Indokolás
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 5/2013. (III. 8.) önkormányzati rendelete

Budapest főváros közigazgatási területén a teherforgalom közlekedésének szabályozásáról szóló 92/2011. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (4) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közlekedéséről szóló 13/2010. (X. 5.) NFM rendeletben foglaltakra is figyelemmel a következőket rendeli el:

1-4. § * 

5. § Az R. 4. melléklete jelen rendelet 2. mellékletében szereplő, eltérő szöveggel lép hatályba.

6. § * 

7. § Nem lép hatályba az R. 15. § (3) bekezdése.

8. § Ez a rendelet a kihirdetést követő hónap első napján lép hatályba.

Sárádi Kálmánné dr. s. k. Tarlós István s. k.
főjegyző főpolgármester

1. melléklet az 5/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelethez

[3. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelethez]

Korlátozott forgalmú övezetek

3,5 tonnás korlátozott forgalmú övezetek

Buda

- Területe: a Bem rakpart-Jégverem utca-Fő utca-Clark Ádám tér-Lánchíd utca-Ybl Miklós tér-Várkert rakpart-Döbrentei tér-Szent Gellért rakpart-Szent Gellért tér-Műegyetem rakpart-Goldmann György tér-Irinyi József utca-Október 23. utca-Bocskai út-Karolina út-Villányi út-Budaörsi út-Alkotás utca-Magyar jakobinusok tere-Krisztina körút-Széll Kálmán tér-Margit körút-Bem József utca-Margit körút által határolt terület, valamint a határoló utak és terek közül a Bem rakpart, a Jégverem utca, a Fő utca, a Clark Ádám tér, a Lánchíd utca, az Ybl Miklós tér, a Várkert rakpart, a Döbrentei tér, a Szent Gellért rakpart, a Szent Gellért tér és a Műegyetem rakpart.

- Kivéve:

= a külön jogszabályban meghatározott védett övezet,

= a Tölgyfa utca.

- Kivéve célforgalommal: a Fehérvári út (Október 23. utca és Fehérvári úti piac közötti szakasza).

- Időbeli hatály: 7 órától 18 óráig és 22 órától 5 óráig.

Kelenvölgy

- Területe: a Balatoni út-Egér út-Csákvár utca-balatoni vasútvonal-Ady Endre út-Horogszegi határsor-Bódog utca által határolt terület, valamint a határoló utak és terek közül a Horogszegi határsor és a Bódog utca.

- Időbeli hatály: 0 órától 24 óráig.

Pest

- Területe: az Újpesti rakpart-Bessenyei utca-Váci út-Nyugati tér-Jókai utca-Podmaniczky utca-Teréz körút-Erzsébet körút-Blaha Lujza tér-József körút-Ferenc körút-Boráros tér-Közraktár utca-Csarnok tér-Sóház utca-Vámház körút-Fővám tér-Belgrád rakpart-Március 15. tér-Belgrád rakpart-Eötvös tér-Széchenyi István tér-Széchenyi rakpart-Markó utca-Balassi Bálint utca-Jászai Mari tér által határolt terület, valamint a határoló utak és terek közül a Belgrád rakpart, a Március 15. tér, az Eötvös tér, a Széchenyi István tér és a Széchenyi rakpart.

- Kivéve: a Szent István körút és a külön jogszabályban meghatározott védett övezetek.

- Időbeli hatály: 7 órától 18 óráig és 22 órától 5 óráig.

Dél-Pest

- Területe: a Határ út-Ady Endre út-Corvin körút-Üllői út-Lehel utca-Vak Bottyán utca-szolnoki vasútvonal-Lakatos út-Gyömrői út-Hangár utca-Felsőcsatári út-Álmos utca-Frangepán utca-Csévéző út-Ráday Gedeon utca-Fedezék utca-szolnoki vasútvonal-városhatár-M5 bevezető szakasza-Vecsési út-Hunyadi János utca-Nagykőrösi út által határolt terület, beleértve - az Ady Endre út, a Corvin körút, a Határ út, az Üllői út, a Gyömrői út, a Vak Bottyán utca, a Nagykőrösi út, az M5 bevezető szakasza, a Ráday Gedeon utca és Vecsési út kivételével - a határoló utakat és tereket.

