Göd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete

a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól

Göd Város Önkormányzata az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontja, illetőleg (2) bekezdésben foglalt, továbbá a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. (továbbiakban Gyvt) 18. § (2) bekezdésében, a 29. § (1) és (2) bekezdésében, a 131. § (1) bekezdésében 146. § (5) bekezdésében, valamint a 162. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az Önkormányzat által nyújtható gyermekvédelmi ellátásokról az alábbi rendeletet alkotja.

I. FEJEZET

Általános rendelkezések

1. cím

ALAPVETŐ SZABÁLYOK

A rendelet célja, elvei

1. § (1) Ezen rendelet célja, hogy a Gyvt. valamint a végrehajtására kiadott jogszabályok alapján – a helyi sajátosságoknak megfelelően, a város teherbíró képességének figyelembe vételével – meghatározza a gyermekvédelmi ellátási formákat, valamint ezzel kapcsolatosan az Önkormányzat feladatait és jogköreit, továbbá a kérelmezők jogait és kötelezettségeit.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott célok megvalósítása érdekében az Önkormányzat az alábbi elveket érvényesíti:

a) Az ellátások biztosításával az Önkormányzat elsősorban a gyermekek családban történő nevelkedését, veszélyeztetettségének megelőzését és megszüntetését, szociális biztonságát, valamint fizikális és mentális egészségi állapotának megőrzését, helyreállítását segíti elő.

b) Az ellátásokat minden olyan esetben, amikor az lehetséges az egész család támogatására kell felhasználni és azokat az ellátási formákat kell előnyben részesíteni, amelyek a családok szerepét erősítik.

c) *  Az Önkormányzat rászorultság alapján differenciáltan nyújtja az ellátásokat, melynek során kiemelt figyelmet fordít a méltányosságra.

d) Olyan rendkívüli élethelyzetben, amikor a rászoruló, vagy közeli hozzátartozója élete, testi épsége közvetlen, vagy súlyos károsodásnak van kitéve, ezen rendeletben foglalt különös szabályok alapján az Önkormányzat gyors és hatékony segítséget nyújt.

e) Az ellátások biztosítása során nem nélkülözhető az érintett személyek illetve családok vonatkozásában az egyéni felelősség elvének alkalmazása. Ennek alapján a rászoruló szülő köteles mindent megtenni családja és gyermeke élethelyzetének javítása érdekében.

(3) Ezen rendeletben foglalt szabályok csak az (1) és (2) bekezdésekben foglalt célokkal és elvekkel összhangban értelmezhetőek és alkalmazhatóak.

A rendelet hatálya

2. § (1) A rendelet hatálya kiterjed

a) Göd Város közigazgatási határán belül tartózkodó magyar állampolgárságú, valamint letelepedési, vagy bevándorlási engedéllyel rendelkező, továbbá magyar hátóságok által menekültként elismert gyermekre, fiatal felnőttre és szüleikre.

b) a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló 1612/68/EGK tanácsi rendeletben meghatározott jogosulti körbe tartozó személyre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik

c) Az a)–c) pontban foglalt személyeken kívül Göd Város közigazgatási területén tartózkodó nem magyar állampolgárságú gyermek védelmében is, ha az intézkedés elmulasztása a gyermek veszélyeztetésével, vagy elháríthatatlan kárral járna.

(2) A rendelet meghatározza a gyermekvédelemmel kapcsolatos Önkormányzat által adható pénzbeli és természetbeni helyi támogatási formákat, valamint a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi alapellátásokat, a jogosultság feltételeit, annak megállapításának szabályait.

A gyermekvédelmi ellátások rendszere * 

3. § Az ellátások formái:

(1) pénzbeli ellátási formák:

a) szülési támogatás

b) beiskolázási támogatás

c) tanulmányi támogatás

(2) természetbeni ellátási formák:

a) *  Gyermekétkeztetés

b) táboroztatási támogatás

c) *  védőoltás-támogatás

d) *  babaköszöntő támogatás

(3) gyermekvédelmi alapellátások:

a) gyermekjóléti szolgáltatás

b) bölcsőde

c) *  egyéb napközbeni ellátások

ca) időszakos bölcsődei gyermekfelügyelet

cb) bölcsődei játszócsoport

cc) * 

cd) *  sajátos nevelési igényű gyermekek speciális ellátása

ce) nyári napközis tábor

cf) korrepetálás

d) családok átmeneti otthona

(4) A (3) bekezdés b) és c) pontjában foglaltak együtt: napközbeni ellátás, a d) pont: átmeneti gondozás.

