Göd Nagyközség Önkormányzatának 18/1999. (VI. 22.) önkormányzati rendelete

az önkormányzati vagyon hasznosításának, használatának és forgalmának rendjéről

A település működőképességének alapja az önkormányzat vagyonának ésszerű felhasználása. Attól a céltól vezérelve, hogy a vagyon hasznosításának, használatának és forgalmának szabályozása a település rövid és hosszú távú érdekeit szolgálja és megakadályozza a felelőtlen gazdálkodást, a képviselő-testület az ÖTV. 80. § (1) bekezdésben foglaltak alapján - tekintettel az ÖTV. 1. § (6) bekezdésének b) pontjára a következőket rendeli.

Alapelvek

1. § Az önkormányzati vagyon hasznosításának célja

a) a település fejlődésének elősegítése, a jelenleg hasznosított és hasznosítatlan vagyon gazdaságos hasznosítása,

b) az Önkormányzat feladatainak eredményes ellátása érdekében saját bevételeinek növelése,

c) foglalkoztatási gondok enyhítése.

A rendelet hatálya

2. § *  (1) E rendelet

a) szervi hatálya az Önkormányzatra, az Önkormányzat intézményeire,

b) tárgyi hatálya az Önkormányzat vagyonára

terjed ki.

(2) E rendelet hatálya kiterjed az ingatlan-végrehajtás során végrehajtás alá vont, a települési önkormányzat elővásárlási jogának gyakorlásával megszerzett ingatlan hasznosítására.

Az önkormányzat vagyona

3. § (1) Az Önkormányzat vagyona a tulajdonában lévő:

- ingatlanokból,

- ingó dolgokból,

- üzletrészből, részvényekből,

- értékpapírokból

- egyéb vagyoni értékű jogokból áll.

(2) *  Az Önkormányzat vagyona rendeltetése szerint törzsvagyonból és üzleti vagyonból áll. A törzsvagyon forgalomképtelen és korlátozottan forgalomképes vagyonból áll.

(A rendeletben egyéb vagyon alatt a továbbiakban üzleti vagyon értendő.)

(3) *  A törzsvagyon

a) Forgalomképtelen törzsvagyon:

- az önkormányzatnak a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. 5. § (2) és (3) bekezdése szerinti kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló forgalomképtelen törzsvagyonának a felsorolását a rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza.

- az önkormányzatnak e rendeletével nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak nyilvánított vagyonának felsorolását e rendelet 2. sz. melléklete tartalmazza.

b) Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon felsorolását e rendelet 3. sz. melléklete tartalmazza.

(4) *  Az önkormányzat üzleti vagyonának felsorolását e rendelet 4. sz. melléklete tartalmazza.

(5) *  Az Önkormányzat vagyona felett a tulajdonost megillető jogok gyakorlása során e rendelet rendelkezése szerint kell eljárni.

Az önkormányzat vállalkozása

4. § (1) Az Önkormányzatnak gazdasági vállalkozásba való belépéshez, önálló vállalkozás alapításához, részvétel megszüntetéséhez a Képviselő-testület minősített többségű szavazata szükséges.

(2) A vállalkozásban való részvételt gazdasági érdek, vagy községpolitikai cél határozhatja meg.

a) gazdasági érdek esetén a mértékadó szempont a tőkehozadék mértéke,

b) községpolitikai cél: a lakosság részére alapellátást biztosító tevékenység, vagy foglalkoztatáspolitikai szempont lehet.

(3) A gazdasági érdek alapján való elhatározáshoz gazdaságossági számítást kell készíteni, amelynek részletesen kell tartalmaznia a várható bevételeket és kiadásokat, továbbá a termék, vagy szolgáltatás piacát is meg kell jelölni.

(4) *  A forgalomképes és a korlátozottan forgalomképes vagyon vállalkozásba való beviteléhez a Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság javaslata alapján a Képviselő-testület minősített többséggel hozott döntése szükséges.

(5) Az e rendelet mellékletében forgalomképtelenként feltüntetett törzsvagyon vállalkozásba nem vihető és egyéb módon sem hasznosítható.

(6) Az Önkormányzat csak olyan vállalkozásban vehet részt, amelyben felelőssége a vagyoni hozzájárulás mértékét nem haladja meg (Rt. Kft.)

(8) Az önkormányzat vállalkozása a kötelező feladatok ellátását nem veszélyeztetheti, költségvetési hiányt nem okozhat.

(9) A vállalkozásban viselt vehetői tisztségeket, vagy felügyelő-bizottsági tagságot a képviselő-testület határozza meg a bevitt vagyon arányában.

(10) A vállalkozásban tulajdonosi képviselettel a képviselő-testület bármelyik képviselőt megbízhatja. A megbízásnak tartalmaznia kell a képviseleti jog korlátait, valamint elő kell írni az évenkénti beszámolási kötelezettséget.

Az önkormányzati vagyon hasznosítása

5. § (1) Az önkormányzat a forgalomképes vagyonát

- tulajdonba,

- bérbe,

- használatba adhatja, vagy egyéb módon is hasznosíthatja.

(2) *  Az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan értékesítése esetén az államot a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. 14. § (2)-(3) bekezdésében foglaltak szerinti elővásárlási jog illeti meg.

(3) *  A nemzeti vagyon ingyenes átruházására a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. 13. § (3)-(7) bekezdése, valamint 14. § (1) bekezdése az irányadó.

(4) *  A nemzeti vagyon ingyenes hasznosítására, vagyonkezelésbe adására a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. 11. § (13) bekezdésében foglalt szabályok az irányadóak.

Önkormányzati vagyon hasznosításának módja

6. § (1) *  Az önkormányzati vagyon hasznosítása a képviselő-testület döntése alapján történhet:

- árveréssel

- ajánlati felhívással

- egyedi döntés alapján

(2) A képviselő-testület e rendelet mellékletében felsorolt ingatlan vagyontárgyak hasznosítási módját meghatározza. A hasznosítási mód szerinti besorolást a testület minden évben a költségvetési rendelet elfogadását követő két hónapon belül felülvizsgálja.

(3) *  Az önkormányzati vagyon hasznosítási módjának meghatározásához számba kel venni a feltételeket, vizsgálni kell a jövedelmezőséget, ki kell választani az alternatívák közül a megfelelő hasznosítási formát, amelynek során mérlegelni kell a község rövid és hosszú távú érdekeit. Elidegenítés előkészítése során az ingatlan vagyont minden esetben fel kell értékeltetni. A gazdasági számítást és a felértékelésről szóló dokumentációt a Városfejlesztési és Környezetvédelmi, valamint a Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság elé kell terjeszteni.

(4) Az előkészítés során a gazdasági társaságba történő belépés, vagy gazdasági társaság alapítása esetén a vizsgálatnak ki kell terjednie:

- tőkeértékelésre, a hozammutatókra, a megtérülési mutatókra, a kamat és az osztalék kondícióira.

- összehasonlító elemzést kell végezni a különböző pénzügyi feltételekre és megoldásokra.

(5) Az előkészítésben és az elemzésben a hasznosítási javaslatot tevő is közreműködhet.

A vagyonhasznosítási eljárás szabályai

7. § (1) *  A Beruházási és Városüzemeltetési Osztály felméri az ingatlan műszaki jellemzőit, az esetlegesen elvégzendő műszaki, építési munkákat és azok költségeit. Javaslatot tesz a költségek esetleges megosztására, a rendezési tervek figyelembevételével a hasznosítás időtartamára (határozott vagy határozatlan idő) és a hasznosítás módjára. A Beruházási és Városüzemeltetési Osztály javaslatát a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság és a Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság megvitatja, majd állásfoglalását a testület elé terjeszti.

(2) *  A képviselő-testület a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság, valamint a Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság javaslata alapján, az ipari és kereskedelmi szempontok figyelembevételével meghatározza, hogy a község ellátási érdekeit figyelembe véve milyen üzletkör, tevékenységi kör kerüljön előtérbe, mely tevékenységeket zár ki hatályos jogszabály.

Pályázatra vonatkozó szabályok

8. § Önkormányzati vagyon elidegenítésére, bérletére egyéb módon történő hasznosítására a képviselő-testület pályázatot írhat ki.

Az árverésre vonatkozó szabályok * 

9. § *  (1) Az árverés az ingatlan- és ingóvagyon értékesítésével vagyoni értékű jog hasznosításának, nyilvános a pályázók közvetlen részvételével és jelenlétével megvalósuló versenyeztetése, mely során a vételár a nyilvános liciten licitlépcsők alkalmazásával kialakult legmagasabb ajánlati ár.

(2) A kiíró a versenyeztetés során valamennyi ajánlattevő számára egyenlő esélyt köteles biztosítani az ajánlat megtételéhez szükséges információhoz jutás és az alkalmazott versenyfeltételek tekintetében. A kiíró a pályázat tartalmát úgy köteles meghatározni, hogy annak alapján az ajánlattevők megfelelő ajánlatot tehessenek.

