 1052 1053 1054 1055 1056 1057
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 1 432 1 058 73,9 760 0,0 1 870 0,0 20 941 15 470 73,9
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 1 432 1 058 73,9 760 0 0,0 1 870 0 0,0 20 941 15 470 73,9
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 1 432 1 058 73,9 760 0 0,0 1 870 0 0,0 20 941 15 470 73,9
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8336 8337 8338 8339
Lakásbérlők Egyesülete Vöröskereszt Budapesti Központ Fiatalok Önsegítő Egyesülete Pomázi Rehabilitációért Alapítvány
Címrend
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1058 1059 1060 1061 1062 1063 1064 1065 1066 1067 1068 1069
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 1 505 0,0 3 959 2 924 73,9 2 656 1 962 73,9 9 977 7 371 73,9
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 1 505 0 0,0 3 959 2 924 73,9 2 656 1 962 73,9 9 977 7 371 73,9
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 1 505 0 0,0 3 959 2 924 73,9 2 656 1 962 73,9 9 977 7 371 73,9
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8341 8343 8344 8346
Romaversitas Alapítvány Budapesti Vállalkozásfejlesztési Hangszerbérlés és terem bérletidíj Hajléktalanokért Alapítvány
Címrend Közalapítvány támogatása (Magyar Zeneiskolák és (hajléktalan férőhelyek támogatása)
Művészeti Iskolák Szövetsége)
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1070 1071 1072 1073 1074 1075 1076 1077 1078 1079 1080 1081
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 7 600 0,0 100 787 103 425 102,6 600 0,0 24 675 18 228 73,9
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 7 600 0 0,0 100 787 103 425 102,6 600 0 0,0 24 675 18 228 73,9
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 7 600 0 0,0 100 787 103 425 102,6 600 0 0,0 24 675 18 228 73,9
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8347 8350 8351 8353
Menedék Alapítvány Tiszta Forrás Alapítvány Twist Olivér Alapítvány Budapest Sport Egyesület
Címrend (hajléktalan férőhelyek támogatása) (hajléktalan férőhelyek támogatása) (hajléktalan férőhelyek támogatása) támogatása
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1082 1083 1084 1085 1086 1087 1088 1089 1090 1091 1092 1093
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 1 890 1 397 73,9 3 465 2 560 73,9 5 197 3 840 73,9 38 500 24 625 64,0
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 1 890 1 397 73,9 3 465 2 560 73,9 5 197 3 840 73,9 38 500 24 625 64,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 1 890 1 397 73,9 3 465 2 560 73,9 5 197 3 840 73,9 38 500 24 625 64,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8354 8355 8356 8357
Fővárosi Közoktatás-fejlesztési Fiatalok Önsegítő Egyesülete Léthatáron Alapítvány Máltai Szeretetszolgálat
Címrend Közalapítvány (hajléktalan férőhelyek támogatása) (hajléktalan férőhelyek támogatása) (hajléktalan férőhelyek támogatása)
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1094 1095 1096 1097 1098 1099 1100 1101 1102 1103 1104 1105
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 3 000 0,0 2 363 1 745 73,8 11 970 8 843 73,9 35 280 34 751 98,5
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 3 000 0 0,0 2 363 1 745 73,8 11 970 8 843 73,9 35 280 34 751 98,5
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 3 000 0 0,0 2 363 1 745 73,8 11 970 8 843 73,9 35 280 34 751 98,5
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8358 8359 8360 8366
Menhely Alapítvány Rés Alapítvány Vöröskereszt Budapesti Központja Az 1956-os Magyar Forradalom
Címrend (hajléktalan férőhelyek támogatása) (hajléktalan férőhelyek támogatása) (hajléktalan férőhelyek támogatása) Történetének Dokumentációs és
Kutatóintézete Közalapítvány
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1106 1107 1108 1109 1110 1111 1112 1113 1114 1115 1116 1117
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 12 285 12 101 98,5 5 513 4 073 73,9 56 490 41 732 73,9 16 150 0,0
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 12 285 12 101 98,5 5 513 4 073 73,9 56 490 41 732 73,9 16 150 0 0,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 12 285 12 101 98,5 5 513 4 073 73,9 56 490 41 732 73,9 16 150 0 0,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8367 8368 8369 8370
Politikatörténeti Alapítvány Emberbarát Alapítvány Magyarországi Református Egyház Evangéliumi Pünkösdi Közösség
Címrend Kallódó Ifjúságot Mentő Missziója Hajnalcsillag Rehabilitációs Otthona
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1118 1119 1120 1121 1122 1123 1124 1125 1126 1127 1128 1129
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 16 150 0,0 6 396 6 300 98,5 1 919 1 890 98,5 2 345 2 310 98,5
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 16 150 0 0,0 6 396 6 300 98,5 1 919 1 890 98,5 2 345 2 310 98,5
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 16 150 0 0,0 6 396 6 300 98,5 1 919 1 890 98,5 2 345 2 310 98,5
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8372 8376 8377 8378
Oltalom Karitatív Egyesület Budapesti Fesztiválzenekar Roma Polgárjogi Alapítvány Bűnmegelőzők Országos Szakmai
Címrend (hajléktalan férőhelyek támogatása) Alapítvány Szövetsége
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1130 1131 1132 1133 1134 1135 1136 1137 1138 1139 1140 1141
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 17 955 13 264 73,9 469 409 389 151 82,9 8 000 0,0 6 650 0,0
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 17 955 13 264 73,9 469 409 389 151 82,9 8 000 0 0,0 6 650 0 0,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 17 955 13 264 73,9 469 409 389 151 82,9 8 000 0 0,0 6 650 0 0,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8379 8380 8300
Budapesti és Agglomerációs Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Alapítványok, társadalmi
Címrend Polgárőr Szervezetek Szövetsége Kézműves Nap és Karnevál szervezetek támogatása összesen
támogatása
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1142 1143 1144 1145 1146 1147 1148 1149 1150
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - 0 0 -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - 0 0 -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - 0 0 -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - 0 0 -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 19 650 0,0 14 000 - 1 857 438 1 486 782 80,0
6. Támogatásértékű működési kiadás - - 0 0 -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - 0 0 -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 0 0 -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 19 650 0 0,0 0 14 000 - 1 857 438 1 486 782 80,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - 0 0 -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - 0 0 -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - 0 0 -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 0 0 -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - 0 0 -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 0 0 -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 0 0 -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 0 0 -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - 0 0 -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 0 0 -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - 0 0 -
23. Egyéb kiadások - - 0 0 -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 19 650 0 0,0 0 14 000 - 1 857 438 1 486 782 80,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - 0 0 -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - 0 0 -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - 0 0 -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - 0 0 -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - 0 0 -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - 0 0 -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - 0 0 -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - 0 0 -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - 0 0 -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - 0 0 -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - 0 0 -
ezer Ft
8401 8402 8403 8404
Költségvetési szerveknek folyósított Intézményi felújítások céljellegű Önkormányzati fejlesztések Szennyvízcsatornázás fővárosi
Címrend támogatás támogatási kerete céltámogatása
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1151 1152 1153 1154 1155 1156 1157 1158 1159 1160 1161 1162
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - 184 100 100 600 54,6 -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. 74 748 953 72 789 758 97,4 - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 74 748 953 72 789 758 97,4 0 0 - 184 100 100 600 54,6 0 0 -
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - 90 077 134 58 693 271 65,2 -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 104 416 800 95 896 269 91,8 -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - 9 803 805 10 348 774 105,6 1 087 900 500 000 46,0
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 1 061 843 0,0 -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 205 359 582 164 938 314 80,3 1 087 900 500 000 46,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - 503 284 248 228 49,3 - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 503 284 248 228 49,3 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 74 748 953 72 789 758 97,4 503 284 248 228 49,3 205 543 682 165 038 914 80,3 1 087 900 500 000 46,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8405 8408 8409 8411
Adósságszolgálat Idegenforgalmi bevételekből Budapesti Közlekedési Pénzügytechnikai feladatok
Címrend kerületeknek átadás Szövetség
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1163 1164 1165 1166 1167 1168 1169 1170 1171 1172 1173 1174
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 2 746 600 3 268 500 119,0 - - 2 150 000 3 466 070 161,2
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - 553 150 0,0 -
6. Támogatásértékű működési kiadás - 1 477 626 198 109 13,4 - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 2 746 600 3 268 500 119,0 1 477 626 198 109 13,4 553 150 0 0,0 2 150 000 3 466 070 161,2
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése 14 509 800 9 905 100 68,3 - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 17 256 400 13 173 600 76,3 1 477 626 198 109 13,4 553 150 0 0,0 2 150 000 3 466 070 161,2
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8413 8414 8417 8421
Sport célú támogatás Karinthy Gimnázium Felnőtt Női-Férfi Öttusa Világkupa Öt főváros tornája
Címrend nemzetközi érettségi támogatása
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1175 1176 1177 1178 1179 1180 1181 1182 1183 1184 1185 1186
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 316 209 177 300 56,1 - 4 000 0,0 1 000 0,0
6. Támogatásértékű működési kiadás - 8 550 0,0 - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 316 209 177 300 56,1 8 550 0 0,0 4 000 0 0,0 1 000 0 0,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 316 209 177 300 56,1 8 550 0 0,0 4 000 0 0,0 1 000 0 0,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8422 8423 8424 8426
Támogatás a szarajevoi Városháza Szemünk Fénye fűtés- és Triatlon VB Súlyos tanulási és magatartási problémával
Címrend helyreállításához világításkorszerűsítési küzdő tan. integrált oktatását segítő
program bérleti díja módszertani központ támogatása
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1187 1188 1189 1190 1191 1192 1193 1194 1195 1196 1197 1198
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - 37 050 38 867 104,9 - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - 10 000 0,0 -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - 4 416 2 944 66,7
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 0 0 - 37 050 38 867 104,9 10 000 0 0,0 4 416 2 944 66,7
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre 3 975 0,0 - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 3 975 0 0,0 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 3 975 0 0,0 37 050 38 867 104,9 10 000 0 0,0 4 416 2 944 66,7
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8430 8432 8433
Úszó EB Adósminősítésekkel kapcsolatos Hitelfelvétel költségei
Címrend kötelezettségekre
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1199 1200 1201 1202 1203 1204 1205 1206 1207
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - 50 000 20 000 40,0 50 000 15 000 30,0
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 20 000 0,0 - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 20 000 0 0,0 50 000 20 000 40,0 50 000 15 000 30,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - -
23. Egyéb kiadások - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 20 000 0 0,0 50 000 20 000 40,0 50 000 15 000 30,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - -
ezer Ft
8434 8435 8443
Tenisz Classics Sárkányhajó VB Kiemelt Fejlesztések
Címrend Bizottsága kerete
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1208 1209 1210 1211 1212 1213 1214 1215 1216
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - 50 000 0,0
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 20 000 0,0 5 000 0,0 -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 20 000 0 0,0 5 000 0 0,0 50 000 0 0,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - 277 500 0,0
