Indokolás
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 67/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete

Budapest főváros díszvilágításáról

Budapest Főváros Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Általános rendelkezések

1. § A rendelet hatálya kiterjed a Budapest főváros közigazgatási területén található és a Fővárosi Önkormányzat által – közszolgáltatás keretében végrehajtott, önként vállalt önkormányzati feladataként – fenntartott, működtetett díszvilágítási berendezések létesítésére, üzemeltetésére és megszüntetésére.

2. § E rendelet alkalmazásában

1. díszvilágítás: az objektum esti fényviszonyú környezetéből történő kiemelése érdekében létesített, a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott, e rendelet által meghatározott üzemvitelű, helyhez kötött világítás;

2. díszvilágítási berendezés: azon műszaki berendezések összessége, mely a díszvilágítást biztosítja;

3. *  időszakos díszvilágítási berendezés: olyan díszvilágítási berendezés, mely működtetése határozott ideig (különösen a karácsonyi díszvilágítás időszakában) történik;

4. látványterv: az objektum látványképét tartalmazó terv, a díszvilágítás műszaki tervében meghatározottak szerinti kialakítását követően;

5. műszaki terv: a díszvilágítási berendezés kialakítását és a beépítendő eszközöket tartalmazó terv;

6. objektum: a díszvilágítással ellátott épület, szobor, emlékmű, emléktábla vagy növény;

7. *  üzemeltető: jogszabály vagy szerződés eltérő rendelkezése hiányában a Fővárosi Önkormányzat megbízásából díszvilágítási berendezések üzemeltetését végző gazdálkodó szervezet;

8. *  karácsonyi díszvilágítás: a Fővárosi Önkormányzat által létesített olyan határozott ideig – az advent kezdetétől Vízkereszt ünnepéig – tartó időszakos díszvilágítás, mely jelentősen hozzájárul Budapest karácsonyi hangulatú városképéhez.

3. § A Fővárosi Önkormányzat fenntartja és működteti különösen a saját vagy intézményei tulajdonába, használatába, kezelésébe tartozó objektum, és olyan egyházi vagy felsőoktatási épület díszvilágítását, amely műemlék vagy fővárosi önkormányzati rendeletben helyi védettség alá helyezett.

2. Az objektum díszvilágításának létesítése

4. § (1) Az objektum új díszvilágításának létesítését elsősorban állami szerv, kerületi önkormányzat, civil szervezet vagy egyházi szerv kezdeményezheti.

(2) A kérelemnek tartalmaznia kell különösen:

a) a kérelmező megnevezését;

b) az objektum megnevezését;

c) műszaki tervet;

d) az üzemeltető nyilatkozatát a műszaki terv megfelelőségéről;

e) a látványtervet;

f) *  az objektum tulajdonosának hozzájárulását a díszvilágítás létesítéséhez, kivéve, ha

fa) az objektum a nemzeti vagyon körébe tartozik,

fb) az objektum a kérelmező tulajdonában áll,

fc) az objektum a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában áll, vagy

fd) a díszvilágítás kiépítését részben vagy egészben a Fővárosi Önkormányzat finanszírozza;

g) műemlékké nyilvánított objektum esetén a műemlékvédelmi hatóság jóváhagyását;

h) természetvédelmi oltalom alatt álló objektum esetén a hatóság engedélyét;

i) *  a díszvilágítási berendezés elkészültét igazoló műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyvet.

(3) *  Az elkészült és az üzemeltető által már legalább egy éve üzemeltetett díszvilágítási berendezések esetén elegendő a kérelemhez a (2) bekezdés c)–h) pontja szerinti dokumentumok helyett egy, az üzemeltető által az objektumról készített műszaki felmérést benyújtani a Fővárosi Önkormányzathoz.

5. § (1) Objektum díszvilágításának létesítéséről a Fővárosi Közgyűlés rendeletben dönt, a díszvilágítással ellátott objektum megnevezésének, címének megjelölésével.