- Kivéve:

= a Hofherr Albert utca-Kócsag utca-kecskeméti vasútvonal-Iparos utca által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket,

= Besence utca, Gilice tér (Közdűlő utca és Péterhalmi út közötti szakasza), Hengersor utca, Ipacsfa utca, Közdűlő utca, Liszt Ferenc utca, Méta utca (Nagykőrösi út és Ipacsfa utca közötti szakasza), Üllői út, Péterhalmi út (Gilice tér és Péterhalmi út 8. szám ipari park kapu közötti szakasza), Puskás Ferenc utca (Hengersor utca és Vaslemez utca közötti szakasza), Ráday Gedeon utca (Fedezék utca és Gyömrői út közötti szakasza), Reviczky utca (Vaslemez utca és Liszt Ferenc utca közötti szakasza), Vas Gereben utca, Vaslemez utca, Zádor utca.

- Kivéve célforgalommal: Fedezék utca (Ráday Gedeon utca és Gyöngyvirág utca közötti szakasza), Hofherr Albert utca (Nagykőrösi út és Hofherr Albert utca 3. szám közötti szakasza), Jegenyefa sor, Katona József utca (Hofherr Albert utca és Temesvár utca közötti szakasza), Lakatos út (Nefelejcs utca és Jegenyefa sor közötti szakasza), Liget utca, Nefelejcs utca (Lakatos út és Csillag utca közötti szakasza), Temesvár utca (Katona József utca gyárkapu közötti szakasza).

- Időbeli hatály: 12 órától 17 óráig és 19 órától 10 óráig.

7,5 tonnás korlátozott forgalmú övezetek

Észak-Buda

- Területe: a Szépvölgyi út-Zöldlomb utca-Csatárka út-Kapy út-Csévi út-Kelemen László utca-Hűvösvölgyi út-Szilágyi Erzsébet fasor-Széll Kálmán tér-Margit körút-Bem József utca-Bem rakpart-Árpád fejedelem útja-Lajos utca által határolt terület, beleértve a határoló utak és terek közül a Széll Kálmán tér, a Margit körút, a Bem József utca, valamint a Tölgyfa utca.

- Időbeli hatály: 7 órától 18 óráig és 22 órától 5 óráig.

Közép-Pest

- Területe: a Róbert Károly körút-Hungária körút-Könyves Kálmán körút-Mester utca-Máriássy utca-Soroksári út-Vágóhíd utca-Lechner Ödön fasor-Boráros tér-Duna által határolt terület.

- Kivéve:

= a külön jogszabályban meghatározott védett övezetek,

= Pest 3,5 tonnás korlátozott forgalmú övezet.

- Kivéve célforgalommal: Aba utca, Kőbányai út (Könyves Kálmán körút és Kőbányai út 26. közötti szakasza), Mohács utca (Vágány utca és Szabolcs utca közötti szakasza), Szabolcs utca (Mohács utca és Aba utca közötti szakasza), Vágány utca (Róbert Károly körút és Mohács utca közötti szakasza).

- Időbeli hatály: 7 órától 18 óráig és 22 órától 5 óráig.

Pesterzsébet

- Területe: a Határ út-Helsinki út-Wesselényi utca-Lenke utca-Bolyai János utca-Vágóhíd utca-Alsó határút-Köves út-Szentlőrinci út-M5 bevezető szakasza-Nagykőrösi út által határolt terület.

- Kivéve: Béga utca

- Időbeli hatály: 0 órától 24 óráig.

Csepel-Csillagtelep

- Területe: a II. Rákóczi Ferenc út-Erdősor utca-Szabadság utca-Plútó utca (Szabadság utca-Kis Nyírfa utca közötti szakasza)-Kis Nyírfa utca által határolt terület, beleértve a Szabadság utca és Plútó utca (Szabadság utca-Kis Nyírfa utca közötti szakasza).

- Időbeli hatály: 0 órától 24 óráig.

12 tonnás korlátozott forgalmú övezetek

Észak-Buda

- Területe: a Duna-gróf Esterházy János rakpart-Slachta Margit rakpart-Újlaki rakpart (Margit hídi lehajtóig)-Árpád fejedelem útja-Lajos utca-Szépvölgyi út-Zöldlomb utca-Csatárka út-Kapy út-Csévi út-Kelemen László utca-Hűvösvölgyi út-Budakeszi út-városhatár által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket, valamint a gróf Esterházy János rakpart, Slachta Margit rakpart, Újlaki rakpart.

- Kivéve:

= a külön jogszabályban meghatározott védett övezetek,

= Árpád híd, Batthyány utca, Bécsi út (Vörösvári út és városhatár közötti szakasza), Rákóczi utca, Szentendrei út (Vörösvári út és Rákóczi utca közötti szakasza), Vörösvári út.

