Indokolás
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 16/2016. (V. 18.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros Önkormányzata 2015. évi összevont költségvetéséről szóló 9/2015. (III. 16.) Főv. Kgy. rendelet végrehajtásáról

Budapest Főváros Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 91. §-ában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) Budapest Főváros Önkormányzata 2015. évi összevont költségvetéséről szóló 9/2015. (III. 16.) Főv. Kgy. rendelete végrehajtását

1 456 750 903 ezer Ft bevételi főösszeggel

1 436 868 719 ezer Ft kiadási főösszeggel

19 882 184 ezer Ft nettó többlettel

jóváhagyja.

(2) Az (1) bekezdés szerinti bevételi főösszeg előirányzat-csoportonkénti összegeit az 1. táblázat 13. oszlopa tartalmazza.

(3) Az (1) bekezdés szerinti kiadási főösszeg előirányzat-csoportonkénti összegeit a 2. táblázat 13. oszlopa tartalmazza.

2. § Budapest Főváros Önkormányzata 2015. évi összevont költségvetésének teljesítését a 3. táblázat tartalmazza.

3. § A felújítási kiadások feladatonkénti teljesítését a 4. és 4/a. táblázat tartalmazza.

4. § A fejlesztési kiadások feladatonkénti teljesítését az 5. és 5/a. táblázat tartalmazza.

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Sárádi Kálmánné dr. s. k. Tarlós István s. k.
főjegyző főpolgármester

1. melléklet a 16/2016. (V. 18.) Főv. Kgy. rendelethez

Budapest Főváros Önkormányzata bevételeinek 2015. évi alakulása

ezer Ft-ban
2015. évi eredeti előirányzat 2015. évi módosított előirányzat 2015. évi teljesítés
Megnevezés Intézményi kör Főpolgár-
mesteri Hivatal
Önkor-
mányzati
kör

Összesen
Intézményi kör Főpolgár-
mesteri Hivatal
Önkor-
mányzati
kör

Összesen
Intézményi kör Főpolgár-
mesteri Hivatal
Önkor-
mányzati
kör

Összesen
Index %
(13/9)*100
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
I. Költségvetési bevételek (1.+...+7.) 13 678 138 27 163 231 147 116 244 852 417 14 931 141 27 239 263 033 167 277 991 547 14 809 682 48 485 254 351 311 269 209 478 96,8
Költségvetési egyenleg: kvetési bevételek és kvetési kiadások egyenlege -21 479 175 -10 042 465 -47 569 525 -79 091 165 -30 418 227 -11 915 302 -99 828 850 -142 162 379 -25 461 927 -9 282 554 20 873 334 -13 871 147 9,8
Működési célra -18 216 952 -9 117 360 37 862 930 10 528 618 -24 629 739 -10 615 063 33 522 619 -1 722 183 -21 716 049 -8 752 718 59 569 886 29 101 119 -1689,8
Felhalmozási célra -3 262 223 -925 105 -85 432 455 -89 619 783 -5 788 488 -1 300 239 -133 351 469 -140 440 196 -3 745 878 -529 836 -38 696 552 -42 972 266 30,6
1. Működési célú támogatások áht-n belülről (1.1.+...+1.4.) 492 153 463 36 845 333 37 337 949 659 508 539 43 738 917 44 398 964 598 152 540 42 044 367 42 643 059 96,0
1.1. Önkormányzatok működési támogatásai (1.1.1.+...+1.1.6.) 0 0 11 996 204 11 996 204 0 0 36 860 197 36 860 197 0 0 36 860 197 36 860 197 100,0
1.1.1. Helyi önk-ok működésének általános támogatása 0 0 2 030 500 2 030 500 0 0 2 058 803 2 058 803 2 058 803 2 058 803 100,0
1.1.2. Települési önk-ok egyes köznevelési feladatainak támogatása 0 0 93 225 93 225 0 0 97 461 97 461 97 461 97 461 100,0
1.1.3. Települési önk-ok szoc., gyermekjól. és gyermekétk. felad. tám. 0 0 5 980 279 5 980 279 0 0 6 337 402 6 337 402 6 337 402 6 337 402 100,0
1.1.4. Települési önk-ok kulturális feladatainak támogatása 0 0 3 892 200 3 892 200 0 0 3 922 200 3 922 200 3 922 200 3 922 200 100,0
1.1.5. Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támog. 0 0 0 0 0 0 24 444 331 24 444 331 24 444 331 24 444 331 100,0
1.1.6. Elszámolásból származó bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.2. Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0 0 0 0 4 233 920 4 233 920 4 233 920 4 233 920 100,0
1.3. Műk. c. visszat. tám., kölcs. visszatér., ig-
bev. áht-n belülről
0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.4. Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 492 153 463 24 849 129 25 341 745 659 508 539 2 644 800 3 304 847 598 152 540 950 250 1 548 942 46,9
2. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (2.1.+...+2.4.) 0 0 60 096 670 60 096 670 154 241 0 49 170 954 49 325 195 146 360 0 36 636 823 36 783 183 74,6
2.1. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0 0 0 0 1 560 420 1 560 420 1 560 420 1 560 420 100,0
2.2. Felh. c. visszat. tám., kölcs. visszatér., igbev. áht-n belülről 0 0 81 520 81 520 0 0 81 520 81 520 63 524 63 524 77,9
2.3. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 60 015 150 60 015 150 154 241 0 47 494 417 47 648 658 146 360 34 978 292 35 124 652 73,7
2.4. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 34 597 34 597 0 34 587 34 587 100,0
3. Közhatalmi bevételek (3.1.+...+3.4.) 0 0 107 622 300 107 622 300 0 0 112 482 800 112 482 800 0 0 113 039 106 113 039 106 100,5
3.1. Jövedelemadók: termőföld bérbeadásából szárm. jöv. utáni szja 0 0 300 300 0 0 300 300 0 0 192 192 64,0
3.2. Vagyoni típusú adók: építményadó 0 0 90 000 90 000 0 0 90 000 90 000 0 0 86 311 86 311 95,9
3.3. Termékek és szolgáltatások adói (3.3.1.+3.3.2.) 0 0 106 912 000 106 912 000 0 0 111 770 985 111 770 985 0 0 112 542 292 112 542 292 100,7
3.3.1. Értékesítési és forgalmi adók: iparűzési adóbevétel 0 0 106 835 000 106 835 000 0 0 111 690 000 111 690 000 112 454 605 112 454 605 100,7
3.3.2. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók: idegenforgalmi adó 0 0 77 000 77 000 0 0 80 985 80 985 87 687 87 687 108,3
3.4. Egyéb közhatalmi bevételek 0 0 620 000 620 000 0 0 621 515 621 515 410 311 410 311 66,0
4. Működési bevételek (4.1.+...+4.6.) 12 955 815 5 700 20 498 070 33 459 585 13 848 473 5 700 36 594 441 50 448 614 13 802 141 22 540 45 797 800 59 622 481 118,2
4.1. Készletértékesítések, szolgáltatások bevételei 6 436 931 1 428 5 815 194 12 253 553 7 136 298 1 428 5 194 431 12 332 157 7 051 408 1 196 5 635 743 12 688 347 102,9
4.2. Ellátási díjak 4 166 322 0 0 4 166 322 4 267 173 0 0 4 267 173 4 252 369 4 252 369 99,7
4.3. Egyéb működési bevételek 133 826 4 200 24 674 162 700 145 407 4 200 5 745 654 5 895 261 215 833 16 248 18 229 098 18 461 179 313,2
4.4. Tulajdonosi bevételek (4.4.1.+...+4.4.3.) 115 943 0 9 342 240 9 458 183 115 943 0 9 551 023 9 666 966 109 262 0 9 099 142 9 208 404 95,3
4.4.1. Tárgyi eszk. vagy. kez.-be,
h-bérbe, haszn., üzem. ad.-ból sz. bev.
0 0 6 580 165 6 580 165 0 0 6 580 165 6 580 165 6 128 284 6 128 284 93,1
4.4.2. Osztalékbevételek 115 943 0 2 740 000 2 855 943 115 943 0 2 948 783 3 064 726 109 262 2 948 783 3 058 045 99,8
4.4.3. Tulajdonosi jogok időleges átengedéséből származó bevételek 0 0 22 075 22 075 0 0 22 075 22 075 22 075 22 075 100,0
4.5. Kiszámlázott áfa és áfa-visszatérítés (4.5.1.+4.5.2.) 2 072 767 72 3 632 912 5 705 751 2 157 076 72 3 665 406 5 822 554 2 157 777 5 013 3 396 866 5 559 656 95,5
4.5.1. Kiszámlázott áfa 1 646 742 72 3 538 412 5 185 226 1 664 907 72 3 570 906 5 235 885 1 799 309 137 3 396 866 5 196 312 99,2
4.5.2. Áfa-visszatérítés 426 025 0 94 500 520 525 492 169 0 94 500 586 669 358 468 4 876 363 344 61,9
4.6. Kamatbevételek és egyéb pénzügyi műveletek bevételei 30 026 0 1 683 050 1 713 076 26 576 0 12 437 927 12 464 503 15 492 83 9 436 951 9 452 526 75,8
5. Felhalmozási bevételek (5.1.+5.2.) 1 500 0 3 875 395 3 876 895 4 564 0 1 157 121 1 161 685 4 565 0 789 459 794 024 68,4
5.1. Immat. jav., ingatl., egyéb tárgyi eszk. érték. (5.1.1.+...+5.1.3.) 1 500 0 3 816 795 3 818 295 4 564 0 1 098 521 1 103 085 4 565 0 788 459 793 024 71,9
5.1.1. Önkormányzati lakások értékesítése 0 0 128 250 128 250 0 0 128 250 128 250 128 135 128 135 99,9
5.1.2. Egyéb vagyoni értékű jog értékesítéséből származó bevétel 0 0 2 000 2 000 0 0 2 000 2 000 534 534 26,7
5.1.3. Egyéb tárgyi eszk., immat. javak értékesítése 1 500 0 3 686 545 3 688 045 4 564 0 968 271 972 835 4 565 659 790 664 355 68,3
5.2. Részesedések érték-hez, megszűnéséhez kapcs. bev-ek 0 0 58 600 58 600 0 0 58 600 58 600 0 0 1 000 1 000 1,7
6. Működési célú átvett pénzeszközök (6.1.+6.2.) 173 304 0 347 758 521 062 206 849 0 18 024 244 18 231 093 199 459 0 14 696 591 14 896 050 81,7
6.1. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 53 416 53 416 0 0 17 553 416 17 553 416 14 208 312 14 208 312 80,9
6.2. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 173 304 0 294 342 467 646 206 849 0 470 828 677 677 199 459 488 279 687 738 101,5
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (7.1.+...+7.3.) 55 366 21 000 1 861 590 1 937 956 57 506 21 000 1 864 690 1 943 196 59 005 25 405 1 347 165 1 431 575 73,7
7.1. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 55 366 21 000 1 861 590 1 937 956 56 506 21 000 1 861 590 1 939 096 49 005 25 405 1 344 065 1 418 475 73,2
7.2. Egyéb beruházási c. átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 1 000 0 3 100 4 100 10 000 3 100 13 100 319,5
7.3. Egyéb felújítási c. átvett pénzeszközök
áht-n kívülről
0 0 0 0 0 0 0 0 0
II. Finanszírozási bevételek (1.+2.) 21 479 175 10 042 465 79 091 165 79 091 165 30 418 227 11 915 302 792 499 933 800 581 000 29 298 873 11 161 667 1 179 260 358 1 187 541 425 148,3
Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege 21 479 175 10 042 465 79 091 165 79 091 165 30 418 227 11 915 302 99 828 850 142 162 379 28 838 873 11 161 667 -6 247 209 33 753 331 23,7
1. Belföldi finanszírozás bevételei (1.1.+...+1.7.) 21 479 175 10 042 465 79 091 165 79 091 165 30 418 227 11 915 302 792 499 933 800 581 000 29 298 873 11 161 667 1 179 260 358 1 187 541 425 148,3
1.1. Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól 0 0 12 079 170 12 079 170 0 0 12 079 170 12 079 170 0 0 0 0 0,0
1.2. Belföldi értékpapírok bevételei 0 0 24 000 000 24 000 000 0 0 686 802 764 686 802 764 0 0 545 033 501 545 033 501 79,4
1.3. Maradvány igénybevétele (1.3.1.+1.3.2.) 0 0 4 620 027 4 620 027 6 548 192 1 532 875 12 560 105 20 641 172 6 548 192 1 532 875 12 560 105 20 641 172 100,0
1.3.1. Működési célra 0 0 0 0 5 643 480 1 490 899 7 940 078 15 074 457 5 643 480 1 490 899 7 940 078 15 074 457 100,0
1.3.2. Felhalmozási célra 0 0 4 620 027 4 620 027 904 712 41 976 4 620 027 5 566 715 904 712 41 976 4 620 027 5 566 715 100,0
1.4. Központi, irányító szervi támogatás (1.4.1.+1.4.2.) 21 479 175 10 042 465 0 31 521 640 23 870 035 10 382 427 0 34 252 462 22 550 681 9 628 792 0 32 179 473 93,9
1.4.1. Működési célra 20 022 119 9 117 360 0 29 139 479 21 334 655 9 124 277 0 30 458 932 21 343 003 9 122 375 30 465 378 100,0
1.4.2. Felhalmozási célra 1 457 056 925 105 0 2 382 161 2 535 380 1 258 150 0 3 793 530 1 207 678 506 417 1 714 095 45,2
1.5. Korrekció a kp-i, ir. szervi tám. folyósítása miatt (1.5.1.+1.5.2.) 0 0 0 -31 521 640 0 0 0 -34 252 462 0 0 0 -32 179 473 93,9
1.5.1. Működési célú 0 -29 139 479 0 -30 458 932 0 -30 465 378 100,0
1.5.2. Felhalmozási célú 0 -2 382 161 0 -3 793 530 0 -1 714 095 45,2
1.6. További belföldi finanszírozás bevételei 0 0 0 0 0 0 474 785 474 785 0 0 474 785 474 785 100,0
1.7. Lekötött bankbetétek megszüntetése 0 0 38 391 968 38 391 968 0 0 80 583 109 80 583 109 200 000 0 621 191 967 621 391 967 771,1
2. Külföldi finanszírozás bevételei (külföldi hitelek felvétele) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Bevételek mindösszesen 35 157 313 10 069 628 310 238 281 323 943 582 45 349 368 11 942 541 1 055 533 100 1 078 572 547 44 108 555 11 210 152 1 433 611 669 1 456 750 903 135,1
Belföldi értékpapírok tárgyévi forgalma miatti korrekció -657 533 509 -657 533 509 -538 001 490 -538 001 490
Lekötött bankbetétek megszüntetése tárgyévi forgalma miatti korrekció -200 000 -614 916 277 -615 116 277
Korrigált bevételek mindösszesen 35 157 313 10 069 628 310 238 281 323 943 582 45 349 368 11 942 541 397 999 591 421 039 038 43 908 555 11 210 152 280 693 902 303 633 136 72,1

1/a. melléklet a 16/2016. (V. 18.) Főv. Kgy. rendelethez

Budapest Főváros Önkormányzata 2015. évi bevételeinek alakulása

Intézmények
Megnevezés 2015. évi eredeti előirányzat 2015. évi módosított előirányzat 2015. évi tény
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (I.+II.) 33 392 423 1 764 890 35 157 313 43 318 365 2 031 003 45 349 368 42 530 498 1 578 057 44 108 555
I. Költségvetési bevételek (1.+...+7.) 13 115 714 562 424 13 678 138 14 329 500 601 641 14 931 141 14 124 849 684 833 14 809 682
Költségvetési egyenleg: kvetési bevételek és kvetési kiadások egyenlege -20 439 527 -1 039 648 -21 479 175 -29 151 483 -1 266 744 -30 418 227 -25 006 624 -455 303 -25 461 927
Működési célra -18 116 768 -100 184 -18 216 952 -24 476 635 -153 104 -24 629 739 -21 792 202 76 153 -21 716 049
Felhalmozási célra -2 322 759 -939 464 -3 262 223 -4 674 848 -1 113 640 -5 788 488 -3 214 422 -531 456 -3 745 878
1. Működési célú támogatások áht-n belülről (1.1.+...+1.4.) 492 153 0 492 153 659 508 0 659 508 598 152 0 598 152
1.1. Önkormányzatok működési támogatásai (1.1.1.+...+1.1.6.) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.1.1. Helyi önk-ok működésének általános támogatása 0 0 0 0 0 0 0
1.1.2. Települési önk-ok egyes köznevelési feladatainak támogatása 0 0 0 0 0 0 0
1.1.3. Települési önk-ok szoc., gyermekjól. és gyermekétk. felad. tám. 0 0 0 0 0 0 0
1.1.4. Települési önk-ok kulturális feladatainak támogatása 0 0 0 0 0 0 0
1.1.5. Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támog. 0 0 0 0 0 0 0
1.1.6. Elszámolásból származó bevételek 0 0 0 0 0 0 0
1.2. Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0 0 0 0 0
1.3. Műk. c. visszat. tám., kölcs. visszatér.,
ig-bev. áht-n belülről
0 0 0 0 0 0 0
1.4. Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 492 153 0 492 153 659 508 0 659 508 598 152 598 152
2. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (2.1.+...+2.4.) 0 0 0 154 241 0 154 241 146 360 0 146 360
2.1. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0 0 0 0 0
2.2. Felh. c. visszat. tám., kölcs. visszatér., igbev. áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0
2.3. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 154 241 0 154 241 146 360 146 360
2.4. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0
3. Közhatalmi bevételek (3.1.+...+3.4.) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3.1. Jövedelemadók:termőföld bérbeadásából szárm. jöv. utáni szja 0 0 0 0 0 0 0
3.2. Vagyoni típusú adók: építményadó 0 0 0 0 0 0 0
3.3. Termékek és szolgáltatások adói (3.3.1.+3.3.2.) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3.3.1. Értékesítési és forgalmi adók: iparűzési adóbevétel 0 0 0 0 0 0 0
3.3.2. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók: idegenforgalmi adó 0 0 0 0 0 0 0
3.4. Egyéb közhatalmi bevételek 0 0 0 0 0 0 0
4. Működési bevételek (4.1.+...+4.6.) 12 424 411 531 404 12 955 815 13 277 852 570 621 13 848 473 13 148 308 653 833 13 802 141
4.1. Készletértékesítések, szolgáltatások bevételei 6 006 638 430 293 6 436 931 6 677 568 458 730 7 136 298 6 538 154 513 254 7 051 408
4.2. Ellátási díjak 4 146 322 20 000 4 166 322 4 247 173 20 000 4 267 173 4 232 438 19 931 4 252 369
4.3. Egyéb működési bevételek 133 326 500 133 826 138 942 6 465 145 407 215 756 77 215 833
4.4. Tulajdonosi bevételek (4.4.1.+...+4.4.3.) 115 943 0 115 943 115 943 0 115 943 109 262 0 109 262
4.4.1. Tárgyi eszk. vagy. kez.-be,
h-bérbe, haszn., üzem. ad.-ból sz. bev.
0 0 0 0 0 0 0
4.4.2. Osztalékbevételek 115 943 0 115 943 115 943 0 115 943 109 262 109 262
4.4.3. Tulajdonosi jogok időleges átengedéséből származó bevételek 0 0 0 0 0 0 0
4.5. Kiszámlázott áfa és áfa-visszatérítés (4.5.1.+4.5.2.) 1 992 906 79 861 2 072 767 2 072 400 84 676 2 157 076 2 037 206 120 571 2 157 777
4.5.1. Kiszámlázott áfa 1 566 881 79 861 1 646 742 1 584 256 80 651 1 664 907 1 683 423 115 886 1 799 309
4.5.2. Áfa visszatérítés 426 025 0 426 025 488 144 4 025 492 169 353 783 4 685 358 468
4.6. Kamatbevételek és egyéb pénzügyi műveletek bevételei 29 276 750 30 026 25 826 750 26 576 15 492 15 492
5. Felhalmozási bevételek (5.1.+5.2.) 1 500 0 1 500 4 564 0 4 564 4 565 0 4 565
5.1. Immat. jav., ingatl., egyéb tárgyi eszk. érték. (5.1.1.+...+5.1.3.) 1 500 0 1 500 4 564 0 4 564 4 565 4 565
5.1.1. Önkormányzati lakások értékesítése 0 0 0 0 0 0 0
5.1.2. Egyéb vagyoni értékű jog értékesítéséből származó bevétel 0 0 0 0 0 0 0
5.1.3. Egyéb tárgyi eszk., immat. javak értékesítése 1 500 0 1 500 4 564 0 4 564 4 565 4 565
5.2. Részesedések érték-hez, megszűnéséhez kapcs. bev-ek 0 0 0 0 0 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök (6.1.+6.2.) 142 304 31 000 173 304 175 849 31 000 206 849 168 459 31 000 199 459
6.1. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0 0
6.2. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 142 304 31 000 173 304 175 849 31 000 206 849 168 459 31 000 199 459
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (7.1.+...+7.3.) 55 346 20 55 366 57 486 20 57 506 59 005 0 59 005
7.1. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 55 346 20 55 366 56 486 20 56 506 49 005 49 005
7.2. Egyéb beruházási c. átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 1 000 0 1 000 10 000 10 000
7.3. Egyéb felújítási c. átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0 0
II. Finanszírozási bevételek (1.+2.) 20 276 709 1 202 466 21 479 175 28 988 865 1 429 362 30 418 227 28 405 649 893 224 29 298 873
Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege 20 276 709 1 202 466 21 479 175 28 988 865 1 429 362 30 418 227 27 945 649 893 224 28 838 873
1. Belföldi finanszírozás bevételei (1.1.+...+1.7.) 20 276 709 1 202 466 21 479 175 28 988 865 1 429 362 30 418 227 28 405 649 893 224 29 298 873
1.1. Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól 0 0 0 0 0 0 0
1.2. Belföldi értékpapírok bevételei 0 0 0 0 0 0 0
1.3. Maradvány igénybevétele (1.3.1.+1.3.2.) 0 0 0 6 548 192 0 6 548 192 6 548 192 0 6 548 192
1.3.1. Működési célra 0 0 0 5 643 480 0 5 643 480 5 643 480 5 643 480
1.3.2. Felhalmozási célra 0 0 0 904 712 0 904 712 904 712 904 712
1.4. Központi, irányító szervi támogatás (1.4.1.+1.4.2.) 20 276 709 1 202 466 21 479 175 22 440 673 1 429 362 23 870 035 21 657 457 893 224 22 550 681
1.4.1. Működési célra 19 683 457 338 662 20 022 119 20 948 726 385 929 21 334 655 20 954 090 388 913 21 343 003
1.4.2. Felhalmozási célra 593 252 863 804 1 457 056 1 491 947 1 043 433 2 535 380 703 367 504 311 1 207 678
1.5. Korrekció a kp-i, ir. szervi tám. folyósítása miatt (1.5.1.+1.5.2.) 0 0 0 0 0 0
1.5.1. Működési célú
1.5.2. Felhalmozási célú
1.6. További belföldi finanszírozás bevételei 0 0 0 0 0 0
1.7. Lekötött bankbetétek megszüntetése 0 0 0 0 0 0 200 000 0
2. Külföldi finanszírozás bevételei (külföldi hitelek felvétele) 0 0 0 0 0 0
Főpolgármesteri Hivatal
2015. évi eredeti előirányzat 2015. évi módosított előirányzat 2015. évi tény
Megnevezés Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állam-
igazgatási feladatok