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 277 500 0 0,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - -
23. Egyéb kiadások - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 20 000 0 0,0 5 000 0 0,0 327 500 0 0,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - -
ezer Ft
8445 8451 8400
Normatív fővárosi hozzájárulás Kedvezményes közterület-használati Önkormányzati kiadások
Címrend átadása kerületek által ellátott díjjal támogatott szervezetek kerete összesen
oktatási feladatokra
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1217 1218 1219 1220 1221 1222 1223 1224 1225
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - 0 0 -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - 0 0 -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - 0 0 -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - 5 267 750 6 909 037 131,2
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - 1 000 000 - 929 359 1 177 300 126,7
6. Támogatásértékű működési kiadás 315 600 214 187 67,9 - 1 806 192 415 240 23,0
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - 74 748 953 72 789 758 97,4
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 0 0 -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 315 600 214 187 67,9 0 1 000 000 - 82 752 254 81 291 335 98,2
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - 0 0 -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - 0 0 -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - 90 354 634 58 693 271 65,0
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 104 420 775 95 896 269 91,8
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - 10 891 705 10 848 774 99,6
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 1 061 843 0 0,0
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 206 728 957 165 438 314 80,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 0 0 -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 0 0 -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - 0 0 -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 503 284 248 228 49,3
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 503 284 248 228 49,3
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - 14 509 800 9 905 100 68,3
23. Egyéb kiadások - - 0 0 -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 315 600 214 187 67,9 0 1 000 000 - 304 494 295 256 882 977 84,4
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - 0 0 -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - 0 0 -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - 0 0 -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - 0 0 -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - 0 0 -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - 0 0 -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - 0 0 -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - 0 0 -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - 0 0 -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - 0 0 -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - 0 0 -
ezer Ft
8501 8502 8503 8504
Intézményi működési bevételek Illetékek Iparűzési adó Idegenforgalmi adó
Címrend
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1226 1227 1228 1229 1230 1231 1232 1233 1234 1235 1236 1237
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 18 782 580 4 201 053 22,4 - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - 10 605 000 6 534 000 61,6 90 539 845 89 495 820 98,8 1 400 000 150 000 10,7
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 18 782 580 4 201 053 22,4 10 605 000 6 534 000 61,6 90 539 845 89 495 820 98,8 1 400 000 150 000 10,7
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8505 8506 8507 8510
Átengedett központi adók (SZJA) Bírságok, pótlékok és Normatív hozzájárulások Helyi önkormányzatok
Címrend egyéb sajátos bevételek színházi támogatása
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1238 1239 1240 1241 1242 1243 1244 1245 1246 1247 1248 1249
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei 6 028 110 6 819 640 113,1 818 771 6 575 606 803,1 - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - 28 316 850 28 504 061 100,7 3 789 300 3 656 800 96,5
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 6 028 110 6 819 640 113,1 818 771 6 575 606 803,1 28 316 850 28 504 061 100,7 3 789 300 3 656 800 96,5
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8511 8512 8513 8514
Normatív kötött Fejlesztési célú támogatások Tárgyi eszközök, immateriális Önkormányzati lakások
Címrend felhasználású támogatások javak értékesítése értékesítése
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1250 1251 1252 1253 1254 1255 1256 1257 1258 1259 1260 1261
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 6 962 550 7 255 633 104,2 62 343 751 65 489 300 105,0 - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - 10 547 586 1 276 800 12,1 306 216 628 900 205,4
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 6 962 550 7 255 633 104,2 62 343 751 65 489 300 105,0 10 547 586 1 276 800 12,1 306 216 628 900 205,4
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8515 8517 8518 8519
Privatizációból származó Egyéb vagyoni jog értékesítéséből Egyéb önkormányzati vagyon Részvények, részesedések
Címrend bevételek származó bevétel üzemeltetéséből származó bevétel értékesítése
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1262 1263 1264 1265 1266 1267 1268 1269 1270 1271 1272 1273
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 207 208 - 2 500 2 300 92,0 2 741 000 5 475 208 199,8 1 014 000 0,0
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 207 208 - 2 500 2 300 92,0 2 741 000 5 475 208 199,8 1 014 000 0 0,0
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8520 8522 8523 8524
Osztalék és hozam bevétel Működési célú Beuházási célú Felhalmozási célú támogatási
Címrend pénzeszköz átvétel pénzeszköz átvétel kölcsönök visszatérülése
államháztartáson kívülről államháztartáson kívülről
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1274 1275 1276 1277 1278 1279 1280 1281 1282 1283 1284 1285
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 2 864 700 9 107 800 317,9 - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 857 100 490 661 57,2 - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 554 764 18 550 3,3 -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - 534 804 447 294 83,6
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 2 864 700 9 107 800 317,9 857 100 490 661 57,2 554 764 18 550 3,3 534 804 447 294 83,6
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8527 8529 8530 8531
Működési célú támogatási kölcsön Támogatásértékű felújítási bevétel Egyéb fejlesztési célú hitel Előző évi pénzmaradvány
Címrend igénybevétele
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1286 1287 1288 1289 1290 1291 1292 1293 1294 1295 1296 1297
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - 2 213 000 0,0 - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel 135 000 119 516 88,5 - 12 643 236 20 759 214 164,2 -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - 55 167 401 26 756 791 48,5
38. Bevételek összesen (25+...+37) 135 000 119 516 88,5 2 213 000 0 0,0 12 643 236 20 759 214 164,2 55 167 401 26 756 791 48,5
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8533 8535 8536 8540
EIB III. hitel Támogatásértékű Támogatásértékű EIB hitelek
Címrend működési bevétel beruházási bevétel
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1298 1299 1300 1301 1302 1303 1304 1305 1306 1307 1308 1309
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - 32 275 830 32 753 256 101,5 - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - 40 670 364 26 620 794 65,5 -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel 27 320 800 30 160 900 110,4 - - 7 478 991 4 486 500 60,0
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 27 320 800 30 160 900 110,4 32 275 830 32 753 256 101,5 40 670 364 26 620 794 65,5 7 478 991 4 486 500 60,0
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8541 8542 8500 8601
Felhalmozási célú Felhalmozási kamatbevételek Őnkormányzati bevételek Fővárosi területi kisebbségi
Címrend ÁFA visszatérülések és felhalmozási célú összesen önkormányzatok
realizált árfolyamnyereség előirányzatai
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1310 1311 1312 1313 1314 1315 1316 1317 1318 1319 1320 1321
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - 0 0 - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - 0 0 - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - 0 0 - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - 0 0 - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - 0 0 - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - 0 0 - 106 000 59 189 55,8
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - 0 0 - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 0 0 - 41 000 -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 106 000 100 189 94,5
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - 0 0 - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - 0 0 - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - 0 0 - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 0 0 - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - 0 0 - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 0 0 - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 0 0 - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 0 0 - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - 0 0 - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 0 0 - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - 0 0 - -
23. Egyéb kiadások - - 0 0 - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 106 000 100 189 94,5
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - 18 782 580 4 201 053 22,4 -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - 109 391 726 109 575 066 100,2 -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - 101 412 451 104 905 794 103,4 -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 5 590 766 - 2 525 650 - 17 476 002 24 814 632 142,0 -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - 32 275 830 32 753 256 101,5 -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - 0 0 - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - 40 670 364 26 620 794 65,5 -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - 2 213 000 0 0,0 -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 857 100 490 661 57,2 -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 554 764 18 550 3,3 -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - 48 112 831 55 973 424 116,3 -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - 55 167 401 26 756 791 48,5 -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 5 590 766 - 0 2 525 650 - 426 914 049 386 110 021 90,4 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - 0 0 - 99 77 77,8
ezer Ft
8703 8704 8705 8706
Collegium Budapest Fővárosi Polgári Védelmi Budapesti Rendőrfőkapitányság Készenléti Rendőrség
Címrend támogatása Igazgatóság támogatása támogatása támogatása
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1322 1323 1324 1325 1326 1327 1328 1329 1330 1331 1332 1333
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 18 000 0,0 - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - 36 939 19 700 53,3 153 750 98 500 64,1 35 740 0,0
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 18 000 0 0,0 36 939 19 700 53,3 153 750 98 500 64,1 35 740 0 0,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - 6 000 6 000 100,0 - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 6 000 6 000 100,0 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 18 000 0 0,0 42 939 25 700 59,9 153 750 98 500 64,1 35 740 0 0,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
8707 8711 8700 8000
Repülőtéri Rendőr Váci Egyházmegye Egyéb szervezetek támogatása Összesen
Címrend Igazgatóság támogatása támogatása összesen
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1334 1335 1336 1337 1338 1339 1340 1341 1342 1343 1344 1345
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - 0 0 - 0 0 -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - 0 0 - 0 0 -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - 0 0 - 0 0 -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - 0 0 - 5 367 750 6 909 037 128,7
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - 16 173 17 900 110,7 34 173 17 900 52,4 44 793 618 39 962 788 89,2
6. Támogatásértékű működési kiadás 10 165 0,0 - 236 594 118 200 50,0 2 148 786 592 629 27,6
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - 0 0 - 74 748 953 72 789 758 97,4
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 0 0 - 0 41 000 -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 10 165 0 0,0 16 173 17 900 110,7 270 767 136 100 50,3 127 059 107 120 295 212 94,7
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - 0 0 - 0 0 -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - 0 0 - 0 0 -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - 0 0 - 90 389 634 58 734 571 65,0
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 0 0 - 104 425 775 97 365 671 93,2
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - 6 000 6 000 100,0 10 897 705 10 854 774 99,6
