Indokolás
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 35/2013. (V. 10.) önkormányzati rendelete

a Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi összevont költségvetéséről szóló, többször módosított 14/2012. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelet végrehajtásáról

Budapest Főváros Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 91. §-ában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi összevont költségvetéséről szóló többször módosított 14/2012. (III. 20.) Főv. Kgy. rendelete végrehajtását

373 977 647 ezer Ft bevételi főösszeggel

328 828 265 ezer Ft kiadási főösszeggel

45 149 382 ezer Ft nettó többlettel

jóváhagyja.

(2) A ténylegesen felvett hitel összegét 12 069 240 ezer Ft-ban hagyja jóvá.

(3) Az (1) bekezdés szerinti bevételi főösszeg előirányzat-csoportonkénti összegeit az 1. táblázat 13. oszlopa tartalmazza.

(4) Az (1) bekezdés szerinti kiadási főösszeg előirányzat-csoportonkénti összegeit a 2. táblázat 13. oszlopa tartalmazza.

2. § Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi összevont költségvetésének teljesítését a 3. táblázat tartalmazza.

3. § A felújítási kiadás célonkénti teljesítését a 4. táblázat 9. oszlopa tartalmazza.

4. § (1) Az önkormányzati fejlesztési kiadások feladatonkénti teljesítését az 5. táblázat A rész 8. oszlopa tartalmazza.

(2) A költségvetési intézmények beruházási kiadásaihoz kapcsolódó önkormányzati támogatás teljesítését az 5. táblázat B rész 8. oszlopa tartalmazza.

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Sárádi Kálmánné dr. s. k. Tarlós István s. k.
főjegyző főpolgármester

1. számú táblázat a 35/2013. (V. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi bevételeinek alakulása

ezer Ft
2012. évi eredeti előirányzat 2012. évi módosított előirányzat 2012. évi teljesítés Teljesítés
Címrend Intézményi kör Főpolgár-
mesteri Hivatal
Önkormány-
zati kör

Összesen
Intézményi kör Főpolgár-
mesteri Hivatal
Önkormány-
zati kör

Összesen
Intézményi kör Főpolgár-
mesteri Hivatal
Önkormány-
zati kör

Összesen
(%) (13/9*100)
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
I. Működési bevételek 16 601 757 167 231 182 986 168 199 755 156 19 976 072 2 258 412 193 937 696 216 172 180 20 127 520 1 054 660 189 896 802 211 078 982 97,64
1. Intézményi működési bevételek 15 478 044 167 231 16 006 420 31 651 795 16 737 390 36 388 16 728 624 33 502 402 16 755 602 48 577 12 852 808 29 656 987 88,52
2. Önkormányzatok sajátos működési bevételei 0 0 99 453 664 99 453 564 0 0 99 909 004 99 909 004 0 0 100 144 566 100 144 566 100,24
2.1. Illetékek 5 682 000 5 682 000 5 682 000 5 682 000 5 409 692 5 409 692 95,21
2.2. Helyi adók 83 930 000 83 930 000 84 185 000 84 185 000 84 591 378 84 591 378 100,48
- iparűzési adó 83 900 000 83 900 000 84 155 000 84 155 000 84 569 017 84 569 017 100,49
- idegenforgalmi adó 30 000 30 000 30 000 30 000 22 361 22 361 74,54
2.3. Átengedett központi adók (szja) 5 060 090 5 060 090 5 060 090 5 060 090 5 060 802 5 060 802 100,01
2.4. Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek 4 781 574 4 781 474 4 981 914 4 981 914 5 082 694 5 082 694 102,02
3. Működési támogatások 0 0 33 464 647 33 464 647 0 0 73 098 254 73 098 254 0 0 73 098 254 73 098 254 100,00
3.1. Normatív hozzájárulások 28 509 056 28 509 056 28 253 837 28 253 837 28 253 837 28 253 837 100,00
3.2. Központosított előirányzatok 0 0 32 692 651 32 692 651 32 692 651 32 692 651 100,00
3.3. Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 3 826 400 3 826 400 3 854 400 3 854 400 3 854 400 3 854 400 100,00
3.4. Normatív kötött felhasználású támogatások 1 129 191 1 129 191 2 273 195 2 273 195 2 273 195 2 273 195 100,00
3.5. Egyéb központi támogatás 0 0 6 024 171 6 024 171 6 024 171 6 024 171 100,00
4. Egyéb működési bevételek 1 123 713 0 34 061 437 35 185 150 3 238 682 2 222 024 4 201 814 9 662 520 3 371 918 1 006 083 3 801 174 8 179 175 84,65
4.1. Támogatásértékű működési bevételek összesen 484 271 0 33 415 371 33 899 642 1 373 971 2 129 543 3 020 457 6 523 971 1 495 143 915 764 3 080 588 5 491 495 84,17
támogatás értékű működési bevétel (1) 484 271 0 33 410 648 33 894 919 1 373 971 2 129 543 3 015 734 6 519 248 1 495 143 915 764 3 075 865 5 486 772 84,16
államháztartáson belüli továbbadási célú működési bevétel nemzetiségi önkormányzatok részére 4 723 4 723 4 723 4 723 4 723 4 723 100,00
4.2. Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 639 442 0 646 066 1 285 508 1 864 711 92 481 1 181 357 3 138 549 1 876 775 90 319 720 586 2 687 680 85,63
II. Felhalmozási bevételek 1 060 045 1 700 89 683 961 90 745 706 1 944 570 558 95 458 848 97 403 976 1 916 864 658 66 168 775 68 086 297 69,90
1. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 171 172 1 700 20 546 044 20 718 916 375 452 558 27 028 985 27 404 995 437 994 658 25 790 326 26 228 978 95,71
1.1. Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése, áfa-
visszatérülések
170 172 1 700 1 188 681 1 360 553 294 067 558 3 478 862 3 773 487 243 762 658 1 320 144 1 564 564 41,46
1.1.1. Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 59 920 1 700 771 078 832 698 30 398 558 3 030 817 3 061 773 10 146 658 1 320 144 1 330 948 43,47
1.1.2. Felhalmozási kiadásokhoz kapcsolódó áfa-
visszatérülések
110 252 417 603 527 855 263 669 448 045 711 714 233 616 233 616 32,82
1.2. Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei 0 0 5 803 918 5 803 918 0 0 5 803 918 5 803 918 0 0 5 720 035 5 720 035 98,55
1.2.1. Önkormányzati lakások értékesítése 404 412 404 412 404 412 404 412 320 738 320 738 79,31
1.2.2. Privatizációból származó bevétel 0 0 0 0
1.2.3. Vállalatértékesítésből származó bevétel 0 0 0 0
1.2.4. Egyéb vagyoni értékű jog értékesítéséből származó bevétel 2 300 2 300 2 300 2 300 2 091 2 091 90,91
1.2.5. Egyéb önkormányzati vagyon üzemeltetéséből, koncesszióból származó bevétel 5 397 206 5 397 206 5 397 206 5 397 206 5 397 206 5 397 206 100,00
1.3. Pénzügyi befektetések bevételei 1 000 0 13 553 445 13 554 445 81 385 0 17 746 205 17 827 590 194 232 0 18 750 147 18 944 379 106,26
1.3.1. Osztalék és hozam bevétel 11 928 000 11 928 000 76 981 14 560 417 14 637 398 145 683 15 716 417 15 862 100 108,37
1.3.2. Tartós részesedések értékesítése 0 0 29 000 29 000 29 000 29 000 100,00
1.3.3. Felhalmozási kamatbevételek és felhalmozási célú realizált árfolyamnyereség 1 000 1 625 445 1 626 445 4 404 3 156 788 3 161 192 48 549 3 004 730 3 053 279 96,59
2. Felhalmozási támogatások 0 0 0 0 0 0 2 000 000 2 000 000 0 0 2 000 000 2 000 000 100,00
2.1. Fejlesztési célú központosított előirányzatok 0 2 000 000 2 000 000 2 000 000 2 000 000 100,00
2.2. Fejlesztési célú támogatások 0 0 0
3. Egyéb felhalmozási bevételek 888 873 0 69 137 917 70 026 790 1 569 118 0 66 429 863 67 998 981 1 478 870 0 38 378 449 39 857 319 58,61
3.1. Támogatásértékű felhalmozási bevétel összesen 864 273 0 68 137 917 69 002 190 1 537 124 0 65 122 368 66 659 492 1 468 516 0 37 299 126 38 767 642 58,16
3.1.1. Támogatásértékű beruházási bevétel (1) 864 273 0 66 045 295 66 909 568 1 535 624 62 745 092 64 280 716 1 467 016 35 628 038 37 095 054 57,71
3.1.2. Támogatásértékű felújítási bevétel (1) 0 0 2 092 622 2 092 622 1 500 2 377 276 2 378 776 1 500 1 671 088 1 672 588 70,31
3.2. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 24 600 0 1 000 000 1 024 600 31 994 0 1 307 495 1 339 489 10 354 0 1 079 323 1 089 677 81,35
3.2.1. Beruházási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 24 600 0 1 000 000 1 024 600 31 994 1 307 495 1 339 489 10 354 1 079 323 1 089 677 81,35
3.2.2. Felújítási célú pénzeszköz átvétel Áht.-n kívülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
III. Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele 11 539 21 000 9 548 916 9 581 455 16 363 21 000 26 856 940 26 894 303 69 210 19 214 14 622 777 14 711 201 54,70
1. Működési célú támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele 9 015 000 9 015 000 14 294 900 14 294 900 14 294 900 14 294 900 100,00
2. Felhalmozási célú támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele 11 539 21 000 533 916 566 455 16 363 21 000 12 562 040 12 599 403 69 210 19 214 327 877 416 301 3,30
IV. Pénzforgalom nélküli bevételek (Alap- és vállalkozási tevékenység közötti elszámolások) 0 0 36 623 36 623
V. Irányító szerv alá tartozó költségvetési szervnek folyósított tám. 60 856 861 12 199 671 73 056 532 62 769 221 12 377 217 75 146 438 62 635 459 9 442 213 72 077 672 95,92
VI. Irányító szerv alá tartozó költségvetési szervnek folyósított támogatás miatti korrekció -73 056 532 -75 146 438 -72 077 672
A KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (I + ... + VI) 78 530 202 12 389 602 282 219 045 300 082 317 84 706 226 14 657 187 316 253 484 340 470 459 84 785 676 10 516 745 270 688 354 293 913 103 86,33
Költségvetési bevételek (A) és költségvetési kiadások (D) egyenlege (A -D) 0 -66 140 600 203 688 843 221 552 115 6 176 024 -63 873 015 237 723 282 261 940 257 6 255 474 -68 013 457 192 158 152 215 382 901
VII. Előző évek előirányzat-maradványának, pénzmaradványának és vállalkozási maradványának igénybevétele 0 0 60 310 079 60 310 079 8 033 492 0 72 341 386 80 374 878 7 359 768 0 60 635 536 67 995 304 84,60
1. Működési célra 9 092 500 9 092 500 6 531 784 18 452 143 24 983 927 6 524 674 17 085 975 23 610 649 94,50
2. Felhalmozási célra 0 0 51 217 579 51 217 579 1 501 708 0 53 889 243 55 390 951 835 094 0 43 549 561 44 384 655 80,13
2.1. Fejlesztési célhitelek keretmaradványa 21 688 806 21 688 806 21 688 806 21 688 806 16 100 763 16 100 763 74,24
2.2. Városrehabilitációs és lakásértékesítési számlákról előző évben vásárolt éven belüli értékpapírok értékesítése 7 346 855 7 346 855 7 346 855 7 346 855 7 346 855 7 346 855 100,00
2.3. M2 alszámla maradványa 6 419 160 6 419 160 6 419 160 6 419 160 6 307 386 6 307 386 98,26
2.4. Céljellegű fejlesztési támogatások maradványa 5 000 000 5 000 000 5 000 000 5 000 000 759 843 759 843 15,20
2.5. Előző évről áthúzódó felhalmozási kiadások kötelezettséggel terhelt önrészének forrásmaradványa 10 762 758 10 762 758 12 249 422 12 249 422 13 034 714 13 034 714 106,41
2.6. Óbudai Gázgyár elszámolásának maradványa 0 0 1 185 000 1 185 000 0 0,00
2.7. Intézményi felhalmozási feladatok 1 501 708 1 501 708 835 094 0,00
B Költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló pénzforgalom nélküli bevételek (VII.) 0 0 60 310 079 60 310 079 8 033 492 0 72 341 386 80 374 878 7 359 768 0 60 635 536 67 995 304 84,60
VIII. Értékpapírok értékesítésének bevétele (felhalmozási célra) 0 0 0
IX. Hitelek felvétele és kötvénykibocsátás bevételei (felhalmozási célra) 36 422 700 36 422 700 36 422 700 36 422 700 12 069 240 12 069 240 33,14
C Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei összesen
(VIII + IX )
0 0 36 422 700 36 422 700 0 0 36 422 700 36 422 700 0 0 12 069 240 12 069 240 33,14
Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételeinek (C) és kiadásainak (E) egyenlege (C-E) 0 0 36 422 700 36 422 700 0 0 36 422 700 36 422 700 0 0 12 069 240 12 069 240
0
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN
(A + B + C)
78 530 202 12 389 602 378 951 824 396 815 096 92 739 718 14 657 187 425 017 571 457 268 038 92 145 444 10 516 745 343 393 130 373 977 647 81,79

1/a. számú táblázat a 35/2013. (V. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

Budapest Főváros Önkormányzata pénzügyi befektetéseinek visszatérüléséből származó bevételeinek 2012. évi alakulása

ezer Ft-ban
Megnevezés Összeg
Önkormányzat
BVK Holding Zrt. 8 928 000
Fővárosi Gázművek Zrt. 4 115 158
Fővárosi Vízművek Zrt. 1 805 920
Budapesti Nagybani Piac Zrt. 293 724
Magyar Építő Zrt. 64 257
Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. 350 000
Budapesti Városfejlesztési Zrt. 156 000
Pátria Nyomda 3 358
Összesen 15 716 417
Intézményei
Csarnok és Piac Igazgatóság 145 683
Összesen 145 683
Osztalékok és hozamok bevételei összesen 15 862 100

1/b. számú táblázat a 35/2013. (V. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

A Főpolgármesteri Hivatal és az Önkormányzat 2012. évi támogatásértékű működési bevételeinek, valamint működési célú pénzeszközátvételeinek teljesítése

ezer Ft-ban
Átadó megnevezése Átvétel célja Eredeti terv Módosított
előirányzat
Tény Index % (5/4)
1 2 3 4 5 6
I. Támogatásértékű működési bevétel
Főpolgármesteri Hivatal
Fővárosi Önkormányzat Az Önkormányzat és a Főpolgármesteri Hivatal szétválása miatti előző évi pénzmaradvány 2 129 543 915 764 43,0
Főpolgármesteri Hivatal összesen: 0 2 129 543 915 764 43,0
Önkormányzat
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség TÁMOP 3.1.4. pályázati támogatás 518 518 0,0
Nemzetiségi Önkormányzatok Pályázati támogatás rendezése 205
Belügyminisztérium Migrációs Kerekasztal létrehozásának támogatása 5 046 5 046 100,0
Budapest III. kerületi Önkormányzat Főpolgármesteri keret terhére 2011. évi támogatás elszámolása 6 6 100,0
Budapesti Rendőr-főkapitányság 2011. évben utalt fel nem használt támogatás 72 72 100,0
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Fővárosi nemzetiségi önkormányzatok támogatása 4 723 4 723 4 723 100,0
Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága Pénzmaradvány terhére előírt befizetési kötelezettség 1 000 000 1 000 000 1 000 000 100,0
Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága Fővárosi Közgyűlés által előírt egyszeri befizetési kötelezettség 150 000 150 000 100,0
Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács Megszüntetés miatti befizetés 4 726 4 726 100,0
ESZA pályázat Pályázaton elnyert támogatás-Zrínyi TÁMOP 3.1.5-09/a/1 4 000 4 000 100,0
Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás Parkolási díjbevételekből a Fővárosi Önkormányzatot megillető hányad 205 130 205 130 265 489 129,4
Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szemünk Fénye fűtés- és világításkorszerűsítési program 275 275 100,0
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Területfejlesztési feladatok támogatása 10 000 10 000 100,0
Nemzetgazdasági Minisztérium Helyi közforgalmú közlekedés támogatása 32 200 000
Nemzetgazdasági Minisztérium A szociális foglalkoztatás támogatása 473 687 473 687 100,0
Rehabilitációs Központ és Szociális Hivatal Utcai szociális munka támogatása 9 610 9 610 100,0
Nemzeti Erőforrás Minisztérium „Fűtött utca” program megvalósításához biztosított támogatás 176 000 176 000 100,0
Magyar Államkincstár 2010. évi központi támogatások elszámolása utáni többlettámogatás 34 768 34 768 100,0
Nemzetgazdasági Minisztérium Az Országgyűlési és Önkormányzati képviselő választás pénzügyi lebonyolítására biztosított támogatás 932 932 100,0
Nemzetgazdasági Minisztérium Idegenforgalmi adó differenciált kiegészítése 5 000 5 000 5 000 100,0
Oktatási Intézmények Gazdasági Szervezetei 2009. évi szakmai és informatikai feladatok támogatásának felülvizsgálatát követően keletkezett visszafizetési kötelezettség 3 195 3 280 102,7
Oktatási Intézmények Gazdasági Szervezetei Bankszámla megszüntetések 932 769 932 769 100,0
Önkormányzat összesen: 33 415 371 3 020 457 3 080 588 102,0
Támogatásértékű működési bevételek összesen: 33 415 371 5 150 000 3 996 352 77,6
II. Működési célú pénzeszközátvétel
Főpolgármesteri Hivatal
Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet Kártérítés fedezete 31 436 31 436 100,0
Projekt vezető partner SMART-CIBER projekt Budapestre jutó teljes költségvetésének 70 %-a 4 427 4 427 100,0
ERFA támogatás URBACT II. Roma-Net projekt 48 152 48 153 100,0
ERFA támogatás INTERREG IVC-CLUSNET projekt 3 615 1 442 39,9
ERFA támogatás INTERREG IV C program keretében megvalósuló CATCH MR elnevezésű projekttel kapcsolatos elszámolást követően beérkezett támogatás 4 851 4 861 100,2
Főpolgármesteri Hivatal összesen: 0 92 481 90 319 97,7
Önkormányzat
Antall József Alapítvány Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 300 300 100,0
Angyalföldi Szociális Egyesület Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 18 18 100,0
Anyahajó Kulturális Egyesület Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 12 12 100,0
Anyaoltalmazó Alapítvány Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 13 13 100,0
Bentlakásos szociális intézmények az átlagot meghaladó minőségű elhelyezési körülményeket és szolgáltatásokat biztosító szociális intézményekben fizetendő egyszeri hozzájárulásból részesedés 4 000 4 000 0,0
Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft. Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 31 100 31 100 100,0
Budapest Film Zrt. Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 1 899 1 899 100,0
Budapest Mozi Közalapítvány Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 2 172 2 172 100,0
Budapesti Városvédő Egyesület Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 300 300 100,0
Budapesti Városvédő Egyesület Pályázati támogatás visszafiz. kapcsolódó kamatbevétel 13 13 100,0
BKK Zrt. Fővárosi Közterület-felügyelet részére a tehergépkocsi-behajtás ellenőrzésének fedezete 90 000 90 000 0,0
Fővárosi Közterület
Hasznosítási Társulás
BTDM által Karácsonyi Vásár kapcsán befizetett közterület használati díj 40 000 40 000 0,0
Fővárosi Szociális Közalapítvány Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 616 616 100,0
Horizont Szociális Alapítvány Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 58 58 100,0
Emberbarát Alapítvány Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 37 37 100,0
ERFA támogatás INTERREG IV C program keretében megvalósuló CATCH MR elnevezésű projekttel kapcsolatos elszámolást követően beérkezett támogatás 4 851 0 0
Ezüst Delfin Sportegyesület Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 26 26 100,0
Jézus Társasága Alapítvány Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 31 31 100,0
Kaszap István Alapítvány Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 6 6 100,0
Kőbányai Örmény Kisebbségi Önkormányzat Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 4 4 100,0
Laktóz Érzékenyek Társasága Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 52 52 100,0
Léthatáron Alapítvány Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 582 582 100,0
Tresorerie Du Grand Lyon INTERREG IVC-CLUSNET projekt 3 615 0
FKF Zrt. adósságszolgálat 368 600 368 600 353 159 95,8
FKF Zrt. 2011. évi túlfinanszírozás visszautalása 450 160 0,0
Hajléktalanokért Közalapítvány Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 223 223 100,0
József Attila Színház Nonprofit Kft. Adósságrendezés 13 268 13 268 100,0
József Attila Színház Nonprofit Kft. Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 19 570 19 570 100,0
Fiatalok az Összefogásért Egyesület Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 105 105 100,0
Fővárosi Közterületi Hasznosítási Társulás közterület használati díj 135 000 135 000 273 829 202,8
Nemzeti Sportszövetség Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 5 427 5 427 100,0
Otthonunk Európában Alapítvány Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 5 5 100,0
Ökoszolgálat Alapítvány Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 2 2 100,0
Petőfi Csarnok Nonprofit Kft. Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 16 308 16 308 100,0
Perbál Község Tűzoltó Egyesület Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 72 72 100,0
Pontus Alapítvány Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 47 47 100,0
Rákoskeresztúri Tekézők Baráti Köre Egyesület Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 13 13 100,0
Reménysugár az Idősekért Alapítvány Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 120 120 100,0
Szabad Tér Színház Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 106 106 100,0
Szeretem Budapestet Mozgalom Egyesület Budapesti Rendőr-főkapitányság támogatására átvett összeg 1 000 1 000 100,0
Szebben Szeretnék Járni Egyesület Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 6 7 116,7
Szent Ágoston Kápolnaigazgatóság Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 80 80 100,0
Szigony Alapítvány Pályázati támogatás fel nem használt részének visszautalása 6 6 100,0
Önkormányzat összesen: 646 066 1 181 357 720 586 61,0
Működési célú pénzeszközátvétel összesen: 646 066 1 273 838 810 905 63,7

1/c. számú táblázat a 35/2013. (V. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

Az Önkormányzat 2012. évi támogatásértékű felhalmozási bevételeinek és felhalmozási célú pénzeszköz-átvételeinek teljesítése

Átadó megnevezése Átvétel célja Eredeti terv Módosított előirányzat Tény Index %
(5/4*100)
1 2 3 4 5 6
I. a) Támogatás értékű beruházási bevétel
Kohéziós Alap Budapesti központi szennyvíztisztító telep 15 671,912 14 257,678 7 662,260 53,7
KÖZOP Budapest 4-es metróvonal támogatása 40 159,700 38 768,600 22 813,450 58,8
KMOP Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szki. akadálymentesítése 30,000 30,000 30,000 100,0
Csepeli gerincút kiépítése I. szakasz 1 443,694 1 612,984 561,854 34,8
Városliget kapuja, Városligeti Műjégpálya rekonstrukció 159,242 53,544 53,545 100,0
Budapest Szíve Program I. ütem Hídfőterek és új pesti korzó kiépítése 110,209 154,709 154,055 99,6
Budapest Szíve Program I. ütem Reprezentatív kaputérség kiépítése 86,631 192,829 192,020 99,6
Szent Imre Kórház regionális eü. Központ rekonstrukció II. ütem 55,600 55,600 0,0
Uzsoki u-i Kórház regionális eü. közp., rekonstr. II. ütem 404,614 404,614 0,0
Uzsoki u-i Kórház onkológiai fejlesztése 29,295 29,295 29,295 100,0
Rákoskeresztúri buszkorridor 501,426 500,350 365,246 73,0
XVII. Ker. Pesti úti buszsáv kialakítása 175,748 23,500 0,0
Közösségi közlekedés fejlesztése (Mészáros u.-Győző u.) 56,825 56,825 56,825 100,0
Közösségi közlekedés fejlesztése (Nagykörút) 40,027 40,027 31,336 78,3
Közösségi közlekedés fejlesztése (XI., Régi Budaörsi út) 216,772 217,019 225,563 103,9
Közösségi közlekedés fejlesztése (Szentmihályi út) 167,305 167,305 167,305 100,0
IX-XXI. ker., Szabadkikötő úti kerékpárút 111,867 113,420 0,0
XVII. ker., Pesti út menti kerékpárút I. szakasz 51,481 51,115 51,115 100,0
XXI. ker., Ady E. úti kerékpárút 63,700 63,329 63,329 100,0
III. ker., Bécsi út - Nagyszombat u. menti kerékpáros útvonal 39,525 40,126 0,0
XI. ker., Bogdánfy úti kerékpársáv 57,191 56,062 37,957 67,7
X. ker., Fehér út menti kerékpárút 56,657 55,690 55,691 100,0
XVII. ker., Pesti út menti kerékpárút II. szakasz 85,309 85,111 75,890 89,2
Dél-budapesti régió vízrendezése 1 052,800 849,444 527,166 62,1
GYEMSZI Egészségügyi beruházások önrésze 128,400 128,400 0,0
Norvég Alap Zaj elleni védelem tervezése és az M3 autópálya fővárosi szakasz zajvédelme 74,378 74,378 73,481 98,8
KEOP előkészítésre Budapest Komplex Integrált Szennyvízcsatornázása 107,135 107,135 38,237 35,7
KEOP Fővárosi szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakítása 83,300 0,0
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (EU-s projekt előkészítése)
É-D-i regionális gyorsvasút I. ütem rekonstrukció 53,200 53,200 0,0
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Budapesti központi szennyvíztisztító telep 4 822,127 4 386,978 2 357,618 53,7
Diósd Község Önkormányzata Diósd szennyvízcsatorna-hálózat fejlesztés 2,040 2,040 0,0
Érd Város Önkormányzata Érd szennyvízcsatorna-hálózat fejlesztés 30,225 30,225 4,800 15,9
Tárnok Nagyközség Önkormányzata Tárnok szennyvízcsatorna-hálózat fejlesztés 0,260 0,260 0,0
Támogatásértékű beruházási bevétel összesen 66 045,295 62 745,092 35 628,038 56,8
I. b) Támogatás értékű felújítási bevétel
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Margit híd rekonstrukció 1 333,134 1 333,134 1 333,134 100,0
GYEMSZI Egészségügyi felújítások önrésze 706,188 706,188 0,0
X. kerület Kőbánya Önkormányzata X., Gergely utca-Kőér utcai csomópont korszerűsítése 13,954 13,954 100,0
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Fűtött utca program 324,000 324,000 100,0
BM Országos Katasztófavédelmi Igazgatóság Tűzoltó lakanya felújítása 53,300 0,000
Támogatásértékű felújítási bevétel összesen 2 092,622 2 377,276 1 671,088 70,3
Támogatásértékű felhalmozási bevételek összesen 68 137,917 65 122,368 37 299,126 57,3
II. a) Beruházási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről
BVV Zrt. Óbudai Gázgyár elszámolása 1 000,000 1 000,000 1 000,000 100,0
FKF Zrt. Fővárosi szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakítása, önrész 29,448 0,0
BKK Zrt. Fővárosi kerékpározási kultúra fejlesztése 2006-2012. 75,200 75,200 100,0
BKK Zrt. Pénzeszköz átadás-átvételi megállapodások elszámolása 198,724 0,0
II. kerület, Ady Endre utca 17. társasház Támogatással kapcsolatos elszámolás 1,280 1,280 100,0
XIII. Visegrádi u. 54/a Társasház Támogatással kapcsolatos elszámolás 1,056 1,056 100,0
VIII. József krt. 35. Társasház Támogatással kapcsolatos elszámolás 0,100 0,100 100,0
VIII. Mária u. 39. Társasház Támogatással kapcsolatos elszámolás 1,085 1,085 100,0
Budapesti Zsidó Hitközség Támogatással kapcsolatos elszámolás 0,566 0,566 100,0
International House Kft. Támogatással kapcsolatos elszámolás 0,033 0,033 100,0
MTA Csillagászati Kutatóintézet Támogatással kapcsolatos elszámolás 0,003 0,003 100,0
Beruházási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről összesen 1 000,000 1 307,495 1 079,323 82,5

1/d. számú táblázat a 35/2013. (V. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

A Főpolgármesteri Hivatal és az Önkormányzat működési és felhalmozási célú támogatási kölcsöneinek visszatérülése, igénybevétele 2012. évben

Millió Ft-ban
Átadó megnevezése Átvétel célja Eredeti terv Módosított előirányzat Tény Index %
(5/3*100)
Index %
(5/4*100)
1 2 3 4 5 6 7
I. Működési célú támogatási kölcsön
Önkormányzat
Csepel-Sziget Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium TÁMOP 2.2.3. Projekthez nyújtott támogatási kölcsön törlesztése 15,000 15,000 15,000 100,0 100,0
Esély Nonprofit Kft Éven belüli tulajdonosi kölcsön nyújtása 0,000 29,900 29,900 100,0
BKV Zrt. A BKV Zrt. likviditásának fenntartásához nyújtott tulajdonosi kölcsön törlesztése 9 000,000 14 000,000 14 000,000 155,6 100,0
Budapesti Vidám Park Zrt. Működési célú tagi kölcsön törlesztése 0,000 250,000 250,000 100,0
Működési célú támogatási kölcsön összesen: 9 015,000 14 294,900 14 294,900 158,6 100,0
II. Felhalmozási célú támogatási kölcsön
Főpolgármesteri Hivatal
Alkalmazottak Lakásépítés, - vásárlás támogatási kölcsön törlesztése 21,000 21,000 19,214 91,5 91,5
Főpolgármesteri Hivatal összesen: 21,000 21,000 19,214 91,5 91,5
Önkormányzat
Kerületi önkormányzatok Városrehabilitációra nyújtott kölcsön törlesztése 100,000 110,921 110,921 110,9 100,0
Társasházak Városrehabilitációra nyújtott kölcsön törlesztése 20,000 20,000 13,391 67,0 67,0
Dél-Budai TISZK KMOP 4.1.1. Projekthez nyújtott kölcsön törlesztése 65,000 65,000 65,000 100,0 100,0
FKF Zrt. Tulajdonosi kölcsön törlesztése (Hulladékhasznosító Mű) 80,900 80,900 80,901 100,0 100,0
Egyéb szervezetek Települési értékvédelmi támogatás kölcsön törlesztése 57,636 62,039 38,864 67,4 62,6
Fővárosi Vízművek Tulajdonosi kölcsön - részvényvásárlás 0,000 12 094,000 0,000 0,0
BKK Zrt. Fővárosi kerékpározási kutlúra fejlesztése
2006-2012 - Tagi kölcsön visszafizetés
0,000 18,800 18,800 100,0
BKK Zrt. Tagi kölcsön nyújtásának törlesztése 210,380 110,380 0,000 0,0 0,0
Önkormányzat összesen: 533,916 12 562,040 327,877 61,4 2,6
Felhalmozási célú támogatási kölcsön összesen: 554,916 12 583,040 347,091 62,5 2,8

2. számú táblázat a 35/2013. (V. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi kiadásainak alakulása

ezer Ft
2012. évi eredeti előirányzat 2012. évi módosított előirányzat 2012. évi teljesítés
Címrend Intézményi kör Főpolgár-
mesteri Hivatal
Önkor-
mányzati kör

Összesen
Intézményi kör Főpolgár-
mesteri Hivatal
Önkor-
mányzati kör

Összesen
Intézményi kör Főpolgár-
mesteri Hivatal
Önkor-
mányzati kör

Összesen
Teljesítés (%) (13/9*100)
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
I. Működési kiadások 75 641 269 10 561 571 94 211 782 180 414 622 87 168 830 13 048 761 119 963 406 220 180 997 82 651 124 9 559 499 111 618 363 203 828 986 92,57
a) személyi juttatások 43 368 926 6 234 011 0 49 602 937 45 095 429 6 079 131 2 805 51 177 365 42 744 369 4 925 220 0 47 669 589 93,15
b) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 11 393 641 1 539 102 0 12 932 743 11 718 472 1 632 997 774 13 352 243 11 172 925 1 303 865 12 12 476 802 93,44
c) dologi kiadások 20 295 719 2 771 567 38 110 748 61 178 034 28 086 866 4 130 898 35 779 289 67 997 053 25 924 875 2 170 027 29 188 118 57 283 020 84,24
- felvett hitelek kamata 4 469 500 4 469 500 4 469 500 4 469 500 3 086 722 3 086 722 69,06
- többi dologi kiadás 20 295 719 2 771 567 33 641 248 56 708 534 28 086 866 4 130 898 31 309 789 63 527 553 25 924 875 2 170 027 26 101 396 54 196 298 85,31
d) egyéb működési kiadások 16 331 16 891 56 101 034 56 134 256 1 612 926 1 205 735 84 180 538 86 999 199 2 227 569 1 160 387 82 430 233 85 818 189 98,64
ebből: támogatásértékű működési kiadás 500 317 221 270 222 087 1 594 239 0 343 326 1 937 565 2 220 194 281 807 2 502 001 129,13
működési célú pénzeszköz átadás Áht.-n kívülre, és egyéb juttatások 15 831 16 574 55 879 764 55 912 169 18 687 1 205 735 83 837 212 85 061 634 7 375 1 160 387 82 148 426 83 316 188 97,95
e) ellátottak pénzbeli juttatásai 566 652 0 0 566 652 655 137 0 655 137 581 386 0 581 386 88,74
II. Felhalmozási kiadások 2 881 808 1 398 140 172 777 612 177 057 560 4 985 589 1 567 936 167 338 808 173 892 333 4 431 832 809 719 80 795 753 86 037 304 49,48
1. Beruházási kiadások 2 372 233 1 001 720 62 721 720 66 095 673 4 025 321 1 163 024 59 533 230 64 721 575 3 604 501 768 483 29 648 302 34 021 286 52,57
a) intézményi beruházások 1 973 603 63 739 437 493 2 474 835 3 508 871 122 997 675 033 4 306 901 3 145 501 45 163 2 540 3 193 204 74,14
b) fővárosi nemzetiségi önkorm. int. beruházása 0 0 0
c) céljelleggel támogatott intézményi beruházások 398 630 937 981 1 336 611 516 450 1 040 027 1 556 477 459 000 723 320 1 182 320 75,96
d) önkormányzati beruházások* 62 284 227 62 284 227 58 858 197 58 858 197 29 645 762 29 645 762 50,37
ebből: hitelek beruházásra elszám. kamata 502 200 502 200 502 200 502 200 286 630 286 630 57,07
pénzügyi befektetések 0 2 806 000 2 806 000 2 794 557 2 794 557 99,59
2. Felújítási kiadások 509 575 396 420 20 149 096 21 055 091 960 212 404 912 20 905 943 22 271 067 824 675 41 236 4 915 431 5 781 342 25,96
a) intézményi felújítások 108 869 0 554 173 663 042 483 616 1 696 067 2 179 683 387 735 635 900 1 023 635 46,96
b) út-, hídfelújítás 18 689 868 18 689 868 18 442 422 18 442 422 4 230 785 4 230 785 22,94
c) önkormányzati lakások felújítása 109 967 109 967 0 0
d) céljelleggel támogatott intézményi felújítások 400 706 396 420 795 088 1 592 214 476 596 404 912 767 454 1 648 962 436 940 41 236 48 746 526 922 31,95
3. Egyéb felhalmozási kiadások 0 0 89 906 796 89 906 796 56 0 86 899 635 86 899 691 2 656 0 46 232 020 46 234 676 53,20
a) támogatásértékű beruházási kiadás 0 0 9 600 096 9 600 096 56 10 187 354 10 187 410 2 656 1 143 487 1 146 143 11,25
b) támogatásértékű felújítási kiadás 0 0 67 625 67 625 21 486 21 486 7 161 7 161 33,33
c) beruházási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre 0 0 76 528 531 76 528 531 73 877 222 73 877 222 42 661 032 42 661 032 57,75
d) felújítási célú pénzeszközátadás Áht.-n kívülre 0 0 3 710 544 3 710 544 2 813 573 2 813 573 2 420 340 2 420 340 86,02
III. Támogatási kölcsönök nyújtása, törlesztése 7 125 21 000 9 230 930 9 259 055 585 299 40 490 26 411 330 27 037 119 150 506 22 100 26 352 355 26 524 961 98,11
a) működési célú támogatási kölcsön nyújtása, visszafizetése 0 0 9 014 200 9 014 200 15 000 14 204 900 14 219 900 51 623 14 179 900 14 231 523 100,08
b) felhalmozási célú támogatási kölcsön nyújtása, visszafizetése 7 125 21 000 216 730 244 855 570 299 40 490 12 206 430 12 817 219 98 883 22 100 12 172 455 12 293 438 95,91
IV. Pénzforgalom nélküli kiadások 0 408 891 19 028 768 19 437 659 0 0 25 511 389 25 511 389 0 0 0 0 0,00
1. Céltartalékok 0 408 891 15 078 768 15 487 659 0 0 24 615 129 24 615 129 0 0 0 0 0,00
a) működési 10 214 629 10 214 629 10 414 210 10 414 210
b) beruházási 130 800 4 611 364 4 742 164 14 004 479 14 004 479
c) felújítási 278 091 230 775 508 866 174 440 174 440
d) fővárosi nemzetiségi önkormányzatok céltartaléka 22 000 22 000 22 000 22 000
2. Általános tartalék 3 950 000 3 950 000 896 260 896 260 0 0,00
V. Irányító szerv alá tartozó költségvetési szervnek, Főpolgármesteri Hivatalnak folyósított támogatás 73 056 532 73 056 532 75 146 438 75 146 438 72 077 672 72 077 672 95,92
VI. Irányító szerv alá tartozó költségvetési szervnek, Főpolgármesteri Hivatalnak folyósított támogatás miatti korrekció -73 056 532 -75 146 438 -72 077 672
D KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (I+...+ VI) 78 530 202 12 389 602 368 305 624 386 168 896 92 739 718 14 657 187 414 371 371 446 621 838 87 233 462 10 391 318 290 844 143 316 391 251 70,84
VII. Értékpapírok vásárlásának kiadása 0 0 1 920 119 1 920 119
VIII. Hitelek törlesztése és kötvénybeváltás kiadásai 10 646 200 10 646 200 10 646 200 10 646 200 10 516 895 10 516 895 98,79
E Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai összesen (VII+VIII) 0 0 10 646 200 10 646 200 0 0 10 646 200 10 646 200 0 0 12 437 014 12 437 014 116,82
0 0
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (D + E) 78 530 202 12 389 602 378 951 824 396 815 096 92 739 718 14 657 187 425 017 571 457 268 038 87 233 462 10 391 318 303 281 157 328 828 265 71,91

