Indokolás
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 6/2018. (II. 14.) önkormányzati rendelete

a Budapest Főváros Önkormányzata 2017. évi összevont költségvetéséről szóló 8/2017. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról

Budapest Főváros Önkormányzat Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) Budapest Főváros Önkormányzata 2017. évi összevont költségvetéséről szóló 8/2017. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelet (továbbiakban: alaprendelet) az alábbiak szerint módosul:

A Fővárosi Közgyűlés a főpolgármesteri átruházott és intézményi saját hatáskörben 2017. december 7-31. között, valamint az intézményi saját hatáskörben 2017. november 1.-december 31-ig végrehajtott előirányzat-módosítások átvezetése, a központi pótelőirányzatok és egyéb támogatások, átvett pénzeszközök tervbe vétele, illetve az egyéb, feladat-végrehajtáshoz kapcsolódó előirányzat-rendezések miatt az alaprendelet 1. § (1) bekezdésében megállapított

Budapest Főváros Önkormányzata összevont 2017. évi költségvetése

bevételi főösszegét 897 692 ezer Ft-tal,

kiadási főösszegét 897 692 ezer Ft-tal

megemeli,

és Budapest Főváros Önkormányzata összevont 2017. évi költségvetése

módosított költségvetési bevételeit 252 272 663 ezer Ft-ban,

módosított költségvetési kiadásait 439 589 185 ezer Ft-ban,

finanszírozási egyenlegét 187 316 522 ezer Ft-ban

állapítja meg.

Budapest Főváros Önkormányzata összevont 2017. évi költségvetése

módosított bevételi főösszegét 732 298 174 ezer Ft-ban,

módosított kiadási főösszegét 732 298 174 ezer Ft-ban,

állapítja meg.

(2) Az 1. § (1) bekezdés szerinti -187 316 522 ezer Ft összegű költségvetési bevételek és költségvetési kiadások egyenlegéből, mely teljes egészében a Fővárosi Önkormányzat költségvetési egyenlege:

a) 46 856 132 ezer Ft összeget az előző évek maradványának igénybevételével finanszíroz;

b) 56 495 782 ezer Ft összeget a 2017-ben lehívni tervezett hitelszerződések alapján finanszíroz;

c) 23 000 000 ezer Ft összeget belföldi értékpapírok bevételeiből finanszíroz (Az értékpapírok bevételeiből és kiadásaiból származó forgalom 291 882 066 ezer Ft.);

d) 61 368 000 ezer Ft összeget lekötött bankbetétek megszüntetéséből finanszíroz;

e) 403 392 ezer Ft összeget további belföldi finanszírozás kiadásaira fordít.

(3) Az 1. § (1) bekezdés szerinti:

a) bevételifőösszeg-változás előirányzat-csoportonkénti összegét jelen rendelet 1. melléklet 3. oszlopa,

b) a módosított bevételi főösszeg előirányzat-csoportonkénti összegét jelen rendelet 1. melléklet 4. oszlopa

szerint határozza meg.

(4) A főpolgármesteri átruházott hatáskörben 2017. december 7.-december 31-ig, és az intézményi saját hatáskörben 2017. november 1.-december 31-ig végrehajtott előirányzat-módosításokat az alaprendeleten átvezeti a 4. § szerint.

(5) A központi költségvetésből az önkormányzati költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2017. november havi bérkompenzációra biztosított pótelőirányzat tervbe vétele érdekében megemeli a „851601 Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások” cím bevételi, azon belül az önkormányzatok működési támogatásai (működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások) előirányzatát 11 960 ezer Ft-tal, egyidejűleg megemeli az érintett intézmények és a Főpolgármesteri Hivatal támogatási és kiadási előirányzatait az alábbiak szerint:

a) az „100101 Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság” cím támogatása 871 ezer Ft,

a kiadásból:

személyi juttatások 714 ezer Ft,

munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 157 ezer Ft;

b) az „100201 Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága CSAPI” cím támogatása 569 ezer Ft,

a kiadásból:

személyi juttatások 466 ezer Ft,

munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 103 ezer Ft;

c) szociális intézmények támogatása 6112 ezer Ft,

a kiadásból:

személyi juttatások 5010 ezer Ft,

munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1102 ezer Ft;

d) köznevelési intézmények támogatása 606 ezer Ft,

a kiadásból:

személyi juttatások 497 ezer Ft

munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 109 ezer Ft;

e) kulturális intézmények támogatása 3073 ezer Ft,

a kiadásból:

személyi juttatások 2519 ezer Ft,

munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 554 ezer Ft;

f) a „710901 Igazgatási apparátus kiadásai” cím támogatása 579 ezer Ft,

a kiadásból:

személyi juttatások 475 ezer Ft,

munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 104 ezer Ft;

g) a „712403 Adó Főosztály kiadásai” cím támogatása 150 ezer Ft,

a kiadásból:

személyi juttatások 123 ezer Ft,

munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 27 ezer Ft.

(6) A központi költségvetésből a szociális ágazatban dolgozók részére 2017. november hónapra biztosított szociális ágazati összevont pótlék tervbe vétele érdekében megemeli a „852101 Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása” cím bevételi, azon belül az önkormányzatok működési támogatásai (települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása) előirányzatát 79 476 ezer Ft-tal, egyidejűleg megemeli az érintett szociális intézmények támogatási és kiadási előirányzatát 79 475 ezer Ft-tal,

a kiadásból:

személyi juttatások 65 143 ezer Ft,

munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 14 332 ezer Ft,

valamint a kerekítések év végi rendezése érdekében megemeli a „930001 Általános tartalék” cím kiadási, azon belül a tartalékok előirányzatát 1 ezer Ft-tal.

(7) A központi költségvetésből a kulturális és köznevelési ágazatban dolgozók részére 2017. december hónapra biztosított kulturális illetmény pótlék tervbe vétele érdekében megemeli a „851001 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása” cím bevételi, azon belül az önkormányzatok működési támogatásai (települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása) előirányzatát 23 358 ezer Ft-tal, egyidejűleg megemeli az érintett intézmények támogatási és kiadási előirányzatait az alábbiak szerint:

a) köznevelési intézmények támogatása 280 ezer Ft,

a kiadásból:

személyi juttatások 230 ezer Ft,

munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 50 ezer Ft;

b) kulturális intézmények támogatása 23 078 ezer Ft,

a kiadásból:

személyi juttatások 18 916 ezer Ft,

munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 4162 ezer Ft.

(8) A járásszékhelyi múzeumok szakmai támogatásához kapcsolódóan a Budapesti Történeti Múzeum 3000 ezer Ft támogatásban részesült. A támogatás tervbe vétele érdekében megemeli a „854901 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások” cím bevételi, azon belül a felhalmozási célú önkormányzati támogatások előirányzatát 3000 ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli az „550101 Budapesti Történeti Múzeum” cím támogatási és kiadási, azon belül az intézményi beruházások előirányzatát.

Az intézményi beruházáshoz kapcsolódó áfát az intézmény a visszaigényelhető áfa visszatérüléséből származó többletbevételéből finanszírozza.

(9) A Magyar Államkincstár 2017 decemberében 2018. évre vonatkozóan előleget utalt le. Az összeg tervbe vétele érdekében tervbe vesz az új „856201 Állami támogatás tárgyévet követő évi előlege” cím bevételi, azon belül a finanszírozási bevételek (további belföldi finanszírozás bevételei) előirányzaton 423 531 ezer Ft-ot, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „849801 Állami támogatás tárgyévet követő évi előlegéből fizetendő kötelezettségvállalásra” cím kiadási, azon belül a finanszírozási kiadások (további belföldi finanszírozás kiadásai) előirányzatát.

(10) A 2015. évi eső- és viharkár utáni helyreállításhoz kapcsolódóan tervbe vett vis maior támogatás bevételi előirányzat-rendezése érdekében csökkenti a „853601 Beruházási célú támogatások államháztartáson belülről” cím bevételi, azon belül az egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről előirányzatát 838 458 ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeget vesz tervbe az új „855901 Felújítási célú támogatások államháztartáson belülről” cím bevételi, azon belül az egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről előirányzatán.

(11) A Bartók Béla intézménynél laptop- és hűtőgépcsere beszerzéséhez szükséges fedezet biztosítása érdekében csökkenti az „550111 Bartók Béla Emlékház” cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) előirányzatát 762 ezer Ft-tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási előirányzatot,

a kiadásból:

intézményi beruházások 600 ezer Ft,

beruházási célú előzetesen felszámított áfa 162 ezer Ft.

(12) A Budapesti Katasztrófavédelmi Igazgatóság, illetve a Főpolgármesteri Hivatal által kiszabott vízszennyezési, illetve természetvédelmi bírságokból az önkormányzatot megillető bevétel tervbe vétele, valamint annak - jogszabályi kötelezettség alapján - környezetvédelmi célokra történő felhasználása érdekében megemeli a „850601 Egyéb közhatalmi bevételek” cím bevételi, azon belül a közhatalmi bevételek (egyéb közhatalmi bevételek) előirányzatát 2118 ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „918701 Környezetvédelmi Alap tartaléka” cím kiadási, azon belül a tartalékok előirányzatát.

(13) Az M3 metróvonal járműfelújítását finanszírozó kölcsönszerződéshez kapcsolódóan a hitellehívások időbeli elmaradása miatt a betervezett kamatkiadások rendelkezésre tartási jutalékként teljesültek. A szükséges előirányzat-rendezés érdekében csökkenti a „840501 Adósságszolgálat” cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (kamatkiadások) előirányzatát 18 890 ezer Ft-tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a dologi kiadások (többi dologi kiadás) előirányzatot.

(14) A Beruházási és Projektmenedzsment Főosztály kezelésében lévő utófinanszírozott „FE17-DUNA Horizont 2020 Cities4People” és „849702 Horizont 2020 CEPPI” projektek közötti, az elszámolások egyezőségének biztosításához szükséges előirányzat-átcsoportosítás érdekében csökkenti a „Városok az emberekért Innovatív közlekedésfejlesztés a Duna-parton” feladathoz kapcsolódóan a „840301 Önkormányzati beruházások” cím kiadási előirányzatát 126 ezer Ft-tal,

a kiadásból:

személyi juttatások 91 ezer Ft,

munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 16 ezer Ft,

dologi kiadások (fejlesztésekhez kapcsolódó dologi kiadások áfával) 19 ezer Ft,

egyidejűleg megemeli a „849702 Horizont 2020 CEPPI Projekt” cím kiadási előirányzatát 126 ezer Ft-tal,

a kiadásból:

személyi juttatások 91 ezer Ft,

munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 16 ezer Ft,

dologi kiadások (többi dologi kiadás) 19 ezer Ft.

(15) Az M3 metróvonal felújításának finanszírozásához kapcsolódóan a fővárosi saját forrás elkülönítése érdekében csökkenti a „845101 Beruházási és felújítási feladatok finanszírozási tartaléka” cím kiadási előirányzatát 28 263 747 ezer Ft-tal,

a kiadásból:

önkormányzati beruházások 26 133 747 ezer Ft,

egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 2 130 000 ezer Ft,

valamint csökkenti a „841401 EU-s társfinanszírozott fejlesztések önrészének kerete” cím kiadási, azon belül az önkormányzati beruházások előirányzatát 1 736 253 ezer Ft-tal, egyidejűleg tervbe vesz az új „848701 M3 metróvonal felújításához kapcsolódó fővárosi saját forrás kerete” cím kiadási, azon belül az önkormányzati beruházások előirányzatán 30 000 000 ezer Ft-ot.

(16) A Szervezési és Informatikai Főosztály által lebonyolított bizottsági és önkormányzati vezetők kiutazási költségeihez kapcsolódó előirányzat-rendezések érdekében az alábbi módosításokat hajtja végre:

a) Csökkenti a „890701 Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság” cím kiadási előirányzatát 2691 ezer Ft-tal,

a kiadásból:

személyi juttatások 148 ezer Ft,

munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 23 ezer Ft,

dologi kiadások (többi dologi kiadás) 2520 ezer Ft,

egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „884102 Önkormányzati vezetők külföldi kiutazásainak költségeire” cím kiadási előirányzatát,

a kiadásból:

személyi juttatások 148 ezer Ft,

munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 23 ezer Ft,

dologi kiadások (többi dologi kiadás) 2520 ezer Ft.

b) Csökkenti a „849502 Önkormányzati külföldi kiutazások költségeire” cím kiadási előirányzatát 1850 ezer Ft-tal,

kiadásból:

személyi juttatások 300 ezer Ft,

munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 50 ezer Ft,

dologi kiadások (többi dologi kiadás) 1500 ezer Ft,

egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „884102 Önkormányzati vezetők külföldi kiutazásainak költségeire” cím kiadási előirányzatát,

a kiadásból:

személyi juttatások 300 ezer Ft,

munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 50 ezer Ft.

dologi kiadások (többi dologi kiadás) 1500 ezer Ft.

(17) Beruházási és felújítási feladatokhoz kapcsolódó, a projektek összköltségét nem érintő, év végi pénzügyi záráshoz szükséges előirányzat-rendezések érdekében az alábbi előirányzat-módosításokat hajtja végre:

a) A „FINA Rákos-patak híd előkészítése és kivitelezése” feladathoz kapcsolódóan csökkenti a „840301 Önkormányzati beruházások” cím kiadási, azon belül az önkormányzati beruházások előirányzatát 1000 ezer Ft-tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási, azon belül a beruházási célú előzetesen felszámított áfa előirányzatot.

A feladat összköltsége változatlanul 424 717 ezer Ft. A 2016. évi tény 2540 ezer Ft, a 2017. évi előirányzat változatlanul 422 177 ezer Ft, ebből önkormányzati beruházások 326 593 ezer Ft-ra változik, a beruházási célú előzetesen felszámított áfa 1429 ezer Ft-ra változik, fordított áfa 88 021 ezer Ft, fejlesztésekhez kapcsolódó dologi kiadások áfával 6134 ezer Ft (nettó 4830 ezer Ft, áfa 1304 ezer Ft).

A feladat forrásszerkezete: a feladat összköltsége 424 717 ezer Ft, ebből állami támogatás 32 890 ezer Ft (működési célú 638 ezer Ft, fejlesztési célú 32 252 ezer Ft), fővárosi forrás 391 827 ezer Ft. A 2016. évi tény 2540 ezer Ft, ebből állami támogatás 25 925 ezer Ft (működési célú 345 ezer Ft, fejlesztési célú 25 580 ezer Ft), fővárosi forrás -23 385 ezer Ft, a 2017. évi előirányzat 422 177 ezer Ft, ebből állami támogatás 6965 ezer Ft (ebből működési célú 293 ezer Ft, fejlesztési célú 6672 ezer Ft), fővárosi forrás 415 212 ezer Ft.

b) A „Margitsziget csatornázása és a kapcsolódó útépítések” feladathoz kapcsolódóan csökkenti a „840301 Önkormányzati beruházások” cím kiadási, azon belül az önkormányzati beruházások előirányzatát 1000 ezer Ft-tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási, azon belül a beruházási célú előzetesen felszámított áfa előirányzatot.

A feladat összköltsége változatlanul 7 289 848 ezer Ft. A 2016. évi tény 2 528 205 ezer Ft, a 2017. évi előirányzat változatlanul 4 748 943 ezer Ft, ebből önkormányzati beruházások 3 532 189 ezer Ft-ra változik, a beruházási célú előzetesen felszámított áfa 17 693 ezer Ft-ra változik, fordított áfa 1 160 572 ezer Ft, a fejlesztésekhez kapcsolódó dologi kiadások áfával 38 489 ezer Ft (nettó 30 306 ezer Ft, áfa 8183 ezer Ft), 2018. évi ütem 12 700 ezer Ft.

c) Az „M3 metróvonal állomásaihoz kapcsolódó gyalogos-aluljárók és felszíni kijáratok rekonstrukciójának előkészítése” feladathoz kapcsolódóan csökkenti a „888201 Forgalomtechnikai felújítások” cím kiadási előirányzatát 1000 ezer Ft-tal,

a kiadásból:

önkormányzati felújítások 787 ezer Ft,

felújítási célú előzetesen felszámított áfa 213 ezer Ft,

egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a dologi kiadások (fejlesztésekhez kapcsolódó dologi kiadások áfával) előirányzatot.

A feladat összköltsége változatlanul 385 912 ezer Ft, ebből 2016. december 31-ig tény 210 686 ezer Ft, 2017. évi előirányzata változatlanul 175 226 ezer Ft (ebből önkormányzati felújítások 131 886 ezer Ft, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 35 609 ezer Ft, felújításokhoz kapcsolódó dologi kiadások áfával 7731 ezer Ft (nettó 6087 ezer Ft, áfa 1644 ezer Ft).

d) A „2011. évi felüljáró felújítása 2. csoport” feladathoz kapcsolódóan csökkenti a „841101 Pénzügytechnikai feladatok” cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadások) előirányzatát 11 777 ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „883701 Út-, hídfelújítások” cím kiadási, azon belül a felújítási célú előzetesen felszámított áfa előirányzatot.

A feladat összköltsége változatlanul 1 852 388 ezer Ft, 2016. december 31-ig tény 1 544 249 ezer Ft, 2017. évi előirányzata változatlanul 308 139 ezer Ft (ebből önkormányzati felújítások 217 474 ezer Ft, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 46 846 ezer Ft, fordított áfa 11 872 ezer Ft, fejlesztésekhez kapcsolódó dologi kiadások áfával 31 947 ezer Ft (nettó 25 155 ezer Ft, áfa 6792 ezer Ft).

(18) A Budapesti Történeti Múzeumnál freskórestaurálásra kapott támogatás, valamint a járásszékhelyi múzeumok támogatásából megvalósuló intézményi beruházás áfafedezetét biztosító áfa-visszatérítés tervbe vétele érdekében megemeli az „550101 Budapesti Történeti Múzeum” cím bevételi előirányzatát 1614 ezer Ft-tal,

a bevételből:

egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 804 ezer Ft,

működési bevételek (áfa-visszatérítés) 810 ezer Ft,

egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási előirányzatot,

a kiadásból:

személyi juttatások 659 ezer Ft,

munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 145 ezer Ft,

beruházási célú előzetesen felszámított áfa 810 ezer Ft.

(19) A szociális ágazat felügyelete alá tartozó, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő intézményeknél a kiemelt kiadási előirányzatok rendezése érdekében az alábbi előirányzat-módosításokat hajtja végre:

a) A Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona intézménynél kisbusz vásárlásának megvalósításához kapcsolódóan roncsautó-értékesítésből származó, már tervbe vett bevétel technikai rendezése érdekében csökkenti a „210401 Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona” cím bevételi, azon belül a működési bevételek (egyéb működési bevételek) előirányzatát 388 ezer Ft-tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a bevételi, azon belül a felhalmozási bevételek (egyéb tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítés) előirányzatot.

b) A Halom utcai Idősek Otthona intézménynél céljelleggel támogatott intézményi felújítási feladatok pénzügyi teljesítésének megfelelően az „Óhegy utca telephely nővérhívók felújítása” feladathoz kapcsolódóan csökkenti a „210601 Fővárosi Önkormányzat Halom utcai Idősek Otthona” cím kiadási, azon belül a felújítási célú előzetesen felszámított áfa előirányzatát 60 ezer Ft-tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási, azon belül a céljelleggel támogatott intézményi felújítások előirányzatot; valamint a „Tapló utca telephely nővérhívók felújítása” feladathoz kapcsolódóan csökkenti a „210601 Fővárosi Önkormányzat Halom utcai Idősek Otthona” cím kiadási, azon belül a felújítási célú előzetesen felszámított áfa előirányzatát 61 ezer Ft-tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási, azon belül a céljelleggel támogatott intézményi felújítások előirányzatot.

c) A Gödöllői Idősek Otthona intézménynél bevétel teljesüléséhez kapcsolódó technikai jellegű átcsoportosítás érdekében csökkenti a „211401 Fővárosi Önkormányzat Gödöllői Idősek Otthona” cím bevételi, azon belül a működési bevételek (ellátási díjak) előirányzatát 370 ezer Ft-tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a bevételi, azon belül a felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről előirányzatot.

d) A Vámosmikolai Idősek Otthona intézménynél bevétel teljesüléséhez kapcsolódó technikai jellegű átcsoportosítás érdekében csökkenti a „212301 Fővárosi Önkormányzat Vámosmikolai Idősek Otthona” cím bevételi, azon belül a működési bevételek (készletértékesítések, szolgáltatások bevételei) előirányzatát 420 ezer Ft-tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a bevételi, azon belül a felhalmozási bevételek (egyéb tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése) előirányzatot.

(20) A Centrál Színház Nonprofit Kft.-vel kötött beruházási megállapodás alapján a térítésmentes átadás kapcsán felmerülő fizetendő áfa fedezetének megelőlegezése érdekében csökkenti a „930001 Általános tartalék” cím kiadási, azon belül a tartalékok előirányzatát 46 684 ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „887401 Vállalkozási és vagyonkezelési feladatok” cím kiadási, azon belül dologi kiadások (többi dologi kiadás) előirányzatát.

(21) A Fővárosi Közgyűlés 2018. január 24-én döntött a „Budapest Főváros Önkormányzata ASP Központhoz való csatlakozása” feladat európai uniós támogatás terhére történő megvalósításáról. A feladat megvalósítása és a KÖFOP-VEKOP támogatás tervbe vétele érdekében megemeli a „853601 Beruházási célú támogatások államháztartáson belülről” cím bevételi, azon belül az egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről előirányzatát 6177 ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „840701 Évközi indítású önkormányzati beruházások” cím kiadási, azon belül az önkormányzati beruházások előirányzatán a „Fejlesztések átütemezésének tartaléka”-t.

Az új „Budapest Főváros Önkormányzata ASP Központhoz való csatlakozása” feladat összköltsége 6177 ezer Ft. A „840301 Önkormányzati beruházások” címen 2018. évi üteme 3845 ezer Ft, 2019. évi üteme 2332 ezer Ft.

(22) A Fővárosi Közgyűlés 2018. január 24-én döntött a „BTM Aquincumi Múzeum Lenkei utca raktárbázis azbesztmentesítés I. ütem” tárgyú feladat többletfedezetének biztosításáról. A feladat végrehajtása érdekében csökkenti a „930001 Általános tartalék” cím kiadási, azon belül a tartalékok előirányzatát 26 000 ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a „840901 Évközi indítású önkormányzati felújítások” cím kiadási, azon belül önkormányzati felújítások előirányzatán a „Felújítások átütemezésének tartaléka”-t.

A feladat összköltsége 109 220 ezer Ft-ra emelkedik. 2017. évi ütem változatlanul 76 200 ezer Ft (ebből céljelleggel támogatott intézményi felújítások 60 000 ezer Ft, intézményi címen megjelenő felújítási célú előzetesen felszámított áfa 16 200 ezer Ft), 2018. évi ütem 33 020 ezer Ft-ra módosul (ebből céljelleggel támogatott intézményi felújítások 26 000 ezer Ft, intézményi címen megjelenő felújítási célú előzetesen felszámított áfa 7020 ezer Ft).

(23) A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságnál keletkezett intézményi többletbevételek tervbe vétele, és előirányzatok rendezése érdekében az alábbi előirányzat-módosításokat hajtja végre:

a) A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság részére a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. által - hatósági ellenőrzési tevékenység végzése céljára Támogatási megállapodás keretében - nyújtott támogatásból származó többletbevétel tervbe vétele érdekében megemeli az „100101 Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság” cím bevételi, azon belül az egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről előirányzatát 2784 ezer Ft-tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási előirányzatot,

a kiadásból:

személyi juttatások 1500 ezer Ft,

munkaadókat terhelő járulékok és szociális

hozzájárulási adó 330 ezer Ft,

dologi kiadások (többi dologi kiadás) 954 ezer Ft.

b) A Magyar Államkincstár által a forgótőke felülvizsgálat során megállapított visszapótlási kötelezettség fedezetének biztosítása érdekében csökkenti a „930001 Általános tartalék” cím kiadási, azon belül a tartalékok előirányzatát 14 051 ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli az „100101 Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság” cím támogatási és kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) előirányzatát.

A módosítás technikai jellegű, többletfinanszírozási igénnyel nem jár, mivel a kiadási oldalon a teljesítés nem realizálódik, s ezen összeg a 2017. évi maradványelszámolás során visszafizetési kötelezettségként elvonásra kerül.

(24) Az 1. § (1) bekezdés szerinti:

a) kiadásifőösszeg-változás előirányzat-csoportonkénti összegét jelen rendelet 7. melléklet 3. oszlopa,

b) a módosított kiadási főösszeg előirányzat-csoportonkénti összegét jelen rendelet 7. melléklet 4. oszlopa

szerint határozza meg.

2. § (1) Az alaprendelet 1. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(1) Budapest Főváros Önkormányzata összevont 2017. évi költségvetése

költségvetési bevételeit 252 272 663 ezer Ft-ban,

költségvetési kiadásait 439 589 185 ezer Ft-ban,

finanszírozási egyenlegét 187 316 522 ezer Ft-ban

állapítja meg.

Budapest Főváros Önkormányzata összevont 2017. évi költségvetése

bevételi főösszegét 732 298 174 ezer Ft-ban,

kiadási főösszegét 732 298 174 ezer Ft-ban

állapítja meg.”

(2) Az alaprendelet 1. § (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(2) Az 1. § (1) bekezdés szerinti -187 316 522 ezer Ft összegű költségvetési bevételek és költségvetési kiadások egyenlegéből, mely teljes egészében a Fővárosi Önkormányzat költségvetési egyenlege:

a) 46 856 132 ezer Ft összeget az előző évek maradványának igénybevételével finanszíroz;

b) 56 495 782 ezer Ft összeget a 2017-ben lehívni tervezett hitelszerződések alapján finanszíroz;

c) 23 000 000 ezer Ft összeget forgatási célú belföldi értékpapírok bevételeiből finanszíroz (Az értékpapírok bevételeiből és kiadásaiból származó forgalom 291 882 066 ezer Ft.);

d) 61 368 000 ezer Ft összeget a betétek megszüntetéséből finanszíroz;

e) 403 392 ezer Ft összeget további belföldi finanszírozás kiadásaira fordít.”

3. § (1) Az alaprendelet 5. § (1) bekezdésében a „tartalékok összege 5 668 940 ezer Ft” szövegrész helyébe a „tartalékok összege 5 545 746 ezer Ft” szöveg lép.

(2) Az alaprendelet 5. § (2) bekezdésében az „általános tartalék 4 065 784 ezer Ft” szövegrész helyébe az „általános tartalék 3 979 050 ezer Ft” szöveg lép.

4. § (1) Az alaprendelet 1. melléklete e rendelet 1. melléklete szerint módosul.

(2) Az alaprendelet 1/a. melléklete e rendelet 2. melléklete szerint módosul.

(3) Az alaprendelet 1/b. melléklete e rendelet 3. melléklete szerint módosul.

(4) Az alaprendelet 1/c. melléklete e rendelet 4. melléklete szerint módosul.

(5) Az alaprendelet 1/d. melléklete e rendelet 5. melléklete szerint módosul.

(6) Az alaprendelet 1/e. melléklete e rendelet 6. melléklete szerint módosul.

(7) Az alaprendelet 2. melléklete e rendelet 7. melléklete szerint módosul.

(8) Az alaprendelet 2/a. melléklete e rendelet 8. melléklete szerint módosul.

(9) Az alaprendelet 3. melléklete e rendelet 9. melléklete szerint módosul.

(10) Az alaprendelet 3/a. melléklete e rendelet 10. melléklete szerint módosul.

(11) Az alaprendelet 3/b. melléklete e rendelet 11. melléklete szerint módosul.

(12) Az alaprendelet 3/c. melléklete e rendelet 12. melléklete szerint módosul.

(13) Az alaprendelet 3/d. melléklete e rendelet 13. melléklete szerint módosul.

(14) Az alaprendelet 4. melléklete e rendelet 14. melléklete szerint módosul.

(15) Az alaprendelet 4/a. melléklete e rendelet 15. melléklete szerint módosul.

(16) Az alaprendelet 5. melléklete e rendelet 16. melléklete szerint módosul.

(17) Az alaprendelet 5/a. melléklete e rendelet 17. melléklete szerint módosul.

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba azzal, hogy rendelkezései a törvényi előírásoknak megfelelően 2017. december 31-i hatállyal módosítják az alaprendeletet.

