Indokolás
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 15/2016. (V. 11.) önkormányzati rendelete

a kegyeleti közszolgáltatásról és a köztemetők rendjéről

Budapest Főváros Közgyűlése a temetőkről és a temetkezésekről szóló 1999. évi XLIII. törvény 41. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (4) bekezdés 9. pontjában és a temetőkről és a temetkezésekről szóló 1999. évi XLIII. törvény 16. §-ában, 40. §-ában, 41. § (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva,

a 38. § tekintetében az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében és az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva,

a 39. § tekintetében a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 109. § (4) bekezdésében, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 5. § (2) bekezdés b)–c) pontjaiban és (4) bekezdésében, a 13. § (1) bekezdésében és a 18. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján és az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés e) és g) pontjában, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107–109. §-aiban meghatározott feladatkörében eljárva, és

a temetőkről és a temetkezésekről szóló 1999. évi XLIII. törvény 40. § (5) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró fogyasztók területileg illetékes érdekképviseleti szervei véleményének kikérésével

a következőket rendeli el:

1. Általános rendelkezések

1. § A Rendelet hatálya a Budapest főváros közigazgatási területén lévő működő vagy lezárt köztemetőkben (a továbbiakban: köztemető):

a) *  a kegyeleti közszolgáltatást (a továbbiakban: közszolgáltatás) végző BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaságra (a továbbiakban: Közszolgáltató);

b) a közszolgáltatást igénybe vevő természetes és jogi személyekre;

c) a vállalkozásszerűen munkát végző természetes és jogi személyekre;

d) a temetőlátogatókra

terjed ki.

2. § (1) Budapest Főváros Önkormányzata a köztemetők fenntartásával és üzemeltetésével összefüggő feladatait a Közszolgáltatóval kötött kegyeleti közszolgáltatási szerződés útján látja el. A közszolgáltatás végzésére kizárólag a Közszolgáltató jogosult.

(2) A közszolgáltatás a temetőkről és a temetkezésekről szóló 1999. évi XLIII. törvényben (a továbbiakban: Ttv.) és a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 145/1999. (X. 1.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rend.) meghatározott, a fővárosi önkormányzat Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (4) bekezdés 9. pontjában rögzített feladatkörébe tartozó kegyeleti feladatok ellátását, a köztemetők és létesítményeik fenntartásával, üzemeltetésével összefüggő temetkezési szolgáltatásokat foglalja magában (ideértve a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott területen történő elhalálozás esetén a főpolgármestert terhelő közköltséges temetést is), mely feladatokat a Közszolgáltató folyamatosan ellátja.

(3) A köztemetők felsorolását, azok nyitvatartási idejét, valamint az ügyfélszolgálati irodák nyitvatartási idejét a Rendelet 1. melléklete tartalmazza.

2. Értelmező rendelkezések

3. § E Rendelet alkalmazása szempontjából:

1. *  díszsírhely: a köztemető központi temetőrészében elhelyezkedő – akár koporsós, akár hamvasztásos eltemetést biztosító –, az önkormányzati elismerések alapításáról és adományozásuk rendjéről szóló önkormányzati rendelet szerinti temetési hely;

2. elhunyt vagy hamvak temetőn belüli szállításának díjai: az elhunyt, a hamvak és az exhumák temetőn belül, speciális halottszállító járművel történő szállításáért fizetendő díj;

3. éves sírhely-gazdálkodási terv: a köztemetők egészét átfogó sírhely-gazdálkodási terv, amelyet a Közszolgáltató a temetőfejlesztési koncepcióval összhangban készít elő és a Fővárosi Közgyűlés hagy jóvá, amely éves szinten bemutatja a temetési helyszükségletet;

4. gépjármű-behajtási díj: a köztemetőbe gépjárművel történő behajtás esetén alkalmanként fizetendő díj;

5. halotthűtők naponkénti igénybevételi díja: az elhunyt beszállításától eltemetéséig tartó időszakra halotthűtőben történő elhelyezéséért fizetendő díj;

6. ravatalozótermek igénybevételi díja: az elhunyt ravatalozásáért, a ravatalozó használatáért fizetendő díj;

7. sírhelynyitás és visszahantolás díja: az első temetést megelőző, valamint a sírhelynyitáshoz kapcsolódó sírásásért és a visszahantolásáért fizetendő díj;

8. *  sírjel: a temetési hely megjelölésére használt különféle eszközök, építmények, tárgyak, ideértve különösen a síremléket is;

9. szóróparcella: a hamvak szétszórására, bemosására szolgáló temetési hely;

10. szóróparcella berendezéseinek igénybevételi díja: az elhunyt hamvainak szóróparcellában történő szórásáért fizetendő díj;

11. temetési hely feletti rendelkezési jog: a temetési hely használatára irányuló jogosultság, amelyet a jogosult a temetési hely megváltási (újraváltási) díja ellenében szerez meg, vagy amely a jogosultat egyébként a Rendelet szabályai szerint megilleti, és amely felöleli a jogosultnak a temetési helyre temethető személyek körének meghatározására (ideértve a rátemetésre, exhumálásra, urnakivételre), a sírjel állítására és a temetési hely, sírjel gondozására vonatkozó jogosítványait, továbbá ezzel összefüggésben a Rendeletben meghatározott kötelezettségek teljesítését;

12. temetési hely megváltási díja: a temetési hely köztemetőn belüli fekvésére és a temetés módjára figyelemmel differenciáltan meghatározott mértékű díj;

13. temetési hely újraváltási díja: a temetési hely újraváltásáért, a temetési hely köztemetőn belüli fekvésére és a temetés módjára figyelemmel differenciáltan meghatározott mértékű díj;

14. temetkezéssel kapcsolatos egyes szolgáltatások:

14.1. a Ttv. szerinti temetkezési szolgáltatások;

14.2. egyéb temetői szolgáltatások: a köztemetőben vállalkozásszerűen nyújtott, a 14.1) pont körébe nem tartozó szolgáltatások, így különösen a síremlékállítás, bontás, síremlék elemeinek cseréje, kiegészítőkkel (ideértendő a virág/mécsestartó) való ellátása, a vésés, betűfestés, tisztítás, temetési hely körbeterítése kőzúzalékkal (a továbbiakban együtt: síremlékekkel kapcsolatos szolgáltatások); valamint a sírfelület beültetésével, gondozásával kapcsolatos kertészeti tevékenységek összessége;

15. temetőfejlesztési koncepció: a köztemetők egészét átfogó sírhely-gazdálkodási terv, amelyet a Közszolgáltató készít elő és a Fővárosi Közgyűlés hagy jóvá, és amely 10 éves időszakra bemutatja a temetési helyszükségletet, a temetőbővítés lehetséges irányait, megvalósításának becsült költségeit és tervezett finanszírozását, vázolja továbbá a lezárt (lezárandó) köztemetők kiürítésének, újranyitásának, bővítésének, újabb kegyeleti célt szolgáló területek megvásárlásának feltételeire, finanszírozásának módjára, ütemezésére vonatkozó elképzeléseket;

16. temető-fenntartási hozzájárulás díja: köztemetőben vállalkozásszerűen munkát végzőktől megrendelt munkák elvégzésének lehetővé tételéért fizetendő díj;

17. üzemeltető által biztosított szolgáltatások: azon temetkezési szolgáltatások, melyek esetében a Közszolgáltató szakszemélyzetének, berendezésének (létesítményének) igénybevétele – a Rendelet 25. § (2) bekezdése szerint – kötelező.

3. A köztemetők infrastruktúrája

4. § (1) A köztemetőkben az utak rendszeres karbantartása, tisztántartása, síkosságmentesítése és a hó eltakarítása a Közszolgáltató feladata.

(2) Az utaknak alkalmasnak kell lenniük a sírhelytáblák (parcellák) megközelítésére.

(3) A köztemetőkbe gépjárművel történő be- és kihajtás rendjét, valamint a gépjárműforgalmat a köztemetők rendje, a temetési szertartások zavartalan bonyolítása és a temetőlátogatók nyugalma érdekében a Közszolgáltató – az általános közúti közlekedési szabályokkal összhangban – önállóan szabályozhatja.

(4) A köztemetők területén belül a személygépkocsik részére a Közszolgáltató várakozóhelyet köteles biztosítani.

5. § (1) A ravatalozók esztétikai megjelenésének, berendezési tárgyainak biztosítaniuk kell a méltó kegyeletgyakorlást.

(2) A halotthűtők üzemi hőmérsékletét a Közszolgáltató technológiai utasítása szabályozza.

(3) A hűtőket hetente egyszer meg kell tisztítani és el kell végezni azok – Közszolgáltató technológiai utasításában meghatározottak szerinti – fertőtlenítését.

6. § Köztemetőkben a hulladék és a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz gyűjtéséről, elszállításáról és kezeléséről a Közszolgáltató gondoskodik.

4. A temetési helyek és a temetési szabályok

7. § Temetési helyek a köztemetőkben – Ttv.-ben meghatározottakon túl – a következők lehetnek:

a) koporsós temetésnél díszsírhely;

b) hamvasztásos temetésnél:

ba) szóróparcella; vagy

bb) díszsírhely.

8. § (1) Koporsós temetésnél az egyes sírhely méretezése szerint lehet felnőttsírhely vagy gyermeksírhely.

(2) Gyermeksírhelybe 10 éves vagy ennél fiatalabb korban elhunytak betemetése lehetséges. Meglévő gyermeksírhelybe urna is betemethető.

(3) A köztemetőben levő sírhelyek méretei:

a) egyes felnőttsírhely: 1,90–2,10 m hosszú, 0,95–1,10 m széles, 2,00 m mély;

b) gyermeksírhely: 1,30–1,50 m hosszú, 0,65–0,80 m széles, 2,00 m mély;

c) kettős sírhely: 1,90–2,10 m hosszú, 1,90–2,10 m széles, 2,00 m mély;

d) urnasírhely: 60 cm hosszú, 80 cm széles, 70 cm mély;

e) *  kripta alépítmény:

ea) 2 személyes: belméret 210 cm x 110 cm, külméret 230 cm x 130 cm;

eb) 4 személyes: belméret 210 cm x 190 cm, külméret 230 cm x 210 cm;

ec) 6 személyes: belméret 210 cm x 270 cm, külméret 230 cm x 290 cm;

ed) 8 személyes: belméret 210 cm x 350 cm, külméret 230 cm x 370 cm;

ee) 9 és 10 személyes: belméret 210 cm x 430 cm, külméret 230 cm x 450 cm;

ef) 12 személyes: belméret 210 cm x 530 cm, külméret 230 cm x 550 cm.

(4) A sírok egymástól való oldaltávolsága legalább 60 cm, a gyermeksíroknál pedig 30 cm. A sorok között 0,60 m – 1 m távolságot kell hagyni, kivéve az új kiképzésű (fej-fej alatti) sírhelytáblák sorait, ahol a sírok fejrészei között a távolság 30 cm, a sorok között pedig 1,50 m.

(5) A sírdombok magassága legfeljebb 30 cm lehet, a sírhelyeken a sírdomb felhantolása nem kötelező.

9. § (1) A sírboltokban 1–16 felnőttkoporsó helyezhető el, illetve egy felnőttkoporsó helyén két gyermekkoporsó is elhelyezhető.

(2) Sírbolt temetőn belüli elhelyezését a Közszolgáltató jelöli ki, amennyiben az építtető a sírbolt helyét megváltotta, vagy az építkezéshez a temetési hely (sírbolthely) feletti rendelkezési jog jogosultja egyébként hozzájárult.

(3) Urnasírba, urnasírboltba – a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultjának döntése szerint – legfeljebb 4 urna helyezhető el, és az ikresíthető.

(4) A koporsós temetésre szolgáló temetési helyre – a temető fekvése szerint illetékes népegészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatal által kiadott – sírnyitási engedéllyel további legfeljebb egy elhalt, és két 25 évnél régebbi holttestmaradvány temethető rá.

10. § (1) *  Az elhunyt átvétele a köztemetők halottasházaiban csak a Ttv. által előírt szállítási okmányok alapján az adott temető nyitvatartási ideje alatt, illetve nyitvatartási időn túl a Közszolgáltató által kijelölt köztemetőben lehetséges. Az átvétel során az azonosítócédulákon szereplő adatoknak a megrendelés és a halottvizsgálati okmányok adataival egyezniük kell. Az átvétel tényét és időpontját az elhunytat a Közszolgáltató részére átadó által kiállított kísérőiratokon igazolni kell.

(2) A halott átvevőjének a tételes átvételt követően a halottátvételi naplóban kell rögzítenie az átvétel időpontját, a halott teljes nevét, azt, hogy honnan szállították be az elhunytat, és a beszállítást végző vállalkozó nevét.

(3) Amennyiben az átvételnél megállapítást nyer, hogy a halotton ékszer, nemesfémből vagy drágakőből készült tárgy van, azokat a testről el kell távolítani, és ennek tényét jegyzőkönyvben kell rögzíteni. A halotton levő nemesfém ékszereket az eltemettető vagy meghatalmazottja számára elismervény ellenében kell kiszolgáltatni. Az elhunytat ékszerrel eltemetni nem szabad.

(4) A köztemetők halotthűtőibe az elhunytak csak az azonosítást és a szabályszerű átadás-átvételt követően kerülhetnek. A hűtés során gondoskodni kell arról, hogy a ravatalozásig, hamvasztásig, illetve az eltemetésig az elhunyt megfelelő azonosítása minden kétséget kizáróan biztosítható legyen. A holttest hűtéséről – halotthűtő berendezésben – az eltemetésig folyamatosan gondoskodni kell.