2/a. számú táblázat a 35/2013. (V. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi működési, felhalmozási kiadásainak, bevételeinek mérlegszerű bemutatása
(tájékoztató táblázat)

ezer Ft-ban
2012. évi
Megnevezés eredeti módosított teljesítés
előirányzat
Működési célú bevételek
1. Intézményi működési bevételek (levonva az értékesített tárgyi eszközök áfája) 31 516 721 33 360 619 29 653 619
2. Önkormányzatok sajátos működési bevételei (szja nélkül) 94 393 474 94 848 914 95 083 764
3. Önkormányzatok költségvetési támogatása (működési) és átengedett személyi jövedelemadó bevétele 38 524 737 78 158 344 78 159 056
4. Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről 1 285 508 3 138 549 2 724 303
5. Támogatásértékű működési bevétel 33 894 919 6 519 248 5 486 772
6. Államháztartáson belüli továbbadási célú működési bevétel nemzetiségi önkormányzatok részére 4 723 4 723 4 723
7. Működési célú kölcsönök visszatérülése, igénybevétele 9 015 000 14 294 900 14 294 900
8. Működési célú előző évi pénzmaradvány igénybevétele 9 092 500 24 983 927 23 610 649
9. Működési célú bevételek összesen (1+....+8) 217 727 582 255 309 224 249 017 786
Működési célú kiadások
10. Személyi juttatások 49 602 937 51 177 365 47 669 589
11. Munkaadókat terhelő járulékok 12 932 743 13 352 243 12 476 802
12. Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások (levonva az értékesített tárgyi eszközök utáni áfa befizetés és a dologiak között lévő hitelkamat) 56 573 460 63 526 669 54 196 076
13. Működési célú pénzeszköz-átadás államháztartáson kívülre, egyéb támogatás 55 912 169 85 061 634 83 316 188
14. Támogatásértékű működési kiadás 222 087 1 937 565 2 502 001
15. Ellátottak pénzbeli juttatása 566 652 655 137 581 386
16. Működési kölcsönök nyújtása, törlesztése 9 014 200 14 219 900 14 231 523
17. Tartalékok 14 186 629 11 332 470 0
18. Működési célú kiadások összesen (10+...+17) 199 010 877 241 262 983 214 973 565
II. Felhalmozás célú bevételek és kiadások
Felhalmozási célú bevételek
19. Önkormányzatok felhalmozási és tőke jellegű bevételei 14 387 143 20 889 363 20 275 327
20. Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőke bevételei 5 803 918 5 803 918 5 720 035
21. Fejlesztési célú támogatások 0 2 000 000 2 000 000
22. Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről 1 024 600 1 339 489 1 089 677
23. Támogatásértékű felhalmozási bevétel 69 002 190 66 659 492 38 767 642
24. Felhalmozási áfa visszatérülése 527 855 711 714 233 616
25. Értékesített tárgyi eszközök és immateriális javak áfa-ja 135 074 141 783 3 368
26. Felhalmozási célú kölcsönök visszatérülése, igénybevétele 566 455 12 599 403 416 301
27. Hosszú lejáratú hitel 36 422 700 36 422 700 12 069 240
28. Felhalmozási célú előző évi pénzmaradvány igénybevétele 51 217 579 55 390 951 44 384 655
29. Felhalmozási célú bevételek összesen (19+...+28) 179 087 514 201 958 813 124 959 861
Felhalmozási célú kiadások
30. Felhalmozási kiadások (áfával együtt, beruházásra elszámolható kamat nélkül) 65 593 473 64 219 375 33 734 656
31. Felújítási kiadások (áfával együtt) 21 055 091 22 271 067 5 781 342
32. Értékesített tárgyi eszközök, immateriális javak utáni áfa befizetés 135 074 884 222
33. Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 80 239 075 76 690 795 45 081 372
34. Támogatásértékű felhalmozási kiadás 9 667 721 10 208 896 1 153 304
35. Felhalmozási célú kölcsönök nyújtása és törlesztése 244 855 12 817 219 12 293 438
36. Hosszú lejáratú hitel visszafizetése (tőketörlesztés) 10 646 200 10 646 200 10 516 895
37. Hosszú lejáratú hitel kamata(beruházásra elszámolható kamattal együtt) 4 971 700 4 971 700 3 373 352
38. Tartalékok 5 251 030 14 178 919 0
39. Értékpapírok vásárlásának kiadása 0 0 1 920 119
40. Felhalmozási célú kiadások összesen (30+...+38) 197 804 219 216 005 055 113 854 700
41. Önkormányzat bevételei összesen (9+29) 396 815 096 457 268 038 373 977 647
42. Önkormányzat kiadásai összesen (18+39) 396 815 096 457 268 038 328 828 265

2/b. számú táblázat a 35/2013. (V. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

Kimutatás a Fővárosi Önkormányzat 2012. évi összes bevételéről, kiadásáról, pénzeszköz változásáról

ezer Ft-ban

Megnevezés

Sorszám
Intézményi kör Főpolgár-
mesteri Hivatal
Önkor-
mányzati kör
Főváros összesen
Pénzkészlet a tárgyidőszak elején:
- Forintban vezetett költségvetési pénzforgalmi számlák egyenlege (Előirányzat-felhasználási keretszámla egyenlege) 01 5 557 663 0 48 933 013 54 490 676
- Devizabetét számlák egyenlege 02 184 804 0 41 492 215 41 677 019
- Forintpénztárak és betétkönyvek egyenlege 03 34 610 0 7 387 41 997
- Valutapénztárak egyenlege 04 913 0 5 674 6 587
- Összesen (01+02+03+04) 05 5 777 990 0 90 438 289 96 216 279
Bevételek (+) 06 85 733 809 10 841 078 284 091 845 369 825 654
Kiadások (-) 07 87 385 086 10 674 654 306 942 618 394 327 704
Pénzkészlet a tárgyidőszak végén:
- Forintban vezetett költségvetési pénzforgalmi számlák egyenlege (Előirányzat-felhasználási keretszámla egyenlege) 08 4 005 213 117 460 52 240 517 56 245 730
- Devizabetét számlák egyenlege 09 71 304 38 144 15 346 229 15 417 533
- Forintpénztárak és betétkönyvek egyenlege 10 48 694 4 192 770 49 464
- Valutapénztárak egyenlege 11 1 502 6 628 0 1 502
- Pénzkészlet összesen (08+09+10+11=05+06-07) 12 4 126 713 166 424 67 587 516 71 714 229

3. számú táblázat a 35/2013. (V. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi költségvetésének alakulása