Értelmező rendelkezések

4. § *  Ezen rendelet alkalmazásában:

a) helyi gyermekvédelmi feladatokat ellátó szervek:

aa) Göd Város Önkormányzata Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület)

ab) *  Göd Város Önkormányzata Képviselő-testületének szociális és társadalmi segítségnyújtásért felelős tanácsnoka (továbbiakban: Tanácsnok)

ac) Göd Város Önkormányzata Polgármestere (továbbiakban: Polgármester)

ad) Göd Város Önkormányzata Jegyzője (továbbiakban: Jegyző)

ae) Gödi Alapszolgáltatási Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata (továbbiakban: Család- és Gyermekjóléti Szolgálat)

af) Gödi Szivárvány Bölcsőde (továbbiakban: Bölcsőde)

b) eljáró hatóság: az a) pont aa)–ad) alpontjaiban felsorolt szervek

c) ellátás: ezen rendeletben foglalt pénzbeli, természetbeni támogatások, valamint személyes gondoskodást nyújtó ellátások

d) létfenntartást veszélyeztető élethelyzet: olyan kialakult időszakos, vagy tartós állapot, amelyben a rászoruló személy részére a mindennapi megélhetés nem biztosított és ezen állapot ellátás nélkül nem enyhíthető

e) rendkívüli élethelyzet: olyan létfenntartást veszélyeztető élethelyzet, amely hirtelen fellépő külső körülmény hatására alakult ki és ezáltal okozott a rászoruló személy részére kirívóan nehéz állapotot

2. cím

ELJÁRÁSI SZABÁLYOK

Hatáskörök * 

5. § (1) *  Ezen rendeletben meghatározott hatósági jogköröket a 4. § (1) bekezdés b) pontjában felsorolt eljáró hatóságok gyakorolják.

(2) *  A gyermekvédelmi ellátások iránt benyújtott kérelmekről, ezen rendeletben meghatározott eltérésekkel, a Tanácsnok javaslata alapján a Polgármester a Képviselő-testület által átruházott hatáskörben dönt.

(3) *  A Tanácsnok javaslata alapján a Polgármester a Képviselő-testület által átruházott hatáskörében különös méltánylást érdemlő esetben, ezen rendeletben foglaltaktól eltérően az arra rászoruló gyermeket gondozó család részére a II. fejezetben felsorolt ellátások közül – egyedi mérlegelés alapján – támogatást nyújt, ha ennek hiányában a késedelem a gyermek életét, testi épségét, fizikai, szellemi, vagy erkölcsi fejlődését, illetőleg a család létfenntartását veszélyeztetné.

Az eljárás menete * 

6. § (1) Az ellátások iránti kérelmet a kérelmező, vagy más törvényes képviselő – ezen rendeletben foglalt eltérésekkel – a Polgármesteri Hivatalnál terjeszti elő, az erre rendszeresített kérelmező-adatlapon, melyben nyilatkozik családi és jövedelmi viszonyairól.

(2) *  A támogatás iránti kérelmeket első fokon a Tanácsnok javaslata alapján a Polgármester bírálja el a 10. §-ban megjelölt csatolandó iratok alapján.

(3) *  A Polgármester elsőfokú határozata ellen benyújtott fellebbezést Göd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – soron következő rendes ülésének zárt ülésén – bírálja el másodfokon.

(4) *  Az eljárásra egyebekben az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (továbbiakban: Ákr.) rendelkezése az irányadó.

Az eljárás felfüggesztése * 

7. § (1) Eljáró hatóság az eljárást felfüggesztheti, ha a kérelem elbírálásához a kérelmező lényeges életkörülménye a hatóság előtt nem ismert, vagy azt a hatóság vitatja. Ilyen lényeges körülmény különösen a kérelmező tartózkodási helyének vagy postacímének pontos ismerete, vagy egyéb tisztázatlan családi, vagyoni, vagy jövedelmi helyzete.

(2) A nem ismert illetőleg vitatott körülmények tisztázása érdekében eljáró hatóság

a) *  felkérheti a Család- és Gyermekjóléti Szolgálatot környezettanulmány készítésére

b) felkérheti a Polgármesteri Hivatalt adatok beszerzésére, hivatalos intézmények és civil szervezetek megkeresésére

c) * 

d) felhívhatja a kérelmezőt, hogy a körülményről nyilatkozzon, vagy azt igazolja.

(3) Az eljárást a hatóság a körülmény tisztázásáig, de legfeljebb 30 napra függesztheti fel.

Az eljárás megszüntetése * 

8. § *  Az eljárást az eljáró hatóság megszünteti ha

a) a kérelmező ugyanabból a ténybeli alapból származó ugyanazon támogatás iránt nyújtott be kérelmet és az eljárás az ügyben már folyamatban van, vagy annak tárgyában 30 napon belül az eljáró hatóság határozatot hozott

b) a kérelmező személye a benyújtott kérelem hiányosságai miatt nem megállapítható

c) a Ákr. szabályai alapján a kérelmezőnek nincs eljárási képessége.