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 0 0 - 1 061 843 110 000 10,4
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 6 000 6 000 100,0 206 774 957 167 065 016 80,8
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 0 0 - 0 0 -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 0 0 - 0 0 -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - 0 0 - 0 0 -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 0 0 - 503 284 248 228 49,3
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 503 284 248 228 49,3
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - 0 0 - 14 509 800 9 905 100 68,3
23. Egyéb kiadások - - 0 0 - 0 0 -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 10 165 0 0,0 16 173 17 900 110,7 276 767 142 100 51,3 348 847 148 297 513 556 85,3
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - 0 0 - 18 782 580 4 201 053 22,4
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - 0 0 - 109 391 726 109 575 066 100,2
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - 0 0 - 101 412 451 104 905 794 103,4
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - 0 0 - 17 476 002 24 814 632 142,0
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - 0 0 - 32 275 830 32 753 256 101,5
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - 0 0 - 0 0 -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - 0 0 - 40 670 364 26 620 794 65,5
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - 0 0 - 2 213 000 0 0,0
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 - 857 100 490 661 57,2
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 - 554 764 18 550 3,3
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 - 0 0 -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - 0 0 - 48 112 831 55 973 424 116,3
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - 0 0 - 55 167 401 26 756 791 48,5
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 426 914 049 386 110 021 90,4
39. Létszámkeret (fő) - - 0 0 - 99 77 77,8
ezer Ft
9101 9102 9103 9104
Céltartalék a helyi adóhátralékok Egészségügyi tartalék Oktatási ágazat működési Kulturális tartalék
Címrend rendezésére tartaléka
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1346 1347 1348 1349 1350 1351 1352 1353 1354 1355 1356 1357
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 478 500 0,0 41 638 0,0 3 916 0,0 19 772 0,0
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 478 500 0 0,0 41 638 0 0,0 3 916 0 0,0 19 772 0 0,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 478 500 0 0,0 41 638 0 0,0 3 916 0 0,0 19 772 0 0,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
9105 9107 9108 9109
Schöpf-Merei Ágost Kórház és Aluljárókban lévő kamerák Budapest Bábszínház Szociális fejlesztések működési
Címrend Anyavédelmi Központ Kht. működtetésére gyermek-utaztatására tartaléka
műhiba perek miatti céltartaléka
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1358 1359 1360 1361 1362 1363 1364 1365 1366 1367 1368 1369
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 175 705 113 440 64,6 30 000 30 000 100,0 4 000 0,0 26 509 0,0
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 175 705 113 440 64,6 30 000 30 000 100,0 4 000 0 0,0 26 509 0 0,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 175 705 113 440 64,6 30 000 30 000 100,0 4 000 0 0,0 26 509 0 0,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
9110 9111 9112 9114
Közművelődési érdekeltségnövelő Duna Partraszállás nemzetközi Évközi indítású Céltartalék az önkormányzati
Címrend pályázat önrésze tervpályázat céltartaléka beruházások szerkezetátalakításhoz
kapcsolódó kiadásokra
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1370 1371 1372 1373 1374 1375 1376 1377 1378 1379 1380 1381
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - 147 500 0,0 - 1 000 000 3 000 000 300,0
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 0 0 - 147 500 0 0,0 0 0 - 1 000 000 3 000 000 300,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 4 334 2 000 46,1 - 9 980 547 18 880 591 189,2 -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 4 334 2 000 46,1 0 0 - 9 980 547 18 880 591 189,2 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 4 334 2 000 46,1 147 500 0 0,0 9 980 547 18 880 591 189,2 1 000 000 3 000 000 300,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
9115 9116 9117 9119
Gyermek- és ifjúságvédelmi Ápolói képzésre ösztöndíj program Vagyongazdálkodás Foglalkoztatáspolitikai célú
Címrend kjt. céltartalék ingatlanvásárlási közszolgáltatási szeződéssel adható
céltartaléka támogatások céltartaléka
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1382 1383 1384 1385 1386 1387 1388 1389 1390 1391 1392 1393
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 14 519 14 301 98,5 8 000 0,0 - 1 783 0,0
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 14 519 14 301 98,5 8 000 0 0,0 0 0 - 1 783 0 0,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 75 000 150 000 200,0 -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 75 000 150 000 200,0 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 14 519 14 301 98,5 8 000 0 0,0 75 000 150 000 200,0 1 783 0 0,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
9120 9121 9122 9123
Nagyrendezvények céltartaléka Főpolgármesteri keret céltartaléka Egészségügyi prevenciós program MAC tenisztelep működésére
Címrend céltartaléka
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1394 1395 1396 1397 1398 1399 1400 1401 1402 1403 1404 1405
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 432 374 260 040 60,1 55 000 49 250 89,5 200 000 0,0 589 0,0
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 432 374 260 040 60,1 55 000 49 250 89,5 200 000 0 0,0 589 0 0,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 432 374 260 040 60,1 55 000 49 250 89,5 200 000 0 0,0 589 0 0,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
9124 9125 9127 9130
Kulturális és közösségi rendezvények Céltartalék a Mozgásjavító Iskola Év közben belépő oktatási Roma kulturális és
Címrend céltartaléka Diáksport Egyesülete támogatására intézmények működési közösségi rendezvények
többletköltsége céltartaléka
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1406 1407 1408 1409 1410 1411 1412 1413 1414 1415 1416 1417
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 57 500 0,0 7 800 0,0 112 135 74 000 66,0 15 000 0,0
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 57 500 0 0,0 7 800 0 0,0 112 135 74 000 66,0 15 000 0 0,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 57 500 0 0,0 7 800 0 0,0 112 135 74 000 66,0 15 000 0 0,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
9132 9134 9135 9137
Oktatási intézmények igazgatóinak Ifjúságpolitikai céltartalék Kulturális programok támogatása Energetikai Program
Címrend jutalmazása
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1418 1419 1420 1421 1422 1423 1424 1425 1426 1427 1428 1429
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 57 000 0,0 50 000 0,0 28 000 0,0 -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 57 000 0 0,0 50 000 0 0,0 28 000 0 0,0 0 0 -
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - 1 000 000 0,0
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 1 000 000 0 0,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 57 000 0 0,0 50 000 0 0,0 28 000 0 0,0 1 000 000 0 0,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
9138 9140 9141 9142
Kulturális intézményvezetők Céltartalék az önkéntes Zöldfelületi program és fejlesztés Budapesti Közlekedési Szövetség
Címrend jutalmazása tűzoltó egyesületek támogatására céltartaléka
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1430 1431 1432 1433 1434 1435 1436 1437 1438 1439 1440 1441
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 14 960 0,0 6 000 5 910 98,5 - 25 000 0,0
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 14 960 0 0,0 6 000 5 910 98,5 0 0 - 25 000 0 0,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 1 000 000 0,0 10 000 0,0
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 1 000 000 0 0,0 10 000 0 0,0
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 14 960 0 0,0 6 000 5 910 98,5 1 000 000 0 0,0 35 000 0 0,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
9144 9147 9148 9151
Pedagógusok rendkívüli Árfolyamkockázat és adóerőképesség Art mozik támogatása Gyermek- és ifjúságvédelmi
Címrend munkavégzésére miatti változás fedezetének intézményvezetők premizálása
céltartaléka és jutalmazás
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1442 1443 1444 1445 1446 1447 1448 1449 1450 1451 1452 1453
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 133 899 130 878 97,7 7 620 1 007 620 13223,4 80 000 0,0 20 507 0,0
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 133 899 130 878 97,7 7 620 1 007 620 13223,4 80 000 0 0,0 20 507 0 0,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 133 899 130 878 97,7 7 620 1 007 620 13223,4 80 000 0 0,0 20 507 0 0,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
9152 9153 9154 9155
Céltartalék a Hálózat a Budapesti Gyermek- és ifjúságvédelmi ágazat Közbiztonsági céltartalék Kőszínházak művészeti támogatásának
Címrend Díjfizetőkért és Díjhátralékosokért működési tartaléka céltartaléka
Alapítvány támogatására
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1454 1455 1456 1457 1458 1459 1460 1461 1462 1463 1464 1465
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 150 000 0,0 36 701 14 775 40,3 205 000 0,0 634 474 0,0
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 150 000 0 0,0 36 701 14 775 40,3 205 000 0 0,0 634 474 0 0,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 150 000 0 0,0 36 701 14 775 40,3 205 000 0 0,0 634 474 0 0,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
9156 9157 9158 9160
BTSZK Budapesti Turisztikai Céltartalék érettségik és Céltartalék a Fővárosi Önkormányzat Céltartalék a tárgyévi normatív
Címrend Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. szakmai vizsgáztatás díjazásra dolgozóinak lakásépítés, lakásvásárlás hozzájárulás lemondására
támogatási céltartaléka támogatására
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1466 1467 1468 1469 1470 1471 1472 1473 1474 1475 1476 1477
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 40 000 - 78 612 - - 10 800 10 800 100,0
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 0 40 000 - 0 78 612 - 0 0 - 10 800 10 800 100,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 80 000 0,0 -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 80 000 0 0,0 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 0 40 000 - 0 78 612 - 80 000 0 0,0 10 800 10 800 100,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
9161 9162 9163 9164
Egészségügyi műszerek tartozék Nemzeti Vágta céltartaléka Vízrendezési feladatok Budapesti Kulturális Alap
Címrend cseréi céltartaléka
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1478 1479 1480 1481 1482 1483 1484 1485 1486 1487 1488 1489
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 50 000 29 550 59,1 50 000 0,0 104 260 - 230 000 -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 50 000 29 550 59,1 50 000 0 0,0 0 104 260 - 0 230 000 -
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 50 000 29 550 59,1 50 000 0 0,0 0 104 260 - 0 230 000 -
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
9167 9170 9171 9172
Vis maior tartalék Kulturális keret Városüzemeltetési céltartalék Céltartalék hajléktalan
Címrend céltartaléka férőhelyek támogatására
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1490 1491 1492 1493 1494 1495 1496 1497 1498 1499 1500 1501
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 361 694 361 694 100,0 197 375 - 952 549 - 41 600 -
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 361 694 361 694 100,0 0 197 375 - 0 952 549 - 0 41 600 -
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 361 694 361 694 100,0 0 197 375 - 0 952 549 - 0 41 600 -
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
9173 9174 9100
Közgyűjteményi Céltartalék a Fővárosi Céltartalékok összesen
Címrend céltartalék Tűzoltóparancsnokság alapműködésének
támogatására
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1502 1503 1504 1505 1506 1507 1508 1509 1510
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - 0 0 -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - 0 0 -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - 0 0 -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - 0 0 -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - 0 0 -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - 0 0 -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - 0 0 -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 27 580 - 250 802 - 4 753 895 7 025 036 147,8
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 0 27 580 - 0 250 802 - 4 753 895 7 025 036 147,8
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - 0 0 -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - 0 0 -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - 0 0 -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - 0 0 -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - 0 0 -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - 12 149 881 19 032 591 156,6