- Kivéve célforgalommal:

= Csillaghegyi út-Bründl árok-Szőlőkert utca-Huszti út-Kazal utca-Kunigunda útja-Dinamó utca-Törökkő utca által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket.

= Attila utca (Rákóczi út és Attila utca 77. közötti szakasza), Bécsi út (Vörösvári út és Tégla utca közötti szakasza), Bogdáni út (Szentendrei út és Óbudai rakpart közötti szakasza), Búza utca (Selyemfonó utca és Ladik utca közötti szakasza), Farkastorki út (Bécsi út és Hidegkúti Nándor utca közötti szakasza), Gázgyár utca (Záhony utca és Pók utcai aluljáró közötti szakasza), Huszti út (Kéve utca és Szőlőkert utca közötti szakasza), Ipartelep utca, Jégtörő utca (Záhony utca és Óbudai rakpart közötti szakasza), Kiss János utca, Kunigunda útja (Fehéregyházi út és Szőlőkert utca közötti szakasza), Ladik utca, Madzsar József utca (Ipartelep utca és Pünkösdfürdő utca közötti szakasza), Mozaik utca, Hidegkúti Nándor utca, Perényi út (Bécsi út és Hidegkúti Nándor utca közötti szakasza), Pomázi út, Törökkő utca (Pomázi utca és Csillaghegyi út közötti szakasza), Zaj utca (Kunigunda útja és Zaj utca 24. közötti szakasza), Záhony utca (Szentendrei út és Jégtörő utca közötti szakasza).

- Időbeli hatály: 0 órától 24 óráig.

Hegyvidék

- Területe: a Budakeszi út-Szilágyi Erzsébet fasor-Széll Kálmán tér-Krisztina körút-Magyar jakobinusok tere-Alkotás utca-Budaörsi út-M1-M7 bevezető szakasza-városhatár által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket.

- Kivéve: a külön jogszabályban meghatározott védett övezet.

- Kivéve célforgalommal: M1-M7 bevezető szakasza (városhatár és Egér út között), Budaörsi út (városhatár és Egér út között), Egér út (Budaörsi út és az M1-M7 bevezető szakasza közötti szakasz).

- Időbeli hatály: 0 órától 24 óráig.

Dél-Buda

- Területe: a Budai alsó rakpart-Duna-városhatár-M1-M7 bevezető szakasza-Budaörsi út-Villányi út-Karolina út-Bocskai út-Október 23. utca-Irinyi József utca-Goldmann György tér által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket.

- Kivéve: M0, M6 (városhatár és M0 közötti szakasza), 6-os számú főközlekedési út bevezető szakasza (városhatár és M0 közötti szakasz).

- Kivéve célforgalommal: 6-os számú főközlekedési út bevezető szakasza (M0 és Hunyadi János út közötti szakasza), Balatoni út (M0 és Szabadkai utca közötti szakasza), Bányalég utca, Budafoki út (Dombóvári út és Hunyadi János út közötti szakasza), Budaörsi út (Egér út és városhatár közötti szakasza), Campona utca, Egér út (M1-M7 bevezető szakasza és Kőérberki út közötti szakasza), Dombóvári út (Budafoki út és Vízpart utca közti szakasza), Dózsa György út (Balatoni út és Kamaraerdei út közötti szakasza), Fonó utca, Gyár utca, Hauszmann Alajos utca (Budafoki út és Szerémi út közötti szakasza), Háros utca (Nagytétényi út és a 6. számú főközlekedési út közötti szakasza), Hengermalom utca (Szerémi út és Duna közötti szakasza), Hunyadi János út, Kőérberki út (Egér út és Repülőtéri út közötti szakasza), Rákóczi híd, Repülőtéri út (Kőérberki út városhatár közötti szakasza), M1-M7 bevezető szakasza (városhatár és Egér út között), Nagytétényi út (Jókai Mór utca és Vágóhíd utca közötti szakasza, valamint a városhatár és Bányalég utca közötti szakasza), Szabadkai út (Balatoni út Szabadkai út 20-22. közötti szakasza), Szerémi út (Hengermalom utca és Hauszmann Alajos utca közötti szakasza), Vilmos utca (6. számú főközlekedési út és Nagytétényi út közötti szakasza).

- Időbeli hatály: 0 órától 24 óráig.

Észak-Pest

- Területe: a Duna-Árpád híd-Róbert Károly körút-Hungária körút-Kerepesi út-Veres Péter út-Szabadföld út-városhatár által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket.

- Kivéve: M0, M3 bevezető szakasza (Hungária körút és városhatár közötti szakasza), Árpád híd, Róbert Károly körút

- Kivéve célforgalommal:

= városhatár-M0 autóút-2/A főközlekedési út-Váci út-Garam utca-Duna által határolt terület, beleérve a határoló utakat és tereket.