Sárádi Kálmánné dr. s. k. Tarlós István s. k.
főjegyző főpolgármester

1. melléklet a 6/2018. (II. 14.) Főv. Kgy. rendelethez

A 8/2017. (III. 10. ) Főv. Kgy. rendelet 1. mellékletének módosítása

Budapest Főváros Önkormányzatának 2017. évi tervezett bevételei

ezer Ft

Címrend
2017. évi érvényes előirányzat
Módosítás
Módosított előirányzat
1 2 3 4
I. Költségvetési bevételek (1.+...+7.) 251 798 502 474 161 252 272 663
Költségvetési egyenleg: kvetési bevételek és kvetési kiadások egyenlege -187 316 522 0 -187 316 522
Működési célra -12 562 210 20 946 -12 541 264
Felhalmozási célra -174 754 312 -20 946 -174 775 258
1. Működési célú támogatások áht-n belülről (1.1.+...+1.4.) 29 324 368 435 437 29 759 805
1.1. Önkormányzatok működési támogatásai (1.1.1.+...+1.1.6.) 26 740 151 114 794 26 854 945
1.1.1. Helyi önk-ok működésének általános támogatása 40 512 0 40 512
1.1.2. Települési önk-ok egyes köznevelési feladatainak támogatása 119 973 0 119 973
1.1.3. Települési önk-ok szoc., gyermekjól. és gyermekétk. felad. tám. 6 772 409 79 476 6 851 885
1.1.4. Települési önk-ok kulturális feladatainak támogatása 4 223 776 23 358 4 247 134
1.1.5. Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támog. 15 583 481 11 960 15 595 441
1.1.6. Elszámolásból származó bevételek 0 0 0
1.2. Elvonások és befizetések bevételei 884 597 0 884 597
1.3. Műk. c. visszat. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről 0 0 0
1.4. Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 1 699 620 320 643 2 020 263
2. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (2.1.+...+2.4.) 50 133 223 32 208 50 165 431
2.1. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 3 163 387 3 000 3 166 387
2.2. Felh. c. visszat. tám., kölcs. visszatér., igbev. áht-n belülről 47 437 0 47 437
2.3. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei
áht-n belülről
46 077 941 23 943 46 101 884
2.4. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei
áht-n belülről
844 458 5 265 849 723
3. Közhatalmi bevételek (3.1.+...+3.4.) 129 657 199 2 118 129 659 317
3.1. Jövedelemadók:termőföld bérbeadásából szárm. jöv. utáni szja 200 0 200
3.2. Vagyoni típusú adók: építményadó 77 000 0 77 000
3.3. Termékek és szolgáltatások adói (3.3.1.+3.3.2.) 129 146 000 0 129 146 000
3.3.1. Értékesítési és forgalmi adók: iparűzési adóbevétel 129 060 000 0 129 060 000
3.3.2. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók: idegenforgalmi adó 86 000 0 86 000
3.4. Egyéb közhatalmi bevételek 433 999 2 118 436 117
4. Működési bevételek (4.1.+...+4.6.) 33 975 540 -368 33 975 172
4.1. Készletértékesítések, szolgáltatások bevételei 13 685 596 -18 085 13 667 511
4.2. Ellátási díjak 4 357 413 20 710 4 378 123
4.3. Egyéb működési bevételek 242 113 8 528 250 641
4.4. Tulajdonosi bevételek (4.4.1.+...+4.4.3.) 6 785 985 0 6 785 985
4.4.1. Tárgyi eszk. vagy. kez.-be, h-bérbe, haszn., üzem.
ad.-ból sz. bev.
5 745 150 0 5 745 150
4.4.2. Osztalékbevételek 1 040 835 0 1 040 835
4.4.3. Tulajdonosi jogok időleges átengedéséből származó bevételek 0 0 0
4.5. Kiszámlázott áfa és áfa-visszatérítés (4.5.1.+4.5.2.) 6 146 488 -11 381 6 135 107
4.5.1. Kiszámlázott áfa 5 373 328 -6 335 5 366 993
4.5.2. Áfa-visszatérítés 773 160 -5 046 768 114
4.6. Kamatbevételek és egyéb pénzügyi műveletek bevételei 2 757 945 -140 2 757 805
5. Felhalmozási bevételek (5.1.+5.2.) 5 189 034 808 5 189 842
5.1. Immat. jav., ingatl., egyéb tárgyi eszk. érték. (5.1.1.+...+5.1.3.) 5 169 149 808 5 169 957
5.1.1. Önkormányzati lakások értékesítése 128 330 0 128 330
5.1.2. Egyéb vagyoni értékű jog értékesítéséből származó bevétel 150 0 150
5.1.3. Egyéb tárgyi eszk., immat. javak értékesítése 5 040 669 808 5 041 477
5.2. Részesedések érték-hez, megszűnéséhez kapcs. bev-ek 19 885 0 19 885
6. Működési célú átvett pénzeszközök (6.1.+6.2.) 2 898 228 3 588 2 901 816
6.1. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 1 600 000 0 1 600 000
6.2. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 1 298 228 3 588 1 301 816
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (7.1.+...+7.3.) 620 910 370 621 280
7.1. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 577 369 370 577 739
7.2. Egyéb beruházási c. átvett pénzeszközök áht-n kívülről 43 541 0 43 541
7.3. Egyéb felújítási c. átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0
II. Finanszírozási bevételek (1.+2.) 479 601 980 423 531 480 025 511
Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege 187 316 522 0 187 316 522
1. Belföldi finanszírozás bevételei (1.1.+...+1.7.) 473 536 698 423 531 473 960 229
1.1. Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól 50 430 500 0 50 430 500
1.2. Belföldi értékpapírok bevételei 314 882 066 0 314 882 066
1.3. Maradvány igénybevétele (1.3.1.+1.3.2.) 46 856 132 0 46 856 132
1.3.1. Működési célra 20 158 631 0 20 158 631
1.3.2. Felhalmozási célra 26 697 501 0 26 697 501
1.4. Központi, irányító szervi támogatás (1.4.1.+1.4.2.) 42 285 920 155 304 42 441 224
1.4.1. Működési célra 29 042 764 137 939 29 180 703
1.4.2. Felhalmozási célra 13 243 156 17 365 13 260 521
1.5. Korrekció a kp-i, ir. szervi tám. folyósítása miatt (1.5.1.+1.5.2.) -42 285 920 -155 304 -42 441 224
1.5.1. Működési célú -29 042 764 -137 939 -29 180 703
1.5.2. Felhalmozási célú -13 243 156 -17 365 -13 260 521
1.6. További belföldi finanszírozás bevételei 0 423 531 423 531
1.7. Lekötött bankbetétek megszüntetése 61 368 000 0 61 368 000
2. Külföldi finanszírozás bevételei (külföldi hitelek felvétele) 6 065 282 0 6 065 282
Bevételek mindösszesen 731 400 482 897 692 732 298 174

2. melléklet a 6/2018. (II. 14.) Főv. Kgy. rendelethez

A 8/2017. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelet 1/a. mellékletének módosítása

Budapest Főváros Önkormányzatának 2017. évi tervezett bevételei

ezer Ft
Intézményi kör Intézményi Főpolgármesteri Hivatal Főpolgár- Önkormányzati kör Önkor- Fővárosi Önkormányzat mindösszesen 2017. évi
Címrend Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok kör összesen Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állam-
igazgatási feladatok
mesteri Hivatal összesen Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állam-
igazgatási feladatok
mányzati kör összesen Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állam-
igazgatási feladatok
módosított előirányzat összesen
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (I.+II.) 18 440 484 472 642 18 913 126 372 741 480 729 66 479 919 949 336 543 543 375 921 556 0 712 465 099 355 356 768 376 874 927 66 479 732 298 174
I. Költségvetési bevételek (1.+...+7.) 14 925 379 459 321 15 384 700 5 841 23 000 0 28 841 236 837 632 21 490 0 236 859 122 251 768 852 503 811 0 252 272 663
Költségvetési egyenleg: kvetési bevételek és kvetési kiadások egyenlege -32 960 211 -1 418 656 -34 378 867 -8 595 968 -2 938 427 -947 496 -12 481 891 -127 184 924 -13 270 840 0 -140 455 764 -168 741 103 -17 627 923 -947 496 -187 316 522
Működési célra -20 429 377 -154 738 -20 584 115 -6 962 869 -1 937 700 -947 496 -9 848 065 22 450 626 -4 559 710 0 17 890 916 -4 941 620 -6 652 148 -947 496 -12 541 264
Felhalmozási célra -12 530 834 -1 263 918 -13 794 752 -1 633 099 -1 000 727 0 -2 633 826 -149 635 550 -8 711 130 0 -158 346 680 -163 799 483 -10 975 775 0 -174 775 258
1. Működési célú támogatások áht-n belülről (1.1.+...+1.4.) 1 127 867 0 1 127 867 141 0 0 141 28 612 297 19 500 0 28 631 797 29 740 305 19 500 0 29 759 805
1.1. Önkormányzatok működési támogatásai (1.1.1.+...+1.1.6.) 0 0 0 0 0 0 0 26 854 945 0 0 26 854 945 26 854 945 0 0 26 854 945
1.1.1. Helyi önk-ok működésének általános támogatása 0 0 0 0 0 0 0 40 512 0 0 40 512 40 512 0 0 40 512
1.1.2. Települési önk-ok egyes köznevelési feladatainak támogatása 0 0 0 0 0 0 0 119 973 0 0 119 973 119 973 0 0 119 973
1.1.3. Települési önk-ok szoc., gyermekjól. és gyermekétk. felad. tám. 0 0 0 0 0 0 0 6 851 885 0 0 6 851 885 6 851 885 0 0 6 851 885
1.1.4. Települési önk-ok kulturális feladatainak támogatása 0 0 0 0 0 0 0 4 247 134 0 0 4 247 134 4 247 134 0 0 4 247 134
1.1.5. Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támog. 0 0 0 0 0 0 0 15 595 441 0 0 15 595 441 15 595 441 0 0 15 595 441
1.1.6. Elszámolásból származó bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.2. Elvonások és befizetések bevételei 0 0 0 0 0 0 0 884 597 0 0 884 597 884 597 0 0 884 597
1.3. Műk. c. visszat. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.4. Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről 1 127 867 0 1 127 867 141 0 0 141 872 755 19 500 0 892 255 2 000 763 19 500 0 2 020 263
2. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (2.1.+...+2.4.) 118 481 0 118 481 0 0 0 0 50 046 950 0 0 50 046 950 50 165 431 0 0 50 165 431
2.1. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 0 0 0 0 0 0 0 3 166 387 0 0 3 166 387 3 166 387 0 0 3 166 387
2.2. Felh. c. visszat. tám., kölcs. visszatér., igbev. áht-n belülről 0 0 0 0 0 0 0 47 437 0 0 47 437 47 437 0 0 47 437
2.3. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 107 216 0 107 216 0 0 0 0 45 994 668 0 0 45 994 668 46 101 884 0 0 46 101 884
2.4. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 11 265 0 11 265 0 0 0 0 838 458 0 0 838 458 849 723 0 0 849 723
3. Közhatalmi bevételek (3.1.+...+3.4.) 95 000 0 95 000 0 0 0 0 129 564 317 0 0 129 564 317 129 659 317 0 0 129 659 317
3.1. Jövedelemadók:termőföld bérbeadásából szárm. jöv. utáni szja 0 0 0 0 0 0 0 200 0 0 200 200 0 0 200
3.2. Vagyoni típusú adók: építményadó 0 0 0 0 0 0 0 77 000 0 0 77 000 77 000 0 0 77 000
3.3. Termékek és szolgáltatások adói (3.3.1.+3.3.2.) 0 0 0 0 0 0 0 129 146 000 0 0 129 146 000 129 146 000 0 0 129 146 000
3.3.1. Értékesítési és forgalmi adók: iparűzési adóbevétel 0 0 0 0 0 0 0 129 060 000 0 0 129 060 000 129 060 000 0 0 129 060 000
3.3.2. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók: idegenforgalmi adó 0 0 0 0 0 0 0 86 000 0 0 86 000 86 000 0 0 86 000
3.4. Egyéb közhatalmi bevételek 95 000 0 95 000 0 0 0 0 341 117 0 0 341 117 436 117 0 0 436 117
4. Működési bevételek (4.1.+...+4.6.) 13 321 349 423 500 13 744 849 5 700 0 0 5 700 20 224 623 0 0 20 224 623 33 551 672 423 500 0 33 975 172
4.1. Készletértékesítések, szolgáltatások bevételei 6 200 390 326 556 6 526 946 1 428 0 0 1 428 7 139 137 0 0 7 139 137 13 340 955 326 556 0 13 667 511
4.2. Ellátási díjak 4 358 123 20 000 4 378 123 0 0 0 0 0 0 0 0 4 358 123 20 000 0 4 378 123
4.3. Egyéb működési bevételek 101 909 1 932 103 841 4 200 0 0 4 200 142 600 0 0 142 600 248 709 1 932 0 250 641
4.4. Tulajdonosi bevételek (4.4.1.+...+4.4.3.) 110 000 0 110 000 0 0 0 0 6 675 985 0 0 6 675 985 6 785 985 0 0 6 785 985
4.4.1. Tárgyi eszk. vagy.kez.-be, h-bérbe, haszn., üzem.ad.-ból sz. bev. 0 0 0 0 0 0 0 5 745 150 0 0 5 745 150 5 745 150 0 0 5 745 150
4.4.2. Osztalékbevételek 110 000 0 110 000 0 0 0 0 930 835 0 0 930 835 1 040 835 0 0 1 040 835
4.4.3. Tulajdonosi jogok időleges átengedéséből származó bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
4.5. Kiszámlázott áfa és áfa-visszatérítés (4.5.1.+4.5.2.) 2 548 580 75 012 2 623 592 72 0 0 72 3 511 443 0 0 3 511 443 6 060 095 75 012 0 6 135 107
4.5.1. Kiszámlázott áfa 1 780 466 75 012 1 855 478 72 0 0 72 3 511 443 0 0 3 511 443 5 291 981 75 012 0 5 366 993
4.5.2. ÁFA visszatérítés 768 114 0 768 114 0 0 0 0 0 0 0 0 768 114 0 0 768 114
4.6. Kamatbevételek és egyéb pénzügyi műveletek bevételei 2 347 0 2 347 0 0 0 0 2 755 458 0 0 2 755 458 2 757 805 0 0 2 757 805
5. Felhalmozási bevételek (5.1.+5.2.) 41 477 0 41 477 0 0 0 0 5 148 365 0 0 5 148 365 5 189 842 0 0 5 189 842
5.1. Immat. jav., ingatl., egyéb tárgyi eszk. érték. (5.1.1.+...+5.1.3.) 41 477 0 41 477 0 0 0 0 5 128 480 0 0 5 128 480 5 169 957 0 0 5 169 957
5.1.1. Önkormányzati lakások értékesítése 0 0 0 0 0 0 0 128 330 0 0 128 330 128 330 0 0 128 330
5.1.2. Egyéb vagyoni értékű jog értékesítéséből származó bevétel 0 0 0 0 0 0 0 150 0 0 150 150 0 0 150
5.1.3. Egyéb tárgyi eszk., immat. javak értékesítése 41 477 0 41 477 0 0 0 0 5 000 000 0 0 5 000 000 5 041 477 0 0 5 041 477
5.2. Részesedések érték-hez, megszűnéséhez kapcs. bev-ek 0 0 0 0 0 0 0 19 885 0 0 19 885 19 885 0 0 19 885
6. Működési célú átvett pénzeszközök (6.1.+6.2.) 169 657 35 500 205 157 0 0 0 0 2 696 659 0 0 2 696 659 2 866 316 35 500 0 2 901 816
6.1. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0 0 1 600 000 0 0 1 600 000 1 600 000 0 0 1 600 000
6.2. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 169 657 35 500 205 157 0 0 0 0 1 096 659 0 0 1 096 659 1 266 316 35 500 0 1 301 816
7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (7.1.+...+7.3.) 51 548 321 51 869 0 23 000 0 23 000 544 421 1 990 0 546 411 595 969 25 311 0 621 280
7.1. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 50 348 321 50 669 0 23 000 0 23 000 502 080 1 990 0 504 070 552 428 25 311 0 577 739
7.2. Egyéb beruházási c. átvett pénzeszközök áht-n kívülről 1 200 0 1 200 0 0 0 0 42 341 0 0 42 341 43 541 0 0 43 541
7.3. Egyéb felújítási c. átvett pénzeszközök áht-n kívülről 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
II. Finanszírozási bevételek (1.+2.) 3 515 105 13 321 3 528 426 366 900 457 729 66 479 891 108 99 705 911 375 900 066 0 475 605 977 103 587 916 376 371 116 66 479 480 025 511
Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege 3 515 105 13 321 3 528 426 366 900 457 729 66 479 891 108 98 878 988 84 018 000 0 182 896 988 102 760 993 84 489 050 66 479 187 316 522
1. Belföldi finanszírozás bevételei (1.1.+...+1.7.) 3 515 105 13 321 3 528 426 366 900 457 729 66 479 891 108 93 640 629 375 900 066 0 469 540 695 97 522 634 376 371 116 66 479 473 960 229
1.1. Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól 0 0 0 0 0 0 0 50 430 500 0 0 50 430 500 50 430 500 0 0 50 430 500
1.2. Belföldi értékpapírok bevételei 0 0 0 0 0 0 0 0 314 882 066 0 314 882 066 0 314 882 066 0 314 882 066
1.3. Maradvány igénybevétele (1.3.1.+1.3.2.) 3 165 105 13 321 3 178 426 366 900 457 729 66 479 891 108 42 786 598 0 0 42 786 598 46 318 603 471 050 66 479 46 856 132
1.3.1. Működési célra 2 495 510 9 445 2 504 955 366 900 440 422 66 479 873 801 16 779 875 0 0 16 779 875 19 642 285 449 867 66 479 20 158 631
1.3.2. Felhalmozási célra 669 595 3 876 673 471 0 17 307 0 17 307 26 006 723 0 0 26 006 723 26 676 318 21 183 0 26 697 501
1.4. Központi, irányító szervi támogatás (1.4.1.+1.4.2.) 29 303 921 1 546 520 30 850 441 8 229 068 2 480 698 881 017 11 590 783 0 0 0 0 37 532 989 4 027 218 881 017 42 441 224
1.4.1. Működési célra 19 889 942 316 497 20 206 439 6 595 969 1 497 278 881 017 8 974 264 0 0 0 0 26 485 911 1 813 775 881 017 29 180 703
1.4.2. Felhalmozási célra 9 413 979 1 230 023 10 644 002 1 633 099 983 420 0 2 616 519 0 0 0 0 11 047 078 2 213 443 0 13 260 521
1.5. Korrekció a kp-i, ir. szervi tám. folyósítása miatt (1.5.1.+1.5.2.) -29 303 921 -1 546 520 -30 850 441 -8 229 068 -2 480 698 -881 017 -11 590 783 0 0 0 0 -37 532 989 -4 027 218 -881 017 -42 441 224
1.5.1. Működési célú -19 889 942 -316 497 -20 206 439 -6 595 969 -1 497 278 -881 017 -8 974 264 0 0 0 0 -26 485 911 -1 813 775 -881 017 -29 180 703
1.5.2. Felhalmozási célú -9 413 979 -1 230 023 -10 644 002 -1 633 099 -983 420 0 -2 616 519 0 0 0 0 -11 047 078 -2 213 443 0 -13 260 521
1.6. További belföldi finanszírozás bevételei 0 0 0 0 0 0 0 423 531 0 0 423 531 423 531 0 0 423 531
1.7. Lekötött bankbetétek megszüntetése 350 000 0 350 000 0 0 0 0 0 61 018 000 0 61 018 000 350 000 61 018 000 0 61 368 000
2. Külföldi finanszírozás bevételei (külföldi hitelek felvétele) 0 0 0 0 0 0 0 6 065 282 0 0 6 065 282 6 065 282 0 0 6 065 282

3. melléklet a 6/2018. (II. 14.) Főv. Kgy. rendelethez

A 8/2017. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelet 1/b. mellékletének módosítása

Az önkormányzati körben 2017-2020. évre tervezett egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről és egyéb működési célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről

ezer Ft-ban
2017. évi terv
Átadó megnevezése Átvétel célja Érvényes előirányzat Módosítás
(+; -)
Módosított előirányzat 2018. évi
terv
2019. évi
terv
2020. évi
terv
1 2 3 4 5 6 7 8
I. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
853501 Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata Parkolási díjbevételekből a Fővárosi Önkormányzatot megillető hányad 314 485 314 485
I-XXIII. kerületi önkormányzatok Iparűzési adóbevétel beszedéshez kapcsolódó kiadások kerületekre jutó része 92 000 92 000
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2024. Olimpiai pályázattal összefüggő feladatok támogatása 90 700 90 700
Fővárosi Közterület Hasznosítási Társulás Közterület használati díj 295 000 295 000 295 000 295 000 295 000
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium FINA út-, hídfelújítások előkészítése és kivitelezése 2 206 2 206
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium FINA Rákos-patak híd és csatlakozó infrastruktúra előkészítése és kivitelezése 293 293
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium FINA Pesti rakpart északi rendezése, gyalogos és kerékpárút kialakítása 54 446 54 446
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium FINA 2017. VB rendezéséhez kapcsolódó Margitsziget zöldfelület fejlesztési és környezetfejlesztési feladatok 23 625 23 625
856302 Utcai szociális munka támogatása
Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Utcai szociális munka támogatása 19 500 19 500
Összesen 892 255 0 892 255 295 000 295 000 295 000
II. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről
852201 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről
BKK Zrt. 2016. évi túlkompenzáció és EU-s támogatásból utófinanszírozással visszaigényelt bevétel 594 780 594 780
FTC Labdarúgó Zrt. 2015. évi támogatás visszafizetése 2 000 2 000
Európai Innovációs és Technológiai Intézet Climate-KIC Projekt 48 903 48 903
FTSZV Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. 2016. évi túlkompenzáció visszafizetése 348 639 348 639
Koppenhágai Üzleti Iskola Horizont 2020 Cities4People EU-s támogatású projekt feladatainak fedezete 44 926 44 926
FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft. 2016. évi Belügyminisztériumtól kapott támogatásból visszafizetési kötelezettség 57 411 57 411
Összesen 1 096 659 0 1 096 659 0 0 0

4. melléklet a 6/2018. (II. 14.) Főv. Kgy. rendelethez

A 8/2017. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelet 1/c. mellékletének módosítása

Az önkormányzati körben 2017-2020. évekre tervezett felhalmozási célú önkormányzati támogatások, egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről és egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről

ezer Ft-ban

Ágazat

Átadó megnevezése

Átvétel célja
2017. évi érvényes előirányzat 2017. évi módosítás 2017. évi módosított előirányzat 2018. évi eredeti előirányzat 2018. évi módosítás 2018. évi módosított előirányzat 2019. évi érvényes előirányzat 2019. évi módosítás 2019. évi módosított előirányzat 2020. évi érvényes előirányzat 2020. évi módosítás 2020. évi módosított előirányzat
1 2 3 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16
I. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások, egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről
a) Beruházási célú támogatások államháztartáson belülről (853601)
Közlekedési feladatok
KÖZOP és kiegészítő támogatás 4. sz. metró (1.szakasz alapprojekt + 1. szakasz kapcsolódó beruházás) 35 169 702 35 169 702 0 0 0 0
IKOP 4. sz. metró (1.szakasz alapprojekt + 1. szakasz kapcsolódó beruházás) 2 677 006 2 677 006 0 0 0 0
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Tervezési előkészítés a Millenniumi Földalatti Vasút rekonstrukciójához és a járműbeszerzéshez 38 000 38 000 622 000 622 000 0 0
Nemzetgazdasági Minisztérium VEKOP Kerékpáros fejlesztések 0 0 0 0 10 164 10 164 0
XXI. kerület Csepel Önkormányzata Csepel városközpont és autóbusz-
állomások (tervezés)
20 000 20 000
Környezetvédelmi feladatok 0 0
KEHOP Fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése 4 174 663 4 174 663 0 0 0 0
Vízgazdálkodási feladatok 0 0
KEHOP Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése 1 463 625 1 463 625 0 0 0 0
Budaörs Város Önkormányzata Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése 1 960 1 960 0 0 0 0
Kerületi Önkormányzatok Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése 1 430 745 1 430 745 0 0 0 0
Miniszterelnökség önerő támogatás Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése 0 0 862 595 0 862 595 0 0
KEHOP Csillaghegyi öblözet védelme 0 0 8 415 813 8 415 813 1 584 187 1 584 187 0
Belügyminisztérium Vis Maior támogatás 838 458 -838 458 0
Informatikai feladatok 0 0
KÖFOP-VEKOP Budapest Főváros Önkormányzata ASP Központhoz való csatlakozása 6 177 6 177 0 0 0
FINA feladatok 0 0
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium FINA út-, hídfelújítások előkészítése és megvalósítása 0 0 0 0 0 0
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium FINA Rákos-patak híd előkészítése és kivitelezése 6 672 6 672 0 0 0 0
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium FINA Pesti rakpart északi rendezése, gyalogos és kerékpárút kialakítása 856 928 856 928 0 0 0 0
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium FINA 2017. VB rendezéséhez kapcsolódó Margitsziget zöldfelület fejlesztési és környezetfejlesztési feladatok 149 190 149 190 0 0 0 0
Beruházási célú támogatások államháztartáson belülről összesen: 46 826 949 -832 281 45 994 668 9 900 408 0 9 900 408 1 594 351 0 1 594 351 0 0 0
b) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások (854901)
Kulturális feladatok
Belügyminisztérium FÁNK, Pannon park fejlesztése 2 725 000 2 725 000 18 477 000 18 477 000 15 875 000 15 875 000 3 143 000 3 143 000
Belügyminisztérium FÁNK, Hermina Garázs tervezése és megvalósítása 173 000 173 000 2 659 000 2 659 000 2 885 000 2 885 000 0
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Egy és két számjegyű országos főközlekedési utak fővárosi szakaszai karbantartásának 2016. évi támogatása 250 000 250 000
Emberi Erőforrások Minisztériuma Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás 387 387
Emberi Erőforrások Minisztériuma Muzeális intézmények szakmai támogatása 15 000 15 000
Emberi Erőforrások Minisztériuma Járásszékhely múzeumok szakmai támogatása 3 000 3 000
Felhalmozási célú önkormányzati támogatás összesen: 3 163 387 3 000 3 166 387 21 136 000 0 21 136 000 18 760 000 0 18 760 000 3 143 000 0 3 143 000
c) Felújítási célú támogatások államháztartáson belűről (855901)
Intézményi-Önkormányzati bevételek
Belügyminisztérium Vis Maior támogatás 838 458 838 458
Felújítási célú támogatások államháztartáson belűről összesen: 0 838 458 838 458 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről összesen: 49 990 336 9 177 49 999 513 31 036 408 0 31 036 408 20 354 351 0 20 354 351 3 143 000 0 3 143 000
II. Beruházási célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről ( 852301 )
Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány A 2015. évi fel nem használt támogatás visszautalása 10 000 10 000 0 0 0
Koppenhágai Üzleti Iskola Városok az emberekért Innovatív közlekedésfejlesztés a Dunaparton 6 240 6 240 0 0 0
Fővárosi Közbeszerzési Kft. Fejlesztési támogatásról szóló beszámoló alapján fel nem használt támogatás visszautalása 26 101 26 101 0 0
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülről összesen: 42 341 0 42 341 0 0 0 0 0 0 0 0 0

5. melléklet a 6/2018. (II. 14.) Főv. Kgy. rendelethez

A 8/2017. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelet 1/d. mellékletének módosítása

Visszatérítendő támogatások, kölcsönök tervezett visszatérülése 2017-2020. évben önkormányzati körben

ezer Ft-ban
2017. évi terv
Átadó megnevezése Átvétel célja Érvényes előirányzat Módosítás
(+; -)
Módosított előirányzat 2018. évi
terv
2019. évi
terv
2020. évi
terv
1 2 3 4 5 6 7 8
I. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről
891201 Forgótőke áfa finanszírozásra
BKK Zrt. Forgótőke áfa finanszírozására nyújtott kölcsön törlesztése 1 500 000 1 500 000
892401 BKV-DBR 4-es metró forgótőke áfa finanszírozására
BKV Zrt. BKV-DBR 4-es metró forgótőke ÁFA finanszírozására nyújtott kölcsön törlesztése 100 000 100 000
Összesen 1 600 000 0 1 600 000 0 0 0
II. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről
854701 Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről
Kerületi Önkormányzatok Városrehabilitációra nyújtott kölcsön törlesztése 47 437 47 437 18 122 18 122
Összesen 47 437 0 47 437 18 122 18 122 0
III. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről
852401 Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről
Fővárosi Vízművek Zrt. Tulajdonosi kölcsön törlesztése 500 000 500 000 500 000 2 700 000
Társasházak Városrehabilitációra nyújtott kölcsön törlesztése 2 080 2 080
881602 Építészeti, értékvédelmi feladatok
Egyéb szervezetek Település értékvédelmi pályázaton nyújtott kölcsön törlesztése 1 990 1 990 865 396 70
Összesen 504 070 0 504 070 500 865 2 700 396 70

6. melléklet a 6/2018. (II. 14.) Főv. Kgy. rendelethez

A 8/2017. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelet 1/e. mellékletének módosítása

Budapest Főváros Önkormányzata 2017. évre tervezett általános működésének és ágazati feladatainak központi költségvetési támogatása

ezer Ft-ban
Bevételi címkód Feladatok megnevezése Érvényes előirányzat Módosítás
(+; -)
Módosított
előirányzat
1 2 3 4 5
851001 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 4 223 776 23 358 4 247 134
Fővárosi Önkormányzat múzeumi, könyvtári és közművelődési feladatainak támogatása 679 400 679 400
Könyvtári célú érdekeltségnövelő támogatás 30 000 30 000
Települési önkormányzatok által fenntartott, ill. támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 3 284 000 0 3 284 000
Színházművészeti szervezetek támogatása 3 231 800 3 231 800
Táncművészeti szervezetek támogatása 52 200 52 200
Kulturális illetmény pótlék 230 376 23 358 253 734
851601 Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások 15 583 481 11 960 15 595 441
2017. évi bérkompenzáció 126 938 11 960 138 898
Helyi közösségi közlekedési feladat támogatása 15 000 000 15 000 000
Kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi önkormányzat általi ellátásának támogatása 456 543 456 543
852101 Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása 6 772 409 79 476 6 851 885
Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása 1 308 702 0 1 308 702
Hajléktalanok nappali intézményi ellátása 158 903 158 903
Hajléktalanok átmeneti intézményei 1 149 799 1 149 799
Szociális szakosított ellátások, valamint a gyermekek átmeneti gondozásával kapcsolatos feladatok támogatása 4 086 971 0 4 086 971
Számított segítői munkatárs létszámhoz kapcsolódó bértámogatás 2 671 191 2 671 191
Intézmény-üzemeltetési támogatás 1 415 780 1 415 780
Gyermekétkeztetés támogatása 542 724 0 542 724
Elismert dolgozók bértámogatása 315 140 315 140
Gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatása 227 584 227 584
Szociális ágazati összevont pótlék 834 012 79 476 913 488
852801 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 40 512 0 40 512
Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása 19 700 19 700
2016. évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása 20 812 20 812
853901 Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 119 973 0 119 973
Óvodapedagógusok, és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása 95 093 0 95 093
- óvodapedagógusok, és a pedagógus szakképzettséggel rendelkező közvetlen segítők elismert létszáma után 77 032 77 032
- pedagógus szakképzettséggel nem rendelkező, közvetlen segítők létszáma után 17 400 17 400
- óvodapedagógusok, és a közvetlen segítők elismert létszáma utáni pótlólagos támogatás 661 661
Óvodaműködtetési támogatás 12 772 0 12 772
- 8 hóra 8 279 8 279
- 4 hóra 4 493 4 493
Kiegészítő támogatás az óvodapedagógusok minősítéséből adódó többletkiadásokhoz 8 805 8 805
Óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők kiegészítő támogatása 3 303 3 303
Támogatások összesen: 26 740 151 114 794 26 854 945