(3) Minden ajánlattevőnek joga van a kiíró által rendelkezésre bocsátott valamennyi információhoz hozzáférni. Ennek keretében a pályázó számára hozzáférhetővé kell tenni minden adatot annak érdekében, hogy a megalapozott ajánlatát módjában álljon megtenni.

9/A. § *  Amennyiben az önkormányzati vagyon elidegenítése közvetett vagy közvetlen módon

a) helyi közügy, valamint a helyben biztosítható közfeladatok ellátását szolgálja, vagy

b) az önkormányzat érdekeinek védelmében történik,

úgy az árverési eljárásra vonatkozó általános szabályok közül a 11. § (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően árverési biztosíték nem fizetendő, továbbá a 10. § (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően az árverési hirdetményt kizárólag helyben szokásos módon, az árverés időpontja előtt legalább 5 nappal kell közzétenni.

Az árverés kiírása * 

10. § *  (1) Az árverést hirdetmény közzétételével kell kiírni.

A hirdetményben fel kell tüntetni:

a) az árverező szerv megnevezését, székhelyét;

b) az árverés helyét és idejét;

c) az árverezésre kerülő vagyontárgy megnevezését, címét;

d) kikiáltási árát és azt, hogy a vevő tulajdon vagy bérleti jogot szerezhet;

e) licitlépcső mértékét;

f) a helyiség bérleti díját és értékállandóságának megőrzése érdekében az emelést (KSH által közzétett fogyasztói árindex);

g) az árverésre kerülő vagyontárgyak megtekintésének idejét;

h) *  árverési biztosíték összegét, letétbe helyezésének módját, idejét;

i) az árverésre kerülő vagyonról az információ adás helyét és idejét;

j) *  tájékoztatást arra vonatkozóan, hogy árverésen kizárólag az vehet részt, illetve adhat a részvételre képviseleti meghatalmazást, akinek a nevére az árverési biztosíték letétbe helyezésre került;

illetve adhat a részvételre képviseleti meghatalmazást, akinek a nevére az árverezési előleg letétbe helyezésre került.

(2) *  A hirdetményt az Önkormányzat honlapján, a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, a 10 millió Ft értéket meghaladó vagyontárgy esetében legalább egy országos napilapban közzé kell tenni, az árverés időpontját legalább 30 nappal megelőzően.

Az árverés részvétel feltételei, az árverési vevő kötelezettségei * 

11. § *  (1) *  Az árverésen az vehet részt, aki a hirdetményben megjelölt helyen és időben megjelenik és nyilatkozik arról, hogy a vételárral rendelkezik, továbbá az árverési biztosítékot a hirdetményben megjelölt módon az árverés megkezdéséig letétbe helyezte, az árverési szabályzatot (amely jelen rendelet kivonata) megismerés és tartalmának elfogadása után aláírta. A letétbe helyezés módja: az árverés megkezdése előtt három nappal az Önkormányzat számlájára történő átutalással oly módon, hogy a fenti időpontig a jóváírás megtörténjen. Az árverési biztosíték megérkezéséről az Önkormányzat Pénzügyi Osztálya igazolást állít ki.

Amennyiben letevő az árverési biztosíték megfizetése ellenére nem jelenik meg személyesen vagy meghatalmazottja útján, úgy Önkormányzat jogosult az árverési biztosíték 30%-ra bánatpénz címén.

(2) *  Az árverési biztosíték mértéke, ha a kikiáltási ár:

- 0-1.000.000.-Ft 10%-a
- 1.000.000-5.000.000.-Ft
100.000.-Ft és az 1.000.000.-Ft-on felüli rész 2,5%-a
- 5.000.000-10.000.000.Ft
200.000.-Ft és az 5.000.000.-Ft-on felüli rész 2%-a
- 10.000.000-20.000.000.-Ft
300.000.-Ft és a 10.000.000.-Ft-on felüli rész 1%-a
- 20.000.000.-Ft-tól
400.000.-Ft és a 20.000.000.-Ft-on felüli rész 0,5%-a

(3) *  Az árverési vevő által letétbe helyezett biztosíték összege a vételárba beszámít, a többi letevőnek a második és harmadik legjobb ajánlatot tevő kivételével a biztosítékot 8 napon belül vissza kell utalni. A második és harmadik legjobb ajánlatot tevőnek az árverési biztosítékot az árverési vevővel a szerződés megkötésének napját követő 8 napon belül köteles Önkormányzat visszautalni. Az árverési biztosíték után az Önkormányzat költséget nem számít fel, kamatot nem fizet.

(4) *  A nyertes árverező - amennyiben az adott ingatlanra (ingatlan tulajdoni hányadra) nincs elővásárlásra jogosult vagy nem szükséges harmadik személy hozzájárulása a szerződés megkötéséhez - köteles a szerződést az árverést követően 15 napon belül megkötni. Az ingatlan (ingatlan tulajdoni hányad) vételára egy összegben fizethető meg a szerződés megkötését követő 15 napon belül.

Az Önkormányzat halasztott, vagy részletfizetést tartalmazó ajánlatot nem fogad el.

Önkormányzat a tulajdonjogot a teljes vételár igazolt megfizetéséig fenntartja, és csak akkor adja a hozzájárulását az ingatlan (ingatlan tulajdoni hányad) tulajdonjogának a vevő részére vétel jogcímén történő ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez, ha a vevő a teljes vételárat kiegyenlítette, és a teljes összeg az Önkormányzat bankszámláján jóváírásra került.

Amennyiben az árverési vevő szerződéskötési kötelezettségének nem tesz eleget vagy a teljes vételárat a szerződés megkötésétől számított 15 napon belül nem fizeti meg, úgy az árverési biztosítékot elveszti és a szerződést a második legjobb ajánlatot tevővel kell megkötni. A második legjobb ajánlatot tevő az árverésen vállalt ajánlatához 30 napig kötve van.

(5) *  Amennyiben a második legjobb ajánlattevő az árverés napját követő 30 napon belül nem köti meg a szerződést vagy a vételárat egy összegben nem fizeti meg úgy az árverési biztosítékot elveszti és a szerződést a harmadik legjobb ajánlattevővel kell megkötni. A harmadik legjobb ajánlattevő az árverésen vállalt ajánlatához 40 napig kötve van.

(6) Amennyiben a harmadik legjobb ajánlattevő az árverés napját követő 40 napon belül nem köti meg a szerződést és ezzel egyidejűleg a vételárat egyösszegben nem fizeti meg, ebben az esetben az árverést eredménytelennek kell nyilvánítani.

(7) *  Amennyiben egy árverésen több ingatlan kerül licitre bocsátásra és árverésen résztvevő több ingatlanra nézve kíván ajánlatot tenni, úgy ajánlattevő a legmagasabb kikiáltási áron licitre bocsátott ingatlan tekintetében köteles megfizetni az árverési biztosítékot.

(8) *  Árverezni személyesen vagy meghatalmazás útján lehet. A meghatalmazást közokiratba kell foglalni.

(9) *  Az árverezésen résztvevő az árverést vezetőnek köteles bemutatni:

a) a személyi igazolványt, egyéni vállalkozói igazolványát, gazdasági társaság esetén 30 napnál nem régebbi cégkivonatot és aláírási címpéldányt, egyéb jogi személy esetén a bírósági nyilvántartásba vételt igazoló, 30 napnál nem régebbi hiteles okiratot és aláírási címpéldányt.

b) az árverési előleg letétbe helyezésének igazolását;

c) meghatalmazást.

Az árverés lebonyolításának szabályai * 

12. § *  (1) Az árverést a Jegyző által megbízott önkormányzati köztisztviselő vezeti.

(2) Az árverés vezetőjének feladatai:

a) gondoskodik az árverés technikai feltételeiről:

b) gondoskodik arról, hogy az ajánlattevők kizárólag egy csoportban, az érdeklődőktől jól elkülöníthetően foglaljanak helyet;

c) tájékoztatást ad a licitlépcső mértékéről;

d) közli a kikiáltási árat és felhívja az ajánlattevőket a licitálásra;

e) mindenkor közli, illetve szóban rögzíti, hogy ki tartja, ki emeli a kikiáltási árat, ki fejezi be a licitálást;

f) dönt az árverés bezárásáról, gondoskodik a jegyzőkönyv elkészítéséről és tájékoztatja az első, második és harmadik legmagasabb ajánlatot tevőt, a vételár megfizetésének idejéről, módjáról és a szerződés aláírásának hiányából fakadó jogkövetkezményekről;

g) *  intézkedik a visszafizetendő árverési biztosítékokról

(3) Az árverést addig kell folytatni, amíg ajánlatot tesznek. Ha nincs tovább ajánlat, a felajánlott legmagasabb vételár háromszori kikiáltását követően ki kell jelenteni, hogy a vagyontárgy a legtöbbet ajánlóé, megvette.

(4) Amennyiben két vagy több azonos összegű ajánlatnál megáll az ajánlatok licitje, úgy a végső legmagasabb azonos összegű ajánlatok közül sorshúzással kell eldönteni az árverés nyertesét.

(5) Az árverésen a kikiáltási árat leszállítani nem lehet.