- Bogáncs utca (Régi Fóti út és Kosd utca közötti szakasza), Drégelyvár utca (Késmárk utca és Molnár Viktor utca közötti szakasza), Dunakeszi összekötő út (Károlyi Sándor utca és Harsányi Kálmán utca közötti szakasza), Felsőkert utca, Fóti út (Váci út és Megyeri út közötti szakasza), Harsányi Kálmán utca (Székely Elek utca és Dunakeszi összekötő út közötti szakasza), Irányi Dániel utca (Megyeri út és Baross utca közötti szakasza), Ipari park utca, Íves út, Kanizsai Dorottya utca (Székely Elek utca és Visonta utca közötti szakasza), Károlyi Sándor út (Székely Elek utca és a Dunakeszi összekötő út közötti szakasza), Késmárk utca, Közvágóhíd utca (Mogyoród útja és ipartelep kapuja közötti szakasz), Labdarúgó utca (Irányi Dániel utca és Labdarúgó utca 15. szám közötti szakasza), Lőcsevár utca (Molnár Viktor utca és Rákospalotai körvasút sor közötti szakasza), Megyeri út (Megyeri út 53. és Íves út közötti szakasza, valamint a Váci út és Fóti út közötti szakasza), Mélyfúró utca, Mogyoród útja (Régi Fóti út-Közvágóhíd utca közötti szakasz), Molnár Viktor utca (Drégelyvár utca és Lőcsevár utca közötti szakasza), Nyírpalota út (Szentmihályi út és Szilas-patak közötti szakasza), Óceánárok utca (M0 és Megyeri út közötti szakasza), 21105. számú út (M0 és Szentmihályi út között), Rákospalotai határút (Szentmihályi út és Vezseny utca közötti szakasza), Rákospalotai körvasút sor (Lőcsevár utca és a Vezseny utca közötti szakasza), Régi Fóti út (Mogyoród útja és a városhatár közötti szakasza), Sarjú utca, Szabadföld út, Szántóföld út (Régi Fóti út és Kosd utca közötti szakasza), Szentmihályi út (Rákospalotai határút és M3 közötti szakasza), Székely Elek utca (Károlyi Sándor út és Harsányi Kálmán utca közötti szakasza) Városkapu utca, Veres Péter út (Szabadföld út és Sarjú utca közötti szakasza), Vezseny utca, Visonta utca.

- Időbeli hatály: 0 órától 24 óráig.

Kelet-Pest

- Területe: a Szabadföld út-Veres Péter út-Kerepesi út-Hungária körút-Könyves Kálmán körút-Üllői út-Ferihegyi repülőtérre vezető út-Üllői út-városhatár által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket.

- Kivéve:

= a külön jogszabályban meghatározott védett övezetek,

= Dél-Pest 3,5 tonnás korlátozott forgalmú övezet.

- Kivéve célforgalommal:

= a Vaspálya utca-Kőér utca-Basa utca-Száva utca-Fogadó utca-Gém utca-Hizlaló tér-Fertő utca-Bihari út-Horog utca-Kőbányai út-Liget tér által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket,

= a Tündérfürt utca-Eszterlánc utca-Ezüstfa utca-Tarkarét utca-Bogáncsvirág utca-Fátyolka utca-Jászberényi út által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket,

= a Jászberényi út-Maglódi út-Sírkert utca-Kozma utca által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket,

= a Halom utca-Kolozsvári utca-Füzér utca-Liget utca által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket,

= a Bökényföldi út (Cinkotai út és Zsemlékes utca közötti szakasza), Cinkotai út, Ferihegyi repülőtérre vezető út (Gyömrői út és városhatár közötti szakasza), Gyömrői út, Horog utca, Igló utca, Jászberényi út (Fehér út és 501. utca közötti szakasza), Keresztúri út (Pesti út és Gyógyszergyári utca közötti szakasza), Kis Károshíd utca, Korponai utca (Liget tér és Liget utca közötti szakasza), Kőbányai út (Vaspálya utca és a Kőbányai út 26. közötti szakasza), Liget utca (Korponai utca és Halom utca közötti szakasza), Nagytarcsai út, Összekötő utca (Pesti út Ecseri dűlő közötti szakasza), Pesti út (501. utca és Cinkotai út közötti szakasza, valamint városhatár és Összekötő utca közötti szakasza), Rákosligeti határút, Rákosmezei út (Összekötő utca és Törpegém utca közötti szakasza), Régi vám utca, Régi vám köz, Simongát utca, Szabadföld út (városhatár és Sarjú utca közötti szakasza), Tarcsai út (városhatár és Kis Károshíd utca közötti szakasza), Tündérfürt utca, Újhegyi út (Gyömrői út és Újhegyi út 7. közötti szakasza), Vaspálya utca.