7. melléklet a 6/2018. (II. 14.) Főv. Kgy. rendelethez

A 8/2017. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelet 2. mellékletének módosítása

Budapest Főváros Önkormányzatának 2017. évi tervezett kiadásai

ezer Ft

Címrend
2017. évi érvényes előirányzat
Módosítás
Módosított előirányzat
1 2 3 4
I. Költségvetési kiadások összesen (A+B) 439 115 024 474 161 439 589 185
Működési célra 208 417 545 419 829 208 837 374
Felhalmozási célra 230 697 479 54 332 230 751 811
A Működési kiadások (1.+...+5.) 208 417 545 419 829 208 837 374
1. Személyi juttatások 21 689 234 257 641 21 946 875
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 5 377 329 64 612 5 441 941
3. Dologi kiadások összesen (3.1.+...+3.3.) 65 089 512 215 053 65 304 565
3.1. Kamatkiadások 2 607 349 -18 890 2 588 459
3.2. Fejlesztésekhez kapcsolódó dologi kiadások áfával 2 554 475 107 392 2 661 867
3.3. Többi dologi kiadás 59 927 688 126 551 60 054 239
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 117 370 3 067 120 437
5. Egyéb működési célú kiadások (5.1.+...+5.6.) 116 144 100 -120 544 116 023 556
5.1. Nemzetközi kötelezettségek 23 177 -55 23 122
5.2. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 4 021 654 0 4 021 654
5.3. Műk. c. visszatér. támogatások, kölcsönök nyújtása, törlesztése 1 900 000 0 1 900 000
5.4. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 1 357 338 -2 040 1 355 298
5.5. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az
EU-nak
103 172 991 4 745 103 177 736
5.6. Tartalékok (5.6.1.+5.6.2.) 5 668 940 -123 194 5 545 746
5.6.1. Működési célú céltartalékok 1 603 156 -36 460 1 566 696
5.6.2. Általános tartalék 4 065 784 -86 734 3 979 050
B Felhalmozási kiadások (6.+...+8.) 230 697 479 54 332 230 751 811
6. Beruházások (6.1.+...+6.5.) 102 205 505 2 216 266 104 421 771
6.1. Önkormányzati beruházások 84 401 415 2 132 477 86 533 892
6.2. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 11 040 834 380 11 041 214
6.3. Intézményi beruházások 1 415 772 21 511 1 437 283
6.4. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0
6.5. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 5 347 484 61 898 5 409 382
7. Felújítások (7.1.+...+7.4.) 25 789 538 41 026 25 830 564
7.1. Intézményi felújítások 583 646 4 248 587 894
7.2. Önkormányzati felújítások 20 772 115 24 413 20 796 528
7.3. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 1 303 760 121 1 303 881
7.4. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 3 130 017 12 244 3 142 261
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások (8.1.+...+8.5.) 102 702 436 -2 202 960 100 499 476
8.1. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 94 540 0 94 540
8.2. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 8 572 472 7 040 8 579 512
8.3. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 253 478 0 253 478
8.4. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az
EU-nak
92 334 925 -2 210 000 90 124 925
8.5. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az
EU-nak
1 447 021 0 1 447 021
II. Finanszírozási kiadások (1.+2.) 292 285 458 423 531 292 708 989
1. Belföldi finanszírozás kiadásai (1.1.+...+1.6.) 292 285 458 423 531 292 708 989
1.1. Hitel-, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0
1.2. Belföldi értékpapírok kiadásai 291 882 066 0 291 882 066
1.3. Kp-i, irányító szervi támogatások folyósítása (1.3.1.+1.3.2.) 42 285 920 155 304 42 441 224
1.3.1. - működési célra 29 042 764 137 939 29 180 703
1.3.2. - felhalmozási célra 13 243 156 17 365 13 260 521
1.4. Korrekció a kp-i, ir. szervi tám. folyósítása miatt (1.4.1.+1.4.2.) -42 285 920 -155 304 -42 441 224
1.4.1. - működési célú -29 042 764 -137 939 -29 180 703
1.4.2. - felhalmozási célú -13 243 156 -17 365 -13 260 521
1.5. Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése 0 0 0
1.6. További belföldi finanszírozás kiadásai 403 392 423 531 826 923
2. Külföldi finanszírozás kiadásai (külföldi hitelek törlesztése) 0 0 0
Kiadások mindösszesen 731 400 482 897 692 732 298 174

8. melléklet a 6/2018. (II. 14.) Főv. Kgy. rendelethez

A 8/2017. (III. 10. ) Főv. Kgy. rendelet 2/a. mellékletének módosítása

Budapest Főváros Önkormányzatának 2017. évi tervezett kiadásai

ezer Ft
Intézményi kör Intézményi Főpolgármesteri Hivatal Főpolgár- Önkormányzati kör Önkor- Fővárosi Önkormányzat mindösszesen 2017. évi
Címrend Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok kör összesen Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állam-
igazgatási feladatok
mesteri Hivatal összesen Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állam-
igazgatási feladatok
mányzati kör összesen Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Állam-
igazgatási feladatok
módosított előirányzat összesen
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (I.+II.) 47 885 590 1 877 977 49 763 567 8 601 809 2 961 427 947 496 12 510 732 364 849 479 305 174 396 0 670 023 875 421 336 878 310 013 800 947 496 732 298 174
I. Költségvetési kiadások összesen (A+B) 47 885 590 1 877 977 49 763 567 8 601 809 2 961 427 947 496 12 510 732 364 022 556 13 292 330 0 377 314 886 420 509 955 18 131 734 947 496 439 589 185
Működési célra 35 143 250 613 738 35 756 988 6 968 710 1 937 700 947 496 9 853 906 158 647 270 4 579 210 0 163 226 480 200 759 230 7 130 648 947 496 208 837 374
Felhalmozási célra 12 742 340 1 264 239 14 006 579 1 633 099 1 023 727 0 2 656 826 205 375 286 8 713 120 0 214 088 406 219 750 725 11 001 086 0 230 751 811
A Működési kiadások (1.+...+5.) 35 143 250 613 738 35 756 988 6 968 710 1 937 700 947 496 9 853 906 158 647 270 4 579 210 0 163 226 480 200 759 230 7 130 648 947 496 208 837 374
1. Személyi juttatások 15 570 321 209 876 15 780 197 3 844 993 1 446 314 600 700 5 892 007 187 608 87 063 0 274 671 19 602 922 1 743 253 600 700 21 946 875
2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 3 776 720 53 041 3 829 761 933 905 440 501 151 240 1 525 646 44 923 41 611 0 86 534 4 755 548 535 153 151 240 5 441 941
3. Dologi kiadások összesen (3.1.+...+3.3.) 14 725 644 342 136 15 067 780 2 112 464 50 885 195 556 2 358 905 45 379 848 2 498 032 0 47 877 880 62 217 956 2 891 053 195 556 65 304 565
3.1. Kamatkiadások 0 0 0 0 0 0 0 593 722 1 994 737 0 2 588 459 593 722 1 994 737 0 2 588 459
3.2. Fejlesztésekhez kapcsolódó dologi kiadások áfával 36 922 0 36 922 6 991 11 088 0 18 079 2 554 299 52 567 0 2 606 866 2 598 212 63 655 0 2 661 867
3.3. Többi dologi kiadás 14 688 722 342 136 15 030 858 2 105 473 39 797 195 556 2 340 826 42 231 827 450 728 0 42 682 555 59 026 022 832 661 195 556 60 054 239
4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 58 337 100 58 437 0 0 0 0 62 000 0 0 62 000 120 337 100 0 120 437
5. Egyéb működési célú kiadások (5.1.+...+5.6.) 1 012 228 8 585 1 020 813 77 348 0 0 77 348 112 972 891 1 952 504 0 114 925 395 114 062 467 1 961 089 0 116 023 556
5.1. Nemzetközi kötelezettségek 8 312 0 8 312 0 0 0 0 0 14 810 0 14 810 8 312 14 810 0 23 122
5.2. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 768 216 8 435 776 651 75 748 0 0 75 748 3 169 255 0 0 3 169 255 4 013 219 8 435 0 4 021 654
5.3. Műk. c. visszatér. támogatások, kölcsönök nyújtása, törlesztése 0 0 0 0 0 0 0 1 900 000 0 0 1 900 000 1 900 000 0 0 1 900 000
5.4. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 234 505 0 234 505 500 0 0 500 932 443 187 850 0 1 120 293 1 167 448 187 850 0 1 355 298
5.5. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 1 195 150 1 345 1 100 0 0 1 100 101 467 817 1 707 474 0 103 175 291 101 470 112 1 707 624 0 103 177 736
5.6. Tartalékok (5.6.1.+5.6.2.) 0 0 0 0 0 0 0 5 503 376 42 370 0 5 545 746 5 503 376 42 370 0 5 545 746
5.6.1. Működési célú céltartalékok 0 0 0 0 0 0 0 1 524 326 42 370 0 1 566 696 1 524 326 42 370 0 1 566 696
5.6.2. Általános tartalék 0 0 0 0 0 0 0 3 979 050 0 0 3 979 050 3 979 050 0 0 3 979 050
B Felhalmozási kiadások (6.+...+8.) 12 742 340 1 264 239 14 006 579 1 633 099 1 023 727 0 2 656 826 205 375 286 8 713 120 0 214 088 406 219 750 725 11 001 086 0 230 751 811
6. Beruházások (6.1.+...+6.5.) 10 727 472 1 250 039 11 977 511 1 202 968 983 420 0 2 186 388 89 409 463 848 409 0 90 257 872 101 339 903 3 081 868 0 104 421 771
6.1. Önkormányzati beruházások 0 0 0 0 0 0 0 85 814 710 719 182 0 86 533 892 85 814 710 719 182 0 86 533 892
6.2. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 8 089 628 1 230 023 9 319 651 947 219 774 344 0 1 721 563 0 0 0 0 9 036 847 2 004 367 0 11 041 214
6.3. Intézményi beruházások 1 421 522 15 761 1 437 283 0 0 0 0 0 0 0 0 1 421 522 15 761 0 1 437 283
6.4. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
6.5. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 1 216 322 4 255 1 220 577 255 749 209 076 0 464 825 3 594 753 129 227 0 3 723 980 5 066 824 342 558 0 5 409 382
7. Felújítások (7.1.+...+7.4.) 1 960 635 14 200 1 974 835 430 131 0 0 430 131 23 320 965 104 633 0 23 425 598 25 711 731 118 833 0 25 830 564
7.1. Intézményi felújítások 576 713 11 181 587 894 0 0 0 0 0 0 0 0 576 713 11 181 0 587 894
7.2. Önkormányzati felújítások 0 0 0 0 0 0 0 20 714 139 82 389 0 20 796 528 20 714 139 82 389 0 20 796 528
7.3. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 965 195 0 965 195 338 686 0 0 338 686 0 0 0 0 1 303 881 0 0 1 303 881
7.4. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 418 727 3 019 421 746 91 445 0 0 91 445 2 606 826 22 244 0 2 629 070 3 116 998 25 263 0 3 142 261
8. Egyéb felhalmozási célú kiadások (8.1.+...+8.5.) 54 233 0 54 233 0 40 307 0 40 307 92 644 858 7 760 078 0 100 404 936 92 699 091 7 800 385 0 100 499 476
8.1. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása,törlesztése 54 233 0 54 233 0 40 307 0 40 307 0 0 0 0 54 233 40 307 0 94 540
8.2. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 0 0 0 0 8 274 198 305 314 0 8 579 512 8 274 198 305 314 0 8 579 512
8.3. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 0 0 0 0 0 0 0 4 201 249 277 0 253 478 4 201 249 277 0 253 478
8.4. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 0 0 0 0 84 349 741 5 775 184 0 90 124 925 84 349 741 5 775 184 0 90 124 925
8.5. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 0 0 0 0 0 0 0 16 718 1 430 303 0 1 447 021 16 718 1 430 303 0 1 447 021
II. Finanszírozási kiadások (1.+2.) 0 0 0 0 0 0 0 826 923 291 882 066 0 292 708 989 826 923 291 882 066 0 292 708 989
1. Belföldi finanszírozás kiadásai (1.1.+...+1.6.) 0 0 0 0 0 0 0 826 923 291 882 066 0 292 708 989 826 923 291 882 066 0 292 708 989
1.1. Hitel-, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.2. Belföldi értékpapírok kiadásai 0 0 0 0 0 0 0 0 291 882 066 0 291 882 066 0 291 882 066 0 291 882 066
1.3. Kp-i, irányító szervi támogatások folyósítása (1.3.1.+1.3.2.) 0 0 0 0 0 0 0 37 532 989 4 027 218 881 017 42 441 224 37 532 989 4 027 218 881 017 42 441 224
1.3.1. - működési célra 0 0 0 0 0 0 0 26 485 911 1 813 775 881 017 29 180 703 26 485 911 1 813 775 881 017 29 180 703
1.3.2. - felhalmozási célra 0 0 0 0 0 0 0 11 047 078 2 213 443 0 13 260 521 11 047 078 2 213 443 0 13 260 521
1.4. Korrekció a kp-i, ir. szervi tám. folyósítása miatt (1.4.1.+1.4.2.) 0 0 0 0 0 0 0 -37 532 989 -4 027 218 -881 017 -42 441 224 -37 532 989 -4 027 218 -881 017 -42 441 224
1.4.1. - működési célú 0 0 0 0 0 0 0 -26 485 911 -1 813 775 -881 017 -29 180 703 -26 485 911 -1 813 775 -881 017 -29 180 703
1.4.2. - felhalmozási célú 0 0 0 0 0 0 0 -11 047 078 -2 213 443 0 -13 260 521 -11 047 078 -2 213 443 0 -13 260 521
1.5. Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1.6. További belföldi finanszírozás kiadásai 0 0 0 0 0 0 0 826 923 0 0 826 923 826 923 0 0 826 923
2. Külföldi finanszírozás kiadásai (külföldi hitelek törlesztése) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