A kérelem visszautasítása * 

9. § *  A kérelmet az eljáró hatóság visszautasítja, ha a kérelmező ugyanazon támogatás iránt nyújtott be kérelmet, amelynek tárgyában az eljáró hatóság már 90 napon belül támogatást nyújtott.

Csatolandó iratok * 

10. § A 149/1997.(IX.10.) Kormány rendelet 65. § (1) bekezdésében foglalt csatolandó iratokon túl a kérelemhez az alábbi igazolások benyújtása szükséges:

(1) Jövedelem igazolások:

a) 30 napnál nem régebbi munkáltató által kiállított jövedelem-igazolás az utolsó 3 havi nettó jövedelemről, melyből kitűnik a családi pótlék összege (kivéve b./)

b) Hatósági határozat, vagy igazolás (GYES, GYED, GYAS, GYET nyugdíj, családi pótlék, munkanélküli ellátás, árvaellátás, tartásdíj)

c) vállalkozók esetén tárgyévi személyi jövedelemadó bevallás

(2) Jövedelem nélküliek igazolása:

a) a Munkaügyi Központ váci kirendeltsége által kiállított okirat, melyben kérelmező munkanélküliként való nyilvántartásba vételét kérelmezte, vagy

b) Polgármesteri Hivatalban beszerezhető kitöltött nyilatkozat-nyomtatvány, melyben kérelmező nyilatkozik arról, hogy jelenleg munkaviszonyból származó jövedelemmel nem rendelkezik

(3) Elvált személyek esetén a házasság felbontásáról szóló bírósági határozat másolata.

(4) Gyermeküket egyedül nevelők igazolása:

Polgármesteri Hivatalban beszerezhető kitöltött nyilatkozat-nyomtatvány, melyben kérelmező nyilatkozik arról, hogy jelenleg gyermekét egyedül neveli, élettársa nincs.

(5) A nem csatolt iratokkal kapcsolatban, valamint a pontatlanul, hiányosan kitöltött adatlappal kapcsolatban eljáró hatóság hiánypótlásra szólítja fel a kérelmezőt. A határidőn belül nem pótolt adatok, valamint a csatolandó iratok a kérelem elutasítását, illetőleg az ellátás megszüntetését vonja maga után.

Ellenőrzés * 

11. § (1) *  A 10. §-ban felsorolt nyilatkozatokban, valamint a kérelmekben szereplő tények, és adatok valóságtartalmát az eljáró hatóság hivatalból a 7. § (2) bekezdésben foglaltak alapján ellenőrizheti.

(2) *  Amennyiben az ellenőrzés alapján az eljáró hatóság a kérelmező életkörülményeire tekintettel a 10. §-ban foglalt jövedelem nyilatkozatban foglaltak valóságtartalmát vitatja, az esetben a jövedelem megállapítására a Gyvt. 131. § (4)–(5) bekezdése alapján tesz kísérletet.

(3) *  Abban az esetben, ha a jövedelem megállapítása a (2) bekezdésben foglalt módon nem vezet eredményre, az eljáró hatóság a kérelmező és családtagjai vagyoni helyzetének vizsgálatát rendelheti el. A vagyoni helyzet vizsgálatának lefolytatására a Gyvt 19. § (6)–(7) bekezdésében foglalt rendelkezések az irányadók.

(4) *  A vagyoni helyzet vizsgálatánál az eljáró hatóság minden, a Polgármesteri Hivatal – különös tekintettel az Adóirodára – által hivatalosan rendelkezésre álló, a kérelmező és családtagjai vagyoni helyzetére vonatkozó adatokat felhasználhat.

(5) *  Az eljáró hatóság a támogatás iránti kérelmet elutasítja abban az esetben, ha a kérelmező, vagy családtagja:

a) a környezettanulmány készítését akadályozza

b) környezettanulmány során a hatósággal, családgondozókkal nem működik együtt, felhívás ellenére nem nyújtja be a Gyvt 131. § (4) bekezdésében foglalt fenntartási költségeket igazoló dokumentumokat.

c) megállapítást nyer, hogy a környezettanulmány készítése, illetőleg a jövedelem- és vagyonnyilatkozat benyújtása során a hatóságot félrevezette.

d) külön-külön, illetve együttesen a Gyvt 19. § (7) bekezdésében meghatározott értékek kétszeresét meghaladó vagyonnal rendelkeznek.

(6) Családi körülmények elhallgatásának minősül, ha a kérelmező adatlapon a támogatást igénylő nem tünteti fel közös háztartásban élő élettársát.

(7) A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek adatait a normatív étkezési kedvezmény) igénybevétele érdekében a Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztálya az intézmények részére megadja.