- Időbeli hatály: 0 órától 24 óráig.

Dél-Pest

- Területe: a Ferihegyi repülőtérre vezető út-Üllői út-Könyves Kálmán körút-Mester utca-Máriássy utca-Soroksári út-Vágóhíd utca-Lechner Ödön fasor-Boráros tér-Duna-Soroksári-Duna-ág-városhatár által határolt terület, beleértve - a Boráros tér kivételével - a határoló utakat és tereket.

- Kivéve:

= Dél-Pest 3,5 tonnás korlátozott forgalmú övezet,

= Pesterzsébet 7,5 tonnás korlátozott forgalmú övezet,

= M0 autóút, M5 bevezető szakasza (Nagykőrösi út és városhatár között), Gyáli út (Határ út és Könyves Kálmán körút közötti szakasza), Nagykőrösi út (Határ út Nagybani piac kapuja közötti szakasza).

- Kivéve célforgalommal:

= a Hofherr Albert utca-Kócsag utca-kecskeméti vasútvonal-Iparos utca által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket,

= a Soroksári út-Könyves Kálmán körút-Mester utca-Illatos út-Gubacsi út-Szabadkai út által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket,

= M5 bevezető szakasz-Szentlőrinci út csomópont le- és felhajtóágai,

= Beöthy utca, Besence utca, Béga utca, Csepel rakpart, Csont utca, Ecseri út (Táblás köz és Gyáli út közötti szakasza), Grassalkovich út (Meddőhányó utca és Ócsai út közötti szakasza), Gyömrői út, Gilice tér (Közdűlő utca és Péterhalmi út közötti szakasza), Gubacsi út (Máriássy utca és Könyves Kálmán körút közötti szakasza), Hajóállomás utca, Helyi kikötő út, Hídépítő utca, Hofherr Albert utca (Nagykőrösi út és Hofherr Albert utca 3. szám közötti szakasza), Illatos út, Ipacsfa utca, Kiskalmár utca, Köves utca (Szentlőrinci út és Köves út 1. szám közötti szakasza), Közdűlő utca, Kvassay Jenő út, Laczkovics utca, Máriássy utca (Gubacsi út és Mester utca közötti szakasza), Mester utca (Máriássy utca és Könyves Kálmán körút közötti szakasza), Péterhalmi út (Gilice tér és Péterhalmi út 8. szám ipari park kapu közötti szakasza), Rákóczi híd, Meddőhányó utca, Méta utca (Nagykőrösi út és Ipacsfa utca közötti szakasza), Ócsai út, Soroksári út (Vágóhíd utca és Illatos út közötti szakasza), Szentlőrinci út (M5 bevezető szakasz és Szentlőrinci út 17. sz. telep bejárata közötti szakasza), Táblás utca (Illatos út és Kiskalmár utca közötti szakasza), Üllői út (városhatár és Benczúr utca közötti szakasza), Zádor utca, Zodony utca (Meddőhányó utca és ipartelep kapu közötti szakasza).

- Időbeli hatály: 0 órától 24 óráig.

Csepel

- Területe: A XXI. kerület közigazgatási területe

- Kivéve:

= Csepel-Csillagtelep 7,5 tonnás korlátozott forgalmú övezet

- Kivéve célforgalommal:

= Csepeli gyártelep területe,

= Budafoki út-Csőgyár utca-Corvin út-Védgát utca-Gubacsi hídfő-Soroksári-Duna-ág-Duna által határolt terület, beleértve - a Gubacsi hídfő kivételével - a határoló utakat és tereket.

= Gyepsor utca, II. Rákóczi Ferenc út (a városhatár és a Posztógyár utca közötti szakasza), II. Rákóczi Ferenc út-Betű utca-Magyar utca-Karácsony Sándor utca-Mansfeld Péter utca-Posztógyár utca által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket, Csepeli út (a városhatár és Lámpás utca közötti szakasza), Duna utca, Lámpás utca, Mag utca, Popieluszko utca (Duna utca és Sás utca közötti szakasza), Teller Ede utca (csepeli gerincút).

- Időbeli hatály: 0 órától 24 óráig.

