Indokolás
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 31/2016. (X. 25.) önkormányzati rendelete

a Duna-parti építési szabályzat Margitsziget területére vonatkozóan

Budapest Főváros Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (7) bekezdés 4. pontjában kapott felhatalmazás alapján az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 14/A. § (2) bekezdés d) pontjában, 14/B. §-ban és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva

a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 38. § (2) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró, részvételi szándékáról nyilatkozó államigazgatási szervek (Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya, Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztály, Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatala, Budapest Főváros Kormányhivatala Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Útügyi Osztály, Budapest Főváros Kormányhivatala I. kerületi Hivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály, Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, Országos Atomenergia Hivatal Nukleáris Biztonsági Igazgatóság, ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal, Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság), érintett kerületi önkormányzatok (Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat, Budapest Főváros III. kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat, Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat, Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata, Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat, Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat, Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata) és

a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala Építésügyi és Örökségvédelmi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály

véleményének kikérésével a következőket rendeli el.

ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet hatálya

1. § E rendelet hatálya a Budapest közigazgatási területén fekvő Margitsziget területére terjed ki (a továbbiakban: a terület).

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. * 

2. Fa élettere: a fa egészséges fejlődéséhez szükséges, a faegyed növekedésével fokozatosan bővülő, felszín alatt és felett elhelyezkedő, a fa lombkoronájával és gyökérzetével lehatárolt térrész.

3. Látványterv: a jelenlegi és a tervezett tájképet több nézőpontból rögzítő és a beillesztett építményt tartalmazó látványrajz a tervezett építmény által megváltoztatott tájkép kiterjedését szemléltető módon.

4. * 

5. Ökológiai kockázatelemzés: kivágásra javasolt fák előzetes, egyedi elbírálású, településökológiai, dendrológiai, illetve élőhely vizsgálaton és értékelésen alapuló kockázatelemzése. A dendrológiai vizsgálatnak tartalmaznia kell az egyed egészségi állapotára vonatkozó információkat. Az élőhelyi vizsgálatnak tartalmaznia kell az egyed élőhelyi szerepét, az állományban betöltött szerepét.

6. * 

7. Pavilon: szilárd térelemekkel körülhatárolt, talajhoz rögzített vagy azon álló, huzamos emberi tartózkodásra alkalmas építmény.

8. Vendéglátó terasz: olyan függőleges határoló elemek nélkül kialakított burkolt felületű terasz, amely nem téliesíthető.

I. FEJEZET

AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZET ÉS A TELEPÜLÉSKÉP ALAKÍTÁSÁRA VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK

3. § Az építmények tájba illeszkedésének bemutatására látványtervet kell készíteni a 4. mellékletben meghatározott tartalommal a gyalogos hidakra és a magasépítés körébe tartozó építményekre vonatkozóan, engedélyköteles építési tevékenység esetén.

II. FEJEZET

A TERMÉSZETI KÖRNYEZET VÉDELMÉRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK

4. § (1) Az 1. mellékleten jelölt „Megtartandó értékes facsoport, faállomány” és „Megtartandó értékes faegyed vagy fasor” csak növényegészségügyi, élet- és vagyonvédelmi okokból, vagy a növényállomány megújítása céljából vágható ki. A növényegészségügyi állapotot szükség szerint, amennyiben külsőleg nem szemrevételezhető betegség, műszeres vizsgálatokkal is alá kell támasztani. Egyéb okból csak akkor lehet kivágni faegyedet a jelölt területen, amennyiben a részletes dendrológiai vizsgálatok alapján a faegyed nem tekinthető értékesnek.

(2) Új közművezeték létesítésekor vagy meglévő felújításakor az 1. mellékleten jelölt „Megtartandó értékes facsoport, faállomány” és „Megtartandó értékes faegyed vagy fasor” életterének védelmét biztosítani kell.