(2) A díszvilágítással ellátott objektumok listáját e rendelet melléklete tartalmazza.

3. A díszvilágítás üzemeltetése

6. § (1) *  Az e rendeletben meghatározott, közszolgáltatásként ellátott díszvilágítás üzemeltetője – jogszabály vagy szerződés eltérő rendelkezése hiányában – a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft.

(2) Az üzemeltető a közszolgáltatásként végzett díszvilágítási feladatát a Fővárosi Önkormányzattal kötött közszolgáltatási keret- és éves szerződés alapján látja el.

(3) *  Az üzemeltető a közszolgáltatásként ellátott díszvilágítási feladat ellátásához alvállalkozót jogosult igénybe venni.

(4) Az üzemeltető az e rendeletben meghatározott közszolgáltatásként ellátott feladatán túl, azt nem veszélyeztető módon, további vállalkozói díszvilágítási és azzal összefüggő tevékenységet láthat el.

7. § *  (1) Az 1. mellékletében felsorolt objektumok díszvilágítása az év minden napján a közvilágítás esti bekapcsolásától

a) alapszintű díszvilágítási közszolgáltatás esetén

aa) *  a nyári időszámítás időtartama alatt 22.00 óráig,

ab) *  a téli időszámítás időtartama alatt 21.00 óráig;

b) emelt szintű díszvilágítási közszolgáltatás esetén

ba) *  a nyári időszámítás időtartama alatt 23.00 óráig,

bb) *  a téli időszámítás időtartama alatt 22.00 óráig

üzemel.

(2) A díszvilágítás üzemeltetése az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően

a) az év minden napján 0 órától 24 óráig, folyamatosan történik

aa) a Budapest V. kerületi Batthyány-örökmécses mint történelmi emlékhely,

ab) * 

esetében;

b) a közvilágítás üzemidejével megegyezően történik

ba) a Budapest VII. kerület, Bethlen Gábor téri Zsidó munkaszolgálatosok emlékművének díszvilágítása,

bb) advent kezdetétől Vízkeresztig a karácsonyi díszvilágítás,

bc) december 31-től január 1-jéig valamennyi díszvilágítási berendezés

esetében;

c) *  a május 1. és szeptember 30. közötti nyári időszak alatt az (1) bekezdés szerinti üzemidőben történik

ca) az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 1.7. sor B oszlopában megjelölt Millacher-kút (Lajos kútja),

cb) az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 1.11. sor B oszlopában megjelölt Ülő nő szobra,

cc) az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 1.12. sor B oszlopában megjelölt Joseph Haydn-szobor,

cd) az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 1.42. sor B oszlopában megjelölt Frédéric Chopin-szobor,

ce) az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat 1.43. sor B oszlopában megjelölt Déryné-szobor,

cf) az 1. melléklet 5. pontjában foglalt táblázat 5.3. sor B oszlopában megjelölt Danubius-kút,

cg) az 1. melléklet 5. pontjában foglalt táblázat 5.22. sor B oszlopában megjelölt Nereidák kútja,

ch) az 1. melléklet 5. pontjában foglalt táblázat 5.23. sor B oszlopában megjelölt Virulj-kút,

ci) az 1. melléklet 24. pontjában foglalt táblázat 24.8. sor B oszlopában megjelölt fák, facsoportok

esetében.

8. § (1) *  A díszvilágítási berendezést

a) kérelemre legfeljebb harminc napig, illetve

b) különleges jogrendben

az e rendeletben meghatározott üzemmenettől eltérően lehet működtetni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti eltérő működtetésre irányuló kérelmet legkésőbb az eltérő működtetést megelőzően hat nappal kell benyújtani. Az e rendeletben meghatározott üzemmenettől eltérő üzemeltetés költségeit a kérelmező viseli.

(3) *  Az e rendeletben meghatározott üzemmenettől eltérő működtetésről a Fővárosi Önkormányzat dönt.