ezer Ft
1001 1002 1001-1002 2102
Budapest Főváros Fővárosi Önkormányzat Egyéb intézmények Fővárosi Önkormányzat Idősek
Címrend Közterület-felügyelete Csarnok és Piac Igazgatósága összesen Otthona, Baross utca
(CSAPI)
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 952 960 1 057 428 1 027 367 572 462 549 070 485 844 1 525 422 1 606 498 1 513 211 208 111 209 049 198 947
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 237 984 273 353 265 574 142 670 183 678 124 064 380 654 457 031 389 638 56 978 57 144 53 898
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 966 966 939
4 Dologi kiadások (áfával) 353 755 327 733 300 530 2 045 280 2 045 280 2 032 553 2 399 035 2 373 013 2 333 083 140 800 142 834 136 239
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 6 000 6 000 6 000 6 000 0
6 Támogatás értékű működési kiadás 1 150 000 1 150 000 0 1 150 000 1 150 000
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 1 550 699 1 664 514 1 593 471 2 760 412 3 928 028 3 792 461 4 311 111 5 592 542 5 385 932 406 855 409 993 390 023
10 Intézményi beruházások (áfával) 32 525 9 197 103 000 230 000 211 360 103 000 262 525 220 557
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 37 801 55 601 53 701 37 801 55 601 53 701
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 1 750 0 1 750 0 3 549
16 Felhalmozási kiadások összesen 37 801 89 876 62 898 103 000 230 000 211 360 140 801 319 876 274 258 0 3 549 0
17 Intézményi felújítások (áfával) 11 000 9 097 37 880 243 880 264 477 37 880 254 880 273 574
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 100 000 100 000 95 340 100 000 100 000 95 340 4 000 4 000 4 000
21 Felújítási kiadások összesen 100 000 111 000 104 437 37 880 243 880 264 477 137 880 354 880 368 914 4 000 4 000 4 000
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 1 688 500 1 865 390 1 760 806 2 901 292 4 401 908 4 268 298 4 589 792 6 267 298 6 029 104 410 855 417 542 394 023
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 76 161 76 161 105 846 2 871 027 2 971 027 3 125 859 2 947 188 3 047 188 3 231 705 123 105 124 368 124 368
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 1 127 801 1 175 165 1 154 066 18 120 18 121 1 127 801 1 193 285 1 172 187 287 750 274 204 274 205
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 2 245 29 950 176 781 286 323 29 950 176 781 288 568
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 73 338 68 818 69 061 73 338 68 818 69 061
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 0
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 410 600 437 661 435 994 410 600 437 661 435 994 780 780
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 6 216 6 216 0 6 216 6 216
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 600 600 718 315 315 220 915 915 938 100 100
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 100 769 99 399 1 235 665 1 235 190 0 1 336 434 1 334 589 18 090 14 641
38 Bevételek összesen 1 688 500 1 865 390 1 873 545 2 901 292 4 401 908 4 665 713 4 589 792 6 267 298 6 539 258 410 855 417 542 414 094
39 Létszámkeret (fő) 360 343 347 152 152 141 512 495 488 105 105 95
ezer Ft
2103 2104 2106 2107
Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Idősek
Címrend Otthona, Dózsa György út Vilmos Idősek Otthona Otthona, Halom utca Otthona, Kamaraerdei út
(Rózsa utca)
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 205 774 247 834 245 169 177 327 180 067 179 328 351 483 338 563 330 163 574 243 575 786 566 138
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 55 789 67 182 66 102 49 012 49 405 48 731 96 899 89 974 87 700 145 931 147 848 145 206
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 1 501 2 501 1 031 700 700 520 300 300 85 1 193 893 893
4 Dologi kiadások (áfával) 132 714 195 786 194 363 139 555 156 662 126 495 215 353 287 503 274 278 602 962 741 694 718 162
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás 14 142 6 600 6 600
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 395 778 527 445 506 665 366 594 386 834 355 074 664 035 722 940 698 826 1 324 329 1 466 221 1 430 399
10 Intézményi beruházások (áfával) 1 000 4 700 4 595 1 500 4 079 2 906 1 500 1 484 1 484 6 000 5 371 5 371
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 1 506 500 500 500
16 Felhalmozási kiadások összesen 1 000 4 700 4 595 1 500 5 585 2 906 2 000 1 984 1 984 6 000 5 371 5 371
17 Intézményi felújítások (áfával) 121 11 000 6 984 6 693
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 19 381 19 381 18 802 3 500 13 500 3 499 5 499
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 19 381 19 502 18 802 3 500 13 500 3 499 11 000 12 483 6 693
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 396 778 532 145 511 260 387 475 411 921 376 782 669 535 738 424 704 309 1 341 329 1 484 075 1 442 463
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 126 643 135 773 132 616 140 556 142 835 142 853 314 668 314 665 310 454 646 184 664 965 664 965
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 270 135 379 694 379 694 246 919 230 260 230 120 354 407 395 528 385 526 694 545 769 584 764 085
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 85 85
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 200 200
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 1 340 1 340
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 77 77 460 463 463 600 429 429
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 15 338 1 196 38 749 33 574 27 768 27 768 48 812 48 812
38 Bevételek összesen 396 778 532 145 514 846 387 475 411 921 406 624 669 535 738 424 724 211 1 341 329 1 484 075 1 478 576
39 Létszámkeret (fő) 97 121 121 104 104 87 176 176 150 278 278 270
ezer Ft
2108 2109 2110 2111
Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Idősek és Fővárosi Önkormányzat Fogytékosok
Címrend Otthona, Kútvölgyi út Otthona, Pesti út Pszichiátriai Betegek Otthona, és Pszichiátriai Betegek Otthona,
Virág Benedek utca Búcsúszentlászló
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 397 750 391 684 375 520 474 357 531 564 478 252 375 590 407 100 392 359 293 932 328 712 323 847
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 107 341 105 415 100 994 130 288 143 891 123 264 94 913 108 199 104 207 78 668 84 149 82 177
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 288 288 240 1 951 1 971 1 964 1 500 253 253 955 1 315 1 292
4 Dologi kiadások (áfával) 208 883 252 690 230 033 404 152 488 260 383 924 255 093 268 508 254 350 201 050 276 042 261 001
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 20
6 Támogatás értékű működési kiadás 9 248 330 330
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 714 262 750 077 706 787 1 010 768 1 165 686 987 404 727 096 784 060 760 417 574 605 690 548 668 647
10 Intézményi beruházások (áfával) 1 524 5 100 36 252 26 143 1 000 1 000 985
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 199 325 199 325 199 325
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 585 585 4 4 5 245
16 Felhalmozási kiadások összesen 2 109 585 0 5 100 36 256 26 147 0 5 245 0 200 325 200 325 200 310
17 Intézményi felújítások (áfával) 4 125 45 298 7 517
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 4 125 45 298 7 517 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 716 371 750 662 706 787 1 019 993 1 247 240 1 021 068 727 096 789 305 760 417 774 930 890 873 868 957
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 325 133 323 017 313 276 465 000 495 801 495 801 289 763 291 378 291 378 206 442 250 342 238 918
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 391 184 390 772 390 771 553 993 542 488 542 489 437 283 473 203 473 202 568 288 618 479 618 479
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 1 372 1 372
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 12 134 12 134
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 2 116 2 116 10 072 10 072
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 54 54 54 1 000 1 000 402 50 50 47 200 200 146
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 34 703 34 703 184 373 144 981 24 674 19 429 21 852 21 852
38 Bevételek összesen 716 371 750 662 740 920 1 019 993 1 247 240 1 207 251 727 096 789 305 784 056 774 930 890 873 879 395
39 Létszámkeret (fő) 186 186 166 246 246 200 204 204 181 176 184 153
ezer Ft
2112 2113 2114 2115
Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fővárosi Önkormányzat Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Idősek
Címrend Fogyatékosok Otthona, Foglalkoztató Intézete, Otthona, Gödöllő Otthona, Gyula
Csákánydoroszló (Darvastó)
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 295 527 371 004 366 273 292 774 383 181 377 855 305 486 318 220 309 604 381 379 373 216 371 917
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 79 323 89 172 88 271 75 648 95 834 94 396 77 753 81 485 81 159 100 487 97 561 97 210
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 100 6 6 2 000 500 430 1 035 1 035 1 035 1 992 1 100 1 100
4 Dologi kiadások (áfával) 126 420 146 258 143 062 172 877 201 930 187 593 213 864 216 024 203 052 282 334 280 728 274 739
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 500
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 4 775
9 Működési kiadások összesen 501 370 606 440 597 612 543 799 681 445 660 274 598 138 616 764 594 850 766 192 752 605 749 741
10 Intézményi beruházások (áfával) 5 000 229 229 2 500 2 369 1 200 1 200
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 600 1 000 500 500 500 1 200 1 030 1 030
16 Felhalmozási kiadások összesen 600 0 0 6 000 229 229 3 000 500 500 3 569 2 230 2 230
17 Intézményi felújítások (áfával) 15 000 3 500 3 500 5 080 10 149 10 049
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 15 000 0 0 0 3 500 3 500 0 0 0 5 080 10 149 10 049
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 516 970 606 440 597 612 549 799 685 174 664 003 601 138 617 264 595 350 774 841 764 984 762 020
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 193 834 206 442 206 442 224 000 235 477 235 477 248 170 250 170 245 544 323 971 327 235 327 235
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 322 276 381 015 381 017 319 349 414 815 414 816 352 428 341 037 341 037 449 970 415 195 415 196
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 600 600
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 5 000 5 000 5 000 501 502
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 150 388 388 5 649 5 649
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 860 913 913 1 300 1 462 1 462 540 598 598 900 884 884
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 18 070 18 070 27 432 27 432 25 459 25 459 15 520 20 542
38 Bevételek összesen 516 970 606 440 606 442 549 799 685 174 685 175 601 138 617 264 612 638 774 841 764 984 770 008
39 Létszámkeret (fő) 174 174 152 170 170 150 162 162 146 200 200 166
ezer Ft
2116 2118 2119 2120
Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Fővárosi Önkormányzat Idősek
Címrend Fogyatékosok Otthona, Kéthely Otthona, Polgárdi-Ipartelepek Pszichiátriai Betegek Otthona, Otthona, Szombathely
Szentgotthárd
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 251 719 302 577 300 874 188 525 180 131 176 774 669 481 672 690 664 370 144 197 147 132 142 861
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 69 676 69 543 69 270 50 229 47 834 47 329 174 676 167 228 165 129 39 254 37 128 35 975
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 274 274 274 780 780 712 3 500 4 533 4 533 725 729 729
4 Dologi kiadások (áfával) 104 749 127 961 122 900 130 730 143 603 137 946 420 656 443 990 435 473 74 493 87 030 80 883
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 10 10
6 Támogatás értékű működési kiadás 2 600 2 585
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 426 418 500 355 493 318 370 264 372 348 362 761 1 268 313 1 291 041 1 272 090 258 679 272 029 260 448
10 Intézményi beruházások (áfával) 7 649 239 239 850 1 337 539 6 000 13 720 13 698 3 849 1 328 1 328
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 200 200 650
16 Felhalmozási kiadások összesen 7 649 239 239 1 050 1 537 539 6 650 13 720 13 698 3 849 1 328 1 328
17 Intézményi felújítások (áfával) 500 5 940 5 440
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 8 000 8 000 8 000
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 500 13 940 13 440
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 434 067 500 594 493 557 371 314 373 885 363 300 1 274 963 1 304 761 1 285 788 271 028 287 297 275 216
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 170 000 169 863 184 399 136 386 146 302 146 302 512 650 516 650 516 577 106 192 106 192 102 426
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 263 687 284 967 284 964 234 373 216 170 216 170 761 663 724 549 724 549 164 596 153 154 153 153
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 14 536 157 157
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 5 614 5 614
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 380 517 517 555 555 466 650 1 696 1 696 240 241 241
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 30 711 30 711 10 858 10 858 61 709 61 709 22 096 22 038
38 Bevételek összesen 434 067 500 594 500 591 371 314 373 885 373 796 1 274 963 1 304 761 1 304 688 271 028 287 297 283 472
39 Létszámkeret (fő) 145 145 125 91 91 78 371 371 329 80 80 66
ezer Ft
2121 2122 2123
Fővárosi Önkormányzat Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fővárosi Önkormányzat Idősek
Címrend Pszichiátriai Betegek Fogyatékosok Otthona, Tordas Otthona, Vámosmikola
Otthona, Tompa
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 62 63 64 65 66 67 68 69 70
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 169 273 183 669 175 689 341 664 375 848 370 479 264 865 275 438 267 301
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 44 573 45 682 44 516 91 621 90 218 89 732 67 615 70 647 67 414
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 2 712 2 045 2 045 259 1 025 1 025 1 522 1 522 1 225
4 Dologi kiadások (áfával) 94 369 97 420 97 420 181 636 220 820 218 539 127 033 172 861 158 360
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 66 30 30
6 Támogatás értékű működési kiadás 4 107 1 369 468 468
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 310 927 332 923 321 039 615 246 688 409 680 273 461 035 520 468 494 300
10 Intézményi beruházások (áfával) 5 000 1 498 1 498 6 300 6 300 4 946
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 48 19 600 828 470
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 48 19 5 600 2 326 1 968 6 300 6 300 4 946
17 Intézményi felújítások (áfával) 985 266 266
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 2 695 2 695 2 695 2 470 2 470
21 Felújítási kiadások összesen 985 0 0 2 695 2 961 2 961 0 2 470 2 470
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 311 912 332 971 321 058 623 541 693 696 685 202 467 335 529 238 501 716
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 101 530 102 300 100 248 242 600 252 294 252 294 206 000 215 119 215 119
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 209 937 205 466 205 466 380 241 430 345 430 344 261 235 252 307 252 306
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 4 4
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 9 248
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 410 410 290
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 35 35 34 700 779 779 100 100 28
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 24 760 24 731 10 274 10 274 61 712 61 712
38 Bevételek összesen 311 912 332 971 330 769 623 541 693 696 702 943 467 335 529 238 529 165
39 Létszámkeret (fő) 104 104 84 175 175 159 136 136 133
ezer Ft
2126 2127 2000
Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fővárosi Önkormányzat Budapesti Szociálpolitikai intézmények
Címrend Fogyatékosok Otthona, Zsira Módszertani Szociális Központ összesen
és Intézményei
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 71 72 73 74 75 76 77 78 79
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 343 688 369 161 366 790 1 104 509 1 140 015 901 513 7 811 654 8 302 641 7 882 023
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 93 659 92 609 92 070 298 591 253 477 232 844 2 078 924 2 091 625 2 017 594
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 469 313 285 24 722 23 049 20 616
4 Dologi kiadások (áfával) 123 175 178 004 171 978 957 972 1 326 461 1 325 317 5 310 870 6 453 069 6 136 107
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 596 40 30
6 Támogatás értékű működési kiadás 2 409 2 409 49 116 0 79 772 23 009
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 595 0 0 5 370
9 Működési kiadások összesen 560 991 642 496 633 532 2 361 072 2 769 069 2 460 269 15 226 766 16 950 196 16 084 749
10 Intézményi beruházások (áfával) 2 000 2 074 2 074 21 529 21 529 15 656 80 670 102 340 82 891
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 199 325 199 325 199 325
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 750 500 500 5 835 15 245 3 023
16 Felhalmozási kiadások összesen 2 000 2 824 2 074 21 529 22 029 16 156 285 830 316 910 285 239
17 Intézményi felújítások (áfával) 2 000 2 179 2 179 38 690 74 437 35 644
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 456 456 456 38 032 56 001 39 922
21 Felújítási kiadások összesen 2 456 2 635 2 635 0 0 0 76 722 130 438 75 566
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 565 447 647 955 638 241 2 382 601 2 791 098 2 476 425 15 589 318 17 397 544 16 445 554
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 194 480 213 272 213 272 332 786 414 976 414 976 5 630 093 5 899 436 5 874 940
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 370 967 423 802 423 804 1 794 815 1 757 457 1 757 456 9 690 041 10 074 491 10 058 849
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 20 20 0 16 774 2 238
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 9 230 000 339 442 339 443 235 000 362 891 372 150
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 0
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 130 130 25 000 101 869 101 869 25 560 122 754 122 634
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 423 423 1 644 1 644 8 624 12 220 11 403
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 10 308 10 308 175 710 127 189 908 978 797 989
38 Bevételek összesen 565 447 647 955 647 966 2 382 601 2 791 098 2 742 577 15 589 318 17 397 544 17 240 203
39 Létszámkeret (fő) 196 196 159 517 547 322 4 093 4 155 3 492
ezer Ft
3124 3127 3100 3302
Általános Iskola, Speciális Szakiskola Óvoda, Általános Iskola, Diákotthoni és kollégiumi Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű
Címrend és Gyermekotthon és Gyermekotthon (Pilis) ellátás összesen Óvoda,Általános Iskola,
Gimnázium és Diákotthon
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 141 254 143 552 142 563 227 587 221 924 221 133 368 841 365 476 363 696 195 607 211 336 208 361
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 37 479 38 356 37 655 62 461 58 088 57 874 99 940 96 444 95 529 52 033 56 277 56 154
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 137 4 137 2 905 4 277 4 277 3 790 8 414 8 414 6 695 300 300 150
4 Dologi kiadások (áfával) 64 732 70 925 65 740 61 841 73 618 65 257 126 573 144 543 130 997 56 548 96 419 104 005
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 0 0 0 150 150
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 0 0 580
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 247 602 256 970 248 863 356 166 357 907 348 054 603 768 614 877 596 917 304 638 364 482 369 250
10 Intézményi beruházások (áfával) 4 064 4 064 3 237 1 490 1 490 399 5 554 5 554 3 636 497 497
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0
16 Felhalmozási kiadások összesen 4 064 4 064 3 237 1 490 1 490 399 5 554 5 554 3 636 0 497 497
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 0 0
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 0 0 0
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 251 666 261 034 252 100 357 656 359 397 348 453 609 322 620 431 600 553 304 638 364 979 369 747
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 8 000 8 000 8 546 4 280 5 209 5 203 12 280 13 209 13 749 29 985 35 298 35 298
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 243 666 241 538 241 538 353 376 349 276 351 276 597 042 590 814 592 814 273 153 317 429 317 328
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 31 0 0 31
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 499 499 0 499 499 1 500 3 233 3 233
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 0
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 10 997 10 997 4 912 4 912 0 15 909 15 909 9 019 9 019
38 Bevételek összesen 251 666 261 034 261 611 357 656 359 397 361 391 609 322 620 431 623 002 304 638 364 979 364 878
39 Létszámkeret (fő) 83 88 88 116 117 117 199 205 205 103 109 103
ezer Ft
3305 3306 3310
Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Horvát Óvoda, Német Nemzetiségi Gimnázium
Címrend Általános Iskola, Gimnázium, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Szakközépiskola és Diákotthon és Diákotthon
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 93 94 95 96 97 98 99 100 101
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 162 661 178 460 171 489 200 509 224 359 200 395 138 928 158 781 158 470
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 43 726 48 658 45 038 52 024 58 717 53 726 37 944 41 352 41 264
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 100 3 961 3 961 896 896 1 145 1 141
4 Dologi kiadások (áfával) 66 443 88 606 84 426 54 095 93 535 93 535 54 078 63 386 56 332
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás 15 789 4 428
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 272 930 319 685 320 703 306 628 377 507 348 552 230 950 264 664 261 635
10 Intézményi beruházások (áfával) 259 259 1 500 6 828 6 828
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 259 259 1 500 6 828 6 828 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával) 57 57
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 57 57 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 272 930 319 944 320 962 308 128 384 392 355 437 230 950 264 664 261 635
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 25 000 29 881 29 947 34 720 37 766 37 766 14 000 14 000 11 720
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 247 930 272 755 272 755 273 408 303 867 303 867 216 950 234 629 234 629
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 4 4
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 82 82 1 578 1 578 8 744 8 744
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 17 226 17 226 41 177 41 177 7 291 7 291
38 Bevételek összesen 272 930 319 944 320 010 308 128 384 392 384 392 230 950 264 664 262 384
39 Létszámkeret (fő) 90 91 77 98 95 87 72 75 63
ezer Ft
3300 3586 3500
Iskolai oktatás összesen Puskás Tivadar Szakképesítés megszerzésére
Címrend Távközlési Technikum felkészítő iskolai oktatás összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 102 103 104 105 106 107 108 109 110
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 697 705 772 936 738 715 179 170 203 548 193 437 179 170 203 548 193 437
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 185 727 205 004 196 182 48 380 54 655 50 541 48 380 54 655 50 541
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 400 6 302 6 148 2 001 9 238 9 238 2 001 9 238 9 238
4 Dologi kiadások (áfával) 231 164 341 946 338 298 96 119 148 031 119 162 96 119 148 031 119 162
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 150 150 0 0 0 0
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 0 20 797 0 0 0
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 1 115 146 1 326 338 1 300 140 325 670 415 472 372 378 325 670 415 472 372 378
10 Intézményi beruházások (áfával) 1 500 7 584 7 584 24 600 65 359 65 359 24 600 65 359 65 359
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0 0 0 0
16 Felhalmozási kiadások összesen 1 500 7 584 7 584 24 600 65 359 65 359 24 600 65 359 65 359
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 57 57 0 0 0
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 0 0 0 0 0 0
21 Felújítási kiadások összesen 0 57 57 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0 0 0 0
24 Kiadások összesen 1 116 646 1 333 979 1 307 781 350 270 480 831 437 737 350 270 480 831 437 737
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 103 705 116 945 114 731 18 364 21 259 21 259 18 364 21 259 21 259
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 1 011 441 1 128 680 1 128 579 300 106 313 198 313 198 300 106 313 198 313 198
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 4 4 1 000 4 672 4 672 1 000 4 672 4 672
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 1 500 13 637 13 637 0 0 0
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 0 0 0 0
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0 6 200 6 200 681 6 200 6 200 681
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0 24 600 24 600 2 960 24 600 24 600 2 960
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0 1 651 1 651 0 1 651 1 651
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 74 713 74 713 109 251 109 251 0 109 251 109 251
38 Bevételek összesen 1 116 646 1 333 979 1 331 664 350 270 480 831 453 672 350 270 480 831 453 672
39 Létszámkeret (fő) 363 370 330 74 73 46 74 73 46
ezer Ft
3701 3701 01 3701 02 3701 03
Gimnáziumok Eötvös József Gimnázium Fazekas Mihály Fővárosi Fővárosi Gyakorló Óvoda
Címrend Gazdasági Szervezete Gyakorló Általános Iskola és és Továbbképzési Intézmény
Gimnázium
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 800 822 428 221 381 946 205 682 230 966 230 966 304 829 362 788 362 788 49 428 56 634 56 634
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 189 634 110 762 98 279 55 534 61 353 61 353 82 304 96 801 96 801 13 345 14 840 14 840
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 22 183 22 183 8 252
4 Dologi kiadások (áfával) 908 848 1 355 894 1 100 858
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás 14 068 14 723
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 1 921 487 1 931 128 1 604 058 261 216 292 319 292 319 387 133 459 589 459 589 62 773 71 474 71 474
10 Intézményi beruházások (áfával) 26 654 95 908 39 232
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 1 753
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 26 654 95 908 40 985 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával) 9 236 5 307 5 307
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 50 50
21 Felújítási kiadások összesen 9 236 5 357 5 357 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 1 957 377 2 032 393 1 650 400 261 216 292 319 292 319 387 133 459 589 459 589 62 773 71 474 71 474
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 251 638 251 638 223 684
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 1 702 989 1 440 253 1 440 154 261 216 292 319 292 319 387 133 459 589 459 589 62 773 71 474 71 474
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 819 33 278
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 2 750 2 750 4 086
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 336 933 336 883
38 Bevételek összesen 1 957 377 2 032 393 2 038 085 261 216 292 319 292 319 387 133 459 589 459 589 62 773 71 474 71 474
39 Létszámkeret (fő) 223 223 212 76 74 74 116 113 111 23 21 21
ezer Ft
3701 04 3701 05 3701 06 3701 07
Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Kossuth Lajos Gimnázium Kölcsey Ferenc Gimnázium
Címrend Tannyelvű Gimnázium Általános Iskola, Gimnázium, Alap-
fokú Művészetokt. Int. és Szki.
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 121 625 139 452 139 452 149 962 164 280 164 280 93 576 122 770 122 770 190 904 211 878 211 878
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 32 839 36 760 36 760 40 490 43 425 43 425 25 265 32 281 32 281 51 544 56 402 56 402
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 154 464 176 212 176 212 190 452 207 705 207 705 118 841 155 051 155 051 242 448 268 280 268 280
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 154 464 176 212 176 212 190 452 207 705 207 705 118 841 155 051 155 051 242 448 268 280 268 280
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 154 464 176 212 176 212 190 452 204 186 204 186 118 841 153 498 153 498 242 448 266 648 266 648
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 3 519 3 519 1 553 1 553 1 632 1 632
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 154 464 176 212 176 212 190 452 207 705 207 705 118 841 155 051 155 051 242 448 268 280 268 280
39 Létszámkeret (fő) 55 53 51 67 67 64 44 40 30 76 73 66
ezer Ft
3701 08 3701 09 3701 10 3701 11
Madách Imre Gimnázium Nagy László Általános Iskola Petőfi Sándor Gimnázium Széchenyi István Gimnázium
Címrend és Gimnázium
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 136 195 154 932 154 932 189 334 223 109 223 109 115 201 129 393 129 393 131 943 150 775 150 775
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 36 772 41 063 41 063 51 120 58 946 58 946 31 104 34 103 34 103 35 625 40 033 40 033
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 172 967 195 995 195 995 240 454 282 055 282 055 146 305 163 496 163 496 167 568 190 808 190 808
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 172 967 195 995 195 995 240 454 282 055 282 055 146 305 163 496 163 496 167 568 190 808 190 808
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 172 967 195 995 195 995 240 454 281 463 281 463 146 305 160 724 160 724 167 568 190 808 190 808
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 592 592 2 772 2 772
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 172 967 195 995 195 995 240 454 282 055 282 055 146 305 163 496 163 496 167 568 190 808 190 808
39 Létszámkeret (fő) 51 50 49 97 89 82 48 47 42 58 49 40
ezer Ft
3701 12 3701 13 3701 14 3701 00-3701 14
Veres Pálné Gimnázium Vörösmarty Mihály Gimnázium Zrínyi Miklós Gimnázium Gimnáziumok
Címrend összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 179 527 205 912 205 912 121 738 149 162 149 162 112 437 132 332 132 332 2 903 203 2 862 604 2 816 329
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 48 472 54 239 54 239 32 869 39 285 39 285 30 358 34 838 34 838 757 275 755 131 742 648
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 22 183 22 183 8 252
4 Dologi kiadások (áfával) 908 848 1 355 894 1 100 858
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 0 0 0
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 14 068 14 723
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 227 999 260 151 260 151 154 607 188 447 188 447 142 795 167 170 167 170 4 591 509 5 009 880 4 682 810
10 Intézményi beruházások (áfával) 26 654 95 908 39 232
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 1 753
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 26 654 95 908 40 985
17 Intézményi felújítások (áfával) 9 236 5 307 5 307
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 0 50 50
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 9 236 5 357 5 357
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 227 999 260 151 260 151 154 607 188 447 188 447 142 795 167 170 167 170 4 627 399 5 111 145 4 729 152
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 251 638 251 638 223 684
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 227 999 260 151 260 151 154 607 188 447 188 447 142 795 167 170 167 170 4 373 011 4 508 937 4 508 838
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 0 0
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 0 10 887 43 346
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 0
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 2 750 2 750 4 086
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 336 933 336 883
38 Bevételek összesen 227 999 260 151 260 151 154 607 188 447 188 447 142 795 167 170 167 170 4 627 399 5 111 145 5 116 837
39 Létszámkeret (fő) 70 62 56 57 51 47 51 51 51 1 112 1 063 996
ezer Ft
3702 00 3702 01 3702 02 3702 03
Kollégiumok Ady Endre Fővárosi Gárdonyi Géza Kollégium Deák Ferenc Középiskolai
Címrend Gazdasági Szervezete Gyakorló Kollégium Kollégium
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 539 425 512 029 474 116 26 198 21 143 21 143 39 892 27 791 27 791 84 582 85 610 85 610
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 140 204 135 445 125 183 7 073 5 652 5 652 10 771 7 579 7 579 22 837 22 747 22 747
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 492 121
4 Dologi kiadások (áfával) 833 717 1 145 443 1 081 951
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 142 142
6 Támogatás értékű működési kiadás 25 534 25 534
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 1 513 346 1 819 085 1 707 047 33 271 26 795 26 795 50 663 35 370 35 370 107 419 108 357 108 357
10 Intézményi beruházások (áfával) 26 638 20 598
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 26 638 20 598 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával) 7 035 6 132
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 10 000 10 000 10 000
21 Felújítási kiadások összesen 10 000 17 035 16 132 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 1 523 346 1 862 758 1 743 777 33 271 26 795 26 795 50 663 35 370 35 370 107 419 108 357 108 357
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 477 000 477 000 459 163
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 1 046 346 1 241 361 1 206 710 33 271 26 795 26 795 50 663 35 370 35 370 107 419 107 909 108 357
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 118 118
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 11 758 39 917 448
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 1 000 1 000
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 32 32
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 131 489 121 625
38 Bevételek összesen 1 523 346 1 862 758 1 828 565 33 271 26 795 26 795 50 663 35 370 35 370 107 419 108 357 108 357
39 Létszámkeret (fő) 307 307 290 11 0 0 17 0 0 38 35 30
ezer Ft
3702 04 3702 05 3702 06 3702 07
Fábry Zoltán Középiskolás Ferenczy Noémi Középiskolai József Attila Középiskolai Káldor Miklós
Címrend Leánykollégium Kollégium Kollégium Kollégium
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 20 230 20 867 20 867 19 860 22 990 22 990 36 339 31 679 31 679 60 752 66 875 66 875
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 5 462 5 523 5 523 5 362 6 014 6 014 9 812 8 509 8 509 16 403 17 455 17 455
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 25 692 26 390 26 390 25 222 29 004 29 004 46 151 40 188 40 188 77 155 84 330 84 330
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 25 692 26 390 26 390 25 222 29 004 29 004 46 151 40 188 40 188 77 155 84 330 84 330
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 25 692 26 128 26 390 25 222 25 182 29 004 46 151 38 213 40 188 77 155 77 520 84 330
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 262 3 822 1 975 6 810
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 25 692 26 390 26 390 25 222 29 004 29 004 46 151 40 188 40 188 77 155 84 330 84 330
39 Létszámkeret (fő) 8 9 5 10 9 7 18 16 13 28 27 27
ezer Ft
3702 08 3702 09 3702 10 3702 11
Kisfaludy Károly Középiskolai Kós Károly Kollégium Középiskolai Leánykollégium Pannónia Középiskolás
Címrend Kollégium Kollégium
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 30 808 30 595 30 595 91 034 61 542 61 542 22 719 22 372 22 372 71 336 74 337 74 337
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 8 318 8 035 8 035 24 579 16 949 16 949 6 134 6 022 6 022 19 261 19 771 19 771
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 39 126 38 630 38 630 115 613 78 491 78 491 28 853 28 394 28 394 90 597 94 108 94 108
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 39 126 38 630 38 630 115 613 78 491 78 491 28 853 28 394 28 394 90 597 94 108 94 108
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 39 126 38 053 38 630 115 613 78 491 78 491 28 853 27 629 28 394 90 597 93 091 94 108
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 577 765 1 017
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 39 126 38 630 38 630 115 613 78 491 78 491 28 853 28 394 28 394 90 597 94 108 94 108
39 Létszámkeret (fő) 13 13 13 43 0 0 9 10 8 28 27 25
ezer Ft
3702 12 3702 13 3702 14 3702 15
Táncsics Mihály Terézvárosi Középfokú Kollégium Váci Mihály Kollégium Varga Katalin Középiskolai
Címrend Tehetséggondozó Kollégium Kollégium
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 112 558 113 169 113 169 31 534 21 269 21 269 111 514 122 250 122 250 21 698 11 664 11 664
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 30 391 30 206 30 206 8 514 5 390 5 390 30 109 33 016 33 016 5 858 2 908 2 908
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 142 949 143 375 143 375 40 048 26 659 26 659 141 623 155 266 155 266 27 556 14 572 14 572
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 142 949 143 375 143 375 40 048 26 659 26 659 141 623 155 266 155 266 27 556 14 572 14 572
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 142 949 143 375 143 375 40 048 26 659 26 659 141 623 152 473 155 266 27 556 14 572 14 572
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 2 793
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 142 949 143 375 143 375 40 048 26 659 26 659 141 623 155 266 155 266 27 556 14 572 14 572
39 Létszámkeret (fő) 51 44 31 17 0 0 50 45 37 11 0 0
ezer Ft
3702 16 370217 3702 00-3702 17 3703 00
Vécsey János Kollégium Várna Térségi Kollégiumok Gyógypedagógiai
Címrend Középiskolai Kollégium összesen Intézmények Gazdasági
Szervezete
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 39 165 42 663 42 663 50 425 50 425 1 359 644 1 339 270 1 301 357 774 217 984 950 733 540
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 10 575 11 397 11 397 13 664 13 664 361 663 356 282 346 020 227 830 260 988 190 888
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 492 121 21 791 23 790 14 392
4 Dologi kiadások (áfával) 833 717 1 145 443 1 081 951 1 506 374 1 653 616 1 582 542
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 0 142 142 2 530 2 530
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 25 534 25 534 68 590 68 590
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 49 740 54 060 54 060 0 64 089 64 089 2 555 024 2 867 163 2 755 125 2 532 742 2 994 464 2 589 952
10 Intézményi beruházások (áfával) 0 26 638 20 598 35 153 85 174 85 174
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0 40 400 40 000
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 26 638 20 598 35 153 125 574 125 174
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 7 035 6 132 3 450 7 429 7 430
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 10 000 10 000 10 000 82 637 125 637 124 675
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 10 000 17 035 16 132 86 087 133 066 132 105
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 49 740 54 060 54 060 0 64 089 64 089 2 565 024 2 910 836 2 791 855 2 653 982 3 253 104 2 847 231
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 477 000 477 000 459 163 196 207 232 047 232 047
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 49 740 51 572 54 060 56 887 64 089 2 088 024 2 261 280 2 254 788 2 453 855 2 548 519 2 546 808
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 118 118 3 920 3 920 28
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 2 488 7 202 0 39 917 39 917 25 698 52 926
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 1 000 1 000
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 32 32 5 776 15 201
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 131 489 121 625 437 144 437 144
38 Bevételek összesen 49 740 54 060 54 060 0 64 089 64 089 2 565 024 2 910 836 2 876 643 2 653 982 3 253 104 3 284 154
39 Létszámkeret (fő) 18 16 15 0 76 44 677 634 545 440 442 413
ezer Ft
3703 01 3703 02 3703 03 3703 04
1. sz. Tanulási Kép. Vizsgáló 3. sz. Főv. Tanulási Kép. Vizsgáló 4. sz. főv. Tanulási Kép. Vizsgáló Általános Iskola, Egységes
Címrend Szakértői és Rehab. Bizottság és Szakértői és Rehab. Bizottság és Szakértői és Rehab. Bizottság és Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény,
Gyógyped. Szolgáltató Központ Gyógyped. Szolgáltató Központ Gyógyped. Szolgáltató Központ Diákotthon és Gyermekotthon
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 40 324 52 366 52 366 52 952 55 193 55 193 43 905 51 272 51 272 193 700 199 183 199 183
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 10 888 13 730 13 730 14 048 14 204 14 204 11 855 13 368 13 368 52 299 53 020 53 020
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 51 212 66 096 66 096 67 000 69 397 69 397 55 760 64 640 64 640 245 999 252 203 252 203
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 51 212 66 096 66 096 67 000 69 397 69 397 55 760 64 640 64 640 245 999 252 203 252 203
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 51 212 62 805 62 805 67 000 68 549 68 549 55 760 62 896 62 896 245 999 252 203 252 203
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 3 291 3 291 848 848 1 744 1 744
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 51 212 66 096 66 096 67 000 69 397 69 397 55 760 64 640 64 640 245 999 252 203 252 203
39 Létszámkeret (fő) 13 14 13 20 20 20 20 13 13 102 105 96
ezer Ft
3703 05 3703 06 3703 07 3703 08
Gennaro Verolino Általános Iskola, Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Isk., Benedek Elek Óvoda, Általános Isk., Beszédvizsgáló Orsz. Szakértői és Re-
Címrend Speciális Szakiskola, Diákotthon, és Kézségfejlesztő Speciális Szakiskola Speciális Szakiskola és Egységes habilitációs Bizottság és Gyógy-
és Gyermekotthon Gyógyped-i Módszertani Intézmény pedagógiai Szolgáltató Központ
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 131 538 127 757 127 757 193 789 213 552 213 552 229 097 237 446 237 446 50 899 49 785 49 785
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 35 343 33 657 33 657 49 942 56 800 56 800 59 954 63 414 63 414 13 458 13 155 13 155
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 166 881 161 414 161 414 243 731 270 352 270 352 289 051 300 860 300 860 64 357 62 940 62 940
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 166 881 161 414 161 414 243 731 270 352 270 352 289 051 300 860 300 860 64 357 62 940 62 940
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 166 881 161 414 161 414 243 731 268 515 268 515 289 051 299 356 299 356 64 357 62 940 62 940
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 1 837 1 837 1 504 1 504
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 166 881 161 414 161 414 243 731 270 352 270 352 289 051 300 860 300 860 64 357 62 940 62 940
39 Létszámkeret (fő) 62 61 54 104 106 99 109 112 98 19 19 15
ezer Ft
3703 09 3703 10 3703 11 3703 12
Dr. Török Béla Óvoda, Ált. Isk., Éltes Mátyás Általános Iskola, Fővárosi Beszédjavító Intézet Fővárosi Iskolaszanatórium,
Címrend Spec. Szakisk., Egys. Gyógyp-i Módsz. Diákotthon és Gyermekotthon és Egységes Gyógypedagógiai Általános Iskola
Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon Módszertani Intézmény
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 420 825 432 804 432 804 123 026 116 199 116 199 82 885 85 054 85 054 66 205 69 334 69 334
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 110 908 113 538 113 538 33 218 29 266 29 266 21 635 22 407 22 407 17 876 18 524 18 524
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 531 733 546 342 546 342 156 244 145 465 145 465 104 520 107 461 107 461 84 081 87 858 87 858
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 531 733 546 342 546 342 156 244 145 465 145 465 104 520 107 461 107 461 84 081 87 858 87 858
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 531 733 546 342 546 342 156 244 141 863 141 863 104 520 107 461 107 461 84 081 87 858 87 858
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 3 602 3 602
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 531 733 546 342 546 342 156 244 145 465 145 465 104 520 107 461 107 461 84 081 87 858 87 858
39 Létszámkeret (fő) 201 198 189 67 67 56 36 36 32 30 30 26
ezer Ft
3703 13 3703 14 3703 15 3703 16
Gyengénlátók Általános Iskolája, Hallássérültek Óvodája, Ált. Isk-ja, Hallásvizsgáló Orsz. Szakértői és Látásvizsgáló Orsz. Szakértői és
Címrend Egys. Gyógypedagógiai Módszertani Spec. Szi-ja, Egys. Gyógyp-i Módsz. Rehabilitációs Bizottság és Gyógy- Rehabilitációs Bizottság és Gyógy-
Intézménye és Diákotthona Intézménye és Diákotthona pedagógiai Szolgáltató Központ pedagógiai Szolgáltató Központ
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 240 759 235 889 235 889 214 571 186 093 186 093 23 728 24 577 24 577 29 243 34 739 34 739
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 64 227 62 031 62 031 57 935 48 264 48 264 6 263 6 208 6 208 7 732 8 960 8 960
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 304 986 297 920 297 920 272 506 234 357 234 357 29 991 30 785 30 785 36 975 43 699 43 699
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 304 986 297 920 297 920 272 506 234 357 234 357 29 991 30 785 30 785 36 975 43 699 43 699
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 304 986 297 920 297 920 272 506 205 850 205 850 29 991 30 785 30 785 36 975 43 663 43 663
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 28 507 28 507 36 36
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 304 986 297 920 297 920 272 506 234 357 234 357 29 991 30 785 30 785 36 975 43 699 43 699
39 Létszámkeret (fő) 103 103 96 94 84 75 11 11 10 14 16 11
ezer Ft
3703 17 3703 18 3703 19 3703 20
Mozgásjavító Általános Iskola, Szki, Mozgásvizsgáló Országos Szakértői és Csalogány Óvoda, Ált. Isk., Készs.fejl. Palotás Gábor Általános Iskola
Címrend Egys. Gyógypedagógiai Módszertani Rehabiliációs Bizottság és Gyógy- Spec. Szi., Egys. Gyógyp-i Módsz.
Intézmény és Diákotthon pedagógiai Szolgáltató Központ Intézmény, Diákotth. és Gyermekotthon
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 416 823 414 937 414 937 33 137 33 815 33 815 349 604 381 232 381 232 97 236 84 761 84 761
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 112 543 110 392 110 392 8 947 8 421 8 421 94 394 102 324 102 324 26 255 22 852 22 852
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 529 366 525 329 525 329 42 084 42 236 42 236 443 998 483 556 483 556 123 491 107 613 107 613
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 529 366 525 329 525 329 42 084 42 236 42 236 443 998 483 556 483 556 123 491 107 613 107 613
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 529 366 525 329 525 329 42 084 35 267 35 267 443 998 474 309 474 309 123 491 106 541 106 541
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 6 969 6 969 9 247 9 247 1 072 1 072
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 529 366 525 329 525 329 42 084 42 236 42 236 443 998 483 556 483 556 123 491 107 613 107 613
39 Létszámkeret (fő) 215 166 148 13 16 10 184 192 184 38 39 37
ezer Ft
3703 21 3703 22 370323 3703 00-3703 23
Szent Miklós Általános Iskola, Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Csillagház Gyógypedagógiai intézmény
Címrend Diákotthon és Gyermekotthon Spec. Szi-ja, Egys. Gyógyp-i Módsz.Int-e Általános Iskola összesen
Diákotthona és Gyermekotthona
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 180 079 173 415 173 415 474 502 502 412 502 412 53 075 53 075 4 463 044 4 799 840 4 548 430
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 45 273 46 160 46 160 126 701 133 597 133 597 14 199 14 199 1 209 524 1 269 479 1 199 379
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 21 791 23 790 14 392
4 Dologi kiadások (áfával) 1 506 374 1 653 616 1 582 542
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 2 530 2 530 0
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 68 590 68 590
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 225 352 219 575 219 575 601 203 636 009 636 009 0 67 274 67 274 7 203 263 7 817 845 7 413 333
10 Intézményi beruházások (áfával) 35 153 85 174 85 174
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 40 400 40 000
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 35 153 125 574 125 174
17 Intézményi felújítások (áfával) 3 450 7 429 7 430
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 82 637 125 637 124 675
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 86 087 133 066 132 105
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 225 352 219 575 219 575 601 203 636 009 636 009 0 67 274 67 274 7 324 503 8 076 485 7 670 612
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 196 207 232 047 232 047
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 225 352 219 575 219 575 601 203 626 076 626 076 67 274 67 274 7 124 376 7 303 310 7 301 599
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 3 920 3 920 28
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 9 933 9 933 0 94 288 121 516
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 0
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 5 776 15 201
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 437 144 437 144
38 Bevételek összesen 225 352 219 575 219 575 601 203 636 009 636 009 0 67 274 67 274 7 324 503 8 076 485 8 107 535
39 Létszámkeret (fő) 78 82 73 227 233 218 0 56 51 2 200 2 221 2 037
ezer Ft
3704 00 3704 01 3704 02 3704 03
BETISZK Békésy György Harsányi János Gazdasági II. Rákóczi Ferenc Fővárosi
Címrend Gazdasági Szervezete Szakközépiskola Szakközépiskola és Szakiskola Gyakorló Közgazdasági
Szakközépiskola
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 312 798 425 682 324 244 123 732 120 984 118 398 142 537 142 135 137 697 173 740 166 418 163 395
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 60 595 88 324 77 650 33 408 32 131 31 449 38 485 38 333 37 151 46 910 44 817 44 252
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 6 204 6 866 2 259
4 Dologi kiadások (áfával) 413 635 535 975 522 530
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás 12 462 64 162
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 793 232 1 069 309 990 845 157 140 153 115 149 847 181 022 180 468 174 848 220 650 211 235 207 647
10 Intézményi beruházások (áfával) 12 802 50 889 44 881
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 12 802 50 889 44 881 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával) 48 534 440
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 8 000 8 000 8 000
21 Felújítási kiadások összesen 8 000 56 534 8 440 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 814 034 1 176 732 1 044 166 157 140 153 115 149 847 181 022 180 468 174 848 220 650 211 235 207 647
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 122 000 122 000 90 551
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 682 749 756 705 811 413 157 140 153 115 149 847 181 022 180 468 174 848 220 650 211 117 207 529
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 4 581
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 8 285 13 883 13 949 118 118
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 26 570 26 571
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 1 000 6 417 17 921
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 251 157 251 157
38 Bevételek összesen 814 034 1 176 732 1 216 143 157 140 153 115 149 847 181 022 180 468 174 848 220 650 211 235 207 647
39 Létszámkeret (fő) 191 191 182 53 49 43 60 54 49 63 55 55
ezer Ft
3704 04 3704 05 3704 06 3704 07
Leövey Klára Közgazdasági Szki. Szász Ferenc Kereskedelmi Széchenyi István Gyakorló Szent István Közgazdasági
Címrend és Szi. Szki. és Szakiskola Kereskedelmi Szki. Szakközépiskola és Kollégium
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 119 168 126 712 126 180 180 928 181 092 174 690 135 693 133 361 129 362 190 920 182 261 176 308
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 32 175 34 109 33 665 48 850 48 661 46 955 36 637 35 959 34 899 51 548 48 842 47 267
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 151 343 160 821 159 845 229 778 229 753 221 645 172 330 169 320 164 261 242 468 231 103 223 575
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 151 343 160 821 159 845 229 778 229 753 221 645 172 330 169 320 164 261 242 468 231 103 223 575
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 151 343 160 821 159 845 229 778 225 567 217 459 172 330 169 320 164 261 242 468 223 522 215 994
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 4 186 4 186 7 581 7 581
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 151 343 160 821 159 845 229 778 229 753 221 645 172 330 169 320 164 261 242 468 231 103 223 575
39 Létszámkeret (fő) 52 44 38 71 69 59 61 58 47 74 71 60
ezer Ft
3704 08 3704 09 3704 10 3704 00-3704 10
Teleki Blanka Közgazdasági Terézvárosi Kereskedelmi Szki. és Varga István Kereskedelmi, BETISZK
Címrend Szakközépiskola Szakiskola Közgazdasági Szki. és Szakiskola összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 109 911 110 856 107 791 228 887 225 020 216 475 132 423 124 275 119 431 1 850 737 1 938 796 1 793 971
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 29 676 29 822 29 008 61 800 60 204 57 913 35 754 33 350 32 087 475 838 494 552 472 296
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 6 204 6 866 2 259
4 Dologi kiadások (áfával) 413 635 535 975 522 530
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 0 0 0
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 12 462 64 162
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 139 587 140 678 136 799 290 687 285 224 274 388 168 177 157 625 151 518 2 746 414 2 988 651 2 855 218
10 Intézményi beruházások (áfával) 12 802 50 889 44 881
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 12 802 50 889 44 881
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 48 534 440
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 8 000 8 000 8 000
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 000 56 534 8 440
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 139 587 140 678 136 799 290 687 285 224 274 388 168 177 157 625 151 518 2 767 216 3 096 074 2 908 539
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 122 000 122 000 90 551
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 139 587 140 678 136 799 290 687 284 647 273 811 168 177 157 625 151 518 2 635 931 2 663 585 2 663 324
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 0 4 581
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 577 577 8 285 26 345 26 411
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 26 570 26 571
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 1 000 6 417 17 921
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 251 157 251 157
38 Bevételek összesen 139 587 140 678 136 799 290 687 285 224 274 388 168 177 157 625 151 518 2 767 216 3 096 074 3 080 516
39 Létszámkeret (fő) 44 45 36 89 89 74 47 52 46 805 777 689
ezer Ft
3705 00 3705 01 3705 02 3705 03
Csepel TISZK Csepel-Sziget Műszaki Pesterzsébeti Közgazdasági Pestszentlőrinci Közgazdasági és
Címrend Gazdasági Szervezete Szakközépiskola, Szakiskola Szakközépiskola és Szakiskola Informatikai Szakközépiskola
és Kollégium
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 201 009 182 544 179 050 282 988 286 460 284 548 121 994 124 628 124 311 128 100 116 715 116 425
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 41 954 45 966 45 563 76 406 77 264 76 748 32 938 33 591 33 501 34 587 31 518 31 440
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 31 600 38 928 36 228
4 Dologi kiadások (áfával) 209 117 352 722 306 645
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 1 100 1 100
6 Támogatás értékű működési kiadás 10 872 67 301
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 15 000 15 000
9 Működési kiadások összesen 484 780 647 132 649 787 359 394 363 724 361 296 154 932 158 219 157 812 162 687 148 233 147 865
10 Intézményi beruházások (áfával) 9 033 9 033
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 9 033 9 033 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 484 780 656 165 658 820 359 394 363 724 361 296 154 932 158 219 157 812 162 687 148 233 147 865
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 47 865 50 721 53 721
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 401 083 449 697 453 097 359 394 359 390 356 962 154 932 158 219 157 812 162 687 145 275 144 907
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 30 000 67 211 67 211 4 334 4 334 2 958 2 958
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 3 355 3 355
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 5 832 31 102 31 102
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 54 079 54 079
38 Bevételek összesen 484 780 656 165 662 565 359 394 363 724 361 296 154 932 158 219 157 812 162 687 148 233 147 865
39 Létszámkeret (fő) 119 119 110 130 125 100 52 50 50 55 55 42
ezer Ft
3705 04 3705 00-3705 04 3706 00 3706 01
Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Csepel TISZK Dél-Budai TISZK Budai Középiskola
Címrend Szakközépiskola összesen Gazdasági Szervezete
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 132 025 128 659 128 503 866 116 839 006 832 837 251 369 254 639 238 978 367 836 372 434 366 885
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 35 646 34 709 34 667 221 531 223 048 221 919 64 557 68 730 62 073 94 424 97 601 97 346
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 31 600 38 928 36 228 4 861 4 861 4 384
4 Dologi kiadások (áfával) 209 117 352 722 306 645 339 069 571 518 563 001
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 1 100 1 100 0 1 000 1 000 500
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 10 872 67 301 41 919
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 15 000 15 000
9 Működési kiadások összesen 167 671 163 368 163 170 1 329 464 1 480 676 1 479 930 660 856 900 748 910 855 462 260 470 035 464 231
10 Intézményi beruházások (áfával) 0 9 033 9 033 377 974 430 692 427 596
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0 58 052 58 052 58 052
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0 65 000 65 000
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 9 033 9 033 436 026 553 744 550 648 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 0 0 2 000 2 000 2 000
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 0 0 0
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 2 000 2 000 2 000 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 167 671 163 368 163 170 1 329 464 1 489 709 1 488 963 1 098 882 1 456 492 1 463 503 462 260 470 035 464 231
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 47 865 50 721 53 721 112 420 133 462 133 509
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 167 671 161 104 160 906 1 245 767 1 273 685 1 273 684 605 326 586 089 598 985 462 260 470 035 464 231
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 0 0
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 2 264 2 264 30 000 76 767 76 767 10 000 31 256 31 526
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 3 355 3 355 369 136 486 240 484 361
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 5 832 31 102 31 102 2 000 99 722 99 722
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 54 079 54 079 119 723 119 723
38 Bevételek összesen 167 671 163 368 163 170 1 329 464 1 489 709 1 492 708 1 098 882 1 456 492 1 467 826 462 260 470 035 464 231
39 Létszámkeret (fő) 58 54 49 414 403 351 174 174 174 145 141 141
ezer Ft
3706 02 3706 03 3706 04 3706 05
Fáy András Közlekedésgépészeti, Kossuth Lajos Kéttannyelvű Mechatronikai Szakközépiskola Öveges József Gyakorló
Címrend Műszaki Szakközépiskola Fővárosi Gyakorló Műszaki és Gimnázium Középiskola és Szakiskola
Szakközépiskola és Szakiskola
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 156 823 181 416 181 070 203 415 205 511 200 245 124 699 132 317 132 095 364 789 381 466 380 595
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 40 256 47 551 47 457 52 217 53 290 53 053 32 010 35 108 35 048 93 693 94 811 94 576
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 197 079 228 967 228 527 255 632 258 801 253 298 156 709 167 425 167 143 458 482 476 277 475 171
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 197 079 228 967 228 527 255 632 258 801 253 298 156 709 167 425 167 143 458 482 476 277 475 171
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 197 079 228 967 228 527 255 632 258 801 253 298 156 709 167 425 167 143 458 482 476 277 475 171
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 197 079 228 967 228 527 255 632 258 801 253 298 156 709 167 425 167 143 458 482 476 277 475 171
39 Létszámkeret (fő) 70 69 69 83 75 75 49 43 43 135 135 135
ezer Ft
3706 00-3706 05 3707 00 3707 01 3707 02
Dél-Budai TISZK Építőipari TISZK Pogány Frigyes Két Tanítási Schulek Frigyes Kéttannyelvű
Címrend összesen Gazdasági Szervezete Nyelvű Építészeti, Informatikai Építőipari Műszaki Szki.
Szakközépiskola és Gimnázium
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 1 468 931 1 527 783 1 499 868 167 724 182 433 154 724 144 076 165 270 164 736 165 301 177 310 176 868
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 377 157 397 091 389 553 45 285 45 761 40 089 37 333 44 120 43 975 42 812 47 145 47 025
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 861 4 861 4 384 8 359 49 690 47 330
4 Dologi kiadások (áfával) 339 069 571 518 563 001 187 211 218 062 217 331
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 1 000 1 000 500 28
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 0 41 919 3 468 22 594
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 2 191 018 2 502 253 2 499 225 408 579 499 414 482 096 181 409 209 390 208 711 208 113 224 455 223 893
10 Intézményi beruházások (áfával) 377 974 430 692 427 596 3 158 9 862 9 018
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 58 052 58 052 58 052
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 65 000 65 000
16 Felhalmozási kiadások összesen 436 026 553 744 550 648 3 158 9 862 9 018 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával) 2 000 2 000 2 000
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 0 0 0
21 Felújítási kiadások összesen 2 000 2 000 2 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 2 629 044 3 057 997 3 051 873 411 737 509 276 491 114 181 409 209 390 208 711 208 113 224 455 223 893
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 112 420 133 462 133 509 40 322 40 322 35 073
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 2 135 488 2 187 594 2 187 355 371 175 381 026 382 285 181 409 209 390 208 711 208 113 220 987 220 425
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 0 0
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 10 000 31 256 31 526 240 35 726 35 603 3 468 3 468
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 369 136 486 240 484 361 5 689 5 689
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 2 000 99 722 99 722 486 486
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 119 723 119 723 46 027 46 027
38 Bevételek összesen 2 629 044 3 057 997 3 056 196 411 737 509 276 505 163 181 409 209 390 208 711 208 113 224 455 223 893
39 Létszámkeret (fő) 656 637 637 91 91 79 66 62 62 71 66 57
ezer Ft
3707 03 3707 00-3707 03 3708 00 3708 01
Ybl Miklós Építőipari Építőipari TISZK Gazdasági TISZK Berzeviczy Gergely
Címrend Szakképző Iskola összesen Gazdálkodó Szervezete Két Tanítási Nyelvű
Közgazdasági Szakközépiskola
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 219 110 218 518 218 520 696 211 743 531 714 848 152 624 187 461 138 784 122 592 115 665 115 522
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 54 621 57 972 57 972 180 051 194 998 189 061 38 692 50 216 37 073 30 660 31 030 30 993
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 8 359 49 690 47 330 6 912 11 991 11 991
4 Dologi kiadások (áfával) 187 211 218 062 217 331 170 876 259 367 259 695
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 0 0 28 240 2 736 2 568
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 3 468 22 594 19 531 19 531
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 273 731 276 490 276 492 1 071 832 1 209 749 1 191 192 369 344 531 302 469 642 153 252 146 695 146 515
10 Intézményi beruházások (áfával) 3 158 9 862 9 018 33 680 33 680
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0 54 54
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0 487 295 26 851
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 3 158 9 862 9 018 0 521 029 60 585 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 0 0
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 0 0 0 5 219 5 219 5 219
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 5 219 5 219 5 219 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 273 731 276 490 276 492 1 074 990 1 219 611 1 200 210 374 563 1 057 550 535 446 153 252 146 695 146 515
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 40 322 40 322 35 073 54 455 54 455 79 196
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 273 731 276 490 276 492 1 034 428 1 087 893 1 087 913 320 108 395 823 399 661 153 252 145 075 144 895
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 0 0
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 240 39 194 39 071 47 373 1 620 1 620
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 5 689 5 689 20 951 20 952
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 486 486 11 861
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0 53 067
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 46 027 46 027 586 321 73 348
38 Bevételek összesen 273 731 276 490 276 492 1 074 990 1 219 611 1 214 259 374 563 1 057 550 685 458 153 252 146 695 146 515
39 Létszámkeret (fő) 92 77 64 320 296 262 102 102 76 50 44 44
ezer Ft
3708 02 3708 03 3708 04 3708 05
Bethlen Gábor Közlekedési és Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Károlyi Mihály Keleti Károly Közgazdasági
Címrend Közgazdasági Szki Kéttannyelvű Külkereskedelmi Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű, Szakközépiskola
Közgazdasági Szki. Közgazdasági Szakközépiskola
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 101 016 106 843 106 114 237 069 227 721 227 522 165 484 161 171 159 204 148 283 163 102 162 714
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 25 456 28 297 28 137 59 741 59 900 59 880 41 702 42 669 42 159 37 367 43 449 43 359
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 126 472 135 140 134 251 296 810 287 621 287 402 207 186 203 840 201 363 185 650 206 551 206 073
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 126 472 135 140 134 251 296 810 287 621 287 402 207 186 203 840 201 363 185 650 206 551 206 073
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 126 472 133 798 132 909 296 810 282 760 282 541 207 186 194 368 191 891 185 650 204 315 203 837
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 1 342 1 342 4 861 4 861 9 472 9 472 2 236 2 236
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 126 472 135 140 134 251 296 810 287 621 287 402 207 186 203 840 201 363 185 650 206 551 206 073
39 Létszámkeret (fő) 41 36 36 87 87 87 71 60 60 64 65 65
ezer Ft
3708 00-3708 05 3709 00 3709 01 3709 02
Gazdasági TISZK ÉPTISZK Arany János Műszaki Szki Bánki Donát Közlekedésgépészeti
Címrend összesen Gazdasági Szervezete és Szakiskola Szki. és Szi.
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 927 068 961 963 909 860 452 779 481 889 414 920 125 644 128 964 128 752 250 261 260 252 248 738
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 233 618 255 561 241 601 123 759 116 904 109 467 31 676 34 707 34 649 63 694 66 390 65 769
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 6 912 11 991 11 991 16 083 40 374 25 575
4 Dologi kiadások (áfával) 170 876 259 367 259 695 638 843 770 299 767 419
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 240 2 736 2 568 150 1 020 1 020
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 19 531 19 531 2 346 111 826
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 1 338 714 1 511 149 1 445 246 1 231 614 1 412 832 1 430 227 157 320 163 671 163 401 313 955 326 642 314 507
10 Intézményi beruházások (áfával) 0 33 680 33 680 169 541 153 560
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 54 54
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 487 295 26 851
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 521 029 60 585 0 169 541 153 560 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 0 0 17 795 17 795
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 5 219 5 219 5 219
21 Felújítási kiadások összesen 5 219 5 219 5 219 0 17 795 17 795 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 1 343 933 2 037 397 1 511 050 1 231 614 1 600 168 1 601 582 157 320 163 671 163 401 313 955 326 642 314 507
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 54 455 54 455 79 196 175 000 175 000 161 650
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 1 289 478 1 356 139 1 355 734 1 037 330 958 904 984 415 157 320 163 671 163 401 313 955 326 642 314 507
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 0 0 5 000 5 000 20
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 0 19 531 66 904 14 284 45 430 45 430
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 20 951 20 952 117 489 117 489
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 11 861 428 428
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 53 067
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 586 321 73 348 297 917 297 917
38 Bevételek összesen 1 343 933 2 037 397 1 661 062 1 231 614 1 600 168 1 607 349 157 320 163 671 163 401 313 955 326 642 314 507
39 Létszámkeret (fő) 415 394 368 304 304 245 56 46 46 98 102 89
ezer Ft
3709 03 3709 04 3709 05 3709 06
Bolyai János Fővárosi Gyakorló Corvin Mátyás Gimnázium és Csonka János Műszaki Szki. és Katona József Műszaki,
Címrend Műszaki Szki. és Kollégium Műszaki Szki. Szakiskola Közgazdasági Szakképző Iskola
és Gimnázium
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 157 291 166 995 165 587 117 295 121 380 121 269 138 604 140 427 139 903 296 575 291 415 290 454
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 40 002 44 963 44 583 29 671 32 439 32 408 35 622 37 589 37 448 75 572 78 031 77 856
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 197 293 211 958 210 170 146 966 153 819 153 677 174 226 178 016 177 351 372 147 369 446 368 310
