Indokolás
A Fővárosi Közlönyben megjelent, a Fővárosi Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott hivatalos szöveg.

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 9/2021. (II. 26.) önkormányzati rendelete

a budapesti polgári kezdeményezés részletes szabályairól

Budapest főpolgármestere

a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 1. §-ában kihirdetett veszélyhelyzetre figyelemmel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörét gyakorolva,

Budapest Főváros Önkormányzatának Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében és az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés c) és d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, figyelemmel a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 6. § a) pontjában foglalt rendelkezésre a következőket rendeli el:

1. § Ez a rendelet állapítja meg a Budapest Főváros Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2020. (II. 5.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: SZMSZ) 111. §-a szerinti budapesti polgári kezdeményezés benyújtásának, az ahhoz való csatlakozásnak, elintézésének és nyilvántartásának részletes szabályait.

2. § (1) Aki Budapest Főváros Önkormányzatának feladatait és a közösség érdekeit érintő bejelentésének vagy javaslatának az SZMSZ 111. §-a szerinti, a helyi nyilvánosság bevonásával budapesti polgári kezdeményezésként (a továbbiakban: kezdeményezés) történő elintézését kívánja, továbbá aki az ilyen kezdeményezéshez csatlakozni kíván, a kezdeményezését, illetve a csatlakozását

a) a (2) bekezdés szerinti kezdeményezési felületen elektronikusan vagy

b) a Főpolgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán személyesen

teheti meg.

(2) A kezdeményezés elektronikus benyújtására, nyilvántartására és az ahhoz való elektronikus csatlakozásra a Főpolgármesteri Hivatal akadálymentesített elektronikus felületet (a továbbiakban: kezdeményezési felület) hoz létre.

(3) Elektronikusan eljárni az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény szerinti elektronikus azonosítási szolgáltatás használatával, a központi azonosítási ügynök általi azonosítást követően lehet.

(4) A személyes eljárás során az elektronikus eljárásra vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a csatlakozásra jogosult azonosítását – az elektronikus azonosítás során kezelt adattartalommal – a Főpolgármesteri Hivatal ügyfélszolgálata végzi el.

(5) A kezdeményezéshez csatlakozó személynek az azonosításához és a jogosultsága ellenőrzéséhez szükséges adatait – nevét, születési nevét, születési helyét és idejét, anyja nevét – a Főpolgármesteri Hivatal a rendeltetésszerű joggyakorlás ellenőrzése céljából a kezdeményezés visszavonására a 6. § (1) bekezdése szerint nyitva álló határidőtől számított nyolc napig kezeli.

3. § A kezdeményezés jogszerű benyújtásának feltételeiről és az ahhoz való csatlakozás menetéről a főjegyző a kezdeményezési felületen közérthető tájékoztatót tesz közzé.

4. § (1) A kezdeményezést a főjegyző annak benyújtásától számított nyolc napon belül

a) ha a kezdeményezés e rendelet szerint nem intézhető el és annak helye van, az eljárásra jogosult szervhez átteszi,

b) a kezdeményezés közzétételéhez szükséges, a (3) bekezdésben meghatározott követelményeknek való megfelelés tekintetében tovább vizsgálja, vagy

c) *  – a kezdeményezés benyújtójának a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény 3. § (2) bekezdésének megfelelő, a kezdeményezés elintézéséhez szükséges százhúsz napos határidő-hosszabbításról szóló tájékoztatásával egyidejűleg – az SZMSZ 111. § (5) bekezdése szerint a kezdeményező nevének megjelölésével közzéteszi a kezdeményezési felületen.

(2) Ha a főjegyző a benyújtott kezdeményezést az (1) bekezdés b) pontja alapján tovább vizsgálja, a benyújtástól számított harminc napon belül

a) az (1) bekezdés c) pontja szerint jár el, vagy

b) *  a kezdeményezést a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény szerint intézi el.

(3) A főjegyző a benyújtott kezdeményezést akkor teszi közzé, ha az megfelel az alábbi követelményeknek:

a) az arra jogosulttól származik,

b) Budapest Főváros Önkormányzata feladatait érinti,

c) Budapest Főváros Önkormányzata hatáskörrel rendelkezik a kezdeményezéssel összefüggésben,

d) egyértelműen megjelöli a tárgykörét,

e) kellően egyértelmű ahhoz, hogy a csatlakozásra jogosultak dönteni tudjanak az ahhoz való csatlakozásról,

f) kellően egyértelmű ahhoz, hogy a Fővárosi Közgyűlés által megtárgyalandó előterjesztés fő iránya meghatározható legyen,

g) nem sérti a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményeit, és

h) nem lehetetlen célra irányul.