(4) Nem kell megkérni az (1) bekezdés szerinti engedélyt az objektum felújítása, rekonstrukciója esetén, amennyiben arra építési engedélyt adtak ki. Ebben az esetben az engedélyesnek írásban kell tájékoztatnia a Fővárosi Önkormányzatot a díszvilágítási berendezések e rendeletben meghatározott üzemmenettől eltérő működtetéséről, annak várható időtartamáról.

(5) *  Nem kell megkérni az (1) bekezdés szerinti engedélyt az objektum védőburkolattal történő eltakarása esetén a védőburkolat elhelyezése és eltávolítása közötti időtartamra.

8/A. § *  (1) A Széchenyi lánchíd díszvilágítása a nemzeti ünnepeken és a főváros ünnepnapján, továbbá a Fővárosi Önkormányzat által meghatározott más napokon Magyarország zászlajának színeivel történik.

(2) A Fővárosi Önkormányzat esetileg dönthet a Széchenyi lánchídnak az arra okot adó körülményhez igazodó egyedi színekkel történő, méltóságteli díszvilágításáról

a) a kialakult társadalmi hagyományokra is figyelemmel valamely közérdekű cél fontosságára való figyelemfelhívás érdekében, vagy

b) valamilyen kiemelt jelentőséggel bíró társadalmi esemény vagy természeti jelenség kapcsán kifejezett együttérzés megjelenítéseként.

(3) A Széchenyi lánchídra nagy fényerővel kép vetítése vagy a hídra irányuló más, jelentős fényhatást keltő tevékenység folytatása tilos.

4. Az objektum díszvilágításának megszüntetése

9. § (1) Objektum díszvilágításának megszüntetését a 4. §-ban felsorolt bármely szervezet kezdeményezheti.

(2) Objektum díszvilágításának megszüntetéséről a Fővárosi Közgyűlés rendeletben dönt.

5. Záró rendelkezések

10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő hónap első napján lép hatályba.

11. § * 

Sárádi Kálmánné dr. s. k. Tarlós István s. k.
főjegyző főpolgármester

1. melléklet a 67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelethez * 

A Fővárosi Önkormányzat által díszvilágított objektumok listája

1. I. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
1.1. Batthyány tér Kölcsey Ferenc-szobor
1.2. Batthyány tér 5–6. Vásárcsarnok
1.3. Batthyány tér 7. Szent Anna-plébániatemplom
1.4. Fő utca 41. Római katolikus templom (volt Erzsébetiek temploma)
1.5. Fő utca 41. Gondviselés Háza Idősek Otthona (volt Erzsébetiek kórháza)
1.6. Clark Ádám tér Alagút bejárata
1.7. Corvin tér Millacher-kút (Lajos kútja)
1.8. Dózsa György tér Dózsa György-emlékmű
1.9. Döbrentei tér Erzsébet királyné-szobor
1.10. Fő utca 30–32. Római katolikus templom
1.11. Alagút utca Ülő nő szobra
1.12. Horváth-kert Joseph Haydn-szobor
1.13. Hunyadi János út Hunyadi János szobra
1.14. Krisztina tér Krisztinavárosi római katolikus templom
1.15. Mária tér Immaculata kegyoszlop
1.16. Gellérthegy Szent Gellért szobra
1.17. Szarvas tér Kitelepítettek emlékműve
1.18. Szilágyi Dezső tér Református templom és Petz Samu-emlékkút
1.19. Apród utca 10. Virág Benedek-ház
1.20. Tabán, Attila út 11. Római katolikus templom
1.21. Tabán, Kereszt utca Tabáni 1956-os emlékmű
1.22. Horváth kert Nepomuki Szent János-szobor
1.23. Hess András tér XI. Ince Pápa-szobor
1.24. Dísz tér Honvéd-szobor
1.25. Szentháromság tér 6. Magyarság Háza
1.26. Úri utca 21. Pada Doktori Iskola homlokzat és torony
1.27. * 
1.28. * 
1.29. Lánchíd utca 5–7. Budai várkert bazár épületegyüttes
1.30. Apród utca 1–3. Dr. Antall József szobra
1.31. Bécsi kapu tér Bécsi kapu
1.32. Bécsi kapu tér Evangélikus templom
1.33. Szentháromság tér Budavári Palota, Római katolikus templom (Mátyás-templom)
1.34. * 
1.35. * 
1.36. Hunyadi János utca Halászbástya
1.37. Kapisztrán tér Kapisztrán János-szobor
1.38. Kapisztrán tér 6. Mária Magdolna-templom maradványai
1.39. Tóth Árpád sétány Hadtörténeti Múzeum előtti nemzeti zászló
1.40. Batthyány tér gróf Batthyány Lajos-szobor
1.41. Fő utca 32. Avianói Szent Márk-szobor
1.42. Horváth-kert Frédéric Chopin-szobor
1.43. Horváth-kert Déryné-szobor
1.44. Szabó Ilonka utca Mansfeld Péter-dombormű
1.45. Vérmező park Babits Mihály-szobor
1.46. * 
1.47. Bécsi Kapu tér Jagelló Ulászló és Szent Hedvig Litván emlékmű
1.48. Corvin tér 8. Budai Vigadó