II. FEJEZET

GYERMEKVÉDELMI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁSOK

3. cím

PÉNZBELI ELLÁTÁSI FORMÁK

Szülési támogatás

12. § (1) Szülési támogatásban részesíthető azon újszülött gyermeket nevelő család, amelyben a szülő a gyermek születését követően a foglalkoztatási jogviszonyból kiesik.

(2) *  A Tanácsnok javaslatára a Polgármester kérelem alapján szülési támogatásban részesíti azon újszülött gyermeket nevelő 2 éve Gödön lakóhellyel rendelkező és Gödön életvitelszerűen tartózkodó családot, amely családban az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének két és félszeresét és a szülő igazolja a gyermek születését megelőző időszakra foglalkoztatási jogviszonyát, valamint a gyermek születésének dátumát.

(3) A szülési támogatás összege újszülött gyermekenként 30.000 Ft.

(4) A támogatás iránti kérelem benyújtásának határideje a gyermek születésétől számított 60 nap. A határidő elmulasztása jogvesztő.

(5) *  A Polgármester elutasítja a kérelmet, ha a kérelmező élet- és jövedelmi viszonyai nem felelnek meg a (2) bekezdésben foglaltaknak.

(6) Szülési támogatás egy gyermekre csak egyszer igényelhető.

Tanulmányi támogatás

13. § (1) *  A Polgármester egyedi elbírálás alapján saját jogán azon felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanuló kérelmezőt részesítheti tanulmányi támogatásban, akinek családjában az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének két és félszeresét, valamint 2 éve Gödön lakóhellyel rendelkezik és Gödön életvitelszerűen tartózkodik.

(2) *  A kérelem elbírálásáról a Tanácsnok javaslatára a Polgármester dönt. A támogatás összege 50.000 Ft. A támogatást egy évben egyszer lehet igénybe venni.

(3) *  A Polgármester elutasítja a kérelmet, ha a kérelmező élet- és jövedelmi viszonyai nem felelnek meg az (1) bekezdésben foglaltaknak.

(4) *  A Képviselő-testület – külön költségvetési keretet forrásként megjelölve – felsőoktatási és középiskolai tanulmányi támogatást pályázati formában és ösztöndíjként is nyújthat.

Beiskolázási támogatás

14. § *  (1) *  Beiskolázási támogatásban az a gyermek részesíthető, akinek a szülője, illetőleg törvényes képviselője az oktatással kapcsolatos anyagi terheket, különös tekintettel a tanszerek vásárlására, szociális helyzete miatt megfizetni csak részben képes, illetőleg nem képes, és a család egy főre jutó jövedelme nem éri el a szociális vetítési alap összegének két és félszeresét, továbbá a gyermek alapfokú, vagy középfokú oktatási intézményben folytatja tanulmányait.

(2) *  A beiskolázási támogatás összegét – a rendelkezésre álló keretösszegen belül – gyermekenként számítva a Polgármester állapítja meg évente.

(3) A beiskolázási támogatásra irányuló kérelmet a Polgármesteri Hivatalnál lehet benyújtani. A benyújtási határidő minden tárgy év július 31.

(4) *  A jogosultságról a Polgármester – a Tanácsnok javaslata alapján – mérlegelési jogkörben dönt.

(5) *  A Polgármester elutasítja a kérelmet, ha a kérelmező a (3) bekezdésben foglalt határidőt elmulasztotta, vagy ha élet- és jövedelmi viszonyai nem felelnek meg az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek.

(6) A megítélt támogatás összegének felvételére a szülő, illetve a törvényes képviselő jogosult.

(7) *  Amennyiben a Polgármester indokoltnak tartja utólagos elszámolási kötelezettséget írhat elő a támogatásban részesülő számára.

4. cím

TERMÉSZETBEN NYÚJTOTT ELLÁTÁSI FORMÁK

15. § *  (1) Természetbeni ellátásként nyújtható különösen az általános iskolás gyermekek tankönyv és tanszerellátásának támogatása, tandíj, egészségügyi szolgáltatásért, valamint speciális intézményi ellátásért fizetendő térítési díj, illetve más hasonló ellátás kifizetésének átvállalása.

(2) *  Természetben nyújtott ellátás iránti kérelmek elbírálása – a 16. § és 17. §-ban foglalt kivételekkel – a Polgármester hatáskörébe tartoznak.

(3) *  A Polgármester a benyújtott kérelmekről – a Tanácsnok javaslata alapján – egyedi elbírálás szerint, mérlegelési jogkörben dönt, figyelembe véve a kérelmező családjának jövedelmi, vagyoni és életkörülményeit.

Gyermekétkeztetés * 

16. § (1) *  Étkezési támogatásban az a gyermek részesíthető, akinek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének kétszeresét.