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 197 293 211 958 210 170 146 966 153 819 153 677 174 226 178 016 177 351 372 147 369 446 368 310
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 197 293 211 958 210 170 146 966 153 819 153 677 174 226 178 016 177 351 372 147 369 377 368 241
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 69 69
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 197 293 211 958 210 170 146 966 153 819 153 677 174 226 178 016 177 351 372 147 369 446 368 310
39 Létszámkeret (fő) 65 61 53 48 49 46 53 49 40 109 104 88
ezer Ft
3709 07 3709 08 3709 09 3709 00-3709 10
Magyar Hajózási Szakközépiskola Újpesti Két Tanítási Nyelvű Verebély László Szakközépiskola ÉPTISZK
Címrend és Szakiskola Műszaki Szakközépiskola, és Szakiskola összesen
Szakiskola és Gimnázium
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 103 495 107 359 101 448 332 655 334 383 331 854 127 223 141 880 141 433 2 101 822 2 174 944 2 084 358
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 26 414 28 348 27 267 85 343 89 223 89 040 32 419 37 777 37 657 544 172 566 371 556 144
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 16 083 40 374 25 575
4 Dologi kiadások (áfával) 638 843 770 299 767 419
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 150 1 020 1 020
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 2 346 111 826
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 129 909 135 707 128 715 417 998 423 606 420 894 159 642 179 657 179 090 3 301 070 3 555 354 3 546 342
10 Intézményi beruházások (áfával) 0 169 541 153 560
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 169 541 153 560
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 17 795 17 795
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 0 0 0
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 17 795 17 795
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 129 909 135 707 128 715 417 998 423 606 420 894 159 642 179 657 179 090 3 301 070 3 742 690 3 717 697
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 175 000 175 000 161 650
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 129 909 135 540 128 548 417 998 423 606 420 894 159 642 178 088 177 521 3 106 786 3 099 621 3 098 725
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 5 000 5 000 20
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 167 167 1 569 1 569 14 284 47 235 47 235
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 117 489 117 489
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 428 428
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 297 917 297 917
38 Bevételek összesen 129 909 135 707 128 715 417 998 423 606 420 894 159 642 179 657 179 090 3 301 070 3 742 690 3 723 464
39 Létszámkeret (fő) 45 45 35 134 128 113 58 63 54 970 951 809
ezer Ft
3710 00 3710 01 3710 02 3710 03
Gundel TISZK Szamos Mátyás Vendéglátóipari Dobos C. József Vendéglátóipari Giorgio Perlasca Kereskedelmi,
Címrend Gazdasági Szervezete Szki. és Szakiskola Szakképző Iskola Vendéglátóipari Szki. és Szakiskola
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448 449
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 369 404 263 029 178 819 109 000 120 526 119 910 146 000 193 212 192 752 130 000 161 984 161 439
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 79 310 52 018 46 704 29 430 31 870 31 704 39 420 50 990 50 866 35 100 43 085 42 937
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 3 657 3 657 1 886
4 Dologi kiadások (áfával) 251 621 452 242 448 051
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 100 100
6 Támogatás értékű működési kiadás 33 451 69 386
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 703 992 804 497 744 946 138 430 152 396 151 614 185 420 244 202 243 618 165 100 205 069 204 376
10 Intézményi beruházások (áfával) 2 292 28 414 28 414
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 2 292 28 414 28 414 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 706 284 832 911 773 360 138 430 152 396 151 614 185 420 244 202 243 618 165 100 205 069 204 376
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 101 000 172 259 172 259
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 605 284 531 112 533 530 138 430 146 259 145 477 185 420 239 592 239 008 165 100 199 101 198 408
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 2 469 2 469 6 137 6 137 4 610 4 610 5 968 5 968
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 19 349 19 349
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 18 650 18 650
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 1 178 1 178
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 87 894 87 894
38 Bevételek összesen 706 284 832 911 835 329 138 430 152 396 151 614 185 420 244 202 243 618 165 100 205 069 204 376
39 Létszámkeret (fő) 119 119 102 56 60 50 96 105 77 77 76 72
ezer Ft
3710 04 3710 00-3710 04 3711 00 3711 01
Gundel Károly Vendéglátóipari és Gundel TISZK Humán TISZK Bókay János Humán Kéttannyelvű
Címrend Idegenforgalmi Szakképző Iskola összesen Gazdasági Szervezete Szki., Szakiskola és Gimnázium
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 230 000 291 373 290 263 984 404 1 030 124 943 183 209 597 197 098 188 347 119 390 133 848 127 782
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 62 100 76 175 75 876 245 360 254 138 248 087 52 168 50 508 49 830 27 812 34 514 34 197
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 3 657 3 657 1 886 17 768 7 143 1 009
4 Dologi kiadások (áfával) 251 621 452 242 448 051 184 744 364 793 362 780
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 0 100 100
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 33 451 69 386 74 379 74 381
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 292 100 367 548 366 139 1 485 042 1 773 712 1 710 693 464 277 693 921 676 347 147 202 168 362 161 979
10 Intézményi beruházások (áfával) 2 292 28 414 28 414 22 201 21 823
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0 2 2
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 2 292 28 414 28 414 0 22 203 21 825 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 0 0 1 600 1 600
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 0 0 0 31 000
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 31 000 1 600 1 600 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 292 100 367 548 366 139 1 487 334 1 802 126 1 739 107 495 277 717 724 699 772 147 202 168 362 161 979
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 101 000 172 259 172 259 120 500 146 792 146 887
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 292 100 350 812 349 403 1 386 334 1 466 876 1 465 826 374 777 410 461 482 572 147 202 168 362 161 979
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 0 0
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 16 736 16 736 0 35 920 35 920 568 3 013
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 19 349 19 349 18 646 18 645
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 18 650 18 650 16 589 16 589
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 1 178 1 178
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 87 894 87 894 124 668 124 668
38 Bevételek összesen 292 100 367 548 366 139 1 487 334 1 802 126 1 801 076 495 277 717 724 792 374 147 202 168 362 161 979
39 Létszámkeret (fő) 146 116 99 494 476 400 104 104 87 49 49 43
ezer Ft
3711 02 3711 03 3711 04 3711 05
Nemes Nagy Ágnes Fodor József Szakképző Iskola Kanizsay Dorottya Egészségügyi Raoul Wallenberg Humán
Címrend Humán Szakközépiskola és Gimnázium Szakképző Iskola és Gimnázium Szakképző Iskola és Gimnázium
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 84 776 92 520 92 365 134 067 132 812 115 707 148 178 162 370 162 041 384 593 411 971 370 922
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 18 466 24 578 24 536 31 774 31 264 30 694 35 584 43 666 43 577 99 416 99 179 98 948
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 103 242 117 098 116 901 165 841 164 076 146 401 183 762 206 036 205 618 484 009 511 150 469 870
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 103 242 117 098 116 901 165 841 164 076 146 401 183 762 206 036 205 618 484 009 511 150 469 870
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 103 242 117 098 116 901 165 841 154 423 136 748 183 762 206 036 205 618 484 009 446 424 405 144
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 9 653 9 653 64 726 64 726
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 103 242 117 098 116 901 165 841 164 076 146 401 183 762 206 036 205 618 484 009 511 150 469 870
39 Létszámkeret (fő) 37 37 32 58 51 36 65 64 53 168 151 99
ezer Ft
3711 06 3711 00-3711 06 3712 00 3712 01
Semmelweis Ignác Humán Humán TISZK Modell TISZK Jelky András Ruhaipari és
Címrend Szakképző Iskola és Gimnázium összesen Gazdasági Szervezete Művészeti Szakközépiskola
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 143 903 152 948 146 689 1 224 504 1 283 567 1 203 853 149 672 186 629 143 562 169 526 165 482 165 482
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 34 430 39 404 39 237 299 650 323 113 321 019 39 611 48 310 36 942 44 872 44 311 44 311
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 17 768 7 143 1 009 14 022 20 414 18 986
4 Dologi kiadások (áfával) 184 744 364 793 362 780 209 771 258 675 241 858
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 0 0 0
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 74 379 74 381
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 178 333 192 352 185 926 1 726 666 2 052 995 1 963 042 413 076 514 028 441 348 214 398 209 793 209 793
10 Intézményi beruházások (áfával) 0 22 201 21 823 1 005 6 958 6 716
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 2 2
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 22 203 21 825 1 005 6 958 6 716 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 1 600 1 600 1 353 1 353
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 31 000 0 0 24 547 24 547 24 371
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 31 000 1 600 1 600 24 547 25 900 25 724 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 178 333 192 352 185 926 1 757 666 2 076 798 1 986 467 438 628 546 886 473 788 214 398 209 793 209 793
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 120 500 146 792 146 887 40 000 40 000 35 188
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 178 333 192 352 185 926 1 637 166 1 695 156 1 694 888 387 460 436 843 436 552 214 398 209 793 209 793
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 0 0
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 0 74 947 77 392 11 168 13 846 13 587
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 18 646 18 645 107 107
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 16 589 16 589 5 758 5 758
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 124 668 124 668 50 332 50 097
38 Bevételek összesen 178 333 192 352 185 926 1 757 666 2 076 798 2 079 069 438 628 546 886 541 289 214 398 209 793 209 793
39 Létszámkeret (fő) 62 61 49 543 517 399 100 100 83 69 66 60
ezer Ft
3712 02 3712 03 3712 00-3712 03 3713 00
Modell Divatiskola Iparművészeti, Mándy Iván Szakképző Iskola Modell TISZK Petrik TISZK
Címrend Ruha- és Textilipari Szki. és Speciális Szakiskola összesen Gazdasági Szervezete
és Szakiskola
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495 496 497
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 244 023 239 912 239 912 210 259 206 684 206 684 773 480 798 707 755 640 180 449 229 789 180 763
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 64 931 63 359 63 359 55 869 55 030 55 030 205 283 211 010 199 642 48 721 59 869 46 619
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 14 022 20 414 18 986 2 500 537 536
4 Dologi kiadások (áfával) 209 771 258 675 241 858 256 258 397 997 385 781
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 0 0 0
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 0 0 19 954 45 672
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 308 954 303 271 303 271 266 128 261 714 261 714 1 202 556 1 288 806 1 216 126 487 928 708 146 659 371
10 Intézményi beruházások (áfával) 1 005 6 958 6 716 6 302 73 719 74 459
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0 1 600 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0 847
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 1 005 6 958 6 716 6 302 75 319 75 306
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 1 353 1 353 1 000
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 24 547 24 547 24 371
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 24 547 25 900 25 724 1 000 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 308 954 303 271 303 271 266 128 261 714 261 714 1 228 108 1 321 664 1 248 566 495 230 783 465 734 677
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 40 000 40 000 35 188 80 500 80 500 100 107
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 308 954 303 176 303 176 266 128 259 961 259 961 1 176 940 1 209 773 1 209 482 402 224 458 289 461 978
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 0 0
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 95 95 1 753 1 753 11 168 15 694 15 435 12 506 37 206 43 057
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 107 107 76 689 76 689
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 5 758 5 758
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 50 332 50 097 130 781 130 781
38 Bevételek összesen 308 954 303 271 303 271 266 128 261 714 261 714 1 228 108 1 321 664 1 316 067 495 230 783 465 812 612
39 Létszámkeret (fő) 100 96 83 93 97 88 362 359 314 115 115 115
ezer Ft
3713 01 3713 02 3713 03 3713 04
Bláthy Ottó Titusz Informatikai Egressy Gábor Kéttannyelvű Neumann János Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű
Címrend Szakközépiskola és Gimnázium Műszaki Szki. Számítástechnikai Szki. Vegyipari, Környezetvédelmi
és Informatikai Szki.
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 498 499 500 501 502 503 504 505 506 507 508 509
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 150 164 146 678 146 267 195 876 176 375 175 927 178 328 182 260 181 691 243 761 272 156 271 538
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 40 545 39 570 39 465 52 887 45 071 44 945 48 149 49 404 49 269 65 816 75 294 75 129
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 190 709 186 248 185 732 248 763 221 446 220 872 226 477 231 664 230 960 309 577 347 450 346 667
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 190 709 186 248 185 732 248 763 221 446 220 872 226 477 231 664 230 960 309 577 347 450 346 667
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 190 709 183 914 183 398 248 763 221 446 220 872 226 477 226 862 226 158 309 577 334 832 334 049
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 2 334 2 334 4 802 4 802 12 618 12 618
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 190 709 186 248 185 732 248 763 221 446 220 872 226 477 231 664 230 960 309 577 347 450 346 667
39 Létszámkeret (fő) 57 55 47 73 67 67 83 79 79 110 106 91
ezer Ft
3713 05 3713 00-3713 05 3714 00 3714 01
Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Petrik TISZK Szily TISZK Eötvös Lóránd Szakközépiskola
Címrend Szakközépiskola és Szakiskola összesen Gazdasági Szervezete és Szakiskola
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 510 511 512 513 514 515 516 517 518 519 520 521
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 252 384 260 022 258 309 1 200 962 1 267 280 1 214 495 417 963 399 623 311 056 150 317 157 607 157 208
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 68 144 70 049 69 841 324 262 339 257 325 268 110 826 105 503 78 034 40 585 39 827 39 719
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 2 500 537 536 5 128 38 613 30 904
4 Dologi kiadások (áfával) 256 258 397 997 385 781 324 843 650 646 611 534
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 0 0 0
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 19 954 45 672 23 662 226 508
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 320 528 330 071 328 150 1 783 982 2 025 025 1 971 752 858 760 1 218 047 1 258 036 190 902 197 434 196 927
10 Intézményi beruházások (áfával) 6 302 73 719 74 459 19 922 60 835 51 981
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 1 600 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 847
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 6 302 75 319 75 306 19 922 60 835 51 981 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával) 1 000 0 0
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 0 0 0
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 1 000 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 320 528 330 071 328 150 1 791 284 2 100 344 2 047 058 878 682 1 278 882 1 310 017 190 902 197 434 196 927
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 80 500 80 500 100 107 112 410 123 874 124 166
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 320 528 330 071 328 150 1 698 278 1 755 414 1 754 605 766 272 735 276 793 166 190 902 197 434 196 927
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 0 0
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 12 506 56 960 62 811 37 254 35 899
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 76 689 76 689 23 904 22 810
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0 1 527 1 527
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 130 781 130 781 357 047 357 047
38 Bevételek összesen 320 528 330 071 328 150 1 791 284 2 100 344 2 124 993 878 682 1 278 882 1 334 615 190 902 197 434 196 927
39 Létszámkeret (fő) 117 125 101 555 547 500 238 238 189 68 69 67
ezer Ft
3714 02 3714 03 3714 04 3714 05
Ganz Ábrahám Kéttannyelvű Pataky István Fővárosi Gyakorlü Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Trefort Ágoston Kéttannyelvű
Címrend Gyakorló Szakközépiskola és Szi. Híradásipari és Informatikai Szki. Középiskola, Szakiskola és Kollégium Fővárosi Gyakorló
Szakközépiskola
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 522 523 524 525 526 527 528 529 530 531 532 533
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 157 597 168 128 151 416 138 455 151 418 151 233 367 642 374 366 365 432 223 763 232 802 216 338
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 42 551 45 045 39 462 37 383 39 153 39 104 95 586 97 210 95 056 60 416 62 807 55 938
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 200 148 213 173 190 878 175 838 190 571 190 337 463 228 471 576 460 488 284 179 295 609 272 276
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 200 148 213 173 190 878 175 838 190 571 190 337 463 228 471 576 460 488 284 179 295 609 272 276
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 200 148 205 723 183 428 175 838 189 825 189 591 463 228 456 110 445 022 284 179 295 609 272 276
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 7 450 7 450 746 746 15 466 15 466
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 200 148 213 173 190 878 175 838 190 571 190 337 463 228 471 576 460 488 284 179 295 609 272 276
39 Létszámkeret (fő) 59 63 51 61 60 54 174 123 123 89 75 70
ezer Ft
3714 06 3714 00-3714 06 3715 00 3715 01
Wesselényi Miklós Műszaki Szki. Szily TISZK Színes TISZK Budapesti Szolgáltató- és
Címrend és Szakiskola összesen Gazdasági Szervezete Kézművesipari Szakképző Iskola
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 534 535 536 537 538 539 540 541 542 543 544 545
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 114 560 120 424 118 339 1 570 297 1 604 368 1 471 022 216 492 285 960 267 769 78 535 84 863 79 280
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 29 786 31 367 31 126 417 133 420 912 378 439 58 453 73 475 71 546 18 070 21 304 21 123
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 5 128 38 613 30 904 19 450 5 450 5 270
4 Dologi kiadások (áfával) 324 843 650 646 611 534 484 291 792 167 714 010
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 0 0 0
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 23 662 226 508 74 86 662
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 144 346 151 791 149 465 2 317 401 2 738 201 2 718 407 778 686 1 157 126 1 145 257 96 605 106 167 100 403
10 Intézményi beruházások (áfával) 19 922 60 835 51 981 5 614 39 962 40 250
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 19 922 60 835 51 981 5 614 39 962 40 250 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 0 0 16 733 16 445
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 0 0 0
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 16 733 16 445 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 144 346 151 791 149 465 2 337 323 2 799 036 2 770 388 784 300 1 213 821 1 201 952 96 605 106 167 100 403
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 112 410 123 874 124 166 220 187 220 187 169 190
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 144 346 151 791 149 465 2 224 913 2 231 768 2 229 875 564 113 817 758 865 437 96 605 106 167 100 403
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 0 0 182 193
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 0 60 916 59 561 7 933 7 833
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 23 904 22 810 19 105 19 105
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 1 527 1 527 15 244 15 245
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0 63 63
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 357 047 357 047 133 349 133 349
38 Bevételek összesen 144 346 151 791 149 465 2 337 323 2 799 036 2 794 986 784 300 1 213 821 1 210 415 96 605 106 167 100 403
39 Létszámkeret (fő) 52 50 44 741 678 598 199 199 177 37 35 29
ezer Ft
3715 02 3715 03 3715 04 3715 05
Erzsébet Királyné Szolgáltató és Jaschik Álmos Művészeti Kaesz Gyula Faipari Szki. Kozma Lajos Faipari Szki.
Címrend Kereskedelmi Szki. és Szakiskola Szakképző Iskola és Szakiskola
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 546 547 548 549 550 551 552 553 554 555 556 557
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 187 072 203 465 201 724 200 693 198 889 193 071 166 418 178 908 173 663 164 068 153 873 147 348
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 47 783 54 207 53 761 53 184 52 357 50 903 43 700 46 563 45 356 39 050 40 611 38 894
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 234 855 257 672 255 485 253 877 251 246 243 974 210 118 225 471 219 019 203 118 194 484 186 242
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 234 855 257 672 255 485 253 877 251 246 243 974 210 118 225 471 219 019 203 118 194 484 186 242
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 234 855 257 672 255 485 253 877 251 246 243 974 210 118 225 471 219 019 203 118 194 419 186 177
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 65 65
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 234 855 257 672 255 485 253 877 251 246 243 974 210 118 225 471 219 019 203 118 194 484 186 242
39 Létszámkeret (fő) 89 89 85 83 81 73 73 70 63 64 63 59
ezer Ft
3715 06 3715 07 3715 00-3715 07
Magyar Gyula Kertészeti Szki. és Pesti Barnabás Élelmiszeripari Színes TISZK
Címrend Szakiskola Szakképző Iskola és Gimnázium összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 558 559 560 561 562 563 564 565 566
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 316 587 300 642 292 563 325 925 253 809 247 262 1 655 790 1 660 409 1 602 680
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 78 116 75 461 73 298 80 356 66 984 65 350 418 712 430 962 420 231
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 19 450 5 450 5 270
4 Dologi kiadások (áfával) 484 291 792 167 714 010
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 0 0 0
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 74 86 662
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 394 703 376 103 365 861 406 281 320 793 312 612 2 578 243 2 889 062 2 828 853
10 Intézményi beruházások (áfával) 5 614 39 962 40 250
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 5 614 39 962 40 250
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 16 733 16 445
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 0 0 0
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 16 733 16 445
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 394 703 376 103 365 861 406 281 320 793 312 612 2 583 857 2 945 757 2 885 548
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 220 187 220 187 169 190
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 394 703 376 103 365 861 406 281 320 793 312 612 2 363 670 2 549 629 2 548 968
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 182 193
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 0 7 998 7 898
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 19 105 19 105
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 15 244 15 245
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 63 63
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 133 349 133 349
38 Bevételek összesen 394 703 376 103 365 861 406 281 320 793 312 612 2 583 857 2 945 757 2 894 011
39 Létszámkeret (fő) 120 116 112 125 112 94 790 765 692
ezer Ft
3700 3802 3000
összesen Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógia és Oktatási intézmények
Címrend Pályaválasztási Tanácsadó Intézet összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 567 568 569 570 571 572 573 574 575
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 24 046 213 24 832 192 23 692 731 146 539 164 488 139 336 25 438 468 26 338 640 25 127 915
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 6 271 229 6 491 905 6 251 307 37 790 41 960 38 428 6 643 066 6 889 968 6 631 987
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 180 518 274 989 209 123 191 333 298 943 231 204
4 Dologi kiadások (áfával) 6 919 218 9 779 416 9 165 986 11 824 48 492 37 851 7 384 898 10 462 428 9 792 294
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 5 020 8 628 4 358 5 170 8 778 4 358
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 308 391 938 789 32 023 0 308 391 991 609
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 15 000 15 000 14 653 0 15 000 29 653
9 Működési kiadások összesen 37 422 198 41 710 521 40 277 294 196 153 254 940 262 291 39 662 935 44 322 148 42 809 020
10 Intézményi beruházások (áfával) 490 876 1 143 506 1 046 415 522 530 1 222 003 1 122 994
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 58 052 100 052 98 052 58 052 100 052 98 052
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 56 2 656 0 56 2 656
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 552 295 91 851 0 552 295 91 851
16 Felhalmozási kiadások összesen 548 928 1 795 909 1 238 974 0 0 0 580 582 1 874 406 1 315 553
17 Intézményi felújítások (áfával) 15 686 107 786 58 502 15 686 107 843 58 559
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 161 403 173 453 172 315 161 403 173 453 172 315
21 Felújítási kiadások összesen 177 089 281 239 230 817 0 0 0 177 089 281 296 230 874
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0 0 0 0
24 Kiadások összesen 38 148 215 43 787 669 41 747 085 196 153 254 940 262 291 40 420 606 46 477 850 44 355 447
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 2 151 504 2 320 257 2 216 391 32 000 32 000 25 478 2 317 853 2 503 670 2 391 608
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 35 520 590 36 650 660 36 635 604 144 153 149 992 149 993 37 573 332 38 833 344 38 820 188
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 8 920 9 220 4 940 17 9 920 13 896 9 664
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 86 483 637 855 751 710 20 000 23 162 23 162 107 983 675 153 789 008
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 369 136 819 094 816 122 369 136 819 094 816 122
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 11 582 204 481 238 608 150 150 17 782 210 831 239 439
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 1 178 1 178 24 600 25 778 4 138
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 63 53 130 0 1 714 54 781
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 3 144 861 2 621 739 49 636 64 289 0 3 394 370 2 885 901
38 Bevételek összesen 38 148 215 43 787 669 43 339 422 196 153 254 940 263 089 40 420 606 46 477 850 46 010 849
39 Létszámkeret (fő) 11 054 10 718 9 597 65 42 39 11 755 11 408 10 217
ezer Ft
4204 4213 4214 4215
Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának
Címrend Gyermekotthona és Gyermekotthona Kossuth Zsuzsa Gyermekotthona II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthona
Általános Iskolája (Oroszlány) (Balatonboglár) és Általános Iskolája (Bicske) (Fonyód-Alsóbélatelep)
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 577 578 579 580 581 582 583 584 585 586 587 588
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 218 185 200 203 200 191 95 468 91 029 85 625 247 357 218 505 217 586 155 032 135 640 127 057
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 59 653 51 681 51 678 24 809 25 119 23 056 62 899 57 495 57 246 39 054 38 145 33 829
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 3 130 3 397 3 264 2 222 302 302 4 107 5 081 5 081 2 480 12 459 12 459
4 Dologi kiadások (áfával) 48 756 89 322 88 897 45 832 68 814 49 208 95 924 158 490 158 632 42 295 64 844 63 512
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 329 724 344 603 344 030 168 331 185 264 158 191 410 287 439 571 438 545 238 861 251 088 236 857
10 Intézményi beruházások (áfával) 5 137 2 350 2 350 1 000 1 000 1 400 1 871 1 871 300 8 139 8 139
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 5 137 2 350 2 350 1 000 1 000 0 1 400 1 871 1 871 300 8 139 8 139
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 230 230 26 464 26 465
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 230 230 0 26 464 26 465
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 334 861 346 953 346 380 169 331 186 264 158 191 411 687 441 672 440 646 239 161 285 691 271 461
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 12 100 13 046 13 046 26 025 26 025 4 954 13 000 14 315 14 315 3 675 3 675 2 645
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 322 561 320 465 320 465 143 306 154 950 154 949 398 687 402 868 402 788 235 486 270 894 270 895
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 350 350
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 200 480 480 21 792 21 792
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 471 471
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 1 103 1 103
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 12 962 12 962 5 289 5 289 773 773 11 122 11 122
38 Bevételek összesen 334 861 346 953 346 953 169 331 186 264 165 192 411 687 441 672 441 592 239 161 285 691 284 662
39 Létszámkeret (fő) 95 94 93 41 40 39 113 107 107 74 68 61
ezer Ft
4228 4230 4233 4200
Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Főv. Önk. Csecsemőket, Kisgyerekeket Szociális ellátás
Címrend Gyermekotthona Módszertani Gyermekvédelmi és Fogyatékosokat Bef. szállásnyújtással összesen
(Mónosbél) Szakszolgálata Gyermekotthonai
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 589 590 591 592 593 594 595 596 597 598 599 600
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 124 007 123 061 117 188 671 985 671 698 636 091 767 370 610 531 610 531 2 279 404 2 050 667 1 994 269
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 32 630 31 804 29 006 165 119 160 622 151 008 213 346 164 135 164 135 597 510 529 001 509 958
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 1 689 1 689 1 022 276 424 278 124 275 345 2 517 2 229 2 229 292 569 303 281 299 702
4 Dologi kiadások (áfával) 40 274 62 603 62 150 180 930 243 541 233 882 183 969 187 095 187 095 637 980 874 709 843 376
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 1 000 300 250 250 1 300 250 250
6 Támogatás értékű működési kiadás 55 576 55 576 0 55 576 55 576
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 198 600 219 157 209 366 1 295 458 1 353 985 1 296 326 1 167 502 1 019 816 1 019 816 3 808 763 3 813 484 3 703 131
10 Intézményi beruházások (áfával) 1 000 1 397 1 397 5 296 2 596 1 885 3 840 211 211 17 973 17 564 15 853
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 1 290 1 009 1 009 1 290 1 009 1 009
16 Felhalmozási kiadások összesen 1 000 1 397 1 397 5 296 2 596 1 885 5 130 1 220 1 220 19 263 18 573 16 862
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 0 0
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 14 092 14 092 0 40 786 40 787
21 Felújítási kiadások összesen 0 14 092 14 092 0 0 0 0 0 0 0 40 786 40 787
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 199 600 234 646 224 855 1 300 754 1 356 581 1 298 211 1 172 632 1 021 036 1 021 036 3 828 026 3 872 843 3 760 780
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 7 241 7 501 7 501 32 873 32 873 27 738 66 000 60 921 60 921 160 914 158 356 131 120
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 192 359 205 855 205 855 1 263 131 1 225 200 1 225 200 1 104 632 946 082 946 082 3 660 162 3 526 314 3 526 234
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 99 99 0 449 449
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 445 445 4 750 16 616 16 616 4 950 39 333 39 333
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 471 471
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 2 020 2 020 217 217 0 3 340 3 340
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 2 000 1 514 1 514 2 000 1 514 1 514
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 20 845 20 845 79 872 79 872 12 203 12 203 0 143 066 143 066
38 Bevételek összesen 199 600 234 646 234 646 1 300 754 1 356 581 1 351 446 1 172 632 1 021 036 1 021 036 3 828 026 3 872 843 3 845 527
39 Létszámkeret (fő) 55 54 47 257 248 244 380 0 0 1 015 611 591
ezer Ft
4301 4301 01 4301 02 4301 03
Fővárosi Gyermekvédelmi Intézmények Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának
Címrend Gazdasági Szervezete "Nyitott Világ" Fejlesztő Iskolája Általános Iskolai Kollégiuma Gyermekotthona
(Diósárok út) (Tapolcsányi út) (Bólyai u.)
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 601 602 603 604 605 606 607 608 609 610 611 612
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 430 933 488 742 431 667 37 994 37 967 35 379 43 699 45 780 44 951 81 021 80 825 76 585
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 114 894 123 977 111 764 10 113 10 016 9 387 11 745 11 966 11 820 21 397 21 788 20 881
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 58 028 29 864 29 864
4 Dologi kiadások (áfával) 1 069 764 1 330 382 1 214 874
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 833 1 687 1 687
6 Támogatás értékű működési kiadás -2 164 112 10
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 1 674 452 1 974 652 1 787 692 48 107 47 983 44 878 55 444 57 746 56 771 102 418 102 613 97 476
10 Intézményi beruházások (áfával) 5 380 5 572 5 572
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 5 380 5 572 5 572 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 20 529 20 529 13 865
21 Felújítási kiadások összesen 20 529 20 529 13 865 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 1 700 361 2 000 753 1 807 129 48 107 47 983 44 878 55 444 57 746 56 771 102 418 102 613 97 476
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 69 404 74 653 72 957
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 1 630 957 1 770 742 1 764 028 48 107 47 862 47 862 55 444 56 103 56 103 102 418 101 811 101 811
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 52 133 52 133
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 3 312 3 312
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 99 913 97 749 121 233 1 643 1 643 802 812
38 Bevételek összesen 1 700 361 2 000 753 1 990 179 48 107 47 983 48 095 55 444 57 746 57 746 102 418 102 613 102 623
39 Létszámkeret (fő) 208 333 322 17 17 16 19 19 19 37 37 36
ezer Ft
4301 04 4301 05 4301 06 4301 07
Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának
Címrend Kornis Klára Gyermekotthona Hűvösvölgyi Gyermekotthona Sztehlo Gábor Gyermekotthona Esze Tamás Gyermekotthona
(Budakeszi út 48.)
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 613 614 615 616 617 618 619 620 621 622 623 624
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 86 388 69 349 60 288 107 901 103 104 99 867 98 813 202 818 188 320 72 308 73 015 68 037
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 23 152 17 787 15 911 28 815 27 209 26 657 26 495 53 610 50 764 19 558 19 573 18 445
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 109 540 87 136 76 199 136 716 130 313 126 524 125 308 256 428 239 084 91 866 92 588 86 482
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 109 540 87 136 76 199 136 716 130 313 126 524 125 308 256 428 239 084 91 866 92 588 86 482
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 109 540 79 149 79 149 136 716 122 609 122 609 125 308 252 585 252 585 91 866 88 622 88 622
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 897 897
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 7 987 7 987 7 704 7 704 3 843 3 843 3 069 3 069
38 Bevételek összesen 109 540 87 136 87 136 136 716 130 313 130 313 125 308 256 428 256 428 91 866 92 588 92 588
39 Létszámkeret (fő) 34 34 24 45 44 43 41 300 280 29 29 28
ezer Ft
4301 08 4301 09 4301 10 4301 11
Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának
Címrend Zirzen Janka Gyermekotthona Szilágyi Erzsébet Gyermekotthona Bokréta Lakásotthonai Gyermekotthona
(Szlávy u.) (Pestújhelyi út)
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 625 626 627 628 629 630 631 632 633 634 635 636
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 56 564 54 591 49 886 97 394 98 792 93 485 155 091 155 220 139 688 117 286 116 351 109 836
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 15 261 14 285 13 262 26 024 26 856 25 666 42 015 39 844 36 482 31 473 30 951 29 588
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás 282 200
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 71 825 68 876 63 148 123 418 125 648 119 151 197 106 195 064 176 452 148 759 147 302 139 624
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 71 825 68 876 63 148 123 418 125 648 119 151 197 106 195 064 176 452 148 759 147 302 139 624
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 71 825 64 239 64 239 123 418 122 405 122 405 197 106 184 123 184 123 148 759 145 866 145 866
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 320 320
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 4 317 4 317 3 243 3 243 10 941 11 223 1 436 1 636
38 Bevételek összesen 71 825 68 876 68 876 123 418 125 648 125 648 197 106 195 064 195 346 148 759 147 302 147 502
39 Létszámkeret (fő) 22 22 20 42 47 45 60 60 59 51 51 47
ezer Ft
4301 12 4301 13 4301 14 4301 15
Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának
Címrend Gyermekotthon Aga Gyermekotthona Hungária Általános Iskolája József Attila Gyermekotthona
(Templom u.) és Kollégiuma (József Attila u.)
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 637 638 639 640 641 642 643 644 645 646 647 648
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 102 206 100 989 98 185 77 647 73 503 70 045 111 440 114 672 112 853 81 399 83 868 80 954
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 27 357 26 554 26 067 20 704 19 485 18 799 29 811 30 855 30 547 22 048 21 945 21 524
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás 53 341
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 129 563 127 543 124 252 98 351 92 988 88 897 141 251 145 527 143 741 103 447 105 813 102 478
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 129 563 127 543 124 252 98 351 92 988 88 897 141 251 145 527 143 741 103 447 105 813 102 478
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 129 563 122 862 122 862 98 351 88 783 88 783 141 251 144 734 144 734 103 447 103 166 103 166
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 252 252
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 4 681 4 681 4 205 4 258 541 882 2 647 2 647
38 Bevételek összesen 129 563 127 543 127 543 98 351 92 988 93 041 141 251 145 527 145 868 103 447 105 813 105 813
39 Létszámkeret (fő) 43 43 42 35 33 32 52 52 52 36 36 36
ezer Ft
4301 17 4301 18 4301 19
Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának
Címrend Kaffka Margit Gyermekotthona Gyermekotthona Utógondozó Otthona
(Acsády Ignác utca) (XVIII. Gyöngyvirág utca) (Kőér utca)
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 649 650 651 652 653 654 655 656 657
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 59 261 51 032 44 222 73 247 74 804 69 265 77 352 80 546 76 281
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 16 285 13 014 11 660 19 109 19 598 18 411 20 575 21 122 20 248
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás 53
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 75 546 64 046 55 882 92 356 94 402 87 729 97 927 101 668 96 529
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 75 546 64 046 55 882 92 356 94 402 87 729 97 927 101 668 96 529
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 75 546 61 910 61 910 92 356 87 033 87 033 97 927 96 380 96 380
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 63 63
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 2 136 2 136 7 369 7 422 5 225 5 225
38 Bevételek összesen 75 546 64 046 64 046 92 356 94 402 94 455 97 927 101 668 101 668
39 Létszámkeret (fő) 25 25 19 34 33 32 28 28 28
ezer Ft
4301 20 4301 21 4301 22
Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának Budapest Főváros Önkormányzatának
Címrend Béke Gyermekotthona és Általános Kossuth Lajos Gyermekotthona és Ált. Cseppkő Gyermekotthona
Iskolája (Hárshegyi út) Iskolája (Menyecske u.) és Óvodája
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 658 659 660 661 662 663 664 665 666
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 170 293 195 872 173 167 159 925 155 628 131 099 245 466 216 756 198 299
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 46 492 47 043 46 635 44 479 40 323 35 020 65 745 56 456 52 817
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás 541 548 24
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 216 785 242 915 220 343 204 404 195 951 166 667 311 211 273 212 251 140
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 216 785 242 915 220 343 204 404 195 951 166 667 311 211 273 212 251 140
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 216 785 240 079 240 079 204 404 163 837 163 837 311 211 267 160 267 160
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 2 836 3 377 32 114 32 662 6 052 6 076
38 Bevételek összesen 216 785 242 915 243 456 204 404 195 951 196 499 311 211 273 212 273 236
39 Létszámkeret (fő) 75 73 73 87 84 68 99 83 78
ezer Ft
4301 23 4300 4000
Cseppkő Óvoda Gazdaságilag integrált Gyermek- és ifjúságvédelmi
Címrend gyermekvédelmi intézmények intézmények összesen
összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 667 668 669 670 671 672 673 674 675
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 4 2 543 628 2 674 228 2 452 359 4 823 032 4 724 895 4 446 628
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 1 683 547 694 258 652 355 1 281 057 1 223 259 1 162 313
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 58 028 29 864 29 864 350 597 333 145 329 566
4 Dologi kiadások (áfával) 1 069 764 1 330 382 1 214 874 1 707 744 2 205 091 2 058 250
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 833 1 687 1 687 2 133 1 937 1 937
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 0 0 0 55 576 55 576
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 0 5 0 4 355 800 4 730 419 4 351 139 8 164 563 8 543 903 8 054 270
10 Intézményi beruházások (áfával) 5 380 5 572 5 572 23 353 23 136 21 425
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0 1 290 1 009 1 009
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 5 380 5 572 5 572 24 643 24 145 22 434
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 0 0 0 0 0
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 20 529 20 529 13 865 20 529 61 315 54 652
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 20 529 20 529 13 865 20 529 61 315 54 652
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0 0 0 0
24 Kiadások összesen 0 5 0 4 381 709 4 756 520 4 370 576 8 209 735 8 629 363 8 131 356
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 69 404 74 653 72 957 230 318 233 009 204 077
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 5 5 4 312 305 4 412 065 4 405 351 7 972 467 7 938 379 7 931 585
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 0 0 0 449 449
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 0 53 665 53 665 4 950 92 998 92 998
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 0 0 471 471
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 3 312 3 312 0 6 652 6 652
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0 2 000 1 514 1 514
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 212 825 212 825 0 355 891 355 891
38 Bevételek összesen 0 5 5 4 381 709 4 756 520 4 748 110 8 209 735 8 629 363 8 593 637
39 Létszámkeret (fő) 0 12 12 1 119 1 495 1 411 2 134 2 106 2 002
ezer Ft
5114 5115 5100 5201 (korábban:3902)
Budapesti Operettszínház Bartók Béla Emlékház Előadóművészeti tevékenység Fővárosi Roma Oktatási és
Címrend összesen Kulturális Központ
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 677 678 679 680 681 682 683 684 685 686 687 688
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 871 691 855 090 851 930 27 014 26 812 24 793 898 705 881 902 876 723 30 276 47 446 44 004
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 231 688 210 543 209 690 6 458 6 767 6 297 238 146 217 310 215 987 7 758 12 187 11 661
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
4 Dologi kiadások (áfával) 1 216 683 2 821 597 2 342 053 10 232 20 843 17 087 1 226 915 2 842 440 2 359 140 36 127 52 204 45 809
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 500 500 500 500 500 500
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 0 0
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 2 320 562 3 887 730 3 404 173 43 704 54 422 48 177 2 364 266 3 942 152 3 452 350 74 161 111 837 101 474
10 Intézményi beruházások (áfával) 9 482 19 563 19 563 9 482 19 563 19 563 1 125 150
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0
16 Felhalmozási kiadások összesen 9 482 19 563 19 563 0 0 0 9 482 19 563 19 563 1 125 150 0
17 Intézményi felújítások (áfával) 1 873 1 873 0 0
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 0 0 0
21 Felújítási kiadások összesen 1 873 0 0 0 0 0 1 873 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 2 331 917 3 907 293 3 423 736 43 704 54 422 48 177 2 375 621 3 961 715 3 471 913 75 286 111 987 101 474
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 1 620 000 1 780 119 1 780 146 11 312 11 312 11 235 1 631 312 1 791 431 1 791 381 1 500 6 212 6 212
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 571 417 621 257 617 244 32 392 32 851 32 772 603 809 654 108 650 016 73 786 72 749 72 638
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 6 954 0 0 6 954
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 1 400 1 400 0 1 400 1 400 28 901 28 901
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 0
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 140 500 1 018 305 1 018 305 1 450 1 450 140 500 1 019 755 1 019 755
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 487 612 487 612 7 409 7 409 0 495 021 495 021 4 125 4 125
38 Bevételek összesen 2 331 917 3 907 293 3 910 261 43 704 54 422 54 266 2 375 621 3 961 715 3 964 527 75 286 111 987 111 876
39 Létszámkeret (fő) 372 372 349 8 8 7 380 380 356 14 14 11
ezer Ft
5301 5401 5501 5500
Budapesti Művelődési Központ Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapesti Történeti Múzeum Múzeumi tevékenység
Címrend összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 689 690 691 692 693 694 695 696 697 698 699 700
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 109 102 111 137 80 388 1 104 149 1 236 809 1 165 477 676 020 719 241 669 085 676 020 719 241 669 085
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 27 467 28 016 19 687 295 997 328 118 309 840 183 924 187 276 175 379 183 924 187 276 175 379
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
4 Dologi kiadások (áfával) 66 341 120 021 87 839 676 422 764 107 731 349 409 856 813 706 581 318 409 856 813 706 581 318
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 450 450 450 982 982 100 982 982 100
6 Támogatás értékű működési kiadás 500 500 500 500 0
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 16 600 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 202 910 259 174 187 914 2 077 018 2 329 484 2 223 716 1 271 282 1 721 705 1 425 882 1 271 282 1 721 705 1 425 882
10 Intézményi beruházások (áfával) 2 500 2 500 1 919 25 400 55 289 48 824 227 700 283 395 234 920 227 700 283 395 234 920
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 4 000 4 000 33 122 35 422 33 592 33 122 35 422 33 592
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0
16 Felhalmozási kiadások összesen 2 500 6 500 5 919 25 400 55 289 48 824 260 822 318 817 268 512 260 822 318 817 268 512
17 Intézményi felújítások (áfával) 11 880 11 880 11 701 19 578 7 316 0 19 578 7 316
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 44 000 44 000 43 336 17 460 22 545 14 953 17 460 22 545 14 953
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 55 880 55 880 55 037 17 460 42 123 22 269 17 460 42 123 22 269
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 205 410 265 674 193 833 2 158 298 2 440 653 2 327 577 1 549 564 2 082 645 1 716 663 1 549 564 2 082 645 1 716 663
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 50 000 50 000 38 246 483 855 524 355 497 583 423 000 514 318 514 318 423 000 514 318 514 318
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 100 410 108 444 108 236 1 630 539 1 648 624 1 644 979 886 166 963 221 951 278 886 166 963 221 951 278
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 25 904 25 904 20 676 55 398 55 398 19 490 55 398 55 398 19 490
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 10 000 10 000 9 162 18 000 18 000 14 110 35 000 45 739 45 739 35 000 45 739 45 739
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 2 000 150 000 150 000 149 793 150 000 150 000 149 793
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 1 500 1 500 0 1 500 1 500
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 45 000 45 000 31 979 440 829 829 0 829 829
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 52 230 52 230 223 770 240 370 351 640 319 242 0 351 640 319 242
38 Bevételek összesen 205 410 265 674 239 853 2 158 298 2 440 653 2 420 158 1 549 564 2 082 645 2 002 189 1 549 564 2 082 645 2 002 189
39 Létszámkeret (fő) 33 33 29 433 433 399 240 243 243 240 243 243
ezer Ft
5601 5701 5100-5700 5801
Budapest Főváros Levéltára Fővárosi Állat- és Növénykert Kulturális intézmények Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai
Címrend összesen Centrum
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 701 702 703 704 705 706 707 708 709 710 711 712
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 348 131 394 267 377 440 490 439 598 849 445 514 3 656 822 3 989 651 3 658 631 33 308 27 905 20 114
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 94 801 100 950 96 409 131 306 148 319 112 646 979 399 1 022 176 941 609 8 993 7 315 5 211
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
4 Dologi kiadások (áfával) 123 151 186 425 168 199 752 920 1 371 900 1 302 828 3 291 732 6 150 803 5 276 482 42 639 64 113 63 480
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 1 932 1 932 1 050
6 Támogatás értékű működési kiadás 500 500 0
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 16 600
9 Működési kiadások összesen 566 083 681 642 642 048 1 374 665 2 119 068 1 860 988 7 930 385 11 165 062 9 894 372 84 940 99 333 88 805
10 Intézményi beruházások (áfával) 12 516 261 691 250 062 960 327 1 267 011 1 134 262 1 239 050 1 889 599 1 689 550 4 268 4 268
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 70 330 70 330 70 330 103 452 109 752 107 922
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 3 000 0 0 3 000
16 Felhalmozási kiadások összesen 12 516 261 691 250 062 1 030 657 1 337 341 1 207 592 1 342 502 1 999 351 1 800 472 0 4 268 4 268
17 Intézményi felújítások (áfával) 2 860 14 860 803 16 613 46 318 19 820 138 138
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 61 460 66 545 58 289 15 782 15 782 12 922
21 Felújítási kiadások összesen 2 860 14 860 803 0 0 0 78 073 112 863 78 109 15 782 15 920 13 060
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 581 459 958 193 892 913 2 405 322 3 456 409 3 068 580 9 350 960 13 277 276 11 772 953 100 722 119 521 106 133
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 21 360 47 403 58 361 1 451 400 1 694 800 1 721 603 4 062 427 4 628 519 4 627 704 60 000 67 244 67 244
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 560 099 565 721 565 102 558 785 561 215 559 480 4 413 594 4 574 082 4 551 729 40 722 40 400 37 480
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 50 000 86 250 87 738 131 302 167 552 134 858 2 217
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 53 924 54 127 16 097 18 437 63 000 174 061 171 876 50 50
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 220 922 220 922 345 137 345 137 277 708 495 137 716 059 650 423
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 1 500 1 500
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 21 229 19 053 185 500 1 086 813 1 072 056
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 574 0 0 574
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 70 223 70 223 731 681 731 681 0 1 928 690 1 912 892 11 827 11 827
38 Bevételek összesen 581 459 958 193 968 735 2 405 322 3 456 409 3 416 274 9 350 960 13 277 276 13 123 612 100 722 119 521 118 818
39 Létszámkeret (fő) 134 115 97 169 171 169 1 403 1 389 1 304 10 10 7
ezer Ft
5802 5800 5000 A
Városligeti Műjégpálya Sport intézmények Kulturális és sport intézmények Önállóan gazdálkodó
Címrend összesen összesen önkormányzati intézmények
összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 713 714 715 716 717 718 719 720 721 722 723 724
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 80 220 105 199 95 847 113 528 133 104 115 961 3 770 350 4 122 755 3 774 592 43 368 926 45 095 429 42 744 369
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 21 548 27 098 24 573 30 541 34 413 29 784 1 009 940 1 056 589 971 393 11 393 641 11 718 472 11 172 925
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 0 0 0 566 652 655 137 581 386
4 Dologi kiadások (áfával) 158 801 378 349 265 179 201 440 442 462 328 659 3 493 172 6 593 265 5 605 141 20 295 719 28 086 866 25 924 875
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 0 0 0 1 932 1 932 1 050 15 831 18 687 7 375
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 0 0 500 500 0 500 1 594 239 2 220 194
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0 0 0 16 600 0 15 000 51 623
9 Működési kiadások összesen 260 569 510 646 385 599 345 509 609 979 474 404 8 275 894 11 775 041 10 368 776 75 641 269 87 183 830 82 702 747
10 Intézményi beruházások (áfával) 5 000 5 000 3 816 5 000 9 268 8 084 1 244 050 1 898 867 1 697 634 1 973 603 3 508 871 3 145 501
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 51 720 0 51 720 0 103 452 161 472 107 922 398 630 516 450 459 000
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0 0 0 0 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0 0 0 0 0 56 2 656
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0 0 0 3 000 7 125 570 299 98 883
16 Felhalmozási kiadások összesen 5 000 56 720 3 816 5 000 60 988 8 084 1 347 502 2 060 339 1 808 556 2 379 358 4 595 676 3 706 040
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 138 138 16 613 46 456 19 958 108 869 483 616 387 735
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0 0 0 0 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0 0 0 0 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 3 500 3 500 3 500 19 282 19 282 16 422 80 742 85 827 74 711 400 706 476 596 436 940
21 Felújítási kiadások összesen 3 500 3 500 3 500 19 282 19 420 16 560 97 355 132 283 94 669 509 575 960 212 824 675
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0 0 0 0 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
24 Kiadások összesen 269 069 570 866 392 915 369 791 690 387 499 048 9 720 751 13 967 663 12 272 001 78 530 202 92 739 718 87 233 462
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 230 165 358 324 358 324 290 165 425 568 425 568 4 352 592 5 054 087 5 053 272 15 478 044 16 737 390 16 755 602
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 38 904 115 240 63 441 79 626 155 640 100 921 4 493 220 4 729 722 4 652 650 60 856 861 62 769 221 62 635 459
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 0 2 217 131 302 167 552 137 075 171 172 375 452 437 994
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 0 50 50 63 000 174 111 171 926 484 271 1 373 971 1 495 143
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0 0 0 0 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 0 495 137 716 059 650 423 864 273 1 535 624 1 467 016
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0 0 1 500 1 500 0 1 500 1 500
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0 185 500 1 086 813 1 072 056 639 442 1 864 711 1 876 775
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0 0 0 0 24 600 31 994 10 354
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0 0 0 574 11 539 16 363 69 210
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 97 302 97 302 0 109 129 109 129 0 2 037 819 2 022 021 0 8 033 492 7 396 391
38 Bevételek összesen 269 069 570 866 519 067 369 791 690 387 637 885 9 720 751 13 967 663 13 761 497 78 530 202 92 739 718 92 145 444
39 Létszámkeret (fő) 21 21 18 31 31 25 1 434 1 420 1 329 19 928 19 584 17 528
ezer Ft
7101 7102 7103 7105
Igazgatási apparátus feladatai Önkormányzati testület kiadásai Gazdasági és ellátási feladatok Hivatali informatikai feladatok
Címrend
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 726 727 728 729 730 731 732 733 734 735 736 737
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 6 038 087 5 907 119 4 803 186 150 768 148 567 119 282 14 250 14 250 1 326 1 000 1 000
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 1 488 666 1 587 437 1 270 347 38 271 39 425 30 895 3 800 3 800 2 276 270 270
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával) 442 299 1 535 658 451 885 62 201 75 522 53 904 1 391 067 1 565 200 1 156 263 438 538 560 491 353 042
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 6 331 31 394 31 158 600 521
6 Támogatás értékű működési kiadás 317
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 7 975 700 9 061 608 6 556 576 251 240 263 514 204 082 1 409 117 1 583 850 1 160 387 439 808 561 761 353 042
10 Intézményi beruházások (áfával) 4 726 4 540 54 213 72 132 32 088 4 800 46 232 13 075
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 21 000 40 490 22 100
16 Felhalmozási kiadások összesen 21 000 40 490 22 100 4 726 4 540 0 54 213 72 132 32 088 4 800 46 232 13 075
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 396 420 396 420 32 744
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 396 420 396 420 32 744 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 7 996 700 9 102 098 6 578 676 255 966 268 054 204 082 1 859 750 2 052 402 1 225 219 444 608 607 993 366 117
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 4 500 20 755 29 299 109 350 160 044 5 285 7 352 1 137 1 137 1 008
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 1 700 350 450 208 208
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 2 129 543 915 764
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 57 430 57 441
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 21 000 21 000 19 214
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 25 500 2 228 728 1 021 719 0 109 350 161 744 5 635 7 802 1 137 1 345 1 216
39 Létszámkeret (fő) 1 144 1 154 1 027 63 63 59 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
7100 7202 7203 7204
Hivatal feladatok Főépítészi feladatok Városrendezési feladatok Egészségügyi feladatok
Címrend (testületi működéssel együtt)
összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 738 739 740 741 742 743 744 745 746 747 748 749
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 6 204 105 6 070 936 4 923 795 5 500 1 007 1 250 780 780
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 1 531 007 1 630 932 1 303 519 1 500 390 220 220
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
4 Dologi kiadások (áfával) 2 334 105 3 736 871 2 015 095 49 145 18 378 413 35 682 23 595 12 170 75 725 67 318 32 684
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 6 331 31 994 31 679 9 043 40 479 9 089
6 Támogatás értékű működési kiadás 317 0 0
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 10 075 865 11 470 733 8 274 087 56 145 19 385 413 37 322 23 595 12 170 85 768 108 797 41 773
10 Intézményi beruházások (áfával) 63 739 122 904 45 163
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 21 000 40 490 22 100
16 Felhalmozási kiadások összesen 84 739 163 394 67 263 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 0 0
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 396 420 396 420 32 744 8 492 8 492
21 Felújítási kiadások összesen 396 420 396 420 32 744 0 0 0 0 0 0 0 8 492 8 492
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 10 557 024 12 030 547 8 374 094 56 145 19 385 413 37 322 23 595 12 170 85 768 117 289 50 265
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 165 681 27 286 38 009
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 0 0 0
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 1 700 558 658
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 0 2 129 543 915 764
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 0
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 57 430 57 441 31 436 31 436
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 21 000 21 000 19 214
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 0 0
38 Bevételek összesen 188 381 2 235 817 1 031 086 0 0 0 0 0 0 0 31 436 31 436
39 Létszámkeret (fő) 1 207 1 217 1 086 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
7206 7208 7211 7214
Igazgatási és hatósági feladatok Oktatási feladatok Vállalkozási és vagyonkezelési Környezetvédelmi szakmai
Címrend feladatok feladatok
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 750 751 752 753 754 755 756 757 758 759 760 761
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 600 600 500 500
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 161 161 185 185
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával) 4 669 4 232 289 165 150 170 388 80 904 23 172 22 970 753
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 1 133 225 1 119 619 1 200 37
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 1 133 225 1 119 619 6 630 5 030 289 165 150 170 388 80 904 23 857 23 655 753
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 1 133 225 1 119 619 6 630 5 030 289 165 150 170 388 80 904 23 857 23 655 753
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 1 550 1 550 780
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 1 550 1 550 780 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
7217 7222 7228 7233
Könyvvizsgálói díj Önkormányzati biztossal Gyermek- és ifjúságvédelmi Védelmi és rendészeti feladatok
Címrend kapcsolatos kiadások feladatok
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 762 763 764 765 766 767 768 769 770 771 772 773
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 2 600 2 272 165 165 2 589
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 702 613 41 40 484
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával) 19 882 6 698 6 250 6 250 1 016 195 137 12 051 101
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 19 882 0 0 10 000 6 250 6 250 3 901 401 342 0 15 124 101
10 Intézményi beruházások (áfával) 93
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 93 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 19 882 0 0 10 000 6 250 6 250 3 901 401 342 0 15 217 101
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
7234 7235 7242 7248
Vagyonnyilvántartási feladatok Informatikai szakmai INTERREG IV C Együtt a Fazekassal a XXI. század
Címrend feladatok "Városok és klaszterek" projekt természettudományos oktatásáért
TÁMOP-3.1.3-10/1 KMR
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 774 775 776 777 778 779 780 781 782 783 784 785
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 1 754 2 069 1 260 485 14 650
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 474 474 306 500 3 850
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával) 30 000 29 018 13 214 10 180 11 551 3 822 4 500 611
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 30 000 29 018 13 214 12 408 14 094 5 388 0 5 485 611 18 500 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 30 000 29 018 13 214 12 408 14 094 5 388 0 5 485 611 18 500 0 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 3 615 1 442
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 3 615 1 442 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
7254 (korábban:8411) 7255 7200 7403 (korábban:8403)
Hivatali pénzügytechnikai Próbautazásos taxiellenőrzés Önkormányzati feladatokhoz Hivatali beruházások
Címrend feladatok kapcsolódó hivatali
szakmai tevékenység
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 786 787 788 789 790 791 792 793 794 795 796 797
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 29 906 8 195 1 425
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 8 095 2 065 346
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
4 Dologi kiadások (áfával) 15 000 22 552 3 183 1 143 1 029 400 437 462 394 027 154 933
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 10 243 1 173 741 1 128 708
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 0 0
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 15 000 22 552 3 183 1 143 1 029 400 485 706 1 578 028 1 285 412 0 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával) 0 93 0
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0 937 981 1 040 027 723 320
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 93 0 937 981 1 040 027 723 320
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 0 0
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 0 8 492 8 492
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 8 492 8 492 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 15 000 22 552 3 183 1 143 1 029 400 485 706 1 586 613 1 293 904 937 981 1 040 027 723 320
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 7 552 9 787 1 550 9 102 10 568
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 0 0 0
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 0 0
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 0 0 0
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 0
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 35 051 32 878
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 0 0
38 Bevételek összesen 0 7 552 9 787 0 0 0 1 550 44 153 43 446 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
7501 7901 7902 7000
Fővárosi Önkormányzati támogatás Hivatali felújítások céltartaléka Évközi indítású hivatali beruházások Főpolgármesteri Hivatal
Címrend a Főpolgármesteri Hivatal feladataihoz Összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 798 799 800 801 802 803 804 805 806 807 808 809
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 6 234 011 6 079 131 4 925 220
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 1 539 102 1 632 997 1 303 865
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
4 Dologi kiadások (áfával) 2 771 567 4 130 898 2 170 027
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 16 574 1 205 735 1 160 387
6 Támogatás értékű működési kiadás 317 0 0
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 10 561 571 13 048 761 9 559 499
10 Intézményi beruházások (áfával) 63 739 122 997 45 163
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 937 981 1 040 027 723 320
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 130 800 151 800 40 490 22 100
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 130 800 0 0 1 153 520 1 203 514 790 583
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 0 0
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 278 091 278 091 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 396 420 404 912 41 236
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 278 091 0 0 0 0 0 674 511 404 912 41 236
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 0 0 0 278 091 0 0 130 800 0 0 12 389 602 14 657 187 10 391 318
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 167 231 36 388 48 577
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 12 199 671 12 377 217 9 442 213 12 199 671 12 377 217 9 442 213
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 1 700 558 658
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 0 2 129 543 915 764
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 0
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 92 481 90 319
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 21 000 21 000 19 214
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 0 0
38 Bevételek összesen 12 199 671 12 377 217 9 442 213 0 0 0 0 0 0 12 389 602 14 657 187 10 516 745
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 207 1 217 1 086
ezer Ft
8101 8102 8103 8104
Közösségi közlekedés BKK Zrt. BKK Zrt. BGYH Zrt. támogatása
Címrend normatív támogatása közösségi közlekedés Közútkezelési feladatok
közlekedésszervezői feladatai
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 811 812 813 814 815 816 817 818 819 820 821 822
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 32 200 000 32 200 000 32 200 000 15 590 507 14 746 653 5 533 803 5 038 796 4 875 4 875
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 32 200 000 32 200 000 32 200 000 0 15 590 507 14 746 653 0 5 533 803 5 038 796 0 4 875 4 875
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 32 200 000 32 200 000 32 200 000 0 15 590 507 14 746 653 0 5 533 803 5 038 796 0 4 875 4 875
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8105 8106 8107 8108
BUDAPEST ESÉLY Budapesti Fesztiválközpont Szabad Tér Színház CENTRÁL Színház.