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 12 149 881 19 032 591 156,6
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 0 0 -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre 0 0 -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás 0 0 -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - 0 0 -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - 0 0 -
23. Egyéb kiadások - - 0 0 -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 0 27 580 - 0 250 802 - 16 903 776 26 057 627 154,2
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - 0 0 -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - 0 0 -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - 0 0 -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - 0 0 -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - 0 0 -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - 0 0 -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - 0 0 -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - 0 0 -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 0 0 -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - 0 0 -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - 0 0 -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - 0 0 -
ezer Ft
9202 9203 9204 9205
Egészségügyi és szociális Civil célú Oktatási és ifjúsági Fővárosi Drogellenes Program
Címrend célú bizottsági keret bizottsági keret célú bizottsági keret
céltartaléka céltartaléka céltartaléka
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1511 1512 1513 1514 1515 1516 1517 1518 1519 1520 1521 1522
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 38 000 0,0 47 500 0,0 205 000 0,0 94 154 19 700 20,9
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 38 000 0 0,0 47 500 0 0,0 205 000 0 0,0 94 154 19 700 20,9
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 38 000 0 0,0 47 500 0 0,0 205 000 0 0,0 94 154 19 700 20,9
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
9206 9207 9208 9209
Bűnmegelőzési Kulturális Színházi Műemléki
Címrend célú bizottsági keret célú bizottsági keret célú bizottsági keret célú bizottsági keret
céltartaléka céltartaléka céltartaléka céltartaléka
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1523 1524 1525 1526 1527 1528 1529 1530 1531 1532 1533 1534
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 42 750 0,0 28 500 0,0 33 285 0,0 28 500 0,0
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 42 750 0 0,0 28 500 0 0,0 33 285 0 0,0 28 500 0 0,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 42 750 0 0,0 28 500 0 0,0 33 285 0 0,0 28 500 0 0,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
9211 9212 9213 9214
Idegenforgalmi Esélyegyenlőségi Kisebbségi önkormányzati Kulturális esélyegyenlőségi
Címrend célú bizottsági keret célú bizottsági keret bizottsági céltartalék célú bizottsági keret
céltartaléka céltartaléka céltartaléka
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1535 1536 1537 1538 1539 1540 1541 1542 1543 1544 1545 1546
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - - - -
2. Munkaadókat terhelő járulékok - - - -
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - - - -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - - - -
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - - - -
6. Támogatásértékű működési kiadás - - - -
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. - - - -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 124 670 0,0 30 000 0,0 62 183 0,0 19 000 0,0
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 124 670 0 0,0 30 000 0 0,0 62 183 0 0,0 19 000 0 0,0
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - - - -
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - - - -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - - - -
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - - - -
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - - - -
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - - - -
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - - - -
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - - - -
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - - - -
23. Egyéb kiadások - - - -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 124 670 0 0,0 30 000 0 0,0 62 183 0 0,0 19 000 0 0,0
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - - - -
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - - -
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. - - - -
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - - - -
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - - - -
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - - - -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - - - -
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - - - -
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - - - -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - - - -
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - - - -
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 0 0 -
39. Létszámkeret (fő) - - - -
ezer Ft
9200 9300 9000 B1
Bizottsági keretek Általános tartalék Tartalékok mindösszesen Főpolgármesteri Hivatal
Címrend céltartaléka összesen összesen
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1547 1548 1549 1550 1551 1552 1553 1554 1555 1556 1557 1558
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások 0 0 - - 0 0 - 8 303 562 7 043 330 84,8
2. Munkaadókat terhelő járulékok 0 0 - - 0 0 - 1 929 197 1 740 153 90,2
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 - - 0 0 - 0 0 -
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) 0 0 - - 0 0 - 31 936 545 35 804 089 112,1
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 0 0 - - 0 0 - 44 884 392 40 060 042 89,3
6. Támogatásértékű működési kiadás 0 0 - - 0 0 - 2 204 786 592 629 26,9
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. 0 0 - - 0 0 - 74 748 953 72 789 758 97,4
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 753 542 19 700 2,6 2 719 198 3 965 000 145,8 8 226 635 11 009 736 133,8 8 226 635 11 074 936 134,6
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) 753 542 19 700 2,6 2 719 198 3 965 000 145,8 8 226 635 11 009 736 133,8 172 234 070 169 104 937 98,2
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) 0 0 - - 0 0 - 2 580 804 388 797 15,1
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) 0 0 - - 0 0 - 0 0 -
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) 0 0 - - 0 0 - 90 389 634 58 734 571 65,0
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre 0 0 - - 0 0 - 104 425 775 97 365 671 93,2
14. Támogatásértékű beruházási kiadás 0 0 - - 0 0 - 10 897 705 10 854 774 99,6
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. 0 0 - - 12 149 881 19 032 591 156,6 13 297 729 19 203 591 144,4
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 - 0 0 - 12 149 881 19 032 591 156,6 221 591 647 186 547 404 84,2
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) 0 0 - - 0 0 - 22 417 966 23 504 912 104,8
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre 0 0 - - 0 0 - 48 039 30 000 62,4
19. Támogatásértékű felújítási kiadás 0 0 - - 0 0 - 10 000 10 000 100,0
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) 0 0 - - 0 0 - 755 662 696 662 92,2
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 23 231 667 24 241 574 104,3
22. Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 - - 0 0 - 14 509 800 9 905 100 68,3
23. Egyéb kiadások 0 0 - - 0 0 - 0 0 -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 753 542 19 700 2,6 2 719 198 3 965 000 145,8 20 376 516 30 042 327 147,4 431 567 184 389 799 015 90,3
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek 0 0 - - 0 0 - 20 363 922 7 418 378 36,4
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei 0 0 - - 0 0 - 109 854 089 109 585 066 99,8
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 0 0 - - 0 0 - 101 412 451 104 905 794 103,4
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 0 0 - - 0 0 - 17 704 002 25 185 665 142,3
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül 0 0 - - 0 0 - 32 275 830 32 753 256 101,5
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból 0 0 - - 0 0 - 0 0 -
31. Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 - - 0 0 - 40 670 364 26 620 794 65,5
32. Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 - - 0 0 - 2 213 000 0 0,0
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 0 0 - - 0 0 - 869 100 502 661 57,8
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 0 0 - - 0 0 - 554 764 18 550 3,3
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 0 0 - - 0 0 - 0 0 -
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel 0 0 - - 0 0 - 48 192 761 56 052 060 116,3
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele 0 0 - - 0 0 - 57 456 901 26 756 791 46,6
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 - 0 0 - 0 0 - 431 567 184 389 799 015 90,3
39. Létszámkeret (fő) 0 0 - - 0 0 - 1 618 1 265 78,2
ezer Ft
B2 B=B1+B2 A + B
Költségvetési szerveknek Főpolgármesteri Hivatal Fővárosi Önkormányzat
Címrend folyósított támogatás miatti korrigálva mindösszesen
korrekció
2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, % 2010. évi 2011. évi index, %
Előirányzat megnevezése eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010 eredeti terv előirányzat 2011/2010
1 1559 1560 1561 1562 1563 1564 1565 1566 1567
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások - 8 303 562 7 043 330 84,8 92 352 146 91 862 092 99,5
2. Munkaadókat terhelő járulékok - 1 929 197 1 740 153 90,2 25 268 828 24 411 452 96,6
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai - 0 0 - 616 008 560 277 91,0
4. Dologi kiadások (ÁFA-val) - 31 936 545 35 804 089 112,1 97 906 968 104 337 023 106,6
5. Műk.célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt. - 44 884 392 40 060 042 89,3 44 943 115 40 175 491 89,4
6. Támogatásértékű működési kiadás - 2 204 786 592 629 26,9 2 637 795 1 972 143 74,8
7. Költségvetési szerveknek folyósított tám. -74 748 953 -72 789 758 97,4 0 0 - 0 0 -
8. Műk. célú tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - 8 226 635 11 074 936 134,6 8 226 635 11 074 936 134,6
9. Működési kiadások összesen (1+...+8) -74 748 953 -72 789 758 97,4 97 485 117 96 315 179 98,8 271 951 495 274 393 414 100,9
10. Intézményi beruházások (ÁFA-val) - 2 580 804 388 797 15,1 5 987 220 4 010 935 67,0
11. Céljelleggel tám. intézményi ber. (ÁFA-val) - 0 0 - 1 656 573 2 453 688 148,1
12. Önkormányzati beruházások (ÁFA-val) - 90 389 634 58 734 571 65,0 90 389 634 58 734 571 65,0
13. Beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - 104 425 775 97 365 671 93,2 104 425 775 97 365 671 93,2
14. Támogatásértékű beruházási kiadás - 10 897 705 10 854 774 99,6 11 757 454 10 950 379 93,1
15. Felhalm. c. tám. kölcs. nyújtása, visszafiz., tart. - 13 297 729 19 203 591 144,4 13 381 884 19 288 895 144,1
16. Felhalmozási kiadások összesen (10+...+15) 0 0 221 591 647 186 547 404 84,2 227 598 540 192 804 139 84,7
17. Intézményi felújítások (ÁFA-val) - 22 417 966 23 504 912 104,8 22 748 622 23 916 134 105,1
18. Felúítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre - 48 039 30 000 62,4 48 039 30 000 62,4
19. Támogatásértékű felújítási kiadás - 10 000 10 000 100,0 10 000 10 000 100,0
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val) - 755 662 696 662 92,2 2 430 960 2 066 138 85,0
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 - 23 231 667 24 241 574 104,3 25 237 621 26 022 272 103,1
22. Felvett hitelek tőketörlesztése - 14 509 800 9 905 100 68,3 14 509 800 9 905 100 68,3
23. Egyéb kiadások - 0 0 - 0 0 -
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) -74 748 953 -72 789 758 97,4 356 818 231 317 009 257 88,8 539 297 456 503 124 925 93,3
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek - 20 363 922 7 418 378 36,4 46 536 222 33 988 852 73,0
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei - 109 854 089 109 585 066 99,8 109 854 089 109 585 066 99,8
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. -74 748 953 -72 789 758 97,4 26 663 498 32 116 036 120,4 101 412 451 104 905 794 103,4
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek - 17 704 002 25 185 665 142,3 17 711 452 25 375 918 143,3
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül - 32 275 830 32 753 256 101,5 37 868 431 39 442 188 104,2
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból - 0 0 - 72 899 199 76 788 394 105,3
31. Támogatásértékű beruházási bevétel - 40 670 364 26 620 794 65,5 42 796 944 28 740 727 67,2
32. Támogatásértékű felújítási bevétel - 2 213 000 0 0,0 2 213 000 0 0,0
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 869 100 502 661 57,8 1 653 986 1 064 810 64,4
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 554 764 18 550 3,3 603 564 105 882 17,5
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről - 0 0 - 15 000 29 000 193,3
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel - 48 192 761 56 052 060 116,3 48 276 217 56 141 503 116,3
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele - 57 456 901 26 756 791 46,6 57 456 901 26 956 791 46,9
38. Bevételek összesen (25+...+37) -74 748 953 -72 789 758 97,4 356 818 231 317 009 257 88,8 539 297 456 503 124 925 93,3
39. Létszámkeret (fő) - 1 618 1 265 78,2 40 695 40 409 99,3