5. A díszsírhelyekre vonatkozó különös szabályok

11. § (1) *  A díszsírhely feletti rendelkezési jogot a főpolgármester gyakorolja, ennek keretében hozzájárul díszsírhely megnyitásához (ideértve a rátemetést is), áthelyezéséhez, a díszsírhelyből történő exhumáláshoz, a sírokon síremlékek létesítéséhez, a sírokon emelt síremlékek felújításához, átépítéséhez és elbontásához, valamint a temető átrendezése vagy megszüntetése esetén gondoskodik a díszsírhely áthelyezéséről.

(1b) * 

(2) *  A díszsírhelyek a köztemető fennállásáig fenntartandók, azokat megszüntetni, újraértékesíteni nem lehet.

(3) *  A díszsírhely gondozásáról elsősorban az elhunytak (4) bekezdés szerinti hozzátartozói kötelesek gondoskodni. Hozzátartozók hiányában Budapest Főváros Önkormányzata a Közszolgáltatóval kötött közszolgáltatási szerződés keretein belül köteles gondoskodni a díszsírhelyek gondozásáról.

(4) *  Díszsírhelybe – a sírhelynyitás és rátemetés szabályainak megtartása mellett – az elhunyt özvegye, közvetlen egyenesági hozzátartozója (szülő, gyermek), továbbá bejegyzett élettársa is eltemethető a következő feltételek együttes teljesülése esetén:

a) a kezdeményező írásbeli nyilatkozatával hozzájárul személyes adatainak a Közszolgáltató által történő kezeléséhez;

b) a kezdeményező írásbeli nyilatkozatával vállalja, hogy a díszsírhely gondozására vonatkozó kötelezettségének rendszeresen, saját költségén eleget tesz.

(4a) *  A sírhelynyitás és rátemetés költségeit annak kezdeményezője viseli, azonban ez a körülmény a sírhely minősítését és a státuszát nem érinti.

(5) A Közszolgáltató a sírhelyek nyilvántartó könyvében és a díszsírhely nyilvántartásban, valamint azok elektronikus adathordozóján köteles feltüntetni a díszsírhellyé nyilvánítás tényét, valamint azon személyek nevét, lakcímét, akik a (3) bekezdés szerinti díszsírhely gondozására kötelesek.

(6) Amennyiben a (4) bekezdés szerinti hozzátartozó a (5) bekezdésben rögzített személyes adatainak a Közszolgáltató által történő kezeléséhez nem járul hozzá, akkor a hozzátartozó a díszsírhelyre nem temethető. Erre a Közszolgáltató a hozzátartozó figyelmét köteles felhívni az adatigényléssel egyidejűleg.

(7) * 

(8) A Közszolgáltató a (4) bekezdés szerinti hozzátartozót a biztonságos használatot veszélyeztető – díszsírhelyhez tartozó – sírjel vagy a sírbolt helyreállítására írásban köteles felhívni. A felhívást – a temetési hely megjelölésével – a temető hirdetőtábláján és a parcella sarkán 90 napra ki kell függeszteni.

(9) Ha a (4) bekezdés szerinti hozzátartozó a felhívás ellenére a sírjelet nem állítja helyre és az életet is fenyegető közvetlen veszély áll fenn, akkor a közvetlen veszélyt a hozzátartozó költségére Közszolgáltató szünteti meg.

(10) A díszsírhellyel kapcsolatos rendelkezések végrehajtását a Főpolgármesteri Hivatal ellenőrzi, amelynek során: * 

a) felméri és folyamatosan figyelemmel kíséri a díszsírhelyek állapotát, továbbá indokolt esetben kezdeményezi azok fenntartásához, gondozásához szükséges intézkedések megtételét;

b) a temetői nyilvántartásokba – a díszsírhelyen eltemetett személyekkel összefüggő adatok vonatkozásában – betekinthet, a díszsírhelyekkel kapcsolatban a Közszolgáltatótól adatokat kérhet;

c) a díszsírhely adományozási eljárásokról ügyiratszám szerinti nyilvántartást vezet.

(11) A Közszolgáltató köteles biztosítani a díszsírhelyek ellenőrzését és az adataikhoz való hozzáférést.

6. A temetési helyek, sírjelek fenntartására vonatkozó szabályok

12. § (1) A sírhely fölé épített szegélykő, síremlék, sírbolt, sírjel, illetve a temetési helyre ültetett növényzet nem terjedhet túl a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultja által megváltott temetési hely területén.

(1a) *  A sírhely fölé épített síremlékek maximális magassága nem haladhatja meg talajszinttől mérve:

a) koporsós sírhely esetében az 1,5 métert,

b) urnasírhely esetében az 1 métert,

c) gyermeksírhely esetében az 1,2 métert,

d) kriptasírhely esetében a 3 métert.

(2) * 

13. § (1) A temetési helyen, annak közvetlen környezetében, valamint a köztemető területén csak a Közszolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulásával ültethetőek egy méternél magasabbra növő növények.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti előírás megsértése esetén a Közszolgáltató megfelelő határidő tűzésével köteles a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultját a növények eltávolítására felszólítani.

(3) *  Amennyiben a sírhelyre ültetett vagy vadon nőtt növényzet – ideértve annak gyökérzetét is – akadályozza az adott sírhelybe történő temetést, úgy a temetkezési helyre további temetkezés mindaddig nem történhet, amíg a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultja a sírhelyről a növényzetet el nem távolítja.

14. § A temetési helyeknél pad – a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultjának előzetes írásbeli kérelme alapján – a Közszolgáltató engedélyével állítható. A temetési helyek sem zárt, sem gyephézagos járólappal nem keríthetők körül.

15. § A temetési helyek (kivéve a díszsírhelyek) gondozása, valamint a temetési helyek fölé emelt síremlékek, sírjelek, a sírbolt karbantartása, helyreállítása, felújítása a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultját terhelő kötelezettség.

16. § (1) A köztemetők tisztasága és rendje érdekében a sír áthelyezése, új síremlék állítása miatt – vagy más módon – feleslegessé vált sírjel, sírkőmaradvány elszállításáról a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultja, eltérő rendelkezés hiányában 1 hónapon belül köteles gondoskodni.

(2) A sírjelbontás vagy – amennyiben a sír felett síremlék található – a síremlékbontás megkezdése előtt annak tényét a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultja vagy a megbízásából eljáró sírköves vállalkozó köteles az ügyfélszolgálati irodán bejelenteni, és az áthelyezést, elszállítást, illetve bontást követően az (1) bekezdésben foglalt időtartamon belül a bontási törmelék, sírkőmaradvány elszállításáról köteles gondoskodni.

(3) Amennyiben a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultja vagy a megbízásából eljáró sírköves vállalkozó a síremlék elbontása mellett új síremléket is kíván állítani, úgy azt is köteles az ügyfélszolgálati irodán bejelenteni, és az új síremlék felállításakor, de legfeljebb az (1) bekezdésben foglalt időtartamon belül köteles intézkedni a bontási törmelék, sírkőmaradvány elszállításáról.

(4) A (2)–(3) bekezdésekben meghatározott határidő eredménytelen elteltét követően a Közszolgáltató a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultját köteles felszólítani kötelezettsége teljesítésére. A felszólítást – a temetési hely megjelölésével – a temető kapuján (hirdetőtábláján) és a parcella sarkán 30 napra ki kell függeszteni, és a felszólítás közlését a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultjának is meg kell küldeni.

(5) A (4) bekezdés szerinti felszólítás eredménytelensége esetén a Közszolgáltató a bontási törmelék, sírkőmaradvány elszállításáról a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultjának költségére gondoskodik.

17. § Rátemetéskor a lebontott síremlék a parcellákban, a temetői utak szélén nem tárolható. Elszállításáról a lebontás alkalmával a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultja köteles gondoskodni.

18. § (1) *  A lejárt használati idejű temetési helyen lévő síremlékkel kapcsolatos bontási és elszállítási kötelezettségére a Közszolgáltató az újraváltásra meghirdetett határidő leteltével köteles a temetési hely feletti rendelkezési jog korábbi jogosultját – vagy a nyilvántartásban fellelhető utolsó betemetés megrendelőjét – írásban figyelmeztetni. Ha a Közszolgáltató figyelmeztetése ellenére a kötelezett a használati idő lejártát követő 6 hónapon belül kötelezettségét nem teljesíti, a síremlék lebontható és értékesíthető.

(2) A síremlék bontásáról, tárolásáról, értékesítéséről és annak eredménytelensége esetén megsemmisítéséről a Közszolgáltató köteles nyilvántartást vezetni és azokat öt évig megőrizni. Az értékesítésből származó bevételnek a bontási és a tárolási díj összegén felüli részét ezen időtartamon belül a kötelezett részére vissza kell fizetni.

(3) Az exhumáláskor lebontott és feleslegessé vált síremléket, törmeléket, a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultja vagy meghatalmazottja legkésőbb az exhumálással egy időben köteles elszállíttatni, ennek hiányában a Közszolgáltató gondoskodik a bontási törmelék, sírkőmaradvány elszállításáról a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultjának költségére.

18/A. § *  (1) A temetési helyre, a sírjelre, illetve a növényzetre vonatkozó előírások megsértése esetén a Közszolgáltató legalább harmincnapos határidő tűzésével köteles a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultját a jogszerű állapot helyreállítására felszólítani.

(2) A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdését sértő felirattal (ideértve a képet és a szimbólumot is) ellátott sírjelet annak eltávolításáig a Közszolgáltató jogosult letakarni, elfedni.

(3) Az (1) bekezdés szerinti határidő eredménytelen elteltét követően a Közszolgáltató a rendelkezési jog jogosultjával fennálló szerződést a megváltási (újraváltási) díj időarányos részének visszatérítése mellett azonnali hatállyal felmondhatja. Az azonnali hatályú felmondással a temetési hely feletti rendelkezési jog megszűnik.

(4) A szerződés megszűnését követő harmincadik naptól kezdőden a Közszolgáltató a sírjelet a 18. § (2) bekezdés megfelelő alkalmazásával lebonthatja és értékesítheti, azzal, hogy a bontási és a tárolási díj az időarányosan visszatérítendő megváltási (újraváltási) díjból is levonható.

7. Sírhelygazdálkodás

19. § (1) Az éves sírhelygazdálkodás a Közszolgáltató feladata, amelynek keretében a jóváhagyott temetőfejlesztési koncepció, valamint az éves sírhelygazdálkodási terv szerint kijelöli a temetésre előkészített és használható temetési helyeket.

(2) A Közszolgáltató az éves sírhelygazdálkodási tervet a tárgyévet megelőző év október 10. napjáig megküldi Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatala részére. Az éves sírhelygazdálkodási tervet a Fővárosi Közgyűlés hagyja jóvá.

20. § (1) A Közszolgáltató a megváltott, de igénybe nem vett vagy a lejárat előtt kiürített temetési helyeket felajánlás esetén – ha a temetési hely még értékesíthető –köteles visszaváltani azzal, hogy az értékesítés időpontjában érvényes díjat az újraértékesítést követő 30 napon belül – az újraértékesítéshez kapcsolódóan felmerült 10% kezelési költség és a ténylegesen igénybe vett időre eső díjak levonása után – köteles visszatéríteni.

(2) Ha a sírhelyek használati időtartama alatt nem történik újabb koporsós betemetés, a sírhely további használati jogát csak újraváltással lehet biztosítani.

21. § (1) Az áthelyezett temetési hely használati ideje az eredetileg megváltott temetési hely fennmaradó használati idejéhez képest nem változik. Ha az áthelyezés a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultjának kérésére történik, úgy annak költségét viselnie kell. A Közszolgáltató általi áthelyezésre kizárólag indokolt esetben, a Közszolgáltató költségére kerülhet sor.

(2) Ha a rátemetést, újraváltást megrendelő nem azonos a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultjával, akkor a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultjának teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt hozzájárulását le kell adnia a Közszolgáltatónak.

(3) A temetési hely feletti rendelkezési jog lejártának tárgyévében a Közszolgáltató köteles írásban tájékoztatni a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultját a lejárat időpontjáról, az újraváltás lehetőségéről – vagy annak hiányában az elutasítás indokáról – és díjáról.

(4) *  A lejárt és újra nem váltott temetési hely újbóli értékesítésére csak a (3) bekezdés szerinti értesítő levél kiküldése után, a temetési hely feletti rendelkezési jog lejártát követő 1 év elteltével kerülhet sor.

(5) *  A Közszolgáltató a Korm. rend. szerinti temetésihely-újrahasznosításról szóló tájékoztatójában a parcella- és sírhelyszámot adott temetőnkénti bontásban tünteti fel, és a tájékoztatót a Korm. rend.-ben meghatározott határidőig a honlapján, valamint az adott temető temetőirodáján teszi közzé.

8. A köztemetői nyilvántartások

22. § (1) A Közszolgáltató a Ttv.-ben foglaltakon kívül az alábbi nyilvántartásokat köteles vezetni:

a) betűrendes névmutató;

b) sírhelyújraváltó könyv;

c) parcellakönyv;

d) áthelyezési főkönyv;

e) áthelyezési mutató;

f) sírkőkönyv;

g) urnaátadó könyv;

h) halottátvételi napló;

i) halotthűtők üzemeltetési és fertőtlenítési naplója;

j) díszsírhely-nyilvántartás.