(4) Ha a benyújtott kezdeményezés nem felel meg a (3) bekezdés b)–f) pontjában meghatározott követelményeknek, a főjegyző azt átdolgozás érdekében a (2) bekezdésben meghatározott harmincnapos határidőn belül egy alkalommal, a kifogás pontos megjelölésével és legalább ötnapos határidő tűzésével visszaküldi a kezdeményezés benyújtójának.

(5) A főjegyző – a kezdeményezés benyújtójának értesítése mellett – a (2) bekezdés b) pontja szerint jár el, ha

a) a kezdeményezés benyújtója határidőben nem biztosítja a (3) bekezdés b)–f) pontjában meghatározott követelményeknek való megfelelést, vagy

b) a benyújtott kezdeményezés nem felel meg a (3) bekezdés a), g) vagy h) pontjában meghatározott követelményeknek.

5. § A főjegyző megállapítja és a kezdeményezési felületen a kezdeményezésnél feltünteti

a) annak időpontját, hogy a kezdeményezéshez mikor csatlakozott a tízezredik csatlakozó, és

b) a csatlakozásra nyitva álló határidő lejártáig a kezdeményezéshez csatlakozók számát.

6. § (1) A kezdeményezést a kezdeményezés benyújtója

a) az SZMSZ 111. § (3) bekezdése szerinti egyeztetés megtörténtéig, vagy

b) a Fővárosi Közgyűlés azon ülésének összehívásáig, amelynek napirendjén a kezdeményezést tartalmazó előterjesztés szerepel

– teljes bizonyító erejű magánokirat útján vagy személyesen, a Főpolgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán – visszavonhatja.

(2) A kezdeményezőnek az (1) bekezdés szerinti visszavonásra irányuló jognyilatkozata esetén, ha arra

a) a kezdeményezés közzétételét megelőzően kerül sor, a kezdeményezés vizsgálatát a továbbiakban mellőzni kell,

b) a kezdeményezés közzétételét követően kerül sor, a kezdeményező nevét a kezdeményezési felületről el kell távolítani, és tájékoztatni kell őt arról, hogy e jognyilatkozata nem eredményezi a kezdeményezésnek a kezdeményezési felületről történő eltávolítását vagy az ahhoz való csatlakozás lehetőségének megszüntetését, azonban ebben az esetben a továbbiakban nem illetik meg a kezdeményező jogai.

(3) A (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben a főjegyző a visszavonás tényét a kezdeményezéshez kapcsolódóan közleményben tünteti fel, nyolcnapos határidőt határozva meg arra, hogy a kezdeményezéshez csatlakozott bármely személy – teljes bizonyító erejű magánokirat útján vagy személyesen, a Főpolgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán megtett – nyilatkozatában a kezdeményezést a továbbiakban saját kezdeményezéseként tartsa fenn. Az elsőként ilyen nyilatkozatot tevő személyre a továbbiakban a kezdeményezőre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni; ilyen nyilatkozat hiányában a kezdeményezést név nélkül kell a kezdeményezési felületen szerepeltetni. A nyilatkozatot legkésőbb a Közgyűlés ülését megelőző napon lehet előterjeszteni.

7. § (1) A főjegyző a kezdeményezési felületen elérhetővé teszi a közzétett kezdeményezéseket, valamint azokhoz kapcsolódóan a Fővárosi Közgyűlésnek beterjesztett előterjesztést, a Fővárosi Közgyűlés üléséről készült jegyzőkönyvnek a kezdeményezésről szóló napirendi pont tárgyalására vonatkozó részét, a Fővárosi Közgyűlés határozatát, illetve a személyes egyeztetés összefoglalóját.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatok és dokumentumok – ha jogszabály vagy az Európai Unió kötelezően alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik – a kezdeményezési felületről a csatlakozásra nyitva álló határidő lejártát követően öt évig nem távolíthatóak el.

8. § Ez a rendelet 2021. március 1-jén lép hatályba.

9–10. § * 

dr. Számadó Tamás s. k. Karácsony Gergely s. k.
főjegyző főpolgármester

1. melléklet a 9/2021. (II. 26.) önkormányzati rendelethez *