9. melléklet a 6/2018. (II. 14.) Főv. Kgy. rendelethez

A 8/2017. (III. 10. ) Főv. Kgy. rendelet 3. mellékletének módosítása

Budapest Főváros Önkormányzata 2017. évi tervezett előirányzatai

ezer Ft
100101 100102 100100 100201
Címrend Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Főv. Önk. Rendészeti Igazgatóság összesen Fővárosi Önk. Csarnok és Piac Igazgatósága (CSAPI)
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 2 719 823 19 489 2 739 312 180 747 180 747 2 900 570 19 489 2 920 059 4 293 631 569 4 294 200
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 2 364 621 19 158 2 383 779 146 531 146 531 2 511 152 19 158 2 530 310 3 374 460 569 3 375 029
03. Személyi juttatások 1 589 528 -4 117 1 585 411 43 474 43 474 1 633 002 -4 117 1 628 885 615 648 466 616 114
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 369 871 6 818 376 689 9 283 9 283 379 154 6 818 385 972 143 196 103 143 299
05. Dologi kiadások 352 724 16 457 369 181 85 339 85 339 438 063 16 457 454 520 2 513 779 2 513 779
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 52 498 52 498 8 435 8 435 60 933 60 933 101 837 101 837
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 52 498 52 498 8 435 8 435 60 933 60 933 101 837 101 837
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 355 202 331 355 533 34 216 34 216 389 418 331 389 749 919 171 919 171
15. Beruházások (16.+...+20.) 233 473 331 233 804 20 016 20 016 253 489 331 253 820 392 798 392 798
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 183 837 183 837 183 837 183 837
18. Intézményi beruházások 261 261 15 761 15 761 15 761 261 16 022 309 290 309 290
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 49 636 70 49 706 4 255 4 255 53 891 70 53 961 83 508 83 508
21. Felújítások (22.+...+25.) 121 729 121 729 14 200 14 200 135 929 135 929 526 373 526 373
22. Intézményi felújítások 11 181 11 181 11 181 11 181 414 467 414 467
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 95 857 95 857 95 857 95 857
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 25 872 25 872 3 019 3 019 28 891 28 891 111 906 111 906
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 2 719 823 19 489 2 739 312 180 747 180 747 2 900 570 19 489 2 920 059 4 293 631 569 4 294 200
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 8 166 1 452 9 618 8 166 1 452 9 618
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
8 166 1 452 9 618 8 166 1 452 9 618
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.) 331 331 331 331
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 331 331 331 331
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek 95 000 95 000 95 000 95 000
50. Működési bevételek 15 000 15 000 135 605 135 605 150 605 150 605 3 743 749 3 743 749
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.) 7 000 2 784 9 784 31 500 31 500 38 500 2 784 41 284
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 7 000 2 784 9 784 31 500 31 500 38 500 2 784 41 284
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.) 321 321 321 321
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 321 321 321 321
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 2 594 657 14 922 2 609 579 13 321 13 321 2 607 978 14 922 2 622 900 549 882 569 550 451
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele 75 775 75 775 13 321 13 321 89 096 89 096 192 402 192 402
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.) 2 518 882 14 922 2 533 804 2 518 882 14 922 2 533 804 7 480 569 8 049
63. - működési célra 2 163 680 14 922 2 178 602 2 163 680 14 922 2 178 602 7 480 569 8 049
64. - felhalmozási célra 355 202 355 202 355 202 355 202
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev. 350 000 350 000
66. Létszám (67.+68.) 487 487 5 5 492 492 152 152
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 427 427 5 5 432 432 152 152
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő) 60 60 60 60
ezer Ft
100100-100200 210201 210301 210401
Címrend Egyéb intézmények összesen Fővárosi Önkormányzat Baross Utcai Idősek Otthona Fővárosi Önkormányzat Alacska Úti Idősek Otthona Főv. Önk. Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona (Rózsa utca)
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 7 194 201 20 058 7 214 259 876 470 4 284 880 754 1 209 791 7 223 1 217 014 866 692 14 365 881 057
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 5 885 612 19 727 5 905 339 848 018 4 284 852 302 1 145 057 6 440 1 151 497 772 307 5 865 778 172
03. Személyi juttatások 2 248 650 -3 651 2 244 999 441 361 3 511 444 872 602 225 3 204 605 429 373 714 2 050 375 764
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 522 350 6 921 529 271 110 176 773 110 949 145 078 3 236 148 314 93 819 451 94 270
05. Dologi kiadások 2 951 842 16 457 2 968 299 294 991 294 991 396 668 396 668 303 674 3 364 307 038
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai 1 490 1 490 1 000 1 000 1 100 1 100
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 162 770 162 770 86 86
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 162 770 162 770 86 86
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 1 308 589 331 1 308 920 28 452 28 452 64 734 783 65 517 94 385 8 500 102 885
15. Beruházások (16.+...+20.) 646 287 331 646 618 18 605 18 605 24 734 783 25 517 60 558 8 500 69 058
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 183 837 183 837 11 503 11 503 13 671 380 14 051 43 262 6 693 49 955
18. Intézményi beruházások 325 051 261 325 312 3 145 3 145 5 804 473 6 277 4 422 4 422
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 137 399 70 137 469 3 957 3 957 5 259 -70 5 189 12 874 1 807 14 681
21. Felújítások (22.+...+25.) 662 302 662 302 9 680 9 680 40 000 40 000 33 827 33 827
22. Intézményi felújítások 425 648 425 648 378 102 480 2 225 2 225
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 95 857 95 857 7 244 7 244 31 496 31 496 24 409 24 409
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 140 797 140 797 2 058 -102 1 956 8 504 8 504 7 193 7 193
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 167 167
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 167 167
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 7 194 201 20 058 7 214 259 876 470 4 284 880 754 1 209 791 7 223 1 217 014 866 692 14 365 881 057
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 8 166 1 452 9 618
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
8 166 1 452 9 618
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.) 331 331 300 300
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 331 331 300 300
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek 95 000 95 000
50. Működési bevételek 3 894 354 3 894 354 264 088 264 088 366 388 366 388 240 557 -388 240 169
51. Felhalmozási bevételek 388 388
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.) 38 500 2 784 41 284
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 38 500 2 784 41 284
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.) 321 321 167 167
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 321 321 167 167
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 3 157 860 15 491 3 173 351 612 215 4 284 616 499 843 403 6 923 850 326 626 135 14 365 640 500
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele 281 498 281 498 23 791 23 791 40 765 40 765 77 234 77 234
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.) 2 526 362 15 491 2 541 853 588 424 4 284 592 708 802 638 6 923 809 561 548 901 14 365 563 266
63. - működési célra 2 171 160 15 491 2 186 651 564 614 4 284 568 898 745 276 6 440 751 716 462 959 5 865 468 824
64. - felhalmozási célra 355 202 355 202 23 810 23 810 57 362 483 57 845 85 942 8 500 94 442
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev. 350 000 350 000
66. Létszám (67.+68.) 644 644 139 139 195 195 136 136
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 584 584 139 139 195 195 136 136
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő) 60 60
ezer Ft
210601 210701 210801 210901
Címrend Fővárosi Önkormányzat Halom Utcai Idősek Otthona Fővárosi Önkormányzat Kamaraerdei Úti Idősek Otthona Fővárosi Önkormányzat Kútvölgyi Úti Idősek Otthona Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthona
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 1 210 451 13 758 1 224 209 2 258 759 7 984 2 266 743 1 047 656 5 402 1 053 058 1 592 411 7 045 1 599 456
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 1 022 505 5 376 1 027 881 2 051 402 7 984 2 059 386 962 638 5 402 968 040 1 392 092 7 045 1 399 137
03. Személyi juttatások 528 164 5 307 533 471 1 007 324 6 544 1 013 868 554 493 12 277 566 770 798 988 8 376 807 364
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 133 296 -1 931 131 365 252 065 1 440 253 505 128 070 2 042 130 112 203 973 -1 331 202 642
05. Dologi kiadások 360 645 2 000 362 645 791 013 791 013 279 104 -8 917 270 187 364 485 364 485
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai 400 400 1 000 1 000 216 216 2 900 2 900
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 755 755 21 746 21 746
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 755 755 21 746 21 746
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 187 946 8 382 196 328 207 357 207 357 85 018 85 018 200 319 200 319
15. Beruházások (16.+...+20.) 45 151 8 382 53 533 129 484 129 484 46 482 46 482 97 032 97 032
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 7 622 6 600 14 222 40 157 40 157 30 253 30 253 75 442 75 442
18. Intézményi beruházások 27 967 27 967 64 920 64 920 6 348 6 348 15 440 15 440
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 9 562 1 782 11 344 24 407 24 407 9 881 9 881 6 150 6 150
21. Felújítások (22.+...+25.) 142 795 142 795 77 873 77 873 38 536 38 536 103 286 103 286
22. Intézményi felújítások 17 041 17 041 37 460 37 460 3 296 3 296 5 274 5 274
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 95 396 121 95 517 23 858 23 858 27 047 27 047 76 052 76 052
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 30 358 -121 30 237 16 555 16 555 8 193 8 193 21 960 21 960
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 1 1
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 1 1
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 1 210 451 13 758 1 224 209 2 258 759 7 984 2 266 743 1 047 656 5 402 1 053 058 1 592 411 7 045 1 599 456
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 4 000 4 000
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
4 000 4 000
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 428 073 428 073 859 657 859 657 415 779 415 779 517 167 517 167
51. Felhalmozási bevételek 500 500
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.) 105 105 300 300 1 480 1 480
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 105 105 300 300 280 280
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 1 200 1 200
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 782 273 13 758 796 031 1 398 802 7 984 1 406 786 631 377 5 402 636 779 1 069 764 7 045 1 076 809
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele 51 629 51 629 192 155 192 155 31 956 31 956 75 736 75 736
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.) 730 644 13 758 744 402 1 206 647 7 984 1 214 631 599 421 5 402 604 823 994 028 7 045 1 001 073
63. - működési célra 599 810 5 376 605 186 1 125 347 7 984 1 133 331 526 651 5 402 532 053 820 016 7 045 827 061
64. - felhalmozási célra 130 834 8 382 139 216 81 300 81 300 72 770 72 770 174 012 174 012
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.) 181 181 327 327 186 186 260 260
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 181 181 327 327 186 186 260 260
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
210902 210900 211401 211501
Címrend Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthona Főv. Önk. Idősek Otthona, Pesti út összesen Fővárosi Önkormányzat Gödöllői Idősek Otthona Fővárosi Önkormányzat Gyulai Idősek Otthona
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 36 422 36 422 1 628 833 7 045 1 635 878 922 767 6 187 928 954 1 054 908 6 117 1 061 025
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 36 422 36 422 1 428 514 7 045 1 435 559 851 341 6 187 857 528 1 004 726 6 117 1 010 843
03. Személyi juttatások 16 567 16 567 815 555 8 376 823 931 480 453 5 072 485 525 569 695 4 074 573 769
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 4 473 4 473 208 446 -1 331 207 115 111 229 1 115 112 344 142 225 896 143 121
05. Dologi kiadások 15 282 15 282 379 767 379 767 255 042 255 042 291 738 1 147 292 885
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai 100 100 3 000 3 000 1 035 1 035 1 050 1 050
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 21 746 21 746 3 582 3 582 18 18
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 21 746 21 746 3 582 3 582 18 18
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 200 319 200 319 71 426 71 426 50 182 50 182
15. Beruházások (16.+...+20.) 97 032 97 032 37 846 37 846 24 332 24 332
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 75 442 75 442 14 410 14 410 9 256 9 256
18. Intézményi beruházások 15 440 15 440 15 382 15 382 9 903 9 903
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 6 150 6 150 8 054 8 054 5 173 5 173
21. Felújítások (22.+...+25.) 103 286 103 286 31 080 31 080 25 800 25 800
22. Intézményi felújítások 5 274 5 274 12 441 12 441
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 76 052 76 052 24 473 24 473 7 874 7 874
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 21 960 21 960 6 607 6 607 5 485 5 485
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 1 1 2 500 2 500 50 50
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 1 1 2 500 2 500 50 50
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 36 422 36 422 1 628 833 7 045 1 635 878 922 767 6 187 928 954 1 054 908 6 117 1 061 025
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 4 000 4 000 93 195 288
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
4 000 4 000 93 195 288
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 20 140 20 140 537 307 537 307 287 498 -370 287 128 342 132 342 132
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.) 1 480 1 480 1 250 370 1 620 1 000 1 000
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 280 280 1 250 370 1 620 1 000 1 000
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 1 200 1 200
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 16 282 16 282 1 086 046 7 045 1 093 091 634 019 6 187 640 206 711 683 5 922 717 605
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele 75 736 75 736 40 620 40 620 4 960 4 960
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.) 16 282 16 282 1 010 310 7 045 1 017 355 593 399 6 187 599 586 706 723 5 922 712 645
63. - működési célra 16 282 16 282 836 298 7 045 843 343 544 019 6 187 550 206 684 968 5 922 690 890
64. - felhalmozási célra 174 012 174 012 49 380 49 380 21 755 21 755
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.) 7 7 267 267 187 187 200 200
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 7 7 267 267 187 187 200 200
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
212001 212301 212701 212702
Címrend Fővárosi Önkormányzat Szombathelyi Idősek Otthona Fővárosi Önkormányzat Vámosmikolai Idősek Otthona Főv. Önk. Bp-i Módszertani Szociális Központ és Intézményei Főv. Önk. Bp-i Módszertani Szociális Központ és Intézményei
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 913 961 5 304 919 265 821 795 4 026 825 821 3 918 272 163 545 4 081 817 275 215 275 215
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 856 293 5 304 861 597 698 715 4 026 702 741 3 546 064 141 545 3 687 609 275 215 275 215
03. Személyi juttatások 475 926 1 346 477 272 407 163 3 300 410 463 1 632 717 21 713 1 654 430 117 355 117 355
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 117 932 -4 042 113 890 95 632 726 96 358 386 469 4 777 391 246 31 105 31 105
05. Dologi kiadások 252 794 8 000 260 794 168 881 168 881 1 485 555 111 988 1 597 543 126 755 126 755
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai 2 240 2 240 1 544 1 544 41 295 3 067 44 362
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 7 401 7 401 25 495 25 495 28 28
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 7 401 7 401 25 495 25 495 28 28
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 57 668 57 668 123 080 123 080 372 208 22 000 394 208
15. Beruházások (16.+...+20.) 31 610 31 610 83 440 83 440 107 389 16 735 124 124
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 15 167 15 167 68 126 68 126 55 413 55 413
18. Intézményi beruházások 10 015 10 015 4 539 4 539 29 145 13 177 42 322
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 6 428 6 428 10 775 10 775 22 831 3 558 26 389
21. Felújítások (22.+...+25.) 26 058 26 058 39 640 39 640 260 419 5 265 265 684
22. Intézményi felújítások 2 040 2 040 15 836 4 146 19 982
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 18 476 18 476 31 213 31 213 189 218 189 218
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 5 542 5 542 8 427 8 427 55 365 1 119 56 484
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 4 400 4 400
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 4 400 4 400
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 913 961 5 304 919 265 821 795 4 026 825 821 3 918 272 163 545 4 081 817 275 215 275 215
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 3 821 422 4 243 425 000 115 055 540 055
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
3 821 422 4 243 425 000 115 055 540 055
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.) 22 000 22 000
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 16 735 16 735
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 5 265 5 265
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 258 509 258 509 223 500 -420 223 080 476 550 476 550
51. Felhalmozási bevételek 420 420
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.) 96 000 96 000 4 000 4 000
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 96 000 96 000 4 000 4 000
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.) 710 710 1 501 1 501
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 710 710 1 501 1 501
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 650 921 4 882 655 803 598 295 4 026 602 321 2 919 221 26 490 2 945 711 271 215 271 215
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele 46 058 46 058 42 275 42 275 87 714 87 714
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.) 604 863 4 882 609 745 556 020 4 026 560 046 2 831 507 26 490 2 857 997 271 215 271 215
63. - működési célra 562 136 4 882 567 018 438 704 4 026 442 730 2 520 825 26 490 2 547 315 271 215 271 215
64. - felhalmozási célra 42 727 42 727 117 316 117 316 310 682 310 682
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.) 171 171 137 137 480 480 76 76
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 171 171 137 137 480 480 76 76
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
212700 200000 390101 390201
Címrend Főv. Önk. Bp-i Módszertani Szociális Kp. és Intézményei össz. Szociálpolitikai intézmények összesen Gimnáziumok Gazdasági Szervezete Kollégiumok Gazdasági Szervezete
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 4 193 487 163 545 4 357 032 17 005 570 245 240 17 250 810 302 491 302 491 150 033 150 033
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 3 821 279 141 545 3 962 824 15 462 795 205 575 15 668 370 302 265 302 265 150 033 150 033
03. Személyi juttatások 1 750 072 21 713 1 771 785 8 006 145 76 774 8 082 919 41 847 41 847 46 468 46 468
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 417 574 4 777 422 351 1 955 542 8 152 1 963 694 11 557 11 557 12 571 12 571
05. Dologi kiadások 1 612 310 111 988 1 724 298 5 386 627 117 582 5 504 209 51 500 51 500 54 946 54 946
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai 41 295 3 067 44 362 55 370 3 067 58 437
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 28 28 59 111 59 111 197 361 197 361 36 048 36 048
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 177 880 177 880 14 778 14 778
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 28 28 59 111 59 111 19 481 19 481 21 270 21 270
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 372 208 22 000 394 208 1 542 775 39 665 1 582 440 226 226
15. Beruházások (16.+...+20.) 107 389 16 735 124 124 706 663 34 400 741 063 226 226
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 55 413 55 413 384 282 13 673 397 955
18. Intézményi beruházások 29 145 13 177 42 322 197 030 13 650 210 680 178 178
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 22 831 3 558 26 389 125 351 7 077 132 428 48 48
21. Felújítások (22.+...+25.) 260 419 5 265 265 684 828 994 5 265 834 259
22. Intézményi felújítások 15 836 4 146 19 982 95 991 4 248 100 239
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 189 218 189 218 556 756 121 556 877
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 55 365 1 119 56 484 176 247 896 177 143
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 4 400 4 400 7 118 7 118
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 4 400 4 400 7 118 7 118
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 4 193 487 163 545 4 357 032 17 005 570 245 240 17 250 810 302 491 302 491 150 033 150 033
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 425 000 115 055 540 055 432 914 115 672 548 586
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
425 000 115 055 540 055 432 914 115 672 548 586
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.) 22 000 22 000 22 300 22 300
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 16 735 16 735 17 035 17 035
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 5 265 5 265 5 265 5 265
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 476 550 476 550 4 700 038 -1 178 4 698 860
51. Felhalmozási bevételek 500 808 1 308
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.) 100 000 100 000 100 000 100 000
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 100 000 100 000 100 000 100 000
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.) 1 501 1 501 6 513 370 6 883
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 1 501 1 501 5 313 370 5 683
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 1 200 1 200
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 3 190 436 26 490 3 216 926 11 765 605 107 268 11 872 873 302 491 302 491 150 033 150 033
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele 87 714 87 714 714 893 714 893 250 306 250 306 93 432 93 432
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.) 3 102 722 26 490 3 129 212 11 050 712 107 268 11 157 980 52 185 52 185 56 601 56 601
63. - működési célra 2 792 040 26 490 2 818 530 9 882 822 89 903 9 972 725 52 185 52 185 56 601 56 601
64. - felhalmozási célra 310 682 310 682 1 167 890 17 365 1 185 255
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.) 556 556 2 682 2 682
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 556 556 2 682 2 682
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
390301 390401 390411 390421
Címrend Gyógypedagógiai Intézmények Gazdasági Szervezete Mozaik Gazdasági Szervezet Fővárosi Önkormányzat Óvodája Cseppkő Óvoda
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 260 790 260 790 1 382 645 129 1 382 774 104 994 14 105 008 68 596 68 596
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 260 790 260 790 1 203 434 129 1 203 563 104 994 14 105 008 68 596 68 596
03. Személyi juttatások 82 919 82 919 230 947 105 231 052 84 561 12 84 573 54 858 54 858
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 23 180 23 180 53 784 6 024 59 808 20 433 2 20 435 13 738 13 738
05. Dologi kiadások 76 936 76 936 634 947 -6 000 628 947
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 77 755 77 755 283 756 283 756
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 41 399 41 399
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 36 356 36 356 283 756 283 756
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 179 211 179 211
15. Beruházások (16.+...+20.) 94 062 94 062
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 62 254 62 254
18. Intézményi beruházások 11 811 11 811
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 19 997 19 997
21. Felújítások (22.+...+25.) 42 784 42 784
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 33 688 33 688
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 9 096 9 096
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 42 365 42 365
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 42 365 42 365
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 260 790 260 790 1 382 645 129 1 382 774 104 994 14 105 008 68 596 68 596
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 232 777 232 777
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
232 777 232 777
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 54 196 54 196
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.) 42 365 42 365
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 42 365 42 365
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 260 790 260 790 1 053 307 129 1 053 436 104 994 14 105 008 68 596 68 596
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele 157 130 157 130 166 786 166 786
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.) 103 660 103 660 886 521 129 886 650 104 994 14 105 008 68 596 68 596
63. - működési célra 103 660 103 660 764 675 129 764 804 104 994 14 105 008 68 596 68 596
64. - felhalmozási célra 121 846 121 846
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.) 58 58 21 21 18 18
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 58 58 21 21 18 18
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
390431 390441 390501 300000
Címrend Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria Étkeztetési Szolgáltató Gazdasági Szervezet Köznevelési intézmények összesen
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 40 538 236 40 774 21 056 74 21 130 3 281 572 433 3 282 005 5 612 715 886 5 613 601
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 40 538 236 40 774 21 056 74 21 130 3 200 537 433 3 200 970 5 352 243 886 5 353 129
03. Személyi juttatások 31 418 194 31 612 17 181 61 17 242 989 805 355 990 160 1 580 004 727 1 580 731
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 7 216 42 7 258 3 875 13 3 888 247 910 78 247 988 394 264 6 159 400 423
05. Dologi kiadások 1 812 663 1 812 663 2 630 992 -6 000 2 624 992
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 1 904 1 904 150 159 150 159 746 983 746 983
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 234 057 234 057
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 1 904 1 904 150 159 150 159 512 926 512 926
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 81 035 81 035 260 472 260 472
15. Beruházások (16.+...+20.) 45 160 45 160 139 448 139 448
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 7 874 7 874 70 128 70 128
18. Intézményi beruházások 27 685 27 685 39 674 39 674
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 9 601 9 601 29 646 29 646
21. Felújítások (22.+...+25.) 35 875 35 875 78 659 78 659
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 28 248 28 248 61 936 61 936
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 7 627 7 627 16 723 16 723
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 42 365 42 365
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 42 365 42 365
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 40 538 236 40 774 21 056 74 21 130 3 281 572 433 3 282 005 5 612 715 886 5 613 601
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 232 777 232 777
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
232 777 232 777
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 3 919 3 919 642 760 642 760 700 875 700 875
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.) 42 365 42 365
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 42 365 42 365
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 36 619 236 36 855 21 056 74 21 130 2 638 812 433 2 639 245 4 636 698 886 4 637 584
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele 3 026 3 026 215 081 215 081 885 761 885 761
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.) 33 593 236 33 829 21 056 74 21 130 2 423 731 433 2 424 164 3 750 937 886 3 751 823
63. - működési célra 33 593 236 33 829 21 056 74 21 130 2 377 856 433 2 378 289 3 583 216 886 3 584 102
64. - felhalmozási célra 45 875 45 875 167 721 167 721
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.) 9 9 3 3 362 362 471 471
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 9 9 3 3 362 362 471 471
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
540101 540102 540111 540100
Címrend Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Művelődési Központ Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár összesen
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 2 864 281 213 425 3 077 706 92 970 92 970 94 471 1 109 95 580 2 957 251 213 425 3 170 676
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 2 124 006 212 411 2 336 417 92 970 92 970 92 710 1 109 93 819 2 216 976 212 411 2 429 387
03. Személyi juttatások 1 308 577 145 896 1 454 473 20 216 20 216 49 473 835 50 308 1 328 793 145 896 1 474 689
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 304 137 41 373 345 510 5 039 5 039 12 787 184 12 971 309 176 41 373 350 549
05. Dologi kiadások 503 373 24 397 527 770 67 715 67 715 2 835 90 2 925 571 088 24 397 595 485
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 7 919 745 8 664 27 615 27 615 7 919 745 8 664
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 7 7 64 64 7 7
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 450 745 1 195 450 745 1 195
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek 305 305 305 305
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 7 157 7 157 27 551 27 551 7 157 7 157
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 740 275 1 014 741 289 1 761 1 761 740 275 1 014 741 289
15. Beruházások (16.+...+20.) 613 680 1 014 614 694 1 761 1 761 613 680 1 014 614 694
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 270 185 270 185 270 185 270 185
18. Intézményi beruházások 237 125 3 600 240 725 1 387 1 387 237 125 3 600 240 725
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 106 370 -2 586 103 784 374 374 106 370 -2 586 103 784
21. Felújítások (22.+...+25.) 126 595 126 595 126 595 126 595
22. Intézményi felújítások 29 281 29 281 29 281 29 281
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 70 400 70 400 70 400 70 400
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 26 914 26 914 26 914 26 914
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 2 845 916 213 425 3 059 341 111 335 111 335 94 471 1 109 95 580 2 957 251 213 425 3 170 676
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 35 300 202 798 238 098 2 068 721 2 789 35 300 202 798 238 098
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
35 300 202 798 238 098 2 068 721 2 789 35 300 202 798 238 098
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.) 66 607 66 607 66 607 66 607
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 66 607 66 607 66 607 66 607
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 510 778 510 778 82 335 82 335 375 375 593 113 593 113
51. Felhalmozási bevételek 169 169 169 169
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.) 312 312 312 312
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 312 312 312 312
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 2 232 750 10 627 2 243 377 29 000 29 000 92 028 388 92 416 2 261 750 10 627 2 272 377
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele 78 938 78 938 30 209 30 209 78 938 78 938
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.) 2 153 812 10 627 2 164 439 29 000 29 000 61 819 388 62 207 2 182 812 10 627 2 193 439
63. - működési célra 1 813 227 10 627 1 823 854 29 000 29 000 61 819 388 62 207 1 842 227 10 627 1 852 854
64. - felhalmozási célra 340 585 340 585 340 585 340 585
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.) 420 420 3 3 18 18 423 423
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 420 420 3 3 18 18 423 423
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
550101 550102 550111 550100
Címrend Budapesti Történeti Múzeum Budapesti Történeti Múzeum Bartók Béla Emlékház Budapesti Történeti Múzeum összesen
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 4 165 978 13 900 4 179 878 50 800 50 800 47 109 120 47 229 4 216 778 13 900 4 230 678
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 2 666 150 9 690 2 675 840 50 800 50 800 42 664 -642 42 022 2 716 950 9 690 2 726 640
03. Személyi juttatások 1 009 200 31 841 1 041 041 12 264 12 264 21 385 -614 20 771 1 021 464 31 841 1 053 305
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 252 721 470 253 191 3 141 3 141 4 704 -204 4 500 255 862 470 256 332
05. Dologi kiadások 1 403 871 -22 621 1 381 250 35 245 35 245 13 151 176 13 327 1 439 116 -22 621 1 416 495
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 358 358 150 150 3 424 3 424 508 508
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 377 377
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 150 150 150 150
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek 358 358 358 358
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 3 047 3 047
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 1 499 828 4 210 1 504 038 4 445 762 5 207 1 499 828 4 210 1 504 038
15. Beruházások (16.+...+20.) 1 272 948 4 210 1 277 158 1 270 762 2 032 1 272 948 4 210 1 277 158
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 638 812 638 812 1 000 1 000 638 812 638 812
18. Intézményi beruházások 431 484 3 400 434 884 600 600 431 484 3 400 434 884
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 202 652 810 203 462 270 162 432 202 652 810 203 462
21. Felújítások (22.+...+25.) 226 880 226 880 3 175 3 175 226 880 226 880
22. Intézményi felújítások 21 611 21 611 21 611 21 611
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 154 909 154 909 2 500 2 500 154 909 154 909
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 50 360 50 360 675 675 50 360 50 360
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 4 165 978 13 900 4 179 878 50 800 50 800 47 109 120 47 229 4 216 778 13 900 4 230 678
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 35 000 35 000 35 000 35 000
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
35 000 35 000 35 000 35 000
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.) 13 843 400 14 243 13 843 400 14 243
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 7 843 400 8 243 7 843 400 8 243
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 6 000 6 000 6 000 6 000
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 1 234 752 810 1 235 562 50 800 50 800 1 285 552 810 1 286 362
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.) 8 121 804 8 925 8 121 804 8 925
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 8 121 804 8 925 8 121 804 8 925
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 2 874 262 11 886 2 886 148 47 109 120 47 229 2 874 262 11 886 2 886 148
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele 872 487 872 487 5 025 5 025 872 487 872 487
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.) 2 001 775 11 886 2 013 661 42 084 120 42 204 2 001 775 11 886 2 013 661
63. - működési célra 1 191 431 11 886 1 203 317 37 639 120 37 759 1 191 431 11 886 1 203 317
64. - felhalmozási célra 810 344 810 344 4 445 4 445 810 344 810 344
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.) 269 269 4 4 269 269
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 269 269 4 4 269 269
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
560101 570101 570102 570100
Címrend Budapest Főváros Levéltára Fővárosi Állat- és Növénykert Fővárosi Állat- és Növénykert Fővárosi Állat- és Növénykert összesen
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 955 582 3 208 958 790 9 935 420 4 701 9 940 121 1 241 823 1 241 823 11 177 243 4 701 11 181 944
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 812 106 3 208 815 314 2 706 467 4 701 2 711 168 11 800 11 800 2 718 267 4 701 2 722 968
03. Személyi juttatások 480 790 2 629 483 419 785 202 3 854 789 056 785 202 3 854 789 056
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 117 359 579 117 938 193 236 847 194 083 193 236 847 194 083
05. Dologi kiadások 213 957 213 957 1 716 291 1 716 291 11 800 11 800 1 728 091 1 728 091
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 11 738 11 738 11 738 11 738
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek 7 649 7 649 7 649 7 649
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 4 089 4 089 4 089 4 089
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 143 476 143 476 7 228 953 7 228 953 1 230 023 1 230 023 8 458 976 8 458 976
15. Beruházások (16.+...+20.) 99 761 99 761 7 224 953 7 224 953 1 230 023 1 230 023 8 454 976 8 454 976
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 58 870 58 870 6 468 841 6 468 841 1 230 023 1 230 023 7 698 864 7 698 864
18. Intézményi beruházások 20 824 20 824 163 197 163 197 163 197 163 197
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 20 067 20 067 592 915 592 915 592 915 592 915
21. Felújítások (22.+...+25.) 42 965 42 965
22. Intézményi felújítások 11 115 11 115
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 22 716 22 716
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 9 134 9 134
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 750 750 4 000 4 000 4 000 4 000
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 750 750 4 000 4 000 4 000 4 000
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 955 582 3 208 958 790 9 812 600 4 701 9 817 301 1 364 643 1 364 643 11 177 243 4 701 11 181 944
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 57 399 57 399 3 600 3 600 3 600 3 600
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
57 399 57 399 3 600 3 600 3 600 3 600
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.) 15 000 15 000 15 000 15 000
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 15 000 15 000 15 000 15 000
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 79 014 79 014 2 357 276 2 357 276 134 620 134 620 2 491 896 2 491 896
51. Felhalmozási bevételek 40 000 40 000 40 000 40 000
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.) 26 617 26 617 28 019 28 019 28 019 28 019
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 26 617 26 617 28 019 28 019 28 019 28 019
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.) 500 500 1 800 1 800 1 800 1 800
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 500 500 1 800 1 800 1 800 1 800
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 792 052 3 208 795 260 7 366 905 4 701 7 371 606 1 230 023 1 230 023 8 596 928 4 701 8 601 629
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele 62 298 62 298 247 317 247 317 247 317 247 317
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.) 729 754 3 208 732 962 7 119 588 4 701 7 124 289 1 230 023 1 230 023 8 349 611 4 701 8 354 312
63. - működési célra 648 168 3 208 651 376 650 747 4 701 655 448 650 747 4 701 655 448
64. - felhalmozási célra 81 586 81 586 6 468 841 6 468 841 1 230 023 1 230 023 7 698 864 7 698 864
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.) 120 120 209 209 209 209
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 120 120 209 209 209 209
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
500000 100100-599999 710301 710501
Címrend Kulturális intézmények összesen Önállóan gazdálkodó Önkormányzati intézmények Gazdasági és ellátási feladatok Hivatali informatikai feladatok
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 19 448 434 236 463 19 684 897 49 260 920 502 647 49 763 567 1 233 761 1 233 761 722 538 722 538
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 8 599 673 230 477 8 830 150 35 300 323 456 665 35 756 988 803 630 803 630 722 538 722 538
03. Személyi juttatások 3 687 107 184 441 3 871 548 15 521 906 258 291 15 780 197 14 400 14 400
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 893 124 43 249 936 373 3 765 280 64 481 3 829 761 5 200 5 200
05. Dologi kiadások 3 968 238 2 042 3 970 280 14 937 699 130 081 15 067 780 784 030 784 030 722 538 722 538
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai 55 370 3 067 58 437
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 51 204 745 51 949 1 020 068 745 1 020 813
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 448 448 234 505 234 505
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 600 745 1 345 600 745 1 345
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek 8 312 8 312 8 312 8 312
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 41 844 41 844 776 651 776 651
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 10 848 761 5 986 10 854 747 13 960 597 45 982 14 006 579 430 131 430 131
15. Beruházások (16.+...+20.) 10 444 396 5 986 10 450 382 11 936 794 40 717 11 977 511
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 8 667 731 8 667 731 9 305 978 13 673 9 319 651
18. Intézményi beruházások 854 017 7 600 861 617 1 415 772 21 511 1 437 283
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 922 648 -1 614 921 034 1 215 044 5 533 1 220 577
21. Felújítások (22.+...+25.) 399 615 399 615 1 969 570 5 265 1 974 835 430 131 430 131
22. Intézményi felújítások 62 007 62 007 583 646 4 248 587 894
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 250 525 250 525 965 074 121 965 195 338 686 338 686
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 87 083 87 083 420 850 896 421 746 91 445 91 445
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 4 750 4 750 54 233 54 233
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 4 750 4 750 54 233 54 233
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 19 448 434 236 463 19 684 897 49 260 920 502 647 49 763 567 1 233 761 1 233 761 722 538 722 538
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 133 367 203 519 336 886 807 224 320 643 1 127 867
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
133 367 203 519 336 886 807 224 320 643 1 127 867
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.) 95 450 400 95 850 95 450 23 031 118 481
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 89 450 400 89 850 89 450 17 766 107 216
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 6 000 6 000 6 000 5 265 11 265
49. Közhatalmi bevételek 95 000 95 000
50. Működési bevételek 4 449 950 810 4 450 760 13 745 217 -368 13 744 849 4 200 4 200
51. Felhalmozási bevételek 40 169 40 169 40 669 808 41 477
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.) 63 069 804 63 873 201 569 3 588 205 157
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 63 069 804 63 873 201 569 3 588 205 157
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.) 2 300 2 300 51 499 370 51 869
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 2 300 2 300 50 299 370 50 669
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 1 200 1 200
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 14 664 129 30 930 14 695 059 34 224 292 154 575 34 378 867 1 229 561 1 229 561 722 538 722 538
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele 1 296 274 1 296 274 3 178 426 3 178 426 83 697 83 697 153 127 153 127
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.) 13 367 855 30 930 13 398 785 30 695 866 154 575 30 850 441 1 145 864 1 145 864 569 411 569 411
63. - működési célra 4 432 031 30 930 4 462 961 20 069 229 137 210 20 206 439 715 733 715 733 569 411 569 411
64. - felhalmozási célra 8 935 824 8 935 824 10 626 637 17 365 10 644 002 430 131 430 131
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev. 350 000 350 000
66. Létszám (67.+68.) 1 043 1 043 4 840 4 840
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 1 043 1 043 4 780 4 780
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő) 60 60
ezer Ft
710601 710701 710802 710901
Címrend Hivatal által fizetett kártérítés, kárpótlás Hivatali perköltség, adók, illetékek kiadásai Hivatali vezetők személyi repr. kiadásai és egyéb szolg. Igazgatási apparátus kiadásai
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 3 694 3 694 5 000 5 000 7 495 7 495 4 765 822 579 4 766 401
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 3 694 3 694 5 000 5 000 7 495 7 495 4 765 822 579 4 766 401
03. Személyi juttatások 4 091 4 091 3 798 468 475 3 798 943
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 376 2 376 919 070 104 919 174
05. Dologi kiadások 3 694 3 694 5 000 5 000 1 028 1 028 46 684 46 684
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 1 600 1 600
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 500 500
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 1 100 1 100
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 3 694 3 694 5 000 5 000 7 495 7 495 4 765 822 579 4 766 401
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 3 694 3 694 5 000 5 000 7 495 7 495 4 765 822 579 4 766 401
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele 27 438 27 438
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.) 3 694 3 694 5 000 5 000 7 495 7 495 4 738 384 579 4 738 963
63. - működési célra 3 694 3 694 5 000 5 000 7 495 7 495 4 738 384 579 4 738 963
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.) 771 771
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 771 771
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
710902 710900 711102 711202
Címrend Igazgatási apparátus kiadásai Igazgatási apparátus kiadásai összesen Városházi reprezentációra, ajándékra Külföldi kiutazások költségeire
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 1 716 991 1 716 991 6 482 813 579 6 483 392 4 269 4 269 12 914 12 914
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 1 716 991 1 716 991 6 482 813 579 6 483 392 4 269 4 269 12 914 12 914
03. Személyi juttatások 1 307 942 -1 448 1 306 494 5 106 410 -973 5 105 437 689 689 8 833 8 833
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 399 281 399 281 1 318 351 104 1 318 455 2 668 2 668 2 529 2 529
05. Dologi kiadások 9 768 1 448 11 216 56 452 1 448 57 900 912 912 1 552 1 552