(2) Urnakiadáskor a nyilvántartásnak tartalmaznia kell az urnakiadás időpontját, az átvevő nevét és adatait, a hamvasztóüzemet, a hamvasztás sorszámát.

(3) Az urnakiadás – a kiadást kérő kérelmére – nemcsak személyes átadással, hanem tértivevényes postai küldemény útján is történhet.

(4) A nyilvántartásokba történő bejegyzést időrendi sorrendben kell teljesíteni.

(5) A temetkezéssel kapcsolatos feladatok során készített nyilvántartásokat a köztemető lezárásáig a Közszolgáltató köteles megőrizni, míg lezárás után a Fővárosi Levéltár részére kell átadnia megőrzésre. A nyilvántartások esetleges megsemmisülése esetére a nyilvántartó könyvből és a sírboltkönyvből másolat készítése kötelező, melyeket elkülönítetten kell tárolni az eredeti példányoktól.

23. § (1) Közszolgáltató köteles jegyzéket készíteni

a) a Nemzeti Sírkert részeként számon tartott temetési helyekről;

b) a műemléki védelem alatt álló temetési helyről, sírjelről.

(2) A honvédelemért felelős miniszter által a hősi temető, hősi temetési hely kezelésének ellenőrzésére kijelölt szerv által vezetett nyilvántartás alapján a Közszolgáltató köteles jegyzéket készíteni a hősi temetőkről, hősi temetési helyekről és a hősi halottakról. A nyilvántartás a hősi halott személyére és temetési helyére vonatkozóan tartalmazza a hősi halott maradványait őrző hősi temető, hősi temetési hely címét, valamint a sírhelytábla, sírhelysor, sírhelyszám adatait.

9. A temetkezési szolgáltatások, valamint az egyéb temetői szolgáltatások ellátásának rendje, összhangja

24. § (1) Köztemetőben temetkezéssel kapcsolatos egyes szolgáltatás kizárólag a Közszolgáltatóhoz történő előzetes bejelentés alapján végezhető.

(2) A bejelentést a munkálatok megkezdését megelőzően legalább négy munkanappal, rátemetés miatti síremlékbontás esetén két munkanappal kell a Közszolgáltatónál megtenni.

(3) A temetkezéssel kapcsolatos egyes szolgáltatásokat végző vállalkozók (2) bekezdés szerinti előzetes bejelentésének az alábbiakra kell kiterjedni:

a) *  a tevékenység gyakorlására jogosító engedélyek eredeti példányának bemutatása és másolati példányának csatolása;

b) a munkavégzéssel érintett köztemető megnevezése;

c) a munkavégzéssel érintett temetési hely megjelölése;

d) a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultja és a megbízó vagy megrendelő megnevezése, a megbízást vagy megrendelést igazoló dokumentum (szerződés) másolati példányának csatolása;

e) a tervezett munka leírása;

f) a vállalkozási tevékenységre jogosító okirat másolati példányának csatolása;

g) annak tudomásulvétele, hogy a köztemető területén kizárólag az erre a célra kijelölt helyen helyezhető el a saját szolgáltatására utaló reklám- és hirdetőtábla.

(3a) *  A (3) bekezdés b)–e) és g) pontjában foglaltakat a bejelentő a Közszolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványok benyújtásával teljesíti.

(4) A temetkezési szolgáltató előzetes bejelentésének a (3) bekezdésben foglaltakon kívül az alábbiakat is tartalmazni kell:

a) a teljes körű temetkezési szolgáltatás köréből ellátni szándékozott tevékenységek megjelölése;

b) temetkezési szolgáltatás ellátásához megjelölt telephely létesítésével kapcsolatos temetkezési szolgáltatást engedélyező hatóság engedély másolatának csatolása;

c) annak tudomásulvétele, hogy a temetkezési szolgáltató a tevékenység ellátása során köteles az eltemettetőnek a temetési szertartásra vonatkozó rendelkezését – az egyházi temetés esetén az egyházi szertartás rendjének megfelelően – tiszteletben tartani;

d) holttest szállítása esetén a közegészségügyi és járványügyi szabályokat és az alapvető kegyeleti feltételeket kielégítő, erre a célra kialakított járművel való rendelkezésről szóló nyilatkozat.

(5) Amennyiben a (3) bekezdés d) pontja szerinti megbízást igazoló dokumentum szerinti megbízó különbözik a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultjától, akkor a temetkezéssel kapcsolatos egyes szolgáltatásokat végző vállalkozó köteles a megbízó – megbízást igazoló dokumentumon szereplő – személyes adatainak a Közszolgáltató által történő kezeléséhez hozzájáruló, írásbeli nyilatkozatát is csatolni.

(6) A temetkezéssel kapcsolatos egyes szolgáltatásokat végző vállalkozó előzetes bejelentés szerinti munkavégzését a Közszolgáltató munkavállalója vagy megbízottja útján ellenőrizheti.

(7) A Közszolgáltató a hatáskörrel rendelkező szerv megfelelő intézkedését, így különösen a temetkezési szolgáltatást engedélyező hatóság ellenőrzését kezdeményezheti:

a) ha a temetkezéssel kapcsolatos egyes szolgáltatásokat végző vállalkozó a Közszolgáltatónál tett teljes körű, előzetes bejelentés nélkül vagy attól eltérő tartalommal végzi a munkát,

b) ha a temetkezéssel kapcsolatos egyes szolgáltatásokat végző vállalkozó – bizonyítható módon – ismétlődően és súlyosan megsérti a köztemető használati rendjére vonatkozó előírásokat, sértve ezzel a látogatók, az eltemettetők és a szertartásokon részt vevők kegyeleti érzését, vagy egyébként a Közszolgáltató technológiai utasításait megsértve veszélyezteti a köztemetői létesítmények biztonságos működtetését.

(8) A temetkezéssel kapcsolatos egyes szolgáltatásokat végző vállalkozónak biztosítania vagy igazolnia kell a Közszolgáltató részére az elhunyt személy azonosítását, továbbá a megrendelő (eltemettető) és a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultjának kilétét. Ezen adatokat köteles a Közszolgáltató rendelkezésére bocsátani a (3) bekezdés szerinti előzetes bejelentéssel egyidejűleg.

(9) A Közszolgáltató a temetkezéssel kapcsolatos egyes szolgáltatásokat végző vállalkozókkal együttműködési megállapodást köthet a temető szabályszerű, a kegyeleti jogok érvényesülését szolgáló működésének elősegítése érdekében.

(10) Amennyiben a temetkezéssel kapcsolatos egyes szolgáltatásokat végző vállalkozó bejelentési kötelezettségének határidőn belül és maradéktalanul eleget tesz, a temetkezéssel kapcsolatos egyes szolgáltatások végzése nem tagadható meg.

25. § (1) A temetkezéssel kapcsolatos egyes szolgáltatásokat végző vállalkozók munkavégzésének összhangját a Közszolgáltatónak biztosítania kell oly módon, hogy

a) a vállalkozók – az általuk végzett egyes szolgáltatások jellegéhez is igazodóan – azonos feltételekkel, lehetőség szerint az erre irányuló igénybejelentés sorrendjének megfelelően vehessék igénybe a köztemető infrastruktúráját;

b) olyan nyilvántartásokat kell vezetnie, továbbá ügyfélszolgálati irodáinak működtetését úgy kell megszerveznie, hogy az a) pont alatti szolgáltatói igények nyomon követése biztosított legyen;

c) a Rendeletben meghatározott esetekben, valamint a Közszolgáltató által meghatározott technológiai utasítások szerinti tartalommal és terjedelemben a temetkezési szolgáltatók kötelesek a Közszolgáltató szakszemélyzetét a létesítmények igénybevétele során igénybe venni, míg a Közszolgáltatónak úgy kell a munkavégzését megszerveznie, hogy biztosítsa és segítse a vállalkozók munkavégzését.

(2) A temetkezési szolgáltatások közül kötelező a Közszolgáltató szakszemélyzetének és berendezésének (létesítményének) igénybevétele az alábbi feladatokkal összefüggésben:

a) a köztemetőn belül az elhunyt hűtése, ravatalozása;

b) az elhunyt köztemetőben erre a célra rendszeresített szállító járművön történő szállítása;

c) a hamvaknak az erre szolgáló berendezéssel történő szórása;

d) urnaelhelyezés, sírásás, sírhelynyitás és visszahantolás (ideértve az első temetést megelőző sírásást, továbbá az urnafülke (kolumbárium) zárólapjának eltávolítását, illetve visszahelyezését és zárását), a sírbahelyezés, az újratemetés és az exhumálás.

(3) Az egyéb temetői szolgáltatások végzése feltételeinek biztosítására az (1) bekezdésben foglaltak megfelelően irányadók, az alábbi eltérésekkel:

a) a vállalkozók az ügyfélszolgálati irodák nyitvatartási idejében, munkanapokon végezhetnek munkálatokat;

b) a vállalkozók a munkavégzés érdekében – ha az indokolt – gépjárművel is behajthatnak a temetőbe, kötelesek azonban a Közszolgáltató előírásait és a temető használatára vonatkozó rendelkezéseket betartani;

c) a vállalkozók a munkálatok befejezését követően, többnapos folyamatos munkavégzés esetén pedig az utolsó napon kötelesek a törmelékeket, hulladékot, lomot stb. elszállítani vagy elszállíttatni, és a temetési hely környezetét rendezetten, tisztán hagyni;

d) a vállalkozók a köztemető területén csak az egyéb temetői szolgáltatások végzése céljából tartózkodhatnak, üzletszerzésre irányuló tevékenységet nem folytathatnak.

10. A köztemetők használati rendje

26. § (1) A Közszolgáltató a köztemetők nyitásáról és zárásáról az 1. mellékletben foglaltaknak megfelelően köteles gondoskodni.

(2) *  A nyitvatartási idő meghosszabbításáról a Közszolgáltató dönthet Budapest Főváros Önkormányzata tájékoztatása mellett. A Közszolgáltató a meghosszabbított nyitvatartási időről a temetőlátogatók részére legalább egy országos napilapban és a Fővárosi Önkormányzat internetes honlapján (www.budapest.hu) köteles a meghosszabbított nyitvatartási időpontot megelőző 10. munkanapig tájékoztatást nyújtani, kivéve a nyitvatartási idő olyan alkalmi meghosszabbítását, amelyre a Közszolgáltató előzetes jóváhagyásával szervezett, egyes temetkezéssel összefüggő kiemelt események és szertartások miatt kerül sor.

(3) A Közszolgáltató a temető bejáratánál, jól látható módon elhelyezett táblán köteles a nyitvatartásról, valamint a köztemető használati rendjére vonatkozó szabályokról a temetőlátogatókat tájékoztatni, a temető forgalmasabb részeire pedig tájékoztató és a tájékozódást elősegítő információs táblákat helyezni.

(4) A köztemető részletes térképét a temető minden nagyobb – gépkocsik számára is nyitva álló – bejáratánál, illetve a temető központi helyén, továbbá ha a temető nagy kiterjedése indokolja, köröndönként is ki kell függeszteni, valamint a Közszolgáltató internetes honlapján közzé kell tenni, azt évente aktualizálni kell.

(5) A Közszolgáltatónak minden sírhelytábla számát jelzőoszlopon, könnyen észrevehető helyen fel kell tüntetnie.

(6) A köztemetőben működő ravatalozó igénybevételének részletes szabályai a következők:

a) Az előkészületi munkák tekintetében, beleértve a beszállított elhunyt, illetve a hamvakat tartalmazó urna azonosítását és a temetési kellékek vizsgálatát is, a jogszabályokban és a Közszolgáltató belső szabályzatában foglaltak alapján kell eljárni.

b) A Közszolgáltató gondoskodik a hangosító berendezés, valamint a teremvilágítás hibátlan működéséről, valamint biztosítja várakozó zenemű lejátszásának lehetőségét.

c) A ravatalozóhelyiség használatát a Közszolgáltató harminc perccel a szertartás időpontját megelőzően köteles biztosítani a megrendelő részére.

d) A temetés adatait a Közszolgáltató – a temetést megrendelő eltérő utasítása hiányában – köteles feltüntetni a „temetések rendje” táblán.

27. § A kegyeleti jog gyakorlásának elősegítése érdekében a Közszolgáltató tájékoztatást köteles nyújtani a temetőlátogatók részére akár egyedi, akár közérdekű ügyben. Ennek érdekében a Közszolgáltató ügyfélszolgálati irodákat (ideértve a temetőirodákat is) működtet az 1. mellékletben meghatározottak szerint.

28. § (1) A temetőlátogatás célja lehet kegyeleti joggyakorlás vagy a temetési hely gondozása.

(2) A köztemetőket 14 éven aluli gyermekek, illetőleg cselekvőképtelen személyek kizárólag cselekvőképes, nagykorú személyek kísérete mellett látogathatják.

(3) Azokban a köztemetőkben, ahova gépjárművel be lehet hajtani, ott közlekedni kizárólag az erre a célra kijelölt utakon lehet a közúti közlekedésre vonatkozó szabályok szerint, a temetőkben elhelyezett közlekedési tábláknak megfelelően. A gépjárművel történő közlekedés során a keletkezett hang vagy egyéb hatás nem zavarhatja a temetőlátogatókat, illetőleg a búcsúztatási szertartásokat.

(4) Köztemetőbe állatot bevinni csak a Közszolgáltató engedélyével lehet. Mentes a bejelentési kötelezettség alól a vakvezető- és a segítő kutya.