Összesen
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állam-

1 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (I.+II.) 7 554 703 1 535 109 979 816 10 069 628 8 660 085 2 299 682 982 774 11 942 541 8 967 156 1 363 378 879 618 11 210 152
I. Költségvetési bevételek (1.+...+7.) 6 163 21 000 0 27 163 6 239 21 000 0 27 239 22 718 25 767 0 48 485
Költségvetési egyenleg: kvetési bevételek és kvetési kiadások egyenlege -7 548 540 -1 514 109 -979 816 -10 042 465 -8 653 846 -2 278 682 -982 774 -11 915 302 -7 080 547 -1 322 389 -879 618 -9 282 554
Működési célra -6 868 222 -1 269 322 -979 816 -9 117 360 -7 953 298 -1 678 991 -982 774 -10 615 063 -6 696 666 -1 176 434 -879 618 -8 752 718
Felhalmozási célra -680 318 -244 787 0 -925 105 -700 548 -599 691 0 -1 300 239 -383 881 -145 955 0 -529 836
1. Működési célú támogatások áht-n belülről (1.1.+...+1.4.) 463 0 0 463 539 0 0 539 540 0 0 540
1.1. Önkormányzatok működési támogatásai (1.1.1.+...+1.1.6.) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.1.1. Helyi önk-ok működésének általános támogatása 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.1.2. Települési önk-ok egyes köznevelési feladatainak támogatása 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.1.3. Települési önk-ok szoc., gyermekjól. és gyermekétk. felad. tám. 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.1.4. Települési önk-ok kulturális feladatainak támogatása 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.1.5. Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támog. 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.1.6. Elszámolásból származó bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.2. Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.3. Műk. c. visszat. tám., kölcs. visszatér.,
ig-bev. áht-n belülről
0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.4. Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 463 0 0 463 539 0 0 539 540 540
2. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (2.1.+...+2.4.) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2.1. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2.2. Felh. c. visszat. tám., kölcs. visszatér., igbev. áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2.3. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2.4. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3. Közhatalmi bevételek (3.1.+...+3.4.) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3.1. Jövedelemadók:termőföld bérbeadásából szárm. jöv. utáni szja 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3.2. Vagyoni típusú adók: építményadó 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3.3. Termékek és szolgáltatások adói (3.3.1.+3.3.2.) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3.3.1. Értékesítési és forgalmi adók: iparűzési adóbevétel 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3.3.2. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók: idegenforgalmi adó 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3.4. Egyéb közhatalmi bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0
4. Működési bevételek (4.1.+...+4.6.) 5 700 0 0 5 700 5 700 0 0 5 700 22 178 362 0 22 540
4.1. Készletértékesítések, szolgáltatások bevételei 1 428 0 0 1 428 1 428 0 0 1 428 1 196 1 196
4.2. Ellátási díjak 0 0 0 0 0 0 0 0 0
4.3. Egyéb működési bevételek 4 200 0 0 4 200 4 200 0 0 4 200 15 922 326 16 248
4.4. Tulajdonosi bevételek (4.4.1.+...+4.4.3.) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
4.4.1. Tárgyi eszk. vagy. kez.-be,
h-bérbe, haszn., üzem. ad.-ból sz. bev.
0 0 0 0 0 0 0 0 0
4.4.2. Osztalékbevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0
4.4.3. Tulajdonosi jogok időleges átengedéséből származó bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0
4.5. Kiszámlázott áfa és áfa-visszatérítés (4.5.1.+4.5.2.) 72 0 0 72 72 0 0 72 5 013 0 0 5 013
4.5.1. Kiszámlázott áfa 72 0 0 72 72 0 0 72 137 137
4.5.2. Áfa visszatérítés 0 0 0 0 0 0 0 0 4 876 4 876
4.6. Kamatbevételek és egyéb pénzügyi műveletek bevételei 0 0 0 0 0 0 0 0 47 36 83
5. Felhalmozási bevételek (5.1.+5.2.) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5.1. Immat. jav., ingatl., egyéb tárgyi eszk. érték. (5.1.1.+...+5.1.3.) 0 0 0 0 0 0 0 0
5.1.1. Önkormányzati lakások értékesítése 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5.1.2. Egyéb vagyoni értékű jog értékesítéséből származó bevétel 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5.1.3. Egyéb tárgyi eszk., immat. javak értékesítése 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5.2. Részesedések érték-hez, megszűnéséhez kapcs. bev-ek 0 0 0 0 0 0 0 0 0
6. Működési célú átvett pénzeszközök (6.1.+6.2.) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
6.1. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
6.2. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (7.1.+...+7.3.) 0 21 000 0 21 000 0 21 000 0 21 000 0 25 405 0 25 405
7.1. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 21 000 0 21 000 0 21 000 0 21 000 25 405 25 405
7.2. Egyéb beruházási c. átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
7.3. Egyéb felújítási c. átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
II. Finanszírozási bevételek (1.+2.) 7 548 540 1 514 109 979 816 10 042 465 8 653 846 2 278 682 982 774 11 915 302 8 944 438 1 337 611 879 618 11 161 667
Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege 7 548 540 1 514 109 979 816 10 042 465 1 410 393 117 768 4 714 1 532 875
1. Belföldi finanszírozás bevételei (1.1.+...+1.7.) 7 548 540 1 514 109 979 816 10 042 465 8 653 846 2 278 682 982 774 11 915 302 8 944 438 1 337 611 879 618 11 161 667
1.1. Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.2. Belföldi értékpapírok bevételei 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.3. Maradvány igénybevétele (1.3.1.+1.3.2.) 0 0 0 0 1 410 393 117 768 4 714 1 532 875 1 410 393 117 768 4 714 1 532 875
1.3.1. Működési célra 0 0 0 0 1 389 840 96 345 4 714 1 490 899 1 389 840 96 345 4 714 1 490 899
1.3.2. Felhalmozási célra 0 0 0 0 20 553 21 423 0 41 976 20 553 21 423 0 41 976
1.4. Központi, irányító szervi támogatás (1.4.1.+1.4.2.) 7 548 540 1 514 109 979 816 10 042 465 7 243 453 2 160 914 978 060 10 382 427 7 534 045 1 219 843 874 904 9 628 792
1.4.1. Működési célra 6 868 222 1 269 322 979 816 9 117 360 6 563 571 1 582 646 978 060 9 124 277 7 167 002 1 080 469 874 904 9 122 375
1.4.2. Felhalmozási célra 680 318 244 787 0 925 105 679 882 578 268 0 1 258 150 367 043 139 374 506 417
1.5. Korrekció a kp-i, ir. szervi tám. folyósítása miatt (1.5.1.+1.5.2.) 0 0 0 0
1.5.1. Működési célú
1.5.2. Felhalmozási célú
1.6. További belföldi finanszírozás bevételei 0 0 0 0 0 0 0 0
1.7. Lekötött bankbetétek megszüntetése 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2. Külföldi finanszírozás bevételei (külföldi hitelek felvétele) 0 0 0 0 0 0 0 0
Önkormányzat
2015. évi eredeti előirányzat 2015. évi módosított előirányzat 2015. évi tény
Megnevezés Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
Összesen
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
Összesen
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
Összesen
1 23 24 25 26 27 28 29 30 31
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (I.+II.) 247 780 590 62 457 691 310 238 281 287 498 415 768 034 685 1 055 533 100 266 734 918 1 166 876 750 1 433 611 669
I. Költségvetési bevételek (1.+...+7.) 231 081 393 65 723 231 147 116 262 384 355 648 812 263 033 167 253 700 028 651 283 254 351 311
Költségvetési egyenleg: kvetési bevételek és kvetési kiadások egyenlege -40 457 017 -7 112 508 -47 569 525 -81 257 550 -18 571 300 -99 828 850 29 317 537 -8 444 203 20 873 334
Működési célra 40 950 041 -3 087 111 37 862 930 46 644 439 -13 121 820 33 522 619 66 326 648 -6 756 762 59 569 886
Felhalmozási célra -81 407 058 -4 025 397 -85 432 455 -127 901 989 -5 449 480 -133 351 469 -37 009 111 -1 687 441 -38 696 552
1. Működési célú támogatások áht-n belülről (1.1.+...+1.4.) 36 845 333 0 36 845 333 43 738 917 0 43 738 917 42 044 367 0 42 044 367
1.1. Önkormányzatok működési támogatásai (1.1.1.+...+1.1.6.) 11 996 204 0 11 996 204 36 860 197 0 36 860 197 36 860 197 0 36 860 197
1.1.1. Helyi önk-ok működésének általános támogatása 2 030 500 0 2 030 500 2 058 803 0 2 058 803 2 058 803 2 058 803
1.1.2. Települési önk-ok egyes köznevelési feladatainak támogatása 93 225 0 93 225 97 461 0 97 461 97 461 97 461
1.1.3. Települési önk-ok szoc., gyermekjól. és gyermekétk. felad. tám. 5 980 279 0 5 980 279 6 337 402 0 6 337 402 6 337 402 6 337 402
1.1.4. Települési önk-ok kulturális feladatainak támogatása 3 892 200 0 3 892 200 3 922 200 0 3 922 200 3 922 200 3 922 200
1.1.5. Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támog. 0 0 0 24 444 331 0 24 444 331 24 444 331 24 444 331
1.1.6. Elszámolásból származó bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0
1.2. Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0 4 233 920 0 4 233 920 4 233 920 4 233 920
1.3. Műk. c. visszat. tám., kölcs. visszatér.,
ig-bev. áht-n belülről
0 0 0 0 0 0 0
1.4. Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 24 849 129 0 24 849 129 2 644 800 0 2 644 800 950 250 950 250
2. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (2.1.+...+2.4.) 60 096 670 0 60 096 670 49 170 954 0 49 170 954 36 636 823 0 36 636 823
2.1. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0 1 560 420 0 1 560 420 1 560 420 1 560 420
2.2. Felh. c. visszat. tám., kölcs. visszatér., igbev. áht-n belülről 81 520 0 81 520 81 520 0 81 520 63 524 63 524
2.3. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 60 015 150 0 60 015 150 47 494 417 0 47 494 417 34 978 292 34 978 292
2.4. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 34 597 0 34 597 34 587 34 587
3. Közhatalmi bevételek (3.1.+...+3.4.) 107 622 300 0 107 622 300 112 482 800 0 112 482 800 113 039 106 0 113 039 106
3.1. Jövedelemadók:termőföld bérbeadásából szárm. jöv. utáni szja 300 0 300 300 0 300 192 192
3.2. Vagyoni típusú adók: építményadó 90 000 0 90 000 90 000 0 90 000 86 311 86 311
3.3. Termékek és szolgáltatások adói (3.3.1.+3.3.2.) 106 912 000 0 106 912 000 111 770 985 0 111 770 985 112 542 292 0 112 542 292
3.3.1. Értékesítési és forgalmi adók: iparűzési adóbevétel 106 835 000 0 106 835 000 111 690 000 0 111 690 000 112 454 605 112 454 605
3.3.2. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók: idegenforgalmi adó 77 000 0 77 000 80 985 0 80 985 87 687 87 687
3.4. Egyéb közhatalmi bevételek 620 000 0 620 000 621 515 0 621 515 410 311 410 311
4. Működési bevételek (4.1.+...+4.6.) 20 484 692 13 378 20 498 070 36 457 100 137 341 36 594 441 45 660 067 137 733 45 797 800
4.1. Készletértékesítések, szolgáltatások bevételei 5 815 194 0 5 815 194 5 194 431 0 5 194 431 5 635 743 5 635 743
4.2. Ellátási díjak 0 0 0 0 0 0 0
4.3. Egyéb működési bevételek 24 674 0 24 674 5 745 654 0 5 745 654 18 228 706 392 18 229 098
4.4. Tulajdonosi bevételek (4.4.1.+...+4.4.3.) 9 342 240 0 9 342 240 9 551 023 0 9 551 023 9 099 142 0 9 099 142
4.4.1. Tárgyi eszk. vagy. kez.-be,
h-bérbe, haszn., üzem. ad.-ból sz. bev.
6 580 165 0 6 580 165 6 580 165 0 6 580 165 6 128 284 6 128 284
4.4.2. Osztalékbevételek 2 740 000 0 2 740 000 2 948 783 0 2 948 783 2 948 783 2 948 783
4.4.3. Tulajdonosi jogok időleges átengedéséből származó bevételek 22 075 0 22 075 22 075 0 22 075 22 075 22 075
4.5. Kiszámlázott áfa és áfa-visszatérítés (4.5.1.+4.5.2.) 3 619 534 13 378 3 632 912 3 528 065 137 341 3 665 406 3 259 525 137 341 3 396 866
4.5.1. Kiszámlázott áfa 3 525 034 13 378 3 538 412 3 433 565 137 341 3 570 906 3 259 525 137 341 3 396 866
4.5.2. Áfa visszatérítés 94 500 0 94 500 94 500 0 94 500 0
4.6. Kamatbevételek és egyéb pénzügyi műveletek bevételei 1 683 050 0 1 683 050 12 437 927 0 12 437 927 9 436 951 9 436 951
5. Felhalmozási bevételek (5.1.+5.2.) 3 825 850 49 545 3 875 395 648 450 508 671 1 157 121 280 788 508 671 789 459
5.1. Immat. jav., ingatl., egyéb tárgyi eszk. érték. (5.1.1.+...+5.1.3.) 3 767 250 49 545 3 816 795 589 850 508 671 1 098 521 279 788 508 671 788 459
5.1.1. Önkormányzati lakások értékesítése 128 250 0 128 250 128 250 0 128 250 128 135 128 135
5.1.2. Egyéb vagyoni értékű jog értékesítéséből származó bevétel 2 000 0 2 000 2 000 0 2 000 534 534
5.1.3. Egyéb tárgyi eszk., immat. javak értékesítése 3 637 000 49 545 3 686 545 459 600 508 671 968 271 151 119 508 671 659 790
5.2. Részesedések érték-hez, megszűnéséhez kapcs. bev-ek 58 600 0 58 600 58 600 0 58 600 1 000 1 000
6. Működési célú átvett pénzeszközök (6.1.+6.2.) 347 758 0 347 758 18 024 244 0 18 024 244 14 696 591 0 14 696 591
6.1. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 53 416 0 53 416 17 553 416 0 17 553 416 14 208 312 14 208 312
6.2. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 294 342 0 294 342 470 828 0 470 828 488 279 488 279
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (7.1.+...+7.3.) 1 858 790 2 800 1 861 590 1 861 890 2 800 1 864 690 1 342 286 4 879 1 347 165
7.1. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 1 858 790 2 800 1 861 590 1 858 790 2 800 1 861 590 1 339 186 4 879 1 344 065
7.2. Egyéb beruházási c. átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 3 100 0 3 100 3 100 3 100
7.3. Egyéb felújítási c. átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0 0
II. Finanszírozási bevételek (1.+2.) 16 699 197 62 391 968 79 091 165 25 114 060 767 385 873 792 499 933 13 034 890 1 166 225 467 1 179 260 358
Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege 16 699 197 62 391 968 79 091 165 24 228 948 109 852 364 134 081 312 0
1. Belföldi finanszírozás bevételei (1.1.+...+1.7.) 16 699 197 62 391 968 79 091 165 25 114 060 767 385 873 792 499 933 13 034 890 1 166 225 467 1 179 260 358
1.1. Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól 12 079 170 0 12 079 170 12 079 170 0 12 079 170 0
1.2. Belföldi értékpapírok bevételei 0 24 000 000 24 000 000 0 686 802 764 686 802 764 545 033 500 545 033 500
1.3. Maradvány igénybevétele (1.3.1.+1.3.2.) 4 620 027 0 4 620 027 12 560 105 0 12 560 105 12 560 105 0 12 560 105
1.3.1. Működési célra 0 0 0 7 940 078 0 7 940 078 7 940 078 7 940 078
1.3.2. Felhalmozási célra 4 620 027 0 4 620 027 4 620 027 0 4 620 027 4 620 027 0 4 620 027
1.4. Központi, irányító szervi támogatás (1.4.1.+1.4.2.) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.4.1. Működési célra 0 0 0 0 0 0 0
1.4.2. Felhalmozási célra 0 0 0 0 0 0 0
1.5. Korrekció a kp-i, ir. szervi tám. folyósítása miatt (1.5.1.+1.5.2.) 0 0 0 0 0 0 0
1.5.1. Működési célú 0 0 0 0 0 0 0
1.5.2. Felhalmozási célú 0 0 0 0 0 0 0
1.6. További belföldi finanszírozás bevételei 0 0 0 474 785 0 474 785 474 785 474 785
1.7. Lekötött bankbetétek megszüntetése 0 38 391 968 38 391 968 0 80 583 109 80 583 109 621 191 967 621 191 967
2. Külföldi finanszírozás bevételei (külföldi hitelek felvétele) 0 0 0 0 0 0 0
Fővárosi Önkormányzat mindösszesen
2015. évi eredeti előirányzat 2015. évi módosított előirányzat 2015. évi tény
Megnevezés Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Államigaz-
gatási feladatok

Összesen
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Államigaz-

1 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (I.+II.) 260 902 467 63 041 115 0 323 943 582 309 792 739 768 775 094 4 714 1 078 572 547 318 232 572 1 169 818 185 879 618 1 456 750 903
I. Költségvetési bevételek (1.+...+7.) 244 203 270 649 147 0 244 852 417 276 720 094 1 271 453 0 277 991 547 267 847 595 1 361 883 0 269 209 478
Költségvetési egyenleg: kvetési bevételek és kvetési kiadások egyenlege -68 445 084 -9 666 265 -979 816 -79 091 165 -119 062 879 -22 116 726 -982 774 -142 162 379 -2 769 634 -10 221 895 -879 618 -13 871 147
Működési célra 15 965 051 -4 456 617 -979 816 10 528 618 14 214 506 -14 953 915 -982 774 -1 722 183 37 837 780 -7 857 043 -879 618 29 101 119
Felhalmozási célra -84 410 135 -5 209 648 0 -89 619 783 -133 277 385 -7 162 811 0 -140 440 196 -40 607 414 -2 364 852 0 -42 972 266
1. Működési célú támogatások áht-n belülről (1.1.+...+1.4.) 37 337 949 0 0 37 337 949 44 398 964 0 0 44 398 964 42 643 059 0 0 42 643 059
1.1. Önkormányzatok működési támogatásai (1.1.1.+...+1.1.6.) 11 996 204 0 0 11 996 204 36 860 197 0 0 36 860 197 36 860 197 0 0 36 860 197
1.1.1. Helyi önk-ok működésének általános támogatása 2 030 500 0 0 2 030 500 2 058 803 0 0 2 058 803 2 058 803 0 0 2 058 803
1.1.2. Települési önk-ok egyes köznevelési feladatainak támogatása 93 225 0 0 93 225 97 461 0 0 97 461 97 461 0 0 97 461
1.1.3. Települési önk-ok szoc., gyermekjól. és gyermekétk. felad. tám. 5 980 279 0 0 5 980 279 6 337 402 0 0 6 337 402 6 337 402 0 0 6 337 402
1.1.4. Települési önk-ok kulturális feladatainak támogatása 3 892 200 0 0 3 892 200 3 922 200 0 0 3 922 200 3 922 200 0 0 3 922 200
1.1.5. Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támog. 0 0 0 0 24 444 331 0 0 24 444 331 24 444 331 0 0 24 444 331
1.1.6. Elszámolásból származó bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.2. Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0 0 4 233 920 0 0 4 233 920 4 233 920 0 0 4 233 920
1.3. Műk. c. visszat. tám., kölcs. visszatér.,
ig-bev. áht-n belülről
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.4. Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 25 341 745 0 0 25 341 745 3 304 847 0 0 3 304 847 1 548 942 0 0 1 548 942
2. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (2.1.+...+2.4.) 60 096 670 0 0 60 096 670 49 325 195 0 0 49 325 195 36 783 183 0 0 36 783 183
2.1. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0 0 1 560 420 0 0 1 560 420 1 560 420 0 0 1 560 420
2.2. Felh. c. visszat. tám., kölcs. visszatér., igbev. áht-n belülről 81 520 0 0 81 520 81 520 0 0 81 520 63 524 0 0 63 524
2.3. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 60 015 150 0 0 60 015 150 47 648 658 0 0 47 648 658 35 124 652 0 0 35 124 652
2.4. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 0 34 597 0 0 34 597 34 587 0 0 34 587
3. Közhatalmi bevételek (3.1.+...+3.4.) 107 622 300 0 0 107 622 300 112 482 800 0 0 112 482 800 113 039 106 0 0 113 039 106
3.1. Jövedelemadók:termőföld bérbeadásából szárm. jöv. utáni szja 300 0 0 300 300 0 0 300 192 0 0 192
3.2. Vagyoni típusú adók: építményadó 90 000 0 0 90 000 90 000 0 0 90 000 86 311 0 0 86 311
3.3. Termékek és szolgáltatások adói (3.3.1.+3.3.2.) 106 912 000 0 0 106 912 000 111 770 985 0 0 111 770 985 112 542 292 0 0 112 542 292
3.3.1. Értékesítési és forgalmi adók: iparűzési adóbevétel 106 835 000 0 0 106 835 000 111 690 000 0 0 111 690 000 112 454 605 0 0 112 454 605
3.3.2. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók: idegenforgalmi adó 77 000 0 0 77 000 80 985 0 0 80 985 87 687 0 0 87 687
3.4. Egyéb közhatalmi bevételek 620 000 0 0 620 000 621 515 0 0 621 515 410 311 0 0 410 311
4. Működési bevételek (4.1.+...+4.6.) 32 914 803 544 782 0 33 459 585 49 740 652 707 962 0 50 448 614 58 830 553 791 928 0 59 622 481
4.1. Készletértékesítések, szolgáltatások bevételei 11 823 260 430 293 0 12 253 553 11 873 427 458 730 0 12 332 157 12 175 093 513 254 0 12 688 347
4.2. Ellátási díjak 4 146 322 20 000 0 4 166 322 4 247 173 20 000 0 4 267 173 4 232 438 19 931 0 4 252 369
4.3. Egyéb működési bevételek 162 200 500 0 162 700 5 888 796 6 465 0 5 895 261 18 460 384 795 0 18 461 179
4.4. Tulajdonosi bevételek (4.4.1.+...+4.4.3.) 9 458 183 0 0 9 458 183 9 666 966 0 0 9 666 966 9 208 404 0 0 9 208 404
4.4.1. Tárgyi eszk. vagy. kez.-be,
h-bérbe, haszn., üzem. ad.-ból sz. bev.
6 580 165 0 0 6 580 165 6 580 165 0 0 6 580 165 6 128 284 0 0 6 128 284
4.4.2. Osztalékbevételek 2 855 943 0 0 2 855 943 3 064 726 0 0 3 064 726 3 058 045 0 0 3 058 045
4.4.3. Tulajdonosi jogok időleges átengedéséből származó bevételek 22 075 0 0 22 075 22 075 0 0 22 075 22 075 0 0 22 075
4.5. Kiszámlázott áfa és áfa-visszatérítés (4.5.1.+4.5.2.) 5 612 512 93 239 0 5 705 751 5 600 537 222 017 0 5 822 554 5 301 744 257 912 0 5 559 656
4.5.1. Kiszámlázott áfa 5 091 987 93 239 0 5 185 226 5 017 893 217 992 0 5 235 885 4 943 085 253 227 0 5 196 312
4.5.2. Áfa visszatérítés 520 525 0 0 520 525 582 644 4 025 0 586 669 358 659 4 685 0 363 344
4.6. Kamatbevételek és egyéb pénzügyi műveletek bevételei 1 712 326 750 0 1 713 076 12 463 753 750 0 12 464 503 9 452 490 36 0 9 452 526
5. Felhalmozási bevételek (5.1.+5.2.) 3 827 350 49 545 0 3 876 895 653 014 508 671 0 1 161 685 285 353 508 671 0 794 024
5.1. Immat. jav., ingatl., egyéb tárgyi eszk. érték. (5.1.1.+...+5.1.3.) 3 768 750 49 545 0 3 818 295 594 414 508 671 0 1 103 085 284 353 508 671 0 793 024
5.1.1. Önkormányzati lakások értékesítése 128 250 0 0 128 250 128 250 0 0 128 250 128 135 0 0 128 135
5.1.2. Egyéb vagyoni értékű jog értékesítéséből származó bevétel 2 000 0 0 2 000 2 000 0 0 2 000 534 0 0 534
5.1.3. Egyéb tárgyi eszk., immat. javak értékesítése 3 638 500 49 545 0 3 688 045 464 164 508 671 0 972 835 155 684 508 671 0 664 355
5.2. Részesedések érték-hez, megszűnéséhez kapcs. bev-ek 58 600 0 0 58 600 58 600 0 0 58 600 1 000 0 0 1 000
6. Működési célú átvett pénzeszközök (6.1.+6.2.) 490 062 31 000 0 521 062 18 200 093 31 000 0 18 231 093 14 865 050 31 000 0 14 896 050
6.1. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 53 416 0 0 53 416 17 553 416 0 0 17 553 416 14 208 312 0 0 14 208 312
6.2. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 436 646 31 000 0 467 646 646 677 31 000 0 677 677 656 738 31 000 0 687 738
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (7.1.+...+7.3.) 1 914 136 23 820 0 1 937 956 1 919 376 23 820 0 1 943 196 1 401 291 30 284 0 1 431 575
7.1. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 1 914 136 23 820 0 1 937 956 1 915 276 23 820 0 1 939 096 1 388 191 30 284 0 1 418 475
7.2. Egyéb beruházási c. átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 4 100 0 0 4 100 13 100 0 0 13 100
7.3. Egyéb felújítási c. átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
II. Finanszírozási bevételek (1.+2.) 16 699 197 62 391 968 0 79 091 165 33 072 645 767 503 641 4 714 800 581 000 50 384 977 1 168 456 302 879 618 1 187 541 425
Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege 16 699 197 62 391 968 0 79 091 165 32 187 533 109 970 132 4 714 142 162 379 27 945 649 893 224 0 28 838 873
1. Belföldi finanszírozás bevételei (1.1.+...+1.7.) 16 699 197 62 391 968 0 79 091 165 33 072 645 767 503 641 4 714 800 581 000 50 384 977 1 168 456 302 879 618 1 187 541 425
1.1. Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól 12 079 170 0 0 12 079 170 12 079 170 0 0 12 079 170 0 0 0 0
1.2. Belföldi értékpapírok bevételei 0 24 000 000 0 24 000 000 0 686 802 764 0 686 802 764 0 545 033 500 0 545 033 500
1.3. Maradvány igénybevétele (1.3.1.+1.3.2.) 4 620 027 0 0 4 620 027 20 518 690 117 768 4 714 20 641 172 20 518 690 117 768 4 714 20 641 172
1.3.1. Működési célra 0 0 0 0 14 973 398 96 345 4 714 15 074 457 14 973 398 96 345 4 714 15 074 457
1.3.2. Felhalmozási célra 4 620 027 0 0 4 620 027 5 545 292 21 423 0 5 566 715 5 545 292 21 423 0 5 566 715
1.4. Központi, irányító szervi támogatás (1.4.1.+1.4.2.) 27 825 249 2 716 575 979 816 31 521 640 29 684 126 3 590 276 978 060 34 252 462 29 191 502 2 113 067 874 904 32 179 473
1.4.1. Működési célra 26 551 679 1 607 984 979 816 29 139 479 27 512 297 1 968 575 978 060 30 458 932 28 121 092 1 469 382 874 904 30 465 378
1.4.2. Felhalmozási célra 1 273 570 1 108 591 0 2 382 161 2 171 829 1 621 701 0 3 793 530 1 070 410 643 685 0 1 714 095
1.5. Korrekció a kp-i, ir. szervi tám. folyósítása miatt (1.5.1.+1.5.2.) -27 825 249 -2 716 575 -979 816 -31 521 640 -29 684 126 -3 590 276 -978 060 -34 252 462 -29 191 502 -2 113 067 -874 904 -32 179 473
1.5.1. Működési célú -26 551 679 -1 607 984 -979 816 -29 139 479 -27 512 297 -1 968 575 -978 060 -30 458 932 -28 121 092 -1 469 382 -874 904 -30 465 378
1.5.2. Felhalmozási célú -1 273 570 -1 108 591 0 -2 382 161 -2 171 829 -1 621 701 0 -3 793 530 -1 070 410 -643 685 0 -1 714 095
1.6. További belföldi finanszírozás bevételei 0 0 0 0 474 785 0 0 474 785 474 785 0 0 474 785
1.7. Lekötött bankbetétek megszüntetése 0 38 391 968 0 38 391 968 0 80 583 109 0 80 583 109 200 000 621 191 967 0 621 191 967
2. Külföldi finanszírozás bevételei (külföldi hitelek felvétele) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

1/b. melléklet a 16/2016. (V. 18.) Főv. Kgy. rendelethez

Az Önkormányzatnál 2015. évre tervezett egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről és egyéb működési célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről

ezer Ft-ban
Átadó megnevezése Átvétel célja Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Tény Index %
(5/4*100)
1 2 3 4 5 6
I. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (853501)
Emberi Erőforrások Minisztériuma Év végéig várhatóan beérkező foglalkoztatást helyettesítő támogatás 126 000 - -
Emberi Erőforrások Minisztériuma Év végéig várhatóan beérkező rendszeres szociális segély 94 000 - -
Belváros Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata Parkolási díjbevételekből a Fővárosi Önkormányzatot megillető hányad 285 000 285 000 349 577 122,7
Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága (CSAPI) Előírt befizetési kötelezettség 315 456 315 456 315 456 100,0
Külügyminisztérium Támogatás a Beregszászi Levéltár helyzetének komplex felmérése,állományvédelmi munkálatok lebonyolításához kapcsolódóan 4 240 4 240 - 0,0
Nemzetgazdasági Minisztérium Helyi közösségi közlekedés normatív támogatása 24 000 000 0 0
Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai tevékenység támogatása 433 433 433 100,0
Nemzetgazdasági Minisztérium Területfejlesztési tervdokumentáció előkészítésének támogatása - - 495
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2014. évi Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap rendezvény megvalósításának támogatása - 3 900 3 900 100,0
Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2013. évi támogatás visszautalása - 730 730 100,0
Budapesti Rendőr-főkapitányság 2014. évi támogatás visszautalása - 2 802 2 831 101,0
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata Óbudai Gimnázium működtetésére 24 000 24 000 22 573 94,1
Belügyminisztérium Árvizi helyreállítással kapcsolatos támogatás - 1 744 019 - 0,0
Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Utcai szociális munka támogatása - 19 220 19 220 100,0
I-XXIII. kerületi önkormányzatok Helyi adók beszedéséhez kapcsolódó kiadások kerületekre eső része - 245 000 235 035 95,9
Összesen 24 849 129 2 644 800 950 250 35,9
II. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről (852201)
Budapesti Temetkezési Intézet 2013. évi telekadó visszafizetése 55 846 55 846 29 597 53,0
Birmingham Város Önkormányzata Horizont 2020 Projekt 12 565 14 772 14 772 100,0
Európiai Innovációs Technológiai Intézet Climate-KIC Projekt 7 752 35 508 30 596 86,2
Fővárosi Kéményseprőipari Kft. (FŐKÉTÜSZ) 2013. és 2014. évi kompenzáció elszámolásához kapcsolódóan visszafizetett támogatás 18 179 103 074 103 745 100,7
Fővárosi Közterület Hasznosítási Társulás Közterület használati díj 200 000 234 931 282 869 120,4
Historica Egyesület 2014. évi támogatás visszautalása - 200 200 100,0
Az Élet Menete Alapítvány 2014. évi támogatás visszautalása - 1 000 1 000 100,0
URBACT Titkárság (EU) ROMA NET II project elszámolásához kapcsolódó kifizetés - 14 138 14 138 100,0
Támasz Alapítvány 2014. évi támogatás visszautalása - 500 500 100,0
Budapest Esély Nonprofit Kft. 2014. évi támogatás visszautalása - 99 99 100,0
T-Rádió Közhasznú Alapítvány 2015. évi támogatás visszautalása - - 3
Budapesti Birkózó Szövetség 2014. évi támogatás visszautalása - 210 210 100,0
Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft Közterület használati díj - 6 720 6 720 100,0
Budapesti Sportszolgáltató Központ BSK megszűnésével kapcsolatos könyvelendő kiadások fedezete - 3 830 3 830 100,0
Összesen 294 342 470 828 488 279 103,7

1/c. melléklet a 16/2016. (V. 18.) Főv. Kgy. rendelethez

Az Önkormányzatnál 2015. évre tervezett felhalmozási célú önkormányzati támogatások, egyéb beruházási célú támogatások államháztartáson belülről és egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök államháztartásról kívülről

ezer Ft-ban
Ágazat Átadó megnevezése Átvétel célja Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Tény Index %
(6/5*100)
1 2 3 4 5 6 7
I. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások, beruházási célú támogatások államháztartáson belülről
a) Beruházási célú támogatások államháztartáson belülről (853601)
Gazdasági, ellátási feladatok
KEOP Főv. Önk. Városháza épületenergetikai felújítása (kazánok, lámpatestek) 314 839 114 705 114 705 100,0
NFM Önerőalap támogatás Főv. Önk. Városháza épületenergetikai felújítása (kazánok, lámpatestek) - 14 912 14 912 100,0
Közlekedési feladatok
KÖZOP Budapest 4-es metróvonal támogatása 37 744 600 22 303 737 14 307 837 64,1
NFM (Önerőalap támogatás) Budapest 4-es metróvonal támogatása 199 644 991 439 991 439 100,0
Környezetvédelmi feladatok
III. Kerületi Önkormányzat Flórián téri szoborcsoport környezetrend 1 562 1 562 990 63,4
KEOP Fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése I. szakasz 2 378 451 2 378 451 1 701 176 71,5
KEOP Fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése II. szakasz 3 266 661 3 266 661 -
NFM Önerőalap támogatás Fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése - 110 000 110 000 100,0
KEOP A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer eszközparkjának fejlesztése és informatikai korszerűsítése 2 755 093 3 148 038 3 043 800 96,7
NFM Önerőalap támogatás A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer eszközparkjának fejlesztése és informatikai korszerűsítése - 224 827 224 827 100,0
KEOP A fővárosi szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakítása 146 833 181 429 230 863 127,2
NFÜ Önerő támogatás A fővárosi szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakítása 187 332 137 898 73,6
KEOP Közvilágítási célú energiaracionalizálás 127 138 33 427 29 526 88,3
NFM Önerőalap támogatás Közvilágítási célú energiaracionalizálás 5 210 5 210 100,0
KMOP Kőbányai 'Kis-Pongrác' lakótelep közvilágítási rendszerének korszerűsítése 39 187 39 187 32 474 82,9
Soroksári Önkormányzat Soroksári közvilágítás bővítése 8 890 8 890 2 334 26,3
Vidékfejlesztési Minisztérium Cséry-telep kármentesítésének előkészítése 100 000 0 -
Sport feladatok
Belügyminisztérium A margitszigeti futókör rekonstrukciója 152 363 152 363 - 0,0
Belügyminisztérium Budapesti Sportszolgáltató Központ fűtéskorszerűsítése 2 282 2 282 - 0,0
Miniszterelnökség (NFM-NGM) Önerő támog. Városliget kapuja, Városligeti Műjégpálya rekonstrukció 88 007 130 256 130 256 100,0
Vízgazdálkodási feladatok
Belügyminisztérium Árvízi helyreállítással kapcsolatos támogatás 1 744 019 - -
Diósd Község Önkormányzata Diósd szennyvízcsatorna-hálózat fejlesztés 2 040 2 040 2 040 100,0
Érd Város Önkormányzata Érd szennyvízcsatorna-hálózat fejlesztés 4 500 4 500 4 500 100,0
Budaörs Város Önkormányzata Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése 107 940 107 940 105 981 98,2
KEOP Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése 8 800 356 9 243 723 8 952 712 96,9
Kerületi Önkormányzatok Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése 1 430 745 - -
XVIII. Kerületi Önkormányzat Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése 600 000 600 000 593 306 98,9
NFM Önerőalap támogatás Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése - 4 236 506 4 236 506 100,0
Városüzemeltetési feladatok
Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Gyászpark térfigyelő rendszer létesítése - 5 000 5 000 100,0
Beruházási célú támogatások államháztartáson belülről összesen: 60 015 150 47 494 417 34 978 292 73,6
b) Felújítási célú támogatások államháztartáson belülről (855901)
Közlekedési feladatok
KMOP Magdolna Negyed Program III. ütem - 34 597 34 587 100,0
Felújítási célú támogatások államháztartáson belülről összesen: 0 34 597 34 587 100,0
c) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások (854901)
Kulturális feladatok
Belügyminisztérium FÁNK, Mesepark projekt megvalósítása - 500 000 500 000 100,0
Emberi Erőforrások Minisztériuma BTM, Kiscelli Múzeum és Fővárosi Képtár időszaki kiállításai, Aquincumi Múzeum programjai - 7 000 7 000 100,0
Emberi Erőforrások Minisztériuma BTM, budai királyi palota Szűz Mária kápolnája c. állandó kiállítás létrehozása - 7 000 7 000 100,0
Emberi Erőforrások Minisztériuma Közművelődési érdekeltségnövelő pályázaton elnyert támogatás, Szabó Ervin Könyvtár - 420 420 100,0
Belügyminisztérium FÁNK, Pannon park fejlesztése - 780 000 780 000 100,0
ART Mozihálózat digitális fejlesztése - 16 000 16 000 100,0
Közlekedési feladatok
NFÜ/Belügyminisztérium Egy és két számjegyű országos főközlekedési utak fővárosi szakaszai karbantartásának 2015. évi támogatása - 250 000 250 000 100,0
Felhalmozási célú önkormányzati támogatás összesen: 0 1 560 420 1 560 420 100,0
II. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről
a) Beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről (852301)
Kulturális feladatok/ Főpolgármesteri keret
Római Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség A főpolgármesteri keretből kapott támogatás fel nem használt összegének rendezése - 3 000 3 000 100,0
Emese Kis Csillaga Kulturális Alapítvány A főpolgármesteri keretből kapott támogatás fel nem használt összegének rendezése - 100 100 100,0
Beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről összesen: 0 3 100 3 100 100,0

1/d. melléklet a 16/2016. (V. 18.) Főv. Kgy. rendelethez

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök tervezett visszatérülése 2015. évben önkormányzati körben

ezer Ft-ban
Átadó megnevezése Átvétel célja Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Tény Index % (5/4*100)
1 2 3 4 5 6
I. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről (852701), Forgótőke áfa-finanszírozásra (891201)
Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány Visszatérítendő támogatás 53 416 53 416 53 416 100,0
BKK Zrt. A közösségi közlekedés állami támogatásának beérkezéséig megelőlegezett fedezet visszapótlása - 13 500 000 13 500 000 100,0
BKK Zrt. Áfa-finanszírozás - 4 000 000 654 896 16,4
Összesen 53 416 17 553 416 14 208 312 80,9
II. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről (854701)
Kerületi Önkormányzatok Városrehabilitációra nyújtott kölcsön törlesztése 81 520 81 520 63 524 77,9
Összesen 81 520 81 520 63 524 77,9
III. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről (852401) és Építészeti, értékvédelmi feladatok (881602)
Társasházak Városrehabilitációra nyújtott kölcsön törlesztése 3 790 3 790 4 076 107,5
BKK Zrt. Tulajdonosi kölcsön törlesztés 1 800 000 1 800 000 635 110 35,3
Rác Beruházó Kft. Csődegyezség alapján törlesztés 55 000 55 000 - 0,0
Egyéb szervezetek TÉT kölcsön törlesztése 2 800 2 800 4 879 174,3
Fővárosi Vízművek Zrt. Tulajdonosi kölcsön törlesztés - - 700 000
Összesen 1 861 590 1 861 590 1 344 065 72,2