(2) *  Az étkezési támogatás megítéléséről és mértékéről – a Tanácsnok javaslata alapján – a Polgármester mérlegelési jogkörben dönt. Rendkívüli élethelyzet esetén a Polgármester az (1) bekezdéstől eltérően méltányosságból étkezési támogatásban részesítheti azt a gyermeket, akinek családjában az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének háromszorosát.

(3) *  A Polgármester elutasítja a kérelmet, ha a kérelmező élet- és jövedelmi viszonyai nem felelnek meg az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek.

(4) Nem részesíthető étkezési támogatásban az a gyermek, aki bármilyen jogcímen jogosult az állami normatív étkezési kedvezményre.

(5) A megítélt étkezési támogatás rendszeres összege az oktatási intézmény részére kerül átutalásra utólagos havi bontású elszámolásban.

(6) *  Az (1)–(5) bekezdésekben foglaltakon túl az Önkormányzat a Gyvt. 21/C. § (1) bekezdés b) pontja alapján – a törvényes képviselő külön kérelmére – a szünidei gyermekétkeztetést ingyenesen biztosítja a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekek részére.

(7) *  A szünidei gyermekétkeztetés iránti kérelmeket a Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztályán lehet benyújtani.

(8) *  Speciális étkeztetésben részesíthető a gyermek amennyiben szakorvosi igazolással rendelkezik ételallergiáról vagy ételérzékenységről, intoleranciáról. A speciális étkeztetést az Önkormányzat az étkezést biztosító intézményen keresztül biztosítja.

(9) *  A (8) bekezdésben foglaltakon felül egyéb esetekben akkor részesíthető a gyermek speciális étkeztetésben, amennyiben a szülő vállalja, hogy megtéríti a speciális étkeztetés díját. Abban az esetben, ha a gyermek állami normatív étkezési kedvezményben részesül a szülőnek vállalnia kell az általános étkeztetés térítési díja és a speciális étkeztetés díja közötti különbözet megtérítését.

Táboroztatási kedvezmény

17. § *  (1) A táboroztatás szolgáltatást a Szolgálat a 25. § (1) bekezdésének c) pontja alapján nyári napközis tábor formájában szervezi meg.

(2) A nyári napközis táboroztatást az Önkormányzat a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek részére ingyenesen, a Szolgálat együttműködési megállapodással rendelkező ügyfeleinek gyermekei részére – az 1. sz. mellékletben foglaltak alapján – kedvezményesen biztosítja.

(3) Az Alapszolgáltatási Központ vezetője a nyári napközis tábor személyi térítési díját gyermekenként ezen §-ban, valamint az 1.sz. mellékletben foglaltak alapján állapítja meg.

(4) Az Alapszolgáltatási Központ vezetője a nyári napközis tábor szolgáltatását a (2) bekezdésben nem részesülő gyermekek részére a szabad férőhelyek tekintetében biztosítja.

Védőoltás-támogatás * 

17/A. § *  (1) *  A Polgármester védőoltás-támogatásban részesíti azon kérelmezőt, akinek csecsemő gyermeke – 6 hónapos koráig – védőoltást kapott és háztartásában az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének nyolcszorosát.

(2) A védőoltás-támogatás igényléséhez szükséges csatolandó irat a védőoltás beadásáról kiállított orvosi igazolás, valamint a védőoltásról kiállított számla.

(3) A védőoltás-támogatás összege 15.000 Ft.

Babaköszöntő támogatás * 

17/B. § *  (1) Babaköszöntő támogatásra jogosult a szülő azon gyermekére tekintettel, aki a kérelem benyújtásának időpontjában első életévét még nem töltötte be és Göd településen – a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint – bejelentett lakóhellyel rendelkezik.

(2) A babaköszöntő támogatás iránti kérelemhez csatolni kell a jogosító gyermek születési anyakönyvi kivonatának és lakcímet igazoló hatósági igazolványának másolatát.

(3) A babaköszöntő támogatás egy alkalommal, gyermekenként egy szülő vagy a szülök részére együttesen megállapított, természetben nyújtott települési támogatás.

(4) A babaköszöntő támogatásként nyújtott babaköszöntő csomag értékét a Polgármester határozza meg.

(5) A babaköszöntő támogatás lebonyolításáról és a támogatás jogosultak részére történő eljuttatásáról a Polgármesteri Kabinet gondoskodik.

III. FEJEZET

GYERMEKVÉDELMI ALAPELLÁTÁSOK

5. cím

AZ ALAPELLÁTÁSOK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

Az alapellátások módja

18. § (1) Göd Város Önkormányzata a gyermekvédelmi alapellátások közül

a) *  a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat által biztosítja:

aa) a gyermekjóléti szolgáltatást

ab) * 

ac) a nyári napközis tábort

ad) korrepetálást

b) a Bölcsőde által biztosítja:

ba) a bölcsődei ellátást

bb) időszakos bölcsődei gyermekfelügyelet

bc) bölcsődei játszócsoport

bd) * 

be) *  sajátos nevelési igényű gyermekek speciális ellátása

c) A Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvánnyal kötött ellátási szerződés által biztosítja a családok átmeneti otthona ellátást.