Címrend Nonprofit Kft. Nonprofit Kft. Nonprofit Kft. Nonprofit Kft.
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 823 824 825 826 827 828 829 830 831 832 833 834
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 115 540 130 900 127 891 186 395 209 939 209 939 76 411 100 591 100 591 173 957 173 957 173 957
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 29 900 29 900
9 Működési kiadások összesen 115 540 160 800 157 791 186 395 209 939 209 939 76 411 100 591 100 591 173 957 173 957 173 957
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 115 540 160 800 157 791 186 395 209 939 209 939 76 411 100 591 100 591 173 957 173 957 173 957
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8109 8110 8111 8114
Mikroszkóp Színpad A lakossági települési folyékony Schöpf-Mérei Ágost Kórház és FOK Nonprofit Kft.
Címrend Nonprofit Kft. hulladék ártalmatlanítását végző Anyavédelmi Központ Kht.
konzorcium támogatása
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 835 836 837 838 839 840 841 842 843 844 845 846
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 64 253 64 253 64 253 62 216 63 035 37 680 9 127 10 664 6 135 92 449 121 238 121 238
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 64 253 64 253 64 253 62 216 63 035 37 680 9 127 10 664 6 135 92 449 121 238 121 238
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 64 253 64 253 64 253 62 216 63 035 37 680 9 127 10 664 6 135 92 449 121 238 121 238
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8115 8116 8117 8120
BTDM Budapesti Turisztikai Stúdió Metropolitana Thália Színház Trafó - Kortárs Művészetek Háza
Címrend Desztinációs Menedzsment Nonprofit Kft. Nonprofit Kft. Nonprofit Kft.
Nonprofit Kft.
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 847 848 849 850 851 852 853 854 855 856 857 858
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 43 680 45 175 45 175 83 500 75 150 75 150 284 400 295 400 295 400 275 675 282 675 282 675
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 43 680 45 175 45 175 83 500 75 150 75 150 284 400 295 400 295 400 275 675 282 675 282 675
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 43 680 45 175 45 175 83 500 75 150 75 150 284 400 295 400 295 400 275 675 282 675 282 675
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8121 8122 8123 8125
József Attila Színház Madách Színház Petőfi Csarnok Fővárosi Ifjúsági Új Színház
Címrend Nonprofit Kft. Nonprofit Kft. Szabadidő Központ Nonprofit Kft.
Nonprofit Kft.
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 859 860 861 862 863 864 865 866 867 868 869 870
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 242 900 252 900 252 900 364 400 364 500 364 500 12 791 12 791 395 826 401 826 401 826
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 242 900 252 900 252 900 364 400 364 500 364 500 0 12 791 12 791 395 826 401 826 401 826
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 1 100 1 100
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 1 100 1 100 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 242 900 252 900 252 900 364 400 365 600 365 600 0 12 791 12 791 395 826 401 826 401 826
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8128 8135 8137 8139
Örkény István Szinház Vidám Park Zrt. Parking Kft. Budapesti Közlekedési
Címrend Nonprofit Kft. Központ Zrt.
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 871 872 873 874 875 876 877 878 879 880 881 882
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 337 360 344 360 344 360 36 500
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 150 000 150 000
9 Működési kiadások összesen 337 360 344 360 344 360 0 150 000 150 000 0 36 500 0 0 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 50 000 50 000 76 992 57 315
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 200 000 200 000 57 315 1 434 733 1 005 128 7 019
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 210 380 10 800
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 250 000 250 000 57 315 76 992 57 315 1 645 113 1 015 928 7 019
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 178 900 6 058
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 178 900 6 058 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 337 360 344 360 344 360 0 400 000 400 000 57 315 113 492 57 315 1 824 013 1 021 986 7 019
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8141 8142 8144 8145
Fővárosi Kertészeti Fővárosi Biztonsági Iroda Budapest Bábszínház Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház
Címrend Nonprofit Zrt. Közhasznú Nonprofit Kft. Nonprofit Kft. Nonprofit Kft.
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 883 884 885 886 887 888 889 890 891 892 893 894
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 1 850 250 2 234 491 2 234 491 175 000 157 500 114 371 515 052 521 105 521 105 267 700 271 200 271 200
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 1 850 250 2 234 491 2 234 491 175 000 157 500 114 371 515 052 521 105 521 105 267 700 271 200 271 200
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 700 700
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 700 700
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 500 000
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 500 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 2 350 250 2 234 491 2 234 491 175 000 157 500 114 371 515 052 521 105 521 105 267 700 271 900 271 900
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8146 8147 8148 8150
Radnóti Miklós Színház Vígszínház Katona József Színház BKK Közút Zrt.
Címrend Nonprofit Kft. Nonprofit Kft. Nonprofit Kft.
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 895 896 897 898 899 900 901 902 903 904 905 906
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 284 027 307 647 307 647 833 400 844 017 844 017 494 243 501 199 501 199
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 284 027 307 647 307 647 833 400 844 017 844 017 494 243 501 199 501 199 0 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 2 992 644 2 711 598 2 346 928
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 992 644 2 711 598 2 346 928
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 284 027 307 647 307 647 833 400 844 017 844 017 494 243 501 199 501 199 2 992 644 2 711 598 2 346 928
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8151 8152 8153 8155
Magyar Turizmus Zrt. támogatása BKV Zrt. támogatása Fővárosi Vízművek Zrt. BÖP Kft. támogatása
Címrend a Virágos Magyarországért
Környezetszépítő Versenyre
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 907 908 909 910 911 912 913 914 915 916 917 918
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 1 500 1 500 15 000 000 20 311 516 20 311 516
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 9 000 000 14 000 000 14 000 000 25 000
9 Működési kiadások összesen 0 1 500 1 500 24 000 000 34 311 516 34 311 516 0 0 0 0 25 000 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 12 094 000 12 094 000
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 12 094 000 12 094 000 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 1 500 1 500 24 000 000 34 311 516 34 311 516 0 12 094 000 12 094 000 0 25 000 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8100 8201 8206 8210
Vállalkozások támogatása Vagyongazdálkodási keret Bűnmegelőzési célú Környezetvédelmi Alap
Címrend összesen bizottsági keret
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 919 920 921 922 923 924 925 926 927 928 929 930
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 0 0 0
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 0 0 0
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
4 Dologi kiadások (áfával) 0 0 0
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 54 427 761 81 465 214 80 013 830 4 000 51 834 35 071
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 0 0 4 000 36 373 23 108
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 9 000 000 14 204 900 14 179 900
9 Működési kiadások összesen 63 427 761 95 670 114 94 193 730 0 0 0 0 8 000 0 0 88 207 58 179
10 Intézményi beruházások (áfával) 0 0 0
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 126 992 107 315
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 1 492 048 1 205 828 207 719
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 210 380 12 104 800 12 094 000
16 Felhalmozási kiadások összesen 1 702 428 13 437 620 12 409 033 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 0 0
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 3 671 544 2 718 756 2 348 028
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0 3 677 3 677
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 0 0 0
21 Felújítási kiadások összesen 3 671 544 2 718 756 2 348 028 0 0 0 0 0 0 0 3 677 3 677
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 68 801 733 111 826 490 108 950 792 0 0 0 0 8 000 0 0 91 884 61 855
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 0 0 0
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 0 0 0
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 0 0
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 0 0 0
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 0
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 0 0
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8218 8219 8227 (korábban:7322) 8228 (korábban:7323)
Fővárosi Taxiállomásokat BFVT Kft. közszolgáltatás Közvilágítás Vízrendezés
Címrend Üzemeltető Nonprofit Kft.
alulkompenzációja
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 931 932 933 934 935 936 937 938 939 940 941 942
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával) 7 158 7 158 175 360 24 040 6 217 000 6 041 705 5 956 122 244 575 887 483 851 045
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 7 158 7 158 0 175 360 24 040 6 217 000 6 041 705 5 956 122 244 575 887 483 851 045
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 1 992
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 1 992 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 7 158 7 158 0 175 360 24 040 6 217 000 6 043 697 5 956 122 244 575 887 483 851 045
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8229 (korábban:7324) 8230 (korábban:7325) 8231 (korábban:7231) 8233 (korábban:7313)
Temetőfenntartás FKF. Zrt. köztisztasági feladatok BFVK Zrt. közszolgáltatás Parking Kft. feladatai
Címrend
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 943 944 945 946 947 948 949 950 951 952 953 954
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával) 24 625 22 163 18 360 6 402 070 6 415 281 5 474 966 3 500 5 000 1 937
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 24 625 22 163 18 360 6 402 070 6 415 281 5 474 966 0 3 500 0 0 5 000 1 937
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 24 625 22 163 18 360 6 402 070 6 415 281 5 474 966 0 3 500 0 0 5 000 1 937
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8236 (korábban:7316) 8237 (korábban:7317) 8238 (korábban:7326) 8246 (korábban:7246)
Budapest Közlekedési Központ Zrt. Fővárosi Településtisztasági és BKSZT szennyvíziszap szállítás FIMŰV Zrt. közszolgáltatás
Címrend feladatai Környezetvédelmi Kft. közszolgáltatási
feladat elszámolása
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 955 956 957 958 959 960 961 962 963 964 965 966
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 2
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával) 9 992 168 2 157 279 1 776 875 1 164 387 1 265 534 768 349 80 294 80 294 5 975 4 938
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 387 300 387 300
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 9 992 168 2 157 279 1 776 875 1 164 387 1 652 834 1 155 649 0 80 294 80 294 0 5 977 4 938
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 9 992 168 2 157 279 1 776 875 1 164 387 1 652 834 1 155 649 0 80 294 80 294 0 5 977 4 938
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 930 930 1 164 387 1 084 093 845 454 80 294 80 294
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 930 930 1 164 387 1 084 093 845 454 0 80 294 80 294 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8247 (korábban:7247) 8250 (korábban:7250) 8200
Budapest Szíve Városfejlesztő BFVK Zrt. közszolgáltatás Közszolgáltatási szerződéssel számla
Címrend Nonprofit Kft. feladatai ellenében végzett önkormányzati
feladatok összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 967 968 969 970 971 972 973 974 975
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 0 0 0
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 13 12 0 15 12
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
4 Dologi kiadások (áfával) 66 000 2 743 587 2 927 216 1 782 142 26 854 412 19 993 948 16 746 225
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 0 443 134 422 371
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 40 373 23 108
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 66 000 0 0 2 743 587 2 927 229 1 782 155 26 854 412 20 477 470 17 191 716
10 Intézményi beruházások (áfával) 289 391 291 931 2 540 289 391 291 931 2 540
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 289 391 291 931 2 540 289 391 291 931 2 540
17 Intézményi felújítások (áfával) 554 173 736 467 635 902 554 173 736 467 635 902
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 3 677 3 677
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 0 1 992 0
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 554 173 736 467 635 902 554 173 742 136 639 579
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 66 000 0 0 3 587 151 3 955 627 2 420 597 27 697 976 21 511 537 17 833 835
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 1 164 387 1 165 317 926 678
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 0 0 0
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 0 0
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 0 0 0
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 0
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 0 0
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 1 164 387 1 165 317 926 678
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8301 8303 8306 8313
HOSTIS Idegenforgalmi és Menhely Alapítvány Fővárosi Szociális Alapítvány Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Címrend Nemzetközi Gazdasági Szakképzési
Közalapítvány
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 977 978 979 980 981 982 983 984 985 986 987 988
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 43 272 43 272 43 272 159 628 179 444 179 444 616 616 71 130 77 601 77 601
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 43 272 43 272 43 272 159 628 179 444 179 444 0 616 616 71 130 77 601 77 601
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 43 272 43 272 43 272 159 628 179 444 179 444 0 616 616 71 130 77 601 77 601
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8315 8317 8319 8321
TÁMASZ Alapítvány Oltalom Karitatív Egyesület Súlyos tanulási és magatartási prob- Rajkó Oktatási és Művészeti Alapítvány
Címrend lémával küzdő gyerekeket, tanulókat támogatása
oktató nonprofit szervezetek támogatása
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 989 990 991 992 993 994 995 996 997 998 999 1000
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 500 500 1 645 1 645 394 690 307 101 304 838 23 872 21 485 21 485
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 500 500 0 1 645 1 645 394 690 307 101 304 838 23 872 21 485 21 485
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 500 500 0 1 645 1 645 394 690 307 101 304 838 23 872 21 485 21 485
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8329 8330 8331 8332
Korai Fejlesztő Központ MOTÍVÁCIÓ Alapítvány Léthatáron Alapítvány RÉS Alapítvány
Címrend
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1001 1002 1003 1004 1005 1006 1007 1008 1009 1010 1011 1012
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 20 000 20 000 20 000 19 700 17 730 17 730 286 286 88 88
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 20 000 20 000 20 000 19 700 17 730 17 730 0 286 286 0 88 88
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 20 000 20 000 20 000 19 700 17 730 17 730 0 286 286 0 88 88
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8335 8337 8339 8346
Budapesti Szociális Vöröskereszt Budapesti Központ Gálfi Béla Gyógyító és Hajléktalanokért Alapítvány
Címrend Forrásközpont Rehab Kht. (hajléktalan férőhelyek támogatása)
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1013 1014 1015 1016 1017 1018 1019 1020 1021 1022 1023 1024
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 1 289 1 289 244 244 614 614 1 519 1 519
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 1 289 1 289 0 244 244 0 614 614 0 1 519 1 519
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 1 289 1 289 0 244 244 0 614 614 0 1 519 1 519
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8347 8350 8351 8353
Menedék Alapítvány Tiszta Forrás Alapítvány Twist Olivér Alapítvány Budapest Sport Egyesület
Címrend (hajléktalan férőhelyek támogatása) (hajléktalan férőhelyek támogatása) (hajléktalan férőhelyek támogatása) támogatása
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1025 1026 1027 1028 1029 1030 1031 1032 1033 1034 1035 1036
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 116 116 213 213 320 320 124 625 119 640 119 640
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 116 116 0 213 213 0 320 320 124 625 119 640 119 640
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 116 116 0 213 213 0 320 320 124 625 119 640 119 640
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8355 8356 8359 8360
Fiatalok Önsegítő Egyesülete Léthatáron Alapítvány Pomázi Rehabilitációért Alapítvány Vöröskereszt Budapesti Központja
Címrend (hajléktalan férőhelyek támogatása) (hajléktalan férőhelyek támogatása) (hajléktalan férőhelyek támogatása)
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1037 1038 1039 1040 1041 1042 1043 1044 1045 1046 1047 1048
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 145 145 737 737 339 339 3 478 3 478
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 145 145 0 737 737 0 339 339 0 3 478 3 478
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 145 145 0 737 737 0 339 339 0 3 478 3 478
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8365 8368 8369
JAZZART Közcélú Alapítvány Emberbarát Alapítvány Magyarországi Református Egyház
Címrend Kallódó Ifjúságot Mentő Missziója
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1049 1050 1051 1052 1053 1054 1055 1056 1057
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 1 000 3 150 5 240 5 240 945 945 425
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 1 000 0 3 150 5 240 5 240 945 945 425
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 1 000 0 3 150 5 240 5 240 945 945 425
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8370 8372 8376
Evangéliumi Pünkösdi Közösség Oltalom Karitatív Egyesület Budapesti Fesztiválzenekar
Címrend Hajnalcsillag Rehabilitációs Otthon (hajléktalan férőhelyek támogatása) Alapítvány
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1058 1059 1060 1061 1062 1063 1064 1065 1066
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 1 155 1 155 1 155 4 272 4 272 300 000 273 122 268 662
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 1 155 1 155 1 155 0 4 272 4 272 300 000 273 122 268 662
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 1 155 1 155 1 155 0 4 272 4 272 300 000 273 122 268 662
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8381 8382 8300
Angolnyelvű Színház Közhasznú Függetlenül Egymással Alapítványok, civil
Címrend Alapítvány Közhasznú Testület szervezetek támogatása összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1067 1068 1069 1070 1071 1072 1073 1074 1075
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 0 0 0
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 0 0 0
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
4 Dologi kiadások (áfával) 0 0 0
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 8 000 7 600 7 600 30 000 30 000 30 000 1 200 167 1 121 756 1 113 512
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 0 0
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 8 000 7 600 7 600 30 000 30 000 30 000 1 200 167 1 121 756 1 113 512
10 Intézményi beruházások (áfával) 0 0 0
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 0 0
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 0 0 0
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 8 000 7 600 7 600 30 000 30 000 30 000 1 200 167 1 121 756 1 113 512
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 0 0 0
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 0 0 0
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 0 0
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 0 0 0
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 0
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 0 0
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8401 8402 8403 8405
Költségvetési szerveknek folyósított Céljelleggel támogatott Önkormányzati fejlesztések Adósságszolgálat
Címrend támogatás egészségügyi felújítások
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1077 1078 1079 1080 1081 1082 1083 1084 1085 1086 1087 1088
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával) 1 928 937 2 190 781 1 694 938 4 469 500 4 469 500 3 086 722
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 60 057 525 61 777 636 61 739 421
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 60 057 525 61 777 636 61 739 421 0 0 0 1 928 937 2 190 781 1 694 938 4 469 500 4 469 500 3 086 722
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 62 284 227 55 775 205 26 793 891
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 75 036 483 72 660 094 42 442 013
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 799 336 991 585 896 037 9 590 596 9 524 640 722 773
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 72 105 72 105
16 Felhalmozási kiadások összesen 799 336 991 585 896 037 0 0 0 146 911 306 138 032 044 70 030 782 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 706 188 676 562
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 706 188 676 562 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 10 646 200 10 646 200 10 516 895
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 60 856 861 62 769 221 62 635 458 706 188 676 562 0 148 840 243 140 222 825 71 725 720 15 115 700 15 115 700 13 603 618
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8406 8408 8411 8412
Energetikai feladatok Idegenforgalmi bevételekből Pénzügytechnikai feladatok Szakképzési hozzájárulás elszámolása
Címrend kerületeknek átadás
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1089 1090 1091 1092 1093 1094 1095 1096 1097 1098 1099 1100
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával) 4 820 3 551 070 6 045 513 6 045 594
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás 39 763 61 746 41 603
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 4 820 0 39 763 61 746 41 603 3 551 070 6 045 513 6 045 594 0 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 381 714 381 714
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 381 714 381 714
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 4 820 0 39 763 61 746 41 603 3 551 070 6 045 513 6 045 594 0 381 714 381 714
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8413 8416 8423 8427
Sport célú támogatás Megszűnt intézmények kiadásai Szemünk Fénye fűtés- és Értékpapír vásárlás
Címrend világításkorszerűsítési
program bérleti díja
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1101 1102 1103 1104 1105 1106 1107 1108 1109 1110 1111 1112
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával) 32 031 32 506 31 773
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 120 300 113 498 100 828
6 Támogatás értékű működési kiadás 3 400 312
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 120 300 116 898 100 828 0 0 312 32 031 32 506 31 773 0 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 27 142 27 142
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 2 484 2 484
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 29 626 29 626 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások 1 920 119
24 Kiadások összesen 120 300 116 898 100 828 0 29 626 29 938 32 031 32 506 31 773 0 0 1 920 119
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8432 8446 8447 8448
Adósminősítésekkel kapcsolatos Nagyrendezvények kerete Főpolgármesteri keret Városmajor fejlesztése
Címrend kötelezettségekre
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1113 1114 1115 1116 1117 1118 1119 1120 1121 1122 1123 1124
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával) 20 000 19 793
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 11 090 11 090 1 750 77 515 76 815
6 Támogatás értékű működési kiadás 1 200 1 200
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 20 000 19 793 0 0 11 090 11 090 1 750 78 715 78 015 0 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 11 300 11 300
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 150 000
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 11 300 11 300 0 150 000 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 4 000 4 000
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 4 000 4 000 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 20 000 19 793 0 0 11 090 11 090 1 750 94 015 93 315 0 150 000 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8450 8453 8454 8455
Szolgálati lakás MLSZ FIFA Kongresszus Kulturális keret III.ker Óbuda-Békásmegyer Önkorm.
Címrend bérleti jogának pénzbeli megváltása Flórián téri szoborcsoport
(1084 Budapest, Rákóczi tér 4.) környezetrendezésének támogatása
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1125 1126 1127 1128 1129 1130 1131 1132 1133 1134 1135 1136
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 6 900 6 900 30 000 23 000 22 754 40 950 40 950
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 6 900 6 900 30 000 23 000 22 754 0 40 950 40 950 0 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 2 000 2 000
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 000 2 000
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 6 900 6 900 30 000 23 000 22 754 0 40 950 40 950 0 2 000 2 000
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8457 8458 8459 8460
Budapest-Budaörs Szennyvízelvezetési Nemzetiségi önkormányzatoknak Főpolgármesteri Hivatalnak Fővárosi Közterületi Parkolási
Címrend Beruházó Önkormányzati Társulásnak folyósított támogatás folyósított támogatás Társulásnak folyósított
folyósított támogatás támogatás
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1137 1138 1139 1140 1141 1142 1143 1144 1145 1146 1147 1148
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 113 113
6 Támogatás értékű működési kiadás 8 349 9 849 9 849 66 158 131 946 127 223
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 10 865 270 11 073 296 9 442 213
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 8 349 9 849 9 849 66 158 131 946 127 223 10 865 270 11 073 296 9 442 213 0 113 113
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 5 000 1 334 401 1 303 921
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 5 000 0 0 0 0 1 334 401 1 303 921 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 8 349 14 849 9 849 66 158 131 946 127 223 12 199 671 12 377 217 9 442 213 0 113 113
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8461 8462 8464
BVV kisebbségi részvények HUNGÁRIAVÍZ kisebbségi WHB Követelés-vásárlás (CET)
Címrend vételára részvények vásárlása
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1149 1150 1151 1152 1153 1154 1155 1156 1157
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával) 820 000 291 274
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 820 000 291 274
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 156 000 156 000 2 600 000 2 588 557
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 156 000 156 000 0 2 600 000 2 588 557 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 156 000 156 000 0 2 600 000 2 588 557 0 820 000 291 274
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8466 8470 8400
BSE ingatlan tulajdoni hányad Könyvvizsgálói díj Önkormányzati kiadások
Címrend megváltás összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1158 1159 1160 1161 1162 1163 1164 1165 1166
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 0 0 0
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 0 0 0
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
4 Dologi kiadások (áfával) 21 463 19 250 10 001 538 13 604 376 11 169 551
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 152 050 273 066 259 450
6 Támogatás értékű működési kiadás 114 270 208 141 180 187
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 70 922 795 72 850 932 71 181 635
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 0 0 0 0 21 463 19 250 81 190 653 86 936 515 82 790 822
10 Intézményi beruházások (áfával) 0 0 0
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 200 000 62 284 227 58 731 205 29 538 448
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 75 036 483 72 671 394 42 453 313
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 11 724 333 12 358 860 2 002 524
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 72 105 72 105
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 200 000 0 0 0 0 149 045 043 143 833 564 74 066 390
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 0 0
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 31 142 31 142
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 2 484 2 484
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 706 188 676 562 0
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 706 188 710 188 33 626
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 10 646 200 10 646 200 10 516 895
23 Egyéb kiadások 0 0 1 920 119
24 Kiadások összesen 0 200 000 0 0 21 463 19 250 241 588 084 242 126 467 169 327 853
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 0 0 0
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 0 0 0
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 0 0
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 0 0 0
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 0
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 0 0
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8501 8502 8503 8504
Intézményi működési bevételek Illetékek Iparűzési adó Idegenforgalmi adó
Címrend
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1168 1169 1170 1171 1172 1173 1174 1175 1176 1177 1178 1179
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 14 694 598 15 215 872 11 666 870
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 5 682 000 5 682 000 5 409 692 83 900 000 84 155 000 84 569 016 30 000 30 000 22 361
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 14 694 598 15 215 872 11 666 870 5 682 000 5 682 000 5 409 692 83 900 000 84 155 000 84 569 016 30 000 30 000 22 361
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8505 8506 8507 8509
Átengedett központi adók (SZJA) Bírságok, pótlékok és Normatív hozzájárulások Egyéb központi
Címrend egyéb sajátos bevételek támogatás
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1180 1181 1182 1183 1184 1185 1186 1187 1188 1189 1190 1191
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 5 060 090 5 060 090 5 060 802 4 770 838 4 971 178 5 069 685
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 28 509 056 28 253 837 28 253 837 6 024 171 6 024 171
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 5 060 090 5 060 090 5 060 802 4 770 838 4 971 178 5 069 685 28 509 056 28 253 837 28 253 837 0 6 024 171 6 024 171
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8510 8511 8513 8514
Helyi önkormányzatok Normatív kötött Tárgyi eszközök, immateriális Önkormányzati lakások
Címrend színházi támogatása felhasználású támogatások javak értékesítése értékesítése
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1192 1193 1194 1195 1196 1197 1198 1199 1200 1201 1202 1203
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 3 826 400 3 854 400 3 854 400 1 129 191 2 273 195 2 273 195
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 629 477 2 889 216 1 250 614 404 412 404 412 320 738
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 3 826 400 3 854 400 3 854 400 1 129 191 2 273 195 2 273 195 629 477 2 889 216 1 250 614 404 412 404 412 320 738
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8517 8518 8519 8520
Egyéb vagyoni jog értékesítéséből Egyéb önkormányzati vagyon Tartós részesedések Osztalék és hozam bevétel
Címrend származó bevétel üzemeltetéséből származó bevétel értékesítése
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1204 1205 1206 1207 1208 1209 1210 1211 1212 1213 1214 1215
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 2 300 2 300 2 090 5 397 206 5 397 206 5 397 206 29 000 29 000 11 928 000 14 560 417 15 716 417
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 2 300 2 300 2 090 5 397 206 5 397 206 5 397 206 0 29 000 29 000 11 928 000 14 560 417 15 716 417
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8522 8523 8524 8526
Működési célú Beruházási célú Felhalmozási célú támogatási Központosított pót-
Címrend pénzeszköz átvétel pénzeszköz átvétel kölcsönök visszatérülése előirányzatok
államháztartáson kívülről államháztartáson kívülről
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1216 1217 1218 1219 1220 1221 1222 1223 1224 1225 1226 1227
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 34 692 652 34 692 652
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 642 066 1 177 357 720 586
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 1 000 000 1 303 372 1 075 200
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 476 280 12 500 001 289 013
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 642 066 1 177 357 720 586 1 000 000 1 303 372 1 075 200 476 280 12 500 001 289 013 0 34 692 652 34 692 652
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8527 8529 8530 8531
Működési célú támogatási kölcsön Támogatásértékű felújítási bevétel Egyéb fejlesztési célú hitel Előző évek működési célú
Címrend pénzmaradványa
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1228 1229 1230 1231 1232 1233 1234 1235 1236 1237 1238 1239
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 2 092 622 2 377 276 1 671 088
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 9 015 000 14 294 900 14 294 900 17 714 900 17 714 900 12 069 240
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 9 092 500 18 452 143 17 085 975
38 Bevételek összesen 9 015 000 14 294 900 14 294 900 2 092 622 2 377 276 1 671 088 17 714 900 17 714 900 12 069 240 9 092 500 18 452 143 17 085 975
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8532 8533 8534 8535
Fejlesztési célhitelek EIB III. hitel Városrehabilitációs és lakásértékesítési Támogatásértékű
Címrend keretmaradványa számlákról előző évben vásárolt működési bevétel
éven belüli értékpapírok értékesítése
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1240 1241 1242 1243 1244 1245 1246 1247 1248 1249 1250 1251
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 33 410 648 3 015 734 3 075 865
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 18 707 800 18 707 800
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 21 688 806 21 688 806 16 100 763 7 346 855 7 346 855 7 346 855
38 Bevételek összesen 21 688 806 21 688 806 16 100 763 18 707 800 18 707 800 0 7 346 855 7 346 855 7 346 855 33 410 648 3 015 734 3 075 865
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8536 8537 8538 8541
Támogatásértékű M2 alszámla maradványa Céljellegű fejlesztési támogatások Felhalmozási célú
Címrend beruházási bevétel maradványa ÁFA visszatérülések
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1252 1253 1254 1255 1256 1257 1258 1259 1260 1261 1262 1263
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 417 603 448 045
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 66 045 295 62 745 092 35 628 038
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 6 419 160 6 419 160 6 307 386 5 000 000 5 000 000 759 843
38 Bevételek összesen 66 045 295 62 745 092 35 628 038 6 419 160 6 419 160 6 307 386 5 000 000 5 000 000 759 843 417 603 448 045 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8542 8544 8545 8546
Felhalmozási kamatbevételek Előző évről áthúzódó felhalmozási Államháztartáson belüli továbbadási Előző évek egyéb felhalmozási
Címrend és felhalmozási célú kiadások kötelezettséggel terhelt célú működési bevétel célú pénzmaradványa
realizált árfolyamnyereség önrészének forrásmaradványa nemzetiségi önkormányzatok részére
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1264 1265 1266 1267 1268 1269 1270 1271 1272 1273 1274 1275
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 1 625 445 3 156 788 3 004 730
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 4 723 4 723 4 723
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 10 762 758 12 249 422 13 034 715
38 Bevételek összesen 1 625 445 3 156 788 3 004 730 10 762 758 12 249 422 13 034 715 4 723 4 723 4 723 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8500 8701 8704
Önkormányzati bevételek XVIII. ker. Kisfaludy utca Fővárosi Polgári Védelmi
Címrend összesen sárga villogó jelzőlámpa Igazgatóság Támogatása
létesítése
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1276 1277 1278 1279 1280 1281 1282 1283 1284
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 0 0 0
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 0 0 0
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
4 Dologi kiadások (áfával) 0 0 0
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 0 0 0
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 0 0 17 000 15 300
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 17 000 15 300 0
10 Intézményi beruházások (áfával) 0 0 0
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0 3 500 3 500 3 500 6 000 6 000
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 3 500 3 500 3 500 6 000 6 000 0
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 0 0
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 0 0 0
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 0 0 0 3 500 3 500 3 500 23 000 21 300 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 14 694 598 15 215 872 11 666 870
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 99 442 928 99 898 268 100 131 555
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 33 464 647 75 098 255 75 098 254
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 20 404 443 26 887 384 25 720 796
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 33 415 371 3 020 457 3 080 588
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 66 045 295 62 745 092 35 628 038
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 2 092 622 2 377 276 1 671 088
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 642 066 1 177 357 720 586
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 1 000 000 1 303 372 1 075 200
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 45 913 980 63 217 601 26 653 153
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 60 310 079 71 156 386 60 635 536
38 Bevételek összesen 377 426 029 422 097 320 342 081 664 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8705 8709 8710
Budapesti Rendőrfőkapitányság Támogatás a Budapesti X.ker.Kőbánya Önkorm.részére tám. nyújt.
Címrend támogatása Rendőr-főkapitányság részére a Sibrik u-Harmat u-Gergely u-Noszlop u
aluljárokban lévő kamerák működtetésére ált. hat. rekultivált növénytel munkáira
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1285 1286 1287 1288 1289 1290 1291 1292 1293
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás 90 000 41 000 40 000 27 000 27 000
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 90 000 41 000 40 000 0 27 000 27 000 0 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 74 500 33 500 40 000
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 74 500 33 500 0 0 0 0 40 000 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 90 000 115 500 73 500 0 27 000 27 000 0 40 000 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8711 8712 8700
Váci Egyházmegye BKV Előre SC támogatása Egyéb szervezetek támogatása
Címrend támogatása összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1294 1295 1296 1297 1298 1299 1300 1301 1302
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 0 0 0
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 0 0 0
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
4 Dologi kiadások (áfával) 0 0 0
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 17 900 18 652 18 652 20 000 20 000 17 900 38 652 38 652
6 Támogatás értékű működési kiadás 107 000 83 300 67 000
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 0 0 0
9 Működési kiadások összesen 17 900 18 652 18 652 0 20 000 20 000 124 900 121 952 105 652
10 Intézményi beruházások (áfával) 0 0 0
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 9 500 124 000 37 000
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 0 0 0
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 9 500 124 000 37 000
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 0 0
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 0 0 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 0 0 0
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 17 900 18 652 18 652 0 20 000 20 000 134 400 245 952 142 652
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 0 0 0
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 0 0 0
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 0 0
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 0 0 0
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 0
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 0 0
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8802 8803 8804 8805 (korábban:7236)
Pénzügyi tanácsadó szolgáltatások DHK-s tartozások Fővárosi Migrációs Épít Zrt. elszámolása
Címrend ellátása Kerekasztal projekt
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1304 1305 1306 1307 1308 1309 1310 1311 1312 1313 1314 1315
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 2 176
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 588
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával) 20 000 2 282 39 812 445 344 11 416
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 45 000 44 922
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 20 000 0 0 45 000 44 922 0 5 046 0 39 812 445 344 11 416
10 Intézményi beruházások (áfával) 137 189 137 189
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 137 189 137 189 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 20 000 0 0 45 000 44 922 0 5 046 0 177 001 582 533 11 416
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 35 400 35 400 19 599
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 141 601 141 601 69 530
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 177 001 177 001 89 128
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8806 (korábban:7239) 8807 (korábban:7207) 8810 (korábban:7210) 8812 (korábban:7212)
Pályázati támogatással vásárolt Kulturális feladatok Vészhelyzet tájékoztatási Közlekedési szakmai
Címrend bérlakások működési kiadásai feladatok feladatok
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1316 1317 1318 1319 1320 1321 1322 1323 1324 1325 1326 1327
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával) 8 710 6 906 3 327 73 981 1 632 1 469
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 8 710 6 906 3 327 0 0 0 0 73 981 0 1 632 1 469 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával) 9 600
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 900 900 824
21 Felújítási kiadások összesen 0 9 600 0 900 900 824 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 8 710 16 506 3 327 900 900 824 0 73 981 0 1 632 1 469 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 220 220 293
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 1 230 1 230 1 788
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 1 450 1 450 2 081 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8813 (korábban:7213) 8814 8815 (korábban:7341) 8816 (korábban:7216)
Kommunális szakmai Területfejlesztési feladatok Személynevet viselő utcák Települési értékvédelmi
Címrend feladatok ismertető tábláinak elkészítése támogatás
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1328 1329 1330 1331 1332 1333 1334 1335 1336 1337 1338 1339
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 629
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 171
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával) 32 054 41 9 200 5 715 2 000 10 000 9 400 1 661
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 32 054 41 0 10 000 5 715 2 000 0 0 10 000 9 400 1 661
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 6 350 29 525 6 350
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 350 29 525 6 350
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 39 000 63 675 41 170
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 1 000 2 000 1 000
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 40 000 65 675 42 170
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 32 054 41 0 10 000 5 715 2 000 0 0 56 350 104 600 50 181
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 4 123 4 123
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 57 636 62 039 38 864
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 57 636 66 162 42 987
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8817 (korábban:7361) 8819 (korábban:7219) 8820 (korábban:7720) 8821
Csótány-, patkány-, és Tagsági díjak Népességegészségügyi akcióterv Közraktárak
Címrend szúnyogírtás
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1340 1341 1342 1343 1344 1345 1346 1347 1348 1349 1350 1351
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával) 353 230 342 840 280 161 10 067 11 305 10 815 10 033 10 033 72 000 23 353
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 353 230 342 840 280 161 10 067 11 305 10 815 0 10 033 10 033 0 72 000 23 353
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 353 230 342 840 280 161 10 067 11 305 10 815 0 10 033 10 033 0 72 000 23 353
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8824 8827 (korábban:7227) 8830 (korábban:7249) 8831 (korábban:7312)
Óbudai Gázgyár elszámolása Egyszeri hozzájárulási díj Apportérték meghatározásához Hatósági gépjármű-elszállítás
Címrend (BVV Zrt.) elkülönített kezelése kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1352 1353 1354 1355 1356 1357 1358 1359 1360 1361 1362 1363
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával) 3 113 3 113 7 025 6 333
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 200 000 177 955 4 000 156 379
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 200 000 177 955 4 000 156 379 0 0 3 113 3 113 7 025 6 333 0
10 Intézményi beruházások (áfával) 235 000
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 235 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával) 950 000
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 950 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 1 385 000 177 955 4 000 156 379 0 0 3 113 3 113 7 025 6 333 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 200 000 176 590
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 100 100
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 4 000 4 000
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 1 185 000
38 Bevételek összesen 0 1 385 000 176 590 4 000 4 000 0 0 0 0 100 100 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8832 (korábban:7331) 8834 (korábban:7371) 8835 (korábban:7381) 8836 (korábban:7311)
Természetvédelmi feladatok Fővárosi Önkormányzat Tűzoltó laktanyák felújítása Út-, hídfenntartás
Címrend tulajdonában lévő lakások pályázati önrész
üzemeltetése
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1364 1365 1366 1367 1368 1369 1370 1371 1372 1373 1374 1375
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával) 1 320 660 27 449 30 354 22 108 771 873 1 073 238 898 237
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás 11 512 11 512
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 14 200
9 Működési kiadások összesen 0 1 320 660 41 649 41 866 33 620 0 0 0 771 873 1 073 238 898 237
10 Intézményi beruházások (áfával) 10 913 10 913
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 10 913 10 913 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával) 18 689 868 18 442 422 4 230 783
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 66 625 13 325
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 109 967
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 109 967 0 0 66 625 13 325 0 18 689 868 18 442 422 4 230 783
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 1 320 660 162 529 52 779 33 620 66 625 13 325 0 19 461 741 19 515 660 5 129 020
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 1 538 1 538 2 140 110 277 110 277 60 639
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 9 406 9 406 11 223
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 10 944 10 944 13 363 0 0 0 110 277 110 277 60 639
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8837 (korábban:7311) 8838 (korábban:7251) 8839 (korábban:7252)
Forgalomtechnikai feladatok Környezetvédelmi tervezői Közterülettel kapcsolatos feladatok
Címrend állapotértékelés
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1376 1377 1378 1379 1380 1381 1382 1383 1384
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával) 15 000 13 500 8 000 16 293 1 704
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart.
9 Működési kiadások összesen 0 0 0 15 000 13 500 0 8 000 16 293 1 704
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 88 000 88 000 47 922
21 Felújítási kiadások összesen 88 000 88 000 47 922 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 88 000 88 000 47 922 15 000 13 500 0 8 000 16 293 1 704
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8842 (korábban:7206) 8800 8000
Hajléktalanok átmeneti segélye Önkormányzati ágazati szakmai feladatok Önkormányzati bevételek és kiadások
Címrend és közvetlenül kapcsolódó bevételek összesen
összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1385 1386 1387 1388 1389 1390 1391 1392 1393
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 0 2 805 0 0 2 805 0
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 0 759 0 0 774 12
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 0 0 0
4 Dologi kiadások (áfával) 1 254 798 2 180 965 1 272 343 38 110 748 35 779 289 29 188 118
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 77 886 94 011 77 734 81 886 495 390 300 610 55 879 764 83 837 212 82 148 426
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 11 512 11 512 221 270 343 326 281 807
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0 70 922 795 72 850 932 71 181 635
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 14 200 0 0 9 014 200 14 204 900 14 179 900
9 Működési kiadások összesen 77 886 94 011 77 734 1 350 884 2 691 431 1 584 466 174 148 777 207 019 238 196 979 898
10 Intézményi beruházások (áfával) 148 102 383 102 0 437 493 675 033 2 540
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0 62 284 227 58 858 197 29 645 763
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0 76 528 531 73 877 222 42 661 031
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0 11 733 833 12 482 860 2 039 524
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 6 350 29 525 6 350 216 730 12 206 430 12 172 455
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 154 452 412 627 6 350 151 200 814 158 099 742 86 521 313
17 Intézményi felújítások (áfával) 18 689 868 19 402 022 4 230 783 19 244 041 20 138 489 4 866 685
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 39 000 63 675 41 170 3 710 544 2 813 573 2 420 340
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 67 625 15 325 1 000 67 625 21 486 7 161
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 198 867 88 900 48 746 905 055 767 454 48 746
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 18 995 360 19 569 922 4 321 698 23 927 265 23 741 002 7 342 932
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0 10 646 200 10 646 200 10 516 895
23 Egyéb kiadások 0 0 0 0 0 1 920 119
24 Kiadások összesen 77 886 94 011 77 734 20 500 696 22 673 980 5 912 514 359 923 056 399 506 182 303 281 157
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 147 435 347 435 259 259 16 006 420 16 728 624 12 852 808
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 10 736 10 736 13 011 99 453 664 99 909 004 100 144 566
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 0 0 0 33 464 647 75 098 255 75 098 254
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 141 601 141 601 69 530 20 546 044 27 028 985 25 790 326
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 0 0 0 33 415 371 3 020 457 3 080 588
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 0 66 045 295 62 745 092 35 628 038
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0 2 092 622 2 377 276 1 671 088
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 4 000 4 000 0 646 066 1 181 357 720 586
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 4 123 4 123 1 000 000 1 307 495 1 079 323
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 57 636 62 039 38 864 45 971 616 63 279 640 26 692 017
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 1 185 000 0 60 310 079 72 341 386 60 635 536
38 Bevételek összesen 0 0 0 361 408 1 754 934 384 788 378 951 824 425 017 571 343 393 130
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
9105 9107 9108 9110
Schöpp-Merei Ágost Kórház és Aluljárókban lévő kamerák Elkerülő oktatási intézmények Közművelődési érdekeltségnövelő
Címrend Anyavédelmi Központi Kht működtetésére bevételeinek kezelésére és kiadásainak pályázat önrésze
műhiba perek miatti céltartaléka fedezetére
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1395 1396 1397 1398 1399 1400 1401 1402 1403 1404 1405 1406
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 113 440 322 096 30 000 932 769 1 500
9 Működési kiadások összesen 113 440 322 096 0 30 000 0 0 0 932 769 0 1 500 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 113 440 322 096 0 30 000 0 0 0 932 769 0 1 500 0 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
9112 9114 9115 9117
Évközi indítású Céltartalék az önkormányzati Gyermek- és ifjúságvédelmi Vagyongazdálkodás
Címrend beruházások szerkezetátalakításhoz kjt. céltartalék ingatlanvásárlási
kapcsolódó kiadásokra céltartaléka
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1407 1408 1409 1410 1411 1412 1413 1414 1415 1416 1417 1418
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 2 000 000 2 277 846 14 301
9 Működési kiadások összesen 0 0 0 2 000 000 2 277 846 0 14 301 0 0 0 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 2 169 929 12 162 803 150 000
16 Felhalmozási kiadások összesen 2 169 929 12 162 803 0 0 0 0 0 0 0 150 000 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 2 169 929 12 162 803 0 2 000 000 2 277 846 0 14 301 0 0 150 000 0 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
9121 9127 9144 9147
Főpolgármesteri keret céltartaléka Év közben belépő oktatási Pedagógusok rendkívüli Árfolyamkockázat és adóerőképesség
Címrend intézmények működési munkavégzésére miatti változás fedezetének
többletköltsége céltartaléka
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1419 1420 1421 1422 1423 1424 1425 1426 1427 1428 1429 1430
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 120 000 1 956 3 200 128 137 218 1 250 000 1 250 000
9 Működési kiadások összesen 120 000 1 956 0 3 200 0 0 128 137 218 0 1 250 000 1 250 000 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 120 000 1 956 0 3 200 0 0 128 137 218 0 1 250 000 1 250 000 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
9153 9156 9157 9160
Gyermek- és ifjúságvédelmi ágazat BTDM Budapesti Turisztikai Céltartalék érettségik és Céltartalék a tárgyévi normatív
Címrend működési tartaléka Desztináció Menedzsment szakmai vizsgáztatás díjazására hozzájárulás lemondására
Nonprofit Kft. támogatási céltartaléka
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1431 1432 1433 1434 1435 1436 1437 1438 1439 1440 1441 1442
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 14 775 40 000 40 000 490 000 10 800 10 800
9 Működési kiadások összesen 14 775 0 0 40 000 40 000 0 490 000 0 0 10 800 10 800 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 14 775 0 0 40 000 40 000 0 490 000 0 0 10 800 10 800 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
9164 9166 9167 9177
Budapesti Kulturális Alap Céltartalék a 2013-2014. években képződő Vis maior tartalék Kockázatkezelési céltartalék
Címrend halm. forráshiány fin.
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1443 1444 1445 1446 1447 1448 1449 1450 1451 1452 1453 1454
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 70 000 2 984 769 361 694 189 256 4 200 000 1 600 000
9 Működési kiadások összesen 70 000 0 0 0 2 984 769 0 361 694 189 256 0 4 200 000 1 600 000 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 70 000 0 0 0 2 984 769 0 361 694 189 256 0 4 200 000 1 600 000 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
9181 9184 9186 9188
Céltartalék a szociális intézmények Év közben belépő szociálpolitikai Céltartalék a Budapest Főváros Céltartalék a szakmai, tanügyi
Címrend működőképességének megőrzésére intézmények működési többletköltsége Közterület-felügyelete igazgatási feladatok támogatására
veszélyességi pótlékára
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1455 1456 1457 1458 1459 1460 1461 1462 1463 1464 1465 1466
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 5 000 241 214 49 500 49 500 76 068
9 Működési kiadások összesen 0 5 000 0 241 214 0 0 49 500 49 500 0 76 068 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 0 5 000 0 241 214 0 0 49 500 49 500 0 76 068 0 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
9189 (korábban:8402) 9190 (korábban:8601) 9191 9192
Felújítási pénzeszközökkel önálló Fővárosi nemzetiségi Közlekedésfejlesztés EU-s finanszírozás
Címrend gazdálkodásra nem jogosult önkormányzatok pályázati keret céltartaléka kockázati tartaléka
költségvetési intézmények céltartaléka céltartaléka
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1467 1468 1469 1470 1471 1472 1473 1474 1475 1476 1477 1478
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 22 000 22 000
9 Működési kiadások összesen 0 0 0 22 000 22 000 0 0 0 0 0 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 291 435 8 938 1 000 000 1 000 000
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 291 435 8 938 0 1 000 000 1 000 000 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 230 775 174 440
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 230 775 174 440 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 230 775 174 440 0 22 000 22 000 0 291 435 8 938 0 1 000 000 1 000 000 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
9193 9194 9195
Peres ügyek céltartaléka Előző városvezetés örökségének 2012. évi kompenzáció egyszeri
Címrend kezelésére céltartalék előleg
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1479 1480 1481 1482 1483 1484 1485 1486 1487
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai
4 Dologi kiadások (áfával)
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt.
6 Támogatás értékű működési kiadás
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 1 000 000 750 000
9 Működési kiadások összesen 0 0 0 1 000 000 750 000 0 0 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával)
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával)
12 Önkormányzati beruházások (áfával)
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám.
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 1 000 000 832 738
16 Felhalmozási kiadások összesen 1 000 000 832 738 0 0 0 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával)
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése
23 Egyéb kiadások
24 Kiadások összesen 1 000 000 832 738 0 1 000 000 750 000 0 0 0 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám.
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból
31 Támogatásértékű beruházási bevétel
32 Támogatásértékű felújítási bevétel
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
9196 9100 9206
Kiegészítő támogatás nemzetiségi Önkormányzati feladatok Bűnmegelőzési célú
Címrend óvodák, iskolák fenntartásához céltartalékai összesen bizottsági keret
céltartaléka
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1488 1489 1490 1491 1492 1493 1494 1495 1496
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 0 0 0
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 0 0 0
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
4 Dologi kiadások (áfával) 0 0 0
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 0 0 0
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 0 0
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 10 236 629 10 436 210 0
9 Működési kiadások összesen 0 0 0 10 236 629 10 436 210 0 0 0 0
10 Intézményi beruházások (áfával) 0 0 0
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 4 611 364 14 004 479 0
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 4 611 364 14 004 479 0 0 0 0
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 0 0
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 230 775 174 440 0
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 0 0 0
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 230 775 174 440 0 0 0 0
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0
23 Egyéb kiadások 0 0 0
24 Kiadások összesen 0 0 0 15 078 768 24 615 129 0 0 0 0
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 0 0 0
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 0 0 0
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 0 0
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 0 0 0
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 0
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 0 0
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
9300 9000 8000-9000
Általános tartalék Önkormányzati kör Önkormányzati kör összesen
Címrend céltartalékai összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1497 1498 1499 1500 1501 1502 1503 1504 1505
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 0 0 0 0 2 805 0
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 0 0 0 0 774 12
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 0 0 0
4 Dologi kiadások (áfával) 0 0 0 38 110 748 35 779 289 29 188 118
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 0 0 0 55 879 764 83 837 212 82 148 426
6 Támogatás értékű működési kiadás 0 0 0 221 270 343 326 281 807
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 0 0 0 70 922 795 72 850 932 71 181 635
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 3 950 000 896 260 14 186 629 11 332 470 0 23 200 829 25 537 370 14 179 900
9 Működési kiadások összesen 3 950 000 896 260 0 14 186 629 11 332 470 0 188 335 406 218 351 708 196 979 898
10 Intézményi beruházások (áfával) 0 0 0 437 493 675 033 2 540
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 0 0 0 0 0 0
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 0 0 0 62 284 227 58 858 197 29 645 762
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0 76 528 531 73 877 222 42 661 032
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 0 0 0 11 733 833 12 482 860 2 039 524
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 4 611 364 14 004 479 0 4 828 094 26 210 909 12 172 455
16 Felhalmozási kiadások összesen 0 0 0 4 611 364 14 004 479 0 155 812 178 172 104 221 86 521 313
17 Intézményi felújítások (áfával) 0 0 0 19 244 041 20 138 489 4 866 685
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 0 0 0 3 710 544 2 813 573 2 420 340
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 230 775 174 440 0 298 400 195 926 7 161
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 0 0 0 905 055 767 454 48 746
21 Felújítási kiadások összesen 0 0 0 230 775 174 440 0 24 158 040 23 915 442 7 342 932
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 0 0 0 10 646 200 10 646 200 10 516 895
23 Egyéb kiadások 0 0 0 0 0 1 920 119
24 Kiadások összesen 3 950 000 896 260 0 19 028 768 25 511 389 0 378 951 824 425 017 571 303 281 157
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 0 0 0 16 006 420 16 728 624 12 852 808
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 0 0 0 99 453 664 99 909 004 100 144 566
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 0 0 0 33 464 647 75 098 254 75 098 254
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 0 0 0 20 546 044 27 028 985 25 790 326
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 0 0 0 33 415 371 3 020 457 3 080 588
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 0 0 0 66 045 295 62 745 092 35 628 038
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 0 0 0 2 092 622 2 377 276 1 671 088
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0 646 066 1 181 357 720 586
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0 1 000 000 1 307 495 1 079 323
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 0 0 0 45 971 616 63 279 640 26 692 017
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 0 0 0 60 310 079 72 341 386 60 635 536
38 Bevételek összesen 0 0 0 0 0 0 378 951 824 425 017 571 343 393 130
39 Létszámkeret (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
B1 B2 B=B1+B2
Fővárosi Önkormányzat Önállóan gazdálkodó költségvetési Fővárosi Önkormányzat
Címrend mindösszesen korrekció nélkül intézményeknek, Főpolgárm-i Hivatalnak mindösszesen korrigálva
folyósított támogatás miatti korrekció
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1507 1508 1509 1510 1511 1512 1513 1514 1515
KIADÁSOK
1 Személyi juttatások 49 602 937 51 177 365 47 669 589 49 602 937 51 177 365 47 669 589
2 Munkaadókat terhelő jár. és szoc. hozzájár-i adó 12 932 743 13 352 243 12 476 802 12 932 743 13 352 243 12 476 802
3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 566 652 655 137 581 386 566 652 655 137 581 386
4 Dologi kiadások (áfával) 61 178 034 67 997 053 57 283 021 61 178 034 67 997 053 57 283 021
5 Működési c. pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre, egyéb jutt. 55 912 169 85 061 634 83 316 188 55 912 169 85 061 634 83 316 188
6 Támogatás értékű működési kiadás 222 087 1 937 565 2 502 001 222 087 1 937 565 2 502 001
7 Költségvetési szerveknek foly. műk. támogatás 70 922 795 72 850 932 71 181 635 -70 922 795 -72 850 932 -71 181 635 0 0 0
8 Műk. c. tám. kölcs nyúj., visszafiz., műk. tart. 23 200 829 25 552 370 14 231 523 23 200 829 25 552 370 14 231 523
9 Működési kiadások összesen 274 538 246 318 584 299 289 242 144 -70 922 795 -72 850 932 -71 181 635 203 615 451 245 733 367 218 060 509
10 Intézményi beruházások (áfával) 2 474 835 4 306 901 3 193 204 2 474 835 4 306 901 3 193 204
11 Céljell.tám.int.beruházás (áfával) 1 336 611 1 556 477 1 182 320 1 336 611 1 556 477 1 182 320
12 Önkormányzati beruházások (áfával) 62 284 227 58 858 197 29 645 762 62 284 227 58 858 197 29 645 762
13 Beruh. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 76 528 531 73 877 222 42 661 032 76 528 531 73 877 222 42 661 032
14 Támogatásértékű beruházási kiadás, költségvetési szerveknek foly. felhalm. tám. 11 733 833 12 482 916 2 042 180 -2 133 737 -2 295 506 -896 037 9 600 096 10 187 410 1 146 143
15 Felhalm. c. tám. kölcs. nyújt., visszafiz, felhalm. tartalék 4 987 019 26 821 698 12 293 438 4 987 019 26 821 698 12 293 438
16 Felhalmozási kiadások összesen 159 345 056 177 903 411 91 017 936 -2 133 737 -2 295 506 -896 037 157 211 319 175 607 905 90 121 899
17 Intézményi felújítások (áfával) 19 352 910 20 622 105 5 254 420 19 352 910 20 622 105 5 254 420
18 Felúj. célú pénzeszk.átad. Áht.-n kívülre 3 710 544 2 813 573 2 420 340 3 710 544 2 813 573 2 420 340
19 Támogatásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék 576 491 195 926 7 161 576 491 195 926 7 161
20 Céljelleggel tám. int. felújítások áfával 1 702 181 1 648 962 526 922 1 702 181 1 648 962 526 922
21 Felújítási kiadások összesen 25 342 126 25 280 566 8 208 843 0 0 0 25 342 126 25 280 566 8 208 843
22 Felvett hitelek tőketörlesztése 10 646 200 10 646 200 10 516 895 10 646 200 10 646 200 10 516 895
23 Egyéb kiadások 0 0 1 920 119 0 0 1 920 119
24 Kiadások összesen 469 871 628 532 414 476 400 905 937 -73 056 532 -75 146 438 -72 077 672 396 815 096 457 268 038 328 828 265
BEVÉTELEK
25 Intézményi működési bevételek 31 651 695 33 502 402 29 656 986 31 651 695 33 502 402 29 656 986
26 Önkormányzat sajátos működési bevétele 99 453 664 99 909 004 100 144 566 99 453 664 99 909 004 100 144 566
27 Önk. költs. tám., irányító szervtől kapott tám. 106 521 179 150 244 692 147 175 927 -73 056 532 -75 146 438 -72 077 672 33 464 647 75 098 254 75 098 254
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 20 718 916 27 404 995 26 228 978 20 718 916 27 404 995 26 228 978
29 Tám.értékű működési bev. tb-alap nélkül 33 899 642 6 523 971 5 491 495 33 899 642 6 523 971 5 491 495
30 Támogatásért.működ.bevétel tb-alapból 0 0 0 0 0 0
31 Támogatásértékű beruházási bevétel 66 909 568 64 280 716 37 095 054 66 909 568 64 280 716 37 095 054
32 Támogatásértékű felújítási bevétel 2 092 622 2 378 776 1 672 588 2 092 622 2 378 776 1 672 588
33 Működ. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 1 285 508 3 138 549 2 687 680 1 285 508 3 138 549 2 687 680
34 Beruh. célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 1 024 600 1 339 489 1 089 677 1 024 600 1 339 489 1 089 677
35 Felújítási célú pénzeszk.átv. Áht.-n kívülről 0 0 0 0 0 0
36 Támogatási kölcsön, értékpapír-kibocsájtás, hitel 46 004 155 63 317 003 26 780 441 46 004 155 63 317 003 26 780 441
37 Pénzforgalom nélküli bevétel, pénzmaradvány igénybevétele 60 310 079 80 374 878 68 031 927 60 310 079 80 374 878 68 031 927
38 Bevételek összesen 469 871 628 532 414 476 446 055 319 -73 056 532 -75 146 438 -72 077 672 396 815 096 457 268 038 373 977 647
39 Létszámkeret (fő) 21 135 20 801 18 614 0 0 0 21 135 20 801 18 614