1/e. melléklet a 16/2016. (V. 18.) Főv. Kgy. rendelethez

Budapest Főváros Önkormányzata 2015. évre tervezett általános működésének és ágazati feladatainak központi költségvetési támogatása

ezer Ft ban
Bevételi címkód Feladatok megnevezése Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés
1 2 3 4 5
851001 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 3 892 200 3 922 200 3 922 200
Fővárosi önkormányzat könyvtári és közművelődési feladatainak támogatása 679 400 679 400 679 400
Települési önkormányzatok előadó-művészeti szervezeteinek támogatása 3 212 800 3 212 800 3 212 800
Könyvtári célú érdekeltségnöveltség-növelő pályázati támogatás 30 000 30 000
851601 Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások 0 24 444 331 24 444 331
2015. évi bérkompenzáció 288 156 288 156
Kiegészítő szociális ágazati pótlék 156 175 156 175
Helyi közösségi közlekedés támogatása 24 000 000 24 000 000
852101 Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása 5 980 279 6 337 402 6 337 402
Szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása 1 279 103 1 279 103 1 279 103
Hajléktalanok nappali intézményi ellátása 157 873 157 873 157 873
Hajléktalanok átmeneti intézményei 1 121 230 1 121 230 1 121 230
Hajléktalan személyek foglalkoztatást helyettesítő támogatása 91 218 156 984 156 984
Hajléktalan személyek rendszeres szociális segélye 118 273 118 273
Szociális ágazatban dolgozók ágazati bérpótléka 287 848 287 848
Szociális szakosított ellátások, valamint a gyermekek átmeneti gond. kapcs. felad. támogatása 4 060 796 3 890 315 3 890 315
Számított segítői munkatárs létszámhoz kapcsolódó bétámogatás 2 679 009 2 679 009 2 679 009
Intézmény-üzemeltetési támogatás 1 381 787 1 211 306 1 211 306
Gyermekétkeztetés támogatása 549 162 604 879 604 879
Elismert dolgozók bértámogatása 349 705 347 469 347 469
Gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatása 199 457 257 410 257 410
852801 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 2 030 500 2 058 803 2 058 803
Fővárosi Önkormányzat kiegészítő támogatása 2 000 000 2 000 000 2 000 000
Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása 30 500 30 500 30 500
2014. évről áthúzódó bérkompenzáció 28 303 28 303
853901 Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 93 225 97 461 97 461
Óvodapedagógusok és közvetlenül segítők bértámogatása 77 999 81 021 81 021
- óvodapedagógusok elismert létszáma után 57 713 61 865 61 865
- közvetlenül segítők létszáma után 19 800 18 600 18 600
- óvodapedagógusok elismert létszáma után átlagbér alapú kiegészítés 486 556 556
Óvodaműködtetési támogatás 9 730 10 010 10 010
- 8 hóra 6 487 6 767 6 767
- 4 hóra 3 243 3 243 3 243
Kiegészítő támogatás az óvodapedagógusok minősítéséből adódó többletkiadásokhoz 5 496 6 430 6 430
Támogatások összesen: 11 996 204 36 860 197 36 860 197

2. melléklet a 16/2016. (V. 18.) Főv. Kgy. rendelethez

Budapest Főváros Önkormányzata kiadásainak 2015. évi alakulása

ezer Ft-ban
2015. évi eredeti előirányzat 2015. évi módosított előirányzat 2015. évi teljesítés
Megnevezés Intézményi kör Főpolgár-
mesteri Hivatal
Önkor-
mányzati
kör

Összesen
Intézményi kör Főpolgár-
mesteri Hivatal
Önkor-
mányzati
kör

Összesen
Intézményi kör Főpolgár-
mesteri Hivatal
Önkor-
mányzati
kör

Összesen
Index %
(13/9)*100
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
I. Költségvetési kiadások összesen (A+B) 35 157 313 10 069 628 278 716 641 323 943 582 45 349 368 11 942 541 362 862 017 420 153 926 40 271 609 9 331 039 233 477 977 283 080 625 67,4
Működési célra 31 838 224 9 123 523 127 450 531 168 412 278 39 344 569 10 621 302 177 317 783 227 283 654 36 315 801 8 775 798 156 007 978 201 099 577 88,5
Felhalmozási célra 3 319 089 946 105 151 266 110 155 531 304 6 004 799 1 321 239 185 544 234 192 870 272 3 955 808 555 241 77 469 999 81 981 048 42,5
A Működési kiadások (1.+...+5.) 31 838 224 9 123 523 127 450 531 168 412 278 39 344 569 10 621 302 177 317 783 227 283 654 36 315 801 8 775 798 156 007 978 201 099 577 88,5
1. Személyi juttatások 13 123 959 5 386 972 229 447 18 740 378 14 120 138 5 477 248 241 197 19 838 583 13 458 223 4 677 755 174 396 18 310 374 92,3
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 3 678 651 1 562 829 57 624 5 299 104 3 966 203 1 587 194 59 868 5 613 265 3 767 398 1 338 600 47 002 5 153 000 91,8
3. Dologi kiadások összesen (3.1.+...+3.3.) 14 805 360 1 945 040 24 409 032 41 159 432 17 589 451 2 254 691 46 487 603 66 331 745 15 466 510 1 457 845 33 588 547 50 512 902 76,2
3.1. Kamatkiadások 0 0 274 190 274 190 0 0 3 938 913 3 938 913 2 894 275 2 894 275 73,5
3.2. Fejlesztésekhez kapcsolódó dologi kiadások áfával 1 334 5 393 1 531 843 1 538 570 381 9 732 2 117 430 2 127 543 699 3 461 1 280 110 1 284 270 60,4
3.3. Többi dologi kiadás 14 804 026 1 939 647 22 602 999 39 346 672 17 589 070 2 244 959 40 431 260 60 265 289 15 465 811 1 454 384 29 414 162 46 334 357 76,9
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 113 427 220 000 70 000 403 427 123 836 177 632 70 000 371 468 84 456 177 632 48 620 310 708 83,6
5. Egyéb működési célú kiadások (5.1.+...+5.6.) 116 827 8 682 102 684 428 102 809 937 3 544 941 1 124 537 130 459 115 135 128 593 3 539 214 1 123 966 122 149 413 126 812 593 93,8
5.1. Nemzetközi kötelezettségek 6 927 0 6 890 13 817 8 560 0 8 662 17 222 8 159 8 023 16 182 94,0
5.2. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 46 300 5 000 0 51 300 3 443 632 1 120 255 831 314 5 395 201 3 443 431 1 119 684 93 076 4 656 191 86,3
5.3. Műk. c. visszatér. támogatások, kölcsönök nyújtása, törlesztése 0 0 0 0 0 0 17 500 000 17 500 000 14 309 843 14 309 843 81,8
5.4. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 63 000 0 264 307 327 307 88 469 0 2 109 209 2 197 678 83 344 206 296 289 640 13,2
5.5. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 600 3 682 88 290 307 88 294 589 4 280 4 282 108 072 154 108 080 716 4 280 4 282 107 532 175 107 540 737 99,5
5.6. Tartalékok (5.6.1.+5.6.2.) 0 0 14 122 924 14 122 924 0 0 1 937 776 1 937 776 0 0 0 0,0
5.6.1. Működési célú céltartalékok 0 0 4 122 924 4 122 924 0 0 1 752 407 1 752 407 0 0 0 0,0
5.6.2. Általános tartalék 0 0 10 000 000 10 000 000 0 0 185 369 185 369 0 0 0 0,0
B Felhalmozási kiadások (6.+...+8.) 3 319 089 946 105 151 266 110 155 531 304 6 004 799 1 321 239 185 544 234 192 870 272 3 955 808 555 241 77 469 999 81 981 048 42,5
6. Beruházások (6.1.+...+6.5.) 2 483 486 735 303 53 587 046 56 805 835 4 684 065 1 058 514 103 449 450 109 192 029 2 861 482 453 049 26 176 182 29 490 713 27,0
6.1. Önkormányzati beruházások 0 0 43 784 541 43 784 541 0 0 95 231 519 95 231 519 24 447 745 24 447 745 25,7
6.2. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 1 011 961 578 979 0 1 590 940 2 039 074 817 131 0 2 856 205 765 879 373 608 1 139 487 39,9
6.3. Intézményi beruházások 850 587 0 0 850 587 1 733 008 16 272 14 306 1 763 586 1 557 301 13 258 14 306 1 584 865 89,9
6.4. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0 0 0 0 214 000 214 000 0 86 000 86 000 40,2
6.5. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 620 938 156 324 9 802 505 10 579 767 911 983 225 111 7 989 625 9 126 719 538 302 66 183 1 628 131 2 232 616 24,5
7. Felújítások (7.1.+...+7.4.) 783 551 189 802 26 301 194 27 274 547 1 263 489 220 302 25 094 570 26 578 361 1 087 081 70 206 10 755 141 11 912 428 44,8
7.1. Intézményi felújítások 341 015 0 24 904 365 919 682 537 0 384 430 1 066 967 587 100 144 056 731 156 68,5
7.2. Önkormányzati felújítások 0 0 20 684 692 20 684 692 0 0 21 005 452 21 005 452 9 767 690 9 767 690 46,5
7.3. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 276 220 149 450 0 425 670 322 158 173 466 0 495 624 279 297 55 280 334 577 67,5
7.4. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 166 316 40 352 5 591 598 5 798 266 258 794 46 836 3 704 688 4 010 318 220 684 14 926 843 395 1 079 005 26,9
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások (8.1.+...+8.5.) 52 052 21 000 71 377 870 71 450 922 57 245 42 423 57 000 214 57 099 882 7 245 31 986 40 538 676 40 577 907 71,1
8.1. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 52 052 21 000 1 800 000 1 873 052 57 245 42 423 651 000 750 668 7 245 31 986 635 110 674 341 89,8
8.2. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 85 000 85 000 0 0 6 480 112 6 480 112 2 733 396 2 733 396 42,2
8.3. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 28 750 28 750 0 0 37 354 37 354 15 487 15 487 41,5
8.4. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 68 822 699 68 822 699 0 0 48 078 293 48 078 293 36 252 041 36 252 041 75,4
8.5. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az
EU-nak
0 0 641 421 641 421 0 0 1 753 455 1 753 455 902 642 902 642 51,5
II. Finanszírozási kiadások (1.+2.) 0 0 0 0 0 0 692 671 083 658 418 621 460 000 0 1 185 507 567 1 153 788 094 175,2
1. Belföldi finanszírozás kiadásai (1.1.+...+1.6.) 0 0 0 0 0 0 692 671 083 658 418 621 460 000 0 1 185 507 567 1 153 788 094 175,2
1.1. Hitel-, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.2. Belföldi értékpapírok kiadásai 0 0 0 0 0 0 657 533 509 657 533 509 0 0 538 001 490 538 001 490 81,8
1.3. Kp-i, irányító szervi támogatások folyósítása (1.3.1.+1.3.2.) 0 0 31 521 640 31 521 640 0 0 34 252 462 34 252 462 0 0 32 179 473 32 179 473 93,9
1.3.1. - működési célra 0 0 29 139 479 29 139 479 0 0 30 458 932 30 458 932 0 0 30 465 378 30 465 378 100,0
1.3.2. - felhalmozási célra 0 0 2 382 161 2 382 161 0 0 3 793 530 3 793 530 0 0 1 714 095 1 714 095 45,2
1.4. Korrekció a kp-i, ir. szervi tám. folyósítása miatt (1.4.1.+1.4.2.) 0 0 -31 521 640 -31 521 640 0 0 0 -34 252 462 0 0 0 -32 179 473 93,9
1.4.1. - működési célú 0 0 -29 139 479 -29 139 479 0 0 -30 458 932 0 0 -30 465 378 100,0
1.4.2. - felhalmozási célú 0 0 -2 382 161 -2 382 161 0 0 -3 793 530 0 0 -1 714 095 45,2
1.5. Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése 0 0 0 0 0 0 0 0 460 000 0 614 916 277 615 376 277
1.6. További belföldi finanszírozás kiadásai 0 0 0 0 0 0 885 112 885 112 0 0 410 327 410 327 46,4
2. Külföldi finanszírozás kiadásai (külföldi hitelek törlesztése) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Kiadások mindösszesen 35 157 313 10 069 628 278 716 641 323 943 582 45 349 368 11 942 541 1 055 533 100 1 078 572 547 40 731 609 9 331 039 1 418 985 544 1 436 868 719 133,2
Belföldi értékpapírok tárgyévi forgalma miatti korrekció -657 533 509 -657 533 509 -538 001 490 -538 001 490
Lekötött bankbetétek megszüntetése tárgyévi forgalma miatti korrekció -200 000 -614 916 277 -615 116 277
Korrigált kiadások mindösszesen 35 157 313 10 069 628 278 716 641 323 943 582 45 349 368 11 942 541 397 999 591 421 039 038 40 531 609 9 331 039 266 067 777 283 750 952 67,4

2/a. melléklet a 16/2016. (V. 18.) Főv. Kgy. rendelethez

Budapest Főváros Önkormányzata 2015. évi kiadásainak alakulása

Intézmények
Megnevezés 2015. évi eredeti előirányzat 2015. évi módosított előirányzat 2015. évi tény
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Összesen Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Összesen Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Összesen
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (I.+II.) 33 555 241 1 602 072 35 157 313 43 480 983 1 868 385 45 349 368 39 591 473 1 140 136 40 731 609
I. Költségvetési kiadások összesen (A+B) 33 555 241 1 602 072 35 157 313 43 480 983 1 868 385 45 349 368 39 131 473 1 140 136 40 271 609
Működési célra 31 175 636 662 588 31 838 224 38 589 844 754 725 39 344 569 35 707 121 608 680 36 315 801
Felhalmozási célra 2 379 605 939 484 3 319 089 4 891 139 1 113 660 6 004 799 3 424 352 531 456 3 955 808
A Működési kiadások (1.+...+5.) 31 175 636 662 588 31 838 224 38 589 844 754 725 39 344 569 35 707 121 608 680 36 315 801
1. Személyi juttatások 12 882 288 241 671 13 123 959 13 856 781 263 357 14 120 138 13 211 203 247 020 13 458 223
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 3 614 466 64 185 3 678 651 3 895 850 70 353 3 966 203 3 702 118 65 280 3 767 398
3. Dologi kiadások összesen (3.1.+...+3.3.) 14 448 878 356 482 14 805 360 17 168 686 420 765 17 589 451 15 170 280 296 230 15 466 510
3.1. Kamatkiadások 0 0 0 0 0 0 0
3.2. Fejlesztésekhez kapcsolódó dologi kiadások áfával 381 953 1 334 381 0 381 699 699
3.3. Többi dologi kiadás 14 448 497 355 529 14 804 026 17 168 305 420 765 17 589 070 15 169 581 296 230 15 465 811
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 113 327 100 113 427 123 736 100 123 836 84 456 84 456
5. Egyéb működési célú kiadások (5.1.+...+5.6.) 116 677 150 116 827 3 544 791 150 3 544 941 3 539 064 150 3 539 214
5.1. Nemzetközi kötelezettségek 6 927 0 6 927 8 560 0 8 560 8 159 8 159
5.2. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 46 300 0 46 300 3 443 632 0 3 443 632 3 443 431 3 443 431
5.3. Műk. c. visszatér. támogatások, kölcsönök nyújtása, törlesztése 0 0 0 0 0 0 0
5.4. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 63 000 0 63 000 88 469 0 88 469 83 344 83 344
5.5. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 450 150 600 4 130 150 4 280 4 130 150 4 280
5.6. Tartalékok (5.6.1.+5.6.2.) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5.6.1. Működési célú céltartalékok 0 0 0 0 0 0 0
5.6.2. Általános tartalék 0 0 0 0 0 0 0
B Felhalmozási kiadások (6.+...+8.) 2 379 605 939 484 3 319 089 4 891 139 1 113 660 6 004 799 3 424 352 531 456 3 955 808
6. Beruházások (6.1.+...+6.5.) 1 573 707 909 779 2 483 486 3 589 657 1 094 408 4 684 065 2 342 345 519 137 2 861 482
6.1. Önkormányzati beruházások 0 0 0 0 0 0 0
6.2. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 233 537 778 424 1 011 961 1 076 733 962 341 2 039 074 353 415 412 464 765 879
6.3. Intézményi beruházások 814 386 36 201 850 587 1 692 870 40 138 1 733 008 1 532 113 25 188 1 557 301
6.4. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0 0 0 0 0
6.5. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 525 784 95 154 620 938 820 054 91 929 911 983 456 817 81 485 538 302
7. Felújítások (7.1.+...+7.4.) 753 846 29 705 783 551 1 244 237 19 252 1 263 489 1 074 762 12 319 1 087 081
7.1. Intézményi felújítások 317 626 23 389 341 015 667 379 15 158 682 537 577 400 9 700 587 100
7.2. Önkormányzati felújítások 0 0 0 0 0 0 0
7.3. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 276 220 0 276 220 322 158 0 322 158 279 297 279 297
7.4. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 160 000 6 316 166 316 254 700 4 094 258 794 218 065 2 619 220 684
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások (8.1.+...+8.5.) 52 052 0 52 052 57 245 0 57 245 7 245 0 7 245
8.1. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 52 052 0 52 052 57 245 0 57 245 7 245 7 245
8.2. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 0 0 0 0
8.3. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 0 0 0 0
8.4. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 0 0 0 0
8.5. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 0 0 0 0
II. Finanszírozási kiadások (1.+2.) 0 0 0 0 0 0 460 000 0 460 000
1. Belföldi finanszírozás kiadásai (1.1.+...+1.6.) 0 0 0 0 0 0 460 000 0 460 000
1.1. Hitel-, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0 0 0 0 0
1.2. Belföldi értékpapírok kiadásai 0 0 0 0 0 0 0
1.3. Kp-i, irányító szervi támogatások folyósítása (1.3.1.+1.3.2.) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.3.1. - működési célra 0 0 0 0 0 0 0
1.3.2. - felhalmozási célra 0 0 0 0 0 0 0
1.4. Korrekció a kp-i, ir. szervi tám. folyósítása miatt (1.4.1.+1.4.2.) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.4.1. - működési célú 0 0 0 0 0 0 0
1.4.2. - felhalmozási célú 0 0 0 0 0 0 0
1.5. Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése 0 0 0 0 0 0 460 000 460 000
1.6. További belföldi finanszírozás kiadásai 0 0 0 0 0 0 0
2. Külföldi finanszírozás kiadásai (külföldi hitelek törlesztése) 0 0 0 0 0 0 0
Főpolgármesteri Hivatal
2015. évi eredeti előirányzat 2015. évi módosított előirányzat 2015. évi tény
Megnevezés Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állam-
igazgatási feladatok

Összesen
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állam-
igazgatási feladatok

Összesen
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állam-
igazgatási feladatok

Összesen
1 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (I.+II.) 7 554 703 1 535 109 979 816 10 069 628 8 660 085 2 299 682 982 774 11 942 541 7 103 265 1 348 156 879 618 9 331 039
I. Költségvetési kiadások összesen (A+B) 7 554 703 1 535 109 979 816 10 069 628 8 660 085 2 299 682 982 774 11 942 541 7 103 265 1 348 156 879 618 9 331 039
Működési célra 6 874 385 1 269 322 979 816 9 123 523 7 959 537 1 678 991 982 774 10 621 302 6 719 384 1 176 796 879 618 8 775 798
Felhalmozási célra 680 318 265 787 0 946 105 700 548 620 691 0 1 321 239 383 881 171 360 0 555 241
A Működési kiadások (1.+...+5.) 6 874 385 1 269 322 979 816 9 123 523 7 959 537 1 678 991 982 774 10 621 302 6 719 384 1 176 796 879 618 8 775 798
1. Személyi juttatások 4 168 037 767 160 451 775 5 386 972 3 918 077 1 074 462 484 709 5 477 248 3 394 897 837 573 445 284 4 677 754
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 182 930 254 833 125 066 1 562 829 1 125 344 327 866 133 984 1 587 194 964 772 250 065 123 763 1 338 600
3. Dologi kiadások összesen (3.1.+...+3.3.) 1 514 736 247 329 182 975 1 945 040 1 791 579 276 663 186 449 2 254 691 1 235 749 89 158 132 939 1 457 846
3.1. Kamatkiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3.2. Fejlesztésekhez kapcsolódó dologi kiadások áfával 2 247 3 146 0 5 393 2 247 7 485 0 9 732 2 066 1 395 3 461
3.3. Többi dologi kiadás 1 512 489 244 183 182 975 1 939 647 1 789 332 269 178 186 449 2 244 959 1 233 683 87 763 132 939 1 454 385
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 220 000 220 000 0 0 177 632 177 632 177 632 177 632
5. Egyéb működési célú kiadások (5.1.+...+5.6.) 8 682 0 0 8 682 1 124 537 0 0 1 124 537 1 123 966 0 0 1 123 966
5.1. Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5.2. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 5 000 0 0 5 000 1 120 255 0 0 1 120 255 1 119 684 1 119 684
5.3. Műk. c. visszatér. támogatások, kölcsönök nyújtása, törlesztése 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5.4. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5.5. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 3 682 0 0 3 682 4 282 0 0 4 282 4 282 4 282
5.6. Tartalékok (5.6.1.+5.6.2.) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5.6.1. Működési célú céltartalékok 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5.6.2. Általános tartalék 0 0 0 0 0 0 0 0 0
B Felhalmozási kiadások (6.+...+8.) 680 318 265 787 0 946 105 700 548 620 691 0 1 321 239 383 881 171 360 0 555 241
6. Beruházások (6.1.+...+6.5.) 490 516 244 787 0 735 303 480 246 578 268 0 1 058 514 313 674 139 374 0 453 048
6.1. Önkormányzati beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
6.2. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 386 233 192 746 0 578 979 361 874 455 257 0 817 131 263 580 110 027 373 607
6.3. Intézményi beruházások 0 0 0 0 16 272 0 0 16 272 13 258 13 258
6.4. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0 0 0 0 0 0 0
6.5. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 104 283 52 041 0 156 324 102 100 123 011 0 225 111 36 836 29 347 66 183
7. Felújítások (7.1.+...+7.4.) 189 802 0 0 189 802 220 302 0 0 220 302 70 207 0 0 70 207
7.1. Intézményi felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
7.2. Önkormányzati felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
7.3. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 149 450 0 0 149 450 173 466 0 0 173 466 55 281 55 281
7.4. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 40 352 0 0 40 352 46 836 0 0 46 836 14 926 14 926
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások (8.1.+...+8.5.) 0 21 000 0 21 000 0 42 423 0 42 423 0 31 986 0 31 986
8.1. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 21 000 0 21 000 0 42 423 0 42 423 31 986 31 986
8.2. Egyéb beruházási célú támogatások
áht-n belülre
0 0 0 0 0 0 0 0 0
8.3. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8.4. Egyéb beruházási célú támogatások
áht-n kívülre és az EU-nak
0 0 0 0 0 0 0 0 0
8.5. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 0 0 0 0 0 0
II. Finanszírozási kiadások (1.+2.) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1. Belföldi finanszírozás kiadásai (1.1.+...+1.6.) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.1. Hitel-, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.2. Belföldi értékpapírok kiadásai 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.3. Kp-i, irányító szervi támogatások folyósítása (1.3.1.+1.3.2.) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.3.1. - működési célra 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.3.2. - felhalmozási célra 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.4. Korrekció a kp-i, ir. szervi tám. folyósítása miatt (1.4.1.+1.4.2.) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.4.1. - működési célú 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.4.2. - felhalmozási célú 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.5. Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.6. További belföldi finanszírozás kiadásai 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2. Külföldi finanszírozás kiadásai (külföldi hitelek törlesztése) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Önkormányzat
2015. évi eredeti előirányzat 2015. évi módosított előirányzat 2015. évi tény
Megnevezés Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állam-
igazgatási feladatok

Összesen
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állam-
igazgatási feladatok

Összesen
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állam-
igazgatási feladatok

Összesen
1 23 24 25 26 27 28 29 30 31
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (I.+II.) 299 363 659 9 894 806 979 816 310 238 281 374 211 143 680 343 897 978 060 1 055 533 100 253 998 403 1 164 112 237 874 904 1 418 985 544
I. Költségvetési kiadások összesen (A+B) 271 538 410 7 178 231 0 278 716 641 343 641 905 19 220 112 0 362 862 017 224 382 491 9 095 486 0 233 477 977
Működési célra 124 350 042 3 100 489 0 127 450 531 164 058 622 13 259 161 0 177 317 783 149 113 483 6 894 495 0 156 007 978
Felhalmozási célra 147 188 368 4 077 742 0 151 266 110 179 583 283 5 960 951 0 185 544 234 75 269 008 2 200 991 0 77 469 999
A Működési kiadások (1.+...+5.) 124 350 042 3 100 489 0 127 450 531 164 058 622 13 259 161 0 177 317 783 149 113 483 6 894 495 0 156 007 978
1. Személyi juttatások 208 443 21 004 229 447 214 689 26 508 241 197 169 700 4 696 174 396
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 51 160 6 464 57 624 51 887 7 981 59 868 44 669 2 333 47 002
3. Dologi kiadások összesen (3.1.+...+3.3.) 24 100 775 308 257 0 24 409 032 34 876 347 11 611 256 0 46 487 603 28 156 114 5 432 433 0 33 588 547
3.1. Kamatkiadások 274 190 0 274 190 143 490 3 795 423 3 938 913 2 795 424 98 851 2 894 275
3.2. Fejlesztésekhez kapcsolódó dologi kiadások áfával 1 519 487 12 356 1 531 843 2 104 032 13 398 2 117 430 1 279 373 737 1 280 110
3.3. Többi dologi kiadás 22 307 098 295 901 22 602 999 32 628 825 7 802 435 40 431 260 24 081 317 5 332 845 29 414 162
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 70 000 0 70 000 70 000 0 70 000 48 620 48 620
5. Egyéb működési célú kiadások (5.1.+...+5.6.) 99 919 664 2 764 764 0 102 684 428 128 845 699 1 613 416 0 130 459 115 120 694 380 1 455 033 0 122 149 413
5.1. Nemzetközi kötelezettségek 0 6 890 6 890 0 8 662 8 662 8 023 8 023
5.2. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 0 0 831 314 0 831 314 93 076 93 076
5.3. Műk. c. visszatér. támogatások, kölcsönök nyújtása, törlesztése 0 0 0 17 500 000 0 17 500 000 14 309 843 14 309 843
5.4. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 80 307 184 000 264 307 1 921 904 187 305 2 109 209 72 296 134 000 206 296
5.5. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 87 586 701 703 606 88 290 307 106 695 183 1 376 971 108 072 154 106 219 165 1 313 010 107 532 175
5.6. Tartalékok (5.6.1.+5.6.2.) 12 252 656 1 870 268 0 14 122 924 1 897 298 40 478 0 1 937 776 0 0 0 0
5.6.1. Működési célú céltartalékok 2 252 656 1 870 268 4 122 924 1 711 929 40 478 1 752 407 0
5.6.2. Általános tartalék 10 000 000 0 10 000 000 185 369 0 185 369 0
B Felhalmozási kiadások (6.+...+8.) 147 188 368 4 077 742 0 151 266 110 179 583 283 5 960 951 0 185 544 234 75 269 008 2 200 991 0 77 469 999
6. Beruházások (6.1.+...+6.5.) 53 329 428 257 618 0 53 587 046 102 815 927 633 523 0 103 449 450 25 844 974 331 208 0 26 176 182
6.1. Önkormányzati beruházások 43 581 722 202 819 43 784 541 94 902 804 328 715 95 231 519 24 238 949 208 796 24 447 745
6.2. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0 0 0 0 0
6.3. Intézményi beruházások 0 0 0 0 14 306 14 306 14 306 14 306
6.4. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0 9 000 205 000 214 000 6 000 80 000 86 000
6.5. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 9 747 706 54 799 9 802 505 7 904 123 85 502 7 989 625 1 600 025 28 106 1 628 131
7. Felújítások (7.1.+...+7.4.) 26 237 566 63 628 0 26 301 194 24 574 344 520 226 0 25 094 570 10 572 190 182 951 0 10 755 141
7.1. Intézményi felújítások 0 24 904 24 904 0 384 430 384 430 144 056 144 056
7.2. Önkormányzati felújítások 20 659 495 25 197 20 684 692 20 980 255 25 197 21 005 452 9 767 690 9 767 690
7.3. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0 0 0 0 0
7.4. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 5 578 071 13 527 5 591 598 3 594 089 110 599 3 704 688 804 500 38 895 843 395
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások (8.1.+...+8.5.) 67 621 374 3 756 496 0 71 377 870 52 193 012 4 807 202 0 57 000 214 38 851 844 1 686 832 0 40 538 676
8.1. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 1 800 000 0 1 800 000 651 000 0 651 000 635 110 635 110
8.2. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 85 000 0 85 000 6 394 237 85 875 6 480 112 2 721 858 11 538 2 733 396
8.3. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 28 750 28 750 4 084 33 270 37 354 2 864 12 623 15 487
8.4. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 65 736 374 3 086 325 68 822 699 44 039 057 4 039 236 48 078 293 34 662 470 1 589 571 36 252 041
8.5. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 641 421 641 421 1 104 634 648 821 1 753 455 829 542 73 100 902 642
II. Finanszírozási kiadások (1.+2.) 27 825 249 2 716 575 979 816 31 521 640 30 569 238 661 123 785 978 060 692 671 083 29 615 912 1 155 016 751 874 904 1 185 507 567
1. Belföldi finanszírozás kiadásai (1.1.+...+1.6.) 27 825 249 2 716 575 979 816 31 521 640 30 569 238 661 123 785 978 060 692 671 083 29 615 912 1 155 016 751 874 904 1 185 507 567
1.1. Hitel-, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0 0 0 0 0
1.2. Belföldi értékpapírok kiadásai 0 0 0 0 657 533 509 657 533 509 538 001 490 538 001 490
1.3. Kp-i, irányító szervi támogatások folyósítása (1.3.1.+1.3.2.) 27 825 249 2 716 575 979 816 31 521 640 29 684 126 3 590 276 978 060 34 252 462 29 205 585 2 098 984 874 904 32 179 473
1.3.1. - működési célra 26 551 679 1 607 984 979 816 29 139 479 27 512 297 1 968 575 978 060 30 458 932 28 135 175 1 455 299 874 904 30 465 378
1.3.2. - felhalmozási célra 1 273 570 1 108 591 2 382 161 2 171 829 1 621 701 3 793 530 1 070 410 643 685 1 714 095
1.4. Korrekció a kp-i, ir. szervi tám. folyósítása miatt (1.4.1.+1.4.2.) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.4.1. - működési célú
1.4.2. - felhalmozási célú
1.5. Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése 0 0 0 0 0 0 614 916 277 614 916 277
1.6. További belföldi finanszírozás kiadásai 0 0 0 885 112 0 885 112 410 327 410 327
2. Külföldi finanszírozás kiadásai (külföldi hitelek törlesztése) 0 0 0 0 0 0 0
Fővárosi Önkormányzat mindösszesen
2015. évi eredeti előirányzat 2015. évi módosított előirányzat 2015. évi tény
Megnevezés Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állam-
igazgatási feladatok