2. II. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
2.1. Áldás utca–Eszter utca Kőkereszt barokk posztamenssel
2.2. Turbán utca 11. Gül Baba türbéje
2.3. Bem József tér Bem apó-szobor
2.4. * 
2.5. Szilágyi Erzsébet fasor–Gábor Áron u. Gábor Áron-emlékmű
2.6. Szilágyi Erzsébet fasor–Lupény utca Szilágyi Erzsébet-emlékkút
2.7. * 
2.8. Tövis utca 1/A Római katolikus templom
2.9. * 

3. III. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
3.1. Lajos utca 168. Római katolikus templom és a templom körüli parkban lévő
– „Haza Hősei” emlékmű;
– Harangjáték;
– Nepomuki Szent János szobra;
– Szent Flórián-szobor
3.2. Katinyi mártírok parkja Katinyi mártírok emlékműve
3.3. Kiscelli utca 108. Régi trinitárius templom
3.4. Mókus utca Krúdy Gyula-mellszobor
3.5. Fő tér–Laktanya utca Várakozók díszítőszobor
3.6. Flórián tér–Szőlő utca–Kiscelli utca által határolt közterület Közlekedési balesetek áldozatainak emlékműve
3.7. Flórián tér Flórián fogadalmi szoborcsoport
3.8. Petőfi tér Óbuda Csillaghegyi Országzászló
3.9. *  17929/10 helyrajzi számú parkterület Szovjet megszállás áldozatainak emlékműve
3.10. *  Katinyi mártírok parkja Árpád vezér-szobor
3.11. *  Kálvin köz 4. Óbudai Református Templom
3.12. *  Dévai Bíró Mátyás tér 1. Óbudai Evangélikus Templom
3.13. *  Lékai bíboros tér Boldog Özséb templom

4. IV. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
4.1. *  Szent István tér Szent István tér szobrai (Anyai fájdalom, Károlyi-szobor), zászlótartók, fák
4.2. Tanoda tér–Tavasz utca I. világháború újpesti katonahőseinek emlékműve
4.3. Rózsa utca, Nyár utca hrsz: 70897/23 fák megvilágítása
4.4. Görgey Artúr u.–Corvin utca Görgey Artúr-szobor
4.5. Szent István tér 13. Római katolikus templom
4.6. Szent István tér Református templom