3/a. számú táblázat a 35/2013. (V. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

KIMUTATÁS
Budapest Főváros Önkormányzata számított adósságszolgálatáról

(A legutolsó érvényes kamatláb alapján számítva a teljes futamidőre)

millió Ft-ban
Sor- Teljes Kötelezettség Tény 2012. évi 2013. évi 2014. évi 2015. évi 2016. évi 2017. évi 2018. évi 2019. évtől
szám Megnevezés költség időtartama, 2011. tény ütem ütem ütem ütem ütem ütem összesen
év XII.31-ig
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
A) A ténylegesen felvett és 2012. év végéig felvenni tervezett hitelek adósságszolgálata
I. Ténylegesen felvett hitelek adósságszolgálata
1.) EIB I. hitel adósságszolgálata
összesen 35 642,8 2001-2013 27 397,0 4 106,4 4 139,4
- tőketörlesztés 30 119,7 21 969,6 4 042,6 4 107,5
- kamat 5 523,1 5 427,4 63,8 31,9
2.) OTP-hitel adósságszolgálata
összesen 36 254,4 2006-2015 19 781,1 5 116,4 4 788,0 4 456,1 2 112,8
- tőketörlesztés 25 000,0 10 400,0 4 200,0 4 175,0 4 150,0 2 075,0
- kamat 11 254,4 9 381,1 916,4 613,0 306,1 37,8
3.) FCSM Zrt. világbanki hitelének adósságszolgálata
összesen 8 829,4 2000-2014 6 380,9 812,0 824,6 811,9
- tőketörlesztés 7 357,5 4 975,3 775,6 803,3 803,3
- kamat 1 471,9 1 405,6 36,4 21,3 8,6
4.) EIB II. hitel adósságszolgálata
összesen 81 147,4 10 578,1 2 018,6 3 771,0 4 341,4 4 545,2 4 487,5 4 465,9 4 407,5 42 532,2
- tőketörlesztés 63 419,9 2 072,1 1 438,1 2 836,0 3 450,6 3 708,1 3 708,1 3 749,1 3 749,1 38 708,7
- kamat 17 727,5 8 506,0 580,5 935,0 890,8 837,1 779,4 716,8 658,4 3 823,5
5.) EIB 4. sz. Metró hitel adósságszolgálata
összesen 11 789,8 2006-2030 2 418,6 164,6 1 233,9 1 218,8 1 203,6 1 188,5 1 173,4 1 158,3 2 030,1
- tőketörlesztés 6 802,6 0,0 0,0 971,8 971,8 971,8 971,8 971,8 971,8 971,8
- kamat 4 987,2 2 418,6 164,6 262,1 247,0 231,8 216,7 201,6 186,5 1 058,3
6.) EIB M2-járműcsere hitel adósságszolgálata
összesen 27 676,3 2006-2034 1 632,3 227,2 358,2 710,0 1 036,4 1 025,0 1 545,1 1 524,9 19 617,2
- tőketörlesztés 21 528,0 0,0 0,0 0,0 351,8 684,0 684,0 1 215,5 1 215,5 17 377,2
- kamat 6 148,3 1 632,3 227,2 358,2 358,2 352,4 341,0 329,6 309,4 2 240,0
7.) EIB „Csepel” hitel adósságszolgálata
összesen 36 760,8 2007-2035 1 328,3 281,4 874,4 1 296,0 1 676,4 1 657,2 1 979,5 1 955,0 25 712,6
- tőketörlesztés 29 900,0 0,0 0,0 409,2 838,8 1 232,2 1 232,2 1 573,7 1 573,7 23 040,2
- kamat 6 860,8 1 328,3 281,4 465,2 457,2 444,2 425,0 405,8 381,3 2 672,4
I. Ténylegesen felvett hitelek adósságszolgálata összesen
összesen 238 100,9 69 516,3 12 726,6 15 989,5 12 834,2 10 574,4 8 358,2 9 163,9 9 045,7 89 892,1
- tőketörlesztés 184 127,7 39 417,0 10 456,3 13 302,8 10 566,3 8 671,1 6 596,1 7 510,1 7 510,1 80 097,9
- kamat 53 973,2 30 099,3 2 270,3 2 686,7 2 267,9 1 903,3 1 762,1 1 653,8 1 535,6 9 794,2
II. Előző években indított és folyamatban lévő hitelfelvétel
1.) Önkormányzati infrastruktúra fejlesztési hitel (ÖKIF) adósságszolgálata
összesen 24 181,6 423,5 413,5 1 201,6 1 334,7 1 583,0 1 631,7 1 591,1 1 550,5 14 452,0
- tőketörlesztés 17 452,1 0,0 60,6 551,7 708,5 989,0 1 076,4 1 076,4 1 076,4 11 913,1
- kamat 6 729,5 423,5 352,9 649,9 626,2 594,0 555,3 514,7 474,1 2 538,9
2.) EIB III. hitel adósságszolgálata
összesen 37 372,5 2010-2037 183,9 128,1 533,6 533,6 533,6 533,6 1 115,0 1 104,3 32 706,8
- tőketörlesztés 29 172,8 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 581,4 581,4 28 010,0
- kamat 8 199,7 183,9 128,1 533,6 533,6 533,6 533,6 533,6 522,9 4 696,8
II. Előző években indított és folyamatban lévő hitelfelvétel adósságszolgálata összesen
összesen 299 655,0 70 123,7 13 268,2 17 724,7 14 702,5 12 691,0 10 523,5 11 870,0 11 700,5 137 050,9
- tőketörlesztés 230 752,6 39 417,0 10 516,9 13 854,5 11 274,8 9 660,1 7 672,5 9 167,9 9 167,9 120 021,0
- kamat 68 902,4 30 706,7 2 751,3 3 870,2 3 427,7 3 030,9 2 851,0 2 702,1 2 532,6 17 029,9
III. 2012-től indított hitelek adósságszolgálata
1.) OTP Hitelkeretszerződés adósságszolgálata
összesen 5 698,8 0,0 307,2 5 391,6
- tőketörlesztés 5 000,0 0,0 0,0 5 000,0
- kamat 698,8 0,0 307,2 391,6
2.) ERSTE Hitelkeretszerződés adósságszolgálata
összesen 6 129,6 2010-2037 0,0 314,9 434,5 5 380,2
- tőketörlesztés 5 000,0 0,0 0,0 0,0 5 000,0
- kamat 1 129,6 0,0 314,9 434,5 380,2
III. 2012-től indított hitelek adósságszolgálata összesen
összesen 11 828,4 0,0 622,1 5 826,1 5 380,2 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
- tőketörlesztés 10 000,0 0,0 0,0 5 000,0 5 000,0
- kamat 1 828,4 0,0 622,1 826,1 380,2
A) A ténylegesen felvett és 2012. év végéig felvenni tervezett hitelek adósságszolgálata összesen
összesen 311 483,4 70 123,7 13 890,3 23 550,8 20 082,7 12 691,0 10 523,5 11 870,0 11 700,5 137 050,9
- tőketörlesztés 240 752,6 39 417,0 10 516,9 18 854,5 16 274,8 9 660,1 7 672,5 9 167,9 9 167,9 120 021,0
- kamat 70 730,8 30 706,7 3 373,4 4 696,3 3 807,9 3 030,9 2 851,0 2 702,1 2 532,6 17 029,9
B) A 2013-tól tervezett hitelfelvételek adósságszolgálata
II. Előző években indított és folyamatban lévő hitelfelvétel
1.) EIB III. hitel adósságszolgálata
összesen 20 264,7 2010-2037 0,0 0,0 143,3 286,7 286,7 286,7 286,7 286,7 18 687,9
- tőketörlesztés 15 677,2 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 15 677,2
- kamat 4 587,5 0,0 0,0 143,3 286,7 286,7 286,7 286,7 286,7 3 010,7
B) A 2013-tól tervezett hitelfelvételek adósságszolgálata összesen
összesen 20 264,7 0,0 0,0 143,3 286,7 286,7 286,7 286,7 286,7 18 687,9
- tőketörlesztés 15 677,2 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 15 677,2
- kamat 4 587,5 0,0 0,0 143,3 286,7 286,7 286,7 286,7 286,7 3 010,7
C) Az összes adósságszolgálati kötelezettség együtt
I. Ténylegesen felvett hitelek adósságszolgálata
1.) EIB I. hitel adósságszolgálata
összesen 35 642,8 2001-2013 27 397,0 4 106,4 4 139,4
- tőketörlesztés 30 119,7 21 969,6 4 042,6 4 107,5
- kamat 5 523,1 5 427,4 63,8 31,9
2.) OTP-hitel adósságszolgálata
összesen 36 254,4 2006-2015 19 781,1 5 116,4 4 788,0 4 456,1 2 112,8
- tőketörlesztés 25 000,0 10 400,0 4 200,0 4 175,0 4 150,0 2 075,0
- kamat 11 254,4 9 381,1 916,4 613,0 306,1 37,8
3.) FCSM Zrt. világbanki hitelének adósságszolgálata
összesen 8 829,4 2000-2014 6 380,9 812,0 824,6 811,9
- tőketörlesztés 7 357,5 4 975,3 775,6 803,3 803,3
- kamat 1 471,9 1 405,6 36,4 21,3 8,6
4.) EIB II. hitel adósságszolgálata
összesen 81 147,4 10 578,1 2 018,6 3 771,0 4 341,4 4 545,2 4 487,5 4 465,9 4 407,5 42 532,2
- tőketörlesztés 63 419,9 2 072,1 1 438,1 2 836,0 3 450,6 3 708,1 3 708,1 3 749,1 3 749,1 38 708,7
- kamat 17 727,5 8 506,0 580,5 935,0 890,8 837,1 779,4 716,8 658,4 3 823,5
5.) EIB 4. sz. Metró hitel adósságszolgálata
összesen 11 789,8 2006-2030 2 418,6 164,6 1 233,9 1 218,8 1 203,6 1 188,5 1 173,4 1 158,3 2 030,1
- tőketörlesztés 6 802,6 0,0 0,0 971,8 971,8 971,8 971,8 971,8 971,8 971,8
- kamat 4 987,2 2 418,6 164,6 262,1 247,0 231,8 216,7 201,6 186,5 1 058,3
6.) EIB M2-járműcsere hitel adósságszolgálata
összesen 27 676,3 2006-2034 1 632,3 227,2 358,2 710,0 1 036,4 1 025,0 1 545,1 1 524,9 19 617,2
- tőketörlesztés 21 528,0 0,0 0,0 0,0 351,8 684,0 684,0 1 215,5 1 215,5 17 377,2
- kamat 6 148,3 1 632,3 227,2 358,2 358,2 352,4 341,0 329,6 309,4 2 240,0
7.) EIB „Csepel” hitel adósságszolgálata
összesen 36 760,8 2007-2035 1 328,3 281,4 874,4 1 296,0 1 676,4 1 657,2 1 979,5 1 955,0 25 712,6
- tőketörlesztés 29 900,0 0,0 0,0 409,2 838,8 1 232,2 1 232,2 1 573,7 1 573,7 23 040,2
- kamat 6 860,8 1 328,3 281,4 465,2 457,2 444,2 425,0 405,8 381,3 2 672,4
I. Ténylegesen felvett hitelek adósságszolgálata összesen
összesen 238 100,9 69 516,3 12 726,6 15 989,5 12 834,2 10 574,4 8 358,2 9 163,9 9 045,7 89 892,1
- tőketörlesztés 184 127,7 39 417,0 10 456,3 13 302,8 10 566,3 8 671,1 6 596,1 7 510,1 7 510,1 80 097,9
- kamat 53 973,2 30 099,3 2 270,3 2 686,7 2 267,9 1 903,3 1 762,1 1 653,8 1 535,6 9 794,2
II. Előző években indított és folyamatban lévő hitelfelvétel
1.) Önkormányzati infrastruktúra fejlesztési hitel (ÖKIF) adósságszolgálata
összesen 24 181,6 423,5 413,5 1 201,6 1 334,7 1 583,0 1 631,7 1 591,1 1 550,5 14 452,0
- tőketörlesztés 17 452,1 0,0 60,6 551,7 708,5 989,0 1 076,4 1 076,4 1 076,4 11 913,1
- kamat 6 729,5 423,5 352,9 649,9 626,2 594,0 555,3 514,7 474,1 2 538,9
2.) EIB III. hitel adósságszolgálata
összesen 57 637,3 2010-2037 183,9 128,1 676,9 820,3 820,3 820,3 1 401,7 1 391,1 51 394,7
- tőketörlesztés 44 850,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 581,4 581,4 43 687,2
- kamat 12 787,3 183,9 128,1 676,9 820,3 820,3 820,3 820,3 809,7 7 707,5
II. Előző években indított és folyamatban lévő hitelfelvétel adósságszolgálata összesen
összesen 319 919,8 70 123,7 13 268,2 17 868,0 14 989,2 12 977,7 10 810,2 12 156,7 11 987,3 155 738,8
- tőketörlesztés 246 429,8 39 417,0 10 516,9 13 854,5 11 274,8 9 660,1 7 672,5 9 167,9 9 167,9 135 698,2
- kamat 73 490,0 30 706,7 2 751,3 4 013,5 3 714,4 3 317,6 3 137,7 2 988,8 2 819,4 20 040,6
III. 2012-től indított hitelek adósságszolgálata
1.) OTP Hitelkeretszerződés adósságszolgálata
összesen 5 698,8 0,0 307,2 5 391,6
- tőketörlesztés 5 000,0 0,0 0,0 5 000,0
- kamat 698,8 0,0 307,2 391,6
2.) ERSTE Hitelkeretszerződés adósságszolgálata
összesen 6 129,6 2010-2037 0,0 314,9 434,5 5 380,2
- tőketörlesztés 5 000,0 0,0 0,0 0,0 5 000,0
- kamat 1 129,6 0,0 314,9 434,5 380,2
III. 2012-től indított hitelek adósságszolgálata összesen
összesen 11 828,4 0,0 622,1 5 826,1 5 380,2 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
- tőketörlesztés 10 000,0 0,0 0,0 5 000,0 5 000,0
- kamat 1 828,4 0,0 622,1 826,1 380,2
C) Az összes adósságszolgálati kötelezettség együtt
összesen 331 748,2 70 123,7 13 890,3 23 694,1 20 369,4 12 977,7 10 810,2 12 156,7 11 987,3 155 738,8
- tőketörlesztés 256 429,8 39 417,0 10 516,9 18 854,5 16 274,8 9 660,1 7 672,5 9 167,9 9 167,9 135 698,2
- kamat 75 318,4 30 706,7 3 373,4 4 839,6 4 094,6 3 317,6 3 137,7 2 988,8 2 819,4 20 040,6

3/b. számú táblázat a 35/2013. (V. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

Önkormányzati beruházás keretében a 2012. évben EU-s társfinanszírozással megvalósuló beruházások alakulása
(Tájékoztató táblázat)

Millió Ft.
ebből: ebből: ebből: ebből:

Megnevezés
Teljes költség áfával Megvaló-
sítás kezdés-
befejezés éve
Tény
2011.
XII. 31-ig
2012. évi eredeti kiadási elő-
irányzat

EU-s társ-
finanszí-
rozás
saját
forrás
+
hitel
2012. évi módosított kiadási elő-
irányzat

EU-s társ-
finanszí-
rozás
saját
forrás
+
hitel
Tény
EU-s társ-
finanszí-
rozás
saját
forrás
+
hitel

Index %
(11/8*100)