(5) Köztemetőben kerékpárral közlekedni csak a közúti közlekedés szabályainak betartásával lehet. A kerékpárral történő közlekedés nem zavarhatja a temetőlátogatókat, illetőleg a búcsúztatási szertartásokat.

(6) Köztemetőn belüli halottszállítás céljából a köztemetőbe a Közszolgáltató előzetes engedélye alapján lehet behajtani. A tevékenység során a Közszolgáltató különleges előírásait be kell tartani.

29. § (1) A temetőlátogatók kötelesek a köztemetői terület, az ingó és ingatlan létesítmények, tárgyak rendeltetésszerű használatára, továbbá kötelesek tartózkodni bármiféle károkozástól, rongálástól.

(2) Tilos a növényzet (fák, cserjék, virágok, gyep) és a zöldterületek, zöldfelület egyéb elemeinek, tartozékainak, felszerelési tárgyainak bármilyen módon történő megrongálása, pusztítása, károsítása, vagy olyan szakszerűtlen kezelése, amely értékük csökkenésével jár.

(3) A köztemető területén nem végezhető olyan tevékenység, amely egészségre ártalmas, szennyeződést, bűzt, egyéb káros környezeti kárt, balesetveszélyt okoz, mások kegyeleti joggyakorlását akadályozza, korlátozza.

(4) A temetőlátogatóknak tartózkodniuk kell minden olyan tevékenységtől, amely mások kegyeleti érzéseit zavarhatja, így különösen a hangoskodástól, zenehallgatástól.

(5) A köztemetőben biztosított közüzemi szolgáltatások (pl.: vízvételi jog) kizárólag a kegyeleti jogok gyakorlása körében vehetők igénybe.

30. § (1) Köztemetőbe a temetőlátogatók a szokásos, rendszeresen maguknál tartott személyes használati tárgyaikon túlmenően kizárólag a temetési helyek díszítésére, gondozására szolgáló tárgyakat (pl. koszorú, vágott élő virág, művirág, váza, öntözőkanna) és a kegyeleti jog gyakorlásának kellékeit (pl. mécses, gyertya) vihetik be.

(2) A köztemetőkből koszorúkat, virágokat, növénymaradványokat, kertészeti hulladékokat, egyéb hulladékot a Közszolgáltató hozzájárulása nélkül kivinni nem lehet, azokat a kijelölt helyeken kell elhelyezni.

31. § (1) A köztemetőben munka úgy végezhető, hogy az ne sértse a hozzátartozók és a temetőlátogatók kegyeleti érzéseit, ne akadályozza az elhunytak búcsúztatását. A munkavégzés során a szomszédos temetési hely nem sérülhet, gondoskodni kell arról, hogy eredeti állapota ne változzon. A munka ideje alatt a temetési helyek látogatását nem lehet akadályozni.

(2) Búcsúztatás alatt a munkavégzéssel keletkezett hang vagy egyéb hatás nem zavarhatja a szertartást.

11. A kegyeleti közszolgáltatáshoz kapcsolódó díjak

32. § (1) A kegyeleti közszolgáltatási díjak az alábbiak:

a) temetési hely megváltási díja;

b) temetési hely újraváltási díja;

c) temető-fenntartási hozzájárulás díja;

d) gépjármű-behajtási díj.

(2) Az üzemeltető által biztosított szolgáltatásokhoz kapcsolódó díjak az alábbiak:

a) elhunyt vagy hamvak temetőn belüli szállításának díja;

b) halotthűtők naponkénti igénybevételi díja;

c) ravatalozótermek igénybevételi díja;

d) sírhelynyitás és visszahantolás díja;

e) szóróparcella berendezéseinek igénybevételi díja.

(3) *  Az (1)–(2) bekezdés szerinti díjakat a Rendelet 2. melléklete tartalmazza. A mellékletben megjelölt díjak nettó összegét az általános forgalmi adóról szóló törvény szabályai szerinti előírásoknak megfelelő mértékű általános forgalmi adóval kell növelni.

(4) Az egyes kegyeleti közszolgáltatással összefüggő díjakat a kötelezetteknek minden esetben a temetés, illetve az egyes tevékenységek megrendelésekor kell megfizetniük az (5) bekezdésben foglaltak szerint.

(5) A kegyeleti közszolgáltatás díjait a kötelezettek az alábbiak szerint fizetik meg a Közszolgáltatónak:

a) A temetési hely megváltási díját a temetési hely megváltója (megrendelő; eltemettető) a temetési hely megváltásakor köteles egy összegben megfizetni a Közszolgáltató által kiállított számla alapján.

b) *  A temetési hely újraváltási díját a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultja a temetési hely újraváltásakor köteles a választása szerinti használati időre egy összegben vagy részletekben megfizetni a Közszolgáltató által kiállított számlának megfelelően. A Közszolgáltató köteles a részletfizetés szabályait az ügyfélszolgálati irodákban kifüggeszteni, köteles továbbá azt az internetes honlapján is közzétenni.

c) A temető fenntartási hozzájárulás díját a köztemetőben vállalkozásszerűen munkát végzők a Közszolgáltató által a vállalkozás részére kiállított számla alapján kötelesek megfizetni. A Közszolgáltató a számlát a munkakezdés napján állítja ki.

d) A gépjármű-behajtási díjat a köztemetőbe gépjárművel behajtók kötelesek megfizetni alkalmanként.

(6) Az üzemeltető által biztosított szolgáltatásokhoz kapcsolódó díjakat a kötelezettek az alábbiak szerint fizetik meg a Közszolgáltatónak:

a) Az elhunyt vagy hamvak temetőn belüli szállításának díját a temetés megrendelője vagy meghatalmazottja köteles megfizetni az elhunyt, a hamvak és az exhumák temetőn belüli, speciális halottszállító járművel történő szállításáért a Közszolgáltató által kiállított számla alapján.

b) A halotthűtők naponkénti igénybevételi díját a temetés megrendelője vagy meghatalmazottja köteles megfizetni az elhunyt halotthűtőben történő elhelyezéséért a beszállításától az eltemetéséig tartó időszakra vonatkozóan a Közszolgáltató által kiállított számla alapján.

c) A ravatalozótermek igénybevételi díját a temetés megrendelője vagy meghatalmazottja köteles megfizetni az elhunyt ravatalozásáért, a ravatalozó használatáért a Közszolgáltató által kiállított számla alapján.

d) A sírhelynyitás és visszahantolás díját annak megrendelője vagy meghatalmazottja köteles megfizetni az első temetést megelőző, valamint a sírhelynyitáshoz kapcsolódó sírásásért és a visszahantolásáért a Közszolgáltató által kiállított számla alapján.

e) A szóróparcella berendezéseinek igénybevételi díját a temetés megrendelője vagy meghatalmazottja köteles megfizetni az elhunyt hamvainak szóróparcellában történő szórásáért a Közszolgáltató által kiállított számla alapján.

(7) Az üzemeltető által biztosított szolgáltatások díját a temetésre kötelezett a részére vagy meghatalmazottja nevére kiállított számla alapján köteles megfizetni.

(8) A Rendeletben meghatározott díjakat a Közszolgáltató a köztemetőkben hirdetőtáblákon, valamint az ügyfélszolgálati irodákban köteles kifüggeszteni, valamint az internetes honlapján is közzéteszi azt.

(9) A Közszolgáltató minden évben Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatalába legkésőbb október 10-ig beérkezett javaslatával kedvezményezheti a kegyeleti közszolgáltatás díjainak felülvizsgálatát a közszolgáltatással kapcsolatos költségeinek – önköltségelemzéssel alátámasztott, a Fővárosi Közgyűlés által elismert és műszakilag indokolt fejlesztéseket is tartalmazó – változása mértékének függvényében. A díjak mértékét a közszolgáltatással kapcsolatban felmerült szükséges és indokolt költségek alapján kell megállapítani, és évente felül kell vizsgálni. A köztemetőben vállalkozásszerűen munkát végzők által fizetendő temetőfenntartási hozzájárulási díj mértéke az adott évben az egyes sírhelyekre megállapított megváltási díjtételek egyszerű számtani átlagának 5%-át nem haladhatja meg.

(10) Rátemetés esetén a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultja köteles a temetési hely megváltási díjának a rátemetéssel meghosszabbodó időtartamhoz igazodó arányos részének megfizetésére. Rátemetés esetén a meghosszabbított sírhelyhasználati időre vonatkozó arányos sírhelyhasználati díjat (megváltási, illetve újraváltási díjat) kell megfizetni.

(11) A temetési hely feletti rendelkezési jog tekintetében meghosszabbított használati idő esetén a temetési hely feletti rendelkezési jog jogosultjának meg kell fizetnie a meghosszabbítással arányos sírhelyhasználati díjat (megváltási, illetve újraváltási díjat).

33. § Nem kell gépjármű-behajtási díjat fizetni:

a) halottak napján és mindenszentek napja alkalmával;

b) karácsonykor (december 24–26. között), húsvétkor, pünkösdkor és anyák napján.

12. Záró rendelkezések

34. § (1) A Rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetést követő napon lép hatályba.

(2) Az 1–37. § és a 40. § a kihirdetést követő 30. napon lép hatályba.

35. § (1) A Rendelet rendelkezéseit a hatálybalépést követően megrendelt temetkezési szolgáltatások esetében, illetve a hatálybalépést követően induló ügyekben kell alkalmazni.

(2) A Rendelet hatálybalépése előtt megváltott temetési helyekre a megváltáskor érvényes jogszabályokat kell alkalmazni a temetési helyek megváltási és újraváltási díjaira vonatkozó rendelkezések kivételével.

(3) *  A 12. §-nak az egyes önkormányzati rendeletek módosításáról szóló 52/2022. (XII. 22.) önkormányzati rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított (1a) bekezdését nem kell alkalmazni a Módr. hatálybalépését megelőzően adományozott díszsírhely fölé a Módr. hatálybalépését követően épített síremlékre.

36. § A Közszolgáltató a Rendelet hatálybalépését követő 6 hónapon belül üzletszabályzatot készít, melyet az ügyfelek számára az ügyfélszolgálati irodákban hozzáférhetővé tesz, a honlapjára feltölt.

37. § E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.

38–39. § * 

40. § * 

Sárádi Kálmánné dr. s. k. Tarlós István s. k.
főjegyző főpolgármester

1. melléklet a 15/2016. (V. 11.) Főv. Kgy. rendelethez

A köztemetők megnevezése és nyitvatartási rendje

1. A fővárosi köztemetők felsorolása:

A
Megnevezés
B
Cím
1. Angeli úti temető
2. Budafoki temető
3. Cinkotai temető
4. Csepeli temető
5. Erzsébeti temető
6. Farkasréti temető
7. Kispesti új temető
8. Kispesti öreg temető
9. Lőrinci temető
10. Megyeri temető
11. Óbudai temető
12. Rákospalotai temető
13. Tamás utcai temető
14. Újköztemető
15. Ganz Á. utcai lezárt temető
16. Nagykőrösi úti lezárt temető
17. Temető utcai temető
18. Véka utcai lezárt temető
Budapest XXII. kerület, Angeli u. 33.
Budapest XXII. kerület, Temető u. 12.
Budapest XVI. kerület, Simongát u. 1.
Budapest XXI. kerület, II. Rákóczi F. út 270.
Budapest XX. kerület, Temető sor
Budapest XII. kerület, Németvölgyi út 99.
Budapest XIX. kerület, Újtemető u. 1.
Budapest XIX. kerület, Zalaegerszeg u. 67.
Budapest XVIII. kerület, Nefelejcs u. 97.
Budapest IV. kerület, Megyeri út 49.
Budapest III. kerület, Bécsi út 365.
Budapest XV. kerület, Szentmihályi út 111.
Budapest III. kerület, Óbor u.
Budapest X. kerület, Kozma u. 8–10.
Budapest, XVIII. kerület Ganz Á. u.
Budapest, XVIII. kerület, Nagykőrösi út–Igric utca
Budapest XVII. kerület, Temető utca 33.
Budapest II. kerület, Véka u.