(6) Az árverésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyben az alábbiakat kell feltüntetni:

a) az árverés megtartásának helyét és idejét;

b) az árverezett vagyontárgy megnevezését;

c) a jelenlévők nevét és azt, hogy milyen minőségben vesznek részt;

d) utalást arra, hogy a megjelent ajánlattevők névsorát a jegyzőkönyvhöz csatolt jelenléti ív tartalmazza;

e) az elárverezett vagyontárgy ismertetését és a kikiáltási árat;

f) a licitlépcsőt és a licitálás módját;

g) az árverés megkezdése előtt visszalépett ajánlattevők nevét és címét;

h) az első, második és harmadik legmagasabb ajánlatot tett nevét és címét, az ajánlat összegét;

i) *  azt a kötelezettséget, hogy a nyertesnek a szerződés aláírása végett mely napon és órakor kell megjelennie és a szerződés megkötését követően mely módon kell a vételár megfizetését igazolnia.

Ezek elmulasztásának jogkövetkezményeit és a második, illetve harmadik legmagasabb ajánlattevő jogait és kötelezettségeit;

j) az árverésen bejelentett óvást, kifogásokat, észrevételeket és az árverési vezetőnek erre adott válaszait.

(8) A jegyzőkönyvet az árverés vezetője és az árverésen legmagasabb ajánlatot tett árverezők írják alá.

(9) Az árverés szabályszerű lefolytatását a jegyző vagy az általa meghatalmazott jogi képviselő jelenléte biztosítja.

Ajánlati felhívás

13. § *  (1) Önkormányzati vagyon hasznosítása céljából a képviselő-testület ajánlati felhívást tehet közzé. A vagyon hasznosítására benyújtott ajánlat egyaránt irányulhat az Önkormányzati vagyon elidegenítésére, cseréjére, határozott vagy határozatlan időre szóló használati vagy bérleti jog elnyerésére.

(2) Az ajánlati felhívást elsősorban a helyi lapban és a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján kell megjelentetni legalább a benyújtási határidő előtt 30 nappal. A képviselő-testület döntése alapján esetenként megyei vagy országos sajtóban is megjelentethető.

(3) Az ajánlati felhívásnak tartalmaznia kell:

a) ingatlan vagy használati jog megszerzésének m2-re megállapított értékét,

b) ingatlan vagy a helyiség rendeltetésszerű használata érdekében a használó által elvégzendő munkák értékét, amely költségek a használatba vevőt terhelik.

c) helyiség, telek címét, helyrajzi számát

- alapterületét, nagyságát,

- műszaki jellemzőit

- kiírt tevékenységeket, üzletköröket,

- előnyben részesített tevékenységeket, üzletköröket

- a használati jog megszerzéséért fizetendő érték alsó határát.

- a bérleti díj alsó határát, licitlépcsőt.

d) bérleti vagy használati jog határozott vagy határozatlan időre szerezhető-e meg.

e) határozott idejű jogviszony létesítése esetén annak időtartamáról,

f) tájékoztatást arról, hogy a tulajdonjogot, használati jogot, bérleti jogot a feltételeknek megfelelő legmagasabb ajánlatot tevő nyeri el,

g) szakhatósági kikötéseket

h) pályázat benyújtásának szabályait, elbírálás módját, határidejét, lebonyolítás szabályait,

i) pályázat eredményéről való tájékoztatás módját.

j) az ingatlant terhelő kötelezettségek, ingatlannal járó jogok felsorolását.

(4) *  Az ajánlati felhívásra érkezett ajánlatokat a Városfejlesztési Bizottság valamint a Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság javaslata alapján a képviselő-testület bírálja el.

(5) *  Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás megvalósulása érdekében szükséges ajánlati felhívás esetén a (2)-(4) bekezdésben foglaltaktól a képviselő-testület határozatában eltérhet.

Az önkormányzati vagyon hasznosítása egyedi döntés alapján

14. § *  Az önkormányzat azon vagyontárgyai tekintetében, melyek hasznosítása egyedi döntést igényel, a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság és a Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság előterjesztése alapján a képviselő-testület dönt.

Mezőgazdasági művelésű ingatlanok hasznosítására vonatkozó szabályok

15. § *  (1) A mezőgazdasági művelésű ingatlanok hasznosításának előkészítése és a képviselő-testületi döntés végrehajtása a Beruházási és Városüzemeltetési Osztály feladata.

(2) A hasznosítás lehet:

elidegenítés

csere

haszonbérlet.

(3) A haszonbérbe adás történhet határozott vagy határozatlan időre.

(4) A haszonbérbe adható mezőgazdasági művelésű ingatlanok listáját a Polgármesteri Hivatalban közszemlére kell tenni, amelynek tartalmaznia kell a föld helyrajzi számát, fekvését, művelési ágát, egyéb jellemzőit és a bérletre vonatkozó speciális kikötéseket.

(5) A mezőgazdasági művelésű ingatlan elidegenítése előtt a minimális vételárra forgalmi értékbecslést kell készíteni.

(6) Az adásvételi szerződés aláírására a képviselő-testület nevében a polgármester jogosult.

Az intézményi vagyon hasznosítására vonatkozó szabályok

16. § *  (1) Az önkormányzat intézményei - oktatási, közművelődési, egészségügyi, szociális - gyakorolják annak a korlátozottan forgalomképes törzsvagyonnak a használati jogát, amely e rendelet hatályba lépésekor már használatukban van.

(2) Az intézmény vezetője személyi felelősséggel tartozik az intézmény jogszerű gazdálkodásáért, működőképességéért és köteles megtenni mindent annak gyarapítására.

(3) Az (1) bekezdés szerinti intézmények a használatukba adott vagyontárgyakat az e rendeletben meghatározott szabályok betartásával a (2) bekezdésben rögzített kötelezettségek figyelembevételével általában önállóan, bérbeadás vagy haszonkölcsön útján hasznosíthatják, de a képviselő-testület indokolt esetben kötelező hasznosítást is előírhat. A bérbeadáshoz, haszonkölcsönbe adáshoz, illetve hasznosításhoz az önkormányzat jogtanácsosának ellenjegyzése szükséges.

(4) A hasznosítás az intézmény feladatinak ellátását nem korlátozhatja és nem veszélyeztetheti.

(5) A bérbeadásból származó bevétel a hasznosító intézmény feladatainak ellátására, színvonalának javítására, ingatlanainak állagmegóvására fordítható. A befolyó bevételből - a bérleménnyel kapcsolatosan felmerülő személyi juttatás kivételével - személyi juttatás, vagy személyi juttatás jellegű kifizetés nem teljesíthető.

(6) Az intézmények által megszerzett vagyontárgyak - ingó és ingatlan - az önkormányzat tulajdonába kerülnek.

Lakás és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletére vonatkozó szabályok

17. § *  A lakás és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletére vonatkozó részletes szabályokat külön önkormányzati rendelet szabályozza.

A hasznosításból befolyt bevételek felhasználása

18. § *  Az önkormányzati vagyon hasznosításából származó bevételt az önkormányzati lakások, nem lakás céljára szolgáló helyiségek karbantartására felújítására, illetve az önkormányzati vagyon megszerzésére kell fordítani.

19. § *  (1) A Polgármester minden évben az önkormányzati költségvetés elfogadását követő két hónapon belül a képviselő-testület ülésén beszámol az önkormányzat vagyongazdálkodásáról.

(2) *  A Beruházási és Városüzemeltetési Osztály a jegyző irányításával koordinálja a község valamennyi intézményére, valamint a saját vagyonhasznosítási tevékenységére az éves beszámolók elkészítését.

Záró rendelkezések

20. § *  E rendelet alkalmazása szempontjából

1. Mezőgazdasági művelésű ingatlan

a) az a földrészlet, amelyet a település külterületén az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, gyep, nádas és erdőművelési ágban vagy halastóként tartanak nyilván;

b) mező-, erdőgazdasági művelés alatt álló belterületi föld: a rendeltetésszerű felhasználásig (az Országos Építésügyi Szabályzat szerinti építési telekké, építési területté alakításig) az a belterületi földrészlet, amelyet szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, gyep, nádas, erdő művelési ágban vagy halastóként tartanak nyilván;

2. Nem lakás célú építésre szolgáló ingatlan

Minden olyan kül- és belterületi ingatlan, amelyre az általános rendezési terv és az egyén jogszabályok alapján ipari, építőipari, mezőgazdasági, vízgazdálkodási, kereskedelmi, rendészeti, művelődési, oktatási, kutatási, egészségügyi, szociális, jóléti és más gazdasági célra használt önálló helyiség vagy helyiségcsoport építhető.

3. *  A forgalomképtelen nemzeti vagyon, a korlátozottan forgalomképes vagyon, a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyon, az üzleti vagyon fogalmát a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. 3. §-a határozza meg.

4-6. * 

21. § *  E rendelet 1999. VI. hó 22.· napján lép hatályba, kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.

(2) *  E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.