EU-s társ-
finanszí-
rozás
saját
forrás
+
hitel
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.
Közlekedési feladatok
4.sz. metró projekt mindösszesen 376 799,1 1998-2015 233 330,7 47 518,800 40 159,700 7 359,100 45 000,300 38 768,600 6 231,700 25 076,999 22 813,450 2 263,549 55,73% 58,85% 36,32%
Közösségi közlekedés fejlesztése (Budaörsi és Hegyalja) 35,7 2008-2011 6,5 29,230 0,000 29,230 29,230 0,000 29,230 29,230 0,000 29,230 100,00% 100,00%
Közösségi közlekedés fejlesztése (Mészáros u., Győző u.) 101,2 2008-2012 9,1 92,053 56,825 35,228 92,053 56,825 35,228 57,814 56,8 0,989 62,81% 100,00% 2,81%
Közösségi közlekedés fejlesztése (Nagykörút) 55,9 2008-2012 0,8 55,100 40,027 15,073 49,863 40,027 9,836 49,469 31,336 18,133 99,21% 78,29% 184,35%
Közösségi közlekedés fejlesztése (XI., Régi Budaörsi út) 341,7 2008-2012 77,6 264,086 216,772 47,314 264,086 217,019 47,067 215,239 225,563 -10,324 81,50% 103,94%
Közösségi közlekedés fejlesztése (Szentmihályi út) 237,9 2008-2012 31,7 206,234 167,305 38,929 167,895 167,305 0,590 166,255 167,305 -1,050 99,02% 100,00%
XVII. Pesti úti buszsáv kialakítása 233,7 2008-2012 2,3 231,430 175,748 55,682 75,768 23,500 52,268 7,378 0,000 7,378 9,74% 0,00% 14,12%
IX-XXI. ker., Szabadkikötő úti kerékpárút 202,2 2007-2012 32,4 169,743 111,867 57,876 171,593 113,420 58,173 49,511 0,000 49,511 28,85% 0,00% 85,11%
XVII. ker., Pesti út menti kerékpárút I. szakasz 82,4 2007-2012 13,5 68,961 51,481 17,480 68,561 51,115 17,446 68,203 51,115 17,088 99,48% 100,00% 97,95%
XXI. ker., Ady E. úti kerékpárút 127,4 2007-2012 12,4 114,998 63,700 51,298 113,847 63,329 50,518 104,835 63,329 41,506 92,08% 100,00% 82,16%
III. ker., Bécsi út - Nagyszombat u. menti kerékpáros útvonal 83,2 2007-2012 8,1 75,145 39,525 35,620 75,746 40,126 35,620 35,172 0,000 35,172 46,43% 0,00% 98,74%
XI. ker., Bogdánfy úti kerékpársáv 98,4 2007-2012 11,2 87,163 57,191 29,972 86,034 56,062 29,972 44,401 37,957 6,444 51,61% 67,71% 21,50%
X. ker., Fehér út menti kerékpárút 121,3 2007-2012 21,8 99,482 56,657 42,825 98,500 55,690 42,810 80,355 55,691 24,664 81,58% 100,00% 57,61%
XVII. ker., Pesti út menti kerékpárút II. szakasz 145,7 2007-2012 20,0 125,726 85,309 40,417 126,095 85,111 40,984 117,019 75,890 41,129 92,80% 89,17% 100,35%
M-3 autópálya bevezető szakasz, zajvédelem 1 662,9 2007-2012 1 519,3 143,553 74,378 69,175 160,518 74,378 86,140 75,535 73,481 2,054 47,06% 98,79% 2,38%
Csepeli gerincút kiépítése I. szakasz 10 066,5 2003-2012 7 164,7 2 901,788 1 443,694 1 458,094 2 719,218 1 612,984 1 106,234 1 403,166 561,854 841,312 51,60% 34,83% 76,05%
Észak-déli regionális gyorsvasút rekonstr. I. ütem, előkészítés 785,5 2006-2013 405,2 64,300 53,200 11,100 64,300 53,200 11,100 0,000 0,000 0,000 0,00% 0,00% 0,00%
Rákoskeresztúri buszkorridor 1 313,2 2008-2012 532,6 780,639 501,426 279,213 761,567 500,350 261,217 518,633 365,246 153,387 68,10% 73,00% 58,72%
Budapest Szíve program I. ütem, Hídfőterek és új pesti korzó kiépítése 2 332,1 2009-2012 2 041,0 291,076 110,209 180,867 291,076 154,709 136,367 221,487 154,055 67,432 76,09% 99,58% 49,45%
Budapest Szíve program I. ütem, Reprezentatív kaputérség kiépítése 3 852,9 2009-2012 3 529,9 322,959 86,631 236,328 321,447 192,829 128,618 188,468 192,020 -3,552 58,63% 99,58%
Margit-híd felújításához kapcsolódó bevétel 0,000 1 333,134 -1 333,134 0,000 1 333,134 -1 333,134 0,000 1 133,134 -1 133,134 85,00% 85,00%
Vízgazdálkodási feladatok
Dél-budapesti régió vízrendezése 1 548,0 2008-2012 164,7 1 425,277 1 052,800 347,077 1 134,334 849,444 284,890 652,301 527,166 125,135 57,51% 62,06% 43,92%
Budapesti központi szennyvíztisztító telep és kapcsolódó létesítményei 181 777,2 1999-2013 134 732,2 46 260,225 20 494,039 25 223,499 40 024,308 18 644,656 21 379,652 19 788,002 10 019,878 9 768,124 49,44% 53,74% 45,69%
Budapest Komplex integrált Szennyvízcsatornázása, előkészítése 2009-2012 5 379,1 566,484 107,135 459,349 566,092 107,135 458,957 99,530 38,237 61,293 17,58% 35,69% 13,35%
Sport feladatok
Városliget kapuja, Városligeti Műjégpálya rekonstrukció 5 010,1 2009-2012 4 521,6 488,429 159,242 329,187 61,364 53,544 7,820 61,495 53,545 7,950 100,21% 100,00% 101,66%
Környezetvédelem
Fővárosi szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakítása 5 213,9 112,748 83,300 29,448 16,079 0,000 16,079 14,26% 0,00% 54,60%
Összesen 102 382,881 66 697,995 35 116,799 92 636,543 63 397,792 29 238,751 49 126,576 36 697,077 12 429,499 53,03% 57,88% 42,51%
ÖNRÉSZEK
Vízgazdálkodási feladatok
Budapest Komplex Integrált Szennyvízcsatornázása 16 106,9 2004-2015 1 535,429 0,000 1 535,429 1 535,429 0,000 1 530 429 0,000 0,000 0,000
Egészségügyi feladatok
Uzsoki u-i Kórház regionális eü. közp., rekonstr. II. ütem 6 550,3 2004-2011 6 533,9 16,400 404,614 16,400 16,400 404,614 -388,214 20,126 0,000 20,126 122,72% 0,00%
Uzsoki utcai Kórház onkológiai fejlesztése 166,0 2009-2012 66,0 100,000 29,293 100,000 100,000 29,295 70,705 0,000 29,295 -29,295 0,00% 100,00%
Szent János kórház és Észak budai egyesített kórházai PIC III. önrész 12,0 2011. 0,0 12,000 0,000 12,000 12,000 0,000 12,000 0,000 0,000 0,000 0,00%
Oktatási és nevelési feladatok
INTÉZMÉNYI CÍMEKEN
Dél-budai TISZK KMOP 4.1.1/A önrésze 58,1 2011-2012. 0,0 58,052 0,000 58,052 58,052 0,000 58,052 58,052 0,000 58,052 100,00% 100,00%
Kulturális feladatok
INTÉZMÉNYI CÍMEKEN
FÁNK európai uniós pályázati önrész 250,3 2010-2012 180,0 70,330 0,000 70,330 70,330 0,000 70,330 70,330 0,000 70,330 100,00% 100,00%
Budapesti Történeti Múzeum
BTM Pannonia Provincia Program (pályázati önrész) 33,3 2010-2012 3,2 30,118 0,000 30,118 30,118 0,000 30,118 30,118 0,000 30,118 100,00% 100,00%
Összesen 1 822,329 67 131,902 1 822,329 94 458,872 63 831,701 1 559 520,742 49 305,202 36 726,372 12 578,830 52,20% 57,54% 0,81%

3/c. számú táblázat a 35/2013. (V. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

Az intézményhálózatban a 2012. évre tervezett EU-s társfinanszírozással megvalósuló projektek alakulása
(tájékoztató táblázat)


Az európai uniós

Terve-
Elő-
irányzat

A
2012. évi tervezett költségvetési adatok
(ezer Ft)
2012. évi módosított költségvetési adatok
(ezer Ft)
2012. évi tényadatok
(ezer Ft)
forrásokkal zett meg- projekt az összes kiadást finanszírozó források az összes kiadást finanszírozó források az összes kiadást finanszírozó források
támogatott kezdési nevezés teljes saját forrás saját forrás saját forrás
Címkód Intézmény megnevezése program, projekt megnevezése és célja, konstrukció száma és befeje-
zési határidő (év)
(műkö-
dési, beru-
házási, felújí-
tási)
költség-
vetési kiadása
(ezer Ft)
összes költség- vetési kiadás
intéz-
ményi saját bevétel
felügye-
leti szervtől kapott támo-
gatás
európai uniós támo-
gatás

egyéb forrás
összes költség-
vetési kiadás

intéz-
ményi saját bevétel
felügye-
leti szervtől kapott támo-
gatás
európai uniós támo-
gatás

egyéb forrás
összes költség-
vetési kiadás

intézményi saját bevétel
felügye-
leti szervtől kapott támo-
gatás
európai uniós támo-
gatás

egyéb forrás
OKTATÁSI ÁGAZAT
370403 II. Rákóczi Ferenc Főv. A II. Rákóczi Ferenc Főv. Gyak. 2012-
2013
műkö-
dési
4 400 4 400 4 400 4 319 2 819 1 500
Gyak. Közgazdasági Közg. Szki. csatlakozása a beru-
házási
1 600 1 600 1 600 1 502 1 502
Szakközép-
iskola
referencia-
intézmények országos hálózatához program
TÁMOP-3.1.7-
11/1-2011-0020
össze-
sen:
6 000 0 0 0 0 0 6 000 0 0 6 000 0 5 821 4 321 0 1 500 0
A pedagógiai kultúra 2010-
2012
műkö-
dési
15 400 3 226 3 226 4 821 4 821 4 821 57 4 764
korszerűsítése a II. Rákóczi Ferenc beru-
házási
600
Főv. Gyak. Közg. Szki.-ban
TÁMOP-3.1.5-
09/A-1-2009-0017
össze-
sen:
16 000 3 226 0 0 3 226 0 4 821 0 0 4 821 0 4 821 57 0 4 764 0
Összesen 22 000 3 226 0 0 3 226 0 10 821 0 0 10 821 0 10 642 4 378 0 6 264 0
370407 Szent István Közgazdasági Tempus Közalapítvány 2012-
2014
műkö-
dési
5 568 4 455 4 455 113 113
Szakközép-
iskola és
Egész életen át tartó tanulás beru-
házási
Kollégium /Comenius projekt/
12/0034-C/1211
össze-
sen:
5 568 0 0 0 0 0 4 455 0 0 4 455 0 113 0 0 113 0
370409 Terézvárosi Kereskedelmi Comenius Iskolai Együttműködések 2010-
2012
műkö-
dési
3 609 1 089 1 089 0 1 093 1 093 1 372 279 1 093
Szakközép-
iskola és
Projekt-Egész életen át tartó beru-
házási
Szakiskola tanulás program 10/0242-C/1196 össze-
sen:
3 609 1 089 0 0 1 089 0 1 093 0 0 1 093 0 1 372 279 0 1 093 0
Comenius Iskolai Együttműködések 2010-
2012
műkö-
dési
5 598 0 4 478 4 478 179 179
Projekt-Egész életen át tartó beru-
házási
tanulás program 12/0034-C/1094 össze-
sen:
5 598 0 0 0 0 0 4 478 0 0 4 478 0 179 0 0 179 0
Összesen 9 207 1 089 0 0 1 089 0 5 571 0 0 5 571 0 1 551 279 0 1 272 0
370410 Varga István Kereskedelmi, Pedagógusképzés a Varga István 2010-
2012
műkö-
dési
11 228 2 849 2 849 0 2 483 2 483 2 465 2 161 304
Közgazdasági Szakközép- Ker., Közg.
Szki.-ban és
beru-
házási
435
iskola és Szakiskola Szakiskolában TÁMOP-3.1.5-
09/A-1-2010-0013
össze-
sen:
11 663 2 849 0 0 2 849 0 2 483 0 0 2 483 0 2 465 2 161 0 304 0
Comenius Iskolai Együttműködések 2010-
2012
műkö-
dési
5 711 1 121 1 121 1 533 1 533 1 533 411 1 122
Projekt-Egész életen át tartó beru-
házási
tanulás program 10/0242-C/1021 össze-
sen:
5 711 1 121 0 0 1 121 0 1 533 0 0 1 533 0 1 533 411 0 1 122 0
Comenius Iskolai Együttműködések 2012-
2014
műkö-
dési
5 636 4 509 4 509 1 641 1 641
Projekt-Egész életen át tartó beru-
házási
tanulás program 12/0034-C/1157 össze-
sen:
5 636 0 0 0 0 0 4 509 0 0 4 509 0 1 641 0 0 1 641 0
Összesen 23 010 3 970 0 0 3 970 0 8 525 0 0 8 525 0 5 639 2 572 0 3 067 0
370501 Weiss Manfréd Szakközép-
iskola, Szakiskola és Kollégium
Leonardo da Vinci partnerség
HU-2009-Leo-PA-6053
2009-
2011
műkö-
dési
3 697 60 60 60 60
beru-
ázási
össze-
sen:
3 697 0 0 0 0 0 60 0 0 60 0 60 0 0 60 0
Leonardo da Vinci mobilitási projekt LdV-HU-09-VEP-
3008
2009-
2011
műkö-
dési
10 718 411 411 411 411
beru-
házási
össze-
sen:
10 718 0 0 0 0 0 411 0 0 411 0 411 0 0 411 0
Leonardo da Vinci mobilitási projekt LdV-HU-10-IVT
-1067
2009-
2011
műkö-
dési
5 496 115 115 115 115
beru-
házási
össze-
sen:
5 496 0 0 0 0 0 115 0 0 115 0 115 0 0 115 0
Comenius Iskolai együttműködési projekt
CIMP-301/09.
2009-
2011
műkö-
dési
3 198 545 545 545 545
beru-
házási
össze-
sen:
3 198 0 0 0 0 0 545 0 0 545 0 545 0 0 545 0
Leonardo da Vinci mobilitási projekt LdV-HU-11-VEP-
3017
2008-
2010
műkö-
dési
9 307 827 827 827 827
beru-
házási
össze-
sen:
9 307 0 0 0 0 0 827 0 0 827 0 827 0 0 827 0
Leonardo da Vinci mobilitási projekt LdV-HU-12-VEP-
3011
2012-
2014
műkö-
dési
7 211 3 3
beru-
házási
össze-
sen:
7 211 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0
Leonardo da Vinci mobilitási projekt LdV-HU-12-IVT-
1042
2012-
2014
műkö-
dési
10 025 4 4
beru-
házási
össze-
sen:
10 025 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 4 0
Comenius Iskolai együttműködési projekt
12/0034-C/1379
2012-
2014
műkö-
dési
5 647 594 594
beru-
házási
össze-
sen:
5 647 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 594 0 0 594 0
Leonardo da Vinci mobilitás projekt Ldv-HU-10-VEP-
3024
2010-
2012
műkö-
dési
9 286 4 624 4 624 3 056 3 056 4 476 4 476
beru-
házási
össze-
sen:
9 286 4 624 0 0 4 624 0 3 056 0 0 3 056 0 4 476 0 0 4 476 0
Leonardo da Vinci mobilitás projekt Ldv-HU-10-IVT-
1023
2010-
2012
műkö-
dési
8 536 5 236 5 236 3 994 3 994 3 994 3 994
beru-
házási
össze-
sen:
8 536 5 236 0 0 5 236 0 3 994 0 0 3 994 0 3 994 0 0 3 994 0
370501 Weiss Manfréd Szakközép-
iskola, Szakiskola és Kollégium
Leonardo da Vinci mobilitás projekt HU-2010-Leo-Pa-
6025
2010-
2012
műkö-
dési
5 705 1 745 1 745 697 697 1 903 1 903
beru-
házási
össze-
sen:
5 705 1 745 0 0 1 745 0 697 0 0 697 0 1 903 0 0 1 903 0
Leonardo da Vinci mobilitás projekt Ldv-HU-11-IVT-
1017
2011-
2013
műkö-
dési
9 402 6 594 6 594 7 683 7 683 3 557 3 557
beru-
házási
össze-
sen:
9 402 6 594 0 0 6 594 0 7 683 0 0 7 683 0 3 557 0 0 3 557 0
Leonardo da Vinci mobilitás projekt Ldv-HU-11-VEP-
3027
2011-
2013
műkö-
dési
7 750 5 479 5 479 6 384 6 384 3 084 3 084
beruhá-
zási
össze-
sen:
7 750 5 479 0 0 5 479 0 6 384 0 0 6 384 0 3 084 0 0 3 084 0
Összesen 95 978 23 678 0 0 23 678 0 23 772 0 0 23 772 0 19 573 0 0 19 573 0
370504 Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközép-
iskola
Comenius iskolai együttműködési projekt.
Az Egész életen át tartó tanulás program 24 nemzetközi mobilitás megvalósítása 10/0242-C/1173
2010-
2012
műkö-
dési
5 630 4 237 4 237 3 465 3 465 4 603 4 603
beruhá-
zási
össze-
sen:
5 630 4 237 0 0 4 237 0 3 465 0 0 3 465 0 4 603 0 0 4 603 0
Comenius iskolai együttműködési projekt
12/0034-C/1392
2012-
2014
műkö-
dési
5 645 1 185 1 185 1 185 1 185
beruhá-
zási
össze-
sen:
5 645 0 0 0 0 0 1 185 0 0 1 185 0 1 185 0 0 1 185 0
Comenius iskolai együttműködési projekt
12/0034-C/1052
2012-
2014
műkö-
dési
5 645 831 831 832 832
beruhá-
zási
össze-
sen:
5 645 0 0 0 0 0 831 0 0 831 0 832 0 0 832 0
Összesen 16 920 4 237 0 0 4 237 0 5 481 0 0 5 481 0 6 620 0 0 6 620 0
370605 Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola Korszerű Szakképzési együttműködés kiépítéséhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés a Dél-Budai TISZK-ben KMOP-4.1.1/A-
2008-0001
2010-
2012
műkö-
dési
65 053 65 053 65 053 65 053
beruhá-
zási
1 171 900 369 136 369 136 371380 2 244 369 136 308 609 2 244 306 365
össze-
sen:
1 171 900 369 136 0 0 369 136 0 436 433 2 244 0 434 189 0 373 662 2 244 0 371 418
370902 Bánki Donát Közlekedés-
gépészeti Szakközép-
iskola és Szakiskola
11/0029-L/5032 Tempus Leonardo Egész életen át tartó tanulás program keretében Előkészítő látogatás megvalósítása 2011-
2012
műkö-
dési
304 52 52 51 51
beruhá-
zási
össze-
sen:
304 0 0 0 0 0 52 0 0 52 0 51 0 0 51 0
12/0034-L/1023 Tempus Leonardo Egész életen át tartó tanulás program keretében mobilitási tevékenység 2012-
2014
műkö-
dési
16 124 12 327 12 327 4 452 4 452
beruhá-
zási
össze-
sen:
16 124 0 0 0 0 0 12 327 0 0 12 327 0 4 452 0 0 4 452 0
Összesen 16 428 0 0 0 0 0 12 379 0 0 12 379 0 4 503 0 0 4 503 0
370903 Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium 11/0029-L/5036 Tempus Leonardo Egész életen át tartó tanulás program keretében Előkészítő látogatás megvalósítása 2010-
2012
műkö-
dési
204 39 39 204 204
beruhá-
zási
össze-
sen:
204 0 0 0 0 0 39 0 0 39 0 204 0 0 204 0
370903 Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközép-
iskola és Kollégium
Szakmai kompetenciák fejlesztése a XXI. Századi Bolyaiért / Pedagógus továbbképzések / 2010-
2012
műkö-
dési
11 550 4 971 4 971 3 700 3 700
beruhá-
zási
450
össze-
sen:
12 000 0 0 0 0 0 4 971 0 0 4 971 0 3 700 0 0 3 700 0
370904 Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközép-
iskola
TÁMOP-3.4.3-
08/1/2009-0010. Széleskörű tehetség kiválasztás gazdagító programok kidolgozása és megvalósítása
3-tól 18 éves korig a pedagógusok szakmai fejlesztésével és a helyi intézmények összefogásával
2010-
2011
műkö-
dési
4 246 478 478
beruhá-
zási
337
össze-
sen:
4 583 0 0 0 0 0 478 0 0 478 0 0 0 0 0 0
370905 Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola 10/0242-L/6006 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci programjának keretében partnerség megvalósítása 2010-
2012
műkö-
dési
2 986 624 624 285 285
beruhá-
zási
össze-
sen:
2 986 0 0 0 0 0 624 0 0 624 0 285 0 0 285 0
370906 Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium TÁMOP-3.1.5-
09/A-01-2009-
0046.
A pedagógiai kultúra fejlesztése
2010-
2012
műkö-
dési
12 572 260 260 2 382 2 382
beruhá-
zási
520
össze-
sen:
13 092 0 0 0 0 0 260 0 0 260 0 2 382 0 0 2 382 0
370908 Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközép-
iskola, Szakiskola és Gimnázium
12/0034-L/1099 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci programjának keretében mobilitási tevékenység 2012-
2014
műkö-
dési
7 939 6 069 6 069 3 381 3 381
beruhá-
zási
össze-
sen:
7 939 0 0 0 0 0 6 069 0 0 6 069 0 3 381 0 0 3 381 0
371202 Modell Divatiskola Tempus Közalapítvány: Comenius pályázat „SEE:fashion (sustainable, ethical, ecological)” 2010-
2012
műkö-
dési
2 916 1 644 1 644 1 644 2 007 1 644 363
beruhá-
zási
össze-
sen:
2 916 0 0 0 1 644 0 1 644 0 0 1 644 0 2 007 0 0 1 644 363
Tempus Közalapítvány:„Egész életen át tartó tanulás” keretében:„DROPPING out: Lemorzsolódás megakadályozása; lépések a sikeres EU-ref. Értékek felé” pályázat 2011-
2013
műkö-
dési
3 225 2 694 2 694 2 694 1 386 1 386
beruhá-
zási
össze-
sen:
3 225 0 0 0 2 694 0 2 694 0 0 2 694 0 1 386 0 0 1 386
Összesen 6 141 0 0 0 4 338 0 4 338 0 0 4 338 0 3 393 0 0 3 030 363
371305 Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Szakközép-
iskola és Szakiskola
EMA/2010/3.6.1 2012-
2013
műkö-
dési
1 636 1 633 1 633 1 633 1 633
beruhá-
zási
össze-
sen:
1 636 0 0 0 0 0 1 633 0 0 1 633 0 1 633 0 0 1 633 0
TÁMOP 3.1.7-
11/1-2011-0021 Gimnázium
2012-
2013
műkö-
dési
6 000 4 185 2 190 1 995 4 185 2 190 1 995
beruhá-
zási
össze-
sen:
6 000 0 0 0 0 0 4 185 0 0 2 190 1 995 4 185 0 0 2 190 1 995
TÁMOP 3.1.7-
11/1-2011-0022 Szakiskola
2012-
2013
műkö-
dési
4 000 3 553 2 156 1 397 3 553 2 156 1 397
beruhá-
zási
össze-
sen:
4 000 0 0 0 0 0 3 553 0 0 2 156 1 397 3 553 0 0 2 156 1 397
TÁMOP 3.1.7-
11/1-2011-0029 Szakközépiskola
2012-
2013
műkö-
dési
4 000 2 219 1 000 1 219 2 219 1 000 1 219
beruhá-
zási
össze-
sen:
4 000 0 0 0 0 0 2 219 0 0 1 000 1 219 2 219 0 0 1 000 1 219
TÁMOP 3.4.1.B-
11/1-2012-0003
2012-
2013
műkö-
dési
12 000 5 301 5 301 5 301 5 301
beruhá-
zási
össze-
sen:
12 000 0 0 0 0 0 5 301 0 0 5 301 0 5 301 0 0 5 301 0
Összesen 27 636 0 0 0 0 0 16 891 0 0 12 280 4 611 16 891 0 0 12 280 4 611
371303 Neumann János Számítás-
technikai Szakközép-
iskola
TÁMOP 3.1.7-
11/1-2011-0058
2012-
2013
műkö-
dési
6 000 5 987 2 139 3 848 5 987 2 139 3 848
beruhá-
zási
össze-
sen:
6 000 0 0 0 0 0 5 987 0 0 2 139 3 848 5 987 0 0 2 139 3 848
371504 Kaesz Gyula Faipari Szki. és Szi. Pedagógus továbbképzések(a pedagógiai kultúra korszerűsítése, pedagógusok új szerepben) TÁMOP3.1.5-
09/A/I
2010-
2012
műkö-
dési
11 541 2 814 2 814 2 779 2 779
beruhá-
zási
439
össze-
sen:
11 980 0 0 0 0 0 2 814 0 0 2 814 0 2 779 0 0 2 779
3802 Mérei Ferenc Főv. Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet „Tudásdepó-
Expressz” - A könyvtári hálózat nem formális- és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében Budapest iskolakönyvtári hálózatának fejlesztése TÁMOP-3.2-4-
09/1/KMR-2010-
0001
2010-
2011
műkö-
dési
54 047 20 000 20 000 20 000 20 000 680 680
beruhá-
zási
4 739
össze-
sen:
58 786 20 000 0 0 20 000 0 20 000 0 0 20 000 0 680 0 0 680
370306 Bárczi Gusztáv Óvoda, Ált. Isk. Készségfejl.. Spec. Szakisk. AZ EGÉSZ ÉLETEN ÁT TARTÓ TANULÁS PROGRAMJA, Iskolai együttmük.projekt12/0034-2012.08-2014.07 C/2352 2012. 08.-
2014. 07
műkö-
dési
4 950 177 177 177 177
beruhá-
zási
össze-
sen:
4 950 0 0 0 0 0 177 0 0 177 0 177 0 0 177
370307 Benedek Elek Óvoda, Ált. Isk. Spec. Szakisk. és Egys. Gyógyp. Módszt. Int. TÁMOP-
3.1.6.11/1-2011-
0006 EGYMI által nyújt. szolg. fejl. és támogató eszközök beszerzése
2012-
2014
műkö-
dési
9 523 9 523 9 523 1 377 1 377
beruhá-
zási
össze-
sen:
9 523 0 0 0 0 0 9 523 0 0 9 523 0 1 377 0 0 1 377
370309 dr. Török Béla Óv. Ált. Isk. Spec. Szakisk.. Egys. Gyógyped. Módszert. Int.. D.o. TÁMOP-
3.1.6.11/1-2011-
0002 EGYMI által nyújt. szolg. fejl. és támogató eszközök beszerzése
2012-
2014
műkö-
dési
40 000 10 000 10 000 9 191 9 191
beruhá-
zási
össze-
sen:
40 000 0 0 0 0 0 10 000 0 0 10 000 0 9 191 0 0 9 191
TEMPUS KA 2012/CIMP-061 Egész életen át tartó tanulás program 2010-
2012
műkö-
dési
4 950 3 426 3 426 1 370 1 370
beruhá-
zási
össze-
sen:
4 950 0 0 0 0 0 3 426 0 0 3 426 0 1 370 0 0 1 370
Összesen 44 950 0 0 0 0 0 13 426 0 0 13 426 0 10 561 0 0 10 561 0
370317 Mozgásjavító Ált. Isk.. Szakk.isk. Egys. Gyped. Módszt. Int. és D.otthon TÁMOP-3.1.9-11/3-2011-0003TÁRHÁZ projekt-a Mozgásjavító az együttnevelésért 2012-
2014
műkö-
dési
30 000 7 500 7 500 803 803
beruhá-
zási
össze-
sen:
30 000 0 0 0 0 0 7 500 0 0 7 500 0 803 0 0 803
TÁMOP-3.4.2 A/1-2012 ma-
SNI-megoldások a SNIgyermekek együttnevelésében
2012-
2013
műkö-
dési
2 981 2 981 2 981
beruhá-
zási
össze-
sen:
2 981 0 0 0 0 0 2 981 0 0 2 981 0 0 0 0 0
TÁMOP-3.1.-
7.11/1-2011-0050 Szkarabeuszprojekt - a Mozgásjavító felkészülésen refer.int.i mük.re
2012-
2013
működési 6 000 1 500 1 500 3 973 1 500 2 473
beruhá-
zási
össze-
sen:
6 000 0 0 0 0 0 1 500 0 0 1 500 0 3 973 0 0 1 500 2 473
Összesen 38 981 0 0 0 0 0 11 981 0 0 11 981 0 4 776 0 0 2 303 2 473
370319 Csalogány Ó. Ált. Isk. Készségfejl. Spec. Szi. E. Gyp. M.I.Do. és Gyo. Tempus K A 2011/CIMP-321 Egész életen át tartó tanulási program 2012-
2014
mükö-
dési
6 600 4 492 4 492 292 292
beruhá-
zási
össze-
sen:
6 600 0 0 0 0 0 4 492 0 0 4 492 0 292 0 0 292
370322 Vakok Óvodája, Ált. Isk. Spec. Szakisk. E. Gyped. M. Int. Do., Gy.o. Vak gyermekek integrált nevelésének, okt.nak továbbfejl. A XXI sz. új kihívásainak tükrében TÁMOP-3.1.6-
11/1
2012. 04-
2014. 03
műkö-
dési
32 920 1 140 1 140 1 140 1 140
beruhá-
zási
össze-
sen:
32 920 0 0 0 0 0 1 140 0 0 1 140 0 1 140 0 0 1 140
370323 Csillagház Ált. Iskola TÁMOP-3.1.7-
11/1-2011-0041 Akadálymentes tudás a Csillagház felkészülése a referencia int.i mülk-re
2012-
2012
műkö-
dési
4 000 1 000 1 000 1 051 51 1 000
beruhá-
zási
össze-
sen:
4 000 0 0 0 0 0 1 000 0 0 1 000 0 1 051 51 0 1 000
OKTATÁSI ÁGAZAT ÖSSZESEN műkö-
dési
473 262 56 200 0 0 60 538 0 238 667 0 0 230 208 8 459 171 248 5 778 0 154 175 11 295
beru-
házási
1 181 020 369 136 0 0 369 136 0 372 980 2 244 0 370 736 0 310 111 3 746 0 306 365 0
összes-
en:
1 654 282 425 336 0 0 429 674 0 611 647 2 244 0 600 944 8 459 481 359 9 524 0 460 540 11 295
GYERMEKVÉDELMI ÁGAZAT
4214 Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola Gyermekek és fiatalok integrációs programja a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban 2013.08.31 műkö-
dési
49 379 20 106 20 106 20 106 20 106
beruhá-
zási
össze-
sen:
49 379 0 0 0 0 0 20 106 0 0 20 106 0 20 106 0 0 20 106 0
GYERMEKVÉDELMI ÁGAZAT ÖSSZESEN műkö-
dési
49 379 0 0 0 0 0 20 106 0 0 20 106 0 20 106 0 0 20 106 0
beru-
házási
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
össze-
sen:
49 379 0 0 0 0 0 20 106 0 0 20 106 0 20 106 0 0 20 106 0
KULTURÁLIS ÁGAZAT
5301 Budapesti Művelődési Központ 510253-LLP-1-
2010-1-AT-
Grutvig-GMP „SLIC II-Bi-
lateral contrack”
2011-
2012
műkö-
dési
6 276 2 705 3 705 1 934 1 928 1 934 6 1 928
beruhá-
zási
össze-
sen:
6 276 2 705 0 0 3 705 0 1 934 0 0 1 928 0 1 934 6 0 1 928 0
KMOP-3.3.4/A-
10-201-0006
A fenntartható életmódot és ehhez kapcsolódó viselkedés-
mintákat ösztönző kampányok „Zöld Tömb”
2011-
2012
műkö-
dési
22 268 16 000 0 0 14 000 11 822 11 822 11 822 11 822
beruhá-
zási
össze-
sen:
22 268 16 000 0 0 14 000 0 11 822 0 0 11 822 0 11 822 0 0 11 822 0
TÁMOP-
3.2.11/10-1/KMR-
2010-0067 Kultúr Tanösvény
2011-
2012
műkö-
dési
21 447 15 000 16 085 12 176 12 176 12 176 12 176
beruhá-
zási
össze-
sen:
21 447 15 000 0 0 16 085 0 12 176 0 0 12 176 0 12 176 0 0 12 176 0
11/0029-G/7005 Tempus Gruntvig időskorú önkéntes projekt 2011-
2013
műkö-
dési
3 783 1 892 1 892
beruhá-
zási
össze-
sen:
3 783 1 892 1 892 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2011-4116/001-
001-517741-
LLP9-1-2011-1-
AT Grundvig-
GMP RIVER Generációk közötti önkéntesség, eredmények és tapasztalatok elismerése
2012-
2013
műkö-
dési
6 108 0 0 1 954 0 1 954 1 954 0 0 1 954
beruhá-
zási
össze-
sen:
6 108 0 0 0 0 0 1 954 0 0 1 954 0 1 954 0 0 1 954 0
TEMPUS 12/0034-G/1173 Az egész életen át tartó tanulás program tanulási kapcsolatok projekt 2012-
2014
műkö-
dési
0 0 0 4 929 0 4 929 4 929 0 0 4 929
beruhá-
zási
össze-
sen:
0 0 0 0 0 0 4 929 0 0 4 929 0 4 929 0 0 4 929 0
Összesen 59 882 35 597 1 892 0 33 790 0 32 815 0 0 32 809 0 32 815 6 0 32 809 0
5501 Budapesti Történeti Múzeum Pannonia Provincia Program KMOP-3.1.1/C-
09-2009/002
2010-
2012
műkö-
dési
beruhá-
zási
421 645 228 118 48 000 30 118 150 000 258 196 78 286 30 118 149 792 258 194 78 284 30 118 149 792
össze-
sen:
421 645 228 118 48 000 30 118 150 000 0 258 196 78 286 30 118 149 792 0 258 194 78 284 30 118 149 792 0
Múzeumok Mindenkinek Program
TÁMOP-3.2.8/08 KMR-2010-0002
2010-
2011
műkö-
dési
2 970
beruhá-
zási
össze-
sen:
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 970 0
Összesen 421 645 228 118 48 000 30 118 150 000 0 258 196 78 286 30 118 149 792 0 258 194 78 284 30 118 152 762 0
5601 Budapest Főváros Levéltára Elektronikus Közigazgatás Operatív Program, Elektronikus Levéltár projekt, EKOP-1.2.8-08-
2008-00001
2009-
2013
műkö-
dési
79 188 11 718 11 718 27 687 27 687
beruhá-
zási
360 812 53 000 53 000 220 922 220 922
össze-
sen:
440 000 0 0 0 0 0 64 718 0 0 64 718 0 248 609 0 0 248 609 0
Kultúra 2007-2013 ENA( r) C projekt
507355-CU-1-
2010-1-AT-
CULTURE-
VOL11
2010-
2015
műkö-
dési
39 000 1 456 1 456 1 819 1 819
beruhá-
zási
33 450
össze-
sen:
72 450 0 0 0 0 0 1 456 0 0 1 456 0 1 819 0 0 1 819 0
Összesen 512 450 0 0 0 0 0 66 174 0 0 66 174 0 250 428 0 0 250 428 0
5701 Fővárosi Állat- és Növénykert KMOP-2009-
3.1.1/E-09-2f-
2010-0001
„Varázshegy” - Új látogatóbarát kulturális és ökoturisztikai attrakciók kialakítása a Fővárosi Állat- és Növénykertben
2010-
2012
műkö-
dési
beruhá-
zási
1 228 704 20 000 197 737 70 330 83 419 13 419 70 000
össze-
sen:
1 228 704 0 0 20 000 0 0 197 737 0 70 330 0 0 83 419 13 419 70 000 0 0
KMOP-2009-
3.1.1/C-09-2009-
0002
Fővárosi Állat- és Növénykert Főkapu épületének rekonstrukciója
2010-
2012
műkö-
dési
beruhá-
zási
220 124 68 675 309 567 68 675 271 292 223 853 47 439
össze-
sen:
220 124 0 0 0 68 675 0 309 567 0 0 68 675 0 271 292 223 853 0 47 439 0
KMOP-3.3.3-
09-2010-0009
Megújuló energiahordozó felhasználás növelése
2010-
2012
műkö-
dési
beruhá-
zási
395 258 124 893 317 330 124 893 205 314 130 093 75 221
össze-
sen:
395 258 0 0 0 124 893 0 317 330 0 0 124 893 0 205 314 130 093 0 75 221 0
KMOP-3.2.1/B-
09-2009-0006 Élőhely és gyűjtemény-
rekonstrukció a Fővárosi Állat- és Növénykertben
2010-
2012
műkö-
dési
beruhá-
zási
300 515 151 569 370 227 151 569 319 016 167 738 151 278
össze-
sen:
300 515 0 0 0 151 569 0 370 227 0 0 151 569 0 319 016 167 738 0 151 278 0
Összesen 2 144 601 0 0 20 000 345 137 0 1 194 861 0 70 330 345 137 0 879 041 535 103 70 000 273 938 0
KULTURÁLIS ÁGAZAT ÖSSZESEN műkö-
dési
178 070 35 597 1 892 0 33 790 0 45 989 0 0 45 983 0 62 321 6 0 65 285 0
beru-
házási
2 960 508 228 118 48 000 50 118 495 137 0 1 506 057 78 286 100 448 547 929 0 1 358 157 613 387 100 118 644 652 0
össze-
sen:
3 138 578 263 715 49 892 50 118 528 927 0 1 552 046 78 286 100 448 593 912 0 1 420 478 613 393 100 118 709 937 0
MINDÖSSZESEN műkö-
dési
700 711 91 797 1 892 0 94 328 0 304 762 0 0 296 297 8 459 253 675 5 784 0 239 566 11 295
beru-
házási
4 141 528 597 254 48 000 50 118 864 273 0 1 879 037 80 530 100 448 918 665 0 1 668 268 617 133 100 118 951 017 0
össze-
sen:
4 842 239 689 051 49 892 50 118 958 601 0 2 183 799 80 530 100 448 1 214 962 8 459 1 921 943 622 917 100 118 1 190 583 11 295

4. számú táblázat a 35/2013. (V. 10.) Főv. Kgy. rendelethez

Budapest Főváros Önkormányzata 2012. évi felújítási előirányzatainak teljesítése feladatonként

ezer Ft-ban
2012. évi előirányzat ebből (8)
Fela-
dat azo-
nosító


Címkód


Intézmény és feladat megnevezése

Teljes költség
Kivitele-
zés kezdése és befejezése
Felhasz-
nálás 2011.
XII. 31-ig


eredeti


módosított
támoga-
tásértékű felújítási kiadás, felújítási céltartalék
felújítási célú pénz-
eszköz-
átadás Áht.-n kívülre


Teljesítés

Index % (9/7*100)