2. melléklet az 5/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelethez

[4. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelethez]

Korlátozott forgalmú övezetek

3,5 tonnás korlátozott forgalmú övezetek

Buda

- Területe: a Bem rakpart-Jégverem utca-Fő utca-Clark Ádám tér-Lánchíd utca-Ybl Miklós tér-Várkert rakpart-Döbrentei tér-Szent Gellért rakpart-Szent Gellért tér-Műegyetem rakpart-Goldmann György tér-Irinyi József utca-Október 23. utca-Bocskai út-Karolina út-Villányi út-Budaörsi út-Alkotás utca-Magyar jakobinusok tere-Krisztina körút-Széll Kálmán tér-Margit körút-Bem József utca-Margit körút által határolt terület, valamint a határoló utak és terek közül a Bem rakpart, a Jégverem utca, a Fő utca, a Clark Ádám tér, a Lánchíd utca, az Ybl Miklós tér, a Várkert rakpart, a Döbrentei tér, a Szent Gellért rakpart, a Szent Gellért tér és a Műegyetem rakpart.

- Kivéve:

= a külön jogszabályban meghatározott védett övezet,

= a Tölgyfa utca.

- Kivéve célforgalommal: a Fehérvári út (Október 23. utca és Fehérvári úti piac közötti szakasza).

- Időbeli hatály: 7 órától 18 óráig és 22 órától 5 óráig.

Kelenvölgy

- Területe: a Balatoni út-Egér út-Csákvár utca-balatoni vasútvonal-Ady Endre út-Horogszegi határsor-Bódog utca által határolt terület, valamint a határoló utak és terek közül a Horogszegi határsor és a Bódog utca.

- Időbeli hatály: 0 órától 24 óráig.

Pest

- Területe: az Újpesti rakpart-Bessenyei utca-Váci út-Nyugati tér-Jókai utca-Podmaniczky utca-Teréz körút-Erzsébet körút-Blaha Lujza tér-József körút-Ferenc körút-Boráros tér-Közraktár utca-Csarnok tér-Sóház utca-Vámház körút-Fővám tér-Belgrád rakpart-Március 15. tér-Belgrád rakpart-Eötvös tér-Széchenyi István tér-Széchenyi rakpart-Markó utca-Balassi Bálint utca-Jászai Mari tér által határolt terület, valamint a határoló utak és terek közül a Belgrád rakpart, a Március 15. tér, az Eötvös tér, a Széchenyi István tér és a Széchenyi rakpart.

- Kivéve: a Szent István körút és a külön jogszabályban meghatározott védett övezetek.

- Időbeli hatály: 7 órától 18 óráig és 22 órától 5 óráig.

Dél-Pest

- Területe: a Határ út-Ady Endre út-Corvin körút-Üllői út-Lehel utca-Vak Bottyán utca-szolnoki vasútvonal-Lakatos út-Gyömrői út-Hangár utca-Felsőcsatári út-Álmos utca-Frangepán utca-Csévéző út-Ráday Gedeon utca-Fedezék utca-szolnoki vasútvonal-városhatár-M5 bevezető szakasza-Vecsési út-Hunyadi János utca-Nagykőrösi út által határolt terület, beleértve - az Ady Endre út, a Corvin körút, a Határ út, az Üllői út, a Gyömrői út, a Vak Bottyán utca, a Nagykőrösi út, az M5 bevezető szakasza, a Ráday Gedeon utca és Vecsési út kivételével - a határoló utakat és tereket.

- Kivéve:

= Besence utca, Hengersor utca, Ipacsfa utca, Közdűlő utca (Ipacsfa utca és Nagykőrösi út közötti szakasza), Liszt Ferenc utca, Méta utca (Nagykőrösi út és Ipacsfa utca közötti szakasza), Üllői út, Puskás Ferenc utca (Hengersor utca és Vaslemez utca közötti szakasza), Ráday Gedeon utca (Fedezék utca és Gyömrői út közötti szakasza), Reviczky Gyula utca (Vaslemez utca és Liszt Ferenc utca közötti szakasza), Vas Gereben utca, Vaslemez utca, Zádor utca.

- Időbeli hatály: 12 órától 17 óráig és 19 órától 10 óráig.

7,5 tonnás korlátozott forgalmú övezetek

Észak-Buda

- Területe: a Szépvölgyi út-Zöldlomb utca-Csatárka út-Kapy út-Csévi út-Kelemen László utca-Hűvösvölgyi út-Szilágyi Erzsébet fasor-Széll Kálmán tér-Margit körút-Bem József utca-Bem rakpart-Árpád fejedelem útja-Lajos utca által határolt terület, beleértve a határoló utak és terek közül a Széll Kálmán tér, a Margit körút, a Bem József utca, valamint a Tölgyfa utca.