Összesen
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állam-
igazgatási feladatok

Összesen
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állam-
igazgatási feladatok

Összesen
1 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (I.+II.) 312 648 354 10 315 412 979 816 323 943 582 396 668 085 680 921 688 982 774 1 078 572 547 271 487 556 1 164 501 545 879 618 1 436 868 719
I. Költségvetési kiadások összesen (A+B) 312 648 354 10 315 412 979 816 323 943 582 395 782 973 23 388 179 982 774 420 153 926 270 617 229 11 583 778 879 618 283 080 625
Működési célra 162 400 063 5 032 399 979 816 168 412 278 210 608 003 15 692 877 982 774 227 283 654 191 539 988 8 679 971 879 618 201 099 577
Felhalmozási célra 150 248 291 5 283 013 0 155 531 304 185 174 970 7 695 302 0 192 870 272 79 077 241 2 903 807 0 81 981 048
A Működési kiadások (1.+...+5.) 162 400 063 5 032 399 979 816 168 412 278 210 608 003 15 692 877 982 774 227 283 654 191 539 988 8 679 971 879 618 201 099 577
1. Személyi juttatások 17 258 768 1 029 835 451 775 18 740 378 17 989 547 1 364 327 484 709 19 838 583 16 775 800 1 089 289 445 284 18 310 373
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 4 848 556 325 482 125 066 5 299 104 5 073 081 406 200 133 984 5 613 265 4 711 559 317 678 123 763 5 153 000
3. Dologi kiadások összesen (3.1.+...+3.3.) 40 064 389 912 068 182 975 41 159 432 53 836 612 12 308 684 186 449 66 331 745 44 562 143 5 817 821 132 939 50 512 903
3.1. Kamatkiadások 274 190 0 0 274 190 143 490 3 795 423 0 3 938 913 2 795 424 98 851 0 2 894 275
3.2. Fejlesztésekhez kapcsolódó dologi kiadások áfával 1 522 115 16 455 0 1 538 570 2 106 660 20 883 0 2 127 543 1 282 138 2 132 0 1 284 270
3.3. Többi dologi kiadás 38 268 084 895 613 182 975 39 346 672 51 586 462 8 492 378 186 449 60 265 289 40 484 581 5 716 838 132 939 46 334 358
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 183 327 100 220 000 403 427 193 736 100 177 632 371 468 133 076 0 177 632 310 708
5. Egyéb működési célú kiadások (5.1.+...+5.6.) 100 045 023 2 764 914 0 102 809 937 133 515 027 1 613 566 0 135 128 593 125 357 410 1 455 183 0 126 812 593
5.1. Nemzetközi kötelezettségek 6 927 6 890 0 13 817 8 560 8 662 0 17 222 8 159 8 023 0 16 182
5.2. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 51 300 0 0 51 300 5 395 201 0 0 5 395 201 4 656 191 0 0 4 656 191
5.3. Műk. c. visszatér. támogatások, kölcsönök nyújtása, törlesztése 0 0 0 0 17 500 000 0 0 17 500 000 14 309 843 0 0 14 309 843
5.4. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 143 307 184 000 0 327 307 2 010 373 187 305 0 2 197 678 155 640 134 000 0 289 640
5.5. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 87 590 833 703 756 0 88 294 589 106 703 595 1 377 121 0 108 080 716 106 227 577 1 313 160 0 107 540 737
5.6. Tartalékok (5.6.1.+5.6.2.) 12 252 656 1 870 268 0 14 122 924 1 897 298 40 478 0 1 937 776 0 0 0 0
5.6.1. Működési célú céltartalékok 2 252 656 1 870 268 0 4 122 924 1 711 929 40 478 0 1 752 407 0 0 0 0
5.6.2. Általános tartalék 10 000 000 0 0 10 000 000 185 369 0 0 185 369 0 0 0 0
B Felhalmozási kiadások (6.+...+8.) 150 248 291 5 283 013 0 155 531 304 185 174 970 7 695 302 0 192 870 272 79 077 241 2 903 807 0 81 981 048
6. Beruházások (6.1.+...+6.5.) 55 393 651 1 412 184 0 56 805 835 106 885 830 2 306 199 0 109 192 029 28 500 993 989 719 0 29 490 712
6.1. Önkormányzati beruházások 43 581 722 202 819 0 43 784 541 94 902 804 328 715 0 95 231 519 24 238 949 208 796 0 24 447 745
6.2. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 619 770 971 170 0 1 590 940 1 438 607 1 417 598 0 2 856 205 616 995 522 491 0 1 139 486
6.3. Intézményi beruházások 814 386 36 201 0 850 587 1 709 142 54 444 0 1 763 586 1 545 371 39 494 0 1 584 865
6.4. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0 0 9 000 205 000 0 214 000 6 000 80 000 0 86 000
6.5. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 10 377 773 201 994 0 10 579 767 8 826 277 300 442 0 9 126 719 2 093 678 138 938 0 2 232 616
7. Felújítások (7.1.+...+7.4.) 27 181 214 93 333 0 27 274 547 26 038 883 539 478 0 26 578 361 11 717 159 195 270 0 11 912 429
7.1. Intézményi felújítások 317 626 48 293 0 365 919 667 379 399 588 0 1 066 967 577 400 153 756 0 731 156
7.2. Önkormányzati felújítások 20 659 495 25 197 0 20 684 692 20 980 255 25 197 0 21 005 452 9 767 690 0 0 9 767 690
7.3. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 425 670 0 0 425 670 495 624 0 0 495 624 334 578 0 0 334 578
7.4. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 5 778 423 19 843 0 5 798 266 3 895 625 114 693 0 4 010 318 1 037 491 41 514 0 1 079 005
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások (8.1.+...+8.5.) 67 673 426 3 777 496 0 71 450 922 52 250 257 4 849 625 0 57 099 882 38 859 089 1 718 818 0 40 577 907
8.1. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 1 852 052 21 000 0 1 873 052 708 245 42 423 0 750 668 642 355 31 986 0 674 341
8.2. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 85 000 0 0 85 000 6 394 237 85 875 0 6 480 112 2 721 858 11 538 0 2 733 396
8.3. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 28 750 0 28 750 4 084 33 270 0 37 354 2 864 12 623 0 15 487
8.4. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 65 736 374 3 086 325 0 68 822 699 44 039 057 4 039 236 0 48 078 293 34 662 470 1 589 571 0 36 252 041
8.5. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 641 421 0 641 421 1 104 634 648 821 0 1 753 455 829 542 73 100 0 902 642
II. Finanszírozási kiadások (1.+2.) 0 0 0 0 885 112 657 533 509 0 658 418 621 870 327 1 152 917 767 0 1 153 788 094
1. Belföldi finanszírozás kiadásai (1.1.+...+1.6.) 0 0 0 0 885 112 657 533 509 0 658 418 621 870 327 1 152 917 767 0 1 153 788 094
1.1. Hitel-, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.2. Belföldi értékpapírok kiadásai 0 0 0 0 0 657 533 509 0 657 533 509 0 538 001 490 0 538 001 490
1.3. Kp-i, irányító szervi támogatások folyósítása (1.3.1.+1.3.2.) 27 825 249 2 716 575 979 816 31 521 640 29 684 126 3 590 276 978 060 34 252 462 29 205 585 2 098 984 874 904 32 179 473
1.3.1. - működési célra 26 551 679 1 607 984 979 816 29 139 479 27 512 297 1 968 575 978 060 30 458 932 28 135 175 1 455 299 874 904 30 465 378
1.3.2. - felhalmozási célra 1 273 570 1 108 591 0 2 382 161 2 171 829 1 621 701 0 3 793 530 1 070 410 643 685 0 1 714 095
1.4. Korrekció a kp-i, ir. szervi tám. folyósítása miatt (1.4.1.+1.4.2.) -27 825 249 -2 716 575 -979 816 -31 521 640 -29 684 126 -3 590 276 -978 060 -34 252 462 -29 205 585 -2 098 984 -874 904 -32 179 473
1.4.1. - működési célú -26 551 679 -1 607 984 -979 816 -29 139 479 -27 512 297 -1 968 575 -978 060 -30 458 932 -28 135 175 -1 455 299 -874 904 -30 465 378
1.4.2. - felhalmozási célú -1 273 570 -1 108 591 0 -2 382 161 -2 171 829 -1 621 701 0 -3 793 530 -1 070 410 -643 685 0 -1 714 095
1.5. Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése 0 0 0 0 0 0 0 0 460 000 614 916 277 0 615 376 277
1.6. További belföldi finanszírozás kiadásai 0 0 0 0 885 112 0 0 885 112 410 327 0 0 410 327
2. Külföldi finanszírozás kiadásai (külföldi hitelek törlesztése) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