(2) *  Az (1) bekezdésben foglalt intézmények és szervezetek az ellátásokat a Gyvt., valamint a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet szakmai szabályai alapján biztosítják.

(3) Az intézmény vezetője az ellátás megszervezése során gyakorolja mindazon jogköröket, amelyeket jogszabály nem utal más szerv hatáskörébe. Ennek során köteles figyelembe venni az önkormányzat Képviselő-testületének, valamint bizottságainak és polgármesterének határozatait.

Az alapellátások külön eljárási szabályai

19. § (1) *  Az I. fejezet 2. címében foglalt eljárási szabályok ezen fejezetben foglalt eltérésekkel alkalmazandóak. A jövedelemvizsgálatok eljárásaira ezen rendelet 10. § és 11. §-ban foglaltak az irányadóak azzal, hogy a Polgármester hatáskörébe tartozó intézkedések és döntések megtételére az intézményvezető javaslatot tesz.

(2) *  Az intézmény vezetőjének döntése ellen az érintett személy a Gyvt.-ben szabályozottak alapján a fenntartóhoz fordulhat. A fenntartó jogköreit – ezen fejezetben foglaltak tekintetében – átruházott hatáskörben a Polgármester gyakorolja. A Polgármester elsőfokú döntése ellen az érintett személy a Képviselő-testülethez fellebbezhet.

(3) *  Az ellátott az ellátás során keletkezett jog- vagy érdeksérelme ügyében az intézmény vezetőjénél írásban tehet panaszt. A panaszt az intézmény vezetője 15 napon belül köteles kivizsgálni, és annak eredményéről a kivizsgálást követően 8 napon belül írásban értesíteni az ellátottat. Amennyiben a vizsgálat eredményével az ellátott nem ért egyet, az értesítést követő 15 napon belül a Polgármesterhez fordulhat panaszával. A panasz kivizsgálását követően a Polgármester javaslattal él az intézményvezető felé. A javaslatot az intézmény vezetője köteles figyelembe venni. A panasz kivizsgálása során egyeztető tárgyalás tartásának bármikor helye van.

(4) Az ellátott képviseletében a törvényes képviselő jár el.

(5) *  Az intézmény vezetője évente egy alkalommal beszámol a Polgármester felé a szakmai program végrehajtásáról, valamint a Pénzügyi és Jogi Bizottság felé a gazdálkodás szabályszerűségéről és célszerűségéről. A beszámolók beadási határideje: minden tárgyévet követő év január 31.

(6) *  Az ellátás szünetelésének időtartamáról és időszakáról az intézményvezető javaslatára a Polgármester minden év január 31. napjáig dönt.

(7) *  Ezen rendeletben nem szabályozott kérdésekben a Gyvt.-ben, valamint a 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak az irányadók.

Az alapellátások igénybevétele

20. § (1) *  A személyes gondoskodást nyújtó alapellátások igénybevétele kérelem alapján (kivételesen – jogszabályban meghatározott esetekben – hatósági rendelkezés, vagy együttműködési nyilatkozat alapján) történik. A kérelmet a kérelmező az intézmény vezetőjéhez nyújtja be. Családok átmeneti otthona esetén a kérelmet a Család- és Gyermekjóléti Szolgálatnál kell benyújtani.

(2) Az intézmény vezetője a kérelem elbírálásáról a kérelmező személyi és életkörülményeinek vizsgálata alapján dönt. A személyi és életkörülmények vizsgálatakor tekintettel kell lenni különösen a családban élő személyek számára, azok egészségi állapotára, a család jövedelmi és vagyoni viszonyaira.

(3) Jogszabály alapján hozott hatósági határozat előírhatja, hogy az ellátást az ellátottnak akkor is igénybe kell vennie, ha azt nem igényli.

(4) Az intézményvezető az ellátás igénybevételének megkezdésekor az ellátást igénylővel, illetve törvényes képviselőjével – külön jogszabályban foglaltaknak megfelelően – megállapodást köt, amely tartalmazza:

a) az intézményi ellátás időtartamát (határozott vagy határozatlan),

b) az intézmény által nyújtott szolgáltatások formáját, módját, körét,

c) térítési díjfizetési kötelezettség esetén a személyi térítési díj megállapítására, fizetésére vonatkozó szabályokat,

d) az ellátás megszűnésére vonatkozó szabályokat,

e) panasztétel lehetőségét, annak kivizsgálásának módját.