- Időbeli hatály: 7 órától 18 óráig és 22 órától 5 óráig.

Közép-Pest

- Területe: a Róbert Károly körút-Hungária körút-Könyves Kálmán körút-Mester utca-Máriássy utca-Soroksári út-Vágóhíd utca-Lechner Ödön fasor-Boráros tér-Duna által határolt terület.

- Kivéve:

= a külön jogszabályban meghatározott védett övezetek,

= Pest 3,5 tonnás korlátozott forgalmú övezet.

- Kivéve célforgalommal: Aba utca, Mohács utca (Vágány utca és Szabolcs utca közötti szakasza), Szabolcs utca (Mohács utca és Aba utca közötti szakasza), Vágány utca (Róbert Károly körút és Mohács utca közötti szakasza).

- Időbeli hatály: 7 órától 18 óráig és 22 órától 5 óráig.

Pesterzsébet

- Területe: a Határ út-Helsinki út-Wesselényi utca-Lenke utca-Bolyai János utca-Vágóhíd utca-Alsó határút-Köves út-Szentlőrinci út-M5 bevezető szakasza-Nagykőrösi út által határolt terület.

- Kivéve: Béga utca.

- Időbeli hatály: 0 órától 24 óráig.

Csepel-Csillagtelep

- Területe: a II. Rákóczi Ferenc út-Erdősor utca-Szabadság utca-Plútó utca (Szabadság utca-Kis Nyírfa utca közötti szakasza)-Kis Nyírfa utca által határolt terület beleértve a Szabadság utca és Plútó utca (Szabadság utca-Kis Nyírfa utca közötti szakasza).

- Időbeli hatály: 0 órától 24 óráig.

12 tonnás korlátozott forgalmú övezetek

Észak-Buda

- Területe: a Duna-gróf Esterházy János rakpart-Slachta Margit rakpart-Újlaki rakpart (Margit hídi lehajtóig)-Árpád fejedelem útja-Lajos utca-Szépvölgyi út-Zöldlomb utca-Csatárka út-Kapy út-Csévi út-Kelemen László utca-Hűvösvölgyi út-Budakeszi út-városhatár által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket, valamint a gróf Esterházy János rakpart, Slachta Margit rakpart, Újlaki rakpart.

- Kivéve:

= a külön jogszabályban meghatározott védett övezetek,

= Árpád híd, Batthyány utca, Bécsi út (Vörösvári út és városhatár közötti szakasza), Rákóczi utca, Szentendrei út (Vörösvári út és Rákóczi utca közötti szakasza), Vörösvári út.

- Kivéve célforgalommal: Bogdáni út (Szentendrei út és Óbudai rakpart közötti szakasza).

- Időbeli hatály: 0 órától 24 óráig.

Hegyvidék

- Területe: a Budakeszi út-Szilágyi Erzsébet fasor-Széll Kálmán tér-Krisztina körút-Magyar jakobinusok tere-Alkotás utca-Budaörsi út-M1-M7 bevezető szakasza-városhatár által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket.

- Kivéve: a külön jogszabályban meghatározott védett övezet.

- Kivéve célforgalommal: M1-M7 bevezető szakasza (városhatár és Egér út között), Budaörsi út (városhatár és az Egér út között), Egér út (Budaörsi út és az M1-M7 bevezető szakasza közötti szakasz).

- Időbeli hatály: 0 órától 24 óráig.

Dél-Buda

- Területe: a Budai alsó rakpart-Duna-városhatár-M1-M7 bevezető szakasza-Budaörsi út-Villányi út-Karolina út-Bocskai út-Október 23. utca-Irinyi József utca-Goldmann György tér által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket.

- Kivéve: M0, M6 (városhatár és M0 közötti szakasza), 6-os számú főközlekedési út bevezető szakasza (városhatár és M0 közötti szakasz).

- Kivéve célforgalommal: 6-os számú főközlekedési út bevezető szakasza (M0 és Hunyadi János út közötti szakasza), Bányalég utca, Budafoki út (Dombóvári út és Hunyadi János út közötti szakasza), Campona utca, Dombóvári út (Budafoki út és Vízpart utca közti szakasza), Fonó utca, Gyár utca, Háros utca (Nagytétényi út és a 6. számú főközlekedési út közötti szakasza), Hunyadi János út, Rákóczi híd, Nagytétényi út (Jókai Mór utca és Vágóhíd utca közötti szakasza, valamint a városhatár és Bányalég utca közötti szakasza), Vilmos utca (6. számú főközlekedési út és a Nagytétényi út közötti szakasza).