3. melléklet a 16/2016. (V. 18.) Főv. Kgy. rendelethez

Budapest Főváros Önkormányzata 2015. évi költségvetésének alakulása

ezer Ft
100101 100102 100100 összesen 100201
Fővárosi Önkormányzati Fővárosi Önkormányzati Fővárosi Önkormányzat Fővárosi Önkormányzat
Címrend Rendészeti Igazgatóság Rendészeti Igazgatóság Rendészeti Igazgatóság Csarnok és Piac Igazgatósága
összesen (CSAPI)
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
1 KIADÁSOK 1 944 639 2 078 279 2 021 762 225 311 236 581 160 106 2 169 950 2 314 860 2 181 868 2 991 349 3 958 403 4 283 087
2 Működési kiadások 1 944 639 2 064 962 2 008 445 173 611 189 381 125 757 2 118 250 2 254 343 2 134 202 2 707 102 3 603 882 3 557 701
3 Személyi juttatások 1 283 071 1 300 593 1 254 819 77 334 77 334 48 678 1 360 405 1 377 927 1 303 497 502 533 511 537 488 802
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 356 662 364 337 354 637 20 295 20 295 13 171 376 957 384 632 367 808 135 998 163 392 140 213
5 Dologi kiadások 304 906 319 928 318 921 75 982 91 752 63 908 380 888 411 680 382 829 2 068 571 2 109 095 2 108 828
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 0 80 104 80 068 0 0 0 0 80 104 80 068 0 819 858 819 858
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 80 104 80 068 0 80 104 80 068 819 858 819 858
14 Felhalmozási kiadások 0 13 317 13 317 51 700 47 200 34 349 51 700 60 517 47 666 284 247 354 521 265 386
15 Beruházások 0 13 317 13 317 23 900 28 900 22 030 23 900 42 217 35 347 120 505 143 738 121 515
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 1 792 1 792 0 1 792 1 792
18 Intézményi beruházások 8 693 8 693 18 819 22 756 17 406 18 819 31 449 26 099 94 885 112 788 98 101
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 2 832 2 832 5 081 6 144 4 624 5 081 8 976 7 456 25 620 30 950 23 414
21 Felújítások 0 0 0 27 800 18 300 12 319 27 800 18 300 12 319 163 742 210 783 143 871
22 Intézményi felújítások 21 889 14 408 9 700 21 889 14 408 9 700 128 931 165 971 113 284
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 5 911 3 892 2 619 5 911 3 892 2 619 34 811 44 812 30 587
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 460 000
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0 460 000
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 1 944 639 2 078 279 2 073 892 225 311 236 581 260 716 2 169 950 2 314 860 2 334 608 2 991 349 3 958 403 4 343 662
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 46 862 46 862 35 461 0 0 0 46 862 46 862 35 461 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 46 862 46 862 35 461 46 862 46 862 35 461
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 100 400 100 400 110 612 148 099 159 369 180 520 248 499 259 769 291 132 2 991 129 3 373 949 3 559 384
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 27 000 27 000 27 000 27 000 27 000 27 000 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 27 000 27 000 27 000 27 000 27 000 27 000
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 400 400 187 0 0 0 400 400 187 220 220 44
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 400 400 187 400 400 187 220 220 44
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 1 796 977 1 930 617 1 927 632 50 212 50 212 53 196 1 847 189 1 980 829 1 980 828 0 584 234 784 234
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 110 031 110 031 0 110 031 110 031 572 798 572 798
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 1 796 977 1 820 586 1 817 601 50 212 50 212 53 196 1 847 189 1 870 798 1 870 797 0 11 436 11 436
63 - működési célra 1 796 977 1 818 310 1 815 325 50 212 50 212 53 196 1 847 189 1 868 522 1 868 521 11 436 11 436
64 - felhalmozási célra 2 276 2 276 0 2 276 2 276
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0 200 000
66 Létszám 449 449 371 5 5 5 454 454 376 152 152 152
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 389 389 341 5 5 5 394 394 346 152 152 152
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 60 60 30 0 0 0 60 60 30 0 0 0
ezer Ft
100100-100200 210201 210301 210401
Egyéb intézmények Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi
Címrend összesen Otthona, Baross utca Otthona, Alacskai út Vilmos Idősek Otthona
(Rózsa utca)
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25
1 KIADÁSOK 5 161 299 6 273 263 6 464 955 711 757 825 918 795 557 956 742 1 067 028 1 031 378 571 862 691 471 614 705
2 Működési kiadások 4 825 352 5 858 225 5 691 903 697 157 804 686 774 325 950 742 1 058 028 1 022 548 564 513 673 835 600 277
3 Személyi juttatások 1 862 938 1 889 464 1 792 299 338 428 361 758 353 403 457 723 498 963 495 205 264 553 293 629 280 585
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 512 955 548 024 508 021 94 569 103 107 96 168 127 712 141 840 137 755 75 773 80 774 77 215
5 Dologi kiadások 2 449 459 2 520 775 2 491 657 260 170 313 330 298 263 363 807 415 284 387 677 223 087 280 901 223 947
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 1 490 1 490 1 490 1 500 1 000 970 1 100 1 101 1 101
7 Egyéb működési célú kiadások 0 899 962 899 926 2 500 25 001 25 001 0 941 941 0 17 430 17 429
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 899 962 899 926 2 500 25 001 25 001 941 941 17 430 17 429
14 Felhalmozási kiadások 335 947 415 038 313 052 14 600 21 232 21 232 6 000 9 000 8 830 7 349 17 636 14 428
15 Beruházások 144 405 185 955 156 862 1 500 3 971 3 971 6 000 9 000 8 830 1 677 4 425 3 211
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 1 792 1 792
18 Intézményi beruházások 113 704 144 237 124 200 1 181 3 127 3 127 4 724 7 086 6 952 1 320 3 575 2 619
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 30 701 39 926 30 870 319 844 844 1 276 1 914 1 878 357 850 592
21 Felújítások 191 542 229 083 156 190 13 000 15 261 15 261 0 0 0 5 640 13 211 11 217
22 Intézményi felújítások 150 820 180 379 122 984 10 236 5 718 5 718 2 418 848
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0 6 299 6 299 4 441 7 984 7 984
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 40 722 48 704 33 206 2 764 3 244 3 244 1 199 2 809 2 385
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 100 2 000 2 000 0 0 0 32 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0 100 2 000 2 000 32
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 460 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 460 000
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 5 161 299 6 273 263 6 678 270 711 757 825 918 825 918 956 742 1 067 028 1 067 028 571 862 691 471 691 471
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 46 862 46 862 35 461 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 46 862 46 862 35 461
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 3 239 628 3 633 718 3 850 516 253 971 259 930 259 930 365 376 368 705 368 705 217 404 219 979 219 979
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 27 000 27 000 27 000 0 250 250 0 10 10 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 27 000 27 000 27 000 250 250 10 10
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 620 620 231 100 100 100 47 47 47 32 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 620 620 231 100 100 100 47 47 47 32
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 1 847 189 2 565 063 2 765 062 457 686 565 638 565 638 591 319 698 266 698 266 354 426 471 492 471 492
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 682 829 682 829 70 640 70 640 28 969 28 969 85 761 85 761
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 1 847 189 1 882 234 1 882 233 457 686 494 998 494 998 591 319 669 297 669 297 354 426 385 731 385 731
63 - működési célra 1 847 189 1 879 958 1 879 957 457 686 486 998 486 998 591 319 669 297 669 297 348 786 375 591 375 591
64 - felhalmozási célra 0 2 276 2 276 8 000 8 000 5 640 10 140 10 140
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 200 000
66 Létszám 606 606 528 137 137 124 195 195 180 136 136 132
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 546 546 498 137 137 124 195 195 180 136 136 132
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 60 60 30 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
210601 210701 210801 210901
Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Idősek
Címrend Otthona, Halom utca Otthona, Kamaraerdei út Otthona, Kútvölgyi út Otthona, Pesti út
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37
1 KIADÁSOK 794 899 917 346 859 154 1 601 016 1 787 413 1 695 121 742 739 852 717 820 785 1 091 294 1 426 615 1 352 809
2 Működési kiadások 784 033 882 141 844 812 1 537 597 1 687 745 1 616 807 736 389 836 201 804 621 1 065 781 1 265 690 1 199 757
3 Személyi juttatások 375 173 427 389 426 118 717 407 771 103 738 232 390 009 430 681 425 078 585 973 659 754 641 385
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 110 141 120 869 120 578 195 696 218 879 199 961 104 711 117 284 115 528 165 139 181 022 172 603
5 Dologi kiadások 298 419 332 634 296 867 623 494 684 175 665 492 236 509 277 016 252 795 311 769 420 775 381 533
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 300 300 300 1 000 1 156 766 360 288 288 2 900 2 900 2 997
7 Egyéb működési célú kiadások 0 949 949 0 12 432 12 356 4 800 10 932 10 932 0 1 239 1 239
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 949 949 12 432 12 356 4 800 10 932 10 932 1 239 1 239
14 Felhalmozási kiadások 10 866 35 205 14 342 63 419 99 668 78 314 6 350 16 516 16 164 25 513 160 925 153 052
15 Beruházások 6 421 27 760 9 897 41 039 76 527 65 523 6 350 11 436 11 084 25 513 149 509 141 636
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 3 814 3 814 3 814 1 000 220
18 Intézményi beruházások 5 056 22 080 8 014 28 500 56 554 47 779 5 000 9 004 8 727 20 100 138 004 132 555
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 1 365 5 680 1 883 8 725 16 159 13 930 1 350 2 432 2 357 5 413 10 505 8 861
21 Felújítások 4 445 7 445 4 445 22 380 23 141 12 791 0 5 080 5 080 0 11 391 11 391
22 Intézményi felújítások 3 500 3 500 3 500 12 000 12 599 4 450 4 000 4 000 8 969 8 969
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 2 362 5 622 5 622 5 622
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 945 1 583 945 4 758 4 920 2 719 1 080 1 080 2 422 2 422
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 25 25
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 25 25
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 794 899 917 346 913 787 1 601 016 1 787 413 1 778 016 742 739 852 717 852 502 1 091 294 1 426 615 1 425 535
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 000 4 000 4 000
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 4 000 4 000 4 000
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek 365 357 397 741 397 741 738 730 789 396 780 199 349 925 374 978 374 763 516 180 521 204 521 374
51 Felhalmozási bevételek 1 500 2 223 2 223 370 370
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 100 100 0 4 800 4 800
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 100 100 4 800 4 800
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 287 288 288 300 300 100 0 0 0 280 332 352
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 287 288 288 300 300 100 280 332 352
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 429 255 519 317 515 758 860 486 995 494 995 494 392 814 477 639 477 639 570 834 895 909 894 639
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele 44 553 44 553 74 819 74 819 38 682 38 682 264 302 264 302
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 429 255 474 764 471 205 860 486 920 675 920 675 392 814 438 957 438 957 570 834 631 607 630 337
63 - működési célra 429 255 471 764 471 205 848 502 908 691 908 691 392 814 438 957 438 957 570 834 630 337 630 337
64 - felhalmozási célra 3 000 11 984 11 984 11 984 1 270
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 176 176 148 325 325 325 186 186 158 260 260 214
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 176 176 148 325 325 325 186 186 158 260 260 214
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
210902 210900 211401 211501
Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Idősek
Címrend Otthona, Pesti út Otthona, Pesti út Otthona, Gödöllő Otthona, Gyula
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49
1 KIADÁSOK 36 422 36 422 36 278 1 127 716 1 463 037 1 389 087 651 852 726 707 695 503 853 062 908 530 902 670
2 Működési kiadások 36 422 36 422 36 278 1 102 203 1 302 112 1 236 035 637 082 711 937 680 742 819 967 877 236 871 395
3 Személyi juttatások 16 567 16 567 16 548 602 540 676 321 657 933 325 243 360 817 357 724 410 126 442 481 441 899
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 4 473 4 473 4 459 169 612 185 495 177 062 85 777 97 386 96 554 121 209 128 862 125 888
5 Dologi kiadások 15 282 15 282 15 271 327 051 436 057 396 804 221 027 247 261 219 991 287 732 298 606 296 321
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 100 100 3 000 3 000 2 997 1 035 1 035 1 035 900 780 780
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 1 239 1 239 4 000 5 438 5 438 0 6 507 6 507
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 1 239 1 239 4 000 5 438 5 438 6 507 6 507
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 25 513 160 925 153 052 14 770 14 770 14 761 33 095 31 294 31 275
15 Beruházások 0 0 0 25 513 149 509 141 636 3 770 3 770 3 770 17 160 18 280 18 280
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 1 000 220
18 Intézményi beruházások 20 100 138 004 132 555 2 970 2 969 2 969 13 512 14 410 14 410
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 5 413 10 505 8 861 800 801 801 3 648 3 870 3 870
21 Felújítások 0 0 0 0 11 391 11 391 10 000 10 000 9 991 15 015 12 094 12 075
22 Intézményi felújítások 0 8 969 8 969 1 255 1 255 1 255
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0 7 874 7 874 7 867 10 835 10 835 10 820
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 0 2 422 2 422 2 126 2 126 2 124 2 925 4
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 25 25 1 000 1 000 1 000 920 920 920
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 25 25 1 000 1 000 1 000 920 920 920
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 36 422 36 422 36 289 1 127 716 1 463 037 1 461 824 651 852 726 707 724 615 853 062 908 530 907 119
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 4 000 4 000 4 000 0 0 0 0 491 491
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 4 000 4 000 4 000 491 491
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 20 120 20 120 20 007 536 300 541 324 541 381 272 100 271 548 269 465 334 286 337 132 335 740
51 Felhalmozási bevételek 0 370 370
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 4 800 4 800 0 0 0 0 2 775 2 775
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 4 800 4 800 2 775 2 775
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 20 20 0 300 352 352 1 000 1 552 1 552 970 824 824
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 20 20 300 352 352 1 000 1 552 1 552 970 824 824
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 16 282 16 282 16 282 587 116 912 191 910 921 378 752 453 607 453 598 517 806 567 308 567 289
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 264 302 264 302 28 534 28 534 8 795 8 795
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 16 282 16 282 16 282 587 116 647 889 646 619 378 752 425 073 425 064 517 806 558 513 558 494
63 - működési célra 16 282 16 282 16 282 587 116 646 619 646 619 368 752 415 073 415 073 504 046 547 674 547 674
64 - felhalmozási célra 0 1 270 0 10 000 10 000 9 991 13 760 10 839 10 820
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 7 7 7 267 267 221 162 162 152 200 200 171
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 7 7 7 267 267 221 162 162 152 200 200 171
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
211801 212001 212301 212701
Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Idősek Fővárosi Önkormányzat Budapesti
Címrend Otthona, Polgárdi-Ipartelepek Otthona, Szombathely Otthona, Vámosmikola Módszertani Szociális Központ
és Intézményei
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61
1 KIADÁSOK 387 230 206 931 195 487 302 899 593 324 540 983 519 741 585 977 556 072 2 367 158 3 010 707 2 797 533
2 Működési kiadások 385 960 206 296 194 985 291 899 562 864 518 921 516 741 573 570 546 517 2 311 878 2 929 197 2 756 860
3 Személyi juttatások 191 198 101 503 96 794 154 421 280 427 277 056 285 470 310 206 309 401 903 982 1 072 563 1 037 707
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 55 112 29 151 28 293 45 154 80 913 79 991 74 395 86 722 85 020 279 877 289 131 283 848
5 Dologi kiadások 133 610 74 636 69 002 86 124 195 045 155 397 150 354 173 280 148 895 1 128 019 1 534 817 1 412 524
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 1 040 520 411 1 200 1 812 1 810 1 522 1 528 1 453 9 904
7 Egyéb működési célú kiadások 5 000 486 485 5 000 4 667 4 667 5 000 1 834 1 748 0 22 782 22 781
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 3 680 3 680
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 5 000 486 485 5 000 4 667 4 667 5 000 1 834 1 748 19 102 19 101
14 Felhalmozási kiadások 1 270 635 502 11 000 30 460 22 062 3 000 12 407 9 555 55 280 81 510 40 673
15 Beruházások 1 270 635 502 5 500 26 215 17 817 3 000 12 407 9 555 25 737 28 737 22 216
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 1 575 3 313 5 675 1 395
18 Intézményi beruházások 1 000 500 403 4 331 20 581 14 029 2 362 8 194 7 605 16 952 16 952 16 143
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 270 135 99 1 169 5 634 3 788 638 2 638 1 950 5 472 6 110 4 678
21 Felújítások 0 0 0 5 500 4 245 4 245 0 0 0 29 543 51 473 17 157
22 Intézményi felújítások 4 331 3 343 3 343 17 268 13 509
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 23 262 23 262
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 1 169 902 902 6 281 10 943 3 648
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 300 1 300
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 1 300 1 300
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 387 230 206 931 205 856 302 899 593 324 591 158 519 741 585 977 581 646 2 367 158 3 010 707 2 992 608
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 1 052 19 346 18 707 0 0 0 380 000 442 175 439 842
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 1 052 19 346 18 707 380 000 442 175 439 842
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek 151 947 75 973 74 908 112 919 196 689 195 162 220 700 220 700 218 369 434 694 493 351 512 560
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 116 000 125 904 125 909
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 116 000 125 904 125 909
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 470 235 225 240 532 532 0 0 0 0 556 555
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 470 235 225 240 532 532 556 555
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 234 813 130 723 130 723 188 688 376 757 376 757 299 041 365 277 363 277 1 436 464 1 948 721 1 913 742
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele 5 817 5 817 38 890 38 890 30 158 30 158 247 411 247 411
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 234 813 124 906 124 906 188 688 337 867 337 867 299 041 335 119 333 119 1 436 464 1 701 310 1 666 331
63 - működési célra 234 813 124 906 124 906 188 688 337 867 337 867 299 041 333 119 333 119 1 402 713 1 664 559 1 664 560
64 - felhalmozási célra 2 000 33 751 36 751 1 771
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 91 0 0 80 171 171 137 137 127 471 471 303
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 91 80 171 171 137 137 127 471 471 303
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
212702 212700 200000
Fővárosi Önkornmányzat Budapesti Fővárosi Önkormányzat Szociálpolitikai intézmények
Címrend Módszertani Szociális Központ Budapesti Módszertani Szociális összesen
és Intézményei Központ és Intézményei
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 62 63 64 65 66 67 68 69 70
1 KIADÁSOK 275 215 294 435 294 435 2 642 373 3 305 142 3 091 968 11 863 888 13 931 541 13 188 470
2 Működési kiadások 275 215 294 435 294 435 2 587 093 3 223 632 3 051 295 11 611 376 13 400 283 12 763 280
3 Személyi juttatások 117 355 125 541 125 541 1 021 337 1 198 104 1 163 248 5 533 628 6 153 382 6 022 676
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 31 105 33 773 33 773 310 982 322 904 317 621 1 570 843 1 714 186 1 657 634
5 Dologi kiadások 126 755 135 121 135 121 1 254 774 1 669 938 1 547 645 4 466 158 5 398 163 4 959 096
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 9 904 0 14 447 23 914 13 401
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 22 782 22 781 26 300 110 638 110 473
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 0 0 0
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 3 680 3 680 0 3 680 3 680
11 Tartalékok 0 0 0 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 19 102 19 101 26 300 106 958 106 793
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 55 280 81 510 40 673 252 512 531 258 425 190
15 Beruházások 0 0 0 25 737 28 737 22 216 144 937 372 672 316 292
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 3 313 5 675 1 395 7 127 12 064 5 429
18 Intézményi beruházások 16 952 16 952 16 143 107 008 303 036 265 332
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 5 472 6 110 4 678 30 802 57 572 45 531
21 Felújítások 0 0 0 29 543 51 473 17 157 105 523 153 341 103 653
22 Intézményi felújítások 0 17 268 13 509 31 322 59 070 45 592
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 23 262 23 262 0 52 034 64 238 38 592
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 6 281 10 943 3 648 22 167 30 033 19 469
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 1 300 1 300 2 052 5 245 5 245
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 1 300 1 300 2 052 5 245 5 245
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 0 0 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0 0 0 0
38 BEVÉTELEK 275 215 294 435 294 435 2 642 373 3 305 142 3 287 043 11 863 888 13 931 541 13 887 983
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 380 000 442 175 439 842 385 052 466 012 463 040
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 380 000 442 175 439 842 385 052 466 012 463 040
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0 0 0 0
50 Működési bevételek 434 694 493 351 512 560 4 353 709 4 547 446 4 548 902
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0 1 500 2 593 2 593
52 Működési célú átvett pénzeszközök 4 000 4 000 4 000 120 000 129 904 129 909 120 000 137 839 137 844
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 4 000 4 000 4 000 120 000 129 904 129 909 120 000 137 839 137 844
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 556 555 3 746 4 786 4 575
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 556 555 3 746 4 786 4 575
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 271 215 290 435 290 435 1 707 679 2 239 156 2 204 177 6 999 881 8 772 865 8 731 029
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 247 411 247 411 0 967 331 967 331
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 271 215 290 435 290 435 1 707 679 1 991 745 1 956 766 6 999 881 7 805 534 7 763 698
63 - működési célra 271 215 290 435 290 435 1 673 928 1 954 994 1 954 995 6 924 746 7 711 550 7 710 992
64 - felhalmozási célra 33 751 36 751 1 771 75 135 93 984 52 706
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0 0 0 0
66 Létszám 76 76 34 547 547 337 2 639 2 639 2 246
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 76 76 34 547 547 337 2 639 2 639 2 246
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
390101 390111 390201 390301
Gimnáziumok Deák17 Gyermek és Ifjúsági Kollégiumok Gyógypedagógiai Intézmények
Címrend Gazdasági Szervezete Művészeti Galéria Gazdasági Szervezete Gazdasági Szervezete
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83
1 KIADÁSOK 2 517 591 3 890 906 3 044 463 10 920 10 923 5 208 1 808 071 1 962 307 1 862 701 2 932 093 3 774 435 3 211 755
2 Működési kiadások 2 190 548 3 080 770 2 250 566 10 920 10 923 5 208 1 743 071 1 890 407 1 803 027 2 627 736 3 348 337 2 813 279
3 Személyi juttatások 609 928 620 685 453 373 8 598 8 598 4 108 583 992 611 958 585 770 941 507 1 008 334 898 980
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 162 939 165 847 135 359 2 322 2 322 1 100 153 508 181 746 169 838 263 622 269 086 265 869
5 Dologi kiadások 1 354 681 1 671 870 1 044 501 3 1 005 571 1 087 385 1 038 101 1 392 568 1 878 573 1 456 086
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 10 039 10 061 10 061
7 Egyéb működési célú kiadások 63 000 622 368 617 333 0 0 0 0 9 318 9 318 20 000 182 283 182 283
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 63 000 65 344 60 309
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 557 024 557 024 9 318 9 318 20 000 182 283 182 283
14 Felhalmozási kiadások 327 043 810 136 793 897 0 0 0 65 000 71 900 59 674 304 357 426 098 398 476
15 Beruházások 30 069 279 048 273 037 0 0 0 65 000 71 900 59 674 216 553 232 512 210 179
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 4 857 4 855
18 Intézményi beruházások 23 676 219 724 215 134 51 180 56 613 47 082 170 514 177 817 160 864
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 6 393 59 324 57 903 13 820 15 287 12 592 46 039 49 838 44 460
21 Felújítások 296 974 531 088 520 860 0 0 0 0 0 0 87 804 193 586 188 297
22 Intézményi felújítások 86 200 263 061 262 751 34 646 101 588 97 599
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 147 638 155 119 147 375 34 491 58 382 58 382
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 63 136 112 908 110 734 18 667 33 616 32 316
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 2 517 591 3 890 906 3 894 809 10 920 10 923 5 208 1 808 071 1 962 307 1 952 105 2 932 093 3 774 435 3 766 824
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 11 518 18 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 11 518 18
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 99 975 99 975 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 99 975 99 975
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek 217 987 218 587 228 459 421 239 421 239 411 309 260 553 260 553 243 631
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 60 60
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 60 60
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 2 299 604 3 560 826 3 566 357 10 920 10 923 5 208 1 386 832 1 541 068 1 540 796 2 671 540 3 513 822 3 523 133
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele 1 140 161 1 140 161 126 708 126 708 735 886 735 886
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 2 299 604 2 420 665 2 426 196 10 920 10 923 5 208 1 386 832 1 414 360 1 414 088 2 671 540 2 777 936 2 787 247
63 - működési célra 2 112 104 2 223 665 2 229 380 10 920 10 923 5 208 1 386 832 1 414 360 1 414 088 2 627 736 2 706 935 2 716 248
64 - felhalmozási célra 187 500 197 000 196 816 43 804 71 001 70 999
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 240 240 219 3 3 2 326 326 280 442 442 411
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 240 240 219 3 3 2 326 326 280 442 442 411
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
390401 390411 390421
Mozaik gazdasági Szervezet Fővárosi Önkormányzat Óvodája Cseppkő Óvoda
Címrend
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 84 85 86 87 88 89 90 91 92
1 KIADÁSOK 1 043 506 2 249 368 2 108 524 90 642 90 155 90 101 46 630 46 004 46 001
2 Működési kiadások 948 326 2 070 112 1 988 164 90 642 90 155 90 101 46 630 46 004 46 001
3 Személyi juttatások 279 126 287 021 264 754 70 171 70 802 70 751 34 889 35 139 35 139
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 75 362 79 330 63 508 20 471 19 350 19 350 11 741 10 862 10 862
5 Dologi kiadások 504 897 560 681 545 689 3 3
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 88 941 89 861 60 994
7 Egyéb működési célú kiadások 0 1 053 219 1 053 219 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 1 053 219 1 053 219
14 Felhalmozási kiadások 95 180 179 256 120 360 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 30 180 50 104 50 098 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások 23 764 39 452 39 447
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 6 416 10 652 10 651
21 Felújítások 15 000 79 152 70 262 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások 50 513 43 513
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 11 811 11 811 11 811
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 3 189 16 828 14 938
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 50 000 50 000 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 50 000 50 000
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 1 043 506 2 249 368 2 242 848 90 642 90 155 90 101 46 630 46 004 46 001
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 400 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 400
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek 119 340 146 092 146 271
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 50 000 50 000 42 450 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 50 000 50 000 42 450
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 874 166 2 053 276 2 053 727 90 642 90 155 90 101 46 630 46 004 46 001
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele 1 165 251 1 165 251
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 874 166 888 025 888 476 90 642 90 155 90 101 46 630 46 004 46 001
63 - működési célra 859 166 873 025 873 476 90 642 90 155 90 101 46 630 46 004 46 001
64 - felhalmozási célra 15 000 15 000 15 000
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 128 126 126 19 19 19 12 12 12
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 128 126 126 19 19 19 12 12 12
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
390431 390501 300000
Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Étkezési Szolgáltató Köznevelési intézmények összesen
Címrend Központ Gazdasági Szervezet
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 93 94 95 96 97 98 99 100 101
1 KIADÁSOK 0 21 193 20 802 771 172 1 392 316 1 220 579 9 220 625 13 437 607 11 610 134
2 Működési kiadások 0 21 193 20 802 741 672 1 329 629 1 167 972 8 399 545 11 887 530 10 185 120
3 Személyi juttatások 16 689 16 335 253 193 258 754 227 330 2 781 404 2 917 980 2 556 540
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 4 501 4 464 76 063 78 236 71 081 766 028 811 280 741 431
5 Dologi kiadások 3 3 412 416 436 101 313 023 4 670 133 5 634 622 4 397 403
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 98 980 99 922 71 055
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 556 538 556 538 83 000 2 423 726 2 418 691
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 63 000 65 344 60 309
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 556 538 556 538 20 000 2 358 382 2 358 382
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 29 500 62 687 52 607 821 080 1 550 077 1 425 014
15 Beruházások 0 0 0 6 350 51 880 46 505 348 152 685 444 639 493
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 4 857 4 855
18 Intézményi beruházások 5 000 40 850 36 618 274 134 534 456 499 145
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 1 350 11 030 9 887 74 018 146 131 135 493
21 Felújítások 0 0 0 23 150 10 807 6 102 422 928 814 633 785 521
22 Intézményi felújítások 18 228 8 509 4 950 139 074 423 671 408 813
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 193 940 225 312 217 568
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 4 922 2 298 1 152 89 914 165 650 159 140
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 50 000 50 000 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 50 000 50 000 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 0 21 193 20 802 771 172 1 392 316 1 342 924 9 220 625 13 437 607 13 361 622
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 11 518 418
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 11 518 418
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 99 975 99 975
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 99 975 99 975
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 275 421 275 421 226 029 1 294 540 1 321 892 1 255 699
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 60 60
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 60 60
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 50 000 50 000 42 450
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 50 000 50 000 42 450
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 0 21 193 20 802 495 751 1 116 895 1 116 895 7 876 085 11 954 162 11 963 020
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 615 699 615 699 0 3 783 705 3 783 705
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 21 193 20 802 495 751 501 196 501 196 7 876 085 8 170 457 8 179 315
63 - működési célra 21 193 20 802 495 751 501 196 501 196 7 629 781 7 887 456 7 896 500
64 - felhalmozási célra 246 304 283 001 282 815
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 0 9 14 118 118 105 1 288 1 295 1 188
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 9 14 118 118 105 1 288 1 295 1 188
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
511501 511502 511500 520101
Bartók Béla Emlékház Bartók Béla Emlékház Bartók Béla Emlékház Fővárosi Roma Oktatási és
Címrend összesen Kulturális Központ
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114
1 KIADÁSOK 45 741 34 921 33 512 300 0 0 46 041 34 921 33 512 75 698 47 183 44 462
2 Működési kiadások 45 276 34 456 33 047 300 0 0 45 576 34 456 33 047 75 317 47 106 44 399
3 Személyi juttatások 26 299 15 932 15 932 26 299 15 932 15 932 32 690 20 534 17 839
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 6 588 4 348 4 348 6 588 4 348 4 348 8 030 4 711 4 699
5 Dologi kiadások 12 389 13 621 12 302 300 12 689 13 621 12 302 34 597 21 861 21 861
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 0 555 465 0 0 0 0 555 465 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 90 0 90 0
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 465 465 0 465 465
14 Felhalmozási kiadások 465 465 465 0 0 0 465 465 465 381 77 63
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 381 77 63
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0
18 Intézményi beruházások 0 0 0 300 61 50
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0 81 16 13
21 Felújítások 465 465 465 0 0 0 465 465 465 0 0 0
22 Intézményi felújítások 0 0 0
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 366 366 366 366 366 366
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 99 99 99 99 99 99
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 45 541 34 921 35 416 500 0 0 46 041 34 921 35 416 75 698 47 183 47 488
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 1 350 1 350 0 0 0 0 1 350 1 350 0 0 300
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 1 350 1 350 0 1 350 1 350 300
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 10 812 5 902 6 397 500 11 312 5 902 6 397 5 000 2 650 2 655
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 34 729 27 669 27 669 0 0 0 34 729 27 669 27 669 70 698 44 533 44 533
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 5 003 5 003 0 5 003 5 003 5 142 5 142
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 34 729 22 666 22 666 0 0 0 34 729 22 666 22 666 70 698 39 391 39 391
63 - működési célra 34 264 22 201 22 201 34 264 22 201 22 201 70 698 39 391 39 391
64 - felhalmozási célra 465 465 465 465 465 465
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 7 0 0 0 0 0 7 0 0 14 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 7 7 0 0 14
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
530101 530102 530100 540101
Budapesti Művelődési Központ Budapesti Művelődési Központ Budapesti Művelődési Központ Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Címrend összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126
1 KIADÁSOK 137 582 97 805 91 107 5 715 2 868 2 868 143 297 100 673 93 975 1 967 914 2 202 608 2 114 056
2 Működési kiadások 136 820 95 543 89 987 5 715 2 868 2 868 142 535 98 411 92 855 1 802 580 1 957 400 1 915 313
3 Személyi juttatások 88 486 37 715 35 677 88 486 37 715 35 677 1 046 832 1 082 233 1 082 232
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 22 212 16 204 12 686 22 212 16 204 12 686 293 723 310 078 303 985
5 Dologi kiadások 26 122 18 589 18 589 5 715 2 868 2 868 31 837 21 457 21 457 461 425 515 134 479 141
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 0 23 035 23 035 0 0 0 0 23 035 23 035 600 49 955 49 955
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 23 035 23 035 0 23 035 23 035
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 450 450 450
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0 150 161 161
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 0 0 49 344 49 344
14 Felhalmozási kiadások 762 2 262 1 120 0 0 0 762 2 262 1 120 165 334 245 208 198 743
15 Beruházások 762 2 262 1 120 0 0 0 762 2 262 1 120 165 334 245 208 198 743
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0 17 247 12 523
18 Intézményi beruházások 600 1 781 878 600 1 781 878 148 200 198 331 168 590
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 162 481 242 162 481 242 17 134 29 630 17 630
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások 0 0 0
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 137 582 97 805 96 216 5 715 2 868 2 868 143 297 100 673 99 084 1 949 549 2 184 243 2 140 740
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 5 000 5 297 5 297 0 0 0 5 000 5 297 5 297 15 000 41 595 41 065
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 5 000 5 297 5 297 5 000 5 297 5 297 15 000 41 595 41 065
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 27 785 13 899 12 310 5 715 2 868 2 868 33 500 16 767 15 178 407 521 425 490 393 723
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 11 000 5 889 5 889 0 0 0 11 000 5 889 5 889 0 4 833 4 870
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 11 000 5 889 5 889 11 000 5 889 5 889 4 833 4 870
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 93 797 72 720 72 720 0 0 0 93 797 72 720 72 720 1 527 028 1 712 325 1 701 082
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 26 759 26 759 0 26 759 26 759 88 567 88 567
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 93 797 45 961 45 961 0 0 0 93 797 45 961 45 961 1 527 028 1 623 758 1 612 515
63 - működési célra 93 797 45 961 45 961 93 797 45 961 45 961 1 527 028 1 603 758 1 612 515
64 - felhalmozási célra 0 0 0 20 000
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 33 16 0 0 0 0 33 16 0 405 420 420
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 33 16 0 33 16 0 405 420 420
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
540102 540111 540100 550101
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapesti Művelődési KÖzpont Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapesti Történeti Múzeum
Címrend összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138
1 KIADÁSOK 58 255 94 127 89 093 0 32 023 28 423 2 026 169 2 328 758 2 231 572 1 548 522 2 088 153 1 666 830
2 Működési kiadások 58 255 94 127 89 093 0 32 023 28 423 1 860 835 2 083 550 2 032 829 1 446 388 1 860 027 1 532 603
3 Személyi juttatások 6 500 20 000 19 386 25 338 22 441 1 053 332 1 127 571 1 124 059 698 052 759 110 737 666
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 1 755 5 255 4 860 6 682 5 979 295 478 322 015 314 824 200 381 208 580 202 541
5 Dologi kiadások 50 000 68 872 64 847 3 3 511 425 584 009 543 991 547 678 863 539 563 675
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 600 49 955 49 955 277 28 798 28 721
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 450 450 450
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 150 161 161 277 277 200
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 49 344 49 344 28 521 28 521
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 165 334 245 208 198 743 102 134 228 126 134 227
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 165 334 245 208 198 743 56 186 177 902 104 863
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 17 247 12 523 25 886 60 249 25 881
18 Intézményi beruházások 148 200 198 331 168 590 18 992 83 292 58 231
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 17 134 29 630 17 630 11 308 34 361 20 751
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 45 948 50 224 29 364
22 Intézményi felújítások 0 0 0 6 299 7 304 350
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0 29 880 32 242 22 771
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0 9 769 10 678 6 243
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 76 620 112 492 145 037 0 32 023 23 314 2 026 169 2 328 758 2 309 091 1 548 522 2 088 153 2 002 535
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 15 000 41 595 41 065 35 000 35 090 17 865
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 15 000 41 595 41 065 35 000 35 090 17 865
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 000 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 8 000
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 76 620 83 492 116 037 484 141 508 982 509 760 543 350 558 549 547 683
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0 30 30
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 4 833 4 870 3 687 9 450 9 450
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 4 833 4 870 3 687 9 450 9 450
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 0 29 000 29 000 0 32 023 23 314 1 527 028 1 773 348 1 753 396 966 485 1 477 034 1 427 507
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 88 567 88 567 335 698 335 698
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 29 000 29 000 0 32 023 23 314 1 527 028 1 684 781 1 664 829 966 485 1 141 336 1 091 809
63 - működési célra 29 000 29 000 32 023 23 314 1 527 028 1 664 781 1 664 829 895 661 1 029 639 1 029 639
64 - felhalmozási célra 0 20 000 0 70 824 111 697 62 170
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 3 3 3 0 18 16 408 441 439 258 261 261
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 3 3 3 18 16 408 441 439 258 261 261
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
550102 550111 550100 560101
Budapesti Történeti Múzeum Bartók Béla Emlékház Budapesti Történeti Múzeum Budapest Főváros Levéltára
Címrend összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150
1 KIADÁSOK 24 130 48 552 16 266 0 10 967 10 967 1 572 652 2 147 672 1 694 063 599 985 762 906 678 110
2 Működési kiadások 10 150 34 572 10 050 0 10 967 10 967 1 456 538 1 905 566 1 553 620 588 825 724 003 663 576
3 Személyi juttatások 6 130 6 130 5 885 8 632 8 632 704 182 773 872 752 183 338 802 396 057 382 599
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 1 755 1 755 1 600 2 332 2 332 202 136 212 667 206 473 95 768 110 191 106 398
5 Dologi kiadások 2 115 26 537 2 415 3 3 549 793 890 079 566 093 154 255 217 755 174 579
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 150 150 150 0 0 0 427 28 948 28 871 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 150 150 150 150 150 150
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 277 277 200
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 28 521 28 521
14 Felhalmozási kiadások 13 980 13 980 6 216 0 0 0 116 114 242 106 140 443 11 160 38 903 14 534
15 Beruházások 13 980 13 980 6 216 0 0 0 70 166 191 882 111 079 6 080 34 272 13 193
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 25 886 60 249 25 881
18 Intézményi beruházások 11 008 11 008 4 895 30 000 94 300 63 126 4 787 26 670 10 595
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 2 972 2 972 1 321 14 280 37 333 22 072 1 293 7 602 2 598
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 45 948 50 224 29 364 5 080 4 631 1 341