2. Köztemetők nyitvatartási ideje egységesen a hét minden napján:

A
Időszak
B
Nyitvatartás
1. Január–február:
2. Március:
3. Április:
4. Május–július:
5. Augusztus:
6. Szeptember:
7. Október:
8. November–december:
7.30-tól 17.00 óráig
7.00-től 17.30 óráig
7.00-től 19.00 óráig
7.00-től 20.00 óráig
7.00-től 19.00 óráig
7.00-től 18.00 óráig
7.00-től 17.00 óráig
7.30-től 17.00 óráig

3. Az ügyfélfogadás helyszíne és időtartama:

A
Megnevezés
B
Cím
1. Angeli úti temető
2. Budafoki temető
3. Cinkotai temető
4. Csepeli temető
5. Erzsébeti temető
6. Farkasréti temető
7. Kispesti új temető
8. Kispesti öreg temető
9. Lőrinci temető
10. Megyeri temető
11. Óbudai temető
12. Rákospalotai temető
13. Tamás utcai temető
14. Újköztemető
Budapest XXII. kerület, Angeli u. 33.
Budapest XXII. kerület, Temető u. 12.
Budapest XVI. kerület, Simongát u. 1.
Budapest XXI. kerület, II. Rákóczi F. út 270.
Budapest XX. kerület, Temető sor
Budapest XII. kerület, Németvölgyi út 99.
Budapest XIX. kerület, Újtemető u. 1.
Budapest XIX. kerület, Zalaegerszeg u. 67.
Budapest XVIII. kerület, Nefelejcs u. 97.
Budapest IV. kerület, Megyeri út 49.
Budapest III. kerület, Bécsi út 365.
Budapest XV. kerület, Szentmihályi út 111.
Budapest III. kerület, Óbor u.
Budapest X. kerület, Kozma u. 8–10.
hétfő:
január–március
április–szeptember
október–december

kedd, szerda, csütörtök, péntek:
január–december

7.30–17.00 óráig
7.30–18.00 óráig
7.30–17.00 óráig


7.30–15.30 óráig

2. melléklet a 15/2016. (V. 11.) önkormányzati rendelethez * 

DÍJJEGYZÉK

1. ANGELI ÚTI URNATEMETŐ HAMVASZTÁSOS ELHELYEZÉSEINEK SÍRHELYMEGVÁLTÁSI DÍJAI

A B
Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre Nettó megváltási díj
1. I-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 40 440 Ft
2. II-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 68 160 Ft
3. Urnasírhely: 79 870 Ft
4. Kiemelt kategóriák (zárólap nélkül):
4.1. II-es fülke oszlopos elemben
4.1.1. 2x2-es oszlopos elemben 136 590 Ft
4.1.2. 4.1.2. 1x2-es oszlopos elemben 152 730 Ft
4.2. I-es fülke oszlopos elemben
4.2.1. 2x1-es oszlopos elemben 83 750 Ft
4.2.2. 5x1-es oszlopos elemben 74 060 Ft
4.2.3. 6x1-es oszlopos elemben 74 060 Ft
5. Kiemelt kategóriájú urnasír: 128 460 Ft
6. Könyv alakú urnasír, zárólap nélkül: 134 570 Ft
7. Sima alátétes urnasír, zárólap nélkül: 139 320 Ft
8. Ültetős alátétes urnasír, zárólap nélkül: 158 010 Ft
9. CHIARA urnasír, zárólap nélkül: 151 690 Ft
10. PIETRA urnasír, zárólap nélkül: 115 370 Ft
11. Kiemelt kategóriájú urnasír, nemeskő (gránit, márvány) borítású, zárólap nélkül: 302 130 Ft

2. BUDAFOKI TEMETŐ FÖLDBE TEMETÉSES ÉS HAMVASZTÁSOS ELHELYEZÉSEINEK SÍRHELYMEGVÁLTÁSI DÍJAI

2.1. Földbe temetéses elhelyezések sírhelydíjai
A B
Földbe temetéses elhelyezések sírhelydíjai Nettó megváltási díj
2.1.1. Rátemethető sírhelyek 25 éves használati időre:
2.1.1.1. egyes 134 375 Ft
2.1.1.2. kettős 233 450 Ft
2.1.1.3. gyermek 74 925 Ft
2.1.2. Hagyományos sírbolthely (kriptahely) 60 évre:
2.1.2.1. 2 személyes 259 080 Ft
2.1.2.2. 4 személyes 376 320 Ft
2.1.2.3. 6 személyes 492 900 Ft
2.1.2.4. 9 személyes 610 140 Ft
2.1.2.5. 12 személyes 727 380 Ft
2.1.3. Sírbolthely (kriptahely) 60 évre a 20-as, 20/1–20/9-es parcellákban:
2.1.3.1. 2 személyes 487 980 Ft
2.1.3.2. 4 személyes 605 220 Ft
2.1.3.3. 6 személyes 721 800 Ft
2.1.3.4. 9 személyes 839 040 Ft
2.1.3.5. 12 személyes 956 280 Ft
2.2. Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre
A B
Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre Nettó megváltási díj
2.2.1. I-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 40 440 Ft
2.2.2. II-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 68 160 Ft
2.2.3. Urnasírhely: 79 870 Ft
2.2.4. Kiemelt kategóriák (zárólap nélkül):
2.2.4.1. II-es fülke oszlopos elemben
2.2.4.1.1. 2x2-es oszlopos elemben 136 590 Ft
2.2.4.1.2. 1x2-es oszlopos elemben 152 730 Ft
2.2.4.2. I-es fülke oszlopos elemben
2.2.4.2.1. 2x1-es oszlopos elemben 83 750 Ft
2.2.4.2.2. 5x1-es oszlopos elemben 74 060 Ft
2.2.4.2.3. 6x1-es oszlopos elemben 74 060 Ft
2.2.5. Könyv alakú urnasír, zárólap nélkül: 134 570 Ft
2.2.6. Sima alátétes urnasír, zárólap nélkül: 139 320 Ft
2.2.7. Ültetős alátétes urnasír, zárólap nélkül: 158 010 Ft
2.2.8. CHIARA urnasír, zárólap nélkül: 151 690 Ft
2.2.9. PIETRA urnasír, zárólap nélkül: 115 370 Ft

3. CINKOTAI TEMETŐ FÖLDBE TEMETÉSES ÉS HAMVASZTÁSOS ELHELYEZÉSEINEK SÍRHELYMEGVÁLTÁSI DÍJAI

3.1. Földbe temetéses elhelyezések sírhelydíjai
A B
Földbe temetéses elhelyezések sírhelydíjai Nettó megváltási díj
3.3.1. Rátemethető sírhelyek 25 éves használati időre:
3.3.1.1. egyes 134 375 Ft
3.3.1.2. kettős 233 450 Ft
3.3.1.3. gyermek 74 925 Ft
3.3.2. Hagyományos sírbolthely (kriptahely) 60 évre:
3.3.2.1. 2 személyes 259 080 Ft
3.3.2.2. 4 személyes 376 320 Ft
3.3.2.3. 6 személyes 492 900 Ft
3.3.2.4. 9 személyes 610 140 Ft
3.3.2.5. 12 személyes 727 380 Ft
3.2. Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre
A B
Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre Nettó megváltási díj
3.2.1. I-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 40 440 Ft
3.2.2. II-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 68 160 Ft
3.2.3. Urnasírhely: 79 870 Ft
3.2.4. Kiemelt urnasírhely: 105 320 Ft
3.2.5. Kiemelt kategóriák (zárólap nélkül):
3.2.5.1. II-es fülke oszlopos elemben
3.2.5.1.1. 2x2-es oszlopos elemben 136 590 Ft
3.2.5.1.2. 1x2-es oszlopos elemben 152 730 Ft
3.2.5.2. I-es fülke oszlopos elemben
3.2.5.2.1. 2x1-es oszlopos elemben 83 750 Ft
3.2.5.2.2. 5x1-es oszlopos elemben 74 060 Ft
3.2.5.2.3. 6x1-es oszlopos elemben 74 060 Ft
3.2.6. Könyv alakú urnasír, zárólap nélkül: 134 570 Ft
3.2.7. Sima alátétes urnasír, zárólap nélkül: 139 320 Ft
3.2.8. Ültetős alátétes urnasír, zárólap nélkül: 158 010 Ft
3.2.9. CHIARA urnasír, zárólap nélkül: 151 690 Ft
3.2.10. PIETRA urnasír, zárólap nélkül: 115 370 Ft
3.2.11. Kiemelt kategóriájú urnasír, nemeskő (gránit, márvány) borítású, zárólap nélkül: 302 130 Ft

4. CSEPELI TEMETŐ FÖLDBE TEMETÉSES ÉS HAMVASZTÁSOS ELHELYEZÉSEINEK SÍRHELYMEGVÁLTÁSI DÍJAI

4.1. Földbe temetéses elhelyezések sírhelydíjai
A B
Földbe temetéses elhelyezések sírhelydíjai Nettó megváltási díj
4.1.1. Rátemethető sírhelyek 25 éves használati időre:
4.1.1.1. egyes 134 375 Ft
4.1.1.2. kettős 233 450 Ft
4.1.1.3. gyermek 74 925 Ft
4.1.2. Hagyományos sírbolthely (kriptahely) 60 évre:
4.1.2.1. 2 személyes 259 080 Ft
4.1.2.2. 4 személyes 376 320 Ft
4.1.2.3. 6 személyes 492 900 Ft
4.1.2.4. 9 személyes 610 140 Ft
4.1.2.5. 12 személyes 727 380 Ft
4.1.3. Kiemelt kategóriájú sírbolthely (kriptahely) 60 évre a 4-es, 5-ös parcellával szemben, a bejárat mellett:
4.1.3.1. 4 személyes 627 720 Ft
4.1.3.2. 6 személyes 780 060 Ft
4.1.3.3. 8 személyes 933 120 Ft
4.2. Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre
A B
Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre Nettó megváltási díj
4.2.1. I-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 40 440 Ft
4.2.2. II-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 68 160 Ft
4.2.3. Urnasírhely: 79 870 Ft
4.2.4. Kiemelt kategóriájú urnasírhely a 6-os, 7-es, 8-as parcellával szemben, a bejárat mellett: 110 930 Ft
4.2.5. Kiemelt kategóriák (zárólap nélkül):
4.2.5.1. II-es fülke oszlopos elemben
4.2.5.1.1. 2x2-es oszlopos elemben 136 590 Ft
4.2.5.1.2. 1x2-es oszlopos elemben 152 730 Ft
4.2.5.2. I-es fülke oszlopos elemben
4.2.5.2.1. 2x1-es oszlopos elemben 83 750 Ft
4.2.5.2.2. 5x1-es oszlopos elemben 74 060 Ft
4.2.5.2.3. 6x1-es oszlopos elemben 74 060 Ft
4.2.6. Könyv alakú urnasír, zárólap nélkül: 134 570 Ft
4.2.7. Sima alátétes urnasír, zárólap nélkül: 139 320 Ft
4.2.8. Ültetős alátétes urnasír, zárólap nélkül: 158 010 Ft
4.2.9. CHIARA urnasír, zárólap nélkül: 151 690 Ft
4.2.10. PIETRA urnasír, zárólap nélkül: 115 370 Ft
4.2.11. Kiemelt kategóriájú urnasír, nemeskő (gránit, márvány) borítású, zárólap nélkül, a 6-os,
7-es parcellával szemben, a bejárat mellett:
302 130 Ft

5. ERZSÉBETI TEMETŐ FÖLDBE TEMETÉSES ÉS HAMVASZTÁSOS ELHELYEZÉSEINEK SÍRHELYMEGVÁLTÁSI DÍJAI

5.1. Földbe temetéses elhelyezések sírhelydíjai
A B
Földbe temetéses elhelyezések sírhelydíjai Nettó megváltási díj
5.1.1. Rátemethető sírhelyek 25 éves használati időre:
5.1.1.1. egyes 134 375 Ft
5.1.1.2. kettős 233 450 Ft
5.1.1.3. gyermek 74 925 Ft
5.1.2. Nem rátemethető egyes sírhelyek 25 éves használati időre:
5.1.2.1. 13-as parcella 79 450 Ft
5.1.2.2 15-ös parcella 79 450 Ft
5.1.3. Kiemelt kategóriájú egyes sírhelyek 25 éves használati időre:
5.1.3.1. 27-es parcella 193 850 Ft
5.1.3.2. 28-as parcella 193 850 Ft
5.1.3.3. 41-es parcella 193 850 Ft
5.1.4. Kiemelt kategóriájú kettős sírhelyek 25 éves használati időre:
5.1.4.1. 27-es parcella 352 200 Ft
5.1.4.2. 28-as parcella 352 200 Ft
5.1.4.3. 41-es parcella 352 200 Ft
5.1.5. Hagyományos sírbolthely (kriptahely) 60 évre:
5.1.5.1. 2 személyes 259 080 Ft
5.1.5.2. 4 személyes 376 320 Ft
5.1.5.3. 6 személyes 492 900 Ft
5.1.5.4. 9 személyes 610 140 Ft
5.1.5.5. 12 személyes 727 380 Ft
5.1.6. Kiemelt kategóriájú sírbolthely (kriptahely) 60 évre az I-es körönd területén:
5.1.6.1. 2 személyes 472 500 Ft
5.1.6.2. 2 személyes felett 685 980 Ft
5.2. Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre
A B
Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre Nettó megváltási díj
5.2.1. I-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 40 440 Ft
5.2.2. II-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 68 160 Ft
5.2.3. Urnasírhely: 79 870 Ft
5.2.4. Kiemelt kategóriák (zárólap nélkül):
5.2.4.1. II-es fülke oszlopos elemben
5.2.4.1.1. 2x2-es oszlopos elemben 136 590 Ft
5.2.4.1.2. 1x2-es oszlopos elemben 152 730 Ft
5.2.4.2. I-es fülke oszlopos elemben
5.2.4.2.1. 2x1-es oszlopos elemben 83 750 Ft
5.2.4.2.2. 5x1-es oszlopos elemben 74 060 Ft
5.2.4.2.3. 6x1-es oszlopos elemben 74 060 Ft
5.2.5. Könyv alakú urnasír, zárólap nélkül: 134 570 Ft
5.2.6. Sima alátétes urnasír, zárólap nélkül: 139 320 Ft
5.2.7. Ültetős alátétes urnasír, zárólap nélkül: 158 010 Ft
5.2.8. CHIARA urnasír, zárólap nélkül: 151 690 Ft
5.2.9. PIETRA urnasír, zárólap nélkül: 115 370 Ft
5.2.10. Kiemelt kategóriájú urnasír, nemeskő (gránit, márvány) borítású, zárólap nélkül:
5.2.10.1. 31-es parcella 302 130 Ft
5.2.10.2. 77/a parcella 302 130 Ft
5.2.11. Kiemelt kategóriájú urnasírhely a 28-as, 31-es parcellában: 79 260 Ft
5.2.12. Kiemelt kategóriájú I-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül a 31-es parcellában: 48 900 Ft
5.2.13. Kiemelt kategóriájú sima alátétes urnasír, zárólap nélkül a 31-es parcellában: 161 210 Ft
5.2.14. Kiemelt kategóriájú ültetős alátétes urnasír, zárólap nélkül a 31-es parcellában: 181 360 Ft