5. V. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
5.1. Hold utca–Báthory utca Batthyány-örökmécses
5.2. Deák Ferenc tér 5. Evangélikus templom
5.3. Erzsébet tér Danubius-kút
5.4. József nádor tér József nádor szobra
5.5. Március 15. tér Petőfi-szobor
5.6. Március 15. tér Szent Kinga-szobor
5.7. Március 15. tér Szent Hedvig-szobor
5.8. Március 15. tér Római katolikus templom
5.9. Petőfi tér 2/B Görögkeleti templom
5.10. Szent István tér Szent István-bazilika
5.11. Széchenyi István tér Deák Ferenc-szobor
5.12. Széchenyi István tér Salamon Ferenc-szobor
5.13. Széchenyi István tér Szarvas Gábor-szobor
5.14. Széchenyi István tér Széchenyi-szobor
5.15. Szervita tér Immaculata kegyoszlop (Szűz Mária-szobor)
5.16. Váci utca 62–64. Újvárosháza
5.17. Városház utca 9–11. Budapest Főváros Önkormányzata
5.18. Vigadó tér Kiskirálylány szobor
5.19. Vörösmarty tér Vörösmarty-szobor
5.20. Olimpiai park – Olimpiai emlékmű,
– Ötkarika kompozíció
– Olimpikonok fala
5.21. Szervita tér Belvárosi Szent Anna templom
5.22. Ferenciek tere Nereidák kútja
5.23. Szabadság tér Virulj kút
5.24. Szabadság tér MAC emlékmű
5.25. Hold utca 4. Magyar Államkincstár (volt Postatakarékpénztár)
5.26. Egyetem tér 1–3. Eötvös Loránd Tudományegyetem
5.27. Károlyi Mihály utca 16. Petőfi Irodalmi Múzeum, volt Károlyi-palota
5.28. Kossuth Lajos tér Állami zászló (csak nemzeti ünnepeken működtetett)
5.29. *  Kossuth Lajos tér Igazságügyi Palota
5.30. Kossuth Lajos tér Országház
5.31. *  Kossuth Lajos tér Agrárminisztérium
5.32. Kossuth Lajos tér József Attila-szobor
5.33. Kossuth Lajos tér Kossuth-szobor
5.34. Kossuth Lajos tér Rákóczi-szobor
5.35. Kossuth Lajos tér gróf Andrássy Gyula lovasszobra
5.36. Kossuth Lajos tér gróf Tisza István-emlékmű
5.37. Szabadság tér Magyar Nemzeti Bank („A” épület)
5.38. Széchenyi tér 9. Magyar Tudományos Akadémia és 1956-os emlékmű
5.39. *  V., Jászai Mari tér Nagy Imre-szobor
5.40. Vigadó tér 2. Pesti Vigadó
5.41. Szabadság tér Magyarország német megszállása című emlékmű
5.42. Szabadság tér Ronald Reagan-szobor
5.43. V., Szabadság tér Magyar Televízió volt székháza
5.44. V., Szabadság tér 14. volt SZÖVOSZ-székház, társasház
5.45. V., Szabadság tér 15. CIB Bank székház
5.46. V., Kossuth Lajos utca 21. Astoria Szálloda
5.47. V. Március 15. tér „ÉLET MENETE” szobor
5.48. *  Március 15. tér Sri Chinmoy-emléktábla
5.49. *  Széchenyi rakpart Hableány-emlékmű
5.50. *  Szabadság tér George H. W. Bush-szobor

6. VI. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
6.1. Jókai tér Jókai-szobor
6.2. Kodály körönd Szondy György-szobor
6.3. Kodály körönd Vak Bottyán-szobor
6.4. Kodály körönd Zrínyi Miklós-szobor
6.5. Kodály körönd Balassi Bálint-szobor
6.6. Liszt Ferenc tér – Ady-szobor
– Liszt Ferenc-szobor
6.7. Nagymező utca Operett Színház
6.8. Nagymező utca 11. Radnóti Színház
6.9. Liszt Ferenc tér Solti György-szobor
6.10. Andrássy út 60. Vasfüggöny-szobor
6.11. Teréz körút 55–57. Nyugati pályaudvar
6.12. Nagymező utca Szökőkút medencével