22 Intézményi felújítások 6 299 7 304 350 4 000 3 363 1 056
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 29 880 32 242 22 771
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 9 769 10 678 6 243 1 080 1 268 285
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 24 130 48 552 53 740 0 10 967 10 970 1 572 652 2 147 672 2 067 245 599 985 762 906 732 314
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 35 000 35 090 17 865 5 239 35 494 16 103
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 35 000 35 090 17 865 5 239 35 494 16 103
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 8 000 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 8 000 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 24 130 48 552 53 740 567 480 607 101 601 423 38 784 66 210 63 189
51 Felhalmozási bevételek 0 30 30
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 3 687 9 450 9 450 11 617 21 617 13 385
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 3 687 9 450 9 450 11 617 21 617 13 385
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 100 152
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0 100 152
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 10 967 10 970 966 485 1 488 001 1 438 477 544 345 639 485 639 485
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 335 698 335 698 87 471 87 471
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 10 967 10 970 966 485 1 152 303 1 102 779 544 345 552 014 552 014
63 - működési célra 10 967 10 970 895 661 1 040 606 1 040 609 544 345 552 014 552 014
64 - felhalmozási célra 70 824 111 697 62 170
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 0 0 0 0 4 4 258 265 265 115 115 108
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 4 4 258 265 265 115 115 108
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
570101 570102 570100
Fővárosi Állat- és Növénykert Fővárosi Állat- és Növénykert Fővárosi Állat- és Növénykert
Címrend összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 151 152 153 154 155 156 157 158 159
1 KIADÁSOK 3 064 866 4 611 336 3 590 950 474 000 673 800 147 369 3 538 866 5 285 136 3 738 319
2 Működési kiadások 2 343 656 2 720 229 2 680 052 11 800 11 800 11 800 2 355 456 2 732 029 2 691 852
3 Személyi juttatások 548 542 636 899 615 320 548 542 636 899 615 320
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 157 329 182 081 172 845 157 329 182 081 172 845
5 Dologi kiadások 1 631 285 1 893 127 1 884 089 11 800 11 800 11 800 1 643 085 1 904 927 1 895 889
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 6 500 8 122 7 798 0 0 0 6 500 8 122 7 798
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 6 500 8 122 7 798 6 500 8 122 7 798
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 0 0
14 Felhalmozási kiadások 721 210 1 891 107 910 898 462 200 662 000 135 569 1 183 410 2 553 107 1 046 467
15 Beruházások 721 210 1 889 107 908 898 462 200 662 000 135 569 1 183 410 2 551 107 1 044 467
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 200 524 980 524 302 935 462 200 662 000 135 569 662 724 1 642 524 438 504
18 Intézményi beruházások 157 480 403 559 402 799 157 480 403 559 402 799
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 363 206 505 024 203 164 363 206 505 024 203 164
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások 0 0 0
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 2 000 2 000 0 0 0 0 2 000 2 000
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 2 000 2 000 0 2 000 2 000
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 2 942 046 4 488 516 3 624 280 596 820 796 620 308 198 3 538 866 5 285 136 3 932 478
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 16 290 17 253 0 0 0 0 16 290 17 253
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 16 290 17 253 0 16 290 17 253
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 46 266 46 385 0 0 0 0 46 266 46 385
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 46 266 46 385 0 46 266 46 385
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 2 345 087 2 555 171 2 357 840 134 620 134 620 172 629 2 479 707 2 689 791 2 530 469
51 Felhalmozási bevételek 1 941 1 942 0 1 941 1 942
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 161 165 0 0 0 0 161 165
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 161 165 0 161 165
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 1 000 2 000 11 597 0 0 0 1 000 2 000 11 597
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 1 000 1 000 1 597 1 000 1 000 1 597
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 1 000 10 000 0 1 000 10 000
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 595 959 1 866 687 1 189 098 462 200 662 000 135 569 1 058 159 2 528 687 1 324 667
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 474 236 474 236 0 474 236 474 236
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 595 959 1 392 451 714 862 462 200 662 000 135 569 1 058 159 2 054 451 850 431
63 - működési célra 395 435 411 927 411 927 395 435 411 927 411 927
64 - felhalmozási célra 200 524 980 524 302 935 462 200 662 000 135 569 662 724 1 642 524 438 504
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 186 186 178 0 0 0 186 186 178
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 186 186 178 186 186 178
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
510000-570000 580201 580202
Kulturális intézmények Budapesti Sportszolgáltató Budapesti Sportszolgáltató
Címrend összesen Központ Központ
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 160 161 162 163 164 165 166 167 168
1 KIADÁSOK 8 002 708 10 707 249 8 514 013 406 069 518 108 477 263 502 724 481 600 476 774
2 Működési kiadások 6 525 082 7 625 121 7 112 178 385 749 482 290 441 868 91 120 91 120 121 452
3 Személyi juttatások 2 792 333 3 008 580 2 943 609 135 871 132 947 112 117 17 785 17 785 30 982
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 787 541 852 217 822 273 36 482 35 694 30 622 4 802 4 802 7 417
5 Dologi kiadások 2 937 681 3 653 709 3 236 172 213 396 313 649 299 129 68 533 68 533 83 053
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 7 527 110 615 110 124 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 23 125 23 035
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 600 600 600
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 6 927 8 560 8 159
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 78 330 78 330
14 Felhalmozási kiadások 1 477 626 3 082 128 1 401 835 20 320 35 818 35 395 411 604 390 480 355 322
15 Beruházások 1 426 133 3 024 808 1 368 665 10 160 25 658 24 848 409 699 389 528 355 322
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 688 610 1 720 020 476 908 316 224 300 341 276 895
18 Intézményi beruházások 341 367 724 702 646 038 8 000 20 203 19 699 6 374 6 374 2 887
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 396 156 580 086 245 719 2 160 5 455 5 149 87 101 82 813 75 540
21 Felújítások 51 493 55 320 31 170 10 160 10 160 10 547 1 905 952 0
22 Intézményi felújítások 10 299 10 667 1 406 8 000 8 000 8 305 1 500 750
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 30 246 32 608 23 137
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 10 948 12 045 6 627 2 160 2 160 2 242 405 202
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 2 000 2 000 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 2 000 2 000
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 8 002 708 10 707 249 9 223 116 384 636 496 675 480 790 524 157 503 033 476 774
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 60 239 135 116 99 233 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 60 239 135 116 99 233
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 54 266 46 385 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 54 266 46 385
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 3 619 924 3 897 403 3 729 071 326 414 326 414 309 921 121 600 121 600 108 032
51 Felhalmozási bevételek 0 1 971 1 972
52 Működési célú átvett pénzeszközök 26 304 41 950 33 759 0 0 796 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 26 304 41 950 33 759 796
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 1 000 2 100 11 749 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 1 000 1 100 1 749
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 1 000 10 000
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 4 295 241 6 574 443 5 300 947 58 222 170 261 170 073 402 557 381 433 368 742
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 1 022 876 1 022 876 91 451 91 451
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 4 295 241 5 551 567 4 278 071 58 222 78 810 78 622 402 557 381 433 368 742
63 - működési célra 3 561 228 3 776 881 3 776 932 58 222 78 810 78 622 953
64 - felhalmozási célra 734 013 1 774 686 501 139 401 604 381 433 368 742
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 1 021 1 023 990 37 37 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 1 021 1 023 990 37 37
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
580200 500000 100100-599999
Budapesti Sportszolgáltató Kulturális és sport intézmények Önállóan gazdálkodó
Címrend Központ összesen összesen önkormányzati intézmények
összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 169 170 171 172 173 174 175 176 177
1 KIADÁSOK 908 793 999 708 954 037 8 911 501 11 706 957 9 468 050 35 157 313 45 349 368 40 731 609
2 Működési kiadások 476 869 573 410 563 320 7 001 951 8 198 531 7 675 498 31 838 224 39 344 569 36 315 801
3 Személyi juttatások 153 656 150 732 143 099 2 945 989 3 159 312 3 086 708 13 123 959 14 120 138 13 458 223
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 41 284 40 496 38 039 828 825 892 713 860 312 3 678 651 3 966 203 3 767 398
5 Dologi kiadások 281 929 382 182 382 182 3 219 610 4 035 891 3 618 354 14 805 360 17 589 451 15 466 510
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 0 0 0 113 427 123 836 84 456
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 7 527 110 615 110 124 116 827 3 544 941 3 539 214
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0 0 0 0 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 0 23 125 23 035 63 000 88 469 83 344
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 600 600 600 600 4 280 4 280
11 Tartalékok 0 0 0 0 0 0 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0 6 927 8 560 8 159 6 927 8 560 8 159
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 0 0 0 78 330 78 330 46 300 3 443 632 3 443 431
14 Felhalmozási kiadások 431 924 426 298 390 717 1 909 550 3 508 426 1 792 552 3 319 089 6 004 799 3 955 808
15 Beruházások 419 859 415 186 380 170 1 845 992 3 439 994 1 748 835 2 483 486 4 684 065 2 861 482
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 316 224 300 341 276 895 1 004 834 2 020 361 753 803 1 011 961 2 039 074 765 879
18 Intézményi beruházások 14 374 26 577 22 586 355 741 751 279 668 624 850 587 1 733 008 1 557 301
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0 0 0 0 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 89 261 88 268 80 689 485 417 668 354 326 408 620 938 911 983 538 302
21 Felújítások 12 065 11 112 10 547 63 558 66 432 41 717 783 551 1 263 489 1 087 081
22 Intézményi felújítások 9 500 8 750 8 305 19 799 19 417 9 711 341 015 682 537 587 100
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0 30 246 32 608 23 137 276 220 322 158 279 297
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 2 565 2 362 2 242 13 513 14 407 8 869 166 316 258 794 220 684
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 2 000 2 000 52 052 57 245 7 245
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0 0 2 000 2 000 52 052 57 245 7 245
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 0 0 0 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 0 0 0 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 0 0 0 0 0 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 0 0 0 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 460 000
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0 0 0 0 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0 0 0 0 0 0 460 000
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0 0 0 0 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0 0 0 0 0 0 0
38 BEVÉTELEK 908 793 999 708 957 564 8 911 501 11 706 957 10 180 680 35 157 313 45 349 368 44 108 555
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 60 239 135 116 99 233 492 153 659 508 598 152
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0 0 0 0 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0 0 0 0 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 60 239 135 116 99 233 492 153 659 508 598 152
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 54 266 46 385 0 154 241 146 360
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 0 54 266 46 385 0 154 241 146 360
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0
50 Működési bevételek 448 014 448 014 417 953 4 067 938 4 345 417 4 147 024 12 955 815 13 848 473 13 802 141
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0 0 1 971 1 972 1 500 4 564 4 565
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 796 26 304 41 950 34 555 173 304 206 849 199 459
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 796 26 304 41 950 34 555 173 304 206 849 199 459
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 1 000 2 100 11 749 55 366 57 506 59 005
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0 1 000 1 100 1 749 55 366 56 506 49 005
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 1 000 10 000 0 1 000 10 000
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 460 779 551 694 538 815 4 756 020 7 126 137 5 839 762 21 479 175 30 418 227 29 298 873
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0 0 0 0 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 91 451 91 451 0 1 114 327 1 114 327 0 6 548 192 6 548 192
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 460 779 460 243 447 364 4 756 020 6 011 810 4 725 435 21 479 175 23 870 035 22 550 681
63 - működési célra 59 175 78 810 78 622 3 620 403 3 855 691 3 855 554 20 022 119 21 334 655 21 343 003
64 - felhalmozási célra 401 604 381 433 368 742 1 135 617 2 156 119 869 881 1 457 056 2 535 380 1 207 678
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0 0 0 0 0 0 200 000
66 Létszám 37 37 0 1 058 1 060 990 5 591 5 600 4 952
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 37 37 0 1 058 1 060 990 5 531 5 540 4 922
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 60 60 30
ezer Ft
710301 710501 710601 710701
Gazdasági és ellátási feladatok Hivatali informatikai feladatok Hivatal által fizetett Hivatali perköltség, adók,
Címrend kártérítés, kárpótlás illetékek kiadásai
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196
1 KIADÁSOK 877 901 1 058 947 625 366 655 440 798 251 588 240 3 682 3 682 3 682 9 320 9 320 8 888
2 Működési kiadások 688 099 818 712 539 054 655 440 797 518 587 508 3 682 3 682 3 682 9 320 9 320 8 888
3 Személyi juttatások 11 000 11 000 14 009 1 600 2 555 1 400
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 5 200 5 200 3 394 400 684 340
5 Dologi kiadások 671 899 802 512 521 650 653 440 794 279 585 767 9 320 9 320 8 888
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 3 682 3 682 3 682 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 3 682 3 682 3 682
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 189 802 240 235 86 312 0 733 732 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 19 933 16 106 0 733 732 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások 15 695 12 682 577 577
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 4 238 3 424 156 156
21 Felújítások 189 802 220 302 70 206 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 149 450 173 466 55 281
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 40 352 46 836 14 926
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 877 901 1 058 947 625 366 655 440 798 251 588 240 3 682 3 682 3 682 9 320 9 320 8 888
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek 4 200 4 200 11 340 0 50
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 873 701 1 054 747 614 026 655 440 798 251 588 240 3 682 3 682 3 682 9 320 9 320 8 838
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele 150 426 150 426 94 698 94 698
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 873 701 904 321 463 600 655 440 703 553 493 542 3 682 3 682 3 682 9 320 9 320 8 838
63 - működési célra 683 899 684 019 393 394 655 440 703 553 493 542 3 682 3 682 3 682 9 320 9 320 8 838
64 - felhalmozási célra 189 802 220 302 70 206
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
710802 710901 710902 710900
Hivatali vezetők személyi Igazgatási apparátus kiadásai Igazgatási apparátus kiadásai Igazgatási apparátus kiadásai
Címrend reprezentációs kiadásai és egyéb összesen
szolgáltatások
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208
1 KIADÁSOK 13 859 13 859 11 241 5 394 193 5 084 206 4 374 284 812 092 1 125 133 901 012 6 206 285 6 209 339 5 275 297
2 Működési kiadások 13 859 13 859 11 241 5 394 193 5 084 206 4 374 284 812 092 1 125 133 901 012 6 206 285 6 209 339 5 275 297
3 Személyi juttatások 7 500 7 500 5 928 4 155 072 3 902 087 3 377 052 602 533 856 585 693 643 4 757 605 4 758 672 4 070 695
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 4 687 4 687 3 804 1 177 232 1 118 760 960 336 204 698 263 148 205 084 1 381 930 1 381 908 1 165 420
5 Dologi kiadások 1 672 1 672 1 509 56 889 57 759 31 867 4 861 5 400 2 285 61 750 63 159 34 153
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 5 000 5 600 5 029 0 0 0 5 000 5 600 5 029
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 600 600 0 600 600
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 5 000 5 000 4 429 5 000 5 000 4 429
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0
18 Intézményi beruházások 0 0 0
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások 0 0 0
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 13 859 13 859 11 241 5 394 193 5 084 206 4 374 285 812 092 1 125 133 901 012 6 206 285 6 209 339 5 275 296
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 0 4 658 38 0 0 4 695
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 13 859 13 859 11 241 5 394 193 5 084 206 4 369 627 812 092 1 125 133 900 974 6 206 285 6 209 339 5 270 601
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 37 083 37 083 15 131 15 131 0 52 214 52 214
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 13 859 13 859 11 241 5 394 193 5 047 123 4 332 544 812 092 1 110 002 885 843 6 206 285 6 157 125 5 218 387
63 - működési célra 13 859 13 859 11 241 5 394 193 5 047 123 4 332 544 812 092 1 110 002 885 843 6 206 285 6 157 125 5 218 387
64 - felhalmozási célra 0 0 0
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 0 0 0 848 770 701 0 0 0 848 770 701
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 848 770 701 848 770 701
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
711002 711102 711202 711302
Hivatali rendezvények marketing Városházi reprezentációra, ajándékra Külföldi kiutazások költségeire Főpolgármesteri Iroda kerete
Címrend tevékenységére, nyomtatott
sajtóban való megjelentetésre
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220
1 KIADÁSOK 145 000 148 175 22 866 44 871 54 123 39 009 42 181 53 478 37 848 5 000 5 000 0
2 Működési kiadások 145 000 148 175 22 866 44 871 54 123 39 009 42 181 53 478 37 848 5 000 5 000 0
3 Személyi juttatások 21 978 23 016 17 660 10 283 9 415 4 784
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 8 689 9 305 9 540 3 106 2 741 964
5 Dologi kiadások 145 000 148 175 22 866 14 204 21 802 11 809 28 792 41 322 32 100 5 000 5 000
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 145 000 148 175 22 866 44 871 54 123 39 009 42 181 53 478 37 848 5 000 5 000 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek 0 238
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 145 000 148 175 22 866 44 871 54 123 39 009 42 181 53 478 37 610 5 000 5 000 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele 3 175 3 175 2 453 2 453 7 021 7 021
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 145 000 145 000 19 691 44 871 51 670 36 556 42 181 46 457 30 589 5 000 5 000 0
63 - működési célra 145 000 145 000 19 691 44 871 51 670 36 556 42 181 46 457 30 589 5 000 5 000
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
711402 711501 711602 711701
Adóügyi feladatok ellátását Központi irattár költségeire Belföldi kiküldetés kiadásai Szaklapok, szakkönyvek beszerzésére,
Címrend végző dolgozók Fővárosi Közlöny előállítására
érdekeltségi alapja
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232
1 KIADÁSOK 141 750 209 162 135 039 5 102 5 102 0 688 688 19 19 727 26 814 11 987
2 Működési kiadások 141 750 209 162 135 039 5 102 5 102 0 688 688 19 19 727 26 814 11 987
3 Személyi juttatások 111 615 164 695 106 330 251 251 4
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 30 135 44 467 28 709 8 8 1
5 Dologi kiadások 5 102 5 102 429 429 14 19 727 26 814 11 987
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 141 750 209 162 135 039 5 102 5 102 9 688 688 19 19 727 26 814 11 987
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek 9 0 1 500 1 500 1 203
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 141 750 209 162 135 039 5 102 5 102 0 688 688 19 18 227 25 314 10 784
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele 67 412 67 412 6 901 6 901
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 141 750 141 750 67 627 5 102 5 102 0 688 688 19 18 227 18 413 3 883
63 - működési célra 141 750 141 750 67 627 5 102 5 102 688 688 19 18 227 18 413 3 883
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
711802 711902 712001 712403
Brüsszeli Képviselet kiadásai Dolgozók lakásépítésére, vásárlására Hivatali pénzügytechnikai feladatok Adó Főosztály kiadásai
Címrend folyósított kölcsön
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244
1 KIADÁSOK 44 960 44 960 27 520 21 425 41 977 32 392 60 000 1 169 255 1 157 340 576 841 618 693 569 047
2 Működési kiadások 44 960 44 960 27 520 425 741 406 60 000 1 169 255 1 157 340 576 841 618 693 569 047
3 Személyi juttatások 13 000 13 000 9 224 451 775 484 709 445 284
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 3 510 3 510 1 963 125 066 133 984 123 763
5 Dologi kiadások 28 450 28 450 16 332 425 741 406 60 000 54 000 42 085 0
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 1 115 255 1 115 255 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 1 115 255 1 115 255
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 21 000 41 236 31 986 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 21 000 41 236 31 986 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 21 000 41 236 31 986
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 44 960 44 960 27 520 21 425 41 977 44 667 60 000 1 169 255 3 021 222 576 841 618 693 569 047
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek 20 15 4 918
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 21 000 21 000 24 100 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 21 000 21 000 24 100
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 44 960 44 960 27 500 425 20 977 20 552 60 000 1 169 255 3 016 304 576 841 618 693 569 047
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele 20 552 20 552 1 115 255 1 115 255 680 680
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 44 960 44 960 27 500 425 425 0 60 000 54 000 1 901 049 576 841 618 013 568 367
63 - működési célra 44 960 44 960 27 500 425 425 60 000 54 000 1 901 049 576 841 618 013 568 367
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 105 105 103
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 105 105 103
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
712503 712602 712702 712902
Adóigazgatási feladatokra Munkáltatói lakáskölcsön Munkáltatói lakáskölcsön Urbact Program
Címrend (Egészségügy) (Szociálpolitika)
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256
1 KIADÁSOK 182 975 186 449 132 939 350 2 157 250 0 53 25 0 164 166
2 Működési kiadások 182 975 186 449 132 939 350 970 250 0 53 25 0 164 166
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások 182 975 186 449 132 939 350 970 250 53 25 164 166
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 1 187 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 1 187 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 1 187 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 182 975 186 449 132 939 350 2 157 3 162 0 53 58 0 164 166
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek 50 0
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 1 305 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 1 305
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 182 975 186 449 132 939 350 2 157 1 807 0 53 58 0 164 166
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele 4 034 4 034 1 807 1 807 53 53 164 164
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 182 975 182 415 128 905 350 350 0 0 0 5 0 0 2
63 - működési célra 182 975 182 415 128 905 350 350 5 2
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
713301 713701 710000 720401
2014. évi önkormányzati Időközi választások Hivatali feladatok Csótány-, patkányirtás ellenőrzésére
Címrend képviselő választás összesen egyéb szolgáltatásokra
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268
1 KIADÁSOK 0 2 286 2 286 463 876 878 9 057 820 10 662 810 8 682 324 17 305 19 808 17 305
2 Működési kiadások 0 2 286 2 286 463 876 878 8 847 018 10 379 419 8 563 293 17 305 19 808 17 305
3 Személyi juttatások 1 800 1 800 365 635 636 5 386 972 5 477 248 4 677 755
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 486 486 98 214 215 1 562 829 1 587 194 1 338 600
5 Dologi kiadások 27 27 1 888 535 2 190 440 1 422 973 17 305 19 808 17 305
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 8 682 1 124 537 1 123 966 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 3 682 4 282 4 282
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 5 000 1 120 255 1 119 684
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 210 802 283 391 119 030 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 20 666 16 838 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0
18 Intézményi beruházások 0 16 272 13 258
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 0 4 394 3 580
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 189 802 220 302 70 206 0 0 0
22 Intézményi felújítások 0 0 0
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 149 450 173 466 55 281
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 40 352 46 836 14 926
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 21 000 42 423 31 986 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 21 000 42 423 31 986
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 0 2 286 2 286 463 876 878 9 057 820 10 662 810 10 561 437 17 305 19 808 17 305
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 463 539 540 463 539 540 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 463 539 540 463 539 540
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 5 700 5 700 22 540
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 21 000 21 000 25 405 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 21 000 21 000 25 405
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 0 2 286 2 286 0 337 338 9 030 657 10 635 571 10 512 952 17 305 19 808 17 305
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 2 286 2 286 337 337 0 1 529 468 1 529 468 2 503 2 503
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 1 9 030 657 9 106 103 8 983 484 17 305 17 305 14 802
63 - működési célra 1 8 840 855 8 885 801 8 913 278 17 305 17 305 14 802
64 - felhalmozási célra 189 802 220 302 70 206
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 953 875 804 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 953 875 804
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
720603 723401 725501 725702
Hajléktalanok aktív korú ellátása Vagyonnyilvántartási feladatok Próbautazásos taxiellenőrzés Tanácsadói szolgáltatások
Címrend
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280
1 KIADÁSOK 220 000 177 632 177 632 18 570 19 474 14 106 237 237 0 15 000 15 000 0
2 Működési kiadások 220 000 177 632 177 632 18 570 19 474 14 106 237 237 0 15 000 15 000 0
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások 18 570 19 474 14 106 237 237 15 000 15 000
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 220 000 177 632 177 632
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 220 000 177 632 177 632 18 570 19 474 14 106 237 237 0 15 000 15 000 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 220 000 177 632 177 632 18 570 19 474 14 106 237 237 0 15 000 15 000 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele 904 904
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 220 000 177 632 177 632 18 570 18 570 13 202 237 237 0 15 000 15 000 0
63 - működési célra 220 000 177 632 177 632 18 570 18 570 13 202 237 237 15 000 15 000
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
720000 740301 740302 740301
Önkormányzati feladatokhoz Hivatali beruházások Hivatali beruházások Hivatali beruházások összesen
Címrend kapcsolódó hivatali
szakmai tevékenység összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292
1 KIADÁSOK 271 112 232 151 209 043 480 698 461 827 298 902 206 163 585 753 140 770 686 861 1 047 580 439 672
2 Működési kiadások 271 112 232 151 209 043 2 247 2 247 2 065 3 011 7 485 1 396 5 258 9 732 3 461
3 Személyi juttatások 0 0 0 0 0 0
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 0 0 0 0 0 0
5 Dologi kiadások 51 112 54 519 31 411 2 247 2 247 2 065 3 011 7 485 1 396 5 258 9 732 3 461
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 220 000 177 632 177 632 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 0 0 0
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 0 0 0
11 Tartalékok 0 0 0 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 0 0 0 0 0
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 478 451 459 580 296 837 203 152 578 268 139 374 681 603 1 037 848 436 211
15 Beruházások 0 0 0 478 451 459 580 296 837 203 152 578 268 139 374 681 603 1 037 848 436 211
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0 376 733 361 874 263 580 159 962 455 257 110 027 536 695 817 131 373 608
18 Intézményi beruházások 0 0 0 0 0 0
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0 101 718 97 706 33 257 43 190 123 011 29 347 144 908 220 717 62 604
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások 0 0 0 0 0 0
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0 0 0 0
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0 0 0 0
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0 0 0 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 0 0 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0 0 0 0
38 BEVÉTELEK 271 112 232 151 209 043 480 698 461 827 298 902 206 163 585 753 140 770 686 861 1 047 580 439 672
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 0 0 0
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0 0 0 0
50 Működési bevételek 0 0 0 0 0 0
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 271 112 232 151 209 043 480 698 461 827 298 902 206 163 585 753 140 770 686 861 1 047 580 439 672
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 3 407 3 407 0 0 0
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 271 112 228 744 205 636 480 698 461 827 298 902 206 163 585 753 140 770 686 861 1 047 580 439 672
63 - működési célra 271 112 228 744 205 636 2 247 2 247 2 065 3 011 7 485 1 396 5 258 9 732 3 461
64 - felhalmozási célra 0 0 0 478 451 459 580 296 837 203 152 578 268 139 374 681 603 1 037 848 436 211
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0 0 0 0
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 0 0 0 0 0 0
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
740401 740402 740400 700000
Évközi indítású hivatali beruházások Évközi indítású hivatali beruházások Évközi indítású hivatali beruházások Főpolgármesteri Hivatali
Címrend összesen feladatok összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304
1 KIADÁSOK 12 065 0 0 41 770 0 0 53 835 0 0 10 069 628 11 942 541 9 331 039
2 Működési kiadások 0 0 0 135 0 0 135 0 0 9 123 523 10 621 302 8 775 798
3 Személyi juttatások 0 0 0 5 386 972 5 477 248 4 677 755
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 0 0 0 1 562 829 1 587 194 1 338 600
5 Dologi kiadások 135 135 0 0 1 945 040 2 254 691 1 457 845
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 220 000 177 632 177 632
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 682 1 124 537 1 123 966
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 0 0 0
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 3 682 4 282 4 282
11 Tartalékok 0 0 0 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 0 0 5 000 1 120 255 1 119 684
14 Felhalmozási kiadások 12 065 0 0 41 635 0 0 53 700 0 0 946 105 1 321 239 555 241
15 Beruházások 12 065 0 0 41 635 0 0 53 700 0 0 735 303 1 058 514 453 049
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 9 500 32 784 42 284 0 0 578 979 817 131 373 608
18 Intézményi beruházások 0 0 0 0 16 272 13 258
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 2 565 8 851 11 416 0 0 156 324 225 111 66 183
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 189 802 220 302 70 206
22 Intézményi felújítások 0 0 0 0 0 0
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0 149 450 173 466 55 280
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0 40 352 46 836 14 926
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 21 000 42 423 31 986
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0 21 000 42 423 31 986
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 0 0 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0 0 0 0
38 BEVÉTELEK 12 065 0 0 41 770 0 0 53 835 0 0 10 069 628 11 942 541 11 210 152
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 463 539 540
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 463 539 540
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0 0 0 0
50 Működési bevételek 0 0 0 5 700 5 700 22 540
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 21 000 21 000 25 405
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0 21 000 21 000 25 405
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 12 065 0 0 41 770 0 0 53 835 0 0 10 042 465 11 915 302 11 161 667
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 0 0 0 1 532 875 1 532 875
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 12 065 0 0 41 770 0 0 53 835 0 0 10 042 465 10 382 427 9 628 792
63 - működési célra 135 135 0 0 9 117 360 9 124 277 9 122 375
64 - felhalmozási célra 12 065 41 635 53 700 0 0 925 105 1 258 150 506 417
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0 0 0 0
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 953 875 804
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 0 0 0 953 875 804
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
810201 810301 810502 810601
BKK Zrt. BKK Zrt. BUDAPEST ESÉLY Budapesti Fesztivál- és Turisztikai
Címrend közösségi közlekedés Közútkezelési feladatok Nonprofit Kft. Központ Nonprofit Kft.
közlekedésszervezői feladatai
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326
1 KIADÁSOK 70 405 836 81 200 000 81 200 000 8 193 993 8 181 418 8 031 852 146 022 131 476 126 707 157 855 341 355 341 355
2 Működési kiadások 70 405 836 81 200 000 81 200 000 8 193 993 8 181 418 8 031 852 146 022 131 476 126 707 157 855 341 355 341 355
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 70 405 836 81 200 000 81 200 000 8 193 993 8 181 418 8 031 852 146 022 131 476 126 707 157 855 341 355 341 355
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 70 405 836 81 200 000 81 200 000 8 193 993 8 181 418 8 031 852 146 022 131 476 126 707 157 855 341 355 341 355
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
810701 810801 811001 811101
Szabad Tér Színház CENTRÁL Színház A lakossági nem közművel Schöpf-Merei Ágost Kórház és
Címrend Nonprofit Kft. Nonprofit Kft. összegyűjtött szennyvíz Anyavédelmi Központ Kht.
ártalmatlanítását végző társaság támogatása
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338
1 KIADÁSOK 58 680 170 680 170 680 145 000 145 000 145 000 30 500 34 165 34 091 11 141 11 141 10 419
2 Működési kiadások 58 680 170 680 170 680 145 000 145 000 145 000 30 500 34 165 34 091 11 141 11 141 10 419
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 58 680 170 680 170 680 145 000 145 000 145 000 30 500 34 165 34 091 11 141 11 141 10 419
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 58 680 170 680 170 680 145 000 145 000 145 000 30 500 34 165 34 091 11 141 11 141 10 419
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
811401 811701 811801 812001
FOK Nonprofit Kft. Thália Színház BKV Zrt. adósságtörlesztés Trafó - Kortárs Művészetek Háza
Címrend Nonprofit Kft. Nonprofit Kft.
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350
1 KIADÁSOK 35 763 35 763 35 763 221 830 268 830 268 830 0 5 500 000 5 500 000 296 903 338 903 338 902
2 Működési kiadások 35 763 35 763 35 763 221 830 268 830 268 830 0 5 500 000 5 500 000 295 022 337 022 337 022
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 35 763 35 763 35 763 221 830 268 830 268 830 0 5 500 000 5 500 000 295 022 337 022 337 022
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 35 763 35 763 35 763 221 830 268 830 268 830 5 500 000 5 500 000 295 022 337 022 337 022
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 881 1 881 1 880
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 881 1 881 1 880
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások 1 481 1 481 1 481
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 400 400 400
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
812101 812201 812501 812801
József Attila Színház Madách Színház Új Színház Örkény István Szinház
Címrend Nonprofit Kft. Nonprofit Kft. Nonprofit Kft. Nonprofit Kft.
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362
1 KIADÁSOK 266 129 356 129 356 129 205 000 233 000 233 000 316 900 413 900 413 900 343 086 463 611 463 611
2 Működési kiadások 219 611 309 611 309 611 205 000 233 000 233 000 316 900 413 900 413 900 343 086 463 611 463 611
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 219 611 309 611 309 611 205 000 233 000 233 000 316 900 413 900 413 900 343 086 463 611 463 611
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 219 611 309 611 309 611 205 000 233 000 233 000 316 900 413 900 413 900 343 086 463 611 463 611
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 46 518 46 518 46 518 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 46 518 46 518 46 518 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások 36 628 36 628 36 628
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 9 890 9 890 9 890
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
813901 813902 813900 814101
Budapesti Közlekedési Budapesti Közlekedési Budapesti Közlekedési Fővárosi Kertészeti
Címrend Központ Zrt. Központ Zrt. Központ Zrt. összesen Nonprofit Zrt.
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374
1 KIADÁSOK 4 514 887 4 919 942 3 877 011 2 889 786 3 725 533 1 515 150 7 404 673 8 645 475 5 392 162 2 270 000 2 312 300 2 312 300
2 Működési kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 270 000 2 312 300 2 312 300
3 Személyi juttatások 0 0 0
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 0 0 0
5 Dologi kiadások 0 0 0
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 270 000 2 312 300 2 312 300
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 2 270 000 2 312 300 2 312 300
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 0 0
14 Felhalmozási kiadások 4 514 887 4 919 942 3 877 011 2 889 786 3 725 533 1 515 150 7 404 673 8 645 475 5 392 162 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0
18 Intézményi beruházások 0 0 0
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások 0 0 0
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 4 514 887 4 919 942 3 877 011 2 889 786 3 725 533 1 515 150 7 404 673 8 645 475 5 392 162 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 4 514 887 4 919 942 3 877 011 2 889 786 3 725 533 1 515 150 7 404 673 8 645 475 5 392 162
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 0 0 0
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 0 0
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra 0 0 0
64 - felhalmozási célra 0 0 0
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 0 0 0
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
814201 814401 814501 814601
Fővárosi Biztonsági Iroda Budapesti Bábszínház Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Radnóti Miklós Színház
Címrend Közhasznú Nonprofit Kft. Nonprofit Kft. Nonprofit Kft. Nonprofit Kft.
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386
1 KIADÁSOK 175 000 242 230 233 416 526 620 564 620 564 620 273 747 389 747 389 747 297 601 409 601 409 601
2 Működési kiadások 175 000 242 230 233 416 526 620 564 620 564 620 273 747 389 747 389 747 297 601 409 601 409 601
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 175 000 242 230 233 416 526 620 564 620 564 620 273 747 389 747 389 747 297 601 409 601 409 601
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 175 000 242 230 233 416 526 620 564 620 564 620 273 747 389 747 389 747 297 601 409 601 409 601
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
814701 814801 815102 815701
Vígszínház Katona József Színház Magyar Turizmus Zrt. támogatása a Budapest Film Zrt.
Címrend Nonprofit Kft. Nonprofit Kft. Virágos Magyarországért
Környezetszépítő Versenyre
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398
1 KIADÁSOK 578 780 807 163 807 163 443 852 565 852 565 814 1 900 1 900 1 900 4 100 86 172 58 255
2 Működési kiadások 578 780 807 163 807 163 437 121 559 121 559 121 1 900 1 900 1 900 4 100 44 100 44 100
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 578 780 807 163 807 163 437 121 559 121 559 121 1 900 1 900 1 900 4 100 44 100 44 100
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 578 780 807 163 807 163 437 121 559 121 559 121 1 900 1 900 1 900 4 100 44 100 44 100
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 6 731 6 731 6 693 0 0 0 0 42 072 14 155
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 6 731 6 731 6 693 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások 5 300 5 300 5 270
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 1 431 1 431 1 423
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 42 072 14 155
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 42 072 14 155
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
815801 815902 816002 816201
Kéményseprő-ipari közszolgáltatási Art Today Kft. támogatása Rivalda Stúdió Művészeti Iroda Budapesti Városarculati
Címrend feladatok Közhasznú Nonprofit Kft. Nonprofit Kft.
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410
1 KIADÁSOK 1 026 000 1 026 000 1 026 000 0 18 000 18 000 0 100 100 0 159 025 150 000
2 Működési kiadások 1 026 000 1 026 000 1 026 000 0 18 000 18 000 0 100 100 0 156 025 147 000
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 1 026 000 1 026 000 1 026 000 0 18 000 18 000 0 100 100 0 156 025 147 000
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 1 026 000 1 026 000 1 026 000 18 000 18 000 100 100 156 025 147 000
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 000 3 000
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 000 3 000
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 3 000 3 000
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
816301 816401 816601 810000
Budapesti Sportszolgáltató Központ Közösségi közlekedés állami Fővárosi Közbeszerzési Kft. Vállalkozások támogatása