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 1 600 1 600
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 500 500
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 1 100 1 100
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 1 716 991 1 716 991 6 482 813 579 6 483 392 4 269 4 269 12 914 12 914
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 1 716 991 1 716 991 6 482 813 579 6 483 392 4 269 4 269 12 914 12 914
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele 435 151 435 151 462 589 462 589 4 269 4 269 1 002 1 002
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.) 1 281 840 1 281 840 6 020 224 579 6 020 803 11 912 11 912
63. - működési célra 1 281 840 1 281 840 6 020 224 579 6 020 803 11 912 11 912
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.) 771 771
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 771 771
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
711302 711402 711501 711602
Címrend Főpolgármesteri Iroda kerete Adóügyi feladatok ell. végző dolg. érdekelts. alapja Központi irattár költségeire Belföldi kiküldetés kiadásai
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 5 000 5 000 141 750 141 750 5 102 5 102 688 688
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 5 000 5 000 141 750 141 750 5 102 5 102 688 688
03. Személyi juttatások 111 615 111 615 251 251
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 30 135 30 135 8 8
05. Dologi kiadások 5 000 5 000 5 102 5 102 429 429
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 5 000 5 000 141 750 141 750 5 102 5 102 688 688
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 5 000 5 000 141 750 141 750 5 102 5 102 688 688
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.) 5 000 5 000 141 750 141 750 5 102 5 102 688 688
63. - működési célra 5 000 5 000 141 750 141 750 5 102 5 102 688 688
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
711701 711802 711902 712001
Címrend Szaklapok, szakkönyvek beszerzésére, Fővárosi Közlöny előáll Brüsszeli Képviselet kiadásai Dolgozók lakásép., vásárlására folyósított kölcsön Hivatali pénzügytechnikai feladatok
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 18 113 18 113 35 794 35 794 36 848 36 848 135 748 135 748
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 18 113 18 113 35 794 35 794 741 741 135 748 135 748
03. Személyi juttatások 14 341 14 341
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 3 504 3 504
05. Dologi kiadások 18 113 18 113 17 949 17 949 741 741 60 000 60 000
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 75 748 75 748
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 75 748 75 748
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 36 107 36 107
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 36 107 36 107
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 36 107 36 107
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 18 113 18 113 35 794 35 794 36 848 36 848 135 748 135 748
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 1 500 1 500
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.) 23 000 23 000
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 23 000 23 000
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 16 613 16 613 35 794 35 794 13 848 13 848 135 748 135 748
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele 1 519 1 519 13 107 13 107 75 748 75 748
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.) 15 094 15 094 35 794 35 794 741 741 60 000 60 000
63. - működési célra 15 094 15 094 35 794 35 794 741 741 60 000 60 000
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
712403 712503 712602 713701
Címrend Adó Főosztály kiadásai Adóigazgatási feladatokra Munkáltatói lakáskölcsön (Egészségügy) Időközi választások
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 752 348 150 752 498 187 088 187 088 5 170 5 170 141 141
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 752 348 150 752 498 187 088 187 088 970 970 141 141
03. Személyi juttatások 600 577 123 600 700 112 112
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 151 213 27 151 240 27 27
05. Dologi kiadások 558 558 187 088 187 088 970 970 2 2
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 4 200 4 200
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 4 200 4 200
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 4 200 4 200
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 752 348 150 752 498 187 088 187 088 5 170 5 170 141 141
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 141 141
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
141 141
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 752 348 150 752 498 187 088 187 088 5 170 5 170
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele 62 381 62 381 2 748 2 748 4 200 4 200
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.) 689 967 150 690 117 184 340 184 340 970 970
63. - működési célra 689 967 150 690 117 184 340 184 340 970 970
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.) 105 105
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 105 105
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
713801 713901 714001 714101
Címrend Országos népszavazás HAIR üzemeltetési kiadások Fővárosi Közlöny előállítására Fővárosi népszavazás 2017.
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 3 227 3 227 270 828 270 828 1 456 1 456 5 000 5 000
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 3 227 3 227 270 828 270 828 1 456 1 456 5 000 5 000
03. Személyi juttatások 1 763 1 763
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 464 1 464
05. Dologi kiadások 270 828 270 828 1 456 1 456 5 000 5 000
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 3 227 3 227 270 828 270 828 1 456 1 456 5 000 5 000
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 3 227 3 227 270 828 270 828 1 456 1 456 5 000 5 000
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele 3 227 3 227 20 828 20 828
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.) 250 000 250 000 1 456 1 456 5 000 5 000
63. - működési célra 250 000 250 000 1 456 1 456 5 000 5 000
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
710000 720401 721001 723401
Címrend Hivatali feladatok összesen Csótány-,patkányirtás ellenőrzésére, egyéb szolg. Városgondnoki feladatok Vagyon-nyilvántartási feladatok
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 10 076 785 729 10 077 514 18 366 18 366 37 815 37 815 8 625 8 625
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 9 606 347 729 9 607 076 18 366 18 366 37 815 37 815 8 625 8 625
03. Személyi juttatások 5 863 082 -850 5 862 232 29 775 29 775
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 517 475 131 1 517 606 8 040 8 040
05. Dologi kiadások 2 148 442 1 448 2 149 890 18 366 18 366 8 625 8 625
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 77 348 77 348
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 500 500
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 1 100 1 100
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 75 748 75 748
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 470 438 470 438
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.) 430 131 430 131
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 338 686 338 686
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 91 445 91 445
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 40 307 40 307
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 40 307 40 307
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 10 076 785 729 10 077 514 18 366 18 366 37 815 37 815 8 625 8 625
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 141 141
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
141 141
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 5 700 5 700
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.) 23 000 23 000
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 23 000 23 000
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 10 047 944 729 10 048 673 18 366 18 366 37 815 37 815 8 625 8 625
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele 888 442 888 442 1 061 1 061 255 255
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.) 9 159 502 729 9 160 231 17 305 17 305 37 815 37 815 8 370 8 370
63. - működési célra 8 729 371 729 8 730 100 17 305 17 305 37 815 37 815 8 370 8 370
64. - felhalmozási célra 430 131 430 131
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.) 876 876
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 876 876
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
725803 725901 720000 740301
Címrend Margitszigeti zaj- és rezgésvédelmi hatósági feladatok Fővárosi Közbeszerzési Kft. Hivatali feladatellátás Önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó hivatali szakmai tevékenység összesen Hivatali beruházások
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 7 910 7 910 156 035 156 035 228 751 228 751 1 209 959 1 209 959
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 7 910 7 910 156 035 156 035 228 751 228 751 6 991 6 991
03. Személyi juttatások 29 775 29 775
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 8 040 8 040
05. Dologi kiadások 7 910 7 910 156 035 156 035 190 936 190 936 6 991 6 991
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 1 202 968 1 202 968
15. Beruházások (16.+...+20.) 1 202 968 1 202 968
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 947 219 947 219
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 255 749 255 749
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 7 910 7 910 156 035 156 035 228 751 228 751 1 209 959 1 209 959
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 7 910 7 910 156 035 156 035 228 751 228 751 1 209 959 1 209 959
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele 1 350 1 350 2 666 2 666
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.) 6 560 6 560 156 035 156 035 226 085 226 085 1 209 959 1 209 959
63. - működési célra 6 560 6 560 156 035 156 035 226 085 226 085 6 991 6 991
64. - felhalmozási célra 1 202 968 1 202 968
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
740302 740300 700000 810201
Címrend Hivatali beruházások Hivatali beruházások összesen Főpolgármesteri Hivatali feladatok összesen BKK Zrt. közösségi közlekedés közlekedésszervezői feladatai
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 994 508 994 508 2 204 467 2 204 467 12 510 003 729 12 510 732 76 979 946 76 979 946
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 11 088 11 088 18 079 18 079 9 853 177 729 9 853 906 76 979 946 76 979 946
03. Személyi juttatások 5 892 857 -850 5 892 007
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 525 515 131 1 525 646
05. Dologi kiadások 11 088 11 088 18 079 18 079 2 357 457 1 448 2 358 905
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 77 348 77 348 76 979 946 76 979 946
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 500 500
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 1 100 1 100 76 979 946 76 979 946
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 75 748 75 748
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 983 420 983 420 2 186 388 2 186 388 2 656 826 2 656 826
15. Beruházások (16.+...+20.) 983 420 983 420 2 186 388 2 186 388 2 186 388 2 186 388
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 774 344 774 344 1 721 563 1 721 563 1 721 563 1 721 563
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 209 076 209 076 464 825 464 825 464 825 464 825
21. Felújítások (22.+...+25.) 430 131 430 131
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 338 686 338 686
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 91 445 91 445
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 40 307 40 307
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 40 307 40 307
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 994 508 994 508 2 204 467 2 204 467 12 510 003 729 12 510 732
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 141 141
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
141 141
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 5 700 5 700
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.) 23 000 23 000
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 23 000 23 000
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 994 508 994 508 2 204 467 2 204 467 12 481 162 729 12 481 891
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele 891 108 891 108
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.) 994 508 994 508 2 204 467 2 204 467 11 590 054 729 11 590 783
63. - működési célra 11 088 11 088 18 079 18 079 8 973 535 729 8 974 264
64. - felhalmozási célra 983 420 983 420 2 186 388 2 186 388 2 616 519 2 616 519
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.) 876 876
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 876 876
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
810502 810601 810701 810801
Címrend BUDAPEST ESÉLY Nonprofit Kft. Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. CENTRÁL Színház Nonprofit kft.
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 125 423 125 423 442 077 442 077 267 000 267 000 135 000 135 000
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 125 423 125 423 422 422 422 422 267 000 267 000 135 000 135 000
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 125 423 125 423 422 422 422 422 267 000 267 000 135 000 135 000
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 125 423 125 423 422 422 422 422 267 000 267 000 135 000 135 000
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 19 655 19 655
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 19 655 19 655
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 19 655 19 655
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
811001 811101 811701 812001
Címrend A lak. nem közművel összegyűjt. szennyvíz árt.-i ktg. tám. Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ Kht. Thália Színház Nonprofit Kft. Trafó-Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft.
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 20 934 20 934 4 240 4 240 234 000 234 000 324 400 324 400
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 20 934 20 934 4 240 4 240 234 000 234 000 324 400 324 400
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 20 934 20 934 4 240 4 240 234 000 234 000 324 400 324 400
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 20 934 20 934 4 240 4 240 234 000 234 000 324 400 324 400
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
812101 812201 812501 812801
Címrend József Attila Színház Nonprofit Kft. Madách Színház Nonprofit Kft. Új Színház Nonprofit Kft. Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 265 600 265 600 195 000 195 000 356 200 356 200 422 600 422 600
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 265 600 265 600 195 000 195 000 356 200 356 200 422 600 422 600
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 265 600 265 600 195 000 195 000 356 200 356 200 422 600 422 600
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 265 600 265 600 195 000 195 000 356 200 356 200 422 600 422 600
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
813901 813902 813900 814101
Címrend Budapesti Közlekedési Központ Zrt. Budapesti Közlekedési Központ Zrt. Budapesti Közlekedési Központ Zrt. összesen Fővárosi Kertészeti Nonprofit Zrt.
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 1 925 510 1 925 510 5 219 461 5 219 461 7 144 971 7 144 971 3 226 855 3 226 855
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 3 226 855 3 226 855
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 3 226 855 3 226 855
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 3 226 855 3 226 855
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 1 925 510 1 925 510 5 219 461 5 219 461 7 144 971 7 144 971
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 1 925 510 1 925 510 5 219 461 5 219 461 7 144 971 7 144 971
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 1 925 510 1 925 510 5 219 461 5 219 461 7 144 971 7 144 971
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
814401 814501 814601 814701
Címrend Budapesti Bábszínház Nonprofit Kft. Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Nonprofit Kft. Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft. Vígszínház Nonprofit Kft.
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 582 600 582 600 359 498 359 498 366 100 366 100 793 600 793 600
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 582 600 582 600 359 498 359 498 366 100 366 100 793 600 793 600
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 582 600 582 600 359 498 359 498 366 100 366 100 793 600 793 600
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 582 600 582 600 359 498 359 498 366 100 366 100 793 600 793 600
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
814801 815102 815701 815801
Címrend Katona József Színház Nonprofit Kft. Magy. Turizmus Zrt. tám. a Virágos Mo. Környezetszépítő Vers. Budapest Film Zrt. Kéményseprő-ipari közszolgáltatási feladatok
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 473 400 473 400 3 800 3 800 160 000 160 000 2 277 154 2 277 154
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 473 400 473 400 3 800 3 800 100 000 100 000 2 277 154 2 277 154
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 473 400 473 400 3 800 3 800 100 000 100 000 2 277 154 2 277 154
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 473 400 473 400 3 800 3 800 100 000 100 000 2 277 154 2 277 154
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 60 000 60 000
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 60 000 60 000
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 60 000 60 000
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
816002 816201 816301 816601
Címrend Rivalda Stúdió Művészeti Iroda Közhasznú Nonprofit Kft. Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. Budapesti Sportszolgáltató Központ Közhasznú Nonprofit Kft. Fővárosi Közbeszerzési Kft. önkormányzati feladatellátás
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 100 100 390 000 390 000 20 000 20 000 580 961 580 961
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 100 100 390 000 390 000 20 000 20 000 580 961 580 961
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások 280 961 280 961
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 100 100 390 000 390 000 20 000 20 000 300 000 300 000
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 300 000 300 000
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 100 100 390 000 390 000 20 000 20 000
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
816701 810000 821901 822701
Címrend Agglomerációs belső szakaszok költségtérítési hozzájárulása Vállalkozások támogatása összesen BFVT Kft. közszolgáltatás Közvilágítás
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 6 580 000 6 580 000 102 731 459 102 731 459 861 456 861 456 7 299 008 7 299 008
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 6 580 000 6 580 000 95 506 833 95 506 833 861 456 861 456 7 299 008 7 299 008
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások 280 961 280 961 861 456 861 456 6 941 008 6 941 008
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 6 580 000 6 580 000 95 225 872 95 225 872 358 000 358 000
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 300 000 300 000
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 6 580 000 6 580 000 94 925 872 94 925 872 358 000 358 000
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 7 224 626 7 224 626
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 7 224 626 7 224 626
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 7 224 626 7 224 626
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
822801 822901 823001 823601
Címrend Vízrendezés Temetőfenntartás FKF Nzrt. közterület tisztántartási feladatok BKK Zrt. egyéb feladatai
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 2 928 553 2 928 553 511 230 511 230 9 078 992 9 078 992 212 533 212 533
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 2 041 500 2 041 500 511 230 511 230 9 078 992 9 078 992 212 533 212 533
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások 2 041 500 2 041 500 72 033 72 033 9 078 992 9 078 992 212 533 212 533
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 439 197 439 197
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 439 197 439 197
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 887 053 887 053
15. Beruházások (16.+...+20.) 476 000 476 000
16. Önkormányzati beruházások 374 804 374 804
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 101 196 101 196
21. Felújítások (22.+...+25.) 411 053 411 053
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások 393 701 393 701
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 17 352 17 352
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
823701 825001 825102 825201
Címrend Szennyvízkezelési közszolgáltatási feladatok BFVK Zrt. közszolgáltatás ENVIRODUNA Kft. Budapest Közút Zrt. közterület bontási és őrzési feladatok
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 1 790 462 1 790 462 5 739 457 5 739 457 144 468 144 468 150 000 150 000
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 1 790 462 1 790 462 4 481 905 4 481 905 144 468 144 468 150 000 150 000
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások 1 255 462 1 255 462 4 481 905 4 481 905 79 468 79 468 150 000 150 000
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 535 000 535 000 65 000 65 000
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 535 000 535 000 65 000 65 000
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 1 257 552 1 257 552
15. Beruházások (16.+...+20.) 343 464 343 464
16. Önkormányzati beruházások 270 444 270 444
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 73 020 73 020
21. Felújítások (22.+...+25.) 794 088 794 088
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások 625 266 625 266
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 168 822 168 822
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 120 000 120 000
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 120 000 120 000
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 1 243 924 1 243 924
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 1 243 924 1 243 924
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
825401 825501 825601 820000
Címrend Budapest Közút Zrt. operatív közútkezelési feladatok Budapest Közút Zrt. egyéb feladatai BKK Zrt. stratégiai közútkezelési feladatok Közszolgáltatási szerződéssel számla ellenében végzett önkormányzati feladatok összesen
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 7 441 668 7 441 668 1 382 580 1 382 580 577 585 577 585 38 117 992 38 117 992
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 7 441 668 7 441 668 1 382 580 1 382 580 577 585 577 585 35 973 387 35 973 387
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások 4 105 404 4 105 404 1 382 580 1 382 580 577 585 577 585 31 239 926 31 239 926
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 3 336 264 3 336 264 4 733 461 4 733 461
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 3 336 264 3 336 264 4 733 461 4 733 461
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 2 144 605 2 144 605
15. Beruházások (16.+...+20.) 819 464 819 464
16. Önkormányzati beruházások 645 248 645 248
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 174 216 174 216
21. Felújítások (22.+...+25.) 1 205 141 1 205 141
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások 1 018 967 1 018 967
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 186 174 186 174
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 120 000 120 000
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 120 000 120 000
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 1 243 924 1 243 924
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 1 243 924 1 243 924
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
830302 830402 831302 831402
Címrend Menhely Alapítvány Városi Televíziózással Budapest Fejlődéséért Alapítvány tám. Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pro Cultura Urbis Közalapítvány
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 191 553 191 553 45 000 45 000 79 356 79 356 3 000 3 000
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 191 553 191 553 45 000 45 000 79 356 79 356 3 000 3 000
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 191 553 191 553 45 000 45 000 79 356 79 356 3 000 3 000
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 191 553 191 553 45 000 45 000 79 356 79 356 3 000 3 000
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
833002 836502 837601 838102
Címrend MOTIVÁCIÓ Alapítvány JAZZART Közcélú Alapítvány Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány Angolnyelvű Színház Közhasznú Alapítvány
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 20 000 20 000 7 000 7 000 120 000 120 000 23 000 23 000
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 20 000 20 000 7 000 7 000 120 000 120 000 23 000 23 000
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 20 000 20 000 7 000 7 000 120 000 120 000 23 000 23 000
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 20 000 20 000 7 000 7 000 120 000 120 000 23 000 23 000
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
838202 838402 838502 838602
Címrend Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület Atlantisz Alapítvány Bp-i Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány támogatása Közép-Európa Táncszínház Egyesület
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 74 286 74 286 2 700 2 700 149 265 149 265 38 200 38 200
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 74 286 74 286 2 700 2 700 123 000 123 000 38 200 38 200
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 74 286 74 286 2 700 2 700 123 000 123 000 38 200 38 200
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 74 286 74 286 2 700 2 700 123 000 123 000 38 200 38 200
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 26 265 26 265
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 26 265 26 265
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 26 265 26 265
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
838702 838802 830000 840101
Címrend Budapest Táncszínházért Alapítvány Bethlen Gábor Alapítvány támogatása Alapítványok, civil szervezetek támogatása összesen Költségvetési szerveknek folyósított támogatás
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 16 000 16 000 9 000 9 000 778 360 778 360 29 149 346 154 575 29 303 921
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 16 000 16 000 9 000 9 000 752 095 752 095
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 16 000 16 000 9 000 9 000 752 095 752 095
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 16 000 16 000 9 000 9 000 752 095 752 095
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 26 265 26 265
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 26 265 26 265
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 26 265 26 265
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.) 29 149 346 154 575 29 303 921
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.) 29 149 346 154 575 29 303 921
36. - működési célra 19 752 732 137 210 19 889 942
37. - felhalmozási célra 9 396 614 17 365 9 413 979
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
840102 840100 840301 840302
Címrend Költségvetési szerveknek folyósított támogatás Költségvetési szerveknek folyósított támogatás összesen Önkormányzati beruházások Önkormányzati beruházások
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 1 546 520 1 546 520 30 695 866 154 575 30 850 441 122 256 924 66 287 122 323 211 794 835 794 835
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 1 818 481 102 033 1 920 514 52 067 52 067
03. Személyi juttatások 1 500 -91 1 409
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 500 -16 484
05. Dologi kiadások 1 816 481 102 140 1 918 621 52 067 52 067
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 120 438 443 -35 746 120 402 697 742 768 742 768
15. Beruházások (16.+...+20.) 30 125 061 64 254 30 189 315 608 368 608 368
16. Önkormányzati beruházások 27 049 245 2 599 27 051 844 479 141 479 141
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 3 075 816 61 655 3 137 471 129 227 129 227
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 90 313 382 -100 000 90 213 382 134 400 134 400
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 8 254 861 8 254 861
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 82 058 521 -100 000 81 958 521 134 400 134 400
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.) 1 546 520 1 546 520 30 695 866 154 575 30 850 441
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.) 1 546 520 1 546 520 30 695 866 154 575 30 850 441
36. - működési célra 316 497 316 497 20 069 229 137 210 20 206 439
37. - felhalmozási célra 1 230 023 1 230 023 10 626 637 17 365 10 644 002
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
840300 840401 840402 840400
Címrend Önkormányzati beruházások összesen Önkormányzati felújítások Önkormányzati felújítások Önkormányzati felújítások összesen
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 123 051 759 66 287 123 118 046 1 908 529 1 908 529 101 500 101 500 2 010 029 2 010 029
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 1 870 548 102 033 1 972 581 1 016 1 016 500 500 500 1 016 1 516
03. Személyi juttatások 1 500 -91 1 409
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 500 -16 484
05. Dologi kiadások 1 868 548 102 140 1 970 688 1 016 1 016 500 500 500 1 016 1 516
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 121 181 211 -35 746 121 145 465 1 908 529 -1 016 1 907 513 101 000 101 000 2 009 529 -1 016 2 008 513
15. Beruházások (16.+...+20.) 30 733 429 64 254 30 797 683
16. Önkormányzati beruházások 27 528 386 2 599 27 530 985
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 3 205 043 61 655 3 266 698
21. Felújítások (22.+...+25.) 1 908 529 -1 016 1 907 513 101 000 101 000 2 009 529 -1 016 2 008 513
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások 1 552 372 -800 1 551 572 79 528 79 528 1 631 900 -800 1 631 100
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 356 157 -216 355 941 21 472 21 472 377 629 -216 377 413
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 90 447 782 -100 000 90 347 782
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 8 254 861 8 254 861
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 82 192 921 -100 000 82 092 921
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
840501 840701 840700 840901
Címrend Adósságszolgálat Évközi indítású önkormányzati beruházások Évközi indítású önkormányzati beruházások összesen Évközi indítású önkormányzati felújítások
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 684 973 684 973 14 145 743 -18 705 14 127 038 14 145 743 -18 705 14 127 038 1 037 628 26 000 1 063 628
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 684 973 684 973 18 564 18 564 18 564 18 564
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások 684 973 684 973 18 564 18 564 18 564 18 564
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 14 127 179 -18 705 14 108 474 14 127 179 -18 705 14 108 474 1 037 628 26 000 1 063 628
15. Beruházások (16.+...+20.) 13 889 179 -18 705 13 870 474 13 889 179 -18 705 13 870 474
16. Önkormányzati beruházások 13 590 567 -122 13 590 445 13 590 567 -122 13 590 445
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 13 293 -13 293 13 293 -13 293
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 285 319 -5 290 280 029 285 319 -5 290 280 029
21. Felújítások (22.+...+25.) 1 037 628 26 000 1 063 628
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások 1 037 628 26 000 1 063 628
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 238 000 238 000 238 000 238 000
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 238 000 238 000 238 000 238 000
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
840900 841101 841301 841302
Címrend Évközi indítású önkormányzati felújítások összesen Pénzügytechnikai feladatok Sport célú támogatás Sport célú támogatás
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 1 037 628 26 000 1 063 628 6 119 058 -70 190 6 048 868 220 700 220 700 439 610 2 000 441 610
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 6 119 058 -70 190 6 048 868 210 450 210 450 439 610 2 000 441 610
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások 6 119 058 -70 190 6 048 868
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 210 450 210 450 439 610 2 000 441 610
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 8 700 8 700 1 250 1 250
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 201 750 201 750 438 360 2 000 440 360
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 1 037 628 26 000 1 063 628 10 250 10 250
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.) 1 037 628 26 000 1 063 628
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások 1 037 628 26 000 1 063 628
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 10 250 10 250
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 6 300 6 300
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 3 950 3 950
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
841401 842101 842301 842401
Címrend Eu-s társfinanszírozott fejlesztések önrészének kerete Intézményi feladatellátás kerete Szemünk Fénye fűtés- és világításkorszer. program bérleti díja Állammal szemben folyamatban lévő és egyéb elszám.-ok kerete
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 7 000 000 -1 736 253 5 263 747 353 704 353 704 34 250 34 250 4 373 573 4 373 573
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 353 704 353 704 34 250 34 250 4 373 573 -7 040 4 366 533
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások 34 250 34 250 700 998 700 998
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 353 704 353 704 3 672 575 -7 040 3 665 535
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 353 704 353 704 503 320 -7 040 496 280
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 3 169 255 3 169 255
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 7 000 000 -1 736 253 5 263 747 7 040 7 040
15. Beruházások (16.+...+20.) 7 000 000 -1 736 253 5 263 747
16. Önkormányzati beruházások 7 000 000 -1 736 253 5 263 747
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 7 040 7 040
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 7 040 7 040
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
842602 842702 842801 843001
Címrend FTSZV Kft. üzletrész vásárlás Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása 2015. évi viharkár 2015. év augusztusi esőzés kár
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 273 000 273 000 293 876 803 293 876 803 332 591 332 591 938 583 938 583
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 1 994 737 1 994 737 308 336 308 336 83 055 83 055
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások 1 994 737 1 994 737 308 336 308 336 83 055 83 055
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 273 000 273 000 24 255 24 255 855 528 855 528
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.) 24 255 24 255 855 528 855 528
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások 19 099 19 099 673 643 673 643
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 5 156 5 156 181 885 181 885
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 273 000 273 000
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 273 000 273 000
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.) 291 882 066 291 882 066
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad. 291 882 066 291 882 066
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
843202 843502 843702 843902
Címrend Adósminősítésekkel kapcsolatos kötelezettségekre MIPIM és Expo Reál nemzetközi szakvásárok Emberi Erőf. és Nemz. Kapcs. Biz. külföldi kiutazásainak ktg-re Helyi és kerületi önkormányzatoknak nyújtott egyéb támog-ok
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 9 904 9 904 25 400 25 400 18 000 18 000 10 000 10 000
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 9 904 9 904 25 400 25 400 18 000 18 000
03. Személyi juttatások 2 250 2 250
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 150 1 150
05. Dologi kiadások 9 904 9 904 14 600 14 600
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 25 400 25 400
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 25 400 25 400
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 10 000 10 000
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 10 000 10 000
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 10 000 10 000
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
844201 844702 844901 845001
Címrend Kötött felhasználású elszámolások finanszírozási kerete Főpolgármesteri keret Önkormányzati feladatellátás működési kerete Szennyvíztisztítási keret
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 7 177 475 7 177 475 269 382 27 500 296 882 655 156 655 156 192 374 192 374
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 189 332 7 500 196 832 655 156 655 156 192 374 192 374
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások 526 151 526 151 192 374 192 374
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 189 332 7 500 196 832 129 005 129 005
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 5 500 5 500
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 183 832 7 500 191 332 129 005 129 005
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 7 177 475 7 177 475 80 050 20 000 100 050
15. Beruházások (16.+...+20.) 7 177 475 7 177 475
16. Önkormányzati beruházások 7 177 475 7 177 475
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 80 050 20 000 100 050
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 58 550 20 000 78 550
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 21 500 21 500
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
845101 845201 845801 845802
Címrend Beruházási és felújítási feladatok finanszírozási tartaléka Önkormányzati fejlesztési feladatok kerete Nemzetiségi önkormányzatoknak folyósított támogatás Nemzetiségi önkormányzatoknak folyósított támogatás
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 28 263 747 -28 263 747 574 704 574 704 67 246 67 246 24 000 24 000
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 67 246 67 246 24 000 24 000
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 67 246 67 246 24 000 24 000
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 67 246 67 246 24 000 24 000
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 28 263 747 -28 263 747 574 704 574 704
15. Beruházások (16.+...+20.) 26 133 747 -26 133 747 574 704 574 704
16. Önkormányzati beruházások 26 133 747 -26 133 747 574 704 574 704
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 2 130 000 -2 130 000
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 2 130 000 -2 130 000
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
845800 845901 845902 845903
Címrend Nemzetiségi önkormányzatoknak folyósított támogatás összesen Főpolgármesteri Hivatalnak folyósított támogatás Főpolgármesteri Hivatalnak folyósított támogatás Főpolgármesteri Hivatalnak folyósított támogatás
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 91 246 91 246 8 228 489 579 8 229 068 2 480 698 2 480 698 880 867 150 881 017
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 91 246 91 246
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 91 246 91 246
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 91 246 91 246
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.) 8 228 489 579 8 229 068 2 480 698 2 480 698 880 867 150 881 017
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.) 8 228 489 579 8 229 068 2 480 698 2 480 698 880 867 150 881 017
36. - működési célra 6 595 390 579 6 595 969 1 497 278 1 497 278 880 867 150 881 017
37. - felhalmozási célra 1 633 099 1 633 099 983 420 983 420
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
845900 846101 846301 846602
Címrend Főpolgármesteri Hivatalnak folyósított támogatás összesen Állami támogatású fejlesztések további évek ütemeinek kerete Óbudai Gázgyár kármentesítés elkülönített kerete Balázs Mór síremlékének helyreállítása
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 11 590 054 729 11 590 783 249 849 249 849 1 500 000 1 500 000 26 630 26 630
02. Működési kiadások (03.+...+07.)
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 249 849 249 849 1 500 000 1 500 000 26 630 26 630
15. Beruházások (16.+...+20.) 1 500 000 1 500 000
16. Önkormányzati beruházások 1 500 000 1 500 000
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.) 249 849 249 849
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások 249 849 249 849
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 26 630 26 630
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 26 630 26 630
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.) 11 590 054 729 11 590 783
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.) 11 590 054 729 11 590 783
36. - működési célra 8 973 535 729 8 974 264
37. - felhalmozási célra 2 616 519 2 616 519
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
846702 846902 847002 847102
Címrend Szociális ágazat 2017.évi bérfeszültségeinek enyhítésére Műemléki célú támogatás Városrendezési és városépítési feladatok kerete Kulturális célú kiadások
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 43 400 43 400 1 139 200 1 139 200 13 000 13 000 253 072 2 500 255 572
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 43 400 43 400 13 000 13 000 208 872 2 500 211 372
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások 13 000 13 000
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 43 400 43 400 208 872 2 500 211 372
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 43 400 43 400 6 300 5 000 11 300
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 202 572 -2 500 200 072
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 1 139 200 1 139 200 44 200 44 200
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 1 139 200 1 139 200 44 200 44 200
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 6 000 6 000
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 186 227 186 227
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 33 700 33 700
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 952 973 952 973 4 500 4 500
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
847301 847402 847702 847802
Címrend Környezetvédelmi Alap Bűnmegelőzési keret Vagyongazdálkodási keret BVK Holding Zrt egyedi szakmai megállapodások kerete
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 70 207 70 207 93 500 93 500 240 041 240 041 23 066 23 066
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 29 186 29 186 35 992 35 992 23 066 23 066
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások 23 066 23 066
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 29 186 29 186 35 992 35 992
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 6 513 6 513 28 100 28 100
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 22 673 22 673 7 892 7 892
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 41 021 41 021 57 508 57 508 240 041 240 041
15. Beruházások (16.+...+20.) 240 041 240 041
16. Önkormányzati beruházások 240 041 240 041
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 41 021 41 021 57 508 57 508
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 5 997 5 997 32 050 32 050
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 4 201 4 201 11 850 11 850
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 24 105 24 105 9 808 9 808
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 6 718 6 718 3 800 3 800
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
848001 848602 848701 849002
Címrend Árvízi védekezéssel és helyreállítással kapcs. kiad. kerete Nemzetközi Gyermekmentő által szerv. rendezvények támogatása M3 metróvonal felújításához kapcs. főv. saját forrás kerete Belvárosi templom kiegészítő munkák
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 172 785 172 785 16 000 16 000 30 000 000 30 000 000 3 633 3 633
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 119 500 119 500 16 000 16 000
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások 119 500 119 500
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 16 000 16 000
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 16 000 16 000
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 53 285 53 285 30 000 000 30 000 000 3 633 3 633
15. Beruházások (16.+...+20.) 30 000 000 30 000 000
16. Önkormányzati beruházások 30 000 000 30 000 000
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.) 53 285 53 285 3 633 3 633
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások 42 263 42 263 2 861 2 861
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 11 022 11 022 772 772
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
849201 849401 849502 849702
Címrend Önkormányzat által fizetett kártérítés Közművezeték-adó Önkormányzati külföldi kiutazások költségeire Horizont 2020 CEPPI Projekt
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 685 685 358 000 358 000 1 850 -1 850 3 041 126 3 167
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 685 685 358 000 358 000 1 850 -1 850 3 041 126 3 167
03. Személyi juttatások 300 -300 868 91 959
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 50 -50 263 16 279
05. Dologi kiadások 685 685 1 500 -1 500 1 910 19 1 929
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 358 000 358 000
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 358 000 358 000
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
849801 849901 840000 850101
Címrend Állami tám. tárgyévet követő évi előlegéből fiz. köt.váll-ra Vitatott és peres ügyek, v. peren kív. egy. megköt .r.t.t.t.k-ra Önkormányzati kiadások összesen Értékesítések, szolgáltatások bevételei
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 403 392 423 531 826 923 1 022 000 1 022 000 540 098 663 612 503 540 711 166