- Időbeli hatály: 0 órától 24 óráig.

Észak-Pest

- Területe: a Duna-Árpád híd-Róbert Károly körút-Hungária körút-Kerepesi út-Veres Péter út-Szabadföld út-városhatár által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket.

- Kivéve: M0, M3 bevezető szakasza (Hungária körút és városhatár közötti szakasza), Árpád híd, Róbert Károly körút.

- Kivéve célforgalommal: Sarjú utca, Szabadföld út, Városkapu utca, Veres Péter út (Szabadföld út és Sarjú utca közötti szakasza).

- Időbeli hatály: 0 órától 24 óráig.

Kelet-Pest

- Területe: a Szabadföld út-Veres Péter út-Kerepesi út-Hungária körút-Könyves Kálmán körút-Üllői út-Ferihegyi repülőtérre vezető út-Üllői út-városhatár által határolt terület, beleérve a határoló utakat és tereket.

- Kivéve:

= a külön jogszabályban meghatározott védett övezetek,

= Dél-Pest 3,5 tonnás korlátozott forgalmú övezet.

- Kivéve célforgalommal:

= a Vaspálya utca-Kőér utca-Basa utca-Száva utca-Fogadó utca-Gém utca-Hizlaló tér-Fertő utca-Bihari út-Horog utca-Kőbányai út-Liget tér által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket,

= Ferihegyi repülőtérre vezető út (Gyömrői út és városhatár közötti szakasza), Gyömrői út, Igló utca, Jászberényi út (Fehér út és 501. utca közötti szakasza), Keresztúri út (Pesti út és a Gyógyszergyári utca közötti szakasza), Kis Károshíd utca, Nagytarcsai út, Pesti út (501. utca és Cinkotai út közötti szakasza, valamint a városhatár és Zsigmond utca közötti szakasza), Simongát utca, Szabadföld út (városhatár és Sarjú utca közötti szakasza), Tarcsai út (városhatár és Kis Károshíd utca közötti szakasza), Vaspálya utca.

- Időbeli hatály: 0 órától 24 óráig.

Dél-Pest

- Területe: a Ferihegyi repülőtérre vezető út-Üllői út-Könyves Kálmán körút-Mester utca-Máriássy utca-Soroksári út-Vágóhíd utca-Lechner Ödön fasor-Boráros tér-Duna-Soroksári-Duna-ág-városhatár által határolt terület, beleértve - a Boráros tér kivételével - a határoló utakat és tereket.

- Kivéve:

= Dél-Pest 3,5 tonnás korlátozott forgalmú övezet,

= Pesterzsébet 7,5 tonnás korlátozott forgalmú övezet,

= M0 autóút, M5 bevezető szakasza (Nagykőrösi út és városhatár között), Gyáli út (Határ út és Könyves Kálmán körút közötti szakasza), Nagykőrösi út (Határ út és Nagybani piac kapuja közötti szakasza).

- Kivéve célforgalommal:

= Béga utca, Grassalkovich út (Helsinki út és Ócsai út közötti szakasza), Gyömrői út, Kvassay Jenő út, Könyves Kálmán körút (Gyáli út és Rákóczi híd közötti szakasza), Rákóczi híd, Ócsai út, Könyves Kálmán körút.

- Időbeli hatály: 0 órától 24 óráig.

Csepel

- Területe: A XXI. kerület közigazgatási területe

- Kivéve:

= Csepel-Csillagtelep 7,5 tonnás korlátozott forgalmú övezet.

- Kivéve célforgalommal:

= Csepeli gyártelep területe,

= Budafoki út-Csőgyár utca-Corvin út-Védgát utca-Gubacsi hídfő-Soroksári-Duna-ág-Duna által határolt terület, beleértve - a Gubacsi hídfő kivételével - a határoló utakat és tereket.

= Gyepsor utca, II. Rákóczi Ferenc út (a városhatár és Posztógyár utca közötti szakasza), II. Rákóczi Ferenc út-Betű utca-Magyar utca-Karácsony Sándor utca-Mansfeld Péter utca-Posztógyár utca által határolt terület, beleértve a határoló utakat és tereket, Csepeli út (a városhatár és Lámpás utca közötti szakasza), Duna utca, Lámpás utca, Mag utca, Popieluszko utca (Duna utca és Sás utca közötti szakasza), Weiss Manfréd út.

- Időbeli hatály: 0 órától 24 óráig.