6. FARKASRÉTI TEMETŐ FÖLDBE TEMETÉSES ÉS HAMVASZTÁSOS ELHELYEZÉSEINEK SÍRHELYMEGVÁLTÁSI DÍJAI

6.1. Földbe temetéses elhelyezések sírhelydíjai
A B
Földbe temetéses elhelyezések sírhelydíjai Nettó megváltási díj
6.1.1. Rátemethető sírhelyek 25 éves használati időre:
6.1.1.1. I. övezet alsó
6.1.1.1.1. egyes 242 350 Ft
6.1.1.1.2. kettős 448 125 Ft
6.1.1.1.3. gyermek 84 325 Ft
6.1.1.2. II. övezet felső (Hóvirág u.)
6.1.1.2.1. egyes 200 975 Ft
6.1.1.2.2. kettős 365 300 Ft
6.1.1.2.3. gyermek 75 825 Ft
6.1.2. Nem rátemethető egyes sírhelyek 25 éves használati időre: 159 900 Ft
6.1.3. Kiemelt kategóriájú sírhelyek 25 éves használati időre:
6.1.3.1. 60-as parcella, egyes sírhely
6.1.3.1.1. 1. sorban 571 125 Ft
6.1.3.1.2. 2. sorban 488 900 Ft
6.1.3.1.3. összes többi sor egyes sírhely 324 250 Ft
6.1.3.2. 4/3-as parcella, hant nélküli egyes sírhely 324 250 Ft
6.1.3.3. 28-as parcella, sövényes kettős sírhely 941 200 Ft
6.1.4. Köröndök 25 éves használati időre:
6.1.4.1. egyes sírhely 488 900 Ft
6.1.4.2. kettős sírhely 941 200 Ft
6.1.5. Hagyományos sírbolthely (kriptahely) 60 évre:
6.1.5.1. Bürök utcai rész
6.1.5.1.1. első szinten, zárólap nélkül 565 920 Ft
6.1.5.1.2. második szinten, zárólap nélkül 639 660 Ft
6.1.5.1.3. harmadik szinten, zárólap nélkül 565 920 Ft
6.1.5.2. összes többi parcella
6.1.5.2.1. 2 személyes 513 600 Ft
6.1.5.2.2. 2 személyes felett 641 760 Ft
6.1.6. Kiemelt kategóriájú sírbolthely (kriptahely) 60 évre a 44-es, 45-ös, 46-os, 47-es, 48-as, 49-es parcellában:
6.1.6.1. 2 személyes 1 580 760 Ft
6.1.6.2. 2 személyes felett 3 161 340 Ft
6.1.7. Sírbolthely (kriptahely) 60 éves használati időre a Hóvirág utcai sétányon:
6.1.7.1. 4 személyes 2 168 220 Ft
6.1.7.2. 6 személyes 2 710 200 Ft
6.1.7.3. 9 személyes 3 457 860 Ft
6.1.8. 8 személyes kriptakápolna 60 éves használati időre a Hóvirág utcai sétányon: 2 953 800 Ft
6.1.9. 1 személyes kriptafülke 60 éves használati időre a Hóvirág utcai sétányon: 164 340 Ft
6.1.10. Kiemelt kategóriájú sírbolthely (kriptahely) 60 évre a Hóvirág utcai sétányon:
6.1.10.1. 2 személyes 1 855 800 Ft
6.1.10.2. 4 személyes 2 643 960 Ft
6.1.10.3. 6 személyes 3 103 200 Ft
6.1.10.4. 9 személyes 3 937 560 Ft
6.2. Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre
A B
Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre Nettó megváltási díj
6.2.1. I-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 50 220 Ft
6.2.2. II-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 85 730 Ft
6.2.3. Urnasírhely:
6.2.3.1. 60-as parcella 231 230 Ft
6.2.3.2. Farkasrét alsó 148 780 Ft
6.2.3.3. Farkasrét felső 107 990 Ft
6.2.4. Kiemelt kategóriák (zárólap nélkül):
6.2.4.1. II-es fülke 2x2-es oszlopos elemben
6.2.4.1.1. 60-as parcella 200 340 Ft
6.2.4.1.2. Farkasrét alsó 175 510 Ft
6.2.4.1.3. Farkasrét felső 164 670 Ft
6.2.4.2. II-es fülke 1x2-es oszlopos elemben
6.2.4.2.1. 60-as parcella 271 910 Ft
6.2.4.2.2. Farkasrét alsó 217 910 Ft
6.2.4.2.3. Farkasrét felső 203 100 Ft
6.2.4.3. I-es fülke 2x1-es oszlopos elemben
6.2.4.3.1. 60-as parcella 144 120 Ft
6.2.4.3.2. Farkasrét alsó 118 190 Ft
6.2.4.3.3. Farkasrét felső 107 660 Ft
6.2.4.4. I-es fülke 3x1-es oszlopos elemben
6.2.4.4.1. 60-as parcella 99 840 Ft
6.2.4.4.2. Farkasrét alsó 90 390 Ft
6.2.4.4.3. Farkasrét felső 88 490 Ft
6.2.5. I-es fülke 4x1-es oszlopos elemben
6.2.5.1. 60-as parcella 99 840 Ft
6.2.5.2. Farkasrét alsó 90 390 Ft
6.2.5.3. Farkasrét felső 88 490 Ft
6.2.6. I-es fülke 5x1-es oszlopos elemben
6.2.6.1. 60-as parcella 99 840 Ft
6.2.6.2. Farkasrét alsó 90 390 Ft
6.2.6.3. Farkasrét felső 88 490 Ft
6.2.7. I-es fülke 6x1-es oszlopos elemben
6.2.7.1. 60-as parcella 99 840 Ft
6.2.7.2. Farkasrét alsó 90 390 Ft
6.2.7.3. Farkasrét felső 88 490 Ft
6.2.8. Könyv alakú urnasír, zárólap nélkül:
6.2.8.1. 60-as parcella 252 900 Ft
6.2.8.2. Farkasrét alsó 196 060 Ft
6.2.8.3. Farkasrét felső 177 220 Ft
6.2.9. Sima alátétes urnasír, zárólap nélkül:
6.2.9.1. 60-as parcella 257 580 Ft
6.2.9.2. Farkasrét alsó 201 020 Ft
6.2.9.3. Farkasrét felső 182 200 Ft
6.2.10. Ültetős alátétes urnasír, zárólap nélkül:
6.2.10.1. 60-as parcella 277 290 Ft
6.2.10.2. Farkasrét alsó 220 750 Ft
6.2.10.3. Farkasrét felső 201 880 Ft
6.2.11. CHIARA urnasír, zárólap nélkül:
6.2.11.1. 60-as parcella 270 430 Ft
6.2.11.2. Farkasrét alsó 213 870 Ft
6.2.11.3. Farkasrét felső 194 740 Ft
6.2.12. PIETRA urnasír, zárólap nélkül:
6.2.12.1. 60-as parcella 270 430 Ft
6.2.12.2. Farkasrét alsó 194 740 Ft
6.2.12.3. Farkasrét felső 237 950 Ft
6.2.13. Álló urnatartós urnasír, zárólap nélkül: 124 510 Ft
6.2.14. Nemeskő (gránit, márvány) borítású urnasír, zárólap nélkül: 641 690 Ft
6.2.15. Kiemelt kategóriájú urnasír, nemeskő (gránit, márvány) borítású, zárólap nélkül a 60-as parcellában: 643 420 Ft
6.2.16. 4 személyes nemeskő borítású urnasír, zárólap nélkül, Hóvirág utcai sétányon: 533 920 Ft
6.2.17. 12 személyes urnasírbolt, 20 éves használati időre, zárólap nélkül a 26/1/IX-es parcellában: 193 880 Ft

7. KISPESTI ÖREG ÉS ÚJ TEMETŐ FÖLDBE TEMETÉSES ÉS HAMVASZTÁSOS ELHELYEZÉSEINEK SÍRHELYMEGVÁLTÁSI DÍJAI

7.1. Földbe temetéses elhelyezések sírhelydíjai
A B
Földbe temetéses elhelyezések sírhelydíjai Nettó megváltási díj
7.1.1. Rátemethető sírhelyek 25 éves használati időre:
7.1.1.1 egyes
7.1.1.1.1. Kispest új temető 134 375 Ft
7.1.1.1.2. Kispest öreg temető 134 375 Ft
7.1.1.2. kettős
7.1.1.2.1. Kispest új temető 233 450 Ft
7.1.1.2.2. Kispest öreg temető 233 450 Ft
7.1.1.3. gyermek
7.1.1.3.1. Kispest új temető 74 925 Ft
7.1.2. Hagyományos sírbolthely (kriptahely) 60 évre:
7.1.2.1. 2 személyes
7.1.2.1.1. Kispest öreg temető 259 080 Ft
7.1.2.1.2. Kispest új temető 259 080 Ft
7.1.2.2. 4 személyes
7.1.2.2.1. Kispest öreg temető 376 320 Ft
7.1.2.2.2. Kispest új temető 376 320 Ft
7.1.2.3. 6 személyes
7.1.2.3.1. Kispest öreg temető 492 900 Ft
7.1.2.3.2. Kispest új temető 492 900 Ft
7.1.2.4. 9 személyes
7.1.2.4.1. Kispest öreg temető 610 140 Ft
7.1.2.4.2. Kispest új temető 610 140 Ft
7.1.2.5. 12 személyes
7.1.2.5.1. Kispest öreg temető 727 380 Ft
7.1.2.5.2. Kispest új temető 727 380 Ft
7.2. Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre
A B
Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre Nettó megváltási díj
7.2.1. I-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 40 440 Ft
7.2.2. II-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 68 160 Ft
7.2.3. Urnasírhely:
7.2.3.1. Kispest új temető 79 870 Ft
7.2.3.2. Kispest öreg temető 79 870 Ft
7.2.4. Könyv alakú urnasír, zárólap nélkül: 134 570 Ft
7.2.5. Sima alátétes urnasír, zárólap nélkül: 139 320 Ft
7.2.6. Ültetős alátétes urnasír, zárólap nélkül: 158 010 Ft
7.2.7. CHIARA urnasír, zárólap nélkül: 151 690 Ft
7.2.8. PIETRA urnasír, zárólap nélkül: 115 370 Ft
7.2.9. Kiemelt kategóriájú urnasír, nemeskő (gránit, márvány) borítású, zárólap nélkül:
7.2.9.1. Kispest új temető, 39-es parcella 302 130 Ft
7.2.9.2. Kispest öreg temető 302 130 Ft

8. LŐRINCI TEMETŐ FÖLDBE TEMETÉSES ÉS HAMVASZTÁSOS ELHELYEZÉSEINEK SÍRHELYMEGVÁLTÁSI DÍJAI

8.1. Földbe temetéses elhelyezések sírhelydíjai
A B
Földbe temetéses elhelyezések sírhelydíjai Nettó megváltási díj
8.1.1. Rátemethető sírhelyek 25 éves használati időre:
8.1.1.1. egyes 134 375 Ft
8.1.1.2. kettős 233 450 Ft
8.1.1.3. gyermek 74 925 Ft
8.1.2. Hagyományos sírbolthely (kriptahely) 60 évre:
8.1.2.1. 2 személyes 259 080 Ft
8.1.2.2. 4 személyes 376 320 Ft
8.1.2.3. 6 személyes 492 900 Ft
8.1.2.4. 9 személyes 610 140 Ft
8.1.2.5. 12 személyes 727 380 Ft
8.1.3. Sírbolthely (kriptahely) 60 évre:
8.1.3.1. 2 személyes 403 500 Ft
8.1.3.2. 4 személyes 531 060 Ft
8.2. Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre
A B
Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre Nettó megváltási díj
8.2.1. I-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 40 440 Ft
8.2.2. II-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 68 160 Ft
8.2.3. Urnasírhely: 79 870 Ft
8.2.4. Kiemelt kategóriák (zárólap nélkül):
8.2.4.1. II-es fülke oszlopos elemben
8.2.4.1.1. 2x2-es oszlopos elemben 136 590 Ft
8.2.4.1.2. 1x2-es oszlopos elemben 152 730 Ft
8.2.4.2. I-es fülke oszlopos elemben
8.2.4.2.1. 2x1-es oszlopos elemben 83 750 Ft
8.2.4.2.2. 5x1-es oszlopos elemben 74 060 Ft
8.2.4.2.3. 6x1-es oszlopos elemben 74 060 Ft
8.2.5. Könyv alakú urnasír, zárólap nélkül: 134 570 Ft
8.2.6. Sima alátétes urnasír, zárólap nélkül: 139 320 Ft
8.2.7. Ültetős alátétes urnasír, zárólap nélkül: 158 010 Ft
8.2.8. CHIARA urnasír, zárólap nélkül: 151 690 Ft
8.2.9. PIETRA urnasír, zárólap nélkül: 115 370 Ft
8.2.10. Kiemelt kategóriájú urnasír, nemeskő (gránit, márvány) borítású, zárólap nélkül: 302 130 Ft