(3) A balesetveszélyes, vagyonbiztonságot veszélyeztető faegyedek kivágása, továbbá a faállomány megújítását célzó fakivágások esetén a pótlás mértéke a kivágandó fák darabszáma. Építési tevékenység érdekében szükséges fakivágás esetén a fapótlás mértéke a kivágandó fák törzsátmérőjének összege. Fapótlás az 1. mellékleten jelölt „Megőrzendő karakterű parkterületek” ligetes jellegét nem veszélyeztetheti, a meglévő szabad gyepterületek megőrzendők.

(4) A faállomány megújítását célzó fakivágásokat és egyidejűleg a fapótlásokat több évre ütemezve kell tervezni. Az ökológiai kockázatelemzésre alapozva meg kell határozni az évente kivágható fák mennyiségét, helyét, a fapótlás mennyiségi és minőségi paramétereit, illetve a telepítés helyét.

(5) Az 1. mellékleten jelölt „Védett növényfaj élőhelye” területen új közművezetéket létesíteni, továbbá a meglévő közművezetéket kiváltani vagy megszüntetni, építményeket helyettesítő konténert, sátrat és ponyvaszerkezetet, valamint sajátos építményfajtákat, melléképítményeket elhelyezni nem lehet. A meglévő gyalogos utak felújítása csak a védett növény élőhelyét nem veszélyeztető módon történhet.

III. FEJEZET

TELEKALAKÍTÁSSAL KAPCSOLATOS ELŐÍRÁSOK

5. § (1) Az egyes övezetek, építési övezetek területén belül a telekegyesítés megengedett.

(2) Telekegyesítés kivételével telket alakítani kizárólag az 1. mellékleten jelölt Zvp-P jelű övezet határa vagy szabályozási vonal mentén lehet.

IV. FEJEZET

A KÖZMŰVEKRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK

3. Általános előírások

6. § (1) A területen teljes közművesítettséget kell biztosítani.

(2) * 

(3) Meglevő közmű kiváltása vagy megszüntetése esetén a feleslegessé vált közmű műtárgyait el kell bontani, amennyiben a bontási munkálatok nem veszélyeztetik a meglévő értékes faállományt. A bontási munkálatok után a területet helyre kell állítani.

4. Víziközművek

7. § (1) Egyedi szennyvízkezelő berendezés és egyedi zárt szennyvíztároló nem létesíthető.

(2) A keletkező szenny- és csapadékvizek elvezetésére elválasztott rendszerű csatornahálózatot kell kiépíteni.

(3) Szennyvíz szikkasztása nem megengedett.

5. Energiaközművek

8. § Új transzformátort térszín alatt vagy épületben kell elhelyezni.

6. * 

9. § * 

V. FEJEZET

ÉPÍTÉS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

7-8. * 

10-11. § * 

9. Sátor, ponyvaszerkezetek és konténerek elhelyezése

12. § Építményeket helyettesítő konténer, sátor és ponyvaszerkezet csak időszakosan, az alábbiak szerint helyezhető el:

a) konténer kizárólag felvonulási épületként, az építkezés szükséges időtartamára,

b) sátor és ponyvaszerkezet csak

ba) *  sportrendezvény esetén vendéglátás, kultúra, sport rendeltetések céljára, legfeljebb a rendezvény időtartamára,

bb) sportpálya és úszómedence téliesítésére,

bc) a szabadtéri színpad, és nézőterének részleges lefedésére.

10. Sajátos építményfajták elhelyezésének szabályai

13. § Minden övezet és építési övezet területén elhelyezhetők a következő sajátos építményfajták:

a) forrásfoglalás,

b) vízműgépház,

c) szennyvízátemelő,

d) transzformátor,

e) energiaátalakító,

f) gáznyomásszabályozó,

g) a közművezetékek nyomvonalai.

MÁSODIK RÉSZ

BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLET ÉPÍTÉSI ÖVEZETE

VI. FEJEZET

MARGITSZIGETI SZÁLLODÁK INTÉZMÉNYI TERÜLETE - Vi-2

14. § (1) A Vi-2 jelű építési övezet szállás és az ehhez kapcsolódó szolgáltatás, vendéglátás, szabadidő-eltöltés, kiskereskedelem és egészségügyi rendeltetési egységek elhelyezésére szolgál.