22/A. § *  (1) Az Önkormányzat behajthatatlan követeléseiről lemondhat a 2000. évi C. tv. 3. § (4) bekezdés 10. pontjában szabályozott esetekben.

(2) Önkormányzati követelésről történő lemondásra bármely illetékes szakbizottság tehet javaslatot a PEKJB útján a Képviselő-testület felé.

a) Amennyiben bármely kérelmező az adósság teljes vagy részleges elengedését szociális indokkal kéri, úgy kérelmezőnek/adósnak a Szociális Bizottsághoz benyújtandó kérelmében igazolnia kell, hogy a tartozás megfizetése családi, jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire tekintettel családja vagy saját megélhetését veszélyezteti.

b) A követelés elengedéséről vagy mérsékléséről hozható tulajdonosi döntés csődegyezségi vagy bírói megállapodásban.

(3) A (2) pontban meghatározott teljes vagy részleges követelésről történő lemondás csak azokban az esetekben alkalmazható, amelyekben jogszabály másképpen nem rendelkezik.

(4) Az Önkormányzat javára fennálló követelés elengedéséről, illetve mérsékléséről a döntést a Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság javaslata alapján a Képviselő-testület hozza meg.

Polgármester Jegyző

1. melléklet * 

Göd Város Önkormányzat tulajdonában álló forgalomképtelen törzsvagyon

Közterület neve Közterület jellege Hrsz. Vagyonelem
Akácfa utca 4063 törzsvagyon
Akácfa utca 4114 törzsvagyon
Alagút utca 1826 törzsvagyon
Alagút utca 2094 törzsvagyon
Áldás utca 4977 törzsvagyon
Alkotás utca 3367 törzsvagyon
Alkotás utca 3398 törzsvagyon
Alkotmány utca 349 törzsvagyon
Alkotmány utca 354/24 törzsvagyon
Ambrus László utca 2052/52 törzsvagyon
Arany János utca 1270 törzsvagyon
Arany János utca 1322 törzsvagyon
Arany János utca 1416 törzsvagyon
Arany János utca 1505 törzsvagyon
Arany János utca 1580 törzsvagyon
Arany János utca 1687 törzsvagyon
Arany János utca 1756 törzsvagyon
Árokparti fasor 3990 törzsvagyon
Árokparti fasor 4219 törzsvagyon
Árokparti fasor 4220 törzsvagyon
Árokparti fasor 3988 törzsvagyon
Árpád utca 5171 törzsvagyon
Árpád utca 5459 törzsvagyon
Árvácska utca 2911 törzsvagyon
Attila utca 3194 törzsvagyon
Attila utca 3279 törzsvagyon
Attila utca 3409 törzsvagyon
Attila utca 3495 törzsvagyon
Attila utca 3652 törzsvagyon
Aulich utca 2365 törzsvagyon
Babits Mihály utca 1283 törzsvagyon
Babits Mihály utca 1333 törzsvagyon
Babits Mihály utca 1404 törzsvagyon
Babits Mihály utca 1492 törzsvagyon
Babits Mihály utca 1601 törzsvagyon
Babits Mihály utca 1677 törzsvagyon
Babits Mihály utca 1773 törzsvagyon
Bajcsy-Zsilinszky utca 126 törzsvagyon
Bajcsy-Zsilinszky utca 221 törzsvagyon
Bartók Béla utca 351 törzsvagyon
Báthory utca 1047 törzsvagyon
Batthyány utca 2338 törzsvagyon
Beck Ö. Fülöp tér 70 törzsvagyon
Bem utca 2254 törzsvagyon
Berzsenyi utca 983 törzsvagyon
Béke út út 71 törzsvagyon
Béke út 524 törzsvagyon
Bethlen Gábor utca 1053 törzsvagyon
Bimbó utca 2961 törzsvagyon
Bischoff házaspár utca 429 törzsvagyon
Bischoff házaspár 430 törzsvagyon
Baitz József altábornagy utca 6801/133 törzsvagyon
Bocskai utca 3355 törzsvagyon
Bodza utca 2997 törzsvagyon
Bodza utca 3044/1 törzsvagyon
Botond utca 3946 törzsvagyon
Bozóky Gyula tér 5637/2 törzsvagyon
Bozóky Gyula tér 5638/2 törzsvagyon
Budai Nagy Antal utca 945 törzsvagyon
Búzavirág utca 2957 törzsvagyon
Csaba utca 4246 törzsvagyon
Csaba utca 4304 törzsvagyon
Család utca 5046 törzsvagyon
Csalogány utca 6162 törzsvagyon
Csendes köz 4370 törzsvagyon
Cserfa utca 1192 törzsvagyon
Csokonai utca 2439 törzsvagyon
Csokonai utca 2526 törzsvagyon
Csörsz utca 6958/31 törzsvagyon
Dália utca 3006 törzsvagyon
Dália utca 3035 törzsvagyon
Damjanich utca 1363 törzsvagyon
Damjanich utca 1456 törzsvagyon
Damjanich utca 1641 törzsvagyon
Deák Ferenc utca 5318 törzsvagyon
Délibáb utca 3822 törzsvagyon
Diófa utca 1204 törzsvagyon
Diófa utca 1201/5 törzsvagyon
Dobó István utca 6442 törzsvagyon
Dózsa György út 2194 törzsvagyon
Dr. Gönczi Gyula utca 6801/287 törzsvagyon
Dr. Gönczi Gyula utca 6801/288 törzsvagyon
Duna köz 542 törzsvagyon
Duna út 3327 törzsvagyon
Előd utca 2317 törzsvagyon
Előd utca 2619 törzsvagyon
Erdész utca 2052/58 törzsvagyon
Erdész utca 2075 törzsvagyon
Erdészu-Sportpálya parkoló közter. 1934/2 törzsvagyon
Erdész utca 1934/3 törzsvagyon
Erdész utca 1934/4 törzsvagyon
Erdész utca 2052/59 törzsvagyon
Erdész utca 2052/67 törzsvagyon
Erdész köz 2052/98 törzsvagyon
Erkel Ferenc utca 1117 törzsvagyon
Erzsébet utca 4440 törzsvagyon
Erzsébet utca 4568 törzsvagyon
Erzsébet utca 4634 törzsvagyon
Erzsébet liget utca 6862/5 törzsvagyon
Erzsébet liget utca 6801/20 törzsvagyon
Erzsébet liget köz 6866/2 törzsvagyon
Eszter utca 6112 törzsvagyon
Evezős utca 3437 törzsvagyon
Evezős utca 3466 törzsvagyon
Ezerjó utca 4138 törzsvagyon
Ezerjó tér 4183 törzsvagyon
Ezerjó utca 4184 törzsvagyon
Fácán utca 2063 törzsvagyon
Fenyves utca 1154 törzsvagyon
Fenyves köz 1153 törzsvagyon
Fóti utca 6468/8 törzsvagyon
Fürdő utca 1932 törzsvagyon
Fürdő utca 1952 törzsvagyon
Fürdő utca 2007 törzsvagyon
Fűzfa utca 3015 törzsvagyon
Gárdonyi utca 2395 törzsvagyon
Gárdonyi utca 2547 törzsvagyon
Gerle utca 6958/50 törzsvagyon
Gizella utca 6126 törzsvagyon
Gizella utca 6283 törzsvagyon
Gorkij köz 546 törzsvagyon
Gorkij utca 533 törzsvagyon
Gorkij utca 570 törzsvagyon
Guttenberg utca 2462 törzsvagyon
Gyopár utca 2980 törzsvagyon
Hajnal utca 3778 törzsvagyon
Hajnal utca 3824/3 törzsvagyon
Halász utca 3450 törzsvagyon
Harang utca 2273 törzsvagyon
Harang utca 2656 törzsvagyon
Harangvirág utca 3024 törzsvagyon
Hársfa utca 2746 törzsvagyon
Hársfa utca 2800 törzsvagyon
Határ utca 3195 törzsvagyon
Hessp Róbert utca 2052/41 törzsvagyon
Hét vezér utca 827 törzsvagyon
Hét vezér utca 863 törzsvagyon
Hét vezér utca 884/2 törzsvagyon
Hét vezér utca 909 törzsvagyon
Hét vezér utca 966 törzsvagyon
Honvéd sor 4201 törzsvagyon
Honvéd sor 4876/1 törzsvagyon
Honvéd sor /Névtelen tér tér 4202 törzsvagyon
Honvéd sor 4878 törzsvagyon
Hóvirág utca 2929 törzsvagyon
Huba utca 3927 törzsvagyon
Hunyadi utca 3144 törzsvagyon
Huzella Tivadar utca 6801/75 törzsvagyon
Ibolya utca 2896 törzsvagyon
Ifjúság köz 4363 törzsvagyon
Ilka köz 3862 törzsvagyon
Ilka köz 3861 törzsvagyon
Ilona utca 6086 törzsvagyon
Ipoly utca 1973 törzsvagyon
István utca 4004 törzsvagyon
IV. Béla király utca 5139 törzsvagyon
IV. Béla király utca 5208 törzsvagyon
IV. Béla király utca 5421 törzsvagyon
IV. Béla király utca 5499 törzsvagyon
IV. Béla király utca 5682 törzsvagyon
IV. Béla király utca 5844 törzsvagyon
Iván Kovács L. utca 2162 törzsvagyon
Jácint utca 4039 törzsvagyon
Jancsi hegy utca 6801/228 törzsvagyon
Jancsi hegy utca 6958/32 törzsvagyon
János utca 6046 törzsvagyon
Jászai Mari utca 4228 törzsvagyon
Jászai Mari utca 4271 törzsvagyon
Jávorka Sándor utca 22 törzsvagyon
Jávorka Sándor utca 414 törzsvagyon
Jávorka Sándor utca 418 törzsvagyon
Jázmin utca 2874 törzsvagyon
Jegenye utca 2767 törzsvagyon
Jegenye utca 2769/21 törzsvagyon
Jegenye utca 2771 törzsvagyon
Jókai Mór utca 1358 törzsvagyon
Jókai Mór utca 1378 törzsvagyon
Jókai Mór utca 1467 törzsvagyon
Jókai Mór utca 1633 törzsvagyon
Jókai Mór utca 1662 törzsvagyon
Jókai Mór utca 1788 törzsvagyon
Jósika utca 3234 törzsvagyon
Jósika utca 3256 törzsvagyon
Jósika utca 3424 törzsvagyon
Jósika utca 3454 törzsvagyon
József utca 4361 törzsvagyon
József utca 4465 törzsvagyon
József utca 4547 törzsvagyon
József utca 4621 törzsvagyon
József Attila utca 41 törzsvagyon
József Attila utca 2113 törzsvagyon
Kacsóh Pongrác utca 5734 törzsvagyon
Kacsóh Pongrác utca 5761 törzsvagyon