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 1 022 000 1 022 000 19 547 362 36 095 19 583 457
03. Személyi juttatások 4 918 -300 4 618
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 963 -50 1 913
05. Dologi kiadások 3 000 3 000 12 715 709 34 485 12 750 194
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 1 022 000 -3 000 1 019 000 6 824 772 1 960 6 826 732
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 1 048 033 -2 040 1 045 993
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 1 022 000 -3 000 1 019 000 2 607 484 4 000 2 611 484
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 3 169 255 3 169 255
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 185 979 923 -2 427 185 977 496
15. Beruházások (16.+...+20.) 87 248 575 2 175 549 89 424 124
16. Önkormányzati beruházások 83 744 920 2 132 477 85 877 397
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 13 293 -13 293
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 3 490 362 56 365 3 546 727
21. Felújítások (22.+...+25.) 4 233 707 24 984 4 258 691
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások 3 657 243 25 200 3 682 443
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 576 464 -216 576 248
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 94 497 641 -2 202 960 92 294 681
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 8 315 208 7 040 8 322 248
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 202 278 202 278
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 84 964 034 -2 210 000 82 754 034
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 1 016 121 1 016 121
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.) 403 392 423 531 826 923 334 571 378 578 835 335 150 213
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad. 403 392 423 531 826 923 292 285 458 423 531 292 708 989
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.) 42 285 920 155 304 42 441 224
36. - működési célra 29 042 764 137 939 29 180 703
37. - felhalmozási célra 13 243 156 17 365 13 260 521
38. BEVÉTELEK 2 216 327 2 216 327
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 2 216 327 2 216 327
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
850301 850401 850501 850601
Címrend Iparűzési adó Idegenforgalmi adó Termőföld bérbeadásából származó bevétel utáni SZJA Egyéb közhatalmi bevételek
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK
02. Működési kiadások (03.+...+07.)
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 129 060 000 129 060 000 86 000 86 000 200 200 338 999 2 118 341 117
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek 129 060 000 129 060 000 86 000 86 000 200 200 338 999 2 118 341 117
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
850801 851001 851301 851401
Címrend Építményadó Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Önkormányzati lakások értékesítése
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK
02. Működési kiadások (03.+...+07.)
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 77 000 77 000 4 223 776 23 358 4 247 134 5 000 000 5 000 000 128 330 128 330
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 4 223 776 23 358 4 247 134
40. Önkormányzatok működési támogatásai 4 223 776 23 358 4 247 134
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek 77 000 77 000
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek 5 000 000 5 000 000 128 330 128 330
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
851601 851701 851801 851901
Címrend Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő tám-ok Egyéb vagyoni jog értékesítéséből származó bevétel Tárgyi eszk. üz., vagyonkez., haszonbérbe adás. szárm. bev. Részesedések értékesítéséhez, megszűnéséhez kapcs. bevételek
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK
02. Működési kiadások (03.+...+07.)
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 15 583 481 11 960 15 595 441 150 150 7 286 890 7 286 890 19 885 19 885
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 15 583 481 11 960 15 595 441
40. Önkormányzatok működési támogatásai 15 583 481 11 960 15 595 441
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 7 286 890 7 286 890
51. Felhalmozási bevételek 150 150 19 885 19 885
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
852001 852101 852201 852301
Címrend Osztalékbevételek Települési önk-ok szoc., gyermekjól. és gyermekétk. felad. tám Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről Beruházási c. átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK
02. Működési kiadások (03.+...+07.)
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 930 835 930 835 6 772 409 79 476 6 851 885 1 096 659 1 096 659 42 341 42 341
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 6 772 409 79 476 6 851 885
40. Önkormányzatok működési támogatásai 6 772 409 79 476 6 851 885
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 930 835 930 835
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.) 1 096 659 1 096 659
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 1 096 659 1 096 659
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.) 42 341 42 341
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 42 341 42 341
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
852401 852502 852801 853001
Címrend Felh. c. visszatér. támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁHK Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Egyéb fejlesztési célú hitel
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK
02. Működési kiadások (03.+...+07.)
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 502 080 502 080 314 882 066 314 882 066 40 512 40 512 15 000 000 15 000 000
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 40 512 40 512
40. Önkormányzatok működési támogatásai 40 512 40 512
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.) 502 080 502 080
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 502 080 502 080
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 314 882 066 314 882 066 15 000 000 15 000 000
60. Hitel, kölcsönfelvétel 15 000 000 15 000 000
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev. 314 882 066 314 882 066
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
853101 853501 853601 853901
Címrend Előző évek működési célú pénzmaradványa Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről Beruházási célú támogatások államháztartáson belülről Települési önk. egyes köznevelési feladatainak támogatása
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK
02. Működési kiadások (03.+...+07.)
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 16 779 875 16 779 875 872 755 872 755 46 826 949 -832 281 45 994 668 119 973 119 973
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 872 755 872 755 119 973 119 973
40. Önkormányzatok működési támogatásai 119 973 119 973
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
872 755 872 755
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.) 46 826 949 -832 281 45 994 668
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 45 988 491 6 177 45 994 668
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 838 458 -838 458
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 16 779 875 16 779 875
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele 16 779 875 16 779 875
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
854001 854601 854701 854901
Címrend EIB hitelek Előző évek egyéb felhalmozási célú pénzmaradványa Felh. c. visszatérítendő. tám., kölcsönök visszatérülése ÁHB Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK
02. Működési kiadások (03.+...+07.)
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 6 065 282 6 065 282 26 006 723 26 006 723 47 437 47 437 3 163 387 3 000 3 166 387
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.) 47 437 47 437 3 163 387 3 000 3 166 387
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 3 163 387 3 000 3 166 387
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről 47 437 47 437
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 6 065 282 6 065 282 26 006 723 26 006 723
60. Hitel, kölcsönfelvétel 6 065 282 6 065 282
61. Maradvány igénybevétele 26 006 723 26 006 723
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
855001 855101 855401 855501
Címrend Elvonások és befizetések bevételei Bérleti és lízingbevételek Egyéb működési bevételek Kamatbevételek és egyéb pénzügyi műveletek bevételei
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK
02. Működési kiadások (03.+...+07.)
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 884 597 884 597 2 597 779 2 597 779 124 558 124 558 2 755 458 2 755 458
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 884 597 884 597
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei 884 597 884 597
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 2 597 779 2 597 779 124 558 124 558 2 755 458 2 755 458
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
855601 855802 855901 856101
Címrend Közterület-használati díjbevétel, kártalanítás Betétek megszüntetése Felújítási célú támogatások államháztartáson belülről M3 fejlesztési célú hitel
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK
02. Működési kiadások (03.+...+07.)
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 1 277 810 1 277 810 61 018 000 61 018 000 838 458 838 458 35 430 500 35 430 500
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.) 838 458 838 458
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 838 458 838 458
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 1 277 810 1 277 810
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 61 018 000 61 018 000 35 430 500 35 430 500
60. Hitel, kölcsönfelvétel 35 430 500 35 430 500
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev. 61 018 000 61 018 000
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
856201 856302 850000 870502
Címrend Állami támogatás tárgy évet követő évi előlege Utcai szociális munka támogatása Önkormányzati bevételek összesen Budapesti Rendőrfőkapitányság támogatása
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 307 264 307 264
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 50 000 50 000
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 50 000 50 000
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 50 000 50 000
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 257 264 257 264
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 257 264 257 264
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 257 264 257 264
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 423 531 423 531 19 500 19 500 707 278 523 549 620 707 828 143
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 19 500 19 500 28 517 003 114 794 28 631 797
40. Önkormányzatok működési támogatásai 26 740 151 114 794 26 854 945
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei 884 597 884 597
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
19 500 19 500 892 255 892 255
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.) 50 037 773 9 177 50 046 950
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 3 163 387 3 000 3 166 387
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről 47 437 47 437
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 45 988 491 6 177 45 994 668
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 838 458 838 458
49. Közhatalmi bevételek 129 562 199 2 118 129 564 317
50. Működési bevételek 17 189 657 17 189 657
51. Felhalmozási bevételek 5 148 365 5 148 365
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.) 1 096 659 1 096 659
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 1 096 659 1 096 659
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.) 544 421 544 421
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 502 080 502 080
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 42 341 42 341
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 423 531 423 531 475 182 446 423 531 475 605 977
60. Hitel, kölcsönfelvétel 56 495 782 56 495 782
61. Maradvány igénybevétele 42 786 598 42 786 598
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev. 423 531 423 531 375 900 066 423 531 376 323 597
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
870902 870000 880202 880301
Címrend Támogatás a BRFK részére aluljárókban lévő kamerák működtet. Egyéb szervezetek támogatása összesen Pénzügyi tanácsadó szolgáltatások ellátása DHK-s tartozások
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 24 300 24 300 331 564 331 564 61 090 61 090 10 000 10 000
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 24 300 24 300 74 300 74 300 61 090 61 090 10 000 10 000
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások 61 090 61 090 10 000 10 000
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 24 300 24 300 74 300 74 300
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 24 300 24 300 74 300 74 300
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 257 264 257 264
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 257 264 257 264
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 257 264 257 264
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
880502 880601 880801 880802
Címrend Épít Zrt. elszámolása Pályázati támogatással vásárolt bérlakások kiadásai Főépítészi és városrendezési feladatok Főépítészi és városrendezési feladatok
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 690 690 1 740 1 740 4 682 4 682 85 374 85 374
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 690 690 1 740 1 740 4 682 4 682 85 374 85 374
03. Személyi juttatások 3 640 3 640
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 801 801
05. Dologi kiadások 690 690 1 740 1 740 4 682 4 682 80 933 80 933
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 3 555 3 555
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 3 555 3 555
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
881102 881201 881301 881602
Címrend Magyar Urbanisztikai Társaság tagsági díj Közlekedési szakmai feladatok Kommunális szakmai feladatok Építészeti, értékvédelmi feladatok
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 500 500 1 850 1 850 2 000 2 000 307 100 307 100
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 500 500 1 850 1 850 2 000 2 000
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások 500 500 1 850 1 850 2 000 2 000
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 307 100 307 100
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 307 100 307 100
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 51 200 51 200
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 255 900 255 900
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 1 990 1 990
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.) 1 990 1 990
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 1 990 1 990
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
881701 882101 882202 882701
Címrend Csótány-,patkány- és szúnyogirtás Közraktárak Önkormányzati vezetők személyi reprezentáció kiadásai Egyszeri hozzájárulási díj elkülönített kezelése
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 313 929 313 929 52 000 52 000 3 800 3 800 152 379 152 379
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 313 929 313 929 52 000 52 000 3 800 3 800 152 379 152 379
03. Személyi juttatások 2 076 2 076
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 164 1 164
05. Dologi kiadások 313 929 313 929 52 000 52 000 560 560
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 152 379 152 379
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 152 379 152 379
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
882801 883201 883401 883601
Címrend Erdőgazdálkodási feladatok Természetvédelmi feladatok Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő lakások üzemeltetése Út-, hídfenntartás
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 450 450 1 710 1 710 17 711 17 711 27 075 27 075
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 450 450 1 710 1 710 17 711 17 711 27 075 27 075
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások 450 450 1 710 1 710 17 711 17 711 27 075 27 075
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 2 422 2 422 22 165 22 165
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 2 422 2 422 22 165 22 165
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
883701 883901 884102 884201
Címrend Út-, hídfelújítás Közterülettel kapcsolatos feladatok Önkormányzati vezetők külföldi kiutazásainak költségire Települési támogatás
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 18 111 434 11 777 18 123 211 2 000 2 000 31 015 4 541 35 556 62 000 62 000
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 605 611 605 611 2 000 2 000 31 015 4 541 35 556 62 000 62 000
03. Személyi juttatások 1 556 648 2 204
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 510 73 583
05. Dologi kiadások 605 611 605 611 2 000 2 000 28 949 3 820 32 769
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai 62 000 62 000
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 17 505 823 11 777 17 517 600
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.) 17 495 823 11 777 17 507 600
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások 15 737 507 15 737 507
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 1 758 316 11 777 1 770 093
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 10 000 10 000
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 10 000 10 000
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
884301 884501 884701 886301
Címrend Környezetügyi feladatok Parlamenti gyorsírok költségeire Szoc. intézmények működési engedélyéhez kapcs. költségekre Bizottsági és tanácsnoki tartalék keret
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 2 693 2 693 10 478 10 478 114 114 7 650 7 650
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 2 693 2 693 10 478 10 478 114 114 7 650 7 650
03. Személyi juttatások 7 650 7 650
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások 2 693 2 693 10 478 10 478 114 114
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
886401 887101 887201 887301
Címrend Fővárosi Önkormányzat Képviselő Testületének juttatásai Műhibaperek után fizetett járadékokra Schöpf-Merei Á. Kórház Kht. végelsz. kül. cég. köt.váll. szerz.-re Köznevelési, kult. és szociálpol. feladatokhoz kapcs. kiadások
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 116 948 116 948 11 055 11 055 3 810 3 810 18 705 18 705
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 116 948 116 948 11 055 11 055 3 810 3 810 18 705 18 705
03. Személyi juttatások 97 777 97 777
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 19 171 19 171
05. Dologi kiadások 11 055 11 055 3 810 3 810 18 705 18 705
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.) 43 43
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 43 43
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
887401 887501 887601 887702
Címrend Vállalkozási és vagyonkezelési feladatok Könyvvizsgálói díj Kisajátítás, korlátozási kárt., vmint a kisaj. megel. kárt. a-v-l Hét Határ Szövetség tagdíja
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 57 830 46 684 104 514 16 736 16 736 50 000 50 000 2 000 2 000
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 57 830 46 684 104 514 16 736 16 736 50 000 50 000 2 000 2 000
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások 57 830 46 684 104 514 16 736 16 736 50 000 50 000 2 000 2 000
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 850 850
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 850 850
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
887802 887902 888001 888002
Címrend Nemzetközi tagdíjak Bp. Premium Egészségü. és Gyógyturiszt. Szolg. Klaszter tagdíja Önk-i választott tisztségvis. kiad. és a Bp. Ösztöndíj Prog. Önkormányzati választott tisztségviselők kiadásai
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 10 990 10 990 102 102 84 318 84 318 5 765 5 765
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 10 990 10 990 102 102 84 318 84 318 5 765 5 765
03. Személyi juttatások 71 033 71 033 4 136 4 136
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 13 260 13 260 1 578 1 578
05. Dologi kiadások 55 55 102 102 25 25 51 51
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 10 990 -55 10 935
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek 10 990 -55 10 935
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.) 4 4
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 4 4
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
888000 888102 888201 888301
Címrend Önk-i választott tisztségvis. kiad. és a Bp-i Ösztöndíj Prog. összesen Energiahatékony Önkormányzatok Szövetsége tagdíj Forgalomtechnikai felújítások Közterületi parkolási feladatok
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 90 083 90 083 375 375 464 437 464 437 1 287 971 1 287 971
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 90 083 90 083 375 375 9 271 1 000 10 271 1 287 971 1 287 971
03. Személyi juttatások 75 169 75 169
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 14 838 14 838
05. Dologi kiadások 76 76 375 375 9 271 1 000 10 271 1 287 971 1 287 971
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 455 166 -1 000 454 166
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.) 455 166 -1 000 454 166
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások 358 398 -787 357 611
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 96 768 -213 96 555
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 1 762 050 1 762 050
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek 1 762 050 1 762 050
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.) 4 4
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 4 4
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
888401 888501 888601 888902
Címrend Víziközmű-vagyon ingatlan-nyilv., igazg. és vagyonért. költs. Önkormányzati eszközök beszerzése bizottság,tanácsnok rész. Önk-i informatikai eszk.besz. bizottságok, tanácsnok részére Climate-KIC projektek
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 14 326 14 326 3 500 3 500 11 000 11 000 67 556 67 556
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 14 326 14 326 216 216 67 556 67 556
03. Személyi juttatások 14 786 14 786
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 3 319 3 319
05. Dologi kiadások 14 326 14 326 216 216 45 576 45 576
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 3 875 3 875
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek 3 875 3 875
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 3 500 3 500 10 784 10 784
15. Beruházások (16.+...+20.) 3 500 3 500 10 784 10 784
16. Önkormányzati beruházások 2 756 2 756 8 491 8 491
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 744 744 2 293 2 293
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
889001 889401 889501 890101
Címrend Lakásmobilitás Növénytelepítést követő kötelező fenntartási munkák Állati eredetű mellékterm. Margitszigetről történő elszállít. Emberi Erőforrások és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 61 000 61 000 1 532 1 532 747 747 5 428 5 428
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 61 000 61 000 1 532 1 532 747 747 5 428 5 428
03. Személyi juttatások 2 002 2 002
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 101 1 101
05. Dologi kiadások 61 000 61 000 1 532 1 532 747 747 2 325 2 325
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
890201 890301 890401 890501
Címrend Költségvetési Bizottság Közbeszerzési Bizottság Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 6 000 6 000 8 302 8 302 5 242 5 242 12 381 12 381
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 6 000 6 000 8 302 8 302 5 242 5 242 12 381 12 381
03. Személyi juttatások 710 710 528 528 642 642 1 500 1 500
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 462 462 305 305 398 398 2 700 2 700
05. Dologi kiadások 4 828 4 828 7 469 7 469 4 202 4 202 8 181 8 181
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
890601 890701 890801 890902
Címrend Ügyrendi, Nemzetiségi, Összeférhetetlens. és Vagyonnyil. ell. Biz Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság Önkormányzati és Rendészeti Tanácsnok Budapesti Önkormányzatok Szövetségének tagdíja
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 1 000 1 000 9 113 -2 691 6 422 29 733 29 733 300 300
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 1 000 1 000 9 113 -2 691 6 422 29 733 29 733 300 300
03. Személyi juttatások 400 400 1 403 -148 1 255 2 202 2 202
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 210 210 786 -23 763 5 819 5 819
05. Dologi kiadások 390 390 6 924 -2 520 4 404 21 712 21 712 300 300
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.)
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
891201 891301 891602 891802
Címrend Forgótőke ÁFA finanszírozásra Jogi képviseleti díjak Építészeti örökségvédelmi állagmegóvási keret Reprezentációs és egyéb dologi kiadások
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 1 500 000 1 500 000 650 650 165 000 165 000 129 117 129 117
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 1 500 000 1 500 000 650 650 129 117 129 117
03. Személyi juttatások 54 010 54 010
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 31 627 31 627
05. Dologi kiadások 650 650 43 480 43 480
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 1 500 000 1 500 000
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 1 500 000 1 500 000
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 165 000 165 000
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 165 000 165 000
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 165 000 165 000
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 1 500 000 1 500 000
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.) 1 500 000 1 500 000
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 1 500 000 1 500 000
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
892001 892202 892301 892401
Címrend Klímastrat. és Éghajlatváltozási Platform létrehozása Bp-en INTERREG MAGIC.CE project Margitszigeten elhunytak közköltséges temetése BKV-DBR 4-es metró forgótőke ÁFA finanszírozására
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 24 626 24 626 24 392 24 392 1 000 1 000 100 000 100 000
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 24 626 24 626 24 392 24 392 1 000 1 000 100 000 100 000
03. Személyi juttatások 500 500 3 002 3 002
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 250 250 1 110 1 110
05. Dologi kiadások 23 876 23 876 20 280 20 280 1 000 1 000
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 100 000 100 000
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 100 000 100 000
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK 100 000 100 000
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.) 100 000 100 000
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 100 000 100 000
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
892502 892701 880000-890000 800000
Címrend Átvállalt temetkezési költségek kerete FKF NZrt. eszköz használati ellenérték Önkormányzati ágazati szakmai feladatok és közvetlenül kapcsolódó bevételek összesen Önkormányzati bevételek és kiadások összesen
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 20 000 20 000 584 050 584 050 24 188 501 60 311 24 248 812 706 246 539 672 814 706 919 353
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 20 000 20 000 584 050 584 050 5 741 128 49 534 5 790 662 157 595 105 85 629 157 680 734
03. Személyi juttatások 269 553 500 270 053 274 471 200 274 671
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 84 571 50 84 621 86 534 86 534
05. Dologi kiadások 20 000 20 000 584 050 584 050 3 557 760 49 039 3 606 799 47 794 356 83 524 47 877 880
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai 62 000 62 000 62 000 62 000
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 1 767 244 -55 1 767 189 109 377 744 1 905 109 379 649
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 1 600 000 1 600 000 1 900 000 1 900 000
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 1 122 333 -2 040 1 120 293
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 152 379 152 379 103 171 291 4 000 103 175 291
11. Tartalékok
12. Nemzetközi kötelezettségek 14 865 -55 14 810 14 865 -55 14 810
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 3 169 255 3 169 255
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 18 447 373 10 777 18 458 150 214 080 056 8 350 214 088 406
15. Beruházások (16.+...+20.) 14 284 14 284 88 082 323 2 175 549 90 257 872
16. Önkormányzati beruházások 11 247 11 247 84 401 415 2 132 477 86 533 892
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 13 293 -13 293
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 3 037 3 037 3 667 615 56 365 3 723 980
21. Felújítások (22.+...+25.) 17 950 989 10 777 17 961 766 23 389 837 35 761 23 425 598
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások 16 095 905 -787 16 095 118 20 772 115 24 413 20 796 528
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 1 855 084 11 564 1 866 648 2 617 722 11 348 2 629 070
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 482 100 482 100 102 607 896 -2 202 960 100 404 936
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 8 572 472 7 040 8 579 512
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 51 200 51 200 253 478 253 478
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 92 334 925 -2 210 000 90 124 925
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 430 900 430 900 1 447 021 1 447 021
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.) 334 571 378 578 835 335 150 213
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad. 292 285 458 423 531 292 708 989
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.) 42 285 920 155 304 42 441 224
36. - működési célra 29 042 764 137 939 29 180 703
37. - felhalmozási célra 13 243 156 17 365 13 260 521
38. BEVÉTELEK 3 393 032 3 393 032 711 915 479 549 620 712 465 099
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 28 517 003 114 794 28 631 797
40. Önkormányzatok működési támogatásai 26 740 151 114 794 26 854 945
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei 884 597 884 597
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
892 255 892 255
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.) 50 037 773 9 177 50 046 950
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 3 163 387 3 000 3 166 387
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről 47 437 47 437
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 45 988 491 6 177 45 994 668
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 838 458 838 458
49. Közhatalmi bevételek 129 562 199 2 118 129 564 317
50. Működési bevételek 1 791 042 1 791 042 20 224 623 20 224 623
51. Felhalmozási bevételek 5 148 365 5 148 365
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.) 1 600 000 1 600 000 2 696 659 2 696 659
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 1 600 000 1 600 000 1 600 000 1 600 000
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 1 096 659 1 096 659
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.) 1 990 1 990 546 411 546 411
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 1 990 1 990 504 070 504 070
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 42 341 42 341
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 475 182 446 423 531 475 605 977
60. Hitel, kölcsönfelvétel 56 495 782 56 495 782
61. Maradvány igénybevétele 42 786 598 42 786 598
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev. 375 900 066 423 531 376 323 597
66. Létszám (67.+68.) 47 47 47 47
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 47 47 47 47
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
912102 913201 916701 917001
Címrend Főpolgármesteri keret céltartaléka Ingatlanvás, vagyonkezelés és követelésérvényesítés céltart Vis maior tartalék Kulturális és Városarculati keret céltartalék
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 69 870 -27 500 42 370 67 099 67 099 11 909 -4 799 7 110 124 -124
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 69 870 -27 500 42 370 67 099 67 099 11 909 -4 799 7 110 124 -124
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 69 870 -27 500 42 370 67 099 67 099 11 909 -4 799 7 110 124 -124
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok 69 870 -27 500 42 370 67 099 67 099 11 909 -4 799 7 110 124 -124
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
917602 918001 918701 919301
Címrend Céltartalék egyes önként vállalt kulturális feladatok ellát. LED-es korszerűsítés finanszírozási tartaléka Környezetvédelmi Alap tartaléka Vitatott és peres ügyek, vmint peren kív. egyezség megköt. r.t.
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 6 155 -6 155 110 000 110 000 37 999 2 118 40 117 1 300 000 1 300 000
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 6 155 -6 155 110 000 110 000 37 999 2 118 40 117 1 300 000 1 300 000
03. Személyi juttatások
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
05. Dologi kiadások
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 6 155 -6 155 110 000 110 000 37 999 2 118 40 117 1 300 000 1 300 000
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
11. Tartalékok 6 155 -6 155 110 000 110 000 37 999 2 118 40 117 1 300 000 1 300 000
12. Nemzetközi kötelezettségek
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.)
15. Beruházások (16.+...+20.)
16. Önkormányzati beruházások
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa
21. Felújítások (22.+...+25.)
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.)
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.)
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad.
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.)
36. - működési célra
37. - felhalmozási célra
38. BEVÉTELEK
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.)
40. Önkormányzatok működési támogatásai
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.)
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről
49. Közhatalmi bevételek
50. Működési bevételek
51. Felhalmozási bevételek
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.)
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.)
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.)
60. Hitel, kölcsönfelvétel
61. Maradvány igénybevétele
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev.
66. Létszám (67.+68.)
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő)
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
ezer Ft
910000 930001 900000 800000-900000
Címrend Önkormányzati feladatok céltartalékai összesen Általános tartalék Önkormányzati kör tartalékai összesen Önkormányzati kör összesen
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 1 603 156 -36 460 1 566 696 4 065 784 -86 734 3 979 050 5 668 940 -123 194 5 545 746 711 915 479 549 620 712 465 099
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 1 603 156 -36 460 1 566 696 4 065 784 -86 734 3 979 050 5 668 940 -123 194 5 545 746 163 264 045 -37 565 163 226 480
03. Személyi juttatások 274 471 200 274 671
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 86 534 86 534
05. Dologi kiadások 47 794 356 83 524 47 877 880
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai 62 000 62 000
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 1 603 156 -36 460 1 566 696 4 065 784 -86 734 3 979 050 5 668 940 -123 194 5 545 746 115 046 684 -121 289 114 925 395
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 1 900 000 1 900 000
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 1 122 333 -2 040 1 120 293
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 103 171 291 4 000 103 175 291
11. Tartalékok 1 603 156 -36 460 1 566 696 4 065 784 -86 734 3 979 050 5 668 940 -123 194 5 545 746 5 668 940 -123 194 5 545 746
12. Nemzetközi kötelezettségek 14 865 -55 14 810
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 3 169 255 3 169 255
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 214 080 056 8 350 214 088 406
15. Beruházások (16.+...+20.) 88 082 323 2 175 549 90 257 872
16. Önkormányzati beruházások 84 401 415 2 132 477 86 533 892
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 13 293 -13 293
18. Intézményi beruházások
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 3 667 615 56 365 3 723 980
21. Felújítások (22.+...+25.) 23 389 837 35 761 23 425 598
22. Intézményi felújítások
23. Önkormányzati felújítások 20 772 115 24 413 20 796 528
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 2 617 722 11 348 2 629 070
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 102 607 896 -2 202 960 100 404 936
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 8 572 472 7 040 8 579 512
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 253 478 253 478
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 92 334 925 -2 210 000 90 124 925
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 1 447 021 1 447 021
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.) 334 571 378 578 835 335 150 213
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad. 292 285 458 423 531 292 708 989
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.) 42 285 920 155 304 42 441 224
36. - működési célra 29 042 764 137 939 29 180 703
37. - felhalmozási célra 13 243 156 17 365 13 260 521
38. BEVÉTELEK 711 915 479 549 620 712 465 099
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 28 517 003 114 794 28 631 797
40. Önkormányzatok működési támogatásai 26 740 151 114 794 26 854 945
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei 884 597 884 597
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
892 255 892 255
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.) 50 037 773 9 177 50 046 950
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 3 163 387 3 000 3 166 387
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről 47 437 47 437
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 45 988 491 6 177 45 994 668
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 838 458 838 458
49. Közhatalmi bevételek 129 562 199 2 118 129 564 317
50. Működési bevételek 20 224 623 20 224 623
51. Felhalmozási bevételek 5 148 365 5 148 365
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.) 2 696 659 2 696 659
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 1 600 000 1 600 000
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 1 096 659 1 096 659
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.) 546 411 546 411
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 504 070 504 070
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 42 341 42 341
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 475 182 446 423 531 475 605 977
60. Hitel, kölcsönfelvétel 56 495 782 56 495 782
61. Maradvány igénybevétele 42 786 598 42 786 598
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.)
63. - működési célra
64. - felhalmozási célra
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev. 375 900 066 423 531 376 323 597
66. Létszám (67.+68.) 47 47
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 47 47
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő)
A B A+B
Címrend Fővárosi Önkormányzat mindösszesen korrekció nélkül Önállóan gazdálkodó költségvetési intézményeknek, Főpolgármesteri Hivatalnak folyósított támogatás miatti korrekció Fővárosi Önkormányzat mindösszesen korrigálva
Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított Érvényes Módosítás Módosított
Előirányzat megnevezése előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
1
01. KIADÁSOK 773 686 402 1 052 996 774 739 398 -42 285 920 -155 304 -42 441 224 731 400 482 897 692 732 298 174
02. Működési kiadások (03.+...+07.) 208 417 545 419 829 208 837 374 208 417 545 419 829 208 837 374
03. Személyi juttatások 21 689 234 257 641 21 946 875 21 689 234 257 641 21 946 875
04. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 5 377 329 64 612 5 441 941 5 377 329 64 612 5 441 941
05. Dologi kiadások 65 089 512 215 053 65 304 565 65 089 512 215 053 65 304 565
06. Ellátottak pénzbeli juttatásai 117 370 3 067 120 437 117 370 3 067 120 437
07. Egyéb működési célú kiadások (08.+...+13.) 116 144 100 -120 544 116 023 556 116 144 100 -120 544 116 023 556
08. Műk-i c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 1 900 000 1 900 000 1 900 000 1 900 000
09. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre 1 357 338 -2 040 1 355 298 1 357 338 -2 040 1 355 298
10. Egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 103 172 991 4 745 103 177 736 103 172 991 4 745 103 177 736
11. Tartalékok 5 668 940 -123 194 5 545 746 5 668 940 -123 194 5 545 746
12. Nemzetközi kötelezettségek 23 177 -55 23 122 23 177 -55 23 122
13. Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 4 021 654 4 021 654 4 021 654 4 021 654
14. Felhalmozási kiadások (15.+21.+26.) 230 697 479 54 332 230 751 811 230 697 479 54 332 230 751 811
15. Beruházások (16.+...+20.) 102 205 505 2 216 266 104 421 771 102 205 505 2 216 266 104 421 771
16. Önkormányzati beruházások 84 401 415 2 132 477 86 533 892 84 401 415 2 132 477 86 533 892
17. Céljelleggel támogatott intézményi beruházások 11 040 834 380 11 041 214 11 040 834 380 11 041 214
18. Intézményi beruházások 1 415 772 21 511 1 437 283 1 415 772 21 511 1 437 283
19. Részesedések beszerzése, meglévő részesedések növelése
20. Beruházási célú előzetesen felszámított áfa 5 347 484 61 898 5 409 382 5 347 484 61 898 5 409 382
21. Felújítások (22.+...+25.) 25 789 538 41 026 25 830 564 25 789 538 41 026 25 830 564
22. Intézményi felújítások 583 646 4 248 587 894 583 646 4 248 587 894
23. Önkormányzati felújítások 20 772 115 24 413 20 796 528 20 772 115 24 413 20 796 528
24. Céljelleggel támogatott intézményi felújítások 1 303 760 121 1 303 881 1 303 760 121 1 303 881
25. Felújítási célú előzetesen felszámított áfa 3 130 017 12 244 3 142 261 3 130 017 12 244 3 142 261
26. Egyéb felhalmozási célú kiadások (27.+...+31.) 102 702 436 -2 202 960 100 499 476 102 702 436 -2 202 960 100 499 476
27. Felhalm. c. visszatérítendő támog., kölcs. nyújtása, törlesztése 94 540 94 540 94 540 94 540
28. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n belülre 8 572 472 7 040 8 579 512 8 572 472 7 040 8 579 512
29. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n belülre 253 478 253 478 253 478 253 478
30. Egyéb beruházási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 92 334 925 -2 210 000 90 124 925 92 334 925 -2 210 000 90 124 925
31. Egyéb felújítási célú támogatások áht-n kívülre és az EU-nak 1 447 021 1 447 021 1 447 021 1 447 021
32. Finanszírozási kiadások (33.+...+35.) 334 571 378 578 835 335 150 213 -42 285 920 -155 304 -42 441 224 292 285 458 423 531 292 708 989
33. Hitel, kölcsön törlesztése
34. Belf. ért.p.-kiad., pénzeszk. lek. b.betétként elhely., tov.fin. kiad. 292 285 458 423 531 292 708 989 292 285 458 423 531 292 708 989
35. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (36.+37.) 42 285 920 155 304 42 441 224 -42 285 920 -155 304 -42 441 224
36. - működési célra 29 042 764 137 939 29 180 703 -29 042 764 -137 939 -29 180 703
37. - felhalmozási célra 13 243 156 17 365 13 260 521 -13 243 156 -17 365 -13 260 521
38. BEVÉTELEK 773 686 402 1 052 996 774 739 398 -42 285 920 -155 304 -42 441 224 731 400 482 897 692 732 298 174
39. Működési célú támogatások áht-n belülről (40.+...+43.) 29 324 368 435 437 29 759 805 29 324 368 435 437 29 759 805
40. Önkormányzatok működési támogatásai 26 740 151 114 794 26 854 945 26 740 151 114 794 26 854 945
41. Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatér., ig-bev. áht-n belülről
42. Elvonások és befizetések bevételei 884 597 884 597 884 597 884 597
43. Egyéb működési célú támogatások bevételei
áht-n belülről
1 699 620 320 643 2 020 263 1 699 620 320 643 2 020 263
44. Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről (45.+...+48.) 50 133 223 32 208 50 165 431 50 133 223 32 208 50 165 431
45. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások 3 163 387 3 000 3 166 387 3 163 387 3 000 3 166 387
46. Felhalm. c. visszat. tám., kölcs. visszat., ig-bev. áht-n belülről 47 437 47 437 47 437 47 437
47. Egyéb beruházási célú támogatások bevételei áht-n belülről 46 077 941 23 943 46 101 884 46 077 941 23 943 46 101 884
48. Egyéb felújítási célú támogatások bevételei áht-n belülről 844 458 5 265 849 723 844 458 5 265 849 723
49. Közhatalmi bevételek 129 657 199 2 118 129 659 317 129 657 199 2 118 129 659 317
50. Működési bevételek 33 975 540 -368 33 975 172 33 975 540 -368 33 975 172
51. Felhalmozási bevételek 5 189 034 808 5 189 842 5 189 034 808 5 189 842
52. Működési célú átvett pénzeszközök (53.+54.) 2 898 228 3 588 2 901 816 2 898 228 3 588 2 901 816
53. Műk. c. visszatér. támog., kölcs. visszatérülése áht-n kívülről 1 600 000 1 600 000 1 600 000 1 600 000
54. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 1 298 228 3 588 1 301 816 1 298 228 3 588 1 301 816
55. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (56.+...+58.) 620 910 370 621 280 620 910 370 621 280
56. Felhalm. c. visszat. támog., kölcs. visszatér. áht-n kívülről 577 369 370 577 739 577 369 370 577 739
57. Egyéb beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 43 541 43 541 43 541 43 541
58. Egyéb felújítási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről
59. Finanszírozási bevételek (60.+61.+62.+65.) 521 887 900 578 835 522 466 735 -42 285 920 -155 304 -42 441 224 479 601 980 423 531 480 025 511
60. Hitel, kölcsönfelvétel 56 495 782 56 495 782 56 495 782 56 495 782
61. Maradvány igénybevétele 46 856 132 46 856 132 46 856 132 46 856 132
62. Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (63.+64.) 42 285 920 155 304 42 441 224 -42 285 920 -155 304 -42 441 224
63. - működési célra 29 042 764 137 939 29 180 703 -29 042 764 -137 939 -29 180 703
64. - felhalmozási célra 13 243 156 17 365 13 260 521 -13 243 156 -17 365 -13 260 521
65. Belföldi ért.p-.bev., lek. bankbet. megszünt., további fin. bev. 376 250 066 423 531 376 673 597 376 250 066 423 531 376 673 597
66. Létszám (67.+68.) 5 763 5 763 5 763 5 763
67. Létszámkeret közfoglalkoztatottak nélkül (fő) 5 703 5 703 5 703 5 703
68. Közfoglalkoztatottak száma (fő) 60 60 60 60