9. MEGYERI TEMETŐ FÖLDBE TEMETÉSESÉS ÉS HAMVASZTÁSOS ELHELYEZÉSEINEK SÍRHELYMEGVÁLTÁSI DÍJAI

9.1. Földbe temetéses elhelyezések sírhelydíjai
A B
Földbe temetéses elhelyezések sírhelydíjai Nettó megváltási díj
9.1.1. Rátemethető sírhelyek 25 éves használati időre:
9.1.1.1. egyes 134 375 Ft
9.1.1.2. kettős 233 450 Ft
9.1.1.3. hármas (Megyer) 367 825 Ft
9.1.1.4. gyermek 74 925 Ft
9.1.2. Nem rátemethető sírhelyek 25 éves használati időre a 4., 5., 6., 11., 45., 49., 50.,51., 51/a., 53., 54., 55., 56., 57. parcellákban:
9.1.2.1. egyes 59 925 Ft
9.1.2.2. kettős 84 575 Ft
9.1.2.3. gyermek 55 150 Ft
9.1.3. Kiemelt kategóriájú sírhelyek 25 éves használati időre:
9.1.3.1. 19-es parcella, bejárati főút melletti része
9.1.3.1.1. egyes 392 250 Ft
9.1.3.1.2. kettős 749 075 Ft
9.1.3.2. 31-es parcella, Megyeri út melletti része (Péterfi sír)
9.1.3.2.1. egyes 392 250 Ft
9.1.3.2.2. kettős 749 075 Ft
9.1.4. Hagyományos sírbolthely (kriptahely) 60 évre: 616 140 Ft
9.1.5. Kriptának kiépíthető, sövényes sírbolthely (kriptahely) 60 évre: 445 980 Ft
9.2. Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre
A B
Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre Nettó megváltási díj
9.2.1. I-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 40 440 Ft
9.2.2. II-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 68 160 Ft
9.2.3. Urnasírhely: 79 870 Ft
9.2.4. Kiemelt kategóriák (zárólap nélkül):
9.2.4.1. II-es fülke oszlopos elemben
9.2.4.1.1. 2x2-es oszlopos elemben 136 590 Ft
9.2.4.1.2. 1x2-es oszlopos elemben 152 730 Ft
9.2.4.2. I-es fülke oszlopos elemben
9.2.4.2.1. 2x1-es oszlopos elemben 83 750 Ft
9.2.4.2.2. 5x1-es oszlopos elemben 74 060 Ft
9.2.4.2.3. 6x1-es oszlopos elemben 74 060 Ft
9.2.5. Könyv alakú urnasír, zárólap nélkül: 134 570 Ft
9.2.6. Sima alátétes urnasír, zárólap nélkül: 139 320 Ft
9.2.7. Ültetős alátétes urnasír, zárólap nélkül: 158 010 Ft
9.2.8. CHIARA urnasír, zárólap nélkül: 151 690 Ft
9.2.9. PIETRA urnasír, zárólap nélkül: 115 370 Ft
9.2.10. I-es urnafülke (kolumbárium) (Szécsi-féle), zárólap nélkül a 32-es parcellában: 51 520 Ft
9.2.11. Kiemelt kategóriájú urnasír, nemeskő (gránit, márvány) borítású, zárólap nélkül: 302 130 Ft

10. ÓBUDAI TEMETŐ FÖLDBE TEMETÉSES ÉS HAMVASZTÁSOS ELHELYEZÉSEINEK SÍRHELYMEGVÁLTÁSI DÍJAI

10.1. Földbe temetéses elhelyezések sírhelydíjai
A B
Földbe temetéses elhelyezések sírhelydíjai Nettó megváltási díj
10.1.1. Rátemethető sírhelyek 25 éves használati időre:
10.1.1.1. I. övezet
10.1.1.1.1. egyes 178 475 Ft
10.1.1.1.2. kettős 316 025 Ft
10.1.1.1.3. gyermek 86 750 Ft
10.1.1.2. II. övezet
10.1.1.2.1. egyes 124 425 Ft
10.1.1.2.2. kettős 216 125 Ft
10.1.1.2.3. gyermek 62 175 Ft
10.1.2. Kiemelt kategóriájú egyes sírhelyek 25 éves használati időre a 15/1-es parcellában: 233 725 Ft
10.1.3. Köröndök 25 éves használati időre:
10.1.3.1. I. övezetben kettős 392 250 Ft
10.1.3.2. II. övezetben kettős 352 200 Ft
10.1.3.3. III. övezetben kettős 312 725 Ft
10.1.4. Hagyományos sírbolthely (kriptahely) 60 évre:
10.1.4.1. 2–4 személyes 554 460 Ft
10.1.4.2. 4 személyes felett 630 180 Ft
10.1.5. Kiemelt kategóriájú sírbolthely (kriptahely) 60 évre:
10.1.5.1. 27-es parcella
10.1.5.1.1. 2–4 személyes 693 120 Ft
10.1.5.1.2. 4 személyes felett 819 420 Ft
10.1.5.2. Pomázi úti kriptasor
10.1.5.2.1. 2–4 személyes 693 120 Ft
10.1.5.2.2. 4 személyes felett 819 180 Ft
10.2. Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre
A B
Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre Nettó megváltási ár
10.2.1. I-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 40 440 Ft
10.2.2. II-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 75 400 Ft
10.2.3. Urnasírhely:
10.2.3.1. I. övezet 92 950 Ft
10.2.3.2. II. övezet 87 100 Ft
10.2.4. Kiemelt kategóriájú urnafülkék (zárólap nélkül):
10.2.4.1. II-es fülke 2x2-es oszlopos elemben
10.2.4.1.1. I. övezet 129 720 Ft
10.2.4.1.2. I. övezet, kéttáblás 246 470 Ft
10.2.4.1.3. II. övezet 127 490 Ft
10.2.4.1.4. II. övezet, kéttáblás 242 240 Ft
10.2.4.2. II-es fülke 1x2-es oszlopos elemben
10.2.4.2.1. I. övezet 168 610 Ft
10.2.4.2.2. II. övezet 159 170 Ft
10.2.4.3. I-es fülke 2x1-es oszlopos elemben
10.2.4.3.1. I. övezet 91 180 Ft
10.2.4.3.2. I. övezet, kéttáblás 173 250 Ft
10.2.4.3.3. II. övezet 87 220 Ft
10.2.4.3.4. II. övezet, kéttáblás 165 710 Ft
10.2.4.4. I-es fülke 5x1-es oszlopos elemben
10.2.4.4.1. I. övezet 78 050 Ft
10.2.4.4.2. II. övezet 75 810 Ft
10.2.4.5. I-es fülke 6x1-es oszlopos elemben
10.2.4.5.1. I. övezet 78 020 Ft
10.2.4.5.2. II. övezet 75 810 Ft
10.2.5. Könyv alakú urnasír, zárólap nélkül:
10.2.5.1. I. övezet 152 730 Ft
10.2.5.2. II. övezet 143 640 Ft
10.2.6. Sima alátétes urnasír, zárólap nélkül:
10.2.6.1. I. övezet 130 220 Ft
10.2.6.2. II. övezet 122 680 Ft
10.2.7. Ültetős alátétes urnasír, zárólap nélkül:
10.2.7.1. I. övezet 157 360 Ft
10.2.7.2. II. övezet 149 430 Ft
10.2.7.3. 27-es parcella 144 520 Ft
10.2.8. CHIARA urnasír, zárólap nélkül:
10.2.8.1. I. övezet 169 890 Ft
10.2.8.2. II. övezet 160 790 Ft
10.2.9. PIETRA urnasír, zárólap nélkül:
10.2.9.1. I. övezet 133 530 Ft
10.2.9.2. II. övezet 124 180 Ft
10.2.10. Kiemelt kategóriájú urnasír nemeskő (gránit, márvány) borítású, zárólap nélkül: 302 130 Ft

11. RÁKOSPALOTAI TEMETŐ FÖLDBE TEMETÉSES ÉS HAMVASZTÁSOS ELHELYEZÉSEINEK SÍRHELYMEGVÁLTÁSI DÍJAI

11.1. Földbe temetéses elhelyezések sírhelydíjai
A B
Földbe temetéses elhelyezések sírhelydíjai Nettó megváltási díj
11.1.1. Rátemethető sírhelyek 25 éves használati időre:
11.1.1.1. egyes 134 375 Ft
11.1.1.2. kettős 233 450 Ft
11.1.1.3. gyermek 74 925 Ft
11.1.2. Kiemelt kategóriájú sírhelyek 25 éves használati időre:
11.1.2.1. egyes
11.1.2.1.1. 3-as parcella 245 050 Ft
11.1.2.1.2. 4-es parcella 245 050 Ft
11.1.2.1.3. 11-es parcella 245 050 Ft
11.1.2.1.4. 18-as parcella 245 050 Ft
11.1.2.1.5. 35-ös parcella 245 050 Ft
11.1.2.1.6. 72-es parcella 332 700 Ft
11.1.2.2. kettős
11.1.2.2.1. 3-as parcella 449 650 Ft
11.1.2.2.2. 4-es parcella 449 650 Ft
11.1.2.2.3. 11-es parcella 449 650 Ft
11.1.2.2.4. 18-as parcella 449 650 Ft
11.1.2.2.5. 28-as parcella 449 650 Ft
11.1.2.2.6. 29-es parcella 449 650 Ft
11.1.2.2.7. 34-es parcella 449 650 Ft
11.1.2.2.8. 35-ös parcella 449 650 Ft
11.1.2.2.9. 26-os parcella 449 650 Ft
11.1.2.2.10. 32-es parcella 449 650 Ft
11.1.2.2.11. 33-as parcella 449 650 Ft
11.1.2.2.12. 43-as parcella 449 650 Ft
11.1.3. Hagyományos sírbolthely (kriptahely) 60 évre:
11.1.3.1. 2 személyes 616 140 Ft
11.1.3.2. 2 személyes felett 616 140 Ft
11.2. Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre
A B
Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre Nettó megváltási díj
11.2.1. I-es urnafülke (kolumbárium) zárólap nélkül: 40 440 Ft
11.2.2. II-es urnafülke (kolumbárium) zárólap nélkül: 68 160 Ft
11.2.3. Urnasírhely: 79 870 Ft
11.2.4. Kiemelt kategóriák (zárólap nélkül):
11.2.4.1. 16-os parcella
11.2.4.1.1. I-es urnafülke (kolumbárium) 62 700 Ft
11.2.4.1.2. II-es urnafülke (kolumbárium) 95 730 Ft
11.2.4.2. 17-es parcella
11.2.4.2.1. I-es urnafülke (kolumbárium) 62 700 Ft
11.2.4.2.2. II-es urnafülke (kolumbárium) 95 730 Ft
11.2.5. Kiemelt kategóriák (zárólap nélkül):
11.2.5.1. II-es fülke oszlopos elemben
11.2.5.1.1. 2x2-es oszlopos elemben 136 590 Ft
11.2.5.1.2. 1x2-es oszlopos elemben 152 730 Ft
11.2.5.2. I-es fülke oszlopos elemben
11.2.5.2.1. 2x1-es oszlopos elemben 83 750 Ft
11.2.5.2.2. 5x1-es oszlopos elemben 74 060 Ft
11.2.5.2.3. 6x1-es oszlopos elemben 74 060 Ft
11.2.6. Kiemelt kategóriájú urnasírhely:
11.2.6.1. 16-os parcella 108 430 Ft
11.2.6.2. 17-es parcella 108 430 Ft
11.2.7. Könyv alakú urnasír, zárólap nélkül: 134 570 Ft
11.2.8. Sima alátétes urnasír, zárólap nélkül: 139 320 Ft
11.2.9. Ültetős alátétes urnasír, zárólap nélkül: 158 010 Ft
11.2.10. CHIARA urnasír, zárólap nélkül: 151 690 Ft
11.2.11. PIETRA urnasír, zárólap nélkül: 115 370 Ft
11.2.12. Urnasír, zárólap nélkül a 76-os, 77-es parcellában: 233 750 Ft
11.2.13. Kiemelt kategóriájú urnasír, nemeskő (gránit, márvány) borítású, zárólap nélkül:
11.2.13.1. 18-as parcella 302 130 Ft
11.2.13.2. 19-es parcella 302 130 Ft

12. TAMÁS UTCAI TEMETŐ HAMVASZTÁSOS ELHELYEZÉSEINEK SÍRHELYMEGVÁLTÁSI DÍJAI

A B
Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre Nettó megváltási díj
12.1. I-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 40 440 Ft
12.2. II-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 68 160 Ft
12.3. Urnasírhely: 79 870 Ft
12.4. Kiemelt kategóriák (zárólap nélkül):
12.4.1. II-es fülke oszlopos elemben
12.4.1.1. 2x2-es oszlopos elemben 136 590 Ft
12.4.1.2. 1x2-es oszlopos elemben 152 730 Ft
12.4.2. I-es fülke oszlopos elemben
12.4.2.1. 2x1-es oszlopos elemben 83 750 Ft
12.4.2.2. 5x1-es oszlopos elemben 74 060 Ft
12.4.2.3. 6x1-es oszlopos elemben 74 060 Ft
12.4.3. Kiemelt kategóriájú urnasír 128 720 Ft
12.5. Könyv alakú urnasír, zárólap nélkül: 134 570 Ft
12.6. Sima alátétes urnasír, zárólap nélkül: 139 320 Ft
12.7. Ültetős alátétes urnasír, zárólap nélkül: 158 010 Ft
12.8. CHIARA urnasír, zárólap nélkül: 151 690 Ft
12.9. PIETRA urnasír, zárólap nélkül: 115 370 Ft
12.10. Kiemelt kategóriájú urnasír, nemeskő (gránit, márvány) borítású, zárólap nélkül: 302 130 Ft