(2) Az építési övezet be nem épített területét a közhasználat számára korlátozás nélkül megnyitott területként kell fenntartani az 1. mellékleten jelölt „Közhasználatú építmények elhelyezésére szolgáló, elkeríthető területek” kivételével.

(3) Az építési övezet területén a melléképítmények közül

a) tároló kivételével kerti építmény,

b) közmű-becsatlakozási műtárgy,

c) zászlótartó oszlop

helyezhető el.

(4) Az építési övezet területén a szintterület nem növelhető.

(5) A Vi-2 jelű építési övezet határértékeit a 2. melléklet 1. pontja határozza meg.

HARMADIK RÉSZ

BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK ÖVEZETEI

VII. FEJEZET

VÁROSI PARK - ZVP JELŰ ÖVEZETEKRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

15. § (1) *  A városi park övezete jellemzően növényzettel fedett közterület, amely elsősorban a rekreációs igények kielégítését, és a település klimatikus viszonyainak megőrzését, javítását, ökológiai rendszerének védelmét szolgálja.

(2) Az övezet területén a melléképítmények közül

a) kerti építmény,

b) közmű-becsatlakozási műtárgy,

c) zászlótartó oszlop

helyezhető el.

(3) *  Az övezet területén a Zvp-Sp övezet területén, valamint a „D” és „R” jelű területeken megrendezésre kerülő nemzetközi sportrendezvények idejére időszakos jellegű lelátó létesíthető a meglévő növényállomány védelmének biztosítása mellett.

(4) Sportpályák és medencék időszakos lefedése évente legfeljebb 180 napig megengedett.

(5) Az 1. mellékleten jelölt különböző rendeltetésű parkterületeken az azok elsődleges rendeltetését zavaró, illetve korlátozó funkciók nem telepíthetők.

(6) * 

(7) A futókör környezetébe, annak használatát zavaró létesítmény nem telepíthető.

(8) Az 1. mellékleten a „Közhasználatú építmények elhelyezésére szolgáló, elkeríthető területek”-ként jelölt területrész az üzemszerű használat időszakán kívül a közhasználat elől elzárható.

(9) Az 1. mellékleten jelölt „Duna-parti sétány” vonalában legalább 3 méter széles gyalogút alakítandó ki, amely kizárólag a futókör, a közműlétesítmények, a „Közhasználat elől állandóan elzárható területek” és a „Közhasználatú építmények elhelyezésére szolgáló, elkeríthető területek” helyigénye miatt csökkenthető legfeljebb 1,5 méterre.

(10) *  Két rendezvény között annyi időt kell biztosítani, hogy a zöldfelület helyreállítása és regenerálódása biztosítható legyen.

VIII. FEJEZET

MARGITSZIGET PARKTERÜLETE - Zvp-P

11. Általános rendelkezések

16. § (1) Az övezet területén - a 19. § (3) bekezdése figyelembevételével - új beépítés csak egységes építészeti koncepció mentén, kortárs építészeti karakterrel, és a növényzet figyelembevételével létesíthető.

(2) *  Pavilon kizárólag nemzetközi sportrendezvények idejére helyezhető el, a növényállomány védelmének biztosítása mellett.

(3) Önálló pénzkiadó vagy árusító automata a közterületen nem helyezhető el, kivéve a közlekedési eszközök használatához kapcsolódó automatákat.

(4) *  Idényjellegű vendéglátó terasz kizárólag

a) az 1. mellékleten jelölt „Közhasználatú építmények elhelyezésére szolgáló, elkeríthető területeken” belül elhelyezkedő „V” jelű építési helyeken létesített vendéglátóhelyek környezetében az elkeríthető területen belül, és

b) az a) pont szerinti területeken kívül az 1. mellékleten jelölt „V” jelű építési helyeken létesített vendéglátóhelyek környezetében a vendéglátóhelytől számított 15 méteren belül, legfeljebb 300 m2 alapterülettel

létesíthető.