7. VII. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
7.1. Bethlen Gábor tér 2. Zsidó munkaszolgálatosok emlékműve
7.2. Dohány utca 8. Zsinagóga
7.3. Rózsák tere Római katolikus templom és Szent Erzsébet-szobor
7.4. Városligeti fasor 5–7. Református templom és parókia
7.5. * 
7.6. Dob utca 10. Carl Lutz-emlékmű
7.7. Klauzál tér Magyar Huszár lovasszobor
7.8. Városligeti fasor 17. Fasori Evangélikus templom
7.9. * 

8. VIII. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
8.1. Harminckettesek tere 32-es háziezred hősi emlékműve
8.2. Horváth Mihály tér Római katolikus plébániatemplom
8.3. Lőrinc pap tér gróf Zichy Nándor szobra
8.4. Lőrinc pap tér Római katolikus templom
8.5. Szabó Ervin tér 1. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (volt Wenckheim-palota) és az előtte lévő Igazság kútja
8.6. Muzsikus cigányok parkja Muzsikus cigányok emlékműve
8.7. Üllői út–Korányi Sándor utca Orvosok hősi emlékműve
8.8. Múzeum körút Arany-emlékmű
8.9. Múzeum körút 14–16. Magyar Nemzeti Múzeum
8.10. Rezső tér Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatai emléktábla
8.11. Rákóczi út 43. Palace Szálloda
8.12. *  Kerepesi út 33. Budapest-Törökőri Lisieux-i Szent Teréz plébánia
8.13. *  Baross tér Baross Gábor szobra
8.14. *  Baross tér Keleti pályaudvar főhomlokzata

9. IX. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
9.1. Bakáts tér Római katolikus plébániatemplom
9.2. Kálvin tér 7. Református templom
9.3. Fővám tér 7–9. Budapesti Corvinus Egyetem (volt Fővámház)
9.4. Vámház körút 1–3. Vásárcsarnok
9.5. Bajor Gizi park 1. Nemzeti Színház
9.6. Üllői út 33–37. Iparművészeti Múzeum
9.7. Nagyvárad tér, Szent István kórház Vigasztaló Krisztus-szobor
9.8. Üllői út 145. Szent Kereszt-templom
9.9. *  Nehru part Roma Holokauszt emlékmű

10. X. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
10.1. Szent László tér Római katolikus plébániatemplom
10.2. Szent László tér – Magyar Oltár – Millecentenáriumi emlékmű
– Lechner Ödön-szobor
10.3-10.4. * 

11. XI. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
11.1. Gárdonyi Géza tér Gárdonyi Géza-emlékmű
11.2. Gellérthegy Citadella és Szabadság-szobor
11.3. Móricz Zsigmond körtér Szent Imre-szobor
11.4. Műegyetem rakpart 3. 1956-os műegyetemi emlékmű
11.5. Műegyetem rakpart 1–6. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
(Műegyetem K és Ch épületek)
11.6. Villányi út 15–27. Római katolikus templom és Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium
11.7. Karinthy F. utca–Irinyi J. utca Karinthy Frigyes-emlékmű
11.8. Kosztolányi Dezső tér Kosztolányi Dezső-szobor
11.9. Móricz Zsigmond körtér Móricz Zsigmond szobra
11.10. Bartók Béla út 27. Gárdonyi Géza Általános Iskola
11.11. Gellérthegy Sziklakápolna
11.12. Szent Gellért tér 2. Gellért Szálloda
11.13. Gazdagréti út 14. Gazdagréti Szent Angyalok Temploma
11.14. *  Gellérthegy Magyarok Nagyasszonya
Sziklatemplom kereszt
11.15. *  Gellérthegy Gellérthegyi vízesés
11.16. *  Magyar tudósok körútja 1. Magyar Szentek Temploma