Címrend Közhasznú Nonprofit Kft. támogatás átmeneti finanszírozására összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422
1 KIADÁSOK 0 3 000 3 000 0 13 500 000 13 500 000 0 144 000 0 93 836 911 126 700 556 123 102 318
2 Működési kiadások 0 0 0 0 13 500 000 13 500 000 0 141 000 0 86 377 108 117 948 879 117 634 910
3 Személyi juttatások 0 0 0
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 0 0 0
5 Dologi kiadások 0 0 0
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 13 500 000 13 500 000 0 141 000 0 86 377 108 117 948 879 117 634 910
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 13 500 000 13 500 000 0 13 500 000 13 500 000
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 141 000 86 377 108 104 448 879 104 134 910
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 0 0
14 Felhalmozási kiadások 0 3 000 3 000 0 0 0 0 3 000 0 7 459 803 8 751 677 5 467 408
15 Beruházások 0 3 000 3 000 0 0 0 0 3 000 0 0 9 000 6 000
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0
18 Intézményi beruházások 0 0 0
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 3 000 3 000 3 000 0 9 000 6 000
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 55 130 55 130 55 091
22 Intézményi felújítások 0 0 0
23 Önkormányzati felújítások 43 409 43 409 43 379
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 11 721 11 721 11 712
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 404 673 8 687 547 5 406 317
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 7 404 673 8 687 547 5 406 317
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 0 0 0
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 0 0
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra 0 0 0
64 - felhalmozási célra 0 0 0
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 0 0 0
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
821901 822701 822801 822901
BFVT Kft. közszolgáltatás Közvilágítás Vízrendezés Temetőfenntartás
Címrend
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434
1 KIADÁSOK 500 000 519 559 383 833 6 401 900 7 173 518 7 028 312 1 041 500 2 602 168 52 295 22 225 80 722 70 833
2 Működési kiadások 500 000 519 559 383 833 6 401 900 7 173 518 7 028 312 1 041 500 2 602 168 52 295 22 225 22 225 22 225
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások 500 000 519 559 383 833 6 401 900 6 463 022 6 317 816 1 041 500 2 602 168 52 295 22 225 22 225 22 225
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 710 496 710 496 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 710 496 710 496
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 58 497 48 608
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 58 497 48 608
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 58 497 48 608
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
823001 823601 823701 824702
FKF. Nzrt. közterület tisztántartási BKK Zrt. Fővárosi Településtisztasági és Budapest Szíve Városfejlesztő
Címrend feladatok egyéb feladatai Környezetvédelmi Kft. Nonprofit Kft. feladatai
közszolgáltatási feladat elszámolása
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 435 436 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446
1 KIADÁSOK 6 450 000 6 937 665 6 400 164 1 903 360 1 489 835 1 330 272 1 819 912 1 999 100 1 997 346 27 628 21 351 21 351
2 Működési kiadások 6 450 000 6 937 665 6 400 164 1 903 360 1 489 835 1 330 272 1 819 912 1 999 100 1 997 346 27 628 21 351 21 351
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások 6 450 000 6 937 665 6 400 164 1 903 360 1 489 835 1 330 272 1 081 147 1 082 897 1 081 147 1 720 21 351 21 351
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 738 765 916 203 916 199 25 908 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 738 765 916 203 916 199 25 908
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 1 081 147 1 081 147 1 097 267 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek 1 081 147 1 081 147 1 097 267
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
825001 825102 820000
BFVK Zrt. közszolgáltatás BVV. Zrt. közszolgáltatási Közszolgáltatási szerződéssel
Címrend szerződéseinek kiadásai számla ellenében végzett
önkormányzati feladatok összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 447 448 449 450 451 452 453 454 455
1 KIADÁSOK 2 633 943 3 168 939 2 431 079 100 000 147 425 99 069 20 900 468 24 140 282 19 814 554
2 Működési kiadások 2 210 840 2 742 836 2 247 460 100 000 147 425 99 069 20 477 365 23 655 682 19 582 327
3 Személyi juttatások 0 0 0
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 0 0 0
5 Dologi kiadások 2 210 840 2 742 836 2 247 460 34 000 74 675 39 703 19 646 692 21 956 233 17 896 266
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 66 000 72 750 59 366 830 673 1 699 449 1 686 061
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 66 000 72 750 59 366 830 673 1 699 449 1 686 061
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 0 0
14 Felhalmozási kiadások 423 103 426 103 183 619 0 0 0 423 103 484 600 232 227
15 Beruházások 0 3 000 0 0 0 0 0 3 000 0
16 Önkormányzati beruházások 2 362 0 2 362 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0
18 Intézményi beruházások 0 0 0
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 638 0 638 0
21 Felújítások 423 103 423 103 183 619 0 0 0 423 103 423 103 183 619
22 Intézményi felújítások 0 0 0
23 Önkormányzati felújítások 333 148 333 307 143 319 333 148 333 307 143 319
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 89 955 89 796 40 300 89 955 89 796 40 300
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 58 497 48 608
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 58 497 48 608
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 1 081 147 1 081 147 1 097 267
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 1 081 147 1 081 147 1 097 267
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 0 0
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra 0 0 0
64 - felhalmozási célra 0 0 0
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 0 0 0
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
830302 830402 831302 831501
Menhely Alapítvány Városi Televíziózással Magyar Máltai Szeretetszolgálat TÁMASZ Alapítvány
Címrend Budapest Fejlődéséért Alapítvány
támogatása
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474
1 KIADÁSOK 181 975 198 553 198 553 45 000 45 000 45 000 75 388 79 356 79 356 500 500 500
2 Működési kiadások 181 975 198 553 198 553 45 000 45 000 45 000 75 388 79 356 79 356 500 500 500
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 181 975 198 553 198 553 45 000 45 000 45 000 75 388 79 356 79 356 500 500 500
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 181 975 198 553 198 553 45 000 45 000 45 000 75 388 79 356 79 356 500 500 500
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
832002 836502 837601 838102
Budapesti Városvédő Egyesület JAZZART Közcélú Alapítvány Budapesti Fesztiválzenekar Angolnyelvű Színház Közhasznú
Címrend támogatása Alapítvány Alapítvány
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485 486
1 KIADÁSOK 5 000 5 000 5 000 7 000 7 000 7 000 130 000 267 193 267 193 4 000 4 000 4 000
2 Működési kiadások 5 000 5 000 5 000 7 000 7 000 7 000 130 000 267 193 267 193 4 000 4 000 4 000
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 5 000 5 000 5 000 7 000 7 000 7 000 130 000 267 193 267 193 4 000 4 000 4 000
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 5 000 5 000 5 000 7 000 7 000 7 000 130 000 267 193 267 193 4 000 4 000 4 000
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
838202 838402 838502
Függetlenül Egymással Atlantisz Alapítvány Budapesti Vállalkozásfejlesztési
Címrend Közhasznú Egyesület Közalapítvány támogatása
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 487 488 489 490 491 492 493 494 495
1 KIADÁSOK 35 388 73 136 73 136 1 000 1 000 1 000 100 000 100 000 100 000
2 Működési kiadások 35 388 73 136 73 136 1 000 1 000 1 000 100 000 100 000 100 000
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 35 388 73 136 73 136 1 000 1 000 1 000 100 000 100 000 100 000
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az
EU-nak
35 388 73 136 73 136 1 000 1 000 1 000 100 000 100 000 100 000
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
838602 838702 830000
Közép-Európa Táncszínház Budapest Táncszínházért Alapítvány Alapítványok, civil
Címrend Egyesület szervezetek támogatása összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 496 497 498 499 500 501 502 503 504
1 KIADÁSOK 0 800 800 0 800 800 585 251 782 338 782 337
2 Működési kiadások 0 800 800 0 800 800 585 251 782 338 782 337
3 Személyi juttatások 0 0 0
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 0 0 0
5 Dologi kiadások 0 0 0
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 0 800 800 0 800 800 585 251 782 338 782 337
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 800 800 800 800 585 251 782 338 782 337
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 0 0
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0
18 Intézményi beruházások 0 0 0
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások 0 0 0
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 0 0 0
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 0 0
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra 0 0 0
64 - felhalmozási célra 0 0 0
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 0 0 0
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
840101 840102 840100 840301
Költségvetési szerveknek folyósított Költségvetési szerveknek folyósított Költségvetési szerveknek Önkormányzati beruházások
Címrend támogatás támogatás folyósított támogatás összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 512 513 514 515 516 517 518 519 520 521 522 523
1 KIADÁSOK 20 276 709 22 440 673 21 657 457 1 202 466 1 429 362 893 224 21 479 175 23 870 035 22 550 681 102 433 105 79 951 846 60 517 956
2 Működési kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 376 983 1 971 866 1 250 681
3 Személyi juttatások 0 0 0
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 0 0 0
5 Dologi kiadások 0 0 0 1 376 983 1 971 866 1 250 681
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 0 0
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 101 056 122 77 979 980 59 267 275
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 43 353 327 34 176 890 25 837 752
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0 35 500 302 27 224 757 24 237 987
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0
18 Intézményi beruházások 0 0 0
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0 7 853 025 6 952 133 1 599 765
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások 0 0 0
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 57 702 795 43 803 090 33 429 524
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 6 305 998 2 718 619
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 57 702 795 37 497 092 30 710 905
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 20 276 709 22 440 673 21 657 457 1 202 466 1 429 362 893 224 21 479 175 23 870 035 22 550 681 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 20 276 709 22 440 673 21 657 457 1 202 466 1 429 362 893 224 21 479 175 23 870 035 22 550 681 0 0 0
36 - működési célra 19 683 457 20 948 726 20 954 090 338 662 385 929 388 913 20 022 119 21 334 655 21 343 003
37 - felhalmozási célra 593 252 1 491 947 703 367 863 804 1 043 433 504 311 1 457 056 2 535 380 1 207 678
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 0 0 0
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 0 0
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra 0 0 0
64 - felhalmozási célra 0 0 0
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 0 0 0
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
840302 840300 840401 840402
Önkormányzati beruházások Önkormányzati beruházások Önkormányzati felújítások Önkormányzati felújítások
Címrend összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 524 525 526 527 528 529 530 531 532 533 534 535
1 KIADÁSOK 269 974 429 104 237 574 102 703 079 80 380 950 60 755 531 0 214 111 0 0 500 0
2 Működési kiadások 12 356 12 898 737 1 389 339 1 984 764 1 251 418 0 0 0 0 500 0
3 Személyi juttatások 0 0 0
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 0 0 0
5 Dologi kiadások 12 356 12 898 737 1 389 339 1 984 764 1 251 418 500
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 0 0
14 Felhalmozási kiadások 257 618 416 206 236 837 101 313 740 78 396 186 59 504 112 0 214 111 0 0 0 0
15 Beruházások 257 618 371 940 226 814 43 610 945 34 548 830 26 064 566 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások 202 819 291 837 201 982 35 703 121 27 516 594 24 439 968
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0
18 Intézményi beruházások 0 0 0
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 54 799 80 103 24 832 7 907 824 7 032 236 1 624 597
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 214 111 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások 0 0 0
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0 168 592
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0 45 519
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 44 266 10 023 57 702 795 43 847 356 33 439 547 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 6 305 998 2 718 619
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 44 266 10 023 57 702 795 37 541 358 30 720 928
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 0 0 0
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 0 0
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra 0 0 0
64 - felhalmozási célra 0 0 0
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 0 0 0
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
840400 840501 840701 840702
Önkormányzati felújítások Adósságszolgálat Évközi indítású önkormányzati Évközi indítású önkormányzati
Címrend összesen beruházások beruházások
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 536 537 538 539 540 541 542 543 544 545 546 547
1 KIADÁSOK 0 214 611 0 245 100 245 100 229 518 10 111 007 23 670 218 0 196 539 196 539 0
2 Működési kiadások 0 500 0 245 100 245 100 229 518 136 151 8 684 0 0 0 0
3 Személyi juttatások 0 0 0
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 0 0 0
5 Dologi kiadások 0 500 0 245 100 245 100 229 518 136 151 8 684
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 0 0
14 Felhalmozási kiadások 0 214 111 0 0 0 0 9 974 856 23 661 534 0 196 539 196 539 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 9 974 856 23 661 534 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0 8 080 440 22 710 660
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0
18 Intézményi beruházások 0 0 0
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0 1 894 416 950 874
21 Felújítások 0 214 111 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások 0 0 0
23 Önkormányzati felújítások 0 168 592 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 0 45 519 0
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 196 539 196 539 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 196 539 196 539
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 0 0 0
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 0 0
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra 0 0 0
64 - felhalmozási célra 0 0 0
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 0 0 0
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
840700 840801 840901 840902
Évközi indítású önkormányzati Idegenforgalmi bevételekből Évközi indítású Évközi indítású
Címrend beruházások kerületeknek átadás önkormányzati felújítások önkormányzati felújítások
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 548 549 550 551 552 553 554 555 556 557 558 559
1 KIADÁSOK 10 307 546 23 866 757 0 3 430 5 221 4 526 0 1 093 977 0 0 0 0
2 Működési kiadások 136 151 8 684 0 3 430 5 221 4 526 0 0 0 0 0 0
3 Személyi juttatások 0 0 0
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 0 0 0
5 Dologi kiadások 136 151 8 684 0
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 3 430 5 221 4 526 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 3 430 5 221 4 526
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 0 0
14 Felhalmozási kiadások 10 171 395 23 858 073 0 0 0 0 0 1 093 977 0 0 0 0
15 Beruházások 9 974 856 23 661 534 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások 8 080 440 22 710 660 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0
18 Intézményi beruházások 0 0 0
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 1 894 416 950 874 0
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 1 093 977 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások 0 0 0
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0 1 093 977
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 196 539 196 539 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 196 539 196 539 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 0 0 0
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 0 0
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra 0 0 0
64 - felhalmozási célra 0 0 0
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 0 0 0
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
840900 841002 841101 841301
Évközi indítású Kulturális és Városarculati kiadások Pénzügytechnikai feladatok Sport célú támogatás
Címrend önkormányzati felújítások
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 560 561 562 563 564 565 566 567 568 569 570 571
1 KIADÁSOK 0 1 093 977 0 0 300 283 1 547 673 6 032 229 4 870 303 110 488 125 488 124 988
2 Működési kiadások 0 0 0 0 300 283 1 547 673 5 621 902 4 459 976 110 488 125 488 124 988
3 Személyi juttatások 0 0 0
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 0 0 0
5 Dologi kiadások 0 0 0 300 283 1 547 673 5 525 638 4 366 929
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 96 264 93 047 110 488 125 488 124 988
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 110 488 125 488 124 988
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 0 0 96 264 93 047
14 Felhalmozási kiadások 0 1 093 977 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0
18 Intézményi beruházások 0 0 0
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0
21 Felújítások 0 1 093 977 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások 0 0 0
23 Önkormányzati felújítások 0 1 093 977 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 410 327 410 327 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0 410 327 410 327
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 0 0 0
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 0 0
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra 0 0 0
64 - felhalmozási célra 0 0 0
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 0 0 0
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
841302 841300 841401 841501
Sport célú támogatás Sport célú támogatás EU-s társfinanszírozott fejlesztések Óbudai Gázgyár kármentesítése
Címrend összesen önrészének kerete
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 572 573 574 575 576 577 578 579 580 581 582 583
1 KIADÁSOK 0 379 879 379 879 110 488 505 367 504 867 0 29 985 236 0 0 1 500 000 0
2 Működési kiadások 0 379 879 379 879 110 488 505 367 504 867 0 0 0 0 0 0
3 Személyi juttatások 0 0 0
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 0 0 0
5 Dologi kiadások 0 0 0
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 0 379 879 379 879 110 488 505 367 504 867 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 10 000 10 000 0 10 000 10 000
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 369 879 369 879 110 488 495 367 494 867
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 0 0
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 29 985 236 0 0 1 500 000 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 29 985 236 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0 29 985 236
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0
18 Intézményi beruházások 0 0 0
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások 0 0 0
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 500 000 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 1 500 000
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 0 0 0
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 0 0
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra 0 0 0
64 - felhalmozási célra 0 0 0
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 0 0 0
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
841601 841701 841801 841901
Megszűnt intézmények kiadásai Előző évekkel kapcsolatos Év közben indított beruházások Egyéb önkormányzati felújítási
Címrend elszámolások kerete kiadások kerete
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 584 585 586 587 588 589 590 591 592 593 594 595
1 KIADÁSOK 0 22 031 22 031 0 923 923 0 1 468 800 0 0 156 500 0
2 Működési kiadások 0 22 031 22 031 0 923 923 0 0 0 0 0 0
3 Személyi juttatások 16 292 16 292 727 727
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 5 739 5 739 196 196
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 1 468 800 0 0 156 500 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 1 468 800 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások 1 468 800
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 156 500 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások 156 500
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
842001 842101 842201 842301
Városigazatóság feladatellátási kerete Intézményi feladatellátás kerete 2014. évi előlegek és egyéb Szemünk Fénye fűtés- és
Címrend elszámolásokhoz kapcsolódó világításkorszerűsítési
kiadások kerete program bérleti díja
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 596 597 598 599 600 601 602 603 604 605 606 607
1 KIADÁSOK 0 200 000 200 000 0 236 832 0 0 1 607 931 0 34 432 35 977 34 011
2 Működési kiadások 0 200 000 200 000 0 236 832 0 0 1 607 931 0 34 432 35 977 34 011
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások 34 432 35 977 34 011
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 200 000 200 000 0 236 832 0 0 1 607 931 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 236 832 1 607 931
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 200 000 200 000
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
842401 842501 842702 842801
Állammal szemben folyamatban lévő Áthúzódó fejlesztési források Forgatási célú belföldi értékpapírok 2015. évi viharkár
Címrend és egyéb elszámolások kerete tartaléka vásárlása
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 608 609 610 611 612 613 614 615 616 617 618 619
1 KIADÁSOK 0 735 021 0 0 13 095 912 0 0 668 288 386 545 756 367 0 125 512 0
2 Működési kiadások 0 735 021 0 0 0 0 0 10 754 877 7 754 877 0 0 0
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások 10 754 877 7 754 877
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 735 021 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 735 021
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 13 095 912 0 0 0 0 0 125 512 0
15 Beruházások 0 0 0 0 13 095 912 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások 13 095 912
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 125 512 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 125 512
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 657 533 509 538 001 490 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 657 533 509 538 001 490
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
842902 843001 843202 844702
Budapest 2024 Nonprofit 2015. év augusztusi esőzés kár Adósminősítésekkel kapcsolatos Főpolgármesteri keret
Címrend Zártkörűen Működő kötelezettségekre
Részvénytársaság
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 620 621 622 623 624 625 626 627 628 629 630 631
1 KIADÁSOK 0 125 000 0 0 50 000 0 10 200 10 063 8 401 0 290 584 280 276
2 Működési kiadások 0 0 0 0 0 0 10 200 10 063 8 401 0 201 286 193 978
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások 10 200 10 063 8 401
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 201 286 193 978
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 17 500 17 500
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 183 786 176 478
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 125 000 0 0 50 000 0 0 0 0 0 89 298 86 298
15 Beruházások 0 125 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 125 000
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 50 000 0 0 0 0 0 89 298 86 298
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 200 200
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 67 398 64 398
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 50 000 21 700 21 700
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
845701 845801 845802 845800
Budapest-Budaörs Nemzetiségi önkormányzatoknak Nemzetiségi önkormányzatoknak Nemzetiségi
Címrend Szennyvízelvezetési Beruházó Önk. folyósított támogatás folyósított támogatás önkormányzatoknak folyósított
Társulásnak folyósított tám. és a Társ. megszűnt. kapcs. költs. támogatás összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 632 633 634 635 636 637 638 639 640 641 642 643
1 KIADÁSOK 1 293 1 293 938 66 833 66 833 66 833 24 000 24 000 24 000 90 833 90 833 90 833
2 Működési kiadások 1 293 1 293 938 66 833 66 833 66 833 24 000 24 000 24 000 90 833 90 833 90 833
3 Személyi juttatások 1 040 1 040 755 0 0 0
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 253 253 183 0 0 0
5 Dologi kiadások 0 0 0
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 66 833 66 833 66 833 24 000 24 000 24 000 90 833 90 833 90 833
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 66 833 66 833 66 833 24 000 24 000 24 000 90 833 90 833 90 833
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 0 0
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0
18 Intézményi beruházások 0 0 0
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások 0 0 0
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 0 0 0
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 0 0
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra 0 0 0
64 - felhalmozási célra 0 0 0
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 0 0 0
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
845901 845902 845903 845900
Főpolgármesteri Hivatalnak Főpolgármesteri Hivatalnak Főpolgármesteri Hivatalnak Főpolgármesteri Hivatalnak
Címrend folyósított támogatás folyósított támogatás folyósított támogatás folyósított támogatás
összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 644 645 646 647 648 649 650 651 652 653 654 655
1 KIADÁSOK 7 548 540 7 243 453 7 548 128 1 514 109 2 160 914 1 205 760 979 816 978 060 874 904 10 042 465 10 382 427 9 628 792
2 Működési kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3 Személyi juttatások 0 0 0
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 0 0 0
5 Dologi kiadások 0 0 0
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 0 0
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0
18 Intézményi beruházások 0 0 0
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások 0 0 0
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 7 548 540 7 243 453 7 548 128 1 514 109 2 160 914 1 205 760 979 816 978 060 874 904 10 042 465 10 382 427 9 628 792
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 7 548 540 7 243 453 7 548 128 1 514 109 2 160 914 1 205 760 979 816 978 060 874 904 10 042 465 10 382 427 9 628 792
36 - működési célra 6 868 222 6 563 571 7 181 085 1 269 322 1 582 646 1 066 386 979 816 978 060 874 904 9 117 360 9 124 277 9 122 375
37 - felhalmozási célra 680 318 679 882 367 043 244 787 578 268 139 374 925 105 1 258 150 506 417
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 0 0 0
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 0 0
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra 0 0 0
64 - felhalmozási célra 0 0 0
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 0 0 0
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
846902 847102 847301 847402
Műemléki célú támogatás Kulturális célú kiadások Környezetvédelmi Alap Bűnmegelőzési keret
Címrend
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 656 657 658 659 660 661 662 663 664 665 666 667
1 KIADÁSOK 373 650 369 850 29 723 0 71 135 48 135 31 806 65 223 31 575 80 000 109 000 28 000
2 Működési kiadások 0 0 0 0 70 135 48 135 31 806 30 608 12 524 80 000 74 805 25 000
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 70 135 48 135 31 806 30 608 12 524 80 000 74 805 25 000
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 20 200 3 200 10 044 5 087 938 80 000 61 305 25 000
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 49 935 44 935 21 762 25 521 11 587 13 500
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 373 650 369 850 29 723 0 1 000 0 0 34 615 19 051 0 34 195 3 000
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 373 650 369 850 29 723 0 1 000 0 0 34 615 19 051 0 34 195 3 000
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 1 000 3 239 3 239 27 975 3 000
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 16 250 16 250 6 823 4 084 2 864 720
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 21 454 11 790 5 500
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 357 400 353 600 22 900 5 838 1 158
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
847702 847802 847902 848001
Vagyongazdálkodási Keret BVK Holding Zrt. egyedi szakmai REK Kft. szakmai feladatai Árvízi védekezéssel és
Címrend megállapodások kerete helyreállítással kapcsolatos kiadások
kerete
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 668 669 670 671 672 673 674 675 676 677 678 679
1 KIADÁSOK 0 22 190 0 80 000 191 966 82 419 0 80 000 80 000 3 518 692 3 475 677 0
2 Működési kiadások 0 0 0 80 000 191 966 82 419 0 0 0 0 3 062 368 0
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások 80 000 191 966 82 419 3 062 368
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 22 190 0 0 0 0 0 80 000 80 000 3 518 692 413 309 0
15 Beruházások 0 22 190 0 0 0 0 0 80 000 80 000 0 413 309 0
16 Önkormányzati beruházások 22 190 413 309
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 80 000 80 000
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 518 692 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 3 518 692
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
848102 848202 848502 848602
ROMA-NET II. "Rögtön Jövök" Projekt Betétlekötés Nemzetközi Gyermekmentő által
Címrend szervezett rendezvények
támogatása
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 680 681 682 683 684 685 686 687 688 689 690 691
1 KIADÁSOK 6 776 18 575 3 825 9 025 0 0 0 0 614 916 277 0 21 000 1 000
2 Működési kiadások 6 776 18 575 3 825 9 025 0 0 0 0 0 0 21 000 1 000
3 Személyi juttatások 1 500 4 723 805
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 405 1 111 443
5 Dologi kiadások 4 871 12 741 2 577
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 9 025 0 0 0 0 0 0 21 000 1 000
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 9 025 21 000 1 000
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 614 916 277 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 614 916 277
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
848702 849002 849201 849401
Jáki kápolna felújítása Belvárosi templom kiegészítő Önkormányzat által fizetett Közművezeték-adó
Címrend pályázati önerő munkák kártérítés
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 692 693 694 695 696 697 698 699 700 701 702 703
1 KIADÁSOK 18 421 18 421 0 32 000 32 000 0 679 679 678 356 000 0 0
2 Működési kiadások 0 0 0 0 0 0 679 679 678 356 000 0 0
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások 679 679 678
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 356 000 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 356 000
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 18 421 18 421 0 32 000 32 000 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 32 000 32 000 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások 25 197 25 197
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 6 803 6 803
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 18 421 18 421 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 18 421 18 421
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
849502 849702 849801 840000
Bizottsági tagok külföldi Horizont 2020 Projekt Állami támogatás tárgyévet követő Önkormányzati kiadások
Címrend kiutazásainak költségeire évi előlegéből fizetett kötelezettség- összesen
vállalásokra
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 704 705 706 707 708 709 710 711 712 713 714 715
1 KIADÁSOK 20 000 20 000 0 8 473 10 273 8 0 474 785 0 151 111 236 869 604 582 1 260 159 922
2 Működési kiadások 20 000 20 000 0 8 473 10 273 8 0 0 0 4 161 698 25 769 314 14 930 170
3 Személyi juttatások 2 500 2 500 584 697 5 624 25 979 18 579
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 1 279 1 279 191 225 2 128 8 803 6 562
5 Dologi kiadások 16 221 16 221 7 698 9 351 8 3 472 364 21 859 229 13 731 120
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 681 582 3 875 303 1 173 909
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 184 307 2 054 909 151 996
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 497 275 989 109 928 867
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 831 285 93 047
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 115 427 898 151 164 185 59 722 184
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 53 585 801 103 400 811 26 144 566
16 Önkormányzati beruházások 43 783 561 95 212 701 24 439 968
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0
18 Intézményi beruházások 0 0 0
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 205 000 80 000
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 9 802 240 7 983 110 1 624 597
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 32 000 1 496 588 0
22 Intézményi felújítások 0 0 0
23 Önkormányzati felújítások 25 197 1 444 266 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 6 803 52 322 0
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 61 810 097 46 266 786 33 577 619
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 6 338 412 2 725 058
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 16 250 21 054 9 687
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 61 418 026 39 332 249 30 797 116
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 375 821 575 071 45 758
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 474 785 0 31 521 640 692 671 083 1 185 507 567
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 474 785 0 658 418 621 1 153 328 094
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 31 521 640 34 252 462 32 179 473
36 - működési célra 29 139 479 30 458 932 30 465 378
37 - felhalmozási célra 2 382 161 3 793 530 1 714 095
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 0 0 0
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 0 0
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra 0 0 0
64 - felhalmozási célra 0 0 0
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 0 0 0
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
850101 850301 850401 850501
Értékesítések, szolgáltatások Iparűzési adó Idegenforgalmi adó Termőföld bérbeadásából
Címrend bevételei származó bevétel utáni szja
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 723 724 725 726 727 728 729 730 731 732 733 734
1 KIADÁSOK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 Működési kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 1 269 915 1 271 333 1 556 773 106 835 000 111 690 000 112 454 605 77 000 80 985 87 687 300 300 192
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek 106 835 000 111 690 000 112 454 605 77 000 80 985 87 687 300 300 192
50 Működési bevételek 1 269 915 1 271 333 1 556 773
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
850601 850801 851001 851301
Egyéb közhatalmi bevételek Építményadó Települési önkormányzatok Tárgyi eszközök, immateriális
Címrend kulturális feladatainak támogatása javak értékesítése
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 735 736 737 738 739 740 741 742 743 744 745 746
1 KIADÁSOK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 Működési kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 620 000 621 515 409 621 90 000 90 000 86 311 3 892 200 3 922 200 3 922 200 3 707 000 529 600 293 006
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 3 892 200 3 922 200 3 922 200 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 3 892 200 3 922 200 3 922 200
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek 620 000 621 515 409 621 90 000 90 000 86 311
50 Működési bevételek 70 000 70 000 141 887
51 Felhalmozási bevételek 3 637 000 459 600 151 120
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
851401 851601 851701 851801
Önkormányzati lakások Működési célú költségvetési Egyéb vagyoni jog értékesítéséből Tárgyi eszközök üzemeltetésbe,
Címrend értékesítése támogatások és kiegészítő származó bevétel vagyonkezelésbe, haszonbérbe
támogatások adásából származó bevétel
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 747 748 749 750 751 752 753 754 755 756 757 758
1 KIADÁSOK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 Működési kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 128 250 128 250 128 135 0 24 444 331 24 444 331 2 000 2 000 534 8 295 945 8 295 945 7 670 557
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 24 444 331 24 444 331 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 24 444 331 24 444 331
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek 8 295 945 8 295 945 7 670 557
51 Felhalmozási bevételek 128 250 128 250 128 135 2 000 2 000 534
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
851901 852001 852101 852201
Részesedések értékesítéséhez, Osztalékbevételek Települési önkormányzatok Egyéb működési célú
Címrend megszűnéséhez kapcsolódó szociális,gyermekjóléti és átvett pénzeszközök
bevételek gyermekétkeztetési feladatainak támogatása államháztartáson kívülről
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 759 760 761 762 763 764 765 766 767 768 769 770
1 KIADÁSOK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 Működési kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 58 600 58 600 1 000 2 740 000 2 948 783 2 948 783 5 980 279 6 337 402 6 337 402 294 342 470 828 488 279
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 5 980 279 6 337 402 6 337 402 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 5 980 279 6 337 402 6 337 402
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek 2 740 000 2 948 783 2 948 783
51 Felhalmozási bevételek 58 600 58 600 1 000
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 294 342 470 828 488 279
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 294 342 470 828 488 279
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
852301 852401 852502 852601
Beruházási célú Felhalmozási célú visszatérítendő Forgatási célú belföldi Működési célú
Címrend átvett pénzeszközök támogatások, kölcsönök értékpapírok beváltása, központosított előirányzatok
államháztartáson kívülről visszatérülése áht-n kívülről értékesítése
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 771 772 773 774 775 776 777 778 779 780 781 782
1 KIADÁSOK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 Működési kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 3 100 3 100 1 858 790 1 858 790 1 339 187 24 000 000 686 802 764 545 033 501 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 3 100 3 100 1 858 790 1 858 790 1 339 187 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 1 858 790 1 858 790 1 339 187
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 3 100 3 100
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 24 000 000 686 802 764 545 033 501 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 24 000 000 686 802 764 545 033 501
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
852701 852801 853001 853101
Működési célú visszatérítendő Helyi önkormányzatok működésének Egyéb fejlesztési célú hitel Előző évek működési célú
Címrend támogatások, kölcsönök általános támogatása pénzmaradványa
visszatérülése áht-n kívülről
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 783 784 785 786 787 788 789 790 791 792 793 794
1 KIADÁSOK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 Működési kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 53 416 13 553 416 13 553 416 2 030 500 2 058 803 2 058 803 10 000 000 10 000 000 0 0 7 940 078 7 940 078
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 2 030 500 2 058 803 2 058 803 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 2 030 500 2 058 803 2 058 803
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 53 416 13 553 416 13 553 416 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 53 416 13 553 416 13 553 416
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 10 000 000 10 000 000 0 0 7 940 078 7 940 078
60 Hitel, kölcsönfelvétel 10 000 000 10 000 000
61 Maradvány igénybevétele 7 940 078 7 940 078
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
853501 853601 853901 854101
Egyéb működési célú támogatások Beruházási célú támogatások Települési önkormányzatok egyes Általános forgalmi adó
Címrend bevételei államháztartáson belülről államháztartáson belülről köznevelési visszatérítése
feladatainak támogatása
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 795 796 797 798 799 800 801 802 803 804 805 806
1 KIADÁSOK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 Működési kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 24 849 129 2 644 800 950 250 60 015 150 47 494 417 34 978 292 93 225 97 461 97 461 94 500 94 500 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 24 849 129 2 644 800 950 250 0 0 0 93 225 97 461 97 461 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 93 225 97 461 97 461
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 24 849 129 2 644 800 950 250
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 60 015 150 47 494 417 34 978 292 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 60 015 150 47 494 417 34 978 292
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek 94 500 94 500
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
854601 854701 854901 855001
Előző évek egyéb felhalmozási célú Felhalmozási célú visszatérítendő Felhalmozási célú önkormányzati Elvonások és befizetések bevételei
Címrend pénzmaradványa támogatások, kölcsönök támogatások
visszatérülése áht-n belülről
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 807 808 809 810 811 812 813 814 815 816 817 818
1 KIADÁSOK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 Működési kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 4 620 027 4 620 027 4 620 027 81 520 81 520 63 524 0 1 560 420 1 560 420 0 4 233 920 4 233 920
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 233 920 4 233 920
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei 4 233 920 4 233 920
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 81 520 81 520 63 524 0 1 560 420 1 560 420 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 1 560 420 1 560 420
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 81 520 81 520 63 524
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 4 620 027 4 620 027 4 620 027 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele 4 620 027 4 620 027 4 620 027
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
855101 855401 855501 855601
Bérleti és lízingbevételek Egyéb működési bevételek Kamatbevételek és egyéb Közterület-használati
Címrend pénzügyi műveletek bevételei díjbevétel, kártalanítás
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 819 820 821 822 823 824 825 826 827 828 829 830
