Göd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2009. (X. 22.) önkormányzati rendelete

a parkolás rendjéről valamint a parkolóhelyek megváltásáról

Göd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közúti közlekedésről szóló többször módosított 1988. évi I. törvény 9. § (2) bekezdésében, a 15. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja: * 

1. § *  E rendelet hatálya Göd város közigazgatási területének közútjain, közterületein és egyéb önkormányzati tulajdonban vagy kezelésben álló területeink várakozó járművekre és azok üzembentartójára (tényleges vezetőjére, kezelőjére) terjed ki.

Hatálya kiterjed azon nem lakás céljára szolgáló épület, vagy helyiség tulajdonosára, aki 1998 január 1. napját követően az OTÉK 42. § (10)-(11) bekezdéseiben előírtak szerint kapott építési, rendeltetési mód változási engedélyt.

A parkolás rendje

2. § (1) A város zöldterületeire, parkosított felületeire, nem közút céljára szolgáló közterületeire ráhajtani, ott parkolni tilos. Ezen ingatlanok felsorolását jelen rendelet 1-es számú melléklete tartalmazza. Ez a tilalom az önkormányzat engedélyével létesített parkolókra nem vonatkozik.

(2) Nagyobb, meglévő parkolóhelyekkel megfelelően ki nem szolgálható rendezvények esetén az (1) bekezdésben rögzített tilalom alól a Környezetvédelmi Bizottság és a Városfejlesztési Bizottság hozzájárulásával a Polgármester - feltételek szabásával is - felmentést adhat.

3. § (1) A 3,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépkocsikkal csak „D” és „1” kategóriás vezetői engedéllyel vezethető személyszállító járműveket (autóbusz), vontatókat, mezőgazdasági vontatókat, lassú járműveket, munkagépeket és egyéb nehéz (3,5 tonnát meghaladó össztömegű) járóképes gépeket, továbbá pótkocsikat, utánfutókat, lakókocsikat, állati erővel vont járműveket és mindezek szerelvényeit közterületen tárolni tilos.

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt eszközöket gazdasági területen kialakított telephelyen kell tárolni.

E rendelet alkalmazásában tárolásnak minősül, ha a jármű rendszeresen legalább 6 órát a helyszínen parkol. E tekintetben egy helyszínnek minősül a több, egymástól legfeljebb 100 méterre levő parkolásra igénybe vett terület.

A parkolóhelyek megváltása és nyilvántartása

4. § * 

A parkolóhelyek kizárólagos lekötése

5. § * 

Várakozóhelyek, parkolóhelyek.

6. § (1) *  A 4-es számú mellékletben meghatározott várakozóhelyeken személygépkocsik, motorkerékpárok illetve 2 és többkerekű segédmotoros kerékpárok munkanapokon 7-17 óra között legfeljebb 45 perc vagy 2 óra időtartamig a vonatkozó szabályok betartásával várakozhatnak. Ezen járművek üzemeltetői kötelesek a várakozás megkezdésekor a járművön - gépkocsi esetében a jármű szélvédő üvege mögött - elhelyezett tárcsán (óraszámlapon) vagy ennek hiányában más egyértelmű és jól olvasható felirattal pontosan jelezni a várakozás megkezdésének időpontját. A tárcsa (felirat) jelzését a jármű eltávozása nélkül megváltoztatni tilos. Eltávozásnak a várakozóhely legalább 100 méterrel történő megváltoztatása tekinthető.

(2) * 

(3) A várakozási időkeretet túllépő, vagy a várakozási szabályokat más módon megszegő jármű üzemeltetője ellen a közterület-felügyelet jogosult helyszíni bírságot kiszabni.

Vegyes, átmeneti és záró rendelkezések

7. § (1) * 

(2) * 

(3) E rendelet 2009. november 1-én lép hatályba, azzal, hogy hatályba lépéskor folyamatban lévő engedélyezési ügyekben is alkalmazni kell.

(4) E rendelet 3. §-a rendelkezéseinek bevezetése miatt az előírást elmulasztókat csak 2010. március 1. napjától lehet szankcionálni.

(5) A rendelet előírásainak betartását a közterület-felügyelet ellenőrzi, amely jogosult a parkolás rendjének megsértése esetén helyszíni bírságot kiszabni.

(6) * 

Markó József Dr. Szinay József
polgármester jegyző

1. számú melléklet Göd Város Önkormányzatának a parkolás rendjéről valamint a parkolóhelyek megváltásáról szóló 32/2009. (X. 22.) önkormányzati rendeletéhez

A Bozóky tér, a Kossuth tér, és a Petőfi tér nem közút céljára szolgáló területe

A Nemeskéri úti, a Jácint utcai, a Pesti úti, és a Pázmány Péter utcai temető

Nemeskéri erdő (hrsz (1934)

Fenyves (hrsz 6322/5)

Sportpályák (hrsz 1935, 4846, 6424)

Duna-part (hrsz 02, 03, 3659/1, 2770/1, 2768/15 2769/9, 352, 352/1-4, 525, 562, 769, 783, 935)

Az Oázis zöldterületei (hrsz 6801/21,6801/280)

Vasút területe (hrsz 1001,2092/6)

DMRV (hrsz 3727, 3057)

2-3. számú melléklet Göd Város Önkormányzatának a parkolás rendjéről valamint a parkolóhelyek megváltásáról szóló 32/2009. (X. 22.) önkormányzati rendeletéhez * 

4. számú melléklet Göd Város Önkormányzatának a parkolás rendjéről valamint a parkolóhelyek megváltásáról szóló 32/2009. (X. 22.) önkormányzati rendeletéhez * 

45 perces időtartamú várakozóhelyek:

- Beck Ö. Fülöp téri várakozóhelyek

- Göd-Felső vasúti megálló kerékpártárolója melletti és vasúti átkelője melletti várakozóhelyek

- Lenkey utca a Kálmán utca és a Bozóky Gyula tér közötti szakasza.

2 órás időtartamú várakozóhelyek:

- Kisfaludy utca északi oldalán húzódó várakozóhelyek