(4a) *  Az övezet területén zenés, szórakoztató rendeltetés csak ott létesíthető, ahol kulturális funkció megengedett.

(5) A Zvp-P övezet határértékeit a 2. melléklet 2. pontja határozza meg.

12. Közhasználat elől állandóan elzárható területek

17. § (1) Az 1. mellékleten jelölt „H” jelű területen

a) kizárólag a park fenntartásával kapcsolatos rendeltetések és kerti tárolók létesíthetők,

b) a jelölt építési hely területének legfeljebb 55%-án létesíthető épület.

(2) Az 1. mellékleten jelölt „K” jelű területen

a) kizárólag a park fenntartásával kapcsolatos rendeltetési egységek és biztonsági rendeltetésű épület helyezhető el,

b) a jelölt építési helyek területének 55%-án létesíthető épület,

c) a jelölt terület min. 75%-án zöldfelületet kell biztosítani.

(3) Az 1. mellékleten jelölt „O” és „Q” jelű területeken

a) kizárólag vízmű építmények helyezhetők el,

b) a jelölt építési helyek területének 100%-án létesíthető épület,

c) a jelölt terület legalább 65%-án zöldfelületet kell létesíteni és fenntartani.

13. Közhasználatú építmények elhelyezésére szolgáló, elkeríthető területek

18. § (1) Az 1. mellékleten jelölt „A” jelű területen

a) kizárólag sport és kiegészítő rendeltetései helyezhetők el, és

b) a jelölt terület legalább 80%-án zöldfelületet kell létesíteni és fenntartani.

(2) Az 1. mellékleten jelölt „B” jelű építési helyen a meglévő építmény bővítése nem megengedett, a meglévő építményen belül kizárólag vendéglátás, testedzést szolgáló rendeltetési egység, parkfenntartáshoz szükséges létesítmény és gépjárműtároló létesíthető.

(3) Az 1. mellékleten jelölt „C1”és „C2” jelű területen kizárólag napközis tábor és azt szolgáló rendeltetési egységek létesíthetők.

(4) A „C1” jelű területen

a) az építési hely területének 70%-án létesíthető épület, és

b) a jelölt terület legalább 70%-án zöldfelületet kell létesíteni és fenntartani.

(5) A „C2” jelű területen a jelölt terület legalább 70%-án zöldfelületet kell létesíteni és fenntartani.

(6) Az 1. mellékleten jelölt „D” jelű területen

a) kizárólag sport, sportnevelés és azzal kapcsolatos igazgatási, és azt kiszolgáló kiskereskedelmi, vendéglátás rendeltetés létesíthető a létesítményt használók részére,

b) sportrendeltetéshez tartozó állandó jellegű lelátó csak az 1. mellékleten jelölt építési helyen belül létesíthető, ahol az építmény legmagasabb pontja legfeljebb 16,0 méter lehet,

c) lelátó nélkül számítva épület az építési hely területének

ca) térszín felett legfeljebb 15%-án,

cb) térszín alatt legfeljebb 50%-án, kizárólag a sportpálya és lelátó építménye által elfoglalt terület alatt

létesíthető,

d) a megengedett legnagyobb épületmagasság értéke a lelátó építmény szerkezeti magassága nélkül számítandó.

(7) Az 1. mellékleten jelölt „E” jelű területen

a) kizárólag strand, sportrendeltetés és azt kiszolgáló szolgáltatás, kiskereskedelem, vendéglátás rendeltetések létesíthetők a létesítményt használók részére,

b) a vendéglátás céljára meghatározott építési hely legfeljebb 60%-án létesíthető épület,

c) a rendeltetés meghatározás nélkül feltüntetett építési helyek területének 100%-án létesíthető épület,

d) az 1. mellékleten jelölt gyalogoshídtól délre eső területen egy illemhely rendeltetési egység elhelyezhető építési helyen kívül,

e) * 

f) a jelölt terület legalább 60%-án zöldfelületet kell létesíteni és fenntartani.