Kacsóh Pongrác utca 5794 törzsvagyon
Kacsóh Pongrác utca 5831 törzsvagyon
Kacsóh Pongrác utca 5888 törzsvagyon
Kacsóh Pongrác utca 6000 törzsvagyon
Kádár utca 6227 törzsvagyon
Kádár utca 6321/3 törzsvagyon
Kádár utca 6322/1 törzsvagyon
Kálmán utca 4893 törzsvagyon
Kálmán utca 4945 törzsvagyon
Kálmán utca 5009 törzsvagyon
Kálmán utca 5079 törzsvagyon
Kálmán utca 5289 törzsvagyon
Kálmán utca 5343 törzsvagyon
Kálmán utca 5572 törzsvagyon
Kálmán utca 5610 törzsvagyon
Karolina utca 6114 törzsvagyon
Karolina utca 6263 törzsvagyon
Katona József utca 2501 törzsvagyon
Kazinczy Ferenc utca 1030 törzsvagyon
Kazinczy Ferenc utca 1258 törzsvagyon
Kazinczy Ferenc utca 1310 törzsvagyon
Kazinczy Ferenc utca 1428 törzsvagyon
Kazinczy Ferenc utca 1518 törzsvagyon
Kazinczy Ferenc utca 1557 törzsvagyon
Kazinczy Ferenc utca 1697 törzsvagyon
Kazinczy Ferenc utca 1739 törzsvagyon
Kék Duna utca 3670 törzsvagyon
Kerek erdő utca 6601/3 törzsvagyon
Kerek erdő utca 6958/38 törzsvagyon
Kerek erdő köz 6801/203 törzsvagyon
Kereszt utca 169 törzsvagyon
Kereszt utca 184 törzsvagyon
Kereszt utca 194 törzsvagyon
Kikelet utca 3729 törzsvagyon
Kincsem park/Pesti út park 2690/7 törzsvagyon
Kincsem utca 2695 törzsvagyon
Kincsem utca 2836 törzsvagyon
Kinizsi utca 5151 törzsvagyon
Kinizsi utca 5722 törzsvagyon
Kisfaludy utca 4378 törzsvagyon
Kisfaludy utca 4374/3 törzsvagyon
Kisfaludy utca 4414 törzsvagyon
Kisfaludy utca 4588 törzsvagyon
Kisfaludy utca 4648 törzsvagyon
Kiss Ernő utca 2297 törzsvagyon
Kiss János utca 1441 törzsvagyon
Klapka utca 2238 törzsvagyon
Klára utca 6138 törzsvagyon
Klára utca 6304 törzsvagyon
Kóczán Mór utca 6801/91 törzsvagyon
Kodály Zoltán utca 622 törzsvagyon
Kolozsvári utca 4320 törzsvagyon
Komlókért utca 6801/192 törzsvagyon
Kossuth köz 773 törzsvagyon
Kossuth Lajos utca 765/1 törzsvagyon
Kossuth tér 334 törzsvagyon
Kosztolányi Dezső utca 1809 törzsvagyon
Kölcsey Ferenc utca 1083 törzsvagyon
Kölcsey Ferenc utca 1245 törzsvagyon
Könyök utca 3976 törzsvagyon
Körforgalmi I. utca 3607 törzsvagyon
Körforgalmi II. utca 3619 törzsvagyon
Körforgalmi IV. utca 3645/1 törzsvagyon
Körforgalmi V. utca 3665 törzsvagyon
Körös utca 1879 törzsvagyon
Köztársaság út 2772 törzsvagyon
Kraszna utca 1853 törzsvagyon
Kusché Ernő utca 789 törzsvagyon
Lajos utca 4155 törzsvagyon
Lajos köz 4171 törzsvagyon
Lánchíd utca 152 törzsvagyon
Lánchíd utca 244 törzsvagyon
Lánchíd köz 268 törzsvagyon
Latabár utca 3267 törzsvagyon
Latabár Kálmán tér 3328/8 törzsvagyon
Lázár Vilmos utca 1362 törzsvagyon
Lázár Vilmos utca 1427 törzsvagyon
Lehel utca 4535 törzsvagyon
Leiningen utca 558 törzsvagyon
Lenkey utca 5592 törzsvagyon
Lenkey utca 5718 törzsvagyon
Liget utca 3823 törzsvagyon
Lomb utca 3524 törzsvagyon
Luther Márton utca 350 törzsvagyon
Luther Márton utca 354/1 törzsvagyon
Madách Imre utca 4257 törzsvagyon
Madách Imre utca 4395 törzsvagyon
Madár utca 3088 törzsvagyon
Mayerffy József utca 6468/16 törzsvagyon
Margit utca 6011 törzsvagyon
Mária utca 4519 törzsvagyon
Maros utca 1936 törzsvagyon
Martinovics utca 2513 törzsvagyon
Mátyás utca 4341 törzsvagyon
Mátyás utca 4489 törzsvagyon
Ménesi utca 4003 törzsvagyon
Ménesi utca 4203 törzsvagyon
Mészáros Lázár utca 2139 törzsvagyon
Mihácsi György utca 2688 törzsvagyon
Mikes Kelemen utca 2376 törzsvagyon
Mikes Kelemen utca 2573 törzsvagyon
Mikszáth Kálmán utca 1002/1 törzsvagyon
Mikszáth Kálmán utca 1002/2 törzsvagyon
Mikszáth Kálmán utca 1003 törzsvagyon
Mikszáth Kálmán utca 1710 törzsvagyon
Mikszáth Kálmán utca 1648/18 törzsvagyon
Mikszáth Kálmán utca 1648/21 törzsvagyon
Móricz Zsigmond utca 1569 törzsvagyon
Munkácsy Mihály út 6462 törzsvagyon
Munkácsy Mihály út 6501 törzsvagyon
Munkácsy Mihály közter. 6497 törzsvagyon
Muskátli utca 2881 törzsvagyon
Nagy Imre utca 2121 törzsvagyon
Napsugár utca 3730 törzsvagyon
Napsugár köz 3715 törzsvagyon
Nefelejcs utca 2921 törzsvagyon
Nemeskéri-Kiss Miklós út 1244 törzsvagyon
Nemeskéri-Kiss Miklós út 1828/1 törzsvagyon
Németh László utca 6801/117 törzsvagyon
Nyár utca 6223 törzsvagyon
Nyírfa utca 2719 törzsvagyon
Nyírfa utca 2819 törzsvagyon
Ojtványos utca 6801/242 törzsvagyon
Orgona utca 2773/2 törzsvagyon
Orgona utca 2785 törzsvagyon
Otthon utca 3854 törzsvagyon
Otthon utca 3911 törzsvagyon
Otthon utca 3912/7 törzsvagyon
Öreg-futó utca 6951/1 törzsvagyon
Öreg-futó utca 6953/2 törzsvagyon
Öreg-futó utca 6954/2 törzsvagyon
Öreg-futó utca 6955/2 törzsvagyon
Öreg-futó utca 6956/8 törzsvagyon
Öreg-futó utca 6956/10 törzsvagyon
Öreg-futó utca 6958/74 törzsvagyon
Öreg-futó utca 8051/10 törzsvagyon
Öreg-kastély utca 6468/30 törzsvagyon
Összekötő út 6613 törzsvagyon
Összekötő út 6869 törzsvagyon
Ősz utca 6210 törzsvagyon
Paksi János tér 4750/10 törzsvagyon
Palczer János utca 2671 törzsvagyon
Pálma utca 5936 törzsvagyon
Pálma utca 5988 törzsvagyon
Pálya utca 2053 törzsvagyon
Pálya utca 2054 törzsvagyon
Pálya utca 2074 törzsvagyon
Pannónia utca 4727 törzsvagyon
Patak utca 4227 törzsvagyon
Pázmány Péter utca 934 törzsvagyon
Pázmány Péter utca 935 törzsvagyon
Pázmány Péter utca 992 törzsvagyon
Pesti út 118/10 törzsvagyon
Pesti út 106 törzsvagyon
Pesti út 108 törzsvagyon
Pesti út 2481 törzsvagyon
Pesti út 2545 törzsvagyon
Pesti út 2548 törzsvagyon
Pesti út 2655 törzsvagyon
Pesti út 2689 törzsvagyon
Pesti út 2838 törzsvagyon
Pesti út 3867/15 törzsvagyon
Pesti út 4656 törzsvagyon
Pesti út 4747/5 törzsvagyon
Petőfi Sándor utca 391 törzsvagyon
Petőfi Sándor utca 497 törzsvagyon
Petőfi Sándor utca 721 törzsvagyon
Petőfi tér 1321 törzsvagyon
Petőfi tér 1320 törzsvagyon
Pipacs utca 2971 törzsvagyon
Piros Mihály utca 6958/19 törzsvagyon
Pozsonyi utca 3838 törzsvagyon
Pozsonyi utca 3882 törzsvagyon
Pöltenberg Ignác utca 1104 törzsvagyon
Pöltenberg Ignác utca 1296 törzsvagyon
Pulykaház utca 6801/170 törzsvagyon
Puskin köz 610 törzsvagyon
Puskin utca 617/1 törzsvagyon
Rába utca 1941 törzsvagyon
Rába utca 2024 törzsvagyon
Radnóti Miklós utca 1346 törzsvagyon
Radnóti Miklós utca 1391 törzsvagyon
Radnóti Miklós utca 1479 törzsvagyon
Radnóti Miklós utca 1619 törzsvagyon
Radnóti Miklós utca 1668 törzsvagyon
Rákóczi Ferenc út 2093 törzsvagyon
Regős utca 3246 törzsvagyon
Révay testvérek utca 5111 törzsvagyon
Révay testvérek utca 5112/1 törzsvagyon
Révay testvérek utca 5112/3 törzsvagyon
Révay testvérek utca 5260 törzsvagyon
Révay testvérek utca 5373 törzsvagyon
Révay testvérek utca 5544 törzsvagyon
Rezeda utca 2942 törzsvagyon
Rezeda utca 2949 törzsvagyon
kivett közterület 2965/1 törzsvagyon
kivett közpark 2965/2 törzsvagyon
kivett közterület 783/2 törzsvagyon
Rozmaring utca 3030 törzsvagyon
Rozmaring utca 3031/1 törzsvagyon
Rozmaring utca 3054 törzsvagyon
Rozmaring utca 3079/2 törzsvagyon
Rómaiak útja 1830 törzsvagyon
Rómaiak útja 1829/11 törzsvagyon
Rómaiak útja 2052/106 törzsvagyon
Rózsa utca 4707 törzsvagyon
Rózsa utca 4778 törzsvagyon
Rózsa utca 4833 törzsvagyon
Sajó utca 1919 törzsvagyon
Sajó utca 1963 törzsvagyon
Sajó utca 1990 törzsvagyon
Ság vári köz 4835 törzsvagyon
Ságvári köz 4838/3 törzsvagyon
Ságvári köz 4839 törzsvagyon
Sárga rigó utca 8051/11 törzsvagyon
Schöffer Ferenc utca 6956/8 törzsvagyon
Schweidel József utca 883 törzsvagyon
Schweidel József utca 885 törzsvagyon
Sellő utca 3132 törzsvagyon
Sellő utca 3178 törzsvagyon
Sellő utca 3297 törzsvagyon
Sellő utca 3386 törzsvagyon
Sellő utca 3523 törzsvagyon
Sió utca 2048 törzsvagyon
Sport utca 4753 törzsvagyon
Sport utca 4814 törzsvagyon
Sport utca 4849 törzsvagyon
Streba János utca 1213 törzsvagyon