1 KIADÁSOK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 Működési kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 2 647 058 1 770 495 2 074 195 9 674 5 728 775 18 203 653 1 683 050 12 437 927 9 436 951 1 454 582 1 454 582 1 303 448
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek 2 647 058 1 770 495 2 074 195 9 674 5 728 775 18 203 653 1 683 050 12 437 927 9 436 951 1 454 582 1 454 582 1 303 448
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
855802 855901 856101 856201
Betétek megszüntetése Felújítási célú támogatások M3 fejlesztési célú hitel Állami támogatás
Címrend államháztartáson belülről tárgyévet követő évi előlege
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 831 832 833 834 835 836 837 838 839 840 841 842
1 KIADÁSOK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 Működési kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 38 391 968 80 583 109 621 191 967 0 34 597 34 587 2 079 170 2 079 170 0 0 474 785 474 785
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 34 597 34 587 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 34 597 34 587
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 38 391 968 80 583 109 621 191 967 0 0 0 2 079 170 2 079 170 0 0 474 785 474 785
60 Hitel, kölcsönfelvétel 2 079 170 2 079 170
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 38 391 968 80 583 109 621 191 967 474 785 474 785
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
850000 870502 870902 870000
Önkormányzati bevételek Budapesti Rendőrfőkapitányság Támogatás a Budapesti Egyéb szervezetek támogatása
Címrend összesen támogatása Rendőrfőkapitányság részére összesen
aluljárókban lévő kamerák működtetésére
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 843 844 845 846 847 848 849 850 851 852 853 854
1 KIADÁSOK 0 0 0 80 000 86 700 38 338 0 24 300 24 300 80 000 111 000 62 638
2 Működési kiadások 0 0 0 80 000 30 000 30 000 0 24 300 24 300 80 000 54 300 54 300
3 Személyi juttatások 0 0 0 0 0 0
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 0 0 0 0 0 0
5 Dologi kiadások 0 0 0 0 0 0
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 80 000 30 000 30 000 0 24 300 24 300 80 000 54 300 54 300
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 80 000 30 000 30 000 24 300 24 300 80 000 54 300 54 300
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 0 0 0
11 Tartalékok 0 0 0 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 0 0 0 0 0
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 56 700 8 338 0 0 0 0 56 700 8 338
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0 0 0 0
18 Intézményi beruházások 0 0 0 0 0 0
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0 0 0 0
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások 0 0 0 0 0 0
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0 0 0 0
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0 0 0 0
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0 0 0 0
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 56 700 8 338 0 0 0 0 56 700 8 338
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0 0 0 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 56 700 8 338 0 56 700 8 338
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 0 0 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0 0 0 0
38 BEVÉTELEK 307 952 590 1 048 499 528 1 429 980 979 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 36 845 333 43 738 917 42 044 367 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 11 996 204 36 860 197 36 860 197 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 4 233 920 4 233 920 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 24 849 129 2 644 800 950 250 0 0 0
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 60 096 670 49 170 954 36 636 823 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 1 560 420 1 560 420 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 81 520 81 520 63 524 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 60 015 150 47 494 417 34 978 292 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 34 597 34 587 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 107 622 300 112 482 800 113 038 417 0 0 0
50 Működési bevételek 18 264 724 34 072 340 43 336 245 0 0 0
51 Felhalmozási bevételek 3 825 850 648 450 280 789 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 347 758 14 024 244 14 041 694 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 53 416 13 553 416 13 553 416 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 294 342 470 828 488 279 0 0 0
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 1 858 790 1 861 890 1 342 287 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 1 858 790 1 858 790 1 339 187 0 0 0
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 3 100 3 100 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 79 091 165 792 499 933 1 179 260 357 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel 12 079 170 12 079 170 0 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 4 620 027 12 560 105 12 560 105 0 0 0
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra 0 0 0 0 0 0
64 - felhalmozási célra 0 0 0 0 0 0
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 62 391 968 767 860 658 1 166 700 252 0 0 0
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 0 0 0 0 0 0
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
880202 880502 880601 880801
Pénzügyi tanácsadó szolgáltatások Épít Zrt. elszámolása Pályázati támogatással vásárolt Főépítészi és városrendezési feladatok
Címrend ellátása bérlakások kiadásai
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 862 863 864 865 866 867 868 869 870 871 872 873
1 KIADÁSOK 21 920 21 920 13 995 62 923 848 191 343 079 10 331 10 391 2 159 3 000 3 000 1 156
2 Működési kiadások 21 920 21 920 13 995 31 295 342 572 142 735 7 331 7 391 2 159 3 000 3 000 1 156
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások 21 920 21 920 13 995 31 295 342 572 142 735 7 331 7 391 2 159 3 000 3 000 1 156
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 31 628 505 619 200 344 3 000 3 000 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 17 393 17 393 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások 14 306 14 306
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 3 087 3 087
21 Felújítások 0 0 0 31 628 488 226 182 951 3 000 3 000 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások 24 904 384 430 144 056
23 Önkormányzati felújítások 2 362 2 362
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 6 724 103 796 38 895 638 638
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 62 923 646 012 646 012 3 721 3 721 2 760 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek 13 378 137 341 137 341 3 721 3 721 2 760
51 Felhalmozási bevételek 49 545 508 671 508 671
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
880802 881102 881201 881301
Főépítészi és városrendezési Magyar Urbanisztikai Társaság Közlekedési szakmai Kommunális szakmai
Címrend feladatok tagsági díj feladatok feladatok
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 874 875 876 877 878 879 880 881 882 883 884 885
1 KIADÁSOK 82 000 114 914 21 994 500 500 500 1 800 1 800 1 686 1 748 1 977 1 705
2 Működési kiadások 82 000 97 914 14 994 500 500 500 1 800 1 800 1 686 1 748 1 977 1 705
3 Személyi juttatások 7 874 6 600
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 2 126 1 782 699
5 Dologi kiadások 72 000 89 532 14 295 500 500 500 1 800 1 800 1 686 1 748 1 977 1 705
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 17 000 7 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 17 000 7 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások 14 688 6 814
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 2 312 186
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
881401 881602 881701 881802
Területfejlesztési Építészeti, értékvédelmi Csótány-, patkány-, és Budapest Egészségterv
Címrend feladatok feladatok szúnyogírtás
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 886 887 888 889 890 891 892 893 894 895 896 897
1 KIADÁSOK 0 495 495 278 100 271 400 34 300 298 217 323 619 299 830 0 9 800 9 800
2 Működési kiadások 0 495 495 0 0 0 298 217 323 619 299 830 0 9 800 9 800
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások 495 495 298 217 323 619 299 830 9 800 9 800
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 278 100 271 400 34 300 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 278 100 271 400 34 300 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 12 500 16 300 5 800
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 265 600 255 100 28 500
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 2 800 2 800 5 095 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek 216
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 2 800 2 800 4 879 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 2 800 2 800 4 879
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
882101 882602 882701 882801
Közraktárak Ingatlan vagyonnal kapcsolatos Egyszeri hozzájárulási díj Erdőgazdálkodási feladatok
Címrend szakértői díj elkülönített kezelése
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 898 899 900 901 902 903 904 905 906 907 908 909
1 KIADÁSOK 40 000 40 100 1 827 3 810 3 810 0 0 152 379 0 500 500 0
2 Működési kiadások 40 000 40 100 1 827 3 810 3 810 0 0 152 379 0 500 500 0
3 Személyi juttatások 3 000 3 000
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 810 810
5 Dologi kiadások 40 000 40 100 1 827 500 500
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 152 379 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 152 379
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
883201 883401 883601 883701
Természetvédelmi feladatok Fővárosi Önkormányzat Út-, hídfenntartás Út-, hídfelújítás
Címrend tulajdonában lévő lakások
üzemeltetése
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 910 911 912 913 914 915 916 917 918 919 920 921
1 KIADÁSOK 1 900 1 900 605 31 283 43 442 28 195 29 817 29 982 23 927 25 676 812 23 546 753 11 181 036
2 Működési kiadások 1 900 1 900 605 31 283 43 442 28 195 29 817 29 982 23 927 6 118 47 247 28 278
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások 1 900 1 900 605 31 283 43 442 28 195 29 817 29 982 23 927 6 118 47 247 28 278
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 25 670 694 23 499 506 11 152 758
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 25 670 694 22 576 222 10 324 374
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások 20 213 144 19 141 139 9 573 822
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 5 457 550 3 435 083 750 552
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 923 284 828 384
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 923 284 828 384
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 13 345 14 760 14 680 20 155 20 155 38 918 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek 691
50 Működési bevételek 13 345 14 760 14 680 20 155 20 155 38 228
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
883901 884102 884201 884301
Közterülettel kapcsolatos feladatok Önormányzati vezetők külföldi Települési támogatás Környezetügyi feladatok
Címrend kiutazásainak költségeire
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 922 923 924 925 926 927 928 929 930 931 932 933
1 KIADÁSOK 2 000 2 000 229 0 2 000 1 949 70 000 70 000 48 620 692 692 692
2 Működési kiadások 2 000 2 000 229 0 2 000 1 949 70 000 70 000 48 620 692 692 692
3 Személyi juttatások 1 500 1 626
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 500 323
5 Dologi kiadások 2 000 2 000 229 692 692 692
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 70 000 70 000 48 620
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
884501 884601 884701 886301
Parlamenti gyorsírók költségeire BKK átmeneti áfa finanszírozási Szoc. intézmények működési engedélyéhez Bizottsági és tanácsnoki tartalék keret
Címrend kiadásai kapcsolódó költségekre
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 934 935 936 937 938 939 940 941 942 943 944 945
1 KIADÁSOK 10 160 10 311 6 247 1 800 000 651 000 635 110 114 114 0 7 650 7 650 0
2 Működési kiadások 10 160 10 311 6 247 0 0 0 114 114 0 7 650 7 650 0
3 Személyi juttatások 7 650 7 650
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások 10 160 10 311 6 247 114 114
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 1 800 000 651 000 635 110 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 1 800 000 651 000 635 110 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 1 800 000 651 000 635 110
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
886401 887101 887201 887301
Fővárosi Önkormányzat Műhibaperek után fizetett járadékokra Schöpf-Merei Ágost Kórház Kht. Köznevelési és kulturális feladatokhoz
Címrend Képviselő Testületének juttatásai végelszámolásra külső céggel kapcsolódó kiadások
kötött vállalkozó szerződésre
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 946 947 948 949 950 951 952 953 954 955 956 957
1 KIADÁSOK 120 709 122 199 108 061 8 296 8 296 8 296 3 810 4 128 3 810 4 575 9 945 6 402
2 Működési kiadások 120 709 122 199 108 061 8 296 8 296 8 296 3 810 4 128 3 810 4 575 9 945 6 402
3 Személyi juttatások 97 777 98 950 86 551
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 22 932 23 249 21 510
5 Dologi kiadások 8 296 8 296 8 296 3 810 4 128 3 810 4 575 9 945 6 402
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 243 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek 243
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 43 43 43 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 43 43 43
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
887401 887501 887601 887702
Vállalkozási és vagyonkezelési Könyvvizsgálói díj Kisajátítás, korlátozási kártalanítás Hét Határ Szövetség tagdíja
Címrend feladatok
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 958 959 960 961 962 963 964 965 966 967 968 969
1 KIADÁSOK 68 900 88 378 65 895 20 420 21 455 12 421 40 000 719 035 649 645 2 000 2 000 2 000
2 Működési kiadások 68 900 88 378 65 895 20 420 21 455 12 421 40 000 719 035 649 645 2 000 2 000 2 000
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások 68 900 88 378 65 895 20 420 21 455 12 421 40 000 719 035 649 645 2 000 2 000 2 000
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 1 600 1 600 556 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek 1 600 1 600 556
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
887802 887902 888001 888002
Nemzetközi tagdíjak Bp. Prémium Egészségügyi és Önkormányzati választott Önkormányzati választott
Címrend Gyógyturisztikai Szolgáltató Klaszter tisztségviselők kiadásai és a tisztségviselők kiadásai
tagdíja Budapesti Ösztöndíj Program
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 970 971 972 973 974 975 976 977 978 979 980 981
1 KIADÁSOK 6 890 6 890 6 250 51 51 51 84 724 94 402 79 572 2 949 2 949 2 891
2 Működési kiadások 6 890 6 890 6 250 51 51 51 84 724 94 402 79 572 2 949 2 949 2 891
3 Személyi juttatások 68 778 78 264 63 455 2 200 2 200 2 200
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 15 921 16 079 16 060 749 749 691
5 Dologi kiadások 166 166 51 51 51 25 30 28
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 6 890 6 724 6 085 0 0 0 0 29 29 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek 6 890 6 724 6 085
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 29 29
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0 0 176
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek 5 176
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 4 4 4 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 4 4 4
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
8880000 888102 888201 888301
Önkormányzati választott Energiahatékony Önkormányzatok Forgalomtechnikai felújítások Közterületi parkolási feladatok
Címrend tisztségviselők kiadásai és a Szövetsége tagdíj
BUdapesti Ösztöndíj Program összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 982 983 984 985 986 987 988 989 990 991 992 993
1 KIADÁSOK 87 673 97 351 82 462 375 375 375 85 874 53 536 9 186 529 500 672 077 534 091
2 Működési kiadások 87 673 97 351 82 462 375 375 375 235 1 235 80 444 500 587 077 534 091
3 Személyi juttatások 70 978 80 464 65 655
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 16 670 16 828 16 750
5 Dologi kiadások 25 30 28 375 375 375 235 1 235 80 444 500 587 077 534 091
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0
7 Egyéb működési célú kiadások 0 29 29 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
11 Tartalékok 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 29 29
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 85 639 52 301 9 106 85 000 85 000 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0
18 Intézményi beruházások 0 0 0
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 85 639 52 301 9 106 0 0 0
22 Intézményi felújítások 0 0 0
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0 67 432 40 969 7 170
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0 18 207 11 332 1 936
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 85 000 85 000 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 85 000 85 000
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra 0 0 0
37 - felhalmozási célra 0 0 0
38 BEVÉTELEK 0 0 181 0 0 0 0 0 0 1 100 000 1 263 377 1 170 037
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0
50 Működési bevételek 0 0 181 1 100 000 1 263 377 1 170 037
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0
61 Maradvány igénybevétele 0 0 0
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra 0 0 0
64 - felhalmozási célra 0 0 0
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0
66 Létszám 4 4 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 4 4 4
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
888401 888501 888601
Víziközmű vagyon ingatlan Önkormányzati gazdasági és ellátási Önkormányzati informatikai feladatok
Címrend nyilvántartás, igazgatás és feladatok ellátására ellátására
vagyonértékesítés költsége
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 994 995 996 997 998 999 1000 1001 1002
1 KIADÁSOK 9 690 9 690 687 1 487 1 487 924 4 000 4 000 300
2 Működési kiadások 9 690 9 690 687 242 242 0 4 000 3 699 0
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások 9 690 9 690 687 242 242 4 000 3 699
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 1 245 1 245 924 0 301 300
15 Beruházások 0 0 0 1 245 1 245 924 0 301 300
16 Önkormányzati beruházások 980 980 727 237 236
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 265 265 196 64 64
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
888902 889001 889401 889501
Climate-KIC projektek Lakásmobilitás Növénytelepítést követő kötelező Állati eredetű melléktermékek
Címrend fenntartási munkák Margitszigetről történő elszállítása
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1004 1005 1006 1007 1008 1009 1010 1011 1012 1013 1014 1015
1 KIADÁSOK 17 000 47 848 38 613 80 000 83 328 50 953 864 1 728 863 800 800 0
2 Működési kiadások 17 000 47 848 38 613 80 000 83 328 50 953 864 1 728 863 800 800 0
3 Személyi juttatások 3 346 5 288 64
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 904 1 525 177
5 Dologi kiadások 12 750 39 097 36 433 80 000 83 328 50 953 864 1 728 863 800 800
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 1 938 1 938 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek 1 938 1 938
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
890101 890201 890301 890401
Emberi Erőforrások és Nemzetközi Költségvetési Bizottság Közbeszerzési Bizottság Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság
Címrend Kapcsolatok Bizottsága
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1016 1017 1018 1019 1020 1021 1022 1023 1024 1025 1026 1027
1 KIADÁSOK 6 000 7 044 997 6 000 6 600 186 6 000 7 507 2 602 6 000 6 414 2 927
2 Működési kiadások 6 000 6 344 997 6 000 6 600 186 6 000 7 507 2 602 6 000 6 414 2 927
3 Személyi juttatások 2 200 2 333 262 710 868 17 480 638 303 140 298 276
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 1 200 1 281 177 462 543 11 277 358 142 105 186 146
5 Dologi kiadások 2 600 2 730 558 4 828 5 189 157 5 243 6 511 2 156 5 755 5 930 2 505
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 700 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 700 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások 551
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 149
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 11 0 0 0 0 0 0 0 0 23
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek 11 0 0 23
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
890501 890601 890701 890801
Tulajdonosi, Gazdasági és Ügyrendi, Nemzetiségi, Városfejlesztési, Közlekedési és Önkormányzati és Rendészeti
Címrend Közterülethasznosítási Bizottság Összeférhetetlenségi és Környezetvédelmi Bizottság Tanácsnok
Vagyonnyilatkozat-ellenőrző Bizottság
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1028 1029 1030 1031 1032 1033 1034 1035 1036 1037 1038 1039
1 KIADÁSOK 12 000 13 597 4 200 6 000 6 586 244 6 000 6 341 1 479 25 000 1 940 244
2 Működési kiadások 12 000 13 597 4 200 6 000 6 586 244 6 000 6 341 1 479 25 000 1 940 244
3 Személyi juttatások 8 200 3 356 281 2 000 2 147 118 968 1 126 532 18 500 1 000 133
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 2 700 1 381 73 1 300 1 381 83 660 741 270 5 350 500 76
5 Dologi kiadások 1 100 8 860 3 846 2 700 3 058 43 4 372 4 474 677 1 150 440 35
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 10 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek 0 10 0
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
890902 891001 891101
Budapesti Önkormányzatok KÖzmű kiváltások Közmű kiváltások kiadásai
Címrend Szövetségének tagdíja
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1040 1041 1042 1043 1044 1045 1046 1047 1048
1 KIADÁSOK 300 300 300 0 74 667 0 0 333 333
2 Működési kiadások 300 300 300 0 74 667 0 0 333 333
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások 300 300 300 74 667 333 333
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
891201 880000+890000 800000
Forgótőke áfa finanszírozásra Önkormányzati ágazati szakmai Önkormányzati bevételek és kiadások
Címrend feladatok és közvetlenül kapcsolódó összesen
bevételek összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1049 1050 1051 1052 1053 1054 1055 1056 1057
1 KIADÁSOK 0 4 000 000 809 843 29 601 491 32 256 566 15 063 775 296 115 357 1 053 595 324 1 418 985 543
2 Működési kiadások 0 4 000 000 809 843 1 646 185 7 169 494 3 023 932 113 327 607 175 380 007 156 007 976
3 Személyi juttatások 223 823 215 218 155 818 229 447 241 197 174 397
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 55 496 51 065 40 439 57 624 59 868 47 002
5 Dologi kiadások 1 289 976 2 672 141 1 961 160 24 409 032 46 487 603 33 588 546
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 70 000 70 000 48 620 70 000 70 000 48 620
7 Egyéb működési célú kiadások 0 4 000 000 809 843 6 890 4 161 070 817 895 88 561 504 128 521 339 122 149 412
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 4 000 000 809 843 0 4 000 000 809 843 0 17 500 000 14 309 843
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 264 307 2 109 209 206 296
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 152 379 0 88 290 307 108 072 154 107 532 174
11 Tartalékok 0 0 0 0 0 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 6 890 8 662 8 023 6 890 8 662 8 023
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 29 29 0 831 314 93 076
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 27 955 306 25 087 072 12 039 842 151 266 110 185 544 234 77 469 999
15 Beruházások 0 0 0 1 245 36 639 25 617 53 587 046 103 449 450 26 176 182
16 Önkormányzati beruházások 980 16 456 7 778 43 784 541 95 231 519 24 447 746
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0 0 0 0
18 Intézményi beruházások 0 14 306 14 306 0 14 306 14 306
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0 0 214 000 86 000
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 265 5 877 3 533 9 802 505 7 989 625 1 628 130
21 Felújítások 0 0 0 25 790 961 23 119 749 10 516 431 26 301 194 25 094 570 10 755 141
22 Intézményi felújítások 24 904 384 430 144 056 24 904 384 430 144 056
23 Önkormányzati felújítások 20 282 938 19 184 470 9 580 992 20 684 692 21 005 452 9 767 690
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0 0 0 0
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 5 483 119 3 550 849 791 383 5 591 598 3 704 688 843 395
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 2 163 100 1 930 684 1 497 794 71 377 870 57 000 214 40 538 676
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 1 800 000 651 000 635 110 1 800 000 651 000 635 110
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 85 000 85 000 0 85 000 6 480 112 2 733 396
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 12 500 16 300 5 800 28 750 37 354 15 487
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 68 822 699 48 078 293 36 252 041
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 265 600 1 178 384 856 884 641 421 1 753 455 902 642
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 31 521 640 692 671 083 1 185 507 567
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0 0 658 418 621 1 153 328 094
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 31 521 640 34 252 462 32 179 473
36 - működési célra 0 0 0 29 139 479 30 458 932 30 465 378
37 - felhalmozási célra 0 0 0 2 382 161 3 793 530 1 714 095
38 BEVÉTELEK 0 4 000 000 654 896 1 204 544 5 952 425 2 533 422 310 238 281 1 055 533 100 1 433 611 668
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 36 845 333 43 738 917 42 044 367
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0 11 996 204 36 860 197 36 860 197
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0 0 4 233 920 4 233 920
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 24 849 129 2 644 800 950 250
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 60 096 670 49 170 954 36 636 823
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0 0 1 560 420 1 560 420
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0 81 520 81 520 63 524
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 60 015 150 47 494 417 34 978 292
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 0 34 597 34 587
49 Közhatalmi bevételek 0 0 691 107 622 300 112 482 800 113 039 107
50 Működési bevételek 1 152 199 1 440 954 1 364 286 20 498 070 36 594 441 45 797 798
51 Felhalmozási bevételek 49 545 508 671 508 671 3 875 395 1 157 121 789 459
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 4 000 000 654 896 0 4 000 000 654 896 347 758 18 024 244 14 696 591
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 4 000 000 654 896 0 4 000 000 654 896 53 416 17 553 416 14 208 312
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 294 342 470 828 488 279
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 2 800 2 800 4 879 1 861 590 1 864 690 1 347 166
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 2 800 2 800 4 879 1 861 590 1 861 590 1 344 066
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 3 100 3 100
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 79 091 165 792 499 933 1 179 260 357
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0 12 079 170 12 079 170 0
61 Maradvány igénybevétele 0 0 0 4 620 027 12 560 105 12 560 105
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra 0 0 0 0 0 0
64 - felhalmozási célra 0 0 0 0 0 0
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0 62 391 968 767 860 658 1 166 700 252
66 Létszám 0 0 0 47 47 47 47 47 47
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 47 47 47 47 47 47
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
910301 910702 911001 911702
Céltartalék a BSK működtetésében Aluljárókban lévő kamerák Közművelődési érdekeltségnövelő Vagyongazdálkodás
Címrend lévő sportingatlanok működtetésére pályázat önrésze ingatlanvásárlási
kiadásaira céltartaléka
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1065 1066 1067 1068 1069 1070 1071 1072 1073 1074 1075 1076
1 KIADÁSOK 7 500 7 500 0 24 300 0 0 1 500 0 0 120 000 0 0
2 Működési kiadások 7 500 7 500 0 24 300 0 0 1 500 0 0 120 000 0 0
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 7 500 7 500 0 24 300 0 0 1 500 0 0 120 000 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok 7 500 7 500 24 300 1 500 120 000
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
911802 912102 912401 912502
Iskolakapun kívüli szabadidős Főpolgármesteri keret céltartaléka Víziközmű vagyon értékbecslése Kulturális és előadó-művészeti
Címrend tevékenység támogatása tartalék
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1077 1078 1079 1080 1081 1082 1083 1084 1085 1086 1087 1088
1 KIADÁSOK 153 620 0 0 300 000 30 844 0 200 000 0 0 1 000 000 0 0
2 Működési kiadások 153 620 0 0 300 000 30 844 0 200 000 0 0 1 000 000 0 0
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 153 620 0 0 300 000 30 844 0 200 000 0 0 1 000 000 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok 153 620 300 000 30 844 200 000 1 000 000
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
913201 913501 914502 916401
Ingatlanvásárlás, vagyonkezelés és A fővárosi migráns jelenlét miatti Cétartalék a Nemzetközi Budapesti Színházi Keret
Címrend követelés érvényesítés céltartaléka többlet városüzemeltetési költségek Gyermekmentő Szolgálat által
céltartaléka szervezett rendezvényekre
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1089 1090 1091 1092 1093 1094 1095 1096 1097 1098 1099 1100
1 KIADÁSOK 0 42 000 0 0 400 000 0 19 000 0 0 130 908 0 0
2 Működési kiadások 0 42 000 0 0 400 000 0 19 000 0 0 130 908 0 0
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 0 42 000 0 0 400 000 0 19 000 0 0 130 908 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok 42 000 400 000 19 000 130 908
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
916701 917001 917602 918202
Vis maior tartalék Kulturális és Városarculati keret Céltartalék egyes önként vállalt Budapesti Sport keret
Címrend céltartalék kulturális feladatok ellátására
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1101 1102 1103 1104 1105 1106 1107 1108 1109 1110 1111 1112
1 KIADÁSOK 50 000 37 322 0 664 700 565 0 96 869 9 634 0 156 479 0 0
2 Működési kiadások 50 000 37 322 0 664 700 565 0 96 869 9 634 0 156 479 0 0
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 50 000 37 322 0 664 700 565 0 96 869 9 634 0 156 479 0 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok 50 000 37 322 664 700 565 96 869 9 634 156 479
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
918301 918601 919301 919401
Önkormányzati feladatellátás Céltartalék a FÖRI Vitatott és peres ügyek, valamint Előző városvezetés örökségének
Címrend tartaléka veszélyességi pótlékára peren kívüli egyezség megköt. kezelésére céltartalék
tartaléka
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1113 1114 1115 1116 1117 1118 1119 1120 1121 1122 1123 1124
1 KIADÁSOK 800 000 800 000 0 7 789 7 789 0 290 259 316 753 0 100 000 100 000 0
2 Működési kiadások 800 000 800 000 0 7 789 7 789 0 290 259 316 753 0 100 000 100 000 0
3 Személyi juttatások
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó
5 Dologi kiadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Egyéb működési célú kiadások 800 000 800 000 0 7 789 7 789 0 290 259 316 753 0 100 000 100 000 0
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11 Tartalékok 800 000 800 000 7 789 7 789 290 259 316 753 100 000 100 000
12 Nemzetközi kötelezettségek
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Önkormányzati beruházások
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18 Intézményi beruházások
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Intézményi felújítások
23 Önkormányzati felújítások
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad.
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
36 - működési célra
37 - felhalmozási célra
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
40 Önkormányzatok működési támogatásai
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről
42 Elvonások és befizetések bevételei
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49 Közhatalmi bevételek
50 Működési bevételek
51 Felhalmozási bevételek
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
60 Hitel, kölcsönfelvétel
61 Maradvány igénybevétele
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra
64 - felhalmozási célra
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
910000 930001 900000 800000-900000
Önkormányzati feladatok Általános tartalék Önkormányzati kör Önkormányzati kör összesen
Címrend céltartalékai összesen tartalékai összesen
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1125 1126 1127 1128 1129 1130 1131 1132 1133 1140 1141 1142
1 KIADÁSOK 4 122 924 1 752 407 0 10 000 000 185 369 0 14 122 924 1 937 776 0 310 238 281 1 055 533 100 1 418 985 544
2 Működési kiadások 4 122 924 1 752 407 0 10 000 000 185 369 0 14 122 924 1 937 776 0 127 450 531 177 317 783 156 007 978
3 Személyi juttatások 0 0 0 0 0 0 229 447 241 197 174 396
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 0 0 0 0 0 0 57 624 59 868 47 002
5 Dologi kiadások 0 0 0 0 0 0 24 409 032 46 487 603 33 588 547
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 0 0 0 70 000 70 000 48 620
7 Egyéb működési célú kiadások 4 122 924 1 752 407 0 10 000 000 185 369 0 14 122 924 1 937 776 0 102 684 428 130 459 115 122 149 413
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0 0 0 0 0 17 500 000 14 309 843
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 0 0 0 264 307 2 109 209 206 296
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 0 0 0 88 290 307 108 072 154 107 532 175
11 Tartalékok 4 122 924 1 752 407 0 10 000 000 185 369 14 122 924 1 937 776 0 14 122 924 1 937 776 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 0 0 0 0 0 0 6 890 8 662 8 023
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 0 0 0 0 0 0 831 314 93 076
14 Felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 151 266 110 185 544 234 77 469 998
15 Beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 53 587 046 103 449 450 26 176 182
16 Önkormányzati beruházások 0 0 0 0 0 0 43 784 541 95 231 519 24 447 745
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
18 Intézményi beruházások 0 0 0 0 0 0 0 14 306 14 306
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0 0 0 0 0 214 000 86 000
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0 0 0 0 9 802 505 7 989 625 1 628 131
21 Felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 26 301 194 25 094 570 10 755 141
22 Intézményi felújítások 0 0 0 0 0 0 24 904 384 430 144 056
23 Önkormányzati felújítások 0 0 0 0 0 0 20 684 692 21 005 452 9 767 690
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 0 0 0 0 0 0 0 0 0
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 0 0 0 0 0 0 5 591 598 3 704 688 843 395
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 71 377 870 57 000 214 40 538 676
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 0 0 0 0 0 0 1 800 000 651 000 635 110
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 0 0 0 85 000 6 480 112 2 733 396
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 0 0 0 28 750 37 354 15 487
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 0 0 0 68 822 699 48 078 293 36 252 041
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 0 0 0 641 421 1 753 455 902 642
32 Finanszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 31 521 640 692 671 083 1 185 507 567
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0 0 0 0 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 0 0 0 0 0 0 658 418 621 1 153 328 094
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 31 521 640 34 252 462 32 179 473
36 - működési célra 0 0 0 0 0 0 29 139 479 30 458 932 30 465 378
37 - felhalmozási célra 0 0 0 0 0 0 2 382 161 3 793 530 1 714 095
38 BEVÉTELEK 0 0 0 0 0 0 0 0 0 310 238 281 1 055 533 100 1 433 611 669
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 36 845 333 43 738 917 42 044 367
40 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 0 0 0 0 11 996 204 36 860 197 36 860 197
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0 0 0 0 0 4 233 920 4 233 920
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 24 849 129 2 644 800 950 250
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 60 096 670 49 170 954 36 636 823
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0 0 0 0 0 1 560 420 1 560 420
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 81 520 81 520 63 524
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 60 015 150 47 494 417 34 978 292
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 34 597 34 587
49 Közhatalmi bevételek 0 0 0 0 0 0 107 622 300 112 482 800 113 039 106
50 Működési bevételek 0 0 0 0 0 0 20 498 070 36 594 441 45 797 800
51 Felhalmozási bevételek 0 0 0 0 0 0 3 875 395 1 157 121 789 459
52 Működési célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 347 758 18 024 244 14 696 591
53 Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0 53 416 17 553 416 14 208 312
54 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0 294 342 470 828 488 279
55 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 861 590 1 864 690 1 347 165
56 Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0 1 861 590 1 861 590 1 344 065
57 Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0 0 3 100 3 100
58 Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0
59 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 79 091 165 792 499 933 1 179 260 358
60 Hitel, kölcsönfelvétel 0 0 0 0 0 0 12 079 170 12 079 170 0
61 Maradvány igénybevétele 0 0 0 0 0 0 4 620 027 12 560 105 12 560 105
62 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 - működési célra 0 0 0 0 0 0 0 0 0
64 - felhalmozási célra 0 0 0 0 0 0 0 0 0
65 Belföldi ért.p. bev., lek. bankbetét megszűnt., további fin. bev. finanszírozás eg 0 0 0 0 0 0 62 391 968 767 860 658 1 166 700 253
66 Létszám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 47 47 47
67 Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 0 0 0 0 0 0 47 47 47
68 Közfoglalkoztatottak száma (fő) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
ezer Ft
A B2 A+B
Fővárosi Önkormányzat Önállóan gazdálkodó költségvetési Fővárosi Önkormányzat
Címrend mindösszesen korrekció nélkül intézményeknek, Főpolgárm-i Hivatalnak mindösszesen korrigálva
folyósított támogatás miatti korrekció
eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés eredeti módosított teljesítés
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1 1144 1145 1146 1147 1148 1149 1150 1151 1152
1 KIADÁSOK 355 465 222 1 112 825 009 1 469 048 192 -31 521 640 -34 252 462 -32 179 473 323 943 582 1 078 572 547 1 436 868 719
2 Működési kiadások 168 412 278 227 283 654 201 099 577 0 0 0 168 412 278 227 283 654 201 099 577
3 Személyi juttatások 18 740 378 19 838 583 18 310 374 18 740 378 19 838 583 18 310 374
4 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó 5 299 104 5 613 265 5 153 000 5 299 104 5 613 265 5 153 000
5 Dologi kiadások 41 159 432 66 331 745 50 512 902 41 159 432 66 331 745 50 512 902
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 403 427 371 468 310 708 403 427 371 468 310 708
7 Egyéb működési célú kiadások 102 809 937 135 128 593 126 812 593 0 0 0 102 809 937 135 128 593 126 812 593
8 Műk-i célú visszatérítendő támog. kölcsön nyújtása, törlesztése 0 17 500 000 14 309 843 0 17 500 000 14 309 843
9 Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 327 307 2 197 678 289 640 327 307 2 197 678 289 640
10 Egyéb műk. célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 88 294 589 108 080 716 107 540 737 88 294 589 108 080 716 107 540 737
11 Tartalékok 14 122 924 1 937 776 0 14 122 924 1 937 776 0
12 Nemzetközi kötelezettségek 13 817 17 222 16 182 13 817 17 222 16 182
13 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 51 300 5 395 201 4 656 191 51 300 5 395 201 4 656 191
14 Felhalmozási kiadások 155 531 304 192 870 272 81 981 048 0 0 0 155 531 304 192 870 272 81 981 048
15 Beruházások 56 805 835 109 192 029 29 490 713 0 0 0 56 805 835 109 192 029 29 490 713
16 Önkormányzati beruházások 43 784 541 95 231 519 24 447 745 43 784 541 95 231 519 24 447 745
17 Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 1 590 940 2 856 205 1 139 487 1 590 940 2 856 205 1 139 487
18 Intézményi beruházások 850 587 1 763 586 1 584 865 850 587 1 763 586 1 584 865
19 Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 214 000 86 000 0 214 000 86 000
20 Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 10 579 767 9 126 719 2 232 616 10 579 767 9 126 719 2 232 616
21 Felújítások 27 274 547 26 578 361 11 912 428 0 0 0 27 274 547 26 578 361 11 912 428
22 Intézményi felújítások 365 919 1 066 967 731 156 365 919 1 066 967 731 156
23 Önkormányzati felújítások 20 684 692 21 005 452 9 767 690 20 684 692 21 005 452 9 767 690
24 Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 425 670 495 624 334 577 425 670 495 624 334 577
25 Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 5 798 266 4 010 318 1 079 005 5 798 266 4 010 318 1 079 005
26 Egyéb felhalmozási célú kiadások 71 450 922 57 099 882 40 577 907 0 0 0 71 450 922 57 099 882 40 577 907
27 Felhalmozási c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 1 873 052 750 668 674 341 1 873 052 750 668 674 341
28 Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 85 000 6 480 112 2 733 396 85 000 6 480 112 2 733 396
29 Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 28 750 37 354 15 487 28 750 37 354 15 487
30 Egyéb beruházási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 68 822 699 48 078 293 36 252 041 68 822 699 48 078 293 36 252 041
31 Egyéb felújítási célú tám. áht-n kívülre és az EU-nak 641 421 1 753 455 902 642 641 421 1 753 455 902 642
32 Finanszírozási kiadások 31 521 640 692 671 083 1 185 967 567 -31 521 640 -34 252 462 -32 179 473 0 658 418 621 1 153 788 094
33 Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0 0 0 0
34 Belf. ért.p. kiadásai, pénzeszk. lek. betétk. elhely., tov. fin. kiad. 0 658 418 621 1 153 788 094 0 658 418 621 1 153 788 094
35 Központi, irányító szervi támogatások folyósítása 31 521 640 34 252 462 32 179 473 -31 521 640 -34 252 462 -32 179 473 0 0 0
36 - működési célra 29 139 479 30 458 932 30 465 378 -29 139 479 -30 458 932 -30 465 378 0 0 0
37 - felhalmozási célra 2 382 161 3 793 530 1 714 095 -2 382 161 -3 793 530 -1 714 095 0 0 0
38 BEVÉTELEK 355 465 222 1 112 825 009 1 488 930 376 -31 521 640 -34 252 462 -32 179 473 323 943 582 1 078 572 547 1 456 750 903
39 Működési célú támogatások áht-n belülről 37 337 949 44 398 964 42 643 059 0 0 0 37 337 949 44 398 964 42 643 059
40 Önkormányzatok működési támogatásai 11 996 204 36 860 197 36 860 197 11 996 204 36 860 197 36 860 197
41 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev áht-n belülről 0 0 0 0 0 0
42 Elvonások és befizetések bevételei 0 4 233 920 4 233 920 0 4 233 920 4 233 920
43 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 25 341 745 3 304 847 1 548 942 25 341 745 3 304 847 1 548 942
44 Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről 60 096 670 49 325 195 36 783 183 0 0 0 60 096 670 49 325 195 36 783 183
45 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 1 560 420 1 560 420 0 1 560 420 1 560 420
46 Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev áht-n belülről 81 520 81 520 63 524 81 520 81 520 63 524
47 Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 60 015 150 47 648 658 35 124 652 60 015 150 47 648 658 35 124 652
48 Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 0 34 597 34 587 0 34 597 34 587
49 Közhatalmi bevételek 107 622 300 112 482 800 113 039 106 107 622 300 112 482 800 113 039 106