(5) Megállapított jogosultság esetén kérelmező 15 napon belül köteles családi és jövedelmi viszonyaiban minden olyan változást az intézményvezető felé írásban bejelenteni, ami az ellátási jogosultságot, valamint a térítési díj mértékét érinti. Családi és jövedelmi viszonyok változása különösen: jövedelmi helyzet-, család létszámának-, lakcím megváltozása, tanulói jogviszony megszűnése, gyermek nagykorúvá válása.

(6) Amennyiben kérelmező bejelentési kötelezettségének nem tesz eleget, valamint az ellátást jogosulatlanul igénybe veszi, akkor a térítési díj különbözetet legfeljebb hat havi különbözet összeg erejéig megfizetni köteles.

Az alapellátások megszűnésének esetei

21. § A Gyvt. 37/A. §-ában foglaltakon túl a személyes gondoskodást nyújtó alapellátás az ellátott tekintetében megszűnik ha:

a) azt jogszabály előírja

b) gödi lakóhelye, vagy tartózkodási helye megszűnik

c) * 

d) térítési díj fizetési kötelezettség esetén a díjhátralék a 60 napot meghaladja

Térítési díjak

22. § (1) A személyes gondoskodást nyújtó alapellátások igénybevételéért ezen rendelet 1 sz. mellékletében meghatározott intézményi térítési díjat kell fizetni.

(2) Az alapellátásokért fizetendő személyi térítési díjak mértékét az intézmény vezetője a Gyvt. 148. §–150. §-a, valamint ezen rendeletben foglaltak alapján állapítja meg.

(3) Nem számítható fel térítési díj az ellátás szünetelésének időarányos részére.

(4) *  A megállapított személyi térítési díjak csökkentéséről, valamint elengedéséről az intézmény vezetője az alábbiak szerint dönt.

Azon gyermeket nevelő családban, ahol

a) *  az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének 150%, úgy a térítési díj 50%-a engedhető el

b) *  az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének 100%-á, úgy a térítési díj 100%-a engedhető el.

(5) *  Külön kérelem alapján különös méltánylást érdemlő esetben a Polgármester – határozattal – a térítési díj kifizetését részben vagy egészben átvállalhatja.

(6) *  A térítési díj azon kérelmező esetében vállalható át, akiknek családjában az egy főre jutó nettó havi jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének kétszeresét.

6. cím

EGYES ELLÁTÁSI FORMÁK

A bölcsődei ellátás

23. § (1) A bölcsőde a családban nevelkedő 3 éven aluli napközbeni ellátását, szakszerű gondozását és nevelését biztosítja.

(2) A bölcsődébe történő felvétel az indokoltság sorrendjében történik.

(3) A felvételnél előnyt élveznek a Gyvt. 42/A. §-án túl azon gyermekek akiknek szüleinek, törvényes képviselőinek a napközbeni ellátás igénylése – igazoltan – munkába állásuk miatt szükséges, illetve szociális körülményeik indokolják.

(4) Túljelentkezés esetén az Önkormányzat bölcsődei felvételi bizottságot alakít, melynek tagjai:

a) a Bölcsőde vezetője

b) *  a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat képviselője

c) védőnői szolgálat képviselője

Gyermekjóléti szolgáltatás

24. § (1) A gyermekjóléti szolgáltatás, a Gyvt. 39. §-a alapján ellátott alapszolgáltatás melynek célja a gyermek testi, lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítése, valamint a veszélyeztető körülmények megelőzése, feltárása és megszüntetése, különös tekintettel a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a rendkívüli élethelyzetbe került gyermekekre.

(2) *  A helyi gyermekvédelmi feladatokat ellátó szervek az (1) bekezdésben foglalt célok megvalósítása érdekében a Család- és Gyermekjóléti Szolgálattal folyamatosan együttműködnek.

(3) *  Göd Város tekintetében a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat az (1) bekezdésben foglalt célok megvalósítása érdekében szervezi és koordinálja a gyermekvédelmi jelzőrendszer működését.

(4) *  A Család- és Gyermekjóléti Szolgálat az (1) bekezdésben foglalt célok figyelembe vételével szolgáltatásszervezési, közvetítési feladata körében megszervezi, hogy a városban élő gyermekek és családjaik szükség szerint elérhessék a helyi rendeletekben, valamint egyéb jogszabályokban foglalt szociális és gyermekvédelmi alap- és szakellátásokat.

Az alternatív ellátások külön szabályai

25. § (1) *  Az Önkormányzat a gyermekek napközbeni ellátása keretében Család- és Gyermekjóléti Szolgálaton keresztül a következő alternatív napközbeni ellátásokat nyújtja:

a) *  korrepetálás, amely a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfélkörébe tartozó gyermekek tanulmányainak segítése, valamint magántanulói státuszba került tanulók felkészítése

b) *  pszichológiai tanácsadás, amely a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat ügyfélkörébe tartozó gyermekek pszichés fejlődésének segítése

c) *  nyári napközis tábor, amely a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat által július hónapban nyújtott szolgáltatás napi háromszori étkezéssel, célja gödi családok segítése gyermekük napközbeni felügyeletében.