Szabadságharcosok útja 320 törzsvagyon
Szabó Ervin utca 1054 törzsvagyon
Szamos utca 1866 törzsvagyon
Szamos utca 1903 törzsvagyon
Szamos köz 1827/12 törzsvagyon
Széchényi utca 5191 törzsvagyon
Széchényi utca 5148/10 törzsvagyon
Széchényi utca 5148/20 törzsvagyon
Széchényi utca 5149 törzsvagyon
Szeder utca 4683 törzsvagyon
Szeder utca 4769 törzsvagyon
Szeder utca 4732/3 törzsvagyon
Szeder utca 4747/3 törzsvagyon
Szeder utca 4750/5 törzsvagyon
Szegfű utca 2779 törzsvagyon
Szegfű utca 2839 törzsvagyon
Szent Imre herceg utca 4605 törzsvagyon
Szent István utca 197 törzsvagyon
Szent István utca 2179 törzsvagyon
Szent László utca 2354 törzsvagyon
Szent László utca 2597 törzsvagyon
Szeszfőzde utca 2769/11 törzsvagyon
Szeszfőzde utca 2769/15 törzsvagyon
Szilvás utca 1131 törzsvagyon
Sződi utca 4907 törzsvagyon
Szőlőkért utca 4091 törzsvagyon
Szőlőkért utca 4182 törzsvagyon
Tanács köz 211 törzsvagyon
Táncsics Mihály utca 302 törzsvagyon
Tavasz utca 1714 törzsvagyon
Tél utca 6201 törzsvagyon
Teleki Pál utca 5636 törzsvagyon
Teleki Pál utca 5638/2 törzsvagyon
Teleki Pál utca 5976 törzsvagyon
Teleki Pál utca 6099 törzsvagyon
Teleki Pál utca 6240 törzsvagyon
Templom utca 335 törzsvagyon
Tenkes köz 450 törzsvagyon
Termál fürdő körút 6801/22 törzsvagyon
Termál fürdő közter/tér 6801/21 törzsvagyon
Terv utca 6072 törzsvagyon
Thököly utca 3086 törzsvagyon
Tisza utca 1880 törzsvagyon
Tisza utca 1881/3 törzsvagyon
köz 354/16 törzsvagyon
Toboz utca 6175 törzsvagyon
Toldi utca 5778 törzsvagyon
Toldi utca 6317 törzsvagyon
Tompa Mihály utca 804 törzsvagyon
Tóth Árpád utca 1709 törzsvagyon
Török Ignác utca 276 törzsvagyon
Tulipán utca 2840 törzsvagyon
Turista utca 5813 törzsvagyon
Turista utca 6188 törzsvagyon
Új élet utca 3585 törzsvagyon
Új utca 4736 törzsvagyon
Vadőr utca 6958/67 törzsvagyon
Vadvirág utca 3112 törzsvagyon
Vadvirág utca 3163 törzsvagyon
Vadvirág utca 3312 törzsvagyon
Vadvirág utca 3356 törzsvagyon
Vadvirág utca 3550 törzsvagyon
Vasút utca 6238 törzsvagyon
Vasút utca 6239 törzsvagyon
Vasúti sor 4880 törzsvagyon
Vasút utca 6025 törzsvagyon
Vasúti utca 6073 törzsvagyon
Vasvári Pál utca 463 törzsvagyon
Vasvári Pál utca 669 törzsvagyon
Várdomb utca 4732/9 törzsvagyon
Vécsei utca 788 törzsvagyon
Verseny utca 5173 törzsvagyon
Verseny utca 5746 törzsvagyon
Viola utca 2988 törzsvagyon
Virágos utca 4287 törzsvagyon
Vörösmarty Mihály utca 839 törzsvagyon
Wígner Jenő utca 6801/149 törzsvagyon
Zala utca 1840 törzsvagyon
Zimpel Károly utca 2052/87 törzsvagyon
Zimpel Károly utca 2052/1 törzsvagyon
Zrínyi utca/régészeti védett* 6423 törzsvagyon
Zrínyi utca 6425 törzsvagyon
Zúgóárok utca 6801/219 törzsvagyon
Zúgóárok köz 6801/217 törzsvagyon
Zsuzsanna utca 6151 törzsvagyon
Közterület (Ilka p. mellett) közter. 3076 törzsvagyon
Közterület (Ilka p. mellett) közter. 3079/10 törzsvagyon
Közterület (Ilka p. mellett) közter. 3827 törzsvagyon
Duna melletti terület mocsár 249 törzsvagyon
Duna melletti terület mocsár 352/1 törzsvagyon
Duna melletti terület töltés 352/6 törzsvagyon
Duna melletti terület mocsár 353 törzsvagyon
Duna melletti terület strand 525 törzsvagyon
Duna melletti terület mocsár 562/1 törzsvagyon
Duna melletti terület közter. 769 törzsvagyon
MÁV. Melletti tér közter. 105 törzsvagyon
Pesti út (Hawai pressó lottózó) beépítetlen ter. 118/1 törzsvagyon
külterületi út földút 05/24 törzsvagyon
külterületi út földút 07/1 törzsvagyon
külterületi út földút 07/2 törzsvagyon
külterületi út földút 07/3 törzsvagyon
külterületi út földút 07/4 törzsvagyon
külterületi út földút 07/5 törzsvagyon
külterületi út földút 010 törzsvagyon
külterületi út földút 011 törzsvagyon
külterületi út földút 014 törzsvagyon
kerékárút szántó 018/24 törzsvagyon
kerékárút szántó 018/26 törzsvagyon
kerékárút szántó 018/28 törzsvagyon
kerékárút szántó 018/30 törzsvagyon
kerékárút szántó 018/32 törzsvagyon
kerékárút szántó 018/34 törzsvagyon
kerékárút szántó 018/36 törzsvagyon
kerékárút szántó 018/38 törzsvagyon
kerékárút szántó 018/40 törzsvagyon
kerékárút szántó 018/42 törzsvagyon
kerékárút szántó 018/44 törzsvagyon
kerékárút szántó 018/48 törzsvagyon
kerékárút szántó 018/52 törzsvagyon
kerékárút szántó 018/53 törzsvagyon
beütő pálya mellett aszfaltos 019 törzsvagyon
kerékárút szántó 035/4 törzsvagyon
kerékárút legelő 035/5 törzsvagyon
út földút 036/1 törzsvagyon
út földút 036/2 törzsvagyon
kerékárút földút/árok 037/80 törzsvagyon
Nemeskéri út külterületi szakasz aszfaltos 038 törzsvagyon
út földút/régészeti védettség 039/43* törzsvagyon
út földút/régészeti védettség 039/75* törzsvagyon
út földút 039/108 törzsvagyon
út földút 039/147 törzsvagyon
kerékárút szántó 039/181 törzsvagyon
kerékárút szántó 039/183 törzsvagyon
kerékárút szántó 039/185 törzsvagyon
kerékárút szántó 039/187 törzsvagyon
kerékárút szántó 039/189 törzsvagyon
kerékárút szántó 039/191 törzsvagyon
kerékárút szántó 039/193 törzsvagyon
kerékárút szántó 039/195 törzsvagyon
kerékárút szántó 039/197 törzsvagyon
kerékárút szántó 039/199 törzsvagyon
kerékárút szántó 039/201 törzsvagyon
kerékárút szántó 039/203 törzsvagyon
kerékárút szántó 039/205 törzsvagyon
kerékárút szántó 039/207 törzsvagyon
kerékárút szántó 039/209 törzsvagyon
kerékárút szántó 039/210 törzsvagyon
kerékárút szántó 039/212 törzsvagyon
kerékárút szántó 039/214 törzsvagyon
kerékárút szántó 039/216 törzsvagyon
21170 sz út része aszfaltos 040 törzsvagyon
közút földút 041/2 törzsvagyon
Hajcsárút aszfaltos 041/19 törzsvagyon
Hajcsárút földút 042/1 törzsvagyon
út földút 042/3 törzsvagyon
út földút 042/4 törzsvagyon
út földút 048/2 törzsvagyon
út földút 048/4 törzsvagyon
Samsunghoz vezető aszfaltos aszfaltos 051 törzsvagyon
út földút 054 törzsvagyon
út földút 056 törzsvagyon
árok árok 057/55 törzsvagyon
árok árok 060/2 törzsvagyon
árok árok 060/4 törzsvagyon
földút földút 062/40 törzsvagyon
út földút 062/51 törzsvagyon
árok árok 062/52 törzsvagyon
út földút 063/1 törzsvagyon
út földút 063/2 törzsvagyon
út földút 065 törzsvagyon
út földút 068/10 törzsvagyon
út földút 069 törzsvagyon
Nemeskéri út külterületi szakasz aszfaltos 071 törzsvagyon
út földút 072 törzsvagyon
út földút 074 törzsvagyon
út földút 075 törzsvagyon
út földút 080 törzsvagyon
út földút 082/2 törzsvagyon
út földút 082/4 törzsvagyon
út földút 084/71 törzsvagyon
út földút 086/1 törzsvagyon
út földút 086/4 törzsvagyon
út földút 087 törzsvagyon
út földút 092 törzsvagyon
út földút 095 törzsvagyon
út földút 098 törzsvagyon
út földút 0103/3 törzsvagyon
út földút 0105/2 törzsvagyon
út földút 0105/4 törzsvagyon
út földút 0105/5 törzsvagyon
út földút 0107 törzsvagyon
út földút 0108/10 törzsvagyon
út földút 0113 törzsvagyon
út földút 0115 törzsvagyon
árok/szántó szántó 0174 törzsvagyon
Saját használatú út 2690/10 Forgalomképtelen
Saját használatú út 2690/12 Forgalomképtelen
Közterület Kivett közterület 2268/1 törzsvagyon
Közterület Kivett közterület 2268/2 törzsvagyon
Közterület Kivett közterület 2268/3 törzsvagyon
Összekötő út kivett út 6602/2 törzsvagyon
Névtelen utca kivett út 6602/3 törzsvagyon
- kivett golfpálya, sport-
és szabadidőközpont
6604/1 törzsvagyon
- kivett golfpálya, sport-
és szabadidőközpont
6604/5 törzsvagyon
- kivett golfpálya, sport-
és szabadidőközpont (helyi jelentőségű természetvédelmi terület, országos jelentőségű védett természeti terület - ex lege védett láp az ingatlan 17123 m2 területére vonatkozóan)
6607/2 törzsvagyon
- kivett golfpálya, sport-
és szabadidőközpont
6609 törzsvagyon
- kivett golfpálya, sport-
és szabadidőközpont
6612/2 törzsvagyon