12. XII. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
12.1. Bürök utca 37. Szent Márton-kegykápolna
12.2. Csaba utca 5. Római katolikus templom
12.3 Diana utca 4. Jókai agora
12.4. Hegyalja út 139. Római katolikus templom
12.5. Apor Vilmos tér Apor Vilmos emlékműve
12.6. Királyhágó utca 1–3. Díszkút plasztika
12.7. Virányos út–Kútvölgyi út sarok Sota Rusztaveli-szobor
12.8. János-hegy Erzsébet-kilátó
12.9. Gesztenyés kert Gróf Eszterházy János szobra
12.10. Mindszenty József bíboros tér Mindszenty József-szobor
12.11. Szarvas Gábor út 52. Római katolikus templom

13. XIII. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
13.1. Babér utca 17/B Római katolikus templom
13.2. Lehel tér Római katolikus templom
13.3. Pozsonyi út 58. Református templom
13.4. Szent István körút 14. Vígszínház
13.5. Szent István park Raoul Wallenberg-emlékmű
13.6. Viza utca, Duna-part Mártír emlékmű (Antifasiszta emlékmű)
13.7. Tahi utca 22. Ifjúság kútja
13.8. Béke tér Őshajó
13.9. Béke tér Városháza
13.10. Béke tér 1/A Római katolikus templom
13.11. *  Népfürdő utca Rákos-patak feletti híd

14. XIV. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
14.1. Ajtósi Dürer sor 39. Vakok iskolája (Vakok általános iskolája)
14.2. Állatkerti körút 6–12. Fővárosi Állat- és Növénykert főbejárata
14.3. Bosnyák tér Páduai Szent Antal Plébániatemplom
14.4. Kassai tér Szentlélek Plébániatemplom
14.5. Hősök tere Millenniumi emlékmű
14.6. Hősök tere Szépművészeti Múzeum
14.7. Hősök tere Műcsarnok
14.8. Stefánia út 14. Magyar Állami Földtani Intézet
14.9. Városliget Vajdahunyad vára
14.10. Városliget Konrad Adenauer mellszobra
14.11. Dózsa György út–Dvorzsák sétány Regnum Marianum-emlékmű
14.12. Reiner Frigyes park, Tököly út 153–157. Trianoni emlékmű – turul
14.13. Tisza István tér Tisza István-szobor

15. XV. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
15.1. Drégelyvár út 57–63. Ikrek szobor
15.2. Törökszegfű tér Május szobor
15.3. Nádastó park Római katolikus templom
15.4. Bácska utca Rákospalotai Nagyasszonyok Főplébánia

16. XVI. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
16.1. Rózsalevél utca 46. Evangélikus templom
16.2. Batthyány Ilona utca 23. Római katolikus templom
16.3. Árpádföld, Tóth Ilonka tér Tóth Ilonka bronz mellszobra
16.4. Pilóta utca 27. Római katolikus templom
16.5. Templom tér Római katolikus templom
16.6. Rákosszentmihály, Templom tér Mindszenty József egész alakos szobra

17. XVII. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
17.1. Bakancsos utca 2. Evangélikus templom
17.2. Pesti út Római katolikus templom
17.3. Péceli út 229. Római katolikus templom
17.4. Rákoscsaba, Csaba vezér út Csaba vezér – első világháborús hősi emlékmű
17.5. Pesti út 82. Trianon-emlékmű
17.6. *  Rákoshegy, Szent István tér Rákoshegyi Lisieux-i Szent Teréz Plébánia és II. János Pál pápa szobra
17.7. Ferihegyi út 26. Római katolikus templom
17.8. Péceli út 192. Református templom
17.9. *  XIX. utca 15. Rákoskeresztúri Evangélikus
Egyházközség rákosligeti temploma
17.10. *  Árpád-házi Szent Erzsébet park 1. Rákoscsaba-Újtelepi Árpád-házi Szent Erzsébet plébániatemplom
17.11. *  Tessedik tér 1. Rákoskeresztúri Evangélikus
Egyházközség rákoshegyi temploma
17.12. *  Ecsedvára tér Kettős kereszt