3/a. sz. táblázat a 10/2011. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

KIMUTATÁS
Budapest Főváros Önkormányzata számított adósságszolgálatáról
(A legutolsó érvényes kamatláb alapján számítva a teljes futamidőre)

millió Ft

Sor-
szám

Megnevezés

Teljes
költség
Kötele-
zettség
időtartama,
év
Tény
2010.
XII.
31-ig
2011. évi
ütem
2012. évi
ütem
2013. évi
ütem
2014. évi
ütem
2015. évi
ütem
2016. évi
ütem
2017. évi
ütem

2018. évtől
összesen
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
A) A ténylegesen felvett és 2011. év végéig felvenni tervezett hitelek adósságszolgálata
I. Ténylegesen felvett hitelek adósságszolgálata
1.) EIB I. hitel adósságszolgálata
összesen 35 131,5 2001-2013 23 396,0 3958,5 3 902,5 3 874,5
- tőketörlesztés 29 648,1 18 108,6 3 846,5 3 846,5 3 846,5
- kamat 5 483,4 5 287,4 112,0 56,0 28,0
2.) OTP-hitel adósságszolgálata
összesen 35 827,7 2006-2015 14 576,3 5 149,4 4 936,8 4 665,0 4 394,6 2 105,6
- tőketörlesztés 25 000,0 6 225,0 4 175,0 4 200,0 4 175,0 4 150,0 2 075,0
- kamat 10 827,7 8 351,3 974,4 736,8 490,0 244,6 30,6
3.) FCSM Zrt. világbanki hitelének adósságszolgálata
összesen 8 712,1 2000-2014 5 592,1 799,2 786,4 773,6 760,8
- tőketörlesztés 7 241,8 4 232,6 752,3 752,3 752,3 752,3
- kamat 1 470,3 1 359,5 46,9 34,1 21,3 8,5
4.) EIB II. hitel adósságszolgálata
összesen 83 773,2 2004-2034 8 515,9 1 899,6 2 135,4 3 395,1 3 939,9 4 143,6 4 103,5 4 537,8 51 102,4
- tőketörlesztés 67 460,7 998,9 1 131,3 1 380,2 2 655,8 3 231,3 3 472,4 3 472,4 3 946,9 47 171,5
- kamat 16 312,5 7 517,0 768,3 755,2 739,3 708,6 671,2 631,1 590,9 3 930,9
5.) EIB 4. sz. Metró hitel adósságszolgálata
összesen 20 836,8 2006-2030 2 184,3 207,0 207,0 1 117,0 1 105,5 1 094,0 1 082,5 1 071,0 12 768,5
- tőketörlesztés 16 380,0 0,0 0,0 0,0 910,0 910,0 910,0 910,0 910,0 11 830,0
- kamat 4 456,8 2 184,3 207,0 207,0 207,0 195,5 184,0 172,5 161,0 938,5
6.) EIB M2-járműcsere hitel adósságszolgálata
összesen 24 947,0 2006-2034 1 322,2 254,8 254,8 254,8 584,2 891,2 883,1 1 372,8 19 129,1
- tőketörlesztés 20 160,0 0,0 0,0 0,0 0,0 329,4 640,5 640,5 1 138,3 17 411,3
- kamat 4 787,0 1 322,2 254,8 254,8 254,8 254,8 250,7 242,6 234,5 1 717,8
I. Ténylegesen felvett hitelek adósságszolgálata összesen
összesen 209 228,3 55 586,8 12 268,5 12 222,9 14 080,0 10 785,0 8 234,4 6 069,1 6 981,6 83 000,0
- tőketörlesztés 165 890,6 29 565,1 9 905,1 10 179,0 12 339,6 9 373,0 7 097,9 5 022,9 5 995,2 76 412,8
- kamat 43 337,7 26 021,7 2 363,4 2 043,9 1 740,4 1 412,0 1 136,5 1 046,2 986,4 6 587,2
II. Előző években indított és folyamatban lévő hitelfelvétel
1.) EIB III. hitel adósságszolgálata
összesen 48 787,5 2010-2037 10,1 355,5 571,0 571,0 571,0 571,0 571,0 1 115,4 44 451,5
- tőketörlesztés 39 960,9 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 544,4 39 416,5
- kamat 8 826,6 10,1 355,5 571,0 571,0 571,0 571,0 571,0 571,0 5 035,0
2.) EIB „Csepel” hitel adósságszolgálata
összesen 33 230,0 2007-2035 1 004,3 288,6 323,7 706,9 1 104,8 1 457,4 1 444,1 1 748,7 25 151,5
- tőketörlesztés 28 000,0 0,0 0,0 0,0 383,2 785,5 1 153,9 1 153,9 1 473,7 23 049,8
- kamat 5 230,0 1 004,3 288,6 323,7 323,7 319,3 303,5 290,2 275,0 2 101,7
3.) ÖKIF (Önkormányzati infrastruktúra fejl. hitel) adósságszolgálata
összesen 21 382,2 2009-2029 109,8 382,0 603,9 1 176,1 1 171,2 1 540,3 1 504,7 1 468,9 13 425,3
- tőketörlesztés 15 986,1 0,0 0,0 60,6 644,1 662,1 1 060,0 1 060,0 1 060,0 11 439,3
- kamat 5 396,1 109,8 382,0 543,3 532,0 509,1 480,3 444,7 408,9 1 986,0
II. Előző években indított és folyamatban lévő hitelfelvétel összesen
összesen 103 399,7 1 124,2 1 026,1 1 498,6 2 454,0 2 847,0 3 568,7 3 519,8 4 333,0 83 028,3
- tőketörlesztés 83 947,0 0,0 0,0 60,6 1 027,3 1 447,6 2 213,9 2 213,9 3 078,1 73 905,6
- kamat 19 452,7 1 124,2 1 026,1 1 438,0 1 426,7 1 399,4 1 354,8 1 305,9 1 254,9 9 122,7
A) A ténylegesen felvett és 2011. év végéig felvenni tervezett hitelek adósságszolgálata összesen
összesen 312 628,0 56 711,0 13 294,6 13 721,5 16 534,0 13 632,0 11 803,1 9 588,9 11 314,6 166 028,3
- tőketörlesztés 249 837,6 29 565,1 9 905,1 10 239,6 13 366,9 10 820,6 9 311,8 7 236,8 9 073,3 150 318,4
- kamat 62 790,4 27 145,9 3 389,5 3 481,9 3 167,1 2 811,4 2 491,3 2 352,1 2 241,3 15 709,9
B) A 2012-től tervezett hitelfelvételek adósságszolgálata
II. Előző években indított és folyamatban lévő hitelfelvétel
1.) EIB III. hitel adósságszolgálata
összesen 1 102,2 2010-2037 0,0 3,8 10,2 12,9 12,9 12,9 12,9 1 036,6
- tőketörlesztés 902,1 902,1
- kamat 200,1 3,8 10,2 12,9 12,9 12,9 12,9 134,5
2.) ÖKIF (Önkormányzati infrastruktúra fejl. hitel) adósságszolgálata
összesen 2 208,3 2009-2029 0,0 0,0 45,5 45,5 45,6 45,6 45,6 1 980,5
- tőketörlesztés 1 463,0 1 463,0
- kamat 745,3 45,5 45,5 45,6 45,6 45,6 517,5
II. Előző években indított és folyamatban lévő hitelfelvétel összesen
összesen 3 310,5 0,0 3,8 55,7 58,4 58,5 58,5 58,5 3 017,1
- tőketörlesztés 2 365,1 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 2 365,1
- kamat 945,4 0,0 3,8 55,7 58,4 58,5 58,5 58,5 652,0
B) A 2012-től tervezett hitelfelvételek adósságszolgálata összesen
összesen 3 310,5 0,0 3,8 55,7 58,4 58,5 58,5 58,5 3 017,1