2. melléklet * 

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyon

Közterület neve Közterület jellege Hrsz. Vagyonelem
Balassi Bálint utca/régészeti védett* 6401 törzsvagyon
Mayerffy József utca/védett* 6422 törzsvagyon
Paksi János tér/régészeti védett* 4750/7 törzsvagyon
Zrínyi utca/régészeti védett* 6423 törzsvagyon
Erzsébet Ilka patak 4604/24 törzsvagyon
Kisfaludy u Ilka patak 4604/6 törzsvagyon
Ilka patak vízfoly. 3913 törzsvagyon
Ilka patak vízfoly. 3989 törzsvagyon
Ilka patak vízfoly. 4662 törzsvagyon
Ilka patak vízfoly. 4894 törzsvagyon
Közterület (Ilka p. mellett) árok* 6241 törzsvagyon
Közterület árok* 6610 törzsvagyon
„Pólus” területen 2052/75 törzsvagyon
„Pólus” területen árok 2052/92 törzsvagyon
Nemeskéri parkredő erdő 1934/1 törzsvagyon
Kádár u erdő 6322/5 törzsvagyon
„Pólus” terület zöldter/védett* 2052/2 törzsvagyon
„Pólus” terület zöldter/védett* 2052/3 törzsvagyon
„Pólus” terület zöldter/védett* 2052/4 törzsvagyon
„Pólus” terület zöldter/védett* 2052/5 törzsvagyon
„Pólus” terület zöldter/védett* 2052/6 törzsvagyon
„Pólus” terület zöldter/védett* 2052/7 törzsvagyon
„Pólus” terület zöldter/védett* 2052/82 törzsvagyon
„Pólus” terület zöldter/védett* 2052/83 törzsvagyon
„Pólus” terület zöldter/védett* 2052/84 törzsvagyon
Pólus” terület zöldter/védett* 2052/85 törzsvagyon
„Pólus” terület zöldter/védett* 2052/86 törzsvagyon
„Pólus” terület zöldter/védett* 2052/88 törzsvagyon
„Pólus” területen közter. 6603 törzsvagyon
Homok-sziget sziget/védettség* 03 törzsvagyon
Ilka-patak vízfolyás 04 törzsvagyon
külterületi út földút/régészeti
védettség
039/43* törzsvagyon
külterületi út földút/régészeti
védettség
039/75* törzsvagyon
- kivett golfpálya, sport- és szabadidőközpont (helyi jelentőségű természetvédelmi terület, védett terület /láp/) 6604/2 törzsvagyon
- kivett golfpálya, sport- és szabadidőközpont (helyi jelentőségű természetvédelmi terület, védett terület /láp/) 6604/3 törzsvagyon
- kivett golfpálya, sport- és szabadidőközpont (helyi jelentőségű természetvédelmi terület, védett terület /láp/) 6604/4 törzsvagyon
- kivett golfpálya, sport- és szabadidőközpont (helyi jelentőségű természetvédelmi terület - ex lege védett láp az ingatlan 1051 m2 területére vonatkozóan) 6607/1 törzsvagyon
- kivett golfpálya, sport és szabadidőközpont, védett terület /láp/) 6612/1 törzsvagyon