(8) Az 1. mellékleten jelölt „F” jelű területen

a) kizárólag kulturális és azt kiszolgáló rendeltetések és kiegészítő rendeltetésként kiskereskedelem, vendéglátás létesíthető,

b) a nézőtér aláépítése megengedett,

c) a meglévő beépítéseken túl, legfeljebb 800 m2 alapterületű új épület létesítése megengedett a meglévő konténerek kiváltására,

d) a jelölt terület legalább 35%-án zöldfelületet kell biztosítani.

(9) Az 1. mellékleten jelölt „G” jelű területen

a) kizárólag vadaspark, állattartás épületei, vendéglátás és illemhely rendeltetések helyezhetők el,

b) a 15. §-ban megengedett melléképítményeken kívül állatkifutó létesítése is megengedett,

c) a jelölt építési hely területének legfeljebb 5%-án létesíthető épület,

d) a jelölt terület legalább 80%-án zöldfelületet kell létesíteni és fenntartani.

(10) Az 1. mellékleten jelölt „J” jelű területen

a) kizárólag sport és kiegészítő rendeltetései helyezhetők el,

b) az építési hely területének 100%-án létesíthető épület,

c) a jelölt terület legalább 20%-án zöldfelületet kell létesíteni és fenntartani.

(11) Az 1. mellékleten jelölt „L” jelű területen

a) kizárólag sport, vendéglátás rendeltetések helyezhetők el,

b) az építési hely területének 100%-án létesíthető épület,

c) a jelölt terület legalább 20%-án zöldfelületet kell létesíteni és fenntartani.

(12) Az 1. mellékleten jelölt „M” jelű területen

a) kizárólag sport, vendéglátás rendeltetések helyezhetők el,

b) az építési hely területének 100%-án létesíthető épület,

c) a jelölt terület min. 20%-án zöldfelületet kell létesíteni és fenntartani.

(13) Az 1. mellékleten jelölt „N” jelű területen

a) kizárólag vendéglátás, kulturális rendeltetés helyezhető el,

b) az építési hely területének 100%-án létesíthető épület,

c) a jelölt terület legalább 30%-án zöldfelületet kell létesíteni és fenntartani.

(14) Az 1. mellékleten jelölt „R” jelű területen

a) kizárólag sport és azt kiszolgáló kiskereskedelem, valamint vendéglátás rendeltetés létesíthető a létesítményt használók részére,

b) az építési hely területének 80%-án létesíthető épület,

c) a jelölt terület legalább 30%-án zöldfelületet kell létesíteni és fenntartani.

14. Közhasználat számára korlátozás nélkül megnyitott területeken elhelyezhető épületek

19. § (1) Az „IH” jelű építési helyeken kizárólag illemhely létesíthető legfeljebb 100 m2 alapterülettel, a 16. § (1) figyelembevételével, a jelölt építési helyeken kívül az övezet területén még további három, egyenként legfeljebb 100 m2 alapterületű nyilvános illemhely is létesíthető, egymástól legalább 600 méteres távolságra, melyek elhelyezése csak a vízbázis belső védőterületén kívül lehetséges.

(2) A „V” jelű építési helyek kizárólag vendéglátás rendeltetés létesítésére szolgálnak. Új vendéglátó épület a 16. § (1) figyelembevételével létesíthető, legfeljebb 150 m2 bruttó alapterülettel. A vendéglátó épületben nyilvános illemhelyet is ki kell alakítani.

(3) *  A „IF” jelű építési helyeken kizárólag idegenforgalmi létesítmények, információs pont és azt kiszolgáló kiskereskedelem rendeltetések helyezhetők el.