13. ÚJKÖZTEMETŐ FÖLDBE TEMETÉSES ÉS HAMVASZTÁSOS ELHELYEZÉSEINEK SÍRHELYMEGVÁLTÁSI DÍJAI

13.1. Földbe temetéses elhelyezések sírhelydíjai
A B
Földbe temetéses elhelyezések sírhelydíjai Nettó megváltási díj
13.1.1. Rátemethető sírhelyek 25 éves használati időre:
13.1.1.1. I. övezet
13.1.1.1.1. egyes 112 750 Ft
13.1.1.1.2. kettős 190 775 Ft
13.1.1.1.3. gyermek 73 600 Ft
13.1.1.2. II. övezet
13.1.1.2.1. egyes 93 025 Ft
13.1.1.2.2. kettős 151 325 Ft
13.1.1.2.3. gyermek 65 900 Ft
13.1.1.3. III. övezet
13.1.1.3.1. egyes 65 900 Ft
13.1.1.3.2. kettős 97 150 Ft
13.1.1.3.3. gyermek 53 500 Ft
13.1.2. Kiemelt kategóriájú sírhelyek 25 éves használati időre:
13.1.2.1. egyes
13.1.2.1.1. 3-as parcella 229 400 Ft
13.1.2.1.2. 4-es parcella 229 400 Ft
13.1.2.1.3. 66-os parcella 170 750 Ft
13.1.2.1.4. 106-os parcella 131 875 Ft
13.1.2.1.5. 107-es parcella 131 875 Ft
13.1.2.1.6. 109/I-es parcella 131 875 Ft
13.1.2.1.7. 110-es parcella 131 875 Ft
13.1.2.1.8. 110/I-es parcella 131 875 Ft
13.1.2.1.9. 111-es parcella 131 875 Ft
13.1.2.1.10. 127-es parcella 131 875 Ft
13.1.2.1.11. 128-as parcella 131 875 Ft
13.1.2.1.12. 129-es parcella 131 875 Ft
13.1.2.1.13. 130-as parcella 131 875 Ft
13.1.2.1.14. 131-es parcella 131 875 Ft
13.1.2.1.15. 132-es parcella 131 875 Ft
13.1.2.1.16. 140-es parcella 87 775 Ft
13.1.2.1.17. 215/II-es parcella 87 775 Ft
13.1.2.1.18. Bal II. körönd: 111/1-es parcella 131 875 Ft
13.1.2.1.19. Bal II. körönd: 129/1-es parcella 131 875 Ft
13.1.2.1.20. Bal II. körönd: 130/1-es parcella 131 875 Ft
13.1.2.1.21. Jobb II. körönd: 112/1-es parcella 131 875 Ft
13.1.2.1.22. Jobb II. körönd: 131/1-es parcella 131 875 Ft
13.1.2.1.23. Jobb II. körönd: 132/1-es parcella 131 875 Ft
13.1.2.2. kettős
13.1.2.2.1. 3-as parcella 424 100 Ft
13.1.2.2.2. 4-es parcella 424 100 Ft
13.1.2.2.3. 66-os parcella 306 850 Ft
13.1.2.2.4. 106-os parcella 190 775 Ft
13.1.2.2.5. 107-es parcella 190 775 Ft
13.1.2.2.6. 109/I-es parcella 190 775 Ft
13.1.2.2.7. 110-es parcella 190 775 Ft
13.1.2.2.8. 110/I-es parcella 190 775 Ft
13.1.2.2.9. 111-es parcella 190 775 Ft
13.1.2.2.10. 127-es parcella 190 775 Ft
13.1.2.2.11. 128-as parcella 190 775 Ft
13.1.2.2.12. 129-es parcella 190 775 Ft
13.1.2.2.13. 130-as parcella 190 775 Ft
13.1.2.2.14. 131-es parcella 190 775 Ft
13.1.2.2.15. 132-es parcella 190 775 Ft
13.1.2.2.16. 140-es parcella 142 725 Ft
13.1.2.2.17. 215/II-es parcella 142 725 Ft
13.1.2.2.18. Bal II. körönd: 111/1-es parcella, 190 775 Ft
13.1.2.2.19. Bal II. körönd: 129/1-es parcella, 190 775 Ft
13.1.2.2.20. Bal II. körönd: 130/1-es parcella, 190 775 Ft
13.1.2.2.21. Jobb II. körönd: 112/1-es parcella 190 775 Ft
13.1.2.2.22. Jobb II. körönd: 131/1-es parcella 190 775 Ft
13.1.2.2.23. Jobb II. körönd: 132/1-es parcella 190 775 Ft
13.1.2.3. gyermek
13.1.2.3.1. 140-es parcella 62 175 Ft
13.1.2.3.2. . 215/II-es parcella 62 175 Ft
13.1.3. Hagyományos sírbolthely (kriptahely) 60 évre:
13.1.3.1. 2 személyes 254 280 Ft
13.1.3.2. 4 személyes 376 320 Ft
13.1.3.3. 6 személyes 492 900 Ft
13.1.3.4. 9 személyes 610 140 Ft
13.1.3.5. 12 személyes 727 380 Ft
13.1.4. Kiemelt kategóriájú sírbolthely (kriptahely) 60 évre:
13.1.4.1. 2 személyes
13.1.4.1.1. 3-as, 4-es, 11-es parcella 559 380 Ft
13.1.4.2. 4 személyes
13.1.4.2.1. 3-as, 4-es, 11-es parcella 649 080 Ft
13.1.4.3. 6 személyes
13.1.4.3.1. 3-as, 4-es, 11-es parcella 768 840 Ft
13.1.4.4. 9 személyes
13.1.4.4.1. 3-as, 4-es, 11-es parcella 843 540 Ft
13.2. Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre
A B
Hamvasztásos elhelyezések sírhelydíjai 10 éves használati időre Nettó megváltási díj
13.2.1. I-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül: 31 363 Ft
13.2.2. II-es urnafülke (kolumbárium), zárólap nélkül:
13.2.2.1. 4-es parcella 87 740 Ft
13.2.2.2. összes többi parcella 66 900 Ft
13.2.3. Urnasírhely:
13.2.3.1. I. övezet 63 050 Ft
13.2.3.2. II. övezet 55 370 Ft
13.2.3.3. III. övezet 47 420 Ft
13.2.3.4. 3-as parcella 111 020 Ft
13.2.3.5. 4-es parcella 111 020 Ft
13.2.3.6. 68-as parcella 71 850 Ft
13.2.4. Könyv alakú urnasír, zárólap nélkül:
13.2.4.1. I. övezet 132 050 Ft
13.2.4.2. II. övezet 124 770 Ft
13.2.4.3. III. övezet 117 750 Ft
13.2.5. Sima alátétes urnasír, zárólap nélkül:
13.2.5.1. I. övezet 136 780 Ft
13.2.5.2. II. övezet 129 440 Ft
13.2.5.3. III. övezet 122 700 Ft
13.2.6. Ültetős alátétes urnasír, zárólap nélkül:
13.2.6.1. I. övezet 155 120 Ft
13.2.6.2. II. övezet 148 470 Ft
13.2.6.3. III. övezet 141 070 Ft
13.2.7. CHIARA urnasír, zárólap nélkül:
13.2.7.1. I. övezet 148 910 Ft
13.2.7.2. II. övezet 141 860 Ft
13.2.7.3. III. övezet 134 580 Ft
13.2.7.4. 3-as parcella 192 950 Ft
13.2.8. PIETRA urnasír, zárólap nélkül:
13.2.8.1. I. övezet 113 230 Ft
13.2.8.2. II. övezet 105 910 Ft
13.2.8.3. III. övezet 98 910 Ft
13.2.8.4. 3-as parcella 157 040 Ft
13.2.9. Kiemelt kategóriájú urnasír nemeskő (gránit, márvány) borítású, zárólap nélkül:
13.2.9.1. 4/7-es parcella 319 390 Ft
13.2.9.2. 4/10-es parcella 319 390 Ft
13.2.10. Exkluzív urnafülke teremben (60 évre):
13.2.10.1. 1 személyes 282 480 Ft
13.2.10.2. 2 személyes 476 580 Ft
13.2.10.3. 4 személyes 670 680 Ft

14. TEMETŐFENNTARTÁSI HOZZÁJÁRULÁS EGYÉB VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE

A B
Valamennyi temetőben Nettó díj
14.1. Sírbolt építése esetén (30 nap érvényességi idővel) 40 897 Ft
14.2. Sírkő-, illetve kriptamunkák (bontás, állítás, átdolgozás, tisztítás stb.) esetén:
14.2.1. Vállalkozók és kőfaragó kisiparosok részére a temetői szabályzatban előírt feltételek szerint munkánként és naponként 6 000 Ft
14.2.2. Betűvésés síremlékre (név és évszám) 413 Ft
14.2.3. Sírgondozó vállalkozók részére naponként 585 Ft

15. GÉPJÁRMŰVEL TEMETŐBE TÖRTÉNŐ BEHAJTÁS DÍJA

A B
Motorkerékpárral, személygépjárművel, tehergépjárművel és autóbusszal történőtemetői behajtás díja (alkalmanként) Bruttó díj
15.1. Motorkerékpárral, személygépjárművel, tehergépjárművel és autóbusszal történő temetői behajtás díja a behajtási rendszerrel rendelkező temetőkben 300 Ft

16. AZ ÜZEMELTETŐ ÁLTAL BIZTOSÍTOTT SZOLGÁLTATÁSOKHOZ KAPCSOLÓDÓ DÍJAK

16.1. Ravatalozótermek igénybevételi díjak és az üzemeltető szakszemélyzetének igénybevételével kapcsolatos díjak
A B
Ravatalozótermek igénybevételi díjak és az üzemeltető szakszemélyzetének
igénybevételével kapcsolatos díjak
Nettó díj
16.1.1. Ravatalozótermek igénybevételi díjak és az üzemeltető szakszemélyzetének igénybevételével kapcsolatos díjak
16.1.1.1. Angeli utcai temető, Budafoki temető, Cinkotai temető, Csepeli temető II. terem, Erzsébeti temető, Kispesti új temető, Kispesti öreg temető, Lőrinci temető kis terem, valamint Megyeri temető, Rákospalotai temető, Újköztemető IV., V., VI., VII., VIII., IX., X., XI., XII. termek 46 766 Ft
16.1.1.2. Csepeli temető I. terem 49 480 Ft
16.1.1.3. Óbudai temető I. terem, Tamás utcai temető 52 220 Ft
16.1.1.4. Farkasréti temető – Németvölgyi termek, Lőrinci temető nagy terem 60 275 Ft
16.1.1.5. Farkasréti temető – Hóvirág u. 64 840 Ft
16.1.2. Exkluzív termek igénybevételi díja az üzemeltető szakszemélyzetének igénybevételével:
16.1.2.1. Óbudai temető – Főnix terem 75 700 Ft
16.1.2.2. Farkasréti temető – Makovecz terem, Újköztemető – III. terem 78 347 Ft
16.1.3. Külső ravatal igénybevételi díja az üzemeltető szakszemélyzetének igénybevételével:
16.1.3.1. Budafoki temető, Cinkotai temető, Csepeli temető, Erzsébeti temető, Kispesti temető, valamint Lőrinci temető, Megyeri temető, Rákospalotai temető 50 246 Ft
16.1.3.2. Óbudai temető 60 891 Ft
16.1.3.3. Újköztemető 10 331 Ft
16.1.3.4. Farkasréti temető 125 121 Ft
16.1.3.5. Téli ravatalozási szolgáltatás hamvak szórása esetén 57 947 Ft
16.2. Halotthűtők naponkénti igénybevételi díja
A B
Halotthűtők naponkénti igénybevételi díja (Ft/nap) Nettó díj
16.2.1. Halotthűtők naponkénti igénybevételi díja 4 380 Ft
16.2.2. Társvállalkozói halotthűtés 4 380 Ft
16.3. Szóróparcella berendezéseinek igénybevételi díja
A B
Szóróparcella berendezéseinek igénybevételi díja Nettó díj
16.3.1. Hamvak szórása és kegyeleti szolgáltatásai 54 060 Ft
16.3.2. Téli időszakban (november 20. és március 31. között) végzett szórás felára 11 702 Ft
16.3.3. Szervmaradványok hamvainak szórása 14 632 Ft
16.4. Temetőn belüli szállítás díjai
A B
Temetőn belüli szállítás díjai Nettó díj
16.4.1. Az elhunyt, a hamvak, az exhumált elhunyt és az exhumált hamvak temetőn belüli szállítása, gépkocsiba helyezéssel és kivétellel, várakozással együtt 9 726 Ft
16.4.2. Temetőn belüli halottszállításhoz felső kategóriájú gépkocsi biztosításának felára, az első megkezdett órára 42 431 Ft
16.4.3. Temetőn belüli halottszállításhoz felső kategóriájú gépkocsi biztosításának felára, az első órát követően minden megkezdett további órára 30 308 Ft
16.4.4. Koszorúszállítás ravataltól az elhelyezés helyéig 9 726 Ft
16.5. Sírhelynyitás és visszahantolás díja
A B
Sírhelynyitás és visszahantolás díja (ideértve az első temetést megelőző sírásást) Nettó díj
16.5.1. Felnőtt sírhely: 42 135 Ft
16.5.2. Gyermek sírhely: 19 506 Ft
16.5.3. Urnasírhely: 19 506 Ft

17. TEMETÉSI HELYEK ÚJRAVÁLTÁSI DÍJAI

A temetési helyek újraváltási díja a mindenkor hatályos megváltási díj 90%-a.