- tőketörlesztés 2 365,1 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 2 365,1
- kamat 945,4 0,0 3,8 55,7 58,4 58,5 58,5 58,5 652,0
C) Kezességvállalásból eredő hiteltörlesztési kötelezettség
III. Kezességvállalásból eredő hiteltörlesztési kötelezettség
1.) Közraktárak Projekt
összesen 8 904,0 0,0 41,4 82,8 82,8 82,8 577,2 572,0 566,8 6 898,2
- tőketörlesztés 7 952,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 497,0 497,0 497,0 6 461,0
- kamat 952,0 0,0 41,4 82,8 82,8 82,8 80,2 75,0 69,8 437,2
D) Pénzügy-technikailag tervezett hitelfelvétel adósságszolgálata
IV. Pénzügy-technikailag tervezett hitelfelvétel adósságszolgálata
összesen 10 426,2 10 426,2
- tőketörlesztés 10 426,2 10 426,2
- kamat 0,0
E) Az összes adósságszolgálati kötelezettség együtt
I. Ténylegesen felvett hitelek adósságszolgálata
1.) EIB I. hitel adósságszolgálata
összesen 35 131,5 2001-2013 23 396,0 3958,5 3 902,5 3 874,5 0,0
- tőketörlesztés 29 648,1 18 108,6 3 846,5 3 846,5 3 846,5 0,0
- kamat 5 483,4 5 287,4 112,0 56,0 28,0 0,0
2.) OTP-hitel adósságszolgálata
összesen 35 827,7 2006-2015 14 576,3 5 149,4 4 936,8 4 665,0 4 394,6 2 105,6 0,0
- tőketörlesztés 25 000,0 6 225,0 4 175,0 4 200,0 4 175,0 4 150,0 2 075,0 0,0
- kamat 10 827,7 8 351,3 974,4 736,8 490,0 244,6 30,6 0,0
3.) FCSM Zrt. világbanki hitelének adósságszolgálata
összesen 8 712,1 2000-2014 5 592,1 799,2 786,4 773,6 760,8 0,0
- tőketörlesztés 7 241,8 4 232,6 752,3 752,3 752,3 752,3 0,0
- kamat 1 470,3 1 359,5 46,9 34,1 21,3 8,5 0,0
4.) EIB II. hitel adósságszolgálata
összesen 83 773,2 2004-2034 8 515,9 1 899,6 2 135,4 3 395,1 3 939,9 4 143,6 4 103,5 4 537,8 51 102,4
- tőketörlesztés 67 460,7 998,9 1 131,3 1 380,2 2 655,8 3 231,3 3 472,4 3 472,4 3 946,9 47 171,5
- kamat 16 312,5 7 517,0 768,3 755,2 739,3 708,6 671,2 631,1 590,9 3 930,9
5.) EIB 4. sz. Metró hitel adósságszolgálata
összesen 20 836,8 2006-2030 2 184,3 207,0 207,0 1 117,0 1 105,5 1 094,0 1 082,5 1 071,0 12 768,5
- tőketörlesztés 16 380,0 0,0 0,0 0,0 910,0 910,0 910,0 910,0 910,0 11 830,0
- kamat 4 456,8 2 184,3 207,0 207,0 207,0 195,5 184,0 172,5 161,0 938,5
6.) EIB M2-járműcsere hitel adósságszolgálata
összesen 24 947,0 2006-2034 1 322,2 254,8 254,8 254,8 584,2 891,2 883,1 1 372,8 19 129,1
- tőketörlesztés 20 160,0 0,0 0,0 0,0 0,0 329,4 640,5 640,5 1 138,3 17 411,3
- kamat 4 787,0 1 322,2 254,8 254,8 254,8 254,8 250,7 242,6 234,5 1 717,8
I. Ténylegesen felvett hitelek adósságszolgálata összesen
összesen 209 228,3 55 586,8 12 268,5 12 222,9 14 080,0 10 785,0 8 234,4 6 069,1 6 981,6 83 000,0
- tőketörlesztés 165 890,6 29 565,1 9 905,1 10 179,0 12 339,6 9 373,0 7 097,9 5 022,9 5 995,2 76 412,8
- kamat 43 337,7 26 021,7 2 363,4 2 043,9 1 740,4 1 412,0 1 136,5 1 046,2 986,4 6 587,2
II. Előző években indított és folyamatban lévő hitelfelvétel
1.) EIB III. hitel adósságszolgálata
összesen 49 889,7 2010-2037 10,1 355,5 574,8 581,2 583,9 583,9 583,9 1 128,3 45 488,1
- tőketörlesztés 40 863,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 544,4 40 318,6
- kamat 9 026,7 10,1 355,5 574,8 581,2 583,9 583,9 583,9 583,9 5 169,5
2.) EIB "Csepel" hitel adósságszolgálata
összesen 33 230,0 2007-2035 1 004,3 288,6 323,7 706,9 1 104,8 1 457,4 1 444,1 1 748,7 25 151,5
- tőketörlesztés 28 000,0 0,0 0,0 0,0 383,2 785,5 1 153,9 1 153,9 1 473,7 23 049,8
- kamat 5 230,0 1 004,3 288,6 323,7 323,7 319,3 303,5 290,2 275,0 2 101,7
3.) ÖKIF (Önkormányzati infrastruktúra fejl. hitel) adósságszolgálata
összesen 23 590,5 2009-2029 109,8 382,0 603,9 1 221,6 1 216,7 1 585,9 1 550,3 1 514,5 15 405,8
- tőketörlesztés 17 449,1 0,0 0,0 60,6 644,1 662,1 1 060,0 1 060,0 1 060,0 12 902,3
- kamat 6 141,4 109,8 382,0 543,3 577,5 554,6 525,9 490,3 454,5 2 503,5
II. Előző években indított és folyamatban lévő hitelfelvétel összesen
összesen 106 710,2 1 124,2 1 026,1 1 502,4 2 509,7 2 905,4 3 627,2 3 578,3 4 391,5 86 045,4
- tőketörlesztés 86 312,1 0,0 0,0 60,6 1 027,3 1 447,6 2 213,9 2 213,9 3 078,1 76 270,7
- kamat 20 398,1 1 124,2 1 026,1 1 441,8 1 482,4 1 457,8 1 413,3 1 364,4 1 313,4 9 774,7
III. Kezességvállalásból eredő hiteltörlesztési kötelezettség összesen
1.) Közraktárak Projekt
összesen 8 904,0 0,0 41,4 82,8 82,8 82,8 577,2 572,0 566,8 6 898,2
- tőketörlesztés 7 952,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 497,0 497,0 497,0 6 461,0
- kamat 952,0 0,0 41,4 82,8 82,8 82,8 80,2 75,0 69,8 437,2
IV. Pénzügy-technikailag tervezett hitelfelvétel adósságszolgálata
összesen 10 426,2 10 426,2
- tőketörlesztés 10 426,2 10 426,2
- kamat 0,0 0,0
C) MINDÖSSZESEN
összesen 335 268,7 56 711,0 13 336,0 13 808,1 16 672,5 24 199,4 12 438,8 10 219,4 11 939,9 175 943,6
- tőketörlesztés 270 580,9 29 565,1 9 905,1 10 239,6 13 366,9 21 246,8 9 808,8 7 733,8 9 570,3 159 144,5
- kamat 64 687,8 27 145,9 3 430,9 3 568,5 3 305,6 2 952,6 2 630,0 2 485,6 2 369,6 16 799,1

3/b. sz. táblázat a 10/2011. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

Budapest Főváros Önkormányzata intézményei és a Főpolgármesteri Hivatal 2011. évi költségvetési előirányzata terhére társadalmi szervezetek, közhasznú alapítványok és közalapítványok támogatása