(4) A „P” jelű építési helyen kizárólag a közhasználatú parkoló üzemeltetéséhez szükséges épület helyezhető el. Alapterülete legfeljebb 30 m2 lehet, és a 16. § (1) figyelembevételével kell kialakítani.

(5) Az övezetben az 1. mellékleten jelölt „IH”, „V” és „P” jelű építési helyeken új épület építése esetén a megengedett legnagyobb épületmagasság 5,0 méter.

IX. FEJEZET

MARGITSZIGET KIEMELT SPORTTERÜLETE - Zvp-Sp

20. § (1) Az övezet területén kizárólag sport, sportnevelés és azzal kapcsolatos igazgatási, szállás rendeltetések, kiegészítő rendeltetésként vendéglátás, kiskereskedelem és szolgáltatás rendeltetés létesíthető a létesítményt használók részére.

(2) Az övezet területén szállás rendeltetési egység elhelyezése kizárólag a sportlétesítményt használók számára megengedett.

(3) A Zvp-Sp övezet 1. melléklet szerinti övezeteinek határértékeit a 2. melléklet 3. pontja határozza meg.

X. FEJEZET

FOLYÓVIZEK MEDRE ÉS PARTJA - Vf

21. § A vízpartot közhasználat elől elzárni, lekeríteni nem lehet.

NEGYEDIK RÉSZ

EGYÉB RENDELKEZÉSEK

XI. FEJEZET

A KÖZLEKEDÉSI INFRASTRUKTÚRÁRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

15. Járművek közlekedésére vonatkozó rendelkezések

22. § (1) Rendszeres gépjármű forgalom számára új útpálya nem létesíthető, és nem tartható fenn az 1. mellékleten az alábbiként jelöltek kivételével

a) közösségi közlekedés és célforgalmú gépjárművek számára igénybe vehető útvonal,

b) célforgalmú gépjárművek számára igénybe vehető útvonal.

(2) Kerékpár, bringóhintó, elektromos kisautó, és egyéb speciális járművek használata a sziget területén kizárólag a gépjárműforgalom céljára szolgáló, valamint a legalább 4,0 m széles szilárd burkolattal rendelkező és erre a célra kijelölt közterületeken megengedett.

16. Parkolásra vonatkozó előírások

23. § (1) Új építmény, önálló rendeltetési egység és funkció létesítése, meglévő bővítése vagy funkcióváltása esetén a rendeltetésszerű használathoz személygépjármű várakozóhelyet nem lehet létesíteni.

(2) Meglévő rendeltetési egységek számára gépjárművek várakozását biztosító felszíni parkoló a Zvp-Sp övezet területén belül összesen maximum 20 férőhely befogadóképességig, egyéb területeken csak az 1. mellékleten jelölt helyszíneken és mennyiségben alakítható ki, és tartható fenn.

(3) A parkoló felületek árnyékolását biztosító fásítást minden megkezdett 4 db várakozó-(parkoló) hely után 1 db, nagy lombkoronát növelő, környezettűrő, legalább kétszer iskolázott lombos fa telepítésével kell megoldani, minimum 1 m2 termőföldterület biztosításával.

24. § Új építmény, önálló rendeltetési egység és funkció létesítése, meglévő bővítése vagy funkcióváltása esetén a rendeltetésszerű használatához a kerékpárok számára elhelyezési lehetőséget a 3. melléklet szerint kell biztosítani.

17. Vízi közlekedésre vonatkozó előírások

25. § (1) Parthasználat biztosítása, ehhez szükséges kikötői létesítmény elhelyezése az 1. mellékleten „Kikötő számára szárazföldi parthasználati kapcsolat nem biztosítható” megnevezésű partszakaszok kivételével

a) közszolgáltatási személyhajó,

b) vízitaxi,

c) közforgalmú személyhajó,

d) csónak,

e) közhasználatú rekreációs létesítmény

hajóosztályok számára megengedett.

(2) *  Közhasználatú rekreációs létesítmény kizárólag a pihenés célját szolgálhatja.