18. XVIII. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
18.1. Hargita tér Fadrusz János: Feszület
18.2. Hősök tere II. világháború hősi emlékműve
18.3. Béke tér 1956-os emlékmű
18.4. Kossuth Lajos tér Az 1848–49-es szabadságharc emlékműve
18.5. Kossuth Lajos tér A hét vezér szoborcsoport
18.6. Uzsok tér Örmény–magyar katonai emlékmű
18.7. Kossuth tér I. és II. világháborús emlékmű
18.8. Hargita tér 56-os emlékmű
18.9. Nemes utca Világháborús Hősök Emlékmű és Demokratikus Országzászló
18.10. Székelyudvarhely utca 2. Római katolikus templom

19. XIX. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
19.1. Kós Károly tér Kós Károly-emlékmű
19.2. Kossuth tér Kossuth Lajos-szobor
19.3. Ötvenhatosok tere 56-os emlékmű
19.4. Templom tér (déli oldal) Nagy Balogh János-szobor
19.5. Városház tér 18–20. Városháza
19.6. Kós Károly tér Wekerle Sándor-szobor
19.7. Kós Károly tér Kós Károly-kapu
19.8. Kós Károly tér Életfa
19.9. Kós Károly tér 10. Zrumeczky-kapu
19.10. Templom tér 1. Evangélikus templom
19.11. Templom tér 21. Római katolikus templom
19.12. Templom tér 19. Református templom
19.13. *  Templom tér Szent István szobra

20. XX. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
20.1. Kossuth Lajos tér Kossuth Lajos szobra
20.2. Szent Erzsébet tér Anyák szobra
20.3. Szent Lajos tér Római katolikus templom
20.4. *  Juta-domb Juta-dombi ’56-os emlékmű

21. XXI. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
21.1. Deák tér Evangélikus templom
21.2. Szent Imre tér Római katolikus templom és emlékművek (Nepomuki Szent János-szobor)
21.3. Szent Imre tér Magyar feltámadás szobor
21.4. Teller Ede út–Károli Gáspár utca Teller Ede-szobor
21.5. Weiss Manfréd út (benzinkútnál) Weiss Manfréd-szobor
21.6. Béke tér Római katolikus templom
21.7. Rákóczi tér Görög katolikus templom
21.8. Károli Gáspár utca 13. Református templom

22. XXII. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
22.1. Sárgabarack utca 17/A Római katolikus templom
22.2. Városház tér 1956-os emlékmű
22.3. Hosszúhegyi tér Nepomuki Szent János szobra
22.4. Kálváriahegy utca 20. Kálvária
22.5. Városház tér 11–13. Polgármesteri Hivatal
22.6. Nagytétényi út 24–26. Budafoki Borskanzen
22.7. Nagytétényi út 275. Országzászló
22.8. Szentháromság tér I. világháborús Hősi emlék
22.9. Szent Flórián tér Szent Flórián-szobor
22.10. * 
22.11. *  Szentháromság tér Római katolikus templom és Szentháromság-szobor
22.12. *  Savoyai Jenő tér Budafok-Belváros
Szent Lipót Plébánia

23. XXIII. kerületi objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
23.1. Hősök tere Római katolikus templom
23.2. Templom utca–Grassalkovich utca Nepomuki Szent János-szobor
23.3. Hősök tere 2. (Rendelőintézet mögött) Anya gyermekével szobor
23.4. Hősök tere 11. Isten Báránya szobor

24. kerülethez nem köthető objektumok listája

A B
Sorszám Helyszín Objektum
24.1. Lánchíd
24.2. Margit híd
24.3. Szabadság híd
24.4. Erzsébet híd
24.5. Rákóczi híd
24.6. Margitsziget dr. Urmánczy Nándor-emlékpad
24.7. Margitsziget Centenáriumi emlékmű
24.8. *  Margitsziget 11 kijelölt fa, facsoport
24.9. *  Margitsziget Árpád-házi Szent Margit szobra