ezer Ft-ban
Címrend, megnevezés A támogatott szerv Támogatás Támogatás
megnevezése célja összege
1 2 3 4
I. Társadalmi szervezetek
2109 Főv. Önk. Idősek Otthona Pesti út Magyar Szociális Szervezők Egyesülete Nemzetközi tagsági díj 20
2113 Főv. Önk. Foglalkoztató Intézete Darvastó Darvastói Szabadidő és Sportegyesület Nyírád Intézeti lakók szabadidős tevékenysége 200
2115 Főv. Önk. Idősek Otthona Gyula SZIME Békés Megyei Tagozata Szakmai érdekképviselet céljainak támogatása 20
2115 Főv. Önk. Idősek Otthona Gyula Magyar Szociális Szervezők Egyesülete Szakmai érdekképviselet céljainak támogatása 20
2122 Főv. Önk. Értelmi Fogy. Otthona Tordas Tordasi Polgárőrség Fokozott figyelemmel kísérik az int. épületeit és körny. 36
2122 Főv. Önk. Értelmi Fogy. Otthona Tordas Tempo Sport Egyesület Az ellátottak sporttevékenységének támogatása 30
3115 Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Diákotthona Gyengénlátó Diákok Sportegyesülete Az int. tanulóinak sportéletét, annak műk. támogatja 230
3117 Mozgásjavító Általános Iskola, Szki. Egys Gyógyp. Módsz. Int és Diákotthon Mozgásjavító Diák Sportegyesület Gyermekrehabilitáció fejl., sportolói lehetőségek kiterj. 500
3117 Mozgásjavító Általános Iskola, Szki. Egys Gyógyp. Módsz. Int és Diákotthon Önfejlesztő Iskolák Egyesülete Tagdíj 30
3117 Mozgásjavító Általános Iskola, Szki. Egys Gyógyp. Módsz. Int és Diákotthon Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete Tagdíj 10
3538 Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelmi Közgazdasági Szki. Kétnyelvű Iskoláért Egyesület Tagdíj 20
3538 Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelmi Közgazdasági Szki. Magyar Külgazdasági Szövetség Tagdíj 50
3538 Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelmi Közgazdasági Szki. Magyar Szakképzési Társaság Tagdíj 20
5114 Budapesti Operettszínház Színházi Dolgozók Szakszervezete Működési 300
5114 Budapesti Operettszínház Zenész Szakszervezet Működési 200
5401 Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár KKDSZ-FSZEK helyi szervezete Működési támogatások, dolgozók segélyezési támogatása 450
5501 Budapesti Történeti Múzeum BTMKKDSZ Alapszervezet KKDSZ rendezvények 100
II. Közhasznú alapítványok és közalapítványok
2113 Főv. Önk. Foglalkoztató Intézete Darvastó Félúton Ház Alapítvány Tapolca Intézeti lakók társadalomba való integrációjának segítése 300
2120 Főv. Önk. Idősek Otthona Szombathely Éltető Szeretet Alapítvány Lakók életkörülményeinek javítása 10
3105 Ferenczy Noémi Középiskolai Kollégium Sádt Győző Alapítvány Egyetemisták támogatása 20
3106 Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium Kollégiumi Oktatási Nevelési Alapítvány Pedagógiai Programban meghat. ösztöndíj 1 000
3111 Kós Károly Kollégium Sádt Győző Alapítvány Közg. Egyetem jól tanuló diákok támogatása 100
3113 Váci Mihály Kollégium Sádt Győző Alapítvány Hátrányos helyzetű tanulók támogatása közg.t. egy. 30
3117 Mozgásjavító Általános Iskola, Szki. Egys Gyógyp. Módsz. Int és Diákotthon Zsótér Pál Alapítvány Mozgássérült gyerm. fiatalok életkezdésének segítése 1 000
3302 Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Szerb Iskolákért Alapítvány Diákok üdültetésének támogatása 150
3304 Benedek Elek Óvoda Ált. Isk. Spec. Szakiskola és Egys.Gyógy. és Módszertani Int. Élni Akarunk Alapítvány a fogyatékos gyermekekért Halmozottan hátrányos helyz. gyermekek táboroztatásának és kirándulásának támogatása 300
3315 Pesti Barnabás Élelmiszeripari, Szakképző Iskola és Gimnázium Csaba József Szakképz. és Kult. Alapítvány Rendezvények és tanárok továbbképz. Támogatása, tanulók részére ösztöndíj, szoc rászorulók támog. 2 000
3318 Csepel-Sziget Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Bajáki Diáksportkör Alapítvány Iskola pedagógusai, tanulói hasznos szabadidő eltöltése 1 000
3508 Fáy A.Közlekedésgépészeti és Műszaki Szki. Fáy András Szakközépiskoláért Alapítvány Diákok tanárok részére tanulmányutak támogatása 300
3508 Fáy A.Közlekedésgépészeti és Műszaki Szki. Fáy-ista Országjáró Diákok Alapítvány Természetjárás-vizitúra 200
3516 Verebély László Szakközépiskola és Szakiskola Verebély László Alapítvány Oktatás támogatása 150
3518 Egressy Gábor Kéttanny. Műsz.Szki Alapítvány az Egressy Gábor Iskoláért Az isk. tanulóit segíti az eredm. tudás megszerzésében 200
3523 Kossuth Lajos Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola Alapítvány a Kossuth Lajos Műsz. Szakközépiskoláért Nyelvi képzés színvonalának emelése 500
3525 Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Nemzeti Gundel Alapítvány Névhasználat 100
3538 Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelmi Közgazdasági Szki. Ponty Akadémia Alapítvány Diákok ösztöndíjának támogatása 2 410
3561 Jaschik Álmos Művészeti Szakképző Iskola Kézműipari Művészeti Diák Alapítvány Kulturális programok, vetélkedők rendezése 500
3568 Wesselényi Miklós Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola Sádt Győző Alapítvány Kiváló tanulmányi eredményt elérők támogatása 30
3568 Wesselényi Miklós Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola Wesselényi Miklós Alapítvány Nyári szabadidős programok lebonyolításának, valamint a középiskolai versenyeken eredményesen szerepló tanulók támogatása 1 000

3/c. sz. táblázat a 10/2011. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

A Fővárosi Területi Kisebbségi Önkormányzatok működésének támogatása Budapest Főváros Önkormányzata 2011. évi költségvetésében
(A 8601 címen tervezett kiadási és bevételi előirányzat eltérésének részletezése)

ezer Ft
Támogatás megnevezése Bolgár Cigány Görög Horvát Lengyel Német Örmény Ruszin Román Szerb Szlovák Összesen
1. Központi költségvetési támogatás 419 420 419 419 419 419 419 419 419 419 419 4 610
ebből:
- általános működési támogatás 419 420 419 419 419 419 419 419 419 419 419 4 610
2. Fővárosi önkormányzati támogatás 6 915 6 914 6 914 6 914 6 502 6 501 6 502 6 501 6 501 6 914 6 501 73 579
ebből:
- költségátalány a testületi működéshez 4 663 4 662 4 662 4 662 4 250 4 249 4 250 4 249 4 249 4 662 4 249 48 807
- költségátalány a 2010. december havi tiszteletdíjak fedezetére 1 104 1 104 1 104 1 104 1 104 1 104 1 104 1 104 1 104 1 104 1 104 12 144
- céljellegű támogatási keret titkársági feladatokra 1 148 1 148 1 148 1 148 1 148 1 148 1 148 1 148 1 148 1 148 1 148 12 628
Támogatás mindösszesen: (1.+2.) 7 334 7 334 7 333 7 333 6 921 6 920 6 921 6 920 6 920 7 333 6 920 78 189
A Fővárosi Kisebbségi Önkormányzatok további 22.000 ezer Ft összegű fővárosi önkormányzati támogatásra pályázhatnak.

3/d. sz. táblázat a 10/2011. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

A Fővárosi Területi Kisebbségi Önkormányzatok 2011. évi költségvetése kiemelt kiadási előirányzatonként
(A 8601 címen tervezett előirányzat részletezése)

ezer Ft


Előirányzat megnevezése

Bolgár

Cigány

Görög

Horvát

Lengyel

Német

Örmény

Román

Ruszin

Szerb

Szlovák
Pályáz-
ható
keret

Összesen
eredeti eredeti eredeti eredeti eredeti eredeti eredeti eredeti eredeti eredeti eredeti eredeti eredeti
elő-
irányzat
elő-
irányzat
elő-
irányzat
elő-
irányzat
elő-
irányzat
elő-
irányzat
elő-
irányzat
elő-
irányzat
elő-
irányzat
elő-
irányzat
elő-
irányzat
elő-
irányzat
elő-
irányzat
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
KIADÁSOK
1. Személyi juttatások
2. Munkaadókat terhelő járulékok
3. Ellátottak pénzbeli juttatásai
4. Dologi kiadások (ÁFA-val)
5. Műk. c. pénze.átadás Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6. Támogatásértékű működési kiadás 3 606 3 607 3 606 3 606 3 193 3 193 3 193 3 193 3 193 3 606 3 193 22 000 59 189
7. Költségvetési szerveknek foly. támog.
8. Műk. c. tám. kölcsön nyúj., visszafíz. tart. 3 728 3 727 3 727 3 727 3 728 3 727 3 728 3 727 3 727 3 727 3 727 41 000
9. Működési kiad. össz. (1+......+8) 7 334 7 334 7 333 7 333 6 921 6 920 6 921 6 920 6 920 7 333 6 920 22 000 100 189
10. Intézményi beruházások
(ÁFA-val)
11. Céljell. tám. int. ber. (ÁFÁ-val)
12. Önkorm. beruházások
(ÁFA-val)
13. Beruházási c. pénze. átadás
Áht.-n kívülre
14. Támogatás értékű beruházási kiadás
15. Felhalm. c. tám. kölcsön nyúj., visszafíz. tart.
16. Felhalm. kiadások össz. (9+....+15) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17. Intézményi felújítások
(ÁFA-val)
18. Felújítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre
19. Támogatásértékű felújítási kiadás
20. Céljelleggel tám. intézményi felújítások (ÁFA-val)
21. Felújítási kiadások összesen (17+…+20) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22. Felvett hitelek tőketörlesztése
23. Egyéb kiadások
24. Kiadások összesen (9+16+21+22+23) 7 334 7 334 7 333 7 333 6 921 6 920 6 921 6 920 6 920 7 333 6 920 22 000 100 189
BEVÉTELEK
25. Intézményi működési bevételek
26. Önkormányzatok sajátos működési bevételei
27. Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
29. Tám.értékű működési bevétel TB alap nélkül
30. Tám.értékű működési bevétel TB alapból
31. Támogatásértékű beruházási bevétel
32. Támogatásértékű felújítási bevétel
33. Műk. célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről
34. Beruházási c. pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről
35. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről
36. Tám.kölcsön, értékpapír kibocsátás, hitel
37. Pénzforg. nélk. bev., pénzmaradvány igénybevétele
38. Bevételek összesen (25+...+37) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39. Létszámkeret (fő) 7 7 7 7 7 7 7 7 7 7 7 77

3/e. sz. táblázat a 10/2011. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

Hivatali beruházás keretében a 2011. évre tervezett EU-s társfinanszírozással megvalósuló beruházások
(tájékoztató táblázat)