Index % (9/8*100)
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 8/a 8/b 9. 10. 11.
I.) INTÉZMÉNYI FELÚJÍTÁSOK
A) Intézményi kör
Egyéb feladatok
Budapest Főváros Közterület-felügyelete
1001 Budapest Főváros Közterület-felügyelete 15 447 0 0 11 000 9 097 - 82,70
Budapest, Akadémia u. 1. szám alatt lévő irodaépület belső felújítási munkálatainak megvalósítása 15 447 2012-2013 0 11 000 9 097 - 82,70
Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága
1002 Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága 243 880 0 37 880 243 880 264 477 698,20 108,45
Flórián téri üzletközpont 184 950 0 37 880 184 950 185 370 489,36 100,23
Teljes homlokzat felújítás 49 000 2012 37 880 49 000 49 326 130,22 100,67
Lapos tető szigetelésének teljes felújítása 134 000 2012 134 000 134 081 - 100,06
Gépészeti felújítás 0 2012 0 0 - -
Bérlemény átalakítás 800 800 812 - 101,50
Statikai vizsgálat 610 610 609 - 99,84
Automata kapu felújítás 540 540 542 - 100,37
Liget téri üzletközpont 14 700 0 14 700 14 738 - 100,26
hőközpont hőcserélőjének teljes felújítása 5 200 2012 5 200 5 213 - 100,25
galéria szigetelés 9 500 9 500 9 525 - 100,26
Tétényi úti üzletközpont 12 500 0 12 500 12 575 - 100,60
alapvezeték részleges kiváltása 12 500 12 500 12 575 - 100,60
Római téri üzletközpont 350 0 350 355 - 101,43
válaszfal károsodás szakvélemény 350 350 355 - 101,43
Vámház téri vásárcsarnok 1 200 0 1 200 1 200 - 100,00
hűtőkamra felújítás 1 200 1 200 1 200 - 100,00
Bosnyák téri vásárcsarnok 9 560 0 9 560 9 599 - 100,41
faházak felújítása 4 100 4 100 4 161 - 101,49
kerítés átalakítás 2 100 2 100 2 080 - 99,05
üzlethelyiség felújítás 2 750 2 750 2 749 - 99,96
épület repedés vizsgálata 610 610 609 - 99,84
Rákóczi tér vásárcsarnok 20 620 0 20 620 40 640 - 197,09
tűzvédő bevonat 2. ütem 20 620 20 620 40 640 - 197,09
1001-1004 Egyéb intézmények összesen: 259 327 0 37 880 254 880 0 0 273 574 722,21 107,33
Szociálpolitikai feladatok
2104 Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona 2 700 0 121 0 - 0,00
Knézich u-i telephely gépészeti leválása a kórház részről, tervek készítése 2 700 2012 121 0 - 0,00
2107 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Kamaraerdei út 6 984 0 11 000 6 984 6 693 60,85 95,83
„A” épület 2 db lépcsőház, és négy szinten folyosók végén kopolit üveg cseréje, műanyag nyílászárókra 6 451 2012 6 000 6 451 6 451 107,52 100,00
„B” épület alagsor, férfi öltöző kialakítása, női öltöző és kapcsolódó 5 000 0 0,00 -
Központi épület kazántest csere 242 2012 242 242 - 100,00
Élelmezés épület egyes helyiségek utólagos talajnedvesség elleni szigetelése, járulékos munkákkal, II. ütem 291 2012-2013 291 0 - 0,00
2109 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Pesti út 46 739 1 441 4 125 45 298 7 517 182,23 16,59
Kislift felújítása 4 875 2011-2012 1 441 3 416 3 416 - 100,00
Közösségi helyiségek burkolat csere II. ütem 4 125 2012 4 125 4 125 4 101 99,42 99,42
FECS ügyfélfogadó felújítása 300 2012 384 0 - 0,00
„D” ép. lakószintek felúj. dolg. étt. 11 722 11 722 0 - 0,00
„A” ép. fsz. ablakcsere, kijárati ajtó 4 734 4 734 0 - 0,00
Energia optimalizálás, világítótestek 15 107 15 107 0 - 0,00
Közösségi terek burkolása 610 5 810 0 - 0,00
2112 Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona Csákánydoroszló 15 000 0 15 000 0 0 0,00 -
Konyha és ebédlő klimarendszer részleges felújítása 15 000 2012 15 000 0 0 0,00 -
2113 Fővárosi Önkormányzat Foglalkoztató Intézete Darvastó 3 500 0 0 3 500 3 500 - 100,00
9. sz. szállóépület földszinti vizesblokk és lakószoba helyreállítása 3 500 2011-2012 3 500 3 500 - 100,00
2115 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Gyula 10 149 0 5 080 10 149 10 049 197,81 99,01
II. sz. kazánház felújítása 4 748 2012 5 080 4 748 4 748 93,46 100,00
Konyha szellőzőrendszer felújítása 5 401 2012 5 401 5 301 - 98,15
2120 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Szombathely 5 940 0 500 5 940 5 440 1088,00 91,58
Pavilon épület tető felújítása, szigetelése 500 2012 500 500 0 0,00 0,00
Személyfelvonó felújítása 1 934 2011-2012 1 934 1 934 - 100,00
Útfelújítás 3 506 2012 3 506 3 506 - 100,00
2121 Fővárosi Önkormányzat Pszichiátrai Betegek Otthona Tompa 985 0 985 0 0 0,00 -
Kastélyépület keleti szárny külső festése 985 2012 985 0 0 0,00 -
2122 Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona Tordas 266 0 266 266 - 100,00
Konyha, főzőtér burkolat cseréjének műszaki ellenőri munkái 266 2012 266 266 - 100,00
2126 Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona Zsira 4 123 0 2 000 2 179 2 179 108,95 100,00
Rubinház, Zsira, Flórián u. 54. lakóotthon homlokzat részleges felújítása, hőszigetelés 1 000 2012 1 000 0 0 0,00 -
Zsira, Rákóczi u. 12. „B”, „C” épület nyílászáróinak részleges felújítása 944 2012 1 000 0 0 0,00 -
Zsira, Flórián u. 54. lakóotthon nyílászárók cseréje 2 056 2011-2012 2 056 2 056 - 100,00
„A” épület emeleti és tetőtéri fürdőszoba részleges burkolat felújítási munkálatai 123 2012 123 123 - 100,00
2000 Szociálpolitikai intézmények összesen 96 386 0 1 441 38 690 74 437 0 0 35 644 92,13 47,88
Oktatási feladatok
3306 Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimn. és Diákotthon 57 0 57 57 - 100,00
fénymásológép felújítása 57 2012 57 57 - 100,00
3701 Gimnáziumok Gazdasági Szervezete 5 307 0 9 236 5 307 5 307 57,46 100,00
A címen belüli megbontás tájékoztató jellegű. Az intézmények előirányzatai a fent említett címkódon kerülnek betervezésre
370105 Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakközépiskola összesen: 5 307 9 236 5 307 5 307 57,46 100,00
nyílászárók felújítása 5 307 2012 9 236 5 307 5 307 57,46 100,00
3702 Kollégiumok Gazdasági Szervezete 7 035 0 0 7 035 6 132 - 87,16
A címen belüli megbontás tájékoztató jellegű. Az intézmények előirányzatai a fent említett címkódon kerülnek betervezésre
370207 Káldor Miklós Kollégium összesen: 3 184 3 184 2 281 - 71,64
nagykonyhai elszívó ventilátor csere 522 522 522 - 100,00
konyhai szellőző felújítás 1 759 1 759 1 759 - 100,00
szellőző felújítás 903 903 0 - 0,00
370209 Kós Károly Kollégium összesen: 3 569 3 569 3 569 - 100,00
elosztó berendezések cseréje 3 569 3 569 3 569 - 100,00
370210 Középiskolai Kollégium összesen: 282 282 282 - 100,00
vészkijárat építés 282 282 282 - 100,00
3703 Gyógypedagógiai Intézmények Gazdasági Szervezete 7 429 0 3 450 7 429 7 430 215,36 100,01
A címen belüli megbontás tájékoztató jellegű. Az intézmények előirányzatai a fent említett címkódon kerülnek betervezésre.
370322 Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Do. és Gyo. összesen: 4 756 0 3 450 4 756 5 628 163,13 118,33
homlokzat felújítás 2 450 2012 2 450 2 450 2 450 100,00 100,00
vizesblokk felújítás 1 000 2012 1 000 1 000 1 000 100,00 100,00
számítógépes hálózat felújítása 98 2012 98 970 - 989,80
brei nyomtató felújítása 1 208 2012 1 208 1 208 - 100,00
370306 Bárczi Gusztáv Óvoda, Ált. Isk. és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola összesen: 1 802 0 1 802 1 802 - 100,00
konyha kövezet felújítás 1 638 2012 1 638 1 638 - 100,00
ablakcsere 164 164 164 - 100,00
370309 Dr. Török Béla Óvoda, Ált. Isk., Spec. Szakisk. Egys. Gyp. Módsz. I. 871 871 0 - 0,00
gázvezeték felújítás 871 2012 871
3704 BETISZK Gazdasági Szervezete 49 534 0 0 48 534 440 - 0,91
A címen belüli megbontás tájékoztató jellegű. Az intézmények előirányzatai a fent említett címkódon kerülnek betervezésre.
370409 Terézvárosi Ker. Szki. és Szi. Összesen: 49 094 48 094 0 - 0,00
Energetikai felújítás KEOP pályázat 49 094 2012 48 094 0 - 0,00
370410 Varga István Ker. Közg. Szki. és Szi. Összesen: 440 440 440 - 100,00
nyílászárócsere 440 2012 440 440 - 100,00
3706 Dél-Budai TISZK Gazdasági Szervezete 2 000 0 0 2 000 2 000 2 000 100,00 100,00
A címen belüli megbontás tájékoztató jellegű. Az intézmények előirányzatai a fent említett címkódon kerülnek betervezésre
370603 Kossuth Lajos Kéttannyelvű Főv. Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola összesen: 2 000 2 000 2 000 2 000 100,00 100,00
részleges tetőfelújítás 2 000 2012 2 000 2 000 2 000 100,00 100,00
3709 ÉPTISZK Gazdasági Szervezete 28 899 11 104 0 17 795 17 795 - 100,00
A címen belüli megbontás tájékoztató jellegű. Az intézmények előirányzatai a fent említett címkódon kerülnek betervezésre
370901 Arany János Műsz. Szki. És Szi. Összesen: 10 668 10 668 10 668 - 100,00
porta, iskolai homlokzat felújítás 10 668 2012 10 668 10 668 - 100,00
370907 Magyar Hajózási Szki. és Szi. Összesen: 18 231 11 104 7 127 7 127 - 100,00
tetőszigetelés 18 231 2012 11 104 7 127 7 127 - 100,00
3711 Humán TISZK Gazdasági Szervezete 1 600 0 0 1 600 1 600 - 100,00
A címen belüli megbontás tájékoztató jellegű. Az intézmények előirányzatai a fent említett címkódon kerülnek betervezésre
371106 Semmelweis Ignác Humán Sz. I. és Gimn. összesen: 1 600 1 600 1 600 - 100,00
ablakcsere 1 600 2012 1 600 1 600 - 100,00
3712 Modell TISZK Gazdasági Szervezete 1 353 0 0 1 353 1 353 - 100,00
A címen belüli megbontás tájékoztató jellegű. Az intézmények előirányzatai a fent említett címkódon kerülnek betervezésre
371203 Mándy Iván Szakképzőiskola és Speciális Szakiskola összesen: 1 353 0 1 353 1 353 - 100,00
informatikai háló kiépítés 1 273 1 273 1 273 - 100,00
kazán felújítás 80 80 80 - 100,00
3713 Petrik TISZK Gazdasági Szervezete 0 0 0 1 000 0 0 0,00 -
A címen belüli megbontás tájékoztató jellegű. Az intézmények előirányzatai a fent említett címkódon kerülnek betervezésre.
371305 Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Szki. és Szi. összesen: 0 1 000 0 0 0,00 -
tantermek festése 0 2012 1 000 0 0 0,00 -
3714 Szily TISZK Gazdasági Szervezete 0 0 0 0 0 - -
A címen belüli megbontás tájékoztató jellegű. Az intézmények előirányzatai a fent említett címkódon kerülnek betervezésre.
371405 Trefort Ágoston Kétt. Főv. Gyak. Szki. összesen: 0 0 0 - -
tetőfelújítás 0 2012 0 0 - -
3715 Színes TISZK Gazdasági Szervezete 16 733 0 0 16 733 16 445 - 98,28
A címen belüli megbontás tájékoztató jellegű. Az intézmények előirányzatai a fent említett címkódon kerülnek betervezésre.
371501 Budapesti Kézműipari Szakképző Iskola összesen: 3 195 3 195 3 195 - 100,00
tanműhely légtechnikájának kialakítása 3 195 2012 3 195 3 195 - 100,00
371507 Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium 13 538 0 13 538 13 250 - 97,87
informatikai eszközök cseréje 13 538 13 538 13 250 - 97,87
3000 Oktatási intézmények összesen 119 947 11 104 15 686 107 843 0 0 58 559 373,32 54,30
Kulturális feladatok
5114 Budapesti Operettszínház 0 1 873 0 0 0,00
Mozsár u. felvonó felújítása 0 2012 1 873 0 0 0,00
5401 Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 11 880 11 880 11 880 11 701 98,49 98,49
Szent László téri fiókkönyvtár felújításának áfa fedezete 11 880 2011-2012 11 880 11 880 11 701
5501 Budapesti Történeti Múzeum 63 778 19 578 7 316 - 37,37
VÁRMÚZEUM
tetőtér DK-i sarokfolyosó kialakítása 1. ütem 2 500 2012 2 500 0 - 0,00
tetőtér DK-i sarokfolyosó kialakítása 2. ütem 3 000 2013
Tetőtér Vb kupola ajtó áthelyezés tervezés 500 2014
Tetőtér Vb kupola ajtó áthelyezés kivitelezés 2 500 2015
szerverszoba bővítés 531 2012 531 531 - 100,00
III. emeleti ebédlő kialakítása 426 2012 426 426 - 100,00
gyerekfoglalkoztató felújítása 287 2012 287 287 - 100,00
AQUINCUMI MÚZEUM
MHSZ épület szilikát műhely felújítása 1 974 2 012 1 974 0 - 0,00
KISCELLI MÚZEUM
kerítésfal és környezetének rendezése 11 860 2012 11 860 4 072 - 34,33
BUDAPEST GALÉRIA
szobor felújítás VIII. kerület 2 000 2012 2 000 2 000 - 100,00
5601 Budapest Főváros Levéltára 14 860 2 860 14 860 803 28,08 5,40
Laminátor berendezés felújítása 108 108 108 - 100,00
fénymásoló berendezés felújítása 164 164 164 - 100,00
fax berendezés felújítása 36 36 36 - 100,00
UPS szünetmentes tápegység felújítása 184 184 184 - 100,00
Kodak kamerafej javítás 311 311 311 - 100,00
Kazánház és hőközpont, fain-coil berendezések gépészeti felújításai 14 057 2012 2 860 14 057 0 0,00 0,00
5100-5700 Kulturális intézmények összesen 90 518 0 16 613 46 318 0 0 19 820 119,30 42,79
Sport feladatok
5801 Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrum 138 138 138 - 100,00
ingatlanok felújítása 138 2012 138 138 - 100,00
5800 Sport intézmények összesen 138 0 0 138 0 0 138 - 100,00
5000 Kulturális és sport intézmények összesen 90 656 0 0 16 613 46 456 19 958 120,13 42,96
Intézményi kör összesen: 566 316 0 12 545 108 869 483 616 387 735 356,15 80,17
C) Önkormányzati kör
Vagyongazdálkodási feladatok
8250 BFVK ZRT Közszolgáltatás 736 467 554 173 736 467 635 902 114,75 86,34
BFVK Közszolgáltatás 736 467 2011-2012 554 173 736 467 635 902 114,75 86,34
8200 Mindösszesen 736 467 0 554 173 736 467 635 902 114,75 86,34
8806 Pályázati támogatással vásárolt bérlakások működési kiadásai 9 600 9 600 - 0,00
Pályázati támogatással vásárolt bérlakások működési kiadásai 9 600 2012 9 600 - 0,00
8824 Óbudai Gázgyár elszámolása (BVV Zrt.) összesen 950 000 950 000 0 - 0,00
Óbudai Gázgyár elszámolás (BVV Zrt.) 950 000 2012 950 000 0 - 0,00
Közlekedési feladatok:
8836 Út-, hídfelújítás összesen 98 293 596 45 929 828 18 689 868 18 442 422 0 0 4 230 783 22,64 22,94
Útfelújítás 40 755 396 21 149 158 5 132 338 5 606 238 0 0 1 031 939 20,11 18,41
5115 Útfelújítás 2007. évi 10 624 646 2007-2012 10 203 254 421 392 421 392 144 282 34,24 34,24
5493 Útfelújítás 2008. évi 3 511 822 2008-2013 3 510 905 82 030 917 378 0,46 41,22
5493 Útfelújítás 2009. évi 5 337 044 2009-2013 5 322 124 83 435 14 920 6 395 7,66 42,86
5493 2010. évi II. ütem 1. szakasz 603 329 2010-2013 599 119 3 297 417 4 210 2 893 0,09 68,72
5493 2011. évi II. ütem 1. szakasz 1 998 073 2011-2013 1 513 756 1 248 064 484 317 375 406 30,08 77,51
Útfelújítás 2011-2015. tervezés 12 300 000 2011-2015 0 0 0
5493 2012. évi útfelújítási program 4 580 482 2012. 0 4 580 482 502 585 10,97
Útfelújítási program előkészítése, terveztetése 100 000 0 100 000 0 0,00
14-es villamos Görgey utcai szakasza és a kapcsolódó útburkolat felújítása-kivitelezés 1 700 000 2013. 0 0
Hídfelújítás 57 538 200 24 780 670 13 557 530 12 836 184 3 198 844 23,59 24,92
5495 Margithíd és a kapcsolódó közlekedési rendszer felújítása 30 100 000 2008-2012 23 970 421 6 129 579 5 408 233 3 048 093 49,73 56,36
6021 2009. évi felüljáró felújítása 1. csoport 810 650 2009-2012 716 581 337 419 94 069 94 068 27,88 100,00
6022 2009. évi felüljáró felújítása 2. csoport 293 113 2009-2012 14 279 224 665 278 834 1 557 0,69 0,56
6623 VIII. P-902 j. Kerepesi úti „Százlábú híd” - MÁV vágányok feletti közúti híd terv 3 132 771 2009-2014 42 514 2 241 592 2 277 457 29 313 1,31 1,29
6624 X. P-927 Sibrik Mikós út - MÁV Ferihegyi gyorsforgalmi út feletti közúti híd-terv 3 325 540 2009-2014 36 875 2 336 875 2 374 265 25 813 1,10 1,09
6472 2011. évi híd-műtárgy felújítások 1. csoport 424 276 2011-2012 367 400 424 276 0 0,00 0,00
6497 2011. évi híd-műtárgy felújítások 2. csoport 1 979 050 2001-2012 620 000 1 979 050 0 0,00 0,00
Hídfelújítások 17 472 800 2011-2013 1 300 000 0 0 0,00 -
8800 Mindösszesen 99 253 196 0 45 929 828 18 689 868 19 402 022 0 0 4 230 783 22,64 21,81
8000 Mindösszesen 99 989 663 0 45 929 828 19 244 041 20 138 489 0 0 4 866 685 25,29 24,17
Önkormányzati kör összesen: 99 989 663 45 929 828 19 244 041 20 138 489 0 0 4 866 685 25,29 24,17
I. INTÉZMÉNYI FELÚJÍTÁSOK ÖSSZESEN: 100 555 979 45 942 373 19 352 910 20 622 105 0 0 5 254 420 27,15 25,48
II./CÉLJELLEGGEL TÁMOGATOTT INTÉZMÉNYI FELÚJÍTÁSOK
A) Intézményi kör
Egyéb intézmények
1001 Budapest Főváros Közterület-felügyelete 100 000 100 000 100 000 95 340 95,34 95,34
Akadémia u. 1. sz. alatti ingatlan homlokzatfelújítás 100 000 2011-2012 100 000 100 000 95 340 95,34 95,34
1001-1004 Egyéb intézmények összesen 100 000 0 100 000 100 000 95 340 95,34 95,34
Szociálpolitikai intézmények
2102 Idősek Otthona Baross u. összesen: 4 000 4 000 4 000 4 000 100,00 100,00
Csokonai u. 38., felvonó részleges felújítása 4 000 2012 4 000 4 000 4 000 100,00 100,00
2104 Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona (Rózsa utca) összesen: 19 480 19 381 19 381 19 240 99,27 99,27
6578 Knézich u. 48. szigetelés felújítása 19 480 2011-2013 19 381 19 381 19 240 99,27 99,27
2106 Idősek Otthona Halom u. összesen: 20 500 3 500 3 500 13 500 3 499 99,97 25,92
Homlokzat felújítás 10 000 2012 10 000
6575 Gergely utca 85., elektromos hálózat felújítása 10 500 2011-2013 3 500 3 500 3 500 3 499 99,97 99,97
2107 Idősek Otthona Kamaraerdei út összesen: 5 499 5 499 0
Élelmezési épület szigetelése 5 499 2012 5 499
2120 Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Szombathely összesen 8 000 8 000 8 000 8 000 100,00 100,00
6544 Személyfelvonó felújítása 8 000 2011-2012 8 000 8 000 8 000 100,00 100,00
2122 Értelmi Fogyatékosok Otthona Tordas összesen: 2 695 2 695 2 695 2 695 100,00 100,00
6549 Konyha főzőtér burkolat csere 2 695 2011-2012 2 695 2 695 2 695 100,00 100,00
2123 Idősek Otthona Vámosmikola összesen: 2 470 2 470 2 470 - 100,00
„C” lakóépület részleges elektromos felújítás 2 470 2 470 2 470 - 100,00
2126 Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona Zsira összesen: 11 353 10 897 456 456 456
6546 Fő utca 1. lakóotthon tetőfelújítás 4 557 2011-2012 4 373 184 184 184 100,00 100,00
6540 Peresznye ebédlő és konyha felújítás 6 796 2011-2012 6 524 272 272 272 100,00 100,00
2000 Szociálpolitikai intézmények összesen 73 997 14 397 38 032 56 001 40 360 106,12 72,07
Oktatási intézmények
3701 Gimnáziumok Gazdasági Szervezete * 79 855 79 805 50 50 - 100,00
3701 13 Vörösmarty Mihály Gimnázium összesen: 79 855 79 805 50 50 - 100,00
5896 Nyílászáró felújítása 79 855 2011 79 805 50 50
3702 Kollégiumok Gazdasági Szervezete * 10 000 10 000 10 000 10 000 100,00 100,00
3702 09 Kós Károly Kollégium összesen: 10 000 10 000 10 000 10 000 100,00 100,00
6646 Épület részleges felújítása 10 000 2012 10 000 10 000 10 000
3703 Gyógypedagógiai Intézmények Gazdasági Szervezete * 151 000 363 82 637 125 637 124 675 150,87 99,23
3703 02 3. sz. Fővárosi Tanulási Képességeket Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ összesen: 18 000 18 000 18 000 18 000 100,00 100,00
6628 Belső felújítás 18 000 2011-2012 18 000 18 000 18 000 100,00 100,00
3703 04 Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon 36 000 36 000 36 000 - 100,00
6664 Épület részleges felújítása 36 000 2012 36 000 36 000 - 100,00
370308 Beszédvizsgáló Orsz. Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ összesen: 25 000 0 - -
Székhely kialakítása épület részleges felújításával 25 000
3703 10 Éltes Mátyás Általános Iskola, Do. és Gyermekotthon összesen: 57 000 363 49 637 56 637 55 675 112,16 98,30
6665 Épület részleges felújítása 7 000 2012 7 000 7 000 - 100,00
6229 Homlokzat, nyílászárók és ép. részleges felújítása 50 000 2010-2012 363 49 637 49 637 48 675 98,06 98,06
3703 11 Fővárosi Beszédjavító Intézet és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 15 000 15 000 15 000 15 000 100,00 100,00
6627 Irodahelyiségek, vizesblokkok felújítása 15 000 2011-2012 15 000 15 000 15 000
3704 BETISZK Gazdasági Szervezete * 18 000 10 000 8 000 8 000 8 000 100,00 100,00
3704 10 Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 18 000 10 000 8 000 8 000 8 000 100,00 100,00
6407 Nyílászárók felújítása 18 000 2011-2012 10 000 8 000 8 000 8 000 100,00 100,00
3708 Gazdasági TISZK Gazdálkodó Szervezete * 8 636 3 417 5 219 5 219 5 219 100,00 100,00
3708 02 Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szki. 8 636 3 417 5 219 5 219 5 219 100,00 100,00
6485 Épület részleges felújítása 8 636 2011-2012 3 417 5 219 5 219 5 219 100,00 100,00
3711 Humán TISZK Gazdasági Szervezete *
3711 03 Fodor József Szakképző Iskola és Gimnázium 31 000 0 31 000 0 0 0,00 -
6584 Épület részleges felújítása, födémcsere 31 000 2009-2012 0 31 000 0
3712 Modell TISZK Gazdasági Szervezete * 26 000 1 453 24 547 24 547 24 371 99,28 99,28
3712 03 Mándy Iván Szakképző Iskola és Speciális Szakiskola 26 000 1 453 24 547 24 547 24 371 99,28 99,28
6298 Épület részleges felújítása, fűtés felújítás 26 000 2010-2012 1 453 24 547 24 547 24 371 99,28 99,28
3700 Oktatási Intézmények Gazdasági Szervezete összesen 293 491 95 038 161 403 173 453 172 315 106,76 99,34
3000 Oktatási intézmények összesen 293 491 95 038 161 403 173 453 172 315 106,76 99,34
Gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények
4214 Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola 230 230 - 100,00
6223 Kastély épület ereszcsatorna és tető részl. Felúj. II. és III. ütem 230 230 - 100,00
4215 II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthon és Általános Iskola 26 464 26 465 - 100,00
6519 Konyha-étterem tető és ereszcsatorna felúj., homlokzat szig. 7 619 7 619 - 100,00
5842 E-épület külső-belső felújítása 18 845 18 846 - 100,01
-
4228 Budapest Főváros Önkormányzatának Gyermekotthona (Mónosbél) 14 092 14 092 - 100,00
5736 „A” épület tető és homlokzat felújítása járulékos munkákkal 14 092 14 092 - 100,00
4200 Szociális ellátás szállásnyújtással összesen: 40 786 40 787 - 100,00
4301 Fővárosi Gyermekvédelmi Intézmények Gazdasági Szervezete * 35 165 14 636 20 529 20 529 13 865 67,54 67,54
4301 03 Gyermekotthon(Bolyai út) összesen: 9 165 9 165 9 165 9 165 100,00 100,00
6608 Fővárosi Önkormányzat Gyermekotthona (Bolyai u.) sérült zárófödém és lapos tető felújítása bádogos munkákkal 9 165 2011-2012 9 165 9 165 9 165 100,00 100,00
4301 17 Kaffka Margit Gyermekotthon összesen: 26 000 14 636 11 364 11 364 4 700 41,36 41,36
6211 Nyílászárók felújítása -cseréje 26 000 2010-2012 14 636 11 364 11 364 4 700 41,36 41,36
4300 Gazdaságilag integrált gyermekvédelmi intézmények összesen 35 165 14 636 20 529 20 529 13 865
4000 Gyermek- és ifjúságvédelmi intézmények összesen 35 165 0 14 636 20 529 61 315 54 652 266,22 89,13
Kulturális intézmények
5401 Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár összesen: 44 000 44 000 44 000 43 336 98,49 98,49
6615 X. ker., Szent László tér 7-14. sz. alatti fiókkönyvtár részleges felújítása 44 000 2011-2012 44 000 44 000 43 336 98,49 98,49
5400 Könyvtári tevékenység összesen 44 000 0 44 000 44 000 43 336 98,49 98,49
5501 Budapesti Történeti Múzeum összesen: 26 485 3 940 17 460 22 545 0 0 14 953 85,64 66,33
6526 Köztéri szobrok felújítása 21 400 2011-2012 3 940 17 460 17 460 14 953 85,64 85,64
Dr. Urmánczy Nándor emlékpad helyreállítása 5 085 2012. 5 085
5500 Múzeumi tevékenység összesen 26 485 3 940 17 460 22 545 14 953 85,64 66,33
5100-5700 Kulturális intézmények összesen 70 485 3 940 61 460 66 545 58 289 94,84 87,59
Sport intézmények
5801 Margitszigeti Atlétikai Centrum 15 782 15 782 15 782 12 922 81,88 81,88
6448 Vízóra akna felújítása 2 100 2011-2012 2 100 2 100 2 098 99,90 99,90
6618 Sziget futókör felújítása 2 000 2011-2012 2 000 2 000
6619 Szellőző rendszer felújítása 5 882 2011-2012 5 882 5 882 5 686 96,67 96,67
6620 Hőközpont részleges felújítása 1 900 2011-2012 1 900 1 900 1 838 96,74 96,74
6621 Rekortán futópálya betonfedésének és rekortán felületének felújítása 600 2011-2012 600 600
6622 Földszinti 3. sz. öltöző teljes felújítása 3 300 2011-2012 3 300 3 300 3 300 100,00 100,00
5802 Fővárosi Önk. Városligeti Műjégpálya 3 500 3 500 3 500 3 500 100,00 100,00
6629 Városligeti tó felső zsilip felújítása 3 500 2011-2012 3 500 3 500 3 500 100,00 100,00
5800 Sport intézmények összesen 19 282 0 19 282 19 282 16 422 85,17 85,17
5000 Kulturális és sport intézmények összesen 89 767 3 940 80 742 85 827 74 711 92,53 87,05
Intézményi kör összesen: 592 420 128 011 400 706 476 596 437 378 109,15 91,77
B) Hivatali kör
Gazdálkodási feladatok
7103 Gazdasági és ellátási feladatok összesen: 1 696 678 10 258 396 420 396 420 32 744 8,26 8,26
Városháza épület fa zárófödém részleges cseréje 137 000 2010-2012 195 136 805 136 805 0 0,00 0,00
Városháza épület homlokzatának felújítása 1 150 000 2011-2017 150 000 150 000 6 909 4,61 4,61
Irattári épületben (Leonardo köz) klímagép felújítása 10 000 2011-2012 10 000 10 000 3 036 30,36 30,36
6478 Irodák felújítása 322 400 2011-2016 62 400 62 400 22 799 36,54 36,54
3344 Városháza épület fedélszék felújítása 2005. évi ütem 37 278 2005-2012 10 063 27 215 27 215 0 0,00 0,00
Felvonó felújítás 40 000 2012-2015 10 000 10 000 0 0,00 0,00
7100 Hivatali felújítások összesen 1 696 678 10 258 396 420 396 420 32 744 8,26 8,26
Egészségügyi feladatok
7204 Egészségügyi feladatok összesen: 17 838 9 346 8 492 8 492 - 100,00
Pszichiátriai telephely fűtési rendszer felújítása - Segély helyett Esély Alapítvány 17 838 2010-2011 9 346 0 8 492 8 492 - 100,00
7200 Hivatali egészségügyi felújítások összesen: 17 838 9 346 0 8 492 8 492 - 100,00
7000 Hivatali felújítások összesen: 1 714 516 19 604 396 420 404 912 41 236 10,40 10,18
Hivatali kör összesen: 1 714 516 19 604 396 420 404 912 41 236 10,40 10,18
C) Önkormányzati kör
Városüzemeltetési feladatok
8227 Közvilágítás összesen: 1 992 1 992 0 - 0,00
Vakok Intézete díszkivilágításának felújítása II. ütem 1 992 2012 1 992 0 - 0,00
8200 Városüzemeltetési feladatok összesen: 1 992 0 0 1 992 0 - 0,00
Egészségügyi feladatok
8402 Céljelleggel támogatott egészségügyi felújítások összesen: 1 191 374 504 812 706 188 676 562 0 0,00 0,00
Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet összesen: 127 516 77 516 52 484 50 000 0 0,00 0,00
5653 Károlyi Kórház főépület részleges felújítása 127 516 2009-2012 77 516 52 484 50 000 0
Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ összesen: 100 000 40 000 60 000 60 000 0 0,00 0,00
5827 Elektromos hálózat részleges felújítása 100 000 2009-2012 40 000 60 000 60 000 0
Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézet összesen: 230 000 72 069 157 931 157 931 0 0,00 0,00
Merényi Gusztáv Kórház telephely
5790 Közművek, utak felújítása 170 000 2009-2012 70 000 100 000 100 000 0 0,00 0,00
Szent László Kórház telephely
4838 Akadálymentesítés 60 000 2011-2012 2 069 57 931 57 931 0 0,00 0,00
Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 352 858 151 632 228 368 201 226 0 0,00 0,00
6367 „A épület részleges felújítása” 299 757 2010-2012 151 632 148 368 148 125 0 0,00 0,00
5802 Fűtési hálózat felújítási munkái 35 267 2011-2012 45 000 35 267 0 0,00 0,00
5803 Vízesblokkok felújítása 17 834 2011-2012 35 000 17 834 0 0,00 0,00
Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai 211 000 64 050 146 950 146 950 0 0,00 0,00
5657 Orvosi gázhálózat teljeskörű felújítása 140 000 2010-2012 63 000 77 000 77 000 0 0,00 0,00
6505 Akadálymentesítéssel összefüggő felújítások 8 000 2011-2012 8 000 8 000 0 0,00 0,00
6502 Hőellátó rendszer felújítása III-IV. ütem 63 000 2011-2012 1 050 61 950 61 950 0 0,00 0,00
Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő 130 000 84 593 45 407 45 407 0 0,00 0,00
5678 Főépület fűtési rendszer felújítása 130 000 2010-2012 84 593 45 407 45 407 0 0,00 0,00
Heim Pál Gyermekkórház 40 000 14 952 15 048 15 048 0 0,00 0,00
6491 Vízgépház és hálózat felújítás 15 000 2011-2012 4 952 10 048 10 048 0 0,00 0,00
6492 Tetőszigetelések felújítása 25 000 2011-2013 10 000 5 000 5 000 0 0,00 0,00
8400 Önkormányzati kiadások összesen 1 191 374 504 812 706 188 676 562 0 0,00 0,00
Kulturális faladatok
8807 Kulturális feladatok összesen: 900 900 900 824 91,56 91,56
Új Színház nonprofit Kft. Összesen: 900 900 900 824 91,56 91,56
6258 Főbejárati ajtók előtti felfagyott márvány burk. helyreállítása 900 2010-2012 900 900 824 91,56 91,56
8834 Főv. Önk. Tulajdonában levő lakások üzemeltetése összesen: 109 967 109 967 0 0,00 -
Lakóépületek összesen: 60 401 60 401 0 0,00 -
XI., Keveháza u. 19-21. 15 572 2011-2012 15 572 0 0,00 -
XII., Kassák L u. 78. 18 500 2011-2012 18 500 0 0,00 -
XIX., Batthyány u. 33-39. 10 970 2011-2012 10 970 0 0,00 -
III., Sujtás úti ltp. 8 938 2011-2012 8 938 0 0,00 -
XI., Keveháza u. 19-21. 3 300 2011-2012 3 300 0 0,00 -
X., Gyöngyike u. 1/C 3 121 2011-2012 3 121 0 0,00 -
Nyugdíjasházak összesen: 13 566 13 566 0 0,00 -
XIV. Fogarasi út 165-169 1 400 2011-2012 1 400 0 0,00 -
XIV. Ond vezér sétány 7. 12 166 2011-2012 12 166 0 0,00 -
Üresen álló lakások felújítása összesen: 36 000 36 000 0 0,00 -
Üresen álló lakások felújítása 18 000 2011-2012 18 000 0 0,00 -
Üresen álló lakások felújítása 2010. évi 18 000 2010-2012 18 000 0 0,00 -
Közlekedési feladatok
8837 Forgalomtechnikai feladatok összesen: 131 371 43 371 88 000 88 000 47 922 54,46 54,46
Forgalomtechnikai eszközök 2011. évi 52 000 2011-2012 52 000 52 000 41 050 78,94 78,94
Forgalomtechnikai eszközök 2010. évi 50 371 2010-2012 43 371 7 000 7 000 6 872 98,17 98,17
Forgalomtechnikai eszközök felújítása 2012. év 29 000 2 012 29 000 29 000
8800 Mindösszesen: 242 238 43 371 198 867 88 900 48 746 24,51 54,83
8000 Mindösszesen: 1 435 604 548 183 905 055 767 454 48 746 5,39 6,35
Önkormányzati kör összesen: 1 435 604 548 183 905 055 767 454 48 746 5,39 6,35
II. CÉLJELLEGGEL TÁMOGATOTT INTÉZMÉNYI FELÚJÍTÁSOK ÖSSZESEN: 3 742 540 695 798 1 702 181 1 648 962 527 360 30,98 31,98
*Gazdaságilag integrált intézmények esetén a címen belüli megbontás tájékoztató jellegű. Az intézmények előirányzatai a Gazdasági Szervezet címkódján kerülnek tervezésre.
III. TÁMOGATÁSÉRTÉKŰ FELÚJÍTÁSI KIADÁSOK
C) Önkormányzati kör
Városüzemeltetési feladatok
8210 Környezetvédelmi alap összesen: 3 677 3 677 3 677 3 677 - 100,00
Az Ormos-kert helyreállítása, a Madárbarát Kert és tájékoztató infrastruktúra felújítása és bővítése a Budai Arborétumban 3 677 2012 3 677 3 677 3 677 - 100,00
Egészségügyi feladatok
8416 Megszűnt intézmények kiadásai összesen: 2 484 2 484 2 484 2 484 - 100,00
Károlyi Kórház főépület részleges felújítása 2 484 2 484 2 484 2 484 - 100,00
Városépítési feladatok
8816 Települési értékvédelmi támogatás összesen: 2 000 1 000 2 000 2 000 1 000 100,00 50,00
Helyi védettség alá tartozó épületek felújítása, helyreállítása 2 000 2011-2012 1000 2 000 2 000 1 000 100,00 50,00
Tűzoltósági feladatok
8835 Tűzoltó laktanyák felújítása pályázati önrész 13 325 66 625 13 325 13 325 0 0,00 0,00
FKI 1081 Budapest, Dologház utca 1-3. szám alatti telephely felújításának támogatása 6 000 2010-2012 30000 6 000 6 000 0,00 0,00
FKI 1012 Budapest, Kosciuszkó Tádé utca 1. szám alatti telephely felújításának támogatása 2 750 2010-2012 13750 2 750 2 750 0,00 0,00
FKI 1201 Budapest, Vörösmarty utca 13-15. szám alatti telephely felújításának támogatása 2 000 2010-2012 10000 2 000 2 000 0,00 0,00
FKI 1215 Budapest, Katona J. utca 66. szám alatti telephely felújításának támogatása 2 575 2010-2012 12875 2 575 2 575 0,00 0,00
8800 Önkormányzati ágazati szakmai feladatok 15 325 0 67 625 15 325 15 325 0 1 000 1,48 6,53
8000 Mindösszesen 21 486 0 67 625 21 486 21 486 0 7 161 10,59 33,33
Önkormányzati kör összesen: 21 486 0 67 625 21 486 21 486 0 7 161 10,59 33,33
III. TÁMOGATÁSÉRTÉKŰ FELÚJÍTÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: 21 486 0 67 625 21 486 21 486 0 7 161 10,59 33,33
IV. FELÚJÍTÁSI CÉLÚ PÉNZESZKÖZÁTADÁS ÁHT.-N KÍVÜLRE
C) Önkormányzati kör
Egyéb feladatok
8122 Madách Színház Nonprofit Kft. összesen: 1 100 1 100 1 100 1 100 - 100,00
gépkocsi műszaki felújítás 1 100 1 100 1 100 1 100 - 100,00
Városüzemeltetési feladatok
8139 BKK Zrt. összesen 6 058 178 900 6 058 6 058 0 0,00 0,00
Thököly út felújítása (Hernéd u. - Dózsa Gy. Út), előkészítés 6 058 2012-2013 6 058 6 058 0 - 0,00
Útfelújítási program előkészítése, terveztetése 100 000 2011-2012 100 000 0
IV. Görgei Artúr utca, V. Apáczai Csere János utca, XXI. Kossuth Lajos utca felújítás terveztetése 78 900 2011-2012 78 900 0
8141 Fővárosi Kertészeti nonprofit Zrt. összesen 500 000
Főkert támogatási többlet Margitsziget felújítására 500 000 2012 500 000
8150 BKK Közút Zrt. 2 711 598 2 992 644 2 711 598 2 711 598 2 346 928 78,42 86,55
Egy- és kétszámjegyű országos utak fővárosi bevezető szakaszainak felújítása 1 000 000 2011-2012 1 000 000 1 000 000 1 000 000 720 929 72,09 72,09
„Budapest 2012. évi útfelújítási munkák, vállalkozási szerződés megkötése Budapest 5+1 helyszínén elvégzett útfelújítási munkákra” 459 464 2011-2012 459 464 459 464 459 464 410 860 89,42 89,42
„8 útszakasz útfelújításának megvalósítása” 1 252 134 2011-2012 1 238 180 1 252 134 1 252 134 1 215 139 98,14 97,05
Thököly út felújítása (Hernád u. - Dózsa Gy. út), előkészítés 0 295 000 0 0 0,00 -
8100 Vállalkozások támogatása összesen 2 718 756 0 3 671 544 2 718 756 0 2 718 756 2 348 028 63,95 86,36
Egészségügyi feladatok
8416 Megszűnt intézmények kiadásai összesen:
Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 27 142 27 142 27 142 27 142 - 100,00
A épület részleges felújítása 243 243 243 243 - 100,00
Fűtési hálózat felújítási munkái 9 733 9 733 9 733 9 733 - 100,00
Vizesblokkok felújítása 17 166 17 166 17 166 17 166 - 100,00
Egyéb feladatok
8447 Főpolgármesteri keret összesen: 4 000 4 000 4 000 4 000 - 100,00
Budapest-Középsőferencvárosi Páli Szent Vince Plébániához tartozó Kaníziusz Szent Péter templom felújítása, belső átalakítása, korszerűsítése 4 000 4 000 4 000 4 000 - 100,00
8400 Önkormányzati kiadások összesen 31 142 0 31 142 0 31 142 31 142 - 100,00
Városépítési feladatok
8816 Települési értékvédelmi támogatás összesen: 63 675 7 025 39 000 63 675 63 675 41 170 105,56 64,66
Helyi védettség alá tartozó épületek felújítása, helyreállítása (Áht.-n kívülre) 63 675 2011-2012 7 025 39 000 63 675 63 675 41 170 105,56 64,66
8800 Önkormányzati ágazati szakmai feladatok összesen: 63 675 7 025 39 000 63 675 0 63 675 41 170 105,56 64,66
8000 Mindösszesen 2 813 573 7 025 3 710 544 2 813 573 0 2 813 573 2 420 340 65,23 86,02
Önkormányzati kör összesen: 2 813 573 7 025 3 710 544 2 813 573 0 2 813 573 2 420 340 65,23 86,02
IV. FELÚJÍTÁSI CÉLÚ PÉNZESZKÖZÁTADÁS ÁHT.-N KÍVÜLRE ÖSSZESEN: 2 813 573 7 025 3 710 544 2 813 573 0 2 813 573 2 420 340 65,23 86,02
V.) FELÚJÍTÁSOK CÉLTARTALÉKA
B) Hivatali kör
7901 Hivatali felújítások céltartaléka 0 278 091 0 0,00 -
Hivatali felújítások céltartaléka összesen: 0 0 278 091 0 0 0 0 0,00 -
Hivatali kör összesen: 0 0 278 091 0 0 0 0 0,00 -
9189 Felújítási pénzeszközzel önálló gazdálkodásra nem jogosult költségvetési intézmények céltartaléka *
Szociálpolitikai intézmények részére rendkívüli esetekre (életveszély elhárításra, üzemeltetést gátló körülmények megszüntetésére ) tartalékkeret (2000) 15 493 0 15 499 0 0 0,00 -