10. melléklet a 6/2018. (II. 14.) Főv. Kgy. rendelethez

A 8/2017. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelet 3/a. mellékletének módosítása

KIMUTATÁS
Budapest Főváros Önkormányzata számított adósságszolgálatáról
840501 címen a teljes futamidőre számítva

millió Ft-ban
Sor- Teljes Kötelezettség Tény 2017. évi 2018. évi 2019. évi 2020. évi 2021-től
szám Megnevezés költség időtartama, 2016. ütem ütem ütem ütem 2048-ig
év XII.31-ig összesen
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
I. Ténylegesen felvett hitelek adósságszolgálata összesen
összesen 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
- tőketörlesztés 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
- kamat 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
II. Előző években indított és folyamatban lévő hitelfelvétel
1. OTP ÖIP Hitelszerződés
összesen 24 348,1 2014-2039 170,3 246,6 327,6 1 280,0 1 264,4 21 059,2
- tőketörlesztés 20 000,0 0,0 0,0 0,0 952,4 952,4 18 095,2
- kamat 4 348,1 170,3 246,6 327,6 327,6 312,0 2 964,0
2. M3 metróvonal felújítás
összesen 67 334,0 2015-2030 279,3 423,2 886,8 6 006,4 5 929,8 53 808,5
- tőketörlesztés 60 000,0 0,0 0,0 0,0 5 106,4 5 106,4 49 787,2
- rend.tartási jutalék 375,7 279,3 91,3 5,1 0,0 0,0 0,0
- kamat 6 958,3 0,0 331,9 881,7 900,0 823,4 4 021,3
II. Előző években indított és folyamatban lévő hitelfelvétel adósságszolgálata összesen
összesen 91 682,1 449,6 669,8 1 214,4 7 286,4 7 194,2 74 867,7
- tőketörlesztés 80 000,0 0,0 0,0 0,0 6 058,8 6 058,8 67 882,4
- rend.tartási jutalék 375,7 279,3 91,3 5,1 0,0 0,0 0,0
- kamat 11 306,4 170,3 578,5 1 209,3 1 227,6 1 135,4 6 985,3
III. 2017-től indítani tervezett hitelfelvétel adósságszolgálata
3. EIB Városi Közlekedés A
összesen 68 303,8 2017-2048 0,0 15,2 152,8 294,3 313,3 67 528,2
- tőketörlesztés 62 664,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 62 664,0
- kamat 5 639,8 0,0 15,2 152,8 294,3 313,3 4 864,2
4. EIB Városfejlesztés A
összesen 33 760,3 2018-2044 0,0 0,0 15,0 93,2 156,5 33 495,6
- tőketörlesztés 31 332,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 31 332,0
- kamat 2 428,3 0,0 0,0 15,0 93,2 156,5 2 163,6
III. 2017-től indítani tervezett hitelfelvétel adósságszolgálata összesen
összesen 102 064,1 0,0 15,2 167,8 387,5 469,8 101 023,8
- tőketörlesztés 93 996,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 93 996,0
- kamat 8 068,1 0,0 15,2 167,8 387,5 469,8 7 027,8
Adósságszolgálat összesen
840501 címkódon tervezve összesen 193 746,2 449,6 685,0 1 382,2 7 673,9 7 664,0 175 891,5
- finanszírozási kiadáson tervezve tőketörlesztés 173 996,0 0,0 0,0 0,0 6 058,8 6 058,8 161 878,4
- dologi kiadáson tervezve rend.tartási jutalék 375,7 279,3 91,3 5,1 0,0 0,0 0,0
- dologi kiadáson tervezve kamat 19 374,5 170,3 593,7 1 377,1 1 615,1 1 605,2 14 013,1

11. melléklet a 6/2018. (II. 14.) Főv. Kgy. rendelethez

A 8/2017. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelet 3/b. mellékletének módosítása

Az Önkormányzatnál a 2017. évre tervezett EU-s társfinanszírozással megvalósuló projektek

ezer Ft

Megnevezés
Megvaló-
sítás kezdete - befejezés éve

Összköltség
Felhasz-
nálás
2016.
12. 31-ig

2017. évi előirányzat

2017. évi támogatás

Előirányzat módosítás

Támogatás módosítás

2017. évi módosított előirányzat

2017. évi módosított támogatás
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Közlekedési feladatok
4. sz. metró (1.szakasz alapprojekt + 1. szakasz kapcsolódó beruházás) 1997-2017 437 736 892 397 526 378 40 210 514 37 846 708 40 210 514 37 846 708
ebből:
KÖZOP és kiegészítő támogatás 35 169 702 35 169 702
IKOP 2 677 006 2 677 006
Informatikai feladatok
Budapest Főváros Önkormányzata ASP Központhoz való csatlakozása 2018-2019 6 177 6177 6177 6 177 6 177
ebből:
KÖFOP-VEKOP 6177 6 177
Vízgazdálkodási feladatok
Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése 2002-2019 48 435 841 40 830 059 4 175 055 1 463 625 4 175 055 1 463 625
ebből:
KEHOP 1 463 625 1 463 625
Környezetvédelmi feladatok
Fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése 2013-2018 15 553 222 3 077 826 7 965 509 4 174 663 7 965 509 4 174 663
ebből:
KEHOP 4 174 663 4 174 663
Összesen: 52 351 078 43 484 996 6 177 6 177 52 357 255 43 491 173

12. melléklet a 6/2018. (II. 14.) Főv. Kgy. rendelethez

A 8/2017. (III. 10.) Főv. Kgy. rendelet 3/c mellékletének módosítása

Az intézményhálózatban és a gazdasági társaságoknál 2017-2019. évre tervezett EU-s és egyéb társfinanszírozással megvalósuló projektek

ezer Ft
2017. évi érvényes előirányzatok (ezer Ft)
2016. 12.31-ig beérkezett külső forrás Az összes kiadást finanszírozó források
Tervezett Előirányzat Kumulált Saját forrás Egyéb forrás
Címkód Intézmény/ gazdasági társaság megnevezése Európai uniós és/vagy egyéb külső forrásokkal támogatott program, projekt megnevezése és célja, konstrukció száma kezdési és befejezési határidő
(év)
megnevezés (működési, beruházási, felújítási) A projekt teljes költségvetése
(ezer Ft)
tény 2016. december
31-ig
(ezer Ft)

Főv. Önk.

EU-s

Egyéb

Projekt
2017. évi költsége
2016. dec. 31-ig beérkezett, 2017. évben felhasz-
nálandó támogatások

Saját bevétel

Fővárosi Önkormány-
zattól kapott támogatás

Európai Unió tám.

Támogató megnevezése

Összeg
INTÉZMÉNYEK
540101 Fővárosi Szabó Ervin EFOP-3.3.3.-VEKOP/16-2016- 2017.-2019 működési 901 172 901 172 309 274 309 274 309 274
Könyvtár 00001 pályázati konstrukció beruházási 79 901 79 901 79 901 79 901 79 901
felújítási 0 0
összesen: 981 073 0 0 981 073 0 389 175 389 175 0 0 389 175 0 0
540111 Budapesti Művelődési Erasmus-Programme 2014-2020 2017.-2018 működési 2 592 1 554 1 554 1 554 1 554
Központ Strategic Partnership Projects beruházási 0 0
2016-1-ATO1-KA204-016670 felújítási 0 0
összesen: 2 592 0 0 1 554 0 1 554 1 554 0 0 1 554 0 0
550101 Budapesti Történeti Múzeum BTM Kiscelli Múzeum 2017.-2018. működési 36 161 2 223 30 035 33 938 27 812 6 126 Forster 27 812
rekonstrukció, mélyraktár építése beruházási 1 968 287 5 070 287 465 909 117 283 340 193 277 432 500 Forster 283 340
felújítási 0 0 0 0
összesen: 2 004 448 7 293 0 0 317 500 943 055 311 152 199 403 432 500 0 0 311 152
550101 Budapesti Történeti Múzeum BTM Kiscelli Múzeum déli 2017.-2018 működési 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
melléképület déli homlokzata két beruházási 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
kapujának restaurálása felújítási 20 320 0 0 0 0 20 320 0 4 320 16 000 0 0
összesen: 20 320 0 0 0 0 20 320 0 4 320 16 000 0 0
550101 Budapesti Történeti Múzeum BTM Symphorus Mithraeum 2017.-2018 működési 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
állandó kiállításának létrehozása beruházási 19 000 0 0 0 0 19 000 0 0 19 000 0 0
(II. ütem) felújítási 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 19 000 0 0 0 0 19 000 0 0 19 000 0 0
560101 Budapest Főváros Levéltára Beregszász 2. ütem 2016. működési 28 730 123 28 607 7 279 KKM 21 328
KKM/16190-14/2016 10. 01.- beruházási 6 541 6 541 KKM 6 541
(7.271.400 Ft utófinanszírozás) 2017. 07. 31. felújítási 0 0 0
összesen: 35 271 123 0 0 0 35 148 0 7 279 0 0 0 27 869
560101 Budapest Főváros Levéltára Hungaricana digitalizálás 2017. működési 6 000 6 000 600 NKA 5 400
NKA 204122/00540 01. 01.- beruházási 0 0
(600.000 Ft utófinanszírozás) 2017. 12. 31. felújítási 0 0
összesen: 6 000 0 0 0 0 6 000 0 600 0 0 0 5 400
560101 Budapest Főváros Levéltára Rácz A.: A budapesti hatalmi elit 2016. működési 800 800 NKA 800
1956-1989.c.kötet megjelentetése 10. 01.- beruházási 0 0
NKA 203137/02661 2017. 10. 31. felújítási 0 0
összesen: 800 0 0 0 0 800 0 0 0 0 0 800
560101 Budapest Főváros Levéltára Varga László kötet : A csepeli csoda 2016. működési 400 400 NKA 400
megjelentetése 10. 01.- beruházási 0 0
NKA203137/2763 2017. 10. 31. felújítási 0 0
összesen: 400 0 0 0 0 400 0 0 0 0 0 400
560101 Budapest Főváros Levéltára CO-OP community as opportunity 2014. működési 53 219 22 842 11 525 13 475 11 525 1 858 11 617
No 551987-CREA-I-DE-Cult-COOP 12. 04.- beruházási 7 849 2 794 2 794 2 794
2018. 11. 30. felújítási 0 0 0
összesen: 61 068 25 636 0 11 525 0 16 269 11 525 1 858 0 14 411 0 0
570101 Fővárosi Állat- és Pannon Park, Mesevár kiegészítő 2016. 03.- működési 0 0 0
Növénykert beruházások (parkoló, kiszolgáló 2018. 12. beruházási 1 460 500 300 048 236 258 1 096 952 233 210 863 742
létesítmények) felújítási 0 0 0
összesen: 1 460 500 300 048 236 258 0 0 1 096 952 0 233 210 863 742 0 0 0
570101 Fővárosi Állat- és FÁNK, Mesepark projekt 2013. 03.- működési 0 0 0
Növénykert megvalósítása 2017. 12. beruházási 3 167 000 1 104 871 369 977 500 000 2 062 129 332 106 1 230 023 BM 500 000
felújítási 0 0 0
összesen: 3 167 000 1 104 871 369 977 0 500 000 2 062 129 0 332 106 1 230 023 0 0 500 000
570101 Fővárosi Állat- és FÁNK, Pannon Park fejlesztése 2015. 06.- működési 0 0 0
Növénykert 2019. 12. beruházási 55 911 847 1 621 761 100 076 3 705 000 6 671 436 2 528 099 1 418 337 100 076 EMMI/BM 5 153 023
felújítási 0 0 0
összesen: 55 911 847 1 621 761 100 076 0 3 705 000 6 671 436 2 528 099 1 418 337 100 076 0 0 5 153 023
570101 Kulturális intézmények összesen működési 1 029 074 25 188 0 914 251 30 035 394 048 350 165 15 863 0 322 445 55 740
beruházási 62 620 925 3 034 544 706 311 79 901 4 492 465 10 847 870 2 891 340 2 176 930 2 645 341 82 695 5 942 904
felújítási 20 320 0 0 0 0 20 320 0 4 320 16 000 0 0 0
összesen: 63 670 319 3 059 732 706 311 994 152 4 522 500 11 262 238 3 241 505 2 197 113 2 661 341 405 140 5 998 644
814501 Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Small Size, - Performing Arts for the 2015.-2018 működési 72 344 36 172 18 086 9 564 4 522 NKA 4 000
Színház Közhasznú Early Years beruházási 0 0
Nonprofit Kft. felújítási 0 0
összesen: 72 344 36 172 0 0 0 18 086 0 9 564 0 4 522 0 4 000
814501 Kolibri Gyermek- és Ifjúsági PLATFORM shift+ 2015.-2018 működési 45 000 22 500 11 250 7 250 NKA 4 000
Színház Közhasznú beruházási 0 0
Nonprofit Kft. felújítási 0 0
összesen: 45 000 22 500 0 0 0 11 250 0 7 250 0 0 0 4 000
840401 Új Színház Nonprofit Kft. Nézőtér és páholyok felújítása 2016.-2017 működési 0 0
beruházási 0 0
felújítási 11 200 11 200 6 200 5 000
összesen: 11 200 0 0 0 0 11 200 0 6 200 5 000 0 0 0
812801 Örkény István Színház Nézőtér korszerűsítése 2016.-2017 működési 0 0
Nonprofit Kft. beruházási 318 000 318 000 0 10 392 307 608 0 0
felújítási 0 0
összesen: 318 000 0 0 0 0 318 000 0 10 392 307 608 0 0 0
810601 Budapesti Fesztivál és Budapesti Tavaszi Fesztivál 2017. működési 331 000 331 000 131 000 EMMI 200 000
Turisztikai Központ beruházási 0 0
Nonprofit Kft. felújítási 0 0
összesen: 331 000 0 0 0 0 331 000 0 0 131 000 0 0 200 000
Kulturális tevékenységet folytató gazdasági társaságok összesen: működési 448 344 58 672 0 0 0 360 336 0 16 814 131 000 4 522 208 000
beruházási 318 000 0 0 0 0 318 000 0 10 392 307 608 0 0
felújítási 11 200 0 0 0 0 11 200 0 6 200 5 000 0 0
összesen: 777 544 58 672 0 0 0 689 536 0 33 406 443 608 4 522 0 208 000
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-106 Kiegészítő 2016. működési 2 341 451 1 890 1 890 1 439 1 890
Szociális Központ és étkeztetés támogatás 5 éjjeli 11. 01.- beruházási 0 0
Intézményei menedékhelyen 45 napon keresztül 2017. 03. 31. felújítási 0 0
420 fő részére (Könyves, Előd, Váci, Dózsa, Bánya)* összesen: 2 341 451 0 0 1 890 1 890 1 439 0 0 0 0 1 890
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-309 három utcai 2016. működési 875 875 875 875 875
Szociális Központ és gondozó szolgálta kiegészítő 11. 01.- beruházási 0 0
Intézményei támogatása a téli időszakban Dózsa * 2017. 04. 30. felújítási 0 0
összesen: 875 0 0 0 875 875 875 0 0 0 0 875
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-401 Tartósan 2016. működési 2 754 640 2 754 2 114 2 114 2 114
Szociális Központ és közterületen élők számára kiánypótló 07. 01.- beruházási 246 246 246 246 246
Intézményei szolgáltatások nyújtása, 2017. 06. 30. felújítási 0 0
integrálásának támogatása 900 fő részére 12 hónapon keresztül Alföldi utcai Átmeneti Szálláson * összesen: 3 000 640 0 0 3 000 2 360 2 360 0 0 0 0 2 360
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-402 Tartósan 2016. működési 1 123 1 123 1 123 1 123 1 123
Szociális Központ és közterületen élők számára hiánypótló 07. 01.- beruházási 150 150 150 150 150
Intézményei szolgáltatások nyújtása 150 fő részére 2017. 06. 30. felújítási 0 0
12 hónapon keresztül a Külső Mester, Vaspálya Átmeneti Szállásokon * összesen: 1 273 0 0 0 1 273 1 273 1 273 0 0 0 0 1 273
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-510 Egészségügyi 2016. működési 27 880 2 329 27 880 25 551 25 551 25 551
Szociális Központ és programok támogatása a BMSZKI 07. 01.- beruházási 120 120 120 120 120
Intézményei intézményeiben * 2017. 06. 30. felújítási 0 0
összesen: 28 000 2 329 0 0 28 000 25 671 25 671 0 0 0 0 25 671
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-605 Felhalmozás, 2016. működési 0 0
Szociális Központ és elektromos hálózat korszerűsítése 07. 01.- beruházási 0 0
Intézményei Dózsa, Könyves, Előd, Váci Éjjeli 2017. 05. 31. felújítási 1 401 1 143 1 401 1 143 258 1 143
menedékhelyein * összesen: 1 401 0 0 0 1 143 1 401 1 143 258 0 0 0 1 143
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-606 Felhalmozás, 2016. működési 0 0
Szociális Központ és Előd u. telephelyen „védett szint” 07. 01.- beruházási 0 0
Intézményei bejáratának felújítása * 2017. 05. 31. felújítási 470 423 470 423 47 423
összesen: 470 0 0 0 423 470 423 47 0 0 0 423
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-710 Tárgyi 2016. működési 0 0
Szociális Központ és eszközbeszerzés (mikrók, hűtők) 07. 01.- beruházási 4 064 4 064 4 064 4 064 4 064
Intézményei Bánya u., Dózsa, Könyves, Előd, 2017. 05. 31. felújítási 0 0
Váci, Kőbányai Éjjeli menedékhelyekre * összesen: 4 064 0 0 0 4 064 4 064 4 064 0 0 0 0 4 064
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-816 Mentálhigiénés 2016. működési 165 2 163 163 161 163
Szociális Központ és fejlesztő program Origóc Dózsa * 10. 01.- beruházási 0 0
Intézményei 2017. 05. 31. felújítási 0 0
összesen: 165 2 0 0 163 163 161 0 0 0 0 163
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-818 2016. működési 1 035 1 035 1 035 1 035 1 035
Szociális Központ és Lakókocsiparkban élő ügyfelek 10. 01.- beruházási 0 0
Intézményei önálló életvitelének és 2017. 05. 31. felújítási 0 0
integrációjának támogatása
Táblás u.*
összesen: 1 035 0 0 0 1 035 1 035 1 035 0 0 0 0 1 035
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-819 2016. működési 600 100 500 500 400 500
Szociális Központ és Jogsegélyszolgálat támogatása 09. 01.- beruházási 0 0
Intézményei Dózsa * 2017. 06. 30. felújítási 0 0
összesen: 600 100 0 0 500 500 400 0 0 0 0 500
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-820 Tartósan 2016. működési 228 228 228 228 228
Szociális Központ és közterületen élő emberek számára 10. 01.- beruházási 358 51 358 307 307 307
Intézményei önkéntes munka és 2017. 06. 30. felújítási 0 0
csoportfoglalkozás Könyves Nappali melegedő és Éjjeli menedékhely * összesen: 586 51 0 0 586 535 535 0 0 0 0 535
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-822 Hajléktalan 2016. működési 914 348 914 566 566 566
Szociális Központ és emberek munkavállalásának 09. 01.- beruházási 0 0
Intézményei támogatása Dózsa * 2017. 06. 30. felújítási 0 0
összesen: 914 348 0 0 914 566 566 0 0 0 0 566
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-823 Hajléktalan 2016. működési 528 88 528 440 440 440
Szociális Központ és személyek lakhatáshoz jutásának 10. 01.- beruházási 0 0
Intézményei támogatása Dózsa * 2017. 06. 30. felújítási 0 0
összesen: 528 88 0 0 528 440 440 0 0 0 0 440
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-826 Tartósan 2016. működési 300 300 300 300 300
Szociális Központ és közterületen élők intézményi 07. 01.- beruházási 0 0
Intézményei lakhatásba integrálásának támogatása 2017. 06. 30. felújítási 0 0
Dózsa * összesen: 300 0 0 0 300 300 300 0 0 0 0 300
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-828 2016. működési 163 163 163 163 163
Szociális Központ és Segíteni érték, hajléktalan önkéntes 12. 01.- beruházási 69 69 69 69 69
Intézményei program Kocsis u. * 2017. 06. 30. felújítási 0 0
összesen: 232 0 0 0 232 232 232 0 0 0 0 232
0
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-829 2016. működési 455 24 455 431 431 431
Szociális Központ és Továbblépést segítő mentálhigiénés 09. 01.- beruházási 0 0
Intézményei csoportfoglalkozás Dózsa * 2017. 05. 30. felújítási 0 0
összesen: 455 24 0 0 455 431 431 0 0 0 0 431
*Támogató :Hajléktalanokért Közalapítvány
212701 Budapesti Módszertani Szociális Központ és EB-2016-17-VII-VIII./10
Közterület helyett emberibb
2016.
04. 01.-
működési 8 142 6 149 7 990 1 993 1 841 Menhely Alap. 1 993
Intézményei körülmények” - Első befogadó 2017. 03. 31. beruházási 0 0
szálláshelyek működtetése felújítási 0 0
összesen: 8 142 6 149 0 0 7 990 1 993 1 841 0 0 0 0 1 993
212701 Budapesti Módszertani Szociális Központ és KA-SU-04/2016-17 Közterület helyett emberibb körülmények 2016.
11. 02.-
működési 1 197 819 1 197 819 Menhely Alap. 1 197
Intézményei 2017. 03. 31. beruházási 0 0
felújítási 0 0
összesen: 1 197 0 0 0 819 1 197 819 0 0 0 0 1 197
212701 Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei KAB-ME-16-C-25406 Kábítószer-prevenciós programok támogatása 2016.
09. 01.-
2017. 08. 31.
működési 3 254 3 254 334 Szoc. és Gyermekvéd. Főig. 2 920
beruházási 80 80 Szoc. és Gyermekvéd. Főig. 80
felújítási 0 0
összesen: 3 334 0 0 0 0 3 334 0 334 0 0 0 3 000
212701 Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei KAB-FF-16-B-25410 Szenvedélybetegek felépülési folyamatának támogatása 2016.
09. 01.-
2017. 08. 31.
működési 2 889 2 889 389 Szoc. és Gyermekvéd. Főig. 2 500
beruházási 1 000 1 000 Szoc. és Gyermekvéd. Főig. 1 000
felújítási 0 0
összesen: 3 889 0 0 0 0 3 889 0 389 0 0 0 3 500
212701 Budapesti Módszertani BM-16-MI-0137 Bűnmegelőzés és 2017. működési 4 947 4 947 BM 4 947
Szociális Központ és áldozatsegítés a hajléktalan- 03. 01.- beruházási 0 0
Intézményei ellátásban 2017. 08. 31. felújítási 0 0
összesen: 4 947 0 0 0 0 4 947 0 0 0 0 0 4 947
212701 Budapesti Módszertani ERASMUS +16/1/KA104/022698 2016. működési 10 500 299 10 500 5 250 5 250 5 250
Szociális Központ és European answers to the challenges 06. 01.- beruházási 0 0
Intézményei of youth homlessness 2018. 05. 31. felújítási 0 0
összesen: 10 500 299 0 10 500 0 5 250 5 250 0 0 5 250 0 0
212701 Budapest Módszertani ERASMUS 2016-1-HU01-KA202- 2016. működési 52 525 30 954 30 954
Szociális Központ és 022939 Training for housing support 12. 20.- beruházási 0 0
Intézményei 2018. 12. 19. felújítási 0 0
összesen: 52 525 0 0 0 0 30 954 0 0 0 30 954 0 0
212701 Budapesti Módszertani MMIA-2.2.8.-2015-00002 2016. működési 82 502 8 926 33 000 54 596 24 074 54 596
Szociális Központ és Nemzetközi védelemben részesülők 08. 01.- beruházási 0 0
Intézményei önálló lakhatásának segítése 2018. 06. 30. felújítási 0 0
összesen: 82 502 8 926 0 33 000 0 54 596 24 074 0 0 54 596 0 0
Szociálpolitikai intézmények összesen: működési 205 317 19 356 0 43 500 47 617 140 459 66 810 723 0 90 800 48 936
beruházási 6 087 51 0 0 5 007 6 036 4 956 0 0 0 6 036
felújítási 1 871 0 0 0 1 566 1 871 1 566 305 0 0 1 566
összesen: 213 275 19 407 0 43 500 54 190 148 366 73 332 1 028 0 90 800 0 56 538
810201 BKK Budapesti Közlekedési Budapesti villamos és trolibusz 2012.-2017 működési 0 0
Központ Zrt. járműfejlesztés I. ütem beruházási 47 274 196 44 575 575 248 432 44 327 143 2 698 621 736 444 1 962 177
felújítási 0 0 0
összesen: 47 274 196 44 575 575 248 432 44 327 143 0 2 698 621 0 0 736 444 1 962 177 0 0
810201 BKK Budapesti Közlekedési Budapesti villamos és trolibusz 2018.-2019 működési 0 0
Központ Zrt. járműfejlesztés II. ütem beruházási 35 504 827 0 0
felújítási 0 0 0
összesen: 35 504 827 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
810201 BKK Budapesti Közlekedési 1-es villamos vonal 2016.-2018 működési 0 0
Központ Zrt. meghosszabbítása Etele térig - beruházási 10 699 559 9 282 030 782 030 8 500 000
Könyves Kálmán krt., Népliget és felújítási 0 0
Mester utca közötti villamosvágány átépítése összesen: 10 699 559 0 0 0 0 9 282 030 0 0 782 030 8 500 000 0 0
810201 BKK Budapesti Közlekedési Elektronikus jegyrendszer 2011.-2018 működési 0 0
Központ Zrt. előkészítése és kivitelezése beruházási 22 310 697 5 111 426 617 901 4 493 525 13 554 061 2 291 586 EBRD Hitel 11 262 475
felújítási 0 0
összesen: 22 310 697 5 111 426 617 901 0 4 493 525 13 554 061 0 0 2 291 586 0 0 11 262 475
810201 BKK Budapesti Közlekedési VEKOP Kerékpáros fejlesztések 2017.-2019 működési 0 0
Központ Zrt./Fővárosi beruházási 8 505 662 2 190 581 71 634 3 144 137 2 190 581 3 116 512 NGM 27 625
Önkormányzat felújítási 0 0
összesen: 8 505 662 0 0 2 190 581 71 634 3 144 137 2 190 581 0 0 3 116 512 0 27 625
810201 BKK Budapesti Közlekedési A városi közlekedési eszközváltási 2018.-2019 működési 0 0
Központ Zrt. pontokhoz kapcsolódó P+R beruházási 3 342 154 0
parkolók építése Budapesten IKOP felújítási 0 0
összesen: 3 342 154 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
810201 BKK Budapesti Közlekedési Csepel városközpont és 2017.-2018 működési 0 0
Központ Zrt. autóbuszállomások (tervezés) beruházási 146 050 76 050 31 050 45 000
felújítási 0 0
összesen: 146 050 0 0 0 0 76 050 0 31 050 45 000 0 0 0
810201 Mindösszesen BKK működési 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
beruházási 127 783 145 49 687 001 866 333 46 517 724 4 565 159 28 754 899 2 190 581 31 050 3 855 060 13 578 689 11 290 100
felújítási 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 127 783 145 49 687 001 866 333 46 517 724 4 565 159 28 754 899 2 190 581 31 050 3 855 060 13 578 689 0 11 290 100
BKV Zrt. Az M3 metróvonal infrastruktúra 2016.-2020 működési 0 0
rekonstrukciója beruházási 137 500 000 3 327 625 1 000 000 33 497 215 33 497 215
IKOP-3.1.0-15-2015-0001 felújítási 0 0
összesen: 137 500 000 3 327 625 0 1 000 000 0 33 497 215 0 0 0 33 497 215 0 0
Budapest Közút Zrt. „CROCODILE 2.0_HU” 2016.-2018 működési 31 003 0 0 0 0 13 584 0 0 0 11 547 NFM 2 038
CEF projekt azonosító száma: beruházási 964 946 0 0 0 0 287 359 0 0 0 244 255 NFM 43 104
2015-HU-TM-0358-W felújítási 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 995 949 0 0 0 0 300 943 0 0 0 255 802 0 45 141
ezer Ft
Módosítás (ezer Ft) 2017. évi módosított előirányzatok (ezer Ft)
Az összes kiadást finanszírozó források az összes kiadást finanszírozó források
Saját forrás Egyéb forrás Saját forrás Egyéb forrás

Címkód

Intézmény/ gazdasági társaság megnevezése

Európai uniós és/vagy egyéb külső forrásokkal támogatott program, projekt megnevezése és célja, konstrukció száma
Tervezett kezdési és befejezési határidő (év) Elő-
irányzat megnevezés (működési, beruhá-
zási, felújítási)

Projekt 2017. évi költsége
2016.dec. 31-ig beérkezett, 2017. évben felhasz-
nálandó támo-
gatások