Millió Ft
Megnevezés Teljes költség áfával Megvalósítás kezdés-
befejezés éve
Tény
2010. XII. 31-ig
2011. évi kiadási előirányzat EU-s társfinanszírozás saját forrás
+ hitel
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Vízgazdálkodási feladatok
Budapesti központi szennyvíztisztító telep
és kapcsolódó létesítményei 170 898,5 1999-2012 128 607,2 25 578,5 11 047,536 14 530,932
Budapest Komplex integrált Szennyvízcsatornázása, előkészítése 5 217,3 728,2 100,648 590,912
Egyéb vízgazdálkodási feladatok
Dél-budapesti régió vízrendezése 1 417,4 2008-2011 55,1 1 362,3 1 052,800
Közlekedési feladatok
Dél-budai tehermentesítő út III. szakasz (Andor u.-Galvani út) kiépítése 2542,6 2008-2010 1138,2 519,7 1039,300 -519,581
Közösségi közlekedés fejlesztése (Baross u. ) 47,2 2008-2011 2,2 45,0 33,300 11,700
Közösségi közlekedés fejlesztése (Budaörsi és Hegyalja) 55,6 2008-2011 3,2 52,4 38,900 13,500
Közösségi közlekedés fejlesztése (Mészáros u., Győző u.) 111,2 2008-2011 2,6 108,5 56,800 51,719
Közösségi közlekedés fejlesztése (Nagykörút) 55,9 2008-2011 0,8 55,1 40,000 15,100
Közösségi közlekedés fejlesztése (XI., Régi Budaörsi út) 341,7 2008-2011 3,3 338,4 216,800 121,600
Közösségi közlekedés fejlesztése (Szentmihályi út) 237,9 2008-2011 4,4 233,5 160,700 72,752
XVII. Pesti úti buszsáv kialakítása, előkészítés 234,2 2008-2011 1,5 232,7 175,700 57,000
IX-XXI. ker. Szabadkikötő úti kerékpárút 202,1 2007-2011 7,0 195,1 132,200 62,915
XVII. ker. Pesti út menti kerékpárút I. szakasz 82,4 2007-2011 3,0 79,5 51,500 27,950
XXI. ker. Ady E. úti kerékpárút 99,4 2007-2011 8,5 90,9 63,700 27,173
III. ker. Bécsi út - Nagyszombat u. menti kerékpáros útvonal előkészítése 76,6 2007-2011 8,1 68,6 39,525 29,037
XI. ker. Bogdánfy úti kerékpársáv 98,4 2007-2011 7,5 90,9 57,191 33,667
X. ker. Fehér út menti kerékpárút 121,3 2007-2011 5,0 116,3 67,394 48,880
XVII. ker. Pesti út menti kerékpárút II. szakasz 145,7 2007-2011 4,8 140,9 85,309 55,592
M-3 autópálya bevezető szakasz, zajvédelem 1662,9 2007-2011 722,4 287,6 705,657 -418,059
Csepeli gerincút kiépítése I. szakasz 10066,5 2003-2011 5065,9 5000,6 3057,500 1 943,068
Észak-déli regionális gyorsvasút rekonstr. I. ütem, előkészítés 785,5 2006-2013 405,2 64,3 53,200 11,100
Rákoskeresztúri buszkorridor 1313,2 2008-2010 384,7 928,4 651,526 276,920
Egészségügyi feladatok
Szent Imre Kórház regionális eü. központ
rekonstrukció II. ütem 6847,3 2004-2010 5737,7 1109,6 496,852 612,698
Uzsoki u-i Kórház regionális eü. közp., rekonstr. II. ütem 6605,7 2004-2010 5984,4 621,3 850,365 -229,017
Sport feladatok
Városliget kapuja, Városligeti Műjégpálya rekonstrukció 4834,2 2009-2011 1494,7 3339,5 2200,000 1 139,547
Oktatási és nevelési feladatok
Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szki.
akadálymentesítés 38,0 2007-2011 2,4 35,6 30,000 5,570
Budapest Szíve Program
Budapest Szíve program I. ütem, Hídfőterek és új pesti korzó kiépítése 2238,8 2009-2011 583,3 1655,6 1349,5 306,105
Budapest Szíve program I. ütem, Reprezentatív kaputérség kiépítése 3791,0 2009-2011 663,1 3127,9 2390,9 737,005
Projektmegvalósító Osztály
Főpolgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése, ÁROP 44,9 2009-2011 9,2 35,7 31,3 4,446
2011. évre Európai Unióból származó forrással tervezett feladatok összesen: 46 242,5 26 276,1 19 620,2

3/f. sz. táblázat a 10/2011. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

Az intézményhálózatban a 2011. évre tervezett EU-s társfinanszírozással megvalósuló projektek
(tájékoztató táblázat)

2011. évi tervezett költségvetési adatok (ezer Ft)
Előirányzat A projekt az összes kiadást finanszírozó források
Cím- Intézmény megnevezése Az európai uniós forrásokkal támogatott Tervezett megnevezés teljes összes saját forrás
kód program, projekt megnevezése és célja, konstrukció száma kezdési és befejezési határidő (év) (működési, beruházási, felújítási) költségvetési kiadása
(ezer Ft)
költség-
vetési kiadás
intézményi saját bevétel felügyeleti szervtől kapott támogatás európai uniós támogatás egyéb forrás
Egészségügyi ágazat
1111 Fővárosi Önkormányzat Szent TÁMOP-6.2.4/A/09/1/KMR-2010-0008. 2010. 06. 01. működési 50 000 24 398
János Kórháza és Észak-budai A szakdolgozói létszám növelése, család- 2012. 09. 30. beruházási
Egyesített Kórházai barát programmal felújítási
összesen: 50 000 24 398 0 0 24 398 0
1114 Főv. Önkormányzat Jahn Ferenc TÁMOP 6.2.4/A-08/1-2009-0028 2009-2012. működési 49 911 17 338 17 338
Dél-pesti Kórház és Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház korai aktív beruházási
Rendelőintézet rehabilitációt támogató team létrehozása felújítási
és aneszteziológiai munkaerő alkalmazásának támogatása összesen: 49 911 17 338 0 0 17 338 0
1114 Főv. Önkormányzat Jahn Ferenc KMOP-2008-3.4/B-2009-0001 2009-2011. működési
Dél-pesti Kórház és Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház részleges beruházási 41 393 4 381 25 4 356
Rendelőintézet nyílászáró cseréje és víztakarékos felújítási
megoldások alkalmazása, szelektív hulladékgyűjtő bővítése összesen: 41 393 4 381 25 0 4 356 0
1116 Főv. Önk. Visegrádi TÁMOP 6.2.4./A-08/1-2009-0034 2009-2011. működési 49 707 25 856 25 856
Rehabilitációs Szakkórház és Foglalkoztatások támogatása eü. beruházási
Gyógyfürdő intézmények számára felújítási
összesen: 49 707 25 856 0 0 25 856 0
1118 Főv. Önk. Heim Pál PREVENT CD A korai táplálás hatása a 2007-2011. működési 27 710
Gyermekkórház coeliakia megelőzésére száma 036383 beruházási
felújítási
összesen: 27 710 0 0 0 0 0
Oktatási ágazat
3314 Than Károly Ökoiskola, Dobbantó FKA-KT-47/2007/8 program 2009-2011. működési 18 000 2 000 2 000
Gimnázium, Szakközépiskola és beruházási
Szakiskola felújítási
összesen: 18 000 2 000 0 0 2 000 0
3314 Than Károly Ökoiskola, TÁMOP 3.1.5.-09/A-1-2009-0010 2009-2012. működési 16 957 6 749 6 749
Gimnázium, Szakközépiskola és Pedagógusképzés a ped. kultúra korsz. beruházási
Szakiskola felújítási
összesen: 16 957 6 749 0 0 6 749 0
3314 Than Károly Ökoiskola, TÁMOP 3.4.1./B-08/1/1-2009-0001 2010-2011. működési 6 242 3 757 3 757
Gimnázium, Szakközépiskola és Menedék jogot kérő tanulók oktatásának beruházási
Szakiskola és integrácójának támogatása felújítási
összesen: 6 242 3 757 0 0 3 757 0
3318 Csepel-Sziget Műszaki Csepel-TISZK A Dél-pesti régió 2010-2011. működési 116 377 80 859 80 859
Szakközépiskola, Szakiskola és korszerű piacképes szakképzési beruházási 8 020
Kollégium központjának fejlesztési projektje felújítási
TÁMOP-2.2.3/B-09/1-2009-0002. sz. összesen: 124 397 80 859 0 0 80 859 0
3323 Öveges József Gyakorló KMOP-2008-4.1.1./A-2008-0001 2009. 09. 01.- működési 163 644
Középiskola és Szakiskola A korszerű szakképzési együttműködés 2011. 08. 31. beruházási 942 756 856 400 856 400
kiépítéséhez kapcsolódó infrastrukturális felújítás
fejlesztés a Dél-budai TISZK-ben összesen: 1 106 400 856 400 0 0 856 400 0
3541 II. Rákóczi Ferenc Fővárosi „Pedagógus-továbbképzések” elnevezésű 2010. 02. 01.- működés 15 400 7 677 7 677
Gyakorló Közgazdasági program. 2012. 07. 31. beruházási 600
Szakközépiskola TÁMOP-3.1.5-09/A-1-2009-0017 felújítási
összesen: 16 000 7 677 0 0 7 677 0
3802 Mérei Ferenc Fővárosi Gyermekek integrációs programjai 2009-2011 működési 19 984 7 772 7 772 0
Pedagógiai és Pályaválasztási Ifjúsági Integrációs Szolgáltató Iroda beruházási 795
Tanácsadó Intézet létesítése a fővárosi és a közép- felújítási
magyarországi régiókban
TÁMOP-5.2.5.-08/1-2008-0190
összesen: 20 779 7 772 0 0 7 772 0
3802 Mérei Ferenc Fővárosi Migráns tanulók a magyar közoktatásban 2009-2011. működési 1 668 1 084 1 084 0
Pedagógiai és Pályaválasztási BÁBEL-Interkulturális pedagógiai beruházási
Tanácsadó Intézet projekt felújítási
TÁMOP-3.4.1/B-08/1-2009-0004 összesen: 1 668 1 084 0 0 1 084 0