(2) Az Önkormányzat a gyermekek napközbeni ellátása keretében a Bölcsődén keresztül a következő alternatív napközbeni ellátásokat nyújtja:

a) időszakos bölcsődei gyermekfelügyelet: a szülő elfoglaltsága idejére a 23. § (1) bekezdésében foglalt gyermekek meghatározott óraszámban való napközbeni felügyelete. Az időszakosan gondozott gyermek felvehető a normál bölcsődei csoport üres férőhelyeire.

b) bölcsődei játszócsoport: csoporton belül, vagy külön játszócsoport kialakításával megszervezett szolgáltatás, melynek célja meghatározott óraszámban a gyermekek és szüleik együtt játszási lehetőségének intézményen belüli megteremtése.

c) * 

(3) Az (1) (2) bekezdésben foglalt szolgáltatások a szociálisan rászoruló gyermekek részére díjmentesek.

(4) Ezen § értelmezésében szociálisan rászorulónak minősülnek a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, valamint különös méltánylást érdemlő esetben azon családok gyermekei, amelyek időszakosan vagy folyamatosan létfenntartási gondokkal küzdenek.

IV. FEJEZET

Záró rendelkezések

26. § (1) Ez a rendelet 2015. március 1. napján lép hatályba.

(2) * 

Polgármester Jegyző

1. melléklet * 

1. Család- és Gyermekjóléti Szolgálat táboroztatási díja

1.1. Nyári napközis tábor napi díja: 3.000 Ft

1.2. Nyári napközis tábor napi díja a Szolgálat együttműködési megállapodással rendelkező ügyfeleinek gyermekei részére: 1.000 Ft

2. Bölcsődei térítési díjak

2.1. Étkezési térítési díj: 615 Ft/fő/nap

2.1.1. Az étkezés személyi térítési díját az intézményvezető – a Gyvt. 150. § (5) és (6) bekezdésében foglaltak figyelembevételével – állapítja meg.

2.1.2. Az állami normatív kedvezményben részesülők esetén a Gyvt. 151. § (5) bekezdésében foglaltak az irányadók.

2.2. Gondozási térítési díj: 2.000 Ft/fő/nap

2.2.1. A gondozási térítési díj havi összege 20 ellátási nap alapján megállapított összeg.

2.2.2. Amennyiben a szolgáltatás igénylője 10 ellátási napot ténylegesen nem vesz igénybe, úgy a soron következő havi gondozási térítési díja 50% mértékben csökken.

2.2.3. Veszélyhelyzet esetén a Polgármester által elrendelt bölcsődei rendkívüli szünet időtartama alatt gondozási térítési díj nem számítható fel.

2.2.4. Veszélyhelyzet esetén amennyiben a szolgáltatás igénylője egyetlen ellátási napot sem vesz ténylegesen igénybe, úgy a következő havi gondozási térítési díja 100% mértékben csökken.

2.2.5. Amennyiben a díjfizetésre kötelezett családjában az egy főre jutó jövedelem összege

a) 50.000 Ft alatt helyezkedik el, nincs gondozási térítési díj fizetési kötelezettség

b) 50.001 Ft és 75.000 Ft között helyezkedik el a fizetendő díj: 200 Ft/fő/nap

c) 75.001 Ft és 100.000 Ft között helyezkedik el a fizetendő díj: 500 Ft/fő/nap

d) 100.001 Ft és 125.000 Ft között helyezkedik el a fizetendő díj: 700 Ft/fő/nap

e) 125.001 Ft és 150.000 Ft között helyezkedik el a fizetendő díj: 1.000 Ft/fő/nap

f) 150.001 Ft és 175.000 Ft között helyezkedik el a fizetendő díj: 1.200 Ft/fő/nap

g) 175.001 Ft és 200.000 Ft között helyezkedik el a fizetendő díj: 1.500 Ft/fő/nap

h) 200.001 Ft és 220.000 Ft között helyezkedik el a fizetendő díj: 1.800 Ft/fő/nap

i) 220.001 Ft felett a fizetendő díj: 2.000 Ft/fő/nap

2.2.6. Az étkezési, valamint a gondozási személyi térítési díj együttes összege nem haladhatja meg a Gyvt. 150. § (3) bekezdésének b) pontjában foglalt mértéket.

2.2.7. A jövedelemigazolásokkal kapcsolatban ezen rendelet 10. §-ban foglaltak az irányadók.

2.3. Időszakos gyermekfelügyelet térítési díja: minden megkezdett óra: 700 Ft

2.4. Bölcsődei játszócsoport térítési díja: minden megkezdett óra: 700 Ft