3. melléklet * 

Göd Város Önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzsvagyona

Ingatlan megnevezése Címe Hrsz Vagyonelem
József Attila Művelődési Ház Pesti út 72. 1 korlátozottan forg.képes
Okmányiroda Pesti út 60. 16/2 korlátozottan forg.képes
Polgármesteri Hivatal Pesti út 81. 206 korlátozottan forg.képes
Huzella Tivadar Általános Iskola Walk épület Petőfi u. 51. 378 korlátozottan forg.képes
Kastély Központi Óvoda óvodaegység Jávorka u. 12-14 383 korlátozottan forg.képes
Huzella Tivadar Általános Iskola Petőfi u. 48 394 korlátozottan forg.képes
Kastély Központi Óvoda Béke u. 6 529 korlátozottan forg.képes
Idősek Klubja Vasvári P. u. 9 652 korlátozottan forg.képes
kivett intézményi épület, udvar 783/1 korlátozottan forg.képes
kivett úttörőtábor 783/3 korlátozottan forg.képes
kivett úttörőtábor 6783/4 korlátozottan forg.képes
Temető Pázmány P. u 936 korlátozottan forg.képes
Temető Nemeskéri 1829/2 korlátozottan forg.képes
Temető Nemeskéri 1829/3 korlátozottan forg.képes
Tartalék Temető Nemeskéri 1829/4 korlátozottan forg.képes
Kastély Központi Óvoda Fácán óvodaegység Rákóczi u. 23 2172 korlátozottan forg.képes
Temető Pesti út 2527 korlátozottan forg.képes
Németh László Általános Iskola Ifjúság köz 1-3 4362 korlátozottan forg.képes
Temető Jácint u. 4032 korlátozottan forg.képes
Egészségház Kisfaludy u. 7. 4374/2 korlátozottan forg.képes
Településellátó Szervezet Duna u. 5. 4384 korlátozottan forg.képes
Bölcsőde Rákóczi u.142. 4869 korlátozottan forg.képes
Ady klub Kálmán u. 13. 5288 korlátozottan forg.képes
Gyerm.jóléti és ped. Szakszolg Ady u. 6. 5604 korlátozottan forg.képes
Kincsem óvoda Lenkey u. 13-15 5617 korlátozottan forg.képes
Kincsem Óvoda Lenkey u. 17-19 5623 korlátozottan forg.képes
Tűzoltó szertár Bozóky tér 5641 korlátozottan forg.képes
Bölcsőde Komlókért u. 19-21 6801/224 korlátozottan forg.képes
Tesz telep Sződliget külterület 066/5; -/6 korlátozottan forg.képes
beépítetlen terület (telkkiegészítés) Tóth Árpád u. 1648/9 korlátozottan forg.képes
beépítetlen terület (telkkiegészítés) Tóth Árpád u. 1661/10 korlátozottan forg.képes
beépítetlen terület (telkkiegészítés) Tóth Árpád u. 1661/11 korlátozottan forg.képes
beépítetlen terület (telkkiegészítés) Tóth Árpád u. 1661/13 korlátozottan forg.képes
beépítetlen terület (telkkiegészítés) Tóth Árpád u. 1661/14 korlátozottan forg.képes
beépítetlen terület (földhasználati joggal terhelt) Tisza u. 13 1889 korlátozottan forg.képes
beépítetlen terület (földhasználati joggal terhelt) Tisza u. 11 1890 korlátozottan forg.képes
Sportpálya Nemeskéri parkerdő 1935 korlátozottan forg.képes
beépítetlen terület (földhasználati joggal terhelt Duna csárda) Jósika u. 16 3255/4 korlátozottan forg.képes
Sportpálya Rákóczi u 4846 korlátozottan forg.képes
Sportpálya Zrínyi u 6424 korlátozottan forg.képes
Gazdasági épület és udvar Pesti út 2690/11 Korlátozottan forgalomképes
Gödi Termálstrand Összekötő út 6602/1 hrsz. 6602/1 korlátozottan forg.képes
kivett golfpálya Göd külterület 018/56 018/56 korlátozottan forg.képes

4. melléklet * 

Göd Város Önkormányzat forgalomképes üzleti vagyona

Épületek
Cím Tevékenység Ö.k tul.
rész m
2
Hrsz. Vagyonelem
József A.u.1 kizárólagos tulajdon (tároló) 9 37 forgalomképes
Béke u. 6 kizárólagos tulajdon 1 lakás 42 435 forgalomképes
Gorkij köz kizárólagos tulajdon (parkoló) 230 543/9 forgalomképes
Nemeskéri u. 50 kizárólagos tulajdon2 db lakás 48,00, 29,00 1203/4 forgalomképes
Hernád u. albérlők háza 1(1 tul. hányad 768 1835/1 forgalomképes
Zimpel K. u.4 (akóház, udvar 2/4 tul. hányad 402 2052/23 forgalomképes
Pesti út 123 lakóház,udvar 2/12 tul. hányad 61 3149 forgalomképes
Regős U.36. kizárólados tulajdon 1 lakás 57 3243 forgalomképes
Ifjúság u.6 lakóház,udvar 1/1 tul. hányad 720 4366 forgalomképes
Rózsa u.33. 1 lakás 2 garage 73 4750/9/A/1 forgalomképes
Rózsa u.33. garage 19 4750/9/A/8 forgalomképes
Rózsa u.33. garage 19 4750/9/A/10 forgalomképes
Széchenyi u. 87 9 db lakás, udvar 1/1 túl.hányad 639 5148/18 forgalomképes
Széchenyi u. 89 641 5148/19 forgalomképes
Kacsóh P. u.61 lakóház .udvar 857 5759 forgalomképes
Öregkastély u.3 lakóház .udvar 1/1 tul.hányad 109 6468/36 forgalomképes
Kisfaludy u. 7. orvosi rendelőkizárólagos tulajdon 65 4374/1 forgalomképes
Pesti út 81. orvosi rendelőkizárólagos tulajdon 124 206/A forgalomképes
Balassi Bálint u orvosi rendelő 1/1 tul.hányad 662 6502/1,-/2 forgalomképes
Lajos u lakóház, udvar 2/4 tul. hányad 787/2 4157 forgalomképes
Lajos u beépítetlen terület 2/4 tul. hányad 796/2 4158 forgalomképes
Erdész u. 2075/2 hrsz Kivett egyéb épület, udvar 449 2075/2 forgalomképes
Névtelen tér
6322/6 hrsz.
kivett kápolna, udvar, gazdasági épület és istálló 23888 6322/6 forgalomképes
Földterületek
Cím Tevékenység Ö.k tul.
rész m
2
Hrsz Vagyonelem
Rákóczi Ferenc utca 106. kivett beépítetlen terület Összes terület: 17.395 m2, ebből forgalomképes a Geodolit Kft. által 0410/20 munkaszám alatt készített változási vázrajz szerinti 80 m2 4846 forgalomképes
Rómaiak útja beépítetlen terület 747 1829/5 forgalomképes
Rómaiak útja beépítetlen terület 753 1829/6 forgalomképes
Rómaiak útja beépítetlen terület 754 1829/7 forgalomképes
Rómaiak útja beépítetlen terület 754 1829/8 forgalomképes
Rómaiak útja beépítetlen terület 754 1829/9 forgalomképes
Nemeskéri parkerdő szennyvízátemelő 65 1934/5 forgalomképes
Attila u. 19 beépítetlen terület 1 088 3285 forgalomképes
Mayerffy u beépítetlen terület (harangláb) 717 6468/38 forgalomképes
Mayerffy u beépítetlen terület 512 6468/39 forgalomképes
Huzella u.5 beépítetlen terület 1 000 6801/65 forgalomképes
Huzella u.13 beépítetlen terület 1 200 6801/69 forgalomképes
Termál fürdő út beépítetlen terület(jelzáloggal terhelt) 18 942 6801/280 forgalomképes
Termál fürdő út beépítetlen terület 820 6868 forgalomképes
Árokparti fasor szennyvízátemelő 50 8251 forgalomképes
„Pólus” terület kivett teniszpálya, sportlétesítmény 9849 6324/2 forgalomképes
Jegenye erdő 1124 m2 (kizárólag a CARTOPED Kft. által 17-26, -27 és -28/2016. szám alatt elkészített és a Pest Megyei Kormányhivatal Dunakeszi Járási Hivatala által záradékolt változási vázrajzokkal érintett nagyságú terület) 2769/3 forgalomképes
Jegenye beépítetlen terület 727 m2 2769/19 forgalomképes
Jegenye beépítetlen terület 1087 m2 2769/20 forgalomképes
kivett beépítetlen terület 720 m2 783/5 forgalomképes
Névtelen tér 6324/1 hrsz. kivett beépítetlen terület, védett terület (láp) 12158 6324/1 forgalomképes
Névtelen tér 6322/7 hrsz. kivett beépítetlen terület, védett terület (láp) 23651 6322/7 forgalomképes
Pesti út mellett beépítetlen terület 190 3867/2 forgalomképes
Egyéb vagyon
Szennyízcsatorna hálózat forgalomképes