ÖTÖDIK RÉSZ

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

26. § Ez a rendelet a kihirdetése napját követő 30. napon lép hatályba.

Sárádi Kálmánné dr. s. k. Tarlós István s. k.
főjegyző főpolgármester

1.a. melléklet a 31/2016. (X. 25.) Főv. Kgy. rendelethez * 

1.b. melléklet a 31/2016. (X. 25.) Főv. Kgy. rendelethez * 

2. melléklet a 31/2016. (X. 25.) Főv. Kgy. rendelethez

1. Margitszigeti szállodák intézményi terület (Vi-2)



Építési
övezet
jele

Kialakítható legkisebb telekterület
m
2


Beépítési
mód

Beépítés
megengedett
legnagyobb mértéke
(%)

Legnagyobb épület-
magasság
m

Zöldfelület legkisebb mértéke
(%)
Kizárólag terepszint alatti beépítés megengedett legnagyobb mértéke
%
Vi-2 20.000 szabadon álló Kialakult
(41)
16,0 Kialakult*
(16)
0
* BP/1002/00012-5/2016 számú OTÉK-tól való eltérési engedély alapján

2. Margitsziget parkterülete (Zvp-P)



Övezet
jele

Kialakítható legkisebb telekterület
m
2


Beépítési
mód

Beépítés
megengedett
legnagyobb mértéke
%

Legnagyobb épület-
magasság
m

Zöldfelület legkisebb mértéke
%
Kizárólag terepszint alatti beépítés megengedett legnagyobb mértéke
%
Zvp-P 50 000 szabadon álló 2,5 7,5 63* 0,01
* BP/1002/00012-5/2016 számú OTÉK-tól való eltérési engedély alapján

Margitsziget kiemelt sportterülete (Zvp-Sp)



Övezet
jele

Kialakítható legkisebb telekterület
m
2


Beépítési
mód

Beépítés
megengedett
legnagyobb mértéke
%

Legnagyobb épület-
magasság
m

Zöldfelület legkisebb mértéke
%
Kizárólag terepszint alatti beépítés megengedett legnagyobb mértéke
%
Zvp-Sp 20 000 szabadon álló Kialakult*
(29)
Kialakult**
(12)
28* 0
* BP/1002/00012-5/2016 számú OTÉK-tól való eltérési engedély alapján
** ÉHAT/112/1/2014. számú OTÉK-tól való eltérési engedély alapján

3. melléklet a 31/2016. (X. 25.) Főv. Kgy. rendelethez

s.sz. Funkció Elhelyezendő kerékpárok száma
1. Kereskedelmi egység Az árusítótér minden megkezdett 150 m2 alapterülete után 2 db
2. Szálláshely szolgáltató egység Minden megkezdett 15 vendégszoba egysége után 2 db
3. Vendéglátó egység A fogyasztótér minden megkezdett 50 m2 alapterülete után 2 db
4. Alsó- és középfokú nevelési-oktatási egység A foglalkoztató és/vagy tanterem 50 m2 alapterülete után/2 kerékpár
5. Egyéb közösségi szórakoztató kulturális egység (színház) Minden megkezdett 50 férőhelye után 5 db
6. Sportolás, strand célját szolgáló egység Minden megkezdett 20 férőhelye után 2 db

4. melléklet a 31/2016. (X. 25.) Főv. Kgy. rendelethez

s.sz. Építmény jellege Látványterv tartalma
1. gyalogos hidak és 10 méternél magasabb építmények legalább három jellemző nézőpontból kell a tervezett magasépítmény tájképi megjelenését vizsgálni (a Margitszigeti Víztoronyból, a Budai Várból, a Gellért-
hegyről, a Látó-hegyről, vagy a rakpartról)
2. egyéb magasépítés körébe tartozó építmények legalább két, szemmagasságban, a park területén felvett nézőpontból kell a tervezett magasépítmény tájképi megjelenését vizsgálni