Saját bevétel

Fővárosi Önkor-
mány-zattól kapott támogatás

Európai Unió támogatása

Támogató meg-
nevezése

540101 Fővárosi Szabó Ervin EFOP-3.3.3.-VEKOP/16-2016- 2017.-2019 működési 0 309 274 309 274 0 0 309 274 0
Könyvtár 00001 pályázati konstrukció beruházási 0 79 901 79 901 0 0 79 901 0
felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 389 175 389 175 0 0 389 175 0 0
540111 Budapesti Művelődési Erasmus-Programme 2014-2020 2017.-2018 működési 0 1 554 1 554 0 0 1 554 0
Központ Strategic Partnership Projects beruházási 0 0 0 0 0 0 0
2016-1-ATO1-KA204-016670 felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 1 554 1 554 0 0 1 554 0 0
550101 Budapesti Történeti Múzeum BTM Kiscelli Múzeum 2017.- működési 0 33 938 27 812 6 126 0 0 27 812
rekonstrukció, mélyraktár építése 2018. beruházási 0 909 117 283 340 193 277 432 500 0 283 340
felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 943 055 311 152 199 403 432 500 0 0 311 152
550101 Budapesti Történeti Múzeum BTM Kiscelli Múzeum déli 2017.-2018 működési 0 0 0 0 0 0 0 0
melléképület déli homlokzata két beruházási 0 0 0 0 0 0 0 0
kapujának restaurálása felújítási 0 0 20 320 0 4 320 16 000 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 20 320 0 4 320 16 000 0 0 0
550101 Budapesti Történeti Múzeum BTM Symphorus Mithraeum 2017.-2018 működési 0 0 0 0 0 0 0 0
állandó kiállításának létrehozása beruházási 0 0 19 000 0 0 19 000 0 0
(II. ütem) felújítási 0 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 19 000 0 0 19 000 0 0 0
560101 Budapest Főváros Levéltára Beregszász 2. ütem 2016. működési 0 28 607 0 7 279 0 0 KKM 21 328
KKM/16190-14/2016 10. 01.- beruházási 0 6 541 0 0 0 0 KKM 6 541
(7.271.400 Ft utófinanszírozás) 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
07. 31. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 35 148 0 7 279 0 0 0 27 869
560101 Budapest Főváros Levéltára Hungaricana digitalizálás 2017. működési 0 6 000 0 600 0 0 NKA 5 400
NKA 204122/00540 01. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
(600.000 Ft utófinanszírozás) 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
12. 31. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 6 000 0 600 0 0 0 5 400
560101 Budapest Főváros Levéltára Rácz A.: A budapesti hatalmi elit 2016. működési 0 800 0 0 0 0 NKA 800
1956-1989.c.kötet megjelentetése 10. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
NKA 203137/02661 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
10. 31. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 800 0 0 0 0 0 800
560101 Budapest Főváros Levéltára Varga László kötet : A csepeli csoda 2016. működési 0 400 0 0 0 0 NKA 400
megjelentetése 10. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
NKA203137/2763 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
10. 31. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 400 0 0 0 0 0 400
560101 Budapest Főváros Levéltára CO-OP community as opportunity 2014. működési 0 13 475 11 525 1 858 0 11 617 0
No 551987-CREA-I-DE-Cult-COOP 12. 04.- beruházási 0 2 794 0 0 0 2 794 0
2018. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
11. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 16 269 11 525 1 858 0 14 411 0 0
570101 Fővárosi Állat- és Pannon Park, Mesevár kiegészítő 2016. 03.- működési 0 0 0 0 0 0 0
Növénykert beruházások (parkoló, kiszolgáló 2018. 12. beruházási 0 1 096 952 0 233 210 863 742 0 0
létesítmények) felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 1 096 952 0 233 210 863 742 0 0 0
570101 Fővárosi Állat- és FÁNK, Mesepark projekt 2013. 03.- működési 0 0 0 0 0 0 0
Növénykert megvalósítása 2017. 12. beruházási 0 2 062 129 0 332 106 1 230 023 0 500 000
felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 2 062 129 0 332 106 1 230 023 0 0 500 000
570101 Fővárosi Állat- és FÁNK, Pannon Park fejlesztése 2015. 06.- működési 0 0 0 0 0 0 0
Növénykert 2019. 12. beruházási 0 6 671 436 2 528 099 1 418 337 100 076 0 EMMI/BM 5 153 023
felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 6 671 436 2 528 099 1 418 337 100 076 0 0 5 153 023
570101 Kulturális intézmények összesen működési 0 0 0 0 0 0 0 394 048 350 165 15 863 0 322 445 55 740
beruházási 0 0 0 0 0 0 10 847 870 2 891 340 2 176 930 2 645 341 82 695 5 942 904
felújítási 0 0 0 0 0 0 0 20 320 0 4 320 16 000 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 11 262 238 3 241 505 2 197 113 2 661 341 405 140 5 998 644
814501 Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Small Size, - Performing Arts for the 2015.-2018 működési 0 18 086 0 9 564 0 4 522 NKA 4 000
Színház Közhasznú Early Years beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Nonprofit Kft. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 18 086 0 9 564 0 4 522 0 4 000
814501 Kolibri Gyermek- és Ifjúsági PLATFORM shift+ 2015.-2018 működési 0 11 250 0 7 250 0 0 NKA 4 000
Színház Közhasznú beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Nonprofit Kft. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 11 250 0 7 250 0 0 0 4 000
840401 Új Színház Nonprofit Kft. Nézőtér és páholyok felújítása 2016.-2017 működési 0 0 0 0 0 0 0
beruházási 0 0 0 0 0 0 0
felújítási 0 11 200 0 6 200 5 000 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 11 200 0 6 200 5 000 0 0 0
812801 Örkény István Színház Nézőtér korszerűsítése 2016.-2017 működési 0 0 0 0 0 0 0
Nonprofit Kft. beruházási 0 318 000 0 10 392 307 608 0 0
felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 318 000 0 10 392 307 608 0 0 0
810601 Budapesti Fesztivál és Budapesti Tavaszi Fesztivál 2017. működési 0 331 000 0 0 131 000 0 EMMI 200 000
Turisztikai Központ beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Nonprofit Kft. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 331 000 0 0 131 000 0 0 200 000
Kulturális tevékenységet folytató gazdasági társaságok összesen: működési 0 0 0 0 0 0 360 336 0 16 814 131 000 4 522 208 000
beruházási 0 0 0 0 0 0 318 000 0 10 392 307 608 0 0
felújítási 0 0 0 0 0 0 11 200 0 6 200 5 000 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 689 536 0 33 406 443 608 4 522 0 208 000
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-106 Kiegészítő 2016. működési 0 1 890 1 439 0 0 0 1 890
Szociális Központ és étkeztetés támogatás 5 éjjeli 11. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei menedékhelyen 45 napon keresztül 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
420 fő részére (Könyves, Előd, Váci, Dózsa, Bánya)* 03. 31. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 1 890 1 439 0 0 0 0 1 890
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-309 három utcai 2016. működési 0 875 875 0 0 0 875
Szociális Központ és gondozó szolgálta kiegészítő 11. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei támogatása a téli időszakban Dózsa * 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
04. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 875 875 0 0 0 0 875
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-401 Tartósan 2016. működési 0 2 114 2 114 0 0 0 2 114
Szociális Központ és közterületen élők számára kiánypótló 07. 01.- beruházási 0 246 246 0 0 0 246
Intézményei szolgáltatások nyújtása, 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
integrálásának támogatása 900 fő részére 12 hónapon keresztül Alföldi utcai Átmeneti Szálláson * 06. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 2 360 2 360 0 0 0 0 2 360
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-402 Tartósan 2016. működési 0 1 123 1 123 0 0 0 1 123
Szociális Központ és közterületen élők számára hiánypótló 07. 01.- beruházási 0 150 150 0 0 0 150
Intézményei szolgáltatások nyújtása 150 fő részére 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
12 hónapon keresztül a Külső Mester, Vaspálya Átmeneti Szállásokon * 06. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 1 273 1 273 0 0 0 0 1 273
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-510 Egészségügyi 2016. működési 0 25 551 25 551 0 0 0 25 551
Szociális Központ és programok támogatása a BMSZKI 07. 01.- beruházási 0 120 120 0 0 0 120
Intézményei intézményeiben * 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
06. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 25 671 25 671 0 0 0 0 25 671
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-605 Felhalmozás, 2016. működési 0 0 0 0 0 0 0
Szociális Központ és elektromos hálózat korszerűsítése 07. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei Dózsa, Könyves, Előd, Váci Éjjeli 2017. felújítási 0 1 401 1 143 258 0 0 1 143
menedékhelyein * 05. 31. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 1 401 1 143 258 0 0 0 1 143
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-606 Felhalmozás, 2016. működési 0 0 0 0 0 0 0
Szociális Központ és Előd u. telephelyen „védett szint” 07. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei bejáratának felújítása * 2017. felújítási 0 470 423 47 0 0 423
05. 31. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 470 423 47 0 0 0 423
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-710 Tárgyi 2016. működési 0 0 0 0 0 0 0
Szociális Központ és eszközbeszerzés (mikrók, hűtők) 07. 01.- beruházási 0 4 064 4 064 0 0 0 4 064
Intézményei Bánya u., Dózsa, Könyves, Előd, 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
Váci, Kőbányai Éjjeli menedékhelyekre * 05. 31. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 4 064 4 064 0 0 0 0 4 064
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-816 Mentálhigiénés 2016. működési 0 163 161 0 0 0 163
Szociális Központ és fejlesztő program Origóc Dózsa * 10. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
05. 31. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 163 161 0 0 0 0 163
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-818 2016. működési 0 1 035 1 035 0 0 0 1 035
Szociális Központ és Lakókocsiparkban élő ügyfelek 10. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei önálló életvitelének és 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
integrációjának támogatása
Táblás u.*
05. 31. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 1 035 1 035 0 0 0 0 1 035
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-819 2016. működési 0 500 400 0 0 0 500
Szociális Központ és Jogsegélyszolgálat támogatása 09. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei Dózsa * 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
06. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 500 400 0 0 0 0 500
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-820 Tartósan 2016. működési 0 228 228 0 0 0 228
Szociális Központ és közterületen élő emberek számára 10. 01.- beruházási 0 307 307 0 0 0 307
Intézményei önkéntes munka és 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
csoportfoglalkozás Könyves Nappali melegedő és Éjjeli menedékhely * 06. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 535 535 0 0 0 0 535
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-822 Hajléktalan 2016. működési 0 566 566 0 0 0 566
Szociális Központ és emberek munkavállalásának 09. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei támogatása Dózsa * 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
06. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 566 566 0 0 0 0 566
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-823 Hajléktalan 2016. működési 0 440 440 0 0 0 440
Szociális Központ és személyek lakhatáshoz jutásának 10. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei támogatása Dózsa * 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
06. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 440 440 0 0 0 0 440
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-826 Tartósan 2016. működési 0 300 300 0 0 0 300
Szociális Központ és közterületen élők intézményi 07. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei lakhatásba integrálásának támogatása 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
Dózsa * 06. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 300 300 0 0 0 0 300
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-828 2016. működési 0 163 163 0 0 0 163
Szociális Központ és Segíteni érték, hajléktalan önkéntes 12. 01.- beruházási 0 69 69 0 0 0 69
Intézményei program Kocsis u. * 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
06. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 232 232 0 0 0 0 232
0
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-829 2016. működési 0 431 431 0 0 0 431
Szociális Központ és Továbblépést segítő mentálhigiénés 09. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei csoportfoglalkozás Dózsa * 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
05. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 431 431 0 0 0 0 431
*Támogató :Hajléktalanokért Közalapítvány
212701 Budapesti Módszertani Szociális Központ és EB-2016-17-VII-VIII./10
Közterület helyett emberibb
2016.
04. 01.-
működési 0 1 993 1 841 0 0 0 Menhely Alap. 1 993
Intézményei körülmények” - Első befogadó 2017. beruházási 0 0 0 0 0 0 0
szálláshelyek működtetése 03. 31. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 1 993 1 841 0 0 0 0 1 993
212701 Budapesti Módszertani Szociális Központ és KA-SU-04/2016-17 Közterület helyett emberibb körülmények 2016.
11. 02.-
működési 0 1 197 819 0 0 0 Menhely Alap. 1 197
Intézményei 2017. beruházási 0 0 0 0 0 0 0
03. 31. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 1 197 819 0 0 0 0 1 197
212701 Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei KAB-ME-16-C-25406 Kábítószer-prevenciós programok támogatása 2016.
09. 01.-
2017.
működési 0 3 254 0 334 0 0 Szoc. és Gyermek-
véd. Főig.
2 920
08. 31. beruházási 0 80 0 0 0 0 Szoc. és Gyermek-
véd. Főig.
80
felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 3 334 0 334 0 0 0 3 000
212701 Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei KAB-FF-16-B-25410 Szenvedélybetegek felépülési folyamatának támogatása 2016.
09. 01.-
2017. 08. 31.
működési 0 2 889 0 389 0 0 Szoc. és Gyermek-
véd. Főig.
2 500
beruházási 0 1 000 0 0 0 0 Szoc. és Gyermek-
véd. Főig.
1 000
felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 3 889 0 389 0 0 0 3 500
212701 Budapesti Módszertani BM-16-MI-0137 Bűnmegelőzés és 2017. működési 0 4 947 0 0 0 0 BM 4 947
Szociális Központ és áldozatsegítés a hajléktalan- 03. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei ellátásban 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
08. 31. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 4 947 0 0 0 0 0 4 947
212701 Budapesti Módszertani ERASMUS +16/1/KA104/022698 2016. működési 0 5 250 5 250 0 0 5 250 0
Szociális Központ és European answers to the challenges 06. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei of youth homlessness 2018. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
05. 31. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 5 250 5 250 0 0 5 250 0 0
212701 Budapest Módszertani ERASMUS 2016-1-HU01-KA202- 2016. működési 0 30 954 0 0 0 30 954 0
Szociális Központ és 022939 Training for housing support 12. 20.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei 2018. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
12. 19. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 30 954 0 0 0 30 954 0 0
212701 Budapesti Módszertani MMIA-2.2.8.-2015-00002 2016. működési 0 54 596 24 074 0 0 54 596 0
Szociális Központ és Nemzetközi védelemben részesülők 08. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei önálló lakhatásának segítése 2018. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
06. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 54 596 24 074 0 0 54 596 0 0
Szociálpolitikai intézmények összesen: működési 0 0 0 0 0 0 0 140 459 66 810 723 0 90 800 48 936
beruházási 0 0 0 0 0 0 0 6 036 4 956 0 0 0 6 036
felújítási 0 0 0 0 0 0 0 1 871 1 566 305 0 0 1 566
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 148 366 73 332 1 028 0 90 800 0 56 538
810201 BKK Budapesti Közlekedési Budapesti villamos és trolibusz 2012.-2017 működési 0 0 0 0 0 0 0
Központ Zrt. járműfejlesztés I. ütem beruházási 0 2 698 621 0 0 736 444 1 962 177 0
felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 2 698 621 0 0 736 444 1 962 177 0 0
810201 BKK Budapesti Közlekedési Budapesti villamos és trolibusz 2018.-2019 működési 0 0 0 0 0 0 0
Központ Zrt. járműfejlesztés II. ütem beruházási 35 427 270 7 548 270 79 000 27 800 000 35 427 270 0 7 548 270 79 000 27 800 000 0
felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 35 427 270 0 7 548 270 79 000 27 800 000 0 0 35 427 270 0 7 548 270 79 000 27 800 000 0 0
810201 BKK Budapesti Közlekedési 1-es villamos vonal 2016.-2018 működési 0 0 0 0 0 0 0
Központ Zrt. meghosszabbítása Etele térig - beruházási 0 9 282 030 0 0 782 030 8 500 000 0
Könyves Kálmán krt., Népliget és felújítási 0 0 0 0 0 0 0
Mester utca közötti villamosvágány átépítése összesen: 0 0 0 0 0 0 0 9 282 030 0 0 782 030 8 500 000 0 0
810201 BKK Budapesti Közlekedési Elektronikus jegyrendszer 2011.-2018 működési 0 0 0 0 0 0 0
Központ Zrt. előkészítése és kivitelezése beruházási 0 13 554 061 0 0 2 291 586 0 EBRD Hitel 11 262 475
felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 13 554 061 0 0 2 291 586 0 0 11 262 475
810201 BKK Budapesti Közlekedési VEKOP Kerékpáros fejlesztések 2017.-2019 működési 0 0 0 0 0 0 0
Központ Zrt./Fővárosi beruházási 0 3 144 137 2 190 581 0 0 3 116 512 NGM 27 625
Önkormányzat felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 3 144 137 2 190 581 0 0 3 116 512 0 27 625
810201 BKK Budapesti Közlekedési A városi közlekedési eszközváltási 2018.-2019 működési 0 0 0 0 0 0 0
Központ Zrt. pontokhoz kapcsolódó P+R beruházási 0 0 0 0 0 0 0
parkolók építése Budapesten IKOP felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
810201 BKK Budapesti Közlekedési Csepel városközpont és 2017.-2018 működési 0 0 0 0 0 0 0
Központ Zrt. autóbuszállomások (tervezés) beruházási 0 76 050 0 31 050 45 000 0 0
felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 76 050 0 31 050 45 000 0 0 0
810201 Mindösszesen BKK működési 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
beruházási 35 427 270 0 7 548 270 79 000 27 800 000 0 0 64 182 169 2 190 581 7 579 320 3 934 060 41 378 689 11 290 100
felújítási 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 35 427 270 0 7 548 270 79 000 27 800 000 0 0 64 182 169 2 190 581 7 579 320 3 934 060 41 378 689 0 11 290 100
BKV Zrt. Az M3 metróvonal infrastruktúra 2016.-2020 működési 0 0 0 0 0 0 0
rekonstrukciója beruházási 0 33 497 215 0 0 0 33 497 215 0
IKOP-3.1.0-15-2015-0001 felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 33 497 215 0 0 0 33 497 215 0 0
Budapest Közút Zrt. „CROCODILE 2.0_HU” 2016.-2018 működési 0 13 584 0 0 0 11 547 2 038
CEF projekt azonosító száma: beruházási 0 287 359 0 0 0 244 255 43 104
2015-HU-TM-0358-W felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 300 943 0 0 0 255 802 0 45 141
ezer Ft
2018. évi érvényes előirányzatok (ezer Ft) Módosítás (ezer Ft)
Az összes kiadást finanszírozó források az összes kiadást finanszírozó források
Saját forrás Egyéb forrás Saját forrás Egyéb forrás

Címkód

Intézmény/ gazdasági társaság megnevezése

Európai uniós és/vagy egyéb külső forrásokkal támogatott program, projekt megnevezése és célja, konstrukció száma
Tervezett kezdési és befejezési határidő (év) Elő-
irányzat megnevezés (működési, beruhá-
zási, felújítási)

Projekt 2018. évi költsége
2016.dec. 31-ig beérkezett, 2018. évben felhasz-
nálandó támo-
gatások

Saját bevétel

Fővárosi Önkor-
mány-zattól kapott támogatás

Európai Unió támogatása

Támogató meg-
nevezése

Összeg

Projekt 2018. évi költsége
2016.dec. 31-ig beérkezett, 2018. évben felhasz-
nálandó támo-
gatások

Saját bevétel

Fővárosi Önkor-
mány-zattól kapott támogatás

Európai Unió támogatása

Támogató meg-
nevezése

Összeg
INTÉZMÉNYEK
540101 Fővárosi Szabó Ervin EFOP-3.3.3.-VEKOP/16-2016- 2017.-2019 működési 156 521 156 521 0 0 156 521 0 0
Könyvtár 00001 pályázati konstrukció beruházási 0 0 0 0 0 0 0
felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 156 521 156 521 0 0 156 521 0 0 0 0 0 0 0 0 0
540111 Budapesti Művelődési Erasmus-Programme 2014-2020 2017.-2018 működési 1 038 0 0 0 1 038 0 0
Központ Strategic Partnership Projects beruházási 0 0 0 0 0 0 0
2016-1-ATO1-KA204-016670 felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 1 038 0 0 0 1 038 0 0 0 0 0 0 0 0 0
550101 Budapesti Történeti Múzeum BTM Kiscelli Múzeum 2017.- működési 0 0 0 0 0 0 0
rekonstrukció, mélyraktár építése 2018. beruházási 1 054 100 0 224 100 830 000 0 0 0
felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 1 054 100 0 224 100 830 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
550101 Budapesti Történeti Múzeum BTM Kiscelli Múzeum déli 2017.-2018 működési 0 0 0 0 0 0 0 0
melléképület déli homlokzata két beruházási 0 0 0 0 0 0 0 0
kapujának restaurálása felújítási 0 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
550101 Budapesti Történeti Múzeum BTM Symphorus Mithraeum 2017.-2018 működési 0 0 0 0 0 0 0 0
állandó kiállításának létrehozása beruházási 0 0 0 0 0 0 0 0
(II. ütem) felújítási 0 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
560101 Budapest Főváros Levéltára Beregszász 2. ütem 2016. működési 0 0 -7 241 0 0 7 241 0
KKM/16190-14/2016 10. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
(7.271.400 Ft utófinanszírozás) 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
07. 31. összesen: 0 0 -7 241 0 0 0 7 241 0 0 0 0 0 0 0
560101 Budapest Főváros Levéltára Hungaricana digitalizálás 2017. működési 0 0 -600 0 0 600 0
NKA 204122/00540 01. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
(600.000 Ft utófinanszírozás) 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
12. 31. összesen: 0 0 -600 0 0 0 600 0 0 0 0 0 0 0
560101 Budapest Főváros Levéltára Rácz A.: A budapesti hatalmi elit 2016. működési 0 0 0 0 0 0 0
1956-1989.c.kötet megjelentetése 10. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
NKA 203137/02661 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
10. 31. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
560101 Budapest Főváros Levéltára Varga László kötet : A csepeli csoda 2016. működési 0 0 0 0 0 0 0
megjelentetése 10. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
NKA203137/2763 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
10. 31. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
560101 Budapest Főváros Levéltára CO-OP community as opportunity 2014. működési 16 902 0 7 546 0 9 356 0 0
No 551987-CREA-I-DE-Cult-COOP 12. 04.- beruházási 2 261 0 0 0 2 261 0 0
2018. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
11. 30. összesen: 19 163 0 7 546 0 11 617 0 0 0 0 0 0 0 0 0
570101 Fővárosi Állat- és Pannon Park, Mesevár kiegészítő 2016. 03.- működési 0 0 0 0 0 0 0
Növénykert beruházások (parkoló, kiszolgáló 2018. 12. beruházási 63 500 0 13 500 50 000 0 0 0
létesítmények) felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 63 500 0 13 500 50 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
570101 Fővárosi Állat- és FÁNK, Mesepark projekt 2013. 03.- működési 0 0 0 0 0 0 0
Növénykert megvalósítása 2017. 12. beruházási 0 0 0 0 0 0 0
felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
570101 Fővárosi Állat- és FÁNK, Pannon Park fejlesztése 2015. 06.- működési 0 0 0 0 0 0
Növénykert 2019. 12. beruházási 23 465 790 0 4 988 790 0 0 EMMI 18 477 000 0
felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 23 465 790 0 4 988 790 0 0 0 18 477 000 0 0 0 0 0 0 0
570101 Kulturális intézmények összesen működési 174 461 156 521 -295 0 166 915 7 841 0 0 0 0 0 0
beruházási 24 585 651 0 5 226 390 880 000 2 261 18 477 000 0 0 0 0 0 0
felújítási 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 24 760 112 156 521 5 226 095 880 000 169 176 18 484 841 0 0 0 0 0 0
814501 Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Small Size, - Performing Arts for the 2015.-2018 működési 18 086 0 9 565 0 4 521 NKA 4 000 0
Színház Közhasznú Early Years beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Nonprofit Kft. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 18 086 0 9 565 0 4 521 0 4 000 0 0 0 0 0 0 0
814501 Kolibri Gyermek- és Ifjúsági PLATFORM shift+ 2015.-2018 működési 11 250 0 7 250 0 0 NKA 4 000 0
Színház Közhasznú beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Nonprofit Kft. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 11 250 0 7 250 0 0 0 4 000 0 0 0 0 0 0 0
840401 Új Színház Nonprofit Kft. Nézőtér és páholyok felújítása 2016.-2017 működési 0 0 0 0 0 0 0
beruházási 0 0 0 0 0 0 0
felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
812801 Örkény István Színház Nézőtér korszerűsítése 2016.-2017 működési 0 0 0 0 0 0 0
Nonprofit Kft. beruházási 0 0 0 0 0 0 0
felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
810601 Budapesti Fesztivál és Budapesti Tavaszi Fesztivál 2017. működési 0 0 0 0 0 0 0
Turisztikai Központ beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Nonprofit Kft. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Kulturális tevékenységet folytató gazdasági társaságok összesen: működési 29 336 0 16 815 0 4 521 8 000 0 0 0 0 0 0
beruházási 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
felújítási 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 29 336 0 16 815 0 4 521 0 8 000 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-106 Kiegészítő 2016. működési 0 0 0 0 0 0 0
Szociális Központ és étkeztetés támogatás 5 éjjeli 11. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei menedékhelyen 45 napon keresztül 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
420 fő részére (Könyves, Előd, Váci, Dózsa, Bánya)* 03. 31. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-309 három utcai 2016. működési 0 0 0 0 0 0 0
Szociális Központ és gondozó szolgálta kiegészítő 11. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei támogatása a téli időszakban Dózsa * 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
04. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-401 Tartósan 2016. működési 0 0 0 0 0 0 0
Szociális Központ és közterületen élők számára kiánypótló 07. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei szolgáltatások nyújtása, 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
integrálásának támogatása 900 fő részére 12 hónapon keresztül Alföldi utcai Átmeneti Szálláson * 06. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-402 Tartósan 2016. működési 0 0 0 0 0 0 0
Szociális Központ és közterületen élők számára hiánypótló 07. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei szolgáltatások nyújtása 150 fő részére 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
12 hónapon keresztül a Külső Mester, Vaspálya Átmeneti Szállásokon * 06. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-510 Egészségügyi 2016. működési 0 0 0 0 0 0 0
Szociális Központ és programok támogatása a BMSZKI 07. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei intézményeiben * 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
06. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-605 Felhalmozás, 2016. működési 0 0 0 0 0 0 0
Szociális Központ és elektromos hálózat korszerűsítése 07. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei Dózsa, Könyves, Előd, Váci Éjjeli 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
menedékhelyein * 05. 31. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-606 Felhalmozás, 2016. működési 0 0 0 0 0 0 0
Szociális Központ és Előd u. telephelyen „védett szint” 07. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei bejáratának felújítása * 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
05. 31. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-710 Tárgyi 2016. működési 0 0 0 0 0 0 0
Szociális Központ és eszközbeszerzés (mikrók, hűtők) 07. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei Bánya u., Dózsa, Könyves, Előd, 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
Váci, Kőbányai Éjjeli menedékhelyekre * 05. 31. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-816 Mentálhigiénés 2016. működési 0 0 0 0 0 0 0
Szociális Központ és fejlesztő program Origóc Dózsa * 10. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
05. 31. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-818 2016. működési 0 0 0 0 0 0 0
Szociális Központ és Lakókocsiparkban élő ügyfelek 10. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei önálló életvitelének és 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
integrációjának támogatása
Táblás u.*
05. 31. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-819 2016. működési 0 0 0 0 0 0 0
Szociális Központ és Jogsegélyszolgálat támogatása 09. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei Dózsa * 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
06. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-820 Tartósan 2016. működési 0 0 0 0 0 0 0
Szociális Központ és közterületen élő emberek számára 10. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei önkéntes munka és 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
csoportfoglalkozás Könyves Nappali melegedő és Éjjeli menedékhely * 06. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-822 Hajléktalan 2016. működési 0 0 0 0 0 0 0
Szociális Központ és emberek munkavállalásának 09. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei támogatása Dózsa * 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
06. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-823 Hajléktalan 2016. működési 0 0 0 0 0 0 0
Szociális Központ és személyek lakhatáshoz jutásának 10. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei támogatása Dózsa * 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
06. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-826 Tartósan 2016. működési 0 0 0 0 0 0 0
Szociális Központ és közterületen élők intézményi 07. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei lakhatásba integrálásának támogatása 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
Dózsa * 06. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-828 2016. működési 0 0 0 0 0 0 0
Szociális Központ és Segíteni érték, hajléktalan önkéntes 12. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei program Kocsis u. * 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
06. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani 2016-17-KMR-829 2016. működési 0 0 0 0 0 0 0
Szociális Központ és Továbblépést segítő mentálhigiénés 09. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei csoportfoglalkozás Dózsa * 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
05. 30. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
*Támogató :Hajléktalanokért Közalapítvány
212701 Budapesti Módszertani Szociális Központ és EB-2016-17-VII-VIII./10
Közterület helyett emberibb
2016.
04. 01.-
működési 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei körülmények” - Első befogadó 2017. beruházási 0 0 0 0 0 0 0
szálláshelyek működtetése 03. 31. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani Szociális Központ és KA-SU-04/2016-17 Közterület helyett emberibb körülmények 2016.
11. 02.-
működési 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei 2017. beruházási 0 0 0 0 0 0 0
03. 31. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei KAB-ME-16-C-25406 Kábítószer-prevenciós programok támogatása 2016.
09. 01.-
2017.
működési 0 0 0 0 0 0 0
08. 31. beruházási 0 0 0 0 0 0 0
felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei KAB-FF-16-B-25410 Szenvedélybetegek felépülési folyamatának támogatása 2016.
09. 01.-
2017. 08. 31.
működési 0 0 0 0 0 0 0
beruházási 0 0 0 0 0 0 0
felújítási 0 0 0 0 0 0 0
összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani BM-16-MI-0137 Bűnmegelőzés és 2017. működési 0 0 0 0 0 0 0
Szociális Központ és áldozatsegítés a hajléktalan- 03. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei ellátásban 2017. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
08. 31. összesen: 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani ERASMUS +16/1/KA104/022698 2016. működési 4 951 4 951 0 0 4 951 0 0
Szociális Központ és European answers to the challenges 06. 01.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei of youth homlessness 2018. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
05. 31. összesen: 4 951 4 951 0 0 4 951 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapest Módszertani ERASMUS 2016-1-HU01-KA202- 2016. működési 21 571 0 0 0 21 571 0 0
Szociális Központ és 022939 Training for housing support 12. 20.- beruházási 0 0 0 0 0 0 0
Intézményei 2018. felújítási 0 0 0 0 0 0 0
12. 19. összesen: 21 571 0 0 0 21 571 0 0 0 0 0 0 0 0 0
212701 Budapesti Módszertani MMIA-2.2.8.-2015-00002 2016. működési 18 980 0 